Egy kitűnő jelölt - Ilyen ország pedig nincs CLVI.
2009. március 27. írta: TuRuL_2k2

Egy kitűnő jelölt - Ilyen ország pedig nincs CLVI.

Az MSZP nem ismeri, de jó jelöltnek tartja Patait 
A szocialista frakció nincs igazán tisztában azzal, hogy ki az a Patai Mihály, de ha az SZDSZ-nek jó, akkor ők is támogatják, csak hogy elkerüljék az előrehozott választást. (Index)

 Ebben az egymondatos hírben benne van a miniszterelnök-felhajtós vergődés minden nyomorúsága. Ha szombaton volt is bárkinek olyan tévképzete, hogy Gyurcsány lépése kivételesen nagyvonalú és önzetlen, az mostanra biztosan elmúlt.

 Hatalomban tartani az MSZP-t, és megpróbálni visszahozni a szarból 2010-et, bármi áron - ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1001028737

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: dolgok 2009.03.27. 12:44:31

Ha én leszek az elnökJelentkezek, hogy én legyek az elnök, mer momentán éppen nincs munkám.A programot pontokba szettem, és most közreadom, hogy olvassátok el. Céjja, hogy mindenki boldog legyen, és sokkal könnyebben elboldogujjunk az életbe, éshogy az el…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2009.03.27. 10:42:23

sms-ben és emailben már terjed:

"Tisztelt Hölgyem/Uram!

Szeretném felkérni a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. Ha nem vállalja a megtiszteltetést, kérem továbbítsa üzenetem!

Gyurcsány Ferenc"

rolika 2009.03.27. 11:07:20

ezt nevezném weimarizálódásnak, amikor még a legfontosabb demokratikus funkciót (IS) kiüresítik, lealacsonyítják

states 2009.03.27. 11:07:58

Ráadásul a neves színesfémkereskedő éppen most nyilatkozta, hogy MSZP nélkül nincs kormány, értsd: Veres János nélkül. Amivel azt hiszem végképp sikerült elvenni az összes múlt- és jövőbeli SZDSZ-jelölt kedvét a miniszterelnökségtől...

kamasuka 2009.03.27. 11:12:50

Úgyis találnak majd egyet. Mondjuk az MSZP székház portását. Neki is jó, nekik is. :D

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.27. 11:13:37

Nincs bennük tartás, büszkeség semmi? Hol van az osztályharcos, balos, proli öntudat ?

states 2009.03.27. 11:43:19

Az Index szerint az MSZP éjjel talált egy miniszterelnök-jelöltet. De titkolják. Azért lássátok be, hogy az a UPC-reklám, ami szerint mi mindent megteszünk a szórakoztatásáért, elbújhat az MSZP mellett...

Steve the Great 2009.03.27. 11:49:25

@states: Hirdessünk tippversenyt addig is...

Habár Szent-Iványi reggel azt is mondta, hogy a kormány összetételébe is bele gondolnának szólni (ti. pl. Veres és Kiss pozícióját se tartanák bombabiztosnak) Ezen még futniuk kell a ME személye után 1-2 kört...

betyár (törölt) 2009.03.27. 11:51:32

A legújabb jelölt Takács János, román - magyar kettős állampolgár. Íme egy beszéde. A hasonlóság kifejezésmódban, tartalomban a Gyurcsány-beszédekhez csak a véletlen műve:

Takács János, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnökének hozzászólása

A Magyar Európai Üzleti Tanács nevében röviden annyit mondhatok, hogy egyetértünk. Egyetértünk Bajnai miniszter úr anyagával, az abban elhangzottakkal, és sok mindenkivel, aki előttem szólt. Ez nem bólogatás, vagy utólagos egyetértés. Hiszen – bár én elfelejtettem elhozni – a mellettem lévő Szűcs György úrnál itt van a 2008. évi 10. éves jelentésünk, amelynek az a neve, hogy Egyetlen út a fejlődés. Ebben leírtuk talán mindazt, ami ha nem is azonos, de nagyon hasonló azzal, amit ma hallottunk.
Az adórendszer átalakítására elsősorban az egyszerűsítést hangsúlyoztuk. Az euró bevezetésével kapcsolatban pedig az útvonalterv fontosságát és annak a fontosságát, hogy teljesítsük a maastrichti kritériumokat, és nem feltétlenül azt, hogy milyen devizában fizetünk. A korrupció, a protekcionizmus elleni harcról beszéltünk. Az önkormányzati reformnál mindig két számot szoktunk említeni: 3200 darab Magyarországon, 290 Svédországban. Az oktatás fejlesztése.
Nagyon sokat foglalkozunk a kis- és középvállalkozásokkal. Sokan meg is kérdezik tőlünk, hogy miért, hiszen mi nagy multinacionális vállalatok vagyunk. Hát azért, mert mi úgy gondoljuk, hogy a nagyvállalatok nem lehetnek sikeresek a kis- és középvállalkozások nélkül, és a kis- és középvállalkozások sem lehetnek sikeresek Magyarországon a nagy multik nélkül. Úgyhogy én szeretném, ha mindenki tartózkodna attól, hogy definiálja azt, hogy kit kéne megsarcolni és kit kéne megsegíteni. Mind a két szektort egyféleképpen – lehet, hogy nem ugyanazokkal a módszerekkel, természetesen, de mind a két szektort támogatni kell azért, hogy együtt sikeresek legyünk.
Amit talán hozzátennék még itt, és az éves jelentésünkben is benne van, az a vízió, a jövőkép fontossága. Mert ha látja mindenki a jövőképet, és ez tiszta ez a jövőkép, akkor lehet kérni és készek is vagyunk áldozatokat hozni. Erre kéne építeni egy stratégiát, és a legfontosabb talán a széles körű konszenzus. De erről is nagyon sokat beszéltek.
Talán amiről nem esett szó, az a külső és belső kommunikáció fontossága, egy pozitív külső és belső kommunikáció, amelyben nem a gondokra, hanem a megoldásokra helyezzük a hangsúlyt.
És a hasonlóság nem azért van, mert Bajnai Gordon miniszter úr a Magyar Európai Üzleti Tanács éves jelentéséből merített volna ihletet, hanem azért van, mert egyformán látjuk nemcsak a problémákat, hanem a megoldásokat is. És ezzel meg is van a konszenzus, szóban és írásban is. Azt hiszem, amit meg kell még tennünk itt, mindannyiunknak, hogy a gyakorlatban, az intézkedésekben, a cselekedeteinkben is bevezessük a konszenzust.
Legyünk bátrak, hiszen nincs is más lehetőségünk, nincs más esélyünk.
Köszönöm szépen.

www.kormanyszovivo.hu/media/retreive_file/12933?lang=hu

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.27. 11:55:03

most komolyan. Érti valaki, hogy mi folyik itten?

Necoure Yamaki 2009.03.27. 12:01:00

Hehe. Még jó, hogy az ismeretlen Patainak - a barnaesős fidesszel szemben - már látszik és klassz a pogramja.

erzs 2009.03.27. 12:07:53

nagyon röstellem a hiúságomat, de sztem igazán jót alkottam, csak vhogy nem akarják észrevenni
kovacsne.freeblog.hu/archives/2009/03/25/3902366/

states 2009.03.27. 12:19:33

@betyár:
Az Index szerint Takács Szekeres bizalmasa. No comment...

Naumov 2009.03.27. 12:22:07

@calam: Igen, én értem. A zorbán miatt nincs miniszterelnök, mert az a szemét mélynövésű olyan féktelenül ragaszkodik a hatalomhoz, hogy nem hagyja, hogy bárkit is megválasszanak. Vannak ugyan néhányan, akiknek esetleg úgy tűnhet, mintha két jelentősen amortizálódott kormánypárt próbálna kétségbeesetten találni valami balekot, aki hajlandó lenne strómanként résztvenni az ő hatalomátmentési kísérletükben, és most az a gond juk, hogy ehhez a kisszerű bohóckodáshoz jelen pillanatban senki nem óhajtja a nevét adni; de amint tudjuk a látszat néha csal.
Ha szeretnéd Te is ilyen tisztán látni a helyzetet, mint én, látogasd sűrűbben a kapcsolat.hu oldalait, vagy Gréczy Zsolt blogját

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.27. 12:23:14

Valaki írja, hogy eddig hány jelölt neve került elő? Szép hosszú lista lesz.

betyár (törölt) 2009.03.27. 12:23:22

Mondtam, hogy előbb-utóbb sorra kerül a portás is.

Francois Pignon 2009.03.27. 12:28:25

Hova tűnt Gy.F. legendás taktikai érzéke?

Az biztos volt, hogy ismét sikerült hetekre tematizálnia a közbeszédet.
De nem gondoltam volna, hogy ekkora komédia lesz belőle.

medve2 2009.03.27. 12:31:38

Az még hagyján, de erősíteni fogja az erdélyiekkel szembeni sztereotípiákat. Na most hányan fogják miondogatni, hogy secus? Panelprolik mit fognak emlegetni intézkedéseinek a bejelentése után. Ez nem egy portás jelölése, ez több annál: ez BŰN!

soseleszekelső 2009.03.27. 12:33:27

@betyár:
Szerintem is az lesz a vége.

- Jöjjön csak velem!
- De nekem itt a kaput kéne vigyáznom
- Jöjjön már jöjjön! Csak oda kell majd állnia a vakuk elé egy pár percre, majd mi beszélünk. Megfizetjük, ne aggódjon

Necoure Yamaki 2009.03.27. 12:37:41

Megvan, legyen a kis VUK!
Vörös is, ravasz is, az mszp ismeri, elég neki egy libanyak és becsületesen küzd a barna inges sörétes bakancsosok ellen. fodor, jöhet?

medve2 2009.03.27. 12:37:43

Nem tudom mi a bajotok, mégis csak le kéne jegelni csomó mindekit és mindent, és véljetően ehhez jól ért, hamár egyszer hűtőgépeket gyárt.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.27. 12:37:45

Félig off:

Mostanában kezd terjedni Munk Veronika (igen, ő!) egyik cikkéhez mellékelt közvélemény kutatás, amit állítólag 24.000 index-olvasó megkérdezésével készítettek.

A teljes lakosság körében a támogatottság (állítólag)

Fidesz 36%,
LMP+ZB 13,6%,
Jobbik 10,6%,
MSZP 9,7%.

Megjegyzem, ez a felmérés garantáltan nem tükrözi a valós viszonyokat (egyrészt, mert csak az index olvasóinak megkérdezésével készült, ami nem fed le minden társadalmi csoportot, másrészt pedig mert MV írta), azonban ha ennek akár csak a hatoda is igaz (és nem egy dezinformációs akció), akkor az MSZP vergődése érthető.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.27. 12:40:45

hmm.
amig huzzak, addig is nincs elorehozott.

az elorehozott eseten sajna az alkotmany szerint a valasztas mindig apr-majus-ban tortenik. az ujonnan megvalasztott kormany regnalasanak vege a leheto legkesobbi idontra kerul, de nem haladhatja meg a 4 evet.

e.g. ha kihuzzak szeptemberig, akkor a kovetkezo kormany csak 3,5 evet kormanyoz.

imho ezek gecihuszarok

molaris 2009.03.27. 12:48:12

@calam:
Parasztvakítás, drága "calam", parasztvakítás, ezerrel.

molaris 2009.03.27. 12:49:00

@betyár:
Vagy az portás Apósa.::))

molaris 2009.03.27. 12:52:04

@mefisto:
Mily szép is lenne! Bár már a hivatalos végeredményt olvashatnánk. Csak azt nem tudom, hogy lenne e elég vállalkozó, hogy kielégítse a megugrott börtönigényt.::))

zoli29 2009.03.27. 12:53:57

Takács János. Semmi különös nincs benne, úgyhogy az SZDSZ el fogja fogadni.
Kár, hogy közben már az egész ország előrehozott választásokat szeretne. Pl. a NOL olvasóinak 69%-a...

polom13 2009.03.27. 13:01:49

Takács János jelölése végtelenül elszomorít.
Gy.F. túlment rajtam az ABC-ben :((

tevevanegypupu 2009.03.27. 13:03:09

VUK: kicsi vagyok, ehes vagyok, egyedul vagyok..ki segit a kis rokanak? Hat a SZDSZ!

Ács Ferenc 2009.03.27. 13:03:44

"Ha szombaton volt is bárkinek olyan tévképzete, hogy Gyurcsány lépése kivételesen nagyvonalú és önzetlen, az mostanra biztosan elmúlt."

Hát nem tudom, hogy ki gondolt ilyet.
De ki nagyvonalú és önzetlen a magyar politikában?

osborne 2009.03.27. 13:04:03

természetesen meg fognak egyezni, de az új jelölt élettartama annyi lesz mint egy eldobható borotváé.

azért ne lepődjünk meg ha sokan bedőlnek majd egy új ismeretlen arcnak.

Francois Pignon 2009.03.27. 13:11:32

Ha Gyurcsány elődje után utódjául is erdélyi születésű politikust választanának, kíváncsi vagyok, valaki előveszi-e még a kettős állampolgárság kezdeményezését. Érdekes humor ez mindenesetre a határon túl felé.

osborne 2009.03.27. 13:14:17

"Hatalomban tartani az MSZP-t, és megpróbálni visszahozni a szarból 2010-et, bármi áron - ennyi."

végül is a választási évet nyitotta meg a zseniálisat húzó Államférfi. (kampányfőnöknek el kell ismerni nagyon ott van)

molaris 2009.03.27. 13:14:17

@molaris:
Ps.: és még vörös is!!!!

nénike · http://mandiner.hu 2009.03.27. 13:17:54

Amway ügynök, Elektrolux bakter, ki jöhet még? Valami jómunkásember?

Ács Ferenc 2009.03.27. 13:21:08

Ott van még a pálinkafőző is, ugye, akit a Fidesz listán vitt be a parlamentbe, aztán megvilágosodott. Szabaddá tehető, ha lemond arról a kamu megbízásról, amit a Fletótól kapott.

Bit Rot 2009.03.27. 13:23:39

Takács????
Román-magyar kettősállampolgár, egyike a "23 millió románnak" akiknek semmiképpen se szabad megadni a kettős állampolgárságot, mert idejönnek és elveszik a munkánkat????

Bit Rot 2009.03.27. 13:24:26

Ha Takácsot megválasztják, szedjünk már össze megint 200 ezer aláírást, hogy írják ki újra a kettős állampolgárságra a népszavazást!!

Mekkora poén lenne!

reality 2009.03.27. 13:24:47

@nénike: Kéremszépen, honnan vette ezt a "bakter"szót? Mert ennek a kifejezésnek az én köreimben történelme van és mély jelentése. :)

2009.03.27. 13:27:18

Politikai Muppet Show - ahogy egy kommentelő jellemezte találóan.
Ez a bagázs az élete árán se adja ki a kezéből a hatalmat. Úgy kell majd kicsavarni a jogart feri merev kezéből.
Ennyi erővel Kádár János még hogy-hogy nem jutott az mszp eszébe? Ja, persze. Őt az szdsz nem támogatná.

Ács Ferenc 2009.03.27. 13:30:18

@Bit Rot: ja, nagy poén lenne több millió határon túli magyar újbóli porba alázása és kirekesztése. Remek vicc, múltkor is milyen jól mulattunk.

Nomante 2.0 2009.03.27. 13:30:32

Ezek után, ne lepödjetek meg, ha becsönget hozzátok Gyurcsány és felkér titeket miniszterelnöknek.

Francois Pignon 2009.03.27. 13:30:46

@nénike:
Úgy hallottam Vágó István fél évig még nem dolgozhat az új adójánál...
Bár félek hogy túl sokat kérne.

HányÉves 2009.03.27. 13:37:02

kéne már egy Pelikán elvtárs...akit odatesznek...

polom13 2009.03.27. 13:38:03

Figyeljétek meg,szoci nyuggerek mit fognak itt "szemét román"-ozni!
Ha Takács nem egy aljas Secu-székely nemet kell mondania a felkérésre.

medve2 2009.03.27. 13:39:57

Ácsi! Állítólag Bokros!!!

Ács Ferenc 2009.03.27. 13:41:39

@osborne: "(kampányfőnöknek el kell ismerni nagyon ott van)"
Bizony. És most még több ideje lesz a show-csinálásra.

medve2 2009.03.27. 13:45:43

Igen, nem véletlen.

Ács Ferenc 2009.03.27. 13:47:03

Ezt akartam belinkelni:
nol.hu/archivum/itt_van_bokros_lajos_ujabb_csomagja_-_pontrol_pontra

Ugyan mikor szavazzák meg a szocik ezt a programot?

states 2009.03.27. 13:50:16

Akkor már kezdem érteni, hogy kire célzott Fleto, amikor azzal kampányolt anno, hogy a kettős állampolgárok veszik el a nyugdíjunkat. És még azt mondják, Gyurcsány nem tervez előre, és csak blöff a 2016-2024-es tervek, célkitűzések...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.27. 14:00:29

Én szombaton tényleg azt hittem, hogy vmi kurva jó kis taktikai húzással még a héten lesz valami fasza kis miniszterelnök. Ilyen urban legendet hallottam, hogy már hetek óta tart az előkészítés, szombatra már kész volt az mszp-szdsz-mdf koalíció, ami akkor is nyilvánvaló volt, hogy így nek igaz, de ehhez képest egy háttér megállapodás sokkal elképzelhetőbbnek tűnt.
Szóval nem értem, ez a hülyeség, így belemenni. Ha ez még egy-két napig megy, akkor nehéz lesz bárkinek is megmagyarázni, hogy miért nincs előrehozott választás, meg hogy castingon kívül bármit is csinálnak-e.
Meg ez a zanussi ürge, szóval előrántani egy ilyen figurát, ez tényleg az egész ország (saját választóik) szemen köpése.
@Naumov: Mindig sejtettem, hogy csak akkor leszek teljese, ha elkezdem Gréczyt és a kapcsolat.hu- olvasni, de amikor egyszer megtetettem a stop.hun, akkor magasabb lett a vérnyomásom, mint egy egész délutános bolgároroszklubrádiós bevetés után.

reality 2009.03.27. 14:01:27

No újab név: Straub Elek.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.27. 14:02:16

@calam: elnézést: Electrolux, nem zanussi

pusztaibetyárokszövetsége 2009.03.27. 14:03:12

Új politikai blog az éterben:
hirosvaros.blog.hu

Miniszterelnököt ajánlunk mi is!

medve2 2009.03.27. 14:08:11

@reality: Nem eljárás folyik Straub Elek ellen?

Pelso.. 2009.03.27. 14:08:54

Zoli28,

Igazán nem huzakodni akarok a semmin, de: most az immár hivatkozási alap, hogy a NOL szavazói mit akarnak? Mit számít??
Semmit. Mindnyájan tudjuk, hogy az előrehozott választásoknak mi az előfeltétele. Ma, fennáll? Nem.
Ha holnap igen, mert olyan az alkotmányos helyzet, mindnyájan azt mondjuk: rajta.
De nem azért, mert az egyik böszme éppen lelépett, hátrahagyva a sz@rt, a másik hülye meg nyomatja a közvéleménybe azt, aminek nincs törvényi lehetősége.

medve2 2009.03.27. 14:10:44

@Pelso..: Attól még el lehet mondani, mi lenne a jó.

polom13 2009.03.27. 14:15:53

Szerintem megvárják,hogy a miniszterelnök-jelöltek száma meghaladja az euróárfolyamot és csak azután lesznek előrehozott választások.

zoli29 2009.03.27. 14:16:12

@Pelso..:

Másról beszélünk. Én arról, hogy milyen a közhangulat az országban, te pedig arról, hogy mi a közjogi helyzet.
Amit leírtál, azzal én is tisztában vagyok, csupán fel akartam hívni a figyelmet, hogy egy kormányoldali napilap online kiadásában a szavazók több mint 2/3-a előrehozott választásra voksol.
Lehet, hogy téged zavar és frusztrál, de ettől még ez az igazság.

medve2 2009.03.27. 14:22:05

csak figyeljétek: KOMOLYAN JELÖLTÉK TAKÁCSOT, különben nem lett volna elutasítva.

civilkontrol 2009.03.27. 14:23:06



Felháborító, amit az MSZP az SZDSZ és személy szerint Gyurcsány Ferenc művel.
Az egész bizalmatlanságosdi feltesz súlyos kérdéseket: Mit tehet meg önkényesen a hatalom? Van-e egyáltalán szükség a népre, ha a hatalomnak megvan az 50% + 1 szavazata? Helyes-e az Alkotmányunk?
Ez talán a legsúlyosabb kérdés. Orbán Viktor mondta a közelmultban, hogy nem az Alkotmány hibája, hogy olyan kormány vezeti az országot, mely fittyet hány minden írott és iratlan szabálynak. Vagyis nem az alkotmányt kell felkészíteni az abszurditásokra, hanem reménykedni kell, hogy a jelenlegi hatalom letűnésével az abszurditások korszaka is lezárul.
Én nem vagyok ennyire optimista. Válaszóként kifejezetten követelem, hogy kerüljön bele az Alkotmányba a ciklus közbeni parlament oszlatási lehetőség!
Követelem továbbá azt is, hogy vizsgálják felül a konstruktív bizalmatlansági indítvány eszközét és hogyanját!
Ugyanis nem szívlelem, hogy egyszerű parlamenti többséggel a tisztelt hatalmasok olyan kormányt zúdítanak a nyakamba, melyhez éppen kedvük szottyan!!!

De mit is művel most az MSZP az SZDSZ és a "Legőszintébb becsület szavamra mondom" Ferenc?
Lottóznak. Az első három kihullott, hát mennek tovább. Miniszterelnököt kell találni. Miért? Hogy a saját programjukat végrehajtassák vele! Ez egyszerüen elképesztő!
Akármerre néznek, mindenki egy emberként zár össze előttük.
"A Portfolio.hu teljes szerkesztősége ezennel szeretné leszögezni, hogy egyik tagját sem kérdezte meg senki semmilyen kormányzati pozícióra történő jelöléssel kapcsolatban, és nem is vállalna el ilyen felkérést. "
Kedves szocialisták, amit magatokkal műveltetek az a megtestesült szatíra. Mi, állampolgárok meg tehetetlenül nézzük végig ezt az elképesztő abszurditást.

Ahogy egy honi hírportál fogalmazott: "A szocialista frakció nincs igazán tisztában azzal, hogy ki az a Patai Mihály, de ha az SZDSZ-nek jó, akkor ők is támogatják"
Hogy lehet ilyet művelni??? Azt sem tudják, hogy kit neveznek ki miniszterelnöknek, csak valaki legyen már végre?
Micsoda felelőtlen és gyalázatos viselkedés ez? Át sem világítják? És ha egy kémbe botlanak? Vagy egy bűnözőbe, aki miniszterelnökként a saját érdekeit fogja előtérbe helyezni? A megnevezetteknek nem hogy programja, de elképzelése sincs. Ugyan mit tehetnének miniszterelnökként??? Önök a józan eszük maradékát is elvesztették????

Tisztelt Szocialisták! A presztizsveszteséget és a várható választási bukást könyveljék el! Minden egyes nappal egyre rosszabb helyzetbe hozzák magukat (ez igazából kit érdekel?) de sajnos minket és a hazánkat is! Fél éve nem tettek semmit a válság kezelése érekében!
Választópolgárként mondom, fejezzék be a lottózást, de azonnal!
Haladéktalanul oszlassák föl magukat!

valasztasokat.blog.hu/

2009.03.27. 14:26:19

És jön Bokros - a legújabb hír szerint mégiscsak őt akarja az szdsz.

osborne 2009.03.27. 14:26:23

na akkor mostmár jöhet a Bokros kűr:

Bokros Lajost ajánlja miniszterelnök-jelöltként az SZDSZ az MSZP-nek. A párt tárgyalódelegációja elindult a találkozóra a szocialista tárgyalókkal.

index.hu/belfold/2009/03/21/gyurcsacsany_konstruktiv_bizalmatlansagi_inditvanyt_akar/

states 2009.03.27. 14:26:26

A hírek szerint az SZDSZ-nek nem kell Takács, pedig ha valakitől szívesen elfogadtam volna, hogy elvegye a nyugdíjamat, az egy kettős állampolgár, és Fletónak is lett volna egy ígérete, amit betart, nevezetesen, hogy a kettős állampolgárok veszik el a nyugdíjunkat...

kamasuka 2009.03.27. 14:26:30

Na, eljutottak Bokrosig. :D

kamasuka 2009.03.27. 14:27:08

Bírnám, ha nem vállalná. :)

reality 2009.03.27. 14:28:16

@Pelso..: Mi az hogy nincs törvényi lehetősége!? Van annak! Az más kérdés, hogy egyesek azt nem akarják!

Pelso.. 2009.03.27. 14:31:09

Zoli,

Mennyi a közhangulat tényleges hatása a jelenlegi közjogi helyzetre? Nulla.
Pl vannak-e nagy tömegű, folyamatos demonstrációk ez ügyben? Nincsenek.
Gondolod, hogy egy netes vélemény nyilvánitás eredménye engem zavar, bárhogy befolyásol? Ugyan.

Francois Pignon 2009.03.27. 14:32:44

Bakker, a végén Kocsis István miniszterelnök is lesz.

medve2 2009.03.27. 14:32:49

@kamasuka: Elfogja! Majd szétfeszíti az MSZP-t. Miért jó ez neki?

osborne 2009.03.27. 14:33:05

@kamasuka: érik az olajág koala, Bokros amúgy politikailag biztos way to hell

tevevanegypupu 2009.03.27. 14:35:08

Miert ne johetne munkas? Annkidejen mikor valamiert kozoltek az mszmp kb tablojat es a kepviselok nevsorat, sorban ala volt irva: lakatos, asztalos, esztergalyos, kistisztviselo, festo..bar ez utobbival azert vigyaznek.

osborne 2009.03.27. 14:37:43

„Bokros egy kemény, kegyetlen, népet nem ismerő neutronbomba. Az infrastruktúra megmarad, a nép elpusztul" – mondta az Indexnek az MSZP-s Karsai József országgyűlési képviselő.

muahah

reality 2009.03.27. 14:38:37

@osborne: Most olvastam a Nol-on a hozzászólásokat a Bokros-csomag fejtegetésénél. Egyelőre úgy tűnik, még az ő olvasóik sem rajonganak érte (és még finoman fogalmaztam).

Andris 2009.03.27. 14:39:30

@tevevanegypupu: Pedig a festő eltüntette a palettáról, akiket el kellett...

Francois Pignon 2009.03.27. 14:40:27

Habsburg György esetleg? Ráadásul kettős állampolgár...

Google 2009.03.27. 14:42:11

Ilyen munkás, hogy bokros, még nem is volt.
Nagyotmondásaiból nőnek a bokrok.

medve2 2009.03.27. 14:44:41

Az MSZP nemet fog ondani és 14-én Glatzot terjeszti be, bízva az mdf-ben!!!!!!

zoli29 2009.03.27. 14:45:30

@Pelso..:

Hidd el, hogy a politikusok is emberek (legalább is vannak köztük), és nem hagyja őket hidegen az emberek véleménye.
Igaz, hogy nincsenek tüntetések, de pl. az, ahogy a sajtó viccelődik ezen az egész miniszterelnök-keresősdin, nyomaszthatja őket. Biztos vagyok benne, hogy ha Szent-Iványin, Böhm Andráson vagy Gulyás Józsefen múlna, akkor már rég feloszlatták volna a parlamentet. A szocik közül nem biztos, hogy tudnék mondani akár egy nevet is, legalábbis az első vonalból, akire ugyanez igaz lehet.

Más: Én per pillanat nem tudom elképzelni, hogy lenyomják Bokrost a szoci frakció torkán...

civilkontrol 2009.03.27. 14:48:09

@Zoli28: Legyen igazad. Én ezt jóslom már napok óta

valasztasokat.blog.hu/

kamasuka 2009.03.27. 14:49:24

"Az MDF elnöke csütörtökön közleményben szólította fel a volt pénzügyminiszterrel szimpatizáló szabad demokratákat, hogy támogassák az előrehozott választást, hogy Bokros kerülhessen kormányra."

Na, erre varrjatok gombot! :D

zoli29 2009.03.27. 14:50:33

Április 14-én a parlament feloszlatásáról is szavazni fognak. Csak az a baj, hogy addig sok az idő, és könnyen megvásárolhatják a kellő számú függetlent, hogy hatalmon maradjanak.
Hogy utána mi lesz, azt pedig senki nem tudja.

osborne 2009.03.27. 14:52:50

@Francois Pignon: 2 hét után infarktust kapna a magyar belpolitikai kultúrsokktól

medve2 2009.03.27. 14:52:52

@kamasuka: Oh, azért a haza érdekét sose veszítsd szem elől. Az mindig képes megváltoztatni a véleményedet.

medve2 2009.03.27. 14:53:27

@Zoli28: Hát, félek, ez egy reális forgatókönyv.

medve2 2009.03.27. 14:54:00

@osborne: Mi meg tőle.

Karcolt lendület 2009.03.27. 14:54:27

Bokrost tegnap így jellemezte - szerintem nagyon találóan Tölgyessy:

"...Azt azonban kiemelte: Bokros Lajos csak másodsorban közgazdász, elsősorban víziót kínáló próféta. Minél nagyobb a baj, az emberek annál inkább vágynak a megváltást ígérő vezetőre.

Tölgyessy Péter tart attól, hogy a radikális piaci reformok gazdaságunk jelenlegi kereslethiányos helyzetében csak szaporítanák az ország bajait. Ám - mint mondta, ha mégis "szakértő kormány" alakul, kifejezetten a közvélemény épülésére válna, ha Bokros Lajos szerepet kapna az új hatalomban, a közönség újra megtapasztalhatná mire képes sokak végső reménysége."

medve2 2009.03.27. 14:54:31

De jó lenne, augusztusban lenne a kampány.

Francois Pignon 2009.03.27. 14:56:28

@kamasuka: lenyúlták tőlük Bokrost, ez fáj nekik.

kamasuka 2009.03.27. 14:57:00

De milyen recept már az, hogy elqurom az országot, aztán új ember, aki eltakarítja a szart, mi meg mossuk a kezünket, semmi közünk a megszorításokhoz. Az a baj, hogy a magyar van olyan barom, hogy el is hiszi, ismét ...

osborne 2009.03.27. 14:58:16

@medve2: hehe

egyébként bőven van még 1 hetük, ha egy őszödit túlélték akkor ezt is át fogják. (sajnos persze)

kamasuka 2009.03.27. 14:58:23

1990-ben az MDF volt nekik, közben ők sütögették a pecsenyéjüket, és megteremtették a mai SZDSZt. 1994-ben Bokros lapátolta el a szart. 2009-ben ezek szerint megint rajta a sor.

Ács Ferenc 2009.03.27. 15:00:51

@osborne: néha kifejezetten szórakoztató ez a búzaégető, dinnyegörgető bohóc.

Francois Pignon 2009.03.27. 15:02:18

Szerintem indítani kellene egy tévés tehetségkutatót, amolyan Megasztár-szerűt, és a győztes lenne az új miniszterelnök.

Ács Ferenc 2009.03.27. 15:04:30

@kamasuka: Bokros 1995-ben jött takarítani, 1994-ben még nagyban ment a tökölés, kb. mint most. De most rosszabb a helyzet, nagyobb ára lesz a semmittevésnek és a hazudozásnak.

kamasuka 2009.03.27. 15:08:47

1994-ben alatt az akkori banda utánra gondoltam.

kamasuka 2009.03.27. 15:09:23

Mondom, ha jön Bokros, én csak egy kávét kérek ...

osborne 2009.03.27. 15:10:48

@Ács Feri: az.

@Francois Pignon: a bajuszos jelentkezők előnyben

@kamasuka: én már hátradőlt, főleg, hogy lassan de biztosan itt a hétvége ;]

zoli29 2009.03.27. 15:11:11

@kamasuka:

Ha jön Bokros, én megyek a Kossuth-térre...

kamasuka 2009.03.27. 15:14:03

Oda én is megyek, csak értelme nem lesz semmi, max. ha fél milla ember kint ácsorog.

ApukadHUN 2009.03.27. 15:16:21

@civilkontrol:
Orbán Viktor a demokrácia szabályai szerint egy kétéves költségvetéssel és a kéthetente történő ülésezéssel oldotta fel a kisebbségi kormányzás adta lehetőségeket.
A demokrácia azt diktálta akkor, hogy egyesével minden kisgazda politikust megpróbáljon beültetni a Fidesz padsoraiba, miután nem kellett szavazni semmiről, főleg nem költségvetésről.

Aztán ott van a demokráciáról folyamatosan papoló köztársasági elnök, aki elég gyakran elfelejti a megválasztásának körülményeit, amelyeket gerinces emberként kár ki is kérhetne magának, ha megszámolja, hogy a 386 képviselő közül, hányan szavaztak rá.

Bokros Lajos a mi urunk és vezetőnk. Az ember akinek van Programja és nem valami sci-fibe illő dimenziókról beszél. A Fidesz meg örülhet, hogy 10 év múlva ismét megágyaz a Széchenyi tervnek. főleg igaz ez, ha láttad a hitelességről és szakértelemről alkotott véleményeket.

Magyarán két út van: Bokrosé vagy Karsai úré?

zoli29 2009.03.27. 15:16:35

Szerintem a maszop nem nyeli le Bokrost. Meg azt sem, hogy megint az SZDSZ legyen a "királycsináló".
Persze azzal is tisztában kell lenni, hogy az ország érdeke sokmindent felülírhat.

Naumov 2009.03.27. 15:16:51

Valaki hiányolt itt egy listát az eddig felmerült összes miniszterelnökjelöltről
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=131188

soseleszekelső 2009.03.27. 15:19:37

Az tegnap volt, amikor az SZDSZ azt mondta, hogy ő nem ajánl jelöltet mert nem az ő dolga? Vagy lehet, hogy tegnapelőtt...

Szegény Bokros már azt sem tudhatja, kivel van.

Konstruktív biz. indítvánnyal az SZDSZ jelöltje, új választásoknál az MDF-é. És végül lehet, hogy az MSZP miniszterelnöke lesz.

ilovebokroslajos 2009.03.27. 15:24:16


A Facebook rajongói csoport bemutatja:

I Love Bokros Lajos buli!

sztárvendég: Bokros Lajos, a CEU professzora, az MDF EP-listavezetője, akivel Kerék-Bárczy Szabolcs beszélget őszintén a válságról.

Gyere el te is, és beszélgess Lajossal!

Flyer: ftp.torespont.hu/chino/I_love_bokros_party.jpg

ApukadHUN 2009.03.27. 15:24:21

@soseleszekelső: Bokrosra van a legkisebb esély, mert nagyjából fél másodperc alatt szembe röhögné a Zuschlag féle fosokat, meg nem tűrné meg a pénznyúlást. Nála nem az a kihívás, hogy mennyit sikerül kiosztania a pártcimbiknek, és nem Karsai képviselőnek akar megfelelni, sokkal inkább szeretne 10/10-es osztályzatot a megkérdezett 50 szakértő mindegyikétől.
A hagyományos politikus a hatalomhoz ragaszkodik. Bokros annyira azért nem.

kamasuka 2009.03.27. 15:28:47

@ApukadHUN:
Sőt, ő is az ország érdekét nézi, ahogy az ő nevét újból bedobó SZDSZ is, mint az közismert ...

zoli29 2009.03.27. 15:29:33

Kérdés, hogy Bokros jelölésével mennyire hitelesen tudná Gyurcsány eljátszani a szociálisan érzékeny pártelnököt...
Ugyanakkor az Orbán-veszéllyel mindent meg lehet magyarázni, szóval bármi lehet.

zoli29 2009.03.27. 15:32:43

Én egyébként nem azért nem akarom Bokrost, mert megszorítana (így is, úgy is megszorítások lesznek), hanem azért, mert teljesen leépítené az államot, privatizálná a tb-kasszát, és eladná a maradék állami vagyont, ez pedig szerintem ellentétes az ország érdekével.

A Tigris 2009.03.27. 15:39:42

A kék sarokban bajusz,
a piros sarokban bajusz

nem tudom... bent volt a hirdetésben hogy az arcszőrzet előnyt jelent?

ApukadHUN 2009.03.27. 15:50:24

@kamasuka: A programja alapján nehéz arra gondolni, hogy hamis ígéreteket tesz.
Az indexnél állítólag megkérdeztek sok okos piaci szereplőt, akik hitelesnek és hozzáértőnek találták. Sokkal hitelesebbnek mint bárkit, sokkal hozzáértőbbnek mint bárkit.
Adjunk igazat Karsainak?

Karcolt lendület 2009.03.27. 15:52:51

@ApukadHUN:
Bokros a dogmáihoz ragaszkodik.
A kurvára szakértő Bokros pedig csak egy jól felépített imidzs, nem a teljes igazság...

Az MDF-nek pedig nem érdeke, hogy Bokros miniszterelnök legyen, mert csak addig van szavazatvonzó képessége, amíg az "utolsó reményünk", amint tevékenykedni kezd, már nem ő lesz Obi van Kenobi.

zoli29 2009.03.27. 15:52:59

@ApukadHUN:

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 2/3-a pedig előrehozott választásokat szeretne.
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=112191

Csak annak a felmérésnek hiszek, amit én magam hamisítottam... :)

ApukadHUN 2009.03.27. 15:54:59

@Zoli28: a privatizációról van egy jó sztorim. Amikor van egy iparág, amelynek mind az ötven képviselője a profitot számolja az állami vállalat meg csődbe megy ugyanebben az iparágban, akkor ott valami nem jó.
A Postabankra gondoltam.

Aztán, amikor a reptérről kirúgnak egy csomó embert a privatizációval, akkor nem értem mi a faszomat csinált az állami vállalatnál az a sok ember, akivel többen voltak előtte.

Az állami tulajdon = pazarlás, lopás, korrupció, csókosok beültetése (Torgyán Trixi légügyi dinasztia képviselő)

zoli29 2009.03.27. 16:04:13

@ApukadHUN:

Érdekes, ezt Európa más országaiban nem így gondolják. Miért veszi meg pl az osztrák állami tulajdonban lévő vasúttársaság a MÁV Cargo-t? De említhetnénk Franciaországot, vagy más országot is.

"Az állam rossz gazda" doktrína egyszerű emberi logikával megdönthető.
Ha az állam által kinevezett menedzsment jól végzi a dolgát, akkor az állam jó gazda. Ha az állami vagyont privatizáló magáncégnek enyves kezű vagy tehetségtelen vezetői vannak, akkor a magáncég rossz gazda. Mindez igaz fordítva is.

reality 2009.03.27. 16:10:15

@ApukadHUN: Ha privát monopóliumokat hoznak, az nem kapitalizmus, hanem ostobaság vagy korrupció!

states 2009.03.27. 16:13:37

16:00 - Bokros Lajos. Kérném a tippeket 17:00-ra. Még van háromnegyed órátok...

Francois Pignon 2009.03.27. 16:16:37

@states:
Az én titkos esélyesem Kocsis István. Mindenhol bevethető és mindenhol be is vetik, de miniszerelnök még épp nem volt ;)

zoli29 2009.03.27. 16:18:01

@states:

Nem hiszem, hogy lesz több név. De állítólag a kókisták támogatnák Takácsot, és Kóka meg is akarja puccsolni Fodort.
stop.hu/articles/article.php?id=471697

zoli29 2009.03.27. 16:18:52

@Francois Pignon:

Meghallgatnám, ahogy beszédet mond mondjuk október 23-án... :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 16:19:34

@states:

Miért, mi lesz 17 órakor? Én mondjuk iszom egy teát, hogy adjak egyet az angol orientációnak, de amúgy?

zoli29 2009.03.27. 16:21:22

Amíg Kuncze a la Klubrádió meg Kóka ott ül a frakcióban, nehezen tudom elképzelni, hogy átmegy a Parlament feloszlatása a parlamenti többségen.
Csak akkor történhet meg, ha az MSZP úgy dönt.

zoli29 2009.03.27. 16:38:07

A tipikus álhír:
"Információink szerint a Fidesz elnöke Bokros Lajos miniszterelnöki kinevezését több szempontból is kifejezetten szerencsésnek tartaná pártja szempontjából. Egyrészt Bokros várhatóan képes lenne javítani a gazdaság állapotán, így a 2010-ben a hatalmat átvevő Fidesz könnyebb helyzetben kezdhetné a kormányzást, mint most."
atv.hu/hircentrum/090327_orbannak_bokros_lenne_a_legjobb_.html

states 2009.03.27. 16:46:58

@Francois Pignon:
Remélem Orbánék áldoznak egy kis pénzt arra, hogy a Gyurcsánytól Gyurcsányig című szappanoperát megörökítsék az utókornak...

tevevanegypupu 2009.03.27. 16:52:02

Habsburg Gyorgy legyen es anschlussoljanak minket Ausztriahoz!

medve2 2009.03.27. 16:56:08

Ezzel a baszakodással még aztb is elérik, hogy az Olajfának is lőttek.

zoli29 2009.03.27. 16:58:12

ATV szerint az MSZP megint ki akar jönni egy jelölttel az SZDSZ számára...

zoli29 2009.03.27. 16:59:41

Nincs itt még semmi sem lejátszva.

"Nem ért egyett pártja ügyvivőivel Sándor Klára. A szabaddemokrata parlamenti képviselő támogatná Takács János jelölését, mert szerinte Takács azt a programot adta elő, amit az SZDSZ évek óta képvisel. Mint mondta, program alatt azt érti, hogy az Electrolux magyarországi vezérigazgatója az utóbbi években olyan nyilatkozatokat tett az adóegyszerűsítésről, a reformok szükségességéről, az eurózónához való csatlakozás szükségességéről, amelyek nagyon közel állnak az SZDSZ által képviseltekhez. Reméli, hogy az ügy a frakció elé kerül, ahogy azt is, hogy a képviselőcsoport támogatni fogja a jelölést."
index.hu/belfold/2009/03/21/gyurcsacsany_konstruktiv_bizalmatlansagi_inditvanyt_akar/

states 2009.03.27. 17:09:08

17:00 - Ha jól értem ifjabb Bárándy szavait, a mai napra rendelt jelöltek elfogytak...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.27. 17:11:43

@tevevanegypupu:
Habsburg Gyorgy mintha be se tehetne a labat Ausztriaba.

zoli29 2009.03.27. 17:36:50

Suchmann Tamás az ATV Fórumában kijelentette, hogy Gyurcsány helyett új pártelnököt kell választani.

osborne 2009.03.27. 17:37:53

bréking: lázad az MSZP?

egész drámai szöveget nyomott most Suchman Tamás atv-n telefonon:

Szembefordult Gyurcsánnyal és más pártelnököt akar. azthitte még egy hete Ferinek van forgatókönyve de nincs. Kezdeményezni fogja, hogy fejezzék be a 'kutyakomédiát'

érdekes

Naumov 2009.03.27. 17:43:16

Ha Suchman nekimegy az MSZP elnökségének, akkor tényleg gond van, mert őt a Mazsihisz fejeseként még lenácizni sem lehet. Bár szerintem Fletóék ezt is megoldják ha az ország érdeke ezt kívánja.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.27. 17:51:52

@Doomhammer: Na... Ausztrianak van egy torvenye az 1919. evi harmas torveny, ami elvileg resze az Alkotmanynak, de az sem tiltja ki a Habsburg csalad tagjait Ausztriabol, csak arra kotelezi oket, hogy ismerjek el irasban az osztrak koztarsasagot. Mivel EU allampolgarokkal kapcsolatban egyaltalan nem lehet szarakodni az 1919 evi harmas torveny moot-nak tekintheto. Jo ideje jarnak be Ausztriaba olyan Habsburgok akik mar poenbol sem hajlandok alairni a lemondo nyilatkozatot, es bizony szamos osztrak hasznalja a nemesi cimet ami elvileg tilos. Emlekeim szerint a nyolcvanas evekben egy Habsburg herceggyerek meg nalunk jart olimpiai matekszakkorre, es neki meg mintha lettek volna gondjai az Ausztriaba menessel. De Zita kiralyno temetesere tuti beengedtek mindenkit.

ÁrPi 2009.03.27. 17:58:40

@ilovebokroslajos:

Bolondok! A névnapom után egy nappal ? :-) :-)

tevevanegypupu 2009.03.27. 18:06:41

@Doomhammer:
Hogyhogy nem? Ugy tudtam Otto lemondott a tronrol es megfogadta, hogy soha tobbet nem is tart igenyt ra, es igy bemehetnek. Legalabbis Otto csaladja, a tobbiek nem tudom.

medve2 2009.03.27. 19:19:14

Ácsi! Az mszp-ben vannak, akik támogatnák Bokrost. Na, lesz itt huzavona.

kamasuka 2009.03.27. 20:06:17

Breaking the News!

A Fidesz beszáll a bajuszversenybe, és Révész Máriuszt, valamint Martonyi Jánost jelölik a miniszterelnöki posztra. :D

molaris 2009.03.27. 20:11:36

Na, majd meglátjuk mi lesz a névsorolvasás végén. Az viszont szép lesz, ha a szadesz a maszoppal megegyezik Lajos ügyében. Szerintem Ibike a tripla szaltót sorba dobálja majd hátrafelé.

kamasuka 2009.03.27. 20:31:08

Szerintem meg alapból arra mentek rá, hogy előrehozott választás, és szar helyzetben egy jobber(nek) titulált párt Bokrossal fut neki. Ez sem az MSZPtől, hanem jobbról venne el SOK!!! szavazatot. Kérdés, hogy az MSZP mennyire bukott párt?

kamasuka 2009.03.27. 20:31:56

Ha előre hozott lesz, az MDF Bokrossal fut neki, akkor NINCS 2/3-d, és bekerül az MDF is.

zoli29 2009.03.27. 21:13:54

@kamasuka:

Szerintem az MDF Bokrossal kaphat 10%-ot, az MSZP 15-20%-ot, az SZDSZ pedig valószínűleg nem fog bejutni, úgyhogy meglehet a 2/3.

medve2 2009.03.27. 21:34:27

@kamasuka: Ibi és Bokros nem fog jobboldalt szavazatokat elvenni, viszont balról igen.

Rwindx 2009.03.27. 21:40:00

"Egy kitőnő jelölt"
Melyikről is beszélünk? És vajon mire leeírom még mindig ugyanaz-e?

Peter252 2009.03.27. 21:58:54

Még mindig azt mondom, ne írjuk le Gyurcsányt,...ez az egész Bokros-projekt ötlete, már hetek óta mondom, --tőle ered, nyugi, Bokros lesz, és beáll Feri mögé a frakció, ..Gyurcsányt pedig nem tudják megbuktatni, a kongresszusi küldöttek, a "talpasok" közt nagyon népszerű, simán, bármikor 70 % os szavazatot hoz, ...Suchmannéknak ez elvetélt próbálozása, ráadásul a szoci keménymagos(kádári kisember, inaktív, nyugdíjas, kispénzű átlagember, etc) szavazótábor is Gyurcsánypárti, esélyük nincs az ellene fellépőknek sajnos.

És konklúzió:Bokros lesz, 2010 ben választás és jön Gyurcsány 2010 es miniszterelnökjelöltnek, és nagyon szoros választási eredmény, amiben akár Gyurcsány megint hajszállal nyerhet,...ja és persze Olajfa(mdf, szdsz, mszp) és közös vezérük Gyurcsány 2010 ben.:)) ez a tippem.

Peter252 2009.03.27. 22:02:19

Még az előző kommentemhez:--Nem veszitek észre a színházat, a színdarabot Bokrossal, amit már talán több hónapja megírtak,..mi csak nézünk, de a főrendező:Gy.Ferenc, társrendezők:Fodor és Dávid Ibolya.
De kell a gumicsont,...mi meg rágjuk..:))

tevevanegypupu 2009.03.27. 22:02:31

Miert ne lehetne Suchmant nacizni ha raront partjara es Gyurcsanyra? Hajaj de meg mennyire hogy lehet, sot kotelessege minden bekeszereto embernek. Szegeny Vamost is kitiltottak a Mazsihiszbol, pedig csak az igazat irta. Igaz, hogy a Magyar Hirlapban ami sulyosbito korulmenynek szamit.(:

zoli29 2009.03.27. 22:02:59

@medve2:

Szerintem a jobboldalon is megvannak azok a liberális gondolkodású, huszas-harmincas fiatalok, akik több pragmatizmust várnának a Fidesztől, és talán vonzó lehet számukra Bokros stílusa. Sőt, szerintem Bokros megszólíthatja azoknak a rejtőzködő liberálisoknak egy jelentős részét is, akik évek óta nem mennek el szavazni, mert az SZDSZ ciki lett nekik.

Ha Bokros hosszú távon gondolkodik a magyar politikában, akkor nagyon veszélyes lehet 2014-ben, kiegészülve az MSZP-vel.
Sőt, az is kérdés, hogy vajon a nemzetközi pénzpiacok, akik számára Bokros a tökéletes megoldás, vajon nem akarják-e gyorsan megbuktatni Orbán Viktort, aki esetleg nem mindenben akar majd megfelelni a nemzetközi kívánalmaknak.

medve2 2009.03.27. 22:05:31

@Zoli28: Amire utalsz, az egy általános probléma. A kampány végére én is szeretném tudni, mit várhatok Orbánmtól. Bokros nem vonzó szerintem. De ez két különböző dolog.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 22:46:11

@Zoli28:

Zoli, miért is kéne egy liberális számára Bokros szimpatikus legyen? Bokros nem liberális, ő a legerőszakosabb módon formálni akarja a társadalmat azáltal,hogy bizonyos csoportoktól és céloktól elvonná az újraelosztási támogatást. Ez nem liberalizmus. Ő a baloldali progresszív társadalommérnökök legveszettebbik vonalát képviseli.

Borzasztó csalóka ez a kép: a megszorításokat sokan várják épp azért, mert arra számítanak: nem náluk fognak megszorítani, és a megszorítások által beszedett pénzből majd részesülnek. Ronda játszma ez, és megint nem arról szól a történet, amiről kéne. Mert a kérdés az: hogyan tudjuk növelni a jövedelemtermelő képességet. Megélni abból lehet, hogy pénzt keresünk, spórolásból nem.

Bokros nézetei az tükrözik, ahogyan a kapitalizmust a Kádár-rendszerben tanították Engels XIX századi Angliában szerzett tapasztalatainak bolsevik interpretációja nyomán. Csakhogy a világ ezen túllépett már. Rég nem érvényes az az alapelv, hogy egy cégtulajdonos legfontosabb érdeke a bérköltségek minél alacsonyabb szinten tartása. Bokros ez a kőbaltás stílus makrogazdasági szinten.

medve2 2009.03.27. 22:58:47

Azért a TV-k, talán az rtl-t leszámítva, kegyetlenül ütötték a kormányt. Már megint. És ma kiemelten foglalkozott mindenki a bírákkal is.

eeepunk 2009.03.27. 23:06:15

NOL: "Az MSZP a szakadás szélén van: az elnökség egy része Bokrost akarja másik része már hajlana az új választásra."

nol.hu/archivum/az_electrolux-vezer_takacs_janos_az_mszp_kormanyfojeloltje

zene füleinknek :)

Oblomov 2009.03.27. 23:20:29

Szerintetek miért malmoztak az eszdészesek, amikor David Ibolya anno Bokros/David Ricardoval próbálkozott konstruktívan Gyurcsányt buktatni? Bokros programja nyilván nem változott azóta, ahogyan személye sem. Ugyanaz a bajusz, ugyanaz a jobbos - és Elpet, egyáltanán nem balos! - program.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 23:29:19

@Oblomov:

Értelmezésemben a balodaliság nem az alkalmazottak és tulajdonnélküliek érdekvédelmet takarja, hanem a társadalmat a felsőbbrendű értelmiségi tudatával átalakítani kívánó ember attitűdjét. Ez nem liberális és nem konzervatív politika, hanem jakobinus.

Oblomov 2009.03.27. 23:33:34

@Elpet: radikalizmus az van erre is, arra is.

Oblomov 2009.03.28. 00:07:41

@tölgy:
Felkelés??? Ennyire fáradt lennék.... megyek lefeküdni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.28. 07:39:12

Csak undorral lehet nézni ezt a nyomorult vergődést, amit a pénzzel bőven ellátott időkben az országot nagy egyetértéssel kezében tartó ballib elit mutat. Gut-Wetter Kapitän, ez a német kifejezés illik rájuk. Amíg jó az időjárás, nincs semmi baj. És most azzal a trükkel próbálkoznak, hogy ők tulajdonképpen nem egy, hanem kettő. Képmutatás és megtévesztés. Már Göncz Árpád megmondta `94-ben: ennek a koalíciónak nincs alternatívája. Ez a társaság bizony egy, ez a színjáték csak a felelősség elkenését szolgálja. A médiakommandójuk meg hüledezik, hogy ezek a politikusok nem tudnak megegyezni. Ne dőljünk be annak az olcsó trükknek, hogy itt két elitről van szó, amelyik fontos kérdésekről elvileg másképp gondolkodik. Amíg volt pénz, egyformán gondolkodtak.

Ugyan miféle elképzelésekkel rendelkezik a világról és a szükséges teendőkről az a társaság, akiknek Glatz Ferenc, Patai Mihály, Surányi György, Takács János és Bokros Lajos is belefér az elképzeléseibe? Nem véletlenül írtam Bokrost is ide, mert hangsúlyozom, a vezető garnitúra egy, függetlenül attól, hogy a mezei hadak időnként lázadoznak. Egy hét alatt képtelenek voltak bárkit is találni, aki Gyurcsány helyére léphet. A tények mutatják, hogy képtelenek és alkalmatlanok az ország vezetésére.

Republikánus Péter 2009.03.28. 08:22:47

Hát ezt is megértük? az MSZP már azt is elismeri, hogy Gyurcsány ideggyenge?
Suchman a hvg.hu-n: "Értékes ember, aki azonban mentálisan óriási nyomásnak volt kitéve, ráadásul politikai tere beszűkült. Nem hiszem, hogy ilyen állapotban hatékonyan tudná vezetni a pártot." Suchman "javasolja, hogy Szekeres Imre vegye át a mentálisan nehéz helyzetbe került Gyurcsány helyét az SZDSZ-szel folytatott tárgyalásokon".

medve2 2009.03.28. 08:44:03

Ma, azt hiszem, Bajnait fogjuk körbejárni.

zoli29 2009.03.28. 09:22:53

Valahogy meg fognak egyezni - sajnos ez a legreálisabb forgatókönyv. Abban ugyanis majdnem teljes az egyetértés (Gyurcsánytól, Suchmannon át Szanyiig), hogy az előrehozott választást el kell kerülni. Ez a szent cél végül össze fogja tartani a szocikat. Ha kell elhalasztják a kongresszust.
Sajnos a Parlamentben többségben vannak, akik a változatlanságot szeretnék.

Oblomov 2009.03.28. 09:38:36

Bajnai puha. De (életveszélyes) téma lehetne a rovatban:

atv.hu/videotar/090327_gigabuntetessel_zuzzak_le_soros_gyorgy_ceget.html

(sponsored by Soros /Csányi-Fundation valamelyike)

Mellesleg mindkét keresztvater közgazda - jut eszembe.

tevevanegypupu 2009.03.28. 09:40:39

Ez a Bokros nagyon jo az szdsz-tol. Csak Sandor Klaranak a szajat kell befogni, o nem volt ott, valoszinuleg meg nem ertesitettek mit kell mondani.El tudom kepzelni az mszp-ben milyen panik van..Szegeny Gyurcsany azt hiszem jelenleg nemcsak ideggyengelkedik hanem az orulet hataran lehet. Es Lendvai, Kiss Peter meg a tobbiek! jaj szegeny Veres, Draskovics.(:Szdsz-mdf kozosen mindent megszavaz majd, viszont azt nem tudom, hogy az mdf szavazoretege magat az mdf-t fogja-e tamogatni? Talan nevet kellene valtoztatniuk es akkor vilagos lenne a helyzet: magyar demokratikus forum helyett magyar szocialista forum.

states 2009.03.28. 10:06:06

Gyurcsány kieresztette a szellemből a palackot, az meg elgurult Fletó gyógyszereivel együtt, és most egyiket sem találják. Helyszíni tudósítás az MSZP elnökségi üléséről szombat délelőtt...

zoli29 2009.03.28. 10:49:42

@medve2:

Megmondom őszintén, engem megnyugtat, ha az MSZP nem nyit utat Bokros és a programja előtt. Nem a megszorítások miatt (azokra így is, úgy is szükség lesz), hanem egyéb elképzelései miatt, amiktől nagyon félteném magunkat.
De hosszú távon még így is fennáll annak a veszélye, hogy Bokros végrehajtja, amit akar (illetve amit a mögötte álló erők akarnak).

zoli29 2009.03.28. 10:51:20

Állítólag Gráfból lesz valami - miniszterelnök vagy pártelnök, még nem tudni...
index.hu/belfold/2009/03/21/gyurcsacsany_konstruktiv_bizalmatlansagi_inditvanyt_akar/

zoli29 2009.03.28. 10:55:43

Ha ez igaz, akkor erősen megnőtt a választások valószínűsége, de el még nem dőlt. Túl sok a független képviselő...

states 2009.03.28. 10:55:51

A nagy eufória közepette azért érdemes megjegyezni, hogy Orbán megtartotta azt a jó szokását, hogy lehetőleg a legrosszabbul időzítve beszél baromságokat. A fenyegetőzései, a dajkameséi Gyurcsányék felelősségre vonásáról, csak arra jók, hogy ezek újra összezárjanak, s hogy elijesszék a bizonytalankodó választókat, ha netán tényleg lenne valami abból az előre hozottból. Ha valamikor, akkor most csak annyit kellene tennie ahhoz, a hatalom az ölébe hulljon, hogy kuss...

Francois Pignon 2009.03.28. 10:59:30

@Zoli28: Veres azért elég durva. Azt gondoltam az ő nevét elsejére tartogatják ;)

zoli29 2009.03.28. 11:05:21

@Francois Pignon:

Ez gyakorlatilag azt jelentheti, hogy belenyugszanak az előrehozott választásokba.

tevevanegypupu 2009.03.28. 11:19:57

Ha lenne egy csepp esze az mszp-nek akkor az elorehozott valasztas mellett dontene. Ugy tunik most az szdsz nemigen kerulne vissza a parlamentbe, tehat visszaadhatnak a kolcsont a sok zsarolasert es kompromisszumert amire rakenyszeritettek oket. Ketseges lenne az mdf bekerulese is Bokrossal, de ok talan.. Meg ha ketharmaddal nyerne is a fidesz - azert az nem biztos - akkor is lenne par eve az mszp-nek mig osszeszedne magat, a parlamentben ott lennenek..Es a szerencse forgando, lehet meg beloluk kormanypart. De ez igy most valoban szanalmas vergodes, ha maradt bennuk egy csepp buszkeseg es respektus a valasztoik irant, ezt igy tovabb nem vallalhatjak..

states 2009.03.28. 11:30:09

Az Index infója szerint Gyurcsánynak vége, a pártelnöki posztról is lemondatták, már csak az utódja kérdéses, Gráfot valószínűsítik...

states 2009.03.28. 11:35:35

Az ATV és a NOL szerint Gráfot miniszterelnöknek is akarják az elnökségi ülésen, amit az SZDSZ máris elutasított...

kholiq 2009.03.28. 11:46:20

Ez Circus Marxismus a javabol

tevevanegypupu 2009.03.28. 12:07:01

Szegeny mszpnek nem Engelsnek meg semmit?

Oblomov 2009.03.28. 12:20:20

@tevevanegypupu: "magyar demokratikus forum "

Ezmiez? Lezsákék formációja?

zoli29 2009.03.28. 12:29:04

Az SZDSZ-nek van olyan vastag bőr a képén, hogy rábólintanak Gráfra?
www.stop.hu/articles/article.php?id=472054

tevevanegypupu 2009.03.28. 12:35:02

@Oblomov:
jovanna..Magyar Demokrata Forum..

reality 2009.03.28. 12:38:54

@Zoli28: De hát Gráf ma reggel kijelentette, hogy nem vállalja. Megzsarolják? Már csak így megy?

states 2009.03.28. 12:46:35

A baloldali portálok mindegyike szerint game over van, kivéve a Népszava onlányt, az elérhetetlen. Amin nem csodálkozom, ezek nem könnyű percek Albán úréknak...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.28. 13:01:21

@states:

Én sem tudtam elérni. Nagy a baj, úgy látszik.

medve2 2009.03.28. 13:05:53

@Zoli28: Szerintem belemennek.

medve2 2009.03.28. 13:07:10

@states: Szerintem nem véletlenül ezt akarja Orbán, states.

CrL 2009.03.28. 13:16:48

@medve2: Bajnai lesz sztem

kedves Turul, három kivánságként majd megírod valamikor milyen zseniális is volt ez az Államférfi aki ma pillekönnyűnek találtatott. (2004-2009) köszi

medve2 2009.03.28. 13:18:40

Gráf döntését máshol nem erősítik meg.

states 2009.03.28. 13:20:24

Szegény Glatz, nem tudta, hogy mire kézbesítik a levelét, már Gyurcsány van levéve a napirendről, nem ő. Remélem, valaki megfilmesíti ennek a 2 hétnek a történetét, vagy legalább a UPC felhasználja a legújabb reklámfilmjében: Mi mindent megteszünk a szórakoztatásért...

zoli29 2009.03.28. 13:23:12

A legújabb verzió: Bajnai mint m.elnök, Szekeres mint pártelnök, de ebből Bajnait állítólag már cáfolták is.

Egyre többen azt mondják az elnökségből, hogy véget kéne vetni a cirkusznak, és jöjjenek a választások:
atv.hu/hircentrum/090328_mar_a_szocik_is_abba_akarjak_hagyni_a__parodiat_.html

zoli29 2009.03.28. 13:32:41

Most, hogy süllyed a hajó, a NOL külön írást közöl az MSZP Ésszerűség és Felelősség Platformjának álláspontjáról, miszerint "Inkább Bokros, mint előrehozott választás".
Bezzeg amikor ugyanez a platform Gyurcsányt bírálta, akkor a HírTV-n kívül kutyát sem érdekelte a véleményük.

Persze érthető, mert egy Fidesz-kormány alatt a Népszabó aligha számíthat adófizetői forintokra.

nol.hu/belfold/inkabb_bokros__mint_elore_hozott_valasztas

zoli29 2009.03.28. 13:43:38

Ez meg mi? Orbán el akarja kerülni az előrehozott választást?
www.fn.hu/belfold/20090328/orban_kettos_allampolgarsagot_iger/

Hattory Hanzo 2009.03.28. 13:46:30

TipMix-be berakhatnák, lenne kötésem az albán-magyar és a holland-skót mellé.

medve2 2009.03.28. 13:53:42

Uraim! Van már olyan portál, mely szerint Molnár Csaba közlekedési miniszter is felmerül miniszterelnökként. Bajnai mellett.

states 2009.03.28. 13:56:36

@Zoli28:
Már feljebb írtam, hogy Orbán már megint egyik baromságot a másik után nyilatkozza, az ember egyszerűen nem hisz a szemének, legjobb lenne, ha végre elhúzna Gyurcsány után ő is...

Republikánus Péter 2009.03.28. 14:00:58

Akárhogy is, méltó befejezése ez az elmúlt hét évnek.

zoli29 2009.03.28. 14:03:13

@states:

Ha valami összeránthatja az MSZP-t meg az SZDSZ-t, akkor egy ilyen kijelentés biztos...
Nem értem, miért van erre szükség. Illetve van egy ötletem, de ha bebizonyosodik, hogy ez igaz, akkor Orbán sux...

states 2009.03.28. 14:17:35

@Zoli28:
Az hagyján, de ebben a gazdasági helyzetben ez olyan magas labda, ami alapjaiban változtathatja meg a mostani szituációt, ezt a f@szt valahova be kellene zárni, hogy ne tudjon megnyikkanni a választásokig...

zoli29 2009.03.28. 14:20:28

@states:

A Jobbik meg előrehozott választásokat követel a MEH előtt.

SheronComb 2009.03.28. 14:31:21

"Gráf visszalépése után úgy tűnik, hogy a miniszterelnöki és a pártelnöki poszt kettéválasztására hajlik az MSZP elnöksége. Előbbire Kiss Péter, utóbbira Szekeres Imre esélye két órás állapot szerint. Kiss Péter viszont egyáltalán nem biztos, hogy elvállalná a kormány vezetését." Index

Lehet már valahol fogadást kötni?

tevevanegypupu 2009.03.28. 14:36:04

Ha Orban nem bir magaval, meg megjarhatja nagyon konnyen. Eppen eleg tevedese volt ahhoz, hogy az ember megkerdojelezze a jozan itelokepesseget. Jo lenne ha nem vesztene el a fejet es nem kepzelne azt, hogy a fidesz kivalosaga juttatta el oket az esetleges gyozelem kapujaba, mert tavolrol sem ez a helyzet. Naponta adhatnanak hàlat az mszpnek es az szdsznek, hogy igy alakult. Mersekletet kerunk.

reality 2009.03.28. 14:54:31

@Zoli28: @states: Nyugodjatok már meg! Semmi különöset nem mondott, csak annyit, hogy az állampolgársági kérdésről majd tárgyalnia kell egy megfelelő kormánynak. Majd a strátusztörvényt hozta elő. Tehát tkp. arra helyezte a hangsúlyt. És mindezt KMKSZ ünnepi rendezvényén tette.
Bármit mondott volna, kiforgatták volna. Miről kellett volna beszélnie: az időjárásról?
Úgy tesztek, mintha nem tudnátok, hogy a honi sajtó miként tálalja ezeket a dolgokat.

reality 2009.03.28. 14:56:38

Ja, és lehet mondani, hogy sok mindent elbaszott, csak bele kellene gondolni, hogy a másik oldalon még többet elcsesztek, mégis ők voltak többségben. Vajon miért?
Nem menteni akarom, csak nem hiszem, hogy pártelnökként kussolnia kellen akár egy évig is.

Google 2009.03.28. 16:17:43

Felébredt a Jobbik a téli álmából? Kijött a barlangjából és éppen a MEH elé?
Most mit akarnak? Vagy éppen ennyire nem tudják értelmezni a történteket?
Talán kisegítőkre lenne szükségük.

medve2 2009.03.28. 16:32:21

@Google: Elvégre itt az ideje, hogy a Jobbik megtámogassa az mszp-t.

medve2 2009.03.28. 16:38:55

@tevevanegypupu: Ez csak részben igaz. Az elmúlt időszakot eléggé ügyesen oldották meg, ő is. Szerintem a számonkéréses beszéde nem volt hiba, legalább mindenki tudja hova helyezni Fletó bírósági megjegyzéseit.

osborne 2009.03.28. 16:43:30

ó mennyire aggódnak a szadeszék a zországért, jubilálnak ;]

Fodornak nincs mondanivalója

inforadio.hu/hir/belfold/hir-266933

Oblomov 2009.03.28. 16:58:42

Bajnaival a debreceni szadesz esélyeinek végleg gordonkáztak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.28. 16:59:54

@medve2:
Így van, brumi, aki nincs veled, az ellened van, vagyis maszopos. Aki nem ül zabszemmel a seggében, mint a hülye fajtád, az mindjárt a ti esélyeiteket rontja.

tevevanegypupu 2009.03.28. 17:27:49

@medve2:
Mindennek megvan a maga ideje. Jelenleg egy kisebbsegi kormany van Magyarorszagon, nincs elorehozott valasztas meg, jelenleg Gyurcsany - ugyan lemondott - a miniszterelnok es ugy tunik meg nem jatszottak le a jatszmajukat. Majd ha a fideszt megvalasztjak (megvalasztjuk), mert olyan a programja ami megfelelo, majd utana beszeljen tavolabbi terveierol. A kettos allampolgarsagra igennel szavaztam es ha megint felteszik a kerdest nyilvanvalo, hogy megint igennel fogok..de ettol egyelore messze vagyunk. Joelore hitegetni, bolonditani embereket nem lehet cel es eszkoz egy esetleges valasztasi gyozelemhez.. A felelossegrevonas kerdese is nyilvanvalo, de sajnos azt is csak bizonyitekokkal a kezben lehet. Felelos politikus elore nem fenyeget. Lesz meg lehetoseg - remeljuk - hogy ezt a kerdest is tisztazni lehessen.

zoli29 2009.03.28. 17:37:19

@reality:

Te is tudod, hogy a baloldal be van szarva, hogy Fidesz-kétharmad esetén állampolgárságot és választójogot adnának a határontúli magyaroknak.
Az, hogy OV az MSZP összeomlásának határán bedobja a témát, az vagy óriási taktikai hiba, vagy annak a jele, hogy igazából nem is akar előrehozott választást.
Remélem, hogy előbbi!

medve2 2009.03.28. 17:37:26

@Mr Falafel: Igen, szent meggyőződésem, hogy a magukat radikálisnak nevezők Gyurcsány utolsó mentsvérai. Elvégre valamiért pénzelni kell a Jobbikot Moszkvából. Bizonyára nézeteik miatt.

medve2 2009.03.28. 17:38:03

@Zoli28: Jó, ebben igazad van.

medve2 2009.03.28. 17:38:51

@tevevanegypupu: OK. Amúgy Bajnai át fog menni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.28. 17:45:49

@medve2:
Jó a dumád, pubi. Hol képeztek ki? Tel-Avivban?

zoli29 2009.03.28. 17:52:31

Kóka most próbál meggyőzni pár szadeszost, hogy támogassák Bajnait...

reality 2009.03.28. 18:04:11

Bajnain túl vannak, Gyurcsány a téma

Az MSZP elnöksége és a megyei elnökök találkozójáról kiszivárgott információk szerint megállapodtak Bajnai jelölésében. Most Gyurcsány pártelnök sorsa a téma.

index

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.28. 18:39:58

Bajnainak vannak NKTH-s, NFÜ-s kapcsolatai, ott a szadeszos sleppnek számolatlanul nyomták a zsét. Meg lennék lepve, ha Bajnait nem szavaznák meg.

medve2 2009.03.28. 18:54:26

Egy faszkalap "tüntető" leköpte Fletót a TV-k előtt. Mártírt kell csinálni belőle. Kezdődnek a provokációk.

Google 2009.03.28. 19:10:08

Miért ülnénk most zabszemmel a fenekünkben?
Semmi okunk nincs rá.
Most az ünneplésnek, nem a köpködésnek van itt az ideje.

zoli29 2009.03.28. 19:50:19

@medve2:

Szerintem ez nem teszi Gyurcsányt mártírrá. Méltó zárása volt ez a pályafutásának.
Holnap reggel a Napkeltében azért még egyszer, utoljára tisztára mossák.

Oblomov 2009.03.28. 20:05:52

Biztos, hogy nem ezt, nem így akarták, de azért köszönöm, SZDSZ!

osborne 2009.03.28. 21:00:33

egyébként ha Gyurcsány lemond pártelnökségről milyen posztot akar/kap majd? Vagy lép majd Gazpromhoz/bárhova?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.28. 22:14:29

Most olvasom az Indexen, hogy utolsó esélyként Bajnaival le akarnak játszatni egy 600 milliárdos megszorítást. Valószínűnek látom, hogy inkább ezt fogják meglépni, mint hogy belemenjenek az előrehozott választásba, ami azonnali bukás, inkább választják a nagyobbat, ami csak jövőre jön. Elkeserítő. Ahogy végigolvastam, a megszorítások szerkezete olyan, hogy nem kíméli a társadalmilag legvédtelenebb, új megoldásokat választani képtelen rétegeket sem. Emellett kb ugyanolyan összegű belső keresletcsökkenést eredményez, mivel semmilyen új jövedelemforrás nem lép a kivont összegek helyébe. Szépen végigsöpör ez majd az egész gazdaságon. Szar világ jön, nagyon-nagyon szar, ha most nem történik valami döntő és erőteljes fordulat. Bajnai nem az a személy, akitől egy ambíciózus váltást el lehetne várni.
Volna még egy javaslatom a miniszterelnök-beszerzésre. Le kell itatni valakit, és aláíratni vele egy 1 évre szóló szerződést súlyos bánatpénz megfizettetésével visszalépés esetén.

Francois Pignon 2009.03.28. 22:27:18

Erwin Koeman for prime-minister!!!

Hogy-hogy nem jutott még eszükbe külföldről igazolni? ;)))

medve2 2009.03.28. 23:43:40

@Elpet: Hát, ha ez igaz, akkor itt még hatalmas balhék lesznek.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.29. 00:05:47

@Francois Pignon:

nem hiszem, h kijutunk, de már az is nagyszerű eredmény, h olyan jól állunk a csoportban, ahogy már ezer éve nem álltunk egyetlen selejtezőben sem.

medve2 2009.03.29. 09:34:33

@Elpet: Hát, akkor legyen.Ez kvázi olyan, mintha Bokrost választanák, csak a környezetemben lévő nők szerint Bajnainak annyi előnye van, hogy "jóképű".

zoli29 2009.03.29. 09:52:34

@medve2:

Ha előrehozott választások lennének (amit én még most sem tudok nagyon elképzelni), és a Fidesz győz, akkor is megszorítások jönnek, mert ez közgazdaságilag kikerülhetetlen.

medve2 2009.03.29. 09:58:13

@Zoli28: Én egy dolgot várnék el egy kormánytól. Csináljon, amit gondol, de lássam értelmét. És szerintem az egész magyar társadalom így van ezzel.

Amúgy ez alapján a hír alappján már csak az a kérdés, megvesznek-e még 1 szdsz-es ÜT tagot. Ilyeneken múlik:

"Úgy tudjuk, hogy szombat este az SZDSZ ügyvivő testületének 13 tagjából heten kizárták, hogy megszavazzák Bajnai Gordont. Ha értesüléseink helytállóak, akkor kizárt, hogy Bajnai átmenjen az SZDSZ-en, így előrehozott választások lehetnek – amennyiben az MSZP tartja megát szombati álláspontjához, miszerint több jelölttel már nem kísérletezik."

zoli29 2009.03.29. 10:09:36

@medve2:

Ha az üt el is utasítja Bajnait, a frakcióban még így is lehetnek átszavazók (Kóka, Sándor Klára, Kuncze, Eörsi), és már meg is van a kormánytöbbség.

medve2 2009.03.29. 10:21:53

@Zoli28: Hát Igen, ez még hátravan, hogy az szdsz is szakadjon. És majd egy egész ország izgulni fog, hogy 14-én lesz e egy fős többség egy illegitim és 600 milliárdot megszorító miniszterelnök megválasztásához. Mert azért azt ne feledd, hogy Karsai féle szociknak is meg kell szavazniuk.

zoli29 2009.03.29. 10:29:29

@medve2:

Az, hogy Gyurcsányt elzavarták, azt jelzi, hogy a szocikban még van életösztön. Ha az SZDSZ-ben is lenne, akkor maguk kezdeményeznék hétfőn a Parlament feloszlatását.

tevevanegypupu 2009.03.29. 10:32:22

@medve2:
Orban mar megint elore iszik a medve borere. Tulajdonkeppen jo lenne, ha most mar valoban eloadna eloszoban az egesz programjat - ideertve a kettos allampolgarsaggal kapcsolatos fidesz-elkepzeleseket is. Nem kiemelve ezt-azt az elkepzelest, hanem az egeszet. Akarhogy is fog fajni, de ontson tiszta vizet a poharba. Ne igergessen, ne hazudjon, eleg sok minden megeltunk mar ahhoz, hogy meertsunkegy tiszta, valos helyzetet, akarmilyen vacak is.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.29. 10:35:33

@Zoli28:

Zoli, gondolod, hogy azt a feladatot, amit Surányi nem vállalt el, azt majd Bajnai sikerre viszi? Ennek az egész cirkusznak akkor lett volna értelme, ha kellő tekintéllyel bíró embert találnak, hogy a neve valamiféle komolyságot adjon egy év vergődésnek. Ezt olyan ember, akinek a neve valódi súllyal bír, nem vállalja el. Ilyen név nélkül viszont reménytelen az egész akció. Ha lesznek olyan bolondok, hogy belemennek, az megint csak nagyobb bukást fog jelenteni végső soron számukra. Ezt szerintem ők is látják.

medve2 2009.03.29. 10:35:37

@Zoli28: Igazad van, nem volt bölcs dolog ezt bejelenteni. Különösen úgy, hogy például az ukrán törvények tiltják a kettős állampolgárságot, az EU-tag határon túli magyaroknáll pedig tök felesleges. Vagyis az egésznek mára értelme csakis Szerbiában van. De nem kell befosni, elvégre tegnap maga az mszp ajánlott miniszterelnöknek egy kettős állapolgárt:-)

medve2 2009.03.29. 10:36:52

@medve2: Hát Igen, ez egy nagy kérdés lesz. Én is úgy gondolom, hogy a nagy többség nyíltságot fog elvárni Orbántól, és én sem félnék ettől.

medve2 2009.03.29. 10:37:57

@medve2: Bocsi, ez tevevanegypupunak akartam címezni.

tevevanegypupu 2009.03.29. 10:38:18

@Zoli28:
az szdsz-ben nagyon eros eletoszton van. Azert szavaznak meg mindent, es azert mondjak elotte valo nap, hogy tiltakoznak az ellen amit masnap megszavaznak..Csak a sajat 200000+1 szavazojuknak beszelnek, akik tokeletesen helyeslik is ezt a taktikat.

medve2 2009.03.29. 10:38:48

@Elpet: Azt hiszem elég nagy hiba részünkről, ha racionalitás keresünk abban, amit csinálnak.

medve2 2009.03.29. 10:41:33

@tevevanegypupu: Én egy kicsit máskép látom, már ami a szdsz szavazóit illeti. Ezzel azt érik el, hogy aki keményebb fellépést vár el tőlük, eltávolodik, no meg az is, aki mszp koalíciót vár el tőlük, az is. Az szdsz-nek az elmúlt héten sikerült elérnie, hogy a megszűnt frakciójú mdf-et felhozzák, ami rájuk nézve végzetes. Immár lassan náluk sincs más tét, mintsem hogy még egy picit képviselők legyenek. Ezért fognak belemenni, szerintem.

zoli29 2009.03.29. 10:41:58

@tevevanegypupu:

Nem gondolhatod komolyan, hogy Orbán majd egy politikai naggyűlésen bejelenti, hogy megadóztatják a minimálbért, befagyasztják a szociális kiadásokat és a nyugdíjakat, leállítják a 4-es metró építését, stb.

Amikor már látszik, hogy mikor lesznek a választások, akkor kellene elkezdeni szépen lassan áthangolni a retorikát, arra fektetve a hangsúlyt, hogy az elmúlt 7 év gazdaságpolitikája miatt a következő évek mindenképpen nehezek lesznek, de az új kormány mindent meg fog tenni azért, hogy ne a lakosságra tegyenek minden terhet.
Ha van esze a Fidesznek, akkor kormányra kerülésük esetén az első lépésük az első lépésük az lesz, hogy a kormánytagok és a képviselők fizetését legalább 10%-kal (de inkább többel) csökkentik, és totálisan befagyasztanak mindenfajta kormányzati luxuskiadást.
Ezzel lehetne erkölcsi alapot teremteni a megszorítások bevezetéséhez. Amúgy nem is értem, hogy milyen tanácsadói vannak Gyurcsánynak, hogy ezt nem lépték meg már tavaly ősszel, a válság legelején...

tevevanegypupu 2009.03.29. 10:42:57

@medve2:
Inkabb ne legyen ketharmad, de hazugsaggal se lehessen vadolni.

tevevanegypupu 2009.03.29. 10:46:05

@Zoli28:
tudod mit? Ne hangoljak at a retorikat, ne maszatoljanak, ne hazudozzanak, ebbol mar eleg volt..Nezd me hova jutott az, hogy "athangoltak a retorikat.." Nem a szocialdemokraciaval vagy a liberalizmussal van kulonosebben baja a zembereknek hanem a hazugsagaikkal. Mi, mas partokra szavazok is elso ervkent mindig azt hozzuk elo, hogy ugy nyertek valasztast, hogy hazudtak. Nem kell.

tevevanegypupu 2009.03.29. 10:50:36

@medve2:
azt hiszem az szdsz-re illik az, hogy rendszert valtani tudtak, de utana aztan szinte semmi nem sikerult igazan jol nekik. Nem politikusok hanem forradalmarok vagy anarchistak..es sokan kozuluk raadasul meg csalova is valtoztak a hatalom kozeleben.

zoli29 2009.03.29. 10:53:46

@tevevanegypupu:

Egyetértek: én is azt mondom, hogy ne hazudjanak. De azt még sem lehet megtenni, hogy eddig folyamatosan szidták a kormányt (amúgy helytelenül), amiért sarcolják az embereket, majd egyszer csak egy sajtótájékoztatón bejelentik, hogy "eddig rosszul gondoltuk, mégis meg kell húzni a nadrágszíjat".
Egyszerűen úgy kell fogalmazni, hogy az embereket a választások után majd ne érje meglepetésként, amikor bejelentik a megszorításokat.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.29. 11:06:44

@Zoli28:


Úgy gondolod, hogy a lakosság széles tömegeit sújtó intézkedéseken kívül másra nincs lehetőség? Ha évente 100 km autópálya épül, az hány milliárd forint is évente? 120 milliárd forint cigány integrációra eredmény nélkül nem sok egy kicsit? Ez csak két példa. Viszont amennyiben Orbán látványosan és jó kommunikácóval rálép néhány ilyen dologra, akkor egyrészt máshonnan kevesebb pénzt kell elvonni, másrészt mindenki könnyebben veszi az őt ért megszorításokat, ha látja: most egy darabig a kenyér égett alját mindenkinek rágni kell, ha már eddig a ropogós héját ettük. Ez persze csak egy tipp, nem biztos, hogy így fogják tenni, én mondjuk nagyon megfontolandónak tartom.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.29. 11:08:37

@medve2:

Ja, nincs benne nagyon sok ráció, de ennyi eszük azért talán van.

Thulsa Doom (törölt) 2009.03.29. 11:13:57

@Zoli28: Pedig az lesz. Majd bejelentik, hogy nem fejtették ki a valóságot teljesen.

Fidesz mai híveinek kilencven százaléka azért fog rájuk szavazni, mert azt hiszi, hogy Viktorral majd anyagilag jobban jár. De miért is ne járna jobban? Hiszen rendeztek egy "szociális népszavazást" ami ezt a hitet erősítette bennük. Tizennegyedik havi nyugdíj, "van itt pénz, csak Gyurcsány ellopja"... ezeknek mit fog mondani a választás után? ÖÖÖÖÖÖ elnézést hölgyeim és uraim...?

A Fidesz helyzete is sakk-matt, csak annyi különbséggel, hogy ők az Mszp-nél nagyságrendekkel hülyébbek a politikai játszmákhoz, hatalomszerzéshez és megtartáshoz. Orbán nem akar kormányozni, mert ő is tudja amit leírtam. Ha véletlenül hatalomra is kerülnének nem adok néhány hónapot és ők is futva fognak menekülni a népharag elől.

zoli29 2009.03.29. 11:16:32

@Elpet:

Az ország csak akkor válik újra finanszírozhatóvá, ha megint elkezdik vásárolni az államkötvényeinket. Ehhez vissza kell nyernünk a piacok bizalmát, márpedig a piacok kiadáscsökkentést akarnak.
Biztos, hogy akár százmilliárdokat is meg lehet spórolni anélkül, hogy pénzt vennénk el az emberektől, de az ma már nem elég.

Nem azt mondom, hogy a megszorítás önmagában elég, de hogy szükséges, az sajnos biztosra vehető.

zoli29 2009.03.29. 11:21:00

@eugenika:

Mégis van különbség a mostani kormány és a Fidesz helyzete között. Ugyanis a Fidesz ellenzékben van, vagyis nem saját magától fogja átvenni a kormányrudat (ha átveszi), hanem a szociktól, akik 7 éve kormányon vannak.

Ettől függetlenül az utolsó mondatod könnyen valóra válhat. Nemsokára meglátjuk.

medve2 2009.03.29. 11:27:31

@eugenika: Nem. A Fidesztől azt várják el híveik, hogy legyen valami értelme a kormányzásnak és hogy egyáltalán legyen kormányzás.

medve2 2009.03.29. 11:31:01

Mondtam én, hogy meglesz: Forrásaink szerint szombat este még két-három szavazatnyi előnyben voltak a liberálisok ügyvivői között a Bajnai jelöltségét ellenzők. A párt ügyeit ismerők közül többen valószínűsítik, hogy "egész éjjel ment a telefonálgatás" a szavazati arányok megfordítása érdekében. Jelenleg döntetlenközeli a helyzet, mondta egy forrásunk, aki szerint most egyetlen ember véleményének megváltoztatása is mgfordíthatja az állást.

Thulsa Doom (törölt) 2009.03.29. 11:44:59

@medve2:
A hívek lehet, de ez egy törpe kisebbség. A szavazóik néhány százaléka.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.29. 11:46:08

@eugenika:
Vélelmed azon a néhány, az etno-financialista gengszter banda által csökött agyatokba sulykolt mantrán alapszik, miszerint 1., Orbán sem tenne mást ebben a helyzetben; 2., a népszavazás arról szólt, hogy ingyen oktatást és egészségügyet akarunk, vagyis nem akarunk fizetni; 3., Orbánék is loptak.
Ki kell ábrándítsalak, ostoba nyomek, a Fidesz kormány csakis abba bukhat bele, ha nem viselkedik eléggé hazafiként. Ha nem törli el a judeobolsevikok magyarellenes tevékenységének minden nyomát. Gondolok itt törvényekre, rendelkezésekre, rossz beidegződésre az államapparátusban.
gondolkoztál már azon, nyomek, hogy miért pont a magyarok a rasszisták, miközben szlovákiában, Romániában és a szerbeknél tombol a nacionalizmus, és a kisebbségeket nyírják ezerrel, itt meg gyakorlatilag egy idegen etnikum irányítja az országot, és egy magyar pisszenésre is rasszistázni kezd? Alábecsülöd a szabadságvágyunkat, rühes, ezért kegyetlenül szenvedni fogsz, amikor a nemzeti állam kiépül, és gyarapodni fogunk.

Thulsa Doom (törölt) 2009.03.29. 11:51:08

@Zoli28:

A politika úgy működik, hogy a kormány megalakulását követő néhány hónap múlva már a kutyát sem érdekli ( a hivatásos törzsszurkolókat leszámítva), hogy a kormányzó párt meddig volt ellenzékben. Ez mindig is így volt és ezután is így lesz, függetlenül attól, hogy nekünk tetszik-e.

Google 2009.03.29. 11:52:14

Nemcsak a hívek, a szavazóik is szeretnének végre egy működőképes országot.De ki nem szeretne?
Trükkökből élni eddig elment, innen már lehetetlen.

Bajnai, majd ha az országot is a Hajdú-Bét sorsára juttatja -nem lesz nehéz dolga, ezzel még ő is megbírkózik majd -,elmondhatja, mint anno: nem értettünk hozzá, mi pénzügyi befektetők vagyunk.

Thulsa Doom (törölt) 2009.03.29. 11:55:23

@Mr Falafel:

Kicsit túladagoltad a kannásbort tegnap este!.)
Kevesebb műtrágyásbor, több agysejt!

zoli29 2009.03.29. 11:58:28

@eugenika:

"a kormány megalakulását követő néhány hónap múlva már a kutyát sem érdekli ( a hivatásos törzsszurkolókat leszámítva), hogy a kormányzó párt meddig volt ellenzékben"

Szerintem ez erős túlzás. Az emberek 70-75%-a tisztában van vele, hogy ki volt döntési helyzetben az elmúlt 7 évben, és azt is láthatta, hogy a Fidesz folyamatosan bírálta őket. Ez lélektanilag teljesen más helyzet, mint amikor Gyurcsány, mint miniszterelnök 1 hónappal korábban még azzal kampányolt, hogy ötéves adócsökkentés jön (törvénybe is foglalták), majd a választások után ugyanő bejelenti, hogy mégsincs adócsökkentés.

Biztos, hogy esni fog a Fidesz népszerűsége, de hogy "kutyát sem érdekli" majd, ki volt kormányon 2002 óta, erős sarkítás.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 12:09:00

@eugenika: Az a 90% erős túlzás. Azért ne felejtsük el, hogy a fidesznek akkor is volt kb. másfél millió híve, amikor szó sem volt még szociális népszavazésról. Ebből a törzsszavazói magból szerintem valamennyit veszítettek, és egy másik kb. másfél millát nyertek a szociális népszavazás és társaik dolgokkal.

Úgyhogy én olyan 50%-ra saccolnám ma a fidesz szociálisan érzékeny szavazótáborát. És ezt sem fogja 100%-ban elveszíteni, főleg nem az első pár hónapban.

medve2 2009.03.29. 12:17:03

@tevevanegypupu: Én ezt a kétharmadot semmikép sem tartom reálisnak, bármit mutatnak a közvélemény-kutatások.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 12:19:08

Gusztos: Jöjjön, aminek jönnie kell

Mielőtt bement az SZDSZ-es egyeztetésére, Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes ezt üzente a Facebookon: Jöjjön, aminek jönnie kell.

(index.hu)

hm... a szadisok meddig játszhatják el ezt a kint is vagyunk bent is vagyunk játékot?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.29. 12:20:24

@eugenika:
Ha mostantól húsz évig napi 6 liter kannást innék, akkor is több agysejtem maradna, mint neked most van. Végetek, van, nyomek! Húzhazjátok még egy picit, de minél tovább húzzátok, a nemzeti radikalizmus annál erősebben kerül a parlamentbe.

medve2 2009.03.29. 12:23:26

@꒐ʃʈʊᓈᘣ: Oh, még legalább 1 évig.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.29. 12:24:22

Nem az a legfontosabb, hogy lesz-e szociális megszorítás, hanem hogy milyen pozitív célokat tud adni az új kormány. Amennyiben vannak hihető rövid- és középtávú, konkrét célok, amelyek teljesülésével párhuzamosan mindenki tud az egyéni életére vonatkozó, fejlődést magában foglaló terveket felállítani, akkor zemberek jelentős része még a megszorításokat is elfogadja. A mostani vezetés által okozott válság jelentős összetevője a perspektívátlanság, jövőkép nélküliség. A Fidesznek ebben kell nagyot alkotnia, és abban, hogy a jövőkép a társadalom nagy része számára vonzó és elérhetőnek tűnő, ugyanakkor abszolút értelemben is reális kell legyen. Nem kis feladat. Nem is hibáztatnék senkit, ha szkeptikus ezzel kapcsolatosan, ám ebben a pillanatban ez az egy esélyünk van. A mostani MSZP-SZDSZ vezetés olyan bizalmi deficittel bír, hogy képtelen a társadalmat céltudatos áldozatvállalásra mozgósítani.

medve2 2009.03.29. 12:28:35

Szerintem még korai erről beszélni, még nem tudni, nem Bajnaival kell-e még 1 évig pöcsölni.

osborne 2009.03.29. 12:31:44

@medve2: téged meglepne ha szadi megint megmentené a szocikat? ;]

tevevanegypupu 2009.03.29. 12:43:17

@medve2:

ketharmad nem valoszinu.;viszont - almodjunk nagyon - ha esetleg az szdsz kiesne, akkor talan lehetne targyalni a szocialistakkal. Vegulis nehany megjegyzesukbol azert lehet sejteni, hogy sokszor engedtek nyomasnak, zsarolasnak. Ha valoban az orszag erdeket nezik akkor muszaj lesz "nemzeti" hatarozatokat is hozni. Mert rendben van, hogy meg kell felelni az Europai Unio bizonyos normainak, de azert az elso megiscsak az orszag lakossaga. Es ha megnezzuk, akkor igy van ez a vilag rendjet meghatarozo nagy orszagoknal is. Probalna csak Amerikaban vagy akar Franciaorszagban egy part azt hangsulyozni, hogy elobb a vilag aztan majd johet az orszag is..Nalunk kicsit tulzasa vittek a kozmopolitizmust vagy az internacionalizmust, kinek hogy tetszik.

medve2 2009.03.29. 13:51:34

@osborne: Nem, ez lenne a logikus. De múlt hét szombat óta semmi logika nincs abban, amit az MSZP és az SZDSZ csinál.

medve2 2009.03.29. 13:52:26

@tevevanegypupu: Szerintem meg lőni fognak az első pillanattól.

Thulsa Doom (törölt) 2009.03.29. 14:00:09

@Mr Falafel:

Mármint a Fidesz lenne a nemzeti radikalizmus?
Bizonyára fellendítenétek a gazdaságot a nagyüzemi turulszobor gyártással és a zászlóvarrással. Én szurkolok neked!
Már varrattam is magamnak egy cifraszűrt meg egy kunsüveget, hogy feltűnés nélkül elvegyülhessek majd köztetek, nemzeti radikálisok között.

medve2 2009.03.29. 14:24:58

Megyek szoesztázni, úgy látom addig semmi sem derül ki: Véget ért az SZDSZ ügyvivőinek és frakciójának délelőtt 9 óta tartó közös tanácskozása. A megbeszélésről távozók közül senki nem nyilatkozott, csak annyit közöltek, háromkor az MSZP-vel találkoznak.

osborne 2009.03.29. 15:18:00

Az Index információi szerint az SZDSZ ügyvivőinek és frakciójának vasárnapi együttes ülésén 6:6-ra végződött az informális szavazás arról, hogy a párt támogassa-e Bajnai Gordon miniszterelnökségét. Úgy tudjuk, a szavazáson nem vett részt Demszky Gábor, így most lényegében a főpolgármesteren áll vagy bukik Bajnai és a kormány sorsa.

akkor ez eldőlt, Budapest modern Kádár Jánosa sosem dobná fel ezt a kormányt.

tevevanegypupu 2009.03.29. 15:50:49

@medve2:
Mivel? Egy idore az egesz toltenytarat kilottek. Egyelore szedjek csak szepen ossze a sebesulteketM

medve2 2009.03.29. 15:53:32

Ez egész egyszerűen hihetetlen. Minden nap kiderül: van lejjebb.

osborne 2009.03.29. 15:55:56

Fodor Gábort kitüntetem az év legiritálóbb és egyben legplasztikusabb politikusának:

index: Fodor: Káros az országnak, ami történik

"A helyzet pillanatról pillanatra váltizik, erre próbálnak reagálni, de van egy pont, ami után ezt már nem érdemes folytatni. Mindenesetre holnap újra összeülnek."

káros ami történik de majd holnap holnap holnap döntünk ;]

tevevanegypupu 2009.03.29. 16:15:00

@osborne:
nem Fodor tehet rola..o csak eszkoz, bar a helyeben ezt mar regen abbahagytam volna. Van jo kis allasa 15 ezerert az ELTE-n..((:

osborne 2009.03.29. 16:21:57

@tevevanegypupu: jó ez igaz abban az értelemben, hogy FG inkább szóvivő mint pártelnök. ;] (felelősség azonban őt is terheli, nem kicsi, nagy)

amúgy 7-ik nap és még mindig nincs megyegyezés:

dog-comedy.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 16:47:40

@tevevanegypupu: A Kecskeméti utcában még mindig kint van az a tábla, hogy doktor ez, doktor az, stb., Fodor Gábor?

osborne 2009.03.29. 17:03:53

haha ez már tényleg Monty Python

index: Nem is szavaztak Bajnairól az SZDSZ ügyvivői, mert nem is biztosak benne, hogy ki/kik a szocialisták miniszterelnöke-jelöltje/i. Este azért újra tanácskoznak majd, bár nem tudják, miről.

reality 2009.03.29. 17:57:55

@osborne: Ez azért van, mert kitett valaki a falra egy paírlapot ezzel a szöveggel: "Holnap döntünk".

osborne 2009.03.29. 19:05:57

@reality: kisbetűs részben pedig odaírták: nincs lé kampányra

A Zoom úgy tudja, hogy a (szadesz) megbeszélésen az előrehozott választások támogatása is szóba került. Információnk szerint ezt, ha lehet elkerülné a párt, egy esetleges őszi kampányra ugyanis nincs meg a pénzügyi fedezet.

medve2 2009.03.29. 19:42:54

Bajnai éjfélig adott időt. Várják a szadesznél. Fergeteges izgalmak:-)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.29. 20:01:53

@eugenika:
Nem a Fideszre gondoltam. Egyébként bármit felvehetsz, úgyis kilóg a kaftán.

medve2 2009.03.29. 20:30:21

Te vagy egy szegény szerencsétlen vagy, vagy egy komcsi provokátor.

medve2 2009.03.29. 20:31:49

@osborne: Ezek az igazi elvi döntések. Szerintem is megegyeznek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.29. 20:56:38

@medve2:
Ne agyalj, brumi, ahhoz te kevés vagy.
süti beállítások módosítása