Kommentszűrés
’09 jún
4
12:41

Keménymag - Sponsored by Szerencsejáték Zrt.

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  Korábban kép-, illetve videóriportban számoltunk be a Sajtófeszt 2009 című rendezvényről, mely ugyan „civil” kezdeményezésként volt meghirdetve, ám erősen MSZP-szagú volt - az MSZP-szagról olyan celebek jelenléte gondoskodott, mint Lendvai Ildikó pártelnök, Lamperth Mónika, Szanyi Tibor, Vadai Ágnes vagy Hegyi Gyula.

  Most a Hírszerző utánajárt az esemény hátterének, s kiderítette: hivatalosan a szervező egy nemigen működő hagyományőrző egyesület volt, s a rendezvényen az - állami tulajdonú - Szerencsejáték Zrt. - hárommillió forintért vásárolt reklámhelyet, a Táncsics Alapítvány pedig négymillió forintot adott az önfeledt szórakozás biztosítására. A Hírszerző által készített kalkuláció szerint az egész Sajtófeszt - kedvezmények nélkül - kétmillió forintba kerülhetett.

  Az érintettek persze mindent megmagyaráznak.

Címkék: kampány mszp hírszerző korrupció szerencsejáték zrt ep választás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr971163063

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vastagbőr 2009.06.04. 13:47:03

A Szerencsejáték Zrt. és a tisztán piaci szempontokVégre kiderült, hogy hány forinttal támogatta a Szerencsejáték Zrt. a remek hangulatú Sajtófeszt 2009-et (régebbi nevén: Népszava Feszt). A rendezvényre a Reakció látogatott ki, és egy teljesen hagyományo…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm 2009.06.04. 13:42:01

még a Szerencsejátékot megértem - lopni onnan kell, ahonnan lehet: állami cég, a párt kasszája lett most

de a Táncsics alapítvány? :-DD

hisz épp hogy oda kellene betenni a pénzt...

zsombor 2009.06.04. 14:24:49

@Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm:
pártalapítvány sem támogathatna kampányrendezvényt, nem arra kapja a pénzt.

Ombudsmanyus 2009.06.04. 14:58:47

Üzleti ajánlat
Évi 3 millió forintért vállalom, hogy egy Szerencsejáték Rt feliratú pólóban rendszeresen megjelenek forgalmas helyeken.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.06.05. 00:18:36

Egy rendezvény rangját nem a résztvevők száma, hanem a rendezvény színvonala adja. Biztos ezt tartották szem előtt a szponzorok.