Kommentszűrés
’09 máj
18
08:01

Kivágóné és az antirasszizmus nyomában - Reakció TV

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  Ahogy beharangoztuk, szombaton tartotta második nagygyűlését a Magyar Demokratikus Charta. A sajtó ezúttal az eseményt a helyén kezelte, magára valamit adó orgánum nem vezényelte ki tudósítóit az unalmas fröcsögésre, mindenki a terjedelmes MTI-anyagot vette át. Mi viszont úgy gondoltuk, hogy ahol antirasszizmus van, ott nekünk is ott a helyünk, ráadásul - a helyiekhez hasonlóan - még sosem láttunk cigányt a Szent István parkban. Úgyhogy Spanyol' kollegával megnéztük, hogy áll jelenleg az antifasiszta mozgalom, szemerkél-e a barna eső, és milyen arcokat lehet még mindig beszívatni ilyen baromságokkal. Egy-két politikustól is megkérdeztük, hogy ityeg a fityeg.

  Sajnos a mikrofonba folyamatosan hülyeségeket beszéltek, méghozzá hangosan, úgyhogy interjúinkból nem hallani sokat. Ezért összefoglaljuk a lényeget:

 - Demszky Gábor szerint Budapest multikulturális izé (az ezután következő részeket kivágtuk), a metrópajzsok hétfőn indulnak, de hogy mikor érkeznek meg, arról fingja sincs. 2010-ben nem indul újra a főpolgármesterségért, és Kivágó Iván Györgynét nem látta a rendezvényen. Demszky amúgy kifejezetten nyugodt volt, ha értik, mire célzunk.

 - Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a legszebb fehér szerelését vette fel, viszont Kivágóné Marikát ő se látta. Steiner nem tudja még, hogy indul-e újra Rogán Antal ellen a belvárosi polgármesterségért, de lehet, hogy nem, mert unokái vannak.

 - Bauer Tamás volt SZDSZ-es politikus és frontharcos őszinte ember: a „Miért érezte fontosnak, hogy itt legyen?” kérdésre azt felelte, hogy azért, mert a Fidesz teljhatalomra tör. A „De hát ez a rendezvény nem erről szól” ellenvetésre közölte: ezt tudja, de a kérdés arról szólt, hogy ő miért érezte fontosnak, hogy itt legyen. Amúgy a Fidesz-hatalomátvétel borzalmas lesz, ő pedig a jelenlegi SZDSZ-be biztos nem tér vissza.

 - Egy Charta-pólós hölgy a Gripen-ügyi korrupcióra utaló táblával tiltakozott a vizitdíj-népszavazás ellen.

 - Egy magyar zászlóval érkező cigány úrra a „Tudja-e, hogy milyen rendezvény ez?” kérdéssel pirítottak rá a rendezők.

  Íme (a kérdezés és a vágás Spanyol' műve): 

  A délután tanulságai:

 - A süllyedő hajóról mindenki menekül, és már a törzsgárda is elvesztette lelkesedését.

 - Ha Spanyol'-lal megyünk filmezni, mindig kérdezzük meg, hogy betette-e a külső mikrofont.

 - Ha ingyen ajándéktárgyakat - például esernyőt - osztogatunk olyan rendezvényen, amelyre számottevő mennyiségű résztvevőt buszoztatunk, akkor hajlani fognak rá, hogy az összeset begyűjtsék, s nagyker mennyiségben vigyék haza.

Címkék: videó demszky tüntetés cigány rasszizmus bauer tamás steiner pál charta antirasszizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr721127849

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.05.18. 19:49:49

SOS Racisme, vagy amit akartokKire hallgassak a magyar cigányság, zsidóság és a nemzeti identitás ügyeiben? Az Echo TV szerkesztőire vagy a Reakció blog szerzőire? Novák Attila publicisztikája a Konzervatórium.hu-n olvasható. Kapcsolódó írások:G…

Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.05.18. 08:14:38

Kivágóné titkos alkujaBede Márton villáminterjúja után én is elbeszélgettem Kivágónéval, hátha sikerül többet megtudnom arról, hogy mi rejtőzik furcsa feltűnése mögött, mik a tervei a jövőre vonatkozóan.  Ficere Ödön Kivágóné asszony, ha az orsz…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.05.18. 08:19:00

bauer nagyon kemény... vagy szed valamit és azért, vagy nem és azért. összegyűltek rettegni phobosz és deimosz budapesti hívei.

Zetek 2009.05.18. 08:47:49

Ha rövidre zárom a Bauer-féle logikát, akkor a cigányoknak azért kellett meghalnia, mert ő fél. Ha tehát nem félne, akkor nem hunyódnának el. Tehát Bauer félelme a felelős ezért is. Világos nem?

Bladecatcher 2009.05.18. 08:50:01

Szép. 3:52-nél Magyar György sztárügyvéd parolázását Steiner "Sensation White" Pállal minek fogjuk fel? Politikai coming out ez, vagy pusztán megélhetési dörgölődzés?

Vidéki 2009.05.18. 09:01:06

@Bladecatcher: Szerintem: "pusztán megélhetési dörgölődzés."

molaris 2009.05.18. 09:31:16

Akkor most miért is költötték a pénzt?
OrdasnácziFedeszteljhatalomArettegőzsidók/cigányoktiltakoztakazállófúrópajzsokujraindításaellen:::n.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.18. 09:31:59

"- Egy magyar zászlóval érkező cigány úrra a „Tudja-e, hogy milyen rendezvény ez?” kérdéssel pirítottak rá a rendezők."

Hahahahaha. :D Hatalmas.

Anselmo 2009.05.18. 09:37:07

Nagyon örülök hogy hazám politikusai ennyire elkötelezett hívei az antirasszizmusnak, az emberek közti egyenlőségnek. Bizonyára aludni sem tudnak vezetőink, ha a világon elkövetett igazságtalanságokra és a hátrányos helyzetű emberekre gondolnak.

Ha ezek után mégis a Fikuszra szavazok, akkor vajon rasszista vagyok?

fénydublőr (törölt) 2009.05.18. 09:41:10

Azt látom, nem értitek:
1. Megöltek embereket, levadásztak, lesből, sunyi módon, erősen sanszos, hogy rasszista rendőrök, vagy hasonlók.
2. Úton-útfélen erősödik a zsidózás-cigányozás, itt, a "konzervatív(?)" blogokon is, és az "életben" is.
3. Nem ismeri(te)k el a cigányok teljesítményeit (tudjátok pl, tavaly ki nyerte a (röviden) jazz-zeneszerzői világversenyt? nem is tudhatjátok, egy szó nem volt róla a hazai médiában)!
4. Igen, vannak bűnözők is, sokan, de a megoldás egyáltalán nem a rasszizmus, ellenben az oktatási programok, a munkahelyteremtés/felkészítés szakmákra, a kisebbségi kultúra erősítése, és még számtalan (a világon, pl az USÁ-ban, vagy épp most Venezuelában már alkalmazott és bevált) módszer működne, s ne felejtsük, a demográfiai adatok alapján látható, a Ti nyugdíjat is veszélyben van, ha sürgősen nem kezdünk ezeknek neki.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.18. 09:41:58



üdv

a hang sajnos tényleg szar

a "cigány úr"-ból csak annyit értettem, hogy ő magát magyarként definiálta

mondta azt is, hogy cigány?
mer ha nem, akkor itten bizony rasszista Reakció esete forog fenn

fénydublőr (törölt) 2009.05.18. 09:44:56

elGabor: "- Egy magyar zászlóval érkező cigány úrra a „Tudja-e, hogy milyen rendezvény ez?” kérdéssel pirítottak rá a rendezők.
Hahahahaha. :D Hatalmas. "

tudod, ez történik, ha lejáratnak valamit bizonyos elemek...

zoli29 2009.05.18. 09:46:41

"A délután tanulságai:
Ha Spanyol'-lal megyünk filmezni, mindig kérdezzük meg, hogy betette-e a külső mikrofont."

LOL

Amúgy jó kis vid. Bauer nagyon kemény... :DDD

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.18. 09:51:54

@fénydublőr: hát, ha nektek vállalhatatlan a magyar zászló... no, asszem hagyom is, hogy pattogjon még az a labda. Gratulálok, gyerekek. :)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.18. 09:52:14

@fénydublőr:

"3. Nem ismeri(te)k el a cigányok teljesítményeit (tudjátok pl, tavaly ki nyerte a (röviden) jazz-zeneszerzői világversenyt? nem is tudhatjátok, egy szó nem volt róla a hazai médiában)!"

Te szerncsétlen fasz

szóval
sem a Napkelte,
sem a Fókusz,
sem a Napló,
sem a Kultúrház,
sem a Híradó,
sem az ATV
sem a 168óra
sem a Mancs
sem a Népszabóság
sem a fÉlek és bIrodalom
sem a Népszara
sem Vulgár György
sem a Kunczerádió


nem tartotta fontosnak cigány honfitársunk sikerének említését

Téglagyári Megálló 2009.05.18. 09:59:08

@fénydublőr:

Tudod mit járattak le bizonyos politikai erők? A liberalizmust meg az antirasszizmust...

Tűzvillám (törölt) 2009.05.18. 10:04:24

@fénydublőr: ez mind nagyon szomorú, de még szomorúbb, hogy mindaz, amit felsoroltál, az ántirásszista tüntetőket érdekli legkevésbé.
Nem ezért voltak ott, hanem mert a Fityisz teljhatalomra tör.

states 2009.05.18. 10:08:52

Már a profik is megfáradtnak tűnnek. Egyik szemük állandóan a menetrenden, mikor érkezik a pécsi gyors, a másikkal a Die Zeitbe diktálnak, így juthatott szóhoz aztán Horváth Aladár, aki miután lenyomta a kötelezőt, a baloldalt is lefelelősözte, ami láthatóan elvette még azt a kevés örömet is, amit a remek környezet, a Szent István parki filling és a kellemes idő okozott...

kispufi 2009.05.18. 10:12:16

@fénydublőr: ceterum censeo - rád is, mint az összes rajongóra (utolsó csatlósokra) vonatkozik KK&TT nagyszerű szlogenje.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.18. 10:14:37

@fénydublőr:
Ha egy kék szemű, szőke magyar nyeri meg ugyanezt a versenyt, akkor sem lett volna érdekesebb a média számára - ez nem rasszizmus kérdése, a jazz (és általában a kultúra) nem az a téma, ami felizgatja a mainstream médiát.

/ms 2009.05.18. 10:29:22

http://kul.hu/mj5n
Elgondolkodtató szöveg az antifasizmusról.

midnight coder 2009.05.18. 10:50:33

>Megöltek embereket, levadásztak, lesből, sunyi módon,
>erősen sanszos, hogy rasszista rendőrök, vagy hasonlók.
Egyenlőre senki nem tudja ki és miért csinálta, a rendőrök a legkevésbé. Sok minden lehet:
- Ballibesek által felbérelt bérgyilkos hogy legyen kitől rettegni. Ez nem is állna túl távol a jelenleg magát ballibnek nevező oldal tempójától.
- Valaki akinek a hozzátartozóját ölték meg cigányok.
- Valaki(k) akiket az előző bérelt fel.

>Úton-útfélen erősödik a zsidózás-cigányozás,
>itt, a "konzervatív(?)" blogokon is, és az "életben" is.
A cigányokról és a zsidókról az emberek véleménye nagyjából konstans. És ezen nem a média hanem maguk a cigányok/zsidók tudnak változtatni. Tetszenének kevesebbet lopni...

>Nem ismeri(te)k el a cigányok teljesítményeit
>(tudjátok pl, tavaly ki nyerte a (röviden) jazz-zeneszerzői
>világversenyt? nem is tudhatjátok, egy szó nem volt
>róla a hazai médiában)!
Szerintem mind a 20 jazz-rajongó tud róla. Mást meg nem nagyon érdekel.

>Igen, vannak bűnözők is, sokan,
>de a megoldás egyáltalán nem a rasszizmus
Hanem az hogy ne érje meg bűnözni. Azaz a cigányok által elkövetett tipikus bűncselekmények (lopás, rablás, gyilkosság) ne a "megélhetési bűnözés" kategóriájában, a bocsánatos bűnök között legyenek. Szintén nem árt ha nem éri meg segílykéből élni. Akkor lesz motiváció arra hogy tanuljanak/taníttassák a gyereket, menjenek el akár minimálbérért is dolgozni, és általában próbáljanak meg úgy viselkedni ahogy a magyarok. Amíg ez nincs meg addig hiába az antirasszista nyálverés, az emberek akkor is a szemüknek hisznek ha a médiából 7x24 órában hazudják hogy cigánybűnözés márpedig nincs.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.05.18. 10:51:16

Ha annyira unjátok, mint egy másik postban állítjátok, mégis minek írtok róla?! A többi médium szinte elhallgatja.

Ja, hogy annyira jó egy kicsit uszítani a másik oldal ellen...

Tehetetlen Dodó 2009.05.18. 10:52:54

@fénydublőr: "ha sürgősen nem kezdünk ezeknek neki"
kezdetnének például azzal, hogy befejezik a folyamatos uszítást meg a rettegő felvonulásokat, és kirugdossák az úgynevezett kisebbségi vezetőket, akik szemlátomást nem az általuk képviseltek ügyével foglalatoskodnak. És így tovább...

cickányfül 2009.05.18. 11:17:59

nekem tetsző, de nemazalényeg, ... "nem engedtünk a zsarolásnak" ...egyszerűen hősök vagytok! :))))

histar007 2009.05.18. 11:56:10

@fénydublőr:
A hírverseny csúna dolog, megélhetésért folyik. A hírverseny alapvetése, "hogy nincs jobb mint egy rossz hír"

Kitüntettek egy cigányt? Utolsó hír a Fókuszban.
Lelőnek egy cigányt? Vezető hír a Híradóban.

Akkor a kérdés az, hogy ki érdekelt a meglévő romaellenesség kielézésben és mit tesznek ezért.
A többségi társadalomtól várják el, hogy a meglévő negatív minták alapján kezeljük őket pozitívan, míg ők SEMMIT sem tesznak azért, hogy pozitívan tüntessék fel őket.

Akkor ki a rasszista?

tevevanegypupu 2009.05.18. 12:08:04

Egyik legfontosabb tanulsaga a Magyar Demokratikus Charta rendezvenyeinek: cigany ember nem vihet magyar zaszlot akkor sem ha magyar. Csakis esernyovel vedekezhet a kirekesztes ellen. Oh irgalom atyja ne hagyj el..

davkedav 2009.05.18. 14:23:00

KK&TT: "Demszky amúgy kifejezetten nyugodt volt, ha értik, mire célzunk."

Nemrégiben a Szabadság híd felől mentem a Fővám tér irányába, ő meg derűs mosollyal téblábolt a helyszínen (mondanom sem kell: egyedül), terepszemlét tartott, büszkén legeltette szemét a 4-es metró készülő alagútjainak romjain. Szinte megsajnáltam. Biztos nem olvasta még pl. ezt a cikket sem:

http://www.hirszerzo.hu/cikk.olcsobb_gyorsabb_-_metroepites_maskepp.54748.html


Több mint 400 milliárd HUF-nyi különbség. Egészen, egészen elképesztő.

Igaz, mindettől függetlenül, azt már akkor sem értettem, hogy a 2006-os őszi események után (közben) milyen indokokat kellett bárkinek is előtúrni, hogy nyugodt lelkiismerettel rászavazzon.

Mindenesetre az tény, hogy ő volt a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb legitimitással rendelkező, „legsikeresebb” politikusa (öt közvetlenül a főpolgármesteri posztot (és így a személyét) érintő szavazás nyertese). Kezdhetett volna vele valamivel többet.

davkedav 2009.05.18. 14:30:47

@davkedav: Csinálj linket blogmotor!

Hajolj meg davkedav akarata előtt!

Múkoggy!

www.hirszerzo.hu/cikk.olcsobb_gyorsabb_-_metroepites_maskepp.54748.html

davkedav 2009.05.18. 14:37:34

@davkedav: Ugye, ugye! Csak erélyesen kell fellépni.

negeev 2009.05.18. 15:11:24

@Spirál: Gratulálok! Ez gyönyörű volt! Tehát: Ha írnak róla, akkor az a baj. Ha nem írnak róla, akkor az a baj.

Karcolt lendület 2009.05.18. 15:31:06

@davkedav:
Ezt hogy csináltad, napok óta nem tudok normálisan linkelni?

elfelejtette 2009.05.18. 15:54:58

Lol, Szily odabasz:

http://szily.blog.hu/2009/05/18/greczy_zsolt_magasrol_tesz_a_ciganyokra

Azt bírom Szilyben, hogy olyan finoman és kimérten fogalmaz:

"Szóval erről volt szó, hogy minden áron meg kell akadályozni az Armageddont, amikor csontvázlován bevonul a rettenetes Cigányhitler és elevenen felfal minden európai értelemben vett csecsemőt. (Azoknak, akik sok éves távollét után most tértek haza Magyarországra: szerencsétlen szocialistáknak és publicisztikai segédcsapataiknak mostanra gyakorlatilag egy patronjuk maradt, miszerint ha jön Orbán, és kétharmados többséget szerez, akkor vége a világnak, úgyhogy hiába tettünk tönkre mindent, ami hatalmunkban állt, csakazértis szavazzatok ránk. A kétharmad olyan fenyegető kulcsszó, egyfajta, menekülés közben elpotyogtatott verbális taposóakna lett, hogy a memória nélküli választópolgárok (nyilván a többség) elfelejtik, miszerint a legújabb kori magyar történelemben volt már kormányerőnek kétharmados, sőt 72 százalékos többsége. Ki nem találná senki, hogy az MSZP-SZDSZ élettársi közösség foglalta el a Parlament háromnegyedét 1994-ben, de akkor, hogy, hogy nem, sose lehetett olyan cikkeket olvasni, hogy a 2/3 miatt vége a demokráciának. Hozzáteszem nem is lett vége, pedig a bizonyítottan gyilkos kommunisták vezette csapat kapta meg a lehetőséget, úgyhogy tényleg nem értem, most mire föl ez a rettentő sikoltozás.)"

Respect, szépen összefoglalja a izéoldal ideológiai önazonosságát. :D

elfelejtette 2009.05.18. 16:01:40

@elfelejtette:

"menekülés közben elpotyogtatott verbális taposóakna"

Hát ez kész, nem bírom ki röhögés nélkül. :D

davkedav 2009.05.18. 19:18:08

@Karcolt lendület: Egy Nyuszi Geller veszett el bennem.

Most például megpróbálom kitalálni mire gondolhat Vadai Ágnes...

(davkedav homlokot ráncol és erősen koncentrál)

Megvan, megvan: ÜRESSÉGET és SÖTÉTSÉGET érzek...

kunavar 2009.05.18. 19:49:26

@Az Olei HaGardom terroristái: Bizony, mondta azt is, hogy Ő cigány! Sezt, más közegben, más események alkalmával is, elmondja magáról! Sőt, minden alkalmat megragad, hogy szembesítse a cigányokat, helytelen életmódjukkal!

kacsa! 2009.05.18. 23:43:21

Höh. 4 böngészővel próbáltam megnézni a videjót & nem sikerül. Én vagyok a hülye?

Kopiás Attila Steve 2009.05.19. 02:09:29

@elGabor: Nem akarnék a jelenlegi kormányerőkkel lelki társságot vállalni, de az tagadhatatlan, hogy kicsit necces téma ez a nemzeti szimbólum dolog. Én pl lelkes híve vagyok, hordom felvarrón, pólón, ahol lehet. De amikor lehúztunk egy hónapot az oktogonon ajánlócédulát gyűjtve, magyar zászló alatt, akkor azért elég sokszor fordult elő, hogy kettőskeresztes bácsik, egyenruhás gárdisták vagy csak nagydarab kopaszok fejezték ki nemtetszésüket emiatt, hadd ne idézzem szó szerint, a lényeg, hogy szerintük nekünk nem kéne azt használni és ha mégis hosszú távon tervezzük ezt tenni, akkor kénytelenek lesznek hathatós lépéseket foganatosítani velünk szemben.
No, hát mindig is mondták a jobbikosok, hogy Magyarországon nehéz a magyar zászlót használni a magyarellenesség miatt, de soha nem gondoltam, hogy magukra utalnak... :+)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.19. 07:16:49

@KA_Steve:
Jaj, te szegény, te! Hát hogy mernek itt bántani egy ilyen aranyembert?! Ráadásul csunya, nagy darab, kopsz állatok, kettőskeresztbe öltözve.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.19. 08:02:23

@KA_Steve: Nézd, nekem soha nem jutott eszembe, hogy mérvadónak tartsam, amit a "kettőskeresztes bácsik, egyenruhás gárdisták vagy nagydarab kopaszok" tartanak rólam, főleg nem nemzeti szimbólumok ügyében. A Himnusz, a Szózat és a zászló olyan dolog, amit éppúgy nem szabad megtagadni, ahogy az amerikaiak sem tagadják meg a csillagos-sávos lobogót, a franciák a trikolort és a britek a Union Jacket. Ha valaki megteszi, hajlamos vagyok azt gondolni róla, hogy kiiratkozott a nemzetből. Félreértés ne essék, azt is szabad, csak éppen megvetendő ember, aki megteszi. :)

buckafej 2009.05.19. 08:15:34

A videót miért nem lehet megnézni?
Csak nem antirasszista támadás áldozata lett?
Egyébként miért húzza alá pirossal az antirasszista szót?
Lehet, hogy ilyen nincs is?

szpal 2009.05.19. 10:59:49

A cigányok ügyeit felvállaló Dr. Magyar Elemér ügyvéd blogja, az SzDSz-t szapulja kemény szavakkal:
http://proszektura.blog.hu/2009/05/14/fasisztazo_fasisztak
kampányfotók, Gergényi kitüntetése Pro Urbe Díjjal, viccelődés a a véresre vert Révész Máriuszon, Kóka: a békákat nem kérdezik meg, amikor lecsapolják a mocsarat.

cutcopy 2009.05.19. 14:21:01

Ez az amikor Gyurcsány és csapata saját belpolitikai eredménye ellen demonstrál?!

Sodan 2009.05.19. 16:39:36

ideje volt egy ilyen rendezvénynek , Magyarország a náci nyilasok randalíroznak és uszítanak.A tisztességes politika nem ezt kívánja.
itt olvasható ostoba emberek firkálmányai!!!

Sodan 2009.06.01. 09:53:44

végre bedugúltatok

Sodan 2009.06.01. 09:58:45

Mennyi sérelem düh , harag gyűlt össze a romákba!
végtelen a türelmüket köszönjük.-
Magyarok 10% ellenszenves a romákkal.

Tehetetlen Dodó 2009.06.01. 10:49:24

@feri57: Szögi család is ezúton köszöni.

Sodan 2009.06.02. 13:13:19

@Tehetetlen Dodó:
2009febr22Tatárszentgyörgyön éjjel Molotov koktéltól tűz ütött ki egy roma család házában. A tűz elől menekülő apát és 5 éves fiát lelőtték a rasszista eszme.
Szögi Lajos meg tanult volna meg autót vezetni, sajnálom de itt hirtelen felindulásból történt a szomorú eset.
A rasszista indítású aberrált állatokat azonnal akasztani,minden rasszistát gárdát .

Tehetetlen Dodó 2009.06.02. 15:12:34

@feri57: Te beteg vagy, fordulj szakorvoshoz.

ÁrPi 2009.06.02. 16:34:45

@feri57:

Írod:

"A rasszista indítású aberrált állatokat azonnal akasztani,minden rasszistát gárdát ."

Azt a graffittit /falfirkát ismered-e:

" Öljünk meg minden szélsőségest! "