Kommentszűrés
’08 nov
5
11:31

És ki nyeri a 2012-es választást?

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

A világpolitika iránt érdeklődők manapság mind azzal vannak elfoglalva, hogy ki lesz, ki lett az Egyesült Államok új elnöke. Pedig vannak más, legalább ilyen fontos kérdések is, például: ki lesz az új kínai pártfőtitkár? Bár a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusa, amelyen Hu Jintao utódját megválasztják, négy év múlva, 2012 őszén ül össze, de Kína nagy és lassú ország, így hamarosan égetővé válik a kérdés.

 Mi is megszavaztattuk a Reakció szerkesztőségét, hogy a kollegák kit látnának szívesen a KKP élén. Nos, a társaság élesen megosztott e kérdésben: a válaszadók 50%-a (1 fő) Li Keqiangra szavazna, ha ott lenne az Országos Népi Gyűlés épületében azon a pekingi őszön, a másik 50% (1 fő) viszont Xi Jinping híve. Ebből is látszik, hogy nem lesz könnyű dolga a pekingi küldötteknek.

 És Önök, Kedves Olvasók, kit választanának? A liaoningi éjszakák fenegyerekét, a mandzsúriai bányászlányok idolját, a mindig elegáns Li Keqiangot? Vagy a visszafogott, folyton mosolygó és udvarias Xi Jinpinget a fülledten erotikus Shanghaiból? Vagy netán egy harmadik lehetséges jelölt, például Li Yuanchao áll közel a szívükhöz?

 Kérjük, osszák meg véleményüket velünk! Ígérjük, a végeredményt eljuttatjuk pekingi megbízóinknak. Különös érdeklődéssel várjuk Zetek barátunk gondolatait a tárgykörben, akinek ezúton is kívánunk jobbulást.

(E posztban azért használtuk a pinyin átírást, mert csak.)

Címkék: kína pártfőtitkár

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr51750417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kieran Hayes 2008.11.05. 11:35:28

Xi Jinpinget. Egyértelmű.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.05. 11:39:04

:)))

Ahogy Turul fogalmazott: "Xi Jinping. a másik egy ótvar komcsi."

Francois Pignon 2008.11.05. 11:47:46

Elveszett egy nemzet ez, ha nem képes egy színesbőrű* vagy női jelöltet állítani. A történelem szemétdombjára fognak kerülni.


*
"– A színesbőrűeknek is lesz hidrogénbombája – mondta Robert. – Már dolgoznak rajta. Nemsokára Japánon a sor, hogy ledobjon egyet. A többi színes bőrű nép átengedi nekik a megtiszteltetést, hogy ők dobják le az elsőt.
– Hová dobják majd le? – kérdeztem.
– Alighanem Kínára – mondta.
– A többi színesbőrűre? – kérdeztem. Szánakozva nézett rám. – Honnét veszi, hogy a kínaiak színes bőrűek?"
(A Harlem Fekete Führere, Vonnegut: Éj anyánk)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.11.05. 11:50:05

Haha. Ez átverés. A képeken ugyanaz az ember van, csak az egyiken szemüveget visel, meg más nyakkendőt. Azt hittétek bedőlünk ennek? Hülyék...

Kieran Hayes 2008.11.05. 12:03:57

Li Keqiang a múlt, Xi Jinping a jövő.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.11.05. 12:13:05

Hogy következetesen ragaszkodjam eddig követett elvemhez, amíg meg nem mutatjátok a vicefőtitkár-jelöltet, képtelen vagyok a kérdésben nyilatkozni.

kispufi 2008.11.05. 12:36:30

Magyarországnak melyik volna a jobb, ez a lényeg.

svenJazz 2008.11.05. 12:38:32

Xi Jinping a nyerő - ez egyértelmű...
mert a menő Fujian kormányzója
mert a felesége gyönyörű (Peng Liyuan - énekesnő)
mert még csak 59 éves lesz 2012-ben
mert Pekingben született
sorolhatnám.....
(viccen kívül: Fujian volt az első speciál gazdasági körzet, ez nagyon izgi, ha egész kínára kiterjesztenék...)

nénike · http://mandiner.hu 2008.11.05. 12:38:58

Mutasd az alpártfőtitkárát! Látnom kell a megalapozott döntésem meghozatalához.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.11.05. 12:43:09

Mao reinkarnációját kéne megtalálni, és államosítani a sok imperialista gyárat. Nagy vicc lenne, az tuti. Hirtelen hiány lenne NIKE cipőből.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.05. 12:52:37

maradjatok nyugodtan a magyar átírásnál, úgyis csak magyarok olvasnak reakciót..

Amúgy ide kéne beiratkozni: :) Vissza a gyökerekhez, le a kapitalista elhajlással!

www.inforadio.hu/hir/kulfold/hir-233955

Marxizmus-leninizmus kínai módra: Mao-szak indul egy egyetemen

Mao Ce-tung tanulmányokat indít egy kínai egyetem. A szak vezetője maga a nagy vezér unokája lesz, aki szerint nagyapja követett el ugyan hibákat, de ezek elkerülhetetlenek voltak "egy járatlan úton".

Zetek 2008.11.05. 13:11:26

Végre valami, ami nem Obama. Ha jól tudom időnként az egész shanghaji társulatot letartóztatják, mert ellopják a nyugdíjkasszát? Ezért nem lehet kérdéses a nyertes személye.

eN 2008.11.05. 13:35:20

Én tibeti főtitkárt szeretnék kínában. Végre bebizonyíthatnák, hogy igazán haladóak.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.05. 13:43:12

Én meg taivainit, különben is, az az igazi Kína, kuomintangostul. :) A többi része meg van szállva a kommerek által :)

2008.11.05. 14:05:15

Azt szeretném, aki a felső képen van, mert úgy rémlik, hogy nekem is van valahol egy olyan nyakkendőm, amit ő visel.

irrelevant 2008.11.05. 14:35:05

Hszi Csin-ping a király!
Sanghajt fővárosnak!
Ne állhasson a jobbos elhajló pekingi bürokrácia a pártvezetés és a nép közé!

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2008.11.05. 15:15:57

hát ti le vagytok maradva egy brossúrával.
Lit 2009 novemberében letartóztatják a taiwani titkosszolgálat megbízottjával együtt, amint éppen arról tárgyalnak, hogy a két fél egyesül, és bevezetik a "nyolc ország - tizenöt rendszer" formulát.
Xi 2010 elején (a pontos dátumon még dolgoznak a titkosszolgálati kollégák) Kim Dzsong Il temetésén felveti, hogy ideje lenne koreát visszacsatolni kínához. kína erre megijed az északi atombombáktól, és ez Xi karrierjébe kerül.

Amúgy meg Obama. lendületben van most úgy is :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.05. 15:19:57

Radio Free Aberrania:
Igen, Obama lenne az ideális választás. Egy kis internetes pezsgés, aztán Kína munkássága és parasztsága a vállán viszi a főtitkári székig.

Cypriánus 2008.11.05. 15:53:28

legalább így Obama országon belül rendezné ahitelválságot...:)
change! change!

csi 2008.11.05. 19:07:48

Én pedig japán-magyar közös határt szeretnék.
Amelyik elintézi, az legyen a főtitkár.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.11.06. 01:07:04

A vigyori szakács az Aranysárkányban. Vagy van egy ikertestvére.

Az lenne a szép, ha egy HK-i liberális értelmiségit jelölnének, vagy egy ujgurt.

IdomitottFoka 2008.11.06. 14:36:27

Ezeket nem ismerem, legyen Bruce Lee, ja nem, az már meghalt, Tony Yaa esetleg? Az meg thai. Egye fene, minek nekik főtitkár, anarchia rulez....

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2008.11.06. 15:32:22

dszg>maradjatok nyugodtan a magyar átírásnál, úgyis csak magyarok olvasnak reakciót.

Üdv :-) Egyetértünk. Ennél még a Hepburn-átírás is olvashatóbb, de a magyar lenne kötelező. (MHSZ 202.c.)

A poszt két nyitómondata tökéletes, minden hírszerkesztőnek postázni kellene.

Cypriánus 2008.11.06. 17:43:57

kizhid surya a se-mem a pinyin adilash , di hoqi vaqitok vele?

DEP 2008.11.06. 18:01:30

Csakis a hithű baloldalit választanám!