Kommentszűrés
’09 júl
3
16:31

Imitatio Hiszti - Reakció TV

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

 Be kell vallanunk: amióta az SZDSZ egy nagyon-nagyon rossz viccé vált, azóta valahogy nem találjuk a helyünket a blogoszférában. Így jár az, aki egy guminőt választ múzsájául: ha Beatricéje, Lillája, Déryné Széppataki Rózája vagy Horger Antalja kipukkad, akkor a világ kiüresedik, az élet értelmetlenné válik, s nem marad más, csak az ostoba bambulás és a sörjéger.

 Ezért is okozott megkönnyebbülést, amikor azt olvastuk, hogy a fasizmus elleni harc nincs veszve, a progresszió tovább él. Ezúttal a Baloldali Feminista Hálózat emelte fel a megtépázott zászlót egy demonstráció erejéig, s kezdeményezéséhez olyan alakulatok is csatlakoztak, mint a Humanista Mozgalom, a Miss Sün fémjelezte Demokratikus Hálózat, a Munkanélküliek és Álláskeresők Budapesti és Regionális Egyesülete és a Karancsvölgyi Roma Fiatalokért Egyesület.

 Mint beharangozónkból kiderült, a hangulat remek volt, a színvonal magas, és végre egy időben, egy helyen tüntethettünk az abortusz szabadságáért, a holokauszttagadás büntetendőségéért, a Magyar Gárda lenyomásáért és a nagycsöcsű Jézusokért. Nem csoda, hogy egy egész csapattal képviseltettük magunkat az eseményen. Aki kérdez: Nénike. Aki kezébe temeti az arcát: Naményi. Aki a kemrát rángatja: Kínai. Aki anyázik a háttérben: Trágár.

 Szanyi Tibor, Vajnai Attila, Miss Sün, Droppa „Csak Véletlenül Került Fel a Nevem a Besúgók Listájára, Igazából Én Voltam a Legnagyobb Ellenálló” György, és még sokan mások, többek között néhány egyáltalán nem baloldali és nem feminista úr. Csak erős idegzetűeknek!

 

Címkék: videó tüntetés feminizmus feminista népszava antirasszizmus reakció tv szanyi tibor vajnai attila humanisták

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr111224603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli29 2009.07.03. 16:40:15

Azért amikor a Demokratikus Hálózatról beszélünk, Ms Sün mellett muszáj megemlíteni Galba-Deák Ádámot is.
Csodálom, hogy ő nem érte el Tóniék ingerküszöbét.

zoli29 2009.07.03. 16:54:20

Ms Sün, piros hajú csajszi 6:20-nál és kutyás csajszi a végén...
A baloldalt sem kell teljes egészében elvetni.

heki 2009.07.03. 17:03:16

"Jézusnak nem volt melle mert tudtommal hímnemű volt (de remélem feminista volt)"
heh

Black Birka · http://www.genyatrade.blogter.hu 2009.07.03. 17:04:59

Gyerekek, én ha ilyen társaságba kerülhetek bármilyen -ista szívesen leszek. :)
Beszarás. Olyan, mint egy hosszú, jól kidolgozott Monthy Python jelenet.

elfelejtette 2009.07.03. 17:10:50

En vagyok az egyetlen, akinek a fejeben megfogant az "ideologiai zurzavar" kifejezes a rendezveny lattan? Persze az is lehet, hogy a ket ideologia (feminizmus es antifasizmus) erositi egymast, de e percben inkabb ugy tunik, hogy gyengitik.

Google 2009.07.03. 17:23:17

Igen, egy kicsit engem is elkeserített Gyurcsány olajra lépése, leengedése - az SZDSZ eljelentéktelenedése annyira viszont nem viselt meg. Nekem a pap, nektek a papné.

A feministák melletti feketeingesek - vagy övesek? - azért kemények voltak. Majd mindenkit gyűlölnek, csak az élteti őket, hogy látják lelki szemeik előtt, hogyan megy át/robog át a Jobbik a Fideszen.
Még a hörcsög is megáll a fejlődésben.

zoli29 2009.07.03. 17:29:27

@elfelejtette:

Nem, a tegnapi postnál én is próbáltam valami hasonlót megfogalmazni.
Valamifajta szélsőbaloldali-kommunista, bizonyos szempontból viszont teljesen ideológiamentes összevisszaságnak tűnik, sokkal többet nem lehet kihámozni belőle.
De nem teljesen veszélytelen a dolog.

érdektelen 2009.07.03. 17:42:56

Alapvetően valamikor, valahol értelmes eszméket, mint feminizmus, baloldaliság és a szociáldemokrácia ilyen emberek képviselnek és sajátítanak ki maguknak.

Jól állunk.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.03. 17:48:44

Nagyon nagy ez a videó, gratulálok:-)

Remélem után azért megittatok egy hideg sört, mert ezt máshogy nem lehetett kibírni...

Sebastian Knight 2009.07.03. 17:49:10

A reagálások szerintem azt mutatják, hogy továbbra is "nemzetvesztő kaftánosunokáknak" "szélsőjobboldali hecclapkészítőknek" számítotok. :)

tatamtatsam 2009.07.03. 17:51:22

és az szerintetek vicces kérdés, hogy "nem érzi természetesnek, ha valaki veri a feleségét?".
gratulálok, tényleg. "konzervatívok"...

czepet 2009.07.03. 17:52:30

lehengerlőek ezek az antifaszisták!

szpal 2009.07.03. 18:01:37

3:35-nél ez a cigányozás nem bűncselekmény?
viszont ez tetszett:
"a
Jobbik úgy át
fog menni
a Fideszen,
mint a vonat
az
emberen"

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.07.03. 18:02:29

?!

ja, miért van ott mindenütt Szanyi Tibor?!

sorokinV 2009.07.03. 18:05:29

Kemény csapat ez is! :D

elfelejtette 2009.07.03. 18:05:52

@tatamtatsam: Szerintem vicces kerdes, ugyanis attol, mert valami termeszetes meg nem feltetlenul jo. Pl. a gyilkos galoca termeszetes, megsem ajanlatos ketpofara habzsolni.

sorokinV 2009.07.03. 18:09:37

@elfelejtette:

A természetes valója a nőnek a szőrös és büdös változata, aki mamutot készít reggelire. Én speciel a szőrtelen szagtalan változatot kedvelem, aki ráadásul sosem pukizik!

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.07.03. 18:11:05

@sorokinV: Akkor nagyon felpuffad szegény, vagy sokat és büdöset böfög. Hadd fingjon!

Taktikai Atompingvin 2009.07.03. 18:11:19

Ez kemény, ez a csapat kemény!

sorokinV 2009.07.03. 18:15:17

@TREX:

Fogyóárú, puffadjon... :D

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.07.03. 18:23:07

@sorokinV: Ej, nem vagy te jó feminista! Ej, ej!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.07.03. 18:38:20

@Trágár Tóni!

BÉDY-SCHWIMMER RÓZSÁval nem jártatok volna így, mint ezekkel a konzumfeministákkal:-)

Olvasom, egy 1918-ban megjelent kiadványban


www.mek.oszk.hu/07100/07195/#

hogy Rózsa asszony igen művelt volt, kedves írói Dickens és Multatuli voltak, bizonyára messzire elkerülte volna a Szanyi-féle figurákat:-)

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2009.07.03. 18:40:49

Szanyi et!

Amit elkövetett az duplaplusznemjó! Hogy mert arra utalni, hogy Morvai etnő nem létezik? Maga nem szereti a Nagy Testvért. Holnap várom a Szeretet Minisztérium 101-es szobájában.

O'Brien et

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.03. 18:47:30

milyen meleg már ha egy férfi feminista,
szanyinak meg húzzon már be valaki
(tomketnél persze befogta a pofáját)

a videón hol van a női jézus? nem láttam

zoli29 2009.07.03. 19:06:18

@tatamtatsam:

A "nem érzi természetesnek, ha valaki veri a feleségét?" szerintem is necces volt, sőt... Az aláírásgyűjtő úr helyesen reagált.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.03. 19:43:40

@Zoli28: Miért, szerintetek nem természetes, hogy az ember veri a feleségét?

tatamtatsam 2009.07.03. 20:23:34

szóval én nem ismerem ezt a miliőt itt, de szerintetek ez vicces egy olyan országban ahol minden hónapban átlagosan 1-5 nőt megöl a férje/élettársa, és szinte minden nő (ő is, akitől "viccesen" megkérdezitek, mit gondol arról, hogy "asszony verve jó") megél olyat élete során, hogy férfiak fizikailag bántják, szexuálisan molesztálják?

amikor megütik az arcodat ököllel, az nem vicc. légyszíves ne hülyüljetek ezen.

ne haragudjatok, nem ismerem a szerkesztőket, de szerintem ez meglehetősen csúnya, kegyetlen és MAXIMÁLISAN KERESZTÉNYIETLEN dolog. ha van valami, ami blasphemic, abban az értelemben, hogy nem keresztényi, hát ez az, sokkal inkább mint 1 plakát.

remélem csak viccből mondtátok,de még annak is meglehetősen rossz és a helyetekben visszavonnám és bocsánatot kérnék.

ez teljesen független attól, hogy a tüntetőkről mit gondoltok (politikailag).

f.m.j. 2009.07.03. 20:31:13

Hol a videó? Vagy én vagyok béna?...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.07.03. 20:34:48

@tatamtatsam: rossz helyen vagy ezzel a kommenteddel. Ez itt vicces.

f.m.j. 2009.07.03. 20:36:00

@tatamtatsam:

Igazad van, és én biztos vagyok benne, hogy nem is ezen nevetnek itt, hanem az ilyen jellegű problémákat nem ilyen nevetséges kereteken belül kéne tálalni. Ha jól értem itt mindent mindennel összekeverve ami liberálisnak, feministának, balosnak, ezáltal felvilágosultan érzékenynek, és értelmesnek, menőnek számít összekutyultak

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.03. 20:45:43

Azért Ms Sünt továbbra is gangbang:)
A videó kurva nagy. Legközelebb a független keresztény kommunista földmunkás és tejút párt gyűlésére menjetek ki:)

tatamtatsam 2009.07.03. 20:46:40

@szomorutojas: mint mondtam, véleményem szerint ez egy olyan országban, ahol az ilyen típusú erőszak rendkívül gyakori (és valamilyen mértékben szinte minden nőt érint élete során) nem lehet vicces.

vagy csak nagyon kegyetlen emberek számára.

inkább azt feltételezem, hogy az mszpszdsz iránti utálatotok (amit osztok, bár más okokból) okozta nem túl gusztusos nyelvbotlás volt a dolog. remélem. ha nem ez az oka, az elég ijesztő.

marosy 2009.07.03. 20:52:55

Kitartás! Éljen Bajnai!

elfelejtette 2009.07.03. 21:00:31

@tatamtatsam: Nyugodj meg, az itteni szerkesztok jaratosak a humor vilagaban, es szeretnek kockaztatni. Ezert is szelsosegesek, tobbek kozt.

gyz 2009.07.03. 21:08:52

szeretem az ilyen "keressünk pár idiótát, és mutassuk meg, milyen idióták"-típusú filmeket.

Mutassunk be néhány seggagyú nácit, meg pár kőbuta feministát, és máris egy szintre van lerángatva a két eszme.
Ha nem is ez a cél, ez az eredmény.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.07.03. 21:16:10

Magyarnak lenni a legnagyobb kihívás mind planetáris mind intergalaktikus szinten.

f.m.j. 2009.07.03. 21:21:05

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Téged kérdezlek, mert téged "ismerlek valahonnan" :)

Hol lehet megnézni? Mert a posztot olvasva nem jöttem rá, vállalom , hogy setét vagyok, csak mondd meg legyél olyan barátságos :):):)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.07.03. 21:24:34

Fasizmus, antifasizmus, faszizmus, közmodor, elvetemült, testet öltött örület, kriminalizálható, nem türhetjük, van hozzá jogom, nem verheti a feleségét, középkori, nem evilági,utálom a cigányokat, a zsidókat, a kommunistákat, provokáltok minket, vége lesz a fidesznek is, rittitittiti, biszkubéla, jelenség, személyek, rendszerfüggö, feminista, támogatom, egyenlöség, dammdammdamm, blaszfémia, tisztázzuk, fáradt vagyok, 8 óra munka, ööööhm, demokratikus, mi a problémája, nem látom ,jézus nagy mellekkel, nem tünteti el a melleit, ööö, jézus feminista volt, miss plastic hungary, nem nyilatkozom, természetes való, jobbik átmegy a fideszen mint vonat az emberen...

Önző Én 2009.07.03. 21:29:56

Az összeállítás gáz, egy rossz manipuláció. Rém viccesek akartok lenni, "olyanmintaszáuszpark" noha mindenki tudja, hogy ha csak húsz ember összeverődik a mai Magyarországon, lehet találni olyan arcokat, akiken itt a neten jókat lehet röhögni. Különösen, ha a riporter felteszi a provokatívnak szánt, de valójában meglehetősen ostoba, sőt etikátlan kérdéseit, azon például szétröhögtem magam (muhaha) amikor a nők veréséről érdeklődött, de a lendvaiildikós is remek volt. Gratulálok, tegyetek csak szánalmasan nevetségessé mindent, antirasszizmust, feminizmust és éljetek olyan világban ahol mindenből viccet lehet csinálni. Jó szórakozást a gyerekeiteknek is abban a világban, amit ti hagytok majd rájuk.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.03. 21:34:51

@fmj:
Ms Sün szőke picsa aki a videón kijelenti mert megtehetem és mellben nem szegény bár tekintete kissé öveges :)

reality 2009.07.03. 21:36:03

@fmj: A poszt végén ott van a videó. Nem tudom, miért nem látod! Talán azért nem, mert neked is van flash blokkolód a ff-ben.
Így sem megy?:

vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=5436755&server=vimeo.com&show_title=1&show_byline=1&show_portrait=0&color=00ADEF&fullscreen=1

f.m.j. 2009.07.03. 21:36:45

Könyörgöm, Valaki!

Legyen kedves elárulni, hogy honnan nézitek a felvételt?
Most kérdezem harmadszor, egyébként tökjól nem figyeletek (egy)másra...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.03. 21:36:50

@Önző Én:
Úristen a reakcijosok romba döntötték ezeket a gyönyörű eszmeiséges dolgokat.

f.m.j. 2009.07.03. 21:38:53

@reality:

Köszönöm:) Valamiért nem látom :)

(Az előző hamamrabb ment, mint ezt megláttam volna, így visszarendelem dühömet :))

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

:D

Széna Tomi 2009.07.03. 21:39:17

@gyz: Szerintem nem idiótákat kerestek, ilyen volt az eresztés...

reality 2009.07.03. 21:39:38

@fmj: Én figyelek. Most már csak rajtad a sor! :)

f.m.j. 2009.07.03. 21:41:46

@reality:

Nekem nem indul sajna, de azért még egyszer kösz... :)

Tudok vmit csinálni, hogy ne blokkoljon?

reality 2009.07.03. 21:42:12

@fmj: Azt sem, amit belinkeltem? Van flashblock-od? Vagy frissítsd a flash-lejátszót.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.07.03. 21:50:05

:_D

@fmj: F5-ölj serényen, egyszer csak behozza.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.03. 22:15:08

tatamtatsam: Valóban nem volt túl ízléses a poén. De az vesse ránk az első követ, aki hasonló társaságban épen meg tudta volna őrizni a humorérzékét. Mindenesetre mindenkitől elnézést kérünk, akit megbántottunk.

TD223 2009.07.03. 22:20:25

Miért nem tudott egy meteoritbecsapódás keletkezni, vagy minimum egy bazinagy vihar a helyszínen.

Nadsat (törölt) 2009.07.03. 22:41:52

Most már legalább tudom, hogy néznek ki az indymédia kommentelői. Furcsa, eddig azt hittem, mindegyik rasztahajú biciklisfutár/a kis pártfogoltjainál is büdösebb szociális munkás.
Mondjuk a videón láthatók se jobbak.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.07.03. 22:54:23

Ilyen fasságokat miért kell kérdezni, hogy "mi a véleménye arról, hogy az asszony verve jó"? Miért, szerintetek igen? Azért több sebtől vérzik ez a riport.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.07.03. 22:57:07

Meg azt a három 50 IQ-s állatot bejátszani, pff... egyelőre írásban sokkal jobbak vagytok, de belejöttök majd ebbe is, remélem.

f.m.j. 2009.07.03. 23:22:36

@reality:

Eddig tartott, de sikerült :)

Most azt nem tudom eldönteni, hogy érdemes volt-e érte ennyit szenvedni? :)

Az egész rendezvényen egyik oldalon se találtatok olyan egyedet, aki normális lett volna? Elkeserítő...
Én nem a balos szárnyba sorolnám magam, de az nekem is sok volt, amik elhangzottak a "másik" oldalon...

after80 · http://sasfeszek.blog.hu 2009.07.03. 23:28:52

A Gárda feloszlatása a gárdisták iránti rokonszenvet fogja eősíteni. Az igazságtalanság megbosszúlja magát! Előbb vagy útóbb! Szebb jövőt!

Alfőmérnök 2009.07.03. 23:33:23

Hát szerintem nem volt annyira ütős ez a riport, bár az mindenképpen pozitívum, hogy legalább már van egy microfonotok.
Néhány jó mondatot azért csak elkaptatok. PL.
"a baloldaliság jelenti azt, hogy a szélsőjobb ellen fel kell lépni" (hajszálpontos definíció)

"a rasszizmusba beletartozik ugye a különböző fajok és a nők is egy idő után" :)))

Másrészt: Én nem vagyok PC-párti, de az a 3faszi azért tényleg :(

No, de lényeg ami a lényeg, kedves fériak: nem kéne annyira viccesre venni ezt a feminizmus dolgot, mert az iwiwen már szerveződik Vlaszta leánydiktatúrája.
(Jelenleg 785 tagja van a klubnak.)

iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2233590


Úgyhogy vigyázzunk, mert lehet, hogy a baloldali feministák is hamarosan fegyvert fognak! :)))

Bobojsza 2009.07.03. 23:46:37

Tudom, hogy ez egy vicces post, de azért lehetne tényszerű is. Droppa Mégsem Besúgó Györggyel kapcsolatban nem vagytok eléggé naprakészek. Kijárna egy elnézés kérés.
www.mti.hu/cikk/398296/

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.04. 00:17:40

@Bobojsza: Valóban, nem követtük elég figyelmesen a Droppa-ügy fejleményeit. Ezért íme az 56-os Intézet közleménye:

"Az 1956-os Intézet Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i újratemetésével kapcsolatos kutatása során megismerte Droppa György szabályosan, a pártállami belügyminiszter 1984. február 23-án kelt 3. sz. parancsa szerint kitöltött, Droppa György aláírását értelemszerűen nem tartalmazó 6-os (hálózati nyilvántartó) kartonját, valamint az állambiztonsági szervezet Nagy Imre és mártírtársainak 1989. június 16-i újratemetésével kapcsolatos operatív biztosítási tervét.

Az Intézet "890616 - Egy nap anatómiája" című honlapján elérhetővé tette ezeket a dokumentumokat. Az operatív biztosítási terv, mint ezt címe is mutatja, terv. Az 1956-os Intézet honlapja egyáltalán nem állította azt, hogy a terv meg is valósult. Az újratemetéssel összefüggésben az Intézet semminemű bizonyítékot nem talált arra nézve, hogy az állambiztonsági szerv ténylegesen fel is kereste Droppa Györgyöt és ő jelentést adott volna a parancsuralmi rendszer operatív bizottsága számára.

Az 1956-os Intézet kijelenti, a legkevésbé sem állt szándékában Droppa Györgyöt megsérteni vagy megvádolni. Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója"

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.04. 00:21:52

@G.d.Magister: Könnyű neked, te kizárólag kétezer éves hullákkal foglalkozol, mi viszont kénytelenek vagyunk az élőkről is írni.

Amúgy ha már itt jársz, hadd tegyek fel egy kérdést, ami régóta izgat: Igaz az, hogy a latin tanszékeken minden férfi tanár meleg, vagy ez csak a látszat?

Üdv, és gratula az ezüstéremhez.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.07.04. 00:29:50

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: hülyék, lennétek csak az én blogomban, és repülnétek... :) Próbáltam úgy írni fenti kritikámat, hogy éreztessem, hogy ez nem fikázás akar lenni, hanem "baráti" bosszankodás, mert különben a posztjaitok királyak.

Úgyhogy vissza a fegyverekkel, nem bántani akartalak titeket, de ezt a tv-t akkor is lehet jobban csinálni.

Egyébként a blogomban nagyon friss dolgokkal is foglalkozom, talán ezért olvassák. :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.04. 00:44:50

@G.d.Magister: Már késő, megsértődtünk.

Hajrá punok! Hannibál a legnagyobb király!

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.07.04. 01:05:39

Nekem egyvalami jutott eszembe: rém rendes család, Jerry Springer-epizód: "Ez Jerry Springer, a feminista férfi? Igen. Közözd vissza!" :-D

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.07.04. 01:07:39

@aesculus: mármint kötözd, bocs az elírásért

Bell & Sebastian 2009.07.04. 01:36:24

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Mi lenne, ha ezentúl nem fényképeznétek és videózgatnátok?

(Pár hete J. Menzel hívta fel a figyelmemet erre az egyre terjedő self-made-videó őrületre (kérdésre válaszolva), egyáltalán nem pozitív előjellel! Beletalált alaposan! Azt mondta: már a felvétel gomb megnyomása előtt eldől - fejben.)

Hát ez eldőlt - vesztetekre!

A Menzel csókát csak azért kevertem bele, hogy a sok hozsannázó ellen érvvel is élhessek. Basta!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.07.04. 02:28:43

tényleg vágni kellet volna még rajta - ld fenti kritikák

és kár, hogy nem kaptátok mikrofonvégre a - talán Zoli28 által emletett - B.Rózsa gyereket - az ő jelmeze (vagy ő így jár-kel?) volt a legtutibb, lwgalábbis amikor én átszaladtam a téren, útban a melóból - mintha egy meleg bohóc csak félig öltözne át, mielőtt hazamegy a cirkuszból.

Miss Sün már felimsmer titeket? nagy kár lenne... üdítően hülye.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.07.04. 02:30:26

@murci/szamárfül: pardon, tökre elírtam a nevet: Galba-Deák Ádámot láttam félbóhócnak.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.04. 02:31:54

Ezek az emberek tudhatnak valamit (ha nem tudnának semmit, inkább söröznének valahol).

remetebal 2009.07.04. 02:40:04

@G.d.Magister: Én már meg sem kérdezem, hogy mi értelme van az ilyesminek, mert láthatólag az ilyen videók kapcsán csupán egy nyílt színi maszturbálásnak vagyunk szemtanúi.

Némi elmozdulás azért látható az egy hónappal ezelőtti eszdéeszregerjedés után, hiszen itt legalább két fél vált egyidejűleg fikázás tárgyává.

Azonban kötve hiszem, hogy az ilyen videók (és posztok) produktívak lennének - hogy értékteremtésről ne is beszéljünk. Szétröhögni magunkat persze lehet az idióták széles skáláján, de elgondolkodtató, hogy az egyik náci ki is mondja, hogy "ugye ezt akartátok hallani?". Ennél jobban talán nem árulkodik semmi az anyagban a koncepció nívójáról.

Gyurcsányék már biztosan tapsikoltak örömükben. Jobb propagandafilmet nem is lehetett volna nekik készíteni. Már várom Lendvai sajtáját, amin a háttérben megy a reakciós felvétel... Ha tényleg kitart ez a kormány jövő tavaszig, ezzel a színvonallal tényleg sikerülhet felröhögni őket a pöcegödörből.

Az index videókultúrája sem tartozik a kedvenceim közé, de ott legalább szellemesek a kérdések.

Polgárlány 2009.07.04. 02:43:43

A szexista viccek és a nőkkel szembeni erőszak összefüggéseiről: www.eurekalert.org/pub_releases/2009-07/uog-sjf070209.php

megöltem 2009.07.04. 02:58:11

azért belevágni a videóba olyat, aki egyértelműen nem járult hozzá... rém nagy taplóság

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.04. 03:15:01

@megöltem: Egy nyilvános demonstráción bárkiről készíthető felvétel, hiszen épp az a demonstráció lényege, hogy valaki az arcával vállalja, hogy kiáll valaki mellett/ellen. Nyilatkozni viszont természetesen senkinek sem kötelező. Egyébként eddig ha bárki megkért minket arra, hogy egyetlen képkockán se szerepeljen - volt ilyen bőven -, akkor a róla szóló felvételt töröltük.

@Polgárlány: Eszerint spanyol tudósok bebizonyították, hogy verjük a feleségünket?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.04. 03:27:35

@Bell & Sebastian: Szerintünk a vén cseh culáger csak attól fél, hogy elvesszük a kenyerét, és helyette ezentúl mi fogjuk dugni a színésznőcskéket.

borzzz 2009.07.04. 03:50:38

"Be kell vallanunk..."
Bevallottátok, és méltányolom az őszinteséget: valóban, mélységes unalmatokban jófejkedtek. Csak hát az a helyzet, hogy alapvetően jó szándékú és totál ártalmatlan embereken köszörülni a kamerát nem túl épületes időtöltés.
Megértem, hogy hiányzik az szdsz, de még nem késő méltó ellenfelet keresni:-))

megöltem 2009.07.04. 05:55:32

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: okés, nem voltam elég egyértelmű. Nyilvános közszereplés megjelenni a tüntetésen, felvételt készíthetsz engedélye nélkül, rendben. De olyan embert bevágni száz eszement közé, aki egyébként kifejezetten elhárította, hogy nyilatkozzon nektek, az szerintem már sérti az ő személyiségi jogait.
Ugyanis olyan színben tűnik fel, mintha ő is eszement lenne. És épp a tiltakozása miatt nem tudja megmutatni, hogy ő nem eszement.

hufnagel@citromail.hu 2009.07.04. 06:40:52

Elég érdekes riport.
Az első meglátásom a dologról - mennyi hülye van ebben az országban - bizony nagy kár volt bezáratni a Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet.
Ennyi hülye antifasisztát összegyűlni egy helyen! Lehet hogy egy normálisabb kormány majd Auschwitzot nyitja meg nekik?
Ilyennkor az ávh vajon miért nem oszlat paprikaspray-vel, könnygázzal, tonfával és vízágyúval? Egy működő belvárosi templom előtt bohóckodhat ez a balfasz elmebeteg gyülekezet.

hufnagel@citromail.hu 2009.07.04. 06:47:24

@megöltem:
eléggé érdekes a meglátásod a személyiségi jogokról.
Amikor az ávh szinte az összes kormányellenes tüntetésen, megmozduláson levideózza résztvevők arcát, na akkor mi van?
Akkor bezzeg nincs személyiségi jogokról való sipákolás ebben a "demokráciában"?
Bár jól tudjuk, ebben az országban gyurcsányi óta nincs demokrácia, csak valami gyenge, a külföld felé mutogatható látszat-imitáció, a lényeg az marad - csupán hatalmi agresszió és bolsevik terror van.
Röviden: egy regnáló hazug, tolvaj vörös diktatura.

Bobojsza 2009.07.04. 06:59:56

Jó fejek vagytok, nem mondom.

ján kádár 2009.07.04. 07:09:57

Hmm.
Jól elkúrt országban élünk!
Köszönjük néktek vörösök.
Virágzik a baromság, mindent tönkre kell tenni,minden hagyományos keresztény erkölcstől el kell rugaszkodni.Jelszó: "mi komcsik új és szebb világot teremtünk."
Anyátoknak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.04. 07:44:57

A feminista mozgalomnak szerintem az a kínja, hogy a múlt század kezdetétől nagyjából a 80-as évek eljéig, de lehet, hogy hamarabb már, elérte minden elképzelhető célját. A nőknek van választójoguk, járhatnak nadrágban, lehetnek nehézgépkezelők, rendőrök, politikusok és még sorolhatnám. A célok elfogytak, az érzelem és a hevület megmaradt, és ez bizony furcsa dolgokhoz vezet. Az összes haladó mozgalomra igaz ez: a társadalomban már gyakorlatilag nem maradt lerombolnivaló, ami még célpont lehet, azt már nemcsak a konzervatívok védelmezik, hanem a társadalom épeszű többsége is.

mivammáhe 2009.07.04. 08:03:30

@Elpet: igen ez így van. Most már csak erőlködnek szegények. Biztosan ismeritek a történetet, arról a gyerekről, aki nagyobbat akart 1fingani, mint az apja, aztán besz.rt.
Na, hasonló a helyzet.

zoli29 2009.07.04. 08:14:15

@mivammáhe: @Elpet:

De azt gondolom ti is látjátok, hogy itt a feminizmus csak amolyan "fedőtéma". Egyszerű Fidesz-ellenes demonstrációról van szó, a szervezőknek legalábbis ez volt az elsődleges szándéka.

mivammáhe 2009.07.04. 08:19:32

Hát hogyne látnám, de már leszarom. Jobbat nem tudnak kitalálni? pl:baloldali cigány zsidó pipafaragók tüntetése a csúnya jobboldal ellen.
Vagy: a baloldali balettáncosok, és kőfaragók (Rejtő után szabadon) tüntetése hasonló okokból.
Ez már több, mint nevetséges.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.04. 08:20:09

@Zoli28:

Lehet, de annak azért elég nevetséges.

Kivlov 2009.07.04. 09:22:37

végetek van magyarellenes, álliberális, szdsz-es senkik! JOBBIK!!!

eszkep 2009.07.04. 09:22:42

"Antifasiszta, baloldali, feminista..."
Az angliai Szüfrazsett-mozgalom tagjai forgolódnak a sírjukban... A sok tanulatlan paraszt bohócot csinál magából:
"A rasszizmusba beletartoznak különböző fajok, és a nők is egy idő után..."
Szánalmas! A kopasz gyerek sem semmi... De látom, ott van a csaj is, aki befogta a kormányellenes tüntető száját a Kossuth téren!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.04. 09:58:05

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Bocs, Droppától függetlenül, akiről nem tudok semmit, ez az egész lista önmagában akkora kamu ciki amekkora lehet. Nézzétek meg jobban! Nem az az igazi kérdés, hogy egyik vagy másik a listázottak közül tényleg volt-e besúgó vagy nem, hanem, hogy maga a lista, éppen az intézet szerint sem besúgókat tartalmaz, hanem olyanokat akiket a III/III haszálni TERVEZETT a Nagy Imre temetésen, de csak halvány utalás létezik arra, hogy LEHETTEK közöttük igazi besúgók. Csak teljesen összemosódtak foglamak. Nem véletlenül. Az 56-os intézet tálalta eleve zavarosan amagam külön érdeke, haszna által vezettve. Tényleg nézzétek meg jobban, ott, átlátva a sok áltudományos semmin!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.04. 09:59:06

Nem magam, hanem maga külön érdekét akartam írni!

Lord_Cica (törölt) 2009.07.04. 10:00:27

Hát ez rém unalmas volt. Azért van különbség a provokatív és a primitív között. Ugyanis a kérdező a válaszolók színvonalán volt egyértelműen, ami nem baj. Jó látni néha az utca emberét.
De az utca embere minek csinál blogot, ha nincs mondanivalója?

ValleyFloydRoad 2009.07.04. 10:40:06

Srácok, nagyon nagy a videó! És nem értek egyet azokkal, akik szerint sok volt már a kérdés, hogy "Nem érzi természetesnek, ha valaki veri a feleségét?" Teljesen jó, provokatív kérdés, aki ezen felháborodik, annak nem sok humorérzéke van. Akinek pedig van, annak érdemes megnéznie a már klasszkusnak számító Ali G interjúját a feminizmusról:
www.youtube.com/watch?v=sBtDOD-QKSw

beleszolok 2009.07.04. 10:42:05

Mondjuk én nem vagyok kifejezetten feminista, elvégre is az alkotmány nem tesz különbséget nemre való tekintettel, de biztos tudnak maguknak célt találni. Pl, családon belüli erőszak elleni harcnak van értelme. De igazából nem tüntetéssel, hanem oktatással kellene ez ellen harcolni.
Ugye ott leginkább az áldozaton dől el a dolog. Legtöbbször a mit csináljak, nincs hova mennem dolog miatt tűrik az asszonyok a terrort, aztán vagy lesz egy tönkrement élete, vagy mégis elmegy, de ugye minél később, annál rosszabb, esetleg megöli x év után apjukat, akkor meg mehet szerencsétlen a sitkóra, mint a nemrégiben index címlapon szerepelt hölgy.

Xor (törölt) 2009.07.04. 10:49:22

Nem mertem megnézni a videót, a múltkori képelőzetes nekem elég volt :))

martonx 2009.07.04. 11:58:40

Hát ez LOL!

Nem tudom melyik oldal volt a szánalmasabb. A hülye feminista komcsik, vagy a hülye nácik.

martonx 2009.07.04. 12:02:56

@fmj: A böngésződön kellene állítgatni. Ezt így távolról esélytelen megmondani, hogy miért nem mennek nálad a videók.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.04. 12:11:54

@Kivlov:

Az baj, hogy álliberálisok? Liberálisnak lenni a helyes? Vagyis a jobbik, az?

Értem....

Alfőmérnök 2009.07.04. 12:18:33

@Elpet:
Igen, ebben sok igazság van.
Ugyanakkor meg kétségtele, hogy vannak olyan követelésik is a feministáknak (ők is sokfélék, a teljesen agyhalott pszichoanalitikus elméleteket gyártóktól az ártalmatlan libbant kékharisnyákig), amikkel szerintem minden épeszű ember egyetért. Ilyen dolog például, hogy a nők szexuális zaklatása és a feleségverés nem jó dolog. (Egy klasszikus szakkönyv: www.szakkonyv.hu/portal.aspx/product/show/912db5d1-2f0f-48af-8f62-f31a65cc699c ;) )
De azt is el lehet fogadni (legalábbis én elfogadom), hogy a nők munkaerőpiacon való rossz helyzetének nem csak biológai okai vannak (hiszen más országokban jobb a helyzetük), hanem ez összefügghet bizonyos társadalmi sztereotípiákkal, amik diszkriminációt eredményezhetnek a munkakeresés során. No, de ettől én még nem vagyok feminista! Ez egy tipikus eljárás: ha nem vallom magam ennek vagy annak, vagy nem írok alá ezt vagy azt, akkor biztos minden tekintetben az ellenkező oldalon állok, ez esetben egy begyepesedett, hímsoviniszta feleségverő, konzervatív, azaz mondjuk, ki: náci vagyok.

Bell & Sebastian 2009.07.04. 12:52:14

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Hmm..., generációs ellentétek?
Pedig nagy anikommunyiszt az öreg. Utólag... :) (és Monarchia-rajongó - megelőzve korát)

És szexista! Itt közös a G-pont! Pont.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.04. 13:38:38

@Alfőmérnök:

A múlt századi feministák sok törekvésével egyetértek én is. Itt és most. Akkoriban valószínűleg hadakoztam volna velük, már amennyire én hadakozom. Tudod, mindig kell az ellenhatás, nem szabad hagyni, hogy a rend felforgatása olyan könnyen menjen, még akkor sem, ha a szívünk mélyén sok ponton egyetértünk vele.

Anonymouse 2009.07.04. 14:45:06

@hufnagel@citromail.hu: ezt ugye nem nekem akartad írni, csak le akartad írni és az enyémhez kapcsolódott leginkább?
ávh. ugyanmár.

Teddypompom 2009.07.04. 15:04:41

Tök jó ez a vidió.
Szépen egy szintre hozza a népszavás kollegát a kedélyes pocakos nácikkal.
Ez egy csapat, szellemileg mindenképpen.
A csajoktól viszontag futkosott a hátamon a hideg.
Nő létemre nekem nem okoz nehézséget az hagyományos európai értékrend .(Család,konyha,gyerekek, vallás,befőzés,pisis pelus stb)
Az lenne jó ha lehetősége lenne a nőknek választani, hogy család vagy munka ,de ez már legább hetven éve nem adatik meg Magyarországon a nagytöbbségnek.
Ehhez képest jönnek a női férfiak és a férfinők, hogy ők is kukit/punit akarnak,vagy meg állvapisilni/menstruálni, meg hónaljszagúan söröseket büfizni/lakkozni a körmöcskéjüket.
Ja és még házasságot is akarnak egymással, és természetesen gyereket is meg abortuszt.
-Mer ez az ééén testem és azt csinálok vele amit akarok bibibi-

Teddypompom 2009.07.04. 15:07:52

A blaszfémiához meg annyit hogy persze megint a kereszténységet találták meg.
Mostanában ez a női Jézus a divat.
Láttam egy feminista kiállitást a Kogartban, ott is bedobták a témát csak ott Jézus még terhes is volt.

negeev 2009.07.04. 15:19:33

Nagyon jó lett a videó! Nagyon vártam már, mert reménykedtem, hogy most tényleg odateszitek magatokat. Jól gondoltam. Így tovább!

evil overlord (törölt) 2009.07.04. 15:20:04

Nem értem, hogy miért a feminista, baloldali, stb. szimpatizánsokat kellett kérdezgetni az asszonyverésről, és miért nem a "nácikat".

negeev 2009.07.04. 15:21:31

@Teddypompom: Nagyon találó amit írtál. Igaz. ;)

Teddypompom 2009.07.04. 15:39:22

@negeev:
Sajna nekem mélyebb tapasztalataim is vannak feministáékról/buzilobbiékról.
Néhány évig filmeket korhatároltam és
a munka során volt szerencsém találkozni a "Vaginamonológok " című doksifilmes feminista rémálommal.
Asszittem a belem jön ki, pedig csak feministánék beszélgettek a micsodájukról.
A legnagyobb problémájuk az volt,hogy ők miért nem láthatják,mint a fiúk(nem csak tükörben) és miért nem adhatnak neki nevet mint a fiúk....
Ez az elnyomás már a teremtésnél kezdődött és a főbűnös a Teremtő Atya Úr Isten.( ezért haragszanak a kereszténységre is) mer az Isten mindig a fiúkkal kivételez, mert ő is pasi.
Természetesen.
Igazán rosszul akkor lettem amikor a kis filmes megmondóember kolleganőim,from Port 22-23-éves kis....izék elkezdték mondogatni,hogy hát de tényleg.
Err a többiek is,élemedett családanyák 40-50-ig nem akartak lemaradni a korszellemről és bőszen bólogattak ,hogy ez milyen fontos egy nő önbecsülés szempontjából.
Meg kell mondjam, nagyon magánosnak éreztem magam közöttük.
Én ugyanis elégedett vagyok a magaméval, sőt mostanában már annak is örülök,hogy luk van a fenekemen.
Nem hogy társalkodni akarnék vele.....

Viktus 2009.07.04. 16:46:28

16:35 - Igazoltatások 2.0
A gárdistákat a Bazilikánál annak ellenére vegzálja a rendőrség, hogy nem egyenruhát, hanem fekete nadrágot és fehér inget viselnek.

A Nyugatinál szintén igazoltatások vannak. Mindenkit igazoltatnak, akin fekete póló vagy más "szélsőséges, náci, terrorista" nézetek vallására utaló jel van.

-

Na kiváncsi leszek a fidesz mit szól a szocik legújabb állampárti tombolásához ... lapít e tovább, és statisztál hozzá?

zoli29 2009.07.04. 16:55:27

@Viktus:

Hogy jön ide a Fidesz?
A Jobbik egyre kevesebb dologban különbözik az MSZP-től. Bármiről van szó, a Fideszre meg Orbán Viktorra mutogatnak...

kamasuka 2009.07.04. 17:06:30

Ma hallottam egy ifjúszoci (FP helyettes?) szájából:
"... bla, bla, bla, ... megteremti az alapota 2010-es választási GYŐZELEMHEZ!" :D

Ezek tudnak valamit vagy csak olyan felelőtlenek, mint Szily Pécsett ...

Viktus 2009.07.04. 17:10:25

@Zoli28:

Te buta komcsi tudod a legnagyobb ellenzéki pártunknak a jelenlegi parlamentben az egyik dolga lenne a diktatórikus kilengések elleni harc ...

16.53
A Bazilikánál még mindig nem engedik elmenni a bent rekedt turistákat, akik egyre elégedetlenebbnek tűnnek, néhányan pedig szót is emeltek a rendőri eljárás miatt.

17.00
A Kossuth téren több száz rendőr van, de tüntetőt nem látni. Tudósítónk beszélt turistákkal, akik nem értik, mi történik. Mivel nem látnak tüntetőket, azt gondolják, csak gyakorlat van, de értetlenkednek, hogy miért a turistaszezon szombat délutánján, és miért nem engedik őket szabadon távozni néhány területről.

-

A Magyar Népköztársaság bemutatkozik nemzetközileg is ...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.04. 17:11:02

Ha most a Jobbik és a Gárda balhét csinál Budapesten, azzal hatalmas nagy öngólt lőhet. A sok rendpárti Jóskapista, aki most az MSZP helyett a Jobbikra szavazott, nem biztos, hogy a konzekvens jobboldali elvhűség alapján fogja megítélni az eseményeket. De hát ők tudják.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2009.07.04. 17:13:01

Insider infó: Miss Sün az mszp székház oldalával átellenben lévő Bakegér mulatóban töltötte a tegnap estéjét, egy széthízott tahó (gondolom pártmunkás, mutassatok fiatal szoci káderekről fotót, felismerem) és pár műanyag pohár társaságában.

zoli29 2009.07.04. 17:32:28

@Viktus:

Megmondom őszintén, nem látom át ezt a Gárda-történetet, és nem tudom, hogy jogszerűek-e a mostani igazoltatások, vagy sem. Csak reménykedem benne, hogy aki nem sért törvényt vagy jogszabályt, annak nem lesz semmi baja. Ha pedig lesz, akkor annak súlyos következményei kellene, hogy legyenek.

De ismétlem: jellemző, hogy a Jobbik lassan rutinosabb "orbánozó" lesz, mint maga Nyakó vagy Lendvai.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.07.04. 17:45:37

@Zoli28:

Látod, Zoli28, ez nagyon jellemző a fideszfanokra! Amit most a Gárdával művelnek, az messze kimeríti a diktatórikus eljárásokat, és akkor jön a szöveg: "nem látom át, hogy jogszerű-e"...

Mikor a lovasrendőrök rázúdultak 2006. október 23-án a Fidesz-megemlékezésen résztvevőkre, hány széljobbos és radjobbos mondta azt, hogy: "nem látom át, hogy jogszerű-e"...

Ha a Fidesz most nem lép fel ezek ellen a gyalázatos törvénytelenségek ellen, akkor „azt a gyanút kelti, hogy felidézésében részes és védelmezi”.

Ez nem pártállás vagy világnézet kérdése, hanem tisztesség kérdése.

ü
bbjnick

zoli29 2009.07.04. 17:52:49

@bbjnick:

Nem vagyok ott Budapesten, és egyelőre a tv-ben sem láttam közvetítést az eseményekről. Nem fogom csak azért jogszerűtlennek nevezni a rendőrség eljárását, mert jobbikosokat igazoltatnak.

zoli29 2009.07.04. 17:55:52

@bbjnick:

Te sem gondolod komolyan, hogy a Fidesznek az az érdeke, hogy a Jobbikból meg a Gárdából mártírt csináljanak.
Ha már mindenképpen politikát akarunk belelátni, akkor ez sokkal inkább a Fidesz politikai ellenfeleinek, így az MSZP-nek és a Jobbiknak az érdeke.

Viktus 2009.07.04. 17:56:51

@Zoli28:

Te ifjú szoci voltál a buzi fejed alapján most meg a mélyseggnyalással próbálsz beépülna Fideszbe?

Viktus 2009.07.04. 17:58:43

@Elpet:

Üldögél pár magyar pesten a gödönél miközben a bűnözés országosan tombol a pártvédelmi alakulatok funkcióját betöltő rendőrség pesten építi a szocialista diktatúrát ...

zoli29 2009.07.04. 18:02:59

@Viktus:

Ha arccal együtt vállalnád a véleményed, akkor sem vonnék le politikai következtetéseket a kinézeted alapján.

Viktus 2009.07.04. 18:03:48

HÍR TV TERROR BUDAPESTEN BÉKÉS KÖZÉPKORÚ EMBEREK ÜLNEK EGY MEZŐN A DIKTATÚRA PEDIG A LEGMOCSKOSABB ESZKÖZÖKET VETIBE ELLENÜK!

Viktus 2009.07.04. 18:04:29

@Zoli28:

Jól van Mesterházy Zolika annyi eszed van, mint a bátyuskádnak :D

Google 2009.07.04. 18:06:20

Hát már miért ne lehetne igazoltatni a jobbikosokat? Ők is tagjai a közösségnek, nem?
A Parlament előtti 2006-os fideszes szeánszokról a széljobberek azt mondták, túl light-os, oszt mégis a "lightosokon" csattant az ostor október 23-án. És nem az érdekelt, hogy mit fog majd a Jobbik mondani.
Két párt, mindenki intézze a saját ügyét, úgy, ahogy tudja.
Apropó, Morvai nem feminista? Ott lett volna a helye ezen a tüntetésen is, csak a történelem, vagy mi, közbeszólt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.07.04. 18:10:37

@Google:

Ne már! Ez szánalmas, ez a szöveg:-(

ü
bbjnick

zoli29 2009.07.04. 18:13:34

@bbjnick:

Láttam a 6 órás híreket. Neccesnek tűnik a dolog.
De van egy kérdés, amire tényleg nem tudom a választ, miután nem vagyok jogász. Ez pedig a következő:
A Magyar Gárdát a bíróság jogerősen feloszlatta, tehát hivatalos keretek között nem működhet tovább a mozgalom. Az a kérdés, hogy ettől függetlenül magánemberként gyülekezhetnek-e gárdista egyenruhás emberek közterületen, vagy sem? Azt sem tudom, hogy a rendőrség a különböző tüntetéseket (mert hogy mára vagy 10-et bejelentettek) milyen indokkal nem vette tudomásul.

Mivel ezekre (és még sok minden másra) nem tudom biztosan a választ, nincs határozott véleményem az ügyről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.07.04. 18:14:44

@Zoli28:

Ez nem pártpolitikai kérdés, ez a demokrácia kérdése! Magyarokat ver illegitim módon egy illegitim hatalom rendőrsége. Ilyen egyszerű.

ü
bbjnick

zoli29 2009.07.04. 18:19:48

@bbjnick:

Te hoztad be a pártpolitikát a képbe, amikor azt írtad, hogy ha a Fidesz csendben marad, „azt a gyanút kelti, hogy felidézésében részes és védelmezi”.

Erre írtam, hogy te sem gondolhatod komolyan, hogy a Fidesz mártírt akar csinálni a gárdistákból meg a jobbikosokból, miközben azok szavazókat visznek el tőlük.

Tudtommal arról még nem szólnak a hírek, hogy bárkit is megvertek volna. Egyesével viszik el a gárdistákat, akik nem engedélyezett demonstráción vesznek részt.

Google 2009.07.04. 18:21:32

@bbjnick:

Még egy szánalmas kérdésem lenne: az LMP-s társaságokat miért kergették többször szanaszét?
Azzal nem sérült a demokrácia?
Törvényt igyekeznek jelen esetben betartatni, ezzel mi a baj?

zoli29 2009.07.04. 18:23:53

@Viktus:

Már bocs, de ez annyira szánalmas...
Vitatkozni szeretek, de ezek a hasonlatok nagyon leviszik a színvonalat.
Arra engednek következtetni, hogy vagy elfogytak az érvek, vagy egyszerűen nem akarod megerőltetni az agyad.

Viktus 2009.07.04. 18:24:44

@Zoli28:

Segítek neked jó elvtárs. A Gödörnél minden este százával üldögélnek. Magyaroszágon olyasmit mondtak demokrácia van. Na már most demokráciában nyugodtan üldögélhetnek fekete ruhás - fehér inges egyének is.

Igen, és szerinted mégis hogy viszik el? fagyival csalogatják ki őket? :P

Te most a hülyét játszod , mint a hasonmásod?

Viktus 2009.07.04. 18:28:51

A hír tv újra közvetíti a terrort a turistákat is vegzálják ...

Viktus 2009.07.04. 18:32:41

@Zoli28:

Elvtárs a hír tv operatőre is véletlenül sérült meg? ez olyan Veres Janis volt tőled...

zoli29 2009.07.04. 18:34:17

@Viktus:

És te a hülyét játszod, amikor nem tudod, hogy nem ugyanaz, amikor fiatalok egymástól függetlenül üldögélnek a Gödörnél, illetve amikor politikai célú demonstrációt tartanak, amit a rendőrség nem vett tudomásul?

"szerinted mégis hogy viszik el? fagyival csalogatják ki őket?"

Az, hogy valakit elvisznek, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is verik.

zoli29 2009.07.04. 18:35:00

@Viktus:

Egy üveg találta fejbe, amit nyilván a rendőrök dobtak, ugye?

zoli29 2009.07.04. 18:38:00

@Viktus:

Na, erre kíváncsi vagyok: mi volt "veresjanis"?

Viktus 2009.07.04. 18:45:38

@Zoli28:

Miféle politikai demonstráció? a szervezők baráti összejövetelnek titulálták nem tartottak politikai beszédet semmit. Ergo a jog serint az, hogy 100 ember üldögél egy mezőn az nem politikai demonstráció.

Aham ezt tudod még fokozni? esetleg Kuncze Gabis mártiriusz poénokkal?

"A rendőrroham megindult, a robotemberek ütik verik, rugdalják az összekapaszkodott embereket. A tömegből többen palackokat dobálnak eléjük, de ez kevés a hatalmas rendőri túlerővel szemben. "

Jogos önvédelem Mesterházy úr ... tudod az ember önvédelmi reakciója.

Mi Veres Janis? a komcsi mocskosságaitok eltusolása például ...

reality 2009.07.04. 18:46:53

@Viktus: Az operatőr egy a tömegből kidobott üvegtől sérült meg.
Különben gyülekezési ügyben liberális vagyok: mindenki gyűlhet bármilyen érdekből, addig míg nem sért törvény, szigorúan békén kell őket hagyni!!!
Azt viszont mindenképp meg kell vizsgálni, miért nem engedélyezte a rendőrség a gyülekezést? Ne lehessen csak úgy betiltani egy rendezvényt!

Fontos kérdés: Viktus, ha annyira jobbikos vagy és ennyire szíveden viseled a jelenlévők sorsát, miért nem vagy ott? Komolyan kérdem.

reality 2009.07.04. 18:48:45

@Viktus: Ezeket a tudósításokat honnan veszed?

zoli29 2009.07.04. 18:49:15

@reality:

"Azt viszont mindenképp meg kell vizsgálni, miért nem engedélyezte a rendőrség a gyülekezést? Ne lehessen csak úgy betiltani egy rendezvényt!"

Ebben egyetértünk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.07.04. 18:49:51

@Zoli28: & @Viktus:

Nem szeretnék jogi tartalmú vitátokba beleszólni, de ha jól értettem, egy szórakozóhely zöldterületére ültek ki a gárdisták, tehát nem közterületre.:-(

A másik: most láttam egy bejátszást a HírTV-n, ahol egy gárdistát álítottak elő, mert félelemkelő módon volt öltözködve. Mikor megkérdezte, melyik ruhadarabja féelelemkeltő, a rendőrőrnagy nem tudott rá válaszolni:-(

Én egy gárdistát nem ismerek, nincs közöttük rokonom, cimborám, de hogy törvénytelenül járnak el velük szemben, az nyilvánvaló; és ahol velük megtehetik, ott velem is:-(

Tiltakozásképpen ma este fekete nadrágban és fehér ingben megyek kocsmába: tegye ezt mindenki! Szerintem.

ü
bbjnick

zoli29 2009.07.04. 18:50:36

@Viktus:

"A rendőrroham megindult, a robotemberek ütik verik, rugdalják az összekapaszkodott embereket. A tömegből többen palackokat dobálnak eléjük, de ez kevés a hatalmas rendőri túlerővel szemben. "

Jól sejtem, hogy ezt az idézetet nem az Indexről, at MTI-től, de még csak nem is a HírTV-től vetted?

reality 2009.07.04. 18:52:31

@bbjnick: "és ahol velük megtehetik, ott velem is"
Ez itt a lényeg!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.07.04. 18:53:15

@Zoli28:

Én kerestem tudósítást és a barikad.hu-n találtam.

ü
bbjnick

reality 2009.07.04. 18:53:20

@bbjnick: "Tiltakozásképpen ma este fekete nadrágban és fehér ingben megyek kocsmába: tegye ezt mindenki! Szerintem."
Tenném én, ha mennék kocsmába. :)

zoli29 2009.07.04. 18:54:06

@bbjnick:

Én is láttam a tudósítást a HírTV-n.
Azt hiszem, Gaudi-Nagy Tamásnak igaza lesz, hogy a Gárda feloszlatásával (és különösen az ítélet indoklása miatt) olyan folyamatok indulhatnak el a szólás/gyülekezés/egyesülés szabadságának értelmezésében, amik nagyon nem kívánatosak.

reality 2009.07.04. 18:57:35

@Zoli28: Ha humoros oldaláról fognánk meg a dolgot, akkor úgy kellett volna eljárni, hogy minden párt létrehozott volna egy gárdát. Lett volna itt hacacáré. :)

Viktus 2009.07.04. 19:01:42

@reality:

Nem vagyok gárdista.

Hír tv van jelen meg pár ungerground csapat:

barikad.hu/node/31886
www.bombagyar.hu/index.php?post=2371
szentkoronaradio.com/belfold/2009_07_04_helyszinvaltozas-a-hazafiak-a-szent-istvan-bazilika-elott-fognak-tuntetni
www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=20846
www.kuruc.info/r/23/43091/

Az a szomorú, hogy nincsen más tudosítás ... nem tájékoztatják a népet a jogtalan szocialista terrorról.

Egyébként most hír tv !

Viktus 2009.07.04. 19:04:27

A gárdisták békésen álldigálnak most is ... a rendőrterror meg nem hagyja őket nyugodtan álldigálni, merthogy az joggellenes(???)

Google 2009.07.04. 19:10:04

@reality:

Így is van hacacáré. És legalább addig sem beszélünk az MSZP (ma) viselt dolgairól.
Mintha ezt a mai jobbikos "csendes tüntetést" éppen azért tartanák, hogy paravánul szolgáljon az emeszpének.
És volt olyan forgatókönyv is, hogy az eszdéeszesek is ma tartsák összeröffenésüket!
Hát nem éppen uborkaszezon ez.

reality 2009.07.04. 19:13:07

@bbjnick: Azért nehéz ez az ügy a Fidesz szempontjából. Mivel az MG ellene a bírósági ítélet jogerős, ezért a rendőrség betilthatja a Gárda melletti szimpátiatüntit. Talán. De ha valaki jobban ismeri a jogot, és nem így van, szóljon.
Nos, ha betilthatja, akkor nem szólhat a Fidesz, csak ha el kezdik verni őket.
A bírósági ítélet ellen meg fogalmam sincs, hogyan emelhetné fel a szavát, mert akkor a bíróság pártatlansága ellen szólna. Akkor viszont jogos a baloldaliak ágálása is.
Nemtom, nehéz.

reality 2009.07.04. 19:14:50

@Google: "Így is van hacacáré. És legalább addig sem beszélünk az MSZP (ma) viselt dolgairól.
Mintha ezt a mai jobbikos "csendes tüntetést" éppen azért tartanák, hogy paravánul szolgáljon az emeszpének."
Meg vagyok győződve, hogy ez így van kitalálva!

Viktus 2009.07.04. 19:20:14

@reality:

Jogállamban joga van az embereknek szabadon választott nem törvénysértő hacukákban Budapesten egy szórakozóhely gyepén ülnie ez csak a magyarországi szocialista területén nem így van, ahol Szálasi-Rákosi óta a hatóságokkal ellenzéki képviselőt is következmények nélkül összeverettek. Na meg többek közt itt lehet az, hogy a rendőrség nem védi az ellenzék rendezvényét, hanem szétveri ...

Bírósági ítélet ellen is joga van egy demokráciában békésen demonstrálni a népnek éppen lásd. a radar ügyletet, ahol szintén bírósági döntések voltak mégis a köztársasági elnök is ott rajolt, hogy ne legyen radar.

Hu te aztán egy zseni vagy a Jobbik mozgatja a magyar bíróságot direkte feloszlatta a gárdát :D


19:12
A tömeg hatalmas ovációja közepette a gárdisták alkotta kör közepére érkezett Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

-

Kiváncsi leszek most mit lépnek majd ...

kill004 2009.07.04. 19:29:38

@Viktus: 19:22 Azt a részt támadják a rendőrök, ahol Vonáék vannak. Elvitték Vonát!!!

Viktus 2009.07.04. 19:29:45

Szép Vonát is elvitték :P elég nagy öngól az államvédelmi hatóságoktól ... lesz itt munka bőven jövőre a rendszerváltás után.

Viktus 2009.07.04. 19:30:25

19:24
Vona Gábort lefújta, bántalmazta és elhurcolta a helyszínről a rendőrség. Rendőrhegyek verik az ártatlan embereket az Erzsébet téren.

reality 2009.07.04. 19:34:22

@Viktus: "Hu te aztán egy zseni vagy a Jobbik mozgatja a magyar bíróságot direkte feloszlatta a gárdát :D"
Te drága, miről beszélsz? :)

"A tömeg hatalmas ovációja közepette a gárdisták alkotta kör közepére érkezett Vona Gábor, a Jobbik elnöke."

No látod, Vona is ott van már (volt, mert állítólag kiemelték), tehát neked is ott kellene lenned, és nem csak a fotelből idegeskedni meg védeni a jogokat.
Igaz, ilyen szempontból nekem is ott kellene lennem. :)

Tehetetlen Dodó 2009.07.04. 19:34:58

Hiába, a rendőrállam az rendőrállam.
Csak a barmok még arra sem jönnek rá, hogy ezzel újabb sokezer voksot szereznek a Jobbiknak...
Hajrá, maszop!!

Viktus 2009.07.04. 19:38:35

@reality:

Miért kellene , mert listán a jobbikra szavazok? egyéniben a fideszre? és felháborít , ha magyar embereket terrorizálnak? ahm te ott voltál 2006. október 23.-án Révész Máriusz mellett , vagy így kuncugtál rajta otthon , hogy megkaptad mártiriusz?

Tehetetlen Dodó 2009.07.04. 19:38:38

@Viktus: Gyönyörű. Legutóbb az a tetves piarista bolsevik, a Kuncze nevű bírt öregasszonyokat bilincsbe verve elhurcoltatni.
Rohadt rendőrállam.

zoli29 2009.07.04. 19:39:35

Vonából csinálnak egy második Orbán Viktort. A népek pedig megkajálják.

Viktus 2009.07.04. 19:42:05

@reality:

Most örülsz komcsi elvtársaid verőlegényei egyedül a hír tv-s csapatot kergetik el ...

kill004 2009.07.04. 19:42:46

@Zoli28: Révészből pedig mártírt "csináltak"? Na neeee...

reality 2009.07.04. 19:48:20

@Viktus: "Most örülsz komcsi elvtársaid verőlegényei... "
Te egy szerencsétlen ember vagy. Csakhogy ne legyek durva.
Olyan vagy, mint a volt szociszavazók: arrogáns és primitív. :(

zoli29 2009.07.04. 19:48:44

@kill004:

A két történet teljesen más.

Révész a képviselői igazolványát felmutatva ment oda a rendőrökhöz, ráadásul olyan helyen, ahol nem voltak tüntetők, tehát béke volt. Szólni akart a rendőröknek, hogy ne lőjenek az emberekre, mert azok csak szeretnének hazamenni. Ezután bekísérték a sorfal mögé, ott pedig jól megverték.

Vona odamegy, ahol tudja, hogy már megy az oszlatás, vagyis keresi a bajt.
Persze azt is lehet rá mondani, hogy csak kiáll az elvbarátai mellett, és azt is elismerem, nagyszerű politikai húzás, de nekem nem szimpatikus.

kill004 2009.07.04. 19:50:21

@Zoli28: Nekem mindkettő szimpatikus.

reality 2009.07.04. 19:52:30

@Zoli28: "nagyszerű politikai húzás, de nekem nem szimpatikus."
Az itt nem lényeges, hogy szimpatikus vagy sem - a jogok azok jogok, és _mindenkit_ megilletnek!
Ezt hangoztatni kell, ezért ki kell állni, mindig és mindenkor!
Attól függetlenül, hogy a jobbikos szerencsétlenek akkor is utálni fognak, mert csak, mert fideszes vagy, és kész. Lásd Viktus. :)

Viktus 2009.07.04. 19:54:44

@reality:

Még szerencse, hogy te szerencsésen tudsz örülni , ha pl. egy fideszes képviselőt összevernek, vagy budapesten egy mezőn üldögélő pár magyar jobboldali szerencsétlent elgázosítanak.

Őszintén megmondom nem irigyellek a szerencsés mivoltodért.

Viktus 2009.07.04. 19:57:09

@Zoli28:

Tehát neked ellenszenves, ha egy politikus kiáll azokért akiket képvisel?

Hm ez is egyfajta demokrácia felfogás ...

reality 2009.07.04. 19:58:42

@Viktus: Na mos itt hagyjuk abba. Ne szólj hozzám többet, ha megkérhetlek. Menj te a micsodába!
Miközben pont arról írtam, hogy mindenkinek joga van gyülekezni, szemét dolog, hogyha megverik, jössz a baromságaiddal. Idióta!

zoli29 2009.07.04. 19:59:05

@reality:

Ami a jogi oldalát illeti, abban teljesen egyetértünk; ha elolvasod a korábbi kommentjeimet, láthatod, hogy teljesen kettéválasztom az ügy jogi és a politikai vonatkozását.

zoli29 2009.07.04. 20:01:39

@Viktus:

Nem, én azt mondtam, hogy úgy is lehet magyarázni, hogy Vona kiáll az elvbarátai mellett.
De szerintem nem erről van szó. Ezért nem szimpatikus.

Viktus 2009.07.04. 20:01:40

@reality:

'reality 2009.07.04. 19:14:50
@Google: "Így is van hacacáré. És legalább addig sem beszélünk az MSZP (ma) viselt dolgairól.
Mintha ezt a mai jobbikos "csendes tüntetést" éppen azért tartanák, hogy paravánul szolgáljon az emeszpének."
Meg vagyok győződve, hogy ez így van kitalálva! '

Igen ez azt tükrözte ...

Most is hír tv két tucat gárdista üldögél csendben ...

reality 2009.07.04. 20:02:56

@Zoli28: Itt ezek nagyon összekuszálódnak, szétválasztani nem lehet.
Tehát védeni kell a szabadságjogokat politikától és idióta jobbikos fanoktól függetlenül.
Itt legfeljebb ott lehet behozni a politikát, hogy hogy fog reagálni a Fidesz!

Viktus 2009.07.04. 20:04:16

@Zoli28:

Mi a jogi szerinted? elárulnád nekem mi törvénysértő van abban, ha két tucat magyar állampolgár pl. most egy budapesti mezőn BÉKÉSEN üldögél? lásd. hír tv, és 200 rendőr meg álldigál mellettük ...

Miért van az, hogy Budaön egy faluházban két egyenruhás nyugger bohóchoz RENDŐR ŐRNAGY (!) vonul ki, ha meg hozzád betörnek órákig egy rendőr nem teszi tiszteletét ...

zoli29 2009.07.04. 20:05:17

Ott voltak az ombudsman emberei is "ombudsman" feliratú fehér pólóban és baseball-sapkában. Ez biztató.
Szabó Máté rulez!

Tehetetlen Dodó 2009.07.04. 20:07:10

Június hetedike után nem reális azt hinni, hogy a maszop áll a gárdás tüntetés hátterében...
Ezzel a kommandós akcióval csak újabb voksokat szereznek a Jobbiknak.
Ennyire talán mégse szeretik őket...

zoli29 2009.07.04. 20:07:39

@reality:

Hogyne lehetne szétválasztani! Nem értek egyet se a Jobbikkal, se a Magyar Gárdával (ez a politikai része), de őket is megillet minden szabadságjog, mint bárki mást (ez a jogi).

Viktus 2009.07.04. 20:08:34

Egyébként érdekes, mikor ment az a hacacáré bohóckodás anno a leányzó körül, aki állítólag nem kapott jegyet merthogy magyar a balliberáli oldal híveit v.hogy nem oszlatták ilyen lelkesen a pártvédelmi alakulatok pedig azok nem békésen üldögéltek ...

reality 2009.07.04. 20:08:48

@Viktus: Ne böfögjél. Ez az eseményektől függetlenül igaz lehet! Attól elvonatkoztatva írtam, hogy mindenkit megilletnek a jogok!
Jogom van véleményt formálni: biztos vagyok benne, hogy a Jobbik mögött bizonyos erők állnak (attól függetlenül, hogy Vonának és a szimpatizánsoknak ez tudatos vagy sem)!
Ezt fenntartom (történelemből tanulva) és az idő majd eldönti, hogy igazam van vagy sem.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.07.04. 20:09:22

Mélységesen elítélem azt a rendőri erőszakot, ami most történik. Írtam erről még reggel egy blogbejegyzést, de a szerkesztők nyaralnak, úgyhogy nem lett élesítve.

reality 2009.07.04. 20:10:12

@Viktus: Kérlek használj írásjeleket, mert egyszerűen értelmezhetetlen, amit írsz. Pedig hidd el, meg akarlak érteni. :)

zoli29 2009.07.04. 20:12:02

@Tehetetlen Dodó:

Bárki bármit mond, a Jobbik jóval több szavazatot vesz el a Fidesztől, mint a Maszoptól; úgyhogy ha azt akarjuk vizsgálni, hogy Vona Gábor "mártíromsága" melyik politikai erőnek használ, akkor a válasz: Jobbik és MSZP.

Viktus 2009.07.04. 20:12:42

@reality:

ad1.

Nem túl sok Jedi filmet néztél?

ad2.

Lehet érteni csak kis iq kell ... de a kedvedért majd, ha nem sietek szépirodalmi gépelősen fogom tolni.

Viktus 2009.07.04. 20:13:25

@Zoli28:

Te még mindig ezen rúgozol?

zoli29 2009.07.04. 20:15:18

@Viktus:

Nem, barátom, csak rajtad kívül mással is csevegek, és szóba jött a kérdés.

zoli29 2009.07.04. 20:16:58

@lelkylola:

"Írtam erről még reggel egy blogbejegyzést, de a szerkesztők nyaralnak, úgyhogy nem lett élesítve."

Ez elég' szomorú...!

reality 2009.07.04. 20:19:51

@Viktus: "Nem túl sok Jedi filmet néztél?"
Az viszont látszik, hogy te túl sokat néztél. :)
"Lehet érteni csak kis iq kell"
A királyt megölni nem kell félnetek jó lesz.

Viktus 2009.07.04. 20:20:39

@Zoli28:

Nem te nemtudsz túllépni bizonyos kérdéseken. A Jobbik van egy űrt töltött be, amelyeket hiába is akart a Fidesz nem tudott, mert máshonnan bkott volna szavazókat. Mindkettőre szükség van.

A Fidesz az agy gazdaság stb. a Jobbik pedig felhívja a súlyos PC problémákra a figyelmet, amelyekkel kapcsolatban a Fidesz nyíltan nem regálhatott.

reality 2009.07.04. 20:22:17

@Zoli28: A lényeg, hogy a Fidesz jóidőben mozgósítsa magát, és adekvát válaszokat adjon a problémákra. Mutassa meg, hogy méltó a kormányzásra. és hogy ő nyugodt _erő_. Így Vonáéknak csak a radikálisok maradnak, akik a balhéval hívják fel magukra a figyelmet és nem a politikai válaszokkal.

Tehetetlen Dodó 2009.07.04. 20:24:17

@Zoli28: Nem hiszem. Nekem úgy tűnik, hogy a következő választáson a Jobbik és az MSZP fog küzdeni az ezüstéremért.
Ha a maszop valaha is támogatta a Jobbikot, azzal a hátsó szándékkal, hogy az majd a Fideszt fogja gyengíteni, megbánta már biztosan.
A szellem kiszabadult a palackból és már nem lehet visszagyömöszölni.

Viktus 2009.07.04. 20:25:24

@reality:

Ne naívkodj bizonyos kérdések a Fidesznél max. baráti körben hangozhattak-hangozhatnak el ... bizonyos problémákra a Fidesz nem fog választ adni eddig sem igyekezett, arra ott a Jobbik. A Fidesz vezetése is ebbe látszólag belenyugodott nagyon helyesen már nem rúgóznak a jobbikosdin inkább a centrumban bővítik a tábort.

reality 2009.07.04. 20:25:55

@Viktus: Aha, ezért kell a jobbiknak állandóan (többet mint az mszp-t) gyaláznia, csakhogy el lehetetlenítse a majdani együttműködést, mégha csak egyes kérdésekben is. :(

Viktus 2009.07.04. 20:26:35

20.09
Hermetikusan lezárták a Gödör területét, még a sajtót sem engedik mozogni. Tomcat egy 'Igen! MSZP' feliratú táblával jelent meg. Amikor megpróbálták fölhúzni egy fára, a rendőrsorfal felszólítás nélkül megtámadta őket, Tomcatet leteperték és félrehúzták. Közölték vele, hogy előállítják, ő viszont tiltakozott, amiért nem volt felszólítás. A parancsnok azt mondta, most az egyszer megúszta, és elengedték.

:D

Tehetetlen Dodó 2009.07.04. 20:26:37

@reality: Ezzel egyetértek, más helyen már többször megírtam: a Jobbik jó kérdéseket tett fel, a Fidesznek viszont arra kell koncentrálnia, hogy még jobbik válaszokat adjon ezekre.

reality 2009.07.04. 20:28:26

@Tehetetlen Dodó: Kedves Dodó, látod, akárhogy demokrata szeretnék lenni, a két szélső párti szimpatizánsok (mszp és jobbik - szdsz már nincs) húzzák a szájukat. Ezekkel nem lehet "kommunikálni". :(

zoli29 2009.07.04. 20:28:51

@Viktus:

Barátom, olvasd vissza a kommenteket, utána mondj ítéletet!
Egyébként meg nem lesznek álmatlan éjszakáim, ha a politikai véleményem nem felel meg az elvárásaidnak.

A Jobbik tényleg nevén nevezett létező problémákat, ami hasznos, de a cigányellenes és antiszemita retorikája miatt az én szememben nem valós politikai alternatíva.

Viktus 2009.07.04. 20:29:07

@reality:

Nő vagy aranyos ez a nézőpont, de maradjunk annyiban az adok-kapok ment mindkét fél részéről. A hivatalos álláspontokban viszont mostanság már nem egymással foglalkoznak. Az a pár hülye fideszes meg jobbikos, aki még mindig a feszültségkeltésen rugózik meg lényegtelen ...

Viktus 2009.07.04. 20:32:32

@Zoli28:

A "cigányellenesség" az nem cigányellenesség, hanem realizmus. Az antiszemitizmust nem szeretem, de 2006-ban pl. voltam Fidelitas gyűlésen na az ifjú Fideszesek is igen szépen zsidóztak, szadeszoztak az ifjú titánok :P

Na a rendőrök kultúráltra váltottak lásd. hír tv.

zoli29 2009.07.04. 20:32:54

@Viktus:

Ugyan már. Vona Gábor lépten-nyomon orbánozik...

Viktus 2009.07.04. 20:35:54

@Zoli28:

Üldözési mánia ...

reality 2009.07.04. 20:36:54

@Viktus: Ennyi a replika, hogy nő vagyok ezért aranyos a nézőpontom? Nem aranyos, ez szomorú.

zoli29 2009.07.04. 20:37:52

@Viktus:

A "cigányellenesség" az nem cigányellenesség, hanem realizmus

Két különböző dolgot mosol össze.

Ún. "cigánybűnözés" létezik, feszültség a többségi társadalom és a cigányság között létezik - ez a realitás.
De a cigányságot kollektívan elítélő megjegyzések, dehonesztáló kifejezések (pl. cigánytenyészet) a cigányellenesség kategóriájába tartoznak.

A 2 nem ugyanaz. Ugye te is látod?

zoli29 2009.07.04. 20:44:07

@Viktus:

Olvasd el Vona Indexnek és origonak adott interjúit, hallgasd meg a Csintalannak és Pörzsének betelefonáló jobbikosokat, vagy a neten kommentelőket!
A Fidesz-ellenesség szépen lassan a Jobbik egyik központi üzenetévé vált.

Viktus 2009.07.04. 20:45:26

@reality:

A tovább is olvashattad volna ...

@Zoli28:

A cigánybűnözés rizsa. A tenyészet segélyért pedig sajnos létező problémakör ugyanannak a problémakörnek a része, mint a bűnözés is. Zoltán te ezt ugyem fogod megérteni, mert nem itt élsz a problémakörök közepében... -

zoli29 2009.07.04. 20:51:44

@Viktus:

Lehet arról beszélni, hogy sok cigánycsalád láthatóan azért csinál sok gyereket, hogy minél több állami pénzhez jusson. A politikának pedig az a feladata, hogy felszámolja ezt a gyakorlatot.

De ennek nem az a módja, hogy azt mondjuk, "elég volt a cigánytenyészetből", ahogy Szegedi Csanád tette. Ez ugyanis arra utal, hogy a Jobbik vezetője gyakorlatilag nem veszi emberszámba a cigányokat, ugyanis tenyészteni állatokat szoktak. Ez nem jó üzenet. Egy ilyen mondat csak az indulatok szítására alkalmas, a probléma megoldására nem.

kill004 2009.07.04. 20:53:23

@Zoli28: "dehonesztáló kifejezések (pl. cigánytenyészet) a cigányellenesség kategóriájába tartoznak."

Azt te minek neveznéd, ha 20 évesen az 5., illetve 26 évesen a 12.(!) gyerekét szüli a putriba?

reality 2009.07.04. 20:57:15

@kill004: "Azt te minek neveznéd, ha 20 évesen az 5., illetve 26 évesen a 12.(!) gyerekét szüli a putriba?"
Semmiképp "cigánytenyészetnek", csak kihasználja a lehetőséget. Tudod, mint a vállalkozók az adókerülést.

Viktus 2009.07.04. 20:57:30

20:50: Morvai Krisztina EP képviselő és mint emberi elindult a Gyorskocsi utcába

reality 2009.07.04. 21:00:20

@Viktus: Miért, Hatvanban milyen nagy a cigánybűnözés mértéke? És talán nem az az oka, hogy mindössze két huszonéves rendőr egyszerűen csak kiáll a főútra, oszt autókat vizsgál, vagy Shell-kúton hűsül?
És ha a _rendőrség_ egyszer majd rendet teremt, nem kellene valamivel megelőzni ill. pótolni a bűnözést: Ide azonnal _rend_ kell és hosszútávon koncepció.

Viktus 2009.07.04. 21:01:19

@reality:

Ahm, és ha fokozzák azzal, hogy sérült gyereket szüljenek az emelt segély miatt?

zoli29 2009.07.04. 21:03:23

@kill004:

Úgy nevezném, hogy 20 évesen az 5., illetve 26 évesen a 12.(!) gyerekét szüli a putriba. Pont.

reality 2009.07.04. 21:04:23

@Viktus: És erre mi a megoldás?

kill004 2009.07.04. 21:05:15

@reality: De itt gyerekekről van szó, akiket az anyjuk CSAK a pénzért szül.( akiket, aztán jobb esetben le sem szar) Kicsit más, mint az adókerülés, ha érzed a különbséget.

kill004 2009.07.04. 21:08:43

@Zoli28: Élnél mellettük, mindjárt másképp hívnád. Aki nem éli át, az elképzelni sem tudja.

Viktus 2009.07.04. 21:08:54

@reality:

Elég nagy lásd. lopások, autó feltörések, rablások, erőszak ...
Igen a rendőrség lenne a felszíni jelek ellen a megoldás, de probléma kezelésére hosszútávú koncepciónak édeskevés a rendőrség. Itt a szociális gyökeret kell kikapálni egy oktatási-nevelési-munkateremtési programmal.

Viktus 2009.07.04. 21:10:50

@reality:

Oktatás-nevelés-munkateremtés, erre kell az agy lásd. Fidesz. A Jobbik pedig felszínen tartja a problémakört, hogy a Fidesz kormányzás alatt se lehessen elsunnyogni felette.

reality 2009.07.04. 21:14:00

@kill004: Én érzem a különbséget, de nem elég zsigerből válaszolni. Pont úgy, mint az adóelkerülés ügyében. (a Jobbik és a jobbikosok ezt teszik)
Rendőrséget megerősíteni, hatékonnyá tenni. Szociális munkások (és szociális felügyelet) hálózatát és az ehhez fűződő törvényeket megerősíteni, pontosítani, létrehozni. Bírságot megerősíteni, reformálni, hogy pörögjenek az ügyek. Adó és járulék átrendezés. Ehhez tartozó szociális juttatások harmonizálása. Semmikép nem maradhatnak el a speciális programok, amelyek valamilyen megoldást nyújtanak a cigányság ügyében, mert a gettósítás nem megoldható.

Tehetetlen Dodó 2009.07.04. 21:18:02

Lusta vagyok, de ide is bemásolom egy másik poszton leadott eszmefuttatásomat:
Megpróbálom röviden összefoglalni, mert már unom magamat is: én azon a véleményen vagyok, hogy a Jobbik azzal tudott berobbanni,hogy olyan kérdéseket mert felvetni, amelyek a társadalmat a legjobban feszítik az utóbbi években. Szerintem persze ennek a robbanásig feszült helyzetnek a fő felelőse ez a banda, akik 7 éve folymatosan nyomorítják a népet, közben pedig egyáltalán nem teljesítik köteleségeiket: a közbiztonság, létbiztonság és jogbiztonság biztosítását. (Emlékszem, Megyó egyik szlogenje volt, már akkor égnek állt a hajam, hogy mi lesz itt. Hát lett...).
Viszont a Fidesz is követett el hibát, kényelmi vagy taktikai okokból elsunnyogta ezeket a kérdéseket, és ez világosan megmutatkozott június 7-én.
A szellem kiszabadult a palackból, ezeket a problémákat többé nem lehet szőnyeg alá söpörni.
A Fidesznek most az a dolga, hogy a feltett kérdésekre választ adjon, még jobbikat.
És én bízom benn, hogy sikerülni fog, hiszen a Fidesz mögött azért jóval komolyabb szellemi kapacitás-hattér áll, mint a Jobbik mögött.
(A direkt konfrontálódást a Jobbikkal viszont kerülném, mert az biztosan kontraproduktív,tehát nem konfrontálódni kell, hanem érthető saját álláspontot kell ezen ügyekben képviselni és megfelelően kommunikálni, hogy át is jöjjön. Ezzel biztosan vissza lehet hozni a nyájba azokat az eltévedt báránykákat, amelyek a Fidesz határozatlansága és puhasága miatt sodródtak a jobbszélre.)

reality 2009.07.04. 21:26:11

@Viktus: "A Jobbik pedig felszínen tartja a problémakört, hogy a Fidesz kormányzás alatt se lehessen elsunnyogni felette."

Itt bújik meg a Jobbik paradoxonja: ha bekerül a parlamentbe és bizonyos kérdésekben kompromisszumot köt a Fidesszel (ha a Fidesz fog kormányozni, akkor neki az a cél, hogy kompromisszumok jöjjenek létre, a kormányzás céljából. Mondokm kompromisszum, és nem a Jobbik akaratának végrehajtása, ha már a fidesz kormányoz), akkor a Jobbiknak elvész a radikális arca, elveszti választói nagyrészét, ezek mondván, hogy a jobbikos politikus is csak egy a sok korrupt képviselőből (ugye pont az új arc és kívülállósága miatt szerzett olyan sok szavazót). Ha meg nem köt kompromisszumot, akkor meg nem lehet megoldani egy csomó olyan kérdést, amihez többség (vagy akár 2/3 kell)!
Azt el nem feledvén, hogy lehet, a Fidesz nem is fog tudni kormányozni, mert nem szerzi meg a többséget. Mindez abban az esetben, ha úgy oszlanak el az arányok, hogy nem lesz meg a többsége (ha eléggé feljön újra az mszp és a jobbik továbbra is a Fidesztől visz el szavazatot, viszont a rejtőzködő szociszvazók meg jól előjönnek).

reality 2009.07.04. 21:33:43

@Tehetetlen Dodó: "Viszont a Fidesz is követett el hibát, kényelmi vagy taktikai okokból elsunnyogta ezeket a kérdéseket, és ez világosan megmutatkozott június 7-én."
Tudod nagyon jól, miért nem nyilvánulhatott meg ezekben a kérdésekben. Eddig is a Fidesz meg a zOrbán volt a Vérfarkas Patásördög, a náci, fasisztaveszély, miközben ez a jobbközép párt nem engedhette meg magának ezt a beskatulyázást, nem elfeledve, hogy ezekre a vádakra épp olyan vérszemet kaptak a balliberális szavazók, mint amennyire most ezek a hardcore-osak átpártoltak a jobbikhoz. A jobbik viszont nem hogy el kelljen határolódjon a radikalizmustól, hanem még tetszeleghet is ebben a szerepében.

reality 2009.07.04. 21:34:56

@Tehetetlen Dodó: Hohó, Dodókám. Csak ne nekem legyen igazam. De majd visszatérünk rá úgy másfél-két év múlva!

Tehetetlen Dodó 2009.07.04. 22:00:36

@reality:
"Tudod nagyon jól, miért nem nyilvánulhatott meg ezekben a kérdésekben. Eddig is a Fidesz meg a zOrbán volt a Vérfarkas Patásördög, a náci, fasisztaveszély, miközben ez a jobbközép párt nem engedhette meg magának ezt a beskatulyázást, nem elfeledve, hogy ezekre a vádakra épp olyan vérszemet kaptak a balliberális szavazók"
No, én az ettől való rettegést mindig túlzott félelemnek tartottam, ugyanis OV akkor is Vérfarkas lett volna ezeknek a ballib tetveknek, ha épp a Mennyországból szállott volna alá.
Most kiderült, ha a társadalmat súlyos valós problémák gyötrik, senki sem vevő (csak a beteg hülyék) fasisztázásra meg egyéb baromságokra (megjegyzem, ez már látszott az utóbbi 2 év Fletó-féle antirasszista megmozdulások maroknyi csapatán is), amikor mondjuk megélhetési hordák fosztogatják a vidéket és az alapvető létbiztonság kerül veszélybe.
De a nép végre felébredt a rózsaszín kádári-nosztalgiából és ítéletet mondott.
Röhögök is, hogy most a mindenféle kosz ballib csatornákon nyalják fényesre Viktor ülepét...

zoli29 2009.07.04. 22:08:20

@kill004:

Egy politikusnak akkor sem az a dolga, hogy vidéki emberek nyomorúságára hivatkozva alpári szövegeket hangoztasson. Ezzel legfeljebb azt éri el, hogy akik eddig megvetették a cigányokat, ezek után még jobban megvetik majd őket. Vagyis nem oldja meg a problémát, hanem mélyíti.
Amúgy valószínűleg nem is célja, hogy megoldja, mert akkor már nem lenne létjogosultsága a Jobbik üzeneteinek.

zoli29 2009.07.04. 22:13:05

@Tehetetlen Dodó:

"Röhögök is, hogy most a mindenféle kosz ballib csatornákon nyalják fényesre Viktor ülepét..."

Egyetlen példát kérek! Csak egyet!

Sebastian Knight 2009.07.04. 22:17:19

@reality:
"Jobbik mögött bizonyos erők állnak (...)"
Én is kezdem ezt hinni. Szerintem ezek az erők nem Magyarországnak dolgoznak. A felderítetlen gyilkosságsorozat hátterében is, felteszem, hasonló erők állhatnak.
De ne legyen igazam. :(

Tehetetlen Dodó 2009.07.04. 22:17:21

@Zoli28: A múlt hétvégén a tv2 csinált kisflimet OV-ról, június 16 alkalmából, ahogy a lányával emlékszik vissza a Hősök terén az eseményekre, másnap meg a Story tévén meg Hajdú Péterrel tegeződő riport készült az emberarcú, közvetlen államférfiról.
Vérfarkas, Miniduce, Szőlőbányász törölve, mintha soem lett volna.

Tehetetlen Dodó 2009.07.04. 22:26:34

@Elpet: Nem baj, épp azt írtam fentebb, hogy ezen röhögök, hogy fordul a széljárás...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.04. 22:41:39

@Tehetetlen Dodó:

A széljárás az olyan, hogy fordul. Lesz itt még Orbán az európai értelemben vett jobboldali.

zoli29 2009.07.04. 22:47:16

@Tehetetlen Dodó:

LOL
Te sem gondolod komolyan, hogy a TV2-féle riport egy tendencia része. A Nagy Imre-újratemetés 20. évfordulóján megengedtek maguknak 1 db pozitív kicsengésű Orbán-interjút. Na bumm!

Hajdú Péter pedig egyszerűen Orbán-fan lett, és mivel producere a saját műsorának, nagyjából azt hív meg, akit kedve tart.

Szó sincs szemléletváltásról a mainstream-médiában, ha Orbánról van szó.

Viktus 2009.07.04. 22:49:52

Mikrobuszból árulják az élelmiszert a Nógrád megyei Szátokon, miután a település roma lakosainak fenyegetőzése miatt két hete bezárt a helyi közért. Erre a sorsra jutott két éve a falucska kocsmája is, a cigányok emiatt a környező települések sörözőit látogatják az ottani vendéglátók nagy bánatára. Az érintett kocsmatulajdonosok rettegnek a szátoki cigányoktól, akik inzultálják a vendégkört, és legtöbbször fizetés nélkül távoznak. Azt mondják, ez a védelmi pénz.

mno.hu/portal/647802

Nem ide kellene pl. a "derék rendőrség" ?

Viktus 2009.07.04. 22:57:18

@reality:

Nézd nem bízom a Fideszben, hogy önmagában bármit is tenne ebben a kérdésben anno is csak megvásárolta Farkas Flóriánékat.

Ez meg ne haragudj közönséges ferdítés, ha a Fidesz nem olyan töketlen szar az elmúlt szoci évek se lettek volna. Már most gyanús nekem ez a bűnbak keresés az esetleges vereségért ami csak úgy lehetséges, ha a Fidesz összes hülyéje hónapokon át bevetésre kerül lásd. Mikola, Deutsch, Kövér ... de akkor sem MSZP győzelem lenne :D

A Fidesz győzni fog legalább 50%-al, és ott lesz mellette a Jobbik 10% -a így kénytelenek lesznek intézkedni ennek fogok örülni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.04. 22:57:39

Azon töprengtem, hogy a jobbikosoknak van-e egyéb témájuk, mint az észak-kelet magyarországi cigányok?
Arra a megállapításra jutottam, hogy nincs.

Viktus 2009.07.04. 23:16:50

Hatvani életkép a lakótelepről:

XY üzenete:
a cigányoknál itt nagy ünnepség van
hívogatják meg egymást italokra
ittvannak vagy 100an
itt isznak az utcán
és azt hajtogatják
tesvéreim eljött az igazság pillanata
győztünk
meg ilyen szövegek
még vidékről is jött minden szarnép
a coopból elvitték majdnem az összes sört
meg rengeteg cigit

Viktus 2009.07.04. 23:21:06

"Az Egyesület és az ahhoz kapcsolódó Mozgalom a továbbiakban nem működhet, sem felvonulást, sem egyéb eseményt nem szervezhet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egykori gárdisták jogszerűen nem gyakorolhatják alkotmányos alapjogaikat, így akár egyenruhájukban vegyenek részt rendezvényeken. A gyülekezési jog ugyanis nem csak szervezeti formában gyakorolható, a jogszabályok pedig az önkényuralmi jelképeken kívül egyéb esetben, meghatározott ruházat viselését nem tilthatják meg."

tasz.hu/politikai-szabadsagjogok/garda_090702

zoli29 2009.07.04. 23:22:10

@Viktus:

Vona nekem egy kicsit színpadiasnak tűnt, ahogy ott állt.
Ezzel együtt, habár nem ismerem a jogszabályokat, de nem tűnt indokoltnak a rendőri brutalitása.
Miért fújták le őket gázspray-vel, amikor csak ott ültek?

Viktus 2009.07.04. 23:27:20

@Zoli28:

Minden haldokló rendszer erőszakba torkollik a szocik ezt már eljátszották egyszer a 80-as évek végén most nosztalgiáznak ...

gyz 2009.07.04. 23:27:44

sokmindenről vitáztok, arról nem láttam szót ejteni, hogy van egy jogerős bírói döntés, mely szerint a Gárdát fel kell oszlatni.
Akkor most Vona és bohóchadserege törvénytisztelő áldozat?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.04. 23:30:23

Most értünk haza a tüntiről, hamarosan lesznek anyagok, ha sikerült kimosakodnunk a könnygázból.

Viktus 2009.07.04. 23:31:11

@gyz:

Miért mi köze annak a gárda feloszlatásához, hogy emberek üldögélnek pesten egy magánterületen? elárulnád?

gyz 2009.07.04. 23:35:52

@Viktus: veled inkább nem vitáznék, láttam a mai pályafutásod.

A rendőrökről csak annyit: ekkora ingyenreklámot még senki nem csinált ennek a kőagyú f@szfejnek.

Aztán majd lesz sápítozás, hogy juj, de sokan szavaznak a Jobbikra.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.04. 23:36:18

@gyz:

Ne feledd el azt sem, hogy Vona az iráni gárdát akarja behívni a magyar választások felügyeletére. Azt az iráni gárdát, amelyiknek nagy sikerű fellépését az iráni választások után, az újraszámlálást (!) követelő irániakkal szemben nemrégiben követhettük figyelemmel.

Viktus 2009.07.04. 23:37:57

@gyz:

vimeo.com/5451697 pl. itt a rendőrséged "jogos" eljárása ... itt pl. keményen fellépnek egy úr ellen, aki vízespalackot ad szomjas emberekek.

Itt meg nálunk nyugodtan rabolhatnak, terrorizhatják a népet miközben ezek a derék rendőrök maximum traffipaxoznak az út szélén.

Viktus 2009.07.04. 23:42:56

@gyz:

Ki vitázik veled ? ezek tények. Ott vannak a videó felvételek, fényképek. Pár tucat ember üldögél egy pesti zóraozóhely előtt a fűbe cak éppen olyan ruházatba ami az állampártnak nem tetszik. Csak a szocik elfelejtik már nem a 80-avekben vagyunk, amikor hoszú hajért lehetett embereket meghurcolni.

A mai napon pedig ennyi történt nem törtek-zúztak , nem voltak politikai beszédek egyszerűen ült pár tucat magyar állampolgár egy szórakozóhely előtt a fűvön ... mire terrorizálták őket lásd. galeria.index.hu/belfold/2009/07/04/gardaoszlatas_az_erzsebet_tere/563819_e3347b008c8b875de8f84efacae21652_ml.jpg

Nagy öngólt rúgtatok.

@Elpet:

Na jah ez nem túl szimpatikus ... ezért a Fidesz az agy :P

zoli29 2009.07.04. 23:46:33

@Viktus:

Ez a Gödör melletti üldögélés nem lett meghirdetve az interneten, mint a Magyar Gárda melletti szimpátiatüntetés?

Viktus 2009.07.04. 23:50:40

@Zoli28:

Nem lett meghírdetve. A Bazilika előtt volt meghírdetve tüntetés mivel azt megtiltotta a hatóság nem is tartottak ott semmit.

A magyar jogrend pedig nem tudom mióta korlátozza, hogy hasonló ruházatú emberek békésen egy szórakozóhely területén üldögéljenek Budapesten. Bizonyára te tudsz segíteni ... mert jártam arra már kocsival átutazóban, és hétköznap is láttam embereket. Bár ők más ruhában üldögéltek ott bejelentés nélkül ... ezek szerint divatdiktatúra lesz?

reality 2009.07.04. 23:51:33

@Zoli28: Hajdú Péter már készített egy interjút OV-vel még anno, mikor még az ATV-nél dolgozott. Az is olyan barátira sikerült. Egész jó volt. Így ez a mostani nem tekinthető a sorból kiugrónak. :)

gyz 2009.07.04. 23:54:09

@Viktus: "rendőrséged"; "rúgtatok"

az ilyen szövegekért tartalak egy szerencsétlen tökkelütöttnek, akinek felesleges körmondatokban magyarázni bármit is.

reality 2009.07.04. 23:54:54

@Viktus: Én meg nem bízom a Jobbikban, hogy parlamentbe kerülve, konszolidálódna. :)

reality 2009.07.04. 23:56:05

@Viktus: Erre mist hírtelen ez jutott az eszembe: Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, hogy megb@sszák.
És máris elhatárolódtam magamtól. :)

Viktus 2009.07.04. 23:56:31

@reality:

A Hajdú Péter féle patkányok most fosnak a vagyona neki is a jó szoci kapcsolatokból származik nem véletlenül igyekeznek a nyalással ... remélem OV emlékezik rá mennyit is ártottak előtte ezek a férgek ;)

zoli29 2009.07.04. 23:57:52

@reality:

Amint említettem, Hajdú Péter OV-fan. A Frizbi az ominózus interjú után nem sokkal el is került az ATV-ről (habár nem tudom, hogy Hajdú politikai vonzalma miatt-e).

Arról beszéltem, hogy általában a mainstream-média hozzáállása OV-hez nem változott.

zoli29 2009.07.05. 00:00:04

TBG szerint az Erzsébet téri oszlatás valószínűleg jogtalan volt. Minél több felvételt látok, annál kevésbé tűnik kósernek a dolog.
Kíváncsi leszek Szabó Máté jelentésére.

index.hu/video/2009/07/04/harc_budahazyert/

Viktus 2009.07.05. 00:01:48

@reality:

Tökre mindegy mit csinál, azért a Fidesz az agy ;) , ha a Fidesz meg a lényegi kérdésekben képes lesz cselekedni jön végre a rendszerváltás- fellendülés, és azokat a lépéseket a Jobbik is kénytelen lesz támogatni bármit is hadoválnak ellenzéki szerepekről.

Meglátjuk majd 2010 tavasza után mi történik. A puding próbája az evés, ha a Fidesz nem töketlenkedik nincs mitől tartania, ha meg mégis még mindig ott a Jobbik figyelmeztetésnek. -

reality 2009.07.05. 00:06:34

@Viktus: Remélem, a melegtünti mellett is ugyanilyen vehemenciával fogsz kiállni. :)
Mert hát Vona nem így gondolja.

Viktus 2009.07.05. 00:11:37

@reality:

Melegtünti abszolute nem érdekel, de azt tudomásom szerint a divatdiktatúra nem szokta lefújni gázzal pedig az indexes képek szerint érdekes viseletben vonulnak fel bizonyos emberek.

Egyék konkrétan ebben egyetértek Vonával, és szerintem Orbán Viktor sem vélekedik sokkalta másképpen a kérdéskörről.

Volt már melegfelvonuláson?

Nem. Képeket meg felvételeket láttam.

A média szereti az extremitást, a rózsaszínben, tangában vonagló embereket mutogatni, pedig a többség teljesen hétköznapi módon van felöltözve.

Ezt megoldani a felvonulás szervezőinek a feladata. Amit látunk, az szervezett provokáció. Engem nem az zavar, hogy homoszexuálisok vannak a világban, mindig is voltak. De ez nem az utcára való. Ami ott zajlik, az közszeméremsértés.

Az, hogy mi közszeméremsértő, nem az önök megítélésén múlik, hanem a törvényen. Ha két heteró tinédzser csókolózik a buszon, azt nyilván nem tartja közszeméremsértőnek.

Nem, ez a mindennapok része. Azt remélem, nem lesz a mindennapok része, hogy egy szőrös férfi lila tangában rószaszín bibliát szorongatva a kamionon tombol. Lehet, hogy önnek kínaiul van, hogy ez miért irritálja a társadalom többségét.

A rendőrök 2006 őszén brutálisan bántalmazták az utcai tüntetőket, ami ellen szerintem jogosan tiltakoztak többek közt önök is, a véleményszabadságra és a gyülekezési jogra hivatkozva. Amikor a melegek vonulnak fel, önök ugyanezeket a jogokat akarják megtagadni tőlük. A demokráciának nem része, hogy ha a törvényi kereten belül marad, eltűrjük azt, ami irritál?

Nem. Ott vannak a melegklubok, menjenek oda, ha ilyen ruhákban akarnak tetszelegni. A Magyar Gárda felvonulását soha nem engedélyezik az Andrássy úton, mert az indoklás szerint sérti a társadalom bizonyos csoportjainak az érzékenységét. Hát ez meg a mi érzékenységünket sérti. Úgy látszik, Magyarországon a homoszexuálisoknak több joga van, mint a gárdatagoknak.

Viktus 2009.07.05. 00:20:25

K Ö Z L E M É N Y

A Jobbik tűrhetetlennek tartja a rendőrség brutális fellépését az állampolgári jogaikat békésén gyakorló emberekkel szemben. A Jobbik tagsága nevében kijelentjük, hogy büszkék vagyunk ártatlanul elhurcolt elnökünkre, Vona Gáborra és a Magyar Gárda Mozgalom összes bátor gárdistájára. A harmadik legerősebb párt elnöki jogkörét Szabó Gábor, a Jobbik Országos Választmányának elnöke gyakorolja Vona Gábor szabadulásáig.

A Jobbikhoz már szombatra virradó éjszaka olyan információk érkeztek, hogy a mai tüntetésen a hatóságok megpróbálják majd célzottan levadászni a Jobbik elnökét és a jelenlévő pártvezetőket. Vona Gábor és a Jobbik elnökségi tagjai közül többen ennek ellenére is részt vettek a politikai foglyok és a Magyar Gárda Egyesület melletti tüntetésen.

Felhívjuk Draskovics és pribékjei figyelmét: meg se próbáljanak a rendőrségi fogdában egy ujjal se hozzányúlni Vona Gáborhoz, a 15 százalékos Jobbik elnökéhez; Kiss Róberthez, a Magyar Gárda főkapitányához; a gárdistákhoz, a magyar vidék utolsó reménységeihez és az ártatlanul elhurcolt békés tüntetőkhöz! Hogy ne ismétlődhessenek meg a 2006-os rendőrségi atrocitások a jogtalanul előállítottakkal szemben, a Jobbik európai parlamenti képviselői és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédei már a helyszínen tartózkodnak, ahol Vona Gáborékat tartják fogva.

A Jobbik Országos Elnöksége az éjszaka folyamán folyamatosan ülésezik, értékeli a kialakult helyzetet; a meghozott döntéseinkről, válaszlépéseinkről pedig folyamatosan tájékoztatjuk a párt tagságát és félmilliós szavazótáborunkat. A Jobbikot nem lehet megfélemlíteni, egyetlenegy ártatlan magyar embert ért sérelmet sem fogunk megtorlás nélkül hagyni!

Jobbik Országos Elnöksége

zoli29 2009.07.05. 00:22:56

@Viktus:

Kíváncsi lennék a Jobbik Országos Elnökségének ülésére. :)

Viktus 2009.07.05. 00:29:16

@Zoli28:

"Xor 2009.07.05. 00:08:19
Vona a maximumot hozta ki a helyzetből, amikor odament, hogy elfogassa magát. Az ő elfogása mindenhol hír lesz és az emberek a kormányzat politikai ellenfeleivel szemben elkövetett megfélemlítő akciójának tekintik majd a ma történteket. Persze tényleg az volt, de ez nem esne le sokaknak, ha nem hurcolták volna el a 3. legtámogatottabb párt elnökét. Így sikerül rávezetni őket a helyes következtetés levonására.

Vona és a gárdisták erőszakmentes viselkedése is szimpatikus lesz (előbb-utóbb mindenhol kinyögik majd, hogy a szörnyű fasiszták békések voltak). A Fidesz-szavazókat pedig arra emlékezteti a dolog, amikor a fiatal Orbán Viktort állította elő a pártállami rendőrség. Ha azt is hozzávesszük, hogy Vona egyúttal a gárdisták mellett is kiállt (ugyanazt a könnygázt nyelte, mint ők), akkor a mai szereplése tökéletes. Kiütés. "

:)

zoli29 2009.07.05. 00:29:36

Na, Vonát már ki is engedték. A Jobbik elnöksége mehet alukálni, nem kell egész éjjel ülésezniük.

reality 2009.07.05. 00:30:36

@Viktus: "a gárdistákhoz, a magyar vidék utolsó reménységeihez"
Hát ez vicc.
Az utolsó kapcsolja le a villanyt!

zoli29 2009.07.05. 00:30:41

Jó éjt mindenkinek!

irrelevant 2009.07.05. 00:31:59

Bazz! Bazz! Bazz! Bazz!

Le a kalappal! Ilyen durva videót csak néhányat láttam eddig!

reality 2009.07.05. 00:32:43

@Viktus: "A Magyar Gárda felvonulását soha nem engedélyezik az Andrássy úton, mert az indoklás szerint sérti a társadalom bizonyos csoportjainak az érzékenységét. Hát ez meg a mi érzékenységünket sérti."
Ezzel VG elismerte, hogy törvényes és logikus, valamint demokratikus, hogy az MG nem vonulhat az Andrássy úton. Gratula.

Viktus 2009.07.05. 00:35:12

@reality:

Na jah kedves reality jó lenne, ha vicc lenne. A baj az hogy ez nem vicc, hanem legfeljebb tragikomédia.

A magyar vidéken bizony itt keleten a magyar gárda egyfajta reménység.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.05. 00:40:05

Szombatra a Belvárosba több demonstrációt is bejelentettek különböző szervezetek, ám ezek közül a rendőrség csak egyet engedélyezett: az amúgy tök ismeretlen Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesület felállíthatta ugrálóvárát a Szabadság téren. Fel is állította, az más kérdés, hogy túl sok gyerek nem örülhetett ennek, mert a környéket a rendőrség hermetikusan lezárta, egy idő után a babakocsis anyukákat sem engedték be. Mi ugyan szereztünk két kóbor gyereket, s velük együtt sikerült bejutnunk a szovjet hősi emlékmű aljához felállított gumi létesítményhez, de ezzel lényegében egyedül voltunk, a kísérteties csendben a gyerekek sem mertek ugrabugrálni. A rendőrség ugyanígy lezárta a Szent István teret: itt némi problémát okozott, hogy a Bazilikában éppen esküvőt tartottak, s a több száz fős felháborodott násznép majdnem ledöntötte a kordont, de végül azt, aki lila zakóban volt, beengedték, így nem tört ki a forradalom.

Hogy a Budaházy és a Gárda melletti tüntetést a rendőrség miért nem vette tudomásul, az titok: sem a Szabadság téren, sem a Szent István téren a forgalmat és a népképviseleti szervek működését nem akadályozhatták, így az eljárás teljesen nyilvánvalóan jogszerűtlen volt.

A Magyar Gárda és szimpatizánsai, akik miatt az egész hacacáré volt, jobb híján az Erzsébet téren gyülekeztek, kiszorítva innen mind a köcsög gördeszkásokat, mind a Radnóti Gimnázium szombat délutánonként itt füvező diákjait. A 2-300 gárdista a Gödör feletti réten ült le demonstratívan, az ugyanennyi szimpatizáns állva vette körül őket. Meg a rohamrendőrök is. Ez utóbbiak taktikája az volt, hogy egyenként emelték ki a gárdistákat, miközben a körben álló renitenseket könnygázzal puhították. Így aztán sikerült is pár száz békés ember feloszlatását 4–5 órás médiashow-vá alakítani, aminél nagyobb szívességet nem is tehettek volna a radikális jobboldalnak. A késve megjelent – és semmiféle törvénytelenséggel nem vádolható – Vona Gábort lényegében azonnal elvitték, ezzel is tüzelve az indulatokat. Végül a maradék mintegy 50 gárdistát teljesen körbekerítették, és egyenként kiemelték, míg a szimpátiatüntetőket az Astoria, majd a Blaha Lujza tér felé kergették – a „kergetés” a szó szoros értelmében veendő, futottunk, mint a gazellák.

Egyes médiumokban megjelent, hogy a tüntetők törtek rá a rendőrökre; ebből annyi igaz, hogy egy-két órányi vegzálás után pár vizesflakon és kavics valóban repült a talpig páncélba öltözött szervek felé, ez azonban túl sok kárt nem tehetett bennük, persze a médiában jó kis gumicsont lesz.

A napnak kétféle tanulsága lehet: 1) A magyar rendőrség továbbra is tökéletesen alkalmatlan feladatai ellátására: az érthetetlen töketlenséget az értelmetlen brutalitással kombinálva arra törekszik, hogy maradék tekintélye is elenyésszék; 2) Valaki kurvára szeretné, hogy a Gárda és a Jobbik mártírrá válva még tovább növelje támogatottságát, s immár végleg megkerülhetetlen tényezővé válják a magyar politikában.

Vajon melyik a jobb?

reality 2009.07.05. 00:44:52

@Viktus: Júj+ :)
Az életét is kockáztatta.

reality 2009.07.05. 00:48:33

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Jó összefoglalás és 2. ponttal egyetértés.

Viktus 2009.07.05. 00:51:13

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

2. Ezek szerint Orbán Viktort anno Grósz Karcsiék támogatták? :D

Ne legyél butácska. Minden diktatórikus vonásokkal felruházott rendszerre jellemző a kimúláskor jellemző fejetlenség ... a valódi rendszerváltás most készül Magyarországon a Fidesz elsöprő győzelmével, és a Jobbik parlamentbe kerülésével.

Fosnak az elvtársak kapálóznak ide-oda a rendőrség meg csak egy dróton rángatott testület.

@reality:

Ejnye-bejnye kisasszony v.mi olyasmit írt együtt érez az elnyomottakkal.
Egyébként kockáztathatta is akár nemtudom allergiás é a gázra pl. mint pár polgártárs, akit ma a metők szedtek össze.

Viktus 2009.07.05. 00:58:49

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:


"zero · vastagbor.blog.hu 2009.07.05. 00:46:36
@Xor:

Hmmm.... amikor Orbán elbontotta a kordont, nem emlékszem hogy elvitték volna bilincsbe

Kordonbontás -> puszi
Ücsörgés az Erzsébet téren -> bilincs"

-
Végszónak jó éjt.

remetebal 2009.07.05. 04:11:45

@Viktus:

Hogy lehet a kordonbontást összehasonlítani ezzel a mai akcióval?
Orbán Viktornak mindig is volt politikai érzéke, mellesleg jogerős bírósági ítélettel "sem tiltották be".

Bizonyos értelemben sértő maga az összehasonlítás felvetése is. De inkább primitívnek mondanám.

Csak egy különbséget említek a több tucatból:

A kordon a demokrácia megszégyenülésének már-már monumentuma volt. Monumentuma, hiszen már több, mint 100 napja ott állt, mire a Fidesz ténylegesen fellépett ellene.
Ezek meg 3-4 nap után itt pattognak...

Nevetséges és szánalmas bulvár-Gandhi-imitátorok.

ján kádár 2009.07.05. 05:37:15

Bocsánat, de a az ok és okozat összefüggésére hívnám fel becses figyelmeteket.
Lenne M.G.-da, ha a rendőrséget szakember és nem ez az ezermester Dras kula vezetné? Nem.
Egyáltalán mennyi esélye lenne a Jobbik pártnak ha valóban M.ország érdekeit tartotta volna szem előtt ez a nemzetcsonkító vörös csürhe? Nulla.
Na szóval, ezek a kiindulási pontok.
Most lehet elgondolkodni azon, hogy a látszatra idióta komcsik, mennyire tudatosan rabolták szét, és tették tönkre a hazát.
Hánynom kell tőlük.

zoli29 2009.07.05. 07:41:23

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

A 2-es pontot én sem tudom kiverni a fejemből, mint lehetőséget.
Az esti hírekben Lendvai Ildikó "kitépem a hajatokat" c. szösszenete, illetve az, hogy a Maszop-kongresszus rábólintott a további megszorításokra, így csak sokadlagos hír lett.
Gondolom, ezt egyáltalán nem bánja az MSZP. Meg azt sem, hogy a Fidesz-kétharmad esélye továbbcsökken. Hiszen az egyszerű népnek hősök kellenek; olyanok, mint Vona, aki önként belesétál a könnygázfelhőbe, majd színpadiasan kiáll a placc közepére, és farkasszemet néz a rendőrsorfallal.

Ugyanakkor kétlem, hogy ezzel az MSZP akár csak egy kicsit is javítani tudna a saját helyzetén.

Zetek 2009.07.05. 09:37:21

@Zoli28: Nem hiszem, hogy a széles dolgozói tömegeket a "hősök" érdekelnék. /Lásd a 2006-os események értelmezését. Ott sem rajongott a tüntetőkért a tömeg./Hanem az életük kérdéseire adandó megoldások. Éppen ezért került Vona nehéz helyzetbe és erőlteti ezt a tüntetősdit, mert a nem igazán vannak válaszaik a gazdaság, pénzügyek, stb. kérdéseire.

zoli29 2009.07.05. 10:04:01

@Zetek:

Igen, abból a szempontból Vona rosszul számít, hogy az ogy-választáson a kormányzóképesség (is) sokat nyom a latba, márpedig ez a fajta akciózás nem erősíti a kormányzóképesség látszatát.

A Fidesz és Jobbik között ingadozó radikális szavazóknak viszont több se kell, mint a rendőrökkel farkasszemet néző, majd elhurcolt Vona látványa.

Zetek 2009.07.05. 10:27:43

@Zoli28: A fiúk eredményesen alakítanak,de ennél komolyabb akcióra - pl. egy rendes tüntetés - már nem vállalkoznak. Ennyi embert ki tudnak vinni az utcára, mint tegnap, de többet nem. A tábort esetleg egyben tartja, de nem hiszem, hogy az ingadozókat megnyerné. Azoknak ugyanis azért "kevés" a Fidesz, mert még nem hajtotta el ezt a kormányt. Az viszont mindenkinek, hogy ettől nem lesz vége a Bajnai kormánynak.

postabelyeg 2009.07.05. 10:50:14

Olyan helyre kéne feltölteni a videókat ahova HD is lehet.

Viktus 2009.07.05. 11:53:55

@Zetek:

Nagy a különbség 2006-ban eszsembe nem jutott volna felmenni , és nem tetszett a felesleges öncélú balhé. Most viszont egyértelmű a rendszer diktatórikus kilengése ami nem tetszik.

Bizony jövőhéten, ha a Jobbik összehívja a népet lesz ott elég demokráciát féltő ember.

Zetek 2009.07.05. 13:06:26

@Viktus: Nem hiszem. Az más, hogy a televízió előtt háborgok és más, hogy valamit teszek. Az emberek alig negyven százaléka vette a fáradságot, hogy elsétáljon az urnákig.Ha valóban érzenének ilyen támogatást, akkor önállóan tennének valamit. (Emlékszel, mekkora volt a "tömeg" amikor az MSZP miniszterelnököt keres című játékba néhány tüntetés erejéig bekapcsolódtak?) A Jobbik nagyjából ezt a néhány száz főt képes mozgatni. Többet nem.

Redcap 2009.07.05. 15:39:07

Dramatic Gopher megjelenése valóban drámai hangsúlyt adott a videónak. Jót kacagtam. Szeretem a feministákat, nagyon könnyű velük trollkodni.