Kérdések Orbán Viktorról és a felelősségről
2008. október 22. írta: AgentUngur

Kérdések Orbán Viktorról és a felelősségről

 Kedves feketeöves balosok, (és Tóta W. Árpád) akiknek az égadta világon mindenről Orbán Viktor jut eszébe, kérlek engedjétek meg, hogy most ne az ő ötleteivel vesződjek, és felvessem a felelősség kérdését. Szarban vagyunk, tudom, igen, lehet, hogy most összefogás kéne, de ez addig nem fog menni, amíg nem beszéljük meg: ki miatt jutott ide az ország?

 Kérdem tehát a feketeöves urakat, ki kormányoz itt 2002 óta? Orbán Viktor? Ki hozta be a populizmust a magyar politikába? Orbán Viktor? Kinek kell most válságot menedzselnie? Orbán Viktornak?

 Kezdjük azzal, hogy tán nem az MSZP intrózta 1994-ben a legdurvább szociális demagógiát, hogy aztán '98-ban a nyugdíjasoknak ingyen Malév-jeggyel és évi 20%-os nyugdíjemeléssel kampányoljon? Emberek: INGYEN MALÉV JEGY A NYUGDÍJASOKNAK! ÉRTITEK? Már akkor látni kellett volna, hogy betegek a szocik.

 2002-től tán nem ők padlózták le az országot az osztogatással? Tán nem ő kockáztatták lutrira az ország sorsát, hogy megnyerjék a 2006-os választásokat? Nem véletlenül, hanem tudatosan vittek minket a katasztrófa szélére, a hatalomért. Ezt magától Gyurcsány Ferenctől tudjuk. Ha ez a válság akkor tör ki, azonnali krach lett volna. Óriási mázlink volt. Utána jöttek a látszatreformocskák, de tán nem ők építenek ma is a síkságra alagutakat, lenyomva még a völgyhidat is értelmetlenségben? Vagy éppen most autópályát gyorsforgalmi helyett, hogy a román fuvarozóknak kényelmesebb legyen?

 Csak hogy az elmúlt napok böszmeségeit nézzük meg: ki rohant az IMF-hez, ki hívogatta Moszkvát? Jó taktika, tisztára mint az izlandiak. Tán nem a miniszterelnöknek kellett volna hozzányúlnia a nyugdíjhoz, meg a segélyekhez, de úgy rendesen, nem csak alibizgetve?

 Azt, hogy Magyarország az egyik leggyengébb láncszem a válságban, hogy a CNN-től a CNBC-ig mindenhol ott vagyunk, Gyurcsány Ferenc és az MSZP csinálta. Tökmindegy, hogy az ellenzék közben demagógkodott (miért, mint csinál más ország országokban, aki nincs hatalmon?), tessék megérteni, nem az ellenzék kormányoz. Azt a kormánynak kell(ett volna).

 A magam részéről nem kérem Gyurcsány Ferenc lemondását. Ne mondjon le. (Most megnyugodott, ugye, Ferenc?) Orbánnak ebben nagyon nincs igaza. Ferenc, tessék kérem elvinni a balhét, nem teríteni a felelősséget. 13. havi nyugdíj nuku, nyugdíjkorrekció nuku, béremelés a közszférában nuku, autópálya nuku. Utána meg Gyurcsány úr  húzzon el a magyar közéletből, meg vagy 4 évre a baloldal is, mert szagos katasztrófa ez az egész, amit csináltak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr68726519

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2008.10.22. 19:38:31

A lemaradt magyar antilop Magyar jegybankelnöknek ritkán adódó lehetőséget kapott ma Simor András: az amerikai gazdasági hírcsatorna, a CNBC tudósítója házhoz jött a jegybankár véleményéért. Az élő tudósítás nyilván nem a legjobb jel, főleg, hogy a g…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ne félj! 2008.10.22. 16:26:50

Majd mindjárt jön Tóta W-től a Nyakó-csapat és itt is folytatja az Orbánozást!

Francois Pignon 2008.10.22. 16:29:38

Láttam hogy Tóta írt a magyar gazdaság állapottyáról, megnyitottam, szemmértékkel bemértem hányszor szerepel benne Orbán neve, aztán bezártam.
Gondolom ezzel a minimális energiabefektetéssel sikerült is megfognom az írása lényegét.

freehckr 2008.10.22. 17:02:07

AgentUngur, nekem az a benyomásom lett rólad így nagy hirtelen, hogy azt hiszed, a "feketeöves balosokat" meg tudod győzni holmi megalapozott érvekkel. Nem, nem tudod. Lásd a legutóbbi Medián felmérést, az MSZMP jogutódja a teljes sokaságban még mindig 20%-on van. Egy _ilyen_ hét év után, hát most mondd meg... Őket a tények nem nagyon befolyásolják véleményük kialakításában, sokkal inkább (elvakultabban) hisznek abban a "tündérmesében", amit ideggyenge szellemi vezéreik és úgynevezett "értelmiségük" kreáltak nekik (a Tóta W.-féle "fölkészített publicisták" más tészta, ők pénzt kapnak érte, hogy ostobának tűnjenek). Ők a nép legalsó osztálya, műveltség nélkül s az iránta való tisztelet híján; jellemzi őket alacsony gondolkodásmódjuk. Röviden a "csőcselék".

TD223 2008.10.22. 17:02:20

Most két perce látom, hogy mit csinál a jegybank a spekulánsok ellen. Spekuláció sem lett volna a szocik nélkül. 2002-ben úgy álltunk, hogy a szlovákoknál hamarabb, 2006-ban lehet eurónk. 6 év alatt 7 évet csúsztak a szoclibek.

Most pedig kiken nem spórolnak megint, a cigányokon, h bassza meg Gyurcsány.

Cypriánus 2008.10.22. 17:03:12

elkeserítő az értetlenséged, Ungur.
Hát nem látod az Ordas mancsát mindenben ami történik?! Nem látod, hogy "10 éve ő irányítja Magyarországot" ?
Különben is mi bajod a síkságra épült alagutakkal? a lemeztektonika törvényei szerint bármely következő földtörténeti korban ott már akár lánchegység lehetne az M6 helyén , röpke 30 000 000 év múlva!!!!!
Nem akarod ugye azt mondani, hogy a haladó magyar Köztársaság felett őrködő baloldal sorsa nem ér meg Neked és családodnak egy kettős, állam- és nemzetgazdasági csődöt?!
Nem értelek, sajnos az ideológia teljesen elborította az agyad. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.22. 17:04:36

1. Csak az MSZP-SZDSZ akadalyozhatja meg, hogy Kelet-Europa legszekularisabb orszagaban a papok atvegyek a hatalmat es mindenkit imadkozasra kenyszeritsenek.
2. Csak az MSZP-SZDSZ akadalyozhatja meg, hogy a barna eso elontse Magyarorszag egyetlen emlitesre melto helyet, Budapestet.
3. Kulonben is, a magyarok mindenfelet kepzelnek magukrol, hogy allamalkoto nemzet, meg ilyesmit, jot tesz nekik egy kis szivas. Legalabb egy kicsit szerenyebbek lesznek.

Egyszer majd megertik es megkoszonik.

Cypriánus 2008.10.22. 17:05:52

különben a "Tirpákbokrétás"-on egészen zseniális Tóta W -t parodizáló vers jelent meg...szerintem nagyon vicces!!! :)

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.10.22. 17:09:06

Elolvastam Tóta W mai írását. Néhanapján fél éjszaka vitázunk, de a mostani bejegyzésem csak ennyi volt:
A spekulációs tőkénél csak egy veszélyesebb dolog van: a spekulációs újságírás.

A finom csúsztatások, mellébeszélések, összemosások, sejtetések, elhallgatások sokkal veszélyesebbek tudnak lenni, mint a direkt propaganda. Olyan ez, mint a csendes eső. Észre sem veszed, és mégis bőrig ázol. A moszkvai újságíróiskolában sem taníthatták volna meg jobban...

szpal 2008.10.22. 17:10:19

szép ez, de a Fidesz is akkor jött a 14. nyugdíj ötletével, amikor ennek semmi alapja nem volt.

plastik02 2008.10.22. 17:14:19

hú baszki, tóta is gyakran demagóg, de ehhez a cikkhez képest azért egyszerű gyakoronok az agitpropon.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.22. 17:16:00

szpal:
A 14. havi nyugdíj a Fidesz stratégiai hibája volt, ez nem kérdés. Viszont a magyar gazdaság állapotára 0 hatással volt - aki kormányoz, azé a felelősség. Ha a Fidesz nyert volna 2006-ban, és tényleg bevezeti a 14. havi nyugdíjat, akkor nem (csak) Gyurcsány lenne a hibás.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.10.22. 17:19:35

Nem értem mit értetlenkedtek.
Mégis mit vártok 8 évi Jobbik-Fidesz kormányzás után? Lássuk be semmi mást nem csinált a kormány mint 1322 turulszobrot állíttatott Nagy Magyarország különböző pontjain, és 9,6%os államháztartási hiányt halmozott fel, a vizitdíjak, napidíjak, tandíjak miatt. Ne feletkezzünk meg arról, hogy habár a baloldal progresszív diplomáciájának köszönhetően a szlovák fél már beleegyezését adta az autonómiához, és Csallóköz visszacsatolásáról is megkezdőtek a tárgyalások, az agresszív soviniszta jobboldal Zorbánnal az élén tönkretett mindent.
Lássuk be 8 év után a magyar diplomácia teljesen elszigetelődött, már tárgyalni is ciki velünk, már nyíltan nácinak hisz minket az egész Nyugat!
Legyen már vége az ostoba nacionalista demagógiának, vegyék át a helyüket végre nemzetközileg is jegyzett haladó szellemiségű baloldali szakemberek!

Malachi 2008.10.22. 17:24:23

Agentungur, ha szerinted a jelen helyzetben is az a legfontosabb, hogy a világba üvölthesd "gyurcsány a hibás", hát akkor te hülye vagy, ha meg nem haragszol érte.
Tudod, akárhogyan is, rövidesen a fejünkre dől a ház, mert ahelyett, hogy tartanánk a falat, közösen, a szoba közepén állva ordítjuk egymás pofájába, hogy TE VAGY A HIBÁS!
Miért fontos ez? Mert azt a szerencsétlen országot a hozzád hasonló elvakult hülyékkel együtt évek/évtizedek óta a kurva demagógia rángatja ide-oda. Amíg lesznek ilyen emberek, akiknek a legnagyobb baj idején is az az egyetlen legfontosabb céljuk, hogy kinyilváníthassák, a (képzeletbeli) másik oldal a hibás a szar életükért, hát barátom akkor ne is várd, hogy valaha is mást kapsz majd lózungok helyett. Esetleg megoldásokat. Minek? Úgyis jön majd valaki, aki elböfögi, hogy "Kurva kommunisták" vagy "Tetű nacik" és lehet rohanni népszavazni, ahelyett, hogy mindenki elküldené a sajátjait a francba, amíg értelmes, politikushoz méltó válaszokat nem kapna tőlük, bármilyen helyzetre.
Most sem veszed észre? Holnapután lehet, hogy megdöglünk, és most is az a fontos, hogy "a gyurcsány a hibás?"
Marhára kezd ijesztő lenni ez az egész, és nem csak a láthatóan inkompetens politikusi bagázs miatt, hanem a drágalátos választópolgárok reakciói miatt is.
Remélem boldog leszel majd, amikor 10 év múlva ülsz a gettó peremén, mert bár semmid nem lesz, de büszkeséggel tölthet el a tudat, hogy a legnagyobb szükség idején is, amikor egymás mellé kellett volna állnia mindenkinek, te voltál olyan tökös, és kimondtad, "Gyurcsány meg a szocik a hibásak."
Meg veled együtt az összes bármilyen oldali, lázító, pánikkeltő, elvakult, gyöpös barom is.
Szánalmasak vagytok, egytől egyig.

plastik02 2008.10.22. 17:27:20

meg azért erről a ki hibás problémáról annyit, hogy nem olyan rég volt egy népszavazás...

Bummer 2008.10.22. 17:28:34

Értsétek már meg végre, hogy ha nem ilyen destruktív az ellenzék, ha nem köti gúzsba a kormány kezét a demagóg, populista Fidesz, ha nem zsarolja az utcai randalírozással a tenni akarókat, nem is éreznénk a válságot!!!

mindenlébenkétkanál · http://bamberg.blog.hu 2008.10.22. 17:33:30

"lehet, hogy most összefogás kéne, de ez addig nem fog menni, amíg nem beszéljük meg: ki miatt jutott ide az ország?"

Szerintem meg pont hogy addig, amíg mindenki a bűnbakokat keresgéli, és a bűnösöket állítja pellengérre, addig nem lesz összefogás, és nem tud előrelépni ez az ország.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.22. 17:34:01

Malachi 2008.10.22. 17:24:23:
"Tudod, akárhogyan is, rövidesen a fejünkre dől a ház, mert ahelyett, hogy tartanánk a falat, közösen, a szoba közepén állva ordítjuk egymás pofájába, hogy TE VAGY A HIBÁS!"

Vagy vegyuk a nyullgatat, ahol hamarosan attor a gat.

Malachi kedves, Ferinek nem balszerencseje volt, o azota is folyamatosan elkur. Utoljara azt erte el, hogy Izlanddal kerultunk egy kategoriaba, mert azonnal az IMF-hez futott. Veletlenul Izland is eppen ott volt, igy tele lett a vilagsajto Izland, Magyarorszag az IMF-fel targyal cimu hirekkel.

Ezt csak az utolso heten tudta osszehozni ez a balfek, meg ezenfelul a Nemzeti Csucsot.

Hiaba tartjuk a falat, ha kozben Feri idonkent kibont belole egy darabot csakannyal. Nem szandekosan teszi, o jot akar, csak hulye szegeny.

Bummer 2008.10.22. 17:35:00

Ellenzékből könnyű 14. havi nyugdíjat ígérni. Amikor meg kormányon volt, elvett egy havi nyugdíjat: 19000 Ft-ot egy összegben, a nyugdíjszámítás megváltoztatásával meg láthatatlanul. (De nagyon is érezhetően!)

Bummer 2008.10.22. 17:38:15

Nevetséges, hogy úgy csináltok, mintha Gyurcsány tehetne a devizahitelesek gondjairól is.
Ha kicsit is odafigyeltek volna az emberek az őszödi beszédre, rájöhettek volna, hogy nem lehetett volna nyakra-főre hiteleket fölvenni - és ezzel annak okozni terhet, akinek nincs hitele.
A Fidesz populizmusa sokszor több kárt okozott a gazdaságnak (elriasztotta a befektetőket), mint amennyi gondot a konvergenciaprogram késői elfogadása okozott (ha a Fideszen múlik, még ma sincs konvergenciaprogram, és az Euró 400 Ft lenne emiatt)

2008.10.22. 17:38:43

OV nemhogy nem felelős a pénzügyi válságért, de már meg is találta rá a megoldást.

Bummer 2008.10.22. 17:40:48

ifsz, így van. Nemsokára bedobja, hogy egy új Széchenyi-terv annyi munkahelyet teremt, hogy még a romániai munkanélküliséget is megoldja. És egy radikális adócsökkentéssel eltűnik a költségvetési hiány.

Malachi 2008.10.22. 17:42:04

Doomhammer, ne érts félre semmi nem áll tőlem távolabb annál, mintsem, hogy a ferit mentsem. Felőlem mehetne akármerre, nem sírnék utána.
Egyszerűen az felett nem tudok napirendre térni, hogy az ilyen blogokon sorra jönnek a bejegyzések, arról, hogy ki kúrta el.
Mondok egy titkot.
Mi, közösen. Te, meg én is agent is, meg a feri és a viktor és a Juci meg az Géza.
Arra kéne rájönni végre, hogy egy házban lakunk.
És mindannyiunknak rohadt szar lesz hamarosan, ha csak a kerékkötés megy. Kritizálni, megmondani, hogy "Te baszki ezt de szarul csináltad" rohadt jól megy.
Konstruktív javaslatokat tenni, legalább most, amikor tényleg szükség lenne rá...hát nem nagyon.
Mondjon le, meg adócsökkentés, mi? Röhögnék, de már csak sírni tudok.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.10.22. 17:42:17

Bummer: 23 millió új munkahely? ;D

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.22. 17:45:37

"Ha kicsit is odafigyeltek volna az emberek az őszödi beszédre"

Arra a zárt körben elmondott beszédre?

"ha a Fideszen múlik, még ma sincs konvergenciaprogram, és az Euró 400 Ft lenne emiatt"

Vannak itt érvek!!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.22. 17:49:24

Malachi 2008.10.22. 17:42:04

>Mi, közösen. Te, meg én is agent is, meg a feri és a viktor és a Juci meg az Géza.

Érdekes, én nem kúrtam el semmit, és nem is ismerek senkit a környezetemből, aki elkúrt volna valamit a pénzügyeivel kapcsolatban. Akkor hogy is van ez?

>Mondjon le, meg adócsökkentés, mi?

Ne mondjon le a rendszerváltás óta leginkompetensebbnek tűnő miniszterelnök? Ne legyen adócsökkentés? Így oldaná meg Ön a válságot?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.22. 17:51:25

Malachi 2008.10.22. 17:42:04:
"Mi, közösen. Te, meg én is agent is, meg a feri és a viktor és a Juci meg az Géza.

Arra kéne rájönni végre, hogy egy házban lakunk."

Nezd, ha abban az egy hazban, ahol lakunk, valaki felgyujtja a konyhajat szandekosan es az utcarol nezi tuzet, elviszik a rendorok. Ha veletlenul folyton felgyujtja a konyhat, mert olyan bena, akkor kineveznek melle egy gondozot. De semmikeppen nem hagyjak, hogy ujra es ujra tuzet okozzon.

A felelosseg kerdese nem megkerulheto, mert hiaba dolgozik itt 10 millio ember konstruktivan, ha valaki mindig elkurja.

Gondold meg alaposan: Feri 2004 evi szinrelepesetol az esemenyek logikus lancolata vezetett idaig, kezdve azzal, hogy nagyon meg akarta nyerni a 2006-os valasztast, folytatva azzal, hogy micsoda eszetlen koltekezest vegzett ehhez, aztan a 2007. es 2008. evi koltsegvetest, ami a kiadasokat nem csokkentette, hanem adokat emelt, ezzel kinyirta a novekedest. Igy jutottunk ide, ahol vagyunk, igy lettunk a leglassabb antilop.

Ferinek ennek ellenere annyi otlete lenne meg.

Sajnalom, az en turelmem elfogyott.

Google 2008.10.22. 17:54:59

Hogy a fészkes fenébe nem jutott az eszükbe - azoknak, akik most azt mondják, nem kell a hibást keresni - ez a csöpögős összefogósdi 2002-ben is?
Miért van az , hogy olyan elegánsan elfeledkeznek Tobiásról, a Csapatjátékosokról, Ron Werberről, a gyűlölet kampányokról, Nyakó démonizálási elvéről, mindenről?
Nekünk amellett, hogy majd hét éve a szocialisták "jótéteményeit", trükkjeit kell élveznünk, amnéziásaknak is kellene lennünk?
Nem értik meg a Gyurcsány-fanok, mindegy ki jön, de az ő pártfogoltjuknak itt már nem terem babér!?!

freehckr 2008.10.22. 17:57:51

Malachi: "Te, meg én is agent is, meg a feri és a viktor és a Juci meg az Géza"

Ezt én kikérem magamnak. Elmesélem a rövid történetemet.

Évek óta becsületesen fizetem az adóimat az "állambácsinak", mindig rendesen, pontosan elszámolva, nehogy szó érje a ház elejét (és nyugodtabban is alszom). Az elmúlt hat évben ez több tízmilliós összegre rúg. Évente pár százezerért tankolok is, ennek ugyancsak a 70%-a az "állambácsinak" ment, mivel nagyjából ilyen mértékű járulékok terhelik a benzin árát. A nálam maradt pénzből hónapról hónapra eszem, iszom, ruházkodok, lakbért fizetek, szórakozok, amikor is mindig fizetem az ÁFÁ-t ugye, ezzel további bevételekhez juttatom "állambácsit". Mindeközben nem adósodtam el, a pénztárcám folyamatosan "egyensúlyban van", annyit költök hónapról hónapra amennyit lehet. Ma nincs tartozásom, szép takaros kis házikóban élek, mindig van itthon mit enni, inni, nem verek át senkit, bármikor bármiben számíthatnak rám családtagjaim, barátaim, jó munkám van, biztos keresetre számíthatok belőle a hosszabb jövőben is, megbecsülöm, lelkiismeretes vagyok, és tudom a kötelességem.

Tehát felhívnám a figyelmedet egy fontos dologra: én aztán nem k*rtam el! Nem bizony!

Tehát kicsit fogd vissza magad, mert bizony ez a "mindenki elk*rta" szöveg eléggé demagóg, és mivel erősen hajaz a posztkommunistáink hazug propagandájára is, ahhoz mérten épp eléggé gyomorforgató, és bicskanyitogató is. Ha pedig te elk*rtad, akkor vess számot önmagaddal, szükséged lesz egy cseppnyi önkritikára is, és ha javítani akarod hibáidat, akkor tedd, én szurkolok neked! De ne kend másra hibáidat, mert az nem éppen a megoldás felé vezető út, hanem pont ellenkezőleg, hibát hibára halmozol...

reality 2008.10.22. 17:59:48

Nem tudom, mi olyan érthetetlen egyesek számára?
Összefogás? Kivel?
Csak egy kis példa, hogy a gyengébb is megértse:
Ha a főnököm elkúrja az dolgokat, és szarul vezeti a céget/osztályt, akkor inkább húzzon el, adja át a helyét másnak, és ne várja el, hogy a hülyeségeihez asszisztáljak! Még a végén, ha segítünk, azt mondja, hogy ő volt a fasza gyerek! Míg egy ilyennél van a vezetés, szarban van a cég, egy potenciális veszélyforrás! Adja át szépen a helyét, és akkor majd én is, más is tartja a hátát!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.22. 18:00:24

Google 2008.10.22. 17:54:59

2004-ben viszont már felmerült a közös lista, amikor éppen rosszul álltak :)

Malachi 2008.10.22. 18:03:45

Doomhammer, szerintem nem érted mi volt a lényege annak, amit írtam. Türelmem (reményem) nekem sincs már sok ezekben, de most nem a vita és az egymásra mutogatás ideje jött el. Hanem az összefogásé. Hogy akárhogy is, de másszunk ki ebből. Utána csinálhat mindenki amit akar. De ha most is csak annyira futja, hogy a másikat tépjük, (parlamenti szinten is) akkor nekünk annyi. Ezt kéne beleveri az emberek fejébe, erről kéne blogolni, nem a kommunistákról vagy a hülyeviktorról. Arról már mindenki leírt mindent. Vagy nem?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.22. 18:03:46

reality 2008.10.22. 17:59:48

Ön elfelejti, hogy Gyurcsány nem holmi "főnök". Ő nem mozdítható. Pl. nem derülhet ki az, hogy Gyurcsány dilettáns. Ehelyett annak kell "kiderülnie", hogy minden eddigi kormány, sőt, minden magyar hülye. (Csak Gyurcsány nem, természetesen). És bár Gy. maga mondogatta, hogy "elkúrta", ezt is úgy kell érteni, hogy mindenki elkúrta, kivéve Gy.-t. Az Ön példájánál maradva: a cégnél mindenki lelkesen és jól dolgozik, a főnök viszont elkúr valamit. Mi a logikus válasz? Mindenkit kirúgni, hiszen a főnökön kívül mindenki hibás. A szoci gondolkodásban minden pont fordítva van.

plastik02 2008.10.22. 18:04:09

na jó itt a cikk és a kommentek is átfordultak a vércikibe, kabbe gyíkok, én leléptem...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.22. 18:05:16

Malachi 2008.10.22. 18:03:45

>másszunk ki ebből.

Azaz mindenki végezze továbbra is a dolgát. A politika is: pl. váltsa le az inkompetens vezetőket.

freehckr 2008.10.22. 18:07:01

Malachi: "most nem a vita és az egymásra mutogatás ideje jött el. Hanem az összefogásé"

Rendben, tegyük fel én "összefogom" veled. Ettől megtanulna kormányozni a "baloldal"?

freehckr 2008.10.22. 18:08:31

"Ettől megtanulna kormányozni a 'baloldal'?"

Mert ugye az nem lehet vita tárgya, hogy hat évtizede képtelenek erre...

Pelso.. 2008.10.22. 18:09:52

Dzsucseharcos,

De igen, sok mindenben hibás Gyf, s felölem mehet a ......,
de: az ellenzéki vezetöi humánpolitika sem semmi: a két választási bukta után a főnök marad a helyén...

reality 2008.10.22. 18:10:00

Kedves dzsuce, mindig is volt bennem egy érezés, hogy volt főnököm valami módon hasonlít GY.F.-re. Csak nem tudtam megfogalmazni, miért is van ez. Most ön rávilágított! Pont így járt el. Csakhogy a többség pont emiatt nem szívesen dolgozott a keze alatt, és a hatásfok sem volt az igazi! Na, vajon miért? Hát persze: minden beosztott hülye. "indenki szembejön" effektus.

reality 2008.10.22. 18:11:45

Bocs. indenki =mindenki

freehckr 2008.10.22. 18:12:25

Pelso..: "a két választási bukta után"

Vizsgáljuk meg a kérdést: most a Fidesz veszítette el a választásokat, vagy az MSZP nyert demokráciában amúgy elfogadhatatlan eszközökkel?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.22. 18:12:34

Pelso.. 2008.10.22. 18:09:52

Én sem rajongok O. V.-ért, de nem hiszem, hogy a kormányzását közel annyira elrontotta volna, mint Gy. F. És ez a fontos szerintem.

Paladdin 2008.10.22. 18:20:36

Tök jó, hogy van ilyen blog is, ahol be lehet szólni a feketeöves balosoknak, meg Tóta W.-t is le lehet 'elfogult propaganda-újságíó'-zni, de attól, hogy van pár arc, aki egyetért még nem lesz igaz.

A fájdalmas az, hogy a gondolatmenet mélyén ott szerepel, hogy a balliberálisok nem fogékonyak az érvekre, és (irónia nélkül) tisztelem, hogy megpróbáltok ésszel indokolni, de sajnos ez egyelőre még nem megy flottul.

Az egész posztot összefoglalva minősíti a vezérfonal, ami nagyjából így foglalható össze: '2002 óta az MSZP van hatalmon, tehát mindenről ő tehet'. Annak ellenére, hogy a mondat első fele rendben van, veretes ostobaság. Az MSZP vaskosan sok dolgot elkúrt, de sok dologról nem tehet: ilyen például Sinkovics vagy Faludy halála, a cunami, a madárinfluenza, stb. A baj ott kezdődik, amikor már a tragikus olimpiai szereplésünkért ia a kormányt veszik elő (nyilván felelősek azért, mert Balogh leesett a lóról, és a kajak 4-es második lett), és néhány lépésben eljutunk oda, hogy a másodlagos jelzálogpiac bedőlése kapcsán eszkalálódott globális hitelválságért is 'Feri és a bandája' a felelős. (Történetesen lehetne próbálni érvelni amellett, hogy Gyurcsány retorikája és kampány-magatartása miatt adósodtunk el annyira, hogy érzékenyebben érint minket a válság mint sok más országot, de nem ez a poszt - és a helyeslők - állítása, hanem mindössze ennyi: Gyurcsány alatt = Gyurcsány miatt.)

Semmi gond, lehet egymás vállát veregetni. De talán korai lenne beszólni Tóta W.-nek, akik még elemi szövegértési problémákkal küszködnek.

Távolról sem állítom, hogy Orbán lenne felelős minden bajáért az országnak. De Tóta W. sem ezt állította. Csak nehéz megérteni...

Malachi 2008.10.22. 18:22:01

freehckr, sajnálom, ha magadra vetted, mindenesetre te is a rosszabb végét fogod meg a dolognak.
Én is pontosan úgy csinálom, ahogy te, annyi különbséggel, hogy még korán sem értem révbe, és egyhamar nem is lesz rá esélyem, ha minden így halad tovább. Sőt, jobbat mondok, rajtad meg rajtam kívül még sokan élnek így. Na és. Úgy érzed kitolt veled a rendszer? Én is úgy érzem. Felháborítónak tartod? Én is. Ha anyámék idejében éltem volna mára házam és biztos megélhetésem lenne. Család, kocsi, miegyéb. Örültem, mert nagyon fiatalon azt hittem, milyen jó lesz minden, mert mire felnövök, ha szorgalmasan dolgozom enyém lesz a világ. Felnőttem, a hajnaltól estig nyomom, becsülettel, egyéni vállalkozóként, és mim van? Az albérletem, meg a reményem, hogy a lakásra félretett pénzem holnap is ér majd még valamit.
Mégis azt mondom, hogy nem lehet kizárólag egy kis csoportra vetíteni az ország minden kínját. Vastagon benne van ebben mindenki, aki eddig csak ült a seggén, és 4 évente elment szavazni vagy ide vagy oda, ahelyett, hogy gondolkodott volna. És hagyta megvezetni magát ezektől a semmirekellő paprikajancsiktól, akik a Parlamentben ülnek, bárhol is a patkó oldalán.
Az ember kb. belegebed, hogy összehozzon magának valamit, amit aztán az okosok valahogyan elvesznek tőle, a töketlen adó meg mittudomén milyen törvényekkel, és még csak észre sem veszi senki?
Ébredjetek már fel.
Legalább most. Mondom, hogy megdöglünk mind, ez a dolog most nagyobb annál, hogy viktor, vagy a feri milliárdokat kúr ki az ablakon, vagy a haverok zsebébe. Ezen a táblán ők is csak parasztok.
És nem igazán látom egyiktől sem a világot megváltó nagy ötleteket. Még pici ötletet sem. Csak a szokásos faszkodás megy.
Egyesek meg nekiállnak pártalapon védeni a sajátjukat, meg támadni a másikat.
Röhej.

zoli27 2008.10.22. 18:23:05

malachi,
"Agentungur, ha szerinted a jelen helyzetben is az a legfontosabb, hogy a világba üvölthesd "gyurcsány a hibás", hát akkor te hülye vagy, ha meg nem haragszol érte."

Agentungur mindezt csak arra reagálva írta, hogy a baloldal hatéves kormányzás után is nevetséges módon Orbán Viktort teszi felelőssé az ország helyzetéért.

ÁrPi 2008.10.22. 18:23:43

AgentUngur:

""A magam részéről nem kérem Gyurcsány Ferenc lemondását. Ne mondjon le. (Most megnyugodott, ugye, Ferenc?) Orbánnak ebben nagyon nincs igaza. Ferenc, tessék kérem elvinni a balhét, nem teríteni a felelősséget.""


NADE AgentUngur miben van igaza ha azt mondja Zorbán a naagy Új (szögletes) kerekasztalnál:

" Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy a vezetési válság megoldása nem ennek a tanácskozásnak a feladata.

Ez azoknak a feladata, lehetősége és kötelessége, akik vállalkoznak az ország kormányzására.

Ezért nagy tisztelettel arra kérjük a magyar szocialistákat, oldják meg végre az ország vezetési válságát, ""


Ehelyt nem lemondásra bíztatja, csakcsupán nem szólítja meg a gyurcsányt. A "vezetés" és a "kormányzás" tképpen szinonim fogalmak.

jozicsenko 2008.10.22. 18:27:32

"ha a Fideszen múlik, még ma sincs konvergenciaprogram, és az Euró 400 Ft lenne emiatt"

ahhh, teljes agyhalál!

Fizetett barátunknak valaki mondja el pls, hogy

1. a konvergenciaprogram a komenisták hülyeségét rendbre rakni van! Ferike elitta a vacsi árát, oszt most családi fogyókura van!
2. Orbánéknál az erős Ft volt a gond, a túl erős Ft! ezért sírtatok! Nála az adósság is kisebb volt, növekedtünk is, a heti móka a közelünkbe nem kerül, ha csak szinten tartja ezt (ha meg csökkenti, végleg elkerül!!!!)

beteg vagy fiam, menj orvoshoz...

Pelso.. 2008.10.22. 18:28:46

Freehckr,

a kampányt tekintve: igen. Kétségtelen, a szociknak is akadtak éppoly elfogadhatatlan eszközeik, mint a Fidesznek.

Harcos,
Lehet mérlegelni, hogy ugyanolyan körülmények között mit tett volna az ellenzék, nagy lehetőséget a különbözőségre nem látok. Pl a jelen pénzügyi helyzet kezelése.

rognork 2008.10.22. 18:31:39

a megbocsátást-összeborulást szükség szerűen bocsánatkéréssel kellene kezdeni. amúgy mi a fasznak kell itt összefogni bazmeg, ha anélkül is lehet szépen intézkedéseket hozni? tessék szépen aztat mondani kérem, hogy a kormánynak xxx a válasza erre a helyzetre, ha nem tetszik, lehet becsücsülni a bársonyba.

elkúrás témában csatlakoznék freehckr-hez. gyakorlatilag 2002 óta szopóágon vagyok, mert közepesen keresek, el is költöm mindet a családra, és még lakásunk is van.

Bergeroth 2008.10.22. 18:35:15

Attól, hogy folyamatosan ismételgetjük a "gyurcsány takarodj" frázist, attól semmi nem fog megváltozni.
Szavazni is csak akkor leszek hajlandó elmenni, ha a fidesztől azon belül pedig viktorkától fogok látni egy szép nagy papírhalmazt, amiben szépen pontokba szedve le van írva, hogy ők hogyan képzelik el az ország szarból való kihúzását.
Mert az, hogy jól hangzó ígéreteket ismételgetünk, egybekötve mindenféle jól hangzó, úgymond, "morált növelő" kijelentésekkel. Attól még semmi nem fog megoldódni.
Ha viktorka lenne hatalmon az jobb lenne? Ugyanmár. Ugyanúgy halvány fogalma nincs arról, hogy mit is kellene tennie.
Ráadásul egy ilyen kijelentés után, hogy "A miniszterelnökváltás megoldja a válságot". Egyre inkább kezd egyfajta torgyáni szintre süllyedni a szememben. Pár év, és viktorka kijelentésein is csak kuncogni fogunk.

rognork 2008.10.22. 18:36:40

viktor nem hülye, de jól adja. igazából kormányon nem volt ekkora fasz. szerintem. bár lehet h az időtávlat miatt látom így.

CrL 2008.10.22. 18:37:27

(beware, megvan az index címlap)

okostojgli (törölt) 2008.10.22. 18:38:17

önkormányzatok számát tizedére csökkenteni
13. havi nyugdíjat visszaszedni 2002-ig visszamenőleg
közalkalmazotti 50%-os béremelést dettó
szumma: mintegy 5000 miliárd forint MEGTAKARÍTÁS


aztán
egészségügy totális privatizációja
oktatás szintén
adócsökkentés
szociális támogatások megszüntetése (segély, gyed, családi pótlék, stb)

AKI CSÓRÓ BELEDÖGLIK. megszívta.


viszont van egy szoci kormányunk, aki nem fogja mindezt megtenni, pedig őszödön erről volt szó, meg van egy szélsőbal fideszünk, aki még több pénzt szórna szét a csórók között.

egyébként hová tűnt thürmer gyula? a faszér' nem kampányolt a fidesz oldalán a vizitdíj ellen? Ja, hogy már beolvadt a fideszbe?

éljen a kommunizmus.

freehckr 2008.10.22. 18:39:31

Malachi: "Vastagon benne van ebben mindenki"

LOL, te még mindig nem érted. :) De mindegy, ugorgyunk, nem is hiszem hogy ezt valaha megértenéd (úgy tűnik téged csak erre programoztak), essünk neki a másik felvetésnek:

Mi van akkor, ha én, te, és AgentUngur "összefogunk", mert tulajdonképpen ezt hiányoltad. Egyrészről ez az "összefogás" miben nyilvánulna meg? Pl: nézzük szó nélkül, hogyan k*rja el Gyurcsány és dilettáns söpredéke újra, és újra? Másrészről mi lesz, ha mi így "összefogunk"? A "baloldal" végre megtanul egy országot irányítani rendőrterror, ármánykodások, hazugságok, csalások, és újabb hitelek felvétele nélkül? Hm?

Pelso..: "a kampányt tekintve: igen"
"a szociknak is akadtak éppoly elfogadhatatlan eszközeik, mint a Fidesznek"

Megemlítem akkor a Teller-levelet, a "23 millió románozást", a "strasbourgi roma" kampányt, a "köteles beszédet" a "szocik" részéről, ha említenél hasonlóan gyomorforgatót a Fidesztől, azt megköszönném. Másrészről nem emlékszem arra, hogy a Fidesz 2002-ben a költségvetés világrekord hiányát lehazudta volna a harmadára, csak azért, hogy választásokat nyerjenek, illetve arra sem emlékszem, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete több tízmilliót lopott/csalt volna el az adófizetőktől annak érdekében, hogy a "szocialisták" miniszterelnök-jelöltjét hazug kampányokkal sározzák (ahogyan a FIB tette a jobboldal jelöltjével szemben, és mint tudjuk, ma már nincs FIB, vezetőik fele előzetesben, ellenben Lados szépeket mesél azokról az időkről...).

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.22. 18:39:33

jozicsenko 2008.10.22. 18:27:32

Egyszer egy fórumban olyat olvastam, hogy azért éljen Rákosi, mert ha nincsenek a kommunisták, akkor máig nem vezették volna be a forintot, és kvintillió pengőkkel fizetnénk.

gregor gysi 2008.10.22. 18:39:48



Ebben a szituban semmit se tehetünk, mint a kiterített rongyos bugyogót, úgy cibál bennünket a szél,ahogy akar, ellenben, abban Árpinak igaza van, hogy Slotáék reálisan látják a helyzetet, könnyű nekik az Euro nem forint.De miért is nincs Euro? De jó lettt volna egy ilyen náci kormány, ha ez az ára, hogy legyen eurónk, márpedig minden arra vall, hogy ez az ára.
Mert sajnos nekem is rosszul esik, de Göncz Kinga valóban egy kócos , nyomorult asszony és I. István, akihez visszatérünk mindig, Árpád(nem Tóta W.)
vagy I.László helyett, valóban egy németek seggét nyaló lovasbohóc volt.
Hát itt a baj.Mert amíg tűzijátékozunk a lovasbohóc tiszteletére, a 907-es pozsonyi csata évfordulóját, ahol Árpád rommá verte az egész abendlandi páncélos sereget, még csak meg sem ünnepeljük, amíg Slota a magyar határ mentén már a nyolcadik monumentális kettős keresztet avatja.Jól teszi, én is ezt csinálnám és akkor már lenne Eurónk és nem félnénk, hogy bedől a forint.Lehet átkozni a "nemzetállamiságot", de az biztos, hogy a bajban összekapják magukat az emberek. A multikultiban, a tarka- magyarban, szétszéled a csorda.Csürhe?

Dr Kangörény 2008.10.22. 18:42:55

Bassza meg, minek menjen ez a töketlen barom, ha a másik töketlen barom, aki a helyére fog kerülni, annyit tud mondani a pénzügyi válságról, hogy adót kell csökkenteni?

Igaz, hogy rajta kívül senki nem mond ilyesmit, de ez a hülye csak e körül pörög.

Lehet nyalni a seggét, de ha eddig terjed a tehetsége, akkor ezt tegyétek meg ti.

freehckr 2008.10.22. 18:43:11

Bergeroth: "ha a fidesztől azon belül pedig viktorkától fogok látni egy szép nagy papírhalmazt, amiben szépen pontokba szedve le van írva, hogy ők hogyan képzelik el az ország szarból való kihúzását."

Itt van 2007 év vége óta:
jovonk.hu/FideszPP2007_HU.pdf

Amúgy miért van az, hogy egyes infantilisebb (majdnem az összes) úgymond "baloldali" szimpatizáns állandóan "becézgeti" az ellenzék prominenseit? Viktorka, Tomika, Petike, Tónika... Túl sok "büszkeség"? :)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.22. 18:43:56

freehckr 2008.10.22. 18:39:31

>ez az "összefogás" miben nyilvánulna meg?

Maga bátor, én ilyen bonyolult kérdéseket nem merek feltenni a robotoknak.

Az összefogás szerintem megnyilvánulhatna közös listában a 2010-es választáson. Hazafias Nemzeti Front, 250 szoci, 50 szadeszes, 50 fideszes és 36 emdéefes lenne az egységlistán. Konstruktív légkörben, egyhangúlag fogadnák el a határozatokat. Végre a népért folyna a kormányzás, nem a hatalomért!

Werwolf 2008.10.22. 18:47:11

gyerekek, a bünbakot nem kell keresni.
az mszmmp kormanyoz 2002 ota. akkor nem volt baj, most nagy baj van; csak az erdekeltek es a hülyek balosak mar.

ahogy fleto mondta, el lehet menni ebböl a kurva orszagbol. menjetek, amig nem lesz muszaj mennetek.

Bergeroth 2008.10.22. 18:50:20

ferikét sem kedvelem. így jó?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.10.22. 18:50:46

dzsucseharcos · songun.blog.hu 2008.10.22. 18:43:56

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

freehckr 2008.10.22. 18:50:47

dzsucseharcos: "Maga bátor"

Szélmalomharc ez... :) Csak odáig vannak "programozva", hogy "összefogás elvtársak", de amíg ideggyenge szellemi vezérük vagy Gréczy elvtárs nem fejti ki bővebben, addig a csőlátásúak meg vannak lőve. :)

CrL 2008.10.22. 18:53:44

okostojgli 2008.10.22. 18:38:17

'pedig őszödön erről volt szó'

a mítoszromboló vicc, hogy ott se gondolta igazán komolyan a reformokat Feri mint amennyire ünnepelték egyesek. ott ugyanis a szadesszel való deal diktátumait akarta belepumpálni a zelvtársak fejébe elsősorban, a gazdasági kényszerhelyzetre a megszorítás azaz a konvergenciprogia volt a válasz.

Az idei népszavazás után és ahogy a koala megszűnt egyből ugrott minden őszödi refomrérv (várhattak volna 2009 januárig is a 'reformok' leállításával) és nem maradt más csupanszon csak a konvergenciaprogram (ami a mai helyzet miatt szépen bukni látszik).

Jaguar 2008.10.22. 18:57:36

Paladdin-nak meg Malachi-nak igaza van. Azt kéne már észre venni, hogy most aztán cselekedni kellene, mégpedig egységesen és igen: keményen. Félni kell, fájni fog, több lesz, mint a 300,-Ft vizitdíj lett volna. Szerintem TWÁ is csak ezt mantrázza folyamatosan.

Aki meg föntebb azt rótta fel, hogy kőkeményen kellet volna hozzányúlni a nyugdíjakhoz, az gondoljon a vizitdíjas népszavazásra, meg a Ne Az Emberek Fizessék Meg szlogenre.

balage_81 (törölt) 2008.10.22. 18:57:41

jobboldali barataim! nem akartam hozzaszolni, de sajnos nehez megallni a sok hulyeseg lattan. most az a kerdes hogy a szarbol hogyan jutunk ki. kiadasokat kellene peldaul csokkenteni. van a fidesznek ilyen javaslata? ha igen, honnan? mennyit? mikor? orban es csapata az utobbi idoben ket jelentos kerdesben szolalt meg a koltsegvetessel kapcsolatban: a kieso vizitdij beveteleket fedezzuk a szerencsejatek adobol - zsenialis. legutobb pedig a nemzeti csucs elott, hogy adocsokkentes kellene. erre maguk a vallalkozok mondtak hogy az vezetne csak igazan bajhoz. volt meg 2 emlitesre melto tette az elmult 3 evben: szocialis nepszavazas, illetve hogy a miniszterelnok lemondasa megoldana a forintvalsagot. gratulalok! erre az emberre akarjatok bizni az orszagot, hajra!

Werwolf 2008.10.22. 18:57:47

nemtom ki hogy van vele, de en nem akarok összefogni ezzel az alkalmatlan, köztörvenyes, mszmp csöcselekkel, meg akkor se, ha nemelyik faszfej a langlelkü kommentjeben magyarazza a csotany bizonyitvanyat.
Meg elmondjak, hogy Orban demagog, meg mittudomen. Ha igy is lenne, nagyon helyes lenne. Bünözö, verszivo, alkalmatlan, hazug csöcselek ellen minden eszköz megengedett.
Konkretan okadnom kell tölük, azon tul, hogy romokban az orszag.
Es ma europa keleti feleben sem gazdasagi alloviz (labviz) van. A szomszedaink elhuztak, miota ezek vannak. Minden perc draga es visszahozhatatlan. Meddig kell meg egy egesz orszagnak fizetnie ennek a bünbandanak az alkalmatlansagaert, a fosztogatasaert? Meddig kell meg varnunk a perekre, a többi mszmp-s börtöbüntetesre? Meddig maszkalhatnak meg szabadlabon demszkijek, meg baja, meg gyurcsany(I) elvtarsak?
Mikor lesz vegre elege a tömegeknek?

Malachi 2008.10.22. 18:58:00

freehckr, bocs én azt hittem te nem vagy pártkatona, de hülye voltam, félreértettelek. Meg sem próbálom neked elmagyarázni miről pofázok ez első hozzászólásom óta, az ég mentsen meg attól, hogy egy hithű szavazóval szálljak ringbe.

Ha te abból, amit leírtam arra a következtetésre jutottál, hogy én programozva vagyok (felteszem a balosok meg a kommunisták által), akkor menthetetlen vagy. Kár, mert amúgy látszik, hogy nem vagy hülye. De néha azért majd nézzél körül miután kikapcsolod a hirTV-t meg kiolvasod a Magyar Nemzetet, nem olyan egyszerű ám ez a világ, mint ahogy ott áll.

És mindenkinek. Attól, hogy valaki közös felelősséget emleget az elmúlt évek során felhalmozódott szarkupac miatt, amibe ily módon kényetelen botor módon belevonni a remekbeszabott magyar jobboldali pártmunkásokat is, még nem szoci ám. Nehogy azt mondja bárki is, hogy a magyar politikai szereplők közül bármelyik is többet ér egy lyukas zokninál. Lassan 20 év sorozatos hibái miatt vagyunk itt, ahol vagyunk. 20 éve irányítják a szavazókat érvek és értelmes párbeszéd helyett demagóg hangzatokkal. És öregem 20 éve zabálja mindenki 2 pofára a rossz szöveget. Közben meg csodálkozik, hogy szarban a haza. De nem baj, mert a MÁSIK A HIBÁS.

Ez a polgári underground? Möhöhö. Polgári mainstream ez barátaim.

Jó éjt.

Werwolf 2008.10.22. 19:03:05

malachi,

ki kurta el? :))))

Freetibet (törölt) 2008.10.22. 19:04:50

W írása valóban elfoult.
Kormányzati felelőssége a kormánynak van.
Sajnálom, hogy a környező országok csak röhögnek rajtunk, teljes joggal.
Ettől függetlenül az ellenzék (nem az SZDSZ és az MDF) baromira demagóg, Orbán Viktorral az élen. Jobban örülnék, ha nem lenne az. Nem szurkolásdiból szeretnék szavazni ugyanis. Mármint, hogy az én csapatom valójában ugyanolyan elvtelen, demagóg, teli senkiházi politikusokkal, na dehát az MSZP!...
Én teljes kavarodást látok a 'jobboldalon' is. Mert hiába mondják, hogy készen állank a kormányzásra, valójában szerintem egyáltalán nem. Hol van pl. egy árnyékkormány, amely elmondja minden egyes szakterületen, hogy mit tenne másképp?! Hogy igen, itt komolyelképzelések vannak, nem pedig csak naponta bedobott lőzungok?! Nem tudom, hogy egy OV féle kabinetet a piac hova árzna be. Az a baj, hogy senki sem tudja, titok. Márpedig nem mindegy, hogy Bogár Lászlók és Hegedűs Zsuzsák jönnek-e intézkedni, vagy pedig Járaik és Cséfalvayk.

Werwolf 2008.10.22. 19:08:42

free tibet,
eljel par evet fejlettebb demokraciakban.
letnni fogod, hogy azokban egy kormany ennel sokkal kevesebbert is szükölve takarodik el, es latni fogod azt is, hogy az ellenzeknek nem dolga, nem feladata minden egyes szakterületen kifejteni, h mit tenne maskepp.
mindemellett a fideszesek ezt megis megteszik, hozzaferhetö az informacio mindenkinek, aki veszi a faradsagot. Persze ne a napi mediaban keresd a programokat es cselekvesi javaslatokat, mert ertelemszerüen nem ott fersz hozza. Jo tapasztalast!

Werwolf 2008.10.22. 19:09:50

"latni", nem letnni...

Árpád a Király 2008.10.22. 19:10:38

Nagyon sok okos ember van ebben az országban.
Az egyik Mszp a másik Fidesz szimpatizáns.
Aztán vagyunk MI. Akik nem hisznek és nem támogatják egyik tolvaj társaságot sem.
Ideje lenne kedves MSZP, Fidesz szimpatizánsok ha elkezdenétek gondolkodni!
Akik ma a magyar parlamentben ülnek ,egytől egyig nem oda való hitvány senkiházi emberek. Csak a saját meggazdagodásuk a cél és lásd az ország hová jutott.

freehckr 2008.10.22. 19:17:10

Malachi: "hithű szavazóval szálljak ringbe"

Először is látványosan kerülöd a választ arra a kérdésemre, hogy miből is állna tulajdonképpen az az "összefogás", amit ti ott maroknyian (minapi Medián szerint) a balfenéken nagyon hiányoltok manapság?! Kifestjük magunkat, elkérjük barátnőink dögös cuccait és irány az Andrássy? :D

Másodszor pedig örülök hogy így beskatulyáztál, de fogadásom van rá, hogy harmadszorra sem találnád el, kire szavaztam eddig ogy. választásokon... Mert ti ilyen fekete-fehér, igen-nem alapon vagytok "programozva". Ha megvetem az erkölcstelen "baloldali" felsővezetést (mint amúgy minden józan gondolkodású tisztességesen nevelt polgár), és ugyancsak megvetem az MSZMP jogutódjának műveletlen ostoba megszállott szimpatizánsait, akkor én már csak és kizárólag "fityiszes" lehetek, igaz?!

Sajnálom, hogy tőled sem tudjuk meg, mégis hogyan kellene "összefogni". Szerinted a márciusi népszavazás már egyfajta "összefogás" volt? Akkor a túlnyomó többség (87:13 arányban) igencsak egységes volt... Egy előrehozott választásra gondolsz, mint "összefogás"? :)

porthosz 2008.10.22. 19:18:41

azért számomra van néhány érthetetlen dolog. egyesek azt szajkozzák hogy össze kéne fogni és nem bünbakot keresni. Ezzel részben még egyet is értenek, DE:
-az mszp már bizonyitotta hogy nem ért a kormányzáshoz. nemhogy nem ért, hanem egyenesen padlóra küldte az országot az inkompetenciájuk.
-a fidesszel viszont nem ez a helyzet. Ők csak azt bizonyitották hogy kevésbé értenek hozzá, de úgy ahogy elkormányozzák.

ezután kérdezem én a megrögzött baloldaliakat, hogyha van két autóversenyző amelyik közül az egyik lassú és idönként eltéved, mig a másik minden egyes kanyarban 300-al nekimegy a betonfalnak és rommá töri a kocsit, akkor melyik mögé ül be? és vajon ha beül, akkor melyiket mantrázza szivesebben kanyar előtt:
a, a francba megint lassúak vagyunk (fidesz)
b, fogjunk össze, fogjunk össze,aztakurva betonfal... (mszp)

rognork 2008.10.22. 19:19:58

FreeTibet 2008.10.22. 19:04:50

ez kibaszott sok jobboldali szavazónak a baja. mindegy, majd ráírjuk a lapra, hogy kurvaanyád, vagy vmi hasonlót.

Haneménhátki 2008.10.22. 19:21:41

Kedves Malchi és Boomer, amíg ti vagytok, meg a hozzátok hasonló, szilárdan a korrektség talaján álló gondolkodók sokasága, addig soha nem lesz itt normális világ. Nektek biztos jobb így élni. Csak gyógyulást tudok nektek kívánni.

Roth Mano 2008.10.22. 19:23:20

cseréljük le a Sahot Kadhafira, Lon Nol-t Pol Pot-ra!

okostojgli (törölt) 2008.10.22. 19:24:20

CrL

az én fülemnek nagyon is hitelesnek tűnik az őszödi beszéd. de jött viktor júniusban a jóreggelt, magyarország kiálltvánnyal, gyönyörűen előkészítve a beszéd nyilvánosságra hozását, kegyetlenül szétszedve és megfosztva értelmétől.
ez az én álláspontom. fletó hibája, hogy begyulladt viktortól meg morvai kisasszonytól. sajnálom.

viktor tényszerűen átment komcsiba, nekem nem kell a populizmusa és demagógiája.

az mdf viszont átlépett a tabun. a 13. havi nyugdíjon. fletó ha ki akarja javítani az összes bűnét, tartja magát az őszödön elmondottakhoz, és SZARIK VIKTOR AGYÁBA bele meg a többi hőzöngő seggfej képébe.

nekem nem kell a viktor-féle demokrácia. inkább ezer fletó aki állítlag nem demokratikus módon nyerte meg a választást. TESZEK RÁ, egyrészt. másrészt ki volt az a VADBAROM, AKI NEM TUDTA MI AZ IGAZI TERVE FELTÓNAK? és ez a SEGGARC még büszkén hangoztatja is, hogy ez a komcsi gyurcsány át tudta verni! idióta faszkalapok

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.10.22. 19:25:36

Még ilyet!!
Nem Orbán fikázó blog az index címlapján!
Mi lesz még??? Legközelebb talán már azt rakják ki, hogy nem helyes, hogy rendőrök büntetlenül lőhetnek ki szemeket, vagy erőszakolhatnak meg nőket!

Nem csoda, hogy a Klubrádióban szélsőjobboldalizzák már...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.22. 19:26:31

Malachi 2008.10.22. 18:58:00

>Attól, hogy valaki közös felelősséget emleget az elmúlt évek során felhalmozódott szarkupac miatt ...még nem szoci ám.

Nem feltétlenül szoci, de arányérzéke biztosan nincs. Nekem pl. nincs felelősségem ebben, akkor mi ez a közösfelelősségesdi?

>20 év sorozatos hibái miatt vagyunk itt, ahol vagyunk.

Sőt, 500 év hibái miatt. Sőt, ha determinista világképet fogadunk el, akkor már több mint 4 mrd éve eldőlt az elkúrás.

Föntebb már leírtam: Ön azt a kommunikációs panelt használja, hogy mindenkit hibásnak kell tartani, csak hogy ki ne tűnjön, Gyurcsány alkalmatlan. Inkább legyen mindenki hülye, tartson az elkúrás (Gy. vallomásával ellentétben) 20 vagy 1000 éve, csak Gyurcsányról ne lehessen állítani, hogy kevésbé alkalmas másoknál.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.10.22. 19:26:37

amúgy a poszt jó
de ebben az országban nemcsak a vezetés, hanem az általános gondolkodás is a kommunista rezsimet idézi

Werwolf 2008.10.22. 19:29:09

a klubradioban szelsöjobboldaliztak az indexet?

dragabolgarur, ne varja mar meg, amig leszolnak az elvtarsak a partközpontbol, csinaljon mar valamit!!!!

freehckr 2008.10.22. 19:36:51

okostojgli: "az én fülemnek nagyon is hitelesnek tűnik az őszödi beszéd"

Adnék neked egy feladatot: jövő héten menj be a főnököd irodájába, mondd el neki hogy másfél, két éve nem csinálsz semmit, csak úgy tettél mintha dolgoznál. De amúgy elk*rtad, Európában ilyen böszmeséget még senki nem csinált, mint te. Utána add elő a főnöködnek, hogy nálad jobban senki nem tudná azt a k*rva céget rendbe tenni, és választhat: te, vagy a bukás.

A találkozó eredményéről légyszíves tájékoztass majd minket... Persze ha egyéb tényezők (pl: intenzív kórházi kezelés) nem akadályoznak meg téged abban, hogy elmeséld a történet végét. :)

states 2008.10.22. 19:38:18

Ti még mindig nem értitek, hogy az MSZP azt a válságot tudja a legjobban kezelni, amit ő idézett elő, Fletó is kizárólag ezért ragaszkodik a hatalomhoz, különben már rég lemondott volna. Hiányzik az bárkinek is, hogy Orbán most belekontárkodjon, még a végén kilábolnánk belőle. Hadd jöjjön az a 350 forintos euró, ha már Ferink megfeszített munkával elérte, hogy 2050-re se legyen valódink...

Freetibet (törölt) 2008.10.22. 19:47:05

#Werwolf
Ennél sokkal kevesebbért is menniük kell(ene), ebben nincsen köztünk vita. Más, 'fejlettebb' demokráciában nem éltem még (, nem is nagyon szeretnék máshol élni, mint Magyarország), nem tudom, hogy milyen máshol az ellenzék. Ezt a szintet azért szerintem bőven meg tudják ugrani. Innen nekem úgy tűnik, hogy pl. az USA elnökválasztást nézve, elég egyértelműen megjelennek a különféle témakörök kérdéseiben alkotott különbségek a jelöltek között.
Vannak különféle Fideszes szakmai műhelyek, ok. Bevallom, tényleg nem olvsatam még egy ilyet sem, mert nincsen rá időm. Ami a médiákokon átszűrődött nekem, hogy ezekben csak csupa pozitív dolog van. Csodavárásban pedig sajnos nem hiszek. A sikerért ugyanis keményen meg kell dolgozni, bizonyos időszakokban ha kell önsanyargatóan is.

napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2008.10.22. 19:49:00

"Kedves feketeöves balosok, (és Tóta W. Árpád) akiknek az égadta világon mindenről Orbán Viktor jut eszébe, kérlek engedjétek meg, hogy most ne az ő ötleteivel vesződjek, és felvessem a felelősség kérdését. Szarban vagyunk, tudom, igen, lehet, hogy most összefogás kéne, de ez addig nem fog menni, amíg nem beszéljük meg: ki miatt jutott ide az ország?

Kérdem tehát a feketeöves urakat, ki kormányoz itt 2002 óta? Orbán Viktor?"

ezért hordhat össze hetet-havat, igérgethet a "zembereknek" bármit, mert 0 felelőséggel nem tartozik senkinek

Kenedy1 2008.10.22. 19:51:16

EZ A BESZÉD!!!!! NEM VIKTOR KORMÁNYOZ 6 ÉVE!

kommenthez 2008.10.22. 20:00:08

Én azt remélem, hogy minden összeomlik és oltári nagy káosz lesz. Igazából nem is káoszra vágyom hanem katarzisra. Egy kurva nagy katarzisra és akkor lehet, hogy észhez kapnak az emberek és ami fehér az mindenkinek fehér lesz és ami fekete az mindenkinek fekete lesz. A nagy probléma most az, hogy nincsenek sarok pontok, amibe kapaszkodni tudunk. mert a fehér nem mindenkinek fehér.

Pelso.. 2008.10.22. 20:00:13

Freehckr,

Szerver ügy, vizsla ügy, DT beléptető rendszere, "kapjunk, de ne mi a legtöbbet", - mindketten sorolhatnánk pro s kontra, előbbre nem leszünk.
Szivesen láttam volna 2006-ban, s látnék a jövőben egy józan konzervativ kormányzatot, amely széleskörű társadalmi támogatottsággal, kellő politikai stabilitással, hellyel-közzel tenné a dolgát. Csakhogy: ennek vezetésére OV képtelen, alkalmatlan, s méltatlan.

torró 2008.10.22. 20:05:22

Arra szeretnék valakitől válasz kapni, és most kérem elvonatkoztatni a jelenlegi beszólásoktól, helezzék riadó készültségbe agytekervényeiket. Szóval milyen írások jelennének itt meg a lelkes rajongók tollából, ha ugyanezt a helyzetet a Viktor prezentálja a tisztelt nagyérdeműnek.
NA?

Kenedy1 2008.10.22. 20:06:26

Igazából ebben az országban van annyi hülye szavazó,hogy 2006-ban is voltak aki úgy tudták még mindig fidesz kormány.
De tény hogy így elkúrni egy országot csak keveseknek sikerül.
És a másik igazság az hogy a tótok azért pofáznak a fidesznek mert félnek tőle!!! ha ők jönnek magyarország megint beelőzné szlovákiát. De érthető is,én sem kívánnék jót a vetélytársamnak:)

Kenedy1 2008.10.22. 20:08:44

torró

A történelemben nincs ilyen, hogy "ha". Ezt az MSZP kurta el. Nincs mit védeni és szépíteni rajta.

freehckr 2008.10.22. 20:08:57

Pelso..
"Szerver ügy"

Nem volt semmiféle "szerver ügy". A buta Hiller Haver kampányolt azzal, hogy valaki "behatolt" a szerverére, de éppenséggel az nem töltötte le az ostoba kampányanyagát, aki még "lánclevélben" nem kapta meg a "kikotyogott" jelszavát. A "pirosvirag", LOL. :) Az nem "szerver ügy" volt, hanem Hiller ostobasága.

"vizsla ügy"

Ha jól tudom a Vizslában csak olyan cikkek szerepeltek, amit más kiadványokból, pl: Playboy, Blikk, HVG vettek át. Ezekkel mi a probléma?

"DT beléptető rendszere"

Most az erkölcstelen kampánytechnikákról van szó, nem arról, hogy mit felejtett el Medgyessy-D209 folytatni 2002-ben azokból a projektekből, amit megörökölt, ugye? :)

"kapjunk, de ne mi a legtöbbet"

Megint nem kampányeszközökről van szó. Ráadásul tényleg nem Orbánék kapták a legtöbbet (azt hiszem 42 millió Forintos támogatásról volt szó egy 8 fős kft. részére, amit pályázat útján nyertek meg). Mondd, mi van veled?

"mindketten sorolhatnánk pro s kontra"

Nekem még mindig hiányérzetem van, mivel nem soroltál semmit érdekeset, csak azokat a hazugságokat, amelyekkel megbabonázták a volt elvtársak az arra fogékony naiv embereket. Nem tudom, mi abban a jó, hogy állandóan a hazugságokat szajkózzátok?! Azt hiszitek többek lesztek tőle? Nem gondolod, hogy csak lejáratjátok magatokat? Szerinted miért lett mára "szitokszó" az, hogy "balliberális"?

Google 2008.10.22. 20:15:00

Mindig ez van, most fogjunk össze, ünnepek vannak, Karácsony van, ilyenkor összefog a család, 2006 októbere van, 50 állam főméltósága sereglik ide, most válság van stb.
Fogjunk össze és maradjunk úgy! Unjuk már meg, menjünk haza, ugye?
Miközben egyebet sem hallunk, hogy mást sem szajkózunk, mint amit a Vezénylő Tábornok mond, pénzért írogatunk, hívők vagyunk, semmit nem értünk, kacsintgatunk a szélsőjobbra stb.
Hát akkor miért kellene összefognunk? Miért akarnának velünk összefogni, hisz a mai napig sem értjük meg Gyurcsány nagyszerűségét, és nagyon úgy néz ki, már nem is fogjuk...

Mi nem érdemeljük meg Gyurcsányt, e' van.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2008.10.22. 20:16:18

Ennek a postnak semmi értelme.

Értem kedves blogger, hogy mit akarsz és amúgy van ebben ráció is. De én egy metaforával írnám le a dolgot. Pistike és Janika éppen sárral dobálóznak a szobában. A szoba már teljesen sáros és ez látszólag Pistikét és Janikát is érdekli. Ellene nem tesznek semmit, hogy ne legyen sáros. Takarítani nem takarítanak. Az egyik mondja, hogy Pistike volt előnyben eddig, mert Ő uralta a szoba nagyobb részét. A másik meg azt mondja, hogy viszont Janika kezdte a dobálózást, a dobálásra aztán mindig rálicitált.

Van ennek értelme? Nincs. Nagyon jól tudom, hogy unalmas az orbánkifogás, de azt is el kéne fogadni, hogy Orbán megbukott. Petya is megbukott és a Feri is meg fog. Ezen nincs mit szégyellni, se jobbosnak, se balosnak. Ti vagytok azok a lopós mocskok? Ha nem, akkor mi a baj? Annyi a különbség, hogy mikor Viktor megbukott Ő nem eltűnt a francba és jött volna egy új generáció, hanem ottmaradt, elkezdte a dobálózást. Olyan lejárató kampányba ment, ami külföldön is ritka és nem azért ritka, mert külföldön nem tudnának.

Nemzetközi tanulmány az, hogy pl Szlovákiában is vannak nagy lejárató kampányok, beszólások a különböző pártok közt, de ott odáig _nem_ mennek, hogy az országnak valamiféle kárt okozzanak. Nem gáncsolják ki egymást EU pénzek előtt, sem közvetve sem közvetlenül, nem indítanak olyan álszent kampányokat, amiről mindenki tudja, hogy a hülye embereket megfogja, majd népszavaz, ugyanakkor az országnak rosszat tesz.

Ez a különbség. Ezért Orbánoznak akkor is, ha nem miniszterelnök jó ideje. Ezért extrém hely ez itt Európában.

Orbántól is hallottam 14-ik havi nyugdíj ötletét szóval minden stimmel. És ezért én, mint konkrétan nem baloldali,( hanem mondjuk erőteljesen KDNP ellenes) rég jobboldalra szavaztam volna, ha ott nem kiskirály ül a párt élén, mint valami kommunista pártban, hanem egy olyan ember, aki, ha megbukik, el is keveredik. És nem csak én mondom ezt. Ha a jobboldal nem Gyurcsánnyal foglalkozna, hanem a saját pártjával, annak újításán, akkor már rég el is felejtettük volna Ferit... és éppen egy jobboldali pofa vezetné be a vizitdíjjat, meg egy csomó kellemetlen dolgot. Ugye milyen jó lenne?

Bár arra is mérget vehetünk, hogy az a jobboldali fickó sem azzal fog kampányolni, hogy elvágjuk szocializmussal összekötő köldökzsinórt, amit elfelejtettek a bölcs politikusok a rendszerváltáskor, mert az a köldökzsinór nagyon sokaknak kényelmes.

Szóval lehet Gyurcsányozni, bár szerintem Ő pártjában még a jobbak közé tartozik, mert pl, ha nem is nekünk, de a sajátjait lecseszte rendesen, a híres elkúrtuk drámában. A sunyi milliókat kereső lapító senkik viszont nem elkúrták, hanem ők pont így tervezték.
És el kell fogadni, hogy Viktor bár nem miniszterelnök, mégis jó szerepet vállalt abban, hogy itt tartunk. Ráadásul még el is akarja hitetni mindenkivel, hogy rossz itt élni.

El kéne fogadni, hogy nem az MSZP nyerte meg az előző választásokat, hanem a Fidesz, illetve annak vezíre VESZTETTE el. Könnyű a nyugdíjasokra kenni, meg, hogy azért nyert az mszp, mert hazudtak... Elárulom, hogy a kampány sehol nem a megtartott igéretekről szólnak, hanem az irányvonalakról. Irányvonalak a választásokon nem voltak, hanem mint mondtam:licitálás. Amiben mellesleg nem maradt le a fidesz.

És elhangzott az összefogás szó. Rendben, fogjunk össze. Hagyjuk abba a dobálózást. Váltsátok le Orbánt és a szűk baráti körét, "mi" meg leváltjuk a Ferit. Na?

freehckr 2008.10.22. 20:18:33

Pelso.., azt hittem olyasmit fogsz sorolni, ami "nagyságrendileg" ugyanott van, mint a Népszabadságban megjelentetett meghamisított Teller-levél, vagy a "23 millió románhoz" fogható hisztéria kampány, esetleg a hazugságokon alapuló "strasbourgi roma kampány" (utóbb kiderült, hogy nem a "fasiszta" kormány miatt "menekültek" a cigányok, hanem mert köztörvényes bűncselekményeket követtek el), esetleg a kiforgatott Kövér-beszéd (amiről a Főtitkár elvtársad maga énekelte el önjelölt krónikásának, hogy az ő ötlete volt az egész). Azt hittem említesz olyan horderejű ügyet a Fidesz ifjúsági szervezetével kapcsolatban, mint amit az "ifjú szocialisták" tettek éveken keresztül FIB néven (Zusclag & Co.). Esetleg megemlítesz egy olyan nagyságrendű csalássorozatot, amit a Gyurcsány-Kóka-Veres trió követett el 2005-2006-ban (a "dübörgünk" kampány, végül a rekord, majdnem 10%-os hiány). A magyarok elleni 2004-es kampányt nem is említeném most, az azért "verhetetlen"...

Szálljatok már magatokba elvtársak, addig, amíg tényleg teljesen tönkre nem teszitek az országot butaságotokkal...

is 2008.10.22. 20:21:07

juszt se sorolom egyik hibáit se, szerintem 2001-2006 között három kormány szúrta el, együttes erővel. egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. ez eddig döntetlen, kérek mindenkit, hogy se ne Orbánozzon, se ne Gyurcsányozzon visszamenőleg.

szerintem most a mostani helyzettel kell foglalkozni. és per speciel a két egyformán hülye közül most, 2008. októberében, a jelenlegi helyzetre Orbán mond hülyeséget, amint azt Demján a csúcson szépen elmondta.

majd nézzük meg megint novemberben, én nem vagyok elfogult, ha akkor Orbán jön ki győztesen, én azt is megmondom.

(bocs, csak elolvastam freehckr-t: a hosszú bájtok éjszakáján a FIDESZ milliárdos tartozását törölték az APEH rendszerből. nyomtalanul. és nem az újságban olvastam. de ne hidd el. nem azért történnek dolgok, mert Te elhiszed.)

Pelso.. 2008.10.22. 20:21:32

Freechkr,

Nem hát. Nem is volt semmilyen ügy. Egy se. A kerités kolbászból volt, hófehér bárányfelhők úsztak a kék égen. Ezt nevezzük egyoldalu szerecsenmosdatásnak. Igy biztosan jobban érzed magad.
A FID ügye sem kampányeszköz...

"állandóan a hazugságokat szajkózzátok" - a nevemben ezt kikérem magamnak, a párbeszédnek részemről vége.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2008.10.22. 20:21:36

A "Nagy elkúrás"-ért nyilván a Fletó a hibás.

Viszont amit most csinál a "Vezénylő Tábornok Úr", az botrányos. Kb. Torgyán szintjére sikerült lesüllyednie, aki képes volt napjában 150-szer is elmondani, hogy "Horn Gyula monnnnyon le".

Na, most ugyanezt csinálja a Zorbán, csak Gyurcsánnyal. Talán jó lenne, ha félretenné egy ici-picit a beteges hatalommániáját és legalább kicsit úgy tenne, mintha ő is menteni akarná, ami menthető. Nagyon nem tesz jót az ország külső megítélésének, hogy még ő is ráerősít arra, hogy itt válság van.

(Csak zárójelben mondom, hogy pont az ő szájából hiteltelen ez a "mondjon le", hiszen már többször "megbuktatta" a kormányt, pl. 72 órás ultimátum, "na majd az önkormányzati választások után", na majd a "népszavazás után"... stb. Nem lett itt lófasz sem.)

torró 2008.10.22. 20:22:40

Egyébként kérdezném hogy ha történetesen a fogjunk össze híveit, mert jó én értem, de építtetsz egy házat, majd észreveszed hogy a kőmíjjes mester egy falat nem oda rakott ahová kellet volna. Azt mondja oké elkúrtam de most jöjjön segítsen átrakni.
Na öcsém? Mi a válasz?

freehckr 2008.10.22. 20:23:01

sanch: "Váltsátok le Orbánt és a szűk baráti körét, "mi" meg leváltjuk a Ferit. Na?"

Én mást ajánlok neked: ragaszkodjatok ideggyenge szellemi vezéretekhez addig, amíg tényleg leamortizálja posztkommunista pártját a parlamenti küszöbig. Esetleg nagyobb csődbe vezeti az országot mint eddig, és akkor legalább két évtizedre megszabadítja nemzetünket ettől az "átkosból örökölt" állítólag "baloldaltól". És akkor "orbánozhattok" 5%-kal, szerencsétlenek... :)

freehckr 2008.10.22. 20:28:00

is: "hosszú bájtok éjszakáján"

Hagyjátok már ezeket a butaságokat:

www.origo.hu/itthon/20021022apeh.html

Bennetek mindig a posztkommunisták rágalomkampányainak a kezdete marad meg, az "akció", de a "reakciót" azt vagy elfelejtitek, vagy nem is akartok tudomást venni róla, hogy elvtársaitok hazudnak reggel, éjjel meg este. :)

Parmerozpazepan 2008.10.22. 20:28:27

Jaguar,

"Aki meg föntebb azt rótta fel, hogy kőkeményen kellet volna hozzányúlni a nyugdíjakhoz, az gondoljon a vizitdíjas népszavazásra, meg a Ne Az Emberek Fizessék Meg szlogenre."

Persze, kőkeményen... Most épp a szegény devizahiteleseket segítjük meg, egy kis pártállami "leszólok má' a bankoknak a Pártközpontból" -stílusban. Ennyit tudnak, úgy "kormányoznak", mint 1978-ban tették. Na, ezért kellene már takarodniuk.

garamt 2008.10.22. 20:29:31

aha, jól mondja ov, csinálja csak meg ferkó a piszkos munkát mostmár, mi? a nyugdíjakhoz senki nem mer nyúlni, a reformokat nem lehet keresztül vinni (lásd 300 forintból milyen patália lett). szóval egye meg a szart a ferenc, tiltsa le ő a nyugdíjakat, aztán húzzon az anyjába.
kiváncsi lennék, ha most hirtelen OV odakerülne a tűz közelébe hogyan értelmezné át azt a kis mondását, hogy ami az embereknek fáj azt mi nem támogatjuk.

arra a kérdésre pedig, hogy ki hozta be a populizmust a modern magyar politikába egyértelműen az a válasz, hogy orbán viktor.
de ez nem baj, a populizmus természetes eleme a politikának szerteföldön. az sokkal nagyobb baj, ha valaki a sok sületlen igérgetést valóra váltja (lásd medgye... öö nehéz szó ez medgyessy).

itt tényleg az a legnagyobb baj, hogy ezt az országot a nyuggerek vezérlik: az eü reformtól kezdve a választási 14.havi nyugdíjlőzungokon keresztül a kerületi 10 órás csendrendeletekig, és ez a furcsa népség nem éppen az a reformer típus...

ettől függetlenül gyf már senkinek a szemében sem hiteles, és minden jobb lenne már a jelenlegi helyzetnél, de valószínűleg az árfolyamstabilitást ez nem fogja megoldani, sőt! amíg ki nem derülne, ki az új jelölt (új választások esetén ez kb. fél év), addig hihetetlen bizonytalanság lenne úrrá a pénzpiacokon.

és amúgy sanche kommentjének minden betűje zseniális.

is 2008.10.22. 20:33:39

ja, azt a pici tényt ajánlom mindenki figyelmébe, hogy a legkisebb érdemi változtatáshoz kétharmadso törvényt kell módosítani: önkormányzat, kétszintű Budapest, rendőrség, gyülekezési tv. stb. stb.

van egy kifejezés a cégjogban: blokkoló kisebbség, és 25%-nál húzzák meg a határt, akinek egy cégben 25% a tulajdona, annak joga tagot delegálni a vezető testületekbe, viszont kötelezettségei is vannak nem tehet úgy, mintha mindent rajta kívül csináltak volna.

egy 40%-os ellenzék nem tehet úgy, mintha nélküle is lehetne kétharmados törvényt módosítani. nem lehet. a kétharmados törvények miatt egyetlen kormány se tud rendesen kormányozni, ezt már az 1990-es SZDSZ-MDF megállapodás is megmutatta, hogy ilyen megállapodások nélkül lehetetlen kormányozni.

1990 óta az összes elkúrásban benne van a blokkoló kisebbség.

csak azoknak, akiket a tények érdekelnek: a népszavazás is a kormányzást ellehetetlenítő eszköz, és ezzel 2008 márciusában élt is egy párt, sikeresen kampányolva egy hülyeségért. az a népszavazás volt az ő kormányzásuk. többek között.

freehckr 2008.10.22. 20:40:19

is: "1990 óta az összes elkúrásban benne van a blokkoló kisebbség."

Tudod az ilyen kijelentések egyáltalán nem illenek az MSZP-SZDSZ 2006-os (több milliárdos) "dübörgünk" és "nagyajólét" kampányaiba, illetve igencsak ellentmond az MSZP alig három hete elkezdett "beindultunk" kampányába.

Tehát, mi a gond? 2006-ban "dübörögtünk". Majd kiderült: mégsem. Pár hete "beindultunk". Mégsem?

Két lehetőség van: ti "gyurcsányi-fanatikusok" mindenkit hülyének néztek, vagy...

Werwolf 2008.10.22. 20:40:51

azert, mer te azt mondod, mi?

freehckr 2008.10.22. 20:44:42

is: "a legkisebb érdemi változtatáshoz kétharmadso törvényt kell módosítan"

Nálunk szerencsésebb demokratikus fejlődésen átment államokban (pl: az ébredő Togo) ha egy kormánynak nincs meg a stabil többsége ahhoz, hogy kormányozni tudjon, akkor leginkább választásokat tartanak.

freehckr 2008.10.22. 20:45:17

Roth Mano: "ki az a gyurcsányi?"

Kulcsár erről többet tudna mesélni...

babhun 2008.10.22. 20:45:24

Itt szó sincs bűnbakkereséről. Aki nem ért ahhoz, amit csinál és csak kárt tesz, azt ennek folytatásában meg kell akadályozni. Ez közérdek, ráadásul egyszerűen belátható. Másik madam kell.

is 2008.10.22. 20:48:09

@freehckr: mondtam, hogy nem kell elhinned. én TUDOM, hogy megtörtént, és írtam, hogy nyom nélkül csinálták, Te pedig az újságból tájékozódsz. esetleg néha érdemes legalább egy pillanatra megakadni, hátha mégis tud más is valamit.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.22. 20:48:17

Sanchez a kiábrándult ballib szavazók érvelését jól összefoglalta.
Egy lófaxt lenne jobbos, sosem lenne az - csak nem ismeri mondjuk a republikánus mainstreamet, akikhez képest a KDNP kereszténysége puha kis semmiség.

Feri nem tud kormányozni, neki a politika a megfélemlítés vagy a megvásárlás. Így lehet széket megőrizni, és főleg meg lehet akadályozni, hogy más gyakorolja a hatalmat - és úgy tűnik ez ma Feri fő célja. Azonban így sem gazdasági vagy egyéb hatékonyságot, együttműködést nem lehet elérni.
A politikai közösség ugyanis erkölcsi közösség is. A legitimitását ő vesztette el, és ő nem tudja visszanyerni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.10.22. 20:49:10

is: Szóval 2001-2006ig mindenki elqrta?
1) 2007-2008-ban mi volt?
2) 1 év fidesz (igen gonosz dolog felrúgni a költségvetést választások előtt, bár 2001 és 2006 között 2001ben volt a legkisebb a hiány, és mivel ezt majdhogynem teljesen fedezte a növekedés, %-ban nem is nőtt.) 4(6) év mszp-szdsz.
Ez matematika: akkor most ki qrta el?
3) 2/3os törvényekre ott a nagykoalíció. Nem emlékszem, hogy lett volna ilyesmire törekvés akármelyik párttól. Még elqrás után sem. Most mikor már omlik össze minden omlik össze, most már szeretnék teríteni a felelősséget...
Egy túlzó hasonlat: Mintha Sztójay Döme 44ben felajánlotta volna a szocdemeknek, hogy felesük el a régi sérelmeket, és találjunk együtt megoldást.

freehckr 2008.10.22. 20:49:47

is: "én TUDOM, hogy megtörtént"

Rendben, most hogy rákönyököltél a shift-re, egyből meggyőzőbb az érvelésed. :) LOL.

is 2008.10.22. 20:54:58

@freehckr: a következőnek se lesz stabil többsége, hiába választják meg. vagy Te még hiszel abban, hogy ez csak személy kérdése? én már túl vagyok rajta.

ja, nem vagyok gyurcsány-fanatikus, de ezt se kell elhinned. ha elolvasod, bárkinek igazat adok, aki jót mond. ezen a héten sajnos OV vesztett, hülyeségeket beszélt. jövő héten megint mindketten megpróbálhatják.

2006-ban GYF hülyeséget beszélt. igaz. 1949-ben meg elvették nagyanyámtól az egyetlen kis házat, amije maradt. a múltat bosszuljuk, a jelennel foglalkozunk, vagy a jövőre figyelünk?

freehckr 2008.10.22. 20:59:31

is: "a következőnek se lesz stabil többsége"

Akkor bizony mától ne is egyél, mert úgyis éhes leszel. :) Egyébként legjobb tudomásom szerint 50% +pár szavazattal is el lehet kormányozni. A gazdaságot érintő kérdések nem igényelnek kétharmados többséget (kiadáscsökkentés, adócsökkentés, költségvetés, stb...).

reality 2008.10.22. 21:01:14

is
Mért is beszélt hülyeségeket Orbán? Talán Surányi, akit nem lehet Fidesz-szimpatizálással vádolni, ő is teljesen megbolondult? Csak GY.F. józan ebben az országban. No meg Demján...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.22. 21:05:54

is,

"a népszavazás is a kormányzást ellehetetlenítő eszköz, " - ez így természetesen oktalanság Mo-n kormány még nem vesztet el népszavazást. Sőt, jó részüket a kormány írta ki, ez külföldön sem ritka.
A mostani gazdasági szar nem 2008 márciusában kezdődött, így a népszavazásra kenni a töketlenséget, az elkúrást... hát, maga sem hallgatta meg az őszödi bevallást?
Ferkó elbukta a népszavazást, politizált volna ügyesebben.
A 2/3-os törvény intézménye pedig pontosan az ilyen szociopatákkal szemben is véd, mint Ferkó.
Egyébként 2002-ig Mo a térségtől cseppet sem szakadt le, sőt. Ezért a mostani elkúrást nem igazán lehet a 2/3-os törvények intézményére fogni.

freehckr 2008.10.22. 21:06:06

reality: "ő is teljesen megbolondult?"

Mindenki megbolondult aki "nem fog össze", és aki azt állítja, hogy "nem hibás mindenki"... :) Három hete még az volt a bolond aki szerint "nem indultunk be". :)

zoli27 2008.10.22. 21:16:03

Tudtátok, hogy Békesi László és Petschnig Mária Zita is Orbán csatlósa lett? Ezt abból gondolom, hogy ők is fontosnak tartják az adócsökkentést a mostani helyzetben.

Az más kérdés, hogy Orbán nem szívesen beszél a másik oldalról, vagyis a kiadáscsökkentésről. Borókai ezt úgy értelmezi a Heti Válaszban, hogy Orbán az államadósság terhére csökkentene adókat.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.22. 21:28:00

Itt a legtöbb balos hozzászólásból csak úgy sugárzik az összemosási szándék. Ahogy Tóta W. is szereti. Pistike meg Lacika sarat dobálnak egymásra, meg mittudomén milyen hülyeségek röpködnek ezekben a beírásokban...Az egyik barom megy, a másik jön...

Az összemosásnak az a lelki háttere, hogy valaki tudja azt, hogy az ő pártfogoltja szar, de jól szétkenjünk a fekáliát, mert hát mennyivel könnyebb alapállásból mantrázhatjuk az "egyik kutya másik eb" szöveget.

Unalmas. De hát ez van. Ennyi maradt védekezésül. Pozitívum nincs a mi oldalunkon, hát sározzuk a másikat is.

özvegylegény 2008.10.22. 21:31:44

AGENTUNGUR,

"fekete öves balosok" MÁR NINCSENEK,

csak "FEHÉR KEZESLÁBASOSOK" a pszichiátrián.....

özvegylegény 2008.10.22. 21:41:02

Malachi 2008.10.22. 17:24:23
Agentungur, ha szerinted a jelen helyzetben is az a legfontosabb, hogy a világba üvölthesd

"gyurcsány a hibás",

hát akkor te hülye vagy"


Nem. Nem HIBÁS Gyurcsány, mert az HANYAG GONDATLANSÉÁGNAK MINŐSÜL.

Gyurcsány azonban BŰNÖS,
bűncselekmények óriási számában bűnös,

TUDATOS, DIREKT SZÁNDÉKKAL KÖVETTE EL A BŰNÖKET,

és ELTŰNIK MAJD A POLITIKÁBÓL,

valamint a CIVIL ÉLETBŐL IS:

FEGYHÁZBA MEGY, hosszú évekre,

ha addig MEG NEM ÖLI EGY MAGYAR HŐS!!!

Bergeroth 2008.10.22. 21:43:04

özvegylegény, orvos látott már?

özvegylegény 2008.10.22. 21:44:34

Idézet barátomtól,
Kövér Lacától, mai Magyar Hírlap:

"Fogjon össze Gyurcsánnyal a bengáli tigris !!"

Ez a helyes irány!

Bergeroth 2008.10.22. 21:48:14

Csak egy pár szösszenet az orbáni néphülyítésből:

Mai napig nem tudjuk kicsoda Joszip Tot
Mai napig nem tudjuk ki írt alá Kaya Ibrahim nevében.
Mai napig nem tudjuk miért kellett úsztatni a Szent koronát a dunán.
Mai napig nem tudjuk mi lett az "ÉS" dokumentumokkal.
Mai napig nem tudjuk mennyit, és mir költött a Happy End kft.
stb.

Lehet hogy nektek jobbosoknak szimpatikusabb vikike. De tetszik vagy nem, ő is ugyanolyan szemét szarrágó mint az összes többi.
Valahogy nem tudom észrevenni sehogysem a glóriát a feje körül.

Google 2008.10.22. 21:48:17

Pistike meg Lacika sarat dobálnak, de jó, Istenem!

De jó ...lenne, csak az a kár, hogy egyikük a tanár, és nem ez lenne a dolga.
De a hívei cefetül jól szórakoznak, vígan megyünk tönkre, miért is búslakodnánk, hogyha káosz van az osztályban?
Majdcsak kidumáljuk valahogy!

Most már ki lehet dumálni, kár, hogy már késő!

Werwolf 2008.10.22. 21:50:35

Bergerothnak hivja ki valaki az ügyeletet, pls....:)))))
Vagy a petöivant, vagy vmi...

özvegylegény 2008.10.22. 21:52:53

Megjegyzem még,

Gyurcsánynak ANNYI, Kampó.

Viktor meg fog lepődni.

AKKORA SZOCIÁLIS ROBBANÁS LESZ ITT JÖVŐRE? ami 6 éve gyülemlik a gyomrokban-lelkekben-vaskos izmokban,

HOGY A LENGYEL JOBB-SZÉLSŐJOBB földcsuszamlásszerű győzelem KUTYAFASZA ahhoz, ami itt várható,

és a SZÉLSŐJOBB NYER !!

Tán erőszakkal döntünk kormányt.

Kenedy1 2008.10.22. 21:54:25

Azért nehogy már a nyugger legyen az irányadó egy országban. Lófaszt nem látnak bele semmibe, rajtuk múlna akkor minden évben tönkremenne ez az ország.

Werwolf 2008.10.22. 21:55:13

es akkor özvegylegeny haza elött megallt egy nagy fekete auto...

özvegylegény 2008.10.22. 21:56:15

" Bergeroth 2008.10.22. 21:43:04
özvegylegény, orvos látott már?"

Földmunkás és Kisgazda honfitársam:

TE BÚRÁBAN ÉLSZ??

Ott röfögsz a X. ker.-ből egy panelból,

ÉS TE LÁTOD A 8,5 MILLA GYŰLÖLKÖDŐ VIDÉKI IGAZMAGYART:

aki VASVILLÁRA TŰZ MAJD TÉGED??

Bergeroth 2008.10.22. 21:57:01

Werwolf :) Most baj hogy felhoztam pár ellenpéldát?:) Ehh...

özvegylegény: Te meg higgadj már le jóbarát, még a végén szétdurrannsz és csupa szar lesz minden.

Bergeroth 2008.10.22. 21:58:44

özvegylegény:
Mellesleg miből gondolod, hogy a X. kerben lakom? Hmm?
Örülök is amúgy, hogy ennyi szép, okos ember lakja e kis hazát, akik így látatlanban simán csipőből megmondják, hogy ki, hol, merre, mikor, minek...

özvegylegény 2008.10.22. 21:59:59

Ugyan.

A nagy fekete autóban is én ülök.

Mert abban a NEMZET SZÁMONKÉRŐI ÜLNEK majd.....

Google 2008.10.22. 22:01:20

Bergerothnak az ügyeletes szocialistát hívják ki, hisz annyi év alatt biztos, hogy kiderítették a derék szocik a Happy Endet, a Tot, illetve Kaya ügyet.

Kár, hogy a baloldali közönséget hidegen hagyja a Kulcsár-, Tocsik-Zuschlag, stb. ügyek özöne.

Viszont arról nem szól a fáma, hogy a Fidesz rosszul kormányozott volna, csak az apró-cseprő ügyeikről beszélnek.

De ami most, itt a szemünk előtt játszódik le, az a gyatránál gyatrább kormányzás eredménye, erről is szót kéne ejteni, kedves ellenoldal!

özvegylegény 2008.10.22. 22:01:40

Elég zsidó hangzású nicjk ez a "BERGEROTH".....

Fűtsük a mozdonyt??

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.22. 22:01:55

Bergeroth!

Igen, ezek mind botránykövek. Sejtésem szerint ezekben bőven benne van az akkor egyértelműen túlsúlyban (és a még most is abban lévő) balos média. Mondom: ezek botránykövek, amikről lehet beszélgetni.

De a Fidesz a szőlőüggyel nem történelmi bűnöket követett el (ha elkövette egyáltalán). Nem Joszip Tot miatt nincs most eurónk. Ezeknek az ügyeknek semmi közük nincs az államháztartás nagy egészéhet, nincs közük az államadóssághoz, meg a gazdasági növekedéshez. Olyat nem írsz le (mert nem is tudnál), hogy Varga Mihály torz államháztartási adatokat hozott napvilágra, közben meg a költségvetés majdnem bedőlt. Olyat sem fogsz leírni, hogy Orbán ÁFAcsökkentéssel játszadozott három másodperccel a választások előtt, meg adótörvényeket hozott, hogy aztán azokat jól visszavonja...Mert EZEK az ügyek a fontosak, ezek határozzák meg a mindennapjainkat, nem a Joszip Tot meg a szőlőbánya.

Werwolf 2008.10.22. 22:07:23

orbanbanyak.
emlexem a fidesz-kormany idejen, mikor a szocionista media minden felplankolt fideszes mübalhet gyermekkorhazi lelegeztetögepben szamolt el.
azert siman pulitzer-emlekdij jar a muosz et(n)ikai bizottsaga ajanlasaval. Halak elvtars, hej...

is 2008.10.22. 22:13:50

@tölgy: ha 8 millió ember azt keresi, hogy hogyan ne fogadjon szót, amikor egyébként 200-300-400 millió európai szót fogad a kormányának, és erre az ellenzéknek a demagógián túlmenő, tényleges, beavatkozási eszközei vannak, akkor az bizony részvétel a kormányzásban. nem hiszem, hogy bárki is azt mondja ma, hogy a márciusi népszav az az intézménnyel való szabályos élés lett volna. nem, az egy kormányzásba beleszóló népszavazás volt, azon az áron is, hogy a kérdések szintjén hülyeségre hergelték fel a népet. és mindenki tudja, hogy bármikor lehet ilyen kérdést kitalálni, és hergelni a népet. mégiscsak a rendszerrel van baj, ha ezt meg lehetett csinálni, és azoknak felelőssége van, akik ezt végigerőltették.

de nincs erre kenve az elkúrás, én már megmondtam: egyik kutya, másik eb, 2001-2006 között mindegyik. én csak azt kívánom, hogy a következő kormánynak is 8 millió ellenféllel kelljen szembenézni, mint a FIDESZnek 2000-ben (19%-os népszerűség), és őt is szívassák ilyen népszavazással, ha az nem számít érdemi beleszólásnak a kormányázásba. akkor legyen minden évben közönségszavazás arról, hogy mit ne hagyjunk a kormánynak megcsinálni. találjuk fel a magyar évenkénti leszavazósdit, aztán csodálkozzunk folyamatosan, hogy semmit nem lehet megcsinálni.

én értem, hogy valaki 1998-2002 között még vagy fiatal volt, vagy nem látott akkoriban minisztériumot belülről (én láttam), nem látott bele az akkori hatalmi mechanizmusokba, nem érti, hogy egy gazdaságpolitikai fordulat az évek után fejti ki hatásait, tehát ha 2001-ben rossz lépés volt a kétéves költségvetés, akkor az nem derül ki rögtön, de bizony elkúrás az is. és hogy ugyanezen többéves eltolás miatt 1999-2000 a Bokros csomag ajándéka volt. vagy, hogy a vizitdj is a cseheknél fél év után tűnt fel, hogy né, ez jó. vagy a szlovákoknál az eü. biztosítók 5 év után tűntek fel, hogy né, ez jó, és ráadásul nem elsőre; de akkor nem eltörölték, hanem kijavították a rendszert. nálunk meg megy az 'eltörölni, romba dönteni, minden alkotmányos eszközzel megakadályozni', nehogy bármiben is előrelépjünk.

én a magam részéről továbbra is azt mondom, hogyha itt az megy, hogy megvédjük a mi kutyánkat, közben meg próbáljuk még inkább befeketíteni a másikat, akkor nem jutunk előbbre. már mennyi értelmesebb dolgot meg lehetett volna ehelyett beszélni.

Bergeroth 2008.10.22. 22:15:28

Engem zavar a tocsik, zuschlag, mg a többi is. De sajnos ezek is mind-mind olyan dolgok, amik nem fognak kiderülni soha. Viszont aki azt állítja hogy viki kormányzása alatt jobban éltünk az azudik. Nem azért tüntjobbnak mert ők csinálták olyanra hanem meert ezt örökölték. Nagy különbség.

özvegylegény:
Te meg higgadj már le szépöcsém, anyád nem tanított meg a jó modorra?

Google 2008.10.22. 22:21:04

S mivel a Fidesz nem vásárolt elég lélegeztetőgépet, az MSZP bezáratta a kórházak egy részét.

Szegénylegény, vagy özvegylegény, meghalt a szelleme?
Kár 8,5 millió embert gyűlölködőként lefesteni. Ilyet még az MSZP sem mond, pedig ott lakoznak a legnagyobb gyűlölet-specialisták. Legalábbis eddig úgy tűnt.

Tudom, most olyat fog mondani, amit nem teszek az ablakba (már mondott, nem egyszer), de kibírom.
Ja, és a fekete autóban is Ön van.

is 2008.10.22. 22:23:06

@dino verzotti: a FIDESZ folyamatosan alultervezte az inflációt, aztán a többletbevételeket kihelyezett vidéki nyári kormányüléseken osztogatták. autópályára nem nagyon futotta. a Széchenyi-terv egy egyszerű osztogatás volt, semmiféle gazdaságfejlesztési eredményét a jó sok élményfürdőn kívül nem tudta az ÁSZ felmutatni. a 2001-2002-es kétéves költségvetés elsődleges egyenlege (folyó bevétel - folyó kiadás) negatív. direkt, szándékosan hitelbe mentek, és még az akkori hitel kamatkiadsai erre jöttek rá. a lakáshitelezést 2003-ban két kézzel kellett visszavenni, mert annyira megszaladt, hogy most még 5% hiány lenne, ha azt úgy hagyják. a minimálbér-emelés elüldözte a teljes konfekcióipart, meg cipőipart, és az autógyárak se hozzánk jöttek 2001-2006-ig a magas minimálbér miatt, hanem Szlovákiába (képzeld el, ott hajlandóak voltak inkább kevesebb bérért dolgozni, meg nem üldözték el a gumigyárat, mint Gyöngyösön).

ezek komoly, sokmilliárdos, soktízmilliárdos kérdések. csakúgy mint az utániak 2006-ig (38%-os reálbérnövekedés-ez szintén 2001-től-, erőltetett autópálya stb.).

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.10.22. 22:24:08

hát ez az. 4 év alatt úgy elrontotta az Ordas, hogy a legjobb reformerek se tudják helyrehozni. :-)

kéremszépen, miért nem beszélünk inkább számokban. az igaz reformpárti mindig ezért húzza le a populista igéretgyár náciszimpatizáns hülyékpártját, hogy nem mond számokat.

akkor írjuk le az utóbbi 12 évet számokkal. legyenek a számok a következőek:

- infláció
- államadósság GDP arányosan
- folyó fizetési mérleg hiánya

Tocsik, Zuschlag, Joszip és Kaya nem érdekel. én csak a számokra indulok. kérem, vetítsenek.

Google 2008.10.22. 22:36:28

Uraim, aki a 4 év Fidesz-kormányzáson lovagolnak!

Amikor a kis kedvencük azt mondja, hogy : egyébként 4 éjjvig nem csináltunk semmit (őszödi beszély), Önök nem háborodnak fel?

Ugyanis pont egy 4 évet kérnek számon a Fideszen is, de a szocik, mert megérdemlik, a 18-ból 10-et végigkormányoztak, sőt, az első négy évet is, paktum, Charta, ez meg az, az MDFörvendett, hogy bár névleg és színleg, de navigál.

freehckr 2008.10.22. 22:42:21

is: "az egy kormányzásba beleszóló népszavazás volt"

Inkább fogalmazzunk úgy, hogy az a népszavazás arra szolgált, hogy visszatérítse a "szocialistákat" ahhoz a "programhoz", amivel tulajdonképpen választást nyertek. Te már biztosan elfelejtetted, de elvtársaid bizony azzal nyertek választást, hogy nem lesz napi-, doboz-, tandíj, sőt, még gázáremelés sem lesz:

www.vimeo.com/1911667

"a kérdések szintjén hülyeségre hergelték fel a népet"

Ezen kijelentésedből már világosan tükröződik, hogy te tényleg nem emlékszel arra, elvtársaid milyen eszközökkel/ígéretekkel nyerték a választásokat... Az nem probléma, de ebben az esetben jobb ha nem hülyézel le másokat, mert még a végén visszahullik rád. :)

"2001-2006 között mindegyik"

Megint meg kell jegyeznem, hogy eme kijelentésed nem illeszkedik elvtársaid 2006-os "dübörgünk" kampányába. Persze mondhatod, hogy te ezt nem hitted el nekik.. akkor... te sosem... mert nagyon okos vagy... de ettől függetlenül megtörtént, hogy elvtársaid több milliárdos hazugságpropagandával hülyítették a közvéleményt. Ez nem válik meg nem történtté attól, hogy mert bezzeg te nem hitted el. Remélem érted, bár nem fűzök sok reményt ehhez.

"és őt is szívassák ilyen népszavazással"

Ahhoz aláírást is kell gyűjteni, illetve ha sikerül is az aláírásgyűjtés, akkor meg is kell nyerni. Jelenleg nem úgy áll a posztkommunista elvtársak szénája, hogy az elkövetkezendő hosszú években háromezernél több munkakerülő köztörvényes cigányt, és előrehaladott demenciában szenvedő munkásőr nyugdíjast össze tudnak majd buszozni tematizáló akcióikhoz. Ennek az esélye ráadásul az idő előrehaladtával egyre kisebb, ahogyan a volt elvtársak támogatottsága is (a Nézőpont intézet felmérése szerint Gyurcsány már veri népszerűtlenségi rekorddal Kókát... ami tényleg megdöbbentő:).

"a Bokros csomag ajándéka volt"

Igen, balfék legenda sokadik felvonás. Bokros a Zisten! Csak azt nem értem, hogyan lehetett ekkora szaki az a s*ggfej, mikor egy évet sem volt PM, ráadásul intézkedéseinek nagy részét visszavonatta az AB még 98 előtt. illetve ha már tényleg ekkora szaki, akkor miért zavarták el Lengyelországból, Horvátországból (mint IMF "nagykövetet"), illetve miért nem került a kormányzat közelébe sem 97 óta? Költő kérdés volt, hiszen a válasz egyértelmű: a Bokros és az ő jótékony cselekedetei egy k*rva balfék mítosz, semmi más.

Én például ezért vetem meg a "magadfajtát", mert egy k*rva állításotok sem igaz, de ti ezeket a hazugságokat teljes mellszélességgel szajkózzátok. Ami nem vall túl erkölcsös, stabil értékrendre (főleg józan észre), én személy szerint jobban bízok az ecserin egy cigányban, aki limlomot árul, mint egy "szocialistában", vagy megszállott szimpatizánsaikban... Így legalább nem kellett csalódnom az elmúlt években. :)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.22. 22:51:25

Na de kedves freehckr!

Micsoda manipulatív videót linkeltél be ide! Hát ez szavak, mondatok kiforgatása.
Mint az őszödi beszéd: ott is csak kiragadtak mondatokat, nem összefüggésében vizsgálták az elmondottakat.

freehckr 2008.10.22. 22:55:33

dino vercotti: "ott is csak kiragadtak mondatokat"

Ha a Háború és békéből "ragadnánk ki" azt a mondatot, hogy "nem lesz vizitdíj", vagy "nem lesz gyógyszerfelírási-díj", akkor is elég egyértelmű lenne. :) Hát még amikor Hiller Haver meredt szemmel mantrázza a Pártkelte műsorában bele a műsorvezető arcába. :)

Google 2008.10.22. 23:00:35

Ezt a - kiragadtak mondatokat - nem erőltetném a helyükbe.
Minél többet idézünk belőle, annál szörnyűbb.
2006-ban már azt mondja a főhős: Magyarország le van írva.
Vajon miért mondja ezt, mit gondol?

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.22. 23:02:56

Egy példa a kiragadára:

"Nem mondom, hogy NEM LESZ VIZITDÍJ."

Hopp, látod??? Ha a "hogy" utáni részt idézem, máris megváltozik az egésznek az értelme. Simán össze lehet vágni.

A szenvedélyes igazságbeszédet meg nem kezdeném el elemezni, azt már megtette helyettem a Konrád, Eszterházy, Babarczy hármas.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.10.22. 23:14:48

freehckr,

"Az elmúlt hat évben ez több tízmilliós összegre rúg."

ezt nem hittem el. összeszámoltam én is. megrázó. 2002 és 2007 között, anélkül hogy számolnék akármilyen fogyasztást (energia, üzemanyag, élelmiszer, kommunikáció, mittudoménmi) kijött, hogy hajszál híján 80 guriga. 1/3 kormányszóvivő.hu, ha úgy tetszik. és mi lett belőle? elkúrták.

ennyi pénz hűtlen kezeléséért emberek éveket ülnek a börtönben, és utána az életben nem juthatnak közügyek közelébe. és én vagyok a csepp a tengerben.

azt hiszem joggal állhatnánk a "basszátok meg, hol a pénzünk" transzparens alatt. aki pedig mégegyszer azt mondja, hogy ne azt nézzem, mit tehet értem az állam, azt ott helyben leköpöm.

states 2008.10.22. 23:49:19

Lehet itt kérem Gyurcsányozni, meg MSZP-zni, de amivel senki nem néz szívesen szembe, az a magyar választópolgár szellemi, mentális állapota. Ahhoz, hogy valaki élni tudjon a választójogával, valamiféle tájékozottsággal, polgári és nemzeti tudattal, elkötelezettséggel kell rendelkeznie. Tegyük a kezünket a szívünkre, a választókorú lakosság hány százaléka rendelkezik ezekkel az ismeretekkel, tulajdonságokkal? Harmada? Fele? A Gyurcsány-félék a hatalom közelébe sem kerülhettek volna a rendszerváltás után, ha a polgári öntudatnak a többség birtokában lett volna...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.10.23. 00:15:05

ezt a posztot kb 6 éve naponta megírhatnánk..

amúgy ajánlható a poszt a mancs mai vezércikkírójának is :D

Kerdem 2008.10.23. 01:19:24

Nagy élvezettel olvasom a "független" hozzászólók, "mindannyian hibásak vagyunk", "egyik kutya, másik eb", "viktor se tudna semmit csinálni", "viktor is tűnjön el, mert tulajdonképpen ő tehet az egészről a destruktív ellenzéki magatártása miatt". Ugye, Ti kedves hozzászólók, akik ezeket a remekbe szabott, vérkomcsi ill. vérliberális gusztustalan hányingerkeltően közhelyes demagóg paneleket ismételgetitek néha egy-egy unalmas életszerűtlen metafórába ágyazva, Ti ugye tökéletesen függetlenek vagytok. ("mi az hogy, nagyon is!").
Egyrészt, kikkel kéne itten összefogni? Egy olyan tökéletesen dilettáns kormányzásra alkalmatlan válogatott bűnözökből álló csapattal (hírTV contra Veres kábítószerügy, Veres és fiai- zsarolás, Fittelina by Gyurcsány), Őszödöt nem is említem, meg ugye a 2006-os októberi humánus rendőri(?) terrosták általi(?) attakot. Köszönjük szépen, olyan csapattal, aki direkte, és indirekte is a saját nemzetére ront, gazdaságilag és ugye fegyverrel, nem összefogni kell, hanem egytől egyig börtönbe kúrni!
Noch dazu! Kedves "független hozzászólók", egy kérdést szeretnék feltenni: Milyen érzés volt Nektek 1998-2002 között Magyarországon élni? Én emelt fővel jártam és tudtam, mit fog hozni a holnap, anyagilag is, 2002 óta hasonlót sem éreztem.

CrL 2008.10.23. 02:26:27

murci: jóesetben adj hozzá 1.5, rosszesetben még 6 évet ;]

dolgos nyugger 2008.10.23. 06:58:52

üdv!

rokkantnyugdíjas vagyok. és a népszavazáson IGEN-nel szavaztam. ne merészelje senki csorbítani a nyugdíjakat, meg a gyerekemnek tandíjat bevezetni és elég pénzt fizettem amíg dolgoztam, hogy még a kórházi ellátásért is fizessek! fizettessék meg a válságot a vállalatokkal, a sok rt-vel, akik milliárdokat zsebelnek be! vannak pofátlan dolgozók, akik havi fél milliónál többet visznek haza! kérem szépen, az ő adójukat emeljék meg! engem nem érdekel, ki lesz kormányon, hogy Orbán Viktor úr vagy a Pinokkió! Csak az érdekel, hogy végre éljünk rendesen, tisztességes pénzből. A válság pedig legyen a tőzsdei nyerészkedők baja! Oldják meg ők meg az amerikai bankok, ha már ennyi kárt okoztak!

Jaguar 2008.10.23. 08:51:57

Kedves Parmerozpazepan!
100%-ig egyet értek veled és osztom Simor véleményét is, miszerint a devizahiteles amikor felvette a hitelt tisztában volt az árfolyamkockázattal. Most semmi más nem történt, minthogy a kockázat realitássá vált. Éppen ezért nem kell állami segítség. És azzal is egyet értek, hogy ennek az impotens garnitúrának húznia kell a p....ba. Azonban - félreértések elkerülése végett - ez nem azt jelenti, hogy bezzeg ovi milyen jó lenne, mert a Ne Az Emberekkel Fizettessék Meg kampányarca mégiscsak ő. (jut eszembe a - szerintem fölösleges - devizahiteles-segítségről nem azt mondta ovi, hogy ez csak látszatintézkedés és az államnak még többet kellene segítenie azemberek-nek?

Széna Tomi 2008.10.23. 09:26:53

Egy ismerősöm megkért, adjak neki kölcsön százezer forintot két évre, és egymilliót ad vissza. Hitetlenkedtem, de ő meggyőzött, hogy milyen dinamikusan fejlődünk, robogunk, mekkorák a lehetőségek. Odaadtam neki. Letelt a két év, és visszaadott nyolcvanezret.
Kérdeztem, hogy "és ezt így hogy?"
Erre azt mondta: "Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy két év alatt meg lehet tízszerezni a pénzt. Mindketten tudtuk, hogy ez csak egy álom. Ha elhitted, hogy tényleg lehetséges, sajnállak, naiv ember vagy... És hogy miért csak nyolcvanezer? Hát, tudod, most válság van, rosszul megy nekünk is, nem jönnek össze az üzletek. De tudod mit! Most olcsók a részvények, most kell vásárolni! Ha adsz még húszezret, összesen lesz nálam százezer forintod, és meglásd, egy év múlva kétmillió forintot fizetek vissza neked! Az húszszoros pénz! Bűn kihagyni egy ilyen lehetőséget!"
No, ezt csinálják a szocik 6 éve. És nekem tényleg elegem van ebből.

barang 2008.10.23. 09:32:03

nem tudom, hogy miert van, hogy totaW meg hasonlo okosok allandoan osszekeverik a gazdasai valsagot a gyonassal: szerintük mindenkepp penitenciank kell jönnie utana. pedig Bokros is barom volt, es a 1999-es orosz tozsdeosszeomlast se megszoritassal eltük tul. ma is mas a jo megoldas: a fr-ak a valsagot kihasznalva feltökesitik a kereskedelmi bankajaikat, jovore tuti naluk lesz a legolcsobb a hitel. a nemetek adot csokkenetenek, hogy ne alljon le a gazdasag etc. aki nekem nem hisz olvassa el ezt: www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-234054 es persze meg mindig nem kell elhinni, de könyörgöm ne az legyen a vita alapja, hogy aki nem akar megszoritnai, az demagog. es persze felelos.

okostojgli (törölt) 2008.10.23. 09:32:47

freehckr 2008.10.22. 19:36:51

ha már az első mondatnál elakadsz és rábuksz mint gyöngytyúk a takonyra, akkor ne játszd el a főnököt és ne osztogass feladatokat. épp arról beszélek, hogy szarni bele orbán és az ilyen fletó-fóbiás seggarc képébe mint te (nem olvasod el amit írok viszont reagálsz a ... mire is? SEGGARC) és megtenni amit megígért őszödön.

tevevanegypupu 2008.10.23. 09:51:05

A szavazas jogat elvenni lehetetlen, ilyennel ne is jojjon senki. Jo, hogy nem osztalyozunk elso es masodrendu sot harmadrendu allapolgarokat.

is 2008.10.23. 10:10:31

kedves freehckr, mivel Te végleg eldöntötted, hogy nekem elvtársaim vannak, viszont nem cáfolsz, csak melléteszel más irányú érveket. ezért én a logika talaján maradva köszönök el tőled. ha érdekel, mi az a logika, meg, hogy miért nem cáfol meg semmit abból, amit én írtam, az amit Te írsz, akkor folytathatjuk, elvtársozás nélkül.

a dialektika szó mond valamit?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.23. 10:58:49

dialektika = mindig a Mozgalomnak/Pártnak van igaza, mindig a Mozgalom/Párt érdeke az igaz ügy

Közöd?? (törölt) 2008.10.23. 12:33:15

semmi izgalom, a baloldal mostan nem csak 4 évre veszít hanem 40 re, ugy kell nekik, kár volt fletóért annyira rajongani.

Ács Ferenc 2008.10.23. 13:03:44

"baloldal mostan nem csak 4 évre veszít hanem 40 re"

És ha mégsem? Ha a következő választásokon megint az lesz, mint az előző kettőnél? Akkor mit csinálsz? Kivándorolsz, mint Bayer Zsóti', aki ezt ígérte 2002-ben? :)

tölgy: jó a definíció, és remekül tanumányozható mindkét fél vicsorgó "hasznos idiótáinál".

mrbadger 2008.10.23. 13:53:52

Jó lenne, Tóthw.-n kívül Seres László és Gavra Gábor; eseteleg Dessewffy Tibor is elolvasná ezt a posztot. Bár mostanában a Hírszerzőn is kevésbé trendi már a Fidesz populistázás. Gondolom, most a következő nagy dumát, "narratívát" dolgozzák ki, amivel a következő két évben is kellően elitisztikus pozícióból lehet majd lenézni azokat, akik nem értenek százszázalékig egyet papíron pengén mutató nézeteikkel.

okostojgli 2008.10.22. 19:24:20

„A rendszerváltás óta most fordul elő először az, hogy nem az a program fog megvalósulni, mint amit a választási kampányban a győztesek ígértek, nem az a program fog megvalósulni, amire a szocialisták felhatalmazást kaptak.”

Ezt tudod mikor mondta Orbán? 2006. május 20.-án. Az öszödi beszéd pedig 2006. május 26-án hangzott el. Ez persze nem zárja ki az előszkészítettségről szóló teoriád, de azért elgondolkodtató.

A magam részéről azt is hajlandó elismerni, hogy a reformnak nevezett lépések részben (!) az ellenzék ellenállásán akadtak el. Ha viszont a miniszterelnöknek nem magukat felvilágosultnak, a világtörténelem pillanatnyilag legaktuálisabb információit kizárólagosan birtokolni vélő (vagy legalábbis az ennek látszatát jópofának tartó) vadbarmok lettek volna a tanácsadói, akkor kitalálhatták volna, hogy ha sikeres reformokat akarnak, ahhoz ki kell alakítani minimális konszenzust az ellenzékkel.

De persze ez még egy jóhiszemű értelmezés, mert lehetséges, hogy nem intellektuális hibáról, tévedésről van szó, hanem hogy ez a csapat egyszerűen egy nagy geci.

zoli27 2008.10.23. 14:04:18

capdick,
"A magam részéről azt is hajlandó elismerni, hogy a reformnak nevezett lépések részben (!) az ellenzék ellenállásán akadtak el."

Nézzük meg, mit akadályozott meg az ellenzék: elérték, hogy legyen népszavazás a vizitdíjról, a napidíjról és a tandíjról; 3 olyan intézkedésről, amiről a szocialisták egyértelműen megígérték, hogy ezekről szó sem lehet. A nép pedig szavazott, és győztek az igenek.

Ami viszont a több-biztosítós rendszert, a volumenkorlátot, az ágyszámleépítést, a "dobozdíjat" és az összes többi feles törvénnyel elintézhető intézkedést illeti: ha a koalíció tényleg hitte volna, hogy ez az ország érdeke, és nem a népszerűségi szempontokkal van az MSZP elfoglalva, nyugodtan végrehajthatták ill. folytathatták volna őket. De nem tették. Pedig többségük volt a Parlamentben.
Ők döntöttek úgy, hogy nem vállalják fel a népszerűtlen intézkedéseket, nem a Fidesz.

alex19 2008.10.23. 21:02:55

is 2008.10.22. 20:48:09
@freehckr: mondtam, hogy nem kell elhinned. én TUDOM, hogy megtörtént, és írtam, hogy nyom nélkül csinálták, Te pedig az újságból tájékozódsz. esetleg néha érdemes legalább egy pillanatra megakadni, hátha mégis tud más is valamit.

Ebből a megjegyzésből egy dolog biztosan következik, neked fogalmad sincs egy informatikai rendszer felépítéséről és annak működtetéséről.
Ostobaságokat ír, de terjessze nyugodtan, csak sajátmagát égeti vele!
Önt nem a logika, hanem a technológia cáfolja!
De sebaj, előre elvtárs!

Invictus 2008.10.23. 22:20:02

alexis19

Hagyd, vannak ezek, akik mindent tudnak, pl. azt hogy Orbán veri a feleségét, elhagyja a gyerekét, meylik klinikán kezelik elmebetegséggel, melyik színésznővel lép félre, ja és persze hogy cigány, elbliccelte a katonaságot (ahol azért beszervezte a belügy), és az apja párttitkár volt. :)

heima (törölt) 2008.10.24. 15:15:36

Sziasztok Összefogásra Vágyó Magyarok!

Elkúrtam, súlyos pénzügyi válságban vagyok, de látom ti megértettétek az idő szavát, és rájöttetek, hogy az Összefogás számít csak ilyen időkben, csak az mentheti meg a Köztársaságot! Arra kérem tehát minden összefogásra vágyó antidemagóg polgártársamat, hogy küldjön pénzt! Ne keveset, sokat, mert nagy Válságban nagy Összefogás kell!! Számlaszámom: 10300002-20145639-00003285

figyelo5 2008.10.24. 16:06:08


Ad.: is 2008.10.22. 22:13:50

„ha 8 millió ember azt keresi, hogy hogyan ne fogadjon szót, amikor egyébként 200-300-400 millió európai szót fogad a kormányának……..”

Ez az „elszólás” olyan alapvető gondolkodásbeli ellentétet leplezett le a demokratikus államfelfogással szemben, amit nem hidalhat át mégoly nagyszámú részlet megítélésében való egyetértés sem. Azt reméltük, hogy a rendszerváltás után lassan eltűnik az a fajta politikai vezetői szerepfelfogás (a fáraóknak, császároknak, királyoknak, felsőbbrendű embereknek, a munkásosztály élcsapatának, a szocialista kormányoknak, stb. – a nép engedelmeskedni tartozik; ha pedig nem akarna, akár a legdurvább eszközökkel kell tudatni vele saját érdekében, hogy mi a kötelessége), ami összeegyeztethetetlen a demokratikus alapelvekkel. Sajnos, nagyon gyakran felfedezhető az érvelések mögött az a (kelet-európai) baloldali meggyőződés, hogy a választások megnyerése után a pártjuk visszavonhatatlan felhatalmazást kapott 4 évre a saját elképzeléseik megvalósítására, az egész országnak egységbe forrva kell támogatnia a kormány szándékait, hiszen azokkal szándékuk szerint csakis a nép javát szeretnék. A szófogadást akkor is elvárják, ha intézkedéseik akár egyik hónapról másikra változnak, vagy szemben állnak a jelenlegi törvényekkel vagy akár az alkotmánnyal; legfeljebb utólag megváltoztatják oda-vissza a törvényeket, megpróbálják áterőltetni az Alkotmánybíróságon.
Emellett a baloldali érzelmű emberekkel esetenként jól együtt lehetne működni kulturális, művészeti, jótékonysági feladatokban és ők is büszkék lehetnek a tudományos, technikai, humanitárius vagy magánéleti szférában egyénileg elért sikereikre, mint bárki más. A magyar baloldali politikusok azonban az utóbbi száz évben a hatalom birtokában kifejtett politikai tevékenységük miatt jószerint csak mélyen szégyenkezhetnének, ha erre egyáltalán képesek lennének. Ebben javulás addig nem is várható, amíg a hatalomra és demokráciára vonatkozó alapvető felfogásuk és cselekvésük nem kerül összhangba a fennen hangoztatott jelszavaikkal.

„… mert bár felül a gálya
és alul a víznek árja,
azért a víz az úr!”

IdomitottFoka 2008.10.27. 13:00:13

"Kérdem tehát a feketeöves urakat, ki kormányoz itt 2002 óta? Orbán Viktor? Ki hozta be a populizmust a magyar politikába? Orbán Viktor? Kinek kell most válságot menedzselnie? Orbán Viktornak?"

Bár nem én vagyok megszólítva, de:
1. Az MSZP és az SZDSZ adja kormányt.
2. Mióta is van itt ilyen választásos módszer? Kiegyezés, talán. Amióta muszáj megszólítani a tömeget/annak egy részét, azóta a populizmus része az eszköztárnak.
3. Neki is kéne, bizony. Az ellenzékiség nem a permanens tagadás állapota. Azzal hogy, most még bizonytalanabbá akarja tenni a kormány helyzetét, még nem segített.

Nem az a kérdés, hogy az MSZP-nek mennie kell-e (natürlich), hanem hogy Orbánnak kell jönni helyette? Nem látszik, hogy jobb lenne náluk.
süti beállítások módosítása