Szenvedélyes szocialisták
2009. április 04. írta: TuRuL_2k2

Szenvedélyes szocialisták

 Kitűnő lehet a hangulat a magyar progresszió utolsó bástyájának utolsó védői körében, ha Gyurcsány Ferenc szaremberezi Szekeres Imrét, s így beszélgetnek: Ne hazudjál, mennek a telefonok, szervezkedsz te is meg az embereid is! A és a rossz emberi minőségről folytatott szenvedélyes Gyurcsány-Szekeres-Lamperth vita mutatja, hogy a miniszterelnök továbbra is potens: változatlanul különösebb lelki gyötrelem nélkül képes túllépni saját referenciáin, Medgyessy kinyírásától kezdve, a 2004-es miniszterelnök-választó kongresszuson és a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson át, egészen a legutóbbi pártelnökválasztási húzásig.

 A szenvedély pedig már nem csak Gyurcsány külön bejáratú buzzwordje (vö. szenvedélyes igazságbeszéd), hanem áthatja a teljes MSZP-t, Boldvai Lászlóval és Lendvai Ildikóval bezárólag. Ilyen izzó, szenvedélyes közegben nem lehet csodálkozni azon, hogy a párt kikéri a vezető testület tagjainak híváslistáját - a szenvedéllyel együtt jár a féltékenység, a féltő indulat.

 Reméljük, a vasárnapi, miniszterelnök- és pártelnök-cserélő kongresszusra is marad valami a szocialista szenvedélyből. No meg az azt követő hónapokra, amikor a 7 éve imitált kormányzást korábban nem látott intenzitással kell tovább játszani. Az amerikai passionate conservative mintájára Magyarországon megszülethet a passionate utódpárti, muhaha.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr441039333

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifordított ország 2009.04.06. 14:55:09

MSZP presents: Good Bye Godfather (trailer)Nagyon szíven ütött! (LoL) 

Trackback: Kifordított ország 2009.04.04. 10:24:57

Havas Henriknek köszönhetjük Gyurcsány távozását?Havas Henrikről mindig is tudtuk, hogy nem a szerénységéről híres. De hogy Gyurcsány távozását is neki köszönhetjük... A tanár úr kifejti, hogy küldött egy sms-t egy MSZP-s vezetőnek melyben azt írta, hogy:…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.04. 08:47:53

Addendum: a poszt forrása a Magyar Nemzet értesülése.

kamasuka 2009.04.04. 08:50:54

Ők tudják. Annyira bénák, hogy még a "válságból való kivezetést" is el fogják qurni. Eszük nincs az egészhez, max. ha a "kormányzásukat" lopásnak, haveri cégek pénzellátásának hívjuk, mert ehhez van.

Ha valamelyik MSZPs azt hiszi, hogy azok a rétegek, akik még rájuk szavaznának, rájuk is fognak, ha kevesebb nyugdíj, családi pótlék, miegymás áll majd a házhoz, az hülye.

Nehéz év lesz, de szerintem már júniusban kipukkad a lufi. Dávid "Bokros Lajos 20%" rIbi és Fodor "mi Magyarország érdekeit nézzük" Gábor talán már Júniusban is látni fogja, hogy lám, lám, már most szarul állunk, de ha ezt végigvisszük, semmi esélyünk nem lesz ...

De ők tudják!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.04.04. 09:22:10

@Kettes: ja, ez a"dögkútos" és "MaNemmondunkigazat" szöveg megy maguknál úgy 2002-3 óta.
Az teljesen kizárt hogy Feri ilyeneket mondjon. Ő nem olyan.

Az van, hogy fájdalmas lenne szembenézni a ballib szavazóknak, azzal hogy szar embereket támogattak, szar eszméket és a szar következmények itt vannak.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.04. 09:23:41

most azt a fotót minek kellett benyomni?
már elmúlt a bolondok napja...

amúgy a szekeres az tényleg tényező a maszop-on belül?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.04. 09:27:44

@Kettes:

Maguk művelt, világpolgár értelmiségiek, mi dolguk maguknak velünk?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.04. 09:32:45

@ufó - ablakmosó a Nemzetközi Zűrállomáson:

A fénykép jó.

Illusztrálja, hogy miért kell mindent elkövetni Gyurcsány hatalomból eltávolításáért.

S. Annyi 2009.04.04. 09:47:39

Szerintem egyszerűen csak szarjankó hazaáruló ótvar emberek és annyi.

states 2009.04.04. 09:54:52

Gyurcsány leszarozza Szekerest, amire abból alelnök lesz, Fletó pedig egy váratlan mozdulattal a Táncsics-alapítvánnyal együtt megszerzi a pénztárkulcsot is. Lendvaí Ildikó pedig álmatlanságtól és a botoxtól karikás szemmel odadja magát a Pártnak. Nem ez nem P. Howard, ez MSZP...

tevevanegypupu 2009.04.04. 09:57:21

Ez a fenykep tokeletes, ennel jobbat csak a Magyar Nemzetben lattam.(: Ha ez a demokracia ami nalunk van, hogy par ostoba, tehetsegtelen es jellemtelen ember eveken keresztul a markaban tarthat egy orszagot, akkor talan vissza kellene ternunk a kiralysaghoz vagy meg inkabb az oskozosseghez. Nagyon helyes, hogy egymast nyirjak, minel elobb fogyjanak el az mdf-fel es az szdsz-szel egyutt, tunjon el ami egybe tartozik. Csak aztan mi lesz..

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.04.04. 10:10:47

@S. Annyi: ezen túl viszont a lopáshoz és a beszédhez nagyon értenek

még mindig sokan hisznek nekik és inkább rájuk szavaznak, minthogy jöjjön a patásorbán

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.04. 10:20:50

@Elpet: oké...
de annyira betegnek láccik azon a képen, hogy rossz ránézni...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.04. 10:27:08

@ufó - ablakmosó a Nemzetközi Zűrállomáson:

Jólesett már magának valaha is Gyurcsányra nézni? Nem azért nézzük, mert jólesik. Nem tudom zUfóknál hogy van, de itt a Földön az élet nem folyamatos kéjhömpöly.

Szibarita 2009.04.04. 10:37:01

Az vicces, ahogy kettes csak megnevezi a forrast (abszolut ertekitelet nelkul), erre azonnal falanxba vagjak magukat.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.04. 10:39:30

@Elpet:
tegyük hát a dolgunkat, drága barátom, s pikk-pakk ott leszünk eldorádóban...
:))

Netuddki. 2009.04.04. 10:43:52

Rugdossuk a döglött oroszlánt?
Kijafszomazagyurcsány?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.04. 10:49:46

@ufó - ablakmosó a Nemzetközi Zűrállomáson:

Vagy Utópiában...


Tudod, hogy mijaza zUtópia?

Amikor valaki másnaposságra iszik egy jót. Gyógysör például.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.04. 10:57:33

@kovi1970:

Ez olyan mint az „európaiság”, 1989-90-ben. Nekik kímélet jár (nem is létező) magasztosságok nevében amikor bajban vannak, akkor is ha előtte kéjjel gyilkoltak másokat mindenféle (létező) emberiesség félrerúgásával. Azután amikor megint összekapják magukat, recseg a csont, jön a szemkilövés.

Javaslom olvasd a

www.kibulizottorszag.net

-et. Majd megérted.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.04. 11:02:08

@Elpet:
Turul már a plafonon van, hogy itt off-olunk, meg mikor indul már az adok-kapok...
SÜN!

@A Nép - Te vagy!:
"Ne hazudjál, mennek a telefonok, szervezkedsz te is meg az embereid is"...
:)))

volkov 2009.04.04. 11:16:39

@Kettes:
az olvasatodban tehat a bejegyzes alapallitasa, hogy
GYF azt mondta, hogy Szekeres szar ember.


Nekem inkabb a szocialista szenvedely erorekapasanak maliciozus
udvozlete rajzolodik ki.
(ebben a szaremberezes egy hangulatfesto elem, valoban, ahogy pl abban is, hogy Szekeres marha duhos es osszekente GyF-t embersege csokijaval, de ezt pl nem irta a poszt, pedig pont ugyanannyira MN informacio lenne)

cooper (törölt) 2009.04.04. 11:26:04

Puch és Kapolyi szenvedélyétől mentsen az Isten minket:)

Netuddki. 2009.04.04. 11:27:17

@TuRuL_2k2: Hát lehet még egy két lábleharapás lesz még...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.04.04. 11:32:24

Emberek, ez a hír április 1-i, én nem venném olyan komolyan. :>

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.04. 11:37:48

@ufó - ablakmosó a Nemzetközi Zűrállomáson:

A telefonok nem mennek. Az eszek mennek és a hasak. Mikor/hol melyik.

Egyébként MI VAN??????

surayana 2009.04.04. 11:41:11

jöjjön már Viktor fehér lovon, hogy aztán majd októberben hallhassam a : Viktor! Takarodj! össznépi rigmust.
Itt mindenki megbukik, aki valamit akar. Lehet, hogy tényleg Kádár kell nekünk?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.04. 11:48:40

@A Nép - Te vagy!: "Ne hazudjál, mennek a telefonok, szervezkedsz te is meg az embereid is"

ezt vágta a szekeres pofájába a gyf...
klikkelj rá a poszt elején a 'szaremberezi' szóra...

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.04.04. 11:54:35

Eltűnt a Fidesz magja! Marad az Orbán kultusz, ha tetszik, ha nem
Ha a törzsfőnök Istenhez vonul…
A múlt hétvégén biztossá vált, amit sejteni már lehetett: júniusban az európai parlamenti választások következményeképpen távozik a magyar belpolitikából Áder János és Deutsch Tamás. Vagyis a régi, „legendás” Fideszből alig marad valaki Orbán Viktor párt- és Kövér László választmányi elnökön kívül. A jelöltekről Orbán döntött, s nyilván pótolhatónak ítélte a két ősfideszest. Csak egyvalaki nem pótolható: maga Orbán, aki a 2002-es elveszített választás óta a Fideszt saját képére és hasonlatosságára formálta.
Pedig a párt korábbi sikereit éppen annak köszönhette, hogy egy egymást jól ismerő, összeszokott közösség vezette, amelyből persze kiemelkedett néhány meghatározó személyiség. Az elmúlt években azonban – Tölgyessy Péter sza­vaival – ez a zárt „szerzetesi férfiközösség” felbomlott. Ennek legfőbb oka, hogy 2002 után Orbán fokozatosan centralizálta pártját, egyszemélyes vezetői struktúrát alakított ki. Riválisának tekintett párttársait kiszorította, helyükre a pártban bázissal nem rendelkező, csak hozzá lojális embereket ültetett. Az egykor híresen „független” Schmitt Pál például néhány nappal az­után, hogy belépett a Fideszbe, máris alelnök lett, Pelczné Gáll Ildikót pedig 2003-as alelnökké választása előtt a miskolci pártszervezeten kívül sehol sem ismerték.

A 2003-as úgynevezett szövetségi rendszert létrehozó alapszabály a pártelnöknek csaknem minden személyi kérdésben vétójogot adott. Így Orbán dönt arról, kik legyenek a Fidesz parlamenti vagy európai parlamenti képviselői, de arról is, hogy helyi szinten kik vezessék a pártszervezetet. Bár Orbánnak Waschler Tamás 1994-es próbálkozása óta nem volt kihívója, a pártelnöki, illetve alelnöki poszt(ok)ra a hatályos alapszabály szerint nincs is lehetőség több jelöltet állítani. A Fidesz EP-listájának bemutatásakor Orbán arról is beszélt, hogy a kampány, illetve a távozók miatt­ ismét átszervezi a Fideszt. „Az egész pártot, az egész szövetséget, az egész szervezetet – beleértve az elnöki stáb munkáját is – egészen más rendszerben, más emberekkel fogják irányítani” – mondta kedvenc rádióműsorában, a Vasárnapi Újságban. A részletekről nem sokat tudni, ám várható, hogy Orbán tovább erősíti pártelnöki és személyes befolyását – két régi harcostárs és rivális nélkül. Ami a személyi változásokat illeti, biztosnak tűnik, hogy Deutsch helyett Szijjártó Péter kerül az elnöki kabinet élére, miközben megőrzi kommunikációs vezetői szerepét is. Azt viszont csak találgatni lehet, ki lesz Áder utódja a parlament alelnöki posztján.

A Jobboldal elhúzódó válsága című cikkében (Kommentár 2007/4) Körösényi András azt írta, hogy „a válság elhúzódásának egyik legfontosabb tünete a Fideszen belüli politikai alternatívák hiá­nya, ehelyett legfeljebb a párton belüli kamarilla­politika létezik. Kamarillapolitikai értelemben latolgatnak különböző forgatókönyveket. A Fidesz (és közvetve az egész jobboldal) politikáját a pártelnök stratégiája határozza meg.” Áder és Deutsch kivonulása ezzel az alternatívahiánnyal függ össze, ugyanakkor személyükhöz találgatások, „kamarilla-forgatókönyvek ” kötődnek.

A fokozottabb várakozások Áder személyéhez kapcsolódtak. Azt a másik oldal sem vitatja, hogy a konfrontatív habitusú Áder különböző poszt­jain meghatározó hatást gyakorolt a Fidesz politikájára az elmúlt két évtizedben. Meglepő módon 2007 nyarán a Népszabadságban jelentette be távozását a magyar belpolitikából. Az interjúban tagadta, hogy ebben közrejátszott volna fél évvel korábbi magyar nemzetbeli megtámadása. A Fidesz parlamenti alelnökét egy új jobboldali párt létrehozásával és vezetésével hozta összefüggésbe a lap álneves szerzője. Áder emiatt több pert indított a Magyar Nemzet ellen, és nyert is. Ugyanakkor már a 2006-os választási vereség után hátrahúzódott, elutasította a felkínált frakcióvezetői posztot, amivel esetleg kiváltotta Orbán nemtetszését. Deutsch Tamáshoz nem fűződtek ilyen várakozások, mégis távozik. Bár 2005 ősze óta ő vezette a Fidesz pártelnöki kabinetjét, s mint ilyen, Orbán egyik legközvetlenebb munkatársa, formális párttisztséget régóta nem viselt. Informális befolyása ugyanakkor mindig jelentős volt, hiszen ahhoz a belső körhöz tartozik, amelynek húsz éve meghatározó a hatása a pártra.

Ezt az informális baráti-vezetői társaságot nevezte Körösényi András az Orbán-kormányt elemezve „hatosfogatnak” , amelybe szerinte beletartozott Orbánon, Áderen és Deutschon kívül Kövér László, Szájer József és Stumpf István. Szájer régóta az EP-ben dolgozik, Stumpf pedig 2002 után elveszítette befolyását, így nyártól az egykori „hatosfogatból” csak Kövér László marad a párt napi vezetésében Orbán társa. Körösényi szerint „a kezdeti hatosfogaton később már más, politikailag fontos személyek is részt vettek”. Ide sorolható – mások mellett – Pokorni Zoltán, Varga Mihály és Várhegyi Attila is. Utóbbiak Stumpffal ellentétben nemcsak kormányzati, hanem párttisztséget is vállaltak, Pokorni pártelnök és frakcióvezető is volt, ma Vargához hasonlóan­ alelnök, a jogerősen is elítélt Várhegyi pedig egykor a pártigazgatói posztot töltötte be, de ma inkább egy másik, a Körösényi által „a miniszterelnök személyéhez kötődő tanácsadóknak” nevezett körhöz sorolható, a tavalyi népszavazási kampányban is tanácsadóként vett részt. Mára ez a társaság is átalakult; a politikai marketinget szállító Wermer Andrásnak nincs már köze a Fideszhez, s bár Simicska Lajos is ugyanezt állítja ritka nyilatkozataiban, Orbán egykori középiskolai, majd kollégiumi társának a legtöbb megfigyelő ma is alapvető befolyásoló szerepet tulajdonít a párt gazdálkodásában.

Az Áderhez köthető „kamarilla-forgatókönyvne k” az is alapot adott, hogy Áder, mint azt a Népszabadságnak elismerte, sokáig ellenezte a párt átszervezését. „Köztudott például, hogy a Fidesz szervezeti átalakításával kapcsolatban voltak komoly vitáink Orbán Viktorral, és ma is hiányolom azt a középszintű pártirányítási struktúrát – a megyei szintűt –, ami korábban megvolt.” Áder éppen abban az időszakban irányította – ügyvezető alelnökként – a Fideszt, amikor a 2002-es választások után Orbán vonult ki, s a pártnak nem volt elnöke sem. Áder motivációiról talán többet árul el Lengyel László Merre tovább, jobboldal? című 2006-os írása. „Meghallgattam Áder történetét a Fideszről és Orbánról: A Fidesz egy igazi magyar törzs, amelynek törzsfőnöke hosszú-hosszú idő óta Orbán Viktor. A törzsfőnök vezetésével a kicsiny törzs igen magasra jutott, uralhatta nemcsak a maga, de más törzsek legelőit is. Ám egyszer a törzsfőnök elvonult, hogy Istennel beszélgessen. Amikor visszatért Istennel való társalkodása után, kiderült, hogy sámánná, táltossá változott. Csakhogy a sámán nem vezetheti a törzset, mert más dolog Istennel beszélni s megint más az embereket vezetni. A törzsnek azóta rosszul megy a dolga. Nagy szükség van sámánra, de törzsfőre is. Most a sámánnak az a szerepe, hogy odalépjen valamelyikünkhöz, vállára tegye a kezét, és azt mondja: te vagy a törzsfő, melletted állok. Amíg nem teszi, addig zavarodottságban fogunk élni.”

Orbán azonban maradt sámán, és nem adta át a törzsfőnökséget sem. A 2002 és 2006 közötti átszervezés és a lehetséges riválisok háttérbe szorítása nem hozta meg a sikert, sőt, a győzelem legnagyobb akadálya valószínűleg a pártelnök személye volt. A 2006-os parlamenti vereség után meginduló erjedést és ezzel egy új vezető választását azonban megakadályozta az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és a Fidesz önkormányzati választásokon, majd a tavalyi népszavazáson aratott győzelme. Ez azonban inkább csak elfedi a párton belüli innováció hiányát, a megújulási képtelenséget. Mindezen problémák egy ma valószínűnek tetsző 2010-es győzelem után is megmaradnak.

Orbánt tehát a párton belül megbuktatni szinte lehetetlen, s éppen ennek az alternatívahiánynak a felismerése vezethette Ádert és Deutschot arra, hogy az EP-ben folytassák pályafutásukat. Van azonban egyéb lehetőség is: Pokorni Zoltán és Rogán Antal más utat választott. Vélhetően Kósa Lajos példáját követték, amikor kerületi polgármesterséget vállaltak, és bázist, hátországot teremtenek maguknak. Ugyanakkor mindannyian a túlélésre játszanak, hiszen ma még egyiküket sem fogadná el a törzs főnökének. Kérdés persze, melyik út lesz sikeres, a külső vagy a belső „emigráció”, vagy – ami a legvalószínűbb – egyik sem.

VIKUNYA 2009.04.04. 11:59:05

gyurcsány olyan mint az egyszeri hadvezér, akik százszoros túlerővel szemben böffent egy lelkesítő beszédet, kiadja a jelszót, előre, és vadul vágtatni kezd a golyózáporban, egyenesen bele az ellen derékhadába.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.04.04. 12:05:45

Ja, hát jól elkúrta az mszp-t is GYF, már ha volt mit.

tevevanegypupu 2009.04.04. 12:07:04

Hat igen, Orban is egyszemelyes vezeto akar lenni. Ugy latszik majd o is ugy jar rovidesen mint Gyurcsany vagy akar David Ibolya is. A nepszerusegi mutatoik magasak voltak es nem vettek eszre, hogy kozben a part es a szavazok eltuntek aloluk.. Allitolag Orban sem hallgat senkire. Reszben ertheto, a rendszervaltas elott es utan is sok mindennel egyedul kellett megkuzdenie - szinte ugyanugy mint Gyurcsanynak - aztan kezdett kialakulni korulotte is egy "levakarhatalan" hizelgo reteg ami nyilvan elvette jozan itelokepessegenek egy reszet. Remelhetjuk csak, hogy valami - ha mar a ket veszteseg nem - eszhez teriti es rajon arra, hogy csapatban, csapatmunkaval, masok ellenvelemenyeivel es sok vitaval alakulhatna ki egy demokratikusabb fidesz, amit talan a mas partokban csalodottak komolyabban vesznek. Orban mar jart tobbszor is ugy mint Gyurcsany, a kulonbseg kozottuk az "emberi minoseg((:"
Gyurcsany csalo, politikai szelhamos es szemvenyveszto, Orban tehetseges politikus diktatorikus hajlammal megaldva. Nem Hitler - az sokkal inkabb Gyurcsany - hanem talan Napoleon, jelenleg utban a csaszarsag fele..Bizzunk benne, hogy nem jut el odaig.

VIKUNYA 2009.04.04. 12:08:32

aztán csodálkozik, hogy a sereg nem követi a dicső halálba, csak néhány megszállott talpnyalonc!

VIKUNYA 2009.04.04. 12:11:07

@tevevanegypupu: orbán akkor tenné a legjobbat a pártjával, magával és nem mellékesen a nemzettel, ha a választásokig miniszterelnökjelöltként benyelné szépen a támadásokat, ahogy eddig is, aztán az utolsó pillanatban elegánsan félreállva átengedné a terepet navracsicsnak vagy kósának vagy akit a párt választ. nagyon nagy szolgálatot tenne ezzel a nemzetnek, és akkor igen, azt mondanám, most ez egy államférfiúi gesztus és nem egy szánalmas gyurcsányi blöff. kár hogy orbán nem fogja ezt megtenni.

states 2009.04.04. 12:23:43

@VIKUNYA:
Egyetértek, Navracsics minden tekintetben alkalmasabb Orbánnál. Felkészültebb, kevésbé megosztó, nem járatta le magát ilyen-olyan ügyekkel, nem nyilatkozik lépten-nyomon hülyeségeket, nem kettősállampolgározik a legalkalmatlanabb időpontokban és helyeken. És egész biztos nem csinálna Mikolából miniszterelnök-helyettest, és nem Brüsszelbe küldené Deutschot, hanem a búsba...

tevevanegypupu 2009.04.04. 12:26:24

@VIKUNYA:
nagy valoszinuseggel nem fogja megtenni es ezt nem is lehet varni tole. Jelenleg a gyozelme olyan nagy Gyurcsany felett - bar ebben Orbannak nagyon sok szerepe nincs, Gyurcsany onamgat epitette le - hogy ember legyen a talpan, aki ezt ha kihasznalni nem is akarja, de elni vele igen. Ezenkivul Orban kormanyzasa alatt Magyarorszag a kozep-europai mezony elso orszaga volt, szoval nem lehet ketsegbevonni tehetseget es alkalmassagat sem a miniszterelnoksegre. A lenyeg az lenne, hogy megprobaljon kisse visszavenni sajat magabol. Navracsics es Varga nagyon jol megszemelyesitik az europai(: es mersekelt politikus idealjat, oket kellene egyelore az elvonalban tartani. Orban sokaig jatszotta a nepiesch szerepet, hogy miert, azt nem egeszen ertem, nem hinnem, hogy ezt a videki lakossag elvarta volna tole..Nyugodtan levehetne a csizmat az asztalrol.

VIKUNYA 2009.04.04. 12:35:31

@tevevanegypupu: nem vitatkoznék én veled a tekntetben, hogy jobban ment a szekér orbán miniszterelnöksége alatt, a tények magukért beszélnek. de a népiesch népvischeletet és a többi maszlagot nehéz levenni. nehéz elfelejtetni orbán pozitívumai mellett annak azidőszaknak a hibáit,a túlfűtött szimbolikus politizálást, a túlönbizalmat, a túlzott vallásos és nemzeti vonalat (itt részemről a túlzotton van a hangsúly). orbán nevéhez sok negatívum is tapad, egy része ezeknek önhibáján kívül, de hát a csatatér az csatatér, ott lőnek az emberre ha kell, ha nem. túl kell lépni a múlt közdelmein és egy konszenzusosabb figurát kell keresni. ezért ajánlanám navracsicsot! minannyiunk érdeke, hogy ez így alakuljon, s ha így alakul, akkor a fegyvernyugvás is valószínűbb és gyurcsány diettáns bagázsának visszatérte is valószínűtlenebb!

tevevanegypupu 2009.04.04. 12:45:24

@VIKUNYA:
Orban 2006-ban mar hajlando lett volna atadni a miniszterelnokseget. Talan most sem ragaszkodik hozza olyan gorcsosen, csak egyelore o az, aki meg mindig tomegeket tud megmozgatni. Nyilvan ketharmadrol abrandoznak es ehhez Orban kell. Nem tudom 2010-ig hogy alakul a helyzet, nagy valoszinuseggel a masik partok az utolso verig kuzdeni fognak, es veluk szemben egy csendes, halk es elegans Navracsics nem biztos, hogy eleg lenne..Gondolj Lendvai Ildikora, David Ibolyara es Koka Janosra..A jobboldalnak egyelore nagyon eros figura kell, aki azert mar tett le az asztalra eredmenyeket..Majd talan a vegjatekban esetleg helyet cserelhet Orban valaki massal, akit valahogy kepes lesz elfogadni az orszag tobbsege. Mert azert az lenne a legfontosabb.

szernyeteglejos (törölt) 2009.04.04. 12:50:18

"Ezenkivul Orban kormanyzasa alatt Magyarorszag a kozep-europai mezony elso orszaga volt.."
Gondolom ez úgy működött, hogy 1998. választások megnyerésének napjától, a bukás napjáig...így a megoldás a válságra is tök egyszerű lesz.:)

VIKUNYA 2009.04.04. 12:54:02

@tevevanegypupu: a kétharmadhoz pont orbán nem kell! ő mozgósít sok ember, a keménymagot, de elriasztja a bizonytalanokat. navracsics azért nem egy gyávanyúl! pont szakítani kellene a keményember paradigmával. lendvai sem fogja a történtek után mozgósítani az egyre nagyobb bizonytalan tábort!

VIKUNYA 2009.04.04. 12:55:24

@szernyeteglejos: jogos irónia, de ha tényeket nem veszed figyelembe, akkor úgyis mindegy. mi mást tehetünk, mint hogy teljesítményeket, adatokat teszünk mérlegre. az egyik jobban teljesített a másiknál. ennyi. engem más nem érdekel.

szernyeteglejos (törölt) 2009.04.04. 13:05:45

oké...de már annak is örülök, hogy nem azzal kezdted, hogy én egy hülye komcsi vagyok.:)

Pelso.. 2009.04.04. 13:12:24

Teve, Vikunya,

Stumpf Istvánhoz mit szólnátok? Praktikusabb lehetne az ő arculata a Fidesz számára. Simán megértené azon helyzetet is, hogy háttérből irányítják.

tevevanegypupu 2009.04.04. 13:23:41

@Pelso..:
nem tudom, Stupf nekem szimpatikus, de ugye tobb hibaja is van ,amit nagyon jol ki lehet hasznalni..O sem jo helyre hazasodott peldaul.(:Valoszinubb, hogy nem artana uj embereket is szerezni, akik meg nem jarattak le magukat. Politikus tokeletes nem lehet, eleve mas fabol faragtak oket mint a valaszto polgarokat, nagyon sok mindent meg kell tennie, amire igazan kenyes, becsuletes ember nem hajlando..csak elfogadja.(:

VIKUNYA
szegeny Navracsics nem tudom hogy birna a harcot, emlekszem ra eleinte, mikor egyedul kellett bent maradnia, aztan beolvasnia az mszp-nek es az szdsz-nek, tobbszor rosszul lett.

kamasuka 2009.04.04. 13:27:00

@VIKUNYA:
Nézd meg mennyien mentek el szavazni 2006-ban a két forduló előtt miután Orbán Bod PéterÁkost javasolta miniszterelnöknek! Qurva kevesen ...

Szóval ez az "Orbán nélkül jobb lenne a Fidesznek duma" egy szociálciánista vágyálom.
Persze, akinek nem tetszik, még mindig ott a Jobbik meg az MDF mint jobboldali párt, ott az SZDSZ klón LMP és ugye ha valaki retteg a patásördögtől, ott a jelenleg még aktív MSZP és SZDSZ is. Lehet rájuk is szavazni ha még nem volt elég az MSZP-ből és az SZDSZ-ből.
Ja, ha nem jönne be, akkor meg újabb négy évig lehet nézni a maszop elit tökeit, és asszisztálni az ország szétlopásához. Ha ez kell, gyerünk, mindent bele! Igen, igen, igen ...

kamasuka 2009.04.04. 13:28:21

@kamasuka:
*két forduló között ...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.04.04. 13:41:24

@TuRuL_2k2:

"amerikai passionate conservative"

Az mi fán terem?

osborne 2009.04.04. 14:12:26

kizárt, hogy ilyet mondott egy Államférfi, Szekeres is csak színészkedett amikor teljesen besérülve és lealázva rohant el arról az ülésről amikor gyenge kvalitásaival szembesítette a főnöke ;]

Ács Ferenc 2009.04.04. 14:17:05

@Elpet: nem kéne kapásból elzavarni azt, aki nem birka módra béget. Ugyanannyi joga van itt lennie, mint neked.

teknős 2009.04.04. 15:29:58

@Orbán meddig még? A jobboldal gátja és kerékkötője:
Aztaaa'

Megható, hogy mennyire aggódik a jobboldalért! De tényleg!

teknős 2009.04.04. 15:31:30

Én viszont inkább ezért aggódom a nagy elvtársi mutyi:

inforadio.hu/hir/belfold/hir-268715

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.04. 15:42:50

@tölgy: Te már megint vaktában találgatsz. :)

Szerintem Szekeres egy szarember, de hogy pont a Magyar Nemzet legyen a legpontosabban értesülve arról, hogy mit vágnak egymás fejéhez egy MSZP elnökségin, annak az esélye - szerintem - kisebb annál, mint amire egy posztot lehet alapozni.

Egyébként tényleg fájdalmas szembenézni azzal, hogy szar embereket támogattam (egyes szám első személy), de ennek aztán végképp semmi köze a Magyar Nemzet szavahihetőségéhez. Őket én sose, tudod?

Peter252 2009.04.04. 15:51:19

Szerintem 2010 még nincs lejátszva, most a szocik összekapták magukat, az igazi vezénylő Gyurcsány marad a pártban, semmi kétség és most a "szakértő", "szolíd","jólöltözött", "visszafogott" , "emberarcú" Bajnaival a 2002 es Medgyessy-trükköt fogják eljátszani, aki új arc a kissé megkopott Orbánnal szemben, akire negatív kampányt zúdítanak Gyurcsányék, és a "nép" a "zemberek" könnyen elhihetik majd ezt is, és a Fidesz előnye elfogyhat.
Ez Gyurcsány forgatókönyve és a Fidesz meg álmodozik.

sorokinV 2009.04.04. 16:34:04

www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=7871

"Jó riportok gyenge minőségű emberekről - ez itt a célpont!"

Na, ezen visítva röhögtem!!!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.04. 16:40:54

@osborne: És a posztban gyenge képességű emberezést írnak vagy szaremberezést?

Ács Ferenc 2009.04.04. 17:07:10

@Kettes: Szekeresről én el tudom képzelni, hogy a MaNemnek szivárogtat. A Megyó-aktát sem a Fidesz küldte nekik.

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:18:21

Gyurcsány NEM passionate, hanem Borderline-syndrome,

az MSZP NEM szenvedélyes, hanem CSENGŐFRÁSZBAN VAN: mikor viszik el őket!

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:22:18

@Kettes:

Nehéz felfogni, HOGY HÜLYÉRE SZAVAZOTT, mi??!

Pedig úgy van.

Erkölcstelen a kóros agyműködésig, tolvaj, de ő fasza srácnak érzi magát, önkontrollja nincs, nárcisztikus és megalomán.

MIT CSODÁLKOZIK?? Még mindig az orránál fogva vezeti magát, idióta!

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:25:58

@Szibarita:


Maga még mindig szopja a Félnótás picike pöcsét??!

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:28:26

@ufó - ablakmosó a Nemzetközi Zűrállomáson:

Végtelen cinikusan, lenézően beszélt AKKOR (a kép készültekor) 2006 március 15-én

az ORSZÁGRÓL és főleg NEMZETRŐL....

Ez ÉPP MÁRC. 15 SZELLEMISÉGE??!

Büdös paraszt ez az ember.

osborne 2009.04.04. 17:28:37

@Kettes: maga tényleg ilyen értetlen vagy teteti? a címet el tudja olvasni amit a nol adott a cikknek?

gyurcsány_durva_ stílusban támadt szekeresre

a "gyenge minőségű" magyar nyelvben elképzelhető durva változatait magára bízom.

(az MN-s mellélövés elkönyvelve)

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:29:54

@kovi1970:

Eddig is rugdostuk... Mostmár kezdünk az abroncsolt elme hatalma alól felszabadulni...:))

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:30:53

@TuRuL_2k2:

Ja. Nem tucc maj' miről írnya...:)))

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:32:43

@surayana:

Ezt NEM FOGOD MEGTAPASZTALNI, alantas zsidó bolsevik pinatubo....

kamasuka 2009.04.04. 17:35:47

@Peter252:
Most nem ugyanaz a helyzet, ráadásul atomszar volt a Fidesz kampány is. De akár ez is megtörténhet, ha a Fidesz semmit sem csinál:

2009. április-május., EU kampány. Fidesz: nagy csend. Az MSZP 25%-on.

2009 június: Orbán választási beszéde. A lényeg: Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!

EU választás: Parlamenti pártok: Fidesz győzelem, MSZP 19% MDF: 1%, SZDSZ 0.99%.

Fejek hullanak az MSZP-ben, közben a kormánypártiak megszavazzák az első megszorításokat ... Nyári szünet, az MSZP maszatol, Nyakó Orbánozik egyet, mert előkerül a korábbi "Orbán beszéd", Szijjártórépássy nem reagál, mert nyaral, Pornyetovszy Pöndör Pöndör, a Fidelitas 19811. elnökségi tagja magyarázkodik, nyár után új parlamenti ülésszak, nem kapunk több hitelt, nincs mit lenyúlni, az SZDSZ előrehozott választásokat akar, de legalábbis a szovjet csapatok behívását, mégis megegyeznek: Szilvássy lesz a miniszterelnök - hogy itt a végén az utolsó komoly Gyurcsányista haver is legalább egyszer Magyarország miniszterelnöke lehessen ...

2009 október: az OGY kampány kezdete: Fidesz: nagy csend, ettől az MSZP majd megőrül. Néha-néha felhangzik egy-két Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok a kampány során. A Hírtévé elkezdi a Best of Gyurcsány válogatás leadását napi 20 órában. Az akcióhoz csatlakozik az Echo tévé is. A Fidesz nem kampányol, csak a Hír tévé és az Echo tévé nosztaliga adásaira hívja fel a választópolgárok figyelmét kampányspotjaiban ...

Közben az MSZPnél: életbelépnek az első megszorítások, az MDF az EU kudarc után a Fidesz felé kacsingat, feleslegesen, rIbolya távozik a párt éléről, egy napig Herényi az elnök, majd aki a legtöbbet ígéri.

2009 november: kiderül, hogy 100-ból 91 tétel alkotmányellenes a megszorításokból, újabb SZDSZ-es hajcihő: lopjunk, lopjunk, mert kifutunk az időből, de kifelé kommunikálva: Mi nem az SZDSZ, hanem Magyarország érdekét nézzük (sic) és előrehozott választásokat sürgetnek. Most már a Fidesz nem akarja: Minek? és Na és? feleletek ...

2010 január: életbe lép a megmaradt 9 komoly megszorítás, köztük ilyenek, mint: megszavazzák, hogy ülés helyett állva szavazzanak a parlamentben, hogy a nép lássa, hogy nem alszik a magyar képviselő, kivétel, aki állva is tud, valamint a Pirana behozatalát 90%-os adóval sújtják, hogy segítsék a magyar pirana halgazdálkodást, mindezt elég későn ahhoz, hogy az ország elkerülje az államcsődöt ...

2010 február: államcsőd, mindenki Orbánra mutogat, mert szerintük az ő 1998-2002 között kormányzása és szemét ellenzéki teljesítménye miatt ő a hibás.
Az MSZP hirtelen felindulásból közös listát állít az SZDSZ-el, minden vezető SZDSZ-es politikus az LMP-be vándorol ... A Fidesz csendben van. A Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok kampány közben feltűnik egy-egy menjünk el választani felszólítás is. A Fidesz bejelenti, hogy miniszterelnök jelöltje Varga Mihály lesz. A "patásOrbán" mítosz vége ...

2010 március17: elkezdődik Budapest újjáépítése, már a rendőrség is tüntet, mert sok vért kellett lemosniuk az egyenruháról.

2010 április: Ogy választások: MSZP-SZDSZ 9.99%, LMP 4.99%, MDF: 0.000000001%, A Fidesz alakít kormányt, ellenzékben a Jobbik. Kétpárti lesz a parlament, minta képviselőház az USA-ban ...

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:39:34

@Orbán meddig még? A jobboldal gátja és kerékkötője:

"Áder János és Deutsch Tamás. "

Áderjani mán minden volt az Elnökön kívül.

Ugyanúgy, mint mikor Rogánnak tele lett a mamusza, be kellett újítani neki egy friss státuszt.

Lám, a zalai vend parasztgyerek a polgármesterem. Az ős- ötker zsidó, kontratenor hangú-medvetermetű MASZOP előddel szemben.

Tehát Áder 4 év Paramenti Elnök, ill. 4 év Frakcióvezetés után ÚJ SZEREPRE VÁGYOTT: hadd menjen. Még lehet pártelnök is, miniszter is, államelnök is.

Tompika meg semmire sem alkalmas, de érdemei vannak - viszont a FIDESZ konzervativizmusát erősen lazítgathója szabados életvitelével....

Húzzon el.....

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:42:09

@VIKUNYA:

Nem.
Laposkúszásban elhúzza a belét a Hinterlandba, míg ti beledöglötök a golyózáporban.

S a végén kijelenti: Ő NYERT!

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 17:43:22

@states:

Navracsics JÓ KOPONYA.

DE ő a helybéli lágyszívű kántor.

Gyengekezű, mint a halvány gerlefing.

Ács Ferenc 2009.04.04. 18:18:38

@surayana:" Itt mindenki megbukik, aki valamit akar. Lehet, hogy tényleg Kádár kell nekünk?"
Tényleg. Meg is kaptuk őt különböző neveken.

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 19:02:17

@Ács Feri:

Ettől a vörösingestől nálam is RENDSZERESEN kiugrik a rugósbicskaaa...!!!

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 19:04:44

@Kettes:

Szelkeres azért "szarember", mert Szilvásynak jelentették, HOGY SZEKERES a MN főszerkijét hívogatta..!!!

A MN-csoprt itt a kormánybuktató, gyurcsányelhajtó FŐTÉNYEZŐ.

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 19:16:57

"A Fidesz alakít kormányt, ellenzékben a Jobbik. Kétpárti lesz a parlament, minta képviselőház az USA-ban ..."

Válasz erre

BRÖHHÖHÖHÖHÖHÖ.....:)))))))

"Navracsics kancelláriaminiszter viszontválaszában meggyőzni igyekszik a JOBBIK frakcióvezetőjét, hogy nem aktuális még Tótország lerohanása, és EDE Bácsi játékszereit, mint Magyar Agy szüleményét ilyen alapon nem követelhetjük kiadni az USA-tól."

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.04. 19:35:11

@osborne: Turul posztja a Magyar Nemzet azon értesülésén alapszik, miszerint Gy. szaralaknak nevezte Sz-t. Erre épül az egész "szenvedélyes" gondolatmenet. Nézd, én téged egy gyenge képességű hozzászólónak tartalak, minden szenvedély nélkül, de nem egy szaralaknak.. Érted a különbséget?

@Ács Feri: Hát elképzelni én is, bármit. De az én rosszindulatomra ne alapozzon senki koncepciós pert. :)

CrL 2009.04.04. 19:40:15

@Kettes: istenem, még mindig harcol, akkor én magát értetlen szaralakokra szavazónak. így jó? ;]

CrL 2009.04.04. 19:42:18

ugyanis szinte mindenki tudja és felfogja, hogy Gyurcsány szaralakot mondott Szekeresre de magyarnemzetezik meg Turulozik, tölgyezik ;]

CrL 2009.04.04. 19:45:20

pontosabban szarembert ;] LoL

states 2009.04.04. 19:57:56

@kamasuka:
Mikor nem volt atomszar a Fidesz kampánya? Már az is nagy sikernek számít majd 2010-ben, ha Mikola és Kövér elől sikerül eldugni a mikrofont. És akkor még mindig ott van Orbán, aki bármikor tudja pótolni őket...

Ács Ferenc 2009.04.04. 20:02:27

@avocado/Kündü:: "Navracsics kancelláriaminiszter viszontválaszában meggyőzni igyekszik a JOBBIK frakcióvezetőjét, hogy nem aktuális még Tótország lerohanása, és EDE Bácsi játékszereit, mint Magyar Agy szüleményét ilyen alapon nem követelhetjük kiadni az USA-tól."

Ede bácsi a hozzád hasonlók elől menekült Amerikáig.

osborne 2009.04.04. 20:07:59

@Kettes: na tessék, már megint személyesen támad Ketteske ;] de ez ott megszokott ahogy látom, csak a nol nem írja meg szószerint hanem szépíti a _durva_ verbál-attakokat.

szólna majd Ron Bácsinak a konzin, hogy változtassa meg a posztjának a címét?

konzervatorium.blog.hu/2009/04/04/sz_r_emberek

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.04. 21:08:01

@osborne: Értem, a nol szépít, a Magyar Nemzet meg a színtiszta igazat írja. Ez már a tétel vagy még csak az axióma? :)

osborne 2009.04.04. 21:31:25

@Kettes: a jelen esetben egyik sem hazudott pedig mind2 szokott jócskán dont worry.

a nol ráaduásul először írta meg csak ők becsomagolták a finomlelkű haladároknak a szarembert, az MN viszont szószerint közölte mert azt csak értetlen barbárok olvassák és nemfogták volna mi lehet egy idézőjelbe tett "gyenge minőségű ember"

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.04.04. 21:31:46

Bréking nyúúúzzz!
Bajnai már nyúúúz!
Ezt írták alá a szocipötsök Bajnainak (50. komment):

malacnews.freeblog.hu/archives/2009/03/30/A_Bajnai_gaLIBA_elesitve/#comment-9163883

Érdemes tanulmányozni...

De előtte nyugtatót befele... egészet, nem felet, ... kettőt!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.04. 21:42:23

@malacka69 a "gyenge minőségű emberek" ellen:

átment, mester... :))

mikor alakul már meg a bajnai-féle szarértői kormány...?

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 22:07:21

@CrL:

Kétségtelenül "KETTES" most Gyurcsány fogatlan prókátorja neki,

tehát még mindig szívja a TORZTUDATÚ micsodáját, de egyúttal Szarkeres Eltárcsat is bevédi: NEM OLLY SZARALAK ŐŐ !

Menthetetlen posztkomcsi-nomenklatúra párti "KETTES", és hisz nekik a Tömlöc-frakció idején is...!

Egy hülye.

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 22:14:34

@CrL:

Hát, erről aztán a HVG Napi Hírlevelében is olvastam, miszerint a Szocik kiakadtak Gyurcsányra,

MERT SENKI NEM ALÁZHAT MEG ÍGY MÁST 30 EMBER ELŐTT !!! (HVG)

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 22:20:28

@states:

Mikolát lehet kussoltatni,

de hogy a legturánibb magyar politikus ne mondogasson oda Alsómocsoládon, vmi tuttira menő zsidó szarjankó lehallgatókészüléke előtt, ABBAN SOHASEM LEHETÜNK BIZTOSAK:

őt meg letiltani nem lehet, mert Ő Viktor belső énje....ÜBEREGO-ja!

CrL 2009.04.05. 01:23:13

@avocado: nemtudta, hogy a hvg is hazudik?

az egyelten tiszta forrás a Népszabadság ;]

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.04.05. 09:08:55

Ha már szocialisták:

Tótában írtam egy gyurcsányistának, aki folyton lábszagú jobboldalazott, és debreczeni szinten szidta a fideszt, és tette felelőssé a molotovos baromságokért.


Kedves xy!

Szeretném, ha kifejtenéd a véleményed, lábszag van-e a franciáknál, ahol

szélsőbaloldali tüntetők vörös zászlóval (rajta sarló és kalapács) a kezükben vonulnak. Arcukat álarc takarja, kezükből köveket és Molotov-koktélt hajigálnak a rendőrök felé, csúzlival lőnek rájuk.

Mi lesz már? Miért nem beszélsz a lábszagú szélsőbalos franciákról?
Szégyenpadra kerültek a gallok, velük van teli a nemzetközi híradó.

Nálunk béke van, és nyugalom. Pedig ugye itt egy lábszagú ellenzék hergeli a tömeget... LOL

Üdv.

Google 2009.04.05. 11:40:26

@malacka69 a "gyenge minőségű emberek" ellen:

És ezenközben ugyanazon franciák azt is kiabálják: állatkertbe a szocialistákkal!
Hát is ketrecbe kellene őket zárni, de másmilyenbe.

tevevanegypupu 2009.04.05. 12:47:06

inforadio.hu/hir/belfold/hir-268862

Mindenesetre jo lenne Lendvaival is vigyazni, valam baj lehet az o agygondolkodasaval is..
"az mszp Gyurcsany ideje alatt elte legfelszabadultabb korszakat.."
Vajon MIRE gondol konkretan???

elfelejtette 2009.04.05. 12:56:45

@malacka69 a "gyenge minőségű emberek" ellen:

"Gyenge minőségű ember"-ről jut eszembe, ugye ezt Gyurcsány valami olyan kontextusban hozta elő, hogy állítólag Szekeres Imre ellene, meg az ő haverjai ellen szervezkedik. Az a Gyurcsány, aki előbb tanácsadóként dolgozott, majd az SZDSZ meg MSZP-s spanjai segítségével megpuccsolta Medgyessy-t.

Van ebben az emberben gerinc, vagy netán lapátnyelet ültettek be neki a hátába, az tartja ezt a nagy köcsögöt egyenesen?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.04.05. 15:16:34

@TuRuL_2k2:

"a szenvedélyes időszakért:"

Gyurcsány saját betegségét ráoktrojálta saját pártjára, beteggé tette azt. Ezt az elmekórtani betegséget hívják eufemisztikusan "szenvedélyes időszaknak".

@elfelejtette:

Végülis igazából "szar embert" mondott, csak hát a hírekben a "szar"-t, mint jelzőt, felpuhították "gyenge minőségűre".

@Google:

Én még múlt héten is azt mondtam, h ha a fidesz átveszi a hatalmat, nem szabad rárepülni az elszámoltatás témára, mert az visszájára üthet, ha a válság kellős közepén a fideszre ráhúzzák a revansista vádat, elmagyarázzák az embereknek, h a fidesz, ahelyett, h a válságot kezelni bosszúhadjáratot folytat.

De ma már azt mondom, ezek akkora pimasz gazemberek, h erősen fájlalnám, ha nem látnék néhányat a rácsok mögött:

mondjuk veres-gyurcsány-szilvásy kezdhetné...

elfelejtette 2009.04.06. 04:03:32

@malacka69 a "gyenge minőségű emberek" ellen:

"Végülis igazából "szar embert" mondott, csak hát a hírekben a "szar"-t, mint jelzőt, felpuhították "gyenge minőségűre"."

Lényegtelen, maga a kirohanás furcsa. Úgy érzem, hogy az MSZP döglik megfele. Úgy az egész, hullik szét atomjaira. Nem győzik hangsúlyozni a honlapjukon is, milyen fontos az összetartás, meg az egyetértés, meg ilyen ostoba szarságok.
süti beállítások módosítása