Kommentszűrés
’09 dec
11
07:01

Gyurcsány, Kína és némi közpénz

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  Nemrég egy hosszú bejegyzésben foglalkoztunk a mostanában újraaktivált Gyurcsány Ferenc legutóbbi kínai útjával. Ebben megállapítottuk:

  1. Gyurcsány Ferenc a számos díszvendég egyikeként részt vett a Shenzhen városában megrendezett China Hi-Tech Fair (CHTF) című kiállításon.

  2. Ugyanitt a Demos Alapítvány színeiben megjelent Dessewffy Tibor, Gyurcsány tanácsadója is. Dessewffy azt hazudta a vendéglátóinak (legalábbis a sajtótudósításokból ez derül ki), hogy a Demos állami alapítvány, ő maga tehát hivatalos személy. A Demos egyébként hosszú idő óta foglalkozik Kínával és azon belül Shenzhennel, Dessewffy - Szajp Szabolcs nevű alkalmazottjával közösen - könyvet is írt az európaiak kínai üzleti lehetőségeiről.

  3. Gyurcsány BudaShen néven magáncéget alapított egy Dessewffy-közeli emberrel (Sülyi Áronnal) az Altus kínai irányú terjeszkedésének levezénylésére. Feltételezhető, hogy shenzheni megjelenését Gyurcsány saját üzleti érdekeinek előmozdítására is kihasználta, noha erről nyilvánosan nem számolt be.

  4. Shenzhenben az említett Dessewffy-közeli ember (Szajp Szabolcs) készítette elő a magyar megjelenést a CHTF-en, az Innomind Consulting színeiben, mely cég az ITDH nevű tisztán állami ügynökség partnere a shenzheni jelenlétben, vagyis a vonatkozó költségeket nyilván a magyar állam állja. A Gyurcsány-Dessewffy-féle magáncég kínai kapcsolatrendszerét tehát (legalább részben) a magyar állam finanszírozza.

  Na de bontogassuk csak tovább az igazság szálait!

  Mindenek előtt meg kell jegyeznünk, hogy a kínaiakkal való üzletelésben a legfontosabb a személyes kapcsolat (guanxi); ez persze mindenhol így van, de a kapcsolati hálók szerepe sehol nem olyan fontos a világon, mint Kínában. Ezért egy kapcsolatnak pénzben is kifejezhető értéke van; nyugati cégek dollármilliókat fektetnek be a kínai guanxi-építésbe, aminek komoly szakirodalma is van.

  Nemrég az ablakunkon a szél befújt egy linket, amely a Miniszterelnöki Hivatal honlapjának "Közérdekű adatok" rovatára mutat. Egy itt szereplő táblázatban eldugva azt találjuk, hogy a Puskás Tivadar Közalapítvány a MEH-től 204.100.000 (kettőszáznégymillió-egyszázezer) forintot kapott "E-biztonság, China Fair Budapesti rendezvény megtartásának támogatása" címen. A két tétel között kapcsolat nemigen van: az "e-biztonság" valószínűleg a CERT-Hungary Központ valamely projektjét jelölheti, míg a China Fair nem utalhat másra, mint a CHTF-re. Azt, hogy a kétszáz milkából mennyi jutott erre, mennyi arra, nem tudtuk kideríteni, az adatokat nem hozták nyilvánosságra. Mindenesetre az megállapítható, hogy a MEH X összeget adott a szintén állami Puskás Tivadar Közalapítványnak (PTA) egy CHTF-hez kapcsolódó budapesti rendezvény megszervezésére, s X nagyobb, mint 0, kisebb, mint 204 millió. X összeg nagyságrendjének meghatározásához közelebb vihet minket egy közbeszerzési hirdetmény, amely szerint a PTA nettó 26 millió forintot ajánl fel egy, a CHTF-hez kapcsolódó shenzheni - a budapestinél jóval kisebb - üzletembertalálkozó megszervezéséért (vagyis itt nem ugyanarról a rendezvényről van szó).

  A Puskás Közalapítvány valami közpénzt vicces célokra elköltő izé, a tevékenységébe ne menjünk bele. Maradjunk annyiban, hogy honlapja szerint a felügyeleti szerve a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Államtitkársága; ilyen, ha jól látjuk, nem létezik, van viszont "Infokommunikációért és E-Közigazgatásért Felelős Szakállamtitkárság", amelynek vezetője a honlap szerint maga a zsurki vodkagyáros, Baja Ferenc. A PTA kuratóriumában 11 nagy nevű tudós ül, közöttük olyan jól csengő nevek is találhatók, mint Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora, volt ÁPV-elnök, a tandíjügy felkent apostola, gyurcsányista felsőoktatási mozgalmár. Persze ez nem föltétlenül releváns, nem tudjuk, hogy a PTA-ban kik az igazán erős emberek.

  A PTA konkrét műkődése, költései, hogy úgy mondjuk, homályban maradnak a nagyközönség előtt. Bájos módon a szervezet honlapján a "Közérdekű adatok" menüre kattintva megjelenik az alábbi szöveg: "A Puskás Tivadar Közalapítvány fontosnak tartja a nyilvánosság pontos és hiteles tájékoztatását, ezért teszi közzé alább közérdekű adatait. A Közalapítvány céljai között szerepel, hogy biztosítsa a közvélemény számára a pontos és hatékony informálódás lehetőségét elektronikus úton is" - ugyanakkor a szervezetrendszer leírása és néhány törvényszöveg mellett egyetlen egy adat sem található itt a milliárdokból gazdálkodó közalapítvány pénzügyeiről, szerződéseiről, megrendeléseiről vagy akármilyen konkrétumról.

  Ott tartottunk tehát, hogy a titkos gazdálkodású PTA kapott X forintot felügyelő szervétől, a MEH-től egy budapesti rendezvény megszervezésére. Csakhogy Mészáros Tamásék nyilván nem állnak le szendvicseket rendelni, úgyhogy az esemény megszervezését kiadták külsős vállalkozónak: méghozzá a fentebb már említett InnoMindnak, amelynek, mint említettük, Dessewffy Tibor embere a shenzheni képviselője.

  A szóban forgó egynapos rendezvényre („China Hi-Tech Fair Budapest 2009 / Kínai-magyar high-tech együttműködési konferencia 2009”) 2009. május 19-én került sor a Marriott Hotelben. Az ITDH honlapján szereplő beharangozó szerint "A magyar partnerek tájékoztatását és meghívását a Puskás Tivadar Közalapítvány, annak megbízottja, az Innomind Kft., valamint az ITD Hungary Zrt. közösen végzi", s a konferenciára egy InnoMindos e-mail címen vagy telefonon lehetett jelentkezni. A rendezvény saját honlapja szerint a konferencia házigazdája a CHTF Szervezőbizottságának Hivatala, a Miniszterelnöki Hivatal és a Puskás Tivadar Közalapítvány volt, a rendezvényszervező pedig a InnoMind. A szakmai támogatók között feltűnik a magyar állami ITDH és a Demos Alapítvány is.

  Az X forint tehát a MEH-től a PTA-n keresztül egy magáncéghez, az InnoMind Consultinghoz jutott el, az eredmény egy egynapos - szemtanúk szerint mérsékelt érdeklődés mellett zajlott (képek itt) - konferencia és üzletember-találkozó volt, ahol a programot állófogadás színesítette. Mint a múltkori posztunkban jeleztük, az InnoMindhoz az ITDH-tól is jutnak adóforintok (hiszen az cég az ITDH partnere a shenzheni jelenlét szervezésében), ennek összegét azonban nem ismerjük.

  Nézzük tehát, mi tudható az InnoMindról, amely a MEH/PTA-tól és az ITDH-tól is kap állami pénzt.

  Az InnoMind Kft.-t az e-cegjegyzek szerint 2008 júniusában jegyezték be 3 millió forint törzstőkével. Tulajdonosa pedig nem más, mint az EASTWING INVESTMENT Company Limited, amely HongKong Wanchai kerületében van bejegyezve. Hongkong afféle kelet-ázsiai adóparadicsom, vagyis itt egy klasszik offshore céggel van dolgunk. A hongkongi cégnyilvántartás szerint 2008 januárjában jegyezték be, a további részletekért viszont 29 hongkongi dollárt kellett volna fizetnünk, ezért a nyomozás ezen részét meghagyjuk a Bódisnak.

  Az InnoMind képviselője Takács Zsolt ügyvezető, aki korábban a Hisense nevű kínai óriásvállalat szombathelyi tévégyárának igazgatója volt (a Hisense-gyár egyike volt a kevés ténylegesen megvalósult magyarországi kínai nagyberuházásnak, munkahelyeket teremtett, meg növelte a GDP-t, viszont a világválság kitörése után 18 másodperccel a kínai tulajdonosok úgy döntöttek, hogy bezárják). Takács tehát régi és alapvetően sikeres motoros a kínai vonalon, de a Gyurcsány-féle társasággal is régóta jóban van: már 2005-ben (akkor a Flextronics programmenedzsereként) együtt utazott Gyurcsány Ferenccel és Kóka Jánossal Kínába, s a zuhanyhíradó szerint a mostani shenzheni útra is Gyurcsánnyal tartott.

  Na most, az egésznek van egy olyan olvasata, hogy az ITDH, a MEH, a PTA és a kormány olyan jól végzi a dolgát Kínában, hogy a kínaiak nem győznek tőkét befektetni Magyarországon és megrendelésekkel elárasztani a magyar cégeket, így Gyurcsány Ferenc kénytelen ezen igények kielégítésére magáncégével is beszállni a bizniszbe.

  De van egy másik olvasat is. Eszerint Gyurcsány barátja és tanácsadója, Dessewffy Tibor a - közpénzekkel alaposan kitömött - Demos Alapítványon keresztül már jó előre felméri a kínai üzleti lehetőségeket, és elkezd kapcsolatokat kiépíteni. Aztán a kapcsolatépítést további közpénzekkel - az ITDH-n és a MEH-en keresztül - megtámogatják, méghozzá egy offshore cég közbeiktatásával, amelyben shenzheni képviselőként Dessewffy embere is benne van. Aztán amikor eljön az ideje, Gyurcsány - Dessewffy emberével - magáncéget alapít, hogy így arassa le annak a kapcsolatrendszernek a termését, amelyet az ő miniszterelnöksége alatt közpénzen alakítottak ki. Vagyis a kínai kapcsolatteremtésbe fektetett közpénzek sok-sok áttétellel Gyurcsány magánzsebébe vándorolnak. Ez némileg bonyolultabb módja a közpénz magánvagyonná konvertálásának, mint hazalopni az irodából a monitort vagy ár alatt ingatlant privatizálni, de a lényeg ugyanaz.

  Ha valakinek fenntartásai vannak a leírtakkal szemben, csukja be a szemét, és meditáljon az alábbi szavakon: Dessewffy Tibor. Néhány tíz- vagy százmillió forintnyi közpénz. Offshore cég. Gyurcsány Ferenc.

  Ha így sem érez kellemetlen bizsergést a gyomrában, akkor még mi sem tudunk segíteni.

(A nyitókép Indonéziában készült, ahol egy jól értesültnek tűnő blogger szerint a Dobrev-Apró-Gyurcsány érdekkörnek szintén jelentős érdekeltségei vannak.)

Címkék: kína gyurcsány kóka jános itdh mészáros tamás dessewffy tibor shenzhen demos alapítvány innomind puskás tivadar közalapítvány

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr951580901

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Benedek jelenség 2009.12.11. 12:34:02

Melyik RT-ben eshet meg az, hogy az igazgatóság leváltja magát, majd a részvényesek kifejezett tiltakozása ellenére új igazgatóságot jelöl ki önhatalmúlag? Egyikben sem, de mindez nem az ő hibájuk. A miénk. Mert hagyjuk és elvárjuk, hogy mindent...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Simon Perverz 2009.12.11. 10:40:52

Hiába finogta le közénk valami végtelenül primitív és gonosz erő Ferkót, hiába hiszi, hogy bármit megtehet, egyszer ő is fizetni fog a bűneiért.

Gabe2 2009.12.11. 10:41:50

@Szibarita: Ja, merafidesz maffia, a gyurcsányiék meg szimplán ügyesek, csak egy kicsit mismásolnak. Értem.

Szibarita 2009.12.11. 10:43:50

@Gabe2: Nem, lathatoan nem erted.

Gabe2 2009.12.11. 10:45:31

@Szibarita: Akkor magyarázd el, kérlek!

Bummer 2009.12.11. 10:46:12

@Szibarita:
"a miniszterelnoksege alatt megszerzett kapcsolatait"

Aha, ezek a kapcsolatok csak úgy létrejöttek úgy maguktól. Kedves Szibarita, vedd észre, hogy Gyurcsány eleve AZZAL A CÉLLAL költötte az adófizetők pénzét, hogy a civil életben még gazdagabb legyen miniszterelnöksége után.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.11. 10:47:02

Tényleg, mi lett a Sötétség délben sorozattal?

Szibarita 2009.12.11. 10:56:06

@Gabe2: Oke, csak a te kedvedert. Aki Mo-on az egyik vagy a masik oldalnak drukkol olyan cikkekkel, mint a fenti, az vagy megvezetett hivo, vagy vegtelenul cinikus Macchiavellita. Ez a ketto ugyanis pont ugyanaz a bagazs, bar ertem, hogy egy Fidelitas-kozeli bagazs miert tapsikol, ha vegre leesik nekik egy uj Postabank, mint ahogy azt is, hogy a nyomoronc ifiballerek miert oromkodnek, ha vegre megint lehetnek ejtoernyosok.

preston 2009.12.11. 10:57:05

@Kettes: örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel: a cikkből leginkább a ,,vélhetően,,legalábbis egyesek szerint,, kifejezések maradtak meg bennem. az összes többi csak a kuruc info, vagy az oltásokban csip van szintü kavarty.

soproni1 2009.12.11. 10:59:22

A cikk tanulsága:

Gyurcsány monnyon le ! Akik meg tartoznak a közös költséggel meg a hitel részlettel, azok fizessék ki, utána ugassanak !

surayana2 2009.12.11. 11:02:38

ez a gyurcsány! Nahát. Ahejett hogy tokajban vett volna szőlőt, vagy ezüsthajót magának, eztetet csinájja. Beteszi a sját embereit ide-oda, pedig Kaya Ibrahim, Josip Tot, meg az a kael csaba éppen ráér. Végén még kiderül, hogy a gyerekei osztálytársak a Lauder iskolában a Morvai-Baló gyerekekkel.

negeev 2009.12.11. 11:06:38

Jó cikk.
Látom, már kezdtek Heti Válasz szinten tényfeltárni. ;)
Jobb lenne kicsit jobban nyomatni ezt az ügyet, hogy felfigyeljenek rá többen.
És legyen valami konklúziója is.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.12.11. 11:12:58

@surayana2:

ebből is látszik, hogy gyurcsány tud nyelveken beszélni (indonézül meg kínaiul), orbán meg csak tokajiul.

de tényleg, az a nyolcmilliós szőlőtelepítési támogatás iszonyú gáz.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.12.11. 11:15:15

@statez:

nem is a választók ingerküszöbe a cél, hanem a bíróságé (és a jogalkotásé).

én pl ki lennék békülve egy olyan korlátozással, hogy állami pénz még közvetve se kerülhessen offshore céghez (megbízással, közbeszerzéssel, alapítványon keresztül, de még alvállalkozók és al-alvállalkozókon keresztül sem).

Accordion 2009.12.11. 11:17:53

Személy szerint engem az indonéziai kép sokkal-sokkal jobban megrendít.
A kép maga, meg a beállítás, meg a retus.
Komolyan azt hittem az elején, hogy Photoshop a cikkhez...

Tilikov (törölt) 2009.12.11. 11:19:01

De gonosz a Gyúrcsány! Milyen ördögien gonosz! Hát mikor jön már sohanemhazudó, sohanemlopó, sohanemgonosz Orbanyek?!? Mikor lesz már végre a NÉPNEK is jó?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.11. 11:23:14

@Tilikov: Nem értem. Miért van az, ha Gyurcsányról kiderül valami, egyből elkezdik kántálni, hogy bezzegazorbán! Most speciel nem a Zorbánról van szó.De, úgy látom, hogy ez pl. téged cseppet sem érdekel. Ez egy jó cikk. Nem 8-10 milláról van szó, annál még a Zuschlag is többet karmolt. Itt jóval több pénzről van szó.

Tilikov (törölt) 2009.12.11. 11:26:33

@Ásómaci: Mindez fordítva is igaz. Vajon a reakciós tényfeltáró nyomozók ilyen hévvel, ilyen lelkesen fogják-e az Orbanyek dolgait is kutatni, vagy arról szemérmesen hallgatnak majd?

navracsacsi 2009.12.11. 11:26:38

szazszor inkabb kina, mint a felcsuti focipalya :DDD

kilencövestatu 2009.12.11. 11:29:04

Szakállamtitkárság, ez jó... Bajuszomtitkárság nincs?

statez 2009.12.11. 11:30:48

Majd felajánlja jótékony célra, ez most a divat Fletóéknál, a végkielégítéseit is eljótékonykodta. Ez egyébként egy nagyon szimpi tulajdonsága a szoci tolvajoknak, közpénzből jótékonykodni. Ahogy az már banánköztársaságokban dukál.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.11. 11:33:47

@elemes2: Te lehet, hogy ki lennél békülve, de a fiúk nem. Na mibe, hogy első dolguk lesz, kivágják az üvegzseb törvényt. :)

Rwindx 2009.12.11. 11:34:10

Kit lep meg ez az egész, az elmúlt 72 év arról szólt hogy a szocialista banda a magánpénzt közpénzé tette majd a közpénzt magánná (gyk.: átjátszotta saját zsebébe).

lobellone 2009.12.11. 11:36:13

Korrekt feltáró munka, köszönjük!
Kár, hogy menni fog minden mutyi tovább, mert képtelenek vagyunk seggbe rúgni vagy akár csak fülön csípni ezeket a szarháziakat:-(

Mitya Ivanov 2009.12.11. 11:59:43

nem fog semmi sem történni

navracsacsi 2009.12.11. 12:02:21

a rejakcio bezzeg meggyes ujabb balhejarol megint hallgat mint szar a fuben.

Pszt! 2009.12.11. 12:03:32

A viki megint rendelt egy mocskolódó írást?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.11. 12:06:48

@Tilikov: Mert a reakciós tényfeltáró nyomozókat biztos a Zorbán fizeti?

Gremlin (törölt) 2009.12.11. 12:12:09

2010 - Gy.F. vett 2kg meggyet.A fidesz a meggymaffia és GY.F. kapcsolatáról parlamenit vizsgálóbizottságot állít fel.
2013 - GY.F. megnézte a xv című filmet,
otána beűlt egy pizzára a nejével.
A fidesz szerint a filmipar és az olasz maffia GY.F egyik KFT-je tulajdonában van.Polt Péter megkezde az ügyászségi vizsálatot.

vizipipa 2009.12.11. 12:12:20

Maximális respekt KK&TT-nek.
kalapemelős szmájli.

vizipipa 2009.12.11. 12:15:43

Megjelent a szélsőlib kommentgárda is. Valami fáj valakinek?

Pl. Gremlin:
Gremlin 0 bejegyzést írt és 141 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2009.09.26. óta tag.

Péter51 2009.12.11. 12:28:03

@Gremlin: Te és a sötét haverjaid miért nem a Népszava fórumán maradtok?
Amit Fletó ellopott az neked is kár,te ork!/Balatoni üdülő,magánuszodája áfa visszaigénylése, semmi pénzért a " véletlenül" az anyósa által vezetett bank pénzén egy gyár megvétele,amiből évi töb tízmillát vesz ki stb.

Oblomov 2009.12.11. 12:31:01

ezt a képet Cusi ablaka előtt kéne felállítani halmazati büntetésként.

Netuddki. 2009.12.11. 12:37:35

Gyurcsány csak kis hal.

Netuddki. 2009.12.11. 12:38:18

@kovi1970: Én szívesen elfelejteném már az összes többi ingyenélő politikussal együtt.

huta9020 2009.12.11. 12:38:55

Mégis mi lenne az alternatíva? Mivel lényegében nincsenek állami cégek, akik Forintra/Euróra válthatnák azt a bizonyos kapcsolati tőkét, ezt magáncégek fogják megtenni. Azok a magáncégek, akik kellően közel állnak a tűzhöz. Ez mindig, mindenhol a világon így megy, ez a természet rendje.

Legyen ez Gyurcsány cége akár, nem érdekel. Ott válik érdekessé a dolog, hogy adóznak-e Magyarországon rendesen az így megszerzett pénzek után. Ha nem, akkor tessék ütni őket!

Gremlin (törölt) 2009.12.11. 12:43:01

@vizipipa: Nem baj,majd jön "aki még soha aem hazudott".
Az meg ne zavarjon,hogy az orsós vendel életében nem dolgozott,mégis 100m-os Budai villában mereszti seggét.
Nagyon nem mindegy hogy milliomosként leszel min. elnök,vagy min.elnökként milliomos.De egy agymosott fidesznyik ezt úgy se fogja fel.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.11. 12:47:29

@Gremlin:

Gyurcsány szerinted hol kezdte ? Csak nem a politikában ?
Politikai tőkét néha átváltják üzletire, majd aztán vissza. Nehéz megérteni ... :D

"agymosott fidesznyik ezt úg"

Erre most akkor mi az ellenérv? Ha lefasszopózlak? xD

Szibarita 2009.12.11. 12:47:56

@Gremlin: Az sem teljesen mindegy, hogy valaki KISZ-eskent lesz-e vagyonos az Aproekon keresztul (akik ugye hazaarulason keresztul jutottak a poziciojukhoz), vagy nem.

Senkinek sincs semmi szemrevetnivaloja a masik fele es az az elkepeszto, hogy az olyanok diktaljak az iramot ezeken a helyeken, akik az ilyen viselkedest nemcsak normalisnak, de kovetendonek is tartjak.

Nezz csak vegig mondjuk egy HOK-on, egy Fidelitason vagy egy Uj Generacion, latni mi a jovo igerete.

Mondjuk legalabb nem hazudik.

civilkontrol 2009.12.11. 13:02:02

Öröm látni, hogy a KKTT duó már a gyurcsányisták köreiben is egyre népszerűbb :o)
Lassan@Szekuriti Blogger:
"Bazeg, az országgal foglalkoztak volna így 15 évig, akkor most Szlovéniát beelőzve, Ausztriát ostromolnánk életszínvonalban."
ápszolúte egyetértünk. Ha már lámpavas projekt, hát én ezért drótoznám oda őket karácsonyfadisznek.
A 200 milla sem kevés, de arányaiban nokedli. A gond azzal van, hogy bár én azért tartom őket, hogy az én dolgaimat szolgálják, ehelyett az én pénzemből finanszirozák a saját bizniszüket és az én dolgaimat vastagon lecsokizzák.
Gyurcsányista cimborák, lehet ugyan josziftotozni, de azért legyetek olyan édik, hogy benéztek hozzánk mondjuk budapestre és saját szemmel is megnézitek hőseitek 20 évnyi "munkáját"!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 13:04:34

KK&TT: nagyon az a gyanúm, hogy vagy iszonyatosan benéztetek itt-ott ezt-azt, vagy csak szórakoztok velünk. Megnyitottam a "jól értesültnek tűnő blogger" linkjét, és kábé egy percig tartott rájönnöm, hogy nagy bajok vanak vele. Ha nektek nem sikerült, akkor veletek is nagy baj van, bé verzió ismét csak az, hogy szórakoztok az olvasókkal. Előre szólok, mindkét esetben hivatkozni fognak rátok a konteó hívők, és nem tudom, ez nektek mire lesz jó.

naszóval: a "jól értesültnek tűnő blogger" igencsak érdekes arc. félreértelmezésben, masztolásban mindenesetre jelesre vizsgázik

lássuk, pl. miket is állít ő

a, "A szerződés negyedik cikke átadja a nemzeti stratégiai gáztározót orosz célok megvalósításához. Így Magyarországnak már semmije sem marad, amivel a gázfüggését csökkenthetné."

a valóságban: "működésének biztosításához a Magyar Köztársaság területén levő, legalább 1 Mrd köbméter volumenű gáztározó kapacitásokat _használja_", nos, erre a célra pont a MOL és a Gazprom közösen épít egy 1,3 milliárd köbméter kapacitású földgáztárolót, amit pont a "jól értesültnek tűnő blogger" által linkelt narancs cikkből tudhatunk meg. ja, átadásról szó sincs sehol.

b, "A szerződés ötödik cikke megtíltja, hogy Magyarország bármikor is megszerezhesse a rajta áthaladó gázvezetéket. Még a kisajátítást is megtíltja."

(kérdezzétek meg lolitácskát, hogy aki a megtiltást következetesen megt_í_ltásnak írja, az szavahihető-e? ha már grammatikai fetisizmus, ugye)

a valóságban: "A társaság említett tulajdona nem sajátítható ki, nem államosítható, illetve nem vonható olyan intézkedések alá, amelyek következményeikben a kisajátítással vagy az államosítással egyenértékűek".

magyarán a hülye társaság nem akarja, hogy elkomonizálják a cuccát, amin a gazprom anyaga érkezik. Valami megdöbbentő! Skandallum! Érdekes viszont, hogy például megvenni lehet tőle a tulajdont. Vagy az nem a megszerzés egy módja? És nem egyszerűbb, bevett módja a tulajdonszerzésnek.

c, "A hetedik cikk minden kétséget kizáróan kijelenti, hogy a vezeték valójában az oroszoké."

a valóságban: "[a] gázvezeték összes kapacitásának felhasználási joga az orosz alapítót illeti". aki a felhasználási jogot és a tulajdonjogot keveri, az szimplán hülye, egyébként pedig a vezeték az 5. cikkely alapján a (felerészben magyar-orosz tulajdonú) társaság tulajdona

d, "Az orosz, na az nem fizet ÁFÁ-t…

A 11. cikk meglepő módon felmenti a céget bárminemű ÁFA fizetése alól, így biztos, hogy igencsak jövedelmező lesz, a magyarok viszont tovább fizethetik a Gazpromnak a lakásukba érkező gáz ÁFÁ-ját. Ez az állapot addig áll fenn, amíg a befektetés meg nem térül."

a nyilvánvaóan demagóg végkövetkeztetést talán hagyjuk, de ismét csak a felerészben magyar tulajdonú társaságról van szó, nem "az oroszok"-ról.

bár a hülyeség már az első bekezdésekben nyilvánvaló.

azzal indít

"A legutóbbi megjegyzés /2009.03.04./ érdeklődő fogadtatásra talált, nyilván ennek köszönhető, hogy négy linkből három eltűnt néhány órán belül, egyet azóta sikerült visszafoglalni."

nos, nézzük csak.

a 4 link közül az elsőnél a kiírt link (eastcasablanca.blogr.com/stories/) egy töküres blogé, míg a valódi hivatkozás egy hvg cikk linkje (hvg.hu/itthon/20080612_diagnosztika_diachem_kekessy_ipari_kem.aspx). érdekes, mi?

a következő három link hasonlóképpen (vélhetően szándékosan) hibás. a szándékosságot onnan gondolom, hogy a többi cikkekre linkje tökéletes. a források közé persze a blikk is befér, mint "hiteles" forrás

a második esetében (természetesen hibás) a link a kiírt url (eastcasablanca.blog.hu/) azonban létezik, megnyitva egy töküres blog található.
a harmadik estben (természetesen hibás) a link, a kiírt url (www.eastcasablanca.bravejournal.com) azonban létezik, megnyitva egy csodálatos konteóhalmaz olvasható.
a negyedik estben (természetesen hibás) a link, a kiírt url egy olyan domainhez tartozik, amelyet valamiért hibásan állítottak be (M-PRIF -E- [clearblogs.com] Cannot get SOA from ()), és biztos van rajtam kívül még, aki tudja, mi ez.

Szavahihető a srác. Rendkívül értékes, jólértesült forrás, és á, dehogy, semmilyen konteóhoz semmi köze, olyat egyet sem írt le (érdemes végigolvasni, ad a srác a kauzalitásnak rendesen).

Gremlin (törölt) 2009.12.11. 13:09:37

Aki nem nyalja orbán seggét az nem feltétlen gyurcsányista.
Ja,és az én apám nem volt párttitkár,mint orbáné,nem volt besúgó min pokornié.Én nem voltam kisz vezér mint stumpf,sem hazafias népfront vezér mint mikola.És mszmp-s miniszer helyettes se mint martonyi.
Egy haverom szokta mondani:"Nem akaorok a komcsikra szavazni,ezért a fideszre nem szavazok"

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 13:10:25

ja, és az index bő fél éve már írt erről a "jól értesültnek tűnő blogger"-ről:

index.hu/belfold/2009/05/22/bennfenteskedo_bloggerek_idegesitik_a_szocialistakat/

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 13:22:04

és igen!

a "jól értesültnek tűnő blogger"-nek létezik blog.hu-s oldala, ott van az index cikkben, az itt linkeltben viszont nincs

eastcasablanca2.bravejournal.com/

ami az itt linkeltnél sokkal terjedelmesebb konteóval szolgál, a végén a Klón már nem is önálló entitás

a jelen post elején található kép abban a postban is megvan, ugyanilyen torzan, csak éppen ott az eredeti kép arányai jók, csak a megjelenítés során torzult. és ismétlem, az itt linkelt cikkben nincs benne

mondom én, szórakoztok ti velünk!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.11. 13:22:23

@mavo: Meghajlunk kitartásod és szorgalmad előtt. De azt meg tudnád mondani, hogy a cikkünkben - a nyitó képnek a cikk legeslegvégén szereplő forrásmegjelölésén kívül - pontosan hol is hivatkozunk eastcasablancára?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 13:23:55

@Gremlin:

na, csak egy ballerdroid kellett még ide :(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 13:27:29

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

jól értesültként hivatkoztok rá, ez a lényeg. holott (az ominózus szerződésen kívül) nyilvánosan elérhető forrásokból összeollózgatott szövegeket vegyít színtiszta konteóval, és szöveg félreértelmezésekkel

de ti tudjátok

engem mindössze az érdekelt, ki, mi számít nálatok "jól értesült"-nek

ha ez, akkor gáz van. vagy szórakoztok

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 13:28:59

ó, pardon, már várom, hogy odaböktök, nem jól értesült, hanem jól értesültnek tűnő. holott tényleg egy perc alatt észrevehető, hogy még csak nem is tűnik annak

civilkontrol 2009.12.11. 13:30:55

@Gremlin: A kommentjeidet végignézve az ugyan nem derül ki, kivel szimpatizálsz, az persze igen, hogy kivel nem. Kommentjeid 2/3-a okkal, ok nélkül fidesz fikázás, de szived joga, van olyan, mikor az ember csak unszimpatizál, a szimpátiát meg megtartja magának szebb napokra.
Az viszont, hogy ezen felbuzdulva egy oknyomozó jellegű poszton (mindenki eldönti magában, hogy fikciót, vagy tapasztalatai alapján mocskot lát benne) elkezdesz "de a fidesz"-ezni ezzel párhuzamosan a tartalmat elkezded bagatelizálni: "2010 - Gy.F. vett 2kg meggyet.A fidesz a meggymaffia és GY.F. kapcsolatáról parlamenit vizsgálóbizottságot állít fel.
2013 - GY.F. megnézte a xv című filmet,
otána beűlt egy pizzára a nejével.
A fidesz szerint a filmipar és az olasz maffia GY.F egyik KFT-je tulajdonában van.Polt Péter megkezde az ügyászségi vizsálatot." és ugyanazt az ügyészséget támadó retorikát használod, mint elvbarátod, bezony már felkelti bennem a gyanút, miért is vagy itt.
Ugye ciki lenne azt mondani, hogy Húzzunk bele!, Hajrá MSZP!
Megmértétek, és rájöttetek, hogy a nyilt szimpatizálás kurvára nem segit! Mert a kutya sem hisz nektek. Helyette összemostok mindent és nyomjátok a suttogót, blogolgattok, minden ügy kapcsán komcsi fideszeztek, orbánbányáztok.

Persze ez csak egy vélemény rólad, ami olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki sem kiváncsi a máséra, de a szememben akkor is szoci agitprop maradsz.
Azért erölködj ovább nyugodtan, látom, hogy ez a dolgod. Majd visszajössz más nickkel, igaz csillagom?

civilkontrol 2009.12.11. 13:34:13

Basszameg. Megint felkúrtam magam. Olyan átlátszóak vagytok mint a macskahúgy...

Google 2009.12.11. 13:35:45

@mavo:

Ha tudod, hogy az illető nem jólértesült, akkor Te az vagy.
Miért nem mesélsz nekünk Te (is), hogy ne halljunk meg bután?

vizipipa 2009.12.11. 13:35:49

@mavo:
Vitán felül sok itt a marhaság:
eastcasablanca2.bravejournal.com/
de nem mind az.

Szibarita 2009.12.11. 13:39:04

@civilkontrol: Azert mosodnak ossze a dolgok megfelelo helyrol nezve, mert ezek a dolgok ugyanazok. Konrollalni meg nyilvan nem te fogsz, de ha azt gondolod, hogy az uj kormany alatt mas fog mint eddig, akkor is rettento nagy csalodasnak nezel elebe.

A Fidesz legnagyobb problemaja nem az lesz, hogy hogyan forgassa fel a status quot, hanem az, hogy hogyan csinaljon maximalisan ugy, mintha csinalna valamit az orszag ujrafelosztasaban, mikozben igazabol semmit sem csinal.

Megint szimboleumozni fog, ami engem ingerelni fog, de ettol meg tenyleg az egadta vilagon semmi sem fog valtozni, maximum nehany Fidelitasos kontraszelektaltnak vegre lesz munkaja. Zag schon.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.11. 13:46:35

@mavo: Eastcasablanca ügyében Bodokyval kötözködj. Ő épp a napokban írta ezt róla: "Egy a Gazprom-szerződés és Hagyó Miklós kalandos múltjának ügyében feltűnően jól értesült titokzatos blogger..." (index.hu/velemeny/jegyzet/2009/12/01/a_nagy_omninvest-svindli/) Ettől függetlenül mi magunk csak a kép forrásaként hivatkoztunk rá, a "jól értesültnek tűnő"-t pedig értelmezd úgy, ahogy akarod. Valószínűleg nem véletlenül használtuk a "tűnő" szót. Másrészt az a gázvezeték-ügylet valóban kicsit furcsa volt, bár ezzel mi speciel nem foglalkoztunk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 13:48:14

@Google:

wow, ez a droid trükk már olyan régen volt bevetve

ismétlem: a jól értesült úriember ollózik és körbeönti konteóval. olvasd el, rájössz

extrém először tölts 2009.12.11. 13:59:15

@Gremlin: "Az meg ne zavarjon,hogy az orsós vendel életében nem dolgozott [...]"

Te most itt mit cigányozol? Mi lesz így a Magyar Demokratikus Chartával? Nem félsz, hogy megszól majd az Elie Wiesel?

Démonmac1 2009.12.11. 14:01:17

A közpénz szóra felkaptam a fejem, és hirtelen ötlet miatt rákerestem a blogban a "fehérhajó" ra, meglepő módon:
"Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés..."
:D

is 2009.12.11. 14:02:23

ez már a mocskos kommunisták idejében is nagy kérdés volt, és semmi új nincs ebben a posztban sem. már Csurka is megmondta, hogy a szakértelem kommunista trükk. mert hogy mi is a probléma?

van egy szaki, aki biztosan szaki kínai ügyben, ez a szombathelyi TV-gyáros. ha ő kínai kapcsolatok témában utazik, akkor az teljesen rendben van, hadd keressen vele, azt ugye senki nem mondja, hogy neki éhen kell halnia, és nem dolgozhat ott.

most jön a bibi. hogy ez a faszi nem a mi emberünk, nem a mi gazdagjaink (Csányi, Járai stb.) pénzelik, nem a mi oldalunkon lesz belőle üzlet, hanem ez a szombathelyi faszi beállt a mocsok MSZP alá, ezen belül Gyurcsány alá.

hogy állami pénzen csinál szinte mindenki mindent, azt Káel Csaba pontosan megmutatta Pécsen, a 80 milliós megbízásával, Páva Zsolt hatalomra kerülése után 18 másodperccel. a 80 millióból 20 millió megy a FIDESZ pártkasszába, 10 millió a pécsi női kosárcsapatnak, a többiből lesz megnyitó, hacsak Páva még magának is nem kért belőle valamennyit. ez tehát nem valami ütős érv, ha ennyi lenne a posztban, felesleges lenne megírni.

a kérdés az, hogy egy olyan jó káder, mint ez a szombathelyi, miért nem látta meg, hogy a FIDESZ-szel kell lepaktálni, miért az MSZP-vel csinálta ezt?

az itt az üzenet, hogy aki nem a mi kutyánk kölyke, az még levegőt se vegyen, itt most minden üzlet csak akkor helyes, ha az FIDESZ oldalon valósul meg.

ez az üzenet meg valahonnan már ismerős. Rákosi apánk csinálta ugyanezt. nincs a párttól független állam, gazdaság, siker, pénz, csillogás. vagy beállsz a párt alá, vagy kapod az ilyen posztokat, ellehetetlenítünk, kinyírunk. és még jó, ha csak a médiában.

Gabe2 2009.12.11. 14:06:58

@Démonmac1: Nem Ezüsthajó-t akart keresni uraságod?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 14:10:12

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

nos igen, bodoky, amióta a jobboldal hőse lett, kicsit megbuggyant.

egy biztos

az eastcasablanca egy kiépített profil, egyértelműen nem egy személy, hanem egy csoport. valószínűleg ennek része, hogy külföldön élő magyarnak próbálja magát álcázni a szerzőbrigád

egyre javuló minőségű konteós meló egyébként. csodálkoztam is a korábbi, oltást ekéző cikketek kapcsán, a hozzászólók honnan szedték a nem túl maguktól értetődő oltás-ellenes konteós cikkeket - hát jellemző módon ebből

az omninvestes munkájukon az látszik nagyon, hogy fejlődött a csapat a gazpromos holmihoz képest, sokkal több adat illetve adatnak látszó állítás van benne, és már minisztériumi forrással is dolgoznak - vagy hamisítanak, de tökmindegy

a háttér érdekes lehet, kinek lehet az érdeke a bukott klón ellen ilyen hadjáratot csinálni. maszoposok is simán elképzelhetőek

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 14:10:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

ja, ez is fasza droid-módszer: mutogatni a mindentudó bodokyra, hogy hát vitatkozz vele

muhaha

tevevanegypupu 2009.12.11. 14:17:34

@Gremlin:
Mindegy az, hogy kinek mi a foglalkozasa, ha valaki lop az lop. Felesleges ennyire idegesnek lenni, lehet irni hasonlo cikket Orbanrol is, keresgelj, ha talalsz valamit ird meg.
Hol a problema?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 14:20:55

@is:

nekem ezzel a reakció esetében olyan nagy gondom nem is lenne.

egy év múlva meglátjuk

@Gabe2: arra kicsit több találat lenne :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.11. 14:31:48

Na nehogy már Bodoky legyen itt a benchmark. Jó hogy nem Bartus László.

Google 2009.12.11. 14:33:33

@is:

Szép, amit írsz, az eldöntendő kérdés már csak az, melyikből látunk többet -Európa és mi - a 80, vagy a 200 millióból?
Előtte vagyunk még az élménynek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 14:41:43

@Kettes:

de most mér? ... amikor bodoky konteót linkel vér komolyan, és a végén már drogbárókat lát az omninvest mögött, az ollan cuki

civilkontrol 2009.12.11. 14:48:47

@is: NEm akarlak elkeseriteni, de Káel Csaba pályázatát Hiller Piftikééken kérd számon :o)

Bummer 2009.12.11. 14:57:38

@tevevanegypupu:
Orbán egyszerűbb, mert ő ugye MILLIOMOS lett a kurvaanyját, 20 év képviselőség+EU néppárt alelnökként+miniszterelnökként+pártelnökként képes volt feleségével 20 év alatt 100 milliót keresni. Az pedig havi 500 ezer, akárhogy nézzük.
Nyilván kurva sokat lopott, Orbán képviselői, pártelnöki, EP-alelnöki fizetéséből, a könyvei bevételéből, a felesége docensi, bírói fizetéséből ennyit elrakni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 14:58:19

@civilkontrol:

Hiller Piftiről mindig a Hiller Haver jut az eszembe, arról meg az, hogy muhaha :-)))

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.11. 15:46:57

@mavo:
Kíváncsi voltam, tudsz-e hanyag eleganciával veszíteni. Hát nem tudsz. Súlyos intellektusbeli hiátusból fakadóan, természetesen.

@Szibarita:
Mondtam már neked: kurvaanyád, de hülye vagy!

tevevanegypupu 2009.12.11. 15:56:30

@Bummer:
Hat persze, nevetseges az egesz, hiszen Gyurcsanyrol mar bebizonyosodott par koztorvenyes buncselekmeny, csak elevult. Nyilvan ezert orjongenek sokan, hogy Orban ugyan jo polgari szinvonalon el, de nagy valoszinuseggel nemigen emelt el senkitol semmit, hanem szimplan felvettek a fizetesuket, meg irtak par konyvet a felesegevel. Nehez igy osszekaparni valamit, pedig hat o is tevedett eleg sokszor, csak eppen lopni nem szokott.

polgári per 2009.12.11. 17:43:13

Volt egy szolnoki egyszobagombas ingatlanjuk. Azt elcsereltek egy ferencvarosira. Es akkor kaptak egy tanacsi lakast a Haris kozben az SZDSZ-tol. Es azt ok megvasaroltak valami 800000 forintert, es eladtak talan 61 millioert. Ebben semmifele buncselekmeny sincs, de azert ehhez kozel kellett ulni a tuzhoz. Gyurcsany meggazdagodasa kicsit mas lepteku volt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.11. 18:34:05

Illetve volt egy Gripen-beszerzés. Abban sem volt semmiféle bűncselekmény, aki mást mond, az hazudik.

Tehetetlen Dodó 2009.12.11. 18:35:55

@Kettes: Hogy is volt azzal a légi utántöltővel a dolog?

polgári per 2009.12.11. 18:45:00

@Kettes: Az FBI most kezdett el komolyabban nyomozni az ugyben. Az Erste Bankot vizsgaljak.

polgári per 2009.12.11. 18:56:19

@Kettes: Cserhorszagban is 2010-ben lesznek valasztasok. Ott a szocialdemokratak az eselyesek, es oket lehet megfogni az o Gripen lizing ugyukkel. A cseh domino utheti ki a magyart.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.11. 19:06:07

@Tehetetlen Dodó: Te komolyan azt hiszed, hogy össze fogom fosni a bokám a gondolattól, hogy a szocikat is bevették a buliba?

zoli29 2009.12.11. 19:14:31

OFF:

Lehullott a lepel: Elie Wiesel Sólyom Lászlót és Balogh Zoltánt támadja.
atv.hu/hircentrum/091211_elie_wiesel_elesen_biralta_a_vezeto_fideszes_politikust___video_.html

elfelejtette 2009.12.11. 19:31:20

@zoli29: O vajon hanyadik helyet kapja az MDF listan? :D

zoli29 2009.12.11. 19:32:46

@elfelejtette:

Nem tudom, de ez az idős úr egy nagyon aljas játékban vállalt szerepet.

Tehetetlen Dodó 2009.12.11. 19:53:07

@Kettes: Isten ments, nincs undorítóbb egy lefosott bokafixnél.
Csak nem mindenkinek likas a memóriája.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.11. 21:21:00

@Tehetetlen Dodó: Ez nem memória kérdése, hanem lefizetett ügyészeké.

Sebastian Knight 2009.12.11. 22:57:40

Nyuszi barátai és üzletfelei.
És még azt mondják, a tényfeltáró újságírás drága drága műfaj.
Ha meg az őrülő vincentek szerint meg erről is a patás tehet. (:

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.11. 23:30:20

@civilkontrol: "Persze ez csak egy vélemény rólad, ami olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki sem kiváncsi a máséra"
ez egy aranyköpés, LOL

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.11. 23:37:53

@tevevanegypupu: mintha rémlene valami szőlő-ügy, de lehet hogy csak én vagyok hülye.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.11. 23:41:39

@zoli29: a Wiesel nem menyétet jelent németül?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.12.12. 00:28:20

@Talon Karrde:

100.-iknak lenni Kínai Kálmán & Trágár Tóni, avagy a főnök urak posztján "ebben mi a pláne?"

na yo, elmondja Rimbaud
az Arthur ...

A VAKOK
Nézd őket, lelkem; oly ijesztő, bús csapat!
Mint furcsa bábok, a mosolyt ajkadra lopják.
Holdkórosak gyanánt járnak s mélázva dobják
nem tudni, hogy hová, vak pillantásukat.

Szemük, honnan kiszállt, eltűnt az égi szikra,
minthogyha messze, fel, meredne, ég felé,
sohase láthatod a kövezet fölé
hajolva zord fejük lecsüggni vállaikra.

Így járják éjüket, a nagy sötét gödört,
amely az örök Csönd testvére. Zúg, süvölt
a Város, zeng, kacag; s vakon e vad zenében

én is, az iszonyig keresve a gyönyört,
tántorgok, mint ezek; de jobban meggyötört
szívvel kérdem: "Vakok, mit lestek ott az égen?"

(Babits Mihály fordítása)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.12.12. 14:26:19

Aztabetyár. A kommancs bérkommentelők számából ítélve megkezdődött a low-budget szoci kampány.

Kálmán, Tóni, gratulálok, szerintem szép munka volt, most még pár napig hozzá lehet jutni információkhoz ilyen publikus úton, aztán ezt is becsukják: a cégadatok nyilvánosságát jövő évtől durván bekorlátozták. (azért ez is megérne egy reakciós cikket meg a magánpénztárak államosítása és biztosítóknak eladása is)

Ha öt mondatban össze kell majd foglalni a gyerekeknek mi történt itt 8 év alatt:
- Hazaárulók jutottak hatalomra csalással, megtévesztéssel, gyűlöletkampánnyal, kihasználva a szívükben kádárista kispolgárok nosztalgiáját.
- Negyvenéves gazdasági, külpolitikai és titkosszolgálati kapcsolatrendszerüket felélesztve közpénzből gazdaságilag úgy megerősödtek mint soha korábban.
- Bár nem feltétlenül függ össze mert tolvaj is lehetne ügyes miniszterelnök, de botrányosan rossz kormányzásukkal Magyarországot szinte minden mutatóban a térség sereghajtójává tették.
- Végül utolsó törvényeikkel leszerelték a 8 évig használt pénzcsapokat, hogy a Fidesz véletlenül se erősíthesse meg hatalmát a jól bevált csatornákon keresztül, továbbá megnehezítették a későbbi felelősségrevonásokat.

Itt nincs mit relativizálni, ilyen virtigli hazaárulóknak lámpavason lenne a helyük egy igazságos világban, ehhez képest minden szabadlábon töltött percük érdemtelen ajándék számukra a sorstól, és nyilvánvaló hogy a bábok irányítói sem hagyják hogy egykori csatlósaikkal túl durva kézzel bánjanak Orbánék.

Most még megy az ec-pec-kimehetsz a szociknál hogy kit fognak kilökni koloncnak, de aztán megnyugvás lesz és az offshore dollárok számolgatása.

Magyarország, én ilyennek vagyok kénytelen megszokni tégedet. :-(

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.12. 15:19:50

@Karmadealer: "Magyarország, én ilyennek vagyok kénytelen megszokni tégedet. :-("
Csak ezzel az utolsó mondatoddal nem tudok egyetérteni. :)

civilkontrol 2009.12.12. 18:14:10

@Karmadealer: Igen, én is csak az utolsót fájlalom.
Szokják meg azok a más világot, akik eddig mindent elkövettek azért, hogy most őszintén irhasd le az utolsó mondatodat.
Ébresztő, ideje pofán törölni ezt a gennyes társaságot!

hacsaturján 2009.12.13. 07:40:11

@Karmadealer:

"Itt nincs mit relativizálni, ilyen virtigli hazaárulóknak lámpavason lenne a helyük egy igazságos világban..."

errül eszembe jutott, hogy az igazságos világba történő átvándorlás útja valószínűleg a lámpavasas megoldás módszerével vagyon kikövezve, miszerint például a népi igazságtevők szépen hurkot vetnek a nyakadba, alaposan föllógatnak és az igazságosság jegyében még a lábadat is rángatják, hogy minél hosszabbra lógassad ki a nyelvecskédet, te pediglen a fényes folyosó végin szent pétert fogod látni, aki a nagy könyvet lapozgatva csak annyit mond neked, hogy rákúrtál bazmeg!
mesélem ezt úgy, mint aféle komcsi bérkommentelő azzal a megjegyzéssel, hogy a dolgok mai állása szerint a szopó ág birtoklása nem jogosít föl a mértéktelen hülyeség gyakorlására, avagy mindenkinek saját mércéje szerint.

hacsaturján 2009.12.13. 07:43:24

@civilkontrol:

"Ébresztő, ideje pofán törölni ezt a gennyes társaságot!"

oszt melliket, tücsök?

remekelek88 2009.12.13. 08:54:25

Sziasztok!

Nem csak erről van itten szó. A PTA közel 8 milliárdot kapott az elmúlt két évben a MeH EKK-tól Baja Ferenc és Bódi Gábor szakállamtitkártól, de titkos beszerzésekkel így nincs rá publikus adat. Meglepő mód a jövő év februártól-márciustól a PTA ügyvezetőjét Bódi Gábornak fogják hívni, már mindenhol bemutatták, de "pályázat" alapján pont ő lesz..... A PTA teljesen átláthatatlan ügyeihez tartozik még a NETI KFT, amlyet milliárdokkal finanszíroz a titkos szolgáltat TITKOS szerződéseken keresztül, valamint a Nt KFT amely sok száz millió forintot osztogat az állam nevében a civil szerveteknek. Ebből csak ügy a Deseffynek adott pár száz milla, és jó sokan vannak més sok sok lével. Ez így egyben egy teljes bűnszövetkezet állami forrásból amelyet Kőhalmi Zsolt vezet aki hosszú évekig főtitkosszolga és 3/-s főnök volt..............

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.13. 21:02:46

@remekelek88: Köszönjük, hogy csak ezért regisztráltál. Igyekszünk rajtuk tartani a szemünket, bár a titkosszolgálatok egyelőre nem tartoznak a felügyeletünk alá.

civilkontrol 2009.12.14. 10:44:18

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Döbbenet ami a szolgálatoknál zajlik. Az aktuális heti válasz is foglalkozik a témával ferihegy-bkv ügyben.
Kiváncsi leszek váltás után lesz-e kiteregetés, mert igény igen csak volna rá!

dz02 2009.12.15. 09:09:11

ha csak a tizede igaz már akkor is a levegőbe kéne lőni. minimum.