Kommentszűrés
’09 jan
8
09:16

Adjunk gázt Szerbiának (karácsonyra)!

Írta: TuRuL_2k2

 (Eredetileg ezt is A gázhiány dícsérete című poszt részének szántam, de úgy érzem, megér egy önálló bejegyzést.) Szomorúan olvastam a Srbijagas vezérigazgatójának újvidéki bejelentését, miszerint Magyarország nem ad kölcsön gázt Szerbia számára. Itthon Molnár Csaba miniszter nyilatkoztatta ki, hogy nem tudunk adni. Szerintem ez  rövidlátó és elhamarkodott döntés (igaz, a Gyurcsány-kormány Putyin rendszeres felkeresésén túl nem szokott elkápráztatni minket stratégiai külpolitikai manőverekkel).

 Szerbia napi, átlagosan 10 millió m³-es gázfogyasztásából csak félmillió m³-t tud hazai kitermelésből biztosítani az orosz szállítás leállását követően. Ez még az ország gázelosztó rendszerének működtetéséhez sem elég. Ahol tudtak, átálltak más energiaforrásra, de sok esetben nincs erre mód, elsősorban a részben magyarok lakta Vajdaságban jelent komoly gondokat a gázhiány, több tízezer ember maradt fűtés nélkül.

 De miért ne tudnánk segíteni? Napi 1,5-2 millió m³ gáz átadásával valószínűleg nem vállalnánk nagy kockázatot, viszont a szerbek (és nem mellékesen a fűtési problémákban szintén érintett vajdasági magyarok) számára megoldást jelenthetne azokban az esetekben, ahol nincs alternatívája a gázhasználatnak. Mert mit látnak déli szomszédaink? Hogy nálunk semmi gond a lakossági ellátással, sőt, már a második vállalati kategória gázkorlátozásának feloldásán gondolkozunk, miközben nekik fagyoskodniuk kell karácsonykor, és mi mégsem adunk egy keveset sem.

 A tegnap esti Lapzártában Ókovács Szilveszter és Zsebők Csaba kollégákkal egyetértettünk abban, hogy ebből a helyzetből Magyarország kifejezetten jól jöhetne ki. Ráadásul pont akkor segíthetének a Szerbiában nem különösebben kedvelt magyarok, amikor a stratégiai szövetségesnek gondolt Oroszország (akiknek éppen most adták el nagyon kedvezményesen a szerb kőolajipari vállalatot) különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül zárja el a csapokat (illetve alkudozik Ukrajnával).

 Természetesen egy ilyen lépés előtt gyorsan ki kell kérni a szerbiai magyarság politikai képviseletének véleményét, s a segítség (nem anyagi) viszonzását kérni a szerb kormánytól más területeken.

 Inkább forduljon a t. polgárokhoz a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök, hogy a gázhiány elmúltáig kevesebbet fűtsenek (pl. csak a ház/lakás egyik helyiségét tartsák melegen, a többiben átmenetileg elégedjenek meg a fagy elhárításával). Ennyivel bőven megtakarítható lenne az a gázmennyiség, amire Szerbiában szükség van.

 Felmerül még a kérdés, hogy egyáltalán a jelenlegi gázvezeték-rendszeren van-e lehetőség ilyen mennyiség továbbítására. Reméljük, igen. Mindenesetre jobb lesz a helyzet, ha megvalósul a MOL által kezdeményezett NETS (Új Európai Szállító Rendszer), amivel a térség országai sokkal könnyebben tudnának egymás között gázt szállítani.

 Frissítés: Már nem csak tervezik, de fel is oldották a második kategória korlátozását, Szerbiában viszont nem csak a gáz van fogytán, de fűtőolajuk sincs sok.

 Frissítés2: A miniszterelnök most, 13 óra után párt perccel jelentette be, hogy adunk 2 millió m³-t Szerbiának. Hurrá! (Viszont arról nem esett szó, hogy Molnár Csaba - aki a tájékoztatón ott állt Gyurcsány mellett - miért mondott nemet.

 Frissítés3: A Serbia Insajd szerint a szerb online média beszámolt a magyar döntésről, a hozzászólók örülnek, ugyanakkor saját kormányukat szidják.

Címkék: gáz szerbia

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr75864728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.08. 13:45:49

@Samott: Ha lenne benne egy csöpp humorérzék is, akkor szó szerint azt adná le ;)

Rwindx 2009.01.08. 13:48:06

Kopaszmercis:
Ha mindenben helyesen döntöttek volna az elmúlt sok-sok évben, nem írtam volna ezt.

KopaszMercis 2009.01.08. 13:48:48

Nem adunk gázt.
"A magyar kormány hagyja megfagyni a vajdasági magyarokat." (Hír Tv)

Adunk gázt.
"Az MSZP elherdálja az ország gáztartalékait - jelentette be sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter" (Hír Tv)

Ennyi esze van a magyar jobboldalnak! Grat!

Rwindx 2009.01.08. 13:51:10

kopaszmercis: a "minden" lehet túlzás, de az "esetek többségében" behelyettesítendő.
Ennél jobban nem kívánok belebonyolódni, még akkor sem ha én hoztam fel.

Bit Rot 2009.01.08. 13:52:11

Azért vicces, hogy az az ember, aki pár éve keltette a hangulatot a külföldiek ellen ("jön a 23 millió román, elveszik a pénzed, munkád!"), most támogatja azokat!

Ettől függetlenül, helyes, hogy adunk, ha van miből, de azért nyújtsuk is be a számlát!

Nem anyagi számlát, hanem JOGOS kisebbségi jogok számláját, amit már rég rendeznie kellett volna szerbiának.

Etalon 2009.01.08. 13:52:16

Idézet az Indexről :
"Magyarország energiafelhasználásából közel 50 százalékot ad a gáz, ami európai összehasonlításban a ranglista élére repít minket, ráadásul a felhasznált gáz közel 80 százaléka orosz, és Ukrajnán keresztül, a most elzárt vezetékeken át érkezik."
index.hu/gazdasag/magyar/gazhat090107/

Szerbiának meg adunk gázt :
www.origo.hu/itthon/20090108-oroszukran-gazvita-gazvalsag-enyhulhet-a-gazkorlatozas-csutortokon.html

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2009.01.08. 13:54:25

Adjunk a szlovákoknak is akkor már.

Winston Smith 2009.01.08. 13:56:13

dödi 2009.01.08. 13:40:09
Az olaj- és földgázkészletek döntő része problémás helyeken van (arab országok, Irán, Oroszo., Észak_Afrika, stb.)

Az uránlelőhelyek döntő része biztonságos országokban van, ha jól emlékszem Kanada és Ausztrália rendelkezik a legnagyobb tartalékokkal, és csak emellett Oroszo.. És Magyarországnak is van valamennyi.

Ja, és az urán tartalékolható. Paksnak 2 évi uránkészlete van, tehát nincs ez a "ma nem adok - holnap megfagysz" probléma.

Winston Smith 2009.01.08. 13:57:26

patrona- · gumiketrec.blogter.hu/ 2009.01.08. 13:54:25
Szlovákiával nincs vezetékes összeköttetésünk. A románokkal se.

MazdásPali 2009.01.08. 13:59:54

Mégis adunk gázt Szerbiának, most ez lesz a baj :)

soleona (törölt) 2009.01.08. 14:00:44

Én csak azt kívánom azoknak akik most támogatják a gáz-átadást a szerbeknek, hogy egyszer egy szerb ember jóidulatán múljon a melegedésük, aznapi vacsorájuk, stb...

KopaszMercis 2009.01.08. 14:06:14

@John42:
"Azért vicces, hogy az az ember, aki pár éve keltette a hangulatot a külföldiek ellen ("jön a 23 millió román, elveszik a pénzed, munkád!"), most támogatja azokat!"

A kulfoldiek ellen.. a multkor meg az a 23 millio roman erdelyi magyarvolt.. mar azt sem tudod mit hazudjal.

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2009.01.08. 14:07:26

@Winston Smith: Küldjünk tartálykocsiban, vagy mittomén, addig kell ütni a vast amíg meleg(hideg), most kell jóarcnak tűnni:-)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.01.08. 14:07:47

Szegény Reakció, fogalmazhatják az új posztot a szemét Gyurcsány kormányról, akik kiárusítják az ország gáztartalékát. :D

Téglagyári Megálló 2009.01.08. 14:07:54

a rédijó azt mondja, hogy adunk, hogy

"ne fázzanak a Vajdaságban _és_ Szerbiában"

ha _úgy_ akarom érteni, akkor ez nagyon kemény... :-)

Kozika · http://www.k-1.hu 2009.01.08. 14:09:06

most hallottam a rádióban, csak lesz adás :D

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.08. 14:11:19

@rogerw:

Ez a post a végére elég kínos lesz.
Érdemes lesz végigolvasni a kommenteket időrendi sorrendben, jót lehet majd röhögni...

Azért ez így nagyon gáz. :/

Amir.Temur 2009.01.08. 14:11:43

soleona:

A köznapi életben, minden pozitív gesztusod előtt mérlegeled várható hasznot?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.08. 14:12:10

@hüjehalyó:
Ha nem fogalmazzuk, akkor azért fel tudod majd dolgozni az így keletkező kognitív disszonanciát? :]

flimo13 2009.01.08. 14:16:14

@dödi: Ausztrália, USA, Kanada, Afrika, Ruszkik, válogathatsz. És egy nem túl nagy raktárban évtizedekre tartalékolhatsz.

Unkar 2009.01.08. 14:21:11

Tökmindegy, hogy hogyan toljuk mi itten az észt...., lényeg hogy a vajdaságban nem fagynak meg az emberek (a kormány pozitív lépést tett, akár van mögöttes szándék, akár nincs). Nem nacionalisták értsétek: emberiességi kérdés volt..., nacionalisták értsétek: magyarság kérdés volt...

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.01.08. 14:21:33

Turul: azért látom, hogy próbáljátok menteni a menthetőt. Lásd a poszt frissítését: "Viszont arról nem esett szó, hogy Molnár Csaba - aki a tájékoztatón ott állt Gyurcsány mellett - miért mondott nemet."

Aha, tehát az oké, hogy most kapnak a Szerbek, de miért nem első szóra kaptak? Ügyes!
:P

soleona (törölt) 2009.01.08. 14:22:41

@Amir.Temur: Nem. De voltam már Szerbiában, hallottam őket RÓLUNK (magyarokról) beszélni...

ez nem foglalt 2009.01.08. 14:25:02

@TuRuL_2k2: Köszönöm,hogy frappánsan megfogalmaztad,a jobboldali sajtó lényegét!Valóban erről szól a történet.De talán azért,már kezdenek a"zemberek"lassan észhez térni...........

Rwindx 2009.01.08. 14:25:17

Az uránhoz annyit szólnék hozzá hogy Bátaszéknél próbafúrásokat végeznek és úgy tűnik van gazdaságosan kitermelhető urán. Másrészről gondolkodnak a Mecseki uránkitermelés újraindításán is, mivel mióta bezárták a bányákat azóta megháromszorozódott az urán ára, és újra nyereséges lehet kitermelni.

Amir.Temur 2009.01.08. 14:30:10

@Rwindx: Kicsit félyebbre fúrják az M6 -ost és uránnal merakodva jönnek majd ki a teherautók az autópálya alagútból. :)

Etalon 2009.01.08. 14:33:45

Valaki aki tud szerbül, esetleg ránézhetne az ottani online sajtóra, hogy miket írnak és összegezve eljuttathatná a blug tulajának, hogy frissíthesse a posztot ezzel. Gondolom nem csak én lennék kíváncsi rá (ha éppen időmilliomos az illető, akkor az ottani fórumokba is belenézhetne). Nyilván ez eléggé komoly téma most odaát.
Ne csak kommentbe írja ha ír valaki, mert akkor elkallódik, hanem tényleg a posztba frissítésként...

Köszi előre is (azt hiszem a többi kommentelő nevében is)

ez nem foglalt 2009.01.08. 14:39:49

@Etalon: Hát ez márt csak azért sem elképzelhető,mert ez jó pont a kormánynak!És amint látom,az index már le is vette a főoldalról ezt a cikket!Nehogy már ha valami jó is történik,azzal a kormányt reklámozzák.Ennyi,

KopaszMercis 2009.01.08. 14:40:41

@Etalon:
Anyam asszem tud egy kicsit szerbul es ujsagiro.. megkerdezem - mondta hogy most kicsit elfoglalt de megnezi es visszahiv.

Lolita999 2009.01.08. 14:42:10

@soleona: Ők is csak emberek, mint mi. Semmivel nem vagyunk különbek, "csak" annyival, hogy magyarok vagyunk. Nem védem őket, de nem is vagyok ellenük. Mindig lesznek kirívó, negatív emberek köztük is, köztünk is. Azonkívül senki fagyhalálát nem kívánom.

Macs 2009.01.08. 14:44:17

oszti,

egy srófra járt az agyunk, én is ide írtam. :)

Turul,
köszönet a kérdés felvetéséért! Szeretném hinni, hogy a "nyilvánosság ereje" nevű varázslat működött.

ez nem foglalt 2009.01.08. 14:46:39

@KopaszMercis: Amúgy meg tényleg érdekelne mi a helyzet arrafelé.Később még visszanézek ide,hátha van valami infó......

soleona (törölt) 2009.01.08. 14:48:10

@Némethkriszta: Mondottam volt, átmenni és kérni, mindegy kit és mindegy miért. Aztán várom a további magasröptű kommenteket a széplelkű honfitársaimtól. Innen...

Etalon 2009.01.08. 14:48:37

KopaszMercis : köszi szépen, várom/várjuk az update-et

ez nem foglalt : nem érdekel a kormány megítélése, az ország megítélése érdekel.

KopaszMercis 2009.01.08. 14:55:38

Varom anyam hivasat esku hogy beirom ha megtudom... mar csak respektbol is :)

Lolita999 2009.01.08. 14:57:16

@soleona: Inkább magasröptű gondolat egy szép lélektől, mint porbafingó.

ez nem foglalt 2009.01.08. 15:02:48

@Etalon: Persze,engem is,meg még más is.De a kommenteket végigolvasva az elejétől,furcsa érzése támad az olvasónak.....

izadóradanken · http://mertmegerdemled.blog.hu 2009.01.08. 15:05:32

Érdekel valakit, hogy mit mond a gázügyről Washington, London, Berlin, Prága? Csináltunk egy kis lapszemlét, fotókkal. Tanulságos.
mertmegerdemled.blog.hu/2009/01/08/gazpoker10

dödi 2009.01.08. 15:06:28

@Winston Smith: az uran ara 2004ben még 10-11 dollár volt, 2007-ben már majdnem 140 usd, 2008-ban pedig kb. 95 usd. Az igények meghaladják a termelést és az iparág növekedéséhez nem elég a jelenlegi termelés és dúsítókapacitás.

lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2009.01.08. 15:07:44

A zindex monnyon le a hülye 1-2 köbméterével
Adunk gázt Szerbiának

* Index - ugyelet@mail.index..hu

| 2009. 01. 08., 14:04 | Frissítve: 41 perce

Tegnap este a lakosság visszafogta magát a gázfogyasztás terén, az üzemek is takarékoskodtak, kevésbé volt hideg, így van módunk 1-2 köbméternyi gázt adni a szerbeknek. A kormány reméli, hogy a ma feloldott második kategóriás korlátozást nem kell ismét bevezetni.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.01.08. 15:15:44

1-2 köbméter gáz :DDDD
Szerintem még küldjünk egy talicska szenet is! :D

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.01.08. 15:18:29

1-2 köbméterrel kitörölhetik a seggüket sem :))) 1-2 millió lesz az :)))

oszti 2009.01.08. 15:26:58

@soleona:
Igazából mit vársz! Én sem tudok rólad túl sok jót elmondani.
Olvasgasd ezt, hátha akkor nem fogsz általánosítani:
vojvodinaportal.com/hu/node/6161

Hírek és videó:
www.vojvodinaportal.com/h/g20090108_2

KopaszMercis 2009.01.08. 16:06:54

Anyam hivott: igazabol a nap hire, erkeznek a hozzaszolasok "megint azoktol kapunk akiktol 99-ben katpunk aramot amikor nem volt"

elvileg tok pozitiv az egesz... 3 millara lenne max szukseguk es tolunk 1.5-2 kapnak szal elvileg az alapokat majdnem fedezzuk nekik... ennyit tudott kihamozni.

a3sa 2009.01.08. 16:16:13

Budapest együttérzésről tett tanúbizonyságot
vajma.info/universal.php?rovat=vajdasag#7905

pár korábbi hír

Gázhiány: Válságos helyzet Vajdaságban
vajma.info/universal.php?rovat=tukor#2376

"Mađarska ne može da pozajmi gas" 7. januar 2009. 00:07 19:42
"Magyarország nem ad nekünk gázt"
www.b92.net/info/vesti/index.php?yyyy=2009&mm=01&dd=07&nav_id=338137
amúgy ez a cikk kapta legtöbb kommentet a b92 neten


pár komment innen:
www.b92.net/info/komentari.php?nav_id=338137#hrono

157. Kako da se zajmi od Madjarske kad ni Madjarska ne dobija gas.

Hogyan kérhetünk kölcsön Magyarországtol amikor Magyaroszág sem kap gázt.


170. Cvrčak i mrav
Reče cvrčak: Mrave, daj mi malo gasa iz tvojih skladišta, budi drugar!.
A mrav će njemu: Ja sam ta skladišta gradio i punio godinama. Šta si ti za to vreme radio?
Cvrčak: Brinuo sam zbog Kosova, svetske nepravde i drugih vrlo bitnih pitanja, čuvao ratne zločince, delio poklone rodjacima iz Rusije i pevao celog leta "Ne može nam niko ništa - jači smo od sudbine...".
Mrav: Pa, super. Nastavi samo tako. Malo će ti biti hladno, ALI BAŠ ME BRIGA ZA TEBE!!!

A tücsök és a hangya
Azt mondja a tücsök: Hangya, adjál nekem egy kis gázt a raktáradból, legyél már barát.
A hangya ezt válaszolja: Én azt a raktárat évekig építettem és töltöttem. Mit csináltál te addig?
Tücsök:Aggódtam Koszovó miatt,a világ igazságtalanságai és más fontos kérdések miatt, őriztem a háborús bűnösöket, és ajándékot osztogattam az orosz rokonoknak, és énekeltem egész nyáron "Senki nem árthat nekünk - ilyen erősnek születtünk..."
Hanyga: Hát ez szuper. Folytasd csak így tovább. Egy kicsit fázni fogsz, DE MIT TÖRŐDJEK ÉN VELED!!!


178. Naravno da ne moze da nam da gas!
To je njihova rezerva, a ne nasa!
Nego, imam jedno pitanje za gospodu politicare koji su i napravili ovaj dil sa rusima: Ako neko umre od posledica smrzavanja, hoce li neko od njih snositi odgovornost?
(lala, 8. januar 2009 11:43)

Természetes ,hogy nem bírnak nekünk adni gázt! Az az ő tartalékjuk és nem a miénk! ...

Etalon 2009.01.08. 16:19:23

Köszi, örülök hogy van hír odaátról. Remélhetőleg felsőbb szinten is rájönnek lassan hogy tényleg csak a szomszédokra számíthatnak, érdemes normálisan viszonyulni egymáshoz (nem mondom hogy az orosz testvért lecserélik ránk, de egy kicsit kinyílik a szemük)

Más : nem tudom van-e itt hozzáértő, de nem lehetne átállni hidrogénre? Az van bőven a tengerben, árammal (atomerőművekkel) felbontható hidrogénre és oxigénre, elégetve meg vízgőz keletkezik (mondjuk lenne csapadék bőven az biztos, de legalább nem fagynánk meg ha orosz barátaink megint elzárják a csapot)

KopaszMercis 2009.01.08. 16:21:36

Hat ha a szerbek ilyen normalisak, akkor mea culpa, es adjunk gazt nekik... ha ez a velemeny barmilyen szinten is reprezentativ, akkor tenyleg megerdelmenek minden segitseget.

KopaszMercis 2009.01.08. 16:23:11

@Etalon:
Teso: ennyi erovel futsunk rogton az atom arammal :)

Etalon 2009.01.08. 16:29:07

KopaszMercis : hosszabb távon az lenne az igazi, de gyorsan átállni talán a hidrogénre lehetne. Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi erőművi kapacitások nincsenek fullosan kihasználva éjszaka, olyankor lehetne vizet bontani (ha a Duna vízhozama nem elég, akkor mondjuk megbeszélnénk a horvátokkal, hogy mi adunk áramot, és az Adriából kinyert hidrogént milyen arányban osztjuk el velük)
Ami a lényeg a mondandómban az az, hogy az áramot nem lehet tárolni, de a gázt az igen...

Most húzok haza, de majd otthonról még visszanézek. Addig is kellemes délutánt

Rwindx 2009.01.08. 16:32:23

kopaszmercis:
No ugye, nem is volt olyan rossz adni nekik :)

Egyébként az új infó az hogy bármikor újraindulhat a a gázszállítás:
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=392966&place=toplista

Carnivora (törölt) 2009.01.08. 16:37:36

Örülhettek hazánk kedvence feltételek nékül ad a szerbeknek gázt. bravo. -

KopaszMercis 2009.01.08. 16:38:54

@Carnivora:
az rohadt geci hazaarulo gyurcsany tehet mindenrol!

Macs 2009.01.08. 16:40:45

Carnivora,

helyes, bravo bizony. Undorító is volna, ha feltételekkel tenné.

Lolita999 2009.01.08. 16:46:26

Ez egy jó lépés a másik fél felé, tetszik.:)

Bedi 2009.01.08. 16:47:25

@Etalon: A hidrogén anyival jobb, hogy fejlesztenek olyan atomerőművet, ami közvetlenül hidrogént állít elő.

ez nem foglalt 2009.01.08. 16:51:13

Azért eléggé a helyén kezelik ezt a dolgot,déli szomszédunk,ahogy elolvastam ezt a pár kommentet.Elég Korrektül meg kell hogy mondjam.Úgy gondolom,most olyat tettünk,amire még sokáig emlékezni fognak.Pozitívan!

Carnivora (törölt) 2009.01.08. 16:52:40

Macs 2009.01.08. 16:40:45

Holnaptól ne zabálj küld el a kaja adagod Gázába ...

Carnivora (törölt) 2009.01.08. 16:53:24

KopaszMercis 2009.01.08. 16:38:54

Te rohamosan elbutulsz? butuska szerinted, ha ő döntött róla ki tehet mégis? azorbán? :D

VIKUNYA 2009.01.08. 16:53:33

no végre, no, óvassák a indexot!

Carnivora (törölt) 2009.01.08. 16:58:11

Most már csak félévente fognak magyar verni?

molaris 2009.01.08. 17:00:15

@Carnivora:
Ez nem ROSSZ húzás, hidd el van benne pozitív kicsengés.

KopaszMercis 2009.01.08. 17:03:17

@Carnivora:
Az a szemet rohadt gyurcsany hazaarulo elkotyavetyeli a gazt.... minek? bitzos a sok zsidonak meg ciganynak szerbiaban.. azok miatt van minden! meg a hazaarulo gyucsany miatt!

Carnivora (törölt) 2009.01.08. 17:04:48

@molaris: Jah csak háttéralkukat kellett volna kötni pl. magyar verésesdiknél erélyesebb szerb hatósági fellépés az eltusolás helyett.

Egyíébként , majd kiderül , de ha még egyszer bemeri nyögni feri, hogy cégeket állít le húzzon az anyukájába ...

Rwindx 2009.01.08. 17:06:22

Carnivora:
Most lehet hogy 2 magyarral kevesebbet fognak megverni. Ezért már megérte, természetesen minden magyarverésért pofán kell verni a tettest, de így lehet hogy lesznek szerbek akik le is köpik azt aki magyart ver.
Ott sem mindenki hülye, pont úgy mint ahogyan itthon sem mindenki zseni.

Carnivora (törölt) 2009.01.08. 17:07:15

@KopaszMercis: Buta egy kispolgár vagy. Komplett idiótát csinálsz magadból, és ezt még képes vagy fokozni a zsidósdi sémával ... nem semmi. -

Carnivora (törölt) 2009.01.08. 17:10:02

A kormányfő egyébként ma Pozsonyba látogat, hogy Mirek Topolánekkel illetve Jose Manuel Barrosoval tárgyaljon a kialakult helyzet mihamarabbi megoldásáról.

-

Na a csúcs az lesz, ha Slotaéknak is mi adunk gázt a végén :D

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.08. 17:35:18

@Carnivora: Mi a szlovákoknak biztos nem adunk, ugyanis nincs arra vezeték.

Kanda 2009.01.08. 17:46:34

off:
@Etalon: "Más : nem tudom van-e itt hozzáértő, de nem lehetne átállni hidrogénre? Az van bőven a tengerben, árammal (atomerőművekkel) felbontható hidrogénre és oxigénre, elégetve meg vízgőz keletkezik (mondjuk lenne csapadék bőven az biztos, de legalább nem fagynánk meg ha orosz barátaink megint elzárják a csapot)"

víz
energia2
víz

Szerintem elég nyílvánvaló, hogy az energia1>=energia2, már csak az energia megmaradás miatt is. Ha mégsem, akkor feltaláltad az örökmozgót! :)

Kanda 2009.01.08. 17:47:54

Nem jött át jjó a kommentem. Ezt akartam:
víz (energia1 be) hidrogén (energia2 ki) víz

Francois Pignon 2009.01.08. 17:51:43

Ha már a hidrogén mint energiaforrás (jav.: -hordozó) kérdése előkerült, belém hasított egy emlék: Kevés híja volt annak, hogy most ne Kovács László legyen az EU energiaügyi biztosa. Mennyi örömet szerezhetne nekünk ezekben a napokban.

korrekt orr 2009.01.08. 17:52:28

carnivora, az a baj veled, hogy részegen írsz és hülyeségeket

Rwindx 2009.01.08. 18:02:15

Kanda:
Etalon arra gondolt, hogy víztározó helyett energiát tárolni hidrogénnel. Nem energiát nyerni belőle.

Egyszerűen: éjszakai árammal (szélerőművel, stb) vizet bontani, nappal csúcs idején pedig elégetni hőerőműben.

Ismereteim szerint az eljárással az az egyik fő probléma hogy meglehetősen veszteséges a ma alkalmazott eljárásokkal és a víztározóval szemben.

Kanda 2009.01.08. 18:31:25

@Rwindx: Igazad van, nem olvastam el a második kommetjét is.
Bocs.

Carnivora (törölt) 2009.01.08. 18:33:52

@korrekt orr: Nem sajnos nem ethetem meg, hogy kannásborral fűtöm magam, mint te. dolgozni is kell v.kinek ...

Etalon 2009.01.08. 19:12:01

Rwindx : kösz hogy "képviseltél" a távollétemben :)

Kanda : igen, arra gondoltam, hogy éjszaka előállítjuk a hidrogént ( a víz árammal bontható, bár ahogy Rwindx mondja, ezek szerint nem túl hatékonyan) és nappal fűtünk vele.
Ezzel két legyet ütünk egy csapásra :
- nem kell földgáz, csak urán Paksra (abból van nekünk is, csak ki kell bányászni. A jelenlegi árakon már érdemes nekiállni)
- vízgőz keletkezik az égéskor. Ezt érdemes hagyni lehűlni (fűteni valamit vele) és vízként elvezetni mert a légkörbe jutva nagyon sok csapadék keletkezne, ami főként télen nem túl szerencsés dolog.

kilinko 2009.01.08. 19:16:25

Itt a zömében Magyar lakta közép bácskai községekben ma este 19 óráig semmi jele annak, hogy valahonnan is érkezett volna egy nem csak testet, de lelket is melengető küldemény.
Ma reggel teljesen el lettek zárva a fő állomások, ahonnan a háztartások fűtéséhez elegendő akár 1 bar alatti nyomású gáz még szivárgott. Erre a "jó" hírre, ami a Tadic elnök sikerének van elkönyvelve, a délvidéki magyarnak ezeddig csak keserűbb a szája íze, hidegebb a lakása.
Egyébként, minden jel arra utal, hogy már holnap megkezdik munkájukat az EU felügyelők és indul a gáz. Nem fenyeget tehát
senkit sem a bizonytalanság a továbbiakat illetően.
Mérlegelte mindkét oldal, miután megnézte az időjárás jelentést,
tudva hogy holnap esni fog, nagy csinnadrattával adott a szomszédnak egy kanna vizet a kert locsolásához.
Nem vagyok elragadtatva. Az én lakásom ma éjszaka alighanem még hideg marad.

Etalon 2009.01.08. 19:27:13

kilinko : itt az esti híradóban épp most mondták, hogy 5 óra alatt ér oda a gáz a szerb elosztóba, úgyhogy ha délután 5-kor kezdik pumpálni, akkor csak este 10-kor ér oda :-(

Abban meg igazad van, hogy ha valóban elindul holnap a szállítás, akkor eléggé biztosra ment a magyar kormány amikor adott gázt, de ne feledjünk két dolgot :
1) Szerbia most kérte
2) Jobb ha ma éjfélkor kezd melegedni a radiátor, mintha holnap éjfélkor kezdene

Etalon 2009.01.08. 19:34:06

Javítok, már este 9-kor odaér :
"Az FGSZ Zrt. ma 16.00 órakor a Srbijagas szakembereivel történt műszaki egyeztetést követően megkezdte a Szerbia részére a mai napra biztosított 2 Mm3 földgáz kiszállítását."

www.fgsz.hu/dokumentumok/sajtoszoba/ujdonsagok-hirek/sajtokozlemeny-siofok-2009-januar-08-16-30.html

hm 2009.01.08. 20:15:16

@Etalon:
A hidrogen csokkenti a foldgaz (metan) MJ/m3 dimenzioban adott futoerteket, de noveli az eges homersekletet, ezert ahhoz, hogy a gazkazan megkapja a szukseges minosegu gazt, eleg komolyan kellene mixert jatszani a gazszolgaltatonak, hogy ne olvadjanak szet a gazkazanok a lakasokban, de meleg is legyen. Hozzakeverhet etant, de az draga, szoval nem egyszeru az otletedet ugy kivitelezni, hogy a gazkazanok egesi parameterei valtozatlanok.

Persze mas a helyzet, ha szerelo belovi a megvaltozott minosegu gazra a kazant minden haztartasban, de ez macera.

Egyebkent meg a mar megtermelt arammal vizet bontani csak akkor lehet alternativa, ha az aramforras NEM szabalyozhato. Atomeromuben eleg jo a szabalyzas, lassan, de mukodik. Napelemmel nyert arammal vizet bontani olyan helyen, ahol marha messze van a legkozelebbi viztarozo, es konnyebb elraktarozni a fejlodott gazt, mint felszivattyuzni a gat moge a vizet (pl. sivatag kozepen, szigetuzemben), lehet megfontolando, de a sivatagbol meg el kell szallitani a gazt, (minek ott futeni) akkor mar inkabb villamosvezetek epitese trafoallomasokkal...

Szoval akarhogy gondolkozok, az otletedben nem latok realitast.

hm 2009.01.08. 20:22:27

@hm:
Ja igen, Paks kapacitasa veges, teljes gozon mukodik most is ejjel-nappal, es igy is csak a magyar aramtermeles 30-40%-at adja. Meg oregszik is, szoval nem lesz az se sokaig. Viszont hosszutavu otletnek jo, hogy ha mar a paksiak megszoktak, akkor meg egy atomeromuvet elkezdeni epiteni oda meg ebben az evtizedben, hogy mire Paks tonkremegy, legyen masik, haromszor akkora teljesitmenyu, mint a mostani. Ezt tartom egyedul hosszutavon realis megoldasnak.

Etalon 2009.01.08. 20:26:34

Lehet hogy igazad van és hülyeség :( Lehet hogy már az elején inkább a hidrogénre kellett volna kiépíteni az infrastruktúrát. De az is lehet, hogy egyáltalán nem megoldható a dolog... Végülis csak egy ötlet volt.

Mondjuk azt megjegyezném, hogy bár az erőmű teljesítménye szabályozható, de csak a max kapacitástól lefelé, azaz éjszaka nincs kihasználva. Ha ilyenkor hidrogént állítanánk elő az árammal, akkor ki tudnánk használni a teljes kapacitást a nap 24 órájában.
Elég lenne néhány távfűtőművet átállítani hidrogénre, máris sokkal kevesebb gázt kéne vennünk.
Mondjuk ez a módszer (remélem csak egyenlőre és nem úgy hogy a gáz dráguljon majd :-) ) biztos sokkal drágább mint megvenni a gázt az oroszoktól, de pont most látjuk, hogy milyen jól jönne ilyenkor ha legalább egy pár millió m3-el tudnánk csökkenteni a napi fogyasztást.

Tudom, idealista vagyok... :-(((

hm 2009.01.08. 21:27:25

@Etalon:
En elsosorban a szolgaltato oldalrol ertekeztem, most olvasva a kommentedet, megertettem a velemenyedet. Masik atomeromuvet azert lenne jo epiteni, mert lehetne arammal is futeni gaz helyett, ami szinten csokkenti a fuggoseget, es mivel van uranlencsenk, ezert teljes onellatasra is berendezkedhetnenk. Persze ertem azt is, ha mar egyszer meg van veve az a gazkazan, akkor hasznaljuk is. Viszont a gazturbinak altal megtermelt villamos energia ara fugg a gaz aratol, es az atomenergia nyerobbnek nez ki hosszu tavon.

Homalyosan fogalmazok kicsit, igy kibokom: NE legyen szuksege a lakossagnak import foldgazra futeshez, meg kozvetve sem. Innen kozelitem a problemat.

Remelem innentol mar ertheto amit irtam, es logikusan kovetkezik, hogy egy ilyen energetikai szolgaltato rendszert nem erdekli, hogy mikor jatszanak az oroszok rulettet. Persze tranzitallamnak, es a technologiai metanszuksegletunket (ipar) fedezni kell az orosz gazbol, vagy onnan, ahonnan olcson be lehet szerezni, de ilyen merteku fugges beteges, sot, barmilyen merteku fuggesnel barmikor lehetnek olyan rafaragasok, amelyek megkerdojelezik a beruhazas es a hozza alairt szerzodes nyeresegesseget, mint most.

Barmilyen energiaatalakitas veszteseggel jar sajnos. Tehat mondjuk van nyaron egy fullos atomeromu, ami tobbet termel, mint amennyi kell az orszagnak, igy egyszerubb a kornyezo allamoknak aramot eladni vezeteken, mint vizet bontani. Vagy ha nincs vevo az olcso aramra, (mert olcsobb, mint a gazturbinabol nyert, hiaba akar ~60%-os a hatasfoka) akkor viztarozoba kell a vizet pumpalni. Itt lenne most az, hogy meg kellett volna Nagymarost epiteni, igy viszont csak esetleg szerzodessel lehet Ausztria fele az o tarozojukat feltolteni kolcsonbe a magyar atomenergiaval. Amit ok aztan a tarozo leengedesevel nyernek, azt vagy megveszik, vagy visszakapjuk. Szo, mi szo, mindig ki lehet hasznalni azt a meg nem epult eromuvet, ha van kapcsolat, s igy nem kell feleslegesen beruhazni.

Telen meg gaz helyett nem mindenki, de arammal futene, igy szinten ki lenne hasznalva az atomeromu. Hosszutavon arra megy a jatszma, hogy az oroszok minel tobb penzt kapjanak a gazert, Magyarorszag adottsagai meg olyanok, hogy semmi mas ertelmes nincs nagy mennyisegben hozzaferheto energia koltseghatekonyan, csak az atom.

Mindenesetre nem ismerem a szamokat, nem tudom, hogy az allam mennyivel szall be a gazartamogatasba, es mennyivel lenne jobb, ha csak atomenergiaval futenenk, es akkor nem gazartamogatas lenne, hanem atomartamogatas. Mindenesetre gyanakszom, hogy az atomenergiabol nyert aram olcsobb lesz futesre, mint gazt egetni. (Ez az utolso mondatomon magam is meglepodom, de lehet ez is.) Teny, hogy gazt egetni kazanban meleget ad. Az aram is, de az most dragabb.

Kitertel a tavfutomuvekre, ezeket minimum ugy kene megepiteni, mint azt hiszem Dorogon, vagy Esztergomban van egy 5 MW-os kombiciklusos gazturbina. A faradt goz hojevel tavfutenek is, igy az osszhatasfoka nagyon jo. Elony a gazturbina mellett, hogy nagyon rugalmas, par perc alatt felfut, es teljes gozzel (es gazzal :) ) aramot termel. Igy inkabb korszerusiteni kellene az eromuveinket. Sot, szerintem ezek vannak tobbsegben, tehat tavfutomu csak ugy magaban nem csak fut. Vagy hulladekegeto, vagy gyart valamit, vagy aramot allit elo, es ami a vegen neki mar tul alacsony homersekletu valami (egestermek vagy vizgoz) azzal fut fel nehany lakotelepet.

Hidrogen tetejebe szokik is. Azt hiszem atgyalogol a femen, mert pici. Mivel pici, igy faradast is okoz a csoben/tartalyban, az hamarabb torik, az se jo. Hidrogennel csak a baj van.

Sajnos en is idealista vagyok. Elmeletileg mukodhetne, a gyakorlat, meg az erdekek nem akarjak.

kilinko 2009.01.08. 21:53:02

A Vajdaság magyarlakta településeit ez a gáz elkerülte.
Minden érvelés, hogy a szállítás időigényes, már az első szónál megbukott. A területen halad át a két nagy gázvezeték, az első rákapcsolt községek:Magyarkanizsa és Szabadka, Zenta, Ada, Bácstopolya, Kishegyes Feketics és így tovább. Ezek a községek vannak még most is gáz nélkül, közben befutnak az utolsó köbméterek abból a két millióból.
Majd ne felejtsetek el kezet szorítani azokkal, akik ennek a jószomszédi gesztusnak a babérjait vinnék el.
Szándékosan (és immár ki tudja hanyadszor elkeseredve) nem "testvéri" gesztust írtam.

hm 2009.01.08. 22:30:40

@kilinko:
Ez szomoru. Nem tudok szavakat talalni.

Mas: a gas.hu-n 115,1 Ft/m3 a gaz ara. Paks 8,41 Ft/kWh-ert adja el az aramot. Kis szamolas: 1m3 gaz futoerteke~36 MJ. 1kWh=1000Wx60x60=3,6MW

10x3,6MW=36MW, ez, mivel 1 sec alatt tortenik =36MJ

Igy azonos energiamennyiseg gazbol 115,1 Ft,
paksi arammal, ha nem lenne kozvetitoi dij, 84,1 Ft, ha a konnektorbol vennenk, azaz most arammal futenenk akkor ~400 Ft-ba kerulne.

Tehat mily meglepo, Paks mar most olcsobban adja az aramot, mint gas.hu a gazt, es most az energiakat vetettem ossze.

Penzehes, elkorcsosult vilag ez.

Rwindx 2009.01.08. 22:42:07

kilinko:
Találtam egy ilyen kommentet egy másik blogon:

" szinuhe 2009.01.08. 22:39:53
F0ldgázzal egyébként többnyire Vajdaság területén fűtenek, magyarul, azokon a területeken, ahol többnyire mi (vajdasági magyarok - gyengébbek kedvéért) élünk. Egyébként a jelenlegi szitu az, hogy a magyar gázt elsősorban azoknak a városoknak a távfűtő vállalatai kapják, amelyek képtelen átállni más fűtőanyagra. Időközben Németországból is sikerült gázt szerezni a B92 elnevezésű hírportál szerint s holnap már az individuális fogyasztók (háztartások) is kapnak gázt."

kilinko 2009.01.08. 23:10:15

Nos, akkor megvárom, hogy ideérjen az a holnapra ígért gáz.
A köszönőlevelemben így csak apró javításra lesz szükség.
A Köszönöm testvérek helyett: File danke .....
Apróság

U i- Ha valakinek nem lenne elég egyértelmű, én a Vajdasági magyar, igenis jogot formálok arra, hogy ha fázom, akkor a magyar gáz engem is melegítsen. Nem majd holnap. Ma!

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.01.08. 23:12:54

Nos, a3sa kommentje tetszik a hozzászólásokkal. Viszont azt felejtitek el, hogy ez eddig nem túl sok médium, azt sem tudjuk, hogy az adott oldalt hányan olvasgatják, akik ott felszólalnak, milyen beállítottságúak, vajon a saját országukban többségben vannak-e, és sok hasonló kérdés merül még fel.
Másfelől a szerbek internetezési szokásaival sem vagyok pl. tisztában, ahogy szerintem sokan közületek, vagyis nem tudjuk, milyen szinten áll pl. az internet elterjedtsége (ld. internet-penetráció :)).
De hogy értsétek, mire gondolok: ha sokba kerül a net, várható, hogy elsősorban az erősebb cégek és a gazdagabb magánszemélyek használják, így jellemzően a magasabban iskolázott réteg fog írni, kommentelni. Nekem nem velük van bajom, és ahogy olvastátok, ők is inkább önkritikusak a saját vezetőikkel szemben. Valószínűleg nem ők verik a magyarokat.
És a másik: ha egy másik energia-hiány idején is adtunk nekik energiát (áramot emlegetett valaki?), és ennek ellenére történtek magyarverések, és mégsem került elő a tettes, akkor miért is nem kellett volna háttéralkunak megelőznie ezt a megállapodást? Miért jófejkedünk ingyen, ha eddig sem térült meg a kisebbségi jogokban? Sok kis alga, azt hiszitek, hogy a politika, külpolitika terén is értelmezhető az a fogalom, hogy "bevágódás"? Ostobák vagytok és naívak, és ezzel nem segítetek az ottani magyaroknak.

Francois Pignon 2009.01.08. 23:18:30

@Repülő Majom: 99-ben azért nem jófejkedtünk annyira, elég kettős volt a dolog. Áramot adtunk el, viszont az olajembargót betartottuk. NATO tagként ellenségek voltunk, ugyanakkor nem engedtünk magyar repterekről bombázni.

Rwindx 2009.01.08. 23:21:21

kilinko:
Ha lenne gázom én adnék neked és másoknak is, de nincs. Információm volt, ennyit tudtam adni.

Etalon 2009.01.09. 09:21:30

Hm : amiről te írsz, az a távoli jövő (20-30 év mire itt mindent atomenergiával fűthetünk). A probléma (függőségünk, gázcsap lassan rendszeressé váló elzárása) most van, így amiről én írok, az a közeli jövő (2-3 év).
Elbeszélünk egymás mellett, de azzal maximálisan egyetértek (sőt ezért vetettem fel a témát), hogy "NE legyen szuksege a lakossagnak import foldgazra futeshez, meg kozvetve sem"

Ami a hidrogénnel kapcsolatos technikai nehézségeket illeti, ebben úgy tűnik jóval tájékozottabb vagy nálam, így a Te véleményedre hagyatkozom és azt mondom, hogy valóban, úgy tűnik hogy kedves édesanyám nem fogja otthon a gázkazánt hidrogénnel működtetni :-(((

Kilinko : azt hiszed mi örülönk neki, hogy nem a te lakásodat fűtötték fel azzal a gázzal? Nos közlöm hogy nem örülünk. megjegyzem annak sem örülünk, hogy szerinted neked jár a magyar gáz. A helyzet az édes öcsém, hogy csak a szád jár, de az is minek...

kilinko 2009.01.09. 12:29:25

@Etalon: Igaz hogy a szám is jár, ám az is igaz, hogy hiába, mert ha azt mondom: a magyar gáz engem is melegítsen, akkor a témához tartozó két mil. m3 gázról véltem és írtam. Tisztelt Bátyámuram. Nekem is, de mindenki másnak, még ha délvidéki
magyar is, csak az "jár", amit megfizetett. Van is miből, lett is volna mit. Legalább is azzal a jó érzéssel vettük a hírt, hogy magyar gázkontingenset adott el szerbiának a reánk is gondoló kormányfő.
De ez, ha nem a Te inged, miért vetted magadra?
Ebben a percben kaptam az utasítást a központból, hogy nyithatom a gázcsapot. Bácstopolya és Ada, de talán Kishegyes is, hamarosan rosz emlékként kezeli majd ezt a dolgot. Nem érdemes hát ezen összevitatkoznunk, komoly okunk nincs is rá. Nem rajtunk állt, mi- hogy legyen.
Legyen szép a napod!

Etalon 2009.01.09. 12:40:47

@kilinko: Örülök, hogy végre érkezik hozzátok a gáz (nyilván most már részben német, részben magyar forrásból)

Azt hiszem félreértettük egymást. Most már látom, hogy nyilván arra gondoltál, hogy ha Szerbia kap valahonnan gázt (akárhonnan is) akkor abból jusson mindenkinek. Én egy kicsit másként értettem, de ezek szerint a korábbi lehangolt és láthatóan dühös kommented vezetett csak félre.

Legyen szép és jól fűtött napod neked is.

hm 2009.01.09. 16:35:30

@kilinko:

Nahat, csak nem valami elosztokozpontban dolgozol? Akkor jol ismered, hogy mit tett a szerb vezetes azzal a keves importtal. Erdekes lenne tudni, mi a szerb valsagterv, nyilvan ha nem titok.

Etalon: Igen, en 20-30 ev utani kedvezo allapotot almodtam meg, hogy talan ugy jo lenne. Mostanra meg nincs sok otlet, hacsak nem ez: www.sorkollektor.hu Nem kell lemasolni, lehet primitivebb kollektorokat is epiteni, akar sorosdoboz nelkul is. (En nem iszom sort, de tavaly elkezdtem a sajat anyagaimbol, (gyakorlatilag hulladek ablakbol) epiteni a futesrasegitomet.) Nyilvan napsutesfuggo, de ma is meg tegnap is sutott a nap errefele. Persze nem egy nap alatt van kesz, hacsak nem nagyon egyszeru a felepitese.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.01.10. 00:24:47

Nem, ne adjunk. Egy válaszom ezügyben saját blogomról (de szó szerint illik ide):

"Nézd, etikailag még el is fogadom az álláspontodat, csak a gyakorlati politikában nem láttam eddig semmiféle hazsnát a kisantant felé irányzott számtalan nemes gesztusnak avagy az általuk küldött genyóskodás lenyelésének. Ha az efféle önzetlenség valamilyen viszonzást eredményezne, támogatnám. Ám még nem találkoztam az ellentételezéssel, tehát mint haszontalant, elvetem a békülékeny úri gesztusokat. Sajnos, a politikára máig is igaz a sztálini kérdés; amikor valaki a katolikus egyházzal kapcsolatban intette óvatosságra, egyszerűen így válaszolt: "Hány hadosztálya is van a pápának?""

Turul: egy okot mutass, hogy miért kéne egy olyan államot támogatni, amelyik a belső feszültségeit magyarverésekkel vezeti le. Sőt, ezután is ezt fogja tenni, hiába kap gázt, az semmit nem fog számítani.

Francois Pignon 2009.01.10. 00:37:32

@Molnargoreny: Ha nem mint gesztust akarod látni, hanem mint haszonra váltható dolgot, hát itt egy: Mert erőt mutat. (És nekünk önbecsülést, emellett.)
A szlovák-magyar vita alatt egyik visszatérő és jogos felvetés volt, hogy a gazdaságok állapota miatt most nem állhatunk oda úgy mint évekkel azelőtt, hogy mi vagyunk az erős gazdaságú mintaország.
Most meg akkor lehet villogni, hogy amíg máshol elfogy a gáz, mi olyan tutin csináltuk a dolgot, hogy még adni is tudunk.
Annyiszor mondják mostanában, hogy a gáz fegyver meg hatalom, hát tessék, most fitogtathatjuk. Jól jöhet ez később is.

Remélem ez megfelel pragmatikus megközelítésnek.

Amúgy persze szerintem elég indok az, hogy jófejnek lenni jó ;)

Perillustris 2009.01.10. 17:48:16

@Molnargoreny: "Ha az efféle önzetlenség valamilyen viszonzást eredményezne, támogatnám."

Ööö... mi van?

Carnivora (törölt) 2009.01.14. 15:56:26

Magyar táblákat festettek le a Vajdaságban

A tiszaszentmiklósi után az óbecsei helységnévtáblát is összefirkálták ismeretlenek.

-

hálás szerb nép megköszönte

smalladam 2009.01.14. 17:12:32

"Magyar táblákat festettek le a Vajdaságban

A tiszaszentmiklósi után az óbecsei helységnévtáblát is összefirkálták ismeretlenek.

-

hálás szerb nép megköszönte"

szerintem a legnagyobb jóbarátság esetén is mindig lesz pár ilyen barom...ebből kár az egész népre tanulságokat levonni