Nem is utálunk annyira, szar Szlovákia - Reakció TV
2008. november 04. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Nem is utálunk annyira, szar Szlovákia - Reakció TV

 Igazi késő Kossuth téri hangulat, nénikkel, öregurakkal, pár kopasszal és körülményesen fogalmazó, öregecskedő szónokokkal. A mikrofonnál: Göbl Gábor, a Moby Dick basszusgitárosa, Budaházy György, Hunnia alapítója és Zagyva Gyula, a Jó Néhány Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke. Szótolvaj tótok, megfenyegetett pilisszentkeresztiek, mélységi motozás és egy olyan ország, amelynek nem is kéne lennie. Minden magyar össznemzeti felkelése a szlovák rendőri brutalitás ellen a szlovák követség előtt, 2008. november 3., Budapest. Szerencsére éppen nem járt arra négy tót kecskepásztor nehéz botokkal, mert csúfosan hazazavarták volna az egész bagázst. 

 A felkelés szerdán folytatódik ifj Hegedűs Lóránttal és a Romantikus Erőszakkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr97748560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trafikos '77 2008.11.04. 08:06:10

Komolyan mondom kezdem sajnálni ezeket a srácokat. Kevesen is vannak, hülyék is, meg most már állandóan meg is verik őket... Hú de sajnálom őket...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.04. 08:15:57

"Indulj keresztes vitéz..." :)

Nna, a zászlóvivő magyar kolbászmetál Moby Dick is Feró meg Schuster Lóri sorsára jut?

Ombudsmanyus 2008.11.04. 08:31:58

Azért az is elgondolkodtató, hogy kis hazánkból miért megy el valaki egy szlovák bajnoki mérkőzésre. Annak sportértéke kb. megyegyezik egy hazai bajnoki sportértékével, azaz a nullával.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.04. 08:34:00

Ombudsmanyus:
Mert az egyik csapat egy magyar városé, az ellenfél meg a legnépszerűbb szlovák klub. Miért ne menne?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.04. 08:40:30

Ombudsmanyus, a Slovannak is mentek szurkolni nem ám külhoni szlovákok, hanem csehek pl! (és az MTI szerint lengyelek, de ez krakkói ismerősöm szerint hazugság, hacsaknem valami testvércsapat szurkolói voltak azok). Sőt, számos ismerősöm a kolozsvári CFR meccseire látogat ki időnként újabban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.04. 08:42:17

trafikus,
ezt december 5. óta tudjuk a ballibről..
De ezeket a mondatokat jól megjegyezzük, jól fognak még jönni.

hiba 2008.11.04. 08:49:55

A futballszurkolásban nyilván benne van az az egyszerű emberi igény, hogy sajátjaink imádatán és az ellenfél gyűlöletén keresztül IS szeretünk megszabadulni felgyülemlett lelki salakanyagainktól. Az erre fogékonyaknak mi lenne jobb alkalom mint egy szlovák-magyar focimeccs. Egy ilyen nagyszerű lehetőséget persze kihasználnak a gyűlölet-függők is akiknek már kevés a 90 perc ordibálás, kell előtte vagy utánna a balhé is. A rendőröknek meg ez nem kell. Szlovák rendőröknek meg különösen a magyar balhézók nem hiányoznak, de ez nem jogosítja fel őket arra amit tettek.

Ombudsmanyus 2008.11.04. 08:52:17

Szerintem provokáció volt az egész.
A CFR az más, az a BL-ben játszik. A magyar királyi TV jó érzékkel persze egyetlen meccét sem adja, pedig talán lenne rá érdeklődés.

jürgen · http://szupjektiv.sk/ 2008.11.04. 09:12:15

Azt azért sajnálnám, ha ezt az ügyet csak az említett "úriemberek" éreznék a magukénak. Mert nem huligánok elleni fellépés volt ez, hanem magyarok elleni. Huligánok a másik oldalon is voltak. Magyarok csak a DAC-szektorban.

jürgen · http://szupjektiv.sk/ 2008.11.04. 09:15:18

És tudom, hogy nehéz megállni, de a "szar szlovákiázás" se vezet sehova...

szpal 2008.11.04. 09:21:36

az gyenge érv, hogy 4 kecskepásztor hazazavarta volna őket. Meg egyáltalán, 2006. október 23. és Dunaszerdahely után hogy tudsz leírni ilyent?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.04. 09:23:16

jürgen:
Persze, hogy nem, sőt. Ha nincs szombaton a buta zászlóégetés és tábla-lefújás (+ a tegnapi Slota must die és hasonlók), akkor sokkal könnyebb lenne fellépni Szlovákiával szemben. De így...

Google 2008.11.04. 09:25:39

Egy dolgot nem értek: ha valaki egy Gyurcsány takarodj!, Gyurcsány, hazaáruló plakáttal megjelenik, rögtön elvezetik a rend szemfüles őrei, ezen a tüntetésen pedig ilyen feliratok jelenhettek meg, hogy azt mondja: ezer szlovákot egyetlen magyarért, hontalan fattyak stb. A szövegek is magukért beszéltek.
Hogyan engedi meg ezt egy civilizált állam, egy akármilyen rendőrség? Ez uszítás, hergelés, egy szomszédos nép elleni gyűlölet-keltés. Megengedhetetlen.

jürgen · http://szupjektiv.sk/ 2008.11.04. 09:28:16

Azt mondják, minden rossz jó valamire. Talán még ez is: bumm.sk/blog/szemtanu/?p=38

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.04. 09:42:03

Ombudsmanyus, már biztos a 92-es Slovan-Fradi is provokáció volt. Nem haverjaim a keménymagosok, meccsre sem járok, de ami itt volt, azt egy focimeccsen simán el kell viselnie mindenkinek. Nem kell minden mögött provokációt látni.

Google 2008.11.04. 11:11:43

Van egy még annál is jobbik társaság, amelyik mindenre azonnal rátelepedik és van egy kormány, amely ölbe tett kézzel szemléli, hogyan szítják a gyűlöletet egyazon vagy szomszédos népek között.
Oszd meg és uralkodj! jól jön most ez az ősöreg lózung.

greg1749 2008.11.04. 11:38:03

ez a Jó Néhány Vármegye.... nem annyira vicces, akkor inkább legyen 8x8 Vármegye..

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2008.11.04. 13:12:23

Korábban volt itt egy nagyon találó poszt arról, hogy ez a budaházys banda levakarhatatlan a rendezvényekről. Ahol ők ott vannak és amiről a jellegzetes stílusukkal megnyilvánulnak, az az ügy el van veszve. Nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve, úgyhogy a jelenség szimplán abból ered, hogy csonthülyék.

...de most komolyan, ha ezek után bárki is megnyilatkozik a szlovákiai rendőrök ellen, akkor ezeket a szerencsétleneket támogatja vele? Ehh...

Alfőmérnök 2008.11.04. 13:39:52

Budaházy kellemetlenül érezheti magát, mert az egyik nagyszülője tót. (Csak az egyik! - ezért lehet Ő alapítótagja Hunniának.) Ha ezt rosszul tudom, elnézést.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.11.04. 13:53:44

Alfőmérnök, beszédében Budaházy hosszan ecsetelte tót származását, s elmondta, hogy a pilisi szlovákok dolgos emberek, jobboldali szavazók, és van bennük igazi magyar nemzeti érzés. Éppen emiatt szólította fel őket az elhatárolódásra. (A videóba ez a rész helyhiány miatt nem került be).

Google 2008.11.04. 17:11:28

Úgy megköszönném nekik, ha ők (Budaházy, Toroczkai) nem segítenének. De úgy is mondhatnám: ha nem sajátítanák ki a kormányellenes tüntetéseket, ha nem teremnének egy-kettőre Szlovákiába, szóval egy kicsit ha visszahúzódnának, az nem lenne rossz.
Ahogy hallottam, Dunaszerdahelyen néma tüntetéssel emlékeznek ma. Sok beszéd szegénység.
Vajon miért engednek Magyarországon tág teret az uszításnak?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.04. 18:54:40

Persze a legkönnyebb ráfogni, B&T-re hogy kisajátították. Meg kell hagyni nem volt nehéz dolguk.
Ha lett volna emellett egy többtízezre fideszgyűlés, vagy valami hasonló én tuti arra mentem volna, és akkor lehetett volna mutogatni a tvben, hogy van 10.000 magyar aki szélsőségektől mentesen kiáll nemzettársai mellett és van 250 tufa aki primitív gyűlölködésen kívül másra nem képes.
Akkor valószínűleg nem Magyarlány Petra adott volna interjút a szlovák tv-nek...

Ady Endre 2008.11.04. 19:36:41

A HŐKÖLÉS NÉPE Ez a hőkölő harcok népe S mosti lapulása is rávall, Hogy az úri kiméletlenség Rásuhintott szíjostorával. Mindig ilyen volt: apró khánok Révén minden igának barma, Sohse harcolt még harcot végig, Csak léhán és gyáván kavarta. Erőt mutattak, erőt látott, Vertnek született, nem verőnek. Önerejét feledte mindig, Sohse szegzett erőt erőnek. Betyár urai így nevelték, Nem rúg vissza, csak búsan átkoz S ki egyszer rugott a magyarba, Szinte kedvet kap a rugáshoz. Ma is itt ül lomhán, petyhüdten, Fejét, jussát, szívét kobozzák S ha néhányan nem kiáltoznánk, Azt se tudná, hogy őt pofozzák. Csak a Csodák-Ura meglátná Végre ezt a szánalmas népet, Adna neki csak egy dárdányi, Úri, kis kíméletlenséget. Hogy néhány maradt sereghajtó Törötten, fogyva azt ne vallja: Ezért a népért ugyis is mindegy, Ebsorsot akar, hát - akarja.

Alfőmérnök 2008.11.04. 20:04:55

"a pilisi szlovákok dolgos emberek, jobboldali szavazók, és van bennük igazi magyar nemzeti érzés. Éppen emiatt szólította fel őket az elhatárolódásra"

Ja, aha, értem és ha nem tesznek eleget Budaházy felszólításának, akkor már is nem lesznek dolgos emberek, jobboldali szavazók és magyar nemzeti érzelműek.

Úgyhogy Budaházy kénytelen lesz megtagadni a nagymamáját/nagypapáját. :)

Alfőmérnök 2008.11.04. 20:10:20

Egyébként ezt a kisajátítottázást tényleg abba kéne hagyni. Nem kisajátították, hanem egyedül ők szerveztek tüntetést. Van ebben a körben egy sacc per kábé 1000 fős kemény mag, ami könnyen mozgósítható.
Hogy más körben nincs (pedig lehetne akár 10000res is), és nem is szerveznek tüntetést, az nem a Budaházyék hibája.

kriza 2008.11.04. 22:35:04

Németh László szerint Petőfiben is a szláv (Petrovics) hevület érhető tetten. Az mozdul benne a magyar védelmére. Mert magyar a magyart nem menti...Tartsunk szét magyarok!

molaris 2008.11.05. 04:10:53

"Mint oldott kéve oszlik nemzetünk."

Zetek 2008.11.05. 07:06:47

Kínai Kálmán és Trágár Tóni! Nem igazán értem, hogy miért nem maradtatok az ócska zokni, ronda ázsiai nők és zenélő budik háromszögében. De, ha már így van és láthatóan semmi sem ment meg bennünket tőletek, akkor hátrébb kellene lépni az agarakkal. Ugyanis takony SZDSZ-es szinten gúnyolódni annál valamivel többet kellene mutatni.

plastik02 2008.11.05. 07:53:00

ya, ez a cikk tök eszdéeszes

Google 2008.11.05. 16:00:00

És milyen ez a cikk? www.ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2008/11/05/gyulolet-a-negyzeten

Sajnálom magunkat, hogy nincs nagyobb ellenállás egy ilyen kormány(?) ellen, de még jobban azért, hogy van kb. ezer ember, aki ily módon akar eredményt elérni.
A TV-be bekerültek ugyan, de a jobbérzésű embereket elidegenítették az utcai akcióktól. Velük dicsekedni, hááát... nem kellene. Szégyen.
Róluk folyik a purparlé, s ezzel bármilyen értelmes vitának - ha elkezdődött egyáltalán - vége is van.

smalladam 2008.11.05. 17:13:01

greg1749234ö2925 2008.11.04. 11:38:03
ez a Jó Néhány Vármegye.... nem annyira vicces, akkor inkább legyen 8x8 Vármegye..

szerintem vicces, főleg ha arra utaltak tóniék ezzel , hogy ezek a történelmünkre oi büszke nagymagyar atyafiak még mindig nem tudják rendesen, hogy hány "történelmi" magyar vármegye volt.

Ugyanis hatvanhárom volt, nem hatvannégy. Fiume nem vármegye volt, meg különben is akkora, mint egy zsebkendő.

Cypriánus 2008.11.05. 19:36:17

Zetek!
ezeken gúnyolódni azért nem a mély SZDSZ-esség jele.Az NBH ügynökök és nettó idióták csapata legfeljebb pszichológiailag érdekes.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.11.06. 00:17:37

egrihvim.uw.hu/kozlemeny/komarom.htm
Arra emlékeztek, ez hány éve történt?
Lehet, az hogy az NBH küldte őket oda?

Askeladden (törölt) 2008.11.12. 08:33:07

"Szerencsére éppen nem járt arra négy tót kecskepásztor nehéz botokkal, mert csúfosan hazazavarták volna az egész bagázst."

Ez a lényeg! itt már be is lehetne fejezni a vergődést.

Amúgy azt nem értem, hogy ennek pl. miért nincs hírértéke?

www.parameter.sk/rovat/regio/2008/11/10/komaromban-szlovak-magyar-megbekelesert-szelsosegek-ellen-tuntettek
süti beállítások módosítása