Kommentszűrés
’09 okt
11
11:31

Önhiki

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

 Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében, de fideszes tüntetésekre nemigen megyünk, egyrészt mert ritkán vannak, másrészt meg elképesztően unalmasak, legfeljebb Pataky Atis dobja fel néha a show-t. Szombaton mégis kilátogattunk az 2010-es költségvetés elfogadása ellen szervezett akcióra, mert reméltük, hogy a közönség soraiban lencsevégre kaphatunk egy-két olyan fideszes polgármester-celebrityt, mint Meggyes Tamás, Molnár Oszkár vagy Krumpli kutya. Sajnos be kellett érnünk Révész Máriusszal, aki legendás arcszőrzetével újraértelmezte a pinabajusz fogalmát, illetve láttuk még Kósa Lajost, valamint Hoffer Misit, aki nyíltan vállalt homoszexualitása ellenére - vagy talán éppen miatta - most fideszes polgármesterként tolja a kontentot. Persze a nyilván tök önként csatasorba álló önkormányzati dolgozók mellett feltűntek a Kossuth téri forradalmárok zombi tagozatának képviselői is, de a rendezvény békés hangulatát nem befolyásolták.

 

 

 

 

Címkék: fidesz tüntetés önkormányzat költségvetés bajnai

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr441441697

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Foglalkoztatásra nincs pénz, pártos buszoztatásra van. 2009.10.12. 12:27:13

A világgazdasági válság miatti megszorítások érintik az önkormányzatokat is. A Fidesz szívszorító történeteket szed elő, hogy mire nem lesz pénz, s ebben még igaza is van.A fideszesek őszinte aggodalmát már az is megkérdőjelezi, hogy közpénzből építene...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéKu 2009.10.11. 12:02:43

Hoffer Misinek mi is a rendes neve?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.10.11. 12:05:13

1) 2002-ben mintha három évtizeddel alacsonyabb lett volna a fideszes tüntetők átlagéletkora.
2) "Vízenergia a Dunából: Szlovákia 782, Ausztria 239 milliárd Ft haszon." = Fideszes Családapák Bősért és Nagymarosért Polgári Kör?
3) Szokásos fideszgyalázó libsi poszt ez! ;)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.11. 12:05:34

"Révész Máriusszal, aki legendás arcszőrzetével újraértelmezte a pinabajusz fogalmát"

Viszont milyen fasza kis bőr(?)mellényt szervált magának. Nagyon ütős. LOL.

A buzimisi meg tényleg fideszes bürgermeister? Hogy mik vannak. :o

Trig 2009.10.11. 12:07:59

Kósa Lali mosolya vetekszik Gordon Brownéval amikor a mi gordonunkal fogott kezett. Ugyanaz a személyi tréner?

Nomante 2.0 2009.10.11. 12:33:38

"...A buzimisi meg tényleg fideszes bürgermeister? Hogy mik vannak. :o ..."

elvileg független [gondolom jobbos hátszéllel]

Kiskutas [zala megye] polgármaster-re

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.11. 12:40:48

Aggasztó. 8-10 éve fikuszdzsemborikon még jóarcú, rendesen ruházkodott, kedvesen átlagos embereket lehetett detektálni.

Google 2009.10.11. 12:47:25

@Dr. Zerge:

Rosszabbul élünk, mint 8-10 éve.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.11. 12:53:50

@Google: Ennyire? Azért azt nem hinném. De persze, nyilván ez az egyik magyarázat. Illetve a magyarázat egyik része. De nyilván van más is...

utálokkommentelni (törölt) 2009.10.11. 13:09:19

@BéKa: Halász Gábor (bocs: gugli első találat...)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.10.11. 13:12:13

@Dr. Zerge:

Valszeg most is lehetne, de kínai tróger direkt a zavart arcú panelprolikat kereste:o)

utálokkommentelni (törölt) 2009.10.11. 13:14:14

@Dr. Zerge: remélem nem a fotók alapján mondod, mert az mindig manipulatív.

de: ami igaz, az igaz, nekem is feltűnt a helyszínen. önkormányzati képviselőkből, önkormányzati dolgozókból verbuválódott össze a tömeg jelentős része, ők (sajnos) ilyenek. nem voltam még olyan fideszes utcai gyűlésen, ahol a tömeg közepén öten rágyújtanak. itt pl. ez is megtörtént.

gyere ki október 23-án, ott más lesz.

dannyrose 2009.10.11. 13:17:06

ő, Halász Gábor csak a sorozatban volt meleg,ha jól t'om.

asz_tapasz (törölt) 2009.10.11. 13:22:42

Gusztusos korpa műszálas pulcsin és bocskain.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.11. 13:36:24

@m_á_:

Tényleg. Én meg már azt hittem leesett az első hó.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.10.11. 13:36:32

Sok a nyúzottarcú, rosszsorú, megöregedett ember a fideszgyűlésen, ah. Régebben meg más volt a baj. Akkor azon ment a szörnyűlködés, hogy

"A változat": zorbán még ezeket a jó megjelenésű fiatalokat is hogy megőrjíti.
"B változat": Perszehogy, a sok városi úrifiú ugrál zorbánnak, meg a kétgyerek-háromszoba-négykerék zorbán által kihízlalt úricsaládoknak ez tetszik, a sok szegény lakótelepi nyugdíjas meg csirkefarhátat eszik.

Lássuk be, nem jó ez sehogy.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.11. 13:40:13

@Őrnagy Őrnagy: Nem mehetnénk, mert igazából kurvára nem tudunk fotózni.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.11. 13:46:40

Birom ezeket a reakciókat, hogyaszondaja: a fotó manipulál, meg kinaék direkt, stb. Érdekes, pölö a Hunvald kiszabadításáért tartatott szimpátiaszalagozás alkalmával ezezek valahogy nem merültek föl!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.11. 13:47:34

ezezek: ilyen szó egész biztosan nincs. Megfejtőknek fityisz.

utálokkommentelni (törölt) 2009.10.11. 13:53:10

@Dr. Zerge: ez mindig felmerül. ha pontos képet akarsz kapni az eseményről, akkor oda kell menni, meg kell nézni. legóvatosabb becslés alapján a fotókról mondjuk látsz 100 embert (beleértve Kósa Lajost), a tüntetésen meg mondjuk ott volt min. 5000. tehát látod a demonstráció max. 2%-át. és nyilván a közvélemény számára leginkább ingerküszöböt megütő 2%-át.

utálokkommentelni (törölt) 2009.10.11. 13:55:52

@Dr. Zerge: "Aggasztó. 8-10 éve fikuszdzsemborikon még jóarcú, rendesen ruházkodott, kedvesen átlagos embereket lehetett detektálni."

ezzel egyébként nem akarok vitatkozni.

Zetek 2009.10.11. 13:58:12

A két takony szerzőt nem láttam a tömegben, Hál'Istennek. Volt ott szerencsére más is is nem csak az említettek. Az arcot többsége szinténb rendben volt. Amúgy tényleg mi a halálnak erőlködünk? Miért a Fidesz szervez tüntetést? Miért nem az orvosok, a tanárok, vagy éppen a cigányoktól naponta kifosztottak? A sok száz ellehetetlenülő civil szervezet?
De tudod mit Géza, mutass jobbat!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.11. 14:00:28

@utálokkommentelni: Mindig felmerül? Mégsem emlékszem, hogy utálokkommentelni bármelyik eddigi Kinai-Trágár fotóriport alá odapötyögte volna ezt a magvast... Biztos a memóriámmal van a gond...

tevevanegypupu 2009.10.11. 14:08:11

Uj Magyar Szimfonikusok.(:

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.10.11. 14:17:52

Az komolyan föl sem merül senkiben, hogy a Trágáréknak épp volt ideje, kimentek a tüntetésre, és különösebb koncepció nélkül lefényképezték, akit és amit érdekesnek találtak? Nekem például eszembe sem jut, hogy a képek láttán általánosítsak vagy következtetéseket vonjak le, nem kell mindenben rejtett összefüggéseket keresni.

Viszont a B.Bokod tábla által uralt képen a Köröstarcsa felirat alatt látható hölgy igen csinos, őt például lehetett volna közelebbről is fényképezni. Ezt úgy elsősorban a jövőre vonatkozó olvasói kérésként vagyok bátor előterjeszteni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.11. 14:22:18

egészen biztos forrásból tudom, hogy a vidéki fideszes önkormányzatoktól kötelező volt jönni a tüntetésre. miután a fiúk többnyire nem tudták lecserélni a teljes önkormányzati dolgozói kört, így érthető, hogy megmaradtak ott a komcsik, mint derékhad. ők láthatók a képeken. :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.11. 14:26:25

A parlamentben is tüntettek a fideszesek, vagy csak az utcán? Mert Dídzsé Morvai- meg Emszí Szegedi-videókat láttam, meg Kuncze kurvaanyázását is, de fideszest mintha nem kaptak volna lencsevégre.

Nem volt miért?

asz_tapasz (törölt) 2009.10.11. 14:31:01

@Elpet: A és B jelenség is üdítően kellemes volt annak idején. Jóarcúak voltunk és nem 14. havi nyugdíjjal akartak megfogni minket.

utálokkommentelni (törölt) 2009.10.11. 14:35:22

@Elpet: talán rossz szót használtam ("manipulatív"), de erről van szó. nyilván az az érdekes, ami. vagyis itt ne azzal az igénnyel lépjünk fel, hogy általános képet kapjunk a tüntetés résztvevőiről. hanem: meg tudjuk nézni az érdekességeket. ennyi. szerintem kurvára túlbeszéltük a dolgot.

másrészt pont az ilyen építő hozzászólások miatt utálokkomenttelni: "@utálokkommentelni: Mindig felmerül? Mégsem emlékszem, hogy..."

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.11. 14:45:30

@Elpet: Köszönjük, pont ez történt.

Amúgy a dolog természetéből adódóan minden tudósítás - legyen az szöveges, videós vagy képes - torzít. Mondjuk egy képgaléria esetén az ember kimegy, és ha nincs is prekoncepciója, akkor is igyekszik az érdekesebb arcokat, feliratokat stb. lefotózni; márpedig a jól öltözött, szimpatikus emberek eleve unalmasak. Ez eleve szelekció. Aztán az így készült 2-300 kép fele megy a kukába, mert technikailag szar. Ez is egyfajta szelekció. Aztán a maradékból választja ki az ember azt a 20-30-at, ami felkerül a blogra, itt is nyilván az érdekesebbeket válogatjuk ki. Így aztán a végeredmény akár igen messze is állhat az esemény összképétől. Mindezt mi nem tartjuk nagy problémának, mert feltételezzük, hogy a kedves olvasók eleve úgy állnak hozzá, hogy tudják, nem reprezentatív anyagot látnak.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.11. 15:03:16

@elGabor: Cigánylányok megfelelnek? Megyünk, hátha elérjük a menet végét.

plastik02 2009.10.11. 15:29:36

gondolom az is benne lehet, hogy a fiatal Fidesz-fanokat kibaszottul hidegen hagyja az önkormányzatok rinyálása miatt rendezett matiné, ahová Viktor be sem teszi a lábát és a legnagyobb sztár Kósa Lali.

statez 2009.10.11. 15:40:37

A jobboldali közönség már régen belefásult a kormány leválthatatlanságába, ez látszott ezen a tüntetésen is. Ennél jobban már csak az előre hozott választások lehetőségének emlegetése fárasztja jobban. Miután rövidesen előrehozhatatlan választások lesznek, fárasztásra Szijjártó marad a fő csapásmérő erő. Ezen viszont már a naptár sem segít.

zoli29 2009.10.11. 15:48:14

Új Magyar Szimfónikusok: Na, ez szellemes. :)

tevevanegypupu 2009.10.11. 15:48:38

Nyilvan inkabb az oregeket erdekli minden, a fiatalok egeszsegesek, szepek, mit torodne ok korhaz meg futestamogatassal. Sot sokakat az sem zavarna, ha az iskolak egy idore bezarnanak..Micsoda orom volt egy-egy hosszabb szenszunet!(!

negeev 2009.10.11. 17:43:32

Ez csak egy nagyobbacska tüntetés volt. Csak jelezni akarták az önkormányzatok, hogy léteznek még. Nem kellett a világot megváltani. Most már úgyse fogják leváltani a kormányt.
Egy két forduló közötti tüntetésre még én is szívesen kimennék. Ott van igazán nagy hangulat.

A fényképek, meg teljesen rendben vannak. Lehetett volna feltenni inkább még többet.
:)

bunko_jobbos 2009.10.11. 17:47:58

Ez egy jobboldali blog?
Mindig tudtam, hogy köcsögök vagytok. Faszom se jön többet ide, titeket olvasni. Nyomjátok Bajnai szekerét. Dögöljetek meg!

Gabe2 2009.10.11. 17:58:28

@bunko_jobbos: Ebből még mottó lesz itten!

abandi 2009.10.11. 18:14:37

Jó képek ezek!
Ez a színtiszta csőcselék!
Az igazi polgári-demokrata tisztában van a nemzetközi helyzettel!
Sálom...
(Bazmeg, a sok avatarista miatt alig bírtam bepötyögni a családi elköszönésüket...)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.10.11. 18:18:59

A két legfontosabb kép

1. A rokkant nyugdíjas tételes elszámolása--> szeretünk sírni, pláne, ha van rá okunk...

2. Az utolsó kép ---> szeretünk röhögni, pláne, ha semmi okunk rá.

@bunko_jobbos:

Nem jól fogod fel, de ezt már úgysem olvasod...

abandi 2009.10.11. 18:28:19

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
Napi haccáz ficcs!
Könyvtár nélkül!
Én sem glaccbavágva mennék tüntetésre...
Tudom: legalja...
A szövegek...jópofák!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.11. 18:30:33

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
A fenébe, ez sértés lett volna.Nálam az index nem etalon, mint nektek Az indexes fotósok igen "ügyesen" fotóztak 2002 környékén a fideszes rendezvényeken.

tevevanegypupu 2009.10.11. 18:31:53

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
Mit szeretnel? Kinjaban is szokott az ember nevetni.Ugye olvastad Moricz Het krajcarjat? Hat korulbelul ez a helyzet.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.10.11. 19:09:01

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Képzeljétek, sokan voltunk, akik kimentek a Kossuth térre 2002-ben, a két Eu-s választás kampánnyitójára, stb. Csak elmesélem, hogy ott általában jó kinézetű, rendes arcok szoktak lenni, de bizonyára ott is sikerült volna kiválasztani a lepusztultabb arcokat.
Egyébként bizonyára rohadtul vicces kigúnyolni a kistelepülések polgármestereit, de kíváncsi lennék, hogy a két nagyokos mit csinálna egy ötszáz fős településsel, ahol van mondjuk kétszáz roma és háromszáz magyar, akik szintén baromi szegények...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.10.11. 19:10:25

@aesculus: a "de fideszes tüntetésekre nemigen megyünk" idézet tőletek lemaradt.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.11. 19:23:23

@aesculus:
ugyan. ezek a "kínaiak" már száz éve is a magyarokon röhögtek a kabaréikban. megnézném, milyen pónemeket gyűjtenének be a brozcipős szeanszokról?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.10.11. 19:28:06

"...aki legendás arcszőrzetével újraértelmezte a pinabajusz fogalmát..."
És ezt egy picsaszájú, igazi pinabajszos csávó, így leírja . )

plastik02 2009.10.11. 19:29:42

"Egyébként bizonyára rohadtul vicces kigúnyolni a kistelepülések polgármestereit, de kíváncsi lennék, hogy a két nagyokos mit csinálna egy ötszáz fős településsel, ahol van mondjuk kétszáz roma és háromszáz magyar, akik szintén baromi szegények..."

nem kérdés. elmennék Pestre tüntetgetni a nagyurakho' az ellenzék által fizetett buszokon.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.10.11. 19:31:08

Vannak jó képek.

A bácsi akinek kicsit kilóg az ingből a rózsafüzér:MENŐ.

A rokkantnyugdíjasnak nem hiszem el ,hogy nincs kábeltévéje.

Az utolsó meg simán yó:)!

abandi 2009.10.11. 19:38:49

Bémeg!
Már megint beugranak egyesek a tudjukkik által sugallt képi világnak!
Arisztoklész-szopoklész, Tacitusz- kunilingusz..ánusz...
Végül is amíg vér nem folyik addig röhögcsélnek rajtunk...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.10.11. 20:37:06

@gloire: egyébként rosszul írták. A "Mártíriusz" bizonyára sokkal-sokkal viccesebb lett volna. Legalábbis a "polkorrekt" körökben.

tevevanegypupu 2009.10.11. 20:40:41

Mszp altal osszetoborzott tuntetesen ugyanilyen arcokat latni, talan tobb az idos, kover no, de korulbelul ugyan ilyen a tarsasag. Nem az uri kozonseg megy el, hanem a nep.
Mas egy nagy fidesz tuntetes, ahol Orban is megjelenik es az egesz fidesz vezerkar, vagy az elit szervez magyar charat. Utobbire meg olyanok is elmennek, akiknek kalapjuk is van. De az esernyot ok is ugy kapjak.

abandi 2009.10.11. 20:53:59

Egy kis csőcselék megy az utcára, egy másik kis csőcselék, meg rettegi a dolgot.
A nagytömegű többség, meg megnézi a tívíben, hogy ki áll nyerésre...
Rabszolga vs hazaáruló, a slepp által megtekintett arénában...
Polgári értékrend...

karaulu 2009.10.11. 21:39:59

Elég visszataszító a tüntetők lesajnálása a cikkírók által. Hol van már az UFI friss humora? Néhány intelligensebb hozzászóláson kívül már nem érdemes olvasni a Reakciót.

abandi 2009.10.11. 21:47:26

Tényleg: melyik a nagyobb pestipolgáribb?
A trágár, vagy a kínai?
Valami emtévé2-ős remegést érzek az itteni postokban...
Bizonytalan, sőt labilis tán még az index-álás is?
Persze, tudom:
Már megint a rendesemberek szopnak egy nagyot...

negeev 2009.10.11. 23:43:51

Most mégis mi a gond?
Semmi bántó nincs a képsorozatban.

Sokan igencsak frusztráltak itten.

abandi 2009.10.12. 00:00:25

@negeev:
a képek jól sikerültek...
A örnagyelftárs is megmonhattya!
Végül is ki nem szarja le?
Nem ezek a bohócok ássák a lámpavasak alpgödreit...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.10.12. 08:21:07

jaj máriusz meg a mellénye jaj.....nem bántom szegénykét de olyan....izééé. na ma reggel kb. ennyire futja tőlem:)