Kommentszűrés
’09 jan
21
10:01

Kinek van igaza a gázai konfliktusban?

Írta: aba

 Egyik félnek sem - így vélekedik legalábbis a magyar lakosság többsége. Nálunk jelenik meg először a magyar sajtóban a Nézőpont Intézet témával foglalkozó felmérése, amely ezer fő telefonos megkérdezésével készült január 7-e és 14-e között. Ez egyben premier is: hasábjainkon a jövőben rendszeresen találkozhattok majd közvéleménykutatásokkal.

 Két dolog miatt érdekes az egyiknek sincs igaza/nem tudom vélemények döntő többsége: minket, magyar embereket nem szokott zavarni az információhiány markáns álláspontok megfogalmazásánál. Úgy látszik, a gázai övezet tényleg túl messze van ahhoz, hogy beinduljon a politikailag motivált nyálelválasztás.

 A másik érdekes fejlemény: bár a Fidesz-szavazóknál azok vannak többen, akik szerint a palesztinoknak, a szocialistáknál az izraelieknek van igaza, bőven akadnak fideszes Izrael-pártiak és MSZP-s palesztinbarátok is; a többség persze mindkét nagy pártnál indifferens.

 A felmérés annak a felfogásnak a korlátaira is rávilágít, amely a magyar közélet egyik legfontosabb problémájává, ideológiai gócpontjává akarja tenni a palesztin-izraeli konfliktust.

 Neveket szándékosan nem mondunk.

Címkék: mszp fidesz izrael nézőpont

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr13891225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arma Gedeonka 2009.01.21. 16:21:37

A cionisták a "törzs" kifejezést is használják a különféle égtájakról Izraelbe alijázott zsidókra. Nagyon modern identitás...

Askeladden (törölt) 2009.01.21. 16:39:15

@Arma Gedeonka:

Ha meg lehazudnák a különbségeket, akkor meg abba kötnél bele. :-(

attila1 (törölt) 2009.01.21. 17:27:14

egy kérdés a jelen lévő antiszemitákhoz: a hamasz iskolák, kórházak stb közeléből elkezdett rakétákat lőni a világ egyik legerősebb katonai hatalmának városaira. Mit gondoltak? Rájuk hagyják??? Ha nem, érdekelte őket, hogy csak métereket menjen félre egy válaszlövés és gyerekek halnak meg? Tőlem lehettek olyan bolondok, amilyenek csak akartok, de mégis mit képzeltetek?

medve2 2009.01.21. 17:33:52

Szegeny Lovas-D.Horvath! Foloslegesen gorcsolnek. Pedig ebben a konfliktusban Izrael meg szidhato is volt.

Pincehelyi 2009.01.21. 17:36:04

@tevevanegypupu: "A terrorizmus letezik, de mar korantsem lehet vele akkora hiszteriat kelteni Amerikaban mint ahogy azt Bush tette."

Te, szólj már az FBI-nak, meg úgy általában, hogy Bush tette 2001. szeptember 11-én, és félő, hogy most ráér, és még felrobbantja az Empire State Buildinget is.

molaris 2009.01.21. 17:42:47

Azért érdekes a címlapon, hogy Izrael titkolja a pk.- k nevét, mert fél, hogy háborús bűntettel vádolnák meg őket! Ez már magáért beszél.

Pincehelyi 2009.01.21. 17:43:43

@Arma Gedeonka: ""a saját fajtájukat eláruló ultraortodoxokokról van szó"

Én már kifejtettem, hogy nem hiszek fajelméletekben és "zsidó vérben" (vagy magyarban), kifejtenéd, hogy milyen a zsidók "saját fajtája"?"

Ajjaj, ez eléggé szint alattira sikeredett...

Pincehelyi 2009.01.21. 17:49:01

@Arma Gedeonka: "Felvetetted, hogy a palesztinok babakocsik fedezékéből lőnek. Hoztam rá mérvadó példát, hogy a cionisták kezdettől ezt teszik, [...] Majd még cáfolok néha mást is a cionista állításokból."

Bocs, a logikát nem értem: azzal cáfoltad a cionista állítást (mármint hogy a palesztinok babakocsik fedezékéből lőnek), hogy mérvadó példát hoztál arra, hogy a cionisták kezdettől ezt teszik? Tehát ha a cionisták igen, akkor a palesztinok nem? Vagy ezt így most hogy?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.01.21. 17:52:51

@medve2: Lovas és D. Horváth? Igen, bosszantó az elfogultságuk és szelektív látásuk, de ellenoldalról is lehetne neveket sorolni. Olvasott valaki Vágvölgyi B.-t a régebbi Magyar Hírlapnál, mikor még Tóta W. is ott publikált?

bz249 2009.01.21. 17:59:57

Érdekes, hogy az eggyel fentebbi posztra negyedannyi komment érkezett, mint a különféle sémita népek egymás közötti lövöldözéséről szólóra...

Kíváncsi lennék egy olyan közvéleménykutatásra, hogy a magyarok mekkora részét érdekli az államcsőd és a gazdasági válság... :(

Arma Gedeonka 2009.01.21. 18:00:28

@Pincehelyi:

Mit nem értesz? A vád úgy hangzott el, mintha ilyet csak palesztinok csinálnának. Persze, hogy így járnak el. De nem ők találták ki ezt a taktikát, még ebben a konfliktusban sem.

Arra irányul érvelésem, hogy a cionisták szerint a konfliktus azzal kezdődött, hogy a palesztinok visszaütöttek.
A bejegyzés címe, hogy kinek van igaza a gázai konfliktusban.
Szerintem a gázai palesztinokat sarokba szorították, más esélyük, mint harcolni nincs. És ezt a cionisták természetesen jól tudták. Aztán mutogatják az áldozataikat, amikre válaszul mehet a megtorlás.
A probléma gyökere, mint rámutattam, hogy a cionista mozgalom kitalálta, hogy a zsidókat a világ minden sarkából Cionba kell csődíteni. De mivel helyből lehetett sejteni, hogy maguktól nem túl sokan mennének, kellett valami ösztönző, miért is mennek majd a nemzeti otthonba. Addig agyalt Herzl, míg homlokára csapott: "Az antiszemiták lesznek a legjobb barátaink!" Ahol pedig nincsenek, ott ki kell őket találni.

Arma Gedeonka 2009.01.21. 18:04:24

Mint az úttörők, akik azt az öreg nénit is átvezetik az úton, aki nem akart átmenni. Csak itt kicsit durvább következményekkel járt a kicsit izraeli pénzből fizetett "antiszemita terrorakciókkal" is segített cionbacsődítés. Itt szerencsétlen megtévesztett balekzsidók békés, vízben gazdag országokat hagytak ott a Cionért.
Megérte? Nem verték át őket?

tevevanegypupu 2009.01.21. 18:33:34

Ulfheddin

Ha demokrata elnok van, akkor valahogy mindig sikerul kozelebb hozni Izraelt es a palesztinokat, erre gondoltam. Ha Hillary Clintont valasztjak meg, akkor is igy gondoltam volna.Ezenkivul a kozelkeleti helyzet(; is viszonylag tiszta lappal indul vele.

Pincehelyi 2009.01.21. 18:40:48

@Arma Gedeonka: "Ha a közvéleménykutatók olyan kérdést tennének fel, hogy pl. " [...] zsidók milliói szeretnének Magyarországra költözni", akkor azt hiszem, kevesebb lenne a "nekem mindegy" válasz."

Jóás fia, ez most vicc, vagy komoly, mert viccnek nagyon rossz?

Még jó, hogy a közvéleménykutatók nem fogalmaznak meg kérdésként ilyen eszement baromságot, ami véleményem szerint az MNO vagy hasonlóan fajgyűlölő beállítottságú portálokon simán viríthatna, mert erre egy fajgyűlölő végre lelkesen igennel válaszolna, akárki is az, aki ebbe az országba költözne.

"De miért foglalkoznak az I-barát és I-ellenes hazai politikai közegek a témával? Mert van hazai vonatkozás! Más távoli vidékek konfliktusaival nem foglalkoznak."

Mint pl. Tibet? Mi a vonatkozás, lebbentsd fel a fátylat! Ja, de itt fellebbented:

"Ez kemény belpolitikai kérdés.
Mármint a cionizmus. Mondom, a palesztinok nem, csak mint intő példa, hogy mi is kezdünk ebben a cipőben járni. "

Jaj, ez már propaganda. Ezeket a köcsögségeket biztos hogy itt is ismételgetni akarod? Inkább írd le valahova a neten, küldd el a linket, és majd elolvassuk...

tevevanegypupu 2009.01.21. 18:42:03

Pincehelyi
na ebbe ne menjunk bele hogy ki robbantott es mit..Busht egyebkent nagy szeretettel fogadtak Texasban, kulonben nem hiszem hogy raer. Keszitik fel az ocsit is a kovetkezo elnokvalasztasra.

Arma Gedeonka 2009.01.21. 18:49:03

@Pincehelyi:
te köcsögségnek minősíted, tehát az, mi?

Ingatlanreklám Izraelben: Vegyen házat Magyarországon, az új hazában...

Arma Gedeonka 2009.01.21. 18:49:52

Mi abban a fajgyűlölet, hogy valaki nem akar a palesztinok sorsára jutni?

Pincehelyi 2009.01.21. 19:56:17

@Arma Gedeonka: "Mit nem értesz?"

Azt, hogy mivel bizonyítottad? Nem látom a mérvadó példádat.

"Arra irányul érvelésem, hogy a cionisták szerint a konfliktus azzal kezdődött, hogy a palesztinok visszaütöttek."

1. Milyen cionisták? A zsidó államra gondolsz?
2. A konfliktus - mint az közismert - azzal kezdődött, hogy a Hamasz többezer rakétát lőtt ki palesztin babakocsik közül izraeli babakocsikra.
3. Hol olvastad, ki mondta, hogy a "cionisták" szerint úgy kezdődött, hogy visszaütöttek?

Merthogy itt ezeket az információkat sem osztottad meg.

"Szerintem a gázai palesztinokat sarokba szorították, más esélyük, mint harcolni nincs."

Igen, Egyiptom, Irán, többek között. Harcolni? A palesztinok? Talán a Hamaszra gondolsz? Mi ellen? A szegénység ellen? A nemzetközi zsidóság ellen? Bocs, de mi ellen is harcoltak a "palesztinok" rakétákkal és aknavetőkkel úgy 2006 óta?

"És ezt a cionisták természetesen jól tudták."

Eszed neked is lehetne, ha már szerinted nekik van.

"Aztán mutogatják az áldozataikat, amikre válaszul mehet a megtorlás."

Tisztességtelen vagy az áldozatokkal szemben. "Mutogatják": ez inkább Pallywoodra illik.

"A probléma gyökere, mint rámutattam, hogy a cionista mozgalom kitalálta, hogy a zsidókat a világ minden sarkából Cionba kell csődíteni."

Úgy tűnik, nem mentek.

"Addig agyalt Herzl, míg homlokára csapott: "Az antiszemiták lesznek a legjobb barátaink!" Ahol pedig nincsenek, ott ki kell őket találni.""

Én sajnos ezt nem olvastam, forrását megadnád? Elég szánalmas vagy... Ha egyszer kiderül, hogy Herzl az véste zsebkésével az iskolai padjába, hogy utálom az iskolát, akkor a cionisták oktatásellenesek?

Ez a gyáván kimondatlan, eszement, értelmetlen, sanda célozgatás, sugalmazás a zsidók világméretű összeesküvésére, amit csinálsz itt, elég sajnos. Attól félsz, hogy Izrael erős állam lesz, és igába hajtja a világot? Mint az erős USA, Oroszország, Kína, Japán? Vagy ha ők nem, akkor Izrael hogyan? Ébredjél már fel! Vagy inkább: nőj fel!

Pincehelyi 2009.01.21. 20:01:49

@Arma Gedeonka: "te köcsögségnek minősíted, tehát az, mi?"

Az, amire célozgatsz: a zsidóktól kell félteni a hont! Az ilyen "honféltők".

"Mi abban a fajgyűlölet, hogy valaki nem akar a palesztinok sorsára jutni? "

Abban semmi, de te nem ezt írtad. Ne táncoljál el a szarodtól, vállald, amit állítottál, és bizonyítsd be.

A korábbi kérdéseimre bírsz válaszolni?

Arma Gedeonka 2009.01.21. 20:15:27

@Pincehelyi:

Egy újszülöttnek minden vicc új, ma már egyszer idéztem:

As far as Zionism is concerned, the founder of Zionism and apostate, Theodor Herzl, sought to intensify hatred of the Jew in order to enhance the cause of political Zionism. Here are some of his “pearls”:

“It is essential that the sufferings of Jews. . . become worse. . . this will assist in realization of our plans. . .I have an excellent idea. . . I shall induce anti-semites to liquidate Jewish wealth. . . The anti-semites will assist us thereby in that they will strengthen the persecution and oppression of Jews. The anti-semites shall be our best friends”. (From his Diary, Part I, pp. 16)

Additional words from the vivid imagination of this dreamer, from p. 68 of Part I of his Diary.

So anti-Semitism, which is a deeply imbedded force in the subconscious mind of the masses, will not harm the Jews. I actually find it to be advantageous to building the Jewish character, education by the masses that will lead to assimilation. This education can only happen through suffering, and the Jews will adapt.

a wkipédián pedig ez található róla:

In his diary he wrote that land in Palestine was to be gently expropriated from the Palestinian Arabs and they were to be worked across the border "unbemerkt" (surreptitiously), e.g. by refusing them employment.[5]

Arma Gedeonka 2009.01.21. 20:19:33

@Pincehelyi:

The Zionists worked relentlessly to create fear among Jews in the Arab countries after the Zionist state was established. Their tactic work most successfully in Yemen, Morocco, Iraq, Algeria, Libya, Tunisia.

It is common knowledge among Iraqi Jews that during 1949-1950 the famous Zionist, Mordechai ben Porat, who had the nickname of Morad Abu al-Knabel (Mordechai Bomber), was instrumental in seeking to bribe Iraqi officials after the creation of the Zionist state to pass laws to encourage Jews to leave Iraq. This was enhanced by the Zionists planting bombs in synagogues in Baghdad in March 1950. Information about this is readily available on the internet.

Read "The Jews of Iraq" by Naim Giladi, a first hand account of violence and intimidation of Iraqi Jews to leave their homeland.

medve2 2009.01.21. 21:02:18

@Elpet: Kedves Elpet! Persze, a masik oldal is ilyen. csak nekem a sajat oldalam idiotizmusa es sotetsege jobban faj. Ez pedig Lovas es D.Horvath.

Arma Gedeonka 2009.01.21. 21:08:45

@thetriggerhappy:

írtad, hogy egyetlenegy forrásom egy őrült ortodoxzsidó csapat.
Most kerestem valamit a Wikipédián, amin szerintem a rágalmazásellenes liga és hasonlók eléggé rajta tartják a szemüket és protestálnak, ha valamihez nincs forrás. Itt megadnak pár szerzőt, izraelieket is:

en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Jews_in_Iraq

"From the start of the emigration law in March 1950 until the end of the year, 60,000 Jews registered to leave Iraq. In addition to continuing arrests and the dismissal of Jews from their jobs, this exodus was encouraged by a series of bombings starting in April 1950 that resulted in a number of injuries and a few deaths. Two months before the expiry of the law, by which time about 85,000 Jews had registered, another bomb at the Masuda Shemtov synagogue killed 3 or 5 Jews and injured many others. "

"The true identity and objective of the masterminds behind the bombings has been the subject of controversy. A secret Israeli inquiry in 1960 found no evidence that they were ordered by Israel or any motive that would have explained the attack, though it did find out that most of the witnesses believed that Jews had been responsible for the bombings.[8] The issue remains unresolved: Iraqi activists still regularly charge that Israel used violence to engineer the exodus, while Israeli officials of the time vehemently deny it.[9] Historian Moshe Gat reports that "the belief that the bombs had been thrown by Zionist agents was shared by those Iraqi Jews who had just reached Israel".[10] Sociologist Phillip Mendes backs Gat's claims, and further attributes the allegations to have been influenced and distorted by feelings of discrimination.[11] Journlist Naemi Giladi's position that the bombings were "perpetrated by Zionist agents in order to cause fear amongst the Jews, and so promote their exodus to Israel" is shared by a number of anti-Zionist authors, including the Israeli Black Panthers (1975), David Hirst (1977), Wilbur Crane Eveland (1980), Uri Avnery (1988), Ella Shohat (1986), Abbas Shiblak (1986), Marion Wolfsohn (1980), and Rafael Shapiro (1984). In his article, Giladi notes that this was also the conclusion of Wilbur Crane Eveland, a former senior officer in the Central Intelligence Agency (CIA) who outlined that allegation in his book "Ropes of Sand". "

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.01.21. 21:12:11

@medve2: Ez természetes, egyetértek. Csupán muszáj volt Vágvölgyi B.-ről megemlékeznem e helyütt. Olyan cikkeit olvastam, hogy fennakadt a lélegzetem. Össze kéne őt ereszteni Lovassal mondjuk. Mostanában amúgy nem olvastam tőle semmit, mondjuk ez semmit nem jelent.

states 2009.01.21. 21:33:28

Kis színes: titkosították a gázai hadműveletek parancsnokait nehogy felelősségre vonhassák őket háborús bűncselekmények elkövetése miatt. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Ha Hitler is ilyen előrelátó lett volna, szegény Göringnek sem kellet volna ciánkapszulát uzsonnázni...

Arma Gedeonka 2009.01.21. 21:38:57

@Pincehelyi:

"A korábbi kérdéseimre bírsz válaszolni?"

Ó, a kis mohó!

De előbb egy kis forrás, elnézést az angolul nem tudóktól.
Nem keresem vissza, de itt ennél és az előző gázai témájú bejegyzésnél is előadta valamelyik cionista a sztorit, hogy az arabokat az arab országok bújtogatták Palesztina elhagyására, az ő döntésük, mit lehet tenni. Szintén írta valamelyik itteni cionista, hogy az arabok sivatagjába a zsidó telepesek ültettek fákat. Naeim Giladit mint ifjú iraki cionistát hazájában zsidók Izraelbe csempészéséért halálra ítélték, onnan szökött Izraelbe:

www.naba.org.uk/content/articles/History/603_Jews_of_Iraq_Giladi.htm

"Then, through the Jewish Agency, I was advised to go to al-Majdal (later renamed Ashkelon), an Arab town about 9 miles from Gaza, very close to the Mediterranean. The Israeli government planned to turn it into a farmers' city, so my farm background would be an asset there.

When I reported to the Labor Office in al-Majdal, they saw that I could read and write Arabic and Hebrew and they said that I could find a good-paying job with the Military Governor's office. The Arabs were under the authority of these Israeli Military Governors. A clerk handed me a bunch of forms in Arabic and Hebrew. Now it dawned on me. Before Israel could establish its farmers' city, it had to rid al-Majdal of its indigenous Palestinians. The forms were petitions to the United Nations Inspectors asking for transfer out of Israel to Gaza, which was under Egyptian control.

I read over the petition. In signing, the Palestinian would be saying that he was of sound mind and body and was making the request for transfer free of pressure or duress. Of course, there was no way that they would leave without being pressured to do so. These families had been there hundreds of years, as farmers, primitive artisans, weavers. The Military Governor prohibited them from pursuing their livelihoods, just penned them up until they lost hope of resuming their normal lives. That's when they signed to leave.

I was there and heard their grief. "Our hearts are in pain when we look at the orange trees that we planted with our own hands. Please let us go, let us give water to those trees. God will not be pleased with us if we leave His trees untended." I asked the Military Governor to give them relief, but he said, "No, we want them to leave."

I could no longer be part of this oppression and I left. Those Palestinians who didn't sign up for transfers were taken by force-just put in trucks and dumped in Gaza. About four thousand people were driven from al-Majdal in one way or another. The few who remained were collaborators with the Israeli authorities."

"I was disillusioned at what I found in the Promised Land, disillusioned personally, disillusioned at the institutionalized racism, disillusioned at what I was beginning to learn about Zionism's cruelties. The principal interest Israel had in Jews from Islamic countries was as a supply of cheap labor, especially for the farm work that was beneath the urbanized Eastern European Jews. Ben Gurion needed the "Oriental" Jews to farm the thousands of acres of land left by Palestinians who were driven out by Israeli forces in 1948.

And I began to find out about the barbaric methods used to rid the fledgling state of as many Palestinians as possible. The world recoils today at the thought of bacteriological warfare, but Israel was probably the first to actually use it in the Middle East. In the 1948 war, Jewish forces would empty Arab villages of their populations, often by threats, sometimes by just gunning down a half-dozen unarmed Arabs as examples to the rest. To make sure the Arabs couldn't return to make a fresh life for themselves in these villages, the Israelis put typhus and dysentery bacteria into the water wells.

Uri Mileshtin, an official historian for the Israeli Defense Force, has written and spoken about the use of bacteriological agents. According to Mileshtin, Moshe Dayan, a division commander at the time, gave orders in 1948 to remove Arabs from their villages, bulldoze their homes, and render water wells unusable with typhus and dysentery bacteria.

Acre was so situated that it could practically defend itself with one big gun, so the Haganah put bacteria into the spring that fed the town. The spring was called Capri and it ran from the north near a kibbutz. The Haganah put typhus bacteria into the water going to Acre, the people got sick, and the Jewish forces occupied Acre. This worked so well that they sent a Haganah division dressed as Arabs into Gaza, where there were Egyptian forces, and the Egyptians caught them putting two cans of bacteria, typhus and dysentery, into the water supply in wanton disregard of the civilian population. "In war, there is no sentiment," one of the captured Haganah men was quoted as saying."

akak 2009.01.21. 22:21:33

Iraki zsidókkal kapcsolatosan érdemesebb inkább Naim Kattant olvasni, aki átélte az 1941-es Farhoud-ot, azaz pogromot, amikor is a bagdadi arabok rátámadtak a zsidókra és sokakat megöltek:
www.nextbook.org/cultural/feature.html?id=390

Izrael meg lehet, hogy szar, de arra jó, hogy ne az antiszemita csőcselék, meg az ilyen Arma Gedeonka-States nevű radijobb faszfejek mondhassák meg a zsidóknak, mit csináljanak.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.21. 22:28:35

Olyan válaszlehetőség nem volt, hogy: "Mindkettőnek igaza van?"

Ugyanis ez az egyetlen logikus válasz. Nyilván azért van harc mert mindkettő hisz a saját igazában.
Persze nyilván ezt a gondolatmenetet nem fogadná be egy mezei Orbán vagy Gyurcsány rajongó agya.

Pincehelyi 2009.01.21. 23:10:47

@Arma Gedeonka: Köszike a sok angol szöveget, mindjárt elolvasom, remélem, érdemes átrágnom magam rajta. Addig is:

"A korábbi kérdéseimre bírsz válaszolni?"

Invictus 2009.01.22. 00:21:18

Izraelt jobb lett volna mondjuk Nevadában létrehozni (ki is alapította Vegast? valami Bugsy Siegel:)) a mormonok példájára, akik Utahban telepedtek meg. Sivatag ott is van... Kicsit kevesebb lenne a probléma. Csak hát a vallási hülyeség miatt a szentföld kellett nekik...

Invictus 2009.01.22. 00:28:40

A cionistákat a nácikhoz hasonlítani igazságtalan, és érthető ha felháborodnak rajta. Az viszont tény, hogy szupernacionalista, rasszista eszmerendszer, a 19. századi nacionalizmus és az ókori törzsi mentalitás keveréke, plusz vallás... (az állam és az egyház (vallás) szétválasztása olyan elv, amit minden liberális fontosnak tart, a zsidó liberálisok is, akik rögtön hisztiznek, ha a kereszténység és az állam között merül fel valami kapcsolódás... hát, valahogy Izraellel kevésbé szigorúak, pedig nem mondható egy szekularizált államnak éppenséggel). Picit gusztustalan, amikor rabbik olyan állásfoglalásokat adnak ki, hogy palesztin civilek, gyerekek megölése nem csak bűn, hanem vallási és önvédelmi kötelessége a zsidónak, arra mégis mit lehet mondani?

Invictus 2009.01.22. 00:29:36

bocs, "nem csak nem bűn"

sick_society 2009.01.22. 02:48:27

index.hu/politika/kulfold/obpa0121/

Olmert-tel együtt én is reménykedem,hogy sikerül végre leállítani azoknak a fegyvereknek a csempészését,amivel a szemét Hamasz lövi az izraeli kősivatagokat több veszélyeztetett kígyófaj példányát megsebesítve.Így talán nem kell azoknak a szegény zsidóknak újabb 946 ártatlan palesztint (köztük néhány száz gyermeket) lemészárolni a béke érdekében!

Cypriánus 2009.01.22. 08:15:51

a térség ismeretét egyre kevésbé tükröző és egyre alacsoynabb színvonalú kommentek növekvő száma is alátámasztja, hogy a két közeli rokonnép közti palesztin-izraeli konfliktus (ami egy hosszú, de amúgy alacsony intenzitású konfliktus, nem is hasonlítható a XX. századi milliós délszláv népírtásokhoz) csak egy ÜRÜGY sokaknak, hogy a zsidókat fikázzák.

Arma Gedeonka 2009.01.22. 08:50:18

@akak:

"Iraki zsidókkal kapcsolatosan érdemesebb inkább Naim Kattant olvasni, aki átélte az 1941-es Farhoud-ot, azaz pogromot, amikor is a bagdadi arabok rátámadtak a zsidókra és sokakat megöltek:
www.nextbook.org/cultural/feature.html?id=390"

A linkelt cikkben Giladi is elmondja ugyanerről, amit tud. A britek provokációjának tartja, akik megosztottak, hogy uralkodhassanak.

"Izrael meg lehet, hogy szar, de arra jó, hogy ne az antiszemita csőcselék, meg az ilyen Arma Gedeonka-States nevű radijobb faszfejek mondhassák meg a zsidóknak, mit csináljanak."

Épp erről szól Giladi cikke. Hogy alijázása arra tanította meg, hogy a zsidóknak, pl. az iraki zsidóknak a cionisták akarták mindenáron megmondani, mit csináljanak, nem bízták rájuk, amelyikre pedig nem hatott a propaganda, hogy távozzanak az Igéret Földjére (olcsó munkaerőnek az askenázi elit számára a kiebrudalt arabok helyére), azokat zsinagógarobbantásokkal ösztökélték. Tehát az arab zsidóknak nem adtak választási lehetőséget a cionista kelet-európai elitzsidók, ők diktáltak, erőszakhoz, provokációkhoz, az antiszemitizmus mesterséges felszításához folyamodtak.
Giladi öregkorára belátta, hogy ő arab. Dühös a cionistákra, hogy erővel ki akarták ebből szakítani. Mellesleg milyen groteszk, őrült dolog, hogy egy ideológia alapján a cionisták elűzték a szentföld arab őslakóit és a helyükre a kétkezi, piszkos melókra kiket importáltak, na kiket? egy csomó arab anyanyelvű embert a térségből, akik mellesleg zsinagógába jártak...
Kb. olyan sikerű népboldogítás, mint a kommunizmus. Van is átfedés a két bajkeverő eszme hirdetői között.

Arma Gedeonka 2009.01.22. 09:09:06

Igaz, hogy a történelme tele van véres konfliktusokkal, hódításokkal, és a múlt bűneit senki nem teszi már jóvá, de tény, hogy a mai izraeli-palesztin konfliktus oka, hogy Izrael bűnben fogant, hogy a cionizmus egy bűnös, gonosz falanszterideológia és gyarmatosító-nacionalista-rasszista eszme.
Mi a gyökere az egész cirkusznak?
A cionisták alapvető állítása, miszerint MUSZÁJ a világban szerte élő zsidóság számára létrehozni egy saját államot, mert a zsidók és e nemzsidók békés együttélése LEHETETLEN.
Mi ez, ha nem rasszizmus? Elmebetegségig fokozódó hisztéria.
A történelemben sok konfliktust követett megbékélés, francia-német, német-lengyel, stb., népek, szomszédok viszonya megjavulhat a kilengések után, az egykori raaszista amerikának ma fekete elnöke van, ha abból indulunk ki, hogy mind emberi lények vagyunk, egy faj tagjai, akkor nem tarthatjuk reménytelennek a konfliktusok meghaladását egy társadalmon belül.

A cionista alapgondolat helyből beprogramozta a leendő elkeseredett konfliktust, hiszen többmilliós tömegnek nem lehetett lakatlan földet találni a világon, ami ennyi embert el tudna tartani, az már érthetően régóta lakott is. Herzl kezdettől fogva kétszínűen viszonyult ehhez, a Wikipédia neki szentelt szócikke szerint a külvilágnak szánt propaganda"regényében" a leendő cionban együttélnek békében a különféle vallások képviselői, a másnyelvűek, miközben naplójába azt jrta, az arab őslakókat a határon túlra távozásra kell majd kényszerjteni a kiéheztetéssel, a munkaalkalmak megtagadásával.

Nem volt naív, tudta jól, hogy Cion létrehozása nem fog menni az őslakók elűzése nélkül.
A mai izraelieknek lehet joga, hogy ott éljenek, hiszen sokuk már ott született, de ahogy egy rendes német ma szégyelli hazája hitlerista múltját és elítéli azt, úgy egy rendes izraelinek is van miért szégyellni a a cionizmust, hazája bűnös múltját.
Ahogy a németeknél nincsenek Hitler-emlékművek, úgy a jó útra tért Izrael se tűrheti meg a Herzl-kultuszt, a cionisták kultuszát.

Ha a nürnbergi bíróság nácikat ítélt el, ez kijárna a cionista bűnösöknek is. De már a megszégyenülés is valami volna.
Persze a fasiszta fenevadat előbb fegyverrel kellett legyőzni, hogy a németek szembenézhessenek a nemzeti bűnnel. Miért nem néztek szembe az izraeliek országuk bűnben fogantságával? (kivéve a sok zsidó személyt, aki egyénileg szembenézett)

Mert ezt a fenevadat még nem győzte le senki fegyverrel. Nemm is fogja a német módon, tekintettel a fenevad atomfegyverkészleteire...

Cypriánus 2009.01.22. 09:35:10

Arma Gedeonka, minnél többet olvasok Tőled, annál jobban eltölt az érzés, hogy Herzl-nek tökéletesen igaza volt.

Arma Gedeonka 2009.01.22. 09:39:27

@Pincehelyi:

Na nézzük a világrengető kérdéseidet, mert válaszom nélkül álmatlan éjszakáid lesznek:

""Mit nem értesz?"
Azt, hogy mivel bizonyítottad? Nem látom a mérvadó példádat."

Itt arról volt szó, hogy a "babakocsi mellől lövés" eredeti cionista taktika. Nekem mérvadó, hogy maga Herzl is fejtegette, hogy "az antiszemiták lesznek a legjobb barátaink", hoztam az iraki zsinagógarobbantások példáját cionistákk által, izraeli állami vezetők cinikus nyilatkozatait, hogy nem kell menteni a holokauszttűl a zsidókat, főleg nem nyugatra, mert akkor a túlélők mind a Cionba mennek, továbbá példa maga a "holokausztipar" a sérelmek groteszk eltúlzása, a világban a bűntudat fenntartása, hogy Izraelnek mindent szabad legyen. (a világháborús népirtás önmagában is szörnyű volt, aljas és perverz ezt hazugságokkal, feltupírozással eltúlozni, lásd számháború, lámpaernyé és szappan-mítoszok, egyes zsidók által éjjel saját ajtajukra rajzolt horogkeresztek stb.)

""Arra irányul érvelésem, hogy a cionisták szerint a konfliktus azzal kezdődött, hogy a palesztinok visszaütöttek."

1. Milyen cionisták? A zsidó államra gondolsz?
2. A konfliktus - mint az közismert - azzal kezdődött, hogy a Hamasz többezer rakétát lőtt ki palesztin babakocsik közül izraeli babakocsikra.
3. Hol olvastad, ki mondta, hogy a "cionisták" szerint úgy kezdődött, hogy visszaütöttek?"

A cionista mozgalomra és Izraelre gondolok. Szerinted közismert ez a verzió, szerintem a konfliktus a cionista eszmével kezdődött, a bűnös gyarmat-alapítással. Hol olvastam, a visszaütéssel kezdést? Ez dől a csapból is a cionistáktól, tőled is.

""A probléma gyökere, mint rámutattam, hogy a cionista mozgalom kitalálta, hogy a zsidókat a világ minden sarkából Cionba kell csődíteni."

Úgy tűnik, nem mentek."

No comment.

""Addig agyalt Herzl, míg homlokára csapott: "Az antiszemiták lesznek a legjobb barátaink!" Ahol pedig nincsenek, ott ki kell őket találni.""

Én sajnos ezt nem olvastam, forrását megadnád?"

Megadtam: Herzl naplója.

"Ha egyszer kiderül, hogy Herzl az véste zsebkésével az iskolai padjába, hogy utálom az iskolát, akkor a cionisták oktatásellenesek?"

Máris védekezel, szóval mégis olvastad.

" Attól félsz, hogy Izrael erős állam lesz, és igába hajtja a világot? Mint az erős USA, Oroszország, Kína, Japán? Vagy ha ők nem, akkor Izrael hogyan? "

Izrael igába hajtotta az USÁ-t, sok szempontból diktál pl. a németeknek, időnként ugráltat másokat, Svájcot, stb. Világszerte vért izzadnak politikusok, hogy elnyerjék kegyeit, lásd szegény hülye Orbánt ("Likud testvérpártja", Netanjahu meghjvása), ahol nem elég lelkesek, ott az amerikai nagykövet példátlannak találja az antiszemitizmust, stb.
Nem félek ettől, ezek tények. Attól félek, ez a hatalom összedől, mert gazdaságilag most lehanyatlik a nagy cionista fejőstehén, az USA és Izrael ökológiaialag (víz), gazdaságilag, katonailag fenntarthatatlan.
Ennek két veszélyes következménye lehet, az egyik a tömeges menekülés onnan, a cionizmus megtartásával, pl. hozzánk, a másik, hogy atomfegyvereivel valami végpusztulás küszöbén letörli a térképről a világot, globális atomháborúhoz vezető kezdőtámadással.

A cionizmus gonoszságától, gyűlölködésétől, bosszúvágyától ez is kitelik, az eszköz meg a kezükben van.

bz249 2009.01.22. 10:29:35

@Arma Gedeonka: Sose értettem azokat az embereket, akik ennyire rettegnek egy közel-keleti törpeállamtól (jó az atomfegyver az túlzás nekik... még nagyobb gáz lenne, ha Iránnak is lenne, mert valamelyik viszketős ujjú biztos megnyomná a piros gombot) és azokat se akik 'goj'-ként határozzák meg magukat (ennyi sikerélményük van az életben, hogy nem zsidók?). De tényleg az usákoktól, oroszoktól vagy a kínaiaktól rettegni is hülyeség, de nem teljesen irracionális.

Miért pont egy lepkefingmyi ország törne világhatalomra? Ráadásul mit érne el vele... a gyarmati rendszer véget ért, és pont azért mert hülyeség más országokat megszállni. Lásd még az iraki háború és az olaj... nagyságrendekkel olcsóbb lett volna Szaddamtól megvenni, mint 'nemzetet építeni'. Szerény véleményem szerint legalább száz lényegesebb probléma van ma Magyarországon a zsidó terjeszkedésnél (ha létezik egyáltalán).

Arma Gedeonka 2009.01.22. 10:45:46

@bz249:

Magadnak megválaszoltál.
Irracionális volt Irakot megszállni? Persze.
Ettől még megtették!!!
Tudod, hogy Izraelben zsidók utcán ünnepelték Irak nemzeti kincsei feldúlásának hírét, hogy most végre bosszút álltunk a babiloni fogságért? Irracionális? Az. De tény.

Olvastad, hogy egy lepkefingnyi ország miniszterelnöke mivel dicsekedett nemrég? Hogy felhívta telefonon a világ vezető gazdasági és katonai hatalmának elnökét, aki nem ért rá, a kedvéért megszakjtotta előadását és a kedvéért utasította külügminiszterét, Rice-t, hogy az utolsó pillanatban másképp suzavazzon az ENSZ-ben, mint ami mellett addig kiállt.

Az eset két dologra bizonyjték egyből.
1. cáfolja az érvelésedet, hogy Izrael valami jelentéktelen államocska, mégha területe kicsi is.

2. cáfolja a zsidók közt elterjedt legendát, hogy ők okosabbak másoktól. Az izraeli miniszterelnök nagyon hülye, hogy nem bírta magában tartani a sikerét, ez a dicsekvés nagyon sok zseben nyitott ki nagyon sok bicskát fejőstehenükben, az USÁ-ban. Olyan ostoba, hogy nem éri be a hatalommal, még dicsekednie is muszáj vele, ezzel maga alatt vágja a fát. Nemsokára el is vágja, az USÁ-ban pogromok készülnek.
(nyilván ártatlanokon verik majd le az időben meglépő nagykutyák disznóságait)

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 10:46:08

@Invictus:
ja, érdekes, hogy az egyiptomiak meg a görögök lemondtak az ősi vallásukról pedig a régi területeiken élnek (bár etnikailag nem az a népesség, de a zsidók is keveredtek). Milyen érdekes lenne egy Zeusz-hivő görögéség, vagy egy máig piramist építő, fáraót balzsamozó Egyiptom. Ősgermán meg ősszláv rítusú államokról már ne is beszéljünk. :-)
A zsidókban az a különleges, hogy a nyugati-fehér civilizációt jelentő kereszténység szent könyvének az első fele az ő sztorijuk. Így elég kitűntetett helyzetben vannak.

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 10:48:06

@Invictus:

Izraelt jobb lett volna mondjuk Nevadában létrehozni (ki is alapította Vegast? valami Bugsy Siegel:)) a mormonok példájára, akik Utahban telepedtek meg. Sivatag ott is van... Kicsit kevesebb lenne a probléma. Csak hát a vallási hülyeség miatt a szentföld kellett nekik...

Na, erre reagáltam...

states 2009.01.22. 10:50:36

Kis színes 2: Nézem a tévében, hogy a Gáza körüli magaslatok valóságos zarándokhellyé váltak, Izrael békeszerető népe oda jár nézelődni, gyönyörködni a panorámába, az izraeli légierő által pokollá változtatott Gáza pusztulásába. Tán akadt már néhány élelmes vállalkozó is, pont Izraelben ne akadna?, aki némi helypénzt vagy belépődíjat is szed. S akiben ez esetleg visszatetszést kelt, vagy netán éppen felfordul a gyomra az undortól, azt emlékeztetném, hogy bizony itt a civilizált Nyugaton is a legnépszerűbb látványosságok közé a nyilvános kivégzések tartoztak. A középkorban...

bz249 2009.01.22. 10:55:08

@states: mert a XXI. századi magyarok nem nézik meg, ha baleset van a környéken?

bz249 2009.01.22. 10:57:47

@states: A lezuhant szlovák szállítórepülőgép után sem guberáltak a helyiek némi emlék után.

www.origo.hu/itthon/20060208repulo.html

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 11:04:33

"Izraelt jobb lett volna mondjuk Nevadában létrehozni (ki is alapította Vegast? valami Bugsy Siegel:)) a mormonok példájára, akik Utahban telepedtek meg. Sivatag ott is van... Kicsit kevesebb lenne a probléma. Csak hát a vallási hülyeség miatt a szentföld kellett nekik... "

Ez megmozgatta a fantáziámat.
Esetleg az I. vh után egy kelet-európai zsidó államot létrehozni Galiciában, a szefárd zsidók meg kiegyeztek volna az arabokkal.

www.szombat.org/parizsi+szeleteles+–+arab-zsido+bekeegyezmeny+1919.html

Vagy az USA-beli askenázi zsidó állam (mormon mintára) sem lett volna rossz opció. Nekik jobb - gondolva az európai történésekre, de nekünk rosszabb - szegényebbek lettünk volna velük. A szentföldi zsidó jelenlét meg a szefárdokkal biztosítható lett volna, egy korrekt, nem radikális arab uralom alatt. Pl. most is van keresztény jelenlét a Szentföldön.

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 11:20:05

@dzsucseharcos:

ja, birobidzsáni nemzetiségi járás.
Nem müxhetett. messze volt, meg a környezet sem volt megfelelő. Közép-Európában (önálló államként) vagy az USÁ-ban életképesebb lett volna.

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 11:29:46

IZLAND ÁLLAMELNÖKÉNEK FELESÉGE JERUZSÁLEMBEN SZÜLETETT ZSIDÓ NŐ

Eszter királynő óta nem sok uralkodónak volt zsidó felesége. Nemrég kiderült, hogy Izland államelnökének, Oliver Grimsonnak (60) felesége, egy bizonyos Dorit Musajoff, (51), egy jeruzsálemi születésű, izraeli illetőségű nő.

Dorit, egy buharai származású zsidó milliomos gyémántkereskedő lánya, 13 éves volt, amikor elhagyta Jeruzsálemet és azóta a világban vándorol, "mint egy cigány", mondja. Élete javát Londonban töltötte, de nem érez semmiféle brit patriotizmust és "inkább izlandi, mint izraeli".

Oliver Grimson matematika professzort évekkel ezelőtt ismerte meg Dorit és egy hosszú és titkos románc után házasodtak össze, a Rejkjaviki városházán. "A nép akarta hogy elnöke nős legyen" - mondja Oliver. A "nép" (288 ezer izlandi polgár) megszerette Doritot és a közvélemény-kutatók egyhangú véleménye szerint a nép elfogadta az angol-izraeli vendéget, aki zsidónak tartja magát (az is) és tavaly Hanukakor meggyújtotta a Menórát az elnöki palotában.

Ez úgy történt, hogy utolsó pillanatban jutott eszébe hogy "jaj ma van Hanuka első estéje" - meséli - és kiderült hogy az elnöki palotában persze hogy nincs Menóra. Végülis találtak a szertárban egy menórát, amit egy korábbi izlandi elnök kapott ajándékba, izraeli látogatása során...

Dorit, vagyis Mrs. Grimson exellenciája, "lelkében" vallásos zsidónak tartja magát, de élesen bírálja Izraelt, amely "teokrácia és nem demokrácia" és ahol nagyapja, már gyerekkorában, azt mondta neki Jeruzsálemben, hogy "szombaton ezt nem szabad, azt nem szabad". Férjura szarkasztikusan megjegyzi hogy "Izraelben nem vehettelek volna el feleségül" és ez így igaz.

Kár Doritért, akit a zsidóság elvesztett és az izlandiak nem tudni mit nyertek vele...

www.or-zse.hu/kraus/naft67.htm

Most meg csődben az ország! (Izland) Erről is a zsidók tehetnek? :-)

tevevanegypupu 2009.01.22. 11:38:16

"Most meg csodben az orszag!'Izland)Errol is a zsidok tehetnek?(:

Nana hogy ok. Dorit Menora helyett par gyemantot kerhetett volna a rokonsagtol.(:

Cypriánus 2009.01.22. 11:43:58

T. States!
nem akarlak kiábrándítani, de a falunk feletti magaslat is valósággal zarándokhely volt, onnan nézték Budapest ostromát 1944-45-ben... sokan máig emlegetik az öregek közül.
A katasztrófatúrizmus az ember régi rossz szokása kb. ugyanaz motiválja mint a horrorfilmnézést, "jaj de jó, hogy nem én vagyok ott"

Arma Gedeonka 2009.01.22. 12:15:15

@Cypriánus:
tudsz olvasni?
Angolul is?
Olvasd el a linkelt cikket Giladitól és húzd be füled-farkad.

Cypriánus 2009.01.22. 12:31:30

T. arma Gedeonka!
a stílusod is igen mélyrepülésbe kezdett.

Elolvastam? Na és?

tudod a történészt az különbözteti meg ahangulati elemeken lovagoló pamfletírótól, hogy:
bár mindkettő dokumentumokat, memoárokat stb. elemez de:
a történész igyekszik tágabb keretben kontextualizálni
és felmérni mennyire fontos egy adott dokumentum.

úgyhogy az amit itt összehánysz az internetre, egyiknek sem felel meg.
Mert egy prekoncepciónak megfeleően szűröd aforrásaidat, hoyg beleilljenek amonomániás világképedbe.
amiket leírtál azt a '80-as évek ún. "új történészei" már jórészt kibeszélték, és mi tagadás jóval színvonalasabban. De még az egységes Palesztina elszánt harcosa, Arafat egykori tanácsadója , Ilan Pappé professzor is kiherélne azért, ahogy a forrásaidat idézed és kezeled.

amúgy, komolyan, ha nem ismered sem a zsidó, sem a Közel-keleti történelmet, akkor miért? Ennyire jó lesz neked tőle?

Arma Gedeonka 2009.01.22. 12:39:15

@Cypriánus:
mellébeszélsz és fenyegetsz. Semmi konkrét cáfolat.

Cypriánus 2009.01.22. 13:21:27

Arma!
fenyegetlek???? na ne má.
Eszem ágába sem volt, és nem értem mivel fenyegettelek volna, és mi tűnt annak számodra.

konkrét cáfolat, tapasztalataim alapján jóformán szerintem kár rá(d) a gépelést pazarolni, mivel úgyis mindegy mit írok.

de : mégis kiknek lett igazuk? Az anticionista rabbiknak, akik vallási okokból büszkén maradtak Lengyelországban -és aztán Treblinkában ciánt inhaláltak , mondhatnám ők lettek szegények a ciánisták...
vagy azoknak, akik előre jósolták hogy modern tömegdemokratikus nacionalizmus korában a zsidókra sok jó nem vár Európában? na?

az hogy a cionizmus maga is nacionalizmus, (hisz az) ezért pl. én is kritikus vagyok vele az egy dolog.
De egy nacionalista korban a zsidó nacionalistáknak lett igazuk, amikor megjósolták hogy más nemzetek nacionalistái ki fogják írtani a zsidókat , - és amúgy a palesztinoknál is nacionalista narratíva alakult ki.
na ezt cáfold meg, Gedeonka, kicsit nehéz lesz.

amúgy láttál már élő szefárdot? Beszéltél vele?Mert szívesen kibeszélem a szefárd zsidók problémakörét is, ha lesz egyszer időm.

Amit te csinálsz, pont olyan mintha az 1929-es hebroni mészárlás túlélőivel készűlt interjúkkal, meg a tök lakatlan negevi tájon falvakat építő cionista telepesek alapján megrajzolt képpel kialakítanám a gonosz, lusta, vérivó arabok kontra szorgalmas békés zsidók képét, és ha még csatolnék egy valós statisztikát arról, hogy 1887-ben 150 000 arab élt Palesztinában. és a zsidók által teremtett gazdasági prosperitás miatt betelepült az I. VH-ig szíriából még 150 000 (!)-és ez még igaz is!,- azt mondanám, hogy a palesztinok fele csak friss bevándorló. (ami persze nem lenne igaz, mert ugye nem számoltam a közbeni népességnövekményt)
Ja . és még hozzá egy csipet az egyiptomi zsidóverésekből Nasszer alatt, miközben az egyiptomi szefárdok lojálisak szerettek volna maradni szűlőföldjükhöz...

Ez persze csak egy kiragadott statisztikai adatokat és horrorisztikus emlékeket manipuláló , Izrael seggét nyaló történelemhamisító pamflett lenne, de amit Te csinálsz az ugyanaz fordítva, ráadásul nem is az arabokért csinálod, (azt még megérteném) hanem a zsidók ELLEN.

Arma Gedeonka 2009.01.22. 13:35:28

@Cypriánus:

"de : mégis kiknek lett igazuk? Az anticionista rabbiknak, akik vallási okokból büszkén maradtak Lengyelországban -és aztán Treblinkában ciánt inhaláltak , mondhatnám ők lettek szegények a ciánisták..."

Pár dolgot idéztem ez ügyben. "Egy tehén Plaesztinában többet ér, mint az összes zsidó Lengyelországban"

"Ha kimenthetnénk az összes európai zsidó gyereket Angliába, vagy a felét Erec Izraelbe, a másodikat választanám" (Ben Gurion)

Volt náci népirtás zsidók ellen, de a cionisták ettől boldogok voltak, tudatosan akadályozták az üldözöttek nyugatra mentését, mert akkor ki mnet volna az ő Cionjukba. Aztán van képük nekik, nektek hivatkozni a Holóra, mint a cionizmus elkerülhetetlenségének bizonyjtékára. Körben forgó okoskodás és cinizmus, machiavellizmus.


"vagy azoknak, akik előre jósolták hogy modern tömegdemokratikus nacionalizmus korában a zsidókra sok jó nem vár Európában? na? "

A cionisták egy szót se szóltak "Európáról". Európán kjvüli területek zsidó lakóit is a Cionba vándorlásra buzdították, beleértve pl. az USÁ-t. Az paranoia, hogy bármit "előre láttak". Nem volt Herzlnek kifogása az európai civilizáció ellen, hiszen ő maga ajánlotta, hogy annak előőrse lesz a zsidó állam a "barbárság" ellen keleten. Tehát rasszista, előítéletes volt.

Herzl és társai nemcsak "jósolták" az antiszemita kilengéseket, hanem előre dörzsölték a tenyerüket, hogy azok malmukra hajtják a vizet. Ez okból, ahol nem volt elég, ott gyártottak antiszemita támadásokat, bombákkal is.

"De egy nacionalista korban a zsidó nacionalistáknak lett igazuk, amikor megjósolták hogy más nemzetek nacionalistái ki fogják írtani a zsidókat"

Egyrészt nem jósoltak ilyet, másrészt a legtöbb nemzet nacionalistái nem is tettek ilyet.

"amúgy láttál már élő szefárdot? Beszéltél vele?Mert szívesen kibeszélem a szefárd zsidók problémakörét is, ha lesz egyszer időm."

Miért, mi szörnyűt tudsz róluk? Ki itt a rasszista?

"ráadásul nem is az arabokért csinálod, (azt még megérteném) hanem a zsidók ELLEN. "

Persze, hogy nem az arabokért, hanem saját közösségem önvédelmében, nem általában a zsidók ellen, bár világos, hogy a a cionizmus a zsidó identitásban, a kiválasztottságtudatban gyökerezik.
Ettől még tény, hogy a cionizmus még antiszemita is, zsidók tömegeinek is ártott.

Cypriánus 2009.01.22. 13:46:04

Tisztelt Arma!
a szefárdok iránti vélt rasszizmusom már annyira lefárasztott, hogy innen nagyjából reménytelennek ítélem a Veled való vitát.
Ha egy harmadik érdeklődő fél bekapcsolódik, szívesen írok, de mivel-mint előre jeleztem-nem akarsz kilépni a kedvenc érveid körgyűrűjéből, még ha elmentél a falig sem, elég fölöslegesnek ítélem. Ráadásul az általad vélt "fenyegetésem" és "rasszizmusom" után már kedvem sincs hozzá.

amúgy most elmélkedhetnénk, hogy hány százalék élt túl aYishuvban, meg hány Lengyelországban, meg hogy Herzl tényleg jósolt ilyeneket, meg hogy pl. az ultraradikális Zsabotyinszki , az Irgun atyja, elég világosan azt süvöltötte a '30-as években, hogy minden zsidó haggyja el Európát, mert "ha 1000 000-an meghalnak a meneküésben, még mindig jobban járnak!"-nem is hittek neki, annyira durva jóslat volt.
Meg hogy Te tényleg szarsz az arabok fejére, csak szlogenként lengeted őket.
De nem kívánok válaszolni, van elég más dolgom, pl. megyek ebédelni...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.22. 13:57:14

@Cypriánus:

Már azért mazochistának tartalak, hogy eddig folytattad. ;D

bz249 2009.01.22. 15:02:08

@Cypriánus: érdekes ez a szefárdos téma? lehet villogni vele társaságban, hogy ezt is tudja az ember? Ha igen, akkor kíváncsian várom. ;)

tevevanegypupu 2009.01.22. 15:37:06

De nem arrol van szo, hogy a multban ki irtott ki tobbet embertarsaibol..Arrol van szo, hogy most Izrael bombazta a gazai ovezetet, ahonnet raketakkal lotte oket a Hamasz, mert a fegyverszunet lejarta utan sem nyitotta meg Izrael. Es hogy most kinek lett igaza vagy kinek van igazabb igaza? Ezt ugy latszik meg akkor sem tudjak sokan eldonteni, ha megnezik az agyonbombazott szellemvarossa lett Gazat, megszamoljak a tobb mint ezer halott palesztint (ki tudja hany sebesult volt?) akik kozul majdnem fele gyerek. Ha figyelembe vesszuk, hogy ENSZ altal fenntartott korhazakat bombaztak es voroskeresztes korhazat amirol tudtak, hogy az, az sem szamit ervnek. A multban volt ami volt. Amit konyvekben leirtak megcafolni lehet, de azert az a konyv megmarad es lehet ra hivatkozni ugyanugy mint az ellenkezojere.De ne essunk mar abba a hibaba, hogy most is vedekezni kelljen azoknak akik szova mernek tenni egy jogtalansagot, olyan bunt, amiert az ex- jugoszlavok vezetoit Hagaban allitjak birosag ele. A Holocaust idejen nem eltunk meg, az elodok buneikert megfizettek, a karteritesek megvoltak, a bocsanatkeresek is tobbszor..mi kell meg ahhoz, hogy egy emberiseg ellen elkovetett buntettet - a valos terrorizmus elitelese mellett - neven nevezzunk?
Mindenhol megteszik, nalunk miert tilos?

Cypriánus 2009.01.22. 17:50:10

Kedves Teve!
erről szó nincs. a vita nem ezért ment el, és már rég nem is erről folyt....úgyhogy ne is keverjük teljesen ide. A gázai hadművelet szerintem is egy gigantikus fütyiség volt, -tűzérségi tűz a világ egyik legsűrűbben lakott övezetében?!Ráadásul
előre kódolható politikai vereséggel? !
a jelenlegi izraeli kormány a tehetségtelen hülyék gyülekezete, kétség nélkül. (Egyébként a Hamász is az, katonailag egy lekváros palacsinta is jobban teljesített volna, most meg győztesnek hirdetik magukat, pusztán mert időben bújtak a pincébe) De egy korábbi kommentemben leírtam már hogy mit gondolok az izraeli-palesztin viszályról, és hogy lehetne vége.
Mivel a háborús bűnök nem évülnek el, semmi kifogásom hogy akár évtizedek múlva is előszedjék az izraeli felelősöket. Igaz a Hamászra is ez: óvodás lánykák torkának késsel való átvágása vagy kisbaba kilövése az anyja karjaiból nálam nem fér bele a "felszabadító háború" kategóriába.

elgondolkodo 2009.01.22. 18:49:53

Na, hogy én is mondjak valamit, a békeszerető izraelitákról;

www.youtube.com/watch?v=MVRANkAPurY&feature=related

elgondolkodo 2009.01.22. 18:53:34

Wass Albert: Patkányok honfoglalása
PATKÁNYOK HONFOGLALÁSA
Tanulságos mese fiatal magyaroknak


Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelõkön, és uralkodott az erdõn ís, amelyik a domb mögött kezdõdött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyûjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekrõl begyûjtötte a gabonát, a rétekrõl a szénát és az erdõbõl a tüzelõfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerûbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelõrõl, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.

Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól õszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyezõ nyírfák illata vette körûl a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte õket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

lgy élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús õszi napon, mikor az esõ zsinóron lógott az égbõl, valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messzirõl jöttek, fáztak és éhesek. voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtõztek a pincében. Ennivalót bõven találtak, jóllaktak és hamarasan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok , akik ott nõttek fel , már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta õket. Késõbb észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törõdött vele. Volt elég. Jutott belõle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk - gondolta. Éljen hát õ is, ha akar.

És telt az idõ, és a patkányok szaporodtak. Elõször feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az elsõ patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta:

- Õk is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sõt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden. megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplõ csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott bajával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja õket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellõzi, gyilkos, gonosz és önzõ.

- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a fõpatkány egy zsírosbödön tetejérõl. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. - És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderrõl nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplõ csizmát magának, és nem törõdött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sõt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amibõl még a kutyájának sem ad.

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötõzte, s a rudat a dróttal felakasztotta a gerendára. Ebbõl lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok kõzött. - Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkõzhetnek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tûrjük tovább! - És fellázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtûrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a_madaraknak még a virágoknak is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehetõ volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehetõ, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bûz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az esõ, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra mar megettek mindent, ami ehetõ volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetõrõl lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetõn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Elõször veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetõt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körút a házat. Õszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtõzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!

Wass Albert
Ellenzék, a 30-as évekbõl, Utánközlés a Demokrata 1998/51. számában

elgondolkodo 2009.01.22. 19:11:13

Hogy kinek van igaza..?
Kérdezzük meg, Robert Fisk-et..!

kuruc.info/r/7/33321/

tevevanegypupu 2009.01.22. 22:19:13

Cyprianus

A vita elegge elfajult es mikor az ember Izraelt hibaztatja most ebben a haboruban, es csatlakoznak hozza akik mar eleve eloitelettel vannak iranta, akkor nagyon nehez barmit is mondani. Most mar talan nincs is mit, ugy tunik a dolog keszen van: az izraeli katonak elvonultak, a csempeszalagutakat ujra megnyitottak az egyiptomi hatar fele, a nemzetkozi kozosseg pedig mar targyal Gaza ujjaepiteserol.

medve2 2009.01.22. 23:29:52

A Szombat foruman meg a felmeresbol megallapitottak: a Fidesz a Hamasz. Erdekes, hol Hamasz, hol Likud.

osborne 2009.01.22. 23:36:19

rossz a kérdés, a kérdés az, hogy ki éli túl a folyamatos konfliktust hosszútávon: Izrael. thats it.

Pincehelyi 2009.01.22. 23:42:48

@Arma Gedeonka: Segítenél? Az idézeted forrására való hivatkozást ezer helyen hivatkozzák mások is, de magát a forrást, a Herzl-féle szöveget sehol nem találom. (Talán itt: www.cet.ac.il/~history/herzl/diary.htm) Te hol találtad meg a Herzl-féle napló angol változatát? Vagy hol van az a forrásod, amely bemutatja, hogy közvetlen forrása a napló? Mennyire autentikus a forrásod? Tehát nem egy internetes hely, ami ugyanúgy közli, ahogy te, a tényleges forrás megjelölése nélkül... Mert valószínűleg nem Herzl 2000 oldalas digitalizált naplójából írtad be az idézeteket, hanem egy más idézetet idéztél, ráadásul hiátusokkal. ((From his Diary, Part I, pp. 16)) (Nem tudom, érthető-e: honnan vagy biztos benne, hogy a Naplót idézed és nem egy viccet?)

A többit még nem volt időm-energiám elolvasni, de megjegyzem, hogy az nagyvonalúan odabaszott angol szöveg egyelőre nem tűnik másnak, mint egy kiábrándult ember visszaemlékezésének - ettől függetlenül természetesen elolvasom! - ; történészi igény és adottságok, apparátus nélkül előadott történetmesélésnek. Ami természetesen lehet akár igaz is!

Eddig nem gyöngy, amit disznók elé vetettél, hanem szar, amit az ékszerész elé tettél.. ;-)

states 2009.01.23. 08:11:25

@bz249:
Nocsak, nocsak, nem is tudtam, hogy Gázában baleset történt, én idáig teljesen abban a hitben voltam, hogy egy náci kormány, náci hadserege végez éppen népirtást. Te viszont teljesen más megvilágításba helyezted a gázai eseményeket, csak is az történhetett, hogy az elszundikáló zsidó pilóták véletlenül ráléptek a bombakioldóra...

Arma Gedeonka 2009.01.23. 08:34:16

@Pincehelyi:

Csak nem az elbizonytalanodás jelei?
Természetesen kérdéseid bennem is felmerültek és kerestem is, de csak a neten tehettem. Helyből sejtem, hogy Herzl naplója eredetiben németül van én meg nem tudok németül. Megleltem a neten a digitalizált angol szöveget, de PDF és abban nem volt időm keresni. Még egy tippem volt, hogy fordított logikával nem az eredeti forrást keresem, hanem azt, hogy van-e olyan szájt, ahol valakik nagy energiát fektetnek az antiszemita (annak vélt) irományok cáfolatára. Nos, ilyen a Rágalmazásellenes Liga, de még nem volt időm megnézni. Ha ők nem cáfolják ezt a Neten nagy karriert befutó idézetet főleg egy anticionista ortodoxzsidó szervezettől, ami tehát súlyos érv az anticionisták kezében (kezünkben), akkor nyilván nem állt módjukban, pedig szeretnék.
Tehát nézzünk be a Rágalmazásellenesekhez, aki hamarabb talál valamit, szóljon. Még egy tipp: kérdezz meg egy cionista tudort, aki őszinte veled (ha van ilyen kapcsolatod), ők szokták ismerni a saját sarukat...

Arma Gedeonka 2009.01.23. 08:36:42

@osborne:

az én aggályom, hogy vajon az emberiség túléli-e.

Arma Gedeonka 2009.01.23. 09:39:45

Nos, az ADL (Anti-Defamation League) honlapján nem lehet 5 perc alatt bármit megtalálni, de annyit látok, hogy ahol a főbb antiszemita rágalmakat terjesztő szervezeteket sorolják fel típusonként, ott anticionista ortodoxzsidók nem szerepelnek. Továbbá a felsorolt rágalom- ill. legendatípusok között, amikkel az általuk antiszemitának nevezett (és gyakran magukat is annak tartók) egyének és szervezetek terjesztenek, szintén nem szerepel olyan, hogy "cionista vezetőknek tulajdonított idézetek, amelyben az antiszemitizmust cinikusan hasznosnak tartják".

Ez persze nem döntő bizonyíték, de logikus, hogy kimondottan veszélyes érvek az ilyen idézetek, főleg zsidóktól (is), tehát ha az ADL tudná bizonyjtani hamisítvány voltukat, azt nemigen hagynák ki. A hallgatás beszédes.

Cypriánus 2009.01.23. 09:52:25

T. States!
bár alapvetően nem mindenben értek egyet, Téged legalább az arabok iránti együttérzés vezet, és ezt értékelem.

T. Elgondolkodó!
az a baj a szövegeddel, hogy a helyzetre abszolút nem illik, nem hogy nem találó, hanem...
sőt...simán héber fordításban lehozná a szélsőjobbos Modelet vagy a Kahane Cháj lapja ....ugyanis a zsidók mindenhol ahol letelepnek építenek, öntöznek, míg a Gázai övezetet , -amely a gaz izraeli megszállás alatt a világon egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságú területe volt (ez tény!!!) -pedig a palesztin polgárháború során (Hamasz vs. Fatah) , nem sokkal a "felszabadulás" után saját maguk szétlőtték. ismert hogy egy palesztinbarát milliárdos által a távozó zsidó telepesektől megvett üvegházakat és öntözőberendezéseket ripityára lőtték a palesztin frakciók harcában egy nap alatt. Ráadásul már az I. Intifáda palesztin áldozatainak FELE is a rivalizáló palesztin szervezetek harcában esett el...no comment.

Arma Gedeonka!
olyat már halottam, hogy filozófiai szövegeket dehistorizáljunk (erről szól a straussianizmus) de hogy történelmi szövegeket dehistorizáljunk, azaz az igazság foglalataként tekintsünk néhány kiválasztott szövegre, a történelmi események és tények figyelmen kívűl hagyásával, azért igen érdekes módszer. :)

Arma Gedeonka 2009.01.23. 10:42:50

@Cypriánus:

Hol itt a történeti szövegek dehistorizálása? Ha jól értem, arról már letettél, hogy az idézetek hamisítványoknak minősíthetők, most jön az "összefüggésekben értelmezés".
Már érveltem egyrészt azzal, hogy az idézetek kijelentőinek máig kultusza van, tehát érdemeiket elismerik, nem mentegetőznek hibáikért.
Másrészt ugyan pl. Ben Gurion nem él, de pl. a mai izraeli köztársasági elnök kortársa volt, és nem határolódott el.

A lényeg, hogy a magas rangú, legendás cionista vezetőktól származó idézetek cáfolják azt a nagyon alapvető cionista álljtást, érvet, hogy a cionizmust, Izrael létrehozását az antiszemitizmus és főleg a holokauszt kényszerítette ki, más megoldás már nem maradt, különben a zsidókat kiirtják, vagy legalábbis elnyomják, megalázzák világszerte.

Az idézetekből kiderül, hogy a hozzállás fordított volt, miután megszületett a cionizmus, annak vezetői cinikusan, machiavellistán közelítették az antiszemitizmus és a zsidóellenes támadások, akár gyilkosságok, sőt népirtások jelenségét, ami elősegíti céljukat, sőt, egyes esetekben akár szándékosan (bár érthetően titokban) maguk a cionisták is kiprovokálhatnak antiszemita hangulatot, hogy ösztönözzék a cionizmusra nem elég hajló zsidókat az alijára.
Tipikusan az úton átkelni nem akaró öreg néni esete, csak sokkal durvább következményekkel, lásd emberek tömegeinek kiszakítása hazáikból, vagyonuk hátrahagyásával, stb, illetve a nekik való helycsinálshoz ugyanez másokkal.
Ha őszintén a zsidók mentése, elnyomásuk, megalázásuk megszüntetése lett volna a cionisták célja (és nyilván sokaké volt, de nem cionistáké), akkor nem jelentettek volna ki ilyeneket, hogy fontosabb inkább kevesebb zsidó megmentése, de a Cionba, mint többé, akik nem vándorolnak oda.
Az idézetek szerint az elméleti programot tettekre is váltották, pl. az Angliába, Amerikába történő zsidó bevándorlás akadályozásával (a nácik által ellenőrzött területről), talán az Auschwitzba vezető vasútvonalak elmaradt bombázásában is lehetett ilyen ok (itt spekulálok, nincs forrásom, de ez sokat tárgyalt mulasztás), továbbá a bizonyított antiszemita provokációkkal zsidók által. De ide sorolhatjuk akár a USS Liberty provokációt is.

Nincs dehistorizálás, a maga történelmi összefüggéseiben a cionizmus egy antiszemita mozgalomnak is bizonyul, amellett, hogy általánosan antihumánus. Ez a mai gázai tragédia okai között is a döntő elem.

Ez nem jelenti azt, hogy palesztinok ne gyilkolnának ártatlanokat.

Viszont ami az üvegházak és sok más palesztin frakciók harcában történt szétlövését illeti, Izrael vezetői köztudottan kérkedtek vele, hogy ők maguk fegyverezték fel ehhez pl. a Fatahot, egyértelműen manipulálva ezt a belharcot. Természetesen ebben semmi zsidó dolog nincs, háborúban mindenki így tesz ellenségeivel, szítja annak belviszályát, ha tudja. Ezért küldték a németek Lenint lezárt vagonban Oroszországba, stb. De nem lehet érv arra, hogy a zsidók építették a civilizációt, a palesztinok rombolják. Giladi idézett munkájában lásd a palesztinok zsidók által pusztulásra ítélt narancsfáit.

Cypriánus 2009.01.23. 10:48:58

arma!
nem előszőr ferdíted el, hoygy szerinted mit írtam. Már ne haragudj, de keversz sokszor más kommentelőkkel.Amúgy tényleg dehistorizálsz. Ezt már megírtam, miért gondolom, nem ismétlem.
az I. Intifádát még aligha manipulálták...

Cypriánus 2009.01.23. 11:15:31

amúgy azt se gondolom hogy amiket írsz hamisítványok, (vagy nem mind) lévén-mint utaltam rá-a '80-as években az izraeli történészek egy jó része már brutál nekiesett az izraeli alapítási mítoszoknak, mint Pappé, Morris, stb.stb. tehát nem új dolgokat feszegetsz. Csak azért ők kissé alaposabban csinálták.
de úgy érzem, kissé könnyedén kezelsz olyan dolgokat, mint hogy mégiscsak legyilkolták az európai zsidók nagy többségét, a nasszeri propaganda tudatosan törekedett a zsidók kirúgására az arab országokból-komplettálva ezzel a cionista nemzetépítést,. és hosszú időre reménytelenné téve a palesztinok helyzetét, meg azt is, hogy az arab lakosság civilizációs szintje jóval alatta van a zsidókénak.
Ha jártál Izraelben, a tipikus arab kisvárosban a gyönyőrűne kivilágított 100 m magas (!) minaretű modern mecset körül a málló falu ház előtt Merci vagy BMW áll, mellette meg nagy kupac szemét.A falu/kisváros határában autógumihalmok, és a megunt autók rohadoznak. És nem a pénz hiányzik, az van, csak igényesség nincs.
Míg a zsidó városkák tiszták , tele virággal stb. (mínusz a vallásosak...) Még sok zsidókat nem csípő turista, vagy zarándok is egyértelműen a zsidók között érzi jobban magát.
ennek persze állati egyszereű oka van-az arabok nagyszülei még kunyhókban lakó analfabéta parasztok voltak jórészt. A mizráhi zsidók főleg a jemeniek ugyanígy élnének, -sőt!!!-ha az askenázi szomszédság nem vezeti rá őket mondjuk a WC-papírhasználat és a takarítás rögös ösvényeire, de ez ugye Izraelben is több évizednyi gyűlölséghez vezettet a különböző származású zsidók közt.(ez ma már lezárult fejezet, a mizráhiak is használnak zsebkendőt, nincs többnejűség, és nem vágnak tevét Tel Aviv közepén, cserébe viszont egész Izraelt elközelkeletiesítették...)
A palesztin- arabok sem így fognak kinézni néhány évtized múlva , természetesen, nem a "génjeikben" van, hisz őseik szinte totál megegyeznek a zsidókéval. De jelenleg még ez a helyzet, ez tény.
amúgy én szeretem a palesztinokat.

Arma Gedeonka 2009.01.23. 11:52:18

@Cypriánus:

Amint látom, kitértél a vita főirányából egy oldalösvényre. Nem áll szándékomban elferdíteni, amit írsz.
Ami a civilizációs szinteket illeti, általában mindenki a maga civilizációja mércéjével ítél meg más civilizációkat, illetve legalább a nagy felfedezések óta az európai civilizáció a domináns, tehát ehez mérünk minden mást. Nem azt akarom mondani, hogy a kosz pártján állok a tisztasággal szemben, DE:

Épp szemünk előtt bontakozik ki a domináns civilizációnak egy nagy válsága, szerintem döntő összeomláshoz vezetve.
A lenézett, nem civilizált népek és csoportok is a mai uralkodó civilizáció által erősen befolyásolva élnek, csak azt nem tudták teljesen magukévá tenni és hosszabb távon néhol ez még előny is lehet, bár bizonyára nem Gázában, ott sok jó nem történhet, amikor a lélekszám az eltartóképességhez igazodik majd.

Ami a szemetet illeti, modern, "tiszta" civilizációnk Európában, Amerikában és Izraelben is sokkal több szemetet termel, mint a tradícionális szegény társadalmak, csak ezt eldugjuk a szem elől. Az egész ipari civilizáció lényege, hogy a gazdasági növekedés során gyorsuló ütemben varázsolja szeméthegyekké , elszennyezett légkörré, óceánokká stb. a nem megújuló természeti erőforrásokat, ebből most bukás van kialakulóban.
És a mi szemetünk nem bomlik le természetes úton egyhamar.

A szemetet egyes közép-kelet-európai falusi lakosok nagyapáik szokását fenntartva a palesztinok (és ortodox zsidók?) egy részéhez hasonlóan máig a ház mögé dobják. A különbség, hogy a nagyapák szemete lebomlott, komposztálódott, kivéve némi cseréptörmeléket és hasonlót, ami évszázadok alatt se volt sok és az se volt mérgező.
Ha a "magasabbrendű", "fejlett" civilizáció nem kapcsoljka be pl. a palesztin, vagy magyar szegényeket a le nem bomló műanyagok, mérgező anyagokat is tartalmazó termékek fogyasztásába, régi szemételdobási szokásaik máig ártalmatlanok lennének. A modern városi civilizáció viszont látszattisztaságával együtt nemsokára bukik. Izraelben is.
Lehet, hogy a lenézett "bunkó" zsidók életformája lesz a túlélés modellje a "civilizált" zsidók számára is, bár a mai létszámot szerintem az olajkorr utáni Szentföld se arabból, se zsidóból nem képes eltartani. És akkor megint visszatértünk az atomfegyverkészletek kérdéséhez, egy lehanyatló modern civilizáció mit kezd majd velük, Az USÁ-ban, az oroszoknál és Izraelben. Nem gondolom, hogy a zsidók a felelősek a világ minden bajáért, az ember ilyen hülye, hogy ilyen csődbe hozta magát, sok más hülyeségünk mellett egy csoportja fajunknak még a zsidó identitással és a cionizmussal kapcsolatos hülyeségekkel is szaporította saját és közös bajunkat, máshol mások más módon tudnak hülyék lenni.
Vannak erényeink is, (zsidóknak is persze, mert a zsidó nem kivétel mindenből, mint a gyevi bíró), de nem tudom, ez most elég lesz-e.

Az ontopik része ennek főleg az, hogy a cionizmus igaz természetével még csak az általad emlegetett izraeli történésznemzedék nézett szembe, meg jópár zsidó publicista , közíró a világban, a szélesebb izraeli közvélemény, főleg a kormányzat, az elit ezt nem tette magáévá. Nehezen is teheti, mert hatalma alapjait ásná alá, de míg ezt nem teszi, a mostani gázaihoz hasonló esetek állandóak lesznek, illetve a térség pusztulása is esélyes, mert a válságra csak a görcsös cionista (emberellenes) választ tudja adni.
"Odapörkölünk az atommal..."

molaris 2009.01.23. 12:27:39

@Arma Gedeonka:
Hacsak Herzl azon motivációját nem tekintjük annak, hogy a "halál a zsidókra" kiáltás indította el az útján. Hát igen, egy hazaárulási per mellékszálából kinőtt Izrael.

Arma Gedeonka 2009.01.23. 12:41:05

@molaris:
Mondanak olyat egyes zsidók (közte rabbik) , hogy "halál a palesztinokra"?
Mi fog kinőni ennek egy mellékszálából?

Cypriánus 2009.01.23. 12:51:14

már rég kinőtt...lásd Hamász.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.01.24. 06:29:01


shalom (mond ilyet egy ló?)

én már megmondtam a témban a frankók:

www.hirszerzo.hu/cikk.gaza_holokauszt_es_peepshow.93866.html

böff (ilyet se mond egy ló, de hát a sör, ugye megértitek. na mielőtt hányok is.)

Pincehelyi 2009.01.25. 21:24:11

@Arma Gedeonka: "Csak nem az elbizonytalanodás jelei?"
Épp ellenkezőleg: továbbra is várom a forrásaid megjelölését, amivel adós maradtál.

"Megleltem a neten a digitalizált angol szöveget, de PDF és abban nem volt időm keresni."

Esetleg megosztanád velünk ennek a PDF-nek a fellelhetőségét.

"Tehát nézzünk be a Rágalmazásellenesekhez, aki hamarabb talál valamit, szóljon. Még egy tipp: kérdezz meg egy cionista tudort, aki őszinte veled (ha van ilyen kapcsolatod), ők szokták ismerni a saját sarukat..."

Csodálkozom, hogy anticionistaként nincsenek kezedben a véleményedet megalapozó szövegek... Illetve, nem csodálkozom, mert pontosan ezért _is_ kértelek, hogy mutasd be, mi alapján állítod amit állítasz. Egy napló és egy "kibukott" zsidó könyve alapján. Ennyit tudsz? És ezt is csak angolul?

Pincehelyi 2009.01.25. 21:32:11

@Arma Gedeonka: "Mit nem értesz? A vád úgy hangzott el, mintha ilyet csak palesztinok csinálnának. Persze, hogy így járnak el. De nem ők találták ki ezt a taktikát, még ebben a konfliktusban sem."

Ez ugye a babakocsi mögül való lövöldözésre vonatkozott. Egyébként miért is "persze", hogy így járnak el? Aztán így folytatod:

"Arra irányul érvelésem, hogy a cionisták szerint a konfliktus azzal kezdődött, hogy a palesztinok visszaütöttek."

Itt hol a babakocsi?

Légy szíves, mutass példákat arra, amit igazságként állítasz.

"A bejegyzés címe, hogy kinek van igaza a gázai konfliktusban.
Szerintem a gázai palesztinokat sarokba szorították, más esélyük, mint harcolni nincs."

Ööö esetleg békében élni? Tárgyalni?

"És ezt a cionisták természetesen jól tudták. Aztán mutogatják az áldozataikat, amikre válaszul mehet a megtorlás."

Ha már ismét gusztustalankodsz a "mutogatással", nézegess Pallywood filmeket...

Invictus 2009.01.25. 22:10:41

Azért az sokat elmond, hogy bár a többség nem nyilvánított véleményt, akik igen, azok baloldalon majdnem 3:1 arányban Izraelnek adtak igazat, jobboldalon meg kb. 2:1 arányban a palesztinoknak. Nyugati országokban ez pont fordítva lenne...
Mi lehet az oka? A jobboldal nyilván antiszemita, ezt tudjuk. De hogy a szoci szavazók miért annyira Izrael-pártiak? Hm?

Pincehelyi 2009.01.25. 22:48:12

@Arma Gedeonka: "Itt arról volt szó, hogy a "babakocsi mellől lövés" eredeti cionista taktika. Nekem mérvadó, hogy maga Herzl is fejtegette, hogy "az antiszemiták lesznek a legjobb barátaink", hoztam az iraki zsinagógarobbantások példáját cionistákk által, izraeli állami vezetők cinikus nyilatkozatait, hogy nem kell menteni a holokauszttűl a zsidókat, [...]"

Eredetileg ezt írtad: "Felvetetted, hogy a palesztinok babakocsik fedezékéből lőnek. Hoztam rá mérvadó példát, hogy a cionisták kezdettől ezt teszik,"

Gedeon Fegyvere, bocs, de most tényleg tájékozatlan vagyok: milyen izraeli állami vezetők voltak a II. VH alatt? Izrael nem 48-ban jött létre? Vagy csak ismét "Véletlenül, az írás hevében" nem teljesen pontosan fogalmaztál? Khm.. És ilyen cinikus mondatokat én hol olvashatok?

"[...] főleg nem nyugatra, mert akkor a túlélők mind a Cionba mennek, továbbá példa maga a "holokausztipar" a sérelmek groteszk eltúlzása, a világban a bűntudat fenntartása, hogy Izraelnek mindent szabad legyen."

Jó, nyugi, most a holokauszttagadásra talán ne térjünk ki, addig talán ne süllyedjünk; továbbra sem látom nyomát annak, hogy bemutatnád az igazságát vagy legalább a forrását annak, hogy zsidók lőnek babakocsi mögül. Tehát amit állítasz, arról beszélj, ne arról, hogy mit tudsz "kreatívan" hozzá köríteni.

"1. Milyen cionisták? A zsidó államra gondolsz?
2. A konfliktus - mint az közismert - azzal kezdődött, hogy a Hamasz többezer rakétát lőtt ki palesztin babakocsik közül izraeli babakocsikra.
3. Hol olvastad, ki mondta, hogy a "cionisták" szerint úgy kezdődött, hogy visszaütöttek?"

A cionista mozgalomra és Izraelre gondolok. Szerinted közismert ez a verzió, szerintem a konfliktus a cionista eszmével kezdődött, a bűnös gyarmat-alapítással. Hol olvastam, a visszaütéssel kezdést? Ez dől a csapból is a cionistáktól, tőled is."

Esetleg ezt elolvashatnád. Tudom, hogy gyerekes, meg nem olyan tanult és tájékozott, a kizárólagos igazság birtokában lévő embernek való, mint te vagy, de talán mégis:

Pl: www.sulinet.hu/2010/upload/113_5_A_zsido_nep_eredete_es_vandorlasai.doc.

Ez azért megelőzte a "gyarmatalapítást"...

"""Addig agyalt Herzl, míg homlokára csapott: "Az antiszemiták lesznek a legjobb barátaink!" Ahol pedig nincsenek, ott ki kell őket találni.""

Én sajnos ezt nem olvastam, forrását megadnád?"

Megadtam: Herzl naplója."

És ha neked nincs meg Herzl naplója, mert amikor idéztél belőle, állításod szerint nem volt meg (se németül, se magyarul, se angolul), akkor miért gondolod, hogy én most leveszem a polcról és ellenőrzöm, hogy tényleg ott van-e?

Jó lenne, ha már lusta vagy elolvasni a teljes művet, vagy legalább utánanézni mi van még benne, nem idéznél névtelen angol nyelvű forrásokat, amikor nem tudhatod, amit írnak az tényleg ott van, vagy nincs ott? Arról nem is beszélve, hogy kiragadni egy _naplóból_ (és nem pl a Mein Kampf-ból, ugye ;-)) egy-két mondatot, és azzal házalni Izrael-ellenességeddel, az adott korszak felületes ismerete nélkül, teljes homályban a napló írójával kapcsolatban - droidság.

Néhány olvasnivaló droidoknak és nem droidoknak, most találtam ezeket:

oldwww.uni-miskolc.hu/city/Olvaso/ujholnap/97november/szorenyi.html

www.mozgovilag.hu/2005/06/10ungvari.htm

www.bparchiv.hu/magyar/kiadvany/bpn/04/herzl.html

www.multesjovo.hu/hu/content_one.asp?ContentID=234&PrintedID=15

És az utolsó - sajnos angol nyelvű - kifejezetten az olyan zavaros eszme- és történelem ismeretekkel rendelkezőknek "relativistáknak", "revizionistáknak", "újtörténészeknek" szól, amilyen Gedeon Fegyvere:

muse.jhu.edu/journals/jewish_social_studies/v005/5.3avineri.html

""Ha egyszer kiderül, hogy Herzl az véste zsebkésével az iskolai padjába, hogy utálom az iskolát, akkor a cionisták oktatásellenesek?"

Máris védekezel, szóval mégis olvastad."

Nem védekeztem, épp ellenkezőleg, ezt riposztnak hívják, védd ki, ha tudod. Oktatásellenesek, tehát?

"Izrael igába hajtotta az USÁ-t, [...]"

Ez pedig a no comment kategória, legalábbis részemről, azt hiszem. És mindez Herzl Tivadar 19. svégé és 20. sz. elején írott 2000 oldalas naplójában talált 5-10 mondat miatt... Ezeket ilyen szép íves sztoriba összetenni: gratulálok... Látszik, hogy az "utáljuk a zsidókat, mert kizsákmányolják a magyar hazát és a világot is mellesleg" elmebaj droidja vagy.

Én nem ismerem se a zsidó, se a cionista, se az anticionista, se a palesztin, se a közel-keleti történelmet annyira, hogy megengedjem magamnak azt, hogy megalapozatlan _vélemények_ alapján eldöntsem, kinek van igaza.

Amikre te itt hivatkozol, arma gedeonka, azok vélemények, alapozni egyiket sem bírtad.

Pincehelyi 2009.01.25. 22:49:36

@Invictus: Hát mert nem akarnak antiszemitának tűnni. Herzl is erre jött rá, ha már olyan sokat felmerült a neve itt...

Cypriánus 2009.01.26. 13:10:29

hogy korábbi kommentemet korrgálja, inkább kecskét vágnának Tel-aviv közepén, mert a teve nem kóser. igaz izrael lakosságának jó része nem tartja a kasrutot, a budapesti orvosegyetem környéki falatozók tele vannak az itt tanuló izraeli és iráni diákokkal, akik egymás mellett üldögélve tömik magukba a kaját,(hisz csoporttársak!) amely persze sem a kasrutnak sem a iszlám hallalnak nem felel meg...:)

Arma Gedeonka 2009.01.29. 13:23:33

Sok értelme nincs egy halott vitához még hozzászólni, de ha netán valaki erre téved, ez még érdekes lehet:
----------------------------------------------------------------
www.guardian.co.uk/world/2003/sep/21/israelandthepalestinians.bookextracts

Martin van Creveld, professor of military history at the Hebrew University in Jerusalem:
"In this situation, he went on, more and more Israelis were coming to regard the 'transfer' of the Palestinians as the only salvation; resort to it was growing 'more probable' with each passing day. Sharon 'wants to escalate the conflict and knows that nothing else will succeed'.

But would the world permit such ethnic cleansing? 'That depends on who does it and how quickly it happens. We possess several hundred atomic warheads and rockets and can launch them at targets in all directions, perhaps even at Rome. Most European capitals are targets for our air force. Let me quote General Moshe Dayan: "Israel must be like a mad dog, too dangerous to bother." I consider it all hopeless at this point. We shall have to try to prevent things from coming to that, if at all possible. Our armed forces, however, are not the thirtieth strongest in the world, but rather the second or third. We have the capability to take the world down with us. And I can assure you that that will happen before Israel goes under.' "
----------------------------------

Dayan veszett kutyái készek atomKarthágót csinálni egész földrészünkből, éppen csak só nélkül.

Ez a Creveld nagy katonai elméleti szaktekintély, világszerte tananyag a tisztiakadémiákon, aféle mai Clausevitz. A jeruzsálemi héber egyetem oktatója, tehát ellenőrizhető, amit mondott.
És mire fel fenyeget minket atommal? Ha netán közbe akarnánk lépni, amikor úgy látják jónak, hogy a palesztinkérdést végső elüldözéssel (kiirtással) rendezzék le.

Pincehelyi 2009.01.30. 16:00:29

@Arma Gedeonka: Magyarul-e tudsz?

www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1142528

Szánalmas módszered töretlen. Öszegyűjtöd a netről az összes elméletedhez illeszkedő kijelentést, aztán szánalmas logikádba helyezve leöntöd "anticionista" (szerintem: homofób) trutymóddal és így csúsztatod az idézett szöveg értelmezését saját elméleted közelébe: Izrael a világot is felrobbantja saját védelme érdekében, kiirt mindenkit a föld színéről, kezdve a magyarokkal, csak valaki adjon már okot reá... Szánalmasan átlátszó ez az egyoldalú, elfogult és buta igyekezeted.

Arról nem is beszélve, ha megnézed Creveld interjúit, láthatod, hogy az évek során eléggé átalakult a véleménye Izrael katonai lehetőségei tekintetében. Ehhez képest belinkelsz egy 2003-as szöveget - szégyelld magad, bár te ezt nem érted...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.30. 16:55:21

Tulajdonképpen az arab országok amolyan casus bellit csináltak a palesztínokból. Ha Izrael túl messzire megy a népirtásban, majd odabasznak neki. Csakhogy Izrael jól ismeri ezt ajátékot. Mármint a "hogyan ússzuk meg a népirtósdit" nevűt. Most is időben leálltak. Párszáz palesztín asszony és gyerek meg nem veri ki a biztosítékot sem az araboknál, sem a békét őrző nagyhatalmaknál.

Arma Gedeonka 2009.02.01. 19:50:42

@Pincehelyi:

Eu itt még élő téma?

Elég, ha csak én szégyellem magam, vagy a tények is szégyelljék magukat?
A Creveld idézet a Wiki több szócikkében szerepel. pl a Sámson opcióról szólóban. Elhatárolódott valamilyen izraeli vezető az illető kijelentésétől? 2003 már az átkos, övön aluli 2009-ben ilyen özönvíz előtti dolgokkal jönni?

Reakciód jellemző, ha elfogy az érv, illetve szemmel láthatóan nem hatnak a szokásos propagandafrázisok, jön a megfélemlítés, vagy a "fasisztához nem alacsonyodok le vitatkozni". De mint a miskolci botrány is mutatja, a helyzet változóban van, a PC terror uralma recseg ropog. Igaz, az húsbavágóan belpolitikai kérdés az ország egyre nagyobb részén, a cionizmus még ennyire nem.

Arma Gedeonka 2009.02.01. 19:56:10

Még annyit, hogy Izrael többszáz atomtöltete elvileg nincs, ha van, az megsérti az atomsorompó egyezményt. Irán esetén az erre irányuló előkészületeken hisztizik Izrael. A farkas vádolja a bárányt, hogy az fel akarja őt falni.
Izrael minden jogot, törvényt, szerződést lenget, amíg annak megsértése ellene irányul. Amikor ő sérti meg ezeket, akkor kuss, rohadt nácik, miért csináltatok holót, nekünk mindent szabad és különben is odapörkölünk az atommal.

Kinézem belőlük, hogy megteszik. Az ő világgyűlöletüktől kitelik.

Pincehelyi 2009.02.01. 22:18:07

@Arma Gedeonka:
"Eu itt még élő téma?"
Hajjaj, de mennyire! Olvasd csak el ezt a listát:
eur-lex.europa.eu/Notice.do?mode=dbl&lang=en&lng1=en,hu&lng2=bg,cs,da,de,el,en,es,et,fi,fr,hu,it,lt,lv,mt,nl,pl,pt,ro,sk,sl,sv,&val=474602:cs&page=1

"Elég, ha csak én szégyellem magam, vagy a tények is szégyelljék magukat?
A Creveld idézet a Wiki több szócikkében szerepel. pl a Sámson opcióról szólóban. "

És akkor mi van? Attól, hogy sokan mondják, idézik, attól még elavult. A wikipédia sem naprakész, sokszor megírnak egy cikket, és ott hagyják, nem frissítgetik minden szekcióját: tedd már meg, hogy belinkeled oda a Le Figaro interjút. Eléggé látszik, hogy abban a szekcióban 2007-es az utolsó adat. Tedd már meg, hogy írsz a mukinak, és megkérded tőle, hogy most akkor melyik véleményt tartja: amit 2003-ban mondott, vagy az ideit? Te nyilván mindenről ugyanazt gondolod, mint 5 éve. Vagy nem? Olvastál már Pallasz, Révay lexikont? A múlt szerinti tudást is meg kell őrizni, de ha már túlléptek rajta, akkor új szócikket kell írni, és nem a régit ismételgetni.

"Elhatárolódott valamilyen izraeli vezető az illető kijelentésétől? "

Őőő, miért is kellett volna bármely politikusnak elhatárolódni egy történész, egy egyetemi vezető kijelentéseitől? Magyarországon pl. szokás? Egy magánember kijelentésétől milyen alapon kellett volna politikusnak (vezetőnek) elhatárolódni? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Mi ez az elmebaj?!

"2003 már az átkos, övön aluli 2009-ben ilyen özönvíz előtti dolgokkal jönni?"

Nem. Amit csinálsz az sokkal rosszabb, mint egy övön aluli ütés, mert ütni nem tudsz, csak vagdalkozol. Ezt úgy hívják torzítás, a tények neked tetsző, szelektív használata, az ellenkező tények el nem ismerése, elutasítása; végeredményben ez a történelem meghamisítása. A görcsös ragaszkodás valamihez, ami már régen kicsúszott a kezedből, mert a világ megváltozott azóta.

"Reakciód jellemző, ha elfogy az érv, illetve szemmel láthatóan nem hatnak a szokásos propagandafrázisok, jön a megfélemlítés, vagy a "fasisztához nem alacsonyodok le vitatkozni"."

Nem fogyott el az érv, épp semlegesítettem egy 2003-as, elavult idézeted egy 2009-essel. Te nem tudsz ezzel mit kezdeni, mert nem illik gondolati konstrukciódhoz, ezért elkezdesz támadni, hogy én fasisztának tartanálak, stb, blablabla.

Miért fasiztázol? Ne sértegess!!!

Ezt honnan vetted egyébként? Idézz kérlek tőlem. Propagandafrázist is. Ha nem idézel, az vagy, ami. Semmi közöm hozzá. Nem is érdekel.

Mivel félemlítettelek meg? Félsz a tényektől? Félsz vitatkozni, mert nem tudsz, csak hülyeségeket idézni? Félsz, hogy nem lesz igazad? És akkor mi van? Nekem már sokszor nem volt igazam, beismertem, oszt kész, újat tanultam. És akkor jössz azzal, hogy téged fenyegetnek, bántanak? Menj vissza oviba.

Pár napja még értelmesnek tűntél, de most már szimplán frusztráltnak... Bocs.

Mellesleg, idáig egy felvetésemre sem bírtál érdemben válaszolni... Ennyire vagy képes. Szánalmas...

huncros 2009.02.03. 20:51:02

Az ENSZ tegnap beismerte,h a nagy felfordulást okozó ENSZ iskola izraeli bombázása nem igaz.
www.theglobeandmail.com/servlet/story/RTGAM.20090129.wgazaschool29/BNStory/International/home

A Corriere della Sera nevű neves olasz napilap által megkérdezett gázai orvos állítása szerint a palesztin források alapján ellenőrizetlenül leadott halálozási számok minimum egy független vizsgálat tárgyát képezhetnék.
www.trcb.com/Israel/General/Translation-from-Corriere-della-sera-Italy-report-Hamas-faked-4384.htm

2002ben a világsajtó hasonló vádakkal illette Izraelt: a 2002es Operation Defensive Shield akcióban állítólag 1500 palesztin halt meg. A szám bejárta a világot és óriási felháborodást okozott világszerte. Később kiderült, h a valódi szám 54 volt, ebből min. 45 fegyveres. Persze ez utólag már senkit nem érdekelt.

Pincehelyi 2009.02.04. 00:50:48

@huncros: Ja, és itt a blog.hu-n magyarul is el lehet olvasni....