Kommentszűrés
’09 feb
19
11:31

Egy éves Koszovó - Nagynovák elemez

Írta: spanyol'

 Na, két dolog történt velem a héten. Egyrészt a szlengbologon, meg a tardablogon lógtam, másrészt meg ide is írni kéne valami tudományosat, kitekintőset, nem gyurcsányozós, szélesezős, cigányozós belpolitika sárrohasztásososat. Hanem valami emelkedett európait, amivel a Magyar Hírlap előfizetőket is vissza tudjuk édesgetni, meg magastekintetű nagytestvérünk, a zsindex sem vonja össze a szemöldökét, sőt még stockholmi értelemben is széleslátókörű konzervatívoknak tűnünk. És mindezen célok mellett, megfelelünk annak a magunk számára tűzött elvárásnak is, hogy emberi, érthető nyelven, azaz közérthető stílusban - szólítunk meg olyan a külpolitika iránt eddig érdektelen rétegeket, mint a tróger Kisnovák, a Vladi meg a Sikonya Gyulabá.
Magasra került hát a mérce. Lehet kóstolgatni, de aki nem bírja az ilyet, az menjen és nyomjon egy Héder Barnát a nagytárgyalóban.

  Mire lehet most rákattani? Szigorúan európai értelemben véve? Két fontos külpolitikai évforduló volt a héten. Az egyikről most nem beszélek, a másik meg az egy éves Koszovó. Ugyanis 2008. február 17-én, egy évvel ezelőtt kiáltották ki Koszovó függetlenségét, Pristinában rendeztek egy oltári nagy bulit, az egész város tele volt behalluzott faszorrú majommal, akik nyakra-főre itták a zsebrakétákat és óbégattak, meg lövöldöztek.

Aztán ugye néhány nappal a kikiáltás után a puttó szerbek rendeztek egy ellentüntetés, ahol meg a prosztó orkok okos csövekkel megtámadták az ammer követséget, ott meg a diplomata grincsek úgy feszengtek, hogy színeset ásítottak, mert a yard az nagyon későn jött ám ki. Szóval überfasza volt a buli ott is, még azon is kint voltunk.

Na, de mi történt azóta, ebben a csicsákó országban?
Vizsgáljuk meg, hogyan sikerült matekoznia az elmúlt egy évben a nyunyó Hasim Thacinak meg a spanjaninak? És még azt is megvizsgáljuk, hogy a koszovói albán csokkerek azóta csak otthon bebombázva donaldkacsáznak, meg a net előtt csiszolják a cerkát, a sunáik meg miután fazonra vágják kozák kucsmákat, körbeállnak aztán tolják az eszterláncot.
Na szóval a szerbek a koszovói függetlenség kikiáltása után azt próbálták filmezni a világnak, hogy majd az albánok legyakják a szerbeket, meg mindenféle korvaldot, akiket a környéken találnak. De ez nem következett be, sőt úgy tűnt, hogy a függetlenség kikiáltása után a koszovói albánok kicsit bekempeltek, mert a ruszkik, meg a kínaiak nagyon japánkodtak  ám a Biztonsági Tanácsban. De aztán mégse baszott oda a tematika, mondjuk csak annyiban, hogy később a koszovói precedensre hivatkozva ismerték el Dél-Oszétiát és Abháziát a szarfaszú oroszok. Szóval ez olyan, a nagypolitikában, mint amikor az ember nagygeneráloztatni indul, de csak ribizlizés lesz belőle.

Végül a független Koszovóra egy év alatt  54-en kattintottak a diplomáciai iwiw-en. Elsőként nyilván az amcsik, meg a csicska costa ricaiak, meg persze mi is, meg minden szomszédjuk kivéve azokat a hikomat szerbeket. AZ EU végül nem adott ki ezzel kapcsolatban egységes álláspontot, mert a görögök, a románok, meg a spanyolok igencsak kummantottak a saját nemzetiségeik miatt.

Ennek ellenére azt azért mindenki vágja, hogy a szerb csokkerek politikája kicsit kirütyvedt, “kajakra mint az a gizda Gyöngyike, akinek a spanja diszperzites kezeslábasban várja a nyergesi járatot”. Olyannyira, hogy még a koszovói pofon után sem tudtak maguknak valami virtigli náci kormányt választani, hanem mindenki megdöbbenésére, EU-konform, háborúsbünös üldözős kormánya maradt, mind a mai napig Szerbiának. Azzal a csiribiri Cvetkovic-csal az élén, aki ma is azt nyilatkozta, hogy Szerbia sohasem fog egy virtuális államot elismerni a területén. De a szókardozáson túl már nem igazán futja a szerbek erejéből. Max még azt kamillázák be a szerbek, hogy az albán maffia osztja a gézát Europában. Egy 2006-os olasz felmérés szerint viszont a heroin dealerek 65%-a olasz, 19 %-a észak afrikai csíra és csak 6 %-a volt albán. Persze nem akarom én védeni most a koszovói albán maffiát, mert nyilván nem otthon pecóznak, hanem tolják ki a drogot és szedik be a gempát, de azért mégse az ő seggükben forog a világ drogtengelye.

Általános meglepetésre Koszovóban viszonylagos béke van. Az ország lakosságának nyolc százalékát kitevő szerbek, vagyis a koszovszka mitrovicai helyi basszájbák, akik kezdetben próbáltak csikágózni, meg tüntetni, meg borogatni, meg gyújtogatni, most úgy tűnik kezdik megszokni a szopóálarcot a fejükön. Mivel őket a szerb kormány alapból nem engedte kapcsolatba lépni a koszovói kormánnyal, és nem kapcsolódtak be a koszovói közéletbe, igazából csak egymás, meg a szórvány szerbség bréjével kalippóznak, meg max pingvineznek. Persze azért arra még várhatunk egy jó ideig, hogy a koszovói szerbek a helyi albánokkal prémiumban habcsókot váltsanak.

Aztán mennyi gempa van az okoskodásra ebben a 2,2 milliós országban? Hát nem sok. Az albánok egy főre jutó GDP-je nem több, mint két használt gizda Lada, azaz kb. 1770 dollár körül van. Egy év alatt viszont ez 6,1%-kal nőtt, szóval ez nem tré, ezzel lehet truvájkodni. Főleg Pesten. Meg főleg úgy, hogy ez a növekedés 2005-ben még csak 2,1%-os volt.  A világválság miatt azért ők is fosnak, most éppen az egyéves évforduló kapcsán az a kistáska Taci próbálja izzítani a cuccot, mert nem dzsanázza, hogy honnan fogja majd futni annak a fostalicska népének gömbkólára, ezért aztán betolt egy három oldalas hirdetést az Economistbe, ahol próbál rámoccani a befektetőkre, meg bizonygatni, hogy nem szarral gurítanak ám az arcok náluk. Meg mindenféle grafikonnal, meg táblázattal oltja a kufi meg a zsé üzletembereket, hogy  jobban hesszeljenek az országára. A lényeg a lényeg adják ám most az ívet, nagyon kell a nekik a napó, nemcsak azembereknek, hanem próbálják felgyurmázni a hadseregüket, de mivel se pénz, se munka a laktanyákban unalmukba a korpásba blokkolnak a hommerek, meg aztán durvulásig megy a bújj, bújj zöld ág, meg a kekszreverősdi.

Összefoglalóan azért elmondható, hogy az albánok az elmúlt évben teljesítményükért jobbat érdemelnek, mint egy cigányötös a szerbek meg bebukták ezt az okosított témát.                                                  
Kedden állítólag Pristinában a Bill Clinton avenue-n húzos buli volt. A szerencsésebbek mónikáztattak, a vasutasoknál meg ment a beivás, meg az ilonkázás aztán ikszeltek, végül meg csapatták a geciputtonyokba a G vitamint. (Nem véletlenül, Európa korfája szerinti legfiatalabb állama Koszovó.) A ma meg a holnap aztán faszán lehozos lesz, úgyhogy lehet szupermenezni és még hosszú hosszú évekig szívni a királydekkeket.

Címkék: szerbia koszovó

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr67949846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Perecz úr · http://preview.tinyurl.com/5fkl8z 2009.02.19. 11:38:59



akkor kellett volna a Vajdaságot is visszavenni Szerbiából

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2009.02.19. 12:08:45

legközelebb kerüld a szlengblogot, ha megkérhetlek.

Perecz úr · http://preview.tinyurl.com/5fkl8z 2009.02.19. 12:14:42

@Zigomer Trubahin:
az igénytelen cigány vartyogás az még nem szleng

kispufi 2009.02.19. 12:24:55

hát én meg úgy vagyok vele, hogy a szlengblog kicsit helyretette ezt az elcseszett napot, kicsit bele is fájdult az arccsontom, thx!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.19. 12:27:05

seggfejeknek...

idézet a kommentekből...

"De ha valakinek nagyon nem tetszenek a cigány eredetű szavak, kerülje a következők használatát is:

ácsi, bazsevál, bula, csánk, csóró, csöcs, dilinyós, duma, gógyi, komál, lóvé, mata (részeg), mólés, megmurdel, piál, pisál, csávó, csaj, séró, uzsgyi, kaja, kajál, hóhányó, dzsuvás, góré, baró..."

Cook kapitány 2009.02.19. 12:28:17

Bazz, ezen tul majd szotarozni kell blogolvasas kozben? :-/

Perecz úr · http://preview.tinyurl.com/5fkl8z 2009.02.19. 12:31:16

@ufó - gondnok a Gondolatrendőrség székházánál:

egyiket sem szoktam használni


annál igényesebb életet élek és
igényesebb társaságot válogatok magam köré,
minthogy ilyen szavakra szükségem lenne a napi kommunikációban

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.19. 12:32:42

@Perecz úr:

akkor ezt frankón mögdumáltuk...

akinek nem inge az mér' veszi magára...?

biborkal 2009.02.19. 12:52:35

A székelyeknek sám ártana egy kis autonómia, csak az a gon, hogy szarnak rá. Legalábbis itt úgy látszik:
kukker.manna.ro/showvideo/978

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.19. 13:06:08

spanyol, te aztán tudsz valamit! Na jó elmegyek csikágózni.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.02.19. 13:59:49

OFF

Ez kicsit erőltetett, Nyelvész Józsi jobban keni ezeket a dolgokat, ő a meister.
Amúgy a szlengblog meg a modorosblog a bloghu királyai!
:D
A szépemlékű "dugnámblog" is nagyon ott volt míg a cenzúra le nem csapott rá. :(

ON

yenoee 2009.02.19. 14:13:26

Szlengblog izda!

Csak nehogy nagyon magára vegye mindezt egy-két koszovói Sikonya Gyulabá, ha jól rémlik arrafele már szintet léptek, választott fegyverük nem a vascső...

medve2 2009.02.19. 14:35:15

Gratula az íráshoz:-)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.19. 20:05:19

spanyol...
jól adtad a zívet..., gondolom, sok munkád volt vele, de legalább jót szórakoztál..., ahogy én is olvasás közben...
gáz, hogy ilyen kevesen ugattak a hozzászólásokba', háeszekbe'..., de hát ez van...

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.19. 20:08:44

Csak azt nem értem, hogy jön a szleng Koszovóhoz. Én nagyon jól elbeszélgettem az albánokkal angolul is. Sokat élek ott, az egyik legnormálisabb nép ebben a térségben. A szemetet még mindenhol eldobálják, de nagyon kedvesek, segítőkészek. Mindenhol és mindenkor biztonságban érzem magam. Sokan dolgoztak Nagy-Britanniában, ezért angolul könnyű megértetni magam. A maffiózókat együttműködve az európai rendőrségekkel lecsukták. És nem is nagyon akarják szabadon engedni őket. A válságról is kérdeztem őket, visszakérdeztek, hogy mi az?

Bell & Sebastian 2009.02.19. 21:01:23

@ufó - gondnok a Gondolatrendőrség székházánál:

Maga szerint hol beszélnek így, újmagyarul?
Talán az egyetemeken? Igazságos-izomföldén? Parlamentben?

Jó cuccot szívhatott... :) Be is vallta!

Feltámadást Szerbiának!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.19. 21:11:36

@Bell & Sebastian: a zújbeszél-re gondolt, uram...?

hát itt, itten e, itt beszélik a, nem látja...?

:)))

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.19. 21:16:32

@nanena: klassz...
különben nekem tervbe' volt egy albán út olcsóba, 10 vagy többéve, de akkor szabadult ki mindenki a börtönökből, meg fegyverraktárakat felnyomtak..., inkább passzoltam...

de mennék, mert szeretek menni mindenfele...
maga mikor volt...?
ha nem fárasztja, kérem meséljen...

:)

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.19. 21:44:59

@ufó - gondnok a Gondolatrendőrség székházánál: Félig-meddig ottlakok. Persze egy kicsit más világ, de nem olyan rossz. Amit nem bírok, az a szemét mindenhol. Meg nyugatról nyomják haza a pénzt, mindenki palotákat épít, de nem mindegyiket sikerül befejezni. A tengerpart is jó, csak beleengedik az olajat, meg a part is tele szeméttel. Mondjuk Vlore és Durres jobb, tele most épült szállodával főleg olasz kivitelezésben. De ami a fő, hogy Albániában és Koszovóban is nagyon közvetlenek, állandóan a presszókban ülnek a férfiak. Meghívjáj az embert egy italra, mindenki barát népnek tartja a magyarokat, Hunyadi Jánost az ő hősüknek is tartják.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.19. 21:53:33

@nanena: kösz...

a 'más világokkal' eddig sose volt problémám...

szemetet is láttam, Fes-be (Marokkó) a belvárosba' nyomul a patkány..., nem nagy szám... :)))

hunyadyjános rulezzz...

köszi, még egyszer... :)

Zetek 2009.02.21. 10:18:45

Talán ha magyarul próbálkoznál az segítene.