Kommentszűrés
’09 okt
22
11:31

A mi négereink

Írta: tempetőfi

  A többes szám, első személy természetesen - és itt most indokoltan, bár utálom ezt a megnevezést - a romániai magyarságra vonatkozik. Mi, Romániában élő magyarok Klaus Johannis nagyszebeni polgármester kormányfőjelöltsége, illetve Kelemen Hunor államfőjelöltsége kapcsán Obamázunk ezerrel. „Remek lenne, ha Romániának német miniszterelnöke és fiatal magyar államelnöke lenne, Kelemen Hunor személyében” - mondta Markó Béla, vigyorognánk napestig.

  No de melyikük a romániai Obama?

  Klaus Johannis, ugye, szász, viszont az RMDSZ-közeli Új Magyar Szó által összedobott névjegyében azért gyorsan felhívják a figyelmet: „Deklaráltan tartja magát ahhoz, amit az erdélyi szászok 1918-ban elfogadtak, és többször nyilatkozott a román állam iránti lojalitásáról.” (Vogel Sándor szerint ugyan 1919. január 8-án jelentette ki medgyesi gyűlésén a Szász Nemzeti Tanács az új hatalmi viszonyokba beletörődve, hogy „nemzeti jövője garantálását remélve állást foglal Erdély és Románia egyesülése mellett”, de kicsire nem adunk.) A szászokat azóta kilóra eladták, Johannis 2000-től Nagyszeben polgármestere, részemről okés a csávó, mert amikor Európa kulturális fővárosa volt Szeben, elhozták nekem a Jethro Tullt, engem ennyivel meg lehet venni. (És a belvárossal, kalap le.)

  Kelemen Hunor államfőjelöltségéről már írtam itt, nem ismételném magam, csíkszeredai kampánynyitóján elhangzott arcpoétikájával mindenesetre nem győzött meg, idézzük, mert olyan szép: „Ebben a kampányban én vagyok az arc, de ti vagytok a szív és a lélek. Én vagyok a hang, de ti vagytok az üzenet.”

  Johannis esélye a miniszterelnökségre azért lényegesen nagyobb, bár én ezzel is óvatos lennék, hiszen Băsescu államelnöktől függ a kinevezése, és hát épp az ő megbuktatott kormány(pártj)a ellenében nevesítették szász testvérünket.

  Kelemen Hunor erős mezőnyben indul. A Gândul c. napilap keddi összesítése szerint a nyolc államfőjelölt összesen 8.134.000 támogató aláírást gyűjtött össze (200.000 kellett volna fejenként az induláshoz), és a mi négerünk a maga 284.000-vel az utolsó (a szoci Mircea Geoană 2.500.000-el vezet, őt követi Traian Băsescu kétmillióval, a liberális Crin Antonescu 1.600.000-et szedett össze, Bukarest jelenlegi főpolgármestere, Sorin Oprescu, aki egyébként kiugrott szoci, 600.000-rel nyomul, őt követi a két szélsőjobbos ikon, Gigi Becali 500.000-rel, illetve C. V. Tudor 350.000-rel, és Kelemen előtt a meglepetés, Ninel Potârcă üzletember 300.000-rel).

  Ráadásul a Székely Nemzeti Tanács arra buzdítja a székelyeket, hogy érvényetelenített szavazólapokkal „cselekvő részesei legyünk a jövő alakításának. Ne válasszunk elnököt Romániának, amíg nem választhatunk Székelyföldnek is”, írják, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az államfőjelölt programjához kötné a támogatását, a Magyar Polgári Párt - elnökének kedd esti Duna TV-s nyilatkozata szerint - nem támogatja Kelement.

  A kampány immár hivatalosan is elkezdődött, Kelemen Hunor a Republickal röptette a bálnát a startvonalon, és kapott egy helyes kis tengerészsapit is Nagyváradon, mintegy finomutalásféleképpen Traian Băsescu hajóskapitányi múltjára. Ezt is idézzük, mert ez is megható: „Cseke azt kívánta a magyar elnökjelöltnek, hogy emelje minél magasabbra az RMDSZ vitorláját, vezesse határozottan a szövetség hajóját a mostani választási kampányban, hogy az végül biztonságosan köthessen ki a Cotroceni elnöki palotánál.”

   Még egy ilyen szenátori kampánycsápolás, és megyek gyapotot szedni. Újrakezdeni az alapoktól.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr641463850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zetek 2009.10.22. 11:57:38

Azt már a kicsit normális feketék is tudják, hogy legjobb esetben is alig változik valami a sorsukban Obama elnökségével. Majd akkor lesz magyar elnökjelölt Erdélyben, ha az ő számuk si eléri a szászokét.

plastik02 2009.10.22. 12:58:36

100 éve meg a románok voltak a feketék, a szerencse forgandó (a miénk meg főleg).

Zetek 2009.10.22. 13:11:05

@plastik02: Ne viccelj!A két korszakot, az elnyomás lehetőségeit és eszközeit tekintve sem lehet összehasonlítani.

dolphin · http://adlibitum.hu 2009.10.22. 14:31:16

Egy biztos, RMDSZ-es elnöke sosem lesz Romániának (Obama sem egy szinte kizárólagosan feketéket tömörítő szervezet jelöltjeként nyert).
Épp ezért furcsa, amikor RMDSZ-es politikusok obamáznak: egy olyan világ eljövetelét várják, amiben az RMDSZ-nek már nincs létjogosultsága (a mai formájában) pártként funkcionálni, mert a nemzetiségi konfliktusok eléggé eltompultak ahhoz, hogy megjelenjenek a valódi interetnikus pártok (díszmagyarok még a Vatraban is voltak anno, nem erről van szó).
Rövidebben: amikor az RMDSZ-ből funckionálisan egyfajta NCAAP lesz, akkor lehet nekiállni keresgélni a romániai "magyar Obamát".

Nyaligátor · http://autostat.hu/technikai-szotar 2009.10.22. 15:19:06

@plastik02:
A mienk 1914 óta stagnál... vagy zuhan lefelé. Nagy gáz, hogy bár néhány szempontból van kiút, a befordulás miatt viszont önpusztítás van.

_dave_ (törölt) 2009.10.22. 15:47:12

egyébként meglepően jó az rmdsz-kampány, ügyesen használják ki a lehetőségeiket. az aláírásokból sokat ne vonjunk l, főleg, hogy a magyarnak a ormánnál is jobban ki van a töke azzal, hopgy ha végre van összefogás, vagy valami párbeszéd, akkor mindjárt jön az a dagadt buzeráns fasz, és elkezd ugatni, h így székelyföld meg úgy. bazmeg, erdély (tágan értelmezve) nem csak székelyföldből áll! azt a szász (jenő) névre keresztelt címeres ökröt meg valaki kapcsolja ki, mert már én is utálom, hogy bármi történik, ő feszt kontráz, s egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor volt konstruktív.

plastik02 2009.10.22. 17:29:34

@Zetek: miért ne lehetne? én tök nyugodtan össze tudnám hasonlítani.

Zetek 2009.10.22. 21:50:25

@plastik02: A tények ismerete természetesen ezt is lehetővé teszi. (Ajánlott irodalom Rejtő Szőke ciklon)A dualista magyar állam jogállam volt így messze nem voltak ilyen eszközei az asszimilációra.

plastik02 2009.10.22. 22:14:02

@Zetek: erről azért megkérdezném a románokat is.

futura 2009.10.23. 00:23:54

@_dav
Kész csoda, hogy az RMDSZ ilyen jól tartja magát, pedig a Magyarország politikai leképzését ezerrel próbálják exportálni a szomszéd országok magyarságára.
Ha van bűn a XXI. század elején a Kárpátmedence magyarságára nézve, hát ez az.