Kommentszűrés
’09 aug
5
15:03

Ajánló: könnyűzenei kórus Budapesten

Írta: robin masters

 Ritkán és erősen megfontolva ad teret közérdekű felhívásoknak, hirdetményeknek a Reakció. E műfajban még pénz sincs, így a kevés alkalmat inkább a tetszés, a szimpátia szüli. Alábbi esetben is. A Budapest Show Choir fiatalok nullhátterű, nagyon friss kezdeményezése, mely ehhez képest profi, s választott műfajának legjobb külföldi példáiból merít. Emitt az alapítók ajánlója: fogyasszátok!

  ...Kezdjük a legelején! A show choir irányzat, azaz a könnyűzenei műveket feldolgozó kórus - aligha meglepő módon - Amerikából indult. Elsőként a Közép-Nyugat gimnáziumi létszféráiban terjedt el, majd olyannyira népszerűvé vált, hogy önkéntes, intézményi keretektől független formái is meghonosodtak. A rendkívül heterogén szubkultúrát mi sem jellemzi jobban, mint hogy legjobb előadói között színpadi kosztümös és farmeros-pólós kórusokat egyaránt találunk; miközben egyes képviselői teljes zenekari kísérettel, addig mások egyetlen zongorára hagyatkozva mutatják be produkcióikat - melyek legtöbbször ismert és kedvelt zeneszámok több szólamban énekelt, újszerű feldolgozásai. Az előadásokon nélkülözik a kottát, viszont látványos show-elemekkel tarkítják a műsort. A show choir legfontosabb ismertetőjele azonban nem valamely külsőség vagy formai meghatározó: sokkal inkább a koncertek hangulata. Kórusműveknél szokatlan, csakis könnyűzenei koncerteken látott lelkesedés, gyakorta extázis jellemzi a műfaj legjobbjainak fellépéseit.



Profi amatőrök a floridai egyetemen...

 S most a hazai újdonságról: miután a YouTube segítségével néhány fiatal Magyarországon is beleszeretett a show choir világába, nálunk is megalakult a műfaj első hiteles képviselője, a Budapest Show Choir. A kórus első fellépésére 2009 májusában nem kisebb helyszínen, mint a Művészetek Palotájában került sor. A BSC mára kisebb rajongótáborral rendelkezik, és fiatalok százaival ismertette meg tevékenységét.


...és teljesen profik a BBC adásában

  A kórus vezetői a napokban úgy döntöttek, hogy bővítik csapatukat. A könnyűzenei kórusba meghallgatás útján, ám nemtől, kortól függetlenül várják az érdeklődőket. A következő meghallgatásra jövő hétfőn, azaz 2009. augusztus 10-én a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészettudományi karán (1088 Budapest, Reviczky utca 4.) kerül sor, melyre a dzsady@gmail.com e-mail címen fogadják a jelentkezőket. 

 Aki kedvet érez, ki ne hagyja! A Reakció ajánlásával.

Címkék: budapest ajánló kórus könnyűzene

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr971290612

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amit soha, sehol nem hallottál és láttál Izraelről 2009.08.06. 13:06:16

Izraeli gyerekkísérletek: ez arról szól, hogy askenázi izraeliek, szefárd izraeli gyerekeken végeztek emberkísérleteket. Elképesztő rasszizmus van, volt:  az askenáziak lenézik a szefárdokat Izraelben, akkor mit gondolnak a cigányokra feltűnőe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.05. 16:04:47

gratulálok! u-szöges csúzlit vigyetek!

hellokaty 2009.08.05. 17:18:16

végre itthon is van ilyen kórus :)

muaddib · http://obudai.blog.hu/ 2009.08.05. 17:55:14

első linkben túl sok a hátétépé