Kommentszűrés
’08 dec
22
07:01

A Fidesz-frakció ünnepi jókívánságai a minisztériumi dolgozóknak

Írta: Francois Pignon

 Nagy öröm, ha van olyan párt, amely szívén viseli minden polgár sorsát, legyen az megrövidített nyugdíjas vagy éppen jussáért küzdő vasutas. Szerencsére itt van nekünk a Fidesz, melyet most minden bizonnyal a minisztériumi dolgozók sorsáért való aggódás vezetett legújabb figyelemfelhívó akciójára.

 A párt országgyűlési frakciója a napokban váratlanul rekordmennyiségű, több mint 1300 írásbeli kérdést nyújtott be a miniszterekhez, melyeket azoknak január 5-ig mind meg is kell válaszolniuk. Fel sem tételezem, hogy a kérdésfeltevők naív módon azt hinnék, a karácsonyfa mellett egyetlen sort is írni fog bármelyik miniszter, államtitkár vagy osztályvezető. Vagy bárki, akinek van legalább egy beosztottja, akire rásózhatja ezt a feladatot.

 Az ellenzéki párt nyilván ezzel akarja kifejezni, hogy minden hivatali dolgozó nélkülözhetetlen, és a közszférában igenis van helye a 13. havi bérnek, hisz lehet 13. havi munkát is adni. Az ünnepek alatt várhatóan sok minisztériumi talpas is megemlékezik majd jókívánságaiban a Fideszről. Hiába, kivételes érzék kell ahhoz, hogy kormányváltásra készülő pártként valaki megszerezze a leendő apparátus bizalmát.

 Persze lehet, hogy ez mégis valamiféle jól átgondolt obstrukció. Ez esetben örülnék, ha valaki elmagyarázná, hogyan fog megkeseredni ettől Gyurcsány Ferenc minisztereinek szájában a bejgli.

 Addig is kívánok boldog ünnepeket és további sok hasznos ötletet a Fidesz agytrösztjeinek. Az akcióval megcélzott minisztereknek, akik nyilván nagy ívben nem foglalkoznak az egésszel, kellemes pihenést. A minisztériumi dolgozóknak pedig jó munkát és olyan kormányt, amely képes lesz majd gondoskodni arról, hogy ne unatkozzanak év közben sem hónapszámra a hivatalokban.

Címkék: fidesz hellókarácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr57834648

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2008.12.22. 09:24:04

Szívatnak anyám, stopA kicsinyes, aljas szívatás sose állt távol a FIDESZ-től, de amit most művelnek, az a műfaj csúcsa:Több mint 1300 írásbeli kérdést adott be a Fidesz két nap alatt a miniszterekhez, kétszer annyit, mint eddig egész évben - derül ki az…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

parttalan 2008.12.22. 10:55:11

Szánalmas a Furkós Viktor és buta bandája. Ostoba, gyerekes visszavágás, gáncsoskodás (bár ebben van már jónéhány éves rutinjuk), kekeckedés. Úgy látszik az általuk annyira szeretett közalkalmazottak sorába a minisztériumi dolgozók nem számítanak... talán ez is a polgári értékrend része?

Google 2008.12.22. 10:57:07

Nem lesz nehéz dolga az apparátusnak! Ahogy eddig válaszoltak, ezután is úgy fognak. Félrebeszélnek.
Bármilyen előző választ beírhatnak, leírhatnak, híveik úgysem kérik rajtuk számon. Igénytelen politika, igényteleneknek!

Ted Striker 2008.12.22. 10:58:23


Hehe...

Ki tud többet a távhő áráról, Mádi László külön bejáratú versenye: Távhő ára:
1.Zalaegerszeg?
2. Szombathelyen?
3. Szolnok?
4. Székesfehérváron?
5. Szegeden?
6. Sopronban?
7. Sárospatakon?
8. Pécsen?
9. Nyíregyházán?
10. Nagykanizsán?
11. Miskolcon?
12. Kecskeméten?
13 Győrben?
14. Debrecenben?
15. Budapesten?
16. Békéscsabán?

Nem lehet nem felfedezni az ábécésorrendiséget :-)

por 2008.12.22. 11:00:50

szájkarate, ócskaság, színház...gyurcsány kávét kér...pedig a szívem nem a posztkommunistákért dobog...

zsögödbenő 2008.12.22. 11:06:33

Ez a húzás még az óvódai szintet is nehezen üti meg...
Egyik személyes kedvencem, Koszorús László még a helyesírás olyan szabályaival sincs tisztában, mint hogy mikor mit kell egybe illletve külön írni. Szemezgessünk remekeiből ( a vélhető gépelési hibákat, elütéseket nagyvonalúan nem is emlegetem):
A látszatmegoldások helyett, milyen hosszú távú koncepciója van a kormánynak, a MUNKAHELY TEREMTÉS területén, annak érdekében, hogy a pályakezdő fiatalok könnyebben találhassanak képesítésüknek megfelelő munkahelyet?"
"Hogyan kívánja az oktatási minisztérium az idegen nyelvtanulást a 14 és 25 év közötti korosztály számára könnyebbe elérhetővé tenni?" - EZ KÜLÖNÖSEN ARANYOS. :P és mi a helyzet az ismerős nyelvtanulással, Laci?"
"Mit tesz akormány annak érdekében, hogy egyenlő esélyekkel induljanak és azonos életszínvonalon élhessenek az államilag támogatott, illetve a költségtérítéses hallgatók?" - egyetemi szférára vonatkozó ismerethiány megint csillog...
"Hogyan kívánja a kormány a X. kerület kertvárosában élők problémáját megoldani?" - ez háromszor is egymásután....mi lehet a X. kerület kertvárosában, ami ennyire helyspecifikus?
Lejjebb lapozva úgy tűnik, a hülyeség ragadós, ráadásul a jelek szerint a fejenkénti 4-5 kérdés minimum elvárt volt remek honanyáinktól és honatyáinktól? :D

molaris 2008.12.22. 11:07:49

"szájmon" "mondod"- de azért mekkorát változott a világ?
Mennyivel is kevesebben hajlandók önként hülyék lenni?:):)

1953 2008.12.22. 11:08:01

Neken 5000 kérdésem lenne Kúrcsányhoz,sőt a hátsó fertályát is szétrugdosnám,ha tehetném.Kellemes Ünnepeket és Boldg Új Évet.

Ted Striker 2008.12.22. 11:08:31


Dr. Tiba István kérdései:

K/7252 Mi a teendő?
K/7251 Lehetetlen megoldani!
K/7247 Jó ez így?
K/7245 Mit tegyünk?
K/7243 Hogyan értelmezzük?
K/7242 Elbírja a költségvetés?
K/7240 Mi a teendő?

Google 2008.12.22. 11:12:42

Képzelem, mennyire kiábrándító a tudat, hogy a Fidesz kérdéseket tett fel, megzavarva ezzel a Főhatalom nyugalmát!
Na de, húzzanak csak bele, tegyék a dolgukat, hisz arról híresek!
Vagy ne válaszoljanak. Mondják azt, hogy a hülye ellenzék csak hülye kérdéseket tud feltenni! (Ezt mondják.)
Van joga feltenni ezeket a kérdéseket az ellenzéknek? Van.
Ha pedig terhes a válasz, fel lehet adni! Tessék: el lehet menni!

zsögödbenő 2008.12.22. 11:15:44

Google,
szerintem nem látod teljes mértékben a probléma lényegét, nem bomlott fel szemeid előtt minden szála....

tistedur 2008.12.22. 11:19:06

Mi garantálja a korábban egyetemi végzettséget kívánó szakok alapképzése után a mesterképzésben való folytathatóságát?
dr. hoffman rózsa..és neki biztosan kellett nyelvtant tanulnia..:(

parttalan 2008.12.22. 11:21:37

Google: nekünk szavazóknak meg van jogunk ellenzékben tartani a Fideszt újra-és újra?
Van. És így is teszünk. Úgyhogy ha terhes is a válasz, el kell fogadni a nép döntését. Méltósággal. :)

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.22. 11:23:37

A vekker és a 72 órás ultimátum után most már biztos, hogy ettől össze fog omlani Gyurcsány...
Hehehe, gyomoroncok.
Ha meg nem omlik össze, azért is 'Gyurcsány a hibás'!

Demetriosz 2008.12.22. 11:25:45

A központi közigazgatásban 6-7 ezer ember dolgozik, nekik kell megválaszolniuk a kérdéseket. Tegyük fel, hogy két-harmaduk szabadságon van. Akkor is fejenként átlagosan egy kérdés jut. Azért ez nem annyira megerőltető.:)

Roy 2008.12.22. 11:27:18

Kiváncsi vagok milyen igéretekkel rukkol elő a Fidesz a 2010-es választáson. Remélem igérnek majd 14. havi bért és nyugdíjat újból.
Természetesen néhány százezer új munkahelyet. Hazudni mindenki tud különösen a választási kampányokban.
Természetesen a világválságról meg Gyurcsány tehet a Fidesz szerint. Sajnos az egészről Amerika tehet. Busnak még az sem jutott eszébe, hogy bocsánatot kérjen a világtól. Kiváncsi volnák, hogy Orbánik hogyan oldanák meg, amikor a jóval fejlettebb nyugati világna is szinte alig vagy nehezen megy.

.com 2008.12.22. 11:31:51

atfutottam a listat (kerdesek listajat)
ezek nem lehetnek egyedul ennyire hulyek, elvileg van szemelyi igazolvanyuk...dobbenet
ezt a szintu kekec viselkedest az 2 eves lanyom utlegelessel utasitana vissza

tevevanegypupu 2008.12.22. 11:34:14

A vilagvalsagrol nem Gyurcsany tehet. Magyarorszag valsagarol most es az elmult hat evben igen, o tehet es a kormanya. De ez persze nem jelenti azt, hogy osszeomlanak. Igazan nagy hazugsaggal eddig az mszp nyert valasztast, de vannak paran akik ezt szeretik es erre fognak szavazni..de addig is munkara fel, a kerdesek valaszra varnak.(: Vagy nem akarnak csinalni most sem semmit de semmit es inkabb hazudnak reggel, delben es este? Azt is lehet, ebbenis mindig akadnak tamogatoik.

yanchi345 2008.12.22. 11:35:35

A legutóbbi kormányzásakor a Fidesz az apparátust a takarítónőig bezárólag komplett lecserélte, majd a végefelé jópár emberének fix 5 éves szerződést adott, azzal a záradékkal, hogy idő előtti felmondás esetén az 5 éves bért ki kell fizetni.
Ők nem pályáznak a hivatalnokok lojalitására, sok az éhes fidesznyik, nekik a hivatali állás kell. Hátha hálából (vagy kötelességből) visszaosztanak valamit a kétmilliárdos pártadósság törlesztésére.

SzigMa 2008.12.22. 11:35:59

kamasuka 2008.12.22. 10:09:10
" "A leedő államapparátus" helyén úgy 10% kivétellel már mind baloldaliak ülnek, meg MDFes és SZDSZes szekértolók. A tényleg jobboldaliakat cirka két éve kiszórták. A maradék 90%ból 5% próbál semleges maradni, a többi 85% meg elkötelezett a mostaniak iránt, vagy azért mert félti a munkáját, vagy mert nyugdíjba megy."

Ez, mint már az előttem szólók is írták, ordas baromság. A minisztériumi apparátusok elég nagy része jobboldali, még többen vannak, akik semlegesek, de a jelenlegi helyzetben nyilván ők sem balos szavazók lesznek... Habár az ilyen egészpályás balfaszkodások tényleg csak annyit bírnak üzenni, hogy rettegjen minden mocsok, aki most minisztériumban dolgozik. Szóval elég nehéz szívvel fogják sokan várni a választást... de persze nem kötelező értelmesen politizálni...

Acmee 2008.12.22. 11:36:45

www.kibulizottorszag.hu

Akkor olvassátok, összeesküvés-elméleteket tegyétek félre, és mindenkinek nyíljon fel a szeme! Ezt a történetet ezelőtt 1-2 évvel már hallottam egy olyan szájából, aki közel volt ahhoz a "kerekasztalhoz"!!!

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.22. 11:42:08

Remélem nem gondoljátok komolyan, hogy a Fidesz nyerni akar 2010-ben? Nekik a legjobb dolguk most van. Pofázhatnak minden megkötöttség nélkül, a fizetésük meg ugyanannyi, mintha kormánypárti képviselők lennének.
Viktor már bevallotta, hogy két éve nem akart nyerni, két év múlva ugyanez lesz a helyzet.

dávidka22 2008.12.22. 11:54:53


Jó sok hülyeséget és jó sok okosságot írtatok itt pro és kontra. Nyilván nem lehet végigmenni mindenen, de pár plusz ötlet.

1. A közigazgatásban sok ezren válaszolhatják meg copy-paste-tel a kérdéseket. A Fidesz oldaláról meg néhány tízen dolgoztak rajtuk.

2. Arra nem gondoltok, hogy itt nem az a lényeg, ami valóban sajnálatos, hogy sokaknak extra munkát jelent, hanem az, ami végül MINISZTERI ALÁÍRÁSSAL a válaszban lesz?

Ugyanis ez a válasz valamelyest csak köti a minisztert, felelősséget vállalt érte az aláírásával, s bár tudjuk, hogy ebben az országban nem sokmindent jelent sajnos a politikai felelősség, azért az ellenzéknek igenis kötelessége, hogy az ellentmondásokat számon kérje.

Mondok egy példát. Tudja-e garantálni a minisztérium vezetése, hogy a költségvetés készítésekor használt 245 Ft-os Euró-árfolyamhoz tervezett külképviseleti források elegendőek lesznek akkor is, amikor az Euró nyilvánvalóan jóval drágább lesz a 2009. év során? Nem válnak-e működésképtelenné külképviseleteink?

Erre Kinga néni nyilván elmondja majd, amit el kell neki, csak amikor év közben megérkeznek az infók arról, hogy beszarnak a magyar nagykövik, akkor lesz mit felmutatni, mégpedig egy miniszteri garanciát. És önmaguknak mondanak majd ellent.

Szerintem ennek igenis van értelme.

A minisztériumi dolgozókkal meg ugyanaz a helyzet, mint a rendőrökkel a 2006-os események idején. Tökre sajnálom, hogy pont ők vannak ott és pont ők kerülnek szar helyzetbe, dehát mit lehet tenni?

Pussz!

Acmee 2008.12.22. 12:04:42

Mindenki fideszezik meg emeszoézik itt jobbra balra. Nem hiszem el, h senkinek nem tűnt fel, h mindenki össze-vissza beszél!

A baloldaliak: Ugye a szoci eszme a mindent a népért. Ehhez képest a népnek gúvad a szeme a tövig rántott gatyaszíjtól, épp a segélyezési rendszer (valóban ésszerűbbé, de az eszmével pont ellentétes) átalakítására készülnek. Kicsit jobboldali feelinges a dolog.

A jobboldal: az összes támogatás, indítvány, köztehercsökkentés, stb. álomvilágában... Tipikus szoci viselkedés!

Cseppet szerepcsere szaga van a dolognak. A háttér pedig az egymás vállának veregetése és a pénzek szétosztása!

VillonG 2008.12.22. 12:05:11

Állandóan felvetődik, hogy az Orán bevallotta, nem is akart nyerni 2006-ban:

1. Balosokat, miért érdekli, nem nekik kell elszámolnia ezzel...

2. Akkor miért halljuk immáron 6 éve, hogy "mindenre képes a hatalomért"?

Az aktuális témához: nyilvánvalóan figyelemfelkeltő célzattal csinálták, de azt hiszem, hogy a kormány megérdemli...

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.22. 12:22:41

Már hogyne érdekelné a "balosokat"!
A balosoknak alapvető érdekük, hogy a másik oldalon egy nyerni nem akaró balfasz társaság legyen. Ennek a szempontnak a Fidesz és Viktor minden szempontból megfelel.
Mindenképpen őket kell futtatni, beállítva őket mindenféle rettenetes hataloméhes társaságnak. Így a "jobboldal" birkáit szépen beterelik a Fideszes akolba.
Hát röviden így működik.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.22. 12:28:02

jó poszt ahhoz, hogy a nyomorult ellenzékre a kekec jelzőt is ráaggassák, annyi más mellett: hőbörgés, sosemdolgozott stb... és még fejfájásába sem került lendvai_ildiéknek...

states 2008.12.22. 12:33:59

Azt mondjuk én sem értem, hogy Gaskó karácsonyi sztrájkját miért kell támogatni, Orbánnak szólni kéne, hogy nem mindenki Alcsúton lakik, van aki távolabb. Ez megint egy totális balfaszkodás, egyébként Gaskóék részéről is, elveszítik a még maradék szimpatizánsukat is, ha létezik még olyan Orbánon kívül...

drkovax 2008.12.22. 12:34:09

1. dávidka22 véleményéhez csatlakozom. Eddig még minden egyes féléves miniszteri megnyilatkozás ellentmondásba keveredett az épp jelenvaló állapotokkal és/vagy miniszteri véleménnyel

2. Akik a kérdéseket kritizálják (akár a címük azonossága okán) azoknak felhívom a figyelmét, ami wyw bejegyzéséből és linkjéből egyértelmű, hogy itt csak címeket láthatunk. A kérdések maguk jellemzően (parlamenti gyakorlat szerint) egy két-három bekezdéses, szövegek. Még az azonos cím is legfeljebb az azonos tárgykört (egy amúgy szerteágazó, évek óta húzódó, korrupcióval terhelt) érint ...

Francois Pignon 2008.12.22. 12:34:25

szamárfül,
most mit tehetünk (kezet széttár). Ha akad valamelyik minisztériumban ismerősöd, pláne jobbos, aki épp ezzel foglalkozik most, kérdezd meg a véleményét.

kamasuka 2008.12.22. 12:38:59

"Ez hülyeség. A köztisztviselők, s így a minisztériumi apparátus jelentős része jobboldali, még szakállamtitkári szinten is akad néhány."

Ez nem hülyeség. Úgy kúrták ki a FIDESZesnek látszókat, mint a huzat. Aki maradt (az a nagyon kevés) az a már említett kategória. Akiről meg azt lehetett hinni, hogy jobboldali, arról mindig kiderült utólag, hogy szoci ismeretség révén került be.

Anno mindig ment, hogy mennyire értelmetlen munkájuk van a köztisztviselőknek, mennyire nem csinálnak semmit. Aztán ahogy kicserélődött a közeg, bekerültek az új-csókosok, és azonnal szó sem esik mennyire nincs rájuk szükség.

Az összes álláshírdetést megnézve - ami nem trágya állás - már előre le van vajazva, havernak vagy jókádernek van meghírdetve. Szóval ennyit az állami közigazgatásról. Persze új kormány esetén ez azonnal ugyanúgy megváltozna. Ugyanúgy repülnének első körben a nyugdíjasnak látszó balosok és az egyértelmű SZDSZ-MSZP kötődésűek, mint ahogy 2006ban repültek az egyértelműen nem MSZP-SZDSZ bandára szavazók. 2007ben akire már tényleg nem volt szükségük ...

dr. Wilbur Swain 2008.12.22. 12:43:06

kiben bízzunk, ha a Fidesz ilyen marhaságokat csinál?! ezt most komolyan kérdem: hol van az a mértéktartó, polgári, konzervatív erő, aki szembeszállhat a szocikkal? ki a francban bízzak,hogy nem elsősorban az ország szétrablása a célja? kurvára elkeserítő, hogy ilyen a fidesz... :(:(:(:(

Prala 2008.12.22. 12:52:47

Túl van reagálva az ügy: 1300 kérdés nem sok, sőt, egyáltalán nem sok! Ez eloszlik 4-5 minisztériumra, akkor minisztériumonként kb 300 kérdés. Ha csak minden minisztériumban 10 ember foglalkozik velük, akkor fejenként 30 kérdés. Vegyük úgy, hogy a ma és a holnap (hétfő és kedd) áll rendelkezésre a munka elvégzésére- és ezzel igen szigorú feltételt állítok- akkor ma és holnap is 15-15 kérdést kell egy fő megválaszoljon, tehát egy munkaóra alatt ~2 db-ot. Ez olyan nagy szám?? Hova szarjak?? Versenyszférában ezt a munkatempót seggel röhögik....
Egy meeting alkalmával egy középvezetőnek 5-10 perce van arra, hogy 10-15 kérdést megválaszoljon szóban, úgy, hogy mindenki értse. Felsővezető/vezér kap 30 percet havi riportokhoz kommentet fűzni...ez a munkatempó!!!
Az fáj a csinovnyikoknak, hogy nem lehet 30 percet kávézni egy órában, mert most dolgozni kell?? Vagy nem lehet holnap 11-kor hazamenni??

Nincs ebben az 1300 kérdésben semmi, kivéve akkor, ha a fidesz hülyeségeket kérdez, amire valljuk be, van néha példa.

Attól, hogy december vége van, nem kellene mindenkinek ellazulni (oké, karácsony, az karácsony), itt ez a sztrájk például... még decemberben le kellett volna nyomni az országgyűlés torkán a vasúti liberalizáció 3. ütemét elindító törvényeket (ami EU irányelv is) és megnézném Gaskóékat.

Őszintén, kinek a munkahelye ad végkielégítést vagy fizet ki (amennyiben a dolgozó osztalékos) rendkívüli osztalékot azért , mert a cég más tulajdonosi kör kezébe kerül??? Hmmm?? Mekkora hülyeség, és etetik az országot. Senkinek nem esik le, hogy ha a követeléseknek lenne alapja, akkor egy részüket bírósági polgári peres úton rendezni lehetne....

A mértéktelen hülyeség, kiskapuk és ámítás országa vagyunk. No meg az adónemek királya!!:D:D

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.22. 13:00:44

Tényleg azt hiszitek, hogy az Mszp-t érdekli, hogy mit kérdeztek tőlük, a Fideszt meg érdeklik az erre adott válaszok? Ennyi retardáltak azért csak nem vagytok!?

Prala 2008.12.22. 13:01:11

Jó lenne ha eljutna addig az ország, hogy nem fidesz meg mszp meg szadesz és mdf szimpátia alapján ítélne meg dolgozókat, hanem a munkájuk alapján. Gusztustalan és kisstílű ez a "ma én nyalom a segged, holnap te térdelsz mögém" effektus, le kéne már vetkezni.
Akkor a harc értünk, szavazókért, hogy a politikusok lassan csak ezzel fognak foglalkozni, Európa meg elmegy mellettünk...

Lenne itt megoldási javaslat arra, hogyan lehetne munkára bírni a politikusokat, de persze azt egyikük sem szavazza meg, mert nem ellensége önmagának. 386 fő helyett csak 200 képviselő, nincs pártfinanszírozás (minek az, tartsák el a hívek!), kampány tiltása ciklusok közben. Olyan kezd lenni ez az egész, mint az ingatlanpiaci lufi: fújjuk, fújjuk és egyszer robbanni fog, de nagyot....

Boldog Karácsonyt!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2008.12.22. 13:10:48

mingyá elmorzsolok egy könnyet

a minisztériumi senkiházi naplopóknak dolgozni kell egy éveben akkor 10 napot..

ciki.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.12.22. 13:13:24

Mit tesznek a lakótelepek telep jellegének megszüntetése érdekében

ez a kedvencem

meg is válaszolom. az, aki ezt kapta ki a minisztriben, ne gondolkodjon:

a lakótelepeket ezután lakóparknak kell átkeresztelni, az errő szóló törvényjavaslatot már szövegezzük

És néhány gyöngyszem, csak úgy

Mit kíván tenni a Kormány az agresszív, bizonytalan indíttatású, kártékony civil szervezetekkel szemben? ezt a kérdést a földművelésügyi kapta:))))

Selyemtermelésünkről. Erre találtam választ a neten:

Jelentős volt még a 19. századtól a II. világháborúig az országban a selyemhernyó-tenyésztés is. A múlt század végi nagyarányú eperfa(szederfa)ültetés már {II-515.} a selyemhernyók táplálását szolgálta. Az I. világháború előtti agrárkormányzatok egyik kedvelt intézkedési területe volt a selyemtermelés, amelytől a szegényparasztság felemelkedését, a szociális problémák megoldását várták. A háborús készülődés, az ejtőernyőselyem iránti igény növekedése miatt a 30-as évek végén ismét reneszánszát élte a selyemhernyó tenyésztése. A II. világháborút követően, a műszálak megjelenésével, a selyem iránti kereslet visszaesett. A selyemhernyó tenyésztése gyakorlatilag megszűnt.

Miért nem hozták létre a Medgyessy kormány idején - a panel-program részeként- megígért lakótelepi tájékoztató irodákat

cerealkilla 2008.12.22. 13:16:15

Prala: nem egészen így van, ha a címzetteket és a témákat megnézed, néhány miniszter kapta a kérdések többségét. A többi tárcára lehet esetleg igaz, amit az elosztásról írsz.

davidka22, drkovax: szép gondolatmenet, de nem fejeztétek be. mi van akkor, ha ott a miniszteri aláírással a válasz jövőre? (megsúgom: semmi. a kormány felelős ugyan az országgyűlésnek, de az egyes miniszterek nem.)

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2008.12.22. 13:17:08

Kedves Prala,

persze, meg lehet csinálni. Csak épp az évvégi szabadságolásokat úgy alakítják ki, hogy az ünnepek alatt várható munkára megfelelő ember legyen bent. Ilyenkor feltenni sokszor annyi kérdést, mint az átlag, semmi másnak nem értékelhető, mint gecizésnek.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.12.22. 13:18:02

az ilyen kérdéseket az azonnaliban kellene feltenni, vagy interpellációban
oszt ott lehet rögtön mondani, hogy elfogadta vagy nemfogadta
írásos kérdésre megy egy írásos választ, oszt készen van

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.22. 13:20:49

kamasuka:
Tapasztalatból tudom, hogy a minisztériumi törzskar jelentős része (különösen a fiatalok) kevéssé vádolható a kormánypárt(ok) iránti szimpátiával.

cerealkilla 2008.12.22. 13:21:41

mamapicilánya: az interpellációknál is megküldik előzetesen a kérdést, és az apparátus készíti elő hozzá a választ (máskülönben hogyan tudná papírról olvasni a miniszter vagy az államtitkára a spontán véleményét? :)

tevevanegypupu 2008.12.22. 13:22:05


A szivem szakad szegeny miniszterek miatt,micsoda szornyu lehet nekik. Nemelyiknek annyira, hogy mar tobbfele miniszteriumban is megprobalta, hatha ott jobb. Es nem: ugyanolyan mindig.(:

tevevanegypupu 2008.12.22. 13:24:22

A szivem szakad a miniszterekert. Nemelyeknek annyira rossz dolga volt, hogy mar tobb miniszteriumban is megprobaltak, hatha ott jobb..Es nem: ugyanolyan. Szenvedni kell tovabb, remes!

tevevanegypupu 2008.12.22. 13:25:23

Bocsanat, azt hittem az elso nem ment el.(:

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.22. 13:26:59

"Mit tesznek a lakótelepek telep jellegének megszüntetése érdekében?"
Hehehe, idióta fidesznyikek...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.12.22. 13:32:02

cerealkilla

tudom, de
arra csak négy nap van megválaszolni (kivételes esetben több)
arról savazni is kell, elfogadják-e a választ vagy sem

kérdésnél meg egy nappal előtte délig lehet csak benyújtani, igaz ott nem kell savazni a válasz elfogadásáról

hát nem izgalmasabb lenne???

Pincehelyi 2008.12.22. 13:35:41

Prala: te még nem dolgoztál minisztériumban. De talán közszolgálatban sem. Egy kérdésre nem lehet azt válaszolni, hogy szakmai bikkmakk; bele kell helyezni az adott intézmény stratégiájába, kell foglalkozni az előzményeivel, satöbbi. Honnan tudod, hogy minden kérdésre készen áll a válasz, és az "házon belül" rendelkezésre áll?

Ráadásul itt száz kérdésről van szó (12 minisztérium+MeH, gondolom); mindegyiknél át kell tekinteni, korábban volt-e már, van-e összefüggés az egyes kérdések között, kérdezi-e ugyanazt több kérdés, vannak-e átfedések, stb. Ez nem gépi munka, mégha gépies is. Lehet tévesen benyújtott kérdés, tehát nem az illetékes miniszterhez küldték, azt nekik továbbítaniuk kell a szerintük illetékes minisztériumhoz. Ez is idő, kommunikáció, energia.

A minisztériumi és a céges szemlélet teljesen más, nem a te meglátásod fogja megszabni egyiket sem.

Mivel én egy kérdést sem ismerek, csak feltételezem, hogy vannak olyanok, amelyekhez külső intézmények, cégek adatait, tájékoztatását kell bekérni. Azért ilyenekből is van ám szép számmal. Na, ha ott elmentek szabadságra, akkor mit csinál a minisztériumi ügyintéző? Berendelteti nyilván a szerencsétleneket?

A kérdések közül hány lehet valóban sürgős és fontos?

A válaszokat a miniszter vagy az államtitkár írja alá rendszerint, odáig a hivatali út betartásával a parlamenti ügyekkel foglalkozó osztály szervezésében jut az iromány. Ez az ügyintézőtől ahz osztályvezető, főosztályvezető, szakállamtitkár útján történik. A határidő azt jelenti, hogy annak napján meg kell érkeznie érkeztetve az Országgyűléshez.

Egy kérdés több területet is érinthet, ami azt jelenti, hogy a kérdések megválaszolását koordináló parlamenti kapcsolatokért felelős osztálynak (ahol van ilyen) ki kell találnia, melyik kollegához juttatja a kérdést, mert ha nem a megfelelőhöz megy, akkor időt veszítenek, és az ilyen kampánymunkában bizony könnyűszerrel előfordulhat.

Mint ahogy az is, hogy a kapkodásban téves válasz születik, vagy kimarad, vagy összekeveredik.

Az meg nem lehet, hogy tömegesen nem válaszolnak a parlamentnek határidőre.

Most megnéztem, ilyen kérdések vannak (ide kigyűjtöttem a dec 19-22 között beadott kérdéseket? www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_lekerd?P_CKL=38&P_FOTIP=null&P_FOTIP=K&P_TIP=null&P_BDAT_TOL=2008.12.19&P_BDAT_IG=2008.12.22):

Fidesz-idiótáknak:
Hogyan működnek a fejlesztési források a Közép-Magyarországi Régióban?

Nem figyelt a költségvetés tárgyalásakor:
Mennyi uniós forrást fog Magyarország felhasználni 2009-ben?
Mennyi uniós forrást használt fel Magyarország 2008-ban?
Mennyi uniós forrást használt fel Magyarország 2007-ben?

Sürgős kérdések, tényleg:
Mikor kívánja átadni a kormányzat Esztergomnak a területén lévő, történelmileg és városképileg meghatározó kiemelt műemléket, az esztergomi vár tulajdonjogát, vagy kezelői jogát?
Meddig tűri még a zöldtárca, hogy a hatóságok szűrőin átjussanak olyan beruházások tervei, amik súlyosan veszélyeztetik ivóvíz-bázisunkat, karsztvizünket, természetes folyóvizeinket, talajunkat, levegőnket?

A Parlament honlapján csak a kérdések címei vannak fent, úgy tudom, azért, mert faxon küldik meg ezeket. Nem emailen. Ha nem így van, javítson valaki. A tartalmat tehát nem lehet megismerni.

Szóval, nagyon gáz, együttérzésem a minisztériumi dolgozóknak!!

Francois Pignon 2008.12.22. 13:36:23

Jaja, interpellációról szavazni kell, az pedig nem erőssége a Fidesznek kisebbségi(?) kormánnyal szemben sem.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.12.22. 13:45:04

nos, a tévesen benyújtott kérdésekről IS megvan a véleményem.

hagy várjam már el az ingyenélő képviselőtőt, hogy tudja, kitől mit lehet kérdezni

a demeter ervin meg a hol tart az iratátadás c. kérdését miért nem az OM-nek teszi fel, aki felügyeli a levéltárakat, oszt a levéltárak válaszolnak rá, egyben, szép táblázatos formában. neki is könnyebb lenne, ha egy lapon olvashatná az összes tárcát. majd ennek birtokában konkrétan számon kérhetné a minisztriket, hogy miért nem adtak át mióta ilyenmegolyan iratot.

vazz, csak gondolkodni ne kelljen ennyi pénzért, vagy hülyeségérét is jár költségtérítés???

Ted Striker 2008.12.22. 13:49:32


"Nem figyelt a költségvetés tárgyalásakor"
Mit vársz Pelczné G. Idlitől? :-) Aki nevében először felteszi a kérdést, hogy:
K/7066 Hogyan áll a Miskolc elektromos tömegközlekedés fejlesztése című nagyprojekt?
aztán meg kettővel később:
K/7068 Kiemelt projektek pedig nincsenek?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.12.22. 13:49:49

Kellemes Ünnepeket!

megyek írok egy-két választ a százhuszonegynéhányból:)))

Ted Striker 2008.12.22. 14:01:54


Top 5:

K/7239 Meddig hánykódik még a Nyugdíjasok Életbárkája a szociális válság háborgó tengerén?

K/7248 Hol volt a Magyar Energia Hivatal, amikor az "ég zengett" a lakótelepeken?

K/7283 Miért nem jelzik Hajdúszoboszlót?

K/7327 Élet vagy halál?

K/7126 Tud-e segíteni a Kárpát-medencei Összmagyar Diáklabdarúgó Bajnokság érdekében?

ben2 2008.12.22. 14:07:44

Na eljutottunk odáig, hogy az agymosott Gyurcsány fanoknak az is fájdalmas, ha az ellenzék kérdezni merészel. Régebben a kínos kérdésekért lövettek ugyebár, később csak a karrierjét vágták el az embereknek egy életre. Most szerencsére nem maradt nekik más, mint a szánalmas agitálás, ami a szektájukon kívül már nem is nagyon érdekel senkit.
Az x ezer kérdés, ami az emberekben felmerül nap mint nap a kormány szánalmas vergődését és az ezt takargató pofátlan hazudozást látva már annál inkább.
Nyilván az a baj ezekkel a kérdésekkel, hogy nagyon is jogosak és az, hogy ezek évek óta megválaszolatlanok maradtak és most szépen feltornyosultak, talán elsősorban a kormányzati munkát minősíti, nem az ellenzéket.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.22. 14:14:38

"Meddig hánykódik még a Nyugdíjasok Életbárkája a szociális válság háborgó tengerén?"

ez tényleg köztük lehet :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.22. 14:14:53

Látom, többeknek nem esik le, hogy nem az 1300 kérdés a gáz, hanem hogy az egész mennyire pitiáner.

Amúgy valamelyik évben ezt már eljátszották fideszes barátaink, akkor is fergeteges sikere volt.

Ted Striker 2008.12.22. 14:15:11


Kardinális kérdések from Básthy Tamás:

K/7464 Mennyi nő, illetve férfi teljesít szolgálatot a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon, illetve Kőszegi Rendőrkapitányságon?
K/7467 Mennyi rendőr teljesít szolgálatot közterületen Vas megyében, illetve Kőszeg városában?
K/7472 Mekkora a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, továbbá a Kőszegi Rendőrkapitányság státuszlétszáma, illetve milyen mértékű a feltöltöttség?
K/7478 Mekkora a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, továbbá a Kőszegi Rendőrkapitányság összlétszáma, rendfokozati, köztisztviselői, közalkalmazotti bontásban?
K/7483 Hány hivatásos állományú dolgozó távozott 2006. május 1-je után 2008. december 19-éig FÜV eljárás keretében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságtól, illetve a Kőszegi Rendőrkapitányságtól?
K/7491 Hány hivatásos rendőr teljesít szolgálatot Vas megyében, és Kőszeg városában?
K/7495 Mekkora az átlagéletkor a rendőri állományban Vas megyében, illetve Kőszeg városában?
K/7498 Milyen a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve Kőszegi Rendőrkapitányság gépjármű felszereltsége?
K/7501 Mennyi nyomozó, irányító rendőr teljesít szolgálatot Vas megyében, illetve Kőszeg városában?
K/7506 Mennyi vezetői beosztású, besorolású rendőr teljesít szolgálatot Vas megyében, illetve Kőszeg városában?

tistedur 2008.12.22. 14:18:55

ben2!
"Mi garantálja a korábban egyetemi végzettséget kívánó szakok alapképzése után a mesterképzésben való folytathatóságát?
szerinted,aki egy ilyen kérdést feltesz, az mit keres az oktatásügyi bizottságban? ráadásul hol maradt magyarórákról?

orff 2008.12.22. 14:19:16

Én találtam olyan kérdést is, ami 12-szer szerepel Kik lettek a kiválasztottak címmel adta be Nógrádi Zoltán. Én egyszerűen azt nem értem, hogy aki ilyeneket csinál, az hogy tud tükörbe nézni, vagy esetleg a választóival szembenézni?
Tényleg mindenkit hülyének néz? Gondolom még több ilyen kérdés van, de bevallom, nem volt kedvem átnézni a többit, ezt ide másolom:

K/8193
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett pénzügyminiszter

K/8192
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett honvédelmi miniszter

K/8191
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett környezetvédelmi és vízügyi miniszter

K/8190
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett oktatási és kulturális miniszter

K/8189
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

K/8188
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett igazságügyi és rendészeti miniszter

K/8187
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett szociális és munkaügyi miniszter

K/8186
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett egészségügyi miniszter

K/8185
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

K/8184
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett önkormányzati miniszter

K/8183
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett külügyminiszter

K/8182
Kik lettek a kiválasztottak
Iromány adatai
Állapottípus folyamatban
Benyújtó(k) Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Címzett nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Mindegyiknek más a száma, tehát gondolom, hiteles. Én ezt max. az óvodában tudom elképzelni és nem a parlamentben. Lehet, hogy "OVI" is így gondolta, amikor megbeszélte a párttársaival a kérdéseket? Talán a neve inspirálta...

Ted Striker 2008.12.22. 14:26:31


K/8207 Megy a vonat, megy a vonat, de mikor?

Hát ezt kérdezzük mi is!!!

ben2 2008.12.22. 14:38:39

Az a szánalmas igazából, hogy a balos szurkolókórus összecsinálja magát egy-egy ilyen akciótól és minden erejével igyekszik minél nagyobb lármát csapni, hogy csak egy kicsit tompítsa az élét.
Az a tény, hogy a kormányzatnak akármennyi kérdés megválaszolása probléma, önmagában minőségi bizonyítvány a hozzáértésükről. Ha már maga a kérdés is gondot okoz, mit csinálnak, ha teszem azt a gyakorlatban is meg kell oldani egy problémát?
Majd elköltenek néhányszáz milliárdot kommunikációs tanácsadókra, akik jól megmagyarázzák a párttagságnak, hogy a zorbán tehet mindenről és Gyurcsány további hónapokra miniszterelnök marahat, más meg úgysem számít nem igaz?

szigiri 2008.12.22. 14:41:51

A kérdésnek nincs további szövege, szóval hiába várjátok az iromány további részét. A miniszter valóban csak annyit kap, hogy "K/8360 Melyeket tekinti a kromány (sic!) gazdasági húzóágazatoknak?" Kuzma László (KDNP) és gondolkodhat, hogy ez miről fog szólni. Ez nem interpelláció, amit írásban kell leadni, ráadásul nem is szavaznak róla, viszontválasz sincs, így ha valóban csak annyit mond erre a miniszter, hogy: "A zipart! Köszönöm!" akkor el van intézve. Kedvenceim amúgy:

K/7597 Miért viszik más bőrét vásárra?
K/7591 Bruttó vagy nettó?
K/7589 Hasra ütés vagy gondos kalkuláció

az űberjó

K/7881 Honnan, hová, és mikor?

csoda hogy olyan nem volt még, hogy "Ki?" vagy olyan, hogy "E?!"

Amit egyébként többször beadtak, azt - ha alaposan megnézitek - más-más személynek nyújtották be. A "Sajtófigyelés" és a "Miniszteri keret"-ből is van vagy tíz, de mind más miniszternek. Szóval nem teljesen hülyék, hiszen - ahogyan nem a miniszterek dolgoznak a kérdéssel, ugyanúgy - nem a politikusok teszik fel őket, hanem az munkatársaik

Google 2008.12.22. 14:47:18

A Gyurcsány-fanokban az a jó, hogy nincsenek kérdéseik. S akkor másnak miért lennének, éppen ilyen ünnepidőben? A kormány nagy-projektekről dönt, a kis pénz nekik nem pénz!
Már a kérdések címe is óriási izgalmat vált ki belőlük, gondolom, nem esne nehezükre, ha társadalmi munkában válaszolnák meg őket.A Minisztériumok kiszórják a kérdéseket, a hívek válaszolnak.
Ilyen hülye kérdésekre ki nem tud válaszolni, ha már ilyen népi típusú kormányzás zajlik?
Reméljük, eljön az idő, hogy a szocik tehetik fel épületes kérdéseiket, és azokon is csámcsogni fognak azok, akik most is azt teszik!

Ted Striker 2008.12.22. 14:51:05


K/7732 Mi volt a baj a kalákával?
V: Vilmos hol vagy? Itt vagyok!

K/7760 Hová vezetnek a lyukas fogak?
V: A fogorvoshoz

K/8274 Mi köze a 2009. évi költségvetésnek a pénzügyi válsághoz?
V: Semmi...

K/7095 Megváltozott Körmend városhoz tartozó kistérségi települések száma?
V: Az útikalaúz tévedhetetlen a valóság gyakran pontatlan

K/7138 Ugye, nem Alkotmányellenes?
V: De!

tevevanegypupu 2008.12.22. 15:03:23

Hat tenyleg nem tudom van-e ertelme a kerdezoskodesnek? Arra sem valasztoltak, hogy miert kerult 200 millioba a kormanyszovivo hu,pedig hanyan erdeklodtek.. Nehez valaszolni, ki kellene adni a mostani kerdeseket is szakertoknek. Es persze jol megfizetni oket, hogy a valasz hataridore meglegyen.

Karcolt lendület 2008.12.22. 15:48:38

Google, te tudnál válaszolni ezekre a kérdésekre?
Legalábbis így, hogy csak a kérdések címét lehet megtalálni a neten, elég macerásnak tűnik...

Az "ekkor meg akkor a takarítónőig mindenkit kirugtak és saját híveket vettek fel" az mindkét oldalról baromság.

Google 2008.12.22. 16:04:09

Lendület,
én nem. De mínősíteni sem mínősíteném a kérdéseket, amíg csak a címüket ismerem.
Az ellenzéknek az a dolga, joga, hogy kérdezzen, a kormánynak meg az, hogy válaszoljon. És ne takarózzon semmiféle ünneppel, mert kifogás mindig van, de a demokrácia úgymond nem sérülhet.
Amikor ellenzékben voltak, sokkal kényesebbek voltak a demokráciára, annak intézményeire. Hova lett hirtelen a jóízlés?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.12.22. 16:05:20

az irományoknak azért nincs szövege, mert azt mind be kell szkennelni, a tömeges szkennelő meg biztos nem működik, ezért egyenként húzzák be a lapokat a parlamenti szerencsétlenek, akiknek a dolga az oldal karbantartása

szerintem ők szabadságon vannak múlt hét óta, nem tudják őket berendelni. végül is nincs plenáris:))

Anonymouse 2008.12.22. 16:07:11

be van szkennelve minden oldal, de a parlament nem rakja fel
még az intranetre se

Anonymouse 2008.12.22. 16:11:52

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Képviselőcsoportja
Dr. Szili Katalin
az Országgyűlés Elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Asszony!
„Mennyi is az annyi? címmel, a Házszabály 91 .§-a alapján írásbeli kérdést kívánok
benyújtani Bajnai Gordon Gazdasági miniszterhez.
Válaszát írásban kérem .
Tisztelt Miniszter Úr !
Eddigi kormányzati pályafutása alatt a Gyurcsány kormány 3 miniszteriális posztját i s
betöltette már, érdekes módon mindig ott találhattuk, ahol az uniós pénzek feltűntek, illetve
ahol dönthettek róla. Önkormányzati miniszteri pályafutása meglehetősen rövid ideig tartott ,
de bizonyára sikerült valamelyest tájékozódnia a települések valóságos helyzetér ől.
A leghátrányosabb kistérségek támogatásával kapcsolatos ígéretei rendre másra módosultak ,
szerintem Ön sem tudná felidézni valamennyit .
A baj az, hogy eddig még huncut eurocent sem érkezett ezekbe a térségekbe, és a legyengítet t
magyar gazdaságot többszörösen sújtó, mondvacsinált pénzügyi válság tovább nehezítette a z
ott élő embereket.
Mennyi is valójában az a különtámogatás, amire valóságosan számíthatnak ezek a térségek ,
senki nem tudja, és attól tartok Önnek is gondjai vannak eligazodni saját kormányána k
kapkodásán.
Szeretném kérdezni Öntől:
Valójában mikor és mennyi többlettámogatásra számíthatnak a leghátrányosab b
kistérségek?
A pántlikázott pénzek milyen fejlesztési célokat szolgálnak ?
- Ön szerint milyen hatása lehet ezeknek a többlettámogatásoknak, alkalmas lesz-e a z
egyre súlyosbodó nehézségek kezelésére ?
Mi a véleménye arról, hogy ezekből a térségekből megindult az elvándorlás ?
2008 DEC 2 O.
Írásbeli kérdé s
1
Várom megtisztel ő válaszát!
Budapest, 2008 . december 20.

Karcolt lendület 2008.12.22. 16:21:46

Google: nem azzal van gond, hogy "miért kérdez az ellenzé", mert tényleg ez a dolguk.

Csak - ahogy mavo is írta -, ez az egész pitiáner szivatása a minisztériumi apparátusok, hogy az évnek pont abban az időszakában tolnak be 1300 kérdést, mikor az előírt 15 napra a legkevesebb munkanap esik (olyan 5-6). Azt hiszem, semmi kár nem érné a demokráciát és az ország sem szenvedne kezelhetetlen hátrányokat, ha úgy adják ezeket be, hogy mondjuk január 12-én járna le a válaszadási határidő. (Igaz, akkor a két ünnep között kellene beadni ezeket...)

egri Fehér 2008.12.22. 16:29:24

ben2, Google:
akkor leszek én balos, amikor ti gigasünt szartok. miért nem vagytok képesek megérteni, hogy nem a kérdezés tényével van a gond (az teljesen rendben van, tegyék, még ha adott esetben megmosolyogtató is egy-egy kérdés; ez a dolguk!), hanem az időzítéssel.

15 napja van a minisztériumoknak megválaszolni annyi kérdést, amennyit az egész évben kaptak. ebből a 15 napból 10 nem munkanap, a maradék ötön meg jó ha bent van az állomány fele-harmada a (nem csak az államigazgatásban, hanem mindenhol) szokásos év végi szabadságolások miatt...

szigiri 2008.12.22. 16:30:38

mellesleg valóban, írásbeli kérdésnek van kifejése - rosszul írtam az előbb - és az első áldozat a szkennelőszemélyzet, második az informatikusok, harmadik a postás... és csak sokadik a miniszter(elnök) titkársága és a köztisztviselők. A Murphy törvényét valahogy így lehetne magyarosítani: "Magyarországon amihez joga van valakinek, azzal előbb utóbb vissza is él!" És nyilván mindenki ki tudja egészíteni a sort , hogy gyülekezési jog, sztrájkjog, szociális ellátáshoz való jog, gázártámogatás, szólásszabadság, stb.

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.22. 16:58:46

Szegény idióta fidesznyikek azt hiszik, hogy ez egy jó reklámfogás. Megint bekerülhettek valamivel az esti híradóba.

Szánalmasan hülyék vagytok. Rajtatok már csak a szívlapát segíthet.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2008.12.22. 17:12:37

K/7791 Mekkora droidnak kell lenni ahhoz, hogy valaki elhiggye, hogy olyan kérdésekkel kell ellenőrizni a kormányt, mint például hogy mennyibe kerül a távhő Szombathelyen?

Google 2008.12.22. 17:26:13

Hadd ne kelljen sajnálnom a minisztériumok kiszolgáló személyzetét! Másokat annál inkább.
Szóljanak a főnökeiknek, válaszoljanak ők, húzzanak csak bele, semmibe kerül az nekik!
Itt az a baj, hogy lefele rúgnak, felfele nyalnak, véleményt nem nyilvánítanak, csak azt szidják, akit lehet!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2008.12.22. 18:03:30

Tehát a büntetés nemes és jogos, bár lehetne keményebb is. A fenébe a demokratikus ellenőrzési funkcióról szóló lózungokkal.

cerealkilla 2008.12.22. 18:42:42

Kedves Google,
erősen látszik, hogy fogalmad nincs, hogyan működik egy hierarchikus szervezet, plánedesőt a kormányzat. Van egy idevágó kínai (zsidó, arab.... akármilyen) közmondás, amely szerint: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Tudom, első hallásra hihetetlennek tűnhet, de a minisztériumok kiszolgáló személyzete - a fenti 1300 kérdésre választervezetet a karácsonyfa alatt megfogalmazó ügyintézők - éppen olyan alkalmazottak, mint egy sarki autószerelő, egy tanítónéni, vagy egy bolti eladó. Ők vannak a lánc legalján, és ők szívnak a fidesz viccesnek szánt húzása miatt (mert hidd el, ők sem komolyan gondolták, hogy mindezt épp a két ünnep között kérdezzék meg a kormánytól).
c

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.12.22. 18:57:37

Ez kurvára gáz.

Ki volt az a fasz aki ezt kitalálta a Fidesztől, azt nem tudom, de gratula!

Pincehelyi 2008.12.22. 19:26:12

ben2, Google:

ti szeretnétek ilyen kérdések megválaszolásával foglalkozni tömeges mennyiségben két ünnep között? Ezen gondolkodjatok.

Ez nem MSZP kérdés, ez nem párt kérdése: ez emberi kérdés.

A minisztériumok apparátusa - számotokra talán meglepő módon - nem az MSZP apparátusa; ők köztisztviselők, közalkalmazottak. Szakmai és nem párttevékenységet folytatnak.

Valószínűleg van is a rokonságotokban, ismerőseitek között olyan ember, aki a kormány valamely szervénél dolgozik (nem sértésnek szánom, ne kérjétek ki magatoknak!). Na, a minisztériumi dolgozók is ilyen _emberek_: van családjuk, rohadtul nem piaci fizetést kapnak - az sem, aki többet teljesít mint a legtöbb CEO Magyarországon.

Ha nem tudjátok, a közszolgálat mi a csuda, akkor olvasgassatok általános iskolai közismeretet, mielőtt baromságokat írtok olyan emberekről, akikre a Fidesz most rátette a lőcsöt.

A másik, hogy ezen a fórumon nem a Gyurcsány-kormány agitál az 1310 kérdés _ellen_, hanem olyan emberek szólalnak meg, akik átérzik azt, amit ti hozzászólásaitok alapján nem; mivel jár ennek a hirtelen kérdezésvágynak a kielégítése. Ha ti erre nem vagytok képesek, azt talán nem a kommunistaliberálisok okozzák. A világ talán nem olyan egyszerű, hogy narancssárga, vörös, kék.

Régen (az átkosban) volt ez a kifejezés, most is van talán, hogy "évvégi hajrá". Amikor erre a munkanapok számát tekintve rövid december hónapra több munka jutott, mint az átlagos hónapokra, pont mert mindenkinek ilyenkor jut eszébe, hogy még az idén kell valamit elintézni, mert jövőre már nem lehet.

No, a Fidesz is így járt: még az idén megpróbálja megszívatni a minisztériumi apparátusokat.

tevevanegypupu 2008.12.22. 19:35:47

Tualjdonkeppen az unnepek alatt le kellene alnnia mindennek.Vajon miert olyan felhaborito, hogy a vasutasok is most hataroztak el, hogy beszuntetik a munkat? (az unnepek alatt kulonben nem, dolgoznak szoval sokaknak nem lesz karacsony es szilveszter sem csaladi korben). Es mi a helyzet a repuloterrel? Ugyanugy vajon mit erezhetnek a boltokban, plazakban dolgozok akiknek muszaj ott allni este kilencig a sokkal nagyobb vasarloi roham kozepette? Hiszen nekik is joguk lenne kicsit megallni igy ev vegen nem igaz? es aztan a korhazak, szinhazak es mozik. Ott senki nem faradt, mindeki orommel huzza az igat. Csak szegeny miniszteriumi dolgozok merultek ki a rettenetes evkozbeni munkaktol hogya ket unnep kozotti hetkoznapokon mar nem tudnak leulni az iroasztal moge.

Anonymouse 2008.12.22. 20:12:44

fura, hogy mennyien nincsenek képben a minisztériumi alkalmazottak helyzetével
Pincehelyi _viszonylag_ jól írta le a helyzetet, de
1) nem igaz, hogy nincsenek megfizetve a minisztériumi alkalmazottak és az se, hogy meg vannak fizetve - a helyzet faramuci, a kiszámítható követelményrendszer hiánya, a sokszempontból szörnyű humánpolitika, a teljesítményorientáltság és a rugalmatlan törvényi szabályozás miatt
1a) az igazán jó köztisztviselők külső pénzekkel (pl. felügyelőbizottsági tagságok) vannak megfizetve, vagy alulfizetettek
1b) a közepes köztisztviselők kábé megfelelően vannak fizetve
1c) számos igazán rossz köztisztviselő keres rémesen nagy pénzeket
1d) a kezdő, jól teljesítő, szakmailag hozzáértők számára a közszféra nem elég csábító, mert nem tud eleget fizetni
..
külön kiemelném, hogy alacsony teljesítménnyel lényegesen jobban, kiváló teljesítménnyel lényegesen rosszabbul lehet keresni, mint ugyanezért a magánszférában

2) azért genyóság ez a sok kérdés, mert ha érdemben, igényesen akar válaszolni a miniszter, akkor halálra kell dolgoztatnia a szabadságon nem lévőket (megfizetetlen túlórával) - és ha a minisztert nem is érdekli, a válasz szakmai színvonala többnyire mégis a választ megíró köztisztviselőn múlik, mert ha ő igényes, akkor nem rontják le a választ, ha ő igénytelen, senki nem írja meg helyette

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2008.12.22. 20:25:32

teve, a kereskedelem a karácsonyi őrületben csinálja az éves forgalmának egy igen jelentős részét. Nekik ebből van a profit meg a jutalom. Nem azért tartanak nyitva, hogy egy marék hülye ugráltassa őket, hanem azért, mert megfizetik.

Pincehelyi 2008.12.22. 20:47:06

Tanulságos lenne feltenni a netre ennek az 1310 kérdésnek a teljes szövegét; ezek nem titkosak, nem jogvédettek, éppen ellenkezőleg! Tehát, hogy 2008. december 19-22 között mi jutott eszébe hirtelen n számú képviselőnek. Melyek voltak azok az égető, kínzó kérdések, amelyeket mindenképpen 2008-ban kellett, hogy feltegyenek.

Egyébként gyanítom, hogy majd a válaszok értékelésével kezdhetik a kormány 2009. évi bas*tatását; azon válaszok alapján, amelyeket az év utolsó napjaiban tettek össze az apparátusok. Kitalálhatták, hogy milyen jó, majd a kormány adja a muníciót pár hónapra az év elején a saját lejáratására! Mert a válaszokat nyilvánvalóan nem fogják elfogadni. Ezt felmutatva kijelenthetik: a kormány ellenőrzése a parlament által nem valósítható meg! Irány a parlamenten kívül, irány Európa! hehe

Pincehelyi 2008.12.22. 20:50:08

tevevanegypupu: milyen roham van az üzletekben a két ünnep között? Maximum a garancia miatt... Ne mosd már össze a dolgokat! Te öszekevered a Karácsony előtti vásárlási lázat a két ünnep közötti lazulással. Nagyon nem szép....

tevevanegypupu 2008.12.22. 23:59:26

Pincehelyi
a ket unnep kozott is van: reszben visszacserelik az ajandekokat es akkor ott van meg Szilveszter is..

Kettes
nem vonom ketsegbe, hogy van kiszuras is emogott a kerdezoskodes mogott, de valahogy akkor sem tudom sajnalni oket.
Egyreszt azert mert ez a kiszuras kolcsonos es mindket fel ott ut ahol tud a masikon, masreszt pedig mert ezek olyan kerdesek, amikre ev kozben nem kaphattak megfelelo valaszt. Volt ido mikor neztem az orszaghazi kozvetiteseket es a miniszterek beszedeit, aztan a fidesz kerdeseit es erre a miniszteri valaszokat..Aztan elment a kedvem az egesztol, mert az nyilvanvalo volt, hogy rettentoen mas hullamhosszon haladnak.Es neha hallottam Gyurcsany hangjat is.."nem csinaltunk semmit.." Szoval..

zsögödbenő 2008.12.23. 00:05:55

tevenagypupu,
szerinted most megfelelő választ fognak kapni? Nyilván majd valami sablondumát beillesztenek mindegyik válaszdoksiba...és akkor mi lett az egész eredménye? Szarnak pofonadás....

zsögödbenő 2008.12.23. 00:06:47

szóval tevevanegypupu :P kissé kevés karakter sikerült, sorry!

Mackósajt66 2008.12.23. 03:31:43


Néhány halaszthatatlan, kizárólag most feltehető kérdés, avagy összedől a világ, ha ezekre január 5-ig nem kapnak választ...:

Tapasztalatok 2011. évi EU-elnökségünkhöz
Benyújtó(k) Németh Zsolt (Fidesz)
Címzett külügyminiszter

EU elnökség, késésben a Kormány?
Benyújtó(k) Dr. Hörcsik Richard (Fidesz)
Címzett külügyminiszter

K/8241 EU elnökség, késésben a Kormány?
Benyújtó(k) Dr. Hörcsik Richard (Fidesz)
Címzett közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

K/8240 EU elnökség, késésben a Kormány?
Benyújtó(k) Dr. Hörcsik Richard (Fidesz)
Címzett pénzügyminiszter

K/8239 EU elnökség, mi lesz a kormánybiztos feladat?
Benyújtó(k) Dr. Hörcsik Richard (Fidesz)
Címzett külügyminiszter

K/8238 EU elnökség milyen forrásokból?
Benyújtó(k) Dr. Hörcsik Richard (Fidesz)
Címzett pénzügyminiszter

K/8234 EU elnökség, milyen stábbal?
Benyújtó(k) Dr. Hörcsik Richard (Fidesz)
Címzett külügyminiszter


És még néhány...

Készül-e bélyeg Szombathely szentjeiről?
Benyújtó(k) Ágh Péter (Fidesz)
Címzett közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

Jövőre nem lesz fesztivál Kapolcson?
Benyújtó(k) Kiss Attila (Fidesz)
Címzett oktatási és kulturális miniszter

A Gyurcsány Ferenc által leleplezett szobron miért nem szerepel a tervező neve?
Benyújtó(k) Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)
Címzett oktatási és kulturális miniszter

A francia és cseh EU-elnökségekről
Benyújtó(k) Balla Mihály (Fidesz)
Címzett külügyminiszter

Bárki lehet lemezlovas?
Benyújtó(k) Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz)
Címzett nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Ukrajna belpolitikai helyzete
Benyújtó(k) Potápi Árpád János (Fidesz)
Címzett külügyminiszter

Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

K/7538 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett pénzügyminiszter

K/7537 Milyen konkrét együttműködés valósult, valósul meg az MH és az Ohioi Nemzeti Gárda között?
Benyújtó(k) Nyitray András (Fidesz)
Címzett honvédelmi miniszter

K/7536 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett önkormányzati miniszter

K/7535 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett honvédelmi miniszter

K/7534 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett igazságügyi és rendészeti miniszter

K/7532 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett környezetvédelmi és vízügyi miniszter

K/7531 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett egészségügyi miniszter

K/7529 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

K/7528 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett oktatási és kulturális miniszter

K/7525 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

K/7523 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

K/7521 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett külügyminiszter

K/7520 Ünnepségek
Benyújtó(k) Bernáth Ildikó (Fidesz)
Címzett szociális és munkaügyi miniszter

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2008.12.23. 07:11:35

tevevanegypupu
Mondj egy olyan kérdést az 1300-ból, amire év közben nem kaphattak választ, de majd most, a két ünnep között, 1299 másik kérdéssel együtt benyújtva kaphatnak.

Az akciónak egyetlen célja volt: egy demokratikus ellenőrző eszközzel visszaélve kiszúrni másokkal. Ahogy a posztban mondták, nagyon korrekten: 13. havi fizetésért 13. havi munkát.

molaris 2008.12.23. 08:17:37

A kormányt és sleppjét sokszor leszóltam már, de elég erős terheltség mutatkozik a másik oldalon is.
Bár az idén elég sokat voltam Kőszegen, és nem emlékszem rendőrre. Az is igaz, hogy oka sem lett volna a jelenlétnek.
Persze valami csinos rendőrnő!?

tevevanegypupu 2008.12.23. 08:34:14

Kettes
mit varsz tolem, tudhatnad, hogy nemcsak a fidesz de a szavazoi is gonoszak.(:

Google 2008.12.23. 11:54:09

Nemcsak gonoszak ezek a fideszes-szavazók, hanem buták is, és nem tudnak csöndben maradni.
És még legalább 1300 kérdést tennének fel. A Minisztereknek. És a Miniszterelnöknek is. De ők a nagyprojektekkel vannak elfoglalva, kicsire nem adnak.
Az ország nagy része elkeseredett, kiábrándult. Hogy most a minisztériumi dolgozók is elkeseredtek? Hát Istenem, sírjanak a főnökeiknek, ne a köznek.
Tevének igaza van, bele kell hallgatni a válaszokba, rögtön nem a kérdezőt fogják csak szapulni. Kivéve ha nem kormánydroidok!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2008.12.23. 14:31:32

Persze, kérdezzenek csak. Attól okosodik a gyerek. Csak már lenne valami látszata. :)

DaleCooper.hu 2008.12.27. 17:04:27

@Pincehelyi:

"Tanulságos lenne feltenni a netre ennek az 1310 kérdésnek a teljes szövegét;"
Itt:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_lekerd?P_CKL=38&P_FOTIP=null&P_FOTIP=K&P_TIP=null&P_BDAT_TOL=2008.12.17
meg lehet nézni a feltett kérdéseket, amikor megszületik rá a válasz akkor jelenik meg a kérdések és a válaszok teljes szövege is.

"Egyébként gyanítom, hogy majd a válaszok értékelésével kezdhetik a kormány 2009. évi bas*tatását;"
A kérdéseket is lehet értékelni, azokból is kirajzolódik egy kép a kérdésfeltevőkről.

Nekem ez tetszik a legjobban:
"K/7504 Zsigó Róbert (Fidesz) [oktatási és kulturális miniszter] Miért mondja Krausz Tamás, hogy "az MSZP-nek nincs semmilyen világos társadalmi és kulturális víziója, az európai progresszióhoz kapcsolódó, a tőkerendszert kritikailag felfogó és azon túlmutató elmélete, én onnan nem várok semmit, nem várok baloldali, humanista ellenállást a válsággal és azzal a rendszerrel szemben, amit mindenképpen meg kell változtatni"?"

Hogy ez mennyiben szolgálja a kormány ellenőrzését???

tevevanegypupu 2008.12.27. 23:31:33

Na es hogy halad a munka? Mit saccolnak, kesz lesz hataridore?

dolphin · http://adlibitum.hu 2009.01.06. 15:15:08

Ezt egyben kell latni, mert olyan szep. Avagy, milyen apropokbol lehet elbaszni mas emberek unnepet.

hvg.hu/itthon/20090106_fidesz_kdnp_kerdesek.aspx
"Hozzávetőleg 700 ember dolgozott a minisztériumokban azon, hogy a kormány határidőre választ adjon a Fidesz és a KDNP több mint 1300 írásbeli kérdésére - közölte kérdésre válaszolva Budai Bernadett kormányszóvivő. Hétfő estig, a határidő lejártáig postára adták a válaszokat, amelyek az Országgyűlés honlapján is olvashatóak lesznek.
Budai Bernadett kormányszóvivő több kérdésre adott kormányzati választ ismertetett, azzal a felvezetéssel, hogy a nemzetközi gazdasági válság idején, a költségvetés elfogadása apropóján milyen kérdések foglalkoztatják a Fideszt.

Budai Bernadett azt mondta, szeretné megnyugtatni Ágh Pétert: az ellenzéki képviselő javaslatára a kormány jelzi a Magyar Posta Zrt-nek, hogy készüljön Szombathely szentjeiről bélyeg. A szóvivő elmondta: a képviselő ez iránt érdeklődött a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternél.

A legnagyobb ellenzéki párt vélhetően az ország gazdasági helyzetével és a jövő évi költségvetéssel szoros összefüggésben érdeklődött arról, hogy a Gyurcsány Ferenc által a tatai edzőtáborban leleplezett szobron miért nem szerepel a tervező neve - fogalmazott Budai Bernadett. Hozzátette: Cser-Palkovics András rossz helyre címezte a kérdést, mert az Oktatási és Kulturális Minisztérium semmilyen kapcsolatban nem állt sem a megrendelővel, sem az alkotóval.

Horváth Zsolt vélhetően nincs tisztában a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium feladataival - mondta a kormányszóvivő, magyarázatként hozzáfűzve: az ellenzéki politikus azt tudakolta a minisztertől, hogy mikorra lehet olyan szabályokat bevezetni, amelyek valamennyi telefonhoz alkalmas töltők gyártására kényszerítik az iparágat.

Magyarországon egyáltalán nem zajlik selyemtermelés - szögezte le a szóvivő, ezzel válaszolva Horváth Jánosnak, aki arra várt választ a kormánytól, hogy miként lehetne ismét elérni Magyarországon a selyemhernyó és selyem-termelés 1930-as évtizedbeli volumenét.

Font Sándor a szarvasgomba-tenyésztés törvényi szabályozásáról érdeklődött, a kormány köszöni a javaslatát - közölte a szóvivő.

Nyitrai Zsolt is lehet lemezlovas - válaszolta Budai Bernadett az ellenzéki képviselő „bárki lehet lemezlovas?” címmel benyújtott kérdésére. A szóvivő közölte: 2006-ban törölték el a vendéglátóhelyeken fellépő zenészek vizsgakötelezettségét. "

Google 2009.01.06. 16:39:12

Megint nem csalódtam a kormányban. Éjt nappallá, ünnepet munkanappá téve tették a dolgukat, húztak bele a ...Fideszbe.
Mert milyen jóleső érzés kiállni és azzal szórakoztatni a közt, milyen hülye kérdéseket tett fel az a megint nagyon hülye Fidesz.
Bezzeg mi nagyot nyeltünk ...és minden baráti orgánumban lesajnáltuk őket, valamint mártírokként megválaszoltuk azokat a kis bugyuta kérdéseiket. Mit meg nem teszünk mi a demokráciáért!

Google 2009.01.06. 20:48:17

2006-ban a rendőrséget, most a minisztériumok dolgozóit állították szembe a Fidesszel, ebben élik ki magukat. Meglep ez még valakit?