Kommentszűrés
’08 sze
11
07:01

A húszmilliárd dolláros bankár

Írta: Ács Ferenc

Jelentősége van annak, ha a Népszabó születésnapi interjút készít valakivel. Általában azokat tisztelik meg, akiket vállalnak, és akiket meghatározónak tartanak még ma is valamilyen szempontból. Fekete János élettörténete némileg párhuzamos a Népszabadságéval. De kit is ünnepel a kormánypárti napilap? A hetvenes évek elejére a keményvonalas hazai kommunisták nyomatékos moszkvai segítséggel megakasztották az 1968-ban indult „Új Gazdasági Mechanizmus” néven ismert óvatos reformfolyamatot. A brezsnyevista mélyütést csak fokozták az egymást követő olajválságok, amelyeket a hatalom hasztalan próbált megállítani Hegyeshalomnál, azok „begyűrűztek” a korszak terminológiája szerint. Aztán 1974 körül jött a csak a Ratkó-korszakhoz mérhető hazai baby-boom, melyet az erősödő szociális háló is ösztönzött. Ezt a terebélyesedő hálót és az igencsak beindult és megdrágult kádári konszolidációt valamiből finanszírozni kellett, mert a hallgatólagos, de nagyon is létező kádári deal első törvénye az volt, hogy a közügyektől való elfordulásnak ára van, ez pedig a fix rántott hús, és ekkor már a zsebkendőnyi telek is, jó kis gyárból hazahordott bádogsufnival. 

„Ha ezt nem kapja meg a nép, akkor vége az össznépi omertának” - gondolta Kádár, és semmitől sem riadt vissza, hogy megakadályozza a szociális alapú hőbörgést. Mindezek következtében lassan, de biztosan megkezdték Magyarország brutális eladósítását, de a legrosszabb az volt, hogy minden hitelt a fogyasztásba öltek, tehát nem infrastruktúrába, vagy technológia-fejlesztésbe, hanem rántott húsba, tényleg. Részben ezért nagy hazugság a „kádáralattjobbvolt” - féle nyugdíjas-romantika. Még mindig fizetjük azt a szánalmas jólét-paródiát, és még mindig azt hiszik sokan, hogy létezhet szociális biztonság hitelből. Mivel a magyar gazdaság versenyképessége közben tovább romlott, a lakosságnak a hetvenes évek végén komoly áremelésekkel kellett szembesülnie. Rohantunk a vesztünkbe bele.

Hősünk a nyolcvanas évek elején került képbe, amikor a vezérkar is nagyon durván érezte már a Politikai Bizottságban, hogy itt bizony dagad a szar a palacsintában. Kapkodás kezdődik, újabb hitelfelvételek, az Öreg jóváhagyása után ezúttal már Fekete János vezényletével. Innentől lehet, hogy legendaízű elemek is keverednek a valósággal, de az tény, hogy ezeket a legendák elég szívósan tartják magukat közgazdász-barátok és újságírók körében: az egyik az, hogy Fekete közeli rokona '56-ban lekoccolt Németországba, ahol vezető bankár lett, és ez a kapcsolat ekkor jött jól igazán, a Fekete-család kvázi leboltolta a hitelfelvételek egy részét egymás között. A másik, ami talán ennél is elterjedtebb és valószerűbb is a mindenkori magyar viszonyokat ismerve: a fizetésképtelenség réme 1982 nyarán betörte az ajtót. Odáig fajult a helyzet, hogy konkrétan elfogyott a valuta a Nemzeti Bank készletében és motorosrendőrök segítségével hozták fel a zsét a Balatonról begyűjtve a hotelekből és az éttermekből. Ezekben a napokban vettek fel minket a Nemzetközi Valutaalapba, amely végül - a további eladósodással és hazai áremelésekkel kiegészülve - pár év egérutat jelentett egészen az 1987-1988-as szintén összeomlás-közeli állapotokig. Ami bizonyos: Fekete regnálása alatt a magyar államadósság négy-öt milliárd dollárról húszmilliárdra (!) nőtt. A többi: duma. És ahogy a régi Orbán Viktor fogalmazott kristálytisztán Nagy Imre újratemetésén: „a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezõ húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.”  Sőt, nemcsak magától fekszik ott, (még mindig) hanem valakik betették oda. Fekete János volt az egyik.

De mit mond ma a pénzügyi krach-macher Hovanyecz László tolmácsolásában a Népszabónak? Ilyeneket: „Egy dologhoz ért, de ahhoz nagyon: a nemzetközi pénzügyekhez (...) Az inflációtól való félelem azonban béklyóba köti a pénzügypolitikát.” Hát, csak tudja, hiszen ő gerjesztett jelentősebb inflációt először Magyarországon 1946 után. „A világ legfontosabb 34 országa közül 33-ban lassul a növekedés, csupán egyben gyorsul, s ez Magyarország. Igaz, hogy ez a növekedés nagyon alacsony szintről indult, de immár felülmúlja az EU átlagát. (...) Fekete János jó véleménnyel van a néhány napja közzétett kormányprogramról.”  Micsoda meglepetés! Végső konklúziója pedig kifejezetten pannonpumás: „Térségünkből az utóbbi években milliók mentek dolgozni Nyugat-Európába. Hogy nálunk a migrációs kedv minimális, arra is utalhat, hogy nem olyan rossz a közérzet ebben az országban, mint amilyennek azt nem kevesen látni, láttatni szeretnék." Hogyne, „nincs válság, csak válságpropaganda” - ahogy ezt úgy harminc éve tetszenek mondani. De mikor is tetszenek befejezni? Addig is köszönet a köztársasági elnöknek múltkori gesztusáért.

Címkék: népszabadság fekete jános államadósság

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr81657163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr Flick 2008.09.11. 10:59:11

"Nyugodtan el lehetne mondani, hogy mi történt, hogy ne szülessenek ilyen jellegű postok/kommentek. "

Idilli ez a hozzáállás. De hogy várhatsz őszinteséget addig amíg az előző rendszer prominensei..és kiscsinovnyikjai még mindig kezükben tartják az állmaparátus...és a fegyveres szervek legnagyobb részét?

Addig amíg a sajtó szinte teljes mellszélességgel odaáll...és tagadja az elhangzó "vádakat". PErsze az "újságíróik" érintettsége sem kérdéses.

Nos.. ha ilyen túlsúly nehezedik az igazság leplére...ugyan hogyan is szeretnéd azt fellebbenteni?

Amíz ezek a "csontvázak"...és a mögöttük álló SZAROK itt tevékenyhetnek...urambocsá... élhetnek... addig nem lesz az igazság soha feltárva.

És most nevezhetsz radikálisnak...vagy bárminek... a tényen semmi se változtat...és a híveiknek a szeméről az ellenzőt se fújja le a déli szél magától.

tommybravo 2008.09.11. 11:03:10

Herr Flick: te vagy 1. zsidózol vagy 2. paranoiás vagy 3. esetleg mindkettő. A paranoiát lehet gyógyítani, a zsidózási mánia pedig jobb esetben a pubertás korral, rosszabb esetben a klimaxszal, szélsőséges esetben az utolsó lélegzetvétellel elmúlik. Te kis SZAR.

Apollo440 2008.09.11. 11:11:41

ez valami egészen elképesztő interjúnak álcázott pr-beszélgetés, pontosan olyan, mint ha még oda lenne írva a népszabi fejlécére, hogy világ proletárjai egyesüljetek. fekete anno pontosan tudta, hogyan teszi tönkre a magyar gazdaságot, megvezetve a sok ostoba kádár-féle prolit, miközben ő szépen leakasztott egy csinos kis milliárdos vagyont, most meg a másik nagy balos gazember erős jános+zdeborszky györgy mellett üldögél az mfb-ben, gondolom, nem ingyen. és közben nyomja ez szemét hazugságot, hogy nem is állunk olyan rosszul. mi a faszért nem húzták fel ezt anno egy fára, most nem adna könnyfakasztó interjúkat az mszp háziújságjának.

Jonas-R 2008.09.11. 11:14:23

Tommy :) egyetértek veled, de nem hiszem, hogy vezet valahova ugyanazt a stílust felvenni.

Az egész államadósság kérdés azért izgi, mert egy nagyon érdekes kérdést vet fel t.i.: ha az ország érdeke azt kívánja, hogy kiszolgáld az elnyomó hatlmat, akkor mit tesz az erkölcs?

Mi csatlakoztunk az IMF-hez utoljára (titkos tárgyalások-nem titkos tárgyalások-elnézett tárgyalások). Ez azért kellett, mert a KGST alapvetően bartellre épült, a nyitás foylamatában viszont ez megölte az összes KGST tagállam külgazdaságát. (nem volt valuta, mivel bartell elszámolásban működött a piac)

Gyakorlatilag rajtunk keresztül vették fel a devizahiteleket a volt szoci országok, mert velünk szóba állt az IMF, és ez viszont olyan emberek eredménye, akiket most ti irtani akartok. A legvidámabb barakk nem azért alakult-alakulhatott ki, mert nekünk volt a legjobb kedvünk, hanem azért, mert bizonyos szempontból kivételezettek voltunk, ami szintén ezeknek az embereknek köszönhető. Ha innen nézzük, akkor ők enyhítettek a diktatúrán. Ugyanakkor tény, hogy semmi keresnivalójuk nincs a közéletben, mielőtt még....

Apollo440 2008.09.11. 11:16:11

tommybravo: ő valóban schwarcz volt és zsidó, ismertem az unokahúgát, az egész család a szent istván parkban lakott. ez nem zsidózás, ez tény. mint ahogy az is, hogy nem véletlenül adósította el magyarországot éppen ő. sajnos, ezek tények, csak a legegyszerűbb azt mondani, hogy zsidózás, pedig ezek tények, még ha nem is túl kellemesek pár ember számára. nézd meg a kóka/csillag istván-féle bűnbandát, mi pénzt loptak, sikkasztotak el. és közben ülnek a babérjaikon, büntetlenül.

Herr Flick 2008.09.11. 11:16:24

EJHA... Tomi..na .Bravo....
Egy emelkedett hangvételű, és mélyértelmű választ is kaptam az "érintettek" védőjétől... na végre.
1.Zsidózok? Te vagy vak vagy .. vagy ez a témakör annyira izgatja a fantáziád...hogy még a BATKAMANÓT is rasszistának néznéd.
2. Paranoiás? Nos.. aki nyitott szemmel jár...és nem csak népszabit olvas az szerintem előbb utóbb ráeszmél az összefüggésekre....paranoia nékül is.

De ne félj ez a veszély téged nem fenyeget, nem kell rendkívüli intézkedéseket tenned ellene.

Rossz az aki rosszra gondol... te meg olyan vagy amilyen

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.11. 11:22:51


Kedves Ács Feri,

Valóban ijesztő, hogy Fekete János a "baloldal" idolja, autoritás közgazdasági kérdésekben. Egy olyan történelmi illúzió része Fekete, amelyben Kádár János,aczéli terminológiával, a kompromisszumok robotosa, aki nyugatias államot épít a szovjet vezetőkkel szemben, ahol tulajdonképpen nincs is diktatúra, ahol még voltak szakemberek, ahol még jó volt az élet, stb stb stb.

De van egy másik történelmi illúzió. Ami arról szól, hogy egy kispufi, states meg a többi derék jobber csak azért nem tudja kifutni magát, azért ilyen brutálisan képzetlen, azért versenyképtelen , mert 1981-ben a Fekete János neszeszertáskában hozott harmincezer nyugatnémet márkát a Tamáska Máriának. Azóta annyi idő telt el mint 1981 és a nyilas korszak között, és a böfögve zsidózó reakciós kommentelők már régen Harvard graduate-ek lehetnének ha... nem lennének tehetségtelen kis senkik.

Fekete János személyét nemcsak a "baloldal" használja önigazolásra ebben a történetben, hanem a "jobboldal" is. Az egyik oldali tehetségtelen nullajuli a másik oldali tehetségtelen nullajuli ellen használja Feketét és az ő történetét.

Jonas-R 2008.09.11. 11:28:43

Na jótündér, ebbe is szorult némi igazság.

Egyszer valaki, aki egy nagy közgazdásznak számít, ha nem is annyira ismert, (és nem mondom meg kicsoda), hogy az előző rendszerbeli szaktekintélyek többsége valójában semmit nem adott hozzá a közgazdaságtanhoz, csak lefordította az angol könyveket, néha-néha tévesen. A baj csak annyi volt, hogy akkor is megvolt a hatalmuk, hogy cselekedjenek, ha nem is pontosan értették meg azt, amit az adott angol nyelvű szakkönyvben olvastak.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.11. 11:40:13

JT, egyvalamiben kiegészítenélek, mert szted itt mki csak egoista: lehet dühösnek lenni másokért is... amúgy szociográfikusan, és akkor elfogadod némelyek egészen másfajta, nem épp frusztrációs dühét...
Emellet persze biztos igaz a diagnózisod sok jobberre is.

CrL 2008.09.11. 11:42:51

JT, de pont te miért vagy ugyanolyan frusztrált mint akiket említesz a kommentedben?

states 2008.09.11. 11:48:30

Először is kedves brutálisan képzett és versenyképes Jó Tündér 1981 óta valóban hosszú idő telt el, de kizárólag azzal, hogy a Fekete János és társai által itthagyott trágyadombot legalább részben eltávolítsuk, de a kísérlet tökéletes kudarcba fulladt, ennek vagyunk szem- és fültanúi ezekben a napokban is, a hozzád hasonlóan brutálisan képzett és versenyképes Hornok, Medgyessyk és Gyurcsányok jóvoltából...

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.11. 11:51:36


CrL,

Nem hiszem, hogy frusztrált lennék. Fáradt talán, de mire lennék frusztrált ? :))

heima (törölt) 2008.09.11. 11:59:49

"Mindenkinek a maga szintjén kikristályosodott és vérmérsékletének megfelelően szajkózott attitűdje van azzal kapcsolatban ami a 80-as években történt gazdaságilag. Aki egy picit ért hozzá, az meg hallgat, mert tudja, hogy bonyolultabb kicsit, mint amit habzó szájjal el lehet magyarázni."

ja, ezek a köcsög jobberek ilyenek, a kormanyszovivo.hu vitánál is kibújt mindegyikből az informatikai szakértő, pedig aki kicsit is ért hozzá, az csendben maradt! (és élvezettel számolgatta a friss milliókat)

kispufi 2008.09.11. 12:01:19

A versenyképesség/képtelenség kifejezetten a kedvencem, drága Jó Tündér Keresztanya. Pont az efféle Fekete Jánosok által honosodott meg, akik bennünket elzálogosítva futották be karrierjüket. Egyik gyalog, másik Mercivel és féltávtól: indulhat a maratoni futás. S közben süvegeljem is meg, milyen nagy ügyességgel csapkodja hímtagommal a csalánt.
Ja, s hogy voltak szakemberek? Voltak, minden kornak megvannak a maga szakemberei (az építési vállalkozó napjainkban a kedvencem) - tán ezért is kampányoltak a szakértelemmel, amikor már kampányolásra kényszerültek. S hogy hová került a szakértelem által az ország, azt valószínűleg csak sötét, frusztrált, csőlátó és versenyképtelenségem jobbosságom okán látom úgy, ahogyan. További jó versenyzést, megtisztelve érzem magam, hogy egyáltalán lealacsonyodtál hozzám. Lecsapolandó békához.

states 2008.09.11. 12:05:45

Igen, ezek a fidesznyik nácik sehogysem akarják megérteni, hogy milyen progresszív az a hitelfelvétel, ami arra jó, hogy Kádár János holnap is pártfőtitkár, Gyurcsány Ferenc pedig miniszterelnök maradhasson. Hogy holnapután meg mi lesz, az kit érdekel...

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.11. 12:06:01


Kedves Szamárfül,

Én azt szeretném, ha Fekete Jánost kinevetnék a Petschnig Mária Zitával, a Csillaggal, a Mihályival, a Lengyel Lászlóval és a Vértes Andrással együtt. Ez van. Fekete János mérhetetlen hülyeségeket tud összehordani. Nem 1982-ben, hanem 2008-ban. És kajálják. Ahogy a Bogárt, a Csáthmagdikát, meg a többi kretént.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.11. 12:08:29


kispufi,

Ezt egyéni szociális problémának hívják. Engem ugyanúgy nem hat meg a Fekete János hülyesége mint a tiéd. Jó, neki bejött, neked nem, de ez valójában egy részletkérdés. A hülyeség a lényeg.

heima (törölt) 2008.09.11. 12:10:40

JT, nagyon jó párhuzam, legutóbb Grúzia kapcsán nőtt össze, ami összetartozik: a radikáljobb és a ballib, egy ősi, színtiszta ideológia, a mélysötét hülyeség alapján.

Tíz kicsi indián 2008.09.11. 12:12:35

Jonas-R 2008.09.11. 11:14:23,
ez engem bánt. Igenis, kellett volna egy kis lengyelországi szükségállapot (ugyanis a szoc. blokkból nem mi csatlakoztunk utoljára, nézz utána) vagy egy kis romániai falurombolás, akkor talán az átlagproli nem párás tekintettel nézne a Kádár-rendszerre, amikor ki volt nyalva kis feneke, de azt elfelejti, hogy ezért elzálogosította az unokái jövőjét. Mert jelenleg az én adómból fizetem azt a hitelt vissza, amit pl. panelépítésre vett föl, azért hogy kiossza az alattam lakó alkoholista családnak.

kispufi 2008.09.11. 12:15:15

JT, én hülyeségeket beszélek, szerencsére neked minden szavad arany állítmány, ahogy Margit mondta, a Besenyőné. Kímélj meg attól, hogy minősítgetsz itt akárkit is. Így pl. engem.

Ács Ferenc 2008.09.11. 12:16:16

A versenyképesség, mint komenista ármány? Hm. Csak kezd beérni az elmúlt hat év összpárti szociális demagógiájának vetése. Elvégre nemcsak korlátlan nyugdíjas-imádat van, és segélyekre elszórt százmilliárdok. A Népszabónál Fekete a sztár, de közben a Bogár László-féle kuruzslók is járják az országot és hirdetik: a Föld lapos. Aki meg jobboldali vagy jobblib és piacbarát, az szégyellje magát. Nohát egy túrót!

Johnny Favorite (törölt) 2008.09.11. 12:19:44

Megemlítek a mostani világból két polihisztort/szakembert akik napjainkban is komoly befolyással bírnak és irányítanak az egyik drazskovics a másik szilvássy....ezek a kibaszott nagy szakértők.
drazsé gyakorlatilag a körömápolástól a költségvetésig mindenhez ért...a másik meg megalkotta az önszabotázs mindenapi gyakorlatát ez utóbbit figyelembe véve, szerintem lassan ismét "terror fenyegetetség" lesz.. asszem most talán szélsőséges pirézek törnek majd és gyújtogatnak.
Ezek az utolsó kom.-mohikánok távozhatnának már...már csak azért is mert ezek akadályozzák tulajdonképpen egy normális baloldaliság kialakulását...mert ezek csak kapaszkodnak és a kurvára kiművelt jelenlegi baloldal nem mer ezekkel szembeálni...csak azt felejtik el,hogy ezzel saját "öntisztító" folyamataik akádályozásával....éppen azoknak adja tálcán a hatalmat akitől (a saját pártvezetői után) a legjobban fél.....zorbánviktor

kispufi 2008.09.11. 12:22:39

Ács Feri, megnehezíti az értékelést és árnyalja a képet a "jó piacról" mondjuk hirtelenjében a kakaóbiztos számítógép és a digitális tábla, vagy a Tesco-gazdaságos és Lidl-féle foglalkoztatás. Avagy mit csinálhat az erősebb kutya a kisebbik hallal.

Werwolf 2008.09.11. 12:22:40

Valamelyik "szakerto" leirta feljebb hogy "bartell"... Persze, o is szakerto.

En nem hiszem, hogy felete elvtars hulye lenne. Sot, jellemzoen, a "kapcsolati tokeje" es az "erdekervenyesito kepessege" is nyilvan rendkivuli. A problema vele csak az, hogy a magyar penzugyek iranyitojakent a magyar nemzet erekeben kellett volna ezeket felhasznalni. Nem igy tett - es ez nem is meglepo.

Persze, hogy istenitik azok, akik szinten nem igy tesznek. Persze, hogy ez felhaboritja azt, aki aggodik Magyarorszagert es akinek faj a jelen, meg a mult.

A kommunista halozatnak jo volt fekete elvtars, mert tovabb mehetett a hakni. A nemzetkozi "penzugyieknek" itthon es kulfoldon egyarant jo volt fekete elvtars, mert egyfelol melegedhettek a penzugyminiszteriumban, a nemzeti bankban, a kulker vallalatokban jo fizetesert, masreszt a kulfoldiek meg hitelt helyeztek ki szep kamattal. Persze, hogy szeretik egymast...

Ja, a magyarok meg fizethetik a habzsidozsit azota is, csak az elvtarsak es a nemzetkoziek ezt pont leszarjak. Ennyire egyszeru ez...

Szibarita 2008.09.11. 12:23:46

Aki a BOC-rol azt hiszi, hogy meg olyanabb mint az OTP (volt akkor, bar az OTP most is olyan, csak kicsit mashogy), annak fogalma sincs, mirol beszel, nem mintha a fenti uriember megitelesenel ez lenne az elsodleges szempont.

Innsert 2008.09.11. 12:24:20

Johnny Favorite 2008.09.11. 12:19:44 Te Johnny, és normális jobb mikor lesz?! Vagy a Mikola, Kövér, Deutsch, Szíjjártó már az?!

Devil Inside 2008.09.11. 12:25:12

Jó Tündér egyáltalán nem értem, miért kezdted el pont kispufit és states-t cseszegetni, miközben az előtted levő hozzászólásainkban pont ugyanazt a véleményt írták le Fektéről és a fényezéséről, amit te is. Azt sem lett volna olyan nehéz belőni, kik kezdtek el zsidózni, ott vannak a hozzászólásaik előtted néhánnyal.

Jonas-R 2008.09.11. 12:26:07

Tizkicsiindán, a részvételi kvótákat is megnézegetted? :)

hamu 2008.09.11. 12:32:00

Össze kellene szedni, hogy ki mindenkivel ne fogjon kezet egy konzervatív úr, hogy a többi konzervatív úr ezért még gratuláljon is neki.

Szibarita 2008.09.11. 12:33:07

Az is szep, ahogy itt ugy csinaltok, mintha a piacpartisag a Fidesz sajatja lenne. A Fidesz hivatalos kormanyprogramma tette a nepotizmust anno, nem volt a kormanyzasukban semmi piaci. Mindenki tudta, hogy azert csinaljak, hogy szert tegyenek egy versenykepes elitre, ami valamennyire ertheto, de ne csinaljunk mar ugy, mintha a piacpartisag lenne a mo-i jobboldal origoja.

Ács Ferenc 2008.09.11. 12:43:53

Kispufi: A mindenkori kormányok alatt rabol a klientúra, és ez nagyon felerősödött a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok idején, ami főleg azért lett feltűnő, mert közben tönkrevágták a költségvetést és az elmaradt valódi reformokkal az ország jövőjét is egyben. De a digitális tábla-ügy, vagy pláne a kakaóbiztos lopkodás láthatatlan semmiség a nagy korrupciós pártfnanszírozási ügyekhez képest. Szerinted miért kellett autópálya-völgyhíd a nem létező hegyek közé? Miért kellenek alagutak a húszméteres dombok alá az M6-oson? Mi lett a Ferihegy Airport eladásából befolyt pénzekkel?

De mindez indokolná a piacellenességet? Éppenhogy nem. Éppen azt igazolja ez a sok (részben ki nem robbant) botrány, hogy Magyarországon világos törvényi keretek között működő szabad piacgazdaságra van szükség, amelyben a politikusok tisztességes adótörvényeket és a feketegazdaságot kizáró (vagyis arra törekvő) pártfinanszírozási törvényeket hoznak. Mindemellett pontosan meghatározzák, hogy mi az állam szerepe, szigorú határt húznak és a határig húzódó feladatokig biztosítják az állam működőképességét. Ezekre viszont jelenleg semmi esélyt nem látok, mert a politikai elit egésze tehetetlen és a saját poshadt szociális demagógiájában dagonyázik.

heima (törölt) 2008.09.11. 12:45:57

jó látni h megint kiszabadult a fib kommandó, mindig jót derülök, de kicsit zavarja a felhőtlen örömet, hogy ott a hatalom.
Kell a magyar baloldal, szükség van a viccre is a politikában, csak könyörgöm végrehajtó hatalom ne legyen a kezükben.

Johnny Favorite (törölt) 2008.09.11. 12:46:39

Innsert 2008.09.11. 12:24:20

Klasszikus komenista visszaping....amikor valamire nincs válasz akkor jön a :"....persze mer a jobboldal is...meg a zorbán viktor is...meg az a kövér mitet mondóót..."......és ti lennétek a rettenetes nagy baloldali tanult gondolkodó emberek?
Szerintem akit egy szellemi fogyatékos tud vezetni (gy.f), legyen az párt vagy támogató ember....azt nem bélyegezném meg sem a tanultság sem pedig a gondolkódó ember bilogjával.

Ács Ferenc 2008.09.11. 12:48:17

Szibarita: ki csinál úgy? Az viszont nem igaz, hogy a Fidesz-kormányzás nem piaci alapokon állt, legalábbis a ciklus első felében. És azt se felejtsük el, hogy mi volt a legkésőbbi euró-céldátum 2002 áprilisában, ebben Medgyessy is maximálisan egyetértett akkor: 2007. Tehát már másfél van eurónk. Vagy nem?

kispufi 2008.09.11. 12:50:54

Ács Feri, Isten ments, hogy az általad kárhoztatott demagóg sztereotípiákat viszahangozzam, de amire célzol, az volna a tisztességes piaci magatartás, amiben lassan már csak úgy lehet hinni - idehaza főleg -, mint a nagy világvallásokban, nagy lelki meggyőződéssel, anélkül, hogy a maga valójában egyszer is megpillanthatnánk hitünk tárgyát. Ezért vagyok szkeptikus, és én még az "egész politikai elit" kitétellel sem vitatkoznék, mégis jobb szeretnék az egész nagy összességtől megundorodni és kiábrándulni belőle, ha már konkrét(abb)an látom is, mi undorít. Ergó, legelőször is szeretném látni fletóék lelépését. Az már persze az ő "nevelésük", hogy nem is akarok az orromnál, a következő pillanatnál tovább látni.

hamu 2008.09.11. 12:59:29

Ács Feri · reakcio.blog.hu/ 2008.09.11. 12:48:17

Miért? És betartották volna? És még te hivatkozol Medgyessyre, aki évről évre beadta a költségvetést kb. 3.5% körüli hiánycéllal, ami közben rendületlenül menetelt a 10% felé? Orbán is ígért vagy 7%-os növekedést, kis időre volt is az 5% körüli, de akkor a világgazdaság kissé jobb passzban volt.

Rwindx 2008.09.11. 13:03:22

JT:
"De van egy másik történelmi illúzió. Ami arról szól, hogy egy kispufi, states meg a többi derék jobber csak azért nem tudja kifutni magát, azért ilyen brutálisan képzetlen, azért versenyképtelen , mert 1981-ben a Fekete János neszeszertáskában hozott harmincezer nyugatnémet márkát a Tamáska Máriának. Azóta annyi idő telt el mint 1981 és a nyilas korszak között, és a böfögve zsidózó reakciós kommentelők már régen Harvard graduate-ek lehetnének ha... nem lennének tehetségtelen kis senkik."

Szerintem elég kevés információd lehet arról melyik "jobber" milyen versenyhelyzetben van, illetve milyen indítatásból ír valamit. Az ékezet nélküli írásod sejtet valamit, főleg azt hogy bizonyos dolgokról távolság okán meglehetősen kevés első kézből származó információd lehet, és esetleg egy jól fejlett piacgazdasággal, a normálishoz közelibb jogrendszerrel rendelkezó ország kényelmes zugából irogatsz ahol a napi problémák nem egészen fedik az moi napi problémákat/ kérdéseket. Tehát engedd meg hogy némileg sértőnek érezzem az általános lusta, zsidózó, tehetségtelennek titulált általánosított jobobldalt. Ha ez nem így van, akkor viszont szimplán teljesen sötét hülye vagy, hogy ilyet leírsz. Sajnálom.

Hozzáteszem kifejezetten szeretem a milliárdos "baloldaliakat", éppúgy mint a külföldre szakadt "kormányszimpatizánsokat".
Kibaszott hitelesek.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.09.11. 13:22:43

"Szibarita 2008.09.11. 12:33:07
Az is szep, ahogy itt ugy csinaltok, mintha a piacpartisag a Fidesz sajatja lenne. A Fidesz hivatalos kormanyprogramma tette a nepotizmust anno, nem volt a kormanyzasukban semmi piaci. "

Ez az érv 2002-ben, legkésőbb 2004-2005-ben még valóban komolyan vehető lett volna. A nagy elkúrás és a rákövetkező piac- és versenyellenes kurzus után már nevetséges bedobni. Az MSZP-SZDSZ-kormányok politikája, ha nem érzékenyülünk el a reformértelmiség lelkes tapsolásától, bármilyen előzménynél keményebben és következetsebben rombolta a piacot és a verseny kultúráját. Ennek kézzelfogható eredményei az elmúlt évek növekedési és egyensúlyi adatai - akár önmagukban, akár a közép-európai környezethez mérten, végső stádiuma pedig az, hogy a TEÁOR-ügyben a magyar állam - vérlázító és a végsőkig irracionális módon - a tisztességes piaci szereplőket kvázi pénzbüntetéssel sújtotta.

A Fidesz 1998 és 2002 közötti politikája piacpárti normalitás ahhoz képest, ami azóta jött. Tényleg nem olyan szép, mint a reformértelmiség tüllrózsaszín reformálmaiban, de mennyivel szebb, mint a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok valósága.

Ennyi és nem több. A piacpártiság, szakértelem és a versenyképesség szólama a szoc-szad kormánytól nem több, mint duma és wishful thinking keveréke.

heima (törölt) 2008.09.11. 13:25:04

A legjobb a baloldali szakértőkben a stratégiai lényeglátás képessége, ahogy egy kézfogásból le tudják vezetni a jobboldal mibenlétét, ahogy egy pozitív TERVszám el nem érésével, csupán megközelítésével pedig a fidesz gazdaságpolitika sikerességét.

A tények és a baloldal kapcsolatáról már ne is szóljunk: természetesen 02 után soha nem látott felfutó ágban volt a világgazdaság (lsd világgazdaság pénzbősége, még a vezér is megmondta), míg 00-01-ben igencsak recesszióban (lsd dotkom lufi). Nem baj, lényeg a kommunikáció!

heima (törölt) 2008.09.11. 13:30:00

itt élő valójában megfogható a fideszes hozzáállás a paichoz: www.resourceinfo.hu/hu/cikk/kiskereskedelem/29458.html

tökéletes. ilyen az amikor egy közpolitikai kérdéskörben nem az ideológia (liberális kiskáté), nem a hülyeség (baloldal, szélsőjobb) irányít, hanem a józan ész.

Devil Inside 2008.09.11. 13:32:53

hamu:
Tipikusan maszatolós kérdésfelvetés, ami roppant ügyes, mert természetesen senki nem tudja, mi lett volna ha és remek hitvitákat lehet folytatni, hogy akkor is a szocik csinálták a legjobban. Pedig lóf..t.
A 100 napos programot Megyó "vállalásai" és nem a Fidesz programja alapján valósították meg (akkor sem, ha a barmok megszavazták), innentől pedig el lett cseszve az egész. A Fidesznek a közalkalmazottak kapcsán némileg más volt a terve: un. életpálya modellek kidolgozása. Mindamellett a Mikola-féle egészségügyi törvénycsomag életbe lépett volna (2002 nyarán), ami messze jobb volt, mint az SZDSZ-esek pénzügyi krízishelyzet által és ideológiailag motivált szarkavarása. (Mindig leírom: Mikola irdatlan baromságokat tud összehordani és már egyáltalán nem szívesen látnám bármilyen felelős pozícióban, de az a törvény jó volt - anno elolvastam.)

Szóval az alap, hogy nem tolják el már 2002-ben a költségvetést teljesen és életbelép a "kórházreform". Ami szintén biztos, hogy 2006-ban az arroganciájuk és Koltay Gábor megfelelően megtámogatott történelmi tárgyú filmjei hatására akkor is a szocik nyertek volna. Csak már ebben a ciklusban foglalkozniuk kellett volna az euró bevezetéssel...

tommybravo 2008.09.11. 13:40:08

Devil Inside: A költségvetés eltolása nem 2002-ben kezdődött, hanem egy évvel korábban. Ez persze nem felmentés a Megyóéknak, csak a tények tisztázása. Ha akkor a két nagy párt nem kezdi egymást túllicitálni, hanem az egyik hátralép, és azt mondja, hogy "amit meggondolatlan ellenfelem ígér, az mindenkinek adóemelést jelent", talán (talán!) időben meglehetett volna szakítani a spirált. Enélkül meg történt, ami történt.

Másrészt, hogy ez a Mikola mit keres még a magyar politikai életben, az számomra felfoghatatlan... Komolyan, az mszp mivel zsarolja Orbánt, hogy a Mikolát még nem vágta ki, mint a rossz macskát szarni???

Werwolf 2008.09.11. 13:46:11

nem hiszem, hogy a Mikola a legnagyobb gond a mai magyar politikai eletben.
masreszt... A 2001-es ktg-vetes valasztasi ktgvetes volt, ez elfogadhato. Az mindenhol igy megy. De a fidesz-kormanyzatot feszes ktgvetesi politika jellemezte, ez meg teny. Az orszag akkori teljesitokepessege mellett a 2001-es ktgvetes nem jelentett gondot.
2002 utan kicsit mas lett a helyzet.
Vagy nem, ....elvtarsak???

Ács Ferenc 2008.09.11. 13:52:29

hamu: nem tartották volna be a 2007-es eurós céldátumot? Nem tudjuk. De a költségvetés állapota alapján teljesen reális volt, hogy öt éven belül eurónk lesz. Miért nem lett azóta sem? Ki kormányoz azóta? Miért vezettünk majdnem a legtöbb mutatóban akkor és miért vagyunk sereghajtók most mindenben a térségben?

tommybravo 2008.09.11. 13:53:48

Werwolf: ha egy sarkított nézőpontot választok, akkor mondhatom azt, hogy az mszp csak korábbra hozta a választási költségvetést (3 évvel). De nem akarom felmenteni őket, elkúrták. Mindenki tudta öszödi beszéd nélkül is, hogy a választási ígéreteket senki nem akarja betartani. Egyszer akarta valaki megvalósítani azokat mégis (megyó), aztán azóta is azt nyögjük. Azóta meglehetett volna próbálni időben rendbetenni, de nem tették, így süllyedtünk tovább a szarba.

Remélem, elveszítik a választást, maximálisan megérdemlik. Remélem tanulnak a vereségből. Remélem, Orbán tanul a saját vereségeiből és az mszp bukásából. Bármelyik reményem bukik, itt szar világ marad.

Innsert 2008.09.11. 13:56:03

tommybrávó, Mikoláj már le akart mondani 2006-ban, de OVI nem engedte neki.

Devil Inside 2008.09.11. 13:56:36

tommybravo:
A korábbi eltoltolás nagyrésze elég könnyedén korrigálható lett volna, illetve a lakáshitelezés sem okozott volna ekkora bonyodalmat, ha az egyéb eltolások miatt a kamatszintek nem szállnak el ennyire. (Persze azon akkor is érdemes lett volna alakítani, nem volt tökéletes konstrukció, de az új lakásépítések felpörgetéséhez és '99-ben elszabadult ingatlanárak visszafogásához szükség volt rá.)

A szocik azért tudják mindig előadni, hogy ők "szakemberek", mert az ő sleppjükben a tehetségtelen, buta embereknek nincs küldetéstudata, csak szeretnének valamit feltűnés nélkül mutyizni, míg a Fidesznél ugyanez a slepp tele van küldetéstudatos futóbolondokkal, akik a világról alkotott elképzeléseikről bárkinek szívesen nyilatkoznak. Ezeknek jellegzetes képviselője az a figura, aki kenyeret dobált a Napkeltében. (Nomeg ő volt az, aki szerint a kínaiak miatt mennek fel az ingatlanárak.)

hamu 2008.09.11. 13:58:21

Devil Inside 2008.09.11. 13:32:53

A maszatolást nem én folytatom. Csak rámutatnék, hogy az nem megy, hogy az egyik oldalnak az ígérete hitelesebb, mint a másiké, pláne, hogy egyikre sem jellemző, hogy azt tette volna, amit ígért. Ami nem is mindig baj, sőt, Medgyessy 2002-es ígéreteinek teljesítése olyan következményekkel járt, hogy lassan a be nem tartott ígéretet erénynek kellene tekinteni.

De ám legyen. Ha az Orbán megígérte, akkor lett volna 2007-re euró (ha jó az nekünk, ha nem). De akkor minden bizonnyal 14. havi nyugdíj is lesz, meg nagy-nagy adó és járulékcsökkentés, mindez szinte nulla költségvetési hiány mellett, pusztán azáltal, hogy jókedvünkben és hazafias felbuzdulásból annyival több adót fogunk befizetni.

És az már maga lenne a Kánaán. Én már alig várom, hogy Orbánék bizonyítsanak.

heima (törölt) 2008.09.11. 13:59:03

Ez a mikolázás kezd olyan divattá válni, mint anno Járait szidni. Aztán mégiscsak Zsigának lett igaza, meg a nyugati szakam is őt díjazta, lett is nagy kuss. Képzettsége, tapasztalata és nézetei alapján szvsz Mikola doktor úr is üti a teljes ballib eü "szakértő" szintet, sőt.

(mindazonáltal nem egy szerethető, emberi általános pártpolitikus, ez tény.)

tommybravo 2008.09.11. 14:04:02

Devil Inside: a lakáshitelezés az egyik lekkedvencebb esetem a "mikor NEM kellett volna az államnak sok pénzt elköltenie" témakörben. Az állam támogatta a lakáshitelek kamatát, ami egy rakás (adó) pénzbe került mindenkinek, nem csak a lakásvásárlóknak. Aztán, amikor átalakították a támogatási rendszert (gy.k. csökkentették a beleölt pénzt), a bankok is kénytelenek lettek megdolgozni a pénzért, és "feltalálták" a devizahiteleket. A biznisz folytatódott, csak az államnak került sokkal kevesebbe. Remek grafikonok vannak arról, hogy az akkori támogatási rendszer a következő 5-10 évben mennyi pénzbe került az államnak, áttételesen mindenkinek.

Hmmm. Ez a sztori kicsit hasonlít a "húszmilliárdos bankár" tevékenységére. Ő is a mi jövőnket adta el az aznapi zsíros zsömléért, meg a fenti példában is. Minden változik, hogy semmi se változzon.

Werwolf 2008.09.11. 14:04:30

"tommybravo 2008.09.11. 13:53:48"

egyetertek.

Devil Inside 2008.09.11. 14:05:00

Nem kellene keverni a 2002-es és a 2006-os fideszes igéreteket, az elsőben aránylag reális ígéretek és hosszútávú, kidolgozott elképzelések voltak, hogy kellene tovább kormányozni. A 2006-os ígéretdömping mögött sem jövőkép, sem különösebb racionalitás nem volt, ez senkit nem győzött meg, hogy rájuk kellene szavazni, max. az, hogy a szoci kormány működésében szintén nem lehetett látni a következetességet.

Devil Inside 2008.09.11. 14:09:29

heima:
Hát, Mikola szakpolitikai megnyilatkozásai is elég demagógak voltak (és néhol még ellent is mondtak a 2002-es törvényének), de általános politikai állásfoglalásoktól teljesen el kellene tiltani, a "20 évig mi kormányzunk" és a "szinglihordák" elég sokat segítettek a szocik listás győzelmében.

hamu 2008.09.11. 14:12:54

Devil Inside 2008.09.11. 14:05:00

Milért ne kellene keverni? Te is csak azon az alapon válogathatsz közülük, hogy melyiket hiszed el. Az pedig csak vélemény.

Azért hogy Feketéről is írjak valamit: elképesztőnek tartom, hogy az összes akkori hülyeségért, pénzelverésért azt a pasast tegyék/tegyétek felelőssé, aki szerzett rá hitelt, mert ez volt a dolga. Még csak túl jó elvtárs sem volt, mert sosem volt első számú vezetője az MNB-nek, csak a helyettese.

Lehet a pasast utálni ettől még. De amikor egy bármilyen kormány kitünteti, díjátadóként nem kezet nyújtani neki ordenáré bunkóság. Amihez gratulálni viszont provinciális "rögvalóságunk" maga.

kispufi 2008.09.11. 14:19:39

Kitüntetni nem bunkóság, nem rögvalóság, az maga az európai értelemben vett pártatlanszakértőiség.

hamu 2008.09.11. 14:26:12

kispufi, ha lenne érzéked a logikához, akkor tudnád, hogy egyik állítás a másikkal semmilyen kapcsolatban sincs. Nem kell ahhoz véleményt nyilvánítanom a kitüntetés odaítéléséről, hogy a kéznemfogást bunkóságnak nevezzem, illetve undorodjak, hogy a kéznemfogás bátor, úri viselkedésnek is minősülhet.

Fekete kitüntetése természetesen pártos, éppen fele olyan pártos, mint Marjaié. Utóbbival viszont a konzervatív főúrnak nem derogált kezet fogni. Vajon miért?

Devil Inside 2008.09.11. 14:28:40

hamu, amilyen elegánsan "konzervatív főurazol", azt hiszem illemkérdésekben ezután csak te leszel az etalonom.

kispufi 2008.09.11. 14:30:50

Utóbbi kérdésed jogos.
A többiről: ne tekintsünk el októl és okozattól, szerintem ez is logika. Persze, én logikátlan vagyok, meg versenyképtelen is feljebb, kemény ellenfelekre akadtam ma.
De ha pártos a kitüntetés, akkor az a kéznemfogás is, pártos hülyeség kontra pártos bunkóság. Vannak mindenféle viselkedési abnormalitások is, nem emlékszem, hogy a közt. elnökön kívül másért szót emeltél volna.

heima (törölt) 2008.09.11. 14:34:11

mindannyian közösen köszönjük meg a progresszív baloldalnak azt a kb 3-4 milliárd forintot, amit kamat címén sikerült a mai nap is elkölteni!

még szerencse, hogy ez egy lényegtelen apróság, hiszen valaki valahol nem fogott kezet!

heima (törölt) 2008.09.11. 14:39:32

"Mikola szakpolitikai megnyilatkozásai is elég demagógak voltak"

én bele-bele néztem egy-egy előadásába, az interjúin is kb ezeket adja vissza, és jó dolgokat halottam, úgy mint eü feltőkésítése, magyar szereplők ellenőrzött beengedése az ellátása, népegészségügyi stratégia stb.

hamu 2008.09.11. 14:41:15

Hát nem éppen "érte" emeltem szót. De viselkedését mélypontnak tartom, annál is inkább, mert néhány követője is akadt azóta.

Szabad és Blaskó konzervatív urakra gondolok. Példájuk mindenki számára követendő. Szerencsére Orbán Viktor regnálása idején ilyesmire nem kerülhet majd sor. Az ő kezéből mindenki büszkén és boldogan veszi át a kitüntetést, annál is inkább, mert senkinek sem ítélik majd oda, aki ne venné át büszkén és boldogan. És akkor a helyéről kibillent világ visszabillen, és jól felvirágzunk.

kispufi 2008.09.11. 14:49:06

az a szörnyű, hamu, hogy ti még puskával a kezetekben is folyton csak arról harsogtok, hogy ezek a kurva nyulak üldöznek. és meg vagytok sértődve, mert az ellenfél utál, de még a saját csapat se rajong. hogy ezen az autópályán már megint mindenki fordítva közlekedik.
legyen tiéd az utolsó szó, nincs veled miről beszélni.

heima (törölt) 2008.09.11. 14:52:38

"a lakáshitelezés az egyik lekkedvencebb esetem a "mikor NEM kellett volna az államnak sok pénzt elköltenie" témakörben."

a 7%-os GDP növekedéshez hasonló baloldali kamusztori.

A modell lényege az volt, hogy a továbbra is fenntartható gazdpol miatt csökkenni fog az infláció és a kamat is, következésképpen a támogatás összege is jelentősen csökken. Ezt a pályát borította fel a 100 napos őrjöngés. Mindazonáltal van egy olyan gyanúm, hogy nem véletlenül voltak ordító kiskapuk a rendszerben, és nem véletlenül volt az egész kormányrendelet szinten szabályozva: egy esetleges nyert választás után könnyen lehet korrigálni. (ez az ami a 100 naposban szintén elmarad), addig pedig kvázi választási osztogatásnak és gazdaságélénkítésnek tekinthető a program- egyáltalán nem kezelhetetlen mértékben - ha jól megnézed a lakáshitel statisztikákat, a felvételek a kormányváltás után ugrottak meg. Kis túlzással azt is lehet mondani, hogy a lakástámogatási kassza elszállása az MSZP-SZDSZ sara, még ha a rendszert a Fidesz csinálta is.

De mindezeken túl a pártok sajátja, hogy társadalmi rétegekre alapoznak - köz- és választási politikát is. A fidesz-kormány a polgárosodás mellett volt, ezért teljes logikus lépés részéről egy ilyen, főleg fiatal aktívak által igénybe vehető lakásprogram.
Ugyanígy teljesen logikus lépés volt az MSZP részéről a 13 nyugdíj és tsai.
Csak az a baj, hogy sajnos inaktívakra nem lehet fejlődő nemzetet építeni, csak kádári posványt.

Mi0 2008.09.11. 14:53:49

Hamu, Viktor sportember, ezt mindenképpen írjuk a javára; akár boldogan, akár nem, de elfogad egy kézfogásra nyújtott kezet. A sportmúlt ilyenekben sokat számít.

hamu 2008.09.11. 15:20:34

Missberger,

Ezt hogy gondolod? Neki kell kezet nyújtania. Én már fogtam vele kezet, amikor ő volt a miniszterelnök. Én köszöntem előre, de ő nyújtotta a kezét. Vagy talán nem így illik?

kispufi 2008.09.11. 15:23:49

jaj, hát te személyesen egy elvtárs vagy?! akkor bocsáss meg, hogy ilyen sokáig komolyan vettelek! tényleg abbahagytam.

hamu 2008.09.11. 15:26:17

Mi van, kispufi, te végképp meghülyültél? Aki Orbánnal kezet fog, az csak elvtárs lehet?

kispufi 2008.09.11. 15:28:26

meghülyültem, persze, meg hát soha nem is voltam másmilyen, de hogy okosodjak, áruld el, miért történt mindez?
s hogy utána megszámoltad-e az ujjaidat?

tommybravo 2008.09.11. 15:29:56

heima: A lakástámogatási rendszer egy sokkal bonyolultabb rendszer volt, mintsem, hogy egy commentben összefoglaljam neked. A lényeg: a kereskedelmi bankok a kezdeti feltételek mellett 7-9%-os hasznot tudtak elérni ezeken a hiteleken az első 5 évben, míg a rendszer átalakítása után 3,4-5,4%. Szerintem ez hihetetlen pazarlás.

Érdemes átolvasni: www.mnb.hu/Resource.aspx?ResourceID=mnbfile&resourcename=lakasfinanszirozas (8. és 24 oldal például).

hamu 2008.09.11. 15:32:46

Úgy történt, hogy egy bizonyos külföldi sportrendezvényen szembejött, és a jólneveltség szabályai szerint üdvözöltük egymást. Sőt, még jól be is mutatkoztunk. Szörnyű, mi?

Próbálj azért napirendre térni az eset felett. Hátha sikerül.

Mi0 2008.09.11. 15:43:07

hamu 2008.09.11. 15:20:34
"Missberger,

Ezt hogy gondolod? Neki kell kezet nyújtania. Én már fogtam vele kezet, amikor ő volt a miniszterelnök. Én köszöntem előre, de ő nyújtotta a kezét. Vagy talán nem így illik?"

Így, így így... De ez csak technikai kérdés, mindig a helyzettől függ, ki kinek nyújt először kezet. Én úgy általában a hozzáállásra gondoltam, vagyis hogy a sportolók, exsportolók szemléletükből adódóan soha nem csinálnának ilyet, nem fejeznék ki ellenszenvüket a kézfogás elmulasztásával.

heima (törölt) 2008.09.11. 15:46:02

tommybravo, nem hiszem, hogy össze kéne foglalnod számomra a lakástámogatási rendszert. azért szerintem 2008-ban lehetne egy 2003-nál frissebb elemzést hozni, bár igazából ebben a pdfben sem látom, hogy mi mond ellent annak, amit írtam, ezekre a felvetésekre igazán reagálhatnál.

jó a megállapításod, a 02-es kormányváltás utáni fiskális politikai ámokfutás mellett 0 változtatással fenntartani a lakástámogatási rendszert valóban hatalmas pazarlás volt.

tommybravo 2008.09.11. 15:54:51

heima: Nem neked mond ellent, hanem azt támasztja alá, hogy a támogatási rendszer kezdetben és átalakítása után _is_ pazarló volt, azaz a kelleténél több pénzzel támogatta a magyar bankokat. Ezt a rendszert így már elindítani is kár volt, nemhogy évekig fenntartani.

Abban nincs igazad, hogy nem változtattak rajta, ahogy a számokból is látszik: csökkentették a felvehető hitel összegét, a támogatás módját is átalakították. Ekkor kezdett elterjedni a devizahitelezés, ami azóta is hódít. De, kérdem én, miért nem hagyták, hogy a piac maga fejlődjön, és a bankok maguktól jöjjenek elő a devizahitelekkel? Ez pazarlás, már az elejétől.

hamu 2008.09.11. 15:55:26

Missberger,

Nem hiszem, hogy csak sportolókra lenne ez jellemző. Általában a jólneveltséghez hozzá tartozik. Persze, van akivel semmiképp nem fogna kezet még jólnevelt ember sem. Pont azokkal, akikkel a kezet nem fogás valójában fel sem merülne, annyira életveszélyes módja lenne a tiltakozásnak.

heima (törölt) 2008.09.11. 17:26:59

"támogatási rendszer kezdetben és átalakítása után _is_ pazarló" ??? ingyen kellett volna a bankoknak intézni a bizniszt, vagy mi?* az elején nyilván több támogatást kellett adni/user, mert magas volt a kamatszint. viszont nem volt fiskális sokk okozta reálbérrobbanás, ezért nem is került drámai összegebe összesen a program. (nézd meg mikor vették fel a támogatott hitelek többségét!) és ezért kellett volna a prudens gazdpol, hogy az alacsonyabb kamatszint mellett az állami kamattámogatás praktikusan kikerüljön a rendszerből. nem a fidesz hibája, hogy ez nem történt meg.

"Abban nincs igazad, hogy nem változtattak rajta"

2002-ben alakult meg az új kormány, 2003 tavaszán jött az első módosítás, és csak 04-ben nyírták ki a programot teljesen. Ismétlem, egy kormányrendeletről van szó, amihez nem kell még ogy szavazás sem! Nekem nem tűnik úgy, hogy elsiették a nagy átalakítást. (02-03-ban vették fel a támogatott állomány javát)

"De, kérdem én, miért nem hagyták, hogy a piac maga fejlődjön"

Mert a piac nem olyan, hogy magától fejlődik. Kellenek nekik ösztönzők, szabályzók. A devizahitelek okozta problémát meg inkább kezelni kéne, nem hogy még támogatni. De még mindig valóban jól látod: hatalmas pazarlás hitelből finanszírozott jóléti csomag mellett egy szigorú fiskális politikát igénylő programot üzemeltetni. Azaz röviden, tömören összefoglalva elkúrni.

* és akkor jóindulatúan nem vettem figyelembe olyan apróságokat, amit azért bruttó szemléletben illene: az FHB-n elért értéknövekedést, a jelentős visszakerülő adóbevételeket, olyan új iparágak létrejöttét, mint a vállalkozói lakásépítés, finanszírozás stb

tommybravo 2008.09.11. 17:43:04

heima: Egy szólva sem mondtam, hogy ingyen kellett volna intézniük, sőt akár támogathatja is őket az állam, a piacteremtés egy teljesen vállalható (bár elég baloldali) cél. Én csak azt mondtam, hogy a világ egyik legbiztonságosabb üzletén ekkora garantált hasznot biztosítani túlzottan nagyvonalú. Ha pedig azt nézed, elég gyorsan (1 éven belül) változtattak rajta kormányrakerülés után.

A lakásépítés fejlődése megtörtént a többi KK-Eu országban is, nem csak nálunk, viszont máshol nem került ilyen sokba a piac kifejlesztése. Továbbra is az a _véleményem_, hogy a koncepció volt rossz, a hatása pedig fiskálisan tragikus. (Mielőtt valaki lecsapna: nyilván nem ez az egyetlen ok, de az egyik fontos.)

"De még mindig valóban jól látod: hatalmas pazarlás hitelből finanszírozott jóléti csomag mellett egy szigorú fiskális politikát igénylő programot üzemeltetni" - Szerintem ezen a módon _elindítani_ volt felelőtlenség, a fenntartása csak a második rossz lépés volt.

Az FHB értéknövekedése szép dolog, de nem olyan jelentős összeg, az iparágak, adóbevétel növekedése meg szép dolog, de félrevezető: ha az emberek a pénzükből nem lakáshitelt törlesztettek volna, akkor másra költenek, vagyis más iparág fejlődhetett volna.

heima (törölt) 2008.09.11. 17:58:36

"Én csak azt mondtam, hogy a világ egyik legbiztonságosabb üzletén ekkora garantált hasznot biztosítani túlzottan nagyvonalú"

Szép szavak, csak nem látom az alapját. aztán mégsem pörgött a lakáshitel, ha annyira bomba üzlet?

"Ha pedig azt nézed, elég gyorsan (1 éven belül) változtattak rajta kormányrakerülés után."

Neked 1 év gyors egy kormányrendelet módosítására? (sőt, nem is kormányra kerüléskor derült azért ki, hogy van itten ám lakásprogram)

"A lakásépítés fejlődése megtörtént a többi KK-Eu országban is, nem csak nálunk, viszont máshol nem került ilyen sokba a piac kifejlesztése. Továbbra is az a _véleményem_, hogy a koncepció volt rossz, a hatása pedig fiskálisan tragikus."

Nem tudom kellően eléggé tovább hangsúlyozni, h a koncepció egyáltalán nem volt elvetendő (bár jómagam nem így álltam volna hozzá a kérdéskörhöz), hanem a 02-es kormányváltás miatt siklott teljesen félre. Szép dolog, hogy van véleményed, de idő után nem árt érvekkel alátámasztani, nem csak ismételgetni, hogy pedig az úgy van mert én úgy képzeltem el egyszer.

"Az FHB értéknövekedése szép dolog, de nem olyan jelentős összeg"

Mert pl az nem érvelés, hogy mondok vlamit, és te ara nnyit reagálsz, hogy az nem úgy van, mert csak. Mennyiért is passzolta el fletó tavaly az FHB-t? Naugye...

"szép dolog, de félrevezető: ha az emberek a pénzükből nem lakáshitelt törlesztettek volna, akkor másra költenek, vagyis más iparág fejlődhetett volna."

így van, mennyivel is szebb a csirkefarhát kapitalizmus.

tommybravo 2008.09.11. 18:12:38

"aztán mégsem pörgött a lakáshitel, ha annyira bomba üzlet?"

Mint írtam, nem a támogatás ténye, hanem mértéke, módja a tévedés. De a hitelezés felpörgésének azért más oka is volt: a növekedő reálbérek (köszönhetően pl. a fidesz kormány addig példaszerű fiskális politikájának). És igen, ez bombaüzlet, a jelzáloghitelek az egyik legbiztonságosabbak a bankok szempontjából, az extraprofit állami biztosítása csak nálunk fordulhatott elő.

"Neked 1 év gyors egy kormányrendelet módosítására?"
Neked lassú?

"02-es kormányváltás miatt siklott teljesen félre"

Miért avval csúszott volna félre? A fentebb már idézett fix, államilag biztosított haszon túlzott, és ez már a kezdetektől is igaz volt. Ez nem vélemény, ez tény. Abban egyetértünk, hogy a koncepció jó volt, de a megvalósítás szerintem már a kezdettől rossz volt, mert a bankok túlzott támogatásával önmaga is hozzájárult a költségvetési egyensúlytalanság kialakulásához.

"Mennyiért is passzolta el fletó tavaly az FHB-t? "
80 milliárd forintért (www.origo.hu/uzletinegyed/befektetes/20070831-fhb-80-milliard-az-allamnak-a-privatizaciobol.html). Hasonlítsd össze avval, hogy mennyibe kerül a támogatás évente. Többe.

"mennyivel is szebb a csirkefarhát kapitalizmus"
Attól, hogy gúnyolódsz, még nem cáfolod meg, amit írtam. Ha az emberek nem lakást törlesztettek volna, akkor pl. 1 félretehettek volna, ami lejjebb vitte volna a hitelkamatokat a vállalatok számára (makroökonómia1), ami beruházásokat jelenthetett volna, ami pedig fejlődést; vagy 2. vehettek volna eztazt, kocsit, bútort, ruhát, kaját a pénzen, ami szintén (részben vagy egészben) a magyar vállalkozásoknak jelentett volna keresletet. Kiszorítási hatás, ez a neve ennek a jelenségnek.

heima (törölt) 2008.09.11. 18:41:12

"Mint írtam, nem a támogatás ténye, hanem mértéke, módja a tévedés. De a hitelezés felpörgésének azért más oka is volt: a növekedő reálbérek (köszönhetően pl. a fidesz kormány addig példaszerű fiskális politikájának). És igen, ez bombaüzlet, a jelzáloghitelek az egyik legbiztonságosabbak a bankok szempontjából, az extraprofit állami biztosítása csak nálunk fordulhatott elő."

Erre inkább nem reagálok, számomra zavaros, ha nem nagy kérés, próbáld meg másképp megfogalmazni.

"Neked lassú?"

Nem kicsit, nagyon. (Btw véleményed ellentmond az akkori hivatalos kormánypropagandával is: Petya megígérte h nem szünteti meg a lakáshitel támogatást, direkt nem is tette, és büszke is volt rá.)

"Miért avval csúszott volna félre?"

Számtalanszor vázoltam már, de egyszerűen teljesen ignorálod a kamatpálya lényegét és fontosságát. A rendszer magas forintkamat mellett, csökkenő kamatpályával számolva készült - aminek anno meg volt minden esélye. (2007 euro!). Azaz pár év alatt kiárazódott volna a teljes kamattámogatás a rendszerből - megfizethető kamatok mellett nincs szükség kamattámogatásra. Ha ezt a pályát teljesen felborítja egy 100 napos őrjöngés, akkor számomra logikusnak tűnik, hogy arra a következtetésre jussak, hogy itt csúsztak félre a dolgok.

"A fentebb már idézett fix, államilag biztosított haszon túlzott, és ez már a kezdetektől is igaz volt."

én nem emlékszem semmilyen garancia elemre a programban.

"Abban egyetértünk, hogy a koncepció jó volt, de a megvalósítás szerintem már a kezdettől rossz volt"

Az előbb még úgy gondoltad, hogy rossz volt a koncepció, ilyen összefüggést meg nem ismerek - olyat, hogy egy terv jó, de a terv következetes végrehajtása már a kezdetektől rossz.

"Hasonlítsd össze avval, hogy mennyibe kerül a támogatás évente. Többe."

Ez csak az FHB fele volt, másik felét korábban eljátszotta a ballib. És ez csak az egyik - a legkisebb - tétel a pozitív externáliák közül.

"vehettek volna eztazt, kocsit, bútort, ruhát, kaját a pénzen, ami szintén (részben vagy egészben) a magyar vállalkozásoknak jelentett volna keresletet."

ezt játssza a ballib 02 óta - eredménye inkább az, hogy hozzátettünk pártízed százalékot a kínai GDP-hez.

heima (törölt) 2008.09.11. 18:43:57

"És igen, ez bombaüzlet, a jelzáloghitelek az egyik legbiztonságosabbak a bankok szempontjábó"

Erről meg kérdezd meg fraddie-t és fannie-t :)

Széna Tomi 2008.09.11. 18:56:44

heima, én úgy tudom, ott a másodlagos jelzálogpiacról van szó en.wikipedia.org/wiki/Secondary_mortgage_market, ahol magukat a jelzáloghiteleket adják-veszik. Ott meg könnyen felfúvódik a lufi, mert nem egy ház értékét kell felbecsülni az adásvételnél, hanem egy hitelét, ami azért kicsit nehezebb feladat. Hozzáteszem, nem vagyok közgazdász...

tommybravo 2008.09.11. 18:59:10

"Erre inkább nem reagálok, számomra zavaros, ha nem nagy kérés, próbáld meg másképp megfogalmazni."

Tehát: nem az a bajom, hogy valaki kitalálta, fel kellene pörgetni a lakáshitelezést (= a koncepció jó), hanem az bajom, amilyen módszert kitaláltak rá (=megvalósítás rossz). A dolog beindulásában az állami támogatáson kívül szerepet játszott a bérek növekedése is. Remélem, így érthetőbb.

"Petya megígérte h nem szünteti meg a lakáshitel támogatást, direkt nem is tette, és büszke is volt rá."
Ha sapka van rajta, az a baj? Szerintem Petya hülye volt, hogy nem nem csak beigért, hanem be is tartott. Meg egyébként is.

Értem én a kamatpályás fejtegetésedet: ha később csökkentek volna a kamatok, kevesebbet kellett volna költeni kamattámogatásra. De a kezdeti rendszer volt túl drága! Az egy dolog, hogy később csökken a ráfordítás, ahogy csökkennek a piaci kamatok, de az első pár évben azért 7-9%-kal támogatod az OTP/FHB/stb bankokat. Másrészt, a lakossági hitelkamat 6% volt akkor (maximált), ma CHF hitelt tudsz felvenni ennyiért. Vagyis a magyar kamatkörnyezetnek a mai svájci színvonalat kellett volna elérnie, hogy "kiárazódjon" a támogatás.

"Ez csak az FHB fele volt, másik felét korábban eljátszotta a ballib. És ez csak az egyik - a legkisebb - tétel a pozitív externáliák közül."
Ez a teljes összeg, ott van a cikkben: "bank részvényeinek értékesítéséből a privatizáció két ütemében 80 milliárd forint bevételhez jut".

A pozitív externáliák hatása ellenében pedig ott vannak a negatív externáliák: keresletcsökkenés, megtakarítások csökkentése.

"ezt játssza a ballib 02 óta - eredménye inkább az, hogy hozzátettünk pártízed százalékot a kínai GDP-hez."
Ezt játszotta a jobblib 98 óta (vagy 01 óta), de nem véletlenül írtam, hogy "részben vagy egészben". Szerinted a bankoknak, ingatlanos cégeknek többségében magyar tulajdonosa van?

tommybravo 2008.09.11. 19:00:51

"Erről meg kérdezd meg fraddie-t és fannie-t :) "

Egy egész szakdolgozatot tudok adni a működésükről és a benne rejlő hibalehetőségekről ;)

Legbiztonságosabb, mondtam, nem azt, hogy abszolút biztonságos. Egyébként meg más játszótér, más szabályok.

heima (törölt) 2008.09.11. 19:01:21

Tomi: freddie és fannie kb ugyanúgy működik, mint az FHB vagy a másik két magyar jelzálogbank (OTP, Unicredit). Követelésállományuk java is elsőosztályú hitelekből áll - gyakorlatilag szinte az egész US piac az övék volt - mégis meg tudtak dőlni. ennyit arról, hogy a jelzálogpiacon nincsenek kockázatok.

tommybravo 2008.09.11. 19:07:41

heima: Elég jól ismerem a két gyerkőcöt, de a jogi szabályozás teljesen más, mint nálunk. Ettől még igaz, hogy van bennük kockázat, még a US treasury note-okon is van, mindenen van. Viszont az is igaz, hogy egy bank szempontjából a jelzáloghitel az egyik legbiztosabb kihelyezés, hiszen senki nem akarja a lakását elveszteni, vész esetén pedig ott van a fedezet.

A magyar (még inkább német/EU-i) gyakorlat sokkal kevésbé engedi a jelzálogbankokat kockázatot vállalni, ezért ők még alacsonyabb kockázatot vállalnak (pl. hitelfedezeti arány kikötés). Messze vezet ez a téma :)

heima (törölt) 2008.09.11. 19:23:54

"nem az a bajom, hogy valaki kitalálta, fel kellene pörgetni a lakáshitelezést " nem feltétlenül a lakáshitelezést akarták felpörgetni, hanem a lakásépítést - és ezáltal a polgárosodást.
Úgy gondolták, hogy a tulajdonhoz juttatást preferálják (írtam már, hogy én nem ezt tettem volna), az eredeti kamatpálya mellett a program sokkal nagyobb pozitív hatással járhatott volna, mint amennyi költségvetési forrást felemészt. A reálbérek a 100 napos hatására ugrottak meg - ugyan úgy, ahogy a lakáshitel állomány. Na ez nem kellett volna, ez borította fel az egészet.

"Ha sapka van rajta, az a baj? Szerintem Petya hülye volt, hogy nem nem csak beigért, hanem be is tartott. Meg egyébként is."

Miért lenne ez sapkás sztori? Ha Petya éppen nem jóléti osztogatás közben borítja a költségvetést, és hatalomra kerülés után betoldja rögtön a réseket, semmi bajom nem lett volna vele - de nagyon nem ez történt.

"De a kezdeti rendszer volt túl drága! "

Nézd, ha stabilan magasan beragadt a kamatszint, akkor nyilván nagyobb marzzsal tudod emberi léptékűre hozni - de még mindig a lakáshitel kihelyezési statokat tudom ajánlani - jól láthatóan a javát MSZP kormány alatt vették fel - erre az időszakra jutott a bankok aranykora is. Na, az tényleg sokba került-kerül.

"Vagyis a magyar kamatkörnyezetnek a mai svájci színvonalat kellett volna elérnie, hogy "kiárazódjon" a támogatás."

Szerintem bőven elég lett volna egy valódi euro konvergencia - és ez nem álom volt akkor, mégegyszer 2007 volt az euro céldátum! (de vethetünk egy pillantást a cseh kamatra is)

"A pozitív externáliák hatása ellenében pedig ott vannak a negatív externáliák: keresletcsökkenés, megtakarítások csökkentése."

Nyilván, de én inkább az építőipari zavarokat sorolnám ide, a keresletcsökkentést nem igazán értem, a megtakarítások meg éppen hogy nőttek - a lakás nem fogyasztási cikk, hanem tőkejószág.

"Ezt játszotta a jobblib 98 óta (vagy 01 óta)"
és ezen véleményedet szerinted alátámasztják olyan releváns adatok, mint költségvetési hiány, államadósság szint, állami újraelosztás mértéke, állami bérkiadások emelkedése?

"Szerinted a bankoknak, ingatlanos cégeknek többségében magyar tulajdonosa van? " A jelzálogleveles bulin az FHB keresett jól, akkor még 100 magyar állami tulajdon, a legnagyobb újlakás építő pedig magyar elég rég óta - de nem is a tulajdonos személye számít, hanem az értéklánc, ami egy ingatlan esetében sokkal inkább pozitív, mint az import lakossági fogyasztás.

Zetek 2008.09.12. 10:59:43

ÁF! Bár elfogyasztittuk volna. Milyen infrastruktúra épült akkoriban, ami kibírt két hétnél többet? Eocén program? Vízlépcső? a 20 milliárd talán ötöde került felhasználásra a többi kamat volt.

trey82 2008.09.12. 18:01:18

"Aki meg jobboldali vagy jobblib és piacbarát, az szégyellje magát"


Ács Feri,


A magyar jobboldal mióta piacbarát?


Ezt most viccnek szántad?

Ács Ferenc 2008.09.12. 18:27:31

trey82: elég alaposan félreértesz. Egyébként a válasz: 1990 és 2002 között az volt, inkább többé, mint kevésbé. Nem állítottam, hogy a magyar "jobboldal" többsége piacbarát lenne ma. Sőt, ez az egyik legfontosabb probléma vele. Éppen azt szeretném, ha leszoknának a kádárizmus különböző formáinak követéséről. De ez most elég reménytelennek tűnik, különösen a politikai elit és a szavazóbázis páratlan egységét tekintve, amely abban is megnyilvánul, hogy minden rossz okozója a háládatlan Nyugat.
A baloldal nem érdekel, attól alapból nem várok semmit.

Ács Ferenc 2008.09.12. 18:35:16

Zetek, hidd el, nagy része el lett fogyasztva, hogy ilyen szépen mondjam. Kellett kalácsra. Tudod te ezeket.

Zetek 2008.09.12. 19:15:19

Ács Feri! Nem vagyok közgazdi, de amit erről olvastam ott legfeljebb negyedét fogyasztották el , mert az eredeti koncepció szerint "beruházták", csak éppen rosszul. No és a hitel törlesztések.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.09.14. 22:44:10

"Olvasom Ács Feri posztját, és megakadt a szemem
egy bejegyzésen. Az m1 archív oldalát linkelte be valaki,
Juszt László mélyriportja Fekete Jánossal. Több mint egy
éve már, hogy leadták, késő este, a "Magánbeszélgetések"
című műsorban. De az az oldal valamiért mindig lefagy,
úgyhogy a videót be kellett illesszem ide a blogba,
hogy eggyáltalán megtudjam nézni, így született ez a bejegyzés.
A vége felé, 00:45:01-től hangzik el ez a finom kis sztori:"

alkaloida.blogspot.com/2008/09/john-black.html

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.09.16. 00:10:04

kérem, vegyék le a képet az oldalról, borzasztó ez az ember.
és ha lescrollozok a lap aljáig, ott mutogat.
belehalok.

odonkor (törölt) 2008.09.16. 01:41:36

Heima kommentje okos.

Hogy on legyek: az alannyal pár napja én is láttam egy interjút az m1-en, ahol azt találta mondani, milyen jó, hogy sose mondtuk föl a hitelek törlesztését.. Nyugodtan mondhatta volna azt is, milyen jó kamatrabszolgának lenni.

Viszont voltak jó meglátásai is: v_z, föld, szellemi tőke. A vizet eladták, szellemi tőkénk előreláthatóan nem fog gyarapodni a jelenlegi jó kis oktatási és kutatási rendszerben, a földet meg hamm! bekapják a külföldiek, amint lejár a moratórium. Ejejj.

OmegA404 (törölt) 2008.11.13. 11:29:27

Feket elvtárs fizesse vissza amit felvett.
Vagy mutassák meg hol írtam én alá, hogy visszafizetem?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.02. 16:44:23

@cato fong: az biztos hogy minden országban megvannak a kapcsolatai.
állítólag még kádár előtt is titkolni kellett a prémiumát, amit a külföldi banktól kapott, de őt nem érdekli a pénz, nyilván, amikor az interjú készült, amit láttál, már nem érdekelte a pénz

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.02. 16:47:59

Addig is köszönet a köztársasági elnöknek múltkori gesztusáért."

ha gesztus volt, vállalja fel, különben semmi értelme nincsen.
azt nyilatkozta sólyom elvtárs, aki az AB elnökekén 90 után nem engedélyezte, hogy elszámolják a komcsikat, hogy csupán véletlen volt.
ez is lehet az igazság.