Kommentszűrés
’09 nov
17
14:31

Nagyhatalmi ombrézolás

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  Miközben mi itt Molnár Oszkár és Hunvald György kaliberű alakokkal vagyunk elfoglalva, a világban nagy dolgok történnek. Például Obama amerikai elnök - aki alighanem minden idők legnépszerűbb négere Kínában - Shanghaiba (Sanghaj) és Pekingbe látogatott, hogy ott kényeztetésse kínai kollegáit némi ellenszolgáltatás reményében.

  „Az Egyesült Államokat aggasztja, hogy Kínában hiányosan érvényesülnek az emberi jogok, a szólás-, a vallás- és a politikai szabadság, a kisebbségi jogok, főképp Tibetben” - adta hírül az MTI a látogatással kapcsolatban, ami egyrészt nem nagyon igaz (az Egyesült Államok nagyjából leszarja az emberi jogok kínai helyzetét), másrészt eltereli a figyelmet a fontos dolgokról. Szomorú, de az emberi jogok kérdése afféle vörös farok, amit Kínával kapcsolatban mindig illik odabiggyeszteni, de értelmes ember nem veszi túl komolyan.

  Kína vagy idén vagy jövőre - Japánt megelőzve - a világ második legnagyobb gazdaságává válik, katonailag pedig már most is az USA nyomában lohol. Emellett szép lassan felvásárolja Afrikát, Dél-Amerikát, Kelet-Szibériát, részben a Közel-Keletet, Délkelet-Ázsia pedig már évszázadok óta kínai üzletemberek kezén van. Emellett a kínaiak - az amerikaiak után - a világ legnagyobb szennyezői, ott ülnek a Biztonsági Tanácsban, és nagy befolyásuk van olyan balhés vidékeken, mint Észak-Korea, Irán vagy Szudán. Bőven van tehát miről beszélgetni az amerikai és kínai vezetőknek - és főleg olyan dolgokról, amelyeket a Nyugat kúrt el.

  Obama egy számára igencsak kellemetlen pillanatban utazott Kínába. Az USA éppen szopóágon van a gazdasági válság miatt, megtörve, szétalázva, meggyengülve igyekszik eltakarítani azt a szart, amit ő maga termelt. Kína ezzel szemben jön föl, mint a higany, a gazdasági növekedés az idén 8% körül lesz, ami kínai viszonylatban rendkívül alacsonynak számít, viszont így is a világon a legmagasabb. Persze lehet mondani, hogy a komcsik meghamisítják a statisztikákat, ami igaz is, csakhogy a kínai komcsik jellemzően lefelé szokták kozmetikázni a növekedési adatokat, nem fölfelé, ahogy mifelénk. Az elnöki turné tehát egy riadt és hanyatló, illetve egy magabiztos és feltörekvő nagyhatalom vezetőinek találkozását jelenti, s ezt a kínaiak éreztetik is.

  Mindezt fokozza, hogy a kínaiak igencsak dühösek Amerikára. Az elmúlt egy-két évtized őrült amerikai túlfogyasztását az tette lehetővé, hogy a kínai emberek által megtakarított lovettát a kínai bankok kölcsönadták az USA-nak - amin aztán az indianai proli kínai cuccokat vett magának. Így az USA nagy mértékben eladósodott a sárga komcsiknak, és óriási kereskedelmi deficitet halmozott fel. Ugyanakkor, mivel a kínaiak megtakakarításainak nagy rész dollárban van, igencsak rosszul érinti őket, hogy a balfasz amerikaiaknak sikerült a dollár árfolyamát a mélypontra tornászniuk, ráadásul a válság, amelyről marhára nem a kínaiak tehetnek, őket is nehéz helyzetbe hozta, például kénytelenek voltak nyugdíjat emelni a belső fogyasztás növelésére. Szóval Hu Jintaónak (Hu Csin-tao) minden oka megvan rá, hogy a négyszemközti tárgyaláson elővegye bögyörőjét, és jól megcápázza vele az amerikai álomférfit.

  Persze a kínaiak sem ártatlanok, mint a ma született étkezési kutya: a nyugati importot különböző adminisztratív intézkedésekkel visszafogják, a yuan (jüan) árfolyamát mesterségesen alacsonyan tartják, és a egy csomó egyéb sunyiságot is elkövetnek. A fasz kellemesebbik végén azonban jelenleg ők állnak: Obama esetleg kérhet tőlük pár szívességet a deficittel, az árfolyampolitikával vagy a környezetvédelemmel kapcsolatban, azonban azok az idők már rég elmúltak, amikor bárki is kioktathatta vagy megzsarolhatta Kínát. Obamának leginkább azon kell imádkoznia, hogy Kína továbbra is finanszírozza a hatalmasra nőtt amerikai költségvetési hiányt.

  Amúgy lehet, hogy Obama féltestvérének van igaza: Mark Ndesandjo már hét éve Kínába költözött, szarrá keresi magát, kínai nőt dug, és zongorázni tanítja a kínai árva gyerekeket. Mi meg itt a végeken tényleg lehúzhatjuk magunkat a klotyón.

Címkék: kína amerika usa obama

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr201531264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.11.17. 15:07:24

(a szlengblog hatása konkrét)
egyet kell értsek bz249-cel. a kínaiak lassan kezdhetnek darázni, nehogy bedőljön a dollár.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 15:11:11

"katonailag pedig már most is az USA nyomában lohol"

Flottában sehol sincs. És az dönt. Ha a világ összes országa összefogna, akkor se tenné ki az amcsi flottát.

Jelzi a viszonyokat, hogy talán az amcsi partiőrség a világ negyedik legnagyobb haditengerészete lenne-

bz249 2009.11.17. 15:12:49

@Őrnagy Őrnagy: azert vannak olyan dolgok is mint pl. az atomfegyver... igaz a harmadik vilagot bombazni flotta kell, mert messze van

Tehetetlen Dodó 2009.11.17. 15:13:39

@orsi00:
Így van, ez olyan róka-fogta-csuka helyzet.

Ezért nem is lesz hirtelen bedőlés, egyiknek sem érdeke.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 15:18:38

"ráadásul a válság, amelyről marhára nem a kínaiak tehetnek"

Pontosabb az a velemeny, ami Kinat es az USA-t ket egymasnak tamaszkodo reszegnek irja le. Az amerikai tulfogyasztas es az ebbol adodo hitelvalsag nem lett volna lehetseges, ha a kinaiak nem az exportvezerelt novekedes nevu modernizacios strategiat valasztjak, amit nalunk a ballib kozgazdaszok mormolnak imamalomkent.

Tudta ezt az USA es Kina is, mostanra fogyott el a hitel. Az USA olcson fogyasztani akart, a kinaiak "modernizalodni", igy jartak. Nincs mese, a kinaiaknak at kell terniuk a belso fogyasztassal hajtott novekedesre. Egy akkora orszag nem is tehet mast.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 15:20:13

@bz249: Atomfegyverük van, sőt már hadászati ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjárójuk is. Mondjuk nem szolgálnék rajta, de fenyegetésnek igen jó.

Mindig az az ország a világ vezetője, akinek a legnagyobb flottája van, nézze végig a történelmet. Napóleonnak, Hitlernek nem volt erős, ütőképes haditengerészete, be is kapták a fospumpát a végén. Miként az angolok is 45 után.

bz249 2009.11.17. 15:28:17

@Őrnagy Őrnagy: tudja az angoloknak az volt a trukkje, hogy mindig volt egy naluk nagyobb gane a szemetdombon.

Ez a titka a tengeri hatalomnak, hogy nem jelent kozvetlen fenyegetest. Amig Franciaorszag volt a vezeto szarazfoldi hatalom, addig mindenki veluk foglalkozott. Amikor a Habsburg orszagok lettek az oket kezdtek el utalni, amikor megint a franciak kezdtek el kavarni a kontinensen, akkor ujra ok lettek a mumus. Aztan ugye a nemetek. Az angolok soha nem voltak abban a helyzetben, hogy barkit komolyan fenyegessenek ergo ok szabadon kavarhattak es elneztek a stiklijeiket, mert a masik opcio a francia/spanyol/nemet megszallas lett volna... akkor meg nem megeri atengedni nekik New Yorkot, Fokfoldet, Maltat meg ilyen lenyegtelen tavoli helyeket?

Illetve egyszer kicsesztek veluk, de 1781-ben volt annyi eszuk, hogy gyorsan beket kossenek a gyarmatlakokkal, mert kivetelesen hajlando volt osszefogni Spanyolorszag, Franciaorszag es Hollandia az angolok ellen.

kzgy 2009.11.17. 15:34:40

@Doomhammer: folytatom: és Kína elkezd belső fogyasztást növelni, és a kínai cégek saját piacra gyártani (olyan termékek vannak így is Kínában, amit sehol másutt nem látni), és saját maguknak fejleszteni, és aztán a politika visszacsatol és Kína ismét a bezárkózást választja, mint az elmúlt néhány ezer évben mindig.

Tudom, hogy én vagyok a hülye, de én nem félek a kínai világuralomtól.
(Ja, mielőtt mondanátok: jó néhányszor jártam Kínában.)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 15:38:27

@bz249: de arra mindig vigyáztak, hogy a flottájuk nagyobb legyen az utánuk következő két nagyhatalomnál. Trafalgárnál is a spanyol-francia egyesült flották fogyasztották el ebédre.

Hát igen, 1781 szívás volt, nem sikerült a harmadik nagyhatalmat kijátszani a többiek ellen:) Köcsög angolok.

És a szárazföldi hadsereg mit sem ér, ha nem tudsz kereskedni. Erre szerintem már rájöttek a kínaiak is, de míg gyártanak vagy 20 anyahajót, 30 AEGIS-t meg vagy 30 vadász-tengeralattjárót meg 20 SSBN-t, az vagy 50 év, nem kell tőlük félni :)

Tehetetlen Dodó 2009.11.17. 15:39:25

@kzgy: Kína nyugodtan megteheti majd, hogy bezárkózik. Ez a negyedszázad megadta a kezdő lendületet az ipari fejlődéshez, egy milliárdos létszámú belpiaccal meg egész jól ellesz majd.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.11.17. 15:40:31

A kínaiak pontosan tudják a fentieket, úgyhogy számukra most két prioritás létezik: egyrészt a belső fogyasztás növelése, másrészt a tengeri haderő fejlesztése (pl. repülőgép-anyahajó kifejlesztése).
@kzgy: Az, hogy Kína évezredekig a bezárkózást választotta, afféle városi legenda, ami a 18. században terjedt el Nyugaton, egy pillanatnyi állapotot kivetítve az egész kínai történelemre. Érdemes erről megkérdezni a szomszédokat.

Tehetetlen Dodó 2009.11.17. 15:41:01

@Őrnagy Őrnagy: "de míg gyártanak vagy 20 anyahajót, 30 AEGIS-t meg vagy 30 vadász-tengeralattjárót meg 20 SSBN-t, az vagy 50 év"
Felhőtlen optimizmus.

bz249 2009.11.17. 15:42:51

@Őrnagy Őrnagy: persze, hogy vigyaztak ra, nem az volt a terv, hogy valaki megszallja Angliat... az ugy nem poen.

Csak belehelyeztek magukat a jofiu szerepebe, aki mindig a gonosz megszallo ellen kuzd, persze nem ingyen, de a gonosz megszallohoz kepest minden ar csekely. De ez nem a tengeri hatalombol, hanem Anglia szigetszeru jellemzoibol adodott illetve bolcs onkorlatozasbol, hogy nem akartak europai hatalmat epiteni.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 15:49:35

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Annyi nem elég. Még ha megveszik se a hajókat. Nincs meg hozzá a technika szint.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 15:50:42

@bz249: a sziget magában nem magyarázat. A japcsik is szigeten voltak, mégis megszűntek nagyhatalom lenni.

kzgy 2009.11.17. 15:51:39

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Megkérdeztem. A vietnami haverjaim azt mondták, hogy a kínaiak időről-időre nyomulnak, de aztán ők, a hős nép mindig visszaverik őket. A borneóiak is ezen a véleményen voltak. Biztosan kenterbe vertek kínai töriből, de én azért úgy látom, több ez, mint városi legenda.

bz249 2009.11.17. 15:54:24

@Őrnagy Őrnagy: mert allandoan Koreat akartak megszallni... annyibol fontos volt a tengeri hatalom, hogy Anglia minden europai haboru alkalmaval szerzett valami tavoli gyarmatot az ellensegeitol (vagy a szovetsegeseitol, de azt azert ritkabban). Ezt tenyleg csak akkor lehet megtenni, ha az ember partra tud tenni neminemu haderot Indiaban/Del-Afrikaban/Eszak-Amerikaban.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 15:58:29

@bz249: A lényeg inkább a kereskedelem blokkolásán van. Aki uralja a világtengereket, uralja a kereskedelmet, és a Világot is. Ez ilyen egyszerű.

Az amúgy katonailag erős, és szimpatikusan konzervatív Konföderáció is tengeri blokád miatt omlott össze, nem a jenki tábornokok hadai miatt.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 15:59:11

@bz249: Koreát? Minek? Végül sikerült, de ettől még jött a fospumpa.

krumplee 2009.11.17. 16:25:50

Bezárkózni? Na azt biztosan nem fognak. Már fölvásárolták négyötöd Afrikát, és máshol sem állnak rosszul. Míg Usa erőlködik az aranyerével, addig ők üzlettel, meg diplomáciával nyomulnak. Na persze nincsenek erkölcsi aggályaik, nekik mindegy, hogy Szingapúr, vagy Zimbabwe a partner, de lesz nyersanyaguk.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.11.17. 16:34:05

@kzgy: Hiszen épp Te írod, hogy több országban is háborúztak. Akkor miféle bezárkózásról beszélsz???

wolframkarbid 2009.11.17. 16:45:08

Amire én rohadt kíváncsi lennék az az, hogy amennyiben Kína lesz az új gazdasági/katonai szuperhatalom (ha nem is a egyedüli #1, de legalább holtversenyes), akkor milyen lesz a kulturális hatása a világ többi részére, Pl. hazánkra ??

Nekünk már megvolt a Lada 2107+panel,a mekdonalc+kóla, sőt még ide venném a manga+tokiodrift' párost is, de vajon mit fog nyomni kína?

Globetrotter2014 2009.11.17. 16:51:29

A fiatalabbaknak javaslom, nézzék meg a 90 környéki amerikai filmtermést, egy jó része arról szült, hogy Japán hamarosan elintézi az USA-át, mert olcsóbban és hatékonyabban termel. Mellesleg ugynabban a szinbiózisban voltak a 80as évebken, mint amibe 10 éve Kína lépett. Tanulságos hogy mi történt japánnal a 90es évek 2. felében. Évekig parázatták magukat az amcsik hogy itt a 2. Pearl Hrbor, aztán egyszer csak beütött Midway II...

hacsaturján 2009.11.17. 17:09:19

jujj, jujj! kici kínai okoz nagy meglepetész reakciónak! tesszék cak rettegni!
hvg.hu/vilag/20091117_.aspx

elfelejtette 2009.11.17. 17:15:27

@Doomhammer: "Pontosabb az a velemeny"

Nekem is ez a véleményem. A kínaiak ugyanolyan függővé váltak a hatalmas exportjuk által, mint az Usa a nagy hitelvezérelt import fogyasztásával. Minnél nyitottabb egy ország, most annál inkább érzi a hatását a válságnak.

Sokan azt hiszik, azt hitték, hogy Kínában a fák az égig érnek, pedig várható volt, hogy ahogy sem Japán, sem az ázsiai kis tigrisek fejlődése nem nőtt minden határon túl, úgy a kínai tömeggyártás sem fog a végtelenségig nőni.

Belső piacra átállni viszont marhára nem egyszerű. Ahhoz rendes fizetést kell adni a munkásoknak, nem éhbért, hogy tudjanak miből fogyasztani.

bz249 2009.11.17. 17:24:42

@Őrnagy Őrnagy: azert annak is volt egy kis szerepe, hogy az osszes fegyvergyar es lakossag haromnegyede eszakon volt... tul van ez a tengeri hatalom misztifikalva. Probaljon meg egy faintos merkantilista politikat vivo orszagot megszoritani tengeri blokaddal. Eleg mersekelt eredmenye volt a brit blokadnak mindket vilaghaboruban, mert a nemetek leginkabb a kornyekkel kereskedtek.

Dobrev Klára szeretője 2009.11.17. 17:34:43

Kínát az USA 52. tagállamának!

egyenlítő 2009.11.17. 17:35:42

Na és hogy áll (fog állni) ehhez Magyarország?

Milyen a viszonya a Nemzet (volt és jövőbeli) Miniszterelnökének Kinához, Obamához, Oroszországhoz?

egyenlítő 2009.11.17. 17:37:37

Érdemes még megnézni, hogy kikből áll Kína vezetése. Javarészt mérnökökből, nem jogászokból vagy közgazdászokból.

Loop · http://www.autostat.hu/ujdonsagok 2009.11.17. 18:09:11

van benne valami. a kép az elég jó, de igazából itt kezdtem el durván (de azért persze némi rossz szájízzel) röhögni: "Szóval Hu Jintaónak (Hu Csin-tao) minden oka megvan rá, hogy a négyszemközti tárgyaláson elővegye bögyörőjét, és jól megcápázza vele az amerikai álomférfit."

osborne 2009.11.17. 18:16:24

úgy tűnik az Úr is Kínában bizniszel épp:

Gyurcsány high-tech vásárt nyitott meg Kínában

hvg.hu/vilag/20091117_gyurcsany_hi_tech_vasart_nyitott_kinaban.aspx

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.11.17. 18:17:17

pedig 10 éve még szarrá bombázta az usa a belgrádi kínai követséget ... apró málőr volt ...

seabeast 2009.11.17. 18:27:04

Totálisan rosszul látod a dolgot...Kína 100x inkább kiszolgáltatottabb helyzetben van mint az USA. Se stratégiai nyersanyaga, se technológiája, se hadserege. Megjegyzem, még kajája se nagyon van, nettó élelmiszer importőr. Az ilyen kijelentések, hogy katonailag meg már az USA nyomában lohol végkép megmutatják, hogy a szerző mennyire fogalmatlan a témában. Katonailag Kína lófütty a nemzetközi porondon.

Ha maholnap az USA és az EU felmondaná a szabad kereskedelmi egyezményeket akkor azzal rövidtávon mindkét fél beszopná, hosszútávon viszont mi jönnénk ki jól belőle. Ez a világgazdasági modell - a Nyugat erőn felül fogyaszt és fejlődik/Kína termeli a gagyit és a sok szirszart és fejlődik (Afrika és Dél-Amerika meg a háttérben éhezik,háborúzik,kokszol) lényegében csődbe jutott, nincs miből finanszírozni tovább. Magyarán a 150%-ra felfuttatott kínai ipar és légüres térbe kerül/került. Ami van gazdasági növekedés az is nagyrészt állami hitelekből van stimulálva, ugyanabba a hibába esnek most ők mint mi. De egyébként sem tudnak hova növekedni és miből, a földön nincs több réz,nikkel,szója,tej,hús,szén,olaj - mindenből kb peak van- és emiatt a kínaiaknak sem fog több jutni annál mint ami most jut. Magyarán itt nagyon nagyon erőviszony változásra nem kell felkészülni. Kína későn érkezett meg a modernitásba és ennek issza meg most a levét. Mint említettem, se nyersanyag, se saját high-tech (még egy közepesen szennyező szénerőmű technológiát se tudtak kifejleszteni), se hadsereg, plusz egy demográfiai katasztrófa felé araszolnak a születés szabályozás miatt. Nem túl rózsás kilátások.

seabeast 2009.11.17. 18:32:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: 2016 és 2020 között tervezik megépíteni az első hordozót. S akkor lesz egy. Ha addig megépül.20 mikor lesz?

a nagy levin 2009.11.17. 18:33:22

1. interdependencia
2. a fejlodes szuk keresztmetszete a belso fogyasztas es a kornyzet allapota valamint a nyersanayag es energiaimport
3. ebbol kovetkezik, hogy van es lesz kinai expanzio, csak legtobbszor alruhaban es/vagy oltonyos uzletemberek kepeben megy Afrikaba es Latin-Amerikaba
4. kinanak ugyanugy szuksege van az USA-ra, sot meg az EU-ra is, tehat nem egy ferfi nemiszervrol van itt szo.
5. militarista gondolatmenetet meg idejekoran abbahagynam,mert nagyon ijesztoen hangzik.

kicsi piros disznó (törölt) 2009.11.17. 18:34:29

@egyenlítő:
Már Magyarországon is szívesen látnék egy mérnök kormányt a köz-gazdák meg jog-ászok helyett....

a nagy levin 2009.11.17. 18:36:16

plusz ha kibirunk ugy 25-30 evet, addigra kina demografiai leszalloagba kerul. mondjuk mi itt europaban mar most azon vagyunk.

flimo13 2009.11.17. 18:47:40

"katonailag pedig már most is az USA nyomában lohol. "

Ez egy nagyon népszerű mítosz, de csak fenntartásokkal igaz.

"a kínai emberek által megtakarított lovettát"

Ez meg nettó hülyeség, az állam takarította meg, mert szart sem ad az embereknek.

"Obamának leginkább azon kell imádkoznia, hogy Kína továbbra is finanszírozza a hatalmasra nőtt amerikai költségvetési hiányt."

Nem kell imádkoznia. Ha Kína nem teszi oda a hatalmas megtakarítása, amire pedig égető szüksége lesz éveken belül.

ORGASMUSFORSCHER 2009.11.17. 18:48:10

Nem érdekel, hogy ki szponzorálja ezt az oldalt, tôlem a kínai kormány is lehet, de nagyon kérem a drága jó szerzôket, hogy azonnal fejezzék be a Hu Jintao-s baromkodást s írjanak minden kínai városnevet, személynevet stb. magyarul, azaz merjék leírni, hogy Hu Csin-tao. Miért? Mert majdnem 100%, hogy magyar anyanyelvûek olvassák az írományaikat s az is majdnem 100%, hogy az olvasóknak nincs ismerete arról a barom pinyinrôl, amit a nyugati világ használ.... amíg az x-et s-nek kell ejteni, a q-t meg cs-nek, nem is érdemes ezt a pinyit használni. Arról meg ne is álmodozzon a magyar, hogy megismeri a drága szerzôk által a tajvani kiéjtési rendszert, az ún. bö-pö-mö-fö-t, amivel nem lenne ilyen probléma.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 18:54:52

@bz249: "tul van ez a tengeri hatalom misztifikalva." Hát konkrétan, ha németeknek van ütős flottájuk minkét Világháborúban, akkor kiütik Angliát, és akkor az amiknak egyedül igen nehéz dolguk lett volna. Napóleon dettó. A kontinensen lehet királykodni, de fogja már fel: legerősebb flotta= világuralom. Jó, Nagy Sándornál ez nem áll, de ő géniusz volt.

@seabeast:

Hát igen, egy hordozó az nem Nike cipő:) Nem is beszélve arról, hogy kell ám rá repülőgép is.

bz249 2009.11.17. 19:03:59

@Őrnagy Őrnagy: hameg eros szarazfoldi hadsereguk (mert a szarazfoldi sereguk veszitett ugyebar) van kiutik az oroszokat 41-re a haborubol es akkor Amerika kellemes eljatszhatott volna a Festung Europa feltoresevel... ebben az esetben britannia hosszabb idotavon hasznos lett volna kozephatotavolsagu raketakat telepiteni.

A flotta ereje abban all, hogy masodlagos celokat lehet vele tamadni es nem provokalo a letezese (ellentetben a szomszed tankhadosztalyaival, amire muszaj reagalni). Ellenben egy 41-ben a kontinensen gyoztes Nemetorszag ellen megette volna a fene az US Navy-t, ugyanis a szarazfoldre nagyobb agyukat lehet tenni es tobb repulot lehet allomasoztatni rajta.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.17. 19:06:34

mindegy hogy hajók vagy szárazföld, amerikát le kell igázni!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 19:11:42

@bz249: "A flotta ereje abban all, hogy masodlagos celokat lehet vele tamadni es nem provokalo a letezese"

Washingtoni egyezmény? Guglizza ki.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 19:13:24

@Grift:
"Felejtsd el, hogy Európa
Mindenhol mindenki idióta
Mindent elsöpör Hollywood
Amerika nyeri a háborút"

flimo13 2009.11.17. 19:14:51

@Tehetetlen Dodó: az olajat és nyersanyagokat meg szarni fogják.

Berbécs 2009.11.17. 19:15:46

Basszus, akkor én fekete férfi vagyok?

bz249 2009.11.17. 19:16:06

@Őrnagy Őrnagy:

Vegyuk a mai globalis vilagot

epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/6-17112009-AP/EN/6-17112009-AP-EN.PDF

Ami ebbol a tablazatbol lenyeges, az EU-27 orszaga 2008 januar-augusztus idoszakban 1052 milliard euro importot csinalt, ebbol 270 milliard amugy Oroszorszag, Svajc, Norvegia es Torokorszag, amihez nem nagyon kell flotta. De hasznaljuk az 1052 milliardos szamot. 2008-ban az EU-27 GDP-je 18.000 milliard USD volt (az januar-augusztusra kb 12.000 milliard USD, ami 8.000 milliard euro)

Vagyis a kulker az EU eseteben kevesebb, mint a GDP 13%-a es ennek igen jelentos resze koz- vasuton vagy csovezeteken zajlik. Ezt tudja elkapni/megvedeni a flotta.

Pelso.. 2009.11.17. 19:17:29

@Őrnagy Őrnagy: Nem véletlen, hogy az USA továbbra is komolyan fejleszti a hordozó flottáját.

flimo13 2009.11.17. 19:19:07

@bz249: mivel a németek nem arról híresek, hogy hülyék, nem fognak arra berendezkedni, hogy majd az angolok nem blokádolnak. Elsőben szívtak azért némileg, viszont amit nézni kell, hogy Britannia majdnem vesztett a német tengeralattjárók miatt, gondolj bele mi van, ha felszíni fölény is a németeké.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 19:23:47

@bz249: Pont elég. Pl az olaj. Vagy a cukor, ha már a cukoripart önként felszámoltuk.

bz249 2009.11.17. 19:26:16

@flimo13: akkor nyernek a nemetek, nem azt mondtam, hogy a flotta nem jo semmire... csak tul van dimenzionalva, Anglia azert lett vilaghatalom, mert
- sziget volt, amit nem lehetett elfoglalni (mert eros flottaja volt!)
- az europai hatalmi struktura olyan volt, hogy ha valaki megprobalt dominanciara szert tenni a tobbiek lenyomtak
- Anglia, egyebkent rendkivul okosan, nem akart dominans europai hatalom lenni, hanem a szerkezet konzervalalasaval foglalkozott
- ezzel parhuzamosan az aktualis vesztes fel tavoli erdekeltsegeire ratette a kezet (Hollandia tengeri hatalmat pl. XIV. Lajos torte le azzal, hogy megtamadta Hollandiat, akik emiatt kenytelenek voltak a szarazfoldre osszpontositani)

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.11.17. 19:27:18

@ORGASMUSFORSCHER: "Arról meg ne is álmodozzon a magyar, hogy megismeri a drága szerzôk által a tajvani kiéjtési rendszert, az ún. bö-pö-mö-fö-t, amivel nem lenne ilyen probléma."

Te miről beszélsz? A bopomofo nem latin betűs rendszer. Szerinted előbb megtanulja a magyar olvasó (és az újságokban elterjedten használni fogják) ezt?
chakraclothing.com/worldalphabet_3_files/language%20merge%20jpg/bopomofo%20merge_PXF.JPG

bz249 2009.11.17. 19:29:05

@Őrnagy Őrnagy: az EU meg mindig cukorexportor, az hogy a magyar cukoripart kinyirtak egy masik tortenet.

Az olaj nagyobb resze meg csovon jon.

ec.europa.eu/energy/observatory/oil/import_export_en.htm

Macskanátha 2009.11.17. 19:33:37

"A fiatalabbaknak javaslom, nézzék meg a 90 környéki amerikai filmtermést, egy jó része arról szült, hogy Japán hamarosan elintézi az USA-át, mert olcsóbban és hatékonyabban termel...Évekig parázatták magukat az amcsik hogy itt a 2. Pearl Hrbor, aztán egyszer csak beütött Midway II..."

Azért az nagyon nem mindegy, hogy 100 millió japán az ellenfeled, akik néhány túlzsúfolt kis szigeten allokálnak, vagy 1300 millió kínai, akik eleve elfoglalnak egy fél kontinenst...

quality control (törölt) 2009.11.17. 19:36:05

lehet, hogy nincs még tengeri haderejük, viszont van nagyon sok, és nagyon profi hackerük. igen, a kínai hadseregnek. elgondolkodtató.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 19:37:34

@bz249: Háborúban nem sokáig jön csövön:DDD

Azt hittem, hogy a brazil nádcukor miatt nem sikerült Fletónak megvédeni a kabai cukorgyárat.

De visszatérve arra, mait valaki már leírt: Kína amíg nem tudja magának a kosztot megtermelni, addig nem háborúzhat szerencsére

flimo13 2009.11.17. 19:39:38

@bz249: Amerika is sziget katonai értelemben. Mexikó segélyért nyalizik, Kanadában meg hippik élnek.

Kína kereskedelme meg döntően tengeren zajlik, egy konfliktus esetén meg kell védenie. Már ha a konfliktus kirobbanása után marad, aki kereskedni akarna vele.

Oroszországnak fontos szénhidrogénpiac Kína, de egyben vetélytárs is, kellemetlen közelségben. Az EU fontosabb piac, és 99,99% nem lesz agresszor.

India is Kína ellen fordulna, volt már háborújuk, Pakisztán és területi viták miatt ellenségesek.

Ezzel a szárazföldi kereskedelem útja le van zárva, marad a tenger, ha nyersanyagot akar. Azt meg a flotta tudja nyitva tartani. Lehet itt félni attól, hogy 2020-ra lesz egy darab hordozójuk (lol), meg olyan előrejelzéseket készíteni, hogy Kína több ezer rakétával azelőtt térdre kényszeríti Tajvant, hogy az amcsi flotta odaérne.

Nem is fog menni, hülye lenne közel menni. Szépen a tengeren lefoglalják a Kínai kereskedőhajókat, és kivárnak. Nem fognak a part menti rakétaütegek közelébe menni, a kínai bombázóerők gerincét alkotó hatvanas évekbeli szovjet koppintásoknak meg sok sikert.

flimo13 2009.11.17. 19:40:33

@quality control: és konfliktus esetén szerinted hány percig maradnak fenn a neten?

bz249 2009.11.17. 19:44:11

@flimo13: amugy meg Kina huje lenne Tajvant megtamadni... egyreszrol nekik nem egy romhalmaz kell. Masreszrol nem is kell haboru, ha bekapnak par gazdasagi szankciot* az boven eleg kart okoz nekik, ahhoz, hogy inkabb bekes uton probaljak elintezni a dolgot.

*aztan lehet menni Hamburgot meg Los Angelest ostromolni

bz249 2009.11.17. 19:47:49

@Őrnagy Őrnagy: ah a francia es nemet parasztok erdekeit vedte Fleto, kicsit nehez nekik azt az evi 8 millio tonnat exportalni, ennyivel is konnyebb lett. Kulonosen, hogy a WTO megintette oket.

world-trade-organization.suite101.com/article.cfm/top_ten_sugar_exporters

Macskanátha 2009.11.17. 19:50:57

@seabeast: "2016 és 2020 között tervezik megépíteni az első hordozót. S akkor lesz egy. Ha addig megépül.20 mikor lesz?"

Egyáltalán nem biztos, hogy lesz 20 hordozójuk, ugyanis valószínűleg gyökeresen más a _stratégiájuk_ mint az USA-nak! A legjobb példa erre az orosz illetve a volt szovjet hadsereg. Miközben harckocsikból, ágyúkból, sőt, tengeralattjárókból is sokszorosan felülmúlták az amerikai ellenfeleiket, addig a felszíni "blue water" flotta mindig másodhegedűs volt a szovjet/orosz hadászati stratégiában. Összehoztak pár cirkálót, rombolót, és fregattot, ezzel kb. le is tudták a dolgot! Valamint az inkább a vicc kategóriájába sorolható "Kiev" osztályú rep.hordozókat, rajtuk a gyengécske Yak-38 Forger harci gépekkel. És mindezt nem spórolásból, hanem az eltérő stratégia miatt! Ha tengeralattjárókra, hadászati bombázókra, ICBM rakétákra, és a szárazföldi hadseregre rá tudták szánni a milliárdokat, akkor a flotta fejlesztésének is inkább politikai akadályai voltak. Éppen most derült ki a START tárgyalások kapcsán, hogy az oroszoknak a mai napig több termonukleáris robbanófejük van hadrendben, mint a média szerinti "egyetlen" világhatalom USA-nak...

flimo13 2009.11.17. 20:03:12

@bz249: Tajvan nem területszerzésről szól, hanem nemzeti büszkeségről. Ha láttad az olimpiai megnyitót, tudod, hogy mennyire komolyan veszik ezt arrafelé.

flimo13 2009.11.17. 20:08:37

@Macskanátha: számszerileg felülmúlták, elsősorban a németek elleni veszteség arányokból okulva. Egyszerűen kellett ennyi, a szárazföld felőli biztonsághoz, ez nyilván nagyobb prioritás a flottánál.

Az atomszub is fontosabb volt, kellett a nukleáris triád. A pénz meg elfogyott. Nézd meg a kubai válságot, hál istennek nem tudtak mit tenni, csak szállítóhajókat küldeni, hátha átjutnak. Más lett volna a dörgés, és lehet nem tudnám ma ezeket a sorokat írni, ha két-három szuperhordozó is követi a teherhajókat.

Az meg nagy kaland, hogy tízszeres vagy csak ötszörös mennyiségű atomtölteted van az elegendőhöz képest.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.11.17. 20:18:08

@Őrnagy Őrnagy: a mostani HVG-ben van erről cikk, és ott is arról van szó, hogy mittudomén az USA költ 500 milliárdod a hadseregre irakon és afganisztánon kívül, kína mindennel együtt 70 mrd-ot.

Macskanátha 2009.11.17. 20:30:53

@flimo13: "Nézd meg a kubai válságot, hál istennek nem tudtak mit tenni, csak szállítóhajókat küldeni, hátha átjutnak. Más lett volna a dörgés, és lehet nem tudnám ma ezeket a sorokat írni, ha két-három szuperhordozó is követi a teherhajókat."

Súlyos tévedés! Ez nem a pénzen, vagy a flotta méretén múlt. Annyi nagy felszíni hadihajójuk akkor is volt az oroszoknak, amennyi elég lett volna annak a néhány teherhajónak a védelméhez! Hiába volt nagyobb az amerikai felszíni flotta, ha megtámadták volna a konvojt kísérő szovjet rombolókat és cirkálókat, az automatikusan atomháborút jelentett volna. Szerencsére Hruscsovnak és Kennedy-nek több esze volt annál, mint hogy Kuba miatt engedje kitörni a III. világháborút. Mellesleg röhej, hogy a mai nyugatmajmoló média egyértelműen amerikai sikernek állitja be a végeredményt, szerintük Kennedy határozott fellépése miatt az oroszok kénytelenek voltak meghátrálni és kivonni a rakétáikat. Csak azt felejtik el, hogy cserébe az USA-nak is ki kellett vonnia a frissen Törökországba telepített rakétáit, amelyre a Kubai Válság nélkül nem lettek volna hajlandók. Másrészt, az archivumokból a zárolás alól mostanában kikerült dokumentumok alapján az oroszok eléggé félszívvel mentek bele a rakéták küldésébe, és fellélegeztek, amikor a megállapodás után vissza vihették őket. Hruscsov ugyanis nem nagyon bízott Castro-ban, aki állandóan azt akarta elérni nála, hogy a szigetre telepített szovjet légvédelmi rakétaütegek lőjék le a felderítést végző amerikai gépeket. Hruscsov a feljegyzések szerint attól tartott, hogy a heves vérű Castro végül majd háborúba sodorja őket az USA-val...

bz249 2009.11.17. 21:12:40

@flimo13: a szuperhordozó pont arra való, amire az amik használják harmadvonalbeli országok megbombázására, egy igazi háborúban pont egy lepkefingnyit érnének. De nem is arra tervezték őket, tehát kár is lenne mást várni tőlük.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.17. 21:30:13

@bz249: Ezt nem gondolhatja komolyan. Olvasson több techno-thillert, vagy játsszon modern flotta szimulátorokkal.

bz249 2009.11.17. 22:00:14

@Őrnagy Őrnagy: mán pedig egy nagy, béna kialakítású, jól átszellőző izé az nem arra való, hogy atombombák közelében legyen... ahhoz legalább ilyen színvonalú hajó kell:

en.wikipedia.org/wiki/German_cruiser_Prinz_Eugen

Macskanátha 2009.11.17. 22:15:42

@Őrnagy Őrnagy: Pedig sajnos igaza van! "Mezítlábas" országok elleni csapásmérésre jók, de igazi háborúban nagyon sebezhetők a CVN-ek! Az oroszok külön rájuk gondolva létre is hoztak egy tengeralattjáró osztályt, az SSGN Oscar-II. egységeket. ( Ilyen volt a "Kursk is! ) Ezek folyamatosan a CVBG környékén ólálkodnak, és háború esetén több mint 500 km távolságból tudnak indítani 20 db. "Shipwreck" rakétát, amelyek a hangsebesség kétszeresével repülnek, és természetesen nukleáris fejjel is felszerelhetők. Ráadásul, biztos ami biztos alapon, az Akula osztályú SSN tengeralattjárókat ellátták 2-4 db. atomtorpedóval is, amelyeknek még közvetlen találatra sincs szükségük, elég, ha valahol a hordozócsoport közepén aktiválodnak, már az egész CVBG mehet a levesbe...

Zetek 2009.11.17. 23:19:09

Nekem nem ígéret kell, hanem bizonyíték. Húzzátok és húzzatok. Köszönettel.

flimo13 2009.11.17. 23:29:27

Azért nem olyan egyértelmű, hogy a nyílt tengeren is mertek-e volna egyből atomfegyverekkel nyitni. Meg kérdés ki kezdi az egészet, mert a tengeralattjárók se magányosan flangáltak, figyelték őket.

Azt se feledjük, hogy a harmadvonalbeli országokkal vívott háborúk a nagyhatalmi játszma részei. Ha USA meg akarja buktatni a kínabarát kormányokat Afrikában, mit csinálnak? Halászhajókra ültetnek százezer önkéntest?

Ha lesz új hidegháború, az ezekben a kis harmadik vonalbeli országokban vívott háborúkban fog eldőlni. Amerika tudott csapatokat küldeni és hatékony légitámogatással ellátni nem csak a közvetlen szomszédságába, hanem Koreába, Vietnamba is. Az oroszok csak arra tudtak terjeszkedni, amerre volt szárazföldi összeköttetésük.

bz249 2009.11.17. 23:38:22

@flimo13: "Az oroszok csak arra tudtak terjeszkedni, amerre volt szárazföldi összeköttetésük."

például Angolában...

en.wikipedia.org/wiki/Cuba_in_Angola

ethnografus 2009.11.17. 23:46:06

Hát nem hiszem, hogy nagy kár érne bennünket, ha lehúznátok magatokat a klotyón...

flimo13 2009.11.18. 00:09:01

@bz249: most ez komoly? Pár ezres, tízezres kubai akciót hozol fel ellenpéldának?

James Joyce 2009.11.18. 03:57:45

isteni ahogy itt egy kozepes politikai cikkbol riziko-tarsasjatek stilusu strategiai diszkusszio kerekedett... kiegeszitve a szokasos "mi lett volna ha a 2. vh-ban albania veletlenul nagyhatalom" stb. jellegu kommentekkel.

James Joyce 2009.11.18. 03:58:51

isteni ahogy itt egy kozepes politikai cikkbol riziko-tarsasjatek stilusu strategiai diszkusszio kerekedett... kiegeszitve a szokasos "mi lett volna ha a 2. vh-ban albania veletlenul nagyhatalom" stb. jellegu kommentekkel.

James Joyce 2009.11.18. 04:00:21

isteni ahogy itt egy kozepes politikai cikkbol riziko-tarsasjatek stilusu strategiai diszkusszio kerekedett... kiegeszitve a szokasos "mi lett volna ha a 2. vh-ban albania veletlenul nagyhatalom" stb. jellegu kommentekkel.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.11.18. 04:32:56

@ethnografus:
Istenem, csak nem megérkezett közénk a nolblog és a latohatar.com császára, a demokratikus vitakultúra félistene? Én annyira, de annyira boldog vagyok.

yda 2009.11.18. 06:41:33

@ethnografus:
Szomorú vagyok,nincs hely a klotyóban,
eldugult a tarski,fsp,ethnografus,árpapapa,és más
hasonszörűkkel.

Rikki Harcos 2009.11.18. 09:33:59

Azért azt teljesen elborzasztónak tartom, hogy a post képével senki sem foglalkozott. A képen levő méretek közül melyik az Obamáé?
Erről lehetne tudni valamit, mert a szuperhordozókról meg tengeralattjárókról vitatkozni óvodás dolog.

bz249 2009.11.18. 09:36:24

@Rikki Harcos: Obama egy felver, tehat valahol a 2-es es 3-as kozott feluton helyezkedhet el.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.11.18. 09:56:47

@Macskanátha:

>Azért az nagyon nem mindegy, hogy 100 millió japán az ellenfeled, akik néhány túlzsúfolt kis szigeten allokálnak, vagy 1300 millió kínai, akik eleve elfoglalnak egy fél kontinenst

Kína gyakorlatilag egy túlzsúfolt kis sziget.

www.investorsinsight.com/blogs/john_mauldins_outside_the_box/archive/2008/06/12/the-geopolitics-of-china.aspx

Kína erősen rá van utalva a külkereskedelemre mint "exportvezérelten fejlődő" ország. Ez pedig gazdaságilag és politikailag attól függ, hogy mások hajlandók-e megvenni Kína exportcikkeit vagy nyersanyagot eladni Kínának, katonailag pedig a hadiflották erőviszonyaitól. Többen helyesen állapítják meg a fenti kommentekben, hogy az amerika-kínai flottaerőviszonyok döntő jelentőségűek.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.18. 10:20:17

@Rikki Harcos: Lehet, hogy az, de Kína jövője szempontjából fontos. Fontosabb, mint a sárgák kicsi pénisze.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.18. 10:21:30

Kálmán, de hogy tudsz itt a fehérek között csajozni a "Low Average" mérettel?

bz249 2009.11.18. 11:00:26

@flimo13: kozel szazezer volt az a kubai sereg, ja es megnyertek az angolai polgarhaborut... ellentetben az amerikaikkal, akik buktak a vietnamit es kihoztak egy eros dontetlent Koreaban ;)

fájni fog 2009.11.18. 13:31:40

Itt csak két ordas nagy szellemi néger van:

Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Nyugodtan vigyétek a négerezéseteket a sarki pincekocsmába!

Fatökű Ostobák!

Long Live president Obama!

Rikki Harcos 2009.11.18. 13:55:00

érdekes az apróbetűs rész, miszerint a zseniális John C. Holmes-nak 12"-es volt, és a világrekord az 13-1/2"

"amerikaiaknak lenni hattalmas pínisz"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.18. 16:03:49

@Rikki Harcos: Én nem is szeretnék amerikai lenni...
És nem is mennék bele mindenbe.

Rikki Harcos 2009.11.18. 20:09:48

és ha hatszázmillió kicsi kínai péniszt egymás után raknánk, az másfélszer érné körül az Egyenlítőt, és még csak 10 centivel számoltam

itt van a gond, Amerika sehol sincs, még a feketékkel sem

___________________________ (törölt) 2009.11.18. 22:02:54

"katonailag pedig már most is az USA nyomában lohol. "

Dehogy. A haditengerészetük nem sokat ér, anélkül meg nem lehet rendes világbirodalmat csinálni.

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.11.20. 23:50:13

Katonai téren nem kell annyira elszállni a népi Kínától.
Ha megengednek az urak egy kis önreklámot, mi anno ki is fejtettük, hogy miért nem:
http://katpol.blog.hu/tags/s:papírsárkány

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.21. 00:19:07

@SchA: utólagos engedelmeddel idekopizon a blogodon nekem adott válaszodat is:
"Kína egyre durvábban jön fel gazdaságilag?
Ja, de attól még messze van, hogy átvegye a vezetést a világon - lsd.
www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2001rank.html

Nyomul mindenfele a harmadik világban?
Igen, gazdaságilag, meg diplomáciailag, ugyanis pragmatikusabban állnak hozzá bizonyos kérdésekhez, mint a Nyugat. Vannak bizonyos előnyei, ha az ember országa nem egy álomvilágban élő posztmodern liberális demokrácia.

Jönnek fel katonailag - na ez az a pont, amit a cikk nem taglal, és ami Kína nagy gyengesége - oldalt el lehet olvasgatni a témába vágó sorozatunkat. Tepernek, de még durván le vannak maradva Amerikától.
A power projection terveik (és lehetőségeik) pedig még gyerekcipőben járnak. "

Rikki Harcos 2009.11.21. 12:05:12

botorság ma már a hadsereget nézni, nem múlik rajta semmi, elég csak megnézni a világ legerősebb hadseregét Irakban és Afganisztánban

a 3. világháború pénzzel folyik, nem pedig fegyverekkel

Kína markában tartja az amerikai gazdaságot, ez tény, a kötvényekkel, a külkereskedelmi aktívumával, miegymás

egyszóval, Kína nem gyenge, semmilyen tekintetben, hanem éppen bölcs, ha nagyot lépne, akkor az magára is visszahatna...nem az az ország, amelynek a világ pusztulása is belefér

Balaint 2009.11.22. 02:53:15

Ez a szep uj 21. század már nem arról szól kinek van nagyobb flottája, hanem kinek van több mersze és kreativitása a szabályokat látszólag betartva ügyködni. Persze kellenek a fegvyeres erők is de csak elrettentésre.