Kommentszűrés
’09 jún
5
12:21

Egy a szabad, demokrata - Reakció TV

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

   Az egyik szerkesztőségi ülésünkön merült fel, hogy valamivel nekünk is illene hozzájárulnunk az SZDSZ Egy a magyar kampányához, valamint a magyar reálgazdasági válság elleni küzdelméhez. Így születtek meg az Egy a szabad, demokrata minimalista-igénytelen figurái, amelyeket ma délelőtt elvittünk az SZDSZ kampányzárójára. A Városháza park egyik dombján kezdtük el letűzdelni a kedves kis csapatot. 

  Szabad, demokratáink megjelenése előbb némi tanácstalanságot szült, majd a párt munkatársai udvariasan, de mégis kirekesztően felszólítottak minket, hogy vigyük onnan a szabad, demokratáinkat, mert ez az ő dombjuk. Le van foglalva, ki van fizetve június 7-ig. A májusfán túli dombokat ajánlották figyelmünkbe. Területi vitáinkat rövidre zárva átköltöztettük a szabad, demokratákat egy szabad dombra. Így szerencsére sikerült megúsznunk, hogy felnyúljanak a seggünkbe, és a herénket piszkálgassák

  Szabad, demokratáink, akiket nem engedtek az SZDSZ-sátor közelébe:

EGY A SZABAD, DEMOKRATA


László (41), mérnök-közgazdász. 1998 óta képviselő egy belső pesti kerületben. Amióta gyanúsítottként kihallgatták egy ingatlan-eladási ügyben, nyugtalanul alszik. SZDSZ-es. Magyar.

Hans (54), menedzser. Egy osztrák építőipari cég koordinátora. Egy völgyhíd felépítése után 12,3 millió eurót utalt egy magyarországi betéti társaság számlájára. SZDSZ-es. Osztrák.

Zsolt (29), rendőr hadnagy. 2006 őszén többször elragadta a hév. Eljárás indult ellene, de társai tanúvallomásai alapján felmentették. Főnöke kitüntetése után előléptették. SZDSZ-es. Magyar.

Péter (51), vállalkozó. 1990–2006 között önkormányzati képviselő volt. Jelenleg egy állami erdészeti vállalat igazgatósági tagja. SZDSZ-es. Magyar.

Judit (29), oktatási szakértő, egy digitális oktatási eszközöket forgalmazó cég tulajdonosa. Szerinte a magyar közoktatást forradalmasítja a digitális táblák elterjedése. SZDSZ-es. Magyar.

Gábor (57), alanyi író, főpolgármester. A hatodik kampányát nyeri a 4-es metróval. SZDSZ-es. Magyar.

Gomez (28) egyetemi hallgató, street-art művész. Szociológiai tanulmányait tíz éve kezdte meg, a szüleivel él. Tizenkét éves kora óta rendszeresen tegeli a házfalakat. SZDSZ-es. Magyar.

Ferenc (54), a világra nyitott baranyai gazdálkodó. Szőlőföldjeit előbb-utóbb autópályák nyomvonala keresztezi. Az uniós csatlakozás igazi nyerteseként büszkén vallja: Európa a kisgazdáké. SZDSZ-es. Magyar.

Irén (53), miskolci jegyellenőr. 5 ezer forintot, egy retúr jegyet és melegétkezési utalványt kapott azért a szombati kiruccanásért. A küldöttgyűlésen jól szavazott, most eljárás folyik ellene. Álküldött. SZDSZ-es. Magyar.

Laci (37), szegregációs szakértő. Hat éve felzárkóztatási tanulmányokat ír az Oktatási és Kulturális minisztériumnak. Aggasztja a szélsőjobb előretörése. SZDSZ-es. Magyar.

Miklós (44), média- és vallásszociológus. Az állam és egyház szétválasztásának élharcosa, hisz a piacban. A Miniszterelnöki Hivatal Egyházi Kapcsolatok Államtitkárságának szakértője. SZDSZ-es. Magyar.

Gábor (61), vezérigazgató. Az ország egyik legjobban fizetett topmenedzsere. Fő életműve a fővárosi költségvetés egyensúlya. Nem szokott lottózni. SZDSZ-es. Magyar.

Iván (61), könyvtáros. Már a ’80-as években felhívta a figyelmet a Kádár-rendszer nacionalizmusára. Szerinte tiszteletben kéne tartanunk szomszédaink érzékenységét. SZDSZ-es. Magyar.

János (43), ügyvezető, frakcióvezető. Sztármenedzserként vallja: a liberalizmus egy brand. Szerinte korábbi fő megrendelője rossz gazda. SZDSZ-es. Magyar.

Veronika (32), újságíró. Felháborítja a családon belüli erőszak Gabonban, aminek nemzetközi konferenciákon ad hangot. Arany Tanga-díjas. SZDSZ-es. Magyar.

György (70), író. Tej-, tojás- és lisztérzékeny. Küzd a könnyűdrogok legalizálásáért. SZDSZ-es. Magyar.

Bálint (57), szociológus, K+F szakértő. Szerinte a magyar közoktatás a fasizmus utolsó fellegvára. Sikerének tartja, hogy az osztályzatokkal többé nem lehet az alsósok személyiségét torzítani. SZDSZ-es. Magyar.

Tihamér (35), kiadói szerkesztő. Igazi konzervatívnak tartja magát. Time-ot olvas, és tweed-zakóban jár. SZDSZ-es. Magyar.

Tibor (41), kreatív. Városstratégiai jelentőségű beruházások arculatát tervezi. SZDSZ-es. Magyar.

Zsuzsa (39), óvónő. Elkötelezett állatvédő, nem bírja látni a cicák szenvedését. SZDSZ-es. Magyar.

Péter (33), egyetemista. Aktív bringás, de igazi sportszerelme a hosszútávfutás. Küzd az állam és egyház szétválasztásáért, fellép a politikai szélsőségekkel szemben. SZDSZ-es. Magyar.

Gábor (59), rádiós műsorvezető. Sokáig pártelnökként dolgozott, ma már csak levezet. Barátja, Péter szeret és tud is oszlatni. SZDSZ-es. Magyar.

 

Címkék: kampány videó szdsz reakció kirekesztés ep választás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr911165119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homoródkarácsonyfalvi 2009.06.05. 12:37:39

Kedves Kálmán, Tóni, a jó Isten tartson meg Benneteket sokáig!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.05. 12:44:31

gyerekek, ejjó volt :)

az aranytanga díj mindent visz, de ez se kutya:
"Már a ’80-as években felhívta a figyelmet a Kádár-rendszer nacionalizmusára." :D

mellesleg a párt le van írva, lehet, hogy hulalgylázás már belérúgni ... Ezt onnan tudom, hogy láttam, mit írt a pártról Babar Eszti a facebookon... (aki ott az ismerőse, nézze meg!) hát olyat írt róluk, amit eddig csak csak széjlobbról szoktak... (csúnya szavak nélkül)

n_gery 2009.06.05. 12:46:14

Ez nagyon jó! :D
Gratulálok!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.05. 12:46:45

@murci/szamárfül: jav. hullagyalázás, széljobbról,
pardon

[liberális, szöszi gépírónőt felveszek, de lehet vörös is]

caralho voador 2009.06.05. 12:49:40

"Semmiben sem egyezek meg veled, de az életemet adnám, hogy elmondhasd a véleményed"
Éljen az SZDSZ és az ő sajátosan értelmezett liberalizmusa.

_astronaut 2009.06.05. 12:49:45

Nem is tudom mit mondjak. Nem ovis dolog pálcikákat szúrni a fűbe ?:) persze a lényeg átjött: Na ennyire szabad-demokrata az szdsz, hogy még pálcikákkat sem lehet leszúrni a földbe. Egyébként szerintem lehet, csak faszság.

homoródkarácsonyfalvi 2009.06.05. 12:54:33

@murci/szamárfül: A párt lehet, hogy le van írva, de a vezetők befolyásával mi lesz? Új párt? Egyesülés az MSZP-vel, mint hajdan a szocdemek Rákosékkal? Szerinted EZEKET a vezetőket érdekelte (érdekli) egyáltalán, hogy mi lesz a magyar liberalizmussal? Ha másik liberális párt lesz, előbb-utóbb nem veszik-e meg- zsarolják maguknak a kedves kis SZDSZ-es magyarok?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 12:55:06

Ez nagyon jó volt Kínai és Tóni!
Azért bánod Kálmán, hogy a Tónit nem vizsgálták át testüregileg?

eeepunk 2009.06.05. 12:56:30

Nagyon fontos kérdés, hogy kínai vagy hurka pálcika akart behatolni az általuk bérelt területre? Ha hangsúlyoztátok volna a kínai (és nem a magyar) mivoltát, jobb esélyetek lett volna a maradásra :) - talán - egy szabad, demokrata dombocskán. A sünöket is elzavarják, ugye?

rognork 2009.06.05. 12:57:19

@murci/szamárfül: ha tetmét többször meggyalázod, feldarabolod, elégeted, akkor sem tudod kihozni döntetlenre. ki kell radírozni őket, száműzni, majd duplagondollal eltüntetni. eraser. végképp eltörölni.

homoródkarácsonyfalvi 2009.06.05. 13:02:22

@murci/szamárfül: Lehet, hogy mint SZDSZ le vannak írva, de ne becsüljük le a jövőbeli befolyásukat. Lehet, hogy holnap egyesülnek az MSZP-vel, mint annak idején a Szakasits szoc.demekkel Rákosi kommunista pártja. Csak itt ők eszik meg a nagyobb pártot. (Mondjuk eddig is jól tönretették az MSZP-t is, egészségükre!) Azt hiszed, hogy érdekelte EZEKET egyáltalán a liberalizmus? Szerintem ekkora befoyás előbb-utóbb megjelenik ismét politikai- párt szinten, úgyhogy légy résen!
Például:
- Szabad Szegregáltak
- Szabad Elnyomottak
- Szabad Szappanozni
- Nélkülünk Nem Lehetsz Szabad
- Szabad Országban Mindenki Azt Teszi, Amit Szabad, Emberek
Szövetsége.
Csak a cimke változik.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.05. 13:03:38

@_astronaut:
De, ovis, ennek megfelelően nagy örömöt okoz. :D

zoli29 2009.06.05. 13:11:02

Ezen jót mosolyogtam... :)))
Apropó, a szakállas úrnak elküldtétek a videót jóváhagyásra, mielőtt felraktátok volna ide? ;)

mr. pharmacist1 2009.06.05. 13:12:00

Xenofóbia!

Sino-magyarokat tiltottak ki az Erzsébet-térről!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.06.05. 13:16:50

@homoródkarácsonyfalvi: Nem csak mi voltunk, abszolút közös munka volt. De azért köszi.

Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm 2009.06.05. 13:16:54

@murci/szamárfül: egy aranytanga díjas megteszi? maholnap úgyis munkanélküli lesz a kisaranyos

hullagyalásás? hee?

ezeknél? ugyanmár

pesszimista vagyok: hagyják most elúszni az EP-t, mert

1.a jobbik túlnyeri magát, lehet majd riogatni 9 millió fasisztával
2. a parlamenti választás a lényeg, oda kellenek majd a charter gépek, nem ide (de akkor nagyon!)
3. az LMP-t így meg lehet mérni, tudni kell, mit veszel meg, nem?
4. amennyi pénzt ezek elloptak, még 2 választást tudnak végig szponzorálni, hanem most, majd 2014en vagy 2018ban lesznek a haza megmentői...

freiherr 2009.06.05. 13:23:53

brilliáns munka, gratulálok! ott vannak még az szdsz-eseitek vagy rájuk küldték az In-Kalt?

thetriggerhappy 2009.06.05. 13:29:16

egy pontig viszonylag normálisan megkérték őket, hogy ne szurkáljanak le pálcikákat az szdsz kampányrendezvényén, az szdsz engedélye nélkül.
ez felháborító! skandalum!
vajon tegnap a petőfi szobornál ez miért nem jutott az eszetekbe? ja, hogy ott nem "szakállas bácsik", hanem akció nyugdíjasok és tojásdobáló kisiprosokkal kellett volna szópárbajt vívni....így érthető.

Szt. Ahanov 2009.06.05. 13:31:42

Ez zseniális, pálcikaemberkéstül, vágásostul, rokonszenves szadeszaktivistástul, aki, szerint nagyon nem jól van az, hogy bárkiről felvételt lehet csinálni! :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.05. 13:32:37

Nagyon nagy xDDD

Illetve sírni támad kedvem, mert a lista (sajnos) telitalálat ...

eN 2009.06.05. 13:34:48

Most akkor Turl a Tragar Toni vagy a Kinai Kalman?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.05. 13:36:23

hja, most látom, Bakura lemaradt az utolsó szdsz-es magyarok listájáról!

homoródkarácsonyfalvi 2009.06.05. 13:44:16

@thetriggerhappy: Talán azért az SZDSZ elleni fellépés jutott eszükbe, amit a pálcika ember lista tartalmaz. Remélem, hogy el tudtad olvasni. Sajnálom, ha nem érted!

Alfőmérnök 2009.06.05. 13:47:16

No, ebbő nem lesz index címlap. :)

Chicano 2009.06.05. 13:50:40

No, ezért szeretem a Reakciót. :) De azért én nem szedtem volna fel a pálcikákat, lehettetek volna kicsit keményebbek.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 13:57:41

@murci/szamárfül:
Én is hiányoltam. Meg Rózsa Misit is.
De Bakura már nem szdszes. Az ateista párt.

Hetvenkedőkatona 2009.06.05. 13:59:26

Élő eszdéeszes aktivistát is látni még? Aszittem már csak robotjaik vannak... A bácsi nyakán az nyaktetkó, mellszőr vagy májfolt? Olyan real taxis arc.
Gratulálok!!!

Prospero 2009.06.05. 14:04:13

@Zoli28: Fityiszt kértek, nyomták tovább az arcomba a kamerát 1000-rel. Máig sem tudom, Kínai volt-e az operatőr vagy Trágár, mindenesetre elég ügyetlenke, viszont annál arrogánsabb. Azt a sunnyogást, amit ezen a délelőttön mutatott, sokáig őrzöm nevettető emlékeim között.

szpal 2009.06.05. 14:08:01

ezek a kis vudu-babák nekem a karóbahúzást juttatják eszembe
az kb. ilyen volt (rajz):
image.hotdog.hu/_data/members3/803/616803/images/kar%F32.jpg
amúgy sem állnak távol a reakciótól a vudu-praktikák, a szabadkőműves-marxista egyetemen tanító Kurul pl. írt már vudus cikket itt:
reakcio.blog.hu/2008/02/19/deja_vudu_kormanyzas

zoli29 2009.06.05. 14:10:06

@Prospero:

Te tényleg ő vagy, vagy ez csak poén?

thetriggerhappy 2009.06.05. 14:11:56

@homoródkarácsonyfalvi:
ilyen listát tudnék írni az összes pártról. szerintem te is.

még mindig nem válaszolta meg senki, hogy vajon a jobbik rendezvényén miért nem keménykedtek a fiúk? ott miért nem szurkáltak le kis hitlereket, gömbös gyulákat és szálasikat a petőfi szobor köré? a videon szereplő alak pedig egy ideig tök normálisan kérte, hogy vigyék el a bábukat, ami szerintem egy teljesen érthető kérés. sehol nem szeretik a provokátorokat, de itt legalább normálisan, kulturáltan kérték őket, hogy távozzanak.

én még mindig nem látom, hogy mi lenne ebben a videóban olyan ciki az szdsz-nek.....

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2009.06.05. 14:13:40

@thetriggerhappy:

írjál ilyen listát, lásuk mire mész

kezdd a Jobbikkal
:D

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2009.06.05. 14:16:59

@Zoli28:

a szakállas túl elvakult sötétkék ahhoz, hogy idekeveredjen

FreeTibet 2009.06.05. 14:20:49

A két legbutább listavezető és pártjuk pedig megfutamodott a nyilvános vita elől. Ők a szánalmasok, nem a jobbik!
index.hu/belfold/hirek/2009/06/05/hat_listavezeto_vitazik_penteken/

thetriggerhappy 2009.06.05. 14:28:54

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!:

elkezdem, aztán folytathatod, ok?

krisztina (xx)
volt jogvédő és feminista élharcos balóné, aki nem kapta meg álmai munkáját mert egy zsidó elhappolta előle. azóta radikális és magafajta-védő, viszont mások fitymájának tanulmányozása ellenére sem antiszemita. magyar.

kezdetnek jó, nem?

btw, a jobbikank egy pozitívuma van, ezt még én is elismerem. ők még nem loptak. még ahhoz is hülyék voltak és tehetségtelenek, hogy eddig a tűz közelébe kerüljenek, ezért érthető a frusztráltság.
remélem, hogy nem így lesz, de ha mégis bekerülnek a parlamentbe, akkor 4 évvel később már ezt sem fogjuk tudni elmondani róluk.
nagyon csalódott leszel?

tanarseged ur 2009.06.05. 14:30:25

1. KK & TT, gratulálok, mintha csak az UFi-t olvasnám. :-)))

2. A listán szereplő mindegyik figura valóságos? Van, akit könnyű felismerni és van, akit nehezebb, de annál mulatságosabb, amikor sikerül. Vannak viszont, akikről fogalmam sincs, hogy kik lehetnek.

FreeTibet 2009.06.05. 14:32:40

Hupsz ez a komment mellément. Azt hittem másik poszton állok:(

A videó vágása zseniális! :)

Különben nem is tudtam, hogy Karl Marx reinkarnációja is SZDSZ-es! Kicsoda az ősz szakállas bácsi?

thetriggerhappy 2009.06.05. 14:33:11

@FreeTibet:

1. nem tartozik szorosan a témához, de a nicked pont jól mutatja azt az ordas nagy katyvaszt, ami a fejekben van. free tibet és jobbik? hello.....
2. akkor tehát thürmer és göncz szerinted nem szánalmas. ez már haladás!
3. mintha pont itt olvastam volna a szoci szavazóból lett jobbikosról, akiben a viktor-fóbia még mindig élénken él. csak nem igazolni akarod az elméletet?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.05. 14:33:17

@Chicano:
Hezitáltunk is. Aztán győzött az az áldott, jó szívünk. :]

kacsa! 2009.06.05. 14:39:30

Szerencsétek hogy az öreg Gusztos bácsi nem volt a közelben, mert akkor nem ússzátok meg ennyivel :D

Humgor 2009.06.05. 14:46:14

Ez nagyon király!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ivan Hontalan 2009.06.05. 14:55:51

Állat, jók vagytok, legközelebb nem nyomjátok le a Fatboy Praise You performanszát reakcióilag? :)

rutyi 2009.06.05. 14:55:52

Zsír!

De tényleg, ki az a szakállas bácsi? Öreg Gusztosnál messze kultúrálatabb, szóval kizárnám h Kóka apja vagy ilyesmi.

FreeTibet 2009.06.05. 14:57:26

@thetriggerhappy:
1. A nickemből ne vonj le rögtön messzemenő következtetéseket.
2. Dehogynem.
3. A Viktorkát tényleg nem komálom, de ettől még nem voltam szoci, nem vagyok és nem is leszek Jobbikos szavazó.

A kommentet nem ehhez a posthoz szántam.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.05. 15:00:35

@tanarseged ur:
2. Vannak valós és kitalált karakterek egyaránt.

mildi 2009.06.05. 15:27:34

szemetek vagytok :)

vizipipa 2009.06.05. 15:56:20

Aranyos szösszenet volt. A vágás szerintem is nagyon jó.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.05. 16:48:57

Az egyik legjobb poszt fennállásotok óta.
És ezek a karakterek! Veronika, Zsuzsa és Gomez a kedvenceim. Miért nem lehet szavazni, nagy verseny lenne!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.06.05. 16:58:05

@Prospero: Valóban, ügyetlenkék vagyunk, arrogánsak és sunyik, bár pártodat egyikben sem tudjuk felülmúlni. És legalább nem őrizzünk-védjük az SZDSZ-sátrat, és nem kommentelünk a "Gusztos fut" blogba.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.06.05. 17:12:44

@thetriggerhappy: "én még mindig nem látom, hogy mi lenne ebben a videóban olyan ciki az szdsz-nek..... "
Nem a videó a gáz, hanem a KK&TT listáján szereplő sok valódi szdsz-es viselkedése.

Cypriánus 2009.06.05. 17:38:05

nem , nem eszik meg az MSZP-ét, a látszat ellenére korántsem olyan nagy legények az MSZP mindenre képes oligarcháival szemben, ráadásul ha lehet hinni az urban legend-nek, az esetleges EU-os totál vereség után, ha Fodor megbukik , az MSZP 8 helyet adna a közös országyűlési listán nekik (amivel ugye nem lehetnek külön frakció) szóval az összeköltözés egyben MSZP uralmat is jelentene a szadesz maradványai fölött...

csakhogy...csakhogy még nem estek ki!!!!!!!!!!!!!!!
Várjuk meg, nepogy csalódjunk. A pezsgőt azért hűtsük, remélem nem búfelejtőnek kell inni, hogy mégis bentmaradt ez a maruhánalegalizációs homofil építőipari lobbicsoport.

Oblomov 2009.06.05. 19:54:26

Ennek a videjónak a vágója látott már BBS, vagy legalább valami cseh filmet.

Dokumentaristán ragadja meg az első harminc sec. az úri világ hierarchizáltságát: Szentiványi-Béki, és Horn mint intéző. Ezt követően jön a cselédek közötti purparlé, amit értelmez és kontrapontoz a tribünön zajló valódi élethalálharc.

Dárday-Szalai díjas Reakció-produkció.

roland_bela (törölt) 2009.06.05. 20:16:18

iványi gábor a szakállas, a wesley lelkészképző rektora.

Bladecatcher 2009.06.05. 22:02:51

@thetriggerhappy: én még mindig nem látom, hogy mi lenne ebben a videóban olyan ciki az szdsz-nek.....

Az szdsz maga.

Amúgy amikor ez a taxisblokádból szalajtott Mali Zoltán imitátor felháborodik a "provokáción" az a csúcs. Egy párt aktivistája, amelyik 20 éve provokál.

Ez a "miénk itt a tér" jellegű hiszti pedig a 21. századi magyar liberalizmus csimborasszójának a savát és a borsát is bemutatja: én itt most azt csinálok amit akarok, mert fizettem érte a Demszkynek.

Ha egy bociszemű szabad, demokrata megkérdezi, hogy miért esett ki az szdsz, ezt a videót kell megmutatni neki.

Bladecatcher 2009.06.05. 22:04:37

@aesculus: gusztosfut.blog.hu/

De inkább ne... na mindegy, én szóltam! :-D

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.05. 22:26:34

@Bladecatcher: kösz, nem néztem meg. Beírtam gugliba, láttam, hogy van ilyen, ennyi.

szubjektiv 2009.06.05. 23:19:49

Zseniális, nagyon tetszett:)

szubjektiv 2009.06.06. 00:41:32

@Bladecatcher:
Bárcsak már ott tartanánk:)

Kopiás Attila Steve 2009.06.06. 06:23:30

Az ötlet és a bábuk tetszenek. Az SZDSZ-es rendezvényen kreatívkodás nem. Baromi szar érzés, amikor az ember rendezvényére eljönnek keresztbetenni. Jó, ezt könnyű enyhébben megítélni, mert a szadit nem szeretjük, titeket meg igen, nektek van humorérzéketek, ők meg nem igazán tudnak már min nevetni, de akkor is. Nem szeretem a rátelepülős dolgokat, amik meg akarják változtatni magát az eredeti rendezvényt. Nem, a szadit nem sajnálom emiatt, inkább csak örülnék, ha nem lenne a mindennapi politikai kultúra része egymás eseményeinek meghekkelése...
Jártam amúgy én is arra, annyira szerencsétlenül nézett ki a 3 aktivista az üres sátorban, nehéz volt megállni, hogy ki ne röhögjem, de megálltam.

Prospero 2009.06.06. 11:46:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Az ötlet és a bábuk gyenge utánzat, bár nem rossz a koppintásműfajból. Rosszindulatú is, dehát alkotója válogatja - az eredeti nem volt az.
Ami a filmet illeti: valóban nem rossz, legalábbis a "felveszek snitteket, jól egymás után rakom őket, renderelem, aztán kész" műfajban. Kb. másfélórás tanfolyamon tanítják az ilyesmit. Ezt csak szakmai féltékenységből mondom: nem kellene annyira elájulni tőle, még tartalmilag se. Annyi benne a truváj, hogy a politikusok elmondják az elveket, a gyakorlat meg az, ami. Nahát, archimédeszi gondolat!
Annyit szeretnék már csak tudni: tilos SZDSZ-.esnek lenni? Tilos a Gusztos blogján kommentálni? Szóljatok idejében, nehogy aztán törvényt sértsek és belőlem is vudubábu legyen... Ja, hogy szimplán csak utáltok? Megtiszteltetls ez nekem.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.06.06. 13:23:46

@Prospero: Már miért lenne tilos SZDSZ-esnek lenni? Egyáltalán nem tilos, legfeljebb - miután az elmúlt hét évben lényegében minden liberális elvet durván megsértettetek, s ezzel szembehugyoztátok magatokat - elmondhatatlanul kínos. Ennek ellenére, ha bármi jogtalan bántódás fog fenyegetni titeket, mi ki fogunk állni értetek, még ha ti lapítottatok is akkor, amikor minket vertek, amikor a mi seggünkben turkáltak, amikor a mi cumisüvegünket kobozták el, amikor a mi adatainkat adták ki a kórházak a rendőrségnek, amikor a mi pénzünkön építettetek hidat a lapályra és alagutat a homokbuckába, amikor a mi műemlék épületeinket adtátok el szarért-húgyért, amikor a mi határon túli rokonainkra mondtatok nemet... folytassuk még?

Amúgy filmügyben másfél órás tanfolyamot sem végeztünk, van egy amatőr fényképezőgépünk, letöltöttünk egy ingyenes szerkesztőprogramot, és nem tudjuk, mi az a renderelés - éppen az a kínos bennetek, hogy ennyivel és két hurkapálcával már bőven nevetségessé lehet tenni titeket.

Prospero 2009.06.06. 13:37:29

@Prospero: Ebben a stílusban kár folytatni. Sejtettem én valamit a színvonalról, de hogy ennyire alpári lenne, azt nem hittem volna. Csak így tovább, éljen a hurkapálca!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.06.06. 14:07:29

Azért van annak némi diszkrét bája, hogy hét év ilyen kormányzás után egy SZDSZ-aktivista megsértődik a "szar", "húgy", "segg" szavak használatán, s erre hivatkozva utasítja el, hogy mondjuk Gergényi kitüntetését vagy a Kőröshegyi völgyhidat megmagyarázza. Ahogy annak is, hogy a szürkeállomány és az irónia pártja menniyre összeszarja magát egy olyan poéntól, amely őt szívatja.

Mindenesetre kívánunk neked jó egészséget, és még sok-sok NKA-pénzt a filmjeidhez. Részünkről nincs harag.

Alfőmérnök 2009.06.06. 14:41:08

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Ez most akkor tényleg Ő volt, vagy sem?

Abban egyébként nem vagyok biztos, hogy bárkit, aki közterületen tartózkodik, csak úgy le lehet filmezni és felrakni a netre.
Nyilvános rendezvényen - talán.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.06.06. 14:57:03

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Szerintem meg az az extradurva, hogy egy magát liberálisnak, szabadelvűnek tartó párt aktivistája nem tudja, hogy nyilvános tömegrendezvényen minden további nélkül lehet tömegfelvételeket készíteni. Ehhez nem kell sem az érintett előzetes beleegyezése, és nem kell forgatási engedélyt kérni az illetékes elvtársi hatóságtól sem.

Tehát ha kimentek videózni, és nem olyan valakit vesztek fel, aki garantáltan nem annak a rendezvénynek a résztvevője, akkor tök nyugodtan felvehettek bárkit és bármit.

Ha ez az illetőnek nem tetszik, akkor mehet vissza a Balettba ugrálni.

Bár ezzel a bádival ez nem lesz könnyű...

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.06.06. 15:00:03

@Alfőmérnök: A felvétel tudtommal akkor nem sérti a képmás és hangfelvétel jogát, ha

1.) nyilvános tömegrendezvényen,

2.) a tömegrendezvény résztvevőjéről,

3.) olyan felvétel készül, ami őt nem egyedül, hanem a tömegrendezvény részeként ábrázolja.

Prospero 2009.06.06. 15:03:36

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Dehogy sértődöm meg: a Kínai Kálmán és a Trágár Tóni szájából záporozó fenti dolgok legfeljebb undiorral töltenek el - kóstolgatni nekik kell, egészségükre mindet.
Azért nem magyarázom meg sem Görgényit, sem a völgyhidat, mert nem értek egyikhez sem, másikhoz sem. Szeretek ahhoz hozzászólni, amihez értek. Bár egy szóval sem mondtátok, hogy erről kéne beszélnem ott a téren.
Haragról szó sincs természetesen. Lehet olyan filmet is csinálni, amit támogat akár az NKA is. Engem még sosem támogatott. De ezért nem nem mondok velük kapcsolatban disznó szavakat.

Prospero 2009.06.06. 15:07:57

@mefisto: Jaj, ne tessék már azt hinni, hogy zavart a felvétel, nem is tiltakoztam ellene, hogy nyilvánosságra került. A stílus, a hangnem zavart, amivel megszólítottak. A Stílus. Tessék megnézni még egyszer: illik az, hogy valaki rákaffant az emberre, hogy kicsoda anélkül, hogy ő maga bemutatkozna? Illik az, hogy meg sem említi, éppen fényképezi az arcomat? Nem jogról van itt szó, hanem illemről és neveltségről, etikáról és talán szakértelemről. De hát ez a későbbiekben már kiderült.

Alfőmérnök 2009.06.06. 15:37:14

@Prospero:
"nem nem mondok velük kapcsolatban disznó szavakat"
Kár, pedig megérdemelnék.
Mindegy Én megteszem: korrupt, geci NKA, MMK.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.06.06. 15:45:11

@Prospero: "Jaj, ne tessék már azt hinni, hogy zavart a felvétel, nem is tiltakoztam ellene, hogy nyilvánosságra került."

Ön azt mondja, hogy nem tiltakozott a felvétel ellen, csak a stílusa zavarta. A párbeszédben ellenben ez hangzott el:

P: „Most akkor befejezheti ezt a forgatást.”
R: „Ön kicsoda egyébként, meg tudja mondani?”
P: „Ön kicsoda, már bocsánat, ön kicsoda?”
R: „Magánember.”
P: „Én is. Miért fotóz le engem egy magánember, ha nem a barátom?”
R: „Közterületen…”
P: „Nem úgy van az, hogy megy az utcán, és mindenkit lefotóz!”
R: „De, abszolút így van.”
P: „Nagyon nagy baj, ha így van.”

Arról, hogy mit szabad közterületen, és mit nem, a polgári törvénykönyv rendelkezik.

„Ptk. 80. § (2) Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához – a nyilvános közszereplés kivételével – az érintett személy hozzájárulása szükséges. „

Ön azt mondja, hogy „nagyon nagy baj”, ha ez a szabályozás. Pedig ezt mondja a hatályos jogi szabályozás.

Végezetül egy idézet az Önök pártelnökétől.

„Akik be akarják tartani a magyar törvényeket, többen vagyunk, mint azok, akiknek ez nem jelent semmit, és nem akarják betartani a szabályainkat.”

Prospero 2009.06.06. 17:32:35

@mefisto: Már hogy én nem tartottam be a hatályos jogi szabályozást? Nekem kellett volna hozzájárulnom a nyilvánosságra hozatalhoz, s nem nekik kérni tőlem? Vagy azzal kárhoztatom a törvényt, hogy nem értek egyet a Ptk. 80. szakaszával? Hogy jön ez ide? Engem filmeztek és nem én magamat. Rólam tették fel a flimet és nem én önmagamról. Miről beszél, kedves mefisto?
De ha ez kell: hozzájárulok, hogy Kínai Kálmán és Trágár Tóni rólam (is) készült filmjét nyilvánosságra hozzák - bár ezt a hozzájárulást tőlem senki sem kérte, pedig - jogkövető állampolgárként - megtehette volna.

Prospero 2009.06.06. 17:33:28

@Alfőmérnök: Elismerésem, csak így tovább. Hadd legyen még több a szenny!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.06.06. 18:23:45

@Prospero: Azt azért tisztázzuk, hogy nem Kálmán tört rád a kamerával a kezében, hanem - Horn Gábor utasítására - te kezdtél el intézkedni a kollégáival szemben, természetesen bemutatkozás nélkül. Ekkor kerültél rá a felvételre. Amikor ezután Kálmán megkérdezte, hogy ki vagy, nem a nevedre és lakcímedre volt kiváncsi, hanem arra, hogy milyen minőségben lépsz fel tízegynéhány papírbábuval szemben. Egyenruha, kitűző, "Szervező" póló nem volt rajtad (ha lett volna, akkor is igazolnod kellett volna magad), így nyilvánvaló volt a kérdés, hogy ki is vagy te itt, milyen jogon utasítgatsz más embereket. A Gergényi- és a völgyhíd-ügynek meg érdemes lenne utánanézned, mert esetleg megérthetnéd, hogy miért tartja igen sok ember elvtelennek a pártodat.

Alfőmérnök 2009.06.06. 19:09:13

@Prospero:
Ja, persze, Horn Gábor és Kuncze nem szokott csúnya szavakkal minősíteni senkit. :)))))))
Meg a trágárkodó stílust a magyar újságírásba nem a Magyar Narancs vezette be, aminek egyébként sincs semmi köze az SZDSZhez.

Teddypompom 2009.06.06. 22:30:55

Jók vagytok fiúk!
Annnyira szeretem a sírdogáló szdsz-es médiagenyákat amikor kikérik maguknak az inzultust!

Ilyet még ! Sokat!
Érzem hogy helyreáll a tao.....