Kommentszűrés
’08 okt
26
15:01

Ami most elhangzott, úgy hívják, hogy Székely himnusz

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

 Amióta csak Göncz Árpádot mintegy száz éve néhány hülye kifütyülte, a balliberális oldal azóta is nagyjából heti rendszerességgel emlegeti az esetet (Gyurcsány épp a minap hozta elő a blogjában). Arról meg naponta cikkeznek, hogy a szegény öregecskedő komcsikat a fasiszták sosem engedik békében koszorúzni, pedig milyen jót is tenne az a Köztársaságnak.

 Nos, lehet fogadásokat kötni: az alábbi, tiszalöki esetről melyik orgánum fog beszámolni (a Kurucon és társain kívül)? (A borzalmas nemzeti rockért és a szónokok ostobaságaiért nem vállalunk felelősséget; Isten irgalmazzon nekik ezekért, mert mi nem fogunk.) 

 Önök szerint nem mennek kurva rossz irányba a dolgok cigányügyben?

Címkék: cigány október 23 magyar gárda tiszalök

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr40732003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.27. 01:44:04

"hivatkozom konkrét számot,"
Hol? :D

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 01:44:41

konkrét, felsorolni én is tudok: UTE, FRADI, MTK, VASAS és? ez csak egy felsorolás ezek nem számot, betűk, tudod mi a különbség?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.27. 01:46:29

heima:
Van az ELTÉ-n közgáz tanszék, Pete Péterék nyergeltek át a Közgázról. Tausz Katalin másik tanszéken dolgozik. A GDP 2%-a szerintem nagyjából stimmelhet, hiszen az 500 mrd. Ft. Ennek 5-10-szerese szvsz túlzás (így sem kevés pénz).

heima (törölt) 2008.10.27. 01:46:37

Nyilván nem lesz a rokkantnyugdíjas statisztikában megjelölve, hogy ki vallotta magát cigánynak és ki nem (nincs is ezzel baj).

A feladat mégsem lehetetlen, társadalmi-szociológiai felmérések azért vannak, pontos adat nem lesz a végén, max egy erős becsléssel lehet élni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 01:47:00

:D:D:D (nem szeretem a focit igazán)
Dunaferr? Pécs? DVSC, (régen volt a Stadler is):D

Tintahal Kombájn 2008.10.27. 01:47:55

Basszki, ezt nem bírom tovább. Elmondok valamit, megindoklom, és erre válaszként félrebeszélnek. Nehéz úgy vitázni valakivel, hogy az nem tartja be a vita szabályait, azért mert nem is tudja. Nekem innentől kezdve lezárt az egész, max felbaszom magam azon, hogy miért van ilyen sok hülye ember. Bahh, mentem aludni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 01:48:09

Turul a költségvetés nem 16 ezer milliárd forint? annak az 1-2% 160-320 mrd forint.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.27. 01:50:52

calam:
Nem a GDP-ről volt szó?

heima (törölt) 2008.10.27. 01:51:23

Turul, rendben, legyen makroadatnak ez az 500 milliárd huf közvetlen költségnek.

És akkor nézzük meg, hogy ennek mennyi az alternatív költsége, és mit jelent ez mikroszinten...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 01:52:22

nem, a költségvetésről, amennyit költ az állam ilyen típusú juttatásokra.

heima (törölt) 2008.10.27. 01:53:07

Tintahal, van úgy amikor nem jön be, hogy ugyanazokat a paneleket próbálod ráhúzni a vitapartneredre. shit happenz.

zsögödbenő 2008.10.27. 01:54:19

Belföld

Közel 8200 milliárd forintot költünk jóléti célokra, ez leküzdhetetlen versenyhátrány
Túlsúlyos már a szociális háló
2008-05-26

Túl magasak-e Magyarországon a szociális és a jóléti kiadások? Mivel a növekedés elősegítéséhez szükséges reformok elmaradását a kormány hónapok óta forrásszűkével magyarázza, ez a kérdés élénk közfigyelmet élvez.


TÁBLÁZAT
Foglalkoztatási arány
Adókedvezmény-alakulás
Az adófizetők száma


Simor András jegybankelnök szerint például 2000-2500 milliárd forinttal kellene csökkenteni a költségvetési kiadásokat ahhoz, hogy a hozzánk hasonló gazdaságokkal kerüljünk egy szintre, és így ne okozzon a jóléti rendszer az itt működő vállalkozások számára jelentős versenyhátrányt. A szisztéma gyökeres átalakítása azonban nagy társadalmi ellenállásba ütközhetne az általunk megkérdezett szakértők szerint, kérdéses, bármilyen politikai erő felvállalná-e.

A szociális rendszeren belüli visszásságokat a konvergenciaprogram sem orvosolja – derül ki a jegybank elemzéséből. Sőt, az oktatás és az egészségügy esetében a kiadások nemcsak a GDP-hez viszonyítva, hanem az összköltségek arányában is csökkennek, miközben a nem produktív szociális és nyugdíjkiadások részarányukban nőnek.


H i r d e t é s


Az idén 8187,5 milliárd forintot költ a magyar költségvetés jóléti és szociális kiadásokra, ám valójában számos olyan tétel szerepel ebben, amely nem szorosan vett jóléti kiadás. Csak maguk a nyugdíjak több mint 2700 milliárd forintot „visznek el”, az oktatás közel 1500, az egészségügy pedig 1200 milliárd forintos tétel. Miközben a nyugellátások GDP-hez viszonyított aránya 2002-ig 8 százalék körül alakult, a 13. havi járandóság bevezetésével 8,8-re emelkedett. Nem véletlen, hogy a jóléti kiadások lefaragásáról szóló vitákban előkelő helyen szerepel e juttatás visszavétele, az idősek ingyenes utazási lehetőségének a megszüntetése és a korhatár emelése. Magyarországon a hivatalos nyugdíjkorhatár 62 év, ám a nyugállományba vonulók átlagos életkora nem egészen 58. További súlyos dilemma, hogy a rokkantnyugdíjasok száma megközelíti a 800 ezer főt, a rokkantak aránya 2006-ban a 40–64 éves korosztályban 9,5 százalék volt, ez jóval magasabb a térségi országok mutatójánál. Gond az is, hogy a nyugdíjba vonulás előtti jövedelemhez képest igen nagy az induló nyugdíj.
A szorosan vett jóléti kiadások közé elsősorban olyan tételek tartoznak, mint a lakás- vagy a családi támogatások, a táppénz, a munkanélküli-ellátások. Ezek összesen szintén évi közel 2800 milliárdos összeget jelentenek. Ráadásul sok területen alacsony e juttatások hatékonysága.

zsögödbenő 2008.10.27. 01:55:40

na persze, óvatlanul controlcéztem, a félreértések elkerülése végett a szöveg második fele nem hirdetés :P

odonkor (törölt) 2008.10.27. 01:58:56

calam
kérlek ne szabd meg, mi a gondolatbűn és mi nem az.

mindkét oldalnak voltak-vannak-lesznek sérelmei, és ezekből egyre több is lesz. meglátod, sok ember fog még emiatt meghalni. hogy te ezt miért tagadod és kicsinyled le, én nem tudom..

heima (törölt) 2008.10.27. 02:01:57

100-130 millirád forint csak a szociális pénzbeli ellátásokra (amik a szociális törvényben vannak felsorolva) költött normatíva...

tewton 2008.10.27. 02:02:42

Ja, Calam,
a "nyílt zsidózás"

0) ez messze nem zsidózás, csak egy kicsit provokativ kérdés volt, de inkább poénnak szánva. Elvégre Izraelben (úgy tudom) nincsenek cigányok, ergo ez a probléma ismeretlen. Szemmelláthatólag neked is ismeretlen a probléma. Ennyi volt, kár többet látni mögé :) És ezt most minden rossz szándék nélkül mondom.

Én a helyedben sokkal inkább azon sértődtem volna meg, hogy egy kamu személyiségnek tartanak.

2) Pláne nem értem, ha egy tét nélküli internetes felületen miért ugrasz ekkorát, ha a zsidóság csak egy vallás szerinted. A reakciód kicsit eltúlzott.
3) lapozz vissza, korábban arról prédikáltam, hogy ezeket az identitás-problémákat mindenkinek először magában kellene megoldania. Bingo. Alighanem előtted a feladat. Kicsit irigyellek érte.

heima (törölt) 2008.10.27. 02:26:06

Félreértések elkerülése végett nem az a baj, hogy a cigányok ugyan olyan juttatásokra jogosultak mint a nemcigányok. Hanem az, hogy a cigányságra jellemző életvitel miatt (minimális foglalkoztatottság, nagy gyerekszám, (ál)rokkantság magas aránya, kaláka a szocpolnál) az egyébként is ótvar rendszereket aránytalanul megterhelik, sőt fokozzák ezt a terhelést.

Amikor azt írtam, hogy ennek az extra terhelésnek érdemes megnézni az alternatív költségét, akkor olyanra gondoltam, hogy pl ez az 500 milliárd HUf távol tart a munkaerőpiacról 500-700 ezer cigányt, ami értelemszerűen elmaradt adóbevétel és növekedési áldozat, vagy azt, hogy ezt az 500 milliárdot össze kell hordania az adófizetőknek, azaz ennyivel nő az adóterhelés> szintén hatalmas növekedési áldozat. Ezt lehet nem tanítják a szociológusoknak az ELTE-n...

(Nagyon jól látja OV és a Fidesz a növekedés probléma gyökerét, amikor 1 millió új munkahelyről beszél.)

De felesleges is a nagy számokkal dobálózni, jobb mikroszinten vizsgálni a kérdéskört: az a 20-30k az csak a rendszeres szociális segély nevű ellátás - azon kívül rokkantnyugdíj (havi 30-80k/fő), családi pótlék (13-23/gyerek, a 23ezerért állítólag nem ritka h direkt jól megrúgják a terhes kismamát mert a fogyatékos gyerekre jár ez a pénz 13 helyett...), lakhatási támogatás, iskoláztatási támogatás, szocpol csalás, gyámügyi csalások, álláskeresési támogatások, közgyógyellátás, célzott romafelzárkoztató seggkinyaló programok, alapítványi pénzek stb. stb.

A Célpont nyilatkozta azt Tarnabod polgármestere, hogy a legszegényebb cigány család se kap 130k alatt az államtól, hasonló nyilatkoztatok falusi polgármesterektől megtalálhatóak a neten (pl a drávapiski pmnek is volt hasonló cikke ha jól emlékszem).

Durva pénzekről beszélünk, aki tagadja, az hazudik.

tewton 2008.10.27. 02:29:54

calam,
idézlek:
"LG, tewton, ti mind faszok vagytok, nem tudok mást mondani."
[a magam részéről ezt mindig is tudtam magamról]
"tewton, akkor az én hazugozásom a gárdára vonatkozott, vmi olyasmit mondtam, hogy azt hazudják, hogy homokzsákot pakolnak,"
[igen, lehazugoztad őket. Ehhez képest valóban pakoltak homokzsákot pl. Gesztelynél, meg adtak vért stb.
www.namenynet.hu/?q=node/1764]

"pontosítok, azt mondták, hogy parlagfüvet fognak írtani, Nyáron megkérdezte vmi újságíró, hogy hogy áll a munka, erre a Vona azt mondta, hogy az csak egy példa volt."

[ha jól látom,
www.hirszerzo.hu/cikk.bencsik_andras_a_magyar_gardarol_elvisszuk_a_sracokat_loterekre_kispuskaval_lehasal_lo_otot_ennyi.43128.html
ezt nem Vona mondta, hanem egyik alapító beszélt róla egy interjúban, aztán a népszabi-hetihetes vonal kiemelte a parlagfűirtást.

Ez a hivatalos célkitűzéseik listája:
(magyargarda.hu/alapito_nyilatkozat)
" * A felesketett gárdisták fizikai, lelki és szellemi képzése és önképzése, hogy feladataikat példamutató hatékonysággal, kellő erővel, céltudatossággal és alázattal hajthassák végre.
* Ápolja a magyar kultúrát és történelmünk emlékeit, adja tovább a felnövekvő generációk épülésére.
* Aktívan vegyen részt katasztrófa-elhárításban, rend- és polgárvédelmi feladatokban.
* Karitatív és szociális missziók támogatása és szervezése.
* Rendkívüli helyzetben a nemzeti önvédelem erősítése.
* Része vagy gerince kíván lenni a majdan felállítandó Nemzetőrségnek."

parlagfűirtás nincs közte.
katasztrófa-elhárítás van közte
Tehát nincs mit számonkérni rajtuk, buktad a dolgot. Vona nyilván nem felelős valaki más poénkodásáért]

calam, calam.
ha nem látja senki, akkor nyugodtan nézz rá más honlapokra is a nol meg a 168 óra mellett. A világ hirtelen furcsán tágassá válik akkor.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.10.27. 03:02:44

A múlt heti Magyar Narancs cikke a témához:

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=17557

A lényeg: miért a lusta geci borászoknak adják a pénzt, ahelyett, hogy taxival vinnék a cigógyerekeket óvodába?

tewton 2008.10.27. 03:19:58

Napszám 2800-3500 Ft per nap.
Öt nappal 15.000-17.500 hetente
Havi 60.000-88.000, 11 hónapon át.

Nem tudok sajnálkozni.
Egyelőre irigylem őket, hogy van munkájuk és jó levegőn vannak.

Kérek egy kimutatást a téeszparasztok arányított jövedelméről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.10.27. 06:57:09

Nézzük csak! Ki is csinál itt a szociális feszültségekből etnikai feszültségeket, csak mert politikai érdekei úgy kívánják??? És ki is fog majd egy kajmán-szigeteki tengerparti villa teraszáról ragacsos nosztalgiával vissza-visszagondolni az országra, melynek vagyonát köszönheti???

- Szép is az, amikor a cigányok magyargárdáznak és a magyargárdák cigányoznak, addig sincs érkezésük arra, hogy bennünket b*szogassanak, jól mondom, elvtársak???

- Jól teccik mondani, bankelnök-elvtárs, akarom mondani elnök úr.

"Itt még a sz*r is le van sz*rva."

eeepunk 2008.10.27. 07:02:07

Tintahal:
Kétségtelen, hogy rossz az asszociáció vagy épp a definíció a „cigánybűnözés” kapcsán. Szerintem itt sokan nem azt állítják, hogy génjeiktől fogva bűnöznek Indiából bevándorló barátaink, hanem inkább arról van szó, hogy a szegénységre sok esetben a bűnözés a megoldás és jé de érdekes, de a szegények körében a bűnözők többsége közülük kerül ki (szerintem már azzal is ezt követ el (erkölcsi szinten), ha képes lenne vki munkát vállalni, de inkább nem teszi, mert neki jár a segély). Akkor ez így probléma, nem? A rendszer is szar, meg az is, hogy nekik leginkább ez a reakciójuk a szegénységre. Csak azért mert nem számolhatjuk meg őket és nem tárjuk fel pontos számokkal, hogy mi minden tapad a kezükhöz, attól még illene megoldást találni, mert vak, aki nem látja mi van - tudom megkülönböztetés.

Tewton:
Úgy hallom a romák azt is kiröhögik időnként, aki napi 5000-et ajánlott nekik.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.27. 09:43:01

Calam biztos midnen állítását több statisztikval és szociológiai tanulmánnyal alá tudja támasztani, é sosem ítél a saját korlátolt élményei alapján. Továbbá még a kocsmában is tudományos kiérleltséggel beszél.
calam • sardobalo.blog.hu 2008.10.26. 17:55:34
azt tudod hogy a zsidó egy vallás és nem egy nemzet, vagy népcsoport?
Khm, ők maguk ezt nem tudják eldönteni, itthon legalábbis ne, mert az egyik zsidószervezet népcsoportnak tartja magát, így ksiebbségként akarta bejegyeztetni, de ezt a Mazsihisz megvétózta.
Maradjunk annyiban, hogy mindkettő, tegyük hozzá, a nép előbb volt, mint jelenlegi vallása.
Az előítélet néha utóítélet. Ez úgy működik, hogy megijjedsz a cigánytól, aztán ha kiderül, hogy rendes ember, akkor elfelejted. Amúgy a pszichológia szerint előítéletek nélkül nehéz volna élni.
Wahorn András a tyúklopásról:
www.hetivalasz.hu/cikk/0810/vedekezem_nem_tamadok
tegyük hozzá, ott virít a kurucinfón az a videó, amiben az egyik cigányvajda cigánybűnüzésről beszél. Egyetérteni nem kell vele, de hgoy a gondolat nem ördögtől való, azt mutatja.
Ugyancsak érdemes elolvasni a Szív újság októberi számát, ami a cigánypasztorációról szól. Segély: a lényeg, hogy a minimálbér legyen motiválóan magasabb annál. Hogy ezek mikor pontosan mekkora összeget takarnak, az az ország helyzetétől függ.
Azért legyen a zsidó vallás, hogy ne legyen mier izgulniuk a náciknak? Ez nem ettől függ, a náciktól függetlenül. Akkor nyilvánítsuk a cigányokat is vallássá. A libsik még mindig nem érti, hogy a „cigánybűnözés” szó nem genetikai meghatározottságot jelent, hanem kulturális-szociológiait.
Én a segélyt természetben adnám.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.27. 10:01:59

ugye, a konzervatív hagyomány szerint az emberek NEM EGYENLŐEK, csak a törvény előtt és a abban az éretlemben, hogy senki sem alacsonybb rendű a másiknál. De ezen a kettőn túl semmi másban nincs egyenlőség, sem tehetségben, sem kultúrálisan, sem szociológiailag, anyagilag, származásilag (nem faji értelemben értve a származást, hanem úgy, hogy milyen családba születsz). (Hirtelen Roger Scruton jut eszembe, mint akinek összefoglaló esszégyűjteménéyben - Mi a konzervativizmus? - ovlastam erről.)

Terméseztesen szükség van arra, hogy megpróbáljuk segíteni azt, akinek elkél a segítség, de egrsézt a másik ellenére nem tudunk vele mit kezdeni, másrészt a túlzott egyenlősítősdinek nincs értelme.

A kevés pozitív példa közül az egyik Hodász, ahol egy görög katolikus pap szedte rendbe a cigány falut, de ehhez akkora elkötelezettség és önfeláldotás kell, amit nem várhatunk el mindenkitől. Nem állhat be mindenki cigányokat pasztorálni. Hodászon amúgy ez a pap volt az, aki fölkarolta a cigányokat, fölépített egy közösségi otthont, akinek tudott, munkát adott, akit tudott, elküldött dolgozni máshova. De mindez több évbe telt neki.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.27. 10:06:42

Ja, a poszthoz magához visszatérve pedig ez a székely himnusz nem az eredeti székely himnusz, ez a Philippék hülyesége. Egyszer, ha jól emlékszem, többen is írtak egy petíciót neki, illetve a Fidesznek, hogy ne egy huszadik század eleji műdalt énekeltessenek székely himnuszként, ha már okkal-ok nélkül azt énekelteti mindenhol.

Az eredeti, régi székely himnusz ez (itt és most kis betűvel, magyar himnusz, francia himnusz, angol himnusz):

Régi Székely Himnusz (vagy: Csíksomlyói Mária-siralom, kb. 1350-ből)


Hej, én édes jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben légy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Jézus, áldd meg Erdély földjét.

Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll,
Hazajöttünk, megáldott a
Csíksomlyói Szűz Mária.

de ez biztos sokaknak túl pápista volt. REndben, amúg már énis megkedveltem a "mostani" székely himnuszt is, de hogy 56-os rendezvényen mit keres, azt nem tudom.

szpal 2008.10.27. 12:35:21

dszg, menj ezzel, te is látod, a székelyek kb. fele protestáns, sosem fog ilyen máriás éneket himnuszként elfogadni.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.27. 13:38:37

Tudom, már régen barátkozom a helyzettel.

Tintahal Kombájn 2008.10.27. 13:42:18

eeepunk: Biztos nem mindenki. Ha valaki azt mondja, hogy azért lop, mert cigány, az tök ugyanaz, mintha a géneket is bekevernénk a játékba. Ez hülyeség. Csak azért büntetni egy rasszt, mert rassz, az rasszizmus. Ennyi. Az, hogy jó pár cigány származású ember ilyenre vetemedik, az nem jó dolog, de az se jó, ha nem egy cigány származású. A jelzőt kéne elvetni, és az ilyen-olyan hátrányos helyzetűekkel babrálódni, bár tudom, ez itt nem népszerű felfogása a dolgoknak. Az úgy hallom dolgokat felejtsük el, mert ennyi erővel én meg úgy hallom, hogy muskátlit ültettek a fejedbe.

dzsg: A minimálbérről ez egy alapcikk, kéretik elolvasni: www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=17204
Az egyenlőségről nem is tudom, hogy máshogy akarsz beszélni, mert ez tiszta. A minden ember más című közhelyet vezetted elő itt nekünk. Másrészt sosem állítottuk, hogy ez egy vallás. Hülyék mindenhol vannak, itt meg pláne, de ezt a vonalat azért nem kéne erőltetni.

heima: Ne játszd a közgazdászt, az alternatív költségeket ilyen környezetben is lehet használni, mint ahogy bárhol is, de itt félreérthető. A makró és mikró belekeverése dettó. Más: és ha te kerülnél ilyen helyzetbe, hogy érett munkaképesként nincs munkád, és lófaszt sem kapsz, akkor nem nagyon fogod tudni magadat fenntartani. Ahogyan azok is nehezen tartják fenn magukat, akik éppen kapják, ne gyertek nekem Huggiessal meg ilyen "úgy hallottam, épp láttam egyet" féle hülyeségekkel. A szociális segélyek csökkentését (mert abban egyetértünk, hogy szükség van a csökkentésre) nem itt kell kezdeni.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.27. 13:56:30

1. én is biztos tudok neked mutatni ezer "alapcikket" az előző hónapból, amit nem olvastál.
2. MANCSot azóta nem olvasok, hogy 2007-ben a Rolling Stones koncert előtt címlapra tettek egy két évvel korábban készült, angolból fordított Keith Richards-interjút.
3. Nem csak közgazdaságtan létezik, nem az a tudományok tudománya. Érdekes lenne, ha most is 25 eezr lenne a minimálbáér, nem? Amellett ugancsak megéri segéylezettnek, munkanélkülinek lenni, úgyhogy ugyanott vagyunk.
4. Lehet a segélyt is csökkenteni.

Tintahal Kombájn 2008.10.27. 14:07:13

Az alapcikk említése talán tényleg egy kicsit fellengzősen hatott. Lényeg, ami lényeg, a minimálbér nem egy szép jujjdesegíthetünk a szegényeken dolog. Ha túl magas, akkor túl nagy mértékű feketegazdaságot teremt. Politikai célokra alkalmas. Erre próbáltam rámutatni, a minimálbér emelése nem egy jó opció, már most is túl magas, van ahol egyszerűen nem éri meg kifizetni annyit, és akko Józsika nem mehet el úgy dolgozni.
Alapvetően nem a segélycsökkentésről, hanem az eltörlésről próbáltam szót érteni. Pontos számoat nem fogok mondani, mert nem én vagyok a hivatal, vagy az elvileg potyán eltartott kutató.

heima (törölt) 2008.10.27. 14:15:28

Kombájn: ilyen hevesen ne érvelj. Tudom h neked nem tetszik amit írok, de kérlek érvelj ellene, ha meg nem tudsz, akkor meg írd azt, nem szégyen. De ez nagyon gyenge, hogy bejelented, hogy ez nem úgy van, ahogy mondom, mert csak, meg félreérthető.

Mert egyáltalán nem az, viszont a sírásod abszolút az: mégis hol van olyan Európában, hogy munkaképes fiatalok ha nagyon akarnak, nem kapnak munkát? Főleg vidéken, amikor bármikor ott van a föld. Olvasd el a csenyétei beszámolót, a földeket felveri a gaz, mint szinte mindegyik cigányfalu környékét. Munka van, csak munkakedv nincs. Ami érthető is, én se dolgoznék, ha nem lenne muszáj, és eltartana állambácsi.

A szociális segélyek csökkentését tehát pontosan h itt kell kezdeni.

(hogy mi a sok mi a kevés segély, ahhoz csak annyit kérdeznék, hogy mennyi is az esélye annak, hogy egy munkavállaló falun 130 nettó pénzt kapjon? Amikor a polgárm. vallomása alapján a legcsóróbb cigány család kap ennyit, akkor miről beszélünk?)

Ja, és nekem nem kell játszanom a közgazdászt, mert az vagyok, ráadásul kurva jó a szakmámban.

heima (törölt) 2008.10.27. 14:16:40

Nem a minimálbérrel van a baj, hanem az adómentességével.

Tintahal Kombájn 2008.10.27. 14:23:59

heima: Örülök, hogy kurva jó közgazdász vagy a szakmádban, hencegni mindenki tud. Az agyadat nem kéne játszani, pont ezt fejtettem ki az előbb. Pont. A minimálbért te az általad említett módon próbálod letagadni: azzal nincs baj. Olvass el újra, és arra adj magyarázatot.

A csökkentés témában, mint már mondtam (bevallottam, haha), nem tudok mennyiségeket mondani. De eddig tőled sem hallottam pontos számokat, hogy szerinted mennyit is kéne csökkeneteni. Így nem tudom, hogy várod el tőlem azt, hogy egy nem létező javaslatodra regáltam. De most már nem az eltörlésről beszélünk, ez dícséretes. ÉS az előbb erre reaglátam.

hcrules 2008.10.27. 14:26:20

Olvastam már elég meggyőző érveléseket a minimálbér ellen is, persze libertariánus szerzőktől :)

Tintahal Kombájn 2008.10.27. 14:35:48

hcrules: Mondj egyet mellette.

heima (törölt) 2008.10.27. 14:39:07

Mégis mire kéne magyarázatot adnom, mit kéne tőled annyira olvasnom? A mancs hozta a szokásos szdsz lózungot minimálbér témában.

Tök mindegy, hogy hivatalosan van vagy nincs, minimálbér létezik egy gazdaságban, van egy olyan összeg, ami mellett nem éri meg elmenni dolgozni. (a szociális rendszer ezt tudja jelentősen torzítani) Ahol tényleges minimálbért fizetnek, ott szektortól függően más hatása van a minimálbérnek, az alacsony hozzáadott értékű, nagy élőmunka-igényű ipar hosszútávon elvándorol - de ez így van a minimálbér nélkül is, havi 15-20k-ért nem fog elmenni szalag mellé senki, amennyiért Kínában, Vietnamban elmegy. A mezőgazdaságban és a szolgáltatószektorban pedig az integrációval párhuzamosan szükségszerű a kőkemény infláció. Nem véletlen az, hogy sokkal drágább hajat vágatni, takarítót szerezni vagy akármilyen szerelőt az EU15-ben, mint itthon. Szolgáltatásokra szükség van, elvándorolni nem fognak, az infláció miatt a természetes minimálbér egyre magasabban van, hivatalos emelés nélkül is áremelésre lehet számítani a szférában.

A minimálbérrel nem a reálgazdasági hatása a durva, hanem az MSZP-SZDSZ kormányok elkúrt adópolitikája miatt. A minimálbér adómentessége olyan rombolást hajtott végre a rendszerben, mint kevés más dolog. Mondhatni az évi 150-300 milliárd HUF kiesése mellett tetemes az alternatív költsége.

A szociális hálóban nem beszéltem megszüntetésről, csak te képzelted bele, és nem is a mértékek tologatása a fontos. A teljes szektor átfogó reformra szorul, összhangban kell a foglalkoztatási/adó/családügyi/gyermekvédelmi/nyugdíj/szociális rendszereket változtatni, nem elég tologatni a szinteket.

Részletes számítások, levezetések az Oriens programban (kilabalas.hu)

Tintahal Kombájn 2008.10.27. 14:53:54

heima: Nem arra válaszoltál, ami a kérdés volt. Minimálbér nélkül is van elvándorlás, persze, mint ahogy olló is van haj nélkül. Nincsen állami felügyelet alá vonva az egész, nem tud azzal a munkával semmit sem bambulni. Az adó, mint monitorozási izé? Mellesleg, mint közgazdász, tudhatnád, hogy a közgazdasátan nem politikai retorikával összeegyezthető dolog, vagy nem nevezem közgazdaságtannak, a mancs cikke sem ilyen, ez sima előítélet. Nem mindenhol mndig írnak hülyeséget, ennyi erővel semmilyen forrás nem hiteles, ráadásul még a cikk szerzőjét is ismerem, és nehezn lehet róla azt álítani, hogy kontár. Amit elmondtam egy elég alapvető megfigyelés. Durva a reálgazdasági hatása.

Tehát, mire jó szerinted a minimálbér? (mert eddig arra próbáltál válaszolni, hogy miért nincs szerepe) Akár mint közgazdász, hallgatlak.

heima (törölt) 2008.10.27. 15:08:25

Miért, mégis volt a kérdés?

"Az adó, mint monitorozási izé? Mellesleg, mint közgazdász, tudhatnád, hogy a közgazdasátan nem politikai retorikával összeegyezthető dolog"

mivan? érthetően, kérlek, ez nekem így magas.

"a mancs cikke sem ilyen, ez sima előítélet" átfutottam a cikket, klasszikus szdszes szar. ez az iparág a súlyozás művészete, ez nagyon nem megy a haverodnak. aki itt a minimálbér emelése vagy létével magyarázza a problémákat, az súlyos tévúton jár, hogy miért, az leírtam előbb.

Miért kéne nekem egyébként a minimálbér mellett érvelnem?

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 15:46:22

Srácok,ilyenkor, amikor egy nap lemaradással olvasom a cikket, és a rengeteg kommentet mindig sajnálom, hogy micsoda vitákból maradok ki.
Szóval felettébb szórakoztató ez a vita, részben a személyeskedések miatt, de ha ezt mellőznétek, akkor két nagyságrenddel több értelme lenne..
Calam, Tinti Kombi, cimboráim. ne szigeteljétek el magatokat a szükségesnél jobban.
Másrészt kis hülyeségek helyett inkább az olyan dolgokra kéne lecsapni, amikor valaki azt írja, hogy "cigány faj", de érdekes lehet belemenni a következőbe is: igaz-e, hogy:
Ha a szegénységgel egyenes arányban nő a bűnözési hajlandóság, és a cigány kisebbség átlagos anyagi helyzete rosszabb, mint az országos átlag, akkor a cigányság körében nagyobb a relatív bűnözés aránya.
no?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 15:56:48

Mit jelent az, hogy szükségesnél jobban elszigeteljük magunkat? Kedved Krokodil. Egyébként meg nem kis hülyeség, hogy cigány faj...

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 16:21:41

Calam, ne bosszantsuk turul_2k2-t fölöslegesen, sőt senkit, sem, mert nem jó, persze tudom, hogy néha igen. néha én is élvezem, de attól még nem jó.
illetve Tintikombi ne mondja azt, hogy nem foglalkozz a vitával, mert hülyék.
illetve azt a ZöldPardon dolgot hagyjuk már, hogy tapasztalatod szerint nem engednek be cigányokat, mert tapasztalatom szerint meg igen, persze tudom, hogy pár évvel ezelőtt tényleg volt ilyen, mancs cikkel, valamit ettől persze még szar a hely.
Az egész probléma abból adódik itt szerintem, hogy ki minek tulajdonítja a cigány kisebbség magasabb bűnözési rátáját.
(ha az kérdés, hogy magasabb-e, illetve valaki szerint nem, akkor az mondja meg, hogy hol hibás az eggyel korábbi kommentem eszmefuttatása erről)
(én ugye az alacsonyabb életszínvonalnak, átlagkeresetnek tulajdonítottam)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 16:24:11

Krokodil!
Senkit nem boszantottam, te viszont engem ne bosszants. ZP nem egy Mancsos cikk, hidd el. Ezt a beszélgetést ennél jobb helyen is le tudjuk játszani, ugye?

tewton 2008.10.27. 17:01:54

Krokodil,
itt a többség vélhetően a szocializációjuknak tulajdonítja, meg a sajátos kultúrájuknak. Bár páran szerették volna, nem volt, aki a genetikának tulajdonította volna.

Az "alacsonyabb életszínvonalnak, átlagkeresetnek" szerintem azért nem jó megoldás, mert akkor a 20-as és 30-as években kellett volna lennie agrárproletár-bűnözésnek is. De azoknak a szocializációjában / kultúrájában inkább az volt, hogy beledöglöttek a munkába, nem az, hogy a gádzsók törvénye nem vonatkozik rájuk és szabad lopni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 17:09:40

TaTa86. · erepublik.blog.hu 2008.10.27. 00:02:09
Alfőmérnök: "nem genetikai, hanem szocializációs okoknál fogva"
Honnan tudod? A józan paraszti ész ennek ellentmond. (Természetesen lehet, hogy tévesen.) Ha apu és anyu meg a nagyszülők 190 cm felett vannak te is nagyobb valószínűséggel leszel az. Ha valakinek a felmenői között gyakori a depresszió akkor ő is hajlamosabb erre. Ebből logikus lenne, hogy az antiszociális viselkedés a nemtörődömség igenis benne van a cigányok vérében, amiből szocializációs ráhatással megkapjuk a létező cigányságot. De az akkor is feltűnő, hogy egyszerűen sehol sem tudtak beilleszkedni.


Nesze tewton bazmeg, ne hazudj, itt van a genetika!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.27. 17:17:35

Tényleg nem engedik be a cigányokat a Zöld Pardonba? - Nahát, fúúúúújjjj, micsoda rasszizmus! És hány magyart engednek be Szabolcs legtöbb településén a szórakozóhelyek némelyikébe, ahol a törzsközönség cigó?
Mielőtt valamely balfasz magyar állampolgárságú majom elkezdi rasszistázni azt a népet, amelyik állampolgárságot adott neki, előbb nézzen már körül a szaros panelfalain túl is, és ne csak a ballib média ökörségeit szajkózza.
Aki nem tudja, miről beszélek, azt szívesen elviszem akár itt, Budapesten is olyan szórakozóhelyekre, ahol a fehér pofája előtt bebasszák az ajtót.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 17:19:32

ez az idézet tényleg übergáz

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 17:23:50

ma falafel mentalitása is übergáz.
"igaz, hogy itt a ZPben van egy kis kellemtlenség, de a cigányok is kirekesztik a magyarokat, és akkor ez a két dolog kiüti egymást, sőt a cigányok többször csinálják, így rosszabbak, és elég csak az eredőt szajkózni."
"az én apukám rendőr, az én apukám meg katona, bibibííí"
Mr falafel, nem kell elvinned, elhiszem én, ez is, az is felháborító.
ítéljük el mindkettőt együtt.
(hú mindjárt megszülöm itt a következő tarka magyart:D)

tewton 2008.10.27. 17:29:51

heló calam,
már hiányzott a gimnazista stílusod.
Remélem, nem vagy durcimurci az identitás-probémás kommentemért :) mindenesetre nagyon elhallgattál utána :(

Azért picit sajnálom, hogy még mindig a hazugozásnál meg a hazudozásnál tartasz.

Ha tudsz olvasni, figyeld meg a 3. és a 4. szót. Bizony, kikerestem neked, hogy mit írtam:
"itt a többség vélhetően a szocializációjuknak tulajdonítja"

TÖBBSÉG
VÉLHETŐEN

ügyes vagy, hogy találtál egy ellenpéldát.

A "többség" nem azt jelenti magyarul, hogy "mindenki".

Kinek is kéne visszamennie az oviba, mondjuk nyelvet tanulni?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.27. 17:48:25

Krokodil:
Azt ítélsz el, amit akarsz. Én a magam részéről mindkettőt tolerálom. Ha a magyar nem bírja a cigót, az ő dolga, és ha a cigó nem bírja a magyart, az is az ő dolga. Ha elítélem ezért, pont nem tettem semmit.
Tudod, mi az übergáz? - hogy gőzöd sincs, miért írtam, amit írtam. Röviden elmondom:
Ha kijelentem, hogy elítélem a magyart, amiért nem szereti a cigót, akkor saját nemzetem ellen fordulok, ami nagyon gáz.
Ha kijelentem, hogy elítélem a cigót, mert nem szereti a magyart, rasszistának mondanak.
A ballib média tematizálta agyacskáddal aligha fogod a lényeget. Persze, mindjárt felhorgadsz, hogy te vérkonzi maszopkiller vagy. Csakhát az a gond, hogy ettől még beszopod a társadalmunk működésére tákolt médiadefiníciókat, amelyek még csak ál-tudományosak sem igyekeznek lenni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.27. 17:59:45

Krokodil,
van egy nagyon egyszerű oka a cigányság magas bűnözési arányának: hagyják nekik. Több rendőr, politika szándék kell. Ha javult a közbiztonság, majd nyugodtan írhatsz dolgozatocskákat a cigányság/szegénység/bűnözés kapcsolatáról.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 18:03:13

tewton, nekem semmiféle identitásproblémám nincsen, nem tudom miért kellene lennie.Lehet, hogy nem vagy tisztában magaddal, csak kivetíted? Ezt a pszichológia elég jól ismeri. Ettől még a zsidózást nem viselem el. Tudod normális országokban (bocs krokodil) az ilyet körberöhögik...

tewton 2008.10.27. 18:16:49

hahaha.

calam, megint terelsz.
megint lehazugoztál valakit, aztán bebuktad.
Fölényeskedsz, aztán kiderül, alapvető szövegértési problémáid vannak.

btw, majd alkalomadtán egyszer definiáld, hogy mi is az a zsidózás.
mármint szerinted. Ha már a zsidóság csak egy vallás ...
Bár többre megyek, ha inkább a judapesten teszem fel ezt a kérdést, vagy megkérdezem Manyi Bécit.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 18:26:23

Mr Falafel,
legyen az az alapvetés, hogy elítéljük, ha valaki nem szereti az x csoportot, ahol x=valamilyen származás stb. ismérv.
ezek után ha elítélsz egy magyart, mert nem szereti a cigányokat, úgy ámblok, akkor az nem nemzetellenes, hanem a nemzet fejlődését szogálja, másikirány: ha elítélsz egy cigány, amiért nem szereti a magyarokat úgy ámblok, akkor az nem rasszista, hanem a nemzet érdekét szolgálja.
Tölgy,
a hagyják nekik dolog igaz, de azt tippelném, hogy ugyan ennyire igaz a vidéki nyomorban élő nemcigányokra is.
és igen: több rendőr kell, és több politikai szándék.
és ha javult a közbiztonság isten ments, hogy ilyen dolgozatocskákat írjak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.27. 18:26:28

Calam:
Én meg azt nem viselem el, hogy a te folyamatosan magyarozol. Vegyél vissza, vagy húzz haza a kősivatagba!

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 18:32:08

Mr Falafel,
mielőtt belemennénk abba, hogy calam tényleg magyarozik-e, tisztázzuk, hogy te tényleg azt mondod-e, hogy zsidó, és takarodjon izraelbe.

ilyet ne má' e

_Mizantróp_ 2008.10.27. 18:34:22

" tewton 2008.10.27. 17:01:54
Krokodil,
itt a többség vélhetően a szocializációjuknak tulajdonítja, meg a sajátos kultúrájuknak. Bár páran szerették volna, nem volt, aki a genetikának tulajdonította volna."

vesd össze:

" Ha tudsz olvasni, figyeld meg a 3. és a 4. szót. Bizony, kikerestem neked, hogy mit írtam:
"itt a többség vélhetően a szocializációjuknak tulajdonítja"

TÖBBSÉG
VÉLHETŐEN

ügyes vagy, hogy találtál egy ellenpéldát.

A "többség" nem azt jelenti magyarul, hogy "mindenki".

Kinek is kéne visszamennie az oviba, mondjuk nyelvet tanulni? "

persze, csak a "nem volt, aki a genetikának tulajdonította volna" kijelentés elsikkadt.

tewton, most vagy cscsztatsz, vagy hazudsz. itt sajnos tényleg nincs harmadik lehetőség, ha csak az nem, hogy írni és/vagy olvasni nem tudsz.

heima (törölt) 2008.10.27. 18:37:50

"a hagyják nekik dolog igaz, de azt tippelném, hogy ugyan ennyire igaz a vidéki nyomorban élő nemcigányokra is."

hát ez az, hogy nem, a kisfalvakban egymás mellett él a cigány és a nemcigány nyugdíjas, utóbbi még kevesebbet kap, mint akármelyik cigánycsalás (még talán perfőre is) és mégse járnak a mammerek betörni (de fiatalabb korban sem olyanok az arányok a nemcigányoknál, mint a cigányoknál).

Menj végig bármelyik magyar falun, a messziről meg lehet mondani h melyik portát lakja magyar nemcigány nyugdíjas (vagy aktív) és melyik a cigánysor. A probléma nem anyagi, hanem szocializációs-kulturális.

heima (törölt) 2008.10.27. 18:40:26

én nem vetném el a genetikát sem - sajnos nem vagyok olyan szinten biológiából, hogy állást foglaljak, de alapból, minden vizsgálat nélkül elvetni a lehetőséget szerintem nem célravezető. Mondhatni tudományellenes.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.27. 18:44:15

Krokodil:
Áááá, dehogy! Lehet, hogy arab, vagy zulu. Mindkét nép életterében van kősivatag. Ha valaki mégis zsidózásnak érzi, annak nyilván oka van. Például nehéz lenne akkor hottentottákra gondolni, amikor Calam rasszista magyarozik, miközben kikéri magának a zsidózást. Nem bírom az olyan érzékeny fülűeket, akik simán eltűrik egy magyarul író, magát zsidónak vallótól, hogy szidja a magyarokat, de a zsidó szó kiejtésétől is puffogni kezd.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 18:49:22

Ha valahol, akkor azt hiszem ezen a ponton ("a lopás a cigányok vérében van" bármely megfogalmazása) szakadjon ketté az itt megszólalók tábora.
Én a magam részéről ezt természetesen elfogadhatatlannak tartom.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.27. 18:51:19

heima:
Az meglehetősen rázós út, ahol a genetika lelki alkatra való hatását vizsgálják. Mondják, van erőszakért felelős gén, és a homoszexualitást is egy kromoszómahiba okozza. Nem tudom, hogy kimutatható-e, hogy a cigányokban az erőszakra és általában a bűnöző életmódra való hajlmaért felelős gén (ha tényleg létezik) nagyobb mértékben fordul elő, mint más nációk egyedeiben. Szkeptikus vagyok ezt illetően. Az emberi kultúra tanult és öröklött magatartásformák összessége. Állítólag több az öröklött, mint a tanult. Magam úgy vélem, ahogy az ember társadalma fokozottan és nagy ütemben differenciálódik, az öröklött vonások csökkennek.

tewton 2008.10.27. 18:51:57

calam,

itt ugye arról van szó, hogy a kommentelők inkább a genetikának vagy a szocializációnak tulajdonítják a dolgot.
Szerintem agyonrágott csont, mert akit érdekel, úgyis végigolvassa, és ha végigolvasta, akkor kb. azt látja, amit írtam.

Kicsit unalmas, hogy mindenkit lehazugozol meg lenézel, miközben fogalmad sincs a való világról. Hisztis vagy, szociálisan érzéketlen, és kirekesztő, közben meg osztod az észt. Abban bíztam, hogy kapok tőled valamiféle definíciót a zsidózásra :) amire olyan nagyon érzékeny vagy. De te nagyon piti módon játszol. Sajnálom, hogy leragadtattam magam :) de ha már fasznak neveztél, próbállak én is megbecsülni.

Mindenesetre figyeld a kiemelt szavakat. Ez a te idézeted volt, a genetikázás mellett, csak átírtam nagybetűsre pár szót.

"Alfőmérnök: "nem genetikai, hanem szocializációs okoknál fogva"
Honnan tudod? A józan paraszti ész ennek ellentmond. (Természetesen LEHET, hogy tévesen.) Ha apu és anyu meg a nagyszülők 190 cm felett vannak te is nagyobb valószínűséggel leszel az. Ha valakinek a felmenői között gyakori a depresszió akkor ő is hajlamosabb erre. Ebből logikus LENNE, hogy az antiszociális viselkedés a nemtörődömség igenis benne van a cigányok vérében, amiből SZOCIALIZÁCIÓS RÁHATÁSSAL megkapjuk a létező cigányságot. De az akkor is feltűnő, hogy egyszerűen sehol sem tudtak beilleszkedni."

Csupa "lehetséges" és feltételes nyelvhasználat (ugye tudod, az mi?), a hangsúly a szocializáción itt is.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 18:52:56

Mr Falafel,
nekem aztán igazán nincs érzékeny fülem, én nem hallom minden szélsusogásban azt, hogy "büdös kilincsorrú", de a te megnyilatkozásod egyértelmű volt.

1)Calam zsidónak vallja magát?
Tudtommal nem.

2)Nem a magyarokat úgy általában szidta.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 18:59:12

tewton, az a baj, hogy ez egy tök alap kérdés, hogy akkor most lehet-e itt genetikát emlegetni, ahogyan ezt ugye a melegeknél is mindig előhozzák, és szánalmasnak tartom, hogy ilyen szintű, megalapozottságú, mélységű gondolatmenetekig, jutunk csak el még egy ilyen értelmesebb fórumon is, mint ez. persze az a legnagyobb baj, hogy én sem tudok eleget a témáról, én sem vagyok okosabb a kérdésben, mint ti.
basszameg:)

tewton 2008.10.27. 19:04:30

Krokodil,
"legyen az az alapvetés, hogy elítéljük, ha valaki nem szereti az x csoportot, ahol x=valamilyen származás stb. ismérv."

butaság. Azért, mert dichotomikusan gondolkozol (bár ezt nyomatja a média és a politika is).
A "nem szereti" és a "szereti" közt ott van a "nem érdekli, közömbös" kategória is.
Az alapvetéssel az a gond, hogy ebben a dichotómiában az "elítéljük, ha nem szereti" ellenpárja a "támogatjuk" v. "elvárjuk, hogy szeresse."

De miért is kellene szeretni bárkit is hivatalosan, elvek által előírva? Pláne ha saját tapasztalatok alapján inkább a gázspréért nyúlnék, vagy menekülőre fogom a dolgot, ha meglátNAK? Ők, a barnák, engem, a fehéret?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.27. 19:10:31

Tewton:
Az egyes népek kultúrája is hasonlatosan viselkedik, mint egyetlen személy a kultúrán belül. Az egyén is rendelkezik létfenntartási ösztönnel, és a kultúra is. A cigányság, és általában az etnikumok képtelenek alkalmazkodni a befogadó országok kultúrájában. Hogy most miért pont a cigányság és a zsidóság? Mert a korábbiak, akik asszimilálódtak, egyszerűen eltűntek, csak emlékek ma már. Talán az idegen környezetben a saját kultúra gyökereihez való ragaszkodás egyik útja a túlélésnek. A befogadó állam jogrendje ellen való ellenszegülés nem is biztos, hogy nagyobb hajlam a bűnözésre, lehet félelem a kulturális elmúlástól. Semmiképpen sem tudatos folyamat. Ezért is nem létezik a cigányság önszerveződése: még nem jutottak el a tudatos szintig kultúrájuk megtartásáért folyó küzdelmükben. Ráadásul a ballib politikai erők által rájuk erőltetett szerep késlelteti a magasabb szint elérését.

tewton 2008.10.27. 19:22:01

Krokodil,
ez a genetika-dolog az én tudásom is meghaladja. De effektive mindegy is, hogy mit gondolunk róla. A jelenlegi felállásban nemigen van esély arra, hogy kísérleteket végezzünk: a cigányságnak az a része, amelyik mindenkivel gondja van (IGEN, egy részhalmazról van szó), gyakorlatilag újratermeli önmagát: nyomor, megélhetési gyerekszülés, megélhetési bűnözés. Csomagban kapja az újszülött a szocializációját, és mire 12 éves lesz és kést fog rád, már nem tudod szétválasztani, melyik ok miatt kell odaadnod a mobilodat :(

másrészt meg a buzikérdés:
szerintem ma még ott se lehet tudni, szocializáció vagy genetika. Mindkettő mellett láttam jó érveket, és lehet, hogy mind a kettő érvényes. Egyszer lezbikus fejesekkel beszélgettem erről. A végén kb. az jött le ("bevallották" :]), hogy mindig azt az érvelést használják, amelyik hatásosabb az adott konkrét szituációban. Ez kb. 10 éve volt.

vizipipa 2008.10.27. 19:32:13

Csak hogy az eredeti témára visszatérjek.
Itt Pesten már elég régóta az megy, hogy ha egy - más témájú - rendezvényen Gyurcsi ellen tüntetnek, akkor a zsaruk igazoltatják és elvezetik őket.
Nem tudom, ez valami speciális Gyurcsi törvény? Mert ha nem, akkor Tiszalökön is így kellett volna tenni. A zsaruk viszont játszották a süketet és nem tettek semmit. Nem volt ez mondjuk törvénysértés, amiért az elöljárót fel kell jelenteni?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.27. 19:43:24

" Krokodil 2008.10.27. 18:49:22
"a lopás a cigányok vérében van" bármely megfogalmazása...
Én a magam részéről ezt természetesen elfogadhatatlannak tartom." -
sokan irigyelnek a problémáidért. Cúna, cúna megfogalmazások!

tewton 2008.10.27. 19:52:59

Falafel,
én ezt értem, meg minden, meg biztos így van. Ez egy plauzibilis magyarázat. De itt mindenkinek megoldás kell, nem magyarázat.

Amikor valakit Magyarországon úgy lincselnek meg, hogy "öld meg a magyart," akkor én köszönöm, kiszálltam, nincs több kérdésem. És nem igaz, hogy "ha megismered őket, akkor jó lesz." Attól még ugyanúgy kinyírnak, akár van nálad egy Oláh Ibolya-Kalyi Jag-lemez, akár nincs. A lakóhelyemen is volt egy majdnem-olaszliszka a közelmúltban.

Igazából ezért tartom naivitásnak a kartákon a cigányokkal együtt vonuló, amúgy Budapest légüres terében élő zsidó szervezeteket, akik nem jártak vidéken. A hajdani áldozatok népének képviselői együtt vonulnak a lincselő gyilkosok népének képviselőivel. Nekem fura.

Jöjjenek le vidékre, ahol megtapasztalhatják, hogyan lehet rettegésben élni, szigorúan bőrszín alapján, mindenféle személyes bűn nélkül. Nem csak Kafka van meg Kertész Imre, meg a holokauszt halványuló emléke, meg Újlipótváros. Vannak kiszolgáltatott, csakis fehér bőrszínük alapján inzultált, kirabolt, megalázott és megvert emberek, meg a faji-rokonsági alapon szerveződő, tömegesen erős "mások," akik törvény felett állnak.

Mondjuk ez nekem a faji felsőbbrendűség spontán formájának tűnik.

tewton 2008.10.27. 20:00:49

Tölgy,
ne cikizze Krokodilt.
Maga is biztos volt fiatalabb. Akkor az ember az igazságosság utáni törekvésében még érzékeny az ilyen megfogalmazásokra. Ráadásul a "vérében van" pont egy rossz metafora, és a egész genetika-téma eléggé homályos.

Én pragmatikusan szeretném letudni a dolgot. Ne kelljen félnie a bőrszíne miatt senkinek és ne kelljen féltenie a javait és az életét. Aztán amikor az ember visszaakasztja a falra a puskát, és többé nem kell áramot vezetnie a kerítésbe, és nem lopják el a kordondrótot a szőlőtáblából és nem is lopják le a templomról az ereszt, akkor leül a fotelbe, és ellazultan gondolkodik az ilyen fogalmakról. De az még nagyon messze van.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.27. 20:07:28

tewton,
ha észrevette, itt nem a megoldásokról folyt a parázs vita, hanem azon, hogy miként szabad/helyes ezt-azt megfogalmazni. Tiszta pc őrület :(
És vagy valóságvesztés, vagy felelőtlenség ezzel molyolni, esetleg politikai számítás. Liberális barátaink választhatnak, melyik igazabb rájuk :(

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 20:32:19

ez szerintem pont az a vita, ami nem a pc-ségről szól.
ha a liberális barátaid körébe én is beletartozom, bár a szó hazai értelmében ezt természetesen visszautasítom, akkor a felelőtlenséget választanám, mert a politikai számítás rohadékságát mindenképpen visszautasítom.
calam? :D

heima (törölt) 2008.10.27. 22:52:50

Mr Falafel, tényleg nem értek a témához, ezért nem is szeretnék állást foglalni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.27. 22:57:48

látom ti jót gyűlölködtetek, többek között rám is, ez nektek tuti rossz, amíg én remek dolgokat csináltam.
Olvassátok el ezt (tudom nem független, meg nem ért semmit, meg egyébként is hülye:
beszelo.c3.hu/cikkek/nem-fulik-a-foguk-a-jogszeruseghez

heima (törölt) 2008.10.27. 23:40:48

calam, nem hiszem el, hogy még mindig nem esett le, hogy nem a rendszeres szociális segély nevű intézménnyel és az ebben részesülőkkel van a baj, hanem a teljes magyar jóléti rendszerrel kombóban az adórendszerrel. Szar az egész, mondjuk nem véletlenül, MSZP-SZDSZ termék.

Legalább addig el kéne jutni, hogy a közpolitikai ösztönzők azért vannak, hogy ösztönöznek. Ha annyi juttatást osztasz a népnek, hogy munkával alig keresne többet, akkor nem fog elmenni dolgozni. Ha vizitdíjat vezetsz be, akkor kevesebb lesz a vizit. Ha emeled a benzin adóterhelését, akkor kevesebbet fognak autózni, ha csökkentik a transzfereket, akkor sokaknak fogja megérni visszamenni a munkaerőpiacra. Ez atomegyszerű közpolitika, nem a szegény szocsegélyesek büntetése, mintahogy ez a cikk már a bevezetőjében felcímkézi.

A legerősebb szociális háló a stabil munkahelyek sokasága. A mai rendszer minden téren ez ellen van: a munkaerőt segélyekkel távoltartja a munka világától, az ellátások fedezetére magas adóterhelést rak a vállalkozókra és a munkavállalókra, ami csökkenti a versenyképességet, ezáltal a munkahely teremtési képességet. És kész is az ördögi kör, és ebből nem a még több segély a kitörési pont.

heima (törölt) 2008.10.28. 00:18:32

átfutottam, de már a bevezető is beszédes volt

heima (törölt) 2008.10.28. 00:23:14

áhh tömény faszság, három válasz után nem bírom tovább.
vagyon nagyon buta vagy nagyon rosszindulatú az ember.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.28. 00:25:02

heima, de legalább úgy viselkedtél, ahogy az várható volt:)

heima (törölt) 2008.10.28. 00:34:33

nézd, rengeteg nagyon okos nagyon sok papírral rendelkező ballib megmondóember klubrádiós riportját meg cikkét linkelheted ide, de ezzel nem vagyunk előrébb. nem értesz a témához, ezeknek hittél, ezeket adod vissza, egészségedre, őszintén megmondom, nem érdekel, egyéni szoc problémád. Tele a topic súlyos állításokkal, egyre se tudtál érdemben reagálni liberális haverjaiddal együtt, azzal nem érveltél, hogy linkelsz egyet a klubrádióból.

Mondjuk megértelek, jobberként lehet, hogy én is Bogár Lászlót meg Csáth Magdolnát tolnám az arcodba, hogy egyetemi tanárok meg milyen okos emberek, de szerencsére értek a közgázhoz és nem égetem magam ezzel. Nem várok el többet tőled sem...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.28. 00:38:54

heima, asszem problémáid vannak. Az interjú a beszélőben jelent meg. Szóval az hogy te nem vagy képest megérteni az a te bajod, de látványosan fogalmad sincs a témáról, viszont okosnak hiszed magad.
LOL Bogár László= Krámer Balázs, pfffffffff most jól lejárattad magad:D:D:D:D Semmi nem tudsz, semmiről:D
Komolyan, tényleg sok mindenre válaszoltam/válaszoltunk, ha nem érted meg, hogy lehet érettségid?

heima (törölt) 2008.10.28. 00:44:47

"A Klubrádió Szabad a pálya című műsorában június 29-én elhangzott beszélgetés szerkesztett változata."

Az interjúalany nem mondott kevesebb faszságot, mint Laci bácsi egy átlagos echotvs őrjöngése során, bátran mehet a =.

Problémáid itt csak neked vannak, aki ha számokat és tényeket lát, akkor ezerrel terel vagy csak egyszerűen nem reagál. Az érveid kimerültek itt abban, hogy "az nem úgy van" meg "semmit nem tudsz semmiről". Ezzel lehet h a sirályban meg a gödörben sztár vagy de ide kevés.

tewton 2008.10.28. 00:45:16

de mi a hoppá ebben a cikkben?

a szokásos gondolatmenetek:

1) szegény, szegény szegények, őket mindenki bántja.
2) óh igen, a társadalom a bűnös, mi mindannyian, de a középosztály meg a rendet akarók aztán a leginkább bűnösek
3) ezek az emberek undorító állatok, mert elvárnak valamit a segélyért a segélyezettől.
4) ja, annyi pénzért én se mennék el közmunkára.
5) ja, hogy nem nyugdíjas állás a közmunka? akkor meg azért nem mennék el közmunkára.
6) óh a cigányok, a legkiszolgáltatottabbak minden szegény közt.
7) de ha jobban megnézzük, emögött is az a rohadék társadalom hibája van.
8) ja, és rohadjon meg a középosztály.
9) mert a szegények a jó fejek.

persze ezek nem így szó szerint vannak benne (mielőtt megint lehazugoznál), de benne van a tendencia.

nekem nem jönnek be az olyan szabad gondolkodók (értelmiségiek, effélék), akiknek nincsenek kötelességeik, csak jogaik, és nem is ismerik a kötelesség fogalmát.

Persze vannak jópofa ötletek is. Az adócsökkentés, a fejtegetések a foglalkoztatottság és a GDP összefüggéséről jók.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.28. 00:47:33

baszki, rajtam kívül senki nem mondott számokat:D LOL:D
Ha sikerült volna elolvasni, meg kicsit ismernéd a Klub rádió műsorstruktúráját, akkor tudnád, hogy mi ez a műsort. Na de, ha képes lennél 3,5 oldalnál többet egyben elolvasni, akkor megtudhattad volna, hogy az egyel korábbi Beszélőben volt egy cikke és ezért volt vele interjú...De minek vitatkozni egy olyan cikkről, amit te nem ismersz:D

heima (törölt) 2008.10.28. 00:54:01

bírom az olyan arcokat akik visszakereshető archívum mellett is lehazudják a csillagot az égről...

nagy szerencse h nem ismerem a klubrádió és a beszélő műsorstruktúráját, annak meg végképp örülök, hogy van annyira fejlett minőségigényem, hogy nem olvasok liberális faszfejeket. és nagyon jól látod, ha erről akarsz vitatkozni, akkor vidd a saját homokozódba, én se linkelem a kurucinfot, hogy arról vitatkozzunk.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.28. 00:56:02

hazudni nem szoktam, de hagyjuk is, én kapásból 3 számadatra emlékszem amit írtam, vmint egy megoldási javaslatot, de jó keresgélést.
Király, hogy anélkül, hogy tudnád mi az a Beszélő ugatsz. Én sem mondok semmit a mittudomán Horgász Magazinról, ugyanis soha az életbe nem volt a kezemben.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.28. 01:01:03

tewton tudni kellene cáfolni is, na mindegy.
ELHANGZOTTAK SÚLYOS ÉRVEK, JAJJ megijedtem:D és kibújtam az összes alól, rettegek!:S:S

heima (törölt) 2008.10.28. 01:01:55

most nekem hasra kéne esnem a vadliberális réteglapodtól vagy mi? nehogy már ez legyen a mérce.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.28. 01:05:47

vadliberális?:D:D:D:D fura ember vagy te, nagyon.

heima (törölt) 2008.10.28. 01:07:14

jó, még valamit el szerettél volna még mondani?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.28. 01:11:48

napok, nem hónapok óta szeretnék valamit kérdezni. Ugyanis: a vitákban mindig próbálok cikkeket, tanulmányokat számokat hozni. Ezekre rendre mindig az a válasz, hogy vagy a személy büdös bolsi, vagy az újság vagy mindkettő vagy még más is.
Eszerint, akkor mi számít hiteles forrásnak? (Nem azt kérdezem, hogy mi nem, hanem, hogy mi igen?)

tewton 2008.10.28. 01:21:41

calam,
mit cáfoljak?

hoztál egy cikket a "szegénykérdésre." Közben itt a "cigánykérdés" és a bűnözés a téma. Ezekhez semmi nem kapcsolódott a cikkben, ami nyomatott egy jól ismert ideológiát.

A "hiteles forrás" kérdését neked is definiálnod kellene. Idáig úgy látom, hogy rajtad kívül mindenki hazudik :O) vagy legalábbis tanulatlan, buta vagy hülye hozzád képest :)

Kérdezni könnyű. Addig se állít semmit se az ember :)

heima (törölt) 2008.10.28. 01:22:04

Ha alapvetően nem értesz egy témához, mondjuk közgáz, akkor hiába hozol akármennyi cikket, számot, tanulmányt hozni, nem leszel vele előrébb, ugyanis egy szám önmagában semmi, a hozzá fűzött kommentár (és a már említett súlyozás) a lényeg, ami meg minőség függvénye. tanulmányok, vélemények között is van minőségi különbség, és neked sikerül rendszeresen kifogásolható termékeket szállítani - ami nem csoda, ha a ballibből válogatsz.

Ma már mondható, hogy látható eredményekről beszélünk, a 02-08 korszak a balliberális oldalról (politika, értelmiség stb) szólt, hogy mennyire volt ez minőségi, az ország általános állapotán jól látszódik.

Hát így.

(abszolút hiteles forrás az eurostat, meg az ÁSZ)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.28. 01:25:26

jójó, nem válaszoltál, kicsit mellébeszéltél, nem baj. Közgázhoz valószínüleg nem értek, annyira mint egy közgazdász, de a szochoz igen:) és ez itt nem közgazdaságtan, hanem szociálpolitika. Most már értem, alapvető fogalmakat nem ismersz, akkor értem mi avolt a vita alapja.
tewton szerintem itt mindenki tanult, csak nem ezt tanulta...én sem szólalok meg, amikor magfizikáról van szó:)

tewton 2008.10.28. 01:32:58

calam,
a hangnemen sok múlik ám.

heima (törölt) 2008.10.28. 01:39:42

ez kőkemény közgazdasági probléma, a szociálpolitika ez után jön, hogy milyen szocializációs programot visznek a munkavállalás mellett stb. de előbb el kell jutni a foglalkoztatáshoz, és ehhez a szociálpolitika nem visz el.

"Most már értem, alapvető fogalmakat nem ismersz, akkor értem mi avolt a vita alapja."

Ezt kurva hirtelen hagyd abba.