Lendvai, Miss Sün és a Három Grácia - Reakció TV
2009. június 05. írta: spanyol'

Lendvai, Miss Sün és a Három Grácia - Reakció TV

  Úgy kellett ez az EP kampány az MSZP-nek, mint Silviónak a partifotós. Dehát nem volt mit tenni, ki kellett találni egy Kádárra hajazó retró designt, kellett találni két vállalható arcú MSZP-st, akik maguk is vállalják az MSZP-t. Aztán felkérni a Societas-t, hogy csináljon összehasonlító plakátokat a gyűlöletről és a szeretetről és végigkampányolni az országot. Ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazon emberek előtt. Azért akárki akármit mond, ez kemény meló.

Elviselni az elviselhetetlen saját tábort, elviselni a kötekedő újságírókat, reggel nem spagetti pántos pólót felvenni, kedvesnek lenni idióta szavazókkal, elmondani századszor is ugyanazt, ugyanolyan hittel, ugyanolyan lelkesedéssel, félni, hogy valaki megfúr a párton belül, félni, hogy valaki kiteregeti a szennyest, félni, hogy valaki felismer az utcán, félni, hogy ha ennek egyszer vége lesz, nem lehet semmi tisztes melót szerezni, tudni hogy milliók gyűlölnek és nagygyűléseken azt üvöltik, hogy börtönbe, börtönbe. Hát szar ügy. Még kilenc hónap, ahogy Lendvai fogalmazott. Még kilenc hónapig kell nyelni a sarat, nap, mint nap. És közben itt ez a kampány is. Amit el kellett kezdeni, be kellett fejezni és vasárnap a kamerákba nézve kell kommentálni. Lelkük rajta. Mi a kamerának a jobbik felén állunk. 

  A rövid bevezető után pedig a tegnapi MSZP kampányzáróról jelentkezik a Reakció TV. A kampányzáró a Millenárison volt és kb 200 voltak jelen. Nagy örömünkre igazi csemegékkel szolgálhatunk kedves olvasóinknak. Miss Sün, Lendvai és három grácia is nyilatkozott nekünk.

  Először Lendvai Ildikó beszél a megfélemlítésről és a börtönről a színpadon, aztán Berkecz Máriáról elmenőben:

  Miss Sün, aki dokkolás témában megosztja olvasóinkat, végre interjút adott nekünk. Nemcsak az MSZP lehetséges szavazóit jósolja meg, hanem a sünös akcióról is nyilatkozik. Beszél Gyurcsányról és az ő társaságukról, amely megemlékezik nemcsak április 4-ről, hanem március 21-ről is, bár ezzel a dátummal kapcsolatban mintha kicsit zavar lenne az erőben. 

  Végül három grácia, akik várják a 14. havi nyugdíjat és szívesen laknának Szijjártóval egy fedél alatt:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr621165726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.05. 18:09:44

Azt hiszem, nem lenne ellenemre ez a "politikai Trianon", habár magyarázat nélkül elég értelmetlen kifejezésnek tűnik. Azzal is.

Tehetetlen Dodó 2009.06.05. 18:34:40

Ez az egész annyira szánalmas, hogy szinte röstellek gúnyolódni rajtuk. Fogyatékosokon sem szoktam.

Azért az mindenesetre örömmel tölt el, hogy Ildi néni már attól retteg, hogy a "baloldal" egészen eltűnhet a politikai palettáról.
Nem rossz ötlet.

2009.06.05. 18:57:39

Kommentálhatatlan.
Kész.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 19:01:19

A hangminőség gyalázatos. valamit kéne vele kezdeni. Így nem fogtok olyan bravúrokat hozni, mint a Hörtv.

tanarseged ur 2009.06.05. 19:08:51

Azért egy tévévitát megnéznék Miss Sün és Morvai Krisztina között.

tanarseged ur 2009.06.05. 19:10:17

Már úgy értem, hogy a vita lenne köztük. :-)

Szt. Ahanov 2009.06.05. 19:15:13

GYÁÁÁÁ! Adja az Isten, hogy az ilyen Miss Sün színvonalú zsenik újítsák meg a "baloldalt"! Zseniális az interjú. "- Mi volt március 21-én? - Most hirtelen nem tudom megmondani, de megünnepeltük." Ez kész, bazmeg, gyász. És közben süt a tekintetéből valami elképesztő pökhendi felsőbbrendűség-tudat. Ahhh! Téényleg, tényleg kommentálhatatlan.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.06.05. 19:15:24

@tanarseged ur:

Nem olyan bonyolult: meghívod mindkettőjüket, Miss Sünt a bal oldaladra ülteted, Morvai Krisztinát a jobbra, és már lehet is nézni a tévében egy izgalmas vitát mondjuk az empiriokriticizmus eszmerendszeréről... :DD

tanarseged ur 2009.06.05. 19:18:56

@Non est volentis:
Ezt lőttem le a helyesbítésben. A rossz poénokat ugyanis csak akkor szeretem, ha tőlem származnak. :-)

freehckr 2009.06.05. 19:25:21

@Szt. Ahanov:
"És közben süt a tekintetéből valami elképesztő pökhendi felsőbbrendűség-tudat."

Én inkább arra tippelnék, hogy a dílere a napokban minőségi áruval lephette meg, amihez eddig nem nagyon volt hozzászokva. :)

tanarseged ur 2009.06.05. 19:31:26

@Szt. Ahanov & @Tehetetlen Dodó:

Baloldalra is szükség van. Nemcsak az országnak van szüksége rá, hanem a jobboldalnak is. Minden csapat ellustul és elkorrumpálódik, ha nincs ellenfél, vagy ha van ugyan, de látványosan béna és önmagát veri meg.

Tudom, hogy az ilyen hozzászólás errefelé nem arat osztatlan népszerűséget, de a Fidesz az utóbbi években egyre hülyébb tud lenni, és valószínűleg azért is, mert ilyen ellenfél mellett megengedheti magának. Az MSZP előbb-utóbb kihalásos alapon el fog tűnni, de pl. az LMP átveheti a helyét, ha ügyes. Nem hiszem, hogy belátható időn belül az LMP-re szavaznék, de szívesebben látnám őket a baloldalon, mint az MSZP-t.

szubjektiv 2009.06.05. 19:32:21

miss sün:) Hát van az a szint amikor az ember már röhögni sem tud, ez a nő egy szellemi toprongy. A nénik meg... Gyűlölöm ezt a típust, az ilyenek miatt szívunk hosszú évek óta, hogy venné el tőlük a patás a nyugdíjat....:)

tanarseged ur 2009.06.05. 19:32:29

"a baloldalon" = a baloldal fő erejeként

Bello74 2009.06.05. 19:34:28

Ez a demokratikus hálózat nem kódfejtők gyülekezete, az biztos.

tanarseged ur 2009.06.05. 19:34:56

@szubjektiv:

Ahhoz mit szólsz, hogy

"Jól kitaníttattuk az Orbánt a pénzünkön, aztán most járatja a pofáját."

Nem a riportból van, a minap hallottam valakitől a riportbeli "három grácia" nemzedékéből.

rutyi 2009.06.05. 19:38:40

Nem tom mit tol ez a Miss Sün, de egyszer én is megtolnám. Osztán közben kiabálhatná h "Marx! Engels!", alattam igazán mélyen elnyomott munkásosztály lehetne.

Nyami.

Bladecatcher 2009.06.05. 19:39:21

Hát történelmi napok ezek. Lendvai Ildikó simán hozza a fehér terroros Grósz Károlyt (a közönség dettó), A három grácia pedig egy hat lábon járó Tiranai Lepel.

Miss Sün meg.... Hát a következő szoci kormány szóvivője. Az fix.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.06.05. 19:39:40

Kedves kommentelők, mégis, ki az a perverz, aki dokkolni vágy ezzel a sünivel?
------------
Kedves Reakció, dobjunk össze nektek párezret mikrofonra?

Szt. Ahanov 2009.06.05. 19:42:36

Nem tudom túltenni magam ezen a Miss Sünön. Sosem láttam még embert, akiben ekkora ostobaság ekkora egóval társult. "Meglesz az öt szavazat, jó esetben a hét..." baloldali értékek: "például április 4-én is felmentünk a Citadellába..." Ilyne nincs. Ez egy robot, ilyen ember nincs.

szubjektiv 2009.06.05. 19:43:01

@tanarseged ur:
HOgyne, alapszöveg ez is. Az orsóst is kádárék taníttatták.
Ha a maszop eltörölné a nyugdíjat, akkor is megmaradnának törzsszavazóknak.
Megérne egy pszichológiai elemzést, hogy hogyan működnek ezek az emberek.

szubjektiv 2009.06.05. 19:47:41

@Szt. Ahanov:
De zseniális volt, hogy nem értette, miért kérdeznek vissza:))) Benne volt a tekintetében, hogy ezek a kötözködő hülye fideszesek:)
Ez még szállóigének is jó lenne, meglesz az öt szavazat, vagy a hét hörrrr:D

Tehetetlen Dodó 2009.06.05. 19:56:15

@tanarseged ur:
Tökéletesen igazad van. baloldalra is szükség van, csak nem ezekre.
Egy rendes, klasszikus baloldali, szociáldemokrata jellegű pártra lenne szükség. Momentán - jobb híján - ezeket az értékeket leginkább a Fidesz képviseli.
Egy LMP még lehet reményteljes kezdet, bár már túl sokan settenkednek körülötte a liberálbolsi médiában lejáratott alakok közül.
Ha függetlenek tudnak maradni, lehet belölük valami.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.05. 19:59:32

@szubjektiv: Az is alapszöveg, hogy az orsós külföldre mehetett tanulni, mégis komcsizik a hálátlanja. Meg az is alapszöveg, hogy az orsós csak pár hónapot volt kint külföldön, nem is ott szerzett diplomát, ezért nincs eerópai látóköre.

Szt. Ahanov 2009.06.05. 20:00:07

@tanarseged ur: Egyetértünk tesó, baloldalra szükség van. De nem erre! De szép lenne, ha az LMP lenne Magyarországon a baloldal! Alig várom!

heima (törölt) 2009.06.05. 20:11:09

baloldalra nincs szükség, baloldali értékekre meg végképp. látni hova vezet a baller hülyeség. inkább akkor legyenek tematikus pártok.

Steve the Great 2009.06.05. 20:11:36

@Dr. Zerge: Zseniális ez a nő, nagyon kis drága... :)
Abban azért bízom, hogy nem a Demokratikus Hálózat öngyilkos kommandójának a tagja. :)

luucy 2009.06.05. 20:23:24

Miért nem jönnek be nekem a videók? Erre tud valaki valami tanácsot adni?

Már nem a youtubeon vannak fent?

tevevanegypupu 2009.06.05. 20:46:25

Elnyuhetetlenek. Mindig ugyanilyenek voltak, minden generacio 45 utan. Nem fognak eltunni.

tanarseged ur 2009.06.05. 20:57:40

@Tehetetlen Dodó:
"Egy rendes, klasszikus baloldali, szociáldemokrata jellegű pártra lenne szükség. Momentán - jobb híján - ezeket az értékeket leginkább a Fidesz képviseli."

Na, ez a bajom a mostani Fidesszel. Thatcherista magyar jobboldalt szeretnék. Per pillanat csak ibista van (kösz, nem), a Fidesz meg lassan szocibb lesz a szociknál - merem remélni, hogy csak a kampányduma szintjén.

luucy 2009.06.05. 21:05:58

Plíííííz help!

Mit töltsek le, hogy láthassam a videókat??????????????

Steve the Great 2009.06.05. 21:13:43

@luucy: flash player kell hozzá összesen.

JXB 2009.06.05. 21:19:55

Ezek az embere foglyul ejtették Magyarországot!

tanarseged ur 2009.06.05. 21:23:46

@heima:
"baloldalra nincs szükség" - Ne csináld már, kell azért ellenzék is. :-)

@luucy:
Flash player?

@Dr. Zerge (és mások):
Jól értem, hogy a "dokkolás" ezek szerint kortárs kifejezés a coitusra ill. copulatióra? :-) Komolyan nem értettem a posztban, hogy Miss Sün milyen tárgyban is osztja meg az olvasóközönséget...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.06.05. 21:29:21

@tanarseged ur: Kizárásos alapon én erre bátorkodtam következtetni.

A Tigris 2009.06.05. 21:29:35

Olykor olykor erről a süni jányról a fiatal csaj jut eszembe a 6:3-ból:
"...te látod a jövőt, elvtárs?!"

ja hogy megijedt a kisgyerek a kibálástól...
ha könnygázt lőnek közéjük az sem tetszik a kisgyerekeknek... hülye p*csa!

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.05. 21:30:33

Meglesz a hét szavazat. Jeeeeeeee, ez a nő egy zseni. Tényleg lehet belőle kormányszóvivő. Olyan bölcs, mint Demcsák "blogger" Zsuzsa, vagy Bugyik "ártatlanság VÉDELME" Bernadett. Éljenek a szoci csajok:-D

A Tigris 2009.06.05. 21:31:48

jah!
részemről a süni lány dokkolása negatív

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.05. 21:31:51

Meglesz a hét szavazat. Jeeeeeeee, ez a nő egy zseni. Tényleg lehet belőle kormányszóvivő. Olyan bölcs, mint Demcsák "blogger" Zsuzsa, vagy Bugyik "ártatlanság VÉDELME" Bernadett. Éljenek a szoci csajok:-D

zoli29 2009.06.05. 21:39:32

Hát, jobb volt, amíg Ms Sün nem szólalt meg, csak a képet láttam róla a Szerencsejáték Zrt.-party-ról, abban a kis miniszoknyában... Ezután az interjú után most egy jó ideig nézegetnem kellene a képet, hogy megjöjjön hozzá a kedvem... ;)

A 3 grácia egész' normális volt.

Sajnos még mindig nem lehet leírni az MSZP-t. Küzdeni fognak az utolsó leheletükig.
Apropó, vajon Ms Sün csak a vágyait fogalmazta meg, vagy véletlenül kikotyogott egy titkot, amikor azt mondta, hogy Gyurcsány szeptemberben visszatér?

Ivan Hontalan 2009.06.05. 21:49:07

@Zoli28: igen, arra szeptemberi nagy visszatérésre én kíváncsi vagyok :)

szubjektiv 2009.06.05. 21:55:30

A jedi visszatér? brrrr

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 22:05:42

@rutyi: Vajon tudná, azok kicsodák? Lehet, hogy még nem is hallotta, hogy Marx vagy főleg Engels.

charlie 2009.06.05. 23:26:41

Azért március 21-et nem tudni... oszt több esemény napja volt. tanácsköztársaság, kisz, legalább ezt tudta volna.

meg most ilyen elnyújtott a feje, vagy szar a képaránya a videónak?

Bladecatcher 2009.06.05. 23:28:59

@Loxon: De ünnepelné őket. Csak most azt nem tudná, hogy mikor.

Bladecatcher 2009.06.05. 23:37:35

@Spanyol' @lelkylola

A végén még Miss Sün ment oda hozzátok, hogy reklámozhassa a demokratikus hálózatot és hogy megkaphassa az intellektuális kegyelemdöfést?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.05. 23:45:43

@szubjektiv: inkább a birodalom visszavág, nem?
. )

Rwindx 2009.06.06. 00:19:26

Nekem úgy tűnik miss Sün nagyon durván lenézett benneteket.

:antalagy: 2009.06.06. 01:27:13

ma egy villamoson utaztam miss sünnel :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.06. 01:45:16

3néne: "Gyurcsánynak más feladatot találtak" :P

szubjektiv 2009.06.06. 02:15:45

@gloire:
Egyik rosszabb, mint a másik.
De még itt hörögnek ezek a szerencsétlenek.
No majd hallgassuk a vasárnap esti hőbörgést:)

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.06.06. 03:37:47

Ilyenkor néhány másodpercig megsajnálom őket... Aztán eszembe jut az összes szar, amit tőlük kaptunk.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2009.06.06. 04:48:04

ha szexuálisan is ilyen lelkesen elvakult a missssün... én vállalom ;)

manx express 2009.06.06. 07:12:16

khm, elég kínos, de ez egyáltalán nem maszopspecifikus problema. pontosan ilyesmiket lehet hallani egy (mondjuk úgy, hogy) alacsony árfekvésű bárban csakúgy, mint a buszon-villamoson, de akár egyetemi folyosókon is. vajon miért tudják a magyart folyton megetetni?...

sorokinV 2009.06.06. 10:52:26

Miss Sün nem volt véletlenül egy cseppet részeg?

cutcopy 2009.06.06. 10:56:22

Ildikó felveszi a kesztyűt, haha. Ez mit jelent? Hogy kesztyűben sokkal jobb hazudni?

VIKUNYA 2009.06.06. 11:04:09

remélem igaza lesz miss sünnek, és tényleg meglesz nekik az öt vagy a hét szavazat, akkor bőven küszöb alatt lesznek :))))

kamasuka 2009.06.06. 11:12:02

Azért gratula a szerzőknek, hogy röhögés nélkül kibírták az egész MSZP-s ö ö ö ... semmit!

zoli29 2009.06.06. 11:23:24

@Eltiron72:

Ms Sünt nézve én is éreztem egy kis szánalmat.
Hozzáteszem: 2006-ban még Fletóra szavaztam.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.06.06. 11:39:27

Kérem hogy vigyázzatok ezekre a videókra, mert pár év múlva amikor Miss Sün és harcostársai "újjáépítik a baloldalt" felbecsülhetetlen értéket fognak képviselni ezek a felvételek. :-)

Arra hogy van-e szükség egyáltalán efféle baloldalra, szerintem Lengyelország a válasz, működik a parlamentarizmus jobboldali kormánypárt - jobboldali ellenzék felállásban is. :-)
(pl. radikális jobboldal - szociális jobboldal - demokratikus jobboldal - liberális jobberek)

Az LMP és a vele szorosan összekapcsolható Humanista Párt c. alakulatról tudnotok kell, hogy eredendően egy külföldi (svájci) személyhez köthető karizmatikus - idealisztikus - utópiaközösségből nőtte ki magát valamiféle protopárttá, amihez lassan hozzácsapódtak a rendszerváltás óta szavazóképessé cseperedett generáció, az "apolitikus nemzedék" azon tagjai aki két bringásfutártalálkozó, spanglitekerés és gödörklub-koncert között - mint a hal aki véletlenül kinéz egy pillanatra az akváriumból - elhatározták hogy politizálnak egy kicsit.

És tegyétek el ezt a kommentemet is, mert szerintem ők lesznek azok akikkel 8 év múlva először kell igazán komolyan megmérkőznie az akkori polgári jobboldalnak.

Ugyanis a Kiss-Lendvai-Szekeres generáció az elkövetkező bukás után visszavonul, és addigra kiöregszik azaktív politikából (tényleg, ki látott már olyan modern baloldalt amit 60-70 évesek visznek) Ugyanakkor a Bajnai-Fletó generáció, a rendszerváltás "technokrata" nyertesei még bőven aktív korban lesznek ahhoz hogy ne mondjanak le egykori befolyásuk visszazserzéséről, így ezek a rutinos pénzes zsákok fogják megvenni maguknak az idealista eszméket addigra már kicsit gyakorlatiasabban értelmező és egyéni politikai karrierekre aspiráló csapatot.

Legyen tanulság a közismerten korrupt és képmutató Levegő Munkacsoport vagy nemzetközi méretekben a Greenpeace példája arra hogyan tudja a mainstream politikát megkerülve hatalommá konvertálni a pénzét aki már nem adhatja a saját, lejáratódott arcát a műsorhoz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.06. 12:25:14

@Karmadealer:Teljesen jól látod az LMP-t. Nekem is ez
a benyomásom róluk.

Jason Bourne 2009.06.06. 14:16:24

a három kommancs mama a végén LOL a kérdést se érti szerencsétlenje a jegybankelnökkel kapcsolatban.

Jason Bourne 2009.06.06. 14:20:39

a szőke csaj tényleg illumináltnak tűnik. biztos meghúzta a butykost a rendezvény végén, hátul a színpad mögött

sergei 2009.06.06. 14:58:04

@Jason Bourne: Jaja, Progresszív, modern nő :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.06. 18:32:13

@Bladecatcher: igen miss sün odajütt, hogy még ezt el akarja mondani.

One Bad Habit 2009.06.06. 20:26:37

Közéleti szereplést csak szobahőmérséklet alatti IQ-val lehet vállalni ebben az országban?

Elkeserítő...

elfogulatlan13 2009.06.07. 00:01:34

Olvasom, hogy beindult a jobboldali papagájkommandó.
Lealáztok valakit egy riport miatt, ami nem is volt rossz főleg ha figyelembe vesszük, hogy rögtönzött volt az egész.

Én a véleményekből a jobboldal IQ-ját állapítom meg.
A szobahőmérsékletet megsem közelíti, esetleg télen fűtés nélkül.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.07. 00:03:54

@elfogulatlan13:
Bizony, a Reakció blognak külön papagájkommandós szakasza van. Dedikált!

elfogulatlan13 2009.06.07. 00:07:48

@One Bad Habit:

Gondolom neked ott van az IQ szinted.
@Jason Bourne:

Ezt miből vetted le ?
Te illuminált állapotban vagy amikor rendezvényre méssz ? Estleg mindig ?

elfogulatlan13 2009.06.07. 00:11:17

@TuRuL_2k2:

Csak sajnálni tudom a Rekció tv-ét.
Értelmesebb emberek, nem hajlandók csatlakozni a papagájkommndótokhoz ?
Bár megértem.

elfogulatlan13 2009.06.07. 00:13:54

Jó éjt, egymást utánozó, értelem nélküli "kommandó"

elfogulatlan13 2009.06.07. 00:16:37

Utólag még annyit, hogy totálisan képviselitek az egész jobboldal stílusát.
Szánalmasak, és még tahók is vagytok.

zoli29 2009.06.07. 00:32:11

@elfogulatlan13:

Nekem más a véleményem a Reakcióról. Én pl azért szeretem őket olvasni és kommentelni, mert nem úgy látják a világot, mint a sokak által tipikus jobboldalinak tartott HírTV-s és Echo-s betelefonáló bácsik és nénik. Itt liberálisan gondolkodó, konzervatív értékrendet valló emberek vannak (elsősorban), amilyennek én is tartom magam.

De ha ez nem felel meg a te ízlésednek, nem kötelező olvasni. De komolyan! ;)

zoli29 2009.06.07. 00:38:15

@murci/szamárfül:

Őszinte leszek: nincs bűntudatom emiatt. Egyszerűen csak nem követtem figyelemmel a politika történéseit, csak a kampány idején jutottak el hozzám elsősorban az MSZP üzenetei. És úgy láttam, hogy Gyurcsány egy modern és jófej miniszterelnök, ráadásul ötéves adócsökkentést hirdetett, szóval meg voltam róla győződve, hogy az országban minden a legnagyobb rendben van. Meg hát dunaújvárosi vagyok, ahol legalábbis 2006-ig az volt a furcsa, ha valaki nem az MSZP-re szavazott. Mára már itt is megfordult a hangulat.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.07. 00:38:51

ezeknek az "elfogulatlanoknak" a nevük a legjobb...

zoli29 2009.06.07. 00:40:23

@murci/szamárfül:

Ja, egyik pártnak sem tagjai.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.06.07. 01:48:48

@Zoli28: Nekem mindig a felfedezés őszinte öröme (volt) MSZP szavazókkal beszélgetni, talán azért mert ahol én élek ott diafilmről sem ismerneünk ilyent. Max. mindenkinek van egy olyan ismerőse aki látott már olyat aki találkozott velük. :-) Ennek ellenére simán el tudom képzelni mert életemben már annyiszor láttam azt hányfajta Magyarország él egymás mellett párhuzamosan, egymásról sokszor tudomást sem véve. (pl. aki volt annak idején sorozáson, ahol a veled összezárt embereket csak a születési dátumuk kötötte veled össze az tudja hogy miről beszélek)
Igazából ritkán vannak az életnek olyan pillanatai amikor ezek a párhuzamos Magyarországok találkoznak és ütköznek egymással, az egyik ilyan a választások időszaka, olyankor milliónyi döbbent szem szegeződik a képernyőkre, nézi az emelkedő narancssárga vagy vörös oszlopokat és maga elé motyogja hogy ki a fasz szavazott ezekre?
Húsz év telt el 1989 óta és talán mostanra értettem meg teljesen mi hogyan is milrt történhetett így. De most megint egy fordulóhoz ért az újkori politikai berendezkedés, és ezt nem a mostanra várt választási eredmlnyre értem, hanem arra amit ez előző kommentemben meg még régebben kifejtettem a velünk élő kádárizmusról és annak haláláról. És erre Zoli28 és még sok bevallott vagy be nem vallott hasonló személyes átértékelési pálya a bizonyíték.
Bizony, 20 év kellett ahhoz hogy ez a lufi kipukkadjon. Nem, nem is pukkadt ki. Lassan leeresztett, elfogyott belőle a levegő.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.06.07. 01:50:37

@Zoli28: Nekem mindig a felfedezés őszinte öröme (volt) MSZP szavazókkal beszélgetni, talán azért mert ahol én élek ott diafilmről sem ismerneünk ilyent. Max. mindenkinek van egy olyan ismerőse aki látott már olyat aki találkozott velük. :-) Ennek ellenére simán el tudom képzelni mert életemben már annyiszor láttam azt hányfajta Magyarország él egymás mellett párhuzamosan, egymásról sokszor tudomást sem véve. (pl. aki volt annak idején sorozáson, ahol a veled összezárt embereket csak a születési dátumuk kötötte veled össze az tudja hogy miről beszélek)
Igazából ritkán vannak az életnek olyan pillanatai amikor ezek a párhuzamos Magyarországok találkoznak és ütköznek egymással, az egyik ilyan a választások időszaka, olyankor milliónyi döbbent szem szegeződik a képernyőkre, nézi az emelkedő narancssárga vagy vörös oszlopokat és maga elé motyogja hogy ki a fasz szavazott ezekre?
Húsz év telt el 1989 óta és talán mostanra értettem meg teljesen mi hogyan is milrt történhetett így. De most megint egy fordulóhoz ért az újkori politikai berendezkedés, és ezt nem a mostanra várt választási eredmlnyre értem, hanem arra amit ez előző kommentemben meg még régebben kifejtettem a velünk élő kádárizmusról és annak haláláról. És erre Zoli28 és még sok bevallott vagy be nem vallott hasonló személyes átértékelési pálya a bizonyíték.
Bizony, 20 év kellett ahhoz hogy ez a lufi kipukkadjon. Nem, nem is pukkadt ki. Lassan leeresztett, elfogyott belőle a levegő.

zoli29 2009.06.07. 07:42:39

@Karmadealer:

Remélem, hogy igazad van! :)

Bladecatcher 2009.06.07. 09:26:10

@lelkylola: Köszi. Ezzel bebizonyosodott, hogy Miss Sün menthetetlen. Miután kioktatja a Reakciót, náluk kezdi reklámozni a DH-t. Logikus.

Tehetetlen Dodó 2009.06.07. 10:08:50

@Karmadealer:
Igen, úgy tűnik, most vége a nagy mutatványnak.
Ezek el tudták hitetni másfél évtizeden keresztül, hogy ők a társadalom javára munkálkodnak.
Ennek külsődleges díszleteiként a vörös drapériák, a "szocialista" és "baloldali" jelzők, valamint az ismerős frazeológia és ismerős arcok szolgáltak, belső motiváció pedig a mesterien kihasznált kádári-nosztalgia, amelynek sokszor rafináltan indirekt erősítésével sikerült a klasszikus baloldali párt színében eladniuk magukat.
Mindeközben egész tevékenységük azok ellen irányult, akik jóhiszeműen, a megtéveszés hatására újra meg újra beszavazták őket a hatalomba.
Fletónak mindenképpen köszönhetünk annyit, hogy az ő gátlástalan módszerei segítettek a jóindulatú, jószándékú, ám kellő ismeretekkel nem rendeslkező szavazóbázisnak abban, hogy végre felismerjék, hogy egy végtelenül mohó, önző vadkapitalista bandát segítettek abban, hogy a vágyott rózsaszín kádárizmus helyett a legsötétebb manchesteri kapitalizmust építgessék.
Igen, a lufi leeresztett, és remélem, hogy nem lesz többé elég gáz a palackban, hogy újra hatalmasra fújják.

Szt. Ahanov 2009.06.09. 08:57:18

@murci/szamárfül: Annyira tudtam, hogy Miss "elfogulatlan13" Sün nem fogja tudni megállni a kommentelést. :) Nem rá vallott volna. :)
süti beállítások módosítása