Keménymag
2009. május 24. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Keménymag

 Egy szívélyes meghívóra lettünk figyelmesek a kapcsolat.hu-n:

Május 23-án, szombaton a Szent István Parkban a már hagyományosnak mondható Népszava Feszt a Táncsics Alapítvány támogatásával,egy új névvel jelentkezik:
Sajtófeszt 2009-A jövő Európája.Pódiumbeszélgetések, vetélkedők lesznek.A büfében étel-ital mindenki rendelkezésére áll! Az idei fő téma az európai parlamenti választások. Résztvevők: az MSZP európa parlamenti képviselő jelöltjei, országgyűlési képviselők,a kerületi polgármester,vezető tisztségviselők,aktivisták.

 Hogy utánajárjunk a dolognak, egy Népszavát is vettünk, amiből kiderült, hogy a rendezvényt a Népszava, a Klubrádió, az ATV és a Vasárnapi Hírek szervezi, házigazdája Szanyi Tibor, támogatója pedig a Szerencsejáték Zrt. és a Táncsics Alapítvány.

 No, ebből nem maradhatunk ki mi sem, úgyhogy Spanyol' kollegával ismét ellátogattunk a Szent István parkba, ahol a múlt héten még a Magyar Demokratikus Charta verette.

 Észak felől közelítve az objektumhoz, először egy reklámkapura és egy sörsátorra lettünk figyelmesek:

 Az igazi tömeg, mint kiderült, nem a sátorban hanem a színpad előtt gyülekezett:

 Megszámoltuk őket, Spanyol' kollega 36 rajongót számolt, mi 41-et (ezek a szocik nem férnek a bőrükbe, folyton mászkálnak össze-vissza, innen a különbség), de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sátron kívül elhelyezett padoknál, illetve az Eszméletes és Népszavás standoknál is csoportosul egy-két tucat ember. Aztán pedig a zenére és a sörszagra hamarosan odagyűltek a környék hajléktalanjai és kismamái is, így zárásra legalább százan lettünk.

 Amikor megérkeztünk, éppen a B-Projekt, a szebb napokat is látott Benkő László zenekara adott elő régi Omega-slágereket:

 Aztán vetélkedő következett, amelyen Vízy András bukott műsorvezető - olyan remekek köthetők a nevéhez, mint a 100-ból egy, a Szerencsekerék és a Fort Boyard — Az Erőd - tett fel kérdéseket a Népszavával, az ATV-vel és a Klubrádióval kapcsolatban.

 Az események közben szemügyre vettük a közönség tagjait:

 Természetesen ott volt Ms. Sün is, tudják, aki március 15-én a később megmogyorózott csóka száját befogta:

 A nap fénypontját természetesen a szocialista politikusok szereplése jelentette, akik a baloldali értékekről és a gecifideszről beszélgettek. A házigazda Szanyi Tibor mellett ott volt Lendvai Ildikó, Vadai Ágnes, Herczog Edit, Lamperth Mónika és Hegyi Gyula. Mivel alapvetően geci emberek vagyunk, engedjék meg, hogy itt átnyújtsunk önöknek róluk egy portrégyűjteményt:

 

 

 

 Lendvait egyébként marha nehéz fényképezni, mert kissé túlmozgásos.

 Fellépett még a nagyszerű Rakonczai Imre, a VIP és az R-Port együttesek tagja:

 És a rendezvényt ki más is zárhatta volna, mint Janicsák István (Z'ZI labor) és a veresegyházi asszonykórus?

 Mi egy kicsit hiányoltuk Pataky Attilát, Philipet és Ákost, a műsorba simán befértek volna, ám a Szerencsejáték Zrt. nyilván megnézi, mire ad pénzt.

 Az eseményről készült videóösszeállításunkat és exkluzív Szanyi Tibor-interjúnkat később tekinthetik meg. A többi politikus, amint meghallotta a Reakció nevet, fejvesztve menekült.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr721139831

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Janicsák, akit Lenin miatt rúgtak ki a vágóhídról 2010.09.01. 12:01:06

  Sokan meglepetéssel fogadtuk a hírt (meg a plakátot), hogy Janicsák István, a Z'zi Labor egykori frontembere polgármester-jelöltként indul az önkormányzati választásokon Budapesten, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete (ZÉK) színeib...

Trackback: Vastagbőr 2009.05.26. 11:59:42

A pécsi eredmény az illuzionisták műveA Reakció ultramazochista bloggerei újra meglátogatták a Szent István parkot, ahol "részt vettek" a Népszava Feszt - Sajtófeszt 2009 rendezvényen.  (A Népszava, a Klubrádió, az …

Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.05.24. 08:58:41

Új utakon az MSZP Az utóbbi időben egyre sötétebben láttam az MSZP jövőjét. Lehetséges volna, hogy egy párt, ami annyit tett Magyarországért, hogy az egy külön bekezdést is könnyűszerrel töltene meg, egyszerűen elsüllyedjen a politika mocsarában? Hiá…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.05.24. 13:23:27

ja es tegnap esztergomban a viktorra is csak kb felezren voltak kivancsiak, egy reszuk raadasul parkanyi volt. az mkp-t jo erzekkel szetbaszo csakyt minden esetre a dolog ugy felporgette, h mentelmi jogat felhasznalva lecelt le az ot gyorshajtason kapo tot zsandarok elol.

screw guys 2009.05.24. 13:27:30

Baxxa meg, kellett megnéznem a képeket… Most hetekig rémálmaim lesznek.

heima (törölt) 2009.05.24. 13:43:58

nettó bunkóság ez a poszt, a kommentek meg pláne

caralho voador 2009.05.24. 13:49:52

Jó. Kár, hogy a végén elbasszátok. Mi a fasz bajotok van Ákossal? Egyetlen kibaszott kurva fidesz-dzsemborin sem lépett föl. (2006. okt. 23-án lejátszották az 1956 c. számát, de ő akkor sem volt a színpadon) Sőt, tudtommal még a pódiumon sem ült soha, ahova a jobbos celebeket ilyenkor viktorék ki szokták állítani némi polírozás után. Pataky meg Philip teljesen rendben van, ha már fikázni kell valakit innen is. Ők aztán tényleg nagy marhák.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.05.24. 13:53:37

@caralho voador:
egyetertek akost illetoleg, az nalam is kiverte a biztositekot.

Kieran Hayes 2009.05.24. 13:54:49

@heima: Tudjuk. De itt mind nácik vagyunk. Mit is várhatnál egy horda nácitól.

Tehetetlen Dodó 2009.05.24. 13:56:42

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Na, azt hiszem, ezeket a jóasszonyokat is megköpködik páran a falujukban.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.05.24. 13:58:26

@heima: Teljesen igazad van. Jeleztük is posztban hogy gecik vagyunk.
@caralho voador: Ákos valóban nem szokott haknizni. Viszont zenéjét tekintbe remekül beillett volna a VIP-s csávó és a Z'Zi labor közé.

heima (törölt) 2009.05.24. 14:06:10

@caralho voador: a gyurcsány-kormány legnagyobb érdeme talán, hogy ahhoz a számhoz nehezen csinálhattak volna jobb hátteret, 50 éves évforduló, helikopterek, könnygázháború a háttérben, lovasroham...

A KÉRDEZŐBIZTOS 2009.05.24. 14:16:25


@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

némiképp feleslegesnek tűnik ezen és a többi hasonló pártucatfős rendezvényen rugózni

cutcopy 2009.05.24. 14:18:55

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
"zenéjét tekintbe remekül beillett volna"

Hűha, ezek szerint politikai ambícióid zenei szakértelmed rovására törnek csak fel?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.24. 14:23:11

És ől vezeteik az országot 7 éve ... van még kérdés, hogy miért tartunk itt?

Amúgy egy állami vállalat, a Szerencsejáték Rt. mennyi pénzt adott erre?

Mert elosztva a megjelent emberek számával, egész jó fejpénz jöhet ki ...

ui: Spanyol' kétségkívül mazochista hogy újra elment a Szent istván parkab ...

cutcopy 2009.05.24. 14:23:55

@A KÉRDEZŐBIZTOS:
Cseppet sem felesleges ez a téma, mert ne felejtsük a kormány mögött álló legfőbb erő fesztiváljáról kaptunk jelentést..

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.24. 14:24:22

gyerkek, nyugi! ákos nagyon-nagyon gáz. és még csak nem is tudja magáról, sőt. jobb lenne, ha szdsz-es lenne, vagy komcsi. létezése nagy szégyen a mi oldalunknak...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.24. 14:27:30

Bazmeg, olvasom a kommenteket...
Pontosan mi az a kibaszott nagy baj Philippel?

Hétről-hétre nézem a Péntek8-at, atomelfogult a csávó, nem vitás, de ha nem is okos, nem is buta, mint a föld, s nem egyszer tőle hallok először vmi használható infót. Néha közhelyes, de ki nem?

Szóval, fejtse már ki vki, h mi a vérciki a csávóban.

Jaaaa, h Bayer után műsort vezetni.... azt megértem, mert a mi főgecinknél jobban senki nem tud cirádásabban beszólni, de hát akkor is... Szal mi a baj vele?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.24. 14:28:46

@Tehetetlen Dodó:

"Sünmalacom, túlzás lenne ezekért egy öngyilkos merénylőt feláldozni. "

Dodókám, az attól függ, ki az a merénylő:o))))

cutcopy 2009.05.24. 14:40:32

@Grift:
Ezzel a kifinomult cinkeléssel belőled is remek balos gyűlöletkeltő faragódhatna..

Megélhetési rasszista 2009.05.24. 14:51:24

Ez hányingerkeltő. És ezeknek az én adómból kíméletlenül levonják a nyugdíjat. El kéne gondolkodnom a fekete gazdaságba átvonuláson.

caralho voador 2009.05.24. 14:54:24

@sün!malac69-nek már csak 14-et kell aludni: nekem személy szerint az a bajom Philippel, amit mindjárt leírok vala. :)
Szóval: anno a Z+-on hébe-hóba néztem a műsorát, mert üdítő színfolt a sok majom között. Jókat dumált Ganxsta Zoleeval és a hasonlókkal. Aztán egy pillanat alatt kitalálta, hogy ő ebből kinőtt, ami nem baj. Csakhogy az új közegbe kerülve egy tiszta tekintetű, európai értelemben vett konzervatív médiaértelmiségivé vált, aki megfigyelők szerint egy mozdulat nélkül, párás tekintettel üli végig az Orbán szónoklatokat, kézenfogva a nejével, ugyanabban a tartásban. A porondmesteri tevékenységét is erőltetettnek érzem, mintha bizonyítani akarná valakinek, hogy ő mennyire jobbos, és mennyire rühelli a komcsikat. Mondom, nekem amúgy korábban szimpatikus volt. Ja, és azok közé tartozik, akiket úgy általában az "ez is szerelmes a viktorba" mondattal lehet elintézni, ami a két elbaltázott választás előtt is viszonylag ciki egy felnőtt férfinél, azóta meg egyenes kurvagáz. Hát ennyi.
Kálmán és Tóni, ti meg amit Ákos zenéjéről írtok, az akkora baromság, hogy nem is mondok rá semmit. Amúgy én is metált hallgatok, de attól még nagyon szeretem a lemezeit, mert kurva igényes munkák.

Teddypompom 2009.05.24. 14:55:01

Hát elnézve az oszágot vezető erő krémjét a szaguk az átjön a
monitoron.
Hegyi Gyula iszik.
Ilyen tekintettel , és frizurával szokott regelenként az ágy szélén ülögelni , csíkos pizsamában a nagybátyám egy egy jól sikerült brigádnévnap után.

Vadai pöttyei lehetnek egy virusos futószemölcsfertőzés
eredményei.
Ez jellegzetesen a negyvenedik év felé jelentkezik a rossz vérkeringésú testrészek felületén.
Szóval mozogni kellene Ágika meg masszíroztatni.
Akkor kávé is kevésbé éktelenítené el a fogaidat...
Az alacsony és szűk homlokoddal is csodát tehetne
egy jó frizura.
Ja és egy időre le kellen felejteni a spagettipántot...

caralho voador 2009.05.24. 15:01:56

@Grift: "gyerkek, nyugi! ákos nagyon-nagyon gáz. és még csak nem is tudja magáról, sőt. jobb lenne, ha szdsz-es lenne, vagy komcsi. létezése nagy szégyen a mi oldalunknak..."
Fejtsd már ezt ki kicsit bővebben, kérlek. Sokszor vitáztam már különböző fórumokon a témában, és ilyesmit általában olyanok írtak, akiknek fingjuk sem volt Ákos munkásságáról.
ui: a Bonanzát én is kurvára rühelltem, de szólóban nagyon kikupálódott a srác. Pl. megtanult énekelni. :))

Teddypompom 2009.05.24. 15:05:03

Herczog Editnek is van ám bűnös szenvedélye,
A cukrok és szénhidrátok iránt.
Nagyon megértem mert van ilyen tapasztalatom.
De sajna ebből fakad ,hogy olyan hátsót és
combokat növesztett ,hogy szerintem két helyet kell neki
foglani a brüsszeli gépre.
A három grácia közül ő a legmegkerülhetetlenebb
személyiség.

A vicc az egészben hogy a masszív és publikusan alkoholista Szanyi tartja magát a legjobban, és egy megfelelő parókával
még nőnek is szebb lenne, mint a hölgyek bármelyike....

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.24. 15:08:26

@caralho voador:
munkásság? nem erős ez egy kicsit? lol
na nem, nem fogok én arról a vizesnyolcasról többet szólni. egyáltalán, uraim, érdemes a popról beszélni? meg egy magát költőnek képzelő közhelygéppuskáról, ugyan...

veiszi 2009.05.24. 15:10:25

@zero: semmi meglepő abban, h a SzZrt. támogatta, hiszen a második embere a cégnek nem más, mint Székely Gábor Szadeszes politikus(?). Elég vastagbőrös a dolog? :)

Teddypompom 2009.05.24. 15:10:27

De Lampert Anyó is iszik ám!
Annakidején amikor miniszter lett ,néhány hét alatt vált belőle bálna.
Ilyet pedig csak a tömény meg a sör csinál, együtt.
Bár mostanra csökkent a térfogata még most is iszogat...
Erről árulkodik a bukszaszájából időnként előrebukó fehér lepedékes nyelve, és az elszineződött a táskái a szeme körül...
Gondolom szüksége van némi folyékony antidepresszánsra....

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.24. 15:11:10

@Grift:

szégyenkezés, megvetés Ákos kapcsán - oké, akkor lássuk,
TE mit tudsz felmutatni?

legfeljebb a folytatólagos provokációt


a jobbikot a saját szavazóbázisa fogja megbuktatni

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.24. 15:18:43

@Az Olei Hagardom terroristái:

észlény! ha a szavazóbázisa stílusával van a baj, akkor a szavazóbázis a saját stílusából fog kiábrándulni. vagy az ábrándulás a mások szavazóbázisának a sorsa lesz? és ez mennyiben érinti majd a jobbik szánalmas szavazóbázisát, és hogyan vezet a jobbik bukásához? magyarázzad el! lol

Teddypompom 2009.05.24. 15:22:13

Ákosról egy szót sem szóltam....

Ámde hadd ragadjam meg hogy Lendvai Ildikó bájára is felhívjam a figyelmet.
Van neki kis beépített szilikonpárnája a pofacsontján az állára lógó bőrt felhuzandó....
Ha megnyomják még sípol is...
A varrás megtekinthető az álcsúcsa alatt.Szép munka de soha nem lehet teljesen eltüntetni....

caralho voador 2009.05.24. 15:22:19

@Grift: ja, jó. Nekem ennyi elég. "fogok itt vitatkozni". Érvek hiányában nehéz is, mert esetleg még kiderülne a tájékozatlanságunk. Megértelek.
Amúgy ízlések és pofonok, csak azt nem értem, miért kell úgy fröcsögni, mintha egy kozsó vagy lagzi lajcsi igényességű "művészről" lenne szó. Hagyjuk is, úgyis emberes off. Röhögjünk inkább a kommunistákon.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.24. 15:27:56

@Grift:

részletezhetném, de neked az is túl va a megértésen, ha csak anynit mondok, hogy az általatok remélt 10% - ha el is éritek - csak apadni fog, nem kis részben az hangos-elborult szavazók miatt

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.24. 15:34:29

@Az Olei Hagardom terroristái:
ja, hogy én vagyok a jobbik szavazó? lol lol szegénykém...
neem, ne válaszolj...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.24. 15:42:19

@Grift:

nekem tökmindegy ki vagy,
amíg egy köteg koax
másik végéről írogatsz

sergei 2009.05.24. 16:01:59

Amikor volt egy másik kapcsolatos rendezvény, ahol vörös kalapokat osztogattak, és a sok birka felvette - akkor valaki megkérdezte ezt: A szoci keménymag miért úgy néz ki, ahogy a szoci keménymagot elképzeled? :)

Amúgy ez a Lendvai ijesztően néz ki.

zoli29 2009.05.24. 16:12:08

Ms Sünt látva nekem politikamentes gondolataim is támadtak... Nekem is egyszer befoghatná a számat, mint a "gyurcsánytakarodjos" srácoknak.

Chicano 2009.05.24. 16:18:32

@Kieran Hayes: "„Megláttam a köztársaság téren egy szépen ringó feneket, amiről kiderült, hogy egy csodálatos nőt illet. "

Rohadt egy alak vagyok, de csak kikívánkozik belőlem: azt a hatalmas segget nem észrevenni tényleg nehéz lett volna. De az is tetszik hogy a férjem uramnak az a szekszi a menyecskében hogy "helyzetben van az MSZP-ben". Megint kicsit közelebb kerültünk a bonyolult szocialista lélek megértéséhez.

zoli29 2009.05.24. 16:20:03

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

A népszavás/atv/klubrádiós keménymagból kik voltak ott? Németh Péter, Bolgár Gyuri, Orosz Jóska?
Meséljetek, ínyenc vagyok!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.05.24. 16:22:27

szegény Lendvai. a 4. képen valami kilóg az arcából, felfelé.
fittyet hányva a gravitációra. itt:

http://kepfeltoltes.hu/090524/lendvai_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

szegény.

tevevanegypupu 2009.05.24. 16:37:02

@szazso2:
hat igen, mindig elgondolkodom ha eppen latok valami riportot a mult nagy zenekaraival, akik panaszkodnak, hogy a rendszervaltas elott mennyire elnyomtak, mi mindentol eltiltottak oket. Nem igaz. Nem igaz egyik volt nagy egyuttesre sem, sot a szolistakra sem, akik kesobb onalloan kezdtek enekelni. Benkorol el tudom kepzelni, hogy baloldali. Nem is ez a baj, hanem inkabb az, hogy ilyen tehetsegu, sikeres zenesz mit keres ezen a vasari, mucsai rendevenyen..(lehet, hogy sokat(:) ilyen emberek kozott. Lehet szolgalni a baloldalt, szocializmust, kommunizmust, de nem ennyire onmagukat lejaratott, tobbsegeben elhasznalt, kiegett, cinikus tarsasagban.

teknős 2009.05.24. 16:50:00

@caralho voador: Attól, hogy végigül egy OV szónoklatot, még nem tudhatod, hogy mit gondol róla.
Nekem erről a dologról csak annyi jön le, hogy udvarias ember.

Ahhoz meg egy nagyfokú bátorság kell, hogy Bayer székét elfoglalja valaki.( Nem sikerült neki :(( )

Übermayer 2009.05.24. 16:52:50

azért a népszavastrandlabdás előtti képen, balra a háttérben lett volna fényképezni való személy! :) róla nincsenek közeli képek?

Teddypompom 2009.05.24. 16:53:11

@denever:
az a szilikon.
Van aki a mellében hordja, van aki az ablakszigeteésben és van aki a pofacsotnján......

Teddypompom 2009.05.24. 16:55:32

@Chicano:
Félreérted a szocilista lelket.A szóban forgó fenék tulajdonosa éppen a férjecskéjén keresztül került közelebb a tűzhöz....
Kapise....?

Amőbandita 2009.05.24. 17:08:05

Egy állami intézmény hogyan szponzorálhat egy lyen rendezvényt? Ez már-már a völgyhíd szintjét súrolja a pofátlanság-mércém szerint...

Chicano 2009.05.24. 17:11:52

@Teddypompom: Nem, éppenséggel nem, csak ezt az aspektusát nem akartam kibontani ennek a gyönyörű romantikus történetnek. De teljesen egyetértek, Ágnes asszony valószínűleg nagyon is tudta kinek kell riszálnia a tomporát.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.24. 17:21:29

@caralho voador:

Hát ennyi szart bárkire elmondok, aki hetente legalább 2-szer szerepel a tv-ben. Úgy hogy ez nem túl sok.

Lényeg, h mi jobbosok is utálkozzunk egymás között.

Ez az, b+! Éljen az egymás iránt érzett kölcsönös kurvanyázás!

Üdv.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.24. 17:22:38

@teknős:

Egyetértek! Szavaid aranyba foglalom, és mázsás fuxként nyakadba akasztom:-))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.24. 17:26:29

Ezentúl a Tényekben az időjárás jelentés után náculási előrejelzéseket adnak. A meteonácológus Konrád György.... leghívebb magyar tanítványa Török Zsolt mszp képviselő. A háttérben táncosok színesítik az előadást monokiniben: Vadai, Gurmai, Herczog, Göncz, Lamperth, Lendvai.
A műsor végén akciós hányás zacskókat reklámoz a PÖCS cég. (Polietilén Önhányás Csomagoló)

caralho voador 2009.05.24. 17:26:32

@teknős: hát abból nem, abból viszont annál inkább, mint amiket a péntek 8-ban vagy a pódiumon mond... A Különkiadásban, ahol nem kell feltétlenül politizálni, sokkal normálisabb.
Összességében nem jön be a fószer, és kész. Azért különös bravúr ez a részéről, mert az én szememben kb. ő az első olyan ember, aki azután lett kevésbé szimpatikus, hogy megtudtam, politikailag "ide" húz.

Tehetetlen Dodó 2009.05.24. 17:32:50

@Übermayer: 40 év múlva ő is úgy fog kinézni, mint az előtte csücsörítő asszonyság. (Csak hogy elvegyem a kedved :o))

caralho voador 2009.05.24. 17:37:03

@sün!malac69-nek már csak 14-et kell aludni: én sem szeretem a belharcot, de azért hadd ne legyek olyan szinten csőlátású, hogy minden jobbosról azt gondoljam, még az is rózsaillatú, amit kiszarik. Van itt is sajnos kellő mennyiségű hülye/tehetségtelen/unszimpatikus ember, ez utóbbi kategóriát pedig mindenki egyéni ízlése alapján állítja össze. Nincs rá objektív mérce. Nekem nem jön be a srác és kész. Erőltetettnek és kenetteljesnek érzem a szerepléseit. És marhára rühellem, hogy ha véletlenül olyasvalakit hívnak a műsorba, aki bármi halvány kritikát meg mer fogalmazni a fidesszel vagy zorbánnal szemben, úgy ugatják le a csermellyel, mint annak a rendje.

Teddypompom 2009.05.24. 17:43:08

Látom egy balos provokátor begurította közétek az erisz almáját.
de én most feloldom a gordiuszi csomót és iránytmutatok!

Amddig dolgos népünk ügye nem jut győzelemre, addig Filip tehetséges ,szép, okos.
Abban a pillanatban amikor kitűzzük lobogónkat a győzelem bástyájára , na onnantól lehet ,félművelt sznob.

Ugyan ez vonatkozik Eperjes színművészre, Makovecz építőmesterre, és Pataki Attila popsámánra.
Majd után a végső győzelem után lehet anyázni, és egymás lábszagára panaszkodni, de addig szót se halljak, mert az Ellen lesben áll hogy diverzáljon!

jozicsenko 2009.05.24. 17:45:19

huhhhh

1. Vadai kemény, mint a vidia, nincs annyi sör, ami elég lenne
2. Lampert Monika: azt hittem, hogy amióta mellőzik, kipiheni magát, de itt olyan fáradt, mintha három mszmp pártkongresszust szervezett volna egyszerre
3. cenzorka: nocomment, kész mint a házifeladat: ekkora csodálkozó arcot, bakker: hogy néz majd ki, ha meglátja az EP választás eredményét?
4. Ms Sün ő még korrekt, ha nem szólal meg, talán sör se kellene hozzá
5. Benkő: ez kész sokk, bár igaz, a mai művészek nem épp a jól fizető nyugdíjakról ismertek, szóval meg kell ragadni minden munkát, ha itt meg kap mellé 14. havi nyugdíjat, hajrá!

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.24. 17:45:56

@caralho voador:
"Van itt is sajnos kellő mennyiségű hülye/tehetségtelen/unszimpatikus ember"

Van, és nem kell, hogy szimpatikus legyen, de azért aligha Philip lenne az, aki ezt a halmazt gyrapítja.

A hülye/tehetségtelen meg az unszimpatikus azért nagyon különböző kategóriák. Ezt nem érzékeled??? Az előbbit objektív dolgokon le lehet mérni, az utóbbi meg csak fröcsögés. Mint pl. a te kommentjeid.

Teddypompom 2009.05.24. 18:02:01

A jobboldal mostanra olyan sok színű szagú, ízlésű , irányultságú embert gyűjtött maga köré.
Ilyenkor érdemes a dolgokat egy kicsit távolról és iróniával szemlélni.
Senki sem tökéletes, de az az alternatíva ,hogy kitesznek a lakásomból mert nem tudom fizetni a hitelemet jobban elcsüggeszt minthogy esetlegesen néhány évig Pataki Atillának az Orbán Viktorhoz írott himnuszait kell hallgatnom.
Valamit valamiért.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.24. 18:32:48

@Az Olei Hagardom terroristái:
Te ékes példája vagy az ostoba, nyálcsorgató szervilista baromnak.

Tehetetlen Dodó 2009.05.24. 19:01:10

@Teddypompom: Jól beszélsz, ezt az egyet el lehet tanulni a baller elvtársaktól: veszekszenek, marják egymást mint a kutya, de amikor baj van, összezárnak.
(Más kérdés, hogy most már ez se nagyon segít rajtuk, de azért legyünk óvatosak, a sarokba szorított elvtársak még igen harapósak).

remetebal 2009.05.24. 19:15:42

Srácok, ez mind szép és jó - különösen a képek! Csak azt felejtitek el, hogy lakhatnak azért az olvasóitok között a környéken.

Szóval azért nem ártana, ha teljes képet adnátok arról, mi volt a Szent István parkban tegnap. Pl. néhány méterrel odébb - szintén a parkban - az Életmód Napon árultak Nagy-Magyarország térképet is, és ott egy picivel többen voltak. Hogy ki és mit szervezett rá a másikra, azt nem tudom, de ha nektek ez jó, tessék élvezkedni a féloldalasságon. (Amúgy azt már zárójelben jegyzem meg, hogyha ezt is hozzávennétek, úgy talán még gázosabb lenne a szocik "gyűlése", de a posztotokból úgy látszik, tényleg létezik kampánybetegség. Mindegy, már csak két hét...)

http://www.kult13.hu/index.php?lang=hun&page=cms&spage=showpage&id=115&mikrohonlap_id=115

www.kult13.hu/index.php?lang=hun&page=cms&spage=showpage&id=486&mikrohonlap_id=115

Bajkon úr 2009.05.24. 19:16:17

@Teddypompom: Látom egy balos provokátor begurította közétek az erisz almáját.
de én most feloldom a gordiuszi csomót és iránytmutatok!

Amddig dolgos népünk ügye nem jut győzelemre, addig Filip tehetséges ,szép, okos.
Abban a pillanatban amikor kitűzzük lobogónkat a győzelem bástyájára , na onnantól lehet ,félművelt sznob.

Ugyan ez vonatkozik Eperjes színművészre, Makovecz építőmesterre, és Pataki Attila popsámánra.
Majd után a végső győzelem után lehet anyázni, és egymás lábszagára panaszkodni, de addig szót se halljak, mert az Ellen lesben áll hogy diverzáljon!

Jól beszélsz, vakon kövessük a vezért a végső győzelemig, majd ő gondolkodik helyettünk, vitának helye nincs, mert az komenista ármány. Filip nemcsak szép és okos, de kimondottan rokonszenves is, ahogy azt a zenetévén már többször bebizonyította. Makovecz mester mély elnyomatásban szenvedett a komenizmusban, nem beszélve Ákosról, akit egészen a slágerlista elejére üldözött a komenizmus. De a legnagyobb ellenálló Pataky Atus volt!, akiből bosszúként maffiózót faragtak!
Egyébként meg a mi komenistáink nem büdösek!

A KÉRDEZŐBIZTOS 2009.05.24. 19:34:03

@Bajkon úr:

Attól függ,

hogy az a vita

valóba vitára érdemes dolgokról zajlik-e vagy sem.

holdlátó 2009.05.24. 19:41:42

Az egyik képen (14) nem mintha magát Gogolák elvtárnőt láthatnánk???

Teddypompom 2009.05.24. 20:17:40

Bajkon úr te nem vagy a mi komonistánk ezért te biztosan büdös vagy....

A véleményemet fenntartom.
A jobboldal sokszínű, és sokoldalú.Vannak közös pontok (Család gyerekek, férfi-nő, emberi közösségek,hagyomány, vallás, történelem, morál,kreativitás stb)
De az azontúli különbségeket tessék tiszteletben tartani a saját berken belül.
Van aki tehetségesen jobboldali, van aki falsúl és giccsesen.Nem vagyunk egyformák.

peterman 2009.05.24. 20:27:05

A képek sokkolók. Ez a "tömeg" szavazónak sok, bámészkodónak ölég kevés.

arvisura · turoczi.blog.hu 2009.05.24. 21:00:58

Summárum: blama volt a javából. Vigyázz Europa, ezek is mennének!

kispufi 2009.05.24. 21:08:52

a csendes többség...
irgalom atyja, ne hagyj el.
tóni/ék, ismét nagy(ok) voltál/-atok.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.24. 21:15:52

@Teddypompom:
hát ez bizony pont így van. ezen az oldalon is ugyanolyanok a sakkfigurák, ugyanannyi a paraszt és a futó, és a többi. a spektrum az érdemdús kuructól a már lassan csak ezüst tóraolvasóval olvasható konziig tart, már ha csak a médiákokat nézzük is. és akkor még ott az ateista jobber, a vallásos jobber, a már említett cionista jobber, a kat jobber, a potestáns jobber.... a primitív zenéken nevelkedett ákosisták, a filip rajongók, a köteles beszédet benyalók, a bal által kimosott agyú orbán is takaroggyonozók, a narkós jobbosok, a piás jobbosok, az absztinensek, a wass féle trikolorlimonádét szürcsölgetők, a márai a polgár igehirdetők, hamvasbélaszupersztár kinyilatkoztatók, a népiek és urbánusok, az illyés fanok, sinka tisztelők, áh nem is folytatom.
ja és még a nemzeti utókádárizmusban bízó jobbos nyugdíjasok. :)

Preskin 2009.05.24. 21:16:37

@Teddypompom:

"Ámde hadd ragadjam meg hogy Lendvai Ildikó bájára is felhívjam a figyelmet.
Van neki kis beépített szilikonpárnája a pofacsontján az állára lógó bőrt felhuzandó....
Ha megnyomják még sípol is...
A varrás megtekinthető az álcsúcsa alatt.Szép munka de soha nem lehet teljesen eltüntetni...."

ajándék lófejnek ne nézd a halászlevét !!

A KÉRDEZŐBIZTOS 2009.05.24. 21:31:14

@Grift:


te meg csak címkegyártásban vagy erős, úgy tűnik

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.24. 21:33:12

@A KÉRDEZŐBIZTOS:
na, meg az informatikusok. az vagy, mi? lol

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.24. 22:01:22

@Bajkon úr:
Kibaszott frusztrált vagy, rühes. Javaslom, olvasgasd Bánó András: Tel-Avivban otthon érzem magam című írását. Ismerkedj meg a sírhelyedet biztosító várossal. Hamarosan ott vitatkozgathattok bolgárúrral és a többiekkel, mi meg itt követjük a vezért.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.24. 22:03:21

@A KÉRDEZŐBIZTOS:
Azért jó neked, mert hiába szarta tele a szádat Grift, klimpírozni még tudsz, hogy kifejezhesd érte a háládat.

Teddypompom 2009.05.24. 22:08:31

Igen.
Valahogy így.
Neked melyik cimke van a füledbe patentolva? Én akár többet is bevállalok.

A KÉRDEZŐBIZTOS 2009.05.24. 22:23:02

@Mr Falafel:

azt hiszem, ilyesmire bármiféle célzott reagálást adni teljesen felesleges

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.24. 23:57:34

@Mr Falafel:

Végtelenül tiszteletreméltó az a higgadt bölcsesség, mellyel megajándékozol minket, porbafingó cigányzsidókat;-))

Köszönjük szépen, miszter Falrafel Emese!

Kopiás Attila Steve 2009.05.25. 00:42:46

@heima: Kiemelném, hogy szerintem életemben először teljesen egyetértek heimával, jegyezzük meg, lehet, hogy sokáig nem lesz ilyen. :+)
Nem mondom, hogy nem érthető az igény a morálisan bukott de még hatalomban vegetáló kormánypárt prominensein való röhögésre, eléggé megdolgoztak érte.
De nemt'om, nekem elég alacsonynak tűnik azon röhögni, hogy mennyire nem fotogén vagy fotómodell. Nekem sem esetem egyik delikvens sem, de könyörgöm, Teréz anyát sem a testéért szerettük. Nem ott van a hiba, hogy nem modelleket indít az MSZP (bár a nemzetközi trendek alapján következőleg azokat fog), hanem hogy politikailag és emberileg vállalhatatlan formákat. Ez szerintem bőven elég arra, hogy kritizáljuk őket és kábé itt kéne magunknak is meghúzni a határt. Rólam szerintem életemben nem készült esztétikus fotó (kezdem gyanítani, hogy mégsem a fotósok tehetnek róla :+)), osztán ha jóarc vagyok, így is az vagyok, ha meg szararc vagyok, fotogénen is az lennék.

Ehhez kicsit hasonló az ákosos-philipes topic is. Ákosban pl tökre értékelem, hogy politikai szerepet vállalt és leteszi vmi mellé a voksát. Well, olyan dolog mellé, amivel nem értek egyet, de becsülöm. Mint ahogy értékelem a zenébe ölt idejét, energiáját, kísérletezéseit, tapasztalatát. Akkor is, ha amúgy nem igazán szeretem a zenéjét, a hangja meg a táblacsikorgáshoz mérhetően irritálja a fülemet. Most akkor szeretem Ákost vagy senem? Nem hiszem, hogy ezek fekete-fehér dolgok lennének...

Hm. Mondjuk elképzelni nem tudom, hogy ki a fenét érdekel, hogy állandóan idemotyogom a teljesen irreleváns véleményemet random témákról, de well, kommentekben énblogolok, legalább az egotrip megvan... :+)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.25. 07:50:18

@KA_Steve:
A szoci elvtársnők kinézetével az a baj, hogy tükrözi a cselekedeteiket: igénytelen és gátlástalan. A bikanyakú, a felső gombját begombolni képtelen. a nadrágját a hasa alatt hordó függetlenített párttitkárok jutnak a hölgyekről az ember eszébe.
A mai 30-40-es korosztály, főképpen a felsőközéposztályban, jóval csinosabb, jobban ad a megjelenésére. Az európai politikusnőkről nem is beszélve :(

Naumov 2009.05.25. 10:01:23

@KA_Steve: Nagyjából egyetértek. Én sem azért utálom az MSZP-t mert Vadai meg Lendvai rondák mint a bűn, hanem mert politikusként a teljesítményük zéró. Mindazonáltal a poszt meglehetősen jó képet fest az MSZP-szavazók általános szellemi állapotáról (már amennyiben MSZP-szavazók esetében ilyesmiről egyáltalán lehet beszélni)

segabor 2009.05.25. 10:07:28

Vadaitól megvadultam! Én is olvastam / hallottam egyet s mást tőle / róla, de ezek a fotók ... nincsenek rá kulturált szavaim! Csak annyi, hogy nem csak műsorvezetőről lehet elnevezni vágóhidat.

És most randa voltam.

jazig 2009.05.25. 10:54:54

Az a baj, hogy a demokráciában nem a minőség, hanem a mennyiség számít. Sajnos ennél több szoci szavazó létezik, csak most, hogy süllyedésben a párt, elbújtak.

tevevanegypupu 2009.05.25. 11:21:19

Olyanok mint egy menekulttabor lako igy egyutt. Almaban nem gondolna roluk senki, hogy reszben ok vezetik Magyarorszagot, reszben pedig az Europai Parlamentbe keszulnek. Katasztrofa.

Moltke 2009.05.25. 11:53:07

Vadai=Kistehén
Lamperth=Mosónő

zoli29 2009.05.25. 12:30:18

@jazig:

Ja, jobb lesz, ha közel 1 évvel a választások előtt még nem bízzuk el magunkat.
Először is jövő héten el kell menni szavazni, és akkor még mindig a szocik kezében van a döntés, hogy előrehozzák-e a parlamenti választásokat, vagy várják tovább a csodát jövő áprilisig.

Nagyon sok idő van még hátra...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.25. 13:03:57

@Moltke:

Bászki, dikk! Ezek nem Kis tehén zenekar koncertre mentek csápolni?
Csak a zenekar nem jött el, mert meglátta, kik a nézők.

Emberek, a világ legsikeresebb pornója lenne, ha benne a következő guppenezők lennének:
lányok: Vadai, Lendvai, Gurmai, Lamperth
fijjúk: szanyi, török zsolesz, gréczy, kiss petyka

Én titokban egy másik helyen "beszélgetnék" BB-vel a szóvivőség nehézségeiről 4 szemközt. Kérdeznék tőle sokat, és ha kell, még a szájába is adnám..... a válaszokat;-))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.25. 22:00:00

Durva ez a ráközelítős módszer, főleg Vadai kisasszony esetében...

Amúgy én Bódi Gusztit hiányolom a fellépők közül, elvégre PC is van a világon. Mindenki fehér? Rasszizmus!

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.05.26. 02:13:52

Biztos írta már más is, de az Ákos-szivatás számomra érthetetlen. Mintahogy az is, hogy mit keres itt Benkő, aki 2002-ben kurvára a Fidinek kampányolt.

Ilday 2009.05.26. 08:29:59

Jajj, erre ez az első reakcióm, sajnálom. Szegények annyira szánalmasak, hogy az már fáj. Nem kicsit, NAGYON!.
Anyuka a korsó sör mellett az asztal túloldaláról próbál kommunikálni csemetéjével. Szegény gyerek! Lendvait pedig már minősíteni sem lehet, ha lemenne a bányába, feljönne a szén, az biztos!

postabelyeg 2009.05.26. 09:34:34

Az összes képet letölteném eredeti méretben. Nagyon jók.

Teljesítmény-Leadó Tengely (törölt) 2009.05.27. 02:52:04

Ms. Sün - nek mi a polgári neve? Ki ő?

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.05.28. 16:24:39

A három nő /Vadai, Herczog, Lamperth/ látványa szépen illusztrálja a jólét zsíros mosolyát-, bambaságát-, tétovaságát, így szép sorban, egyedül az a kis sovánka, beesett arcú küzd, dacosan felszegett állal, hogy elhiggyék neki ; nőtársai nem attól dagadtak, mert olyan jól menne nekik...!
Lendvai tehát kilóg a sorból.
Nem csak mert jóléte dacára, inkább anorexiás jelleget ölt, hanem mert láthatóan, még oktalanul is lelkes.
Mint egy buldózer, megy előre.
Egyáltalán nem sajnálom hallgatóságát, ha palacsintává lapítja is őket "súlyos" tekintetével, bár könnyű szavaival....

Úgy köll nekik!

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.05.28. 16:32:26

@Teljesítmény-Leadó Tengely:


Kedves TLT!

Mámmeg miér' ?

Ha azt mondaná Mr. Sün:

Kovács Sündör, bocs, Sándor, akkor az változtatna valamit, vagy más jelentőséggel bírnának szavai?

Hiszia Piszi 2009.06.05. 22:35:42

Gondoltam belenézek a képek közé.Az eleje sem volt semmi,de a vége lett igazán kőkemény:)Annyi jó volt köztük,hogy elég igazságtalan egyet kiemelni közülük,de ami különösen ütős volt,az lampertmónika kackiás huszárbajusza:)Persze nem felejthető azért vadaiágnes,és lendvaiildikó domborítása sem:)
süti beállítások módosítása