Kommentszűrés
’09 júl
29
14:46

Egyezmény született

Írta: spanyol'

  A következőket adta hírül a Brassói Lapok 2009. július 16-án:

Megegyezett a roma és a magyar közösség, hogy ezentúl betartják a békés együttélés szabályait, és erről megállapodást írtak alá.

A hatóságok azután kezdeményezték a békéltetést, hogy a múlt héten a magyarok felgyújtották az egyik roma lakos csűrjét, miután az megkéselt egy magyart. A magyarokat ugyanis felháborította, hogy a társukat megkéselő romát nem tartóztatták le. 

A megállapodás szerint a romák kötelesek tisztázni törvényesen, hogy közülük ki és mekkora földet birtokol. Ezentúl megvonják a lótartási jogot azoktól a romáktól, akiknek nincs a tulajdonában legalább fél hektár legelő. A vita egyik oka ugyanis az volt, hogy a romák állataikat a magyar gazdák földjén legeltették. A roma közösség ezen kívül írásban vállalta, hogy tisztán tartják gazdaságaikat, mellékhelyiséggel látják el házaikat, gyerekeiket iskolába küldik és „civilizáltan viselkednek”. A megállapodás egy másik pontja arra vonatkozik, hogy azonnal beszüntetik a lopásokat. A magyarok ugyanis azért is haragszanak a romákra, mert lopnak a mezőgazdasági terményeikből.

Közben nyilatkozatháború robbant ki Borboly Csaba a Hargita Megyei Tanács elnöke és a Megyei Rendőr-felügyelőség között, miután az önkormányzati vezető kijelentette, hogy a romániai rendvédelmi szervek képtelenek szavatolni a közbiztonságot. Borboly a rendőrség decentralizációját követeli, vagyis azt, hogy a helyi rendőrök és csendőrök fölötti ellenőrzés jogát a Belügyminisztérium adja át az önkormányzatoknak. „A román állam számára sajnos inkább az a fontos, hogy megváltoztassa a régió etnikai arányait, és nem az, hogy megfékezze a bűnözést.” - olvasható a megyei önkormányzat elnökének közleményében.

  Nem kell Magyar Gárda, nem kell Román Gárda. Meg lehet ezt beszélni normálisan is, le lehet ezt papírozni okosba is!

Címkék: erdély cigány magyar gárda

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr611270098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krzola 2009.07.29. 15:19:21

Azért sajnos egyáltalán nem ennyire rózsás a helyzet. Nagy a csúsztatás a Borboly által közvetített médiában. Egyrészt mert ez a megállapodás egyoldalú. Sajnos igazi megoldás még nem született, a hatóságok szeretnék eltussolni a cigányokkal szembeni jogsértő eljárásokat, a felelőséget senki sem vállalja fel a kialakult helyzetért, míg a háttérben a szélsőjobbosok nagy népszerűségnek örvendenek. Kb. az a hangulat van, hogy "vasvillát ragadtunk, csűrt gyújtottunk...törvényszegéssel büntettük a törvényszegőket és végre helyreállt a rend". Enyhén szólva nincsenek rendben a dolgok: manna.ro/szauna/manna_elnezest_ker_2009_07_29.html

kispufi 2009.07.29. 15:44:36

@krzola: a hatóságok eltussolnak? Hát fordítva működnek, mint az anyaországban, ahol minden bolhára elefántot ordítanak, minden diákcsínyre terrorizmust és minden vandalizmusra diákcsnyt óbégatnak? Hát hogy van ez?
Másrészt meg minden megállapodás/törvény/szabályozás annyit ér, amennyit betartatnak és betarttatnak belőle...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.29. 15:51:24

aha, még mindig ott vannak a különböző sekuritik, inkal sekuriti.

magyar gárda kell.

számomra eléggé zavaró, hoygúgymonjdam félelmet kelt, az h a magyar katonáinkat, és laktanyáinkat olyan magán fegyveres testületek, pl inkal, védi, ami jobban fel van szerelve mint a magyar rendőrsgé. nem túlzás ezt állítani, persze a pesti liberális értelmiség erről mit sem tud.

Zetek 2009.07.29. 15:54:59

Betartják a megállapodást? Én nem így tudom.

krzola 2009.07.29. 15:57:26

Konkrétan arról van szó, hogy az atrocitások utáni rendőri eljárás egyáltalán nem volt korrekt. Fényképeztek, újjlenyomatokat vettek minden magyarázat nélkül emberektől, stb. Mondom, úgy állították helyre a rendet, hogy az egyik felet elhallgatatták, és megfélemlítették. És itt most nem romákat vagy székelyeket védek/támadok, hanem embereket. Melyek egy konfliktus szereplői. Egyikük történetesen székely, másikuk roma. A roma jogvédő szervezeteket elhallgatatták, csak most engedélyeztek egy tüntetést Csíkszeredában, mert sem Csíkszentmártonban sem Szentkirályon nem engedélyezték azt....+ többen elhagyni kényszerültek a falut...a fenti cikk 16-i dátummal szerepel...azóta sok víz lefolyt a Dunán, sajnos elég kevés figyelmet kapva...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.29. 15:58:15

és egyébként volt példa itt, Magyarországon (igen tudom, ti nem ismeritek), hogy békét akartak a romákkal SZÓBAN a magyar kisebbségben lévők, ez volt a Pátkai Alkotmány, ne:
szanalmas.hu/?s=p%E1tkai&submit=Keress

eredmény?:
nulla (0)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.29. 15:59:28

spanyol, még mindig konzervatív a reakció?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.29. 16:04:46

@krzola:
kár ennyire bőlére ereszteni. a román hatóságok az egyetlen normális módon jártak el.

Redcap 2009.07.29. 16:09:29

Háhá, aki ezt a szart beveszi annak ilyen naivitás-faktorral nagyon komoly üzleti ajánlataim vannak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.29. 16:11:43

@krzola: volt ezen az oldalon, hogy miért tört ki a balhé? kötve hiszem.
kitaláljátok ki kezdte?

kill004 2009.07.29. 16:20:13

"Nem kell Magyar Gárda, nem kell Román Gárda. Meg lehet ezt beszélni normálisan is, le lehet ezt papírozni okosba is!"

blabla2.

krzola 2009.07.29. 16:24:51

@tesz-vesz: távol áll tőlem szétspammolni az oldalt, ezért írom én le: Az egész nem hip-hop kezdődött ezelött egy hónappal, hanem lassan két évtizedes konfliktus, ahol cinkosan hallgatott a lakosság és a hatóságok. Míg a lakosok nem éltek egy jogállam által biztosított lehetőségeikkel, addig a hatóságok az asztal alá söpörtek mindent amit csak lehetett. Így alakult ki az emberekben egy adott mentalitás és így fajultak a dolgok eddig. A szomorú, hogy soha nem a probléma megoldásán törekedtek a hatóságok vagy akár a lakosság, hanem inkább a populista húzásokat és alternatívákat részesítették előnyben. Ez történik most is, lásd a Borboly féle nyilatkozatháborút jelenleg is a sajtóban...
A ki kezdte című fejezetbe nem mennék bele, mert akkor a honfoglalásnál kötnénk ki valahol...és annyira azért nem vágom a történelmet;)

krzola 2009.07.29. 16:43:35

@Grift: Azt a szitut ami 11 km-vel mellettem kialakult. És amiről neked lövésed sincs ahogy látom.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.29. 16:46:36

@krzola:
pont akartam kérdezni, hogy erdélyi vagy e, vagy egyenesen székely? nos a válasz előbb jött mint a kérdés. annyit mondok neked, fiam, hiába erőlteted magadra ezt a beteg, undorító, szar liberalizmust, ha a fejed tetejére állsz sem lesz belőled ejrópai. becsületesebb, ha szépen kikérdezed a cigányt, hogy hozott e tekenyőt a beleinek.

krzola 2009.07.29. 16:58:31

@Grift: ez a mi szégyenünk látod....

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.29. 17:00:35

@krzola:
a fenét szégyen! csak az ejrópainál becsületesebb a génállományotok! :)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.29. 17:13:50

@krzola:
nofene, hát te milyen szennyoldalakat látogatsz? nézz be inkább ide:
www.nouadreapta.org/

:)

krzola 2009.07.29. 17:34:21

@Grift: Nem kell megnéznem az oldalt, minden év március 15-én ezekkel van spontán találkozóm és problémám egy esetleges kokárda vagy magyarzászló miatt...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.29. 17:43:26

Gratulálok Spanyol!

Ez egyszerűen szánalmas.

Szerinted az amúgy rendben van, hogy ha a cigányok folyamatosan szarnak a törvényekre, akkor egyrészt leszarja a rendőrség. Másrészt, hogyha néhány tökös székely legény felgyújtja a csűrt, és már nyúl a vasvillához, akkor leülnek, hogy na jó, talán tényleg be kéne tartani azokat a törvényeket!

Örülök, hogy a Gárdába is sikerült belerúgni, őket egy szintre hozni a román sovinisztákkal. Képzelem mi lesz itt 2010ben a kampány alatt.
Csak rá fog jönni a Reakció is, hogy a nácziaknál nincsen veszedelmesebb dolog, különösen a fideszszavazatokra nézve.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.29. 17:49:14

@krzola:
na, komám, akkor láthatod, hogy mi a dolgod. erőt mutatni. nem liberális nyálcsorgatást, mert megesznek.

krzola 2009.07.29. 18:05:49

@Grift: Tudom. Csak nálam az erő fogalma nem föltétlenül fedi a fizikai erőt és erőszakot. Bocsi, ezvan. Sőt, ezt a gázt nekik, sörtüzet stb. mentalitás megvetem. Márcsak azért is, mert ha az itteni román többség is így gondolkodna, akkor mi már nem lennénk. Itt azért jobban átgondolják az emberek, hogy hogyan viszonyulnak dolgokhoz, ezért tanusítunk a témában olyan hozzáálást, amilyent mi is szeretnénk hogy kapjunk. Ez működik, tapasztalat. Csigavér és türelem...

krzola 2009.07.29. 18:06:46

enyhe freudi elszólás : sörtüzet helyett sortüzet;)

krzola 2009.07.29. 18:11:52

@Grift: Nézőpont kérdése barátom...attól függ hogy a határ melyik oldaláról és az adott társadalom milyen poziciójából szemléled a dolgokat. Ha majd leveszed a szemellenzőt akkor te is rájössz...

hiba 2009.07.29. 18:20:41

Az viszont lehet, hogy még időben léptek valamerre legalább. vagy legalábbis elkezdtek beszélni róla. Hiszen ott még a cigányoknak állataik vannak és legeltetnek, ami azért egy fokkal jobb a hazai helyzetnél.

krzola 2009.07.29. 18:26:48

@hiba: Pont ez propagálom itt és máshol is már egy jó ideje. És pont ezért lázadok az ilyen álmegoldások (látszat kiegyezés, populista nyilatkozatok) vagy a más álmegoldások (gáz, sortűz...) ellen és kicsit próbálok rámutatni a békés civil szerepvállalás erejére.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.29. 18:52:33

@krzola:

hiba jól mondja, ti most még egy másfajta cigánysággal kínlódtok, mint mi. húsz éve még nálunk is hasonló volt a helyzet, laktam a nyolcban, még éjjel is vidáman be lehetett ülni a gólyába, nem volt a cigókkal különösebb gond. aztán megjelent az akcionista liberalizmus rákos daganata és meglehetős hatékonysággal állatot csinált a cigányainkból. ez a karcinóma nálatok is megjelent. láttam én még udvarhelyen a kis cigánygyereket, tenyerét a combjához szorítva vigyázzban hallgatni a rendőrt aki eligazította, hogy lehet e koldulással zavarni a bácsikat, néniket. és a koldulás is úgy hangzott akkor még, hogy gyönyörűszép bácsi adjon ezer lejt, és nem a bicskájával adott nyomatékot a kérésének. ma már a gyergyói mauglik jönnek. aztán más lesz ám a helyzet, mikor a táti kimegy a földjére és azt látja, hogy nem csak megdézsmálták a cigók a termést, hanem hiánytalanul elvitték a murkot és pityókát. aztán bemennek a házatokba és a táti nyakának nyomva a kést, elviszik a nyugdíját. aztán hazatántorognak majd a spanyolországban és olaszországban liberalizált cigók és ők már nem akarnak majd állatot tartani, meg vásározni, hanem majd a tied kell nekik. szóval engedjétek csak magatokra a kolozsváron szárbaszökkentett, vásárhelyen hizlalt transzilván liberót, és meglátjátok mi lesz! :)

tempetőfi 2009.07.29. 19:12:24

@Grift: "szóval engedjétek csak magatokra a kolozsváron szárbaszökkentett, vásárhelyen hizlalt transzilván liberót, és meglátjátok mi lesz! :)"
Hazahajtják őket a legények, mint a csíki hokicsapatot a szentegyházi diszkóból, mikor nagy helyen érezték magukat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.29. 19:18:26

@krzola: úgy kezdődött h a cigányok megöltek egy agyart, a bíróságok meg felmentették a cigányt, ha jól emlékszem, ne rágd már a szart légyszíves.
utálom az ilyen buzikat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.29. 19:19:45

@krzola: ez azért undorító volt! hiába erdélyben is élnek zsidók.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.29. 19:21:14

@tesz-vesz: megjegyzem. a nácizás naygmértékben hasonlít a zsidózáshoz.
és itt semmilyen oka nem volt nácizni a krzolának.

azt megértem, h itt ezt nem értik, de az EMI, az ERDÉLYI Magyar Ifjúság megértené.

krzola 2009.07.29. 23:24:52

@tesz-vesz: 1. Úgy kezdődött hogy egy falubeli egy szováltás után hozzávágott egy széket egy másik falubelihez. Erre az elő kapta a bicskát és végül a székdobáló húzta a rövidebbet, értsd, megszúrták. Megjegyzem, hogy nem halt meg. A bicskást bevitték a rendőrségre, és két nap múlva szabadon védekezhetett, mivel önvédelem állt fenn. Erre a falubeliek nagy része összeverődött egy másik kocsmázás után, összedobtak egy pár vasvillát és molotov koktélt, felgyújtottak egy csűrt, leöltek pár lovat és meghajtottak egy embercsoportot aminek egy része most is az erdőben bújdosik. Erre felébredt mindenki, főleg politikusok meg rendőrség hogyhá' mivan itt? Közbe nem volt "semmi", csak ami az elmúlt 20 évben is történt, de most gázos a szitu, mert még a média is felkapta, ezért nosza, tenni kell valamit. Bevittek 12 romát szó nélkül a rendőrségre, fénykép, újlenyomat stb. Mindezt tették egy magyarázó szó nélkül, a történtek után 2 héttel mikor már a jogvédő szervezetek is prüszköltek, kiküldtek valami marhaság magyarázatot a rendőrök is, ami egy rendőrviccnek még el is menne, bár lehet annak is szar. Közben meg jött a nagy egyoldalú kiegyezés, a békekötés, csak azt nem vette senki észre, hogy csak az egyik fél jutott szóhoz. Ez nem fair. És ha nem vagy témában ne ferdíts kérlek, mert nem tudok egész nap a neten csüngeni, hogy kijavítsam a hülyeségeid. transindex, manna.ro, erdély.ma stb. stb. stb. stb. Ez online sajtó és itt "mindent" megtalálsz a témával kapcsolatban, bár valós értékítéletet nem fogsz hozni ebből sem, hisz ez is sajtó.
2. A génállományokról és társaikról neked mi jut eszedbe? Tényleg úgy érzed, hogy én dobtam az első követ? Én mondtam, hogy hozzon tálat a cigány a beleinek és le van tudva a dolog? Következőben állatmesét írok, hogy nehogy nácizás legyen újra ha az ilyen beszólásokra reagálok.
Üdv.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.29. 23:42:17

@krzola: "mert nem tudok egész nap a neten csüngeni, hogy kijavítsam a hülyeségeid"

legközelebb tán ne a sz*rt rágd hanem ezt mondd.
a "leszúrták" nálam azt jelentette mikor olvastam, h meghalt, ezek szerinte él.
ha ott is ilyenek a cigányok mint itt egészségükre, persze az ügy olyan egyszerű mint Kiskunlacházán, ott se csak egy bestiális gyilkosság történt.
azért mielőtt véleményt alkotok meghallgatnék egy falubeli székelyt is.
2. nem érzem, úg yolvastam, h te dobtad az első követ, természetesen megmutathatod, hol dobtad ill reagálhatsz rá, valóban az vagy aminek tituláltalak, mert akkor vmit tudok.

krzola 2009.07.29. 23:57:25

@tesz-vesz: És csak most vettem észre hogy elővetted a zsidózást is. Sajnos ez az import szélsőjobb nálunk is egyre nagyobb teret nyer. Csak azt nem látják be, hogy a törvényszegőket törvényszegéssel nem fogják rendre teremteni, maximum megfélemlíteni az adott felet, de egyúttal elveszítik minden hitelességüket és az esélyt hogy a törvényt a maguk oldalára fordítsák. Ezen a ponton rontottátok ti el ott a határon túl és nem a pozitív diszkriminációval. Amikor már fajcsoportokat nyílvánítasz kollektív bűnösnek akkor már nagy gondok vannak barátom, főleg ha ezt a sablont mint fegyvert használod nézőpontok ütköztetése során és próbálod ráhúzni emberekre annak függvényében, hogy most komálod-e az illető véleményét vagy sem. Felvilágosítlak: Nem mindenki zsidó vagy cigány aki nem ért veled egyet, sőt lehet hogy több székely és magyar vér csörgedezik az ereiben mint a te nagyapádéban annak idején. (És itt most rögtön ezt le is zárnám, mert tudom, hogy jön a turulmadár, az istennyila, a féltégla amellyel majd a melledet döngeted, hogy te vagy a nagyobb magyar. Hidd el, most itt nem ez számít, sőt én egyenesen leszarom, mert csak az érdekel, hogy 10 év múlva a kölyköm ne egy olyan világba szülessen ahol krumpliért, répáért, kaszálóért, kocsmai összeszólásokért meghurcolnak embereket vagy ahol a közvélemény és a hatóságok 20 éven keresztül tűri, hogy egyáltalán idáig fajuljon a helyzet: magyar cigány a magyar székelyt ritkítja és fordítva, magyar magyar a magyar székelyt románozza, cigányozza vagy ha ne adj Isten liberális szegény akkor zsidózza.) Magyar marja a magyart...öntsetek még olajat a tűzre.
És szégyellem magam, hogy a Hargita megyei önkormányzat többek között az én és még százezrek adójából támogat egy olyan tábort mint az EMI, amelynek a díszmeghívottjai a Jobbik vezető karából és félkatonai szervezetéből, a Magyar Gárdából származnak.

krzola 2009.07.30. 00:02:11

És hogy fokozzam tesz-vesz, az adott törvényszegéssel és önbíráskodással csak további törvényszegésre buzdították a romákat Csíkszentkirályon. Magyarán megmutatták nekik, hogy igenis, ez így működik, ezért ezt kell csinálni. Hát gratulálok hozzá, de azért ha nem haragszol nem fogom szó nélkül tűrni, hogy saját vermét ássa a székelység.

krzola 2009.07.30. 00:17:58

És nyaldossátok végig a transindexet is nomeg a nemes kuruc.info-t, hogy ismerjetek meg minden perspekítvát. Tanúlságos. Csak mint jeleztem, nem szeretném szétspammolni a hozzászólásokat. De szükséges.

krzola 2009.07.30. 00:21:13

@tesz-vesz: Végszóként a politikai játszmákról, EMI, Borboly, MIÉRT:
kelemen.transindex.ro/?new=1&cikk=535

egy székely a sok közül 2009.07.30. 06:22:19

Hogy mi történt valójában azt elmeséli maga az érintett André István :
www.honline.ro/?action=hon&phase=2357
Ahogy látom itt egyes székelyeket megfertőzőt a liberalizmus ártalmas eszméje . Az is érdekes amikor szavazni kell akkor jó a székely , amikor már nem kell akkor le lehet állatozni (az Új Magyar Szó az rmdsz pártlapja). Na én ezért nem fogok az rmdsz-s bandára szavazni , felőlem jöhetnek és mehetnek is . Csak a bőrünkön élősködnek ezek a paraziták (mármint az rmdsz-es politikusok) .

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.30. 06:57:38

ez a manna.ro az erdélyi narancs? fasza.

krzola 2009.07.30. 07:38:59

"az Új Magyar Szó az rmdsz pártlapja" > Igen, biztos ezért jelentette fel az úmsz-hoz tartozó mannát 16 polgármester és a HR megyei tanács elnöke. Addig ne gyere ilyen Hargita Népés cikekkel, amíg a kuruc.info-ra nyomja fel Szondy a cikkeit. Szavazz majd a nyáron megalakuló Székely Gárdára, biztos valami igazán dörzsölt társaság lesz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.30. 08:36:13

@krzola:

"...ha nem haragszol nem fogom szó nélkül tűrni, hogy saját vermét ássa a székelység"

majd ássák az ilyen agyament "librális székelyek" mint te.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.30. 08:40:03

@vero:

ott minden netes felület szélsőliberális. ahogy a gömbrágó tízéves késéssel lett divat arrafelé, na úgy az ideológia divatjai is jelentős spéttel érkeznek. ma, egy magára valamit is adó erdélyi értelmiségi szélső liberális, vagy komcsi, mint a parászka jány. persze az a liberalizmus is úgy viszonyul az igazihoz, mint a házicsoki /érti aki érti/ a svájcihoz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.30. 08:42:13

@krzola:


"Szavazz majd a nyáron megalakuló Székely Gárdára, biztos valami igazán dörzsölt társaság lesz"

azt nem tudjuk, de megtalálnak, ne félj! van köztük egy-két légiót megjárt legény. szerintem már ma menekülj külországba! :)))

dsw 2009.07.30. 08:51:35

@krzola:
"És nyaldossátok végig a transindexet is nomeg a nemes kuruc.info-t, hogy ismerjetek meg minden perspekítvát."


Mit mondjak, mérvadó és pártatlan mindkettő... A mannát már nem is emlitve.

"...mert csak az érdekel, hogy 10 év múlva a kölyköm ne egy olyan világba szülessen ahol krumpliért, répáért, kaszálóért, kocsmai összeszólásokért meghurcolnak embereket..."

Ezt kifejtenéd bővebben? Mit értesz meghurcolás alatt?

egy székely a sok közül 2009.07.30. 08:59:40

"Igen, biztos ezért jelentette fel az úmsz-hoz tartozó mannát 16 polgármester és a HR megyei tanács elnöke. "
Nos a közel múltig ki volt az Új magyar Szó tulajdonosa ? Nem véletlenül Verestóy Attila rmdszes szenátor ? Kis öccsém ébredj fel a libsi álomvilágból .

picur3ka 2009.07.30. 12:22:58

@Bell & Sebastian:

Bolond maga, majd megfulladtam a kavemon.

Nem is tudom, mire szamitottam persze.

ROFL.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.30. 22:58:59

@krzola: tehét h vki zsidózik már szélsőjobb? ezt fejtsd ki

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.30. 23:09:17

@egy székely a sok közül: az ilyen buzi szarrágó liberális hazaáruló székelyeket(?) is meg kéne nevelni egy kicsit a derékjó székely embernek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.30. 23:15:50

"Talán három percet töltöttem a bárpultnál, amikor kötekedő hangnemben hozzám szólt G. Gábor, ám én, látván, hogy részeg, csak annyit mondtam neki, hogy most nincs időm. Ekkor a harmincéves roma férfi előkapta a kését, és több helyen megszúrt. Próbáltam védekezni, de kevés esélyem volt kivédeni a szúrásokat"

miért hiszem azt h inkább a magyarnak van igaza?
mert a cigányok sohanem hazudnak mi neeem, soha

kill004 2009.07.31. 11:34:00

@krzola: Csak a szokásos cigány-liberális handabanda. Félünk, rettegünk stb. Unalmas.

manx express 2009.07.31. 17:40:21

@krzola: ne túráztasd magad, bszki! nem tudod, hogy hiába laksz az eseményektől kerékpárral is 14,63 percnyire, a magyarországi magyar magyarok mindig sokkal jobban tudnak mindent mindenkinél!