Kommentszűrés
’09 jan
7
16:31

A gázválság táltosai

Írta: TuRuL_2k2

 Lehet saccolgatni, hány anpig elég a gáz. Lehet bánkódni azon, hogy mennyire volt jó ötlet a legkisebb falut is gázfűtésre állítani, tíz- és százmillárdokkal dotálni a gázfogyaszást, példátlanul gázfüggővé téve az országot. Lehet neofita buzgósággal tenni hitet a korábban lesajnált Nabucco mellett. Lehet számolgatni a kategóriákat.

 De közben nem szabad megfeledkezni a két éve felfedezett, hatalmas tartalékokat rejtő makói gázmezőről, s hős táltosainkról, akik eddig egyedül érdemben hozzájárultak a magyar energiafüggőség felszámolásához. A Szent Korona nevében birtokba vették a magyar föld rejtette magyar gázt:

A videó egyik kommentelőjével együtt mondjuk, együtt kérdezzük:

Sokan mosolyognak ezen az akción. Arcukra fog fagyni a mosoly majd, ha nem tudják kifizetni a gázszámlát! Ebből a mezőből száz évre elegendő gáz termelhető ki, köbméterenként 4 azaz NÉGY forintért. Mennyiért is vesszük a zsidóktól magyar testvéreim?

(Némi utólagos kiegészítés: azt gondoltam, a videó és a zsidóktól-vesszük-a-gázt annyira abszurd, hogy nem kell szólnom: ez bizony irónia. A kommentekből kiderült, hogy kell: ez bizony irónia. Ha gyenge, akkor gyenge.)

Címkék: gáz

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr36863721

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Erről ugatok - blog az Európai Unióról 2009.01.08. 00:33:46

Gáz van, nincs gázVegyünk egy egységsugarú brüsszeli energiapolitikust. Átlagos munkanapján eddig különböző erősségű vitákon, előadásokon, konferenciákon, workshopokon vett részt, olyan témakörökben, mint a Társadalmi egyeztetés a károsanyag-kibocsát…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trewq 2009.01.07. 19:58:16

Még egyszer! Mennyi a gáz mai világpiaci ára? Mert ha van világpiaca, akkor napi árnak is kell lennie?

Kenneth 2009.01.07. 19:58:52

@bridgeman:
Én is hasonlót fejtegettem fentebb, csak ettől a fűtésdíjuk nem csökken, így úgy gondolják, hogy basznak rá egy forintot is költeni...

Zzoorroo 2009.01.07. 19:58:57

@bridgeman:

Hm, bocs, de ez a klasszikus magyar "a telken jó lesz" mentalitás...

Zzoorroo 2009.01.07. 20:02:45

@trewq:

Na, nem bírom tovább...

Te idióta... A búzának van világpiaca? A rizsnek? A lignitnek? Az alumíniumnak? A kávénak?

És ezeket egyértelműen tudod paraméterezni EGY világpiaci árral?

Te a marxizmus-leninizmus óta nem olvastál semmit? Pedig megjelent egy pár jó kis könyv, igaz, képek nincsenek benne...

Hogy valaki összekeverje a világpiacot az egységárral.. Ó, te jó ég...

trewq 2009.01.07. 20:04:24

Zzoorroo, a Kőbányai panelproli játssza a nagy geopolitikai szakértőt.

Zzoorroo 2009.01.07. 20:05:43

@Zzoorroo:

Bele is fáradtam ebbe a hülyébe, megyek vacsorázni, majd a gázon megsütöm a húst - amíg jön a csövön a gáz :)

Rwindx 2009.01.07. 20:06:29

freehckr: elfűtötték.

egri Fehér 2009.01.07. 20:07:13

bocs Turul az oktalan fikázásért, de annyira hideg van, hogy az iróniaméter tag hiányában komolyan vettem a posztot

Zzoorroo 2009.01.07. 20:08:07

@trewq:

A Kőbányai csak sörben nagybetű, okoska... Nem kéne annyit fogyasztani belőle.

Na üdv, gazdasági Nobel-díjaskám :)

A gáznak nincs világpiaca... Ezt felírtam magamnak, mint az elmúlt hét legnagyobb poénját :)

Copyright by trewq

trewq 2009.01.07. 20:08:14

"Te idióta... A búzának van világpiaca? A rizsnek? A lignitnek? Az alumíniumnak? A kávénak?"
Igen, ezeknek van napi világpiaci ára, mivel könnyen szállíthatóak. Mivel a földgáz nem ilyen, emiatt nincs világpiaci ára. A szerződéses ár meg kizárólag az erőviszonyoktól függenek.
És milyen egységárról beszélsz te idióta?

trewq 2009.01.07. 20:14:28

Zzoorroo, maradj inkább a swingernél és a gruppennél, ahhoz talán még értesz.

trewq 2009.01.07. 20:17:52

" A kakaskodás hevében gyakran megjelenik a fenyegetőzés a piaci árral. Ez a gáz esetében meglehetősen nehezen értelmezhető, annak ugyanis (az olajjal ellentétben) nincs világpiaca. A készletek koncentráltan helyezkednek el, a szerencsétlenebb országok pedig csak egy helyről tudják beszerezni. Így piaci ár sincs. A kitermelő országok ezt ki is használják. Eltérő árakat alkalmaznak a kétoldalú szerződésekben, politikai alapon differenciálva. A megállapodások általában titkosak. Így például azt sem tudhatjuk, hogy a magyar gáz-nagykereskedő mennyit fizet a gáz köbméteréért."

becsmik 2009.01.07. 20:20:42

Köszönjük meg döntéshozóinknak, hogy még most sem merül fel senkiben kosza gondolatként sem a megújuló energiahordozók kihasználása. Se közép se hosszú távú tervben nincs benne a biomasszán kívül(mely mint tudjuk a legkevésbé hatékony), 1 komolyan vehető alternatív energiaforrás sem . Példának okáért itt a fűtés, miért nem támogatja az állam a geotermikus energia elterjesztését? Kit érdekelne hogy mennyit adnak az oroszok ha nem gázzal fűtünk . Persze akad néhány példa a megvalósításra de csak komoly utánajárás és megterhelő anyagi ráfordítás után .
Erről persze ilyenkor sem beszél senki ...

trewq 2009.01.07. 20:22:18

Szentiványi (SZDSZ-es):
"A vezetéken szállított gáznak nincs világpiaci ára"
forrás: beszelo.c3.hu/cikkek/mintha-belgradban-vagy-kijevben-lennenk

Jonas-R 2009.01.07. 20:25:09

Mondjuk nem vagyok szaki a témában, de simán röhögtem, amikor előálltak a 4 forintos árral. A magyar mérnökök nem olyan hülyék, és a geomorfológusok is elég elismertek. Lehet bízni abban, hogy ha a mol nem ugrott rá, akkor valszeg nagyon kockázatos, (amihez pici) vagy egyszerűen nem lehetséges jelenleg.

A lakásszigetelésről a saját sztorim:

10-es panel 60 lakás. Közösképviselő a kőközpont felett, mi a X. emelet széle. Elkezdte erőltetni az egyedi mérést, kicsit utánanézegettem, témában jártas mernök haverokat megkértem nézzenek utána a számoknak, mi azzal szarul járnánk, ezért azt mondtuk, hogy kifizetjük a mért hőleadással súlyozott összeget, van ilyen lehetőség, hogy súlyozzuk a leadott hőmennyiség árát, a lakáson kívüli hőleadási arányokkal házon belül. Teljesen korrekt megoldás, sőt, mivel azt, hogy ne csak egyedi mérés legyen, hanem külső szigetelés illetve nyilászárócsere simán elutasították, sőt mi lettünk a burzsuá gecik, mert a kisnyugdíjjas miből fizesse ki a külső szigetelést ugye.

Szóval gondoltam ezzel a megoldással még ezt is segítjük, hisz ha nekem kevesebb kifele a hőszivárgásom, akkor ő is kevesebbet fizet, és meg befektetnem is nekem kell többet. (kettőt kell benne továbbgondolni, hogy az ember megértse, a házban volt 3 tulaj aki értette.).

A lényeg, ő kevesebbet akar fizetni, és leszarja az energiatakarékosságot, rációt, akármit, sőt, komolyabb beruházást sem szeretne.

Még annyit, hogy mivel duplapanel, a tető cirka 35% felettünk van. Mikor beázott ÉN fizettem ki az egész tető javítását, (mert akkor már legyen megcsinálva, csak egyben érdemes szigetelni) mert a ház nem volt hajlandó, és ismerve a ház költségvetését pereskedni sem nagyon érdemes. Ésmégannyit, hogy azt a javaslatot, hogy a közösköltséghez rakjunk hozzá nm-ként 20 forintot (!) havonta, amit berakunk felújítási alapba, hogy négy öt év alatt legalább termelődjön valami pénz amivel lehet pályázni, mint önerő, szintén elutasította a ház.

Most őszintén, én ezek után egy forintot nem szeretnék a panelra költeni, hanem inkább rakok félre, hogy elköltözzek egy szép és minden bizonnyal távoli kertesházba, ahol majd szépen kigondolom, hogy a legtakarékosabb nekem... hosszútávon.

Az emberekkel van a baj.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.07. 20:30:44

@Kenneth: ezek független ellátást eredményeznek?
Szövegértés hanyas?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.07. 20:34:24

A gáz világpiacii ára?
Ilyen nincs csak a magyar híradóban, meg a kormányszóvivő.hu-n.

Az olajnak mi a világpiaci ára? Brennt nyersolaj ár van. Ált. ez az etalon. A gáz árát, amit Mo. vesz a muszkától ehhez számolják.

Ha mástól vennénk (pl. cseppfolyósítva, tartályban) akkor más lenne. A gázt nem jegyzik így mint az oljat. Tőzsdés van itt?

Jonas-R 2009.01.07. 20:39:14

@trewq:

Ez így konrétan nem igaz.

Tény, hogy eltérőek az árak, de ez nem azt jelenti, hogy nincs piaci ára, csak azt, hogy minden üzletnél külön határozódik meg. Azért nehéz értelmezni az árakat, mert mivel az oroszoknál van a legtöbb erőforrás, az oroszok bizonyos szerződésekben az ellenértéket nem pénzben kapják. Például a kazahoktól a bajkonurért cserébe is engedményeket tesznek bizonyos erőforrásokra, de ugyanez van az ukránokkal is, ők (ezt itt is most pontosan nem vágom) de jelentős kedvezményt adnak a gázra, és szerintem jogosan veszik zokon ha ezek után még lopják is tőlük.

mellesleg
www.eia.doe.gov/cabs/Russia/NaturalGas.html

A magyar szerződések meg tényleg titkosak, de ez ebben az országban mondjuk nem annak a függvénye, hogy mennyire koncentrált piacon köttettek. ugye.

Kenneth 2009.01.07. 20:40:08

@vero:
én még olyat nem hallottam, hogy független energiaforrás, de biztos ez egy új kategória. Mondanál ilyeneket?

PXXP 2009.01.07. 20:42:13

A gáz árát általában a könnyű fűtőolaj és a gázolaj előző háromnegyedéves árának alapján határozzák meg. Világpiaci ára nincs.

PXXP 2009.01.07. 20:43:44

Illetve van, ahogy vero megjegyezte: a magyar sajtóban.

Francois Pignon 2009.01.07. 20:44:17

@vero: Jegyeznek.
tonto.eia.doe.gov/oog/info/ngw/ngupdate.asp
De ez spec amerikára vonatkozik.
Az olajat is egyes területeken jegyzik, a Brent például északi tengeri, de ott nincsenek túl nagy eltérések az árakban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.07. 20:48:12

@Kenneth: szia kenny...

van két vicces kérdésem: a fletó garázsa fűtött?
s ha igen, akkor be lehetne-e oda húzódni éjjelre-nappalra?

:)))

van egy komoly kérdésem is MINDEN kommentelőhöz...

NEM TUDJA valaki, hogy a "Hidegháború" :))) idején mivel fűtőttek Európában...?

tényleg érdekelne..., előre is köszi a válasz(oka)t

tevevanegypupu 2009.01.07. 20:51:23

Cserepkalyhaban futottek meg vaskalyhaban, szennel es faval. Aztan mindenki megbolondult, a cserepkalyhakat - neha a legszebeket is mert gyonyoruek is voltak - lebontottak es jottek a budos gazkonvektorok.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.07. 20:52:26

FP: az USA-nak van belső földgázpiaca, de az csak belső.

Francois Pignon 2009.01.07. 20:53:51

@ufó: A keleti felében orosz olajjal meg gázzal, de a nyugatnak azért jutott és jut most is az Északi tengerről. No meg akkor még sokkal több szenet használtak mindenfelé.

Jonas-R 2009.01.07. 20:54:40

izé az amcsiknál nyitott verseny van, rengeteg szolgáltatóval, akik általában dinamikusan és rendszerint progresszíven áraznak. (nem mindegyik, de a lényeg, hogy a kiszolgálóktól a köztesek versenyeznek a gázért és az kliensért, viszont az ember nem cseréli naponta a gázszolgáltatóját, de ha valamelyik nagyon elpofátlanodna, akkor azért büntetődik, tehát egy elég jó szabadpiaci modell szerintem)

ufó, nekem nagymamáméknál olaj volt, meg fa persze. Az olaj volt az újjabb :) (de ismerjük a németbrikett kifejezést is ugye)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.07. 20:55:03

Oh, Turul, Magától teljesen függetlenül írtam meg ugyanazt, csak most látom:

konzervativok.blogspot.com/2009/01/pimpa.html

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.07. 21:16:49

@Francois Pignon: köszy szépen...

kenny nem válaszol...

a fletó fűtött garázsába be lehet húzódni?

nem tudjátok véletlen?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.07. 21:18:09

@Jonas-R: köszi Neked is...

s amikor Mátyás királyt az Duna jegén mögválasztották...

akkó' mi vót?......................

Valandil 2009.01.07. 21:20:00

Nálunk nyáron volt panelprogramos szigetelés+nyílászáró csere (Szeged). A lakásokban a radiátorok el vannak zárva, az épület központi szabályzója minimumon, ennek ellenére 28 fok van mindenütt.
Hogyan? A hőszolgáltató az eddigi 65 fokos víz helyett 80 fokost nyom nekünk, és ez után fizetjük a hődíjat. (Tegnap voltak kint, mert sokan panaszkodtak.) Ezek után sajnos nem marad más, mint ablakot nyitni, ha aludni szeretnék (kb. 3 óránként így is felébredek, akkor 5 perc ablaknyitás).
A szolgáltatónak érdeke (francia), hogy eladja a hőt, és egymás után 2 enyhe tél is volt, ami csökkentette a profitját...

Francois Pignon 2009.01.07. 21:25:56

És hogy egy klasszikus se maradjon ki:

„Európának szüksége van az orosz energiahordozókra, Oroszországnak az európai fogyasztókra. Aki itt valamit nem ért, az előbb-utóbb rajtaveszít" – idézte Gyurcsányt a Kommerszant című orosz lap.
matula.hu/index.php?section=article&rel=50&id=615

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.07. 21:38:56

minden kedves fagyoskodónak küldöm soxeretettel e remekbe szabott számot...

www.youtube.com/watch?v=eOIdEtAA2wE

Kalmár 2009.01.07. 21:43:58

Az a lényeg, hogy alattunk a világ eljövendő 1.számú kincse, a víz.
Mint kiderült, komoly gázkészletek szintén.
De jó, hogy mindent eladunk, pár bűnöző politikus személyes gazdagodása érdekében.
Azután majd valamelyik külföldi államtól, vagy magáncégtől vesszük a seggünk alól kihúzott kincset. Gratula.
Tökmindegy kihez imádkozik.
Ez nem korrupció, ez hazaárulás. Bitóra velük.
Nem igaz, hogy ilyenre nincs pénz, megtalálni a talpunk alatt a vagyont.....
Elképesztő ahogy 10 milló ember vagyonát, pár 100 politikus némi árrés fejében multikhoz, nagytőkésekhez átnyomja.
Még hogy rendszerváltás? Akik papoltak az állami vagyon felügyeletének fontosságáról, azok most csinálnak pár céget és papolnak a magántőke felügyeletének előnyeiről. a piac jótékony hatásairól. Vajon mi a fene lett olcsóbb a versenytől???

intelligensvaros 2009.01.07. 21:47:18

Egy lenézett kis Pest megyei városka új Polgármesteri Hivatala és új Közösségi Háza geotermikus fűtéssel és hűtéssel fog üzemelni, ha elkészül. A szabályozás magyar mérnökök fejlesztése, minden fogyasztási adat lekérdezhető lesz, még az is hogy a művház takkere mennyi ideig használta a villanyt a mosókonyhában. Légkondik helyett a cirkuláló hideg víz fogja hűteni az adócsoportot, miközben az iparűzési adómat számolják. Ha nap süti a polgármer szobájának falát, a rendszer csökkenti a szobájába küldött meleg víz mennyiségét.
A helyiségekben elhelyzetett termosztátok IP címmel rendelkeznek, de netes kapcsolat mellett radiófrekvencián is működtethetők. A vezérlés érpárjaira ráfűzünk egy teljes kommmunikációs rendszert: beléptetéssel, biztonsági rendszerrel és minden földi jóval. Nem csak a szakértelem, hanem az eszközök nagy része is hazai előállítású.
Szóval van remény!

mig8 (törölt) 2009.01.07. 21:49:19

Van egy dolog, amit közben elfelejtetek. Makón valóban ott a gáz, de még nem termelik ki. Sőt, mire a tényleges kitermelés megindul, még eltelik pár év. Arról nem is beszélve, hogy olyan módszert alkalmaznának, amit eddig még nem túl sok helyen tettek.

Szóval egyáltalán nem biztos, hogy holnap a makói gázzal fogtok fűteni. :-)

nan jar? 2009.01.07. 21:49:33

Bécsben nemrég adták át a harmadik hulladékégetőt.Ott voltam, láttam. Bent van ez is a városban, a teherautóknak nem kell 50-80 kilométert furikázniuk a válogatott szeméttel, és nem ássák el, mint pl. Ürömön. Elhittem, amit a technológiát ismertető mérnök mondott: széndioxidot bocsájt ki az 1000 fokos égés, mást nem. Azt viszont kétszer is lefordíttattuk, hogy mennyibe kerül egy 60 nm-es bécsi lakás távhője havonta, az égetőknek köszönhetően.15 000 Ft. A város 70 százaléka erről fűt, és az áram 35%-át is ezek az erőművek adják. Vesd össze-az ottani keresetek szintjével, ezt az energia-masszát nem kell kiszívni valahonnan, minden égés termel széndioxidot, nem szennyez tovább a hulladék, az építtetésii hitelt a befolyt díjakból fizeti a város-és igaz, a tököt meg kell csípje a fagy, akkor érik be.

Francois Pignon 2009.01.07. 21:58:47

Tegyük hozzá, hogy a Hundertwasser tervezte Spittelau égető turistalátványosság is.
i.pbase.com/o4/62/579762/1/58513519.Spittelau.jpg

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.07. 22:02:49

@lássad: hát...

ha ennek csak fele is igaz, akkor a büdös gyurcsány meg a demszky most má' ne azt a 89 darab nácit hajkurássza, hanem tegyenek ÉRDEMI lépéseket...

radiris 2009.01.07. 22:07:56

@trewq: - Beszélő cikk, mint bizonyíték?! Ez jó, nagyon jó... Lehetne mindjárt TGM vagy Kiss János, esetleg Bauer-idézet is, a nagy magyar gazdaságpolitikusok szellemi tárházából.

És Szent-Iványi, aki a múltkor a BME-n azt bírta mondani egy előadásán, hogy nincs is nagy különbség Szerbia és Magyarország külpolitikája és Európában elfoglalt helyzete között...

_kuncog_

trewq 2009.01.07. 22:10:02

Gázüzemű távfűtőmű a legnagyobb hülyeség. A gázfűtés hatékonysága 10 lakásnál szinte ugyanannyi, mint 10 ezer lakásnál. Inkább a geotermikus vagy egyéb alternatív energiaforrást kellene használni.

Rwindx 2009.01.07. 22:12:17

ufó:
optimista vagy, ami jó :)

radiris 2009.01.07. 22:19:43

@lássad: :- A bécsi példát én is láttam, bárcsak ott tartanánk...

is 2009.01.07. 22:28:29

@Francois Pignon: még kérdezted, hogy a távfűtéses lakásba lehet-e egyedi szabályozót szerelni. nos, ha egycsöves a fűtés, akkor nem, mert egyetlen cső jön le a tizedikről az elsőre. soros kapcsolás, ha bárhol megszakítanád, az összes lakónak megszakítanád a fűtést.

az egycsöves rendszerben ugyanis fellövik a tizedikre a meleg vizet, majd elkezdik a radiátorokon kersztül lecsorgatni. a kilencediken az a víz fűt, ami a tizedikről lejött, és miután átment a kilencedik radiátorain, megy tovább a nyolcadikra stb. ezért a tizediken még kurva meleg a víz, az elsőn meg már esetleg hideg. viszont: ki is találták, hogy hogyan nem fagy meg mégsem az elsőn valaki. a tizedikre három tagos radiátort tettek, az elsőre meg tizenöt tagost. már amikor megépítették, mert volt eszük, így ugyanannyi hőt adott le a tizediken is, mint az elsőn. csak jöttek a kedves lakók a hetedikre: vazze nincs rendes radiátor, és szereltek egy tíz tagosat. na náluk van 28 fok, és ők nyitogatják az ablakot, és az elsőre így tényleg nem jut már hő.

AKI AZ BALAKOT NYITOGATJA, AZ CSERÉLJEN KISEBB RADIÁTORRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

main editor 2009.01.07. 22:40:18

Alternatív energia.
Hosszú távú program kell. Tényleg magas a teljes rendszer kiépítése, s hogy miért?
Mert hatalmas haszonnal árulják és kik? Szinte csak külföldi cégek. Én egy olyan cégnél dolgozom aki egy angol cégnek szállít készreszerelt talaj hőcserélőket. Anyagköltség 65% Előállítás 20% Szállítás 5% Haszon 10%. (Iszonyatt nyomott áron kell szállítani, és a angol font gyengülése miatt, most még olcsóbban szeretnék). A lényeg magyarországi márkakereskedésben 550%-os áron veszed meg.

Azt kellene támogatni (illetve hosszútávú programot kidolgozni), hogy legyen magyar gyártó és ne csillagászati haszonnal értékesítsen.. s akkor támogatni sem kell a rendszer kiépítést.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.07. 22:40:44

@Rwindx: Te is gyüssz?..., ha le kéne pattanni innen a lepratelepről...

Brazil rulez!!!!!!!!!!!!!!!!

Rwindx 2009.01.07. 22:44:12

Mondjuk én meglepődtem hogy létezik egycsöves rendszer, ahol én laktam anno azt a hetvenes évek elején építették és két csöves volt, azaz a lakások párhuzamosan voltak bekötve a fűtő körre. Eléggé elmebeteg volt aki kitalálta hogy egy csövön kell mennie a fűtésnek egy x emeletes panelben. Az hogy minimálisan kisebb a veszteség azon kívül nem gondolt semmire. Szvsz.

ja, IS: életemben először egyetértek veled valamiben. :)

Rwindx 2009.01.07. 22:46:48

ufó: legalább 4 éve gondolkodom rajta :) De még nem határoztam el magam, ráadásul tavaly megvettem életem első lakását. Szóval nehéz döntés lenne. Inkább rendet kellene rakni a lepratelepen :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.01.07. 22:48:45

@Kettes
Miért, az oroszok ha picit megfenyegetnék Ukrajnát, az nem lenne hatékony? Mondjuk az ukrajnai oroszok közti feszültségkeltéssel, annak finanszírozásával, az ukrán szakadár nemzetiségek támogatásával - akár a kárpátaljai magyarokéval? Ukrajna minden, csak nem stabil állam.

Ha olvastad az írásomat, nyilván nem értetted meg. Azt mondom: ha nem kapunk legalább különleges elbánást ilyen helyzetben, akkor nagy kár volt Gyurcsánynak kinyalni Putyin seggét. Így ugyanis a nyugat nem bízik bennünk, az oroszok pedig köszönik a nyalást, de nem nyalnak vissza, hanem csak finganak egyet Gyurcsányra.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.07. 22:48:48

@is: lekapattam az mesterrel a lakótelepi lakás konyhájában az kibaxott radiátort..., mert amúgy se volt bekapcsolva SOHA...

mit mondott az távfűtőbxsszszájbagyurcsányművek...?

NEM lehet a lakásban radiátor nélküli helyiség...

hosszas tökölés, passzolgatnak ügyosztályról ügyosztályra...
(még JÓ, hogy NEM fizetek adót..., ez komoly)

s tudod-e, hogy miért NEM kellett végül visszarakatnom az radiátort az tetvesmocskosak miatt?

MEGOLDÁS: az előszobájában senkinek nincs radiátora az épületben...

ITT tartunk, mink mádzsáryországban..., baszod-e?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.01.07. 22:49:47

Na, nem tudom, hogy kell olyan ugráló kukacos izét csinálni, begépeltem és csak fekete lett.

Francois Pignon 2009.01.07. 22:53:12

@is: Köszi. Úgy látom, nem csak nekem új ez az egycsöves rendszer.

nan jar? 2009.01.07. 22:59:26

....az egész bécsi "példában" az fájt a legjobban, hogy a probléma megjelenésétől ( túl sok megint a hulladék) a szemétégető beindulásáig csak két év telt el. Szóval "radiris", ez csak az itteni szubjektív időszámításunk miatt nagyon sok idő...Most illik ide a "Messze van ,mint Makó Jeruzsálem" mondás.

majdéntudomhogy-hogyvan 2009.01.07. 23:06:29

Ennek a gázkrízisnek ősszel jön majd el az igazi böjtje. Akkorra a most gázzal fűtők (mint én is) lecserélik a kazánt vagy konvektort. Mindenki fával vagy energiafűvel, szalmával, szénnel akar majd tüzelni! És akkor a szén ára megtriplázódik, a kukorica helyére energiafűvet vetnek, és fél év alatt kiírtják az összes erdőt!

PXXP 2009.01.07. 23:10:36

@Molnargoreny: Rá kell kattintani a hozzászólás jobb alsó sarkában található "válasz erre"feliratra.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.01.07. 23:13:03

@PXXP: Na basszus, de nagy marha vagyok. Hiába, a gép nem az én világom. Köszike.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.07. 23:17:06

@majdéntudomhogy-hogyvan:

a tehénlepény ne felejtsd ki a felsorolásból-e...

mán a szárazat 'természetesen'...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.01.07. 23:36:39

Majd importálunk szárított teveszart a sivatagból:-)

Invictus 2009.01.07. 23:43:20

Kíváncsian várom mikor jönnek a balosok azzal, hogy erről is a zorbán tehet (az biztos, hogy ha a fityesz lenne kormányon, akkor már minden zengene attól, hogy a zorbán megharagította a ruszkikat, ezért nem kapunk gázt...).

Invictus 2009.01.07. 23:45:20

majdéntudomhogy-hogyvan 2009.01.07. 23:06:29

Ahhoz nagyon durva gázkrízisnek kellene lennie. Nem hiszem hogy az lesz, a ruszkik csak meg akarják mutatni, hogy kinél van a gázcsap, el ne felejtsük.

Bedi 2009.01.07. 23:56:05

@Invictus: Elkéstél, már délután leírtam, hogy gázügyben mit köszönhetünk neki: (17:53 és 18:09)

beleszolok 2009.01.08. 00:02:00

Szerintem borzasztó egyszerű a képlet. A ruszkik egyszerűen most, a leghidegebb időben akarják megmutatni, mivan akkor, ha akárki ellenszegül. Egyszerűen elzárják a csapot, és kussol mindenki. Szerintem ez az első lépése annak, hogy bejelentsék, meggondolták magukat, és mégsem az olaj árához akarják igazítani a gáz árát. Az ugyanis csak addig tetszett nekik, amíg meredeken fölfelé haladt. Az, hogy negyedéért adják, mint a legmagasabb ár, az már nyet harasó.

Ennyi a trükk. Szerintem.

Francois Pignon 2009.01.08. 00:09:01

Azért az oroszok sem fognak jól járni ezzel a keménykedéssel. Nem csak nekünk van szükségünk gázra, nekik is az érte kapott pénzre.
Most persze ők szívathatnak, de hosszabb távon nem járnak jól ha sokat keménykednek. Mert ki akarna ezek után az ő gázukra alapozni? Átállnak másra, illetve a kockázat miatt kevesebbet lesznek hajlandóak fizetni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.01.08. 00:11:21

"Ennyi a trükk. Szerintem."
Vissza próbálják hozni azt amit az elmúlt félévben
vesztettek. Tipikus mafiózó temperamentum.

Invictus 2009.01.08. 00:13:02

@Bedi: Jó, én konkrétan a gáz elzárására gondoltam...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.01.08. 00:14:54

Francois,
Az ukrán tartozás kell nekik: azonnal, rontom-bontom.
Ha az megvan, majd nem keménykednek tovább, hanem
végigjárják európát mosolyogva, mintha mi sem történt volna,
és mindenkivel újra lekezelnek.

v2peti 2009.01.08. 00:18:03

@Francois Pignon:
Más országokban hogyan fűtenek a falvakban?

A szeneskályha már kiment a divatból. Az olajkazán máshol is drága (bár a fűtőolajat lehet olcsóbban is adni a gázolajnál, mert nem minden országra jellemző az olajmaffia), kizárólag fával csak az erdős részeken célszerű tüzelni, a villany baromira drága, alternatív megoldások (biomassza, faapríték stb...) meg azért csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.01.08. 00:21:12

"A szeneskályha már kiment a divatból. "
Berlinben pl. nem. Fával is sokan fűtenek ott, akár milyen meglepő.

v2peti 2009.01.08. 00:21:50

@trewq: Nálunk pl. gázmotorral van kombinálva, és így áramot is termelnek vele.

Francois Pignon 2009.01.08. 00:29:19

Világszerte több olajat fűtenek el, mint gázt. Mi kiemelkedünk a gázfelhasználás arányában.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.08. 00:34:47

@beleszolok:
Ezt én is minden további nélkül el tudom képzelni. Az oroszok szerintem egyben kísérletezgetnek is, kíváncsiak, pontosan hogyan is hat a gázhiány, milyen erős fegyver (hiszen eddig csak elméletben lehetett végigjátszani, milyen hatással van az európai országokra, gazdaságokra a gázhiány)...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.08. 00:35:31

@Kenneth // Perzse mondok. pl. az utca biogáz erőműve, ami a háztáji trágyával, komposzttal, meg faforgáccsal üzemel. Amit feljebb valaki említett mint kis osztrák csodát. De van Székelyföldön is, csak ott nem állami támogatással csinálják, hanem maguk hegesztik a tartályt és a csövet.
De ha nem tartasz marhát (ahogy így olvaslak) a napelem is függetlenebbé tesz, mint a panelszigetelés. Vagy a cserépkályha - hogy földhözragadt legyek.
Márhogy Gy.F.-től, a gázártámogatástól és a Gazpromtól függetlenebb.

Aztán van a teljes függetlenség, amikor kimész egy tanyára és a saját birtokodról szerzed be a tüzelőt. Igaz a láncfűrűszbe már gázolaj köll.

Kösz Francois Pignon // Ezt nem tudtam (Gáz, tőzsdén jegyzett ára.) De a lényegen nem változtat: monopolhelyzetben lévő egyedüli eladótól vásárolt termék árára ne mondjuk már, hogy ez a világpiaci ár. Főleg ha pl. Német o. ugyanattól ugyanakkor olcsóbban veszi.
Ez Gy.F. és TSZCS könyvelő propaganda 200 milliós szerverről.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.08. 00:38:28

TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2009.01.08. 00:34:47
Az, hogy az ukránok senkit nem engedtek a gázcsap közelébe, inkább azt erősíti, hogy ők nyelik be.

Kár, hogy a topic témájáéhoz (Szent Korona, birtokbavétel stb.) nem jönnek hozzászólások. Ezek szerint senki sincs tisztában azzal, ez mit is jelent.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.08. 00:44:47

@vero:
Mér azt mondják, beengedik a megfigyelőket:
www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=40452

Persze ettől még ők is ludasok lehetnek, de én inkább az oroszokra gyanakszom.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.08. 00:52:00

Hát, köszi. Nem olvastam, csak este hallgattam a rádiót, amiben meg pont ezzel ellentétest mondtak, márhogy az eu emberei nyilatkozták, hogy basznak őket beengedni, a határon is.
Holnapra kiderül.

mx3 2009.01.08. 02:06:45

Itt az a baj, hogy kommentel az a 42 fö roki akik éjjel nappal a gép elött ülnek és minden Index-es poston vartyognag iparilag.Velük probál vitába szállni észérvekkel a normális kissebbség. Szerintemfagyjon meg az összes indexen kommentelö törzsnyalo genya

nan jar? 2009.01.08. 03:07:50

@mx3: Na, végre beindult a fűtés! Én még csak ma este 10-kor kezdtem el ezt a műfajt, és tényleg érezhető az általad említett szivárgás. De nincs teljesen igazad, mert aki egy másik oldalon reaktor- szakértő volt, itt már oroszlélek-látó stb.Egyébként sok jó észérv van pl ezen a lapon is.

gramercy (törölt) 2009.01.08. 03:34:10

makói gáz = eocén program

SOSE fog megvalósulni

nekemtenemmutogatol 2009.01.08. 07:33:11

azt a gázmezőt nem 2 hanem úgy 32 éve ismeri a szakma, nincs benne semmi újdonság, pont ennyi ideje tudjuk, hogy nincs hozzá technológiánk, hogy kivegyünk onnan gázt.
Aki megvette a termelési jogot, az már milliárdokat ölt bele és egy ceglédi kantára való gázt se kapirgált ki egyelőre, pedig neki még technológiája is van. igen drága mulatság, nem minden kockázat nélkül való és a beleölt lóvé felétől a széljobberek már összehugyoznák a Kossuth-teret. A sámánok meg kutyát nem érdekelnek, öncélú értelmetlenkedés, amíg nem harpják meg a járókelőket vagy dobálják kővel a vonatot, nem kell törődni vele.

A takarékoskodás egyébként okos ötlet, csak pl. pont a panelban nem nagyon lehet, én is abban laktam, sokat. Akármit csinálok, ugyanannyit fizetek. Nem azért tartottuk nyitva az ablakot télen, mert olyan köcsögök vagyunk, hogy az utcára basszuk el az energiát, hanem mert semmilyen más mód nem volt arra, hogy csökkentsük a 28 (!) fokot a lakásban - szintén egycsöves rendszer bypassokkal. Elzártuk amit el lehetett. Így lett csak 28... Végig az utcán lehet látni, hogy merre meg a távhő vezetéke, ott hóesésben is száraz a járda. Sebaj, azt is én fizetem.

Felújítás? Ne vicceljünk, 180 lakásos társasház, és még a közös képviselő se lop, 4x futottunk neki, könyörögve, hogy mindenki bólintson rá, kaptunk volna támogatást, kedvezményt és panelprogramot. Az egyik szomszéd épületgépész, ingyen dolgozott a házért másfél hónapot, utánajárt, keccsölt és csinált egy tervet amelyben a távhőt kibasszuk, veszünk saját, modern kazánt, a 3 épülettömb tetejére melegvizes vákuumcsöves kollektorokat a hmv-hez, egyedi mérést mindenkinek, ház kivülről becsomagolva.
Igaz, ha nincs gáz, akkor szoptunk volna, de legalább nem fizetünk érte. Került volna 100k-ba lakásonként és az 5500 forintos kk felment volna 7ezerre. Az előzetes becslések szerint a téli havi számlánk lett volna 7-8kHuf, fűtéssel, melegvízzel, szőrrel, pöcökkel. Amennyi a nyári távhődíj, fűtés nélkül!
(ja és a lakásokban nincs gáz, mert magasház, nem lehet. de kazánunk lehetett volna közös, egy darab. )

Na mi lett belőle? Lófasz habbal. Ráadásul baszom kedvezményeket ajánlgattak a nyílászárós cégek, hogy 400 ablakot egyszerre megvenne valaki... A kollektoros cég meg valami referencia telepítésként használt volna, amitől bazi kedvezményt adott a cuccra.
Mondjuk az az egyébként nem rossz panel még 20 évig korszerű lett volna, nyáron "ingyen" melegvízzel, így meg marad az ablak nyitogatása meg a "vízfelmelegítési díj".

Sokkal egyszerűbb sámánkodni a réten, mint gondolkozni és kisközösségi kompromisszumokat kötni. 180 lakás képtelen volt megegyezni, úgy, hogy 30% felajánlott mindenfélét, a szállítástól a jogi ügyintézésig, kétkezi munkától a műszaki ellenőrzésig, mert sokféle emberek laktunk ott. Pár havi küzdelem után feladtuk, a józan ész a sátán trükkje, menekültek tőle.

Azóta a családommal elköltöztünk az országból, szarunk a gázra, az csak a BBQ-ba kell. Villannyal fűtünk-főzünk, a villanyt meg vízerőművek csinálják.

Még sokáig kell így folytatni és akkor csak a sámánok és az elmenekülni nem tudók maradnak ott, felfalni egymást.

Jó mulatást hozzá :(

nekemtenemmutogatol 2009.01.08. 07:36:49

turul

dehogynem, mindenki tisztában van vele, hogy a szentkoronás sámánok (halló!) birtokbavették. Pereljék be a kitermelőt.

ne röhögtesd ki magad, ha a makó lángossütők és pingponghálókészítők szövetsége ment volna oda egy lángossal és egy hálóval, az se lett volna különb a kommuno-sámánista-szetnkoronázóknál.

az értelme is ugyanez.

szálljunk már le a földre baszki!

a faszság a szentkoronával beborítva is faszág marad.

csirke1 2009.01.08. 07:42:58

/Hozzászólás a hozzászólásokhoz!/
Zsidózik itt mindenki, meg árspekulációkról beszél, de végül is a lényeget senki nem kérdezi.
Itt van ismét egy tél közepe elzárt gázcsappal.
Tett valaki valamilyen lépést hogy ne függjünk a gáztól?
Elvégre most már igazán itt a készletek vége. Mert a gázt eladják, mindíg a legjobban fizetőnek. (Kapitalizmus)
Nem tudom mi is magyarország hosszú távú terve erre 20 éves vagy több éves terv. Van olyan? Nem a hosszú távú terveket kéne kereseni? Leszarom, hogy ki viszi épp a boltot, de az igenis érdekel hogy merre!

nekemtenemmutogatol 2009.01.08. 08:20:58

két eset van

1. okos állam helyzet
Az okos állam ösztönzi a fogyasztót, hogy több lábon álljon, támogatja az ésszerű alternatívákat (mondom ésszerű!) és igyekszik úgy lavírozni, hogy gebasz esetén se legyen fagyott polgár, mert már előre okosít. Takarékosságra és ésszerűségre nevel, állami szinten igyekszik csökkenteni a függőséget, a józan ész és nem elmebeteg méregzöldek tanácsait követi. (ettől hosszútávon így tesz a lakosság is)

2. fasz állam helyzet
akadályozza a lakossági emenrgiatermelést, az ésszerűeket is, szarik bele hagyja, hogy kapolyikon keresztül bizniszelődjék az energia, belebaszik a villamos rendszerirányításba és hülyeségeket beszél, minden ésszerű megoldásnak ott tesz keresztbe ahol tud.

nem kormányt írtam, államot, nem véletlenül.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.08. 08:24:01

@nekemtenemmutogatol:
Látom, neked még a pirossal írt kiegészítés is kevés a megfelelő értelmezési keret megtalálásához. :]

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.08. 08:26:05

@Molnargoreny:
Igazad van, de ezt csak (hülye) viccnek szántam, kellett valami körítés ennek a csoda kis videónak.:) Írtam most egy komolyabbat is, ugyanerről:
A gázhiány dícsérete
reakcio.blog.hu/2009/01/08/a_gazhiany_dicserete

lanyi 2009.01.08. 08:29:07

Olvasva a kommenteket, elég sokan látjuk reálisan a helyzetet.

Az én véleményem:

Nem szabadott volna az energia szektort eladni.Persze én emlékszem a jelenleg is hatalmon levők azt szajkózták, hogy az állam nem jó gazda.Aztán eladták a francia államnak ( Gaz de France)

A saját gázunkat valahogy nem akarjuk kitermelni mert olcsóbb lenne, mint amennyiért vesszük.( ezt nagyon nem értem)

Itt ülünk a termálvíz fölött.Gyakorlatilag magyarországon bárhol lehet termálvizet találni, de ebben nem lépünk semmit.
Miért nem azt támogatja az állam hogy a távfűtő rendszerek erre álljanak rá?

molaris 2009.01.08. 08:29:07

@dark future:
Végigrágtam a sort, de nálad a pont.

A makói gázról, mint ex makói. Szóval: az, hogy ott a gáz, már 1974- ben köztudott volt. A kitermelési nehézségekkel együt. A többi politika. Egyébként Földeák, Ó- Földeák térségében is van, csak kevés, de lehet, hogy rá fogunk szorulni a letermelésükre. Anno, az egész régiót megszondázták. Termálvíz is van a környéken dögivel, csak nagyon magas sókoncentrációval, amit csak hőcserélős rendszerrel lehetne fűtésre használni. Viszont a primer kör maradék vize hasznosítható lenne üvegházas termelésre. Innováció és politikai akarat kérdése, hogy kánaánt teremt- e a környéknek, vagy marad a dagonyázás.

molaris 2009.01.08. 08:34:22

Kiegészítés! A Földeáki rész nem éri el a Zsana- Üllés mező negyedét.

nekemtenemmutogatol 2009.01.08. 09:08:13

a makóit nem tudjuk kitermelni. nembírjuk. nem vagyunk képesek. még az igen drága technológiát birtoklóék se bírják még, pedig igyekeznek mert napi sokmilliós tételt basznak el rá és lehet, hogy nem lesz belőle semmi. Ez kevéssé politika.

ez tipikusan az az eset amikor jobban járunk a bányajáradékkal, mint a gázzal.

A földeáki más tészta, azt ki tudjuk termelni, de az attól függ, hogy megéri-e, hogy mennyiért tudunk venni gázt. És az nem egy húha nem készlet.

Ez a termálvíz meg szép, az ország geotermikus potenciálja tényleg rohadt magas, de azért egy picit összetettebb a kép annál, hogy lebaszok egy csövet és mangót ültetek a fóliába.

A termálvíz helyett kell valami a földbe a legtöbb helyen, nem mardhat ott "luk". A kivett vizet nem nagyon lehet a talajra locsolni az oldott ásványi anyagok miatt, elszikesít mindent. A vezeték lerakódásait kezelni kell, ez folyamatos költség.
A termálvizeinke egy részét lehetne kezelni úgy, hogy a kihúlt vizet visszatoljuk a föld alá, de nem mindenhol és ehhez energia kell, nem is olyan kevés - a hőcserélő másik oldala nem lesz olyan olcsó mégse.

Vannak azért itten szakmák, főleg geológia, a melegvíz meg a gáz szarik a politikára.

molaris 2009.01.08. 09:17:17

@nekemtenemmutogatol:
A kettő összefügg. Akkoriban amikor erről írtam a dolgozatom (1974), még a technika más volt. Egy akkori tanulmány azt fejtette ki, hogy a helyben kitermelhető magasnyomású termálvíz felkompresszálásával lehet legolcsóbban működteni a rendszet. Csak arra ne kérj, hogy nevezzem meg a forrást, akkoriban érettségire készültem, és ez valami versenypályázatra írt dolgozatom téméja volt.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.01.08. 09:19:11

brrrr...de hideg van, kedves kommentelők! a gépházam közelébe tettem a csomornikám, hogy némi meleget kapjon.
Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

molaris 2009.01.08. 09:21:37

@nekemtenemmutogatol:
Ps.: a víz utántöltődik, nem lesz "luk"! A technológia valóban nem egyszerű, de a környékben kitermelhető víz mind gyógyvíz minőségű.
Ettől lesz politikai.

Lásd Makó új projektjét, fürdőváros.

molaris 2009.01.08. 09:25:26

@ifj. Farkas Gyula:
Elismerjük: nagyon okos fiú vagy.
Így nekünk már elég ennyi a megvas dondolataidból.
Pá!

nekemtenemmutogatol 2009.01.08. 09:39:22

molaris nem kérem, hogy nevezd meg a forrást :)

Én spuceiel sokkal több profitot látok a termálvíz gyógyvízként való használatára, ráadásul a magyar balneológia nem is rossz, szinte minden értékelhető lelőhelyet alaposan megvizsgáltak már.
Ide kell rángatni a turistát, hogy áztassa bele a löttyed kis testés és hagyja itt a pénzét mindet. Az szerintem okosabb és többet hoz, mintha Joli néne ezzel fűti a kerti budit. (meg egy fürdő vízkezelése ellenőrihető(bb?)) Ide nem ártana némi állami hátszél, főleg marketing vonalon.
Már, ha nem olyan termálfürdőt építünk állami lóvéból, ahol utólag gázzal fel kell melegíteni a vizet :) ja, hogy ez nem is vicc? :(

BigPi 2009.01.08. 10:28:22

Félegyházán a 70-es évek közepén kezdték építeni a panelokat. Oda is egy csöves rendszert telepítettek. Néhány év múlva megjelentek a távhő munka társai, és a fölső szinteken levágták az összes radiátort. Volt is nagy riadalom. Néhány napra rá újabb emberkék jöttek akik felhegesztették a vissza fordítócsöveket, és csapokat is szereltek fel, majd ezután vissza rakták a radiátorokat.
Nem váltak a lakások egyedileg mérhetővé, de legalább szabályozhatóvá igen. Természetesen a korszerűsítés drága dolog főleg, akkor, ha mindent egyszerre akarunk. De ha ütem tervet készít az ember, akkor talán elviselhetőbbek a terhek.

A videó pedig jópofa, még akkor is a ha tartalma hülyeség

csirke1 2009.01.08. 13:34:06

Még mindíg az a bajom, hogy rövid, tűzoltó megoldásokon gondolkodtok. És mintha semmi képzelő erőtök nem lenne...
Nem értek hozzá, de a geotermikus fűtés, anniyra fikció még?
Na szakikáim most lehet okosat mondani.
Ne kétéven belül megtérülő befektetéseken gondolkodjatok.

Jonas-R 2009.01.08. 21:55:53

@csirke1:

Kérlek vázold a technológiák fejlődését hosszabb távon, és akkor majd asszerint tervezek. A hosszú távó tervezés/termelés rákfenéje a technológiai fejlődés egy csomó területen.

Nem szakmám, de úgy tudom a geotermikus energia nem olyan szimpla játék, hogy feljön a melegvíz aztán jólvan. Viszont a szakmámban van olyan, hogy komperatív előnyök, és ilyen alapon simán azt mondom, hogy termálfürdő, termáltúrizmus irányba kell lépni (és urambocsá a hulladékhőt távfűtésre használni).

mig8 (törölt) 2009.01.09. 07:48:10

@nekemtenemmutogatol:
@molaris:

Egyet tudok érteni veletek, de némileg butaságokat is állítotok.

Először is a fürdővízként való hasznosítása a termálvíznek nem összemérhető mennyiség a geotermikus hőerőművi hasznosításhoz képest. Előbbi néhányszor 10 köbméter naponta, utóbbiról nem tudok pontos számot, de legalább egy léptékkel több. Nem mindegy emelett a víz hőfoka. Egy fürdőnél bőven megteszi a 60 fokos víz is, ezzel szemben egy erőműnél legalább 100 fokos kell. (Összehasonlításképp Izlandon 200-250 fokos vizet használnak fel.) Persze lehet alacsonyabb is a hőfok, de minél alacsonyabb, annál több vizet kell megforgatni.

csirke1 2009.01.09. 09:04:22

Tudom, nem egyszerű és lehet hogy egyenlőre nem is lehetséges.
A hulladék égestéses dolgot saját szememmel láttam ausztriában Bécs mellett. Ott az ipari hulladékot égetik főleg. Hő energiát illetve áramot nyernek vele. Itt a szélerőműveket sem engedélyezték, madárvonulási útra hivatkozva...
Vagy termelünk, vagy szolgáltatunk.
A mezőgazdaságunkat tönkre vágták, az oktatásunk sem a régi már. (A pénztelenség minden családot tönkre tesz, a tanárokét is. Hogy tanítson egy tanár aki alkoholista vagy Pszihológusjoz jár?)
Ez már nem is a gázról szól, hanem arról, hogy mi mindent tűrünk.
Mikor lépünk? Merre lépünk? Ki fog kezdeményezni?
Tartható ez a rendszer, kormány?
Szerintem az egész államigazgatási rendszert meg kéne változtatni. Ne üzletemberek kerüljenek döntő pozíciókra, hanem szakemberek. Idealista vagyok, vállalom!
Tavaly is eljátszották a gázos játékot, talán tavaly előtt is. És, lett következmény? Semmi!!!

Gandalf Garaboncias 2009.01.13. 16:39:36

Nem tudom, a Magyar Hírlap Online szerkesztősége olvas-e Reakció.blogot, és ha igen, innen vette-e a témát, de szépen rácuppant a makói gázra:

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=158018

Az MHO-cikknek megörült a Szentkoronaradio.hu és a FIDESZ.hu (!!!) is:

szentkoronaradio.com/belfold/2009_01_12_akar-egy-evszazadra-is-elegendoek-lehetnek-foldgazkeszleteink

fidesz.hu/index.php?Cikk=126937