Kommentszűrés
’09 okt
20
11:11

„Nadrágszíjra akasztják föl”

Írta: Oli bácsi

  Mi azt jól tudjuk, hogy Bartus Lászlón (vigyázat, veszélyes: a Hócipőbe is ír!), a sokszor megénekelt árokásón viccelődni olyan, mint nevetni azon, ahogy a Keresd a nőt! című örökbecsűben Matt Dillon lefejeli a fogyatékosokat amerikai foci közben. Parádésan megy, de van bennünk valami rossz érzés.

  Most azonban az őszi szél besodort az ablakunkon egy pdf-fájlt, a Regio című kisebbségtudományi folyóirat 2009. 2. számát, egyelőre csak tördelőszerkesztői verzióban. Benne Papp Z. Attila 38 oldalas esettanulmányát a saját történetéről. Aki nem szeret sokat olvasni, annak összefoglaljuk a sztorit. 2006-ban az azóta megszüntetett Teleki László Intézet kapott egy összeget arra, hogy jól kutassa meg az amerikai magyarokat, a szintén megszüntetett Határon Túli Magyarok Hivatala megbízásából. Papp Z. és kollégái el is végezték a munkát, utaztak, számoltak, elemeztek, mélyinterjúkat csináltak, majd megjelentették a Beszédből világ című könyvet, sok, az oldal széléig kiérő sorral meg számokkal. Van, aki szerette a könyvet, van, aki nem, utóbbiak ezt megírták, idáig rendben is van. Annyit nem árt tudni, hogy az elmúlt húsz évben ilyes munka nem készült. 

  Papp Z. a Teleki Intézet bezárása után a MEH Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárságán dolgozott (szűk húsz hónapig), és például kulcsszerepe volt a Sapientia Egyetem finanszírozásának gatyába rázásában. Időközben, 2008 augusztusában megjelent (volna) a könyv, amelynek néhány - egyébként amerikai magyarokkal készített interjúkban, nem elemzésekben - található kitétele szerfelett felhergelte az Amerikai Magyar Népszava-Szabadság főszerkesztőjét, aki komfortos 168 Órává alakította a legrégebbi amerikai magyar lapot, Ungvári Tamásostul, Föld. S. Péterestül és Buják Attilástul. Ez mondjuk az ő dolga: ha ezt veszik, akkor erre van igény.

  És innen indul a csimmbummcirkusz. Bartus leveleket írt (hat nap alatt huszat, kb. ötven oldal terjedelemben), fenyegetőzött, feljelentett és sajtókampányt szervezett. Mindenhol. A címben jelzett ténymegállapítás csak ízelítő a levelek hangvételéből. (Még egy: „kitekerem a nyakát, megetetem vele a szemét mocsok szövegét”) Van ott minden, mint a búcsúban. Aki beleolvas a történtekbe, töményen kapja a fincsit: van benne a kollégájával kezet nem fogó szakállamtitkár, zárolt és sötét hegyi szobába elzárt könyvhegyek, külügyminisztériumi sunnyogás, szélsőjobbos vádak, bolond oceanográfus, majd végül, a könyvek kiszabadítása után kirúgás.

  Közben a hazudozó főnök, az SZDSZ egyik stabil háttérembere, aki egyszerre döntési jogkörökkel rendelkező (!) politikai főtanácsadó a MEH-ben és egy, a MEH-től pénzt kapó közalapítvány igazgatója, (egyszóval maga a két lábon járó összeférhetetlenség), arról panaszkodik a Heti Válasznak írt olvasói levelében, hogy a kOmonisták őtet bántják (HV, 2009. július 9.). Finom csavar a történetben, hogy a Pappot közelről ismerők tudják: szóbanforgó szociológus távolról sem vádolható széljobbos szimpátiákkal, inkább afféle Szabadelvű Székely, aki a keresztségben a Contradictio In Se nevet kapta. Így pedig Bartus Főszerkesztő Úr elgurult gyógyszeresfiolája valamint a Végjáték a Duna mentén egészen rendkívüli fénytörésbe kerül.

  Enjoy. 

Címkék: balhé gémesi ferenc bartus lászló törzsök erika

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr941452732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.20. 13:48:17

"... az index pedig Orbán hírportálja (rotfl)..."
(árokásóról kopizva)
ez kész :DDDDDDDDDD

Samott 2009.10.20. 15:08:01

Elolvastam a sajtorol szol reszt, tenyleg csak ket oldal van Bartusrol meg a lapjarol... nem ertem a hisztijet. Ugyanakkor mikozben atfutottam a kotetet, ugy erzem hogyha egyszer az Allamokba kerulok, akkor messzirol elkeruljem ezeket az egymassal acsarkodo piti kis szervezeteket. :) Bakker, rosszabbak mint mi itthon... :) Meg jo hogy boldogulok angolul, es nem szorulnek rajuk.

rognork 2009.10.20. 17:05:11

ez már régen is ugyan ilyen volt, emlékezzetek faludy mondataira, az angliai korszakról.

Google 2009.10.20. 17:24:17

Bartus Lászlónak gyönyörűek ezek a mondatai:

"Mindent megteszek azért, hogy ezt az aljas támadást elhárítsam, amíg élek a sarkában leszek. Erre készüljön föl! Ez nem fenyegés, száraz tényközlés."

Így beszél egy született, amerikai értelemben vett haladó értelmiségi. Most megtudtuk.

A könyvből pedig azt, a Szent Korona tan honnan is került elő ilyen uk-muk-fuk.

"A konfliktushelyzetben továbbá az is benne van, hogy a magyarságát (erdélyi, magyarországi közegben) természetesen megélő fiatal pap nem tud azonosulni a tanulmányai alapján is történelmietlennek vélt mondákkal (Szent Korona és egyéb tanokkal), amiért a régebben Amerikában élők természetesen minden módon meg akarják fúrni, többek között azért is, hogy nem elég magyar."

Sőt, nem vagyok elég magyar, hogyha a sumerológiát nem fogadom el, és azt mondom, hogy a szent koronát az avarok nem Jézus második eljövetelére készítették, másképp került a magyarokhoz - mondja a katolikus pap. (87-88. oldal)

Egymással nem torzsalkodnak annyit, inkább az van, szeretnének egy idillikusabb, híresebb, harmonikusabb országot maguk mögött/előtt tudni. Ami nincs.

kendeffybotond 2009.10.20. 20:13:57

Érdekes, hogyne mondjam tipikus történet.
Ez is jelzi, hogy miért van vége a 'kritikai értelmiségnek' és a szadinak.

Papp Z.Attila (alias kaját) szélsőjobboldali elhajlással vádolni körülbelül olyan, mint Bokros Lajost szociális érzékenységgel.

Gratulálok Kaja, jó, hogy leírtad ezt!

Várkonyi 2009.10.20. 20:44:10

"A magyarok fasizmusa nem elszigetelt jelenség, nem egy szűk réteg sajátja. A többiek csendben tűrik ezt. Ha lenne náci Németország, Magyarország egy éven belül megcsinálná újra a holokausztot."

Ős patkány terjeszt kórt miköztünk...

(Jelen esetben egy szadeszos patkány.)

Rwindx 2009.10.21. 00:00:31

Gyönyörű ez a vörös pulóver.

Bell & Sebastian 2009.10.21. 01:47:06

Kár, hogy az okoskodás mindig végetér Hitlernél és a náciknál.

Esetleg Adolf zsebébe is bekukkanthatna valaki egyszer, Speer ismerte a legjobban a rendszert, írt róla eleget.
A tech. -et meg hazavitték - ha már egyszer ki volt fizetve!

Kennedynek meg szóltak, csak nem hitte el...

medve2 2009.10.22. 22:27:50

Bartus egy sötét fasz, senki sem veszi komolyan.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.10.22. 23:08:31

de most azt mondjátok a Fesz van igaz-e vayg sem?
érdemes elolvasni?

mek.oszk.hu/03200/03271/#
olvasói vélemények