Kommentszűrés
’09 okt
24
15:01

Ha ősz, akkor tévéostrom

Írta: Uzoni Ábel

  Ezer szélsőbalos tüntető tombolt a BBC londoni központjának épületénél csütörtökön, mert ellenezték Nick Griffin szélsőjobbos parlamenti képviselő médiaszereplését. A Brit Nemzeti Párt (BNP) elnöke és europarlamenti képviselő ennek ellenére bejutott az épületbe, de azt a tüntetőt, aki áttört a bejáraton, azonnal elfogta a rendőrség. A tüntetők csütörtök estére teljesen eltorlaszolták a BBC épülete körüli utakat.

  Sokkot kapott a politikailag korrekt világ, mert megjelent a varázsdobozban egy arc, akinek a retorikája nem illik a PC világba. Más szavakat használ, máshogy fogalmaz, máshova teszi a hangsúlyt. Ezért aztán rendszeresen balhéba fulladnak sajtótájékoztatói és nyilvános megjelenései. Mond valamit, amit nem túl népszerű hangoztatni: a bevándorlók nagy tömegei csak a szociális juttatások végett kérnek bebocsáttatást a megfáradt szigetországba, és hogy az iszlámra jobban oda kellene figyelni. Régebben meg azt sürgette, hogy el kellene süllyeszteni az Európába induló menekültszállító hajókat. (Amit persze félreértettek, és tömeggyilkosnak mondták – ő üres hajókra gondolt.)

  A csávó ifjútörök korában holokauszttagadó volt, de karrierje komolyodtán kezd benőni a feje lágya. Talán egy kis bírói fejjátszmával azért majd el fogják még ítélni brit földön, de maga a Griffin-jelenség keményebb dió. Mert ki az az istenadta népréteg, bújkáló ősmassza, amely rá szavazott, és még Brüsszelbe is eljuttatta? Az utcai balhét kiváltó műsorban egyébként inkább leégette magát, minthogy elgondolkodtató gondolatcsírákat osztott volna. Mondom, nem maga a fickó, hanem a retorikája által megnyitott tátongó ajrópai mélységek a félelmetesek, amely miatt még az egyre színesebbé, toleránsabbá és befogadóbbá váló kontinens nyögdécselni fog nemsokára. A Question Time vitaműsor rutinróka moderátora, David Dimbleby persze nagy kanyarban le akarta pléhkardozni a széljobbert, és beadta a killer kérdést, “Are you a holocaust denier?”. (Holokauszttagadó-e vagy?) Hát ez kb. úgy nézett ki, mint a “Fedd fel magad, sötétben bújkáló” fedőnevű bekerítőakció egy meghitt partizánhétvégén.

  Ja, és ugye a magyar párhuzam, á la szólásszabadság. Most azt hagyjuk, hogy 2006 szeptemberében sok megriadt vidéki rendőr szerencsétlenkedett a Szabadság téren (London 2009: elvezetés, előállítás), hagyjuk, hogy csak egy kamerát kellett volna kidugni az ablakon, ugyanis házhoz jött az esemény (London 2009: hát ‘sszameg nem kitettek egy kamerát a tetőre, és jött az élőkép), hagyjuk, hogy GYF “kifejezetten utasította” a karhatalmat a legkeményebb fellépésre. Az már beszédesebb, hogy Gordon Brown pirosmezes játékos (2010 lúzere) nem beszólt a BBC-nek? Hogy nem kéne képernyőre vinni egy szélsőségesen, megrögzötten fasiszta arcot. A BBC persze erre meg azt mondja, hogy igenis van helye a képernyőn egy olyan párt szószólójának, amely két parlamenti székkel rendelkezik, és igencsak ott vannak holland (magyar?), stb. barátaikkal az europarlamenti patkóban. Tehát alakul, zümmög, sistereg valami a kuktában, az a kérdés, ki mer belenézni. Griffin belenézett, azóta azt mantrázza. A BBC bele mert nézni, leugatták. A baloldal nem mer belenézni, inkább fasisztázik az utcákon.
 

Címkék: anglia bbc tüntetés nagy britannia egyesült királyság antifasizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr641470651

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A hét random hülyéje: Uzoni Ábel 2009.10.25. 08:39:01

Megjelent egy kellemes cikkecske a reakción (Ha ősz, akkor tévéostrom), amely sokadszor igazolta, miért fontos, hogy az olvasó képben legyen alapvető manipulációs technikák dolgában.Az ominózus cikkecske első mondata így hangzik: „[e]zer szélsőba...

Trackback: Thilo Sarrazin (SPD), a Meghökkentő 2009.10.24. 18:11:09

Az egy hete publikált idézetek — általam parafrazálva — Thilo Sarrazin, német szocialista (SPD) politikustól származnak. Az eredeti (német) idézetek a Lettre International, a neves kultúr-folyóirat 86. számából, származnak; hogy lássát...

Trackback: Mr. X, a rettenthetetlen politikus 2009.10.24. 18:09:41

Melyik politikus szájából hangzott el? (kiemelések tőlem)"Magyarországot két tényező terheli: a posztkommunista elit és a szocialista lopási beidegződés. Ezen felül létezik még annak a problémája, hogy a gyerekek 40 százaléka az társadalom al...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 20:29:16

@Bell & Sebastian: az élet nem egy habostorta... és bizony lásd Svájc, Dánia, azok az országok állnak jól a témában, akik a maguk demokratikus szociáldarwinizmusa mellett alaposan szelektálgatták bevándorlóikat - és további szigorításokat terveznek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 20:30:22

@Bell & Sebastian: az élet nem egy habostorta... és bizony lásd Svájc, Dánia, azok az országok állnak jól a témában, akik a maguk demokratikus szociáldarwinizmusa mellett alaposan szelektálgatták bevándorlóikat - és további szigorításokat terveznek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 20:31:24

@Bell & Sebastian: az élet nem egy habostorta... és bizony lásd Svájc, Dánia, azok az országok állnak jól a témában, akik a maguk demokratikus szociáldarwinizmusa mellett alaposan szelektálgatták bevándorlóikat - és további szigorításokat terveznek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 20:32:26

@Bell & Sebastian: az élet nem egy habostorta... és bizony lásd Svájc, Dánia, azok az országok állnak jól a témában, akik a maguk demokratikus szociáldarwinizmusa mellett alaposan szelektálgatták bevándorlóikat - és további szigorításokat terveznek.

abandi 2009.10.24. 20:35:03

@Herr SturmLiberator:
Én-mi (2001-ben) dombot-hegyet akartunk venni, a Tátrában, meg a Biharban.
Mára a határok mentén tótok-oláhok vásárolják fel a falvainkat...
Bazmeg, nem hiszem el...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 20:35:30

huh, plíz törölni a fölösleget, gerjed a mátrixban a hiba...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 20:41:57

@abandi: hja, ők szapulás helyett szaporodnak. Szent düh helyett szorgalmas dugás ajánlott itt is :)

Sorry az alpári fogalmazásért.

Google 2009.10.24. 20:52:44

@Herr SturmLiberator:

És a düh, legyen bármilyen szent, rossz tanácsadó.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.24. 20:57:34

a rock n roll nigger-t, gondolom, mindenki vágja, németországba' baszott nagy csillagos-sávos lobogó előtt...

"Jimi Hendrix was a nigger.
Jesus Christ and Grandma, too.
Jackson Pollock was a nigger.
Nigger, nigger, nigger, nigger,
nigger, nigger, nigger.

Outside of society, they're waitin' for me.
Outside of society, if you're looking,
that's where you'll find me.
Outside of society, they're waitin' for me.
Outside of society. "

www.youtube.com/watch?v=-GC4ByJCbh8

Bell & Sebastian 2009.10.24. 20:59:59

@Herr SturmLiberator:

Az első Schicklgruber-szobor avatásán biztosan ott leszek, ha már az ellen-reformációt kiradíroztuk!

Mert akkor más nem marad, átkeresztelünk (PC-módon) pár fogalmat, oszt' hadd szóljon!

Bell & Sebastian 2009.10.24. 21:03:42

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget:

Régi álmom: kiváló társaságban gyapotot szedni és közben spirituálni egy nagyot. Maga is jön?

abandi 2009.10.24. 21:10:02

Meg az unalom apja...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 21:12:41

@Tehetetlen Dodó: ja, szóltam is, hogy törüjjjék má a fölösleget...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 21:13:31

@Bell & Sebastian: pont ez kéne elkerülni a széplelkűség mellőzésével.

abandi 2009.10.24. 21:17:06

@Herr SturmLiberator:
Nem! Hanem az ingatlanpiac diktálta elnéptelenedésünkből adódó: leszarom, csak vigye-vegye valaki állapot.
És tudod mit:
Én le is szarhatnám az egészet...

abandi 2009.10.24. 21:18:42

@abandi:
Szórendet a helyire, oszt okés!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 21:20:07

@Bell & Sebastian:

Na öreg Adolf emlegetése pont rossz ebben a témában. Dolfi bácsi épphogy az egész világot akarta árjásítani, míg a konzervatív bevándorláspolitika csak a saját hazát és kultúrát szeretné ilyennek megtartani. Óriási különbség és amíg ezt nem fogja fel a humánus tábor, addig bizony a nácikoknak készítik elő a pályát a józan megoldások ellehetetlenítésével.

abandi 2009.10.24. 21:36:21

@Herr SturmLiberator:
Nagyon igaz!
A helyi piac védelmével kell operálnunk.
Az azért elég szörnyű nem?

emzperx 2009.10.24. 21:51:50

@osborne:
google: "Netre szivárgott a Brit Nemzeti Párt taglistája"

Ezután volt egy kis hiszti, hogy "úristen" a lista telis-tele volt diplomás értelmiségiekkel, tanárokkal meg mindenféle olyanokkal akikről kurvára nem lehet azt mondani, hogy "kiábrándult munkásosztály" meg "lesüllyedt underclass".

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.24. 21:53:11

@Herr SturmLiberator:

"jaja, elég böngészni a Jobbik új nyugati tesvírpártyainak a netes mondókáit, náluk az (iszlám) bevándorlóveszély a fő húzótéma."

Igen, vajon a Jobbik hogy fogja majd megideologizálni, hogy akkor az arabok, meg perzsák, meg egyáltalán mindenféle eddig idealizált zsidóellenes társaság mostantól csak egy csapat büdös cigány bevándorló.
Mondjuk arrafelé ez soha nem okozott nagy gondot, meg a fordítottja sem. Vmelyik Remarque könyvben van egy jelenet, hogy a frontra visszavezényelt német katonákkal tudatják a propagandisták, hogy mostantól a japánok SÁRGA ÁRJÁK, és így tisztelniük kell őket. LOL.

"amíg ezt nem fogja fel a humánus tábor, addig bizony a nácikoknak készítik elő a pályát a józan megoldások ellehetetlenítésével."

Ez igaz, csak én nem látom, hogy bárki tolakodna józan megoldásokkal. Amit te írtál, az egy (igencsak leegyszerűsített) ötlet, nem nevezném megoldásnak. De mondom, a gyeplőt bedobni a náci lovak közé abszolúte öngól (képzavar, anyone?).

emzperx 2009.10.24. 22:00:17

@Loxon: De legalább már felveti valaki a problémát!

Az külön felháborító amikor nagynehezen sikerül a ballibber pacemaker jótét kretének által húzott hallgatás falán végre rést ütni és erre "na mia megoldás hö, na mi, te se tudod?!" süketeléssel jönnek, eddig meg még a problémáról sem voltak hajlandóak beszélni.

Húznának a rákba el!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.24. 22:02:09

@Úlfhéðinn: hát tudod néha (sokszor) a legegyszerűbb ötletek a legjobbak. Nincs messze pölö Svájc, kérdezd meg hogy csinálják. Ők kijönnek emblematikus politikusok, ideológiák és sztárszakértők nélkül is. Nem spanyol viasz, csak egy kis józan ész meg egyszeregy. Komolyan.

osborne 2009.10.24. 22:08:56

@emzperx: de az csak a párt taglistája, nem az összes BNP-s szavazóé.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.24. 22:13:02

@Herr SturmLiberator:

"Nincs messze pölö Svájc"

Hmmm. Sajna sztem Svájc kurva messze van. Nem csak kilométerben.

Ettől persze bármely ötlet működhet. A probléma valós. Legalábbis elnézve a párizsi gyújtogatásokat, meg a berlini imámok acsargását. Csak legtöbbször a józan észt túlharsogja/túllicitálja pár csorgó nyálú idióta. Itt is.
Szerintem az a fontos, hogy ha Rómába jönnek, akkor tegyenek úgy mint a rómaiak, különben mindenki rosszul jár.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.24. 22:18:03

@emzperx: Teljesen így van. Egész addig nem is létezik a probléma. Onnantól meg létezik, de akkor meg megoldás nem lehetséges (csak az, ami már van, függetlenül attól, hogy az lehetséges-e). Mindig két lépéssel hátrébb. Nagyon kényelmes.

abandi 2009.10.24. 22:44:54

@Úlfhéðinn:
Maga egy igazán meghasonlott Te vagy!
Már az általad leírt meglévő folyamatból adódó kérdésedben ott a válasz.
van a mai országban kb. 8M fehér ember.
Annak a nagytöbbsége öreg (korfa).
Elbasztuk...

blerocs 2009.10.24. 22:53:44

A BNP nem vesz fel feketéket a tagjai közé. Ez Nick Griffin, a legprimitívebb hülyeség.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.24. 23:15:21

@Bell & Sebastian: gyere vélünk, mink sém mégyünk séhováááá, mer az kúúúúúúúúúúl... :)))

www.youtube.com/watch?v=pblSU5M1d1Y

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.24. 23:41:48

"Régebben meg azt sürgette, hogy el kellene süllyeszteni az Európába induló menekültszállító hajókat. (Amit persze félreértettek, és tömeggyilkosnak mondták – ő üres hajókra gondolt.)"

Ühüm. Tehát ha jól értem, mivel Európá_ba_ üresen mennek, a menekültszállító hajók értelemszerűen Európá_ból_ viszik a menekülteket.

Fájin. Jó lenne tudni, hová.

Bell & Sebastian 2009.10.24. 23:41:53

@Herr SturmLiberator:

Kezdik érteni, 'iszen saját görögjeiket importálják nagy csinnadrattával éppen!

Csak az érthetetlen, ha mindenhol többségben a nemzeti ellenállás, hogyan tudták ezt keresztülverni eddig? És kik? És miért?

Szavazók, hitelfelvevők, anyanyulak egyszerre? Jó terv, csak befuccsolt.

Bell & Sebastian 2009.10.24. 23:46:50

@mavo:

Ez zsidózás, csak nagyon mandínerből? ;)

abandi 2009.10.25. 00:08:24

@mavo:
Na, megjött a geci!

csi 2009.10.25. 00:36:11

Magát a Question Time-ot nem néztétek?
Elég méltatlan cirkusz volt. A formátumot teljesen felrúgták, és az egész Griffin cidáztatásáról szólt.

A végeredmény 1:1 lett. Griffin eleinte elég gyenge volt, azonban a vendégek és közönség alaposan túltolta a biciglit: ott helyben megszavazták volna a máglyahalált neki.

Jack Straw különösen vicces volt, ahogy nem volt hajlandó ránézni Griffinre, végig mereven előre nézett.

abandi 2009.10.25. 00:57:03

Okés!
Csapassátok kis fasznyálhidak!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.25. 00:59:41

@Bell & Sebastian: túrisztícski szvet, ez az pontoschan, amit én isch ugatok, hogy kuttúrális politika egyrészt, idegen/alien-forgalom másrészt, különben nem megy az egy a kettőbe, mert üti egyik a máschikát... :)))

www.youtube.com/watch?v=-rm075a7J9w

Bell & Sebastian 2009.10.25. 01:16:36

@abandi:

Fogja fel fehérzajnak, ha úgy könnyebb.
Ufó már tett le eleget az asztalra, ne rugdossa, ha kérhetem!

Maga fogtechnikus, amúgy?

abandi 2009.10.25. 01:25:25

@Bell & Sebastian:
A fehérzajt értem már...

"Maga fogtechnikus, amúgy?"
Csak ha verekszeK...

Különben: éljenek a kölkök!

Bell & Sebastian 2009.10.25. 01:38:02

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget:

A szerb gerinces, büszke nép és nemcsak _volt_!

Pár év és megint mehetünk irigykedni, mint régebben.

Bell & Sebastian 2009.10.25. 01:39:54

@abandi:

Éljenek! Azon ügyködnénk, ha hagynák a komenisták! De nem.

analfaomega 2009.10.25. 01:44:05

@Bell & Sebastian: Eddig azt hittem, csak egy nő kell hozzá. Mindig tanul az ember.

abandi 2009.10.25. 01:55:31

@Bell & Sebastian:
Nincsnek már kommenisták...
Csak az "öregek" monnyák.
Fajtaféle-rekeszd ki játék... indul!

abandi 2009.10.25. 02:33:49

Összekeveritek az üzletet a terrorral!
/Ma már más a kása Mása.../
Rühös proli-ivadékok próbálnak betuszkoni bennünket egy usa-szerű szarzsákba...
Ehh leszarom!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 11:22:45

Gyerekek, megapoén, így legyen ötösöm a lottón: A kuklux infor frissiben szapulja azt a Nick Griffint, akit még nemrég az egekig magasztaltak mint nagy Jobbik-havert.

kuruc.info/r/4/49061/

Micsoda orwelli pálfordulat, bruhaha... A gonosz Nick bácsi jobban utálja a napi szinten tapasztalható iszlám invázorokat, mint a tuti elméletekkel bizonyított ciánista országfoglalást :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 14:08:12

@Herr SturmLiberator: És ez ugyanaz a Griffin, akinek a pártja éppen most tárgyal azzal a most alakuló pártszövetséggel, aminek a Jobbik az egyik tagja.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 14:34:11

@mefisto: hálistennek Nick papa nem tud magyarul, mert a kuruc cikket olvasva sírva futna magát dafke cérnametéltetni... mintha az info már csak úgy szerényen összeurópai radiátorjobbos ideológiai mércét játszana.

roland_bela (törölt) 2009.10.25. 15:33:36

örülök, hogy a reakció is visszatért a jó öreg jobboldali virtushoz, most már csak válogatnom kell, ha zsidószidás akkor kuruc, ha arabokat kell oltani akkor reakcio.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 16:04:40

@roland_bela: nyugi, én mindenkit ugyanúgy utálok, előítélet egy szál se :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 16:37:13

Hé, egyre jobb, már a biztosnemjobbikos kuruc.info mellett a Vona felesége által szerkesztett barikad.hu is beindította a Griffinszapulást, merthogy - lehet kapaszkodni - a ciánveszély lecsapott a jobboldalra is!

barikad.hu/node/39164

No comment. Sokat fizethetnek Teheránból :)

Google 2009.10.25. 16:58:49

@Herr SturmLiberator:

Valószínű, mostanság dől el, melyik tengely fizet többet.
A téteket mindenesetre rendesen emelik, csak értse, akinek szól!

bryan 2009.10.25. 17:37:36

@Herr SturmLiberator:
Azt mondja nem az iszlám térhódítás a legnagyobb veszély Európa számára? Költözzön ki Párizs egyik külvárosába, vagy Berlinbe. Könnyű Karakószörcsögről bagatellizálni a bevándorlóveszélyt, megnézném mit szólna hozzá utána. :D:D:D:D:D:D
Igazából egy Morvai vs. Griffin intellektuális deathmatchet néznék meg. :)

bz249 2009.10.25. 17:48:36

@bryan: amúgy hosszútávon nem feltétlen az iszlám világ lesz a bevándorlók fő kibocsátója.

Törökország

commons.wikimedia.org/wiki/File:Pyramide_Turquie.PNG

Marokkó

commons.wikimedia.org/wiki/File:Pyramide_Maroc.PNG

Algéria

commons.wikimedia.org/wiki/File:Pyramide_Algerie.PNG

Tunézia

en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Tunisia (TFR=1.74!!!)

Tíz év és ezekben az országokban véget ér a születésszámból eredő népességrobbanás

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.25. 17:50:21

@bryan: Szerintem nem az iszlám _bevándorlásról_ van szó, csak az iszlámról, mivel a bevándorlást szerintem ellenzik.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.25. 17:53:13

@bz249:

"Tíz év és ezekben az országokban véget ér a születésszámból eredő népességrobbanás"

Nem vagyok biztos benne, hogy ez sokat jelent. Sztem elsősorban nem azért vándorolnak ki, mert sokan vannak, hanem mert szar ott élni.

bz249 2009.10.25. 17:57:22

@Úlfhéðinn: ellenben, kevesebb fiatal->kevesebb munkanélküli->kevésbé szar lesz ott élni

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 18:04:48

@Google: a kuklux.info mindenestre - gondolom önzetlenségből - látványosan iráni napihír portálnak is elmegy és még az oroszokat is szidja, ha Ahmapapa ellen fordulnak néhanapján közös USA-Orosz nyilatkozatban. És persze üdvözli az iráni ellenzékbe lövetést a helyi Gergényieket sztárolva. Ühüm. Aham. Gyorsan én is keresek magamnak patrónust, mondjuk kanadai leszbikus eszkimókat, vagy svájci mädelt, egy láda sörért szopok-nyalok-commentet írok :)

Nah, komolyan: a ciánista befolyás a nyugati jobberek nem kis részénél egyszerűen annak a ténynek a felismerése, hogy minél tovább vacakolnak az arabok egy létező olyan-amilyen Izrael állammal, annál később lesznek ők a bevándorlói dzsihád kárvalottai. Csak egy kis matek. Meg Grün bácsiék negyedében max csak klezmerterror van, az arab negyedbe viszont nappal se életbiztosítás bemenni - rendőröknek se. Na meg nyugaton a zsidóság aránya elenyésző, míg muzulmánból milliók vcannak fővárosonként. Olaszliszkán se Simon Perez a helyi téma.

De ha a Jobbik aszongya, hogy ciánveszély van, akkor az úgy is van. Aki nem hiszi, az hülye és hazaáruló, avagy moszadfüggő.

Ui: illetve ciánjobbozás jól jön majd "Likud" Viktor ellen. Eddig a ballibákat lehetett lebiboldózni, de hirtelen halálukat követően túl sok zsézős löszer maradt a retorikai raktáron, el lehet pufogtatni új célokra is.

Mókás lesz 2010, a végén még a Jobbiktól megrettent mélyszadeszokosok fognak "Viktor bízunk benned" táblával és könnyes szemmel csápolni a millenárisban a bejövő eredmények miatt izgulva. És persze a beépült kuruc sajtó stáb fotózza az újabb ciánbiznyítékot a "zsidesz" ellen.

Micsoda idők :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.25. 18:05:36

@bz249:

Na ja, lesz egy pár üresedés a kecskepásztor-bizniszben. Bizonyára minden arab fiatal álma...

Szerintem ott mindig szar lesz élni, persze ez csak egy magánvélemény.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 18:08:11

@Loxon: iszlám és bevándorlás az a non-PC gyakorlatban nyugaton olyan összefüggő téma, mint nálunk a bűnözés és a bodzaszedés. (vö "Überfremdung")

bz249 2009.10.25. 18:19:37

@Úlfhéðinn: mert ám a párizsi banlieu-k a mennyországot jelentik...

A biztos kecskepásztori állást (különösen a belengetett segédtevegondozói karrierlehetőséggel) kisebb eséllyel hagyják ott, mint a semmit.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 18:22:46

@bz249: így is többen vannak, mint amennyit anyaországuk önmagában el tudna tartani. Nem az antarktisz lesz az úticél..

bryan 2009.10.25. 18:25:41

@bz249: Afganisztán, Irak, Irán, Szomália. Afrika Szahara alatti részén szinte mindenhol sokkal szarabb élni, mint bármely muszlim államban, de onnan tényleg nagyon nehéz Európába jutni. A bevándorlók kibocsátása gyakran inkább függ a bejutás könnyűségétől, mint a relatív szar helyzettől.
@Herr SturmLiberator:
Ebből is látszik, hogy azért a nyugati szélsőjobbot sem az eszéért szeretjük. A probléma ugyanis ritkán van azoknál, akik a tradicionális vallásos életet élik, inkább azokkal szokott probléma lenni, akik már félig kiszakadtak a közösségből, de még nem alkalmazkodtak az új normákhoz. (Ez nem csak a muszlimokra igaz).

bz249 2009.10.25. 18:27:18

@Herr SturmLiberator: ez az a pont ahol lépéseket kellene tenni, hogy Európa, mint cél (jelzem itt is inkább túl sok, mint túl kevés az ember) az indokolhatónál nagyobb kockázatot jelentsen.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.25. 18:29:11

@Herr SturmLiberator: Nem nagyon tudom követni, de konkrétan a hazaiakra gondoltam.

Azt hiszem, a zsösszefüggés a következőképp néz ki Olaszliszka esetében pl.: nem az olaszliszkaiak a megmondók, és nem az ottani cigányok száma számít, hanem a média véleménye Budapesten, akkor is. Az meg úgy PCmegmond, azaz csinál, mintha itt puszta exhas rasszizmus lenne. Tetszik érteni, hogy a sugallat ez: a rasszizmus az a magyarok bejegyzett találmánya, mert a cigányok csak elszenvedik azt, hogy a magyarok örökké oktalanul ázsiailag ferde szemmel néznek rájuk, szóval a nagybetűs rasszizmust. Még gyilkolnak is! Ez megy hangosbemondón Európába, Frankfurter, Süddeutsche, Daily etc. Zs. (testvérnép) per def. nem lehet rasszista, csak a magyar az. Kapis?

bryan 2009.10.25. 18:30:13

@bryan:
"A probléma ugyanis ritkán van azoknál, akik a tradicionális vallásos életet élik"
Tradicionális, vallásos életet élnek.
A "tradicionálisoknál" legalábbis nem a bűnözéssel van a baj, inkább a szekuláris normákhoz alkalmazkodásra való képtelenséggel.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 18:36:44

@bryan:

"A probléma ugyanis ritkán van azoknál, akik a tradicionális vallásos életet élik,..."

De még mennyire, hogy náluk van... a tradicionális vallás szicíliai életfelfogással párosul, ezek vágják el lányuk torkát, ha fehér sráccal merészel járni vagy egyébiránt is "elnyugatiasul". Saját házunk táján is a "tradicionálisan" a magántulajdonhoz, rabszolgatartáshoz, minektanuláshoz viszonyuló uborkaszedő a gond, nem a nyolc általánost végzett, de még nem kultúrpolgár kisebbségi.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 18:41:12

@Loxon: oh, igen, rasszista csak fehér ember lehet, ez köztudomású :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.25. 18:41:18

@bz249:

"mert ám a párizsi banlieu-k a mennyországot jelentik..."

Nem, viszont van mobiltelefon, amivel lehet villogni. Meg lehet Ali G-t játszani.

@bryan:
@Herr SturmLiberator:

Mindkettő típus problémás sajnos. :(

bryan 2009.10.25. 19:53:13

@Herr SturmLiberator: Ez a jóval ritkább verzió. A gyakoribb az utcai bűnözés, leütéses, késelős rablás a közbiztonság hiánya egyes kerületekben, szóval a szokásos cucc. Ezt pedig nem a vallásos muzulmánok csinálják. Ez az amit az emberek többet látnak, ez az amitől jobban félnek, ez az amire egy rendpárti radikális pártot fel lehet építeni, nem pedig a fejkendők szaporodására, vagy a nők helyzetére. (Bár a fejkendők szaporodása is felélesztheti a xenofóbiát, de ezt Nyugaton közszereplőknek érdemesebb kimondatlanul hagyni.)
A rabszolgatartás cigányoknál tudtommal nem tradicionális, (Romániában a XIX. századig éppenséggel ők voltak rabszolgaként tartva.)Az a fajta erőszakos bűnözés ami egyes falvakban divat, szintén nem tartozik a cigány tradíciókhoz, a magántulajdonhoz való viszonnyal sok helyen tényleg baj van, de ez addig nem is fog megváltozni, amíg az egyes közösségek tagjainak nem kínálunk olyan alternatívát, amivel kiszállhat az ilyen "vagyonközösségekből".

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 20:07:29

@bryan: ez Soros gyanús megélhetési maszatolás, többségre kenés, szánalmas relativizálás. Most komolyan cáfoljam sorról sorra?!

bryan 2009.10.25. 20:09:45

@Herr SturmLiberator:
Ha van türelmed, szívesen olvasom.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 20:36:57

@bryan: sokszor végigrágtuk, mindig újra kezded. Legyen.

a) "Ezt pedig nem a vallásos muzulmánok csinálják."

Ha egy picit is ismernéd őket, tudnád, hogy NINCS olyan, hogy nem vallásos muzulmán és még azoknak se tilos hitetlenektől lopni.

b) "A rabszolgatartás cigányoknál tudtommal nem tradicionális"

Gondolom csak ezért van saját szavuk rá: csicskáztatás. Sokszor hallani megint a hírekben és te soha, de soha sem háborodsz fel rajta. Minő meglepetés...

c)"Az a fajta erőszakos bűnözés ami egyes falvakban divat, szintén nem tartozik a cigány tradíciókhoz, "

De igen, nem csak egyes falvakban van, európaszerte és a kriminalisztika külön tipizálta, amíg a hozzád hasonló jogvakarók nem temették el a wishful thinkingre alapozott PC alá. Kár ezen rugózni, minden kultúrának van tipizálható árnyoldala is.

d) míg az egyes közösségek tagjainak nem kínálunk olyan alternatívát, amivel kiszállhat az ilyen "vagyonközösségekből".

Ez az alternatíva az európai életmód. Senkinek sem tiltják. Sokan érkeztek szegény telepesként hazánkba, USA-ba, bárhova. A saját felelősség kérdése a integráció sikertelensége esetén szar ügy, elmaszatolhatod, de létezik.

És mindezt milliószor végigrágtam veled jómagam és mások... további jó bértollnokságot, ilyen lerágott csontokra a továbbiakban nem reagálok, ha nem veszed rossz néven.

bz249 2009.10.25. 20:56:48

@Herr SturmLiberator: mit jelent a nem vallásos muzulmán? Mert a nem vallásos arab, pakisztáni, iráni...stb értelmezhető kifejezések. De a muzulmán per definíció vallásos, ahogy a keresztyén is. :D

Na jó komolyabban...

"Ez az alternatíva az európai életmód."

Éppen itt látom a cigányság integrációjának a kulcsproblémáját Magyarországon. Ugyanis jelen pillanatban éppen tömegesen vándorolnak ki a képzett fiatalok. Vagyis a mai magyar valóság az őslakosoknak sem tudja ezt az alternatívát felmutatni. Jelen helyzetben az integráció társadalmi szinten szinte biztosan kudarcra van ítélve.

Amerika és kisebb részben Franciaország normál üzemben szép lassan be tudja darálni a bevándorlókat, mert a többségi nemzet kellően erős kulturális vonzerőt képvisel.

tistedur 2009.10.25. 21:17:57

@Herr SturmLiberator: a csicskáztatás nem cigány szó.katonai szleng és ott is azt jelentette, amit most.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 21:49:10

@tistedur: nagyon meggyőző. Olvass híreket (még csak nem is radijobber portálokon). Vagy próbálj ügyesebben magyarázkodni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 21:53:32

@bz249: na ez már finomabb érvelés, de további PC slágertémához vezet:

Ha a "balliber" gazdaság- és szociálpolitikának hála a szakképzett munkaerőnek NEM éri meg magyarként itt munkával becsületesen megélni, de annál inkább megéri (még) maradni szakképzetlen segélyezettként...

bz249 2009.10.25. 21:59:53

@Herr SturmLiberator: annyit állítottam, hogy a cigánykérdés előtt a "magyarkérdést" kell rendezni. Ugyanis jelenleg tényleg nincs vonzó alternatíva. Ha lenne, akkor maradna a szakképzett magyar itthon. Vagyis nincs hova integrálódni... az integrációra költött pénz jelenleg kidobott pénz. Amit most lehet csinálni, az a szimpla rendvédelmi része a dolognak (a bűnözőket el kell kapni és börtönbe zárni).

Amint lesz egy normális, élhető ország, ahol lehet életpályát tervezni, akkor kell az integrációt újra elővenni. Onnantól lehet azt mondani, hogy, íme, ha keményen dolgozol, akkor mi mindent elérhetsz.

Ha már a PC-telenítésnél tartunk. ;)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 22:08:46

@tistedur:

a) az etimológiai részt visszavontam

ámde

b) ez is ugyanolyan csicska, mint a katonaságnál, hm?

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=287937

szerintem nem egészen... nem szórványos jelenség. Lehet kezdeni az elhatárolódást. Csak humánusan.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.25. 22:11:57

@bz249: na látod, ezzel egyetértek. De mellette párhuzamosan marad a rendészeti szigorítás igénye, általános tendencia EU szerte. Biztos mind nácik, nem vitás.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.26. 08:12:21

@Herr SturmLiberator:

"De mellette párhuzamosan marad a rendészeti szigorítás igénye"

Igen, de csak ésszel. Nem szeretnék olyan végtelenül idióta törvényeket látni, mint pl. az angoloknál.

bryan 2009.10.26. 10:29:43

@Herr SturmLiberator: Ha tudsz bértollnoki állást, ahol pénzért írhatok olyasmit, amiket eddig érdekelne a cím, mindenki szeretne a hobbijával pénzt keresni. :)
A muszlimoknak ugyanúgy tilos a lopás, mint a zsidóknak vagy a keresztényeknek. Ha Szaud-Arábiában, vagy Iránban lopsz kereszténytől ugyanúgy a karodat kockáztatod.
Az erőszakos bűnözésnek az a fajtája amiről beszélünk, valóban nem csak "egyes falvakban" divat, rosszul fogalmaztam, ugyanúgy megy los angelesi, vagy párizsi gettókban, mint miskolc egyes részein. Csak éppen Nyugaton ezt nem a cigányokhoz, hanem a bevándorlókhoz, feketékhez, latinókhoz muzulmánokhoz kötik. Nem érdemes etnikumhoz kötni, mert hasonló helyzetű emberek mindenhol a világon hasonlóan viselkednek. Amire a többségi társadalom hasonlóan reagál.
"Ez az alternatíva az európai életmód. Senkinek sem tiltják. "
Csak megnehezítik, vagy nem teszik könnyebbé. Így is rengeteg cigány van akinek sikerült kitörnie, integrálódnia, megfelelő körülmények között még többen lehetnének, ezen körülmények megteremtése nagyrészt a mi felelősségünk (mi=többségi társadalom).

bz249 2009.10.26. 10:38:40

@bryan: "Csak megnehezítik, vagy nem teszik könnyebbé."

Life is hard... valoszinuleg a lengyel, olasz es ir bevandorloknak sem orultek a WASP-ok, aztan csak beilleszkedtek szaz ev alatt (mondjuk eleinte persze a lengyel, olasz es ir bevandorlok is maffiaalapitassal valaszoltak).

bryan 2009.10.26. 11:15:24

@bz249:
Csak az ő bőrszínükön nem látszott a különbség. Ahol bőrszínkülönbség van ott ez nehezebben megy.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.26. 12:12:37

@bryan:

"Csak az ő bőrszínükön nem látszott a különbség. Ahol bőrszínkülönbség van ott ez nehezebben megy."

Viszont cserébe sokan nem beszéltek egy kukkot sem angolul. Az sem könnyít a dolgokon.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.26. 12:14:58

PS: LOL. A bértollnoki állás engem is érdekelne. Akármennyit kér is bryan, én 10%-al olcsóbbé' megszámítom. ;)

bryan 2009.10.26. 13:13:07

@Úlfhéðinn: Hová tűnt a szolidaritás az emberekből?:)
Az angoltudást legkésőbb a harmadik generációra legtöbben megszerezték, fehér bőrszínt viszont nem olyan könnyű szerezni.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.26. 13:44:06

@bryan:

"Az angoltudást legkésőbb a harmadik generációra legtöbben megszerezték"

Ez igaz. Persze ebben az is segített, hogy_akarták_.

bz249 2009.10.26. 13:48:37

@bryan: harom generacio alatt az is megy :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.10.26. 14:09:14

időnként belenézek a kuktába.

ÁrPi 2009.10.27. 13:48:11

@Úlfhéðinn:

Herr SturmLiberatornak válaszolsz:

"Igen, de csak ésszel. Nem szeretnék olyan végtelenül idióta törvényeket látni, mint pl. az angoloknál."

Nem??

Hát milyenek vannak ott? Ki szeretne olyan a demokráciát hírböl sem ismerő, idióta barbár törvénykezésü országban lakni?!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.27. 14:57:45

@ÁrPi:

Én néhány konkrét, rendészeti jellegű angol törvényre gondoltam, nem "az angol törvényekre" általában. A szövegkörnyezetből sztem kiderül. Ha nem derül ki, akkor most mondom.
Most nem írom le őket ide, ha érdekelnek ezek a dolgok, akkor már úgyis tudsz róluk, he meg nem, akkor nem veled fogom megvitatni.

Felesleges kötözködnöd, ha nem tudod, pontosan miről volt szó. :/

Téglagyári Megálló 2009.10.27. 15:06:50

@Úlfhéðinn:

Azért belinkelhetnéd, mire gondolsz. Használjuk a számítógépes világhálózat előnyeit.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.27. 15:16:53

@Téglagyári Megálló:

Nem linkelem, bocs. A témához ugyan kapcsolódik valamelyest, de ez alatt a post alatt (és talán az egész blogon) talán kissé OFF.
Megfelelő helyeken unalomig ki lett tárgyalva. Ez a hely nem ilyen, úgyhogy inkább hagyjuk. No offense.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.28. 11:02:51

@bryan:

"Csak az ő bőrszínükön nem látszott a különbség. Ahol bőrszínkülönbség van ott ez nehezebben megy."

Kinaiak?

Elképesztően szánalmas, ahogy az EP választás előtt is x alkalommal cáfolt röhejes PC "érveket" mantrázod újra és újra és újra... ez valami mánia?

Ajánlom: www.hirszerzo.hu/cikk.tabuk_bunok_cinkosok.128134.html

(biztos náci)

Ez se rossz: www.spiegel.de/politik/deutschland/0,1518,657740,00.html

(megint újabb német szoci fedezi fel a "monoki modell" szépségeit)