Válasz a Magyarok Nyilaira: Új Rendszert Mozgalom
2008. szeptember 11. írta: TuRuL_2k2

Válasz a Magyarok Nyilaira: Új Rendszert Mozgalom

 Igen, ennek is el kellett jönnie, nem is lehetett másként. Megszületett a hiteles válasz a kétes hátterű, szélsőjobboldali Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg létére. A radikális jobboldali fiatalságnak ki más felelhetne, mint radikális baloldali idősek? Az Óbudai Gondozási Központban terjed (futótűzként, természetesen) a szervezet első nyílt levele, ami az eddig általunk olvasott legszenvedélyesebb antifasiszta hitvallás, anélkül, hogy egyszer is szerepelne benne az antifasiszta szó.

 A volt KISZ elnökei, Fodor és Orbán, 50%-os nyugdíjcsökkentés, nyilas dakoták és ledolgozott életek a hajtás után:

 A szöveges kereshetőség kedvéért itt a másolható, szöveghű átirat:

Nyilt levél a nyugdijasokhoz!
Tisztelt Nyugdijasok!
Tudomásunkra jutott egy "vizfejü benfentestől", hogy a régi két jóbarát, a volt KISZ elnökei Orbán Viktor és Fodor Gábor egy titkositott tárgyaláson szövetséget kötöttek, hogy a választáson támogatják egymást /Fidesz és SzDSz/. Ha győznek akkor első dolguk lesz, hogy a magyar nyugdijasoknak "csökkentik a nyugdiját 50.%-al" s ezt a többszáz milliárd forintot szétosztják maguk között!
Pusztuljanak a nyugdijasok. Mért élnek! Ha fellázadnának, akkor Orbán : "Dakoda indián módra a Dunába nyilazza Öket" úgy mint régen a Nyilasok tették a magyar zsidókkal" :
Sajnos ez a cigány Orbán mindenre képes. Nyugdijasok vigyázzatok magatokra, hogy még sokáig élhessetek, hiszen egész életeteket ledolgoztátok, nem úgy mint az "ifjúság"!!!!
2008, augusztus .
                        Tisztelettel

UJ RENDSZERT
MOZGALOM

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr70658609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispufi 2008.09.11. 13:39:53

Szerintem az időjárási frontok is benne vannak ebben. Már hogy tartalmilag. Ténybelileg a KISZ-elnökök azért nagyon ott vannak, de nem inkább már ÁVH? Ha már lúd...
A neve viszont érdekes; mitől és mihez képest lenne új az a rendszer, amit képviselnek/követelnek? Engem így első blikkre egy régebbire emlékeztet.

irrelevant 2008.09.11. 13:46:21

Antifasiszta krédó cigányozással. Oh yeah!

Ács Ferenc 2008.09.11. 13:48:47

"50%-os nyugdíjcsökkentés"

Édes Istenem, bár igaz lenne.

Rwindx 2008.09.11. 13:55:56

"a volt KISZ elnökei Orbán Viktor és Fodor Gábor"

Hmm, ez még lehet hogy szimpatikus is lenne nekik.
Mindig ennyi beteg ember élt ebben az országban és csak most bújtak elő, vagy éppen járvány van?

nénike · http://mandiner.hu 2008.09.11. 13:56:00

Azért egy legény talpon-e vidéken: a korszerű jobber nyugger rímfaragó.

Ijesztenek Titeket nyugdíjasok!
Hogy elveszíthetitek nyugdíjatok.
Éhenhalással ijesztgetnek,
Kiktől jelent, jövőt elvehetnek.

Az egész vers itt olvasható:
mosonyi.freeblog.hu/archives/2006/01/

Ács Ferenc 2008.09.11. 13:59:32

nénike: egy legény van talpon e-vidéken! Érted, e-vidéken.
Bocs. :)

irrelevant 2008.09.11. 14:02:03

Nénike: fantasztikus mű, köszönöm, hogy nem sajnáltad a köz javára adni.

Ilyen versek tárháza egyébként az indexfórum Párttá alakult a Pajzs Szövetség c. topikja.

Mi0 2008.09.11. 14:03:04

Megbízható forrásból tudom, hogy ráadásul ha a Fidesz-SZDSZ győz a választásokon, duplájára emelik a csirkefarhát árát, különadót vezetnek be a hálós szatyorra és a skótkockás mintájú kerekes bevásárlókocsira és tiltólistára teszik Csortos Gyula filmjeit!!!!!!!!

Ács Ferenc 2008.09.11. 14:05:28

Ha a FideSZDSZ nyer, Rogán minden nyugdíjasától visszaveszi a prémium csirkefarhátat.

Naumov 2008.09.11. 14:06:22

Jézuschmária.

Az egyébként megvolt, hogy a Népszava pár napja tényfeltáró cikket közölt egy Budapest környéki katonai bázisról, ahol szélsőjobboldaliak fegyveres harcra történő kiképzése zajlik teljes titokban? Exkluzív leleplező fotókkal, magát megnevezni nem kívánó harcászati szakértővel súlyosbítva persze. Aztán kiderült, hogy egy újonnan megnyílt paintball-pályáról van szó.

Tényleg kár volt bezárni a lipótot...

Francois Pignon 2008.09.11. 14:06:35

Kérem szépen ez egy komoly névtelen levél - géppel írva.

nénike · http://mandiner.hu 2008.09.11. 14:09:24

Rendes, hivatalos pecséttel.

gapinthebreath 2008.09.11. 14:14:08

"Kérem szépen ez egy komoly névtelen levél - géppel írva. "

Nem is értem, hogy mertek írógépet használni, ami alapján később beazonosíthatóak, és a cigányorbán így majd el tudja kapni és "ledakota-nyilazza" őket. Minő felelőtlenség!

Mária 2008.09.11. 14:23:16

Valakinek elgurultak a gyógyszerei abban az öregotthonban :)))

Rwindx 2008.09.11. 14:25:48

Milyen az a vízfejű benfentes? :)

tevevanegypupu 2008.09.11. 14:28:24

Orban nyilaitol ments meg Uram minket!

nénike · http://mandiner.hu 2008.09.11. 14:29:04

Megvan az Index kiajánlás :)

hiba 2008.09.11. 14:30:18

jajj azért ezt tényleg nem kéne. A tartalomból ítélve tényleg nyugdíjasotthonból származik az írás, úgyhogy mielőtt tiszteletlenül kiraknánk a köznek valakinek a műfogsorát, gondoljunk már arra, hogy mi is leszünk még ebben az állapotban. Talán.

Syr Wullam 2008.09.11. 14:34:12

Hmm, én azt hallottam, hogy ha a Fidesz nyer, akkor a nyugdíjasok csak pirosban léphetnek rá a zebrára ...

Francois Pignon 2008.09.11. 14:34:22

Nem tudom, ki és milyen állapotban írta ezt. De azért jegyezzük meg, több nyugdíjas munkásőrnek van lőfegyvere mint kossuth-téri tüntetőnek.

kamasuka 2008.09.11. 14:35:19

Valamelyik, talán Gyurcsányi vagy egy másik, a "Megegyezés" kapcsán az MSZP nyugdíjas társaságnál tette tiszteletét nemrég (ezek azok, akik szerint itthon minden jó és dübörög a Pannon Puma meg Orbán Viktor cigány és degeljen meg). Nos ezeknél - szerintem - a szünetben behívták Gizikét az egykori Állami Áruházból, aki írógépén, némi segédlettel megírta komoly levelet.

De egy dologra nem figyeltek oda, hogy ők is új rendszert követelnek, ami - mivel a régiben még Gyurcsányi van - Gyurcsányi távozásával is járna. Ha valami új, az új. Nem tudom Gyurcsányi mennyire régi, de ő nem új, az is biztos. Szóval ha Új Rendszert akarnak, akkor a réginek távoznia kell, a főnökével együtt.

kamasuka 2008.09.11. 14:36:59

"Megvan az Index kiajánlás :) "

Van egy szűrőjük, ami "Orban nyilaitol ments meg Uram minket! "-el bekapcsol, index címlapra kerül, majd a "köcsög Gyurcsányi" elhangzásakor azonnan lekerül onnan. :D

Srí 2008.09.11. 14:41:06

Ács Feri, komolyan nagyon sajnálom, hogy árva gyermek vagy.Csak erre tudok gondolni, olyan mérhetetlen gyűlölettel és ellenszenvvel támadod a nyugdíjasokat, meglehetősen gyakran.

Szívesen örökbe fogadnálak, talán szeretni is tudnálak. Anyagilag lennénk bajban, mert a 65 ezer forintos nyugdíjamból éppenhogy futja az internetre, a számláimra. Talán el tudod tartani magad, azzal nem is lenne gondom, de szülinapi ajándékra már nem nagyon futná és szomordkodnék miatta, ha nem vehetnék neked semmit.

És te még ennek a csekélyke összegnek is követeled az 50%-át. meggondoltad alaposan? Amúgy is félek és még te is ijesztgetsz. Mi lesz velem, ha már a csirkefarhátra sem jut? Becsülettel ledolgozott élet után, tudod.

irrelevant 2008.09.11. 14:42:00

Két dolog jut eszembe erről a műről:

1. Turul írta és akkor ő a király.
2. Aktivizálódik a "baloldal" szegényebb rétegekre kiválóan ható suttogó propagandája, ami az előrehozott választásokra történő félkészülésre utal.

jbb 2008.09.11. 14:45:46

Ez nem az Idősügyi Tanács azon friss állásfoglalása, amit ma adtak le a Népszabiba fizetett hirdetésként?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.09.11. 14:47:23

egyrészt: jujujuj


másrészt annak a jobboldalinak (baloldalinak, szélsőközépnek, stb), akinek a '"nyugdíjas" csupán kilóra megvehető baller szavazótömeg, a jó édes anyukája égesse oda az összes vasárnapi ebédjét

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.09.11. 14:50:02

Ács Feri: 50%-os nyugdíjcsökkentés után szülém gyakorlatilag éhen halna. Vagy én próbálnám eltartani őt is (végül is négy család mellé még elfér, ugye)

vagy hogy

vazze

W Joe 2008.09.11. 14:52:09

Tyű, ez nem semmi. Ráadásul írógéppel... És ez tényleg terjed? Nem kamu?

Dr Kangörény 2008.09.11. 14:57:52

Nem értem. A jobboldali általános közvélekedés szerint a baloldali szavazók (akik majd mindegyike nyugdíjas) teljesen hülye. Aztán most meglepődtök, hogy ilyen idióta szórólapok nem kizárólag jobboldalról terjednek.

A kisujjból szopott hülyeséget tartalmazó kiáltványok fogalmazása csak a művelt jobboldaliak privlégiuma lenne?

Akkor mit fogtok szólni, ha a balodali idióták véletlenül letáboroznak majd a Kossuth téren és néha felgyújtanak néhány autót?

Mária 2008.09.11. 14:58:40

Hannibál: a nyugdíjasoknak többnyire van családja. Gyerekeik, unokáik vannak. Épeszű nyugdíjas az után ítél, amit a családjában tapasztal, nem pedig az után, amit a politikusok sulykolnak a fejébe.

Kilóra azokat lehet megvenni, akik vagy egyébként sem normálisak, vagy azért nem tudnak orientálódni, mert magukra hagyta őket a család.

nénike · http://mandiner.hu 2008.09.11. 14:59:25

weisz manfréd huba!

Légy oknyomozó és hívd fel a hivatkozott gondozási központot.
www.obuda.hu/intezmenyek_szocialis/2

Turbulencia (törölt) 2008.09.11. 15:07:57

Tényleg mindenki annyira humortalan itt, hogy senki sem veszi észre, hogy az egész írás csak egy vicc?

Közepesen jó poén lenne Turultól, ha ő írta volna, de azzal, hogy "antifasizmust" magyaráz bele, elárulja, hogy ő sem érti...

báró Leopold 2008.09.11. 15:13:03

Nem dakota, hanem dagoda! Ez FONTOS! :-)

jozicsenko 2008.09.11. 15:13:57

hi!

valahol megette a kommentemet a gép!
a minimálbér mellett egy dolgot tudnék elfogadni:

a maximálnyugdíjat!

a minimunnyugdíj 10*ésénél meghuzni a határt, felette bukta!

vagyis 225.000Ft lenne

az átlag nyugdíjast nem érintené, de

az átlag elvtársat igen!

volt kiszvezérek, párttitkárok, megyei korifeusok szívnának, dehát ez van, mennének dolgozni!

Francois Pignon 2008.09.11. 15:14:49

Turbulencia,
viccnek elég gyenge. De egyébként elég sokáig hallgattuk például Tomcatről hogy csak viccel. Meg hogy a kurucinfó is egy szatirikus oldal. Lehet ezzel takarózni.

Ilyen gépelt szórólapokat terjesztettek orrba-szájba 90 környékén az akkor még kevésbé ismert ellenzéki politikusokról. Láttam pár szép példányt. Például hogy OV-t elítélték gyereklányok megrontásáért. Bizonyára az is csak poén volt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.11. 15:19:03

"Nem tudom, ki és milyen állapotban írta ezt. De azért jegyezzük meg, több nyugdíjas munkásőrnek van lőfegyvere mint kossuth-téri tüntetőnek. "

Én ismerek személyesen nyugdíjas munkásőröket, nincs azoknak semmijük se...

Egyébként van rá egy húszasom, hogy erről is ki fog derülni, mint az antináci oldalról, hogy szélsőjobbosok csinálnak provokatív konkurenciát maguknak. Ha meg nem, hát istenkém, kiderülne, hogy nem csak jobbszélen vannak síkhülyék (náluk zsinórban jönnek elő az ehhez hasonló őrültségekkel). Komolyan venni se így, se úgy nem kell.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.09.11. 15:19:12

Bűbájos! :D
Kb annyira hiteles, mint az orbán által küldött csekkek 2002-ben...

desmentir 2008.09.11. 15:20:33

mind marha, aki ezt komolynak tekinti, és hozzá komoly kommentet fűz. Ez max egy blöff vagy hoax a blog gazdájától, esetleg máshonnan átvéve, és jelzi, mennyien nem képesek gondolkodni. A szerző meg röhög rajtuk. Megjegyzem indokoltan.

Francois Pignon 2008.09.11. 15:21:44

Igen, ezt jobbosok írták, a kurucinfót meg Szilvásyék. És minden jobb- illetve baloldali idióta valójában provokátor.
Nem mintha bármelyiken meglepődnék. ;)

Turbulencia (törölt) 2008.09.11. 15:23:25

Francois Pignon,

Ha nem vicc lenne, akkor nem azzal kezdődne, hogy "a volt KISZ elnökei Orbán Viktor és Fodor Gábor". Ez nyilván Gyurcsányra való utalás, csak ő volt KISZ-főnök.

Francois Pignon 2008.09.11. 15:29:02

Turbulencia,
úgy látom nem ismered eléggé az utca balos toposzait. ;)

Syr Wullam 2008.09.11. 15:31:22

"Before · azbeszt.blog.hu 2008.09.11. 15:19:12
Bűbájos! :D
Kb annyira hiteles, mint az orbán által küldött csekkek 2002-ben..."

Az okat a csekkeket Lendvai Ildikó küldte ...

nénike · http://mandiner.hu 2008.09.11. 15:33:24

Elnézést, de a csekkeket nem Lendvai Ildikóék küldték az időseknek?

Egyébkét pedig: "fény derült Orbán Viktor szociális feketelistájára is, amely a nyugdíjasokat fenyegeti - állapította meg az MSZP frakcióvezetője vasárnap közleményében." (MTI - 2008. május 25.)

nénike · http://mandiner.hu 2008.09.11. 15:35:07

Elnézést, de a csekkeket nem Lendvai Ildikóék küldték az időseknek?

Egyébkét pedig: "fény derült Orbán Viktor szociális feketelistájára is, amely a nyugdíjasokat fenyegeti - állapította meg az MSZP frakcióvezetője vasárnap közleményében." (MTI - 2008. május 25.)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.09.11. 15:35:52

Srí · pillanataim.blogspot.com/ 2008.09.11. 14:41:06

Az a helyzet, hogy ez az állandó "nyuggerezés" tényleg nagyon gáz. Kicsit több riszpekt elkélne, sztem a nagy többség itt nem dolgozik még 5-10 éve sem. Meg amúgy is...

states 2008.09.11. 15:38:20

Ez nem hiteles? Egy eredeti NDK-s, levehetős tetejű Optima írógépen íródott, korhű helyesírással és fogalmazással. Ott pihent a lezsírozott munkásőrzubbony és a kalacsnyikov mellett egészen addig, amíg ismét szolgálatba nem helyezte magát a tulajdonos...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.11. 15:38:37

"Igen, ezt jobbosok írták, a kurucinfót meg Szilvásyék. "

Hát az antináci oldalról már bebizonyosodott, hogy nem igazi antifasiszták írták, hanem pont az ellenkezője, nem? Hogy ezt meg ki írta? Nem tudom, csak nem vetek el minden lehetőséget, ha már volt rá precedens. Az is lehet, hogy valaki a hasonló jobbos írások paródiájának szánta ezt az egészet. Mindenesetre komolyan venni nem tudom. Se az írást, se az olyanokat, akik ezt az írást komolyan veszik, mint ahogy a kuruc.info-n is sokszor röhögök kínomban, és csak azért olvad le az arcomról a mosoly, mert ők azért már valóban szerveztek ezt azt.

Speciel Orbán is volt KISZ titkár. Oké, az igaz, hogy jópár szinttel lejjebb, mint Fletó... :-)

Ács Ferenc 2008.09.11. 15:39:49

Srí: nem vagyok árva szerencsére, de talán a felesleges személyeskedés nélkül nézzük a lényeget: az 50% nyilván túlzás (első reakcióm ironikus volt) de a jövő generációk terhére nyakló nélkül felvett újabb és újabb államadósságokból finanszírozott 13. havi nyugdíjjal megfejelt össznyugdíj reálértékének kb. 10-15%-os csökkentése és utána tartós befagyasztása nemhogy jó lenne, hanem elengedhetetlen ahhoz, hogy ne omoljon össze a nyugdíjkassza és vele az egész büdzsé tíz-tizenöt éven belül. Mindez persze nem elég: el kell törölni a legtöbb utazási kedvezményt, egyenként felül kell vizsgálni rokkantnyugdíj-jogosultságokat, és apró darabokra kell szedni a segélyezési rendszert. Ezzel párhuzamos támogatni kell az idősek munkavállalálását, az időskori tanulást (igen) a részmunkaidős foglalkoztatást, a távmunkát, és fokozatosan emelni kell a nyugdíjkorhatárt. Erőteljesen csökkenteni kell az élőmunka terheit. Más út lényegében nincs. Illetve akkor az a mélységes rothadás lesz, ami most van, de előbb-utóbb már szétrobban ez a finanszírozhatatlan csődtömeg, hiába kifizetődő még ma az újraelosztáson alapuló parasztvakítás.

Tudom, hogy sokan keményen ledolgozták az életüket (sokan viszont nem, mert nemcsak a kommunisták miatt néz ki így Magyarország) de 1989-1990-ben a nyugdíjkassza eltűnt, nagy része elment államadósságba, a többi meg ki tudja hová. Értem én a panaszt, de akkor sem fenntartható ez a szociális szint a nyugdíjasoknak, mert beleroppan az ország. Illetve már beleroppant, csak még senki nem merte elmondani ezt a politikusok közül, pedig ez lenne gyakorlatilag az egyetlen felelős és hazafias politizálás, nem amit helyette látunk.

Cikkajánló: www.reakcio.hu/kozelet_20080910_magyar_megtorpanas

nénike · http://mandiner.hu 2008.09.11. 15:40:22

Elnézést, de a csekkeket nem Lendvai Ildikóék küldték az időseknek?

Egyébkét pedig: "fény derült Orbán Viktor szociális feketelistájára is, amely a nyugdíjasokat fenyegeti - állapította meg az MSZP frakcióvezetője vasárnap közleményében." (MTI - 2008. május 25.)

Turbulencia (törölt) 2008.09.11. 15:40:28

Francois Pignon,

Onnan is látszik, hogy vicc, hogy a "fiatalok" ellen uszít, valamilyen "új rendszert mozgalom" nevében. Mozgalmakat, új rendszereket mindig a fiatalok akarnak csinálni, ez még a legsötétebb balosok körében sem lehet másként.

Szerintem pihentagyú gimnazisták voltak...

fourgee 2008.09.11. 15:42:58

Ha azt mondom hogy antifasiszta vagyok, akkor én is cigányozhatok meg zsidózhatok büntetlenül?

piszokalfred 2008.09.11. 15:45:57

Naivitás viccnek gondolni a röplapot. Az (alig létező) egzisztenciáját féltő átlagnyugdíjas jobban hisz az ilyen röplapoknak, mint a híradónak meg az emeszpének együttvéve.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.11. 15:46:19

Lendvai Ildikó valóban küldött beváltható csekket ábrázoló kampányszórólapot, megígérve, hogy visszaadják azt a 19.000 Ft-ot, amit az Orbánék elvettek. Speciel ezt meg is tartották, tehát nem volt átverés. Aztán az akció (meg úgy általában a 100 napos program) gazdasági következményei meg már más lapra tartoznak...

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2008.09.11. 15:46:21

Ezt most ugye tényleg nem viccnek szántátok, mert annak nagyon gyenge.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.11. 15:48:12

MerMirrMurr, 2002-ben és 2006-ban ilyen stílusú, de ellenkező előjelű levelekkel szórta meg a FIDESZ a jónépet, és mégse nyert...

Turbulencia (törölt) 2008.09.11. 15:49:51

Az a kérdés, hogy a röplap vicc vagy nem vicc, teljesen független attól a kérdéstől, hogy vannak-e elég hülye nyuggerek, akik ezt is komolyan veszik.

Francois Pignon 2008.09.11. 15:50:01

'Ha megszavazzák a kettős állampolgárságot, olyan sokba fog kerülni a határontúli magyarok ellátása, hogy nem marad pénz a nyugdíjak kifejezésére.'
Jó vicc volt az is, nagyot nevettünk a jópofa pajkos tréfán.

A helyzet az, hogy bárki is követ el egy ilyen irományt, fogadókészség az van rá.

Francois Pignon 2008.09.11. 15:52:39

A nyugdíjakat persze kifizetik. ;)
Bár ki tudja, jöhet még olyan kurzus hogy már csak kifejezni fogják. Azért az is jobb mint a nyugdíjasok lefejezése. ;))

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.11. 15:54:54

Feri igazad van , de sajnos amelyik párt elkezdi a nyugdíjasokat komolyan "támadni", az nem nagyon fog választást nyerni. Egyre többen vannak, és politikailag aktívabbak. Marad az államcsőd, mint megoldás.

Ács Ferenc 2008.09.11. 15:58:25

"Úlfhéðinn 2008.09.11. 15:35:52
Srí · pillanataim.blogspot.com/ 2008.09.11. 14:41:06

Az a helyzet, hogy ez az állandó "nyuggerezés" tényleg nagyon gáz. Kicsit több riszpekt elkélne, sztem a nagy többség itt nem dolgozik még 5-10 éve sem. Meg amúgy is... "

Nem tudom, kikre gondolsz, egyes politikusokra talán igaz lehet ez, de a Reakció csapatában tudtommal mindenki fizet adót, nem is keveset szerintem. Többen gyerekeket tartanak el, magyarán többet teszünk le az asztalra, mint amennyit felveszünk. Amúgy meg igenis nyugger az a nyugger, aki a telkemen a kapum elé hordja a fahulladékot, ahelyett hogy elégetné, nyugger az is, aki feljelent az évi egyszeri buli miatt, és nyugger az, aki tolakodik a megállóban, továbbá nyugger az, aki a lépcsőházban kukkol. A fenti példák nem a képzelet szüleményei. :) Még szerencse, hogy vannak kedves nyugdíjasok is számosan velük szemben, őket szeretem.

piszokalfred 2008.09.11. 15:59:36

Fedor, persze, hogy nem nyertek, azokkal a kampányokkal nem is lehetett nyerni.
Egymás szavazóit nem tudja egyik párt sem eltántorítani, a bizonytalanok pedig hagyományosan félnek a fidesztől.

Cypriánus 2008.09.11. 16:14:39

Kedves Ács Feri!
amit leírtál a részletes magyarázatodban a befagyasztásról stb. az korrekt, de az 50%-os csökkentéssel viccelni kissé durva és érzéketlen poén.
Amúgy egész Európa halad anyugdíjascsapda felé: van egy inaktív, de nagy szavazóerőt jelentő réteg, amely egyre inkább az aktívak elől szívja el az állami erőforrásokat.
Nyilvánvaló a segélyezési politikát drasztikusan fel kell forgatni. Véget kell vetni a fiatalabb, és potenciálisan munkára fogható rétegek ingyenélésének. Ismerve a kérdés etnikai oldalait is (hmmm, hmm) jó ha előre felfegyverzett mezőőrségeket szervezünk, és jelentősen megnöveljük a rendőri erőket az ország bizonyos régióiban (szívem szerint néhány évre izrael-mintájú katonai checkpointokat hoznék létre, de ehhez igazán hadseregünk sincs). abszolút hihető a "roma Párducok" mozgalom megjelenése egy szociális átalakítás után, illetve hogy mintegy 200 000 ember teljesen a fosztogatásból akarja fedezni a megélhetését (eddig segélyből és fosztogatásból vegyesen élt.)Ezt megakadályozandó, bizony "acélfalként kell álni fegyveres erőinknek" (nem is vagyok zsidó, mégis a zsidó nacionalista Zsabotyinszkitől idézek...azért vannak használható dolgok Izraelben!)

ÁrPi 2008.09.11. 16:16:15

otvospeter 2008.09.11. 14:42:00

""Két dolog jut eszembe erről a műről:

1. Turul írta és akkor ő a király.
2. Aktivizálódik a "baloldal" szegényebb rétegekre kiválóan ható suttogó propagandája, ami az előrehozott választásokra történő félkészülésre utal.""

ketteske!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.09.11. 16:28:49

Ács Feri · reakcio.blog.hu/ 2008.09.11. 15:58:25

"magyarán többet teszünk le az asztalra, mint amennyit felveszünk."

Nos, én is, elég vastagon.
Azért majd egyszer szeretnék én is nyugdíjas lenni (nyugdíjat kapni), pont ezért nem a fenti mondandód_lényegével_vitatkozok, hanem azt mondom, hogy ha az általad elmondottak jónéhány eleme jogos is, a l'art pour l'art gúnyolódás nem valami elegáns.
Nincs szükség rá, sztem Srínek ebben igaza van.

"A fenti példák nem a képzelet szüleményei. :) Még szerencse, hogy vannak kedves nyugdíjasok is számosan velük szemben, őket szeretem."

Akkor ne általánosíts, please...

Srí 2008.09.11. 16:48:00

Ács Feri: szó nincs személyeskedésről. Viszont általánosítani sem kellene. Felesleges minden nyugdíjast betuszkolni "nyugger" címkével a félhülye, megvásárolható, gyurcsányrajongó, táncoljferit skandáló, igen-igenező skatulyába. Jobb lenne inkább néha, időnként, elvétve odafigyelni a társadalom öregjeire, hallgatni a szavaikra, tanulni a tapasztalataikból, ahogy azt a bölcs indiánok teszik, vagy tették valaha, míg ez a fogyasztói társadalom le nem öldöste őket.

Tudod, Ács Feri, tőlem pl folyamatosan és állandóan, minden jövedelmemből vontak nyugdíj járulékot, később adót is, még később magam fizettem, magam adóztam, bár ez csak pár év volt. Ti, a te korosztályod, vagy a nálatok picit idősebbek elmondhatjátok magatokról ugyanezt? Mindig adóztok? Nincs adómentes jövedelmetek? Képzeld, én úgy látom, sokkal jobb helyzetben lenne az ország, ha lenne adózási fegyelem.

Támogatni akarod az idősek munkavállalását, tanulását? És teremtesz hozzá munkahelyeket is? Hiszen a fiatalok között is sok a munkanélküli. A rendeletek meg úgy szólnak most, hogy ha dolgozik a nyugdíjas és jól keres, akkor csak a fizetését kaphatja, a nyugdíját nem. Továbbá fizeti a kötelezőket ő is: TB járulékot, egészségügyi hozzájárulást, egyebeket. Ez azért tetszik neked, ugye?

Nem a "nyuggerekkel" van a baj, hidd el. Bár sok esetben én is tök igazságtalannak tartom a 2-3 százezres nyugdíjat, onnan elvennék, ha rajtam múlna. De létminimum alatti nyugdíj sem lenne, az is biztos. A baj ott van, hogy az egész ország a velejéig rothadt. Nekem is vannak gyermekeim, vannak barátaik, jól ismerem a helyzetüket és aggódom. Mélységesen aggódom értük. Megértek minden fiatalt, nagyon nehéz nektek most. Nem tudom, hogy egy kormányváltás esetén lesz-e valamiféle javulás, ebbe sajnos beleszól már a világgazdaság helyzete is.

A fiatalok sem egyformák mind, ahogy a nyugdíjasok sem. Sosem mondanám, hogy megvetem az egyetemistákat és ne kapjanak ösztöndíjat, mert b....nak a tanulásra, komolytalan mind. Nem mondom, mert hazudnék. Mert becsülöm azt a fiatalt, aki dolgozik, akit érdekel a jövő, aki blogot ír, hogy átadhassa a gondolatait, aki gyermekeket vállal a nehézségek ellenére is, és sorolhatnám. Ugye érted, Ács Feri?

Srí 2008.09.11. 16:53:32

Ezt írod, Ács Feri:

"Amúgy meg igenis nyugger az a nyugger, aki a telkemen a kapum elé hordja a fahulladékot, ahelyett hogy elégetné, nyugger az is, aki feljelent az évi egyszeri buli miatt, és nyugger az, aki tolakodik a megállóban, továbbá nyugger az, aki a lépcsőházban kukkol."

Nem, nem a nyugger a jó szó ide. Te egy rosszindulatú emberről beszélsz, van ilyen fiatalban is. Látod, erről van szó. A te szádból - bocsánat, az ujjaidból - a nyugger szó felér egy cifra káromkodással.

Visszautasítom és rendkívül szánalmasnak találom.

Srí 2008.09.11. 16:58:36

Ulf...örülök, hogy te legalább megérted, miről is van szó. Legalább van valaki, aki nem akarja lefejezni a nyugdíjasokat. Kétségtelen, hogy egyszerűbb lenne.

irrelevant 2008.09.11. 17:00:09

Srí: nagyon igazad van.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.11. 17:01:49

nyugger= homokádáricus nyugdíjas.
nyugdíjas= nyugdíjas ember.

ne már, szét lesztek ültetve...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.09.11. 17:03:00

Őrnagy,

Az biztos!
Gizike nagyon elszánt!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.11. 17:03:18

a "kopaszmercisek" közt is biztos van normális alak is, mégis él a szófordulat... ez már nádasdy tanár úr asztala.

Srí 2008.09.11. 17:03:24

Már csak annyit, hogy nagyon szívesen odaadom a nyugdíjamat egy jól fizető állásért. Akkor adózom majd, TB-t fiezetek, autózni is fogok tudni, nem csak beleülni és dudálni hébe-hóba. Királyság lenne.
Ajánlatokat az e-mail címemre kérek. Gyorsan és könnyen tanulok, IQ-m magas, jól nézek ki (még), egész emberszerűen, nem megyek GYES.-re, GYED-re, sosem vagyok beteg, szerénységem tiltja a többi jó felsorolását.

Srí 2008.09.11. 17:06:54

Köszönöm, Ötvös Péter. Tudom, hogy igazam van. De jó lenne, ha elgondolkodnának ezen páran, az ácsferi-féle nyugdíjasgyűlölők.

Srí 2008.09.11. 17:10:00

Füli, nem jó, amit írsz. A "kopaszmercis" egy jelző, mindannyian tudjuk, mit takar. Valakinek a viselkedése, a közlekedéshez és egyebekhez való hozzáállása váltja ki, hogy lekopaszmercisezzék.

Mi a bánat köze van ehhez a nyugdíjas szónak? Mit takar ez a szó? Normális esetben egy ledolgozott élet utáni megérdemelt időskori pihenő időszakot.

piszokalfred 2008.09.11. 17:14:02

Srí, miért lenne itt adózási fegyelem? Az egész társadalom a lopásra van szocializálva.
Mindenki tegye a kezét a szívére és merje azt mondani, hogy pl. amikor megkérdezi tőle az iparos, hogy mi legyen, mert számlával 125ezer, de számla nélkül 100e, akkor azt a választ adja, hogy legyen számlával.
Persze, ha el lehet számolni, akkor kell a számla, de ebben az esetben pedig felvetődik a kérdés, hogy "mennyiről írhatom".
Na ez a gond.

Srí 2008.09.11. 17:16:35

MerMirrmurr, remélem, mindazt, amit felsoroltál, nem akarjátok a nyugdíjasok nyakába varrni. Lassan már azon sem csodálkoznék.

Köszönöm, hogy meghallgattatok, léptem is. A nyugdíjasok korán fekszenek, takarékoskodni kell az árammal is.

freehckr 2008.09.11. 17:28:38

Aki néha bele-bele szokott nézni az ATV-n a Fórum c. "betelefonálós műsorba" (éppen most megy), az nem feltétlenül viccre, vagy átverésre gondol a fentiek kapcsán.

marosy 2008.09.11. 17:36:51

Vén szutyok, bolsevik terroristák. Ezeknek a dokota dokoda.

CrL 2008.09.11. 17:50:20

megnyugtatok mindenkit:

"Minden egyes fillér és forint mögött, amit az állam elkölt, emberi történetek és sorsok vannak"

www.hirszerzo.hu/cikk.gyurcsany_emberi_sorsokrol_es_tortenetekrol_beszel.79405.html

2008.09.11. 18:18:34

Nem kell a felére csökkenteni, de a szlovák nyugdíj reálértékénél nálunk sem lenne szabad többet adni, a svájci indexálást meg dobni a picsába.

Bking Soda 2008.09.11. 18:46:18

thürmer gyula személyi testőrségére gyanakszom...
bár ezek már nem a parasztokra hanem a járókeretre
támaszkodnak,azért jó lesz vigyázni,,,

torró 2008.09.11. 19:18:37

Hú én tudom ám, ezt a levelet Irina Kozmogyevszkája írta.Felismerem az írását! Na ilyen dolgokat nem szabad komolyan venni. Igaz mint mindig alkalmas egy jó kis elme gyakorlatra.De csak humorral kedveseim. Én birom az elmés írásokat. Nem tudom ki írta itt az előbb hogy van a nyugdíjasok között is többféle ember. Így igaz. Környezetemben is van olyan akivel én, mint szintén nyugdíjas, hát nem szivesen állok le diskurálni.Pedig énhozzám még sokan járnak ezt azt javíttatni és itt muszáj barátságos arcot vágni. És abban is egyetértek hogy bizony nem túl nagy teljesítmény van egyesek magas nyugdíja mögött. Sőt.

Turbulencia (törölt) 2008.09.11. 19:32:59

Lehet napokig filózni arról, hogy mit érdemelnek a nyugdíjasok, lehet nagyon erkölcsösnek lenni, de tény, hogy a közgazdászok mind adócsökkentést javasolnak, és nem azért, mert olyan gonoszak, hanem mert bizonyos logikai összefüggések sajnos az erkölcsnél előbbre valók.

Lehet, hogy mindenkinek több jutna, ha kétszer kettő öt lenne, vagy inkább ötmillió, de sajnos csak négy, és ez nem a közgazdászok rosszindulata miatt van, és nem segít, ha arra a demagógra szavazunk, aki szerint az eredmény öt (vagy ötmillió).

Más: igen, egyszer mi is nyugdíjasok leszünk. Remélhetőleg. És ne legyenek illúzióink: addigra mindenkinek abból kell majd megélnie, amit most összegyűjt. Akkor ugyanis már nem lesz kit megadóztatni, mert az a nyugdíjasok országa/kontinense lesz (figyelembe véve a szaporodási ráta csökkenését, meg a max életkor növekedését)

heima (törölt) 2008.09.11. 20:05:00

miért van az h a baller-vérfüggetlen szóhasználatban a nyugdíjas = munkában megfáradt idős ember? amikor ez egy jogi terminológia, és rég nem szegény, sőt nem is idős a jórésze.

Levi 2008.09.11. 20:07:37

fubazze, ez durva....

torró 2008.09.11. 20:11:18

Szóval azt hiszem az a probléma hogy a jelenlegi nyugdíjasok nagy része ahhoz volt szokva, lehetett munkahelye, kapott az állam bácsitól havi 120 forintért lakást, mehetett a váll -i üdülőbe és este sörike mellet megnézte a meccset slussz ennyi gondja volt. És most az ég uristennek se érti meg hogy más lett a világ. Nekem akkor is más volt, mert már1975-*benn vállalkozó/akkoriban iparos/ lettem és mindenért meg kellet küzdeni. abba most nem megyek bele hogy közben látni kellet hogy az országot hogy hordják szét . Sajnos most még nagyobb tételekben.

S. Annyi 2008.09.11. 20:17:18

La a nyilasfasiszta plüssmagyar plüssnyilasok plüssnyilaival és Orbán Viktor határolódjon el az összes plüssmackótól.

numbers 2008.09.11. 20:17:19

Abban tévedtek, hogy nem lesz aki adózzon. Lesz. Csak nem magyar lesz. Meg nem is európai, hanem valami életerős, szapora és kellően agresszív nép. Tény, hogy nem nekünk fognak. De attól még itt lesznek, mi meg kihalunk. Majd 2-300 év múlva őseiknek neveznek majd, és büszkén mutogatják a romokat ami maradt a kultúránkból. Így megy ez.

torró 2008.09.11. 20:19:33

Bocs még annyit Turbulencia az életkor növekedéshez csak annyit, a legutólsó adatok : magyarországon a férfi lakosok közül ötből csak három éri meg a hatvanötéves kort. Lehet szurkolni.

Ács Ferenc 2008.09.11. 20:22:40

"Köszönöm, hogy meghallgattatok, léptem is. A nyugdíjasok korán fekszenek, takarékoskodni kell az árammal is."

Ezt használhatom?

torró: és többségük magasan tesz arra, hogy mi lesz itt 10-20-30 év múlva.

torró 2008.09.11. 20:34:23

Ács Feri : ez sajnos igaz. És nagyon sok kárt tesznek az ilyen hozzáállással.Én sajnos nem tudok sokat aludni, megszoktam hogy néha még éjjel is dolgoztam. Jó pihenést.

Turbulencia (törölt) 2008.09.11. 20:36:49

numbers,

"Abban tévedtek, hogy nem lesz aki adózzon. Lesz. Csak nem magyar lesz. Meg nem is európai, hanem valami életerős, szapora és kellően agresszív nép. Tény, hogy nem nekünk fognak. De attól még itt lesznek, mi meg kihalunk."

Ez is egy lehetőség. A lényegen (a mi nyugdíjas éveinket már nem fogják szorgosan adózó fiatalok szponzorálni) nem változtat.

torró,

"magyarországon a férfi lakosok közül ötből csak három éri meg a hatvanötéves kort."

Ezek a számok előbb-utóbb felfelé fognak menni. Ha esetleg mégsem, akkor meg azért fogunk szívni, hogy mi is korán meghalunk, és megint csak a lényeghez jutunk: a mi nyugdíjas éveinket már nem fogják szorgosan adózó fiatalok szponzorálni...

sprenczl 2008.09.11. 20:40:00

Ez jutott eszembe a Gyalog-galoppból: "Vén hülye buzeráns! Nem sikerült felizgatnod!"
kisgazda.info

Avvakum protopópa 2008.09.11. 20:41:58

Na most attól teljesen függetlenül, hogy ki írta a röplapot, rengeteg a hülye ebben az országban. Én hosszú és hányatott életem során oly számossal találkoztam, hogy megdöbbentő. A leírtaknál sokkal nagyobb fazságokat is készpénznek vesznek sokan, elég csak hallgatni a bármilyen előjelű betelefonálós műsorokat. Becslések szerint 10 emberből 2 effektív pszichopata, 3 depressziós, 2 a dementia praecox állapotában leledzik, újabb 2 oligofrén, skizofrén hebefrén, mániás, szociopata. stb. Marad 1, úgyahogy normálisnak tekinthető személy. Akkor mért teccenek csodálkozni?

Avvakum protopópa 2008.09.11. 20:51:16

Egyébként nincs megfelelő mennyiségű, a potenciális szerzői kör lelassult és végtelenül retardált gondolkodására jellemző helyesírási hiba a röplapban, és ez ad okot gyanúra. (A benfentes 1 n-nel lehet véletlen, és nem tipikus.) Az igazinak az alábbi gyöngyszemet tekintem, amelyet egy Veres Pálné utcai redőnyről gyűjtöttem:
"A kúrva elköltőzöt itten most suszter van ne tesék kopogni"

Turbulencia (törölt) 2008.09.11. 21:17:18

"A kúrva elköltőzöt itten most suszter van ne tesék kopogni"

:DDD
Fotó van?

Bobojsza 2008.09.11. 21:36:36

Hogy nem szégyelitek magatokat. Több, mint 100 komment egy nyilván idős és nem teljesen tiszta ember, vagy egy régi, mechanikus írógéphez jutó bolondozó fiatal irásához. És akkor Áts Feri még a 13. havi nyugdíjat is elvenné. Reméljük, még várhatunk néhány évet arra, hogy ő legyen a miniszterelnök.

states 2008.09.12. 00:14:13

Fedor
Orbán KISZ-titkársága kábé annyira igaz, mint, hogy a valódi neve Orsós. Soha nem volt KISZ-titkár, mezei kisztag viszont igen. Mint mindenki, akit besoroztak a honvédséghez. A gyengébbek kedvéért: az automatikusan együtt járt a kisztagsággal. A kiképzés alatt mindenkinek kézbesítették ugyanis a tagkönyvet. Orbánt ettől függetlenül én sem kedvelem, de nem azért, mert KISZ-titkár volt, hanem, mert aki elbukik két választást, az ne csináljon úgy, mintha kettőt nyert volna...

Srí 2008.09.12. 05:18:15

Használhatsz bármit, Ács Feri. Ha cinikus vagy, azt is megértem, hiszen úgy érzed, most beszóltam neked. Nem, nem. Nincs semmi bajom veled, nem te vagy egyedül, aki ezt a hozzáállást képviseled. Remélem, hogy a többi kommentemet is elolvastad, nem csak az utolsót.Titkon azt is remélem, hogy legalább itt, a legkedvesebb weboldalamon abbahagyjátok és abbahagyatjátok a "nyugger"ezést. Nem esik jól olvasnom és talán mások is így vannak vele. Még az is jó lenne, ha jobban tisztelnénk egymást mi, emberek. Jót tesz a léleknek. A saját lelketeknek is.

Srí 2008.09.12. 05:47:34

Még valami: nem akarom osztani az észt neked, Ács Feri, részben mert nekem nincs, mint tudjuk, részben meg mert neked nincs rá szükséged, de olvasd el Fodor Ákos haikuját és gondolkodj el rajta:

"Nagyon figyelj mert a világot teszed is azzá, aminek látod."

( a "figyelj" szót itt a "vigyázz" helyett használja). És nagyon így van. Ha te jó vagy másokhoz, legyen az ember, állat, vagy növény, ők is jók lesznek hozzád. Amit adsz, azt kapod vissza. Ha a hozzáállásod változik, akkor nyilván te is mást fogsz tapasztalni az idősektől, nem csak zaklatást, ahogy írod.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.09.12. 07:32:07

na jó. akkor most tegyük félre a nyuggereket egyben.
nézzük inkább darabban őket:
- van egy csomó munkaképes felnőtt (45-50+) aki kényszernyugdíjas. mert a leépítésük kimenetele előrehozott nyugdíj lett. amit vagy maguk választottak, vagy a munkáltatójuk járt ki nekik. ez jó így?
- van egy csomó munkaképes felnőtt (20+) aki rokkantnyugdíjas, pedig lófasz baja sincs. lehet a homlokomra tetoválni a szvasztikát, de ezek jelentős része cigány
- van egy csomó nyugdíjas, aki tényleg napról-napra él, pedig valóban végigmelózta az életét.

gondoljunk arra, hogy volt egy TB kassza, amit idáig sokan terülj terülj asztalkámnak néztek, bepótoltak ezt-azt belőle az évek során, "betömték" a nyugdíjasok száját a 13 havival - tekintet nélkül a dolog fenntarthatóságára.

azok ez emberek, akik napról napra élnek jóformán a kenyéradó kéz mindenhatóságának eredményeként könnyen terrorizálhatók az ellátás megszüntetésének rémképével.

és nyugodtan elhihetjük, a baloldal progresszió számára - a mézes és cukros máz ellenére - a nyugdíjasok kb a szükséges rosszat képviselik, a pénzelendő nyerési lehetőséget.
akik még egyenlőre kellőképpen mozgósíthatók a nyilasveszedelemmel.

aztán tapsoljunk egy jót, mert amíg a nácizmus bűnei örökké fennmaradnak, a kommunizmusé elévülnek.

Manyi Béci 2008.09.12. 07:40:31

Mffha

Itten valami szakaszvezető-helyettes hírbe hozott a levéllel kapcsolatban, természetesen téved.

A következő levelet viszont tényleg én írtam:

Nyílt levél Tirpákbokrétás népéhez

Tirpákok! Véreim!

A búzablog megmondta a tutit! Végre megtudtuk, ki a felelős azért, hogy ez a sokatszenvedettkicsinydebüszke ország bennragadt a posványba, ahonnan büdös és mérges gázok bugyognak fel, megmérgezve és ellehetetlenítve a jövő nemzedék sorsát, kicsiny gyermekeink végromlására törve!
A rohadtkommunistalibsik vezette Nyuggerkommandó a felelős!
Nem elég, hogy negyven évig stb??
Meddig tűrjük még, hogy ott tolakodnak a buszokon, kiélesített esernyőkkel abuzálva ártatlan ifjúságunkat?? Hányszor kell még elviselnünk, hogy ótvaros szemétdombokkal csúfítsák el a rendesen dolgozó tirpák ember életterét? Mikor vágjuk végre pofán azt a gusztustalan, fonnyadt arcát, amivel fiatal leánygyermekeinket kukkolja tisztálkodás közben, vad nyáladzással?
Soha a büdös életben nem dolgoztak, ingyenélő, sunyi bagázs, a szaguk is más!


A Tirpák Önképző Kör (TÖK) és a Bajuszos Nők a Hímsovinizmus Ellen Radikális Klub harcra szólítja fel Tirpákbokrétás népét a rohadtszakállaskomcsi Gyurcsány és aljas szövetségese, a Nyuggerkommandó ellen!
Kicsináljuk a büdösöket, és felvirágoztatjuk a falut! Ez az egyetlen megoldás népünk égető problémáira!
Készüljetek!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.12. 08:32:37

Tölgy is tanúsítja, hogy maga volt. Hiába írta ezt a gyűlöletbeszédnek beillő levelet már, maga bűnös.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.09.12. 08:44:37

ugyanmá. Őrnagyom, a pastu terroristákat hidegen hagyja az országunk

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.12. 08:51:45

A pastukat persze, de Manyikát nem. Hatalomra tör. veszélyesebb Orbánnál is.

Szibarita 2008.09.12. 09:16:33

Jol latja a korabban szolo, Mo-on az ilyenfajta politikai idiotizmus a jobboldal monopoliuma, a hasonlokrol rendre ki szokott derulni, hogy provokacio. Nem allitom, hogy Turul provokal, de gyanitom, hogy nem ugy van, mint ahogy itt a legtobben latni szeretnek.

Tovabba leepuloben levo emberektol tartani, mert azoknak "tobb fegyveruk van", mar nem is nevetseges, hanem rettento szomoru.

irrelevant 2008.09.12. 09:26:36

(Manyi! Ez a "búzablog" kifejezés ergé egy régi, félig zenei, félig önfényező kiakonzi-miakonzi témájú cikkéből jön?)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.12. 09:33:45

Szibarita, maga mondja ezt, Népszava olvasóként?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.09.12. 09:39:26

Péter, se nem zenei, se nem önfényező. útkereső.

irrelevant 2008.09.12. 09:40:43

Szerintem ugyanarra gondolunk :D

Google 2008.09.12. 09:42:01

Dehogy tör a hatalomra! Ő is része a hatalomnak. Ennek a hatalomnak. És a maradását akarná, bármi(!)áron.
Az sem ár, hogy bohócot csinál magából, nem először és nem is utoljára teszi!
A baloldal jó öreg fegyvere: a suttogó propaganda. Na, ez a demokrácia biztos jele. A népi demokráciáé, igaz, ami igaz.

Szibarita 2008.09.12. 10:02:17

Ugyanmar Ornagy, maga szerint az onet hogy szurtam ki ilyen jo erzekkel, mindenki mas elott? Ebben a formedvenyben az osszes ostoba sztereotipia benne van, kb olyan, mintha Pistike irta volna a Fidelitasbol, hogy megmutassa a haverjainak, hogy o meg naluk is jobban utalja a nyugdijasokat ("persze vannak tisztesseges nyugdijas barataim is"), hogy aztan valaki javaslatara ez eljusson idaig.

Egyszeruen nem realis. Csak Moricka gondolja, hogy a ballerek igy latjak a vilagot.

Szibarita 2008.09.12. 10:05:01

De oke, ha szerintetek nem provokacio, mutassatok ilyesfajta nepmozgalmat a balrol. Ne csak buta legyen, hanem a fentihez (bar ez egyetlen ember muve is lehet), a kurucinfohoz, a polgari korokhoz vagy a Fidelitashoz hasonloan mozgalmi jelleggel idiota.

Csak a vak nem latja.

irrelevant 2008.09.12. 10:24:15

Szibarita: talán Francois Pignon mondta fentebb, hogy neki van egy pár ilyenekből a rendszerváltás utáni évekből.

Bizony, van a "baloldalon" olyan suttogó propaganda, hogy Orbán cigány. A jobboldalon is volt suttogó propaganda 2002-ben (bár az inkább ordító propaganda volt a jobbos vérmérséklethez híven), hogy Medgyessynek végbélrákja van.

Szóval a jelenség létezik, de ettől még simán lehet ez a levél vicc is.

u.i.: azért egy ilyen levél végére odabiggyeszteni, hogy Új Rendszert Mozgalom, még nem jelent "mozgalmiságot" vagy "mozgalmi jelleget".

Google 2008.09.12. 10:27:43

Bámulom a ballaerek önbizalmát. Nálunk nincsenek buták, nincsenek idióták, olyanok, akik beleordítanák közösen az éterbe, hogy az Orbánék a húsosfazekakhoz akarnak kerülni, a nyugdíjasoktól akarnak elvenni, és hát igen, nácik, fasiszták és rasszisták!
A hülyeség odaát van, kiáltják hetykén.
Hát persze hogy! Szép álmokat!

Zetek 2008.09.12. 10:50:49

A KISZ-ezés a kisebb szemétkedés, de azt alig lehetett elkerülni. Még a nyolcvanas években is azzal hülyítették az egyszerűbb lelkeket, hogy anélkül nem lesz egyetemi felvétel. Amúgy a nyugdíjasnak két kategóriája létezik. Aki még cselédként, vagy nagyon szegény emberként emlékszik a régi világra. Neki a televíziót is a párt adta és az életben nem tudod meggyőzni, hogy ha nincsenek a komenisták, akkor messze jobban állnánk. Ugyanez a szerencsétlen, aki azon nyirvog, hogy csak háború ne legyen.
A másik az ifjúságán nosztalgiázik. Amúgy Fletóék legnagyobb szerencséje, hogy nem tudnak számolni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.12. 11:03:40

Sajnos nem az én alkotásom a mozgalmi nyílt levél, tényleg onnan van, ahonnan írtam. Szerintem teljesen életszerű, láttam már néhány hasonló kezdeményezést. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.09.12. 11:12:44

TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2008.09.12. 11:03:40

"tényleg onnan van, ahonnan írtam"

Elárulod, hogy ki a téglád az Óbudai Gondozási Központban? :)

Google 2008.09.12. 11:14:20

Persze, de zsenáns. Viszont hat és ez a fontos. Még a helyesírási hibáknak is van értelme, nem tudóskodó, a lakosságnak szól!

Cypriánus 2008.09.12. 11:25:34

bocs, Medgyessy kolonkarcinómája tény volt, igaz évekkel korábban műtötték, 2002-ben már gyógyultnak volt tekinthető ( pontosabban túljutott a 95% os eséllyen.) . Amúgy meg ő is jó példa, hogy az orvostudomány azért nem olyan reménytelen dolog.

irrelevant 2008.09.12. 11:40:42

Cypriánus: komolyan? Ezt nem tudtam, bocs.

Szibarita 2008.09.12. 11:48:22

Nem mondtam, hogy balon nincsenek idiotak, azt mondtam, hogy balon nem engedik oket felgyulemleni, plane nem batoritjak oket arra, hogy osszegyulve legyenek meg a korabbiaknal is sokkal idiotabbak.

Gyk: Nincs balos kurucinfo, nincsenek balos polgari korok, nincs balos barikademeles es nincs balos Sztalineltetes.

Vak, aki nem latja.

nénike · http://mandiner.hu 2008.09.12. 11:51:47

Öregotthonból üzent az SZDSZ-nek Gyurcsány:

reakcio.hu/news/581

Turbulencia (törölt) 2008.09.12. 11:57:04

Világ nyuggerei egyesüljetek!

Szavazzuk meg, hogy a fiatalok adózzanak még többet! Nem elég nekik, hogy fiatalok, még a pénzük is kell nekik? Nem tűrhetjük tovább, hogy csak 13. havi nyugdíjunk legyen! Aki nem akar 14. havi nyugdíjat is adni, az tiszteletlen! Aki nem akar 15. havi nyugdíjat is adni, az árvagyerek! Aki nem akar 16. havi nyugdíjat is adni, az tirpák! Aki nem akar 17. havi nyugdíjat is adni, az ízléstelenül gúnyolódik!

Honnan lesz minderre pénz, kérditek. Lesz, hiszen az egyetlen igazságos megoldás amúgy is csak az lehet, ha bevezetjük a 100%-os adót. Sőt, miért is ne lehetne 200%? Fizessenek, amiért dolgozhatnak...

Zetek 2008.09.12. 11:57:29

Szibarita! Ne tedd velem. A polgári körök és a kurucinfó párhuzam erős. Amúgy a régi megszokott hálózat működik, csak nem szerveződik meg formálisan. De a Józsi a szomszéd katonatiszt potosan tudja, hogy Orbán cigány, mert ő ott dolgozott a hadkiegen. Trockij mivel jobb, mint Sztálin? Krausz Tamás máig őt várja vissza fehér lovon. Vagy éppen Fletó, aki már az 1953-as reformokat - elindítója a nagy demokrata Berija - is vállalhatónak tartja.

Ács Ferenc 2008.09.12. 12:31:45

"nem akarom osztani az észt neked, Ács Feri, részben mert nekem nincs, mint tudjuk, részben meg mert neked nincs rá szükséged"

Srí, én maradok a tárgynál, nevezz közben árvának, cinikusnak, mittudomén, de valójában ezek nem jó érvpótlékok. Megírtam, hogy nem általánosítok, hanem szinte hetente találkozom a fent részletezett esetekkel. (Emlékeztetőül: szeméthordás, feljelentés, tolakodás, stb.) Nem velem esett meg, de kollegával, hogy a házában lévő gyermekrendelő miatt fellázadtak a nyugdíjasok. ("Túl sok beteg gyerek és hangosak is.") Ezeket mind nyugdíjasok követik el a közelemben, ami természetesen nem jelenti azt, hogy fiatalok nem csinálnának ilyen disznóságokat, csak velük ezek szerint (?) ritkábban találkozom. (Amúgy azokat "kopaszmercis" fiatalokat is felnevelték valakik.). És megismétlem: több kedves nyugdíjast ismerek, az egyik szomszéd néni például, de még tudnék mondani másokat is. Leginkább azokat a franciaországi vagy amerikai, netán egy-két erdélyi ismerősömet, akik túl a nyugdíjkorhatáron is dolgoznak, jókedvűek, és tele vannak életszeretettel, akár van pénzük, akár nincs.

Az a baj, hogy az érzelmi dolgokat kevered a közgazdasági törvényszerűségekkel. Természetesen nem a fenti szubjektív okok, vagy az elmúlt választások, szavazások eredményei miatt kell a nyugdíjakat csökkenteni. Mindezt tegnap részletesen megindokoltam, az ország beleroppant az erején felüli szociális kiadásokba. Hiába alacsony a magyar nyugdíj a nyugatival összevetve, Magyarország ezt sem bírja el, nemhogy további emeléseket. Jelenleg nemcsak a 13. havi nyugdíjat fizetjük államadósságból, tehát utódaink nyakába rótt teherként !) hanem a tizenegyediket és a tizenkettedik havit is. Tehát aki a nyugdíjak értékállóságát hirdeti, az nem mond igazat, nem felelős politikus.

És még valami: soraidból azt érzem, hogy tiszteletet vársz, nyilván a keményen ledolgozott élet után. Ez természetes, és nem akartalak megbántani. De kérlek fogadd el azt is, hogy azok is elfáradtak, akik megszakadnak az adóktól (igen, nem mindenki adócsaló ám) és még közben ki is oktatják őket. Ezt én például nagyon-nagyon unom. Ha nemzedéki felelősségekről beszélünk, akkor azért nézzünk körbe a magyar ugaron, hogy a mai fiatal-középnemzedékek milyen Magyarországot "vesznek át" az előttünk járó generációkról. Tudom, szovjet csizma, stb. De ez nem áll meg. Itt mélyebben van a baj, ebben legalább egyetértünk. Köszönöm a figyelmet.

Manyi Béci 2008.09.12. 12:33:34

Némá', a kis világzenei szakértő:)

Szerintem megint túlzásba esett, Turbulencia. A nyugdíjasok szerintem megállnának a 15. havi nyugdíjnál, maga kis mohó.

Jaja, persze biztos maga is ismer pár "rendes" nyugdíjast azért, ugye?
Mire is hasonlít Áts Ferinek ez a benyögése....

De a legjobb mégis ez, ni: "sokan keményen ledolgozták az életüket (sokan viszont nem, mert nemcsak a kommunisták miatt néz ki így Magyarország)"
LOL!
Simogassák meg egymás buksiját, és ha legközelebb találkoznak egy ráncossal, lökjék be az árokba!:)

Google 2008.09.12. 12:33:47

Szibarita,
ha te azt mondod, hogy nincs, akkor nincs (baloldali barikád, barikám nekem sincs, polgári kör, kuruc-infó stb)! Oszt pace!

De amiért létezik egy szélső, jobbnak csúfolt társaság, annak ódiumát, akárcsak te, én sem vállalom magamra. Ugyanis: közöm nincs hozzá. Szavazatai sem érdekelnek. X-eljenek ahová akarnak!

Ács Ferenc 2008.09.12. 12:34:43

generációktól - természetesen, csak siettem, bocs.

Manyi Béci 2008.09.12. 12:37:57

Ács Feri

Egy dolog a szükséges változtatásokról beszélni, más dolog ezt olyan hangulatkeltő szövegekkel kísérni, mint a kukkoló, feljelentgetős stb. nyuggerek duma.

Az valami egészen elkeserítő, hogy egy wannabe véleményformáló ezt nem érzi, érti.

Változtass nevet pl, Árpira.

CrL 2008.09.12. 12:42:23

csaxólok, hogy a hatalomnak sajnos a legjobb forgatókönyv még ha nem is direkt lett megírva ha a társadalmi csoportok (nyuggerek vs antinyuggerek, nemcigányok vs cigányok, goyok vs zsidók stb) egymásnak ugranak.

egyrészt ilyenkor el lehet játszani az adott vezetőnek, most Ferinek, hogy majd ő megment és pajzsként védi sajátjait a befagyasztó nácik ellen.

másrészt a nagy egymásnakfeszülésben lehet mutyikirálykodni.

Google 2008.09.12. 12:43:33

Ha nem éppen fasiszták vagyunk, akkor a nyugdíjasokat molesztáljuk. Aha. Még a szemünk sem áll jól, ez így igaz. Kacsintásra használtuk, tönkrement, na.
Így leegyszerűsíteni a kérdést, ehhöz is tehetség kell.
Itt vannak például a magasnyugdíjak. Egy kiemelt nyugdíjasnak minek a 13.-ik havi? Tudom, el tudná költeni. De ha a helyzet nehéz?
Gyurcsány azt mondja, a magas jövedelműektől nem veszi el a családi pótlékot, mert az egy kis összeg. Igen, de sok kicsi sokra megy.
Kívánnám én a kormánynak, hogy sorozatban nyerjenek az ötös-, és a hatoslottón, de az is nekik kerülne pénzbe!

Manyi Béci 2008.09.12. 12:48:47

Hát most mondja meg, Crl.:)

Van ez az idétlen levél, erre a blog egyik szerzője így reagál.
Maga szerint a kormány ügynöke, vagy csak simán bedőlt ennek az ócska fogásnak?

szpal 2008.09.12. 12:56:44

csak szólok, hogy én írtam ezt a levelet, bocs az elírásokért, de a lényeg benne van.

CrL 2008.09.12. 13:12:27

Manyi, tudja, hogy nem csak a levélről van itt szó. társadalmi csoportok összeugrasztársra folyik elsősorban politikai hovatartozás alapján. nézze meg a kommenteket ;]

a nyugdíjasok ellen kialakult téves ellenérzés mondjuk azért mert köztudottan szociszavazók és emiatt (is) a mostani kormány számára szent tehenek. A helyzet pedig tarthatatlan, a 13 havi kiadás szinte luxuskategória (na nem azért mert a nyugdijasok burzsoáként élnek)

Manyi Béci 2008.09.12. 13:15:06

Crl, erről beszélek én is, lám, itt a búzablogban is vevők az ilyesmire!

Meg tudja valaki mondani/mutatni, hogy cca mennyi kiadást jelent a 13.havi nyugdíj?

Srí 2008.09.12. 13:26:11

Elolvastam Ács Feri. Nem reagálok, nincs értelme. Megtette helyettem egyébként Manyi Béci, akinek köszönöm.

Turbulencia (törölt) 2008.09.12. 13:27:05

Manyi Béci,

Annyira szánalmas, ahogyan még mindig amiatt szenved, hogy egy éve rámutattam, hogy rossz az ízlése... Tegye már túl magát rajta, az Isten szerelmére, még mindig jobb a helyzet, mintha teszem azt, az egyik lába hiányozta.

Amúgy természetesen semmi kifogásom az ellen, ha azok, akik egész életükben befizették a 13. havi nyugdíjjárulékot, most megkapják 13. havi nyugdíjukat.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.09.12. 13:29:13

CrL · teaszalon.blog.hu/ 2008.09.12. 13:12:27

"(na nem azért mert a nyugdijasok burzsoáként élnek)"

LOL. Volt asszem egy ilyen nevű punkzenekar, hogy Burzsoá Nyugdíjasok. Bár számukat nem hallottam...

AgentUngur 2008.09.12. 13:33:45

A tipikus szoci rágalomhadjárat kezdete. A maga primitívségében is működik. Szegény nagynéném kérdezgette 2004-ben, hogy tényleg elveszik e a nyugdíját, ha megkapják az állampolgárságot a jelenlegi határainkon kívül élő honfitársaink. A hevesi szoci rágalommalom ugyanis ezt szajkózta. 70-80 évesen már sokmindent elhisz az ember. El is ment szavazni szegény...

Google 2008.09.12. 13:39:39

Idétlen levél, névtelen levél, vicc, és egyébként is nem mi írtuk, és a mieink sem.
Na, ez a bátor, hetyke hozzáállás a dolgokhoz az, amit nem kell megtanulni, átvenni, továbbvinni!
Akit pedig a 13-ik havi nyugdíj értéke, nagysága érdekel, forduljon a Köztársasági Kormányzati Portálhoz (bekerült: 200 millió Ft.), ott megmondják!
Egyébként a levélben nem a 13.-ik havi nyugdíjról, hanem a nyugdíjak 50%-os megkurtításáról volt szó! Ha jól értettem.

Leskelődő 2008.09.12. 13:52:52

Kedves Turbulencia,
gondolja, hogy Manyi Béci egy éve maga miatt ontja könnyeit? Ha megenged egy megjegyzést: nem ismerem őt, de nem tartom valószínűnek.
Vagy Maga _ennyire_ Fontos Ember?
Hohó... az persze más :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.12. 13:56:00

Szibarita! A 20 millió román munkavállaló az mi volt? KB kurucinfo szint.

eszkep 2008.09.12. 14:02:41

Orbán Viktor mint KISZ elnök... ez a legkisebb marhaság ebben a sületlenségben. Lesz olyan "zsen"”, aki elhiszi mindezt!

Manyi Béci 2008.09.12. 14:06:36

Ne szerénykedjen, Turbulencia, nem illik magához.
Nem csak, hogy rámutatott arra, micsoda óriási ízlésficam világzenét hallgatni, hanem egyenesen ököllel próbálta meg a fejünkbe verni újra és újra a véleményét! Valóban nehéz elfelejteni azt a vehemens hadonászást és kitartást, szép emlék:)
Mai ráncosverés már megvolt?
Húzzon bele, Turbi!

Google 2008.09.12. 14:10:26

Őrnagy, Őrnagy,
huszonhárom millióan voltak azok a románok. Ebből kettő és fél magyar, na de kicsire nem adunk!
És igen, azok mind eljöttek volna, elnököstül, csapostul, papostul!
De Gyurcsány ettől is megszabadított minket, lassan átírhatjuk a Miatyánkot.
Érdekes, a románok nem tiltakoztak, igaz, baráti kormány volt. Kommunista. (Pardon)

Turbulencia (törölt) 2008.09.12. 15:36:36

Leskelődő,

"gondolja, hogy Manyi Béci egy éve maga miatt ontja könnyeit?"

Hát, a jelek szerint nem tudta túltenni magát rajta. Kicsinyes dolog egy évvel ezelőtti vitát előrángatni egy teljesen más téma kapcsán, és Béci pont ezt tette...

Manyi Béci,

"Nem csak, hogy rámutatott arra, micsoda óriási ízlésficam világzenét hallgatni, hanem egyenesen ököllel próbálta meg a fejünkbe verni újra és újra a véleményét!"

Nem, egész másképpen volt az. Alaposan átírta a történelmet, maga szerencsétlen. Ön akkor nem volt képes értelmezni kifinomult elemzésemet a liberális műélvezetről, és végül arra az álláspontra vetemedett, hogy MINDEN értékítélet elvetendő, mivel a szent toleranciával nem egyeztethető össze. Erre finoman próbáltam utalni arra, hogy jó ízlés és rossz ízlés bizony továbbra is léteznek, még akkor is ha önnek nem tetszik ez, kedvesem.

Most pedig talán térjünk vissza a 13. havi járandóságokra. Rájöttem, hogy én is szeretnék 13. havi fizetést kapni. Na de honnan, milyen pénzből? Hát az önéből, kedves szolidáris (és toleráns!) Bécikém. Az ötletem a következő: az állam vonjon le havonta az ön nettó jövedelméből 10%-ot, az így összegyűlt pénzt meg év végén utalja át nekem. Amennyiben egyetért, nem fogom Turbulencia-gyűlölőnek nevezni. Gondolom, nincs ellenvetése.

Leskelődő 2008.09.12. 15:52:09

Értem, kedves Turbulencia. Én kérek elnézést.

Ez esetben nyilván teljesen helyénvaló a "szánalmas" valamint a "szerencsétlen" jelző, meg a lábas hasonlat.

Hát, kérem, hóttig tanul az ember...
Akkor most megyek is. Veszek valami korszerű illemtankönyvet :)

Leskelődő

Ács Ferenc 2008.09.12. 16:01:05

Manyi Béci: a 13. havi nyugdíjakra önmagukban évente kb. 180 milliárd forintot fizetünk.

Egy hír a közeljövőről:
zoom.hu/belfold/tiz-ev-mulva-nem-lesz-nyugdij

Manyi Béci 2008.09.12. 16:16:07

„Hát, a jelek szerint nem tudta túltenni magát rajta. Kicsinyes dolog egy évvel ezelőtti vitát előrángatni egy teljesen más téma kapcsán, és Béci pont ezt tette”
Ó, dehogy, üdvözöltem mindössze, és rögtön harcállásba vágta magát:)

„Nem, egész másképpen volt az. „
Igen, igen!
Kezdődik a dózer:).
„Alaposan átírta a történelmet, maga szerencsétlen.
Ön akkor nem volt képes értelmezni …”stb
És folytatódik:)
Turbulencia ismét megmondta!
Na, ki mer még Turbulenciával vitatkozni?
Aggyá nekik, Turbi!!
Turbi! Turbi!


’Most pedig talán térjünk vissza a 13. havi járandóságokra…”stb.

És most fogadjon el egy jó tanácsot: figyeljen jobban, ekkora arcnál nagyon mulatságos a bakizás, és Önnél mostanában ez kezd rendszeressé válni.
Mérhetetlen dózerolhatnékjában sajnálatosan nem vette észre, hogy a magam részéről egyáltalán nem beszéltem a kommentekben 13 havi és egyéb járandóságokról, sőt, egy helyütt kifejezetten leszögeztem, hogy változtatásokra van szükség ebben is, mint oly sok minden másban.. Válaszának utolsó részét tehát rossz helyre címezte, nevetséges erőzés lett csupán.
Kérem, próbálja először megérteni azt, amit írnak, és csak utána reagáljon rájuk.:)
Sok sikert ehhez!

Üdv.:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.09.12. 16:28:13

Leskelődő,

Turbulenciával nem vitatkozni szoktak, hanem sajnálni.

Manyika,
néhány kérdést feltettem Magácskának itt-ott. Nem mindig válaszol :(
Tudja, van amikor a társalgás menete kiesik az ellenőrzése alól :)

Google 2008.09.12. 16:32:15

Ezt mi nem érthetjük meg, nem olyan egyszerű ez, hogy magyarázzam meg, hogy megértsék stb.
Persze hogy nem mindenki érti, értheti meg azt, amit kormánytagok és azok barátai mondanak. Csodálkozom is, hogy egyáltalán leereszkednek hozzánk. Szép gesztus a felsőrendűektől.

Manyi Béci 2008.09.12. 16:34:29

izé
Tegye fel őket még egyszer, legyen szíves.:)
Kicsit sok egyéb van mostanában, ritkán tudok felnézni

Turbulencia (törölt) 2008.09.12. 16:37:30

Manyi Béci,

Ha magácska nem képes különbséget tenni az üdvözlés és a személyeskedés között, valamint az igazság kimondása és a "dózerelés" között, akkor talán ezentúl ne szóljon hozzám. Az biztos, hogy nem én kerestem a társaságát.

Az értelmesebb embereknek pedig a következő cikket ajánlom a figyelmébe:

Utánunk a nyugdíj-özönvíz
www.metazin.hu/node/784

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.12. 21:07:16

Turbul! Újabb Manyika rajongót tisztelhetünk személyében :DDDD

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.13. 11:07:47

A kis cédula nyomán valamiféle jelentős mozgalmat vizionálni szvsz erős túlzás.

Hacsak... De ne vágjak gondolataim sorának elébe.

Jó lenne többet tudni róla. Mármint a céduláról.

Ami megállapítható: Minden valószínűség szerint Erika típ. táskaírógépen készült, a nagyobb méretű irodai gépeket a 70-es évekből, 80-as évek elejéről nemigen őrizte meg senki, a nagyvállalatok felbomlásakor szerintem senki sem cipelt haza 30-40 kg-os elavult gépeket, amelyeket amúgy lakossági kereskedelmi forgalomban nem lehetett kapni. Nem a legújabb kiadás, erre utal bizonyos hosszú ékezetes karakterek hiánya. Szemmel láthatóan még nem a Robotron margarétafejes korszak, ez betűtípusáról és az egyenletes betűminőségről felismerhető. Bizonyosan mechanikus gép, ez a leütések egyenetlenségéből kikövetkeztethető, szintúgy az, hogy a gépelés viszonylag gyors lehetett, ami gépelni tudó, ám gyakorlatból kiesett alkotóra utal. Ezt támasztja alá az elütések viszonylag alacsony száma, valamint az elütött betűk halványsága, amit újbóli ráütéssel javított. Az elütött betűk halványsága azt jelzi, hogy a gépelő már az elütés pillanatában észrevette hibáját, és nem ütött túl erősen. Figyelem! Régen nem úgy volt ám, mint most, a szövegszerkesztő programok világában, hogy háromszor elolvassuk, míg nyomtatjuk, meg helyesírás-ellenőrzők aláhúznak, hogy javítsunk! Amit az ember odaütött, az ott volt. A javítás nem volt egyszerű. Komolyan kellett venni.
Jelen kiáltvány szerzője vélhetően a 70-es évek második, nyolcvanas évek első felében élte legszebb napjait. Irodában dolgozott, valószínűleg nem gépíróként, ám munkája során gyakran kellett gépelnie. Meglehetős jómódban és igényességben élhetett akkoriban, hiszen ottthonra írógépet vásárolt magának, ez messze nem volt általános. Csillaga azóta leáldozott, hiszen nem tartott lépést az informatikai fejlődéssel.

Jó lenne tudni, milyen papíron került forgalomba a röpirat. Vékony géppapíron, indigóval öt példányban, az alsó már alig olvasható? Ez esetben többször, sokszor kellett gépelnie, ha bizonyos példányszámot el akart érni. Ez elkötelezettséget és kemény karaktert, valamint rengeteg szabad időt mutat. Vagy fénymásolat? Ez már a modern technika részbeni térnyerését mutatja, kilép a nosztalgikus körülmények által meghatározott rendből, és bizonyos disszonanciát mutat, hatása nem annyira erős, mint egy, minden körülményét tekintve a Kádár-rendszer napjait idéző kis papírszelet.

Félve írom le: netalán stencil? Ez mindent új megvilágításba helyezne! A stencilgép, mint a Kádár-rendszer egyik legféltettebb kincse, egyszersmind legkeményebb fegyvere, amit gondosabban őriztek, mint a tűzfegyvereket! A stencilpapír és festék a lőszerrel azonos szinten kezelt anyagnak számított akkoriban. Ha ezek a nyugdíjasok stencileznek... Nos, Fideszesek, akkor kössétek fel a gatyát, mert nem akárkivel, és akármilyen szervezettel kerültetek szembe! Aki egy stencilgépet eltett rosszabb napokra... Azt azért nem szabad lebecsülni.

tevevanegypupu 2008.09.13. 11:18:39

Lehet stencil minden tovabbi nelkul, vagy legalabbis nagyon hasonlit egy stenciles nyomtatvanyhoz. Akkor egy foldalatti mozgalom illegalis nyomdajaval van dolgunk elvtarsak.((:

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.13. 11:21:00

És a 70-es, 80-as évek formavilágát ismerőknek egy apró szösszenet: a borzalmas súlyú professzionális elektromechanikus írógépek alatt kb 5 mm vastag zöld filclemez volt, kérem tisztelettel, amelyet rendszerint tintafoltok tettek egyedivé.

tevevanegypupu 2008.09.13. 11:50:08

Kis helyesbites: volt szurke filclemez is, a tintafoltok es a gepradir- meg a negyvenfilleres kiflimorzsak kivalo es kitisztithatatlan gyujtohelyei. Es azok a szalagcserek az irogepekben!!(:

irrelevant 2008.09.13. 13:12:24

Elpet, igazi Sherlock vagy, nagyon jót derültem a kommenteden! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.13. 14:31:00

tevevanegypupu
otvospeter

:)))

tevevanegypupu

mennyire hálás vagyok Önnek, hogy eszembe juttatta a gépradírt! Méltatlan módon megfeledkeztem róla... Arról a kis barna, meglehetősen kemény és rideg, vékony gumitárcsáról, amelyet a könnyebb használhatóságot elősegítendő középen horganyzott acéllemez fegyverzettel láttak el. A közepén pici kis furat volt, amelynek segítségével akár nyakban is lehetett volna viselni, bár ezt legjobb emlékezetem szerint senki sem tette. Használatának módja előttem mélységes titok maradt, én soha semmit nem tudtam vele kiradírozni, csak botrányosan elmaszatolni. De én akkor még kisfiú voltam, nem értettem ennyire a felnőttek dolgához.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.13. 14:33:00

Turul!

Kommentet!

Ki vele, milyen papírra íródott?!

Ne félj, minden csapást elviselünk már. Azt is, ha stencil. Nem kell kímélj.

irrelevant 2008.09.13. 14:42:05

Szemmel láthatóan nem hagyományos írólap, ugyanis az sötétebb színű és feltűnő szemcséket tartalmaz. Ennyit tudtam hozzátenni a nyomozáshoz :D

Francois Pignon 2008.09.13. 14:55:43

A hajtásnál levő fekete csík meg a maszatok alapján fénymásolatt. (Ha rendesen lett szkennelve.)

tevevanegypupu 2008.09.13. 14:56:15

Elpet
sajnos en mar tudtam mire valo az a gepradir amirol olyan szepen megemlekezik itt fennen..Viszont had tegyem hozza, hogy meglehetosen fiatalon tanultam meg gepelni, mert - ahogy a kommentjeimbol is latni - ifju lany koromtol fogva grafoman vagyok.
Es irogepelve megiscsak joban lehet nyilvanvalo dolgokat elmondani, a kezirashoz neha kellenenek magasabbroptu gondolatok is.((:

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.13. 15:12:22

Azért ugye nem félünk nagyon az Óbudai Gondozási Központban élőktől? A szavazatuk pesze a túloldalra megy, de ez nem az ilyen röpiratokon múlik.

Gondoljunk csak bele. Aki a 80-as évek második felében még géemkázott, vasárnap este a kockaladán hazagurult a kiskertből a legújabb építésű, akkor kényelmesnek számító paneljébe, mélyhűtőládát és videómagnót vett, és mindezzel az élet királyának számított, majd a rendszerváltozás után megszűnt a munkahelye, megrendült az egzisztenciája, és ma a számláit alig tudja kifizetni, nyugdíjasbérletével járja a várost, hogy hol lehet akciós csirkefarhátat meg pulyka szárnyközepet venni, az aligha lesz nagy rajongója ennek a rendszernek. Okolni pedig mindig azt fogja, aki a leginkább idegen a számára szocializációban és gondolkodásban. A zorbánt, aki azt a borzasztó beszédet mondta borostásan a Nagy-Imre újratemetésen, amíg a rendes politikusok olyan szépen felöltözve és komolyan álltak ott. Meg a Fodort, aki olyan kis idétlen, semmi komoly ember formája nincs, amúgy is fideszes volt, csak áttették, hogy bomlassza a Kuncze elvtárs politikáját. Nem, ezek az emberek sosem lesznek jobboldali szavazók, ebbe nyugodjunk bele. Akármilyen szocialista kormány alatt akárhogy nyomorognak, sosem lesznek semmilyen Új Többség részei.

Zetek 2008.09.13. 16:12:14

Elpet! Pedig érdemes tartani tőlük, mert ők hozzák a nyakunkra Fletót!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.13. 16:37:15

Zetek

Ezt értem, de ha tartunk is tőlük, azt hogyan csináljuk?
Sem Isten, sem ember nem fogja őket rávenni, hogy ne az MSZP-re szavazzanak. Amikor ott olyan arcok vannak, akiknek láttán biztonságban érzik magukat, mert a Kádár-rendszer továbbélésének jelképeit látják bennük. Számunkra ők - elveszett ügy.

Ács Ferenc 2008.09.15. 11:57:04

index.hu/gazdasag/magyar/budzs080915/

A nyugdíjakat jövőre 5,5-6 százalék közötti mértékben tervezi emelni a kormány. Ennek nyomán az öregségi, rokkantsági, özvegyi, 13. havi és más nyugdíjakat is magába foglaló nyugellátások 3100 milliárdnál is többet emésztenek fel 2009-ben.
süti beállítások módosítása