Kommentszűrés
’09 okt
5
13:31

Szép kilátások

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  40 cm méter magas kilátó épült Bodrogokeresztúron a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 39 millió forintjából - adta hírül tegnap az RTL Híradó, majd ennek nyomán több médium. Nos, tavasszal mi is jártunk a békeresztúri kilátónál, így saját szemünkkel láthattuk a helyszínt, bár akkor még nem tudtuk, hogy mindez negyven milkánkba fájt.

  Magáról a kilátóról annyit, hogy azt le se fényképeztük, mert nem tudtuk, hogy kilátónak van szánva; egy szürke betonkör az, valami bronz izével a közepén.

  A dombot a vízmű uralja, egy fémhordóval a tetején, amely büszkén tekint szét a tokaj-hegyaljai borvidéken:

 A kilátás tényleg szép, de a képek előterében látszik, hogy útépítésre (és a falu felőli oldalon bozótirtásra) nem költöttek túl sokat.

 

 Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyes műtárgyakat (a kilátókört és a híres szalonnasütőt) sétautakkal kötötték össze, amelyek úgy készültek, hogy a Praktikerben beszerezhető legolcsóbb betonkockákat sorban lebaszták a földre. Ki is nőtt közöttük a fű:

  Maga a szalonnasütő, amelyet az illetékesek olyan büszkén emlegetnek, egy betongyűrűből áll, amelyet két liter pálinkáért bármely mesterember összedob okosba' egy nap alatt, valamint két szintén praktikeres pad is került mellé.

  További képek az önkormányzat honlapján és itt.

  A probléma ezzel az egésszel az, hogy az NFÜ-nek nyilván fel kéne vennie egy embert, alátennie egy Suzukit, s megbízni, hogy az egyes projektek elkészültével nézzen körül a helyszínen, vajon van-e nagyságrendbeli különbség a megvalósult projekt és a támogatás összege között. Aztán fel kéne vennie még egy embert és még egy Suzukit, aki ellenőrzi, hogy az első ellenőrt nem fizette-e le egy féldisznóval a helyi polgármester. Aztán még egyet, aki a másodikat ellenőrzi. És így tovább. Aztán amikor már a teljes lakosság az NFÜ-nek dolgozik ellenőrként, akkor bezárni ezt az egész kócerájt a faszba.

Címkék: pályázat nfü bodrogkeresztúr sikkasztás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr351428763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.10.05. 13:46:13

Hú, hát ha szólnak, harminckilenc millióért én magam kimentem volna cementtel, sóderrel és lapáttal, és építettem volna nekik egy 80 cm-eset. Istenbizony még a vonatjegyet is álltam volna. :)

Tehetetlen Dodó 2009.10.05. 13:49:59

Ez azért még mindig nem volt akkora kasza, mint a ligeti homokóra, bár arányaiban megközelíti.
De azt azért nem hiszem, hogy ne tellett volna még 2 méternyi betonra, hogy legalább kiálljon a földből.

tevevanegypupu 2009.10.05. 13:52:25

Azt hittem a hordo a kilato, es nezegettem vajon hol lehet ra felmenni vagy felmaszni. Eszmeletlen.(((:

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.05. 13:53:59

minek építettek volna nagyobbat, ha egyszer így is ilyen fazsányosan kilátni ?
éa ha 5 méteres, mit lehetne még látni?
ez egy jó üzlet volt.
kérdés mi volt a pályázati anyagban a vállalás?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.10.05. 13:54:10

És mégis lesz az mszp-nek legalább 20%-nyi szavazója... ez a botrány, nem a kilátó

caralho voador 2009.10.05. 13:55:13

Hát ez marha jó. :) Istenkém, minden napra jut 2-3 ilyen sztori, csak az összegek változnak. Erre már nem sok mindent lehet mondani.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.05. 13:56:05

ja, és hogy mi volt a pályázati kiírás? lehet, hogy ott a lopás.

bz249 2009.10.05. 13:56:57

@elGabor: ezzel vigyáznék, a végén még aláígérgetési spirál indulna meg. :)

Amúgy én egy nyolcvanöt centiméter magas kilátót is vállalok, de talajmechanikai vizsgálatokat nem végeztem, szóval a költségtúllépés benne van a dologban.

Tehetetlen Dodó 2009.10.05. 14:01:10

Asszem, én először összetévesztettem a szalonnasütőt a kilátóval. Hiszen az egészen kiáll a földből, szerintem még 45 centire is, ha figyelembe vesszük a fémes gumót is a közepén.

orsi00 (törölt) 2009.10.05. 14:03:43

Végre egy tájba illeszkedő építmény. Erre a magyarnak ez sem jó. Nehéz vele. Érthető, hogy ilyen sok pénzbe kerül.

zoli29 2009.10.05. 14:05:15

Az NFÜ nem fog pénzt kidobni ellenőrökre, hogy azok elmondják, amit az NFÜ egyébként is tud.

orsi00 (törölt) 2009.10.05. 14:13:33

@Zoli28: Ezzel nem értek egyet. Az ellenőr is szakértő, így ez egy újabb indok, amely alapján a baráti körnek lehet egy kis pénzt utalni.

teknős 2009.10.05. 14:19:02

@elGabor: Én is pont ezt gondoltam, bár hozzátéve a tereprendezést is.

Még mindig nem akadt senki, aki vette volna a fáradságot és jól pofánvágja ezeket!...

orsi00 (törölt) 2009.10.05. 14:27:16

@teknős: Sajnos, pontatlan a kérdésed. Pontosan úgy kellene szólnia: még mindig olyan lusták vagyunk, hogy nem vettük a fáradságot, és nem vágtuk jól pofon ezeket!

zoli29 2009.10.05. 14:30:31

@orsi00:

Látod, erre nem is gondoltam. Úgy látszik, én nem lennék jó politikus, mert az ilyenek fel sem merülnek bennem. ;)

Kixx 2009.10.05. 14:56:42

Remélem a falura cseszték el a 37 milliót ami a tűzrakóhely megépítése után megmaradt és nem a kolbászkerítés szabadalmi oltalmára. (Tul.: M???jer József polg. mest.)

nénike · http://mandiner.hu 2009.10.05. 15:08:01

Viszont legalább 2 - 2,5 méteres nyársat kell vágnia annak, aki a padon ülve akar szalonnát sütni.

holdlátó 2009.10.05. 15:14:08

@Kixx: Természetesen a falura. Amennyiben a polgármester, illetve az ő kis családja ott lakik, vagy legalább az ingalanjaik egy része ott található. Azok biztos sokat csinosodtak a nyáron.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.05. 15:14:48

most, hogy a képeket végignéztem a megadott linkeken: ez egy kilátó HELY. NEM TORONY, ahogy a köznyelv érti.
nincs ezzel semmi baj, csak egy kicsit többe vót.

abandi 2009.10.05. 15:22:30

Erős vár a mi résünk!

martonx 2009.10.05. 15:34:22

Én szívesen lennék NFÜ ellenőr.

Vagy ezt a munkakört csak pártvonalon osztják ki?

orsi00 (törölt) 2009.10.05. 15:35:54

@martonx: Mindenki lehet ellenőr, ha elegendő pénzt csurgat vissza.

Oblomov 2009.10.05. 15:45:19

Tűzrakó hely, ahol rakhatsz tüzet, ha viszel tüzifát. Ugyanígy kilátó hely, ahova vihetsz létrát, ha ki akarsz látni.

Oblomov 2009.10.05. 15:46:30

@nénike: a pad azért van, hogy vihess asztalt elibé. Ha akarsz.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.05. 15:47:30

@Oblomov: jó, hogy ott volt ez a hegy, vagy mi.

abandi 2009.10.05. 15:52:17

@Oblomov:
Én a trágár-kínai páros "tényfeltáró" képességében rendültem meg!
Hozzájuk képest a retek-klub tényleg jobbos szélsőséges lesz lassan!
Basszátok meg!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.05. 16:22:07

Végre egy stilárisan összeszedett poszt!

Oblomov 2009.10.05. 16:31:11

@abandi: Trágárék borturistáskodtak arrafelé, ami szintén nehéz-komoly munka. Örüljünk, h. megtalálták a dombot. Egyébként most ők hívták fel a figyelmet arra, h. ki kell írni: ez itt kilátó! Különben kutya se fogja lefényképezni továbbra sem. Pedighát Párizsnak is van tornya, ugye.

abandi 2009.10.05. 16:39:24

Már maga a domb, mint "kilátó"-alap is túlzás...
Elsikkadt, mint annyi más...
gyerekcsíny...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.05. 17:57:31

ezek nagyon bénák !

én 39 cm-es kilátót építettem volna 40 milláért...

amúgy az első mondatnál, a " 40 cm méter "-nél a 'cm méter ' az milyen mértékegység? :)))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.10.05. 18:25:17

@Naszta:

Ügyes!:o) A kilátás szó kapcsán bármit be lehet ide írni, és akkor már nem is off.
Pl. kilátásban van gyurcsány főpolgármestersége, vagy húzzon el már végleg a retekbe, még a háttérből is.

Ganger 2009.10.05. 18:29:51

Az igazság az, hogy én jártam ott tavaly, és nem teljesen értettem mi ez, azt hittem, valamilyen trianoni emlékmű, vagy hasonló. Akkor még mondjuk nem volt gaz. Az, hogy ez egy kilátó, az meglepetésszerű számomra.

Naszta · http://naszta.hu 2009.10.05. 18:39:52

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós: nyugi! Oldal függetlenül csak röhögni tudok. Ezek MIND hülyék, én mondom! Vagy csak ennyire annak néznek?! Az rosszabb lenne...

De most tényleg: ez a magyarázat egy általános iskolában is csak mosoly tárgya.

Keressek a másik oldalról is, hogy egyensúl legyen?

index.hu/kultur/pol/2009/10/05/hiller_egy_milliardos_fianak_tette_felre_a_nemzeti_galeriat/ - címlap szvsz :)

abandi 2009.10.05. 18:47:10

@Naszta:
Rossz helyen hergeled magad!
Itt a megoldásokat keresik az akadémikusok!

Naszta · http://naszta.hu 2009.10.05. 19:01:49

@abandi: hergeli magát a fene. Ezen a poszton is, a Fidesz m.e.-kön és a múzeum igazgatón is jót röhögtem. Ki áll a faszi és elmeri mondani fa arccal. Pedig ő maga sem gondolja komolyan.

Tényleg. Lehet, perverz vagyok. Igazából ha mellette működnének a dolgok, le se szarnám. Így azért van némi keserűség a mosolyomban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2009.10.05. 19:29:25

Na de tényleg! Ilyenkor mindig irigykedve tekintek Kínára. Ott - szerintem - golyót adnának ezért... A pofátlanul és szemrebbenés nélkül kiálló nyilatkozónak és a polgármesternek, továbbá az összes korrupt "kedves" közalkalmazottnak is. Nincsenek illúzióim, Viktorék bejövetele után is számtalan hasonló gyöngyszem lesz (ahogy volt is anno). Azért ezt a 40 misit remélem egyszer majd gyógyszerre és vazelinre is költik a jelenlegi elvtársak a sitten...

abandi 2009.10.05. 19:33:59

@Naszta:
" Igazából ha mellette működnének a dolgok..."
Nem mellette, hanem általa irányíttatva, máshonnan, felülről vezérelve...
És, ha utánaszámolnánk az igazán hasznos-tevő magyariaknak, na akkor kimondatik : konyec!

hiba 2009.10.05. 21:31:39

Elmondom, hogy volt:
Helyszín, időpont: Képviselő testület ülése, Bodrogkeresztúr, 200X
Polgármester: Kijöttek az új EU pályázatok, de megint nincs semmi, ami olyanra adna pénzt, amire tényleg szükségünk van. De faluszépítésre, arra basszátok meg pályázhatunk.
Okoska: De ha szépítjük a falut, jönnek majd a turisták, dől a lé, és abból megoldjuk a problémáinkat.
PM: Ja, és a gyönyörű faluba érkező turistákat mindjárt a vízmű domb melletti szeméttelep meg dzsindás fogadja, aminek a felszámolására viszont nem lehet pályázni.
Okoska: Miért mire lehet pályázni?
PM.: Mittudomén, kilátóra vagy mire.
Okoska: Hát építsünk kilátót a vízmű domb mellett és legalább megszüntetjük a szeméttelepet. Már régen mondom, hogy a sógorom dózerei 3 nap alatt rendbevágnák.
PM.: De összesen 40 misire lehet pályázni, ott meg csak a földmunka lenne 38 millió. Miből akarsz te ott kilátót?
Okoska:...Hát, nem kell nagy kilátó. Az az évi 20 ember aki oda kimegy úgyis ismeri a környéket...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.05. 22:00:07

@hiba: Már bocs, de miféle 38 milliós földmunkát kell elvégezni egy domb tetején, ahova nem építenek semmit? Út, épület nem készült, a betonkeréknek, a szalonnasütőnek és a betonösvényeknek pedig nem kell túl nagy alapozás. A szemétszedést pár tucat közmunkás és egy konténeres vállalkozó néhány nap alatt elvégzi pár százezer forintért (munkanélküli bőven van a környéken), a padok és a betonizékis megvannak ennyiből. Ha a korrupciós felárat is rászámoljuk, akkor 2 milkából megvan az egész.

Amúgy a domb elég kopasz, így valóban nincs szükség kilátótoronyra, bőven elég a kilátópont. Ez viszont nem 40 millió. Ugyanakkor a falu több száz éves, tök egyedi temploma lábon rohad szét.

@abandi: Reméljük, meg tudsz bocsátani.

elfelejtette 2009.10.05. 22:06:00

@hiba: 38 millió földmunkára? Atomtemető volt ott?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.05. 22:06:40

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: és lemetélni a hegy tetjét, szépen lepucolni, meg parkosítani az smafu?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.05. 22:12:11

@vero: A hegy tetejét nem metélték le; ott évek óta a vízműtelep áll. Parkosítás se volt, a területen vadnövények nőnek.

Bogyó 2 2009.10.05. 22:22:51

Hogy kellet-e 40 millió a földmunkára a tervezésre, a kőre, a bozótos és a fák kivágására, a zászlótartók, kerítés építésére, vitatható. De a pályázat nem toronyépítésről szólt, innentől kezdve az egész 40 cm-es okoskodás csak arra való, hogy a nép közé dobják a csontot, hadd marakodjanak.
Itt csak a pályázatban vállalt egyéb munkálatok költségeit lehetne inkább vitatni.
Csak az már nem hangzik olyan "érdekesen."

abandi 2009.10.05. 22:36:53

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Meg hát!
@Bogyó 2:
Ebben bizony van költségvetési-tétel felsorolás...részben.
Komolyan mondom, hogy 40 Mft feléből a kistelepülés megoldotta ezt is, azt is!
Loptak is tán...
Volt ott cigánybűnözéses hír?
Szégyen, de ez van...

negeev 2009.10.05. 23:56:47

Mintha mindannyian átlépnénk magán a híren!
40, azaz 40 cm-es kilátó épült a dombon?
Elnézést! Az még egy szék magasságát sem éri el.
Már bocsánat!

Naszta · http://naszta.hu 2009.10.06. 03:31:41

@abandi: jobb helyeken nem is tudsz igazán a politikáról. Csak ott érdekes ez, ahol nem működnek a dolgok. :p

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.06. 08:24:43

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: "Ugyanakkor a falu több száz éves, tök egyedi temploma lábon rohad szét."

Igaz reakciós, dohos kötözködés.Écrasez l'Infâme!

hiba 2009.10.06. 08:31:05

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Persze fogalmam nincs, így történt -e. De az ilyen falusi EU pályázatok általában kb ilyen logika mentén működnek. Az is jellemző ezekre, hogy a projektből kinyert pénz nem feltétlenül magánzsebeket gazdagít, hanem pl a kilátóra betervezett hatalmas (de nem valós) földmunkából tényleg eldózerolják az egész máshol lévő szeméttelepet. Ez persze teljesen szabálytalan, de valahol az egész rendszer hibája is. A támogatási rendszer jelentős bürokráciáját ugyanis pont azzal indokolják, hogy ne lehessen csalni. Millió példa mutatja viszont, hogy ugyanilyen jól felépített "lepapírozással" viszont simán lehet. A megoldás valóban a hivatali bürokraták suzukiba ültetése lenne. Menjen oda és mérje le.

n_gery 2009.10.06. 13:23:25

Mintha az NFU-s muksó azt mondta volna a tv-ben, hogy valami neves építész tervei alapján készült. Talán a neves építész került 39 millióba. ;)

Oblomov 2009.10.06. 16:19:18

@n_gery: nem neves, csak -díjas. És nem 39-be kóstált az a monstrum, hanem 32-be, ha levonjuk az ÁFA-t. Persze így is sok lélegeztetőgép lett oda :(.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.07. 11:45:22

Ha az NFÜ-nek szüksége van rá, én nagyon szívesen írok esettanulmányt az ügyről, csekély 15 milliócskáért.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.07. 11:52:44

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Hadd rohadjon szét a templom. Ezzel majd adunk a pofájára a klerikális reakciónak.
A kilátóPONT ellenben haladó, előremutató, és a fejlődést képviseli.

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.10.09. 12:12:06

Azért a reakció és az önkormányzat képei között van egy hangyányi kis különbség. Melyik a mostani állapot? Mert ha így hagyták lepusztulni, akkor aztán tényleg semmi értelme nem volt.