Almássy Kornél előkerült
2008. szeptember 25. írta: TuRuL_2k2

Almássy Kornél előkerült

 Lola megnyugodhat, megvan Almássy Kornél. Az MDF majdnem-elnökjelöltje sajtótájékoztatón számolt be a visszalépéséhez vezető előzményekről. Fegyveres NBH-sok, baráti figyelmeztetések és zsarolás a HVG.hu videóján. Többek között azt kérdezi, hogy hogyan kerülhetett titkosszolgálati eszközökkel rögzített felvétel Dávid Ibolyához, és kik fenyegették meg az MDF somogyi elnökét? Almássy (szombati felszólításával szemben) arra kéri az MDF országos gyűlésének résztvevőit, hogy ne szavazzanak Dávidra.

 A titkosszolgálati liga másik ringjében is folytatódik a küzdelem, ma a Fidesz állt elő a Szilvásyék által rögzített telefonbeszélgetésekkel, Tóth Károly pedig ismét a Fidesz és az UD Zrt. kapcsolatáról beszélt. Kemény játékok.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr76681544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2008.09.25. 18:28:18

Olyasmit meg tudnánk szervezni, hogy holnap felkerekedünk úgy fél-egymilliónyian, és kipofozzuk a parlamentből ezt a bolhacirkuszt?

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:31:21

www.geocities.com/derededere/almassy.html

senki sem talalta meg ezt meg ????
tessek a jobboldali Almassy irasra kattintani, ebbol latszik miert foglalkozik a titkosszolgalat Almassy Kornellal. a NASA marsjarojarol
van szo.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:33:13

www.geocities.com/derededere/almassy.html

ket perce probaltam elkuldeni, de nem ment at.
szoval ezt senki sem talalta meg meg ? ebbol es a linkbol
az oldalon kiderul, miert erdekli Almassy a titkosszolgalatot.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:33:47

na most meg ketszer, kozben pedig internal server errort jelzett.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.09.25. 18:43:56

Kemény ez a video. Azt hiszem
az USH reports lassan válthat,
USSH reports lesz a jövőben.

Joschka Fischer (törölt) 2008.09.25. 18:44:37

úúú, durva dolgok lesznek még itt az MDF-nél

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:48:08


pentek delutan negy orakor fogjak lehozni az uj videokat. Almassy struccal. David Ibolya struccal. Almassy David Ibolyaval.

CrL 2008.09.25. 18:50:01

a hvg video link alatt lola posztja jön elő nálam, már belenyúlt volna a polip?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.25. 18:57:10

CrL:
Igen, átvették az irányítást a billentyűzetem fölött. Elnézést, korrigálva.

rkb · http://tortenelem.blog.hu 2008.09.25. 19:18:34

Szerintem ez sokkal izgalmasabb, mint a Barátok közt. Továbbá úgy tűnik, hogy ez az NBH-s sztori is napi rendszerességgel fejlődik.

states 2008.09.25. 19:21:07

Az ügy szokás szerint átláthatatlan, és van egy fogadásom, az is marad. Ami viszont világos: Gyurcsányék NBH-ja pártszolgálatot lát el, Dávid Ibolya elnökségét is a titkosszolgálat közreműködésével biztosítják, ráadásul Dávid Ibolya tudtával. Ennél már nincs lejjebb, mondhatnánk, de ne legyünk optimisták...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.25. 19:36:05

Ez a nap már csak ilyen, folyvást elképedek. Napközben az autójukat esernyőnek használó balfaszok sikeres támadása a budapesti közlekedés ellen, most meg ez a videó. Létezik egy demokráciában olyan, hogy NBH-s tisztek elrabolnak embereket, másokat megfenyegetnek? Úgy tűnik, igen, létezik. Almássy előadása meggyőző volt, amennyiben a berezelt állampolgárt alakította. Egy pillanatra elgondolkodtam a "magyar" baloldalnak nevezett kinövésen nemzetünk testén. Látva mérhetetlen cinizmusukat, ahogy a demokrácia szavait fröcsögik szerte, miközben tetteik egyértelmű bizonyítékát adják, hogy a demokráciát károsnak, elfogadhatatlannak tartják. Persze, egymás között ők egyenlőek, de a magyar népre, mint alávetettekre gondolnak, akiknek örülniük kéne, hogy uralkodnak felettük a kiválasztottak.
Vissza lehet ezt még csinálni? Lehet még Magyarországon valódi demokrácia, vagy végleg elvesztettük még a reményét is?

Feltenném a kérdést: vajon az ezt a hatalmat féltve óvó aljadék rendőrséget dobáló radikálisok a nagyobb veszély, vagy a családunkat, az életünket fenyegető fegyveres államvédelmisek?

kispufi 2008.09.25. 19:57:10

megmondták már többen, hogy minden idők legmocskosabb kampánya következik. hát basszameg, a jövő elkezdődött.
félve teszem fel a nemrég még irreálisnak ható kérdést: ki lesz ennek az őrületnek az első halottja?

Walter Melone (törölt) 2008.09.25. 20:07:50

Mr Falafel 2008.09.25. 19:36:05

"Létezik egy demokráciában olyan, hogy NBH-s tisztek elrabolnak embereket, másokat megfenyegetnek? "
"Vissza lehet ezt még csinálni? Lehet még Magyarországon valódi demokrácia, vagy végleg elvesztettük még a reményét is?"


Te tényleg ilyen naiv vagy? Szerinted egy titkosszolgálat mit csinál? Ülnek egy szobában, és vicces videókat néznek a neten?
Üdvözöllek az igazi világban!

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.09.25. 20:14:58

Hu, JT, az excel abra a vegen azert nagyon ott van :)

nénike · http://mandiner.hu 2008.09.25. 20:18:55

Amilyen a Szilvásy, olyan a szolgálat. Saját képére és hasonlatosságára teremtette.

Ibolya karrierjét nem Orbán Viktor "halálos ölelése" veszélyezteti, hanem ez. Most szűnt meg számomra létezni ez a politikus.

Invictus 2008.09.25. 20:43:22

Lassan utolérjük Oroszországot, és mi is nagyon fejlett demokrácia leszünk...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.09.25. 21:06:40

nénike, Laborc a nagykutya, Szilvásy
csak egy "szóvivő" azthiszem. )

CrL 2008.09.25. 21:13:08

gloire: ja KGB style.

mindenesetre bevallható: a tönkretett UD Zrt vezetője halálnaiv volt. úgy beszélt a telefonálások alatt mint egy naiv kezdő.

itt van vele egy új interjú.

www.origo.hu/itthon/20080924-az-origo-interjuja-horvath-jozseffel-az-ud-zrt-vezetojevel.html

továbbra is érdekelne melyik az a konkurens cég(ek) ami miatt az egész polip ügy begyűrűzött?

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 21:23:00


márpedig Horváth József az NBH főigazgatóhelyettese volt, egykori III/III-as. nem az a halálnaív típus.

CrL 2008.09.25. 21:27:34

úgy tűnik nem volt felkészülve a Laborc korszakra

states 2008.09.25. 21:34:43

Az mindenesetre világos, hogy a Fideszes politikusok nyugodtan eldobhatják a mobiljaikat, az otthoni vonalast pedig kitéphetik a falból. Az NBH-t át lehet keresztelni Szilstasira mától...

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 21:39:33


CrL,

Emlékszel a "titkos és törvénytelen megfigyelések"-re ? Emlékszel a felgyújtott Trabantra ? Szerinted ezek a játszmák most kezdődtek ? Szerinted az UD ártatlan báránykákból áll és Demeter kisebb gazember mint Szilvásy ? Szerinted Kövér egy teljesen normális ember ? Mindkét fél megéri a pénzét.Almássy is, Dávid is, a szocik is, a szadeszosok is, a fideszesek. Mindenki, és ez ordít.

tevevanegypupu 2008.09.25. 21:48:06

Miert lenne egyforma minden politikus? Miert van az, ha az egyik elkovet valamit akkor rogton azt gondoljuk, hogy a masik is olyan? Ki nyerte meg a valasztast ugy hogy hazudott? Es ki hazudott elotte kormanyzas helyett? Ki terjesztette Koverrol a koteles beszedet? Ki erre olyan buszke, hogy el is mondja? Es normalis az olyan aki erre buszke? Senki nem artatlan barany, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki egyforman gazember.

sejk 2008.09.25. 21:57:50

Nagyon kemény. Nekem ez teccett:

"Almássy Kornél mai nyilatkozata egy megzavarodott ember vagdalkozása, amelyből semmi sem igaz. Lelkiismerete nem hagyta nyugodni, összeroppant saját tette súlyától, következményeitől" - írta reagálásában Herényi Károly, az MDF frakcióvezető-helyettese. "Almássy Kornél drámája azt üzeni: senki ne szövetkezzen a politikai alvilággal" - fogalmazott, hozzátéve: az MDF testületei rövid időn belül megvitatják, mit kezdjünk ezzel az emberi drámával.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 21:59:10


Nem minden politikus feltétlenül egyforma. Ebben az ügyben a felek konkrétan mind manipulatív görények. Szinpadias baromságokat beszélnek összevissza, és olyan pocsékul forgatják a szemüket, hogy nem is tudom mire gondolnak.

Általában véve úgy gondolom, hogy egyik 19 másik 20-1, de ez most nem tartozik ide.

tevevanegypupu 2008.09.25. 22:01:29

Mindenesetre jobb lenne ha egyszer mar vegre kiderulne hogy mi tortent. Kerul amibe kerul.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 22:03:40


Most komolyan, "összeroppant saját tette súlyától" "szövetkezzen a politikai alvilággal", milyen stílus ez ? Ki veszi ezt komolyan ? Én pl. egészen biztos vagyok benne, hogy Almássy hazudik. De akkor sem tudom komolyan venni a Herényit a teátrális baromságaival.

CrL 2008.09.25. 22:10:14

JT: sehol nem mértem össze ki a nagyobb hunyó.

Két dolgot tettem csak össze: Laborcot tavaly decemberben nevezték ki, az UD-t vizsgáló NBH vizsgálat év elején indult, azaz ez az egész hadművelet az ő irányítása alatt zajlott.

Ezért vétett hatalmas 'szakmai' hibát önmagára nézve az UD vezetője amikor teljesen nyilvánvalóan a cégét (is) veszélyeztető infókról beszélt mobilon úgy mint egy kezdő és nem számolt azzal, hogy egy új vezetésű NBH rá fog állni és cégére.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 22:14:11


CrL, szerinted mi lenne ha Hayden tábornok külföldi útjáról érdekelne egy washingtoni demokrata képviselő egy magáncégnél ? legális a dolog, de hatalmas botrány lenne belőle.
nálunk meg OK, és kicsit még meg is értem. a szocik is ezt csinálnák hasonló helyzetben.

CrL 2008.09.25. 22:25:33

ó, hát USA 'messzebb' van mint a SZU. Laborc sem a CIA vagy az MI6 tanítványa ;]

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.09.25. 22:36:30

Most mondta egy alak az m1-en:
"..ez egy nyolc hónapos nyomozás eredménye.."
azaz február óta tart. A népszavazás előtt egy
hónappal voltunk, ment a kampány.
Azóta vannak felvételek. )

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.25. 22:44:10

CrL:
"mindenesetre bevallható: a tönkretett UD Zrt vezetője halálnaiv volt. úgy beszélt a telefonálások alatt mint egy naiv kezdő."

Ne hülyéskedjünk már! Egy egykori NBH-felsővezető nyilván tudja, hogy bármikor lehallgathatják és csak olyasmiről beszél telefonon, ami
a., nem kockázatos,
b., esetleg jó is neki, ha rögzítik.

medve2 2008.09.25. 22:48:15

Ez az egész úgy vissza fog hullani az MSZP fejére, vazeg.

medve2 2008.09.25. 22:48:50

Hát, gyerekek, Almássy mégsem egy pöccs?

commontalk 2008.09.25. 22:51:16

Mutassatok már nekem egy videót az MDF székházat megszálló NBH-sokról. Feltétlenül legyen rajtuk jelvény is. Folytatom: az összes MDF-es aki ott volt, Gyurcsány és Laborcz ügynöke, és vigyorogva végignézték, ahogy Almássy megijedt tőlük (NBH-sok) és kiszaladt a hátsó ajtón. Ti megőrültetek?

Eltelt három hét, és nem akadt Almássyn kívül egy tökös ürge sem közülük, aki az első percben világgá ordította volna, hogy micsoda gyalázat történt. Mondjuk ott ült egy idős szakember: Boross Péter is, szerintetek ő is a mai kormány fizetett ügynöke?
Miért éppen ma jelent meg a nyilvánosság előtt Almássy? Ha ezt a rémmesét el tudjátok hinni, akkor ...........nincs mit mondanom. Részvétem.

CrL 2008.09.25. 22:53:25

TuRuL: épp ez az. ezzel szemben mégis sikerült olyan dolgokról 'nyíltan' beszélnie a telefonbeszélgetések alatt ami miatt őt is perelik és simán lejáratható lett a cége.

Alfőmérnök 2008.09.25. 22:59:35

Egy dolgot nem értek Almássyval kapcsolatban: miért nem lép ki? Azaz, ha már rájött, hogy itt ilyen sötét dolgok vannak a háttérben, miért nem hagyja ott a picsába az egészet? Illetve értem én, csak hát ez nekem a jellemének a megítélését nem feltétlenül pozitív irányba befolyásolja...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.09.25. 23:28:41

"Mutassatok már nekem egy videót az MDF székházat
megszálló NBH-sokról. "
videót nem tudok csak fotót:
alkaloida.blogspot.com/2008/09/sertsek-trsasga.html
. )

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.25. 23:30:36

commontalk:
Az MDF választmányi ülésének NBH-s biztosítása már az akkori hírekben is szerepelt, nem most találta ki Almásy. Egyelőre csak egy indirekt utalást találtam rá, szeptember 15-éről:
www.nethirlap.hu/forumengine.php?par=18&topic=8198

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.25. 23:41:53

Na megvan az eredeti hír is, a kapcsolat.hu :) jóvoltából.

„A választmányi ülés egyébként példátlan biztonsági intézkedések közepette zajlott. A Független Hírügynökségnek titkosszolgálati forrásból nem erősítették meg, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal emberei is kivonultak a külvilágtól hermetikusan elzárt épületbe. Ugyancsak meg nem erősített hírek szerint a választmányi tagokkal kikapcsoltatták a mobiltelefonokat, illetve a vételt lehetetlenné tevő árnyékolással látták el az üléstermet.”
www.kapcsolat.hu/index.php?cmd=/public/news/id_18128

Francois Pignon 2008.09.25. 23:42:10

"A választmányi ülés egyébként példátlan biztonsági intézkedések közepette zajlott; a Független Hírügynökségnek titkosszolgálati forrásból nem erősítették meg, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal emberei is kivonultak a külvilágtól hermetikusan elzárt épületbe."
www.hirszerzo.hu/cikk.almassy_belebukott_a_rejtelyes_megfigyelesi_ugybe.79612.html

Ennél többet gondolom sehogy nem lehet megtudni, nyilván nem írják ki magukra, ha nbh-sok is vannak ott.
De az érdekes kérdés az, ki hallgatta le Csányiék beszélgetését és adta Dávid Ibolyának.

states 2008.09.25. 23:55:09

Én amit leginkább nem értek, az az, hogy Szilvási bármelyik politikus telefonját lehallgattathatja, mert ha ez így van, akkor ugyanott tartunk, mint mondjuk 1980-ban. Meg egyáltalán, minek a sok ilyen-olyan ombudsman, minek ezek a demokratikus kulisszák. És főleg, mit várhat a kisember, ha ismert vezető politikusokkal is ez megtörténhet...

CrL 2008.09.25. 23:57:00

a Kéri-kör lehallgatása sem lepne meg ha NBH-s aktus lenne. (Bár ott tényleg bárki felvehette diktafonra is.)

Francois Pignon 2008.09.25. 23:58:54

Aztán meg csodálkoznak, ha egy politikusnak nincs mobilja. ;)

commontalk 2008.09.26. 00:00:50

A Hír TV meg hol a csodában volt? Amióta elindult az igazi církusz, még hangról, eseményről, képről le nem maradtak. Most igen, és mégis hogyan jutottak be az NBH-sok, alagúton? Emberek könyörgöm: olyan nincs, hogy egy legalább kétszáz fős társaságból senki egy mukkot nem szól, majd előkerül az eltűnt, elvarázsolt, feltámadt Almássy és mindenről beszámol. Az MDF választmány után megmutatta az egyik Tv, hogy melyik ajtón ment ki, nem kergették, nem cipelték, csalódott volt. Ennyi. Törődjetek már bele: most is csak eszköz ahhoz, hogy a hatalmas Fidesz buktát takargatni lehessen vele. Apropó megszerezte már az UD vagy Kövér az IP címem? Szívesen elküldöm.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.26. 00:03:24

commontalk:
Mivel is magyarázod, hogy már aznap NBH-s közreműködésről szóltak a hírek a választmányi ülésen?

CrL 2008.09.26. 00:15:20

ez jó:

A Népszabadság értesülése szerint egyébként az ügyészségnek jogi aggályai vannak az UD Vagyonvédelmi Zrt. ellen a Nemzetbiztonsági Hivatal által tett feljelentéshez mellékelt lehallgatási anyagok felhasználhatóságát illetően. Ezért ideiglenesen minden nyomozati cselekményt leállított. Információinkat kormányzati források megerősítették. Az ügyészség nem kívánta kommentálni azokat.

nol.hu/cikk/508381/

commontalk 2008.09.26. 00:17:35

Szilvásy egyetlen politikust sem hallgatott le, csak az NBH, s véletlenül Fideszesekkel beszélgető üzletembereket, nem a politikusokat figyelték ugyanis. Csányi telefonjaira a közelmúltbeli zsarolási kísérlet miatt álltak rá, azt nem sejthette még az NBH sem talán, hogy be fog futni néhány érdekes hívás, pl. a Tomboré, hogy dolgozni kellene az Ibolyára. Viszont nem győzködlek titeket tovább: ha eddig értelmes embereknek ismert vitapartnerek, hirtelen előadjátok nekem a ma született bárányt, és mindent elhisztek, amit ez a láthatóan pánikban nyilatkozó Répássy összehordott, akkor úgyem megyünk egymással semmire. Amikor valaki hótt ideges, akkor mond lehallgatás helyett, felhallgatást. Mindegy is, álmodjatok szépeket, és holnap már 100% népszerűségen fog állni a pártotok, sőt az MSZP- t be is tiltják, a Köztársaság teret felszántják, és behintik sóval, a Vérmező meg úgyis adja magát. Én is jelentkezem, engem is be lehet tiltani, mert hiszek Szilvásynak, Iváncsikot a helyettesét meg kellett volna hallgatnotok: logikus volt, tényszerű, magabiztos. Látszik az egy emberről, ha tudja, hogy a frankót nyomja, Répássy egész este pánikban volt, a Kálmán Olga takarosan kiporolta, Demetert meg már nem is engedik nyilvánosság elé. Áldozza már be Viktor ezt a két versenyzőt, aztán egy kicsit nyugta lesz mindenkinek. Menthetetlenek.

tevevanegypupu 2008.09.26. 00:22:27

Nem kell kikiseregy NBH-snak valakit karonfogva. Eleg az ha ott van a hazban es nezi ahogy kimegy az illeto. A latszatra is vigyazni kell: hogy nezne ki, ha a kapun karonfogva tuszkolna ki egy biztonsagi ember?Es nyilvan a megfigyelt sem fog felorulten az ijedtsegtol tavozni, hogy mindenki lassa. El lehet kepzelni, hogy megfenyegettek, hogy esetleg az otthonat is figyeltek, hogy mondtak par szot a gyerekeirol. Nem akarok egy kemugyet itt elkepzelni, de ezer modja van annak hogy valakit ugy is megbenitsanak hogy hozza sem ernek, sot nem is csinalnak vele semmit. Csak par szot beszelnek vele.
Es a masik kepviselo gondolom nem szorakozasbol talalta ki, hogy elvittek egy ejszakara.
Jol tette Almassy, hogy elmondta ami tortent vele. Meg ha nem is lesz kovetkezmenye, legalabb igy talan attol nem kell rettegnie, hogy bantjak a feleseget, gyerekeit.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 00:26:03

Comontalk, nagyjából ok,
de:
"Iváncsikot a helyettesét meg kellett volna hallgatnotok: logikus volt, tényszerű, magabiztos. Látszik az egy emberről, ha tudja, hogy a frankót nyomja,"
Mondd, színházbérleted is van? Kulka milyen volt III Ricsiként? :)

Francois Pignon 2008.09.26. 00:27:03

Csányit saját védelmében lehallgatták, de a tudta nélkül. ;) Aztán a felvétel valahogy az elnökválasztásra készülő Dávid Ibolya kezében landolt. Logikus és tényszerű, valóban.

states 2008.09.26. 00:42:12

commontalk
"Szilvásy egyetlen politikust sem hallgatott le, csak az NBH..."
Abban a félreértésben leledzel, hogy ez nem a drágajóalbán úr betelefonálós műsora. A többi az stimmel...

commontalk 2008.09.26. 00:51:38

AZ NBH SEM HALLGATOTT LE POLITIKUSOKAT, CSAK VELÜK KAPCSOLATBAN ÁLLÓ ÜZLETEMBEREKET, AKIK RENDSZERESEN BESZÉLGETTEK KÖVÉRREL ÉS DEMETERREL, ÉPPEN NEM AZ IDŐJÁRÁSRÓL.

Azonban: ha kezdeti pozitív benyomásaim ellenére, becses személyetekben, fizetett Fideszes topikolók vagytok, akkor most fejezzük be, mert nekem nincs időm bérmunkásokkal vitatkozni.

Ne erőlködjetek, ez bukta, mégpedig hatalmas.
Ha lelkesedésből vagytok vakok azt is megértem, de ideje lesz ébredni: ismét elsuhan a 2/3-ad, meg a 20 évig hatalmon maradunk stb. A Fideszt mindig az arroganciája, az idő előtti magabiztossága, és óvatlansága teszi tönkre.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 00:54:30

Comm, te tényleg összekevered ezt itt a csintalan betelefonálóssal...

tevevanegypupu 2008.09.26. 01:06:40

Nem kell erolkodni commontalk. Es vegyel be ertagitot, ha igy folytatod a mergelodest baj lesz.(:

commontalk 2008.09.26. 01:08:10

Velem biztosan nem. Fogadnék is veletek, hogy tutii a bukta, de úriember biztosra nem fogad.

tevevanegypupu 2008.09.26. 01:11:31

Annyira szeretned ha megint az Mszp gyozne a valasztasokon? Biztosnak nem biztos, de lehetseges. Azert laudanumot ne igyal ra.(:

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 01:11:51

bukta? azt mi is szoktunk jósolni :(

ja, úriember nem mikolázik :P

Ács Ferenc 2008.09.26. 01:22:01

Alfőmérnök: Almássy azért nem lép ki szerintem, mert nem az egész MDF Ibolyista, csak a Főnénitől függő pártelit igazán, meg a vidéki TT-s frissen nőtt nyúlványok, de azok is üzletileg, eközben a tagság is inkább jobbra húz, és azzal meg lehet keresnivalója AK-nak, mert elég eszes gyerök. Nem lefutott ez a meccs még, ha papírforma is érvényesül időlegesen.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.09.26. 08:38:02

egyelore ma reggelre ott tartunk, hogy az ugyeszseg felfuggesztette a nyomozast. Messze alljon tolem a fidesz mosdatasa, de egyelore itt commontalk az egyetlen aki ezerrel tolja, hogy ez a fidesz szamara bebukas, de szamomra ez nem latszik. Ido hianyaban csak az index.hu-t olvasom, ott nem verik nagydobra az ugyet, ma reggel a fo tema az, hogy Fodor kiegyezett a fletoval. Ha komolyabb botranyszaga lenne a dolognak, akkor az indexen ez vezeto hir lenne.

medve2 2008.09.26. 09:08:47

Most az a nagy kérdés számomra, hogy a Fidesz kézbe veszi-e az ügyet keményen és végigviszi-e. Elő kell szedni megint Mucuskát, Laborc múltját és nem engedni, hogy lekerüljön a téma: polititkailag visszaélnek titkosszolgálati anyagokkal.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.26. 09:11:19


István, mérgezett fa gyümölcsének hívják a problémát az amerikai jogban. és nálunk is hasonló a helyzet.
az ügyészség nem használhat szabálytalanul szerzett bizonyítékot. egy bizonyíték lehet szabálytalan akkor is ha a megszerzése szabályos volt, de egy másik ügyre vonatkozott, nem arra amelyikben használni akarják.

medve2 2008.09.26. 09:18:06

Jo Tündér! Meg az is szempont, hogy titkosszolgálati lehallgatások repülnek az égben.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2008.09.26. 09:20:05

Szilvási tegnap még egy újabb baklövést is elkövetett, a CD-n ugyanis, amit átadott a nemzetbiztonsági bizottságnak rajta van a Csányi-s beszélgetés. Ergo kiderült, hogy a hangfelvételt "honnan fújta a szél" Ibolyka postaládájába.

states 2008.09.26. 09:23:37

Ha jól értem, Laborcz úr, őfelsége titkolt ügynöke a hangfelvételek szerint rendszeresen Moszkvába járt kikapcsolódni, ha már nagyon belefáradt az itthoni hallgatózásba...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.09.26. 09:24:28

"az ügyészség nem használhat szabálytalanul szerzett bizonyítékot"

persze, ez így van, láttuk a filmekben is.
na de kérem, ennek van ám egy olyan lélektani üzenete, hogy:

ezeknek van vaj a fején, de nem voltunk résen, nem tudtuk lefülelni őket. mi jogkövetőek vagyunk, ők meg már megint megúszták.
(és ki tudja még mi derülhetett volna még ki róluk)

és persze mindenki befejezi a történetet magában odahaza.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.09.26. 09:41:51

Az ügy egyértelmű haszonszerző akció, célja a szavazótábor összerántása (egyébként a Fidesz is erre használja, naná), felsejlik a Sötét Mordori Rém alakja, fenyegető zene, farkasüvöltés, villámok.

kendeffybotond 2008.09.26. 09:51:45

Igazad van Medve. Vissza kell ütni és keményen végig vinni. Úgy tűnik, hogy Laborc-Szilvássy és co. nem gondolta végig az egész játékot. Lehet, hogy nem is profik annyira? Az vicces, hogy leállította nyomozást az ügyészség. A Fidesz honlapján fent levő anyagok semmi különöset nem tesznek az ügyhöz. Igaza van Demeternek, ebben a játékban nincs döntetlen. Vita volt a Fideszben, mi legyen ha kormányváltás lesz, teljes csere vagy együttműködni a mostani apparátussal. Na ez az ügy segít a helyes döntés meghozásában.

tevevanegypupu 2008.09.26. 10:02:10

www.hetivalasz.hu/cikk/0809/szilvasy_polip

A Heti Valasz leirja a lenyeget. A legfontosabb kerdes valoban az lenne, hogy ki adta David Ibolyanak a CD-t amivel sikerult aztan kiutni Almassy Kornelt.

Kulonben azt hittem, hogy az ujsagok es az internet tele lesz ezzel az uggyel - marmint hogy tegnap Almassy Kornel elokerult es mit nyilatkozott - ahhoz kepest meglehetosen sovany az anyag. Lehet, hogy azert mert a valosagban tulsagosan nagy falat ahhoz, hogy beszelni lehessen rola?

medve2 2008.09.26. 10:02:11

Én megint arra kényszerülök, hogy mindenkinek elhívjam a figyelmét States hozzászólására: mit csinált végül is Laborc Moszkvában?

medve2 2008.09.26. 10:03:09

Denever! Ezért nem kéne a Fidesznek hagynia az ügyet.

Ferdinand Navarra 2008.09.26. 10:05:06

.. a titkosszolgálat néhány hónapja megsemmisítette azokat a hangfelvételeket, amelyeken Kulcsár Attila (azóta el is ítélt) „bróker” arról beszél, hogy egy bizonyos „Gyurcsányi” majd kihúzza őket a sz…-ból. (www.gondola.hu)

medve2 2008.09.26. 10:05:34

Tevevanegypupu! Ennél több kérdés merül fel. Számomra az a kérdés, hogyan lehet politikailéag visszaélni az NBH összes lehallgatási anyagával. A kérdés az: nem demokráciában élünk?

medve2 2008.09.26. 10:07:02

A törvény kimondja: ha nincs bűncselekmény, az NBH-nak meg kell semmisiítenie a felvételeket. Törvénysértés nincs, és kiszivárogtatták.

tevevanegypupu 2008.09.26. 10:10:05

medves2

Ugy tunik demokraciaban elunk. Az oszodi beszed ota hozzatehetjuk, hogy magyar modra elkepzeltben.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.09.26. 10:14:29

Nostra: erre már nem is tudok mit mondani. Igen, ilyen országban élünk most.

Vidéki 2008.09.26. 10:14:36

Ibolyka a Magyar Demokrata Fórum legdemokratább demokratájának festi le magát. Szerinte az MDF a magyar politikai élet legtisztább pártja, egyedüli az országban, amely teljesen mentes a korrupciótól.
Ehhez képest, amit Almássy Kornéllal, az elnökválasztáson állítólag esélytelen riválisával szemben tett, az gyomorforgatóan aljas. Így sikerült elérnie, hogy „a lóverseny, ahol egyetlen paripa indul” helyzet álljon elő az elnökválasztáson. Nem bírja elviselni az igazi megmérettetést!

Ferdinand Navarra 2008.09.26. 10:18:13

Milosevic ellen kiment vagy egymillió ember síppal tüntetni. Meg kéne mozdulni, mert kinyírnak, elveszik a drága éveinket!

medve2 2008.09.26. 11:01:54

Itt vannak a hangfelvételek. Hihetlen. Ezek mit bizonyítanak. Hallgassátok meg őket: fidesz.hu/index.php?Rovat=10033&Media=5942

Samott 2008.09.26. 11:39:55

Skacok, az most komoly, hogy vezeto fideszes politikusok egy egykori III/III-as cegevel uzleteltek? Vagy ingyen kaptak a jotanacsokat? Raadasul ez a joember komoly pozicioban volt a fidesz kormany idejen? Vagy csak az egykori III/III-as ugynokok a rosszfiuk, a tartoik nem? Hogyisvanez?

Alfőmérnök 2008.09.26. 11:52:32

Ács Feri:
Azért lássuk be, elég vicces, és jól jellemzi az MDFet, meg egykori önmagához való viszonyát, hogy egy jobboldali fordulat lehetőségét(!) is elképzelhetőnek tartjuk. :)

Amúgy értem én, amit írsz, csak nekem akkor is van valami gázos ebben: megfenyegetik - nyilvánvalóan belső emberek nyomására - ennek hatására lemond, de nem lép ki, mert még változhat a helyzet. Tudom, szép hagyományai vannak Magyaroszágon a "belülről történő megreformálásnak", meg az ezen keresztül történő önigazolásnak, csak hát, hogy is mondjam, nekem ez nem teccik, na.
Nem muszáj ám MDFesnek lenni, meg egyáltalán semmilyen párttagnak lenni ma Magyarországon. Ennyiben demokrácia van. Mellesleg az MSZPben is vannak, akik gyűlölik a vezetést. Mi a f@szért nem lépnek ki?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 11:55:58

újabb kérdés Pásztor úrnak.
- bár ő inkább elégedettnek tűnik a Párttal, hogy épp mint a ballib média: a fidesszel fogllakozik folyton, a blogjában :D

Cypriánus 2008.09.26. 12:07:40

Kedves Samott!
a Heti Válasz néhány héttel ezelőtti cikkében, amelyben akémek háborújáról ír, már -előre-megválaszolta a kérdésedet.
A jobboldal is megörökölte a hálózatot, onnnan tudta kiszakítani a saját embereit. Önmagában ez érthető, a MOSZAD se véletlen szervezte be a Führer hű katonáját, Skorzenyt...rá ugyanis a fene se gondolt az araboknál.

Samott 2008.09.26. 12:26:36

Akkor ez megint olyan, az en komcsim jo, a tied rossz dolog? Mindenesetre hiteles nagyon... :)

medve2 2008.09.26. 12:35:04

Almássyt kizárta az MDF:-)

Google 2008.09.26. 12:39:42

Na, az MDF-es eltakarító brigádnak sikerült még egy "borzalmas" képviselőtől megszabadulnia. Vajon mit szól ehhöz a "borzalamas" tagság?

Kizárták Almássy Kornélt az MDF-ből. Biztos, értett a focihoz.

medve2 2008.09.26. 12:48:34

Már csak egy borzalmas képviselő kéne, és frakció sincsen, csak Ibolya marad:-)

Cypriánus 2008.09.26. 12:49:27

Előszőr becsülöm Almássy Kornélt, mint politikust valamire...(mérnökként lehet hogy tök jó, ahhoz nem értek.)

szerintem is ütni kell vasat!!! Ha már botrány, akkor tegyük fel akérdést: Hogy is került a felvétel a kalapok királynőjéhez, a szerény, demokrata Kisvirágszálhoz?

Meg akkor most konkrétam mi vád, azonkívűl hogy tengeri puhatestűek nevével dobálózzunk?

Bárcsak tovább csökkenene az MDF és Schmukkné népszerűsége (már csökkent!) , hátha nem jutnak be..adja Isten!!!!

Alfőmérnök 2008.09.26. 12:52:26

Az előző kommentem első bekezdése törölve.

Naumov 2008.09.26. 12:54:20

Azért urak, ami szép az szép, ezt ismerjük el. Talán magának doktor Torgyán Józsefnek sem sikerült olyan sebességgel kizárnia potenciális ellenlábasait a pártból, mint amilyen eleganciával ezt az MDF most megoldotta. Almássy Kornél is valószínűleg világrekordot állított fel, amennyiben is két héten belül sikerült a totális ismeretlenségből indulva elnökjelöltté, megfigyelési ügy ki tudja milyen szerepet betöltő résztvevőjévé, visszalépett elnökjelöltté, végül pedig kizárt párttaggá válnia. Szóval szép volt demokrata fórum, továbbra is rendíthetetlenül előre a normális konzervatív politizálás útján.

Google 2008.09.26. 13:02:59

Ez nem Fórum, ez piac!

medve2 2008.09.26. 13:04:41

Cypriánus! Kövérrel szemben például az a vád, hogy elment kávézni. Nem elég ez neked. A titkosszokgálaz megőrzött egy felvételt, ahol találkozót beszél meg valakivel. Majd kiszivárog, és a magyar kormány legnagyobb bandítája árnyéktitkosszolgálatról beszél.

states 2008.09.26. 13:06:09

Hát ezért a kizárási sebességért még a néhai MSZMP-t is megenné a sárga irigység. A pártnak vajh milyen szervét sikerült az éjszaka összehívni? Tippeljünk: Dávid Ibolya bejárónőjét, Boross Péter sofőrjét, Herényi szomszédját, és máris indulhat a fegyelmi...

medve2 2008.09.26. 13:06:32

Szerintem vissza kell térni az alapokra. Emlékeztek Mucuskára? Emlékeztek akkor mit műveltek a szocik?

medve2 2008.09.26. 13:07:40

Jó, azért azt lássuk be: az lenne a röhej, ha nem zárták volna ki. Bár így is röhej, vagy inkább szánalmas.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 13:15:54

na, fijjuk akkor most listás volt AK, vagy egyéni a patkóban?

medve2 2008.09.26. 13:18:07

Hány egyéni mdf-sről tudsz?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 13:19:37

már rájöttem:
"a kizárt politikus független képviselőként folytatja majd az Országgyűlésben. Almássy Kornél kizárásával 10 tagúra csökkent az MDF frakciója, a függetlenek száma pedig négy főre nőtt. "
nol.hu

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 13:20:36

+1 fővel nőtt a fideszszel szavazók száma...

ennyit ért el az nbh és ibolya.

medve2 2008.09.26. 13:25:00

Gratulálok. Megfogtad a lényeget. Azon ne gondolkozz túl sokat, hogyan kerül egy nbh-s anyag Ibolyázoz a választás előtt.

Cypriánus 2008.09.26. 13:25:38

Hú, Medve!
Meggyőztél, ez tényleg komoly vád Kövér ellen!!!!
Aki kávézni megy, az bármire képes lehet ...
egy világ omlott össze bennem, lehullott szememről a jobboldali hályog. Most már hiszek a Polipban, a Vérfarkasban, és hogy Őszöd szenvedélyes igazságbeszéd volt,.... -MSZP szavazó leszek. Feri! Feri! Ments meg a barna poliptól! :)
Reakció helyett ezután Népszavát olvasok...

Ferdinand Navarra 2008.09.26. 13:27:48

JÓ HÍR!
Iskarióti Júdás is aláírta a sertés Chartájt.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 13:30:23

medve, ha az mdf-ről van szó, egyre ritkában tudom, mi a lényeg, de avass be...

medve2 2008.09.26. 13:42:24

Na látod Cypriánus! Nem mondhatni, hogy nem vagy fejlődőképes!

Amúgy egy pillanatig se hidd, hogy Fletóék egyik fő hátsó szándéka az volt, hogy erre sokan így reagáljanak. Főlegy egykori saját bázisukban, mely már kezdett kiábrándulni.

medve2 2008.09.26. 13:43:45

Én se tudom, Szamárfül. Csdak annyit állítok, hogy a legfontosabb: hogyan kerül Ibihez egy nbh-s anyag.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 13:45:23

és szted Kövéren vagy Szilvássyn át?

medve2 2008.09.26. 13:52:11

Hát, az NBH felvételei Szilvássyn és Laborcon át mozognak, 6 éve.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 14:01:04

akkor ezt miért írtad? 2008.09.26. 13:25:00

medve2 2008.09.26. 14:02:35

Válasznak szántam arra, amit te írtál.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.26. 14:05:25

Ide is hadd:
Itt van Almassy teljes nyilatkozata
www.hetek.hu/?q=node/20317
Egy reszlet:
"Ezután csak annyit tudtunk Balla Györgyről, az MDF Somogy megyei elnökéről, hogy valaki elvitte otthonról és a családja sem tudta hol van. Egész szombat reggelig nem tudtuk mi történt vele. Később kiderült, hogy családi vállalkozásukba zárás előtt belépett egy fegyveres, kommandós egyenruhát viselő, NBH-s jelvénnyel rendelkező férfi és felszólította, hogy kövesse. Nem vihetett magával semmilyen kommunikációs eszközt, az előbb említett hívást is a fegyveres felszólítására, nem a saját készülékéről bonyolította le. A férfi elvitte egy idegen lakásra, végig vele maradt, ahonnan reggel 6-kor vitte haza, majd a választmányi ülésre vezető úton követték.

Mindezt rajta kívül tanúsítják mindazok, akik ezen félelmetes akció időszakában az esemény helyszínén tartózkodtak. Reggel, mielőtt a végleges döntést meghoztam azt a hírt kaptam – mely, azt hiszem példa nélküli a modern magyar demokrácia történetében –, hogy az aznap szombati Országos Választmányi ülésen megjelentek a titkosszolgálat emberei, fegyverüket láthatóvá téve, headsettel a fülükben. Olyan eszközökkel, amelyek csak egy ilyen szervezet birtokában lehetnek. "

CrL 2008.09.26. 14:21:27

Futó Barnabás az UD Zrt ügyvédje igen busy lett hirtelen:

Az MDF frakciójából kizárt politikus azzal bízta meg Futó Barnabás ügyvédet, hogy az elmúlt hetekben vele szemben aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelenős érdeksérelmet okozó rágalmazások, valamint magántitok jogosulatlan megszerzése miatt tegye meg a szükséges jogi lépéseket.

medve2 2008.09.26. 14:26:15

Azért érdekes helyzetbe került az MDF!

plastik02 2008.09.26. 14:27:53

azért Futó Barnabás eddigi ügyfeleinek listáját érdemes fellapozni...

medve2 2008.09.26. 14:31:27

Az ügyészség még sem függesztette fel a nyomozást.

medve2 2008.09.26. 14:32:52

És el kezdtek nyomozni Almássy feljelentése alapján is. A jogi helyzet fokozódik!!

plastik02 2008.09.26. 14:33:07

pár kérdés:

- miért tűnt el Almássy két hétre?
- miért nem jelentették már előbb az elrablást, az NBH-s fenyítést a rendőrségen?
- miért állna érdekében egy NBH-snak, hogy felfedje NBH-s mivoltát? arról nem is beszélve, hogy sem egyenruhájuk, sem jelvényük nincsen, amit Almássy felismerni vélt.
- miért buzdított először Dávid Ibolya melletti szavazásra, miután lemondott az elnökjelötségről?
- miért ez a családofenyegetős, testőrökkel járós sztori? véletlenül sem felhajtás gondolom.

medve2 2008.09.26. 14:35:49

Plastik!k! Azért a fő kérdés: hogyan került a választás előtt egy NBH-s anyag Ibolyához. Nem gondolod?

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.09.26. 14:35:53

plastik02!

Első kérdésedre azt válaszolta, hogy ezalatt szervezte meg a védelmét (fizikai és jogi).
Utolsó előtti kérdésedre azt sejtem, hogy valakivel sakkban tartották addig, amíg nem mond le. Utána pedig ld. fent, jött rögtön az alámerülés.

Zetek 2008.09.26. 14:43:03

Kevés gusztustalanabb alak volt - már beszélhetünk róla múlt időben - a magyar politikában, mint A. Mindig érdekes, hogy az ilyen alakok, akik korában békésen irtogatták a konkurenciát, ha sorra kerülnek, milyen érzékenyek lesznek hirtelen.
Az igazi kérdés, miért hitte A., hogy legyőzheti Ibit? Szálkásvili győzelmi esélyei is jobbak voltak, mint Kornélkáé.

plastik02 2008.09.26. 14:51:30

most már legalább ismeri az egész ország, ennek pedig majd hasznát veheti a Fideszben, mikor átigazol a fél év lejárta után.

Google 2008.09.26. 15:05:36

És tessék mondani az Egymásért - egy s másért alapítvány ügyeiről, nemzetbiztonsági kapcsolatairól mit tudunk? Halad a nyomozás?

Galambos is megmondta, árt az országnak, amit a nemzetbiztonsági hivatallal művelnek. Na, de kit érdekel ez? Már a kormány oldaláról, kérdezem.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.09.26. 15:18:00

mielőtt helytelenül rögzülne: van nbh-s jelvény!
(ha igaz a történet, ebben az esetben a megfélemlítés
és a meggyőzés érdekében használhatta, ha használta
az illető, nyilván egyébként ritkán kerül elő. Illetve lehet,
és egyáltalán nem volna ez meglepő, hogy "ál nbh"-sokkal
dolgoztat az nbh, ha piszkos munkáról van szó. )

Zetek 2008.09.26. 15:23:53

Plastik2! Ki a picsának kell egy A.? Már átvettek egy csomó hülyét feleslegesen onnan - pl. a lakitelki hülyegyerek.

Cypriánus 2008.09.26. 15:35:15

Szerintetek lehet plüsspolipot venni?!
Úgy szeretnék egyet. Plüss(vér)farkasom már van...:)

Bummer 2008.09.26. 15:52:07

Én arra szeretnék választ kapni, hogy országgyűlési képviselőket szabályosan lehet-e lehallgatni, és a lehallgatást nyilvánosságra hozni. Tudom, hogy nem Demeter és Kövér volt a lehallgatás célpontja, de ha én beszélek valakivel, akit lehallgatnak, nem hiszem, hogy az én beszédem tárolható, elővehető, nyilvánosságra hozható az engedélyem nélkül.
Azt is szeretném tudni, hogy nem államtitoksértés-e véletlenül, ha egy lehallgatást nyilvánosságra hoznak.
És elfogadható-e, hogy az NBH egy lehallgatott beszélgetés nyilvánosságra kerülését azzal véd, hogy nem az NBH-tól szivárgott ki, bár ők is lehallgatták, viszont kurvára nem érdekli, hogy akkor hogyan.
Egyébként roppant meglepő, hogy kizárta Almássyt a TT az MDF-ből :-)))

plastik02 2008.09.26. 15:52:46

én nbh-s forrásból tudom, hogy nincs jelvény meg egyenruha, dehát nyilván ők hazudnak gloire pedig szakért...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.26. 15:53:40

plastik02:
Igazolványuk van.

plastik02 2008.09.26. 15:55:35

bummer: a beleegyezésükkel hozták nyilvánosságra raáadásul a Fidesz honlapján...
épp ez az ügyes húzás. náluk (a Fidesznél) van még ezenfelül 27 felvétel, amit csak akkor hoznak nyilvánosságra, ha a rajtuk szereplők beleegyeznek (ergo soha), ezzel a 3 (az egyik 3 felé van szedve) alibi felvétellel meg úgy tesznek mintha szűz lányok lennének.

plastik02 2008.09.26. 15:56:22

turul: ez remek. és?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 15:57:43

annyira titkos a Cég, h nincs jevény, meg igazolvány?
:D
és lézer-e a csúzlijuk?

Cypriánus 2008.09.26. 15:58:12

Kösz Szamárfül!
Benned mindig megbízhatok.
Akkor ott van plüsspolip? De olyan aranyos fajta kéne.!
Az unokaöcsémnek van egy szivárványszínű mosolygós, tényleg helyes polipja, de nekem inkább egy valósághűbb példány kellene.
Jól ellenék vele pl. egy Országházmakettet fon át ölelő plüsskarjaival , vagy átgázol egy Ibolyamezőn, és jókat játszanak a Plüssvérfarkassal, meg egy kötéllel, a jeges Dunaparton.

Sokkal édibb, mint amit most az mszp-propaganda nyomat, és amúgy pont ugyanannyi értelem és valós történet volna benne.
Ezt legalább a kisgyerekek komálnák, a "Mazsola és Tádé" helyett lehetne a "Cuki Vérfarkas és Rózsaszín Polipja" című filmet adni 0-3 éves korosztálynak. :)

az aranyos gyerekfilm helyett kénytelenek vagyunk beérni a mozikba került " Náci Vérfarkas és Polipja " című , költségvetési keretből készült fossal, amit Szilvásy rendezett.(korábbi elsőfilmes próbálkozásai: "A nagy Molotov-koktélparty, avagy a magyarok nyilai " szerintem silány volt vígjátéknak, a "sírból kiszálló Kádár" horrorfilm is kifejezetten gyenge volt, a közönség és a szakma szemében is megbukott. )

Cypriánus 2008.09.26. 16:06:06

Köszi!
egész jó kis polip! :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 16:07:12

Kilfenora találta.

kár h plüss parlamentet már bizti nem találunk....

Cypriánus 2008.09.26. 16:27:49

valahogy megoldjuk. Szeretném leforgatni a bábfilmet! :)

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.26. 16:33:35


Almassy alelnok, budapesti elnok.. Azt mondja, hogy o marpedig resztvesz a part orszagos gyulesen es kesz. Ebbol hirig lesz.

medve2 2008.09.26. 16:33:53

Google! Az a legaranyosabb, hogy most, hogy rájuk hullik az egész, hírtelen aggódnak a szolgálatokért. Amikor törvénytelenül lehallgatnak ellenzékieket, ezt elfelejtették. Kezdekl bepipulni.

medve2 2008.09.26. 16:37:27

Bummer! Ha képviselőt lehallgatsz, mert lehallgatott személlyel beszélnek, ez nem törvénytelen. Viszont ha nincs bűncselekmény, akkor meg kell semmisítened a felvételt. Kövér megbeszél egy találkozót, nem bűncselekmény, ezért meg kellett volna semmisíteni, majd pedig értesíteni az esetről. Így szól a törvény. Ehelyett Szilvássy elkezd velük politizálni. No meg Ibolya is. Ez az igazi botrány.

medve2 2008.09.26. 16:38:40

Plastik! 4 évvel ezelőtt egy NBH-s tiszt elvesztette az igazolványát a Magyar Szigeten. Volt is belőle botrány. Tehát ne csinálj úgy, mintha ez jó védelem lenne.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 16:39:01

:)))))) hajrááá!

nézz szét a Fidesz székház szuvenyírboltjában...
votl erről 1 Rea.-poszt, de nem találom...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.26. 16:40:07

ez erre ment: Cypriánus 2008.09.26. 16:27:49

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.26. 16:46:00


Kedves medve2,

Azt irod, ha nincs buncselekmeny meg kell semmisiteni a felvetelt. Ez benne van a nemzetbiztonsagi szolgalatokrol szolo 1995. evi CXXV. torvenyben ?
Nezem a torvenyt, az 50. es 60. paragrafust es nem talalom, ott van a torlesi kotelezettseg leirja. Szoval, melyik paragrafus alapjan allitod amit irtal ?

Cypriánus 2008.09.26. 16:51:05

ha az MDF és Schmukné Kalapos Dögvirág népszerüsége beledöglik a botrányba a választásokon, (nem érik el az 5%-ot) már volt valami jó az egészben.

states 2008.09.26. 18:15:22

Politikai alvilág. Még Antall József honosította meg ezt a kategóriát a magyar közéletben, pedig még csak nem is hallott valószínűleg Gyurcsányról. Mindenesetre sokat mond az akkori állapotokról, hogy Szilvási már alatta is az államtitkárságig jutott. Gyurcsány az általa összeválogatott gárdával Verestől Szilvásiig mindenesetre kriminalizálta a magyar politikát, nincs az a kockázat, amit ne vállalnának fel a hatalom megtartásáért. Az is az utóbbi napok figyelemre méltó fejleménye, hogy Dávid és asztaltársasága aljasságban és gátlástalanságban mindenképpen felnőtt Góliát mellé. Hiába no, a hatalom az akkor is hatalom, ha egy parlamenti gittegylet elnökségéről van szó...

barang 2008.09.26. 18:15:51

Kedves Jo Tunder,
arra meg emlekszel, hogy a nyirfa-ugyben milyen paragrafusra hivatkozva hajinottak ki Földest? medve valszeg arra paragrafusra gondol.

medve2 2008.09.26. 18:18:32

Jó Tündér, meg nem mondom milyen paragrafus, mindenestre az a paragrafus, amely alapján megsemmisítették Kulcfsár lehallgatásának azt a részét, amikor gyurcsányiról beszélt. Tegnap ezt az Estében is elmondták, hogy ezeket meg kellett volna semmisíteni.

CrL 2008.09.26. 18:45:02

csak kiderült a konkurens cég neve is

Graziano 2008.09.26. 19:10:46

Azér ez vicces ez az igazolvány dolog. Minden magára adó nbhs tiszt, amikor megy baszogatni az köztisztviselőket a c-típusú átvilágítás során úgy kapja elő a bőrtokos igazolványát, mint a sicc. Ugyan mi alapján beszélne bármelyik szomszéd kukkoló az illetékesről, ha a kőzeg nem igazolja magát....
Mitőbb az igazolvány felmutatása lehetővé teszi számukra, hogy még egy közlekedési rendőrségi rutinellenőrzést is kikerüljenek, amennyiben épp feladatot látnak el. Szóval ki van ez találva. Max nem úgy néz ki, mint Moulder ügynök felpnije, de hát ők sem néznek úgy ki persze... Ennyi hazugságot egy ennyire nyilvánvaló dologról...

Graziano 2008.09.26. 19:18:54

És ha már olyan szuper igazolványnélküli deep undercover széplelkű ügynökökről van sző, akik csak úgy rejtőzködnek a társadalom terroristák által behálózott szövetébe, ilyen olyan identitásokba bújva, ahogy azt a sorozatokban is látjuk, akkor igazán nem lehet probléma egy egyenruhát leakasztani és abban jól megfenyegetni vkit.
Talán van arról törvény, hogy ezek csak ronda, két számmal nagyobb vagy kisebb, kétsoros öltonybe, amit kigombolva hordanak úgye, öltözhetnek?
Egy szoci államtitkár elindít egy bazi nagy hazugságot és a fél ország nyalja, falja.

CrL 2008.09.26. 19:20:28

voytek, önmagát rabolta el Balla, Almássy pedig hallucinál mindenfélét, nem tudtad?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.26. 19:46:55

medve2:
Mivel az általad hivatkozott tényállás polgári jogi, azon belül is a személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jog körébe tartozik, valami ilyen jogszabály körül kell keresgélni. Elsősorban az alkotmányban. A Be. (büntető eljárás)-ban is megsemmisítik a fényképeket és levett ujjlenyomatokat, ha kiderül, hogy a gyanúsított nem bűnös. Akár bizonyítottság, akár bűncselekmény hiányában szűnik meg ellene az eljárás.
Nyugodtan hagy rá a spanodra, tundi-bundikere, mert egy tudatlan ökör.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.26. 19:55:36

voytek:
Az emberek nagy többsége fél a rendőröktől. Egy 70-es táblánál, ha a külső sávban 40-nel, vagyis járőr sebességgel rendőrautó közlekedik, autó nincs, aki meg merné előzni. Hiába szabad 70-nel menni, hiába van minden rendben a kocsival. Ahogy itt ostobán pampogsz, téged is egy ilyen baszari majomnak látlak. Ha odamennék a szaros Suzukid mellé, előkapnám a plasztik jogsimat és a 9mm-es gázpisztolyomat, és rád ordítanék, hogy "NBH, feküdj!", azonnal engedelmeskednél. Én meg nézném, ahogy a nadrágod mellett hirtelen nedves lenne az anyaföld.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.26. 19:56:02


Én kérdeztem valamit. Azt, hogy mikor kell személyes adatokat törölni a tövény 50. és 60. paragrafusában van leírva és ott mintha ez nem lenne írva. Értem, hogy itt háború van, és ha ez kell, nagyon szivesen leírom, hogy egészen biztosan a szocik valami elképesztő dolgot csináltak és még sokkal többször. Jó ?Mégegyszer kérdem, miért is kellett volna ezt a felvételt megsemmisíteni ? Tényleg nem tudom. El tudom képzelni, hogy Répássynak igaza van, csak szeretném tudni, hogy miért.

plastik02 2008.09.26. 20:00:52

" medve2 2008.09.26. 16:38:40
Plastik! 4 évvel ezelőtt egy NBH-s tiszt elvesztette az igazolványát a Magyar Szigeten. Volt is belőle botrány. Tehát ne csinálj úgy, mintha ez jó védelem lenne. "

mutasd meg hol írtam le hogy nincs igazolványuk!

egyébként ha meg bárhonnan leakaszthatott egy egyenruhát akkor kérdem én nem lehetséges e, hogy bárki, mondjuk egy mezei csősz is leakasszon egy egyenruhát és hasonlóképpen járjon el? ehhez azért nem kell NBH-snak lenni. Almássy sztorija túl sok helyen sántít...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.26. 20:04:34

medve2:
No, felhívtam egy kollégát. Az ombudsmanról szóló törvényben szabályozzák, de alapvetően Alkotmányban rögzített. Nézz utána az adatvédelmi biztos honlapján!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.26. 20:12:13

jo tunder:
Nem kellett megsemmisíteni. Még nem. Amikor a nyomozás a végéhez ér, akkor kell. Addig a nyomozást felügyelő ügyészség hatáskörébe tartozik az ügyben keletkezett minden bizonyíték. Miután több beszélgetés nem a gyanú alapjául szolgáló cselekmény vagy vélt cselekmény része, ezért azokat át kell adni az ügyészségnek, és megőrizni. Felhasználni azt nem szabad. Kiszivárogtatni meg pláne nem szabad.
És amikor ti, baloldaliak elbagatellizáljátok a most zajló ÁVH-s nyomulást, gondoljatok csak arra, hogy 2 éven belül titeket is érhet hasonló inzultus, és akkor nem hivatkozhattok semmire, mert ezt most elfogadjátok. Ez egy kibaszott bumeráng.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.26. 21:02:13


Falafelke,

dr Hegedűs Éva fizikus bátyjaként azonosítottad magad hegedus@mka.kfki.hu, majd fenyegetsz ? :)) Cicatücsök, ezt nem kellene.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.26. 21:20:08


Kedves medve2,

A Kulcsár féle kazetták törlése idején Tóth Andrásnak hívták a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkárt, érdekes figura volt, azt mondják.
Gondolom azért törölték a felvételeket mert kínos volt valakinek. 2005-ben történt a dolog ha jól értem (próbáltam utánanézni).

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.09.26. 21:30:56

CrL,

mi van, ha az Almássy szálat csak hozzácsapták, egy kicsit polgáripolipoznak, de a cél a Csányi-szerverek megszerzése volt?
Mi meg ezen a nyomorult Almássyn rágódunk, akik csak azt kapta, mint Rajk az elvtársaitól.

CrL 2008.09.26. 21:38:10

tölgy, olvassa el az indexes cikket, nem véletlen van most toppon:

index.hu/velemeny/jegyzet/prover3603/

én is azt hallottam pár napja, hogy azért robbant ki a balhé mert ki akarták ütni az UD Zrt-t (ami sikerült) egy másik csődbe ment (nem ellenzék közeli) biztonsági cég (Proware) miatt. A többi, Almássy, polip szál pedig kapóra jött politikai célokra.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.26. 21:48:56


tölgy,

Nem kizárható. Csányi az elsőszámú magyar oligarcha, és lehet, hogy figyelmeztetni akarták, hogy picit vegyen vissza. Almássy Kornél kissé khmm fontatlan embernek tűnik ahhoz, hogy egy ilyen ügy centrumában legyen. Minden elképzelhető. Csányi is megéri a pénzét (elég sokat) amúgy, az UD is, de az is édescuki ahogy szinte hivatalos formában szivárogtat az NBH (kedves NBH, tudom, hogy soha nem tetszene ilyet csinálni, csak viccelődöm és reszelgetem a körmöm)

Francois Pignon 2008.09.26. 21:50:49

Pont akkor sikerült belenéznem a péntek8-ba, amikor Csermely felvetette, Almássy is megszavazta Lezsákék kizárását. Nem tudom, hogy volt ez, talán valaki utánanéz ennek.
De engem nem rendítene meg, megnézhető, én a Dávid-Almássy deathmatch kirobbánasako is azt kommenteltem először: "csak egy kávét kérek", nem tartom sokra őt sem.

A mai MDF-ről mindig ugyanaz jut eszembe. Amikor az addigra már kizárt Lezsák beszélt nem olyan rég egy fórumon, és elmondta, mit hogyan képzeltek akkor, és mivé lett a pártjuk, és az én egykori kedvenc tanárom, aki az MDF alapító tagja volt, erre váratlanul hangos sírásban tört ki.
Ez tud csak eszembe jutni ma az MDF-ről, az a hirtelen csendből feltörő zokogás.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.26. 21:52:42

Teljesen meg vagyok döbbenve.

Az egész ügy nyilvánvalóan átláthatatlan, és nem is fogjuk soha az igazságot megtudni, megjegyzem, jobb is.

De hogy értelmes emberek hogy tudják bevenni ezt az Almássy-féle fantasztikus történetet... ? Rossz dolog az elvakultság.
Elképesztő.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.09.26. 21:57:42

CrL,
az Indexes cikk tényleg jó.
A Proware egy lehetőség. De van olyan befolyásos, hogy miatt rámozdul Szilvásy?
A Csányi és általában a jobboldal gazdasági hátterének megismerése talán fontosabb nekik, ezért már érdemes belemenni egy NBH akcióba.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.26. 22:20:52

jó tunder:
Fenyegetlek???? - Netán fenyegető a szellemi fölényem? Nos, ezen nem csodálkozom. Kár, hogy különösebben büszke nem lehetek a teljesítményemre, mivel te viszont átlagon aluli képességekről teszel tanúbizonyságot, így felülmúlni téged nem kunszt. Most kellemetlen helyzetbe hoztál. A továbbiakban nem froclizhatlak, mert az rám nézve lenne ciki. Áthelyezed a virtuális vitát a való világ dimenziójába? Normális vagy, nyomorult cestoda?
Egyébként a húgommal 6 éve nem beszélek, és soha az életben nem is fogok többé. Már előtte is csak az öcsénk miatt békültem meg vele rövid időre. Évi nem fizikus, hanem anyagkutató. A kettő közötti különbség jelentős, de ezt te nem értheted. S bár nem vagyunk szerető testvérek, eredményeit elismerem. Magamat nem neveztem soha a dr. Hegedűs Éva bátyjának. Én dr. Hegedűs Béla Vagyok, akinek van egy Éva nevű húga. Az iwiw-en keresd a Stego becenevet. Nézd meg jól a képem, mert hamarosan fel kell ismerned a valóságban is! Ha azt szeretnéd, hogy a virtuálisról a valóságosra váltsunk, ám legyen. Aztán ne engem hibáztass, ha nem úgy sül el, ahogy szeretnéd.

Bummer 2008.09.26. 23:25:50

Miért olyan hihetetlen, hogy Almássy úgy érzi, a titkosszolgálat kavarja a szart, ezért megkeresi a volt NBH-sokat, hogy ugyan, mondják már meg, mi a franc van?
Ezek után kiderül, hogy a titkosszolgálat tényleg kavarja a szart, hiszen lehallgatásokat végez.
Ezek után nem vizsgálják, hogy hogy kerül Dávid Ibolyához a lehallgatott telefonbeszélgetés.
Lehet, hogy Almássy sztorijának egy része kitaláció, de az a része a sztorinak, ami a két oldal között konzisztens, bőven elég ahhoz, hogy igazolja: pártpolitikai célokra használják a titkosszolgálatot.

tevevanegypupu 2008.09.26. 23:38:14

Ha Almassy tortenete nem igaz, akkor tenyleg beteg ember lehet. Mert epelmeju ember ilyen dolgokat nem hazudik. Egyreszt mert orult nagy problemat zudit ezzel sajat magara es a kornyezetere is meg akkor is - sot - ha a tortenet igaz. Hat meg mekkorat ha csak kitalalta. Harmincvalahany evesen lett az MDF elnokhelyettese. Nyilvan tajekozott abban a vilagban amirol kivulallokent csak talalgathatunk. Es valoszinuleg nagyon jol tudja mi var ra, ha nem kepes kiharcolni az igazsagot. Nemcsak az NBH-val all szemben, hanem egy nagyon elszant csoporttal is, akik a hatalom kozeleben akarnak maradni es mindenre kepesek. Mar bebizonyitottak.

Bummer 2008.09.26. 23:41:59

A jelvényről, egyenruháról. Szilvásy lényegében ELISMERTE, hogy Ballánál az NBH járt, hiszen nem azt mondta, hogy nem az NBH járt Ballánál, hanem hogy
1. az NBH-nak nincs egyenruhája - ez igaz, de Balla is azt mondta, hogy kommandós egyenruha volt, és az NBH nyilván nem kizárólag öltönyös Smith ügynökökből áll
2. nincs jelvénye - ez igaz, de igazolványa van az NBH-soknak
3. nincs fegyverzete - aha, jól is nézne ki Jack Bauer fegyver nélkül. Persze az NBH-nak, mint szervezetnek nincs fegyverzete.
4. nem tud telefonbeszélgetéseket blokkolni - és? Ki mondta, hogy az NBH blokkolta?

Szóval Szilvásy védekezése teljesen nevetséges. DE TEGYÜK FEL, HOGY SZILVÁSY IGAZAT MOND!
Ha én politikus vagyok és elrabolnak egy kritikus helyzetben, akkor az NBH vezetőjének az a dolga, hogy engem hazugnak bélyegezzen vagy az, hogy megvédje például Almássy Kornél családját és kiderítse, ki van a háttérben?
Miért van az, hogy a politikusok biztonságos munkavégzéséért felelős NBH (emberek, parlamenti képviselőket fenyegetnek!) semmit nem tesz, még csak fel sem merül, hogy ha van ilyen fenyegetés, akkor az NBH legalább vizsgálja ki! Hogy lehet ezt annyival elintézni, hogy hazudik?
Ha Szilvásy azt állítja, hogy hazudik Almássy, akkor ez vagy azt jelenti, hogy megfigyelik (tehát nem hazudik) vagy azt, hogy nem figyelik meg, de ekkor nem is tudhatják, hogy hazudik-e és ki kellene vizsgálni.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.27. 00:09:00


Falafel,

A jóédesanyukáddal szórakozz, aki nagytestű háziállatokkal üzekedett a Külső-Ferencvárosban. Elég volt belőled, majomparádé.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.27. 08:47:33

A tisztánlátást némiképp elhomályosítja, hogy Almássyban most sok jobboldali barátunk azt a tiszta tekintetű ifjút látja, akiben látszott az igyekezet, hogy kiragadja az MDF-et Ibolya hatalmából, és majdan a jobboldali egység ölelő karjaiba vezeti. A különösen rajongó jobbosok hajlamosak arra, hogy egy ilyen romantikus történet felsejlése nyomán elérzékenyüljenek, és automatikusan hitelt adjanak mindenféle lenyűgöző históriának, amiben csupa fekete-fehér jellemek szerepelnek.

Több okból sem hiszek ebben a változatban. Egyrészt Almássy nem az a kaliber, aki egy Dávid Ibolyával és egy Boross Péterrel szemben egyáltalán bele tudna rúgni a labdába. Másrészt benne van az MDF vezetésében, túl vagyunk a 2006-os választásokon, fentebb pedig csúnya dolgokat írtak azért őróla is. A belülről bomlasztó póza meg... Azt inkább hagyjuk.

Egy ember megfélemlítését nem kell NBH színekben végezni, bizonyára számtalan módon meg oldani ezt a feladatot. Ha az NBH ezt tette, akkor valaki módfelett amatőr módon járt el, és ez nagyon valószínűtlenül hangzik.

Írtam már: polip nem kell okvetlenül legyen. Elég, ha sokan azt hiszik, hogy van, és félnek tőle.

Almássy egy dolgot mindenesetre elért: az élénkebb fantáziájú jobbosok most félhetnek. Egy csomóan nem mernek majd munkahelyen, társaságban, helyi közösségekben politikáról véleményt nyilvánítani, a balos kemény mag pedig újult lendülettel cigányorbánozik majd.

Gratulálok.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.27. 09:28:03

Nocsak, gabikám, hirtelen visszakoznál? Ezt elkúrtad, mint a bálványod. Egyébként tetszik a stílusváltásod. Ez illik hozzád.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.27. 09:38:16

Elpet:
Azt hiszem, 2006-ban, de még az első Gyurcsány kormány idején vezett be az operatív állapotot a menzetbiztonságban. Ez akkor hír volt, de az emberek gyorsan felednek. Az operatív állapot értelmében MINDENKI sms-e, e-mail-je eltéríthető, duplikálható külön ügyészi vagy bírói engedély nélkül. Az operatív állapot előtt bárminemű lehallgatáshoz külön bírói vagy ügyészi engedélyre volt szükség. Nagyjából 100 gépkocsi járja az országot, és a megadott kódszavak mentén folyamatosan "hallgatózik". Amikor olyan beszélgetésre akad, ahol felbukkannak a kódszavak, a beszélgetést rögzíti. A kódszavak eredetileg a terrorizmusra utaló szavak voltak, de gyanítom, mostanában a belpolitikai síkon értékes információkra utaznak NBH-ék. Ezért nem a "bomba" a kódszó, hanem mondjuk "dávid ibolya". És nem kell bemenniük az épületbe poloskát elhelyezni, hanem kényelmesen, az autóban ülve és haladva tehetik meg. Egyszer sétálj el a Törökvész-Gábor Áron kereszteződésbe, és lesd meg, milyen autók jönnek ki-be az NBH-nál.

states 2008.09.27. 10:46:56

Elpet
Ahhoz képest, hogy szerinted Almássy Dávidhoz és Boroshoz képest labdába sem rúghatott volna, akkora pánik tört Almássy bejelentésének pillanatában Ibolya környezetében, hogy csak na, és ami láthatóan azóta is tart, lásd kizárásának körülményeit. Persze így már minden nagyon egyszerű, mert nem is fogjuk megtudni soha, hogy mekkorát rúghatott volna abba a bizonyos labdába...

medve2 2008.09.27. 10:54:07

kedves falafel. Köszi. Én nem vagyok jogász, ezért nem tudom pontosan idézni.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.27. 11:14:58

Jo Tunder · eg.nol.hu 2008.09.26. 21:20:08
gyerekek, ma hol van ez a TóthAndrás?! pedig jó káder volt..

Pelso.. 2008.09.27. 11:50:12

Mégis , mit hitt Almássy, koronát tesznek a fejére? Volt egy kivitelezhető terve, ennek érdekében naná hogy keresett szövetségest, (ki is használt fel kit...?), az ellenfél megneszelte a tervet, azonnal hatékony ellenakciót szervezett, a történetnet lényegi részének vége. Az ügy Bármely s Összes szereplőjének, érintettjének szerecsenmosdatása akár máshol, akár itt, - nevetséges.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.27. 12:14:13


Szamarful,

A Falafel nevu figura mas forumokon orvosnak adja ki magat, kulonbozo emberek nevevel el vissza kapcsolatokat keres, elsosorban szelsojobboldaliakkal. A'lidentitasok tomeget konstrualta meg az iwiwen, es blogokban. Rendszeresen rajtakapjak az aliasait amikor orult baromsagokat beszel, mindenfele furcsa gyanus indokokkal menti ki magat. En nem vagyok pszichiater, es nem tudom neked megmondani, hogy egy NBH-s tiszt akar beepulni a szelsojobboldali csoportokba vagy siman egy Kundu-szeru nyomorult szorakozik. Ez az "operativ allapot"-os kurucos baromsag mindenesetre figyelemremelto. En nagy orommel olvastam el azt amit ti, mondjuk te, vagy tolgy, vagy mas itteni emberek irtatok, elgondolkozom rajta, agyjateknak, pihenesnek, az ido kulturalt elb.szasanak megfelelt. De itt a sima emberi szanalmassagnak, a gonoszsagnak, es az elmebetegsegnek latom valami egeszen gusztustalan kevereket, ami mar nem vicces. Bye.

Rényi Alfréd 2008.09.27. 13:29:08

>>En nem vagyok pszichiater
nem, Tündike, te a másik oldalon vagy. Nem jó sport a bumeráng, majd rájössz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.27. 14:41:44

Vásárolni voltam,vettem Magyar Nemzetet. A címlapon Almássy Kornél egy lapáttal, miszerint őt lapátra tették. El kellett olvassam a szöveget, hogy szellemesnek szánt antréjának jelentését megértsem. Mindenestre elég szíjjártópéteresre sikerült. Ügyelhetnének kicsit, hogy ne ennyire egy kaptafára menjen minden.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.27. 15:32:42

jo tunder:
Össze-vissza hazudozol. Soha nem adtam ki magam orvosnak, mivel nem vagyok orvos. Más fórumra, az RTL Klub fórumának szétbombázása óta nem írok. Ott 99. év végétől, 2006. év elejéig írtam. A nicknevem Stego volt. Ezért a becenév az iwiw-es adataim mellett. Nem kellett sok időt rád fordítanom, hogy kiderüljön, egy mentálisan retardált barom vagy. Kaptál két virtuális pofont, és azonnal dühöngő őrültté váltál, aki a másikat a családtagjain keresztül fenyegeti. Tudod, debilke, számomra nem kérdés, hogy bármely térfélen kibelezem a hozzád hasonló játékmacikat. Ezért hibáztál, amikor nézeteltérésünket átrángattad a valóság szövetének innenső oldalára. Így nem a jo tunder nicket bombázom szét néhány jól irányzott mondattal, hanem a mögötte megbúvó szarevő kis pöcsöt, aki úgy vélte, hogy az ismeretlenség homálya mögött megbújva bármit megengedhet magának. Nyilván jól megnézted, ki vagyok, így tudhatod, hogy nem csupán szellemileg, de fizikailag is fölötted állok. Miután erkölcsi muníciód nincs, minden adott ahhoz, hogy egyszer, s mindenkorra eltakarítsalak innen. Alig hiszem, hogy akad itt olyan ember, aki közösséget vállal veled abban a misszióban, amely nem szól másról, mint arról, hogy tehetetlen dühödben a vitapartnered valós életében vájkálj, a családját gyalázva, kipellengérezve végy elégtételt a virtuális személyedet ért inzultus miatt. Egy jellemtelen tróger vagy, egy pária. Ne várj könyörületet!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.27. 15:41:19

falefal, megérdemelnéd, hogy a szádra üljön a smukkandor.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.09.27. 15:48:14

Tisztelt Hölgyek és Urak!

Nem-e lehetne-e ezt vitát abbafejezni?
Elején szórakoztató volt, de mán nem az :(

Rényi Alfréd 2008.09.27. 15:59:47

Jó Tündérke a saját fegyverének esik éppen áldozatul.

plastik02 2008.09.27. 17:20:19

index.hu/video/2008/09/27/mdf_almassy_kornel/?p=0

hát ez! :D mindennek a legalja. ez a fontoskodó pattogás.

medve2 2008.09.27. 17:52:45

Egy biztos: Falafel és segédmásai folyamatosan megpróbnálja szétvetrni a fórumot.

medve2 2008.09.27. 17:56:42

Figyeljetek! A szavazati arányok Dávid Ibolyára ciki. Eleve a küldötek egy jelentős része nem volt itt, és itt is csak a szavazatok kétharmadát kapta meg. Ez tanulságos.

Google 2008.09.27. 18:20:53

Azért a kopasz bőrkabátosok megjelentek az elnökasszonyválasztáson is!
Vajon nem felejtették ott az igazolványaikat, par hasard?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.27. 18:33:55

medve2:
Nincs másik nickem. Senkivel nem szövetkeztem. Nem célom semmilyen fórum rombolása. Ez nem az én stílusom. Nyilván a tiéd lehet, és a projekció valamilyen mentális betegség tünete lehet nálad. Beszélj egy szakorvossal mielőbb! Buta egy tróger vagy, hallod.

tölgy:
A válasz: nem. Lehetne igen is, hiszen nincs vita. Azonban a mi indexes, nolblogos tündérkénk által elkezdett játékot szépen végig játszuk, hogy többé senkinek ne legyen kedve összekeverni a virtuális világot a valóságossal. Mert egy dolog, hogy egy virtuális személyiséggel nem szimpatizálok, és azt elmondom mindennek, és egy másik, hogy a virtuális sérelmeimért mások nagyon is valóságos rokonain keresztül készülök revansot venni. Aki ennyire ajladék, az megérdemli, amit kapni fog.

medve2 2008.09.27. 19:57:31

Tudod Falafel, valójában én leszarom a zsidózó komcsikat, akik olyan okosak, hogy az mszp-re szavaznak antikommunizmusból, és akik itt személyeskedik, pedig neki köszönhetjük Gyurcsányt. Szóval itt mindenki tróger, de te szimplán egy nagyon nagyon nagy butuska vagy.

medve2 2008.09.27. 19:59:04

Pelso! Az élet ilyen egyszerű lenne. Dávid Ibolya mégis egy titkosszolgálati anyaggal pedálozott. Téged nem érdekel, hogy jutott hozzá?

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.09.27. 20:40:32

Ja, falafel, nyilvan a Renyi Alfred nicken sem te szorakozol...

Sajnalnam, ha elmenne JT, mert egesz ertelmesen el lehetett vitazni Vele...

medve2 2008.09.27. 21:25:48

Miután állandó falafel seggfejünket valóban el kéne lassan felejteni, meegint felteszem a kérdést: azért Ibolya elég kevés szavazatot kapot, nem gondoljátok?

Pelso.. 2008.09.27. 21:36:54

Medve2,

Érdekelne s még sok egyéb részlet, de mára már nincs jelentősége, semmi esély arra, hogy kideüljön. Egyébként, szerintem: eladták neki. Lehet, valami szivességért, bár inkább pénzért, -azért az emberek bármire képesek.

Számomra a fő kérdések megválaszolatlanok -a bizonyitatlan találgatásokat hagyjuk-:

-tényleg használja a jelen hatalmi oldal az NBH-t a politikai csatározásokban..?
-ill. esetleg az ellenzék egy profi rt segitségével teszi ugyanezt?

Szerintem, mindkettő igen.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.28. 08:41:43

istvan:
Nem, az a nick sem én vagyok. Önmagamat igazolni nem hoznék létre egy másik virtuális személyt. Azt meghagyom az olyan alacsony intellektusoknak, mint medve és te.

medve:
Ha lszarnád, nem a vélt vagy valós személyem körüli csaholás vezérkorcsa lennél, hanem arra figyelnél, amit a témával kapcsolatban írtam. Utána néztél a jogszabályi környezetnek, miután támpontot adtam? - Ugyan, dehogy! Helyette JT-nek, ennek a végtelenül szimpatikus elmebetegnek kontráztál. Aztán az is tetszik, amikor az ilyen félműveltségű kis szarjankók a másik személyének minősítése során hogyan képesek felháborodni, amikor amaz úgy istenigazából visszavág. Szánalmas vagy, játékmaci.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.28. 08:48:49

pelso:
Néhány éve Dávid Ibolya kábítószeres fiát a gyurcsány-kormány diplomáciai úton mentette ki Amerikából, hogy ne kelljen börtönben ülnie. Az nagyobb truváj volt, mint ez a mostani. Látva az ilyen medve2ket, még azt is mondhatjuk, hogy eredményes. 2010-ben így lesz olyan, magát jobboldalinak, sőt konzervatívnak gondoló idióta, aki azért szavaz az MDF-re, mert az egy mérsékelt jobboldali párt. A kiSchmukk jól keveri a kártyákat.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.09.28. 13:18:42

Kedves Falafel!

A Renyi Alfred nicknek osszesen ket bejegyzese van. Es pontosan nagyon jol tudod Te is, hogy miert is erdekes ez a nick nev JT-vel kapcsolatban. Az kulon ba'jos, hogy egy vita soran az elso erved az, hogy a vitapartnered alacsony intellektusu.

Ibolyacska gyereket Ausztraliabol menekitettek ki, es akkor meg nem is fleto volt a miniszterelnok. Bar tok mindegy. Mielott azt gondolnad: jo magam se ezert, sem azert nem fogok az MDF-re szavazni. De ez nem jelenti azt, hogy ne legyunk veluk korrektek. Mert ha hamis vaddal vadolsz valakit, akkor egy ido utan az igaz vadak is le fognak peregni rola. Es az ellenfeleket tisztelni kell akkor is, ha ezer okunk van arra, hogy ne tiszteljuk oket. Mert legyunk ennyivel kulonbek naluk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.28. 19:46:39

Istvan:
Azt hiszem, tévedsz. Dávid fia az USA-ban keveredett kábítószer ügybe. Onnan mentették át Ausztráliába, ahol Ibolya meglátogatta, majd 2 hét múlva úgy nézett ki a tévében, mint akit rettenetes trauma ért. Azt hittem, rákos vagy valami.

Rényi Alfrédről mit sem tudok. Semmi közöm hozzá. Magányos farkas vagyok. Ha már szövetkeznék bárkivel is, az nem arra történne, hogy egy harmadik virtuális személyt szétszedjek, mint Pistike a lego-bohócot. Erre tökéletesen elegendő vagyok egyedül is. JT kicsit más eset, mert ő a valós életemben kíván vájkálni. Azt nem tudom, erre mi szüksége volt, de majd megkérdezem tőle. Hidd el, én egy nicken nyomom!
A továbbiakban szerintem ne offoljuk ezzel a faszsággal a blogot. A dv168@freemail.hu-ra megírhatnád, ki ez az Alfréd, és miért lényeges személy JT-vel kapcsolatban.

Pelso.. 2008.09.28. 21:06:12

Mr Falafel,

D.I. fiának "ügyét" alá tudná támasztani valamivel?

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.09.28. 21:45:05

Na ne, Falafel, JT keresztnevet tudod, azt meg nem hogy hol dolgozik? Hazudsz, mint a vizfolyas. ignore on.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.29. 12:54:07

Pelso:
Legyen olyan jó, és keressen a 2006-os hírek között a neten. Én több utalást is találtam. Egyébként azt hittem, hogy ez a két éve történt sajnálatos (muhaha) esemény jobban megmaradt az emberekben.
egy példa: www.kampanyarchivum.hu/kampany06/view.php?Id=339&loc=E
Ehhez hasonlóaktól hemzseg a net. Egyébként hol Ausztráliát írnak, hol USA-t, de egészen biztos, hogy az USA-ról volt szó. majd onnan menekítették Ausztráliába.

Istvan:
Én már azt a luxust is megengedhetem magamnak, hogy ne hazudjak. A jo tunder névre rákerestem, és megtaláltam Elek Gábor balfék majmot. Mit ad isten, beletrafáltam. Innen tovább nincs értelme erőlködnöm, majd egy napon meglátogatom, és elszámolunk.

Cypriánus 2008.09.29. 15:23:38

A világért sem akarok a gigászok csatájába belefolyni, de mivel ez a poszt elvileg az MDSF-ről szólna, szóval:
Remélem Almássy a végsőkig harcol, -már csak jogos bosszúból is-azért Ibolya aggódhat, ha ellenjelölt nélkül is csak ennyi szavazatot hozhatott. Nem mintha Almássy le tudná váltani, vagy ilyesmi, arra nem képes, de arra igen, hogy 5% alá süllyessze ezt a zöldre festett baloldali kesztyűbábot, ami ma az MDF.
Ha ez sikerül neki, esküszöm megbánok mindent, amit valaha gondoltam róla, és komolyan mondom, tényleg a NEMZET érdekében cselekedne.

Cypriánus 2008.09.29. 15:24:46

ja MDF-et akartam írni, lehet hogy az S tudalatti elírás, ami Szilvásyra utal? Vagy a lehallgatókészülék?

Cypriánus 2008.09.29. 15:26:43

Falafel!
ne akarj elszámolni senkivel, ez csak egy fórum, nem aréna az ókori Rómában, egyébként ez már szerintem jogsértő, amiket írogatsz. De nem vagyok jogász, csak gyanítom.

Alfőmérnök 2008.09.29. 15:52:03

off: Szerény vélményem szerint Falafel kissé túlreagálta a dolgot.
Azért nem értem az indulatot, mert feltehetően már valahol ő is azonosította magát, illetve a családtagját, és JT csak felelevenítette ezt.
Bár, hozzá kell tenni, nagy faszság volt JT részéről ez a leleplezés, ráadásul nem is őt leplezte le. Tényleg, honnan tudta, hogy milyen viszonyban vannak egymással? Vagy ha arra gondolt, hogy ez alapján "tovább lehet nyomozni", akkor miért nem tette meg ő és miért nem a végeredményt közölte?
Plusz még fenyegtés se volt.
Viszont most már az van.

Cypriánus 2008.09.29. 15:59:47

Jótündér, Falafel , úgy látszik ez a titkosügynökösdi már itt a fórumon is ragadós... :)...: (
nem hagynátok abba?! Mán uncsi. Ez egy fórum, könyörgöm.
amúgy tényleg nem szép sem egymást sértegetni, sem kirakni a személyazonosságát. Irgum-burgum!

Warnemünde 2008.09.29. 16:07:18

off, Cypriánus:
A jogsértő talán inkább Elek Gábor, akinek kedvelt szokása, hogy vitapartnereinek és azok családjainak vélt vagy valós adataiban turkál, azokat kiszínezve az interneten terjeszti, nem kevés mocskolódás kíséretében. Érthető, ha ezt egyre többen nehezményezik, és egyre inkább érik a felelősségre vonás. Falafelt miért a húgán keresztül támadta például?

Cypriánus 2008.09.29. 16:14:44

teljesen igaz, csak akor még kihagytam a személyeskedő kommenteket, szóval nem olvastam el őket, csak Falafel fenyegető hangú megjegyzésén akadt meg a döbbent szemem, de JT télleg egy hatalmas suttyósgot követ el, hogy kívülállókat kever be. Nem lehetne a húgokat kihagyni?!?

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.09.29. 16:20:56

Arról nem is beszélve, hogy mielőtt JT felkapta a vizet, Falafel senkit sem fenyegetett.
Annyit mondott az NBH-ról beszélve: gondoljatok csak arra, hogy 2 éven belül titeket is érhet hasonló inzultus, és akkor nem hivatkozhattok semmire, mert ezt most elfogadjátok. Ez egy kibaszott bumeráng.

Cypriánus 2008.09.29. 16:54:45

most sikerült megtalálnom az ominózus húgozos kommentjét Jótündérnek.
Felháborító!!!!!
Ez miért kellett?!

Falafel, így már értelek.

Bummer 2008.09.29. 17:03:11

Na, ezt rakjátok össze:
index.hu/x?cbl=1&c15_11=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fpolitika%2Fbelfold%2Fmoludsv09%2F

Tehát az UD Zrt. a Mol védelme volt a Gazprom ellen!
Gyurcsány meg mint tudjuk tolja a Gazprom és a Putyin szekerét.
Közben Laborc a KGB-ből érkezett az NBH-hoz, és az NBH-t uszítja az UD ellen.

Magyarul az egész történet egy epizód Gyurcsány gázterveiben.

medve2 2008.09.29. 17:11:53

Bummer! Ez tényleg egy fontos fejlemény lehet, ezért megpróbálják majd elhallgatni.

Bummer 2008.09.29. 17:32:15

Namost tegyünk még mellé egy érdekességet.
A MOL ugye stratégiai vállalat, NBH-s "védelmet" élvez, ez feltehetőleg azt jelenti, hogy az NBH és a gyaníthatóan kitűnő orosz kapcsolatokkal rendelkező Laborc mindent lát a Molnál.
Már amit az UD nem véd meg az NBH-tól is.
Közben meg itt jár Schröder, a Gazprom egyik prominense, még egy idióta tüntetésen is részt vesz Gyurcsánnyal.
Aztán az UD-t több hónap megfigyelés után felszámolják.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.29. 18:00:21

Köszönöm mindazoknak, akik vették a fáradságot, és visszaolvastak. Kellemesen csalódtam. Ezzel az ügy részemről le is zárult. Mégegyszer köszönöm!

Google 2008.09.29. 18:45:04

Igen, ahogy Tóta W. is megírta, most a nickek mögött levő embereket keresi majd az NBH, Jó Tündér úgy látszik, magánszorgalomból nekilátott családfát kutatni. Szép. Jó. Tündéri.

medve2 2008.09.29. 18:59:58

Ez is egyí érdekes fejlemény. Az SZDSZ menesztené Szilvássyt? atv.hu/hircentrum/2008_sze_az_szdsz_szilvassy_levaltasat_keri.html

tevevanegypupu 2008.09.29. 20:11:02

Nagy dolog. Szilvasyt minden part meneszeene, ideertve az mszp-t is.

Google 2008.09.29. 20:55:26

Csak az MSZP menesztheti Szilvásyt. Nem fogja.

Néztem a parlamenti közvetítést, az SZDSZ nem kérte Szilvásy menesztését. Legalábbis nem úgy értettem, hogy kérte volna.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.09.29. 21:02:54

Katona Kálmán most mondta az ATV-n, hogy Almássy-t nem a telefonbeszélgetés miatt úgták ki, mert azon nincs semmi, hanem az azóta általa mondottak miatt.
Ez a nagyon Muhahaha

Google 2008.09.29. 21:18:15

Először ütünk, aztán kérdezünk, avagy először rámutatunk, aztán ha rossz néven veszi, visszaszól, azt mondjuk, na látják, milyen csúnyán viselkedik.
Katona Kálmánnak ehelyről is megköszönöm Demszkyt. Leállt a metróépítés, nem baj?

tevevanegypupu 2008.09.30. 11:48:21

Katona Kalman hulye. Legalabbis azota, hogy elvallalta azt a mondvacsinalt fopolgarmester jelolest. Eszkoz, akit arra hasznalnak amire akarnak.

Alfőmérnök 2008.09.30. 11:58:27

"az általa azóta mondottak miatt"
Ezt jól jegyezzük meg, mert ha majd kiderül, hogy Almássynak volt igaza (remélem az azért kiderül, hogy igaza volt-e), akkor majd lefordíthatjuk így is:
Azért rúgtuk ki, mert igazat mondott.

Cypriánus 2008.09.30. 15:48:42

nem tudom, kezdek optimista lenni. Mi van ha az MDF tényleg nem jut be az 5%-os küszöbön, viszont elvisz 2-3% szavazót az MSZP-SZDSZ-től? Hisz ma már annyira Fidesz ellenes, hogy szinte nincs átjárás a Fidesz szavazóbázisával, szóval onnan szipkázni nagyon nem tud.
Ha mind az MDF mind az SZDSZ küszöb alatt maradna...meglenne a kétharmad. Isten adja!

medve2 2008.09.30. 15:56:21

cypriánus! Ha a Fidesz egyszer végre megelőzné az MSZP-t, akkor tök mindegy, mit ér el az MDF. Amúgy nekik ez az egész közép távon nagyon rosszul jött.

Alfőmérnök 2008.09.30. 16:08:07

Cypriánus:
Az MDFre szerintem már csak fanatikusok, akik egy életre eljegyezték magukat vele, meg naiv birkák, akik hisznek az "arany középútban" szavaznak. Ez utóbbiak valószínűleg a szoci, szdsz táborból is jöhetnek. Annyi bizonyos szerintem is, hogy akik eddig a fideszre szavaztak, azok nem fognak az MDFre. Viszont itt van a Jobbik is, ezt ne felejtsük el. A radikáliasabb fideszeseket sztem le fogja szívni. Nekem az a tippem, h a fidesz kormányt fog tudni alakítani, de 2/3 csak a jobbikkal lesz meg.
A kérdés, sztem, h a fidesz meg tudja-e győzni a "bizonytalanokat", vagy azok újból bedölnek a szocik profi propagadájának. Mert lássuk be: ebben nagyon otthon vannak.
A fidesznek meg most minden esélye megvan, de amilyen bénák, elképzelhetőnek tartom, hogy el fogják cseszni. Szeritem azokat kéne valahogy felrázniuk, akik nem szoktak elmenni szavazni. Ez egyébként elég sok ember.

medve2 2008.09.30. 16:20:35

Nem túl korai, minden Fidesz és Orbán kampány nélkül a Jobbikot a parlamentbe vizionálni Fidesz szavatokkal? Nem riasztóak az utcai csőcselékek? Nem röhejes a Magyar Gárda szakadás? Krisztinka olyan zseniális? Nem mondom, hogy a Fidesz radikálisabb része elégedetlen, de ha tét lesz, ez akkor is fenn fog állni? Ezzel óvatosabban kéne bánni, szerintem.

Francois Pignon 2008.09.30. 16:29:41

A parlamentbe jutáshoz sok potenciális támogató, és ma már sok milliárd is kell. Az előbbit nem láttuk eddig semmiféle Jobbik-rendezvényen, az utóbbiról sem tudok. Ezek nélkül pedig semmi esélyük.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.09.30. 16:30:46

Alfőmérnök:
Sajnos szinte semmi esély nincs arra, hogy a Jobbik bejusson a parlamentbe. Egy szem Morvai Krisztina kevés az üdvösséghez. Vona Gábor súlytalan, más meg nincs is. Talán Budaházy hortobágyi csikósnak öltözve? Ölég röhejes. Ezzel együtt a Fidesz tevékenysége 2010 után eldöntheti, hogy szükség van-e radikális jobboldalra. Amennyiben a Fidesz nem tesz semmit a nómenklatúra és az ÁVH-s ivadékok eltakarítása érdekében, amennyiben a médiaegyensúlyt nem valósítja meg, amennyiben az arcátlan lopokodást nem állítja meg, 2014-re a radikális oldal 10% fölötti párttá tömörülhet. És nem biztos, hogy jó lenne, ha ők lennének a mérleg nyelve.

Alfőmérnök 2008.09.30. 16:40:23

Lehet, h igazatok van. Én azt mondom: majd meglássuk. Én meg lepődnék meg egy 5 százalékon. Gondoljátok meg, a MIÉPnek is volt kb. annyi egyszer, az ő szavazóik sztem inkább Jobbik, mint MIÉP vagy Fidesz pártiak.
Annyi biztos, hogy a Fidexnek nagyon ügyesnek kell lennie, de sajnos hajlamos hülyeségeket csinálni. Egyszer az SZDSZel tárgyal, egyszer meg feldobja a labdát a szociknak a szélsőségesezésre, beszél az elszámoltatásról, de hogy ez hogyan történne arról meg nem, stb..

ÁrPi 2008.09.30. 19:17:49

tevevanegypupu 2008.09.29. 20:11:02

"Az SZDSZ menesztené Szilvássyt?"

"Nagy dolog. Szilvasyt minden part meneszeene, ideertve az mszp-t is."

Hétfői hirszerző-pulicisztika "Operativ játszma" címmel:

www.hirszerzo.hu/cikkprint.81321

Azt írja a szerző:

"
Szocialista pártkörökben - finoman mondva - nem üdvözölték kitörő ujjongással Szilvásy György titokminiszterségét. Ő ugyanis nem a párt, hanem Gyurcsány embere. Ezzel az NBH szoros miniszterelnökségi ellenőrzés alá vont, pártoktól függetlenített intézménnyé vált.

Gyurcsány nemcsak Orbánék, de saját pártja informális befolyásától is independenssé tehette a polgári szolgálatokat."

Másik apróság a MOL - Gazprom harcról,
Bummer linkelte be kommentjében,
Bummer 2008.09.29. 17:03:11

index.hu/politika/belfold/moludsv09/


Nemzetbiztonsági az a Hivatal????
süti beállítások módosítása