Magyar ember nyíltan szavaz - Ilyen ország pedig nincs CLXXIX.
2009. május 26. írta: TuRuL_2k2

Magyar ember nyíltan szavaz - Ilyen ország pedig nincs CLXXIX.

  Jó hangulatban telhetnek mostanában a szocialisták ilyen-olyan összejövetelei (Kálmánék igyekeznek is ott lenni, ahol csak tudnak, de még ők sem jutnak, juthatnak el mindenhova). Tegnap éppen az MSZP országgyűlési frakciója (pontosabban a 180 képviselő közül százan) jött össze, hogy döntsenek a renitens frakciótagok büntetéséről.

  Ha már így együtt voltak, döntöttek arról is, hogy Gyurcsány Ferenc váltsa Lamperth Mónikát a a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának elnöki posztján. Nyílt szavazással, kézfeltartással. Nem kellett megszámolni a szavazatokat, látható többséggel erősítették meg a korábbi döntést. A frakciószabályzat értelmében személyi ügyekben titkos szavazást kell tartani - kérdés, hogy ebben az esetben ezt a szabályt kellett-e volna alkalmazni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr581144361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taktikai Atompingvin 2009.05.26. 18:06:48

Aki Gyurcsányra szavaz leteheti a másik kezét ennyi

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.26. 18:39:43

Turul, nem tökmindegy az neked?

Egyébként az újságíró igen hülye. Egy alapítvány kuratóriumáról az alapító dönt, egy pártalapítványéról tehát a párt elnöksége, és nem a frakció. Másrészt ő maga (mármint az újságíró) írta, hogy a szavazás arról szólt, hogy a frakcióvezető adja be az iratokat a cégbíróságra. Erről ugyan baromira felesleges szavazni, viszont nem is személyi kérdés, és akár seggfeltartással is szavazhatnának. Nyíltan, a Hősök terén, ki nem szarja le.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.05.26. 18:40:37

@csodagyerek: ahah. Tisztára mint Andropov gépfegyverrel.

2009.05.26. 18:53:05

"a magyar ember egyenes jellemétől idegen mindenféle titkolózás"

Nyílt szavazást! Én támogatnám. A szocik jó úton járnak. :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.26. 19:24:36

@br: Bizony. A tiéd például a differenciálatlan talpnyalás. Egyébként elvtársad neked a Kun Béla. :)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.05.26. 20:40:16

Az államfő megválasztásáról garantáltan titkosszavazással kellett volna dönteni.
De tudjuk mindenki egyenlő, csak a disznók egyenlőbbek...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.05.26. 20:58:15

@Kettes: Tényleg? Ezt miből sikerült kiolvasnod? :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.05.27. 09:39:25

"A frakciószabályzat értelmében személyi ügyekben titkos szavazást kell tartani"

Teljesen igaza volt a frakciónak, hogy nyílt szavazást tartottak: Gyurcsány ugyanis nem személy, hanem szemét.

szpal 2009.05.27. 10:23:57

@Kettes: kö§zi az érveket, azt hiszem, értem. Amúgy meg az a lényeg, hogy GyF nem megy el kurvajó könyveket írni a modern baloldalról, ahogy épp 3 éve megígérte, hanem még a június 7-i bukta előtt beül az MSzP pénzosztó helyére, így készítve elő, hogy saját baloldali-liberális pártja legyen 2010-re. Érdekes kísérlet.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.27. 18:04:55

@szpal: Szerintem meg akkora szarzuhatag lesz itt 2010-ben, hogy még azt is a Fidesz mondja majd meg, hogy hol legyen az MSZP pénzosztó helye. És gondjuk lesz rá, hogy ne ott legyen, ahol Gyurcsány épp tartózkodik. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.05.27. 18:20:25

ott követték el a hibát, hogy nem narancssárga cetliket mutogattak, ahogy egy tisztességes, rendes fideszes elnökválasztáson illik
süti beállítások módosítása