Kommentszűrés
’08 júl
2
11:01

Jobboldalhoz hű Ibolya

Írta: mrbadger

 Alig derült ki, hogy Orbán Viktor mégsem anti-establishment plebejus, hanem tulajdonképpen szexi és normális európai politikus, az efféle fordulatban ellenérdekeltek máris előálltak a jellemrombolás új változatával. Az SZDSZ elnökválasztása óta új, energikus és átütő üzenet van napirenden: a Fidesz elnöke elárulta a jobboldalt. Eddig azt hittük, a különcködő MDF volt az áruló (a vevő pedig Schmuck Andor), miután a 2006-os országgyűlési választás két fordulója között nem állt ki határozottan a kormányváltás mellett. Csaknem két hete viszont az kiderült ki, hogy mégis a Fidesz a hunyó. Pontosabban az MDF elnöke a „jobboldal teljes elárulásának” tekinti, hogy Orbán a Kéri-szemináriumról szerzett hírek szerint nem akart választást nyerni 2006-ban. „Ezért az egész jobboldalnak kijár egy bocsánatkérés” – véli ő. Ha a Fodor féle SZDSZ elcsalja a potenciális MDF-szavazókat, Ibolyának nem marad más eszköze, mint az Orbán-rajongók érzelmi zsarolása.

 Véleményének a Deák Ferenc Közéleti Klubban adott hangot, ahol többek között az amerikai politikai kultúra visszatérő méltatatásával igyekezett tisztán tartani ideológiai profilját. Egy nézői hozzászólás viszont figyelmeztetette: az amerikai politikától először azt tanulhatnánk meg, hogy híresztelésekre komoly politikus nem alapoz nyilatkozatot. Pár napon belül kiderült: nem pillanatnyi elmezavar folytán léptek működésbe az elnökasszony k-európai reflexei. A Fodor-Orbán találkozót követő nyilatkozat formájában érkezett a következő jobbegyenes. „Fodor számára egyedül azért volt fontos a ma délutáni találkozó, hogy jól felverje az SZDSZ egyre hanyatlóbb árfolyamát a miniszterelnöki tárgyaláson. Hogy ebbe Orbán Viktor miért ment bele, talány. Reméljük, hogy „csak” egy komoly politikai hibáról van szó és nem arról, hogy – miként azt a 2006-os választásokról Orbán Viktor Kéri Lászlónak mondta – a pártelnök még 2010-ben sem kíván a jobboldalnak választást nyerni." 

 Az új kommunikáció alapjául szolgáló híresztelések kapcsán talán ne hallgassuk el, hogy az ominózus mondatról kizárólag a Hírszerző szerzői véleményekkel erősen színezett „tudósításából” értesülhetett a nyilvánosság. (A Hírszerző a Political Capital Group tulajdona, amely éppenséggel az MDF-nek legalábbis 2006-ban tanácsokat adó agytrösztöt is jegyzi.)

 Ugyanakkor eredetinek sem nevezhető az MDF és a Hírszerző közös mutatványa. Éppen Gyurcsány Ferenctől hallhattuk nemrégiben, hogy őrá hárul a polgári eszme beteljesítésének feladata, mert a Fidesz az ordenáré populizmus kedvéért letért a sárgaköves útról. Vagyis „feladta a rendszerváltozás utáni időszak addig legígéretesebb, legfelvillanyozóbb programját, a polgári Magyarország megteremtésének eszményét”. Még ha nem is GyF által, de joggal bírálható a Fidesz, hogy politikáját már sok éve részben a kádári nosztalgia és a szociális populizmus győzedelmességének 2002-es példájának megismétlődésétől való félelem motiválja. De hogy egy szabálytalan, vagy rosszul levezényelt magánosítás bírálata (és az ebből adódó következtetések) miatt Dávid Ibolya már magántulajdon-ellenességet és antikapitalizmust emleget, kevésbé a konzervatív rugalmasságot, inkább az erőszakos dogmatizmust idézi fel. Nem helyes és helytelen fölött ítél, vagy arról, hogy az adott magánosítás jó üzlet-e, hanem a nagy könyv mozdíthatatlan gótbetűivel való egyezést vagy éppen nem egyezést ellenőrzi. Persze az ideológiai-retorikai ökölvívás kapcsán okoskodni kevés aktuálpolitikai érvénnyel bír, mint ahogy társadalmi és történelmi megosztottságainkat sem egykönnyen írhatjuk felül elméleti vitákból képzett frontvonalakkal. Azt, hogy ez a recept mennyire lehet sikeres, nagyon jól jelzi, hogy még egy ilyen kedvező helyzetben is alig mérhető az MDF támogatottsága.

Címkék: orbán mdf dávid ibolya

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr56541278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 12:08:07

"Ha a Fodor féle SZDSZ elcsalja a potenciális MDF-szavazókat, Ibolyának nem marad más eszköze, mint az Orbán-rajongók érzelmi zsarolása."

Egy fenet.
A Fidesz megvadolta az MDF-et 2006-ban, hogy miattuk lett a valasztas elvesztve. Ibolya csak erre valaszol.

En nem akarom az MDF-et vedeni, a Schmuck-fele huzas eleg gusztustalan volt (es biztos vagyok benne, hogy a Schmuck-fele kepviselok Feri mellett fognak szavazni, ha forrosodik a helyzet), de David joggal haborog.

A kiszivargott Orban beszeddel mindig ez volt a baj: hogy Orban nagyon pontatlanul fogalmazott. Befagyasztott es nem akart valasztast nyerni. Ez utobbi tul nyegle. Valojaban azt akarta mondani, hogy a valasztas elott 1-2 honappal mar rajott, hogy nem nyerheti meg. Profi politikus, erre valoban rajohetetett.

Az mindenkeppen sunyi huzas volt, hogy utolag megprobaltak rakenni az MDF-re. Az MDF-tol pedig sunyi huzas volt, hogy az MSZP tamogatasat kertek. Igaz, ha nem kertek volna, akkor mar nem leteznenek.

Bummer 2008.07.02. 12:16:50

Doomhammer, nem utólag próbálták meg rákenni. A 2002-es választás után hallgattam több fideszes előadást. Az előadók elmondták: ha nem lesz teljes összefogás a jobboldalon, 2006-ban bukta lesz.

Google 2008.07.02. 12:27:30

Doom,
hányszor fogalmazott(?)...pontatlanul Gyurcsány?
Következménye?
Egyelőre ki vagyunk szolgáltatva a baloldalnak, az ő szóhasználatuk, az ő megbélyegzésük, lesajnálásuk visz mindent, mármint Budapesten, vidékre ebből az ajvékolásból, szerencsére, kevés hallatszik.
A vidékiek azzal vannak elfoglalva, hogy a jobboldali vezetésű, fideszes önkormányzatok kákáján keressék a csómót.
Kevesebben vannak a ballibek, de a szájuk!
Nőkről pedig vagy jót (azt nem tudok), vagy semmit!

józan' 2008.07.02. 12:33:58

"Orbán a Kéri-szemináriumról szerzett hírek szerint..."

ORBÁN-BESZÉD.

mrbadger 2008.07.02. 12:36:30

Doomhammer

Igaz, Orbán a Heti Válasznak adott interjújában kissé körülményesen cáfolta csak a Hírszerző által neki tulajdonított mondatot.

Ezt mondta: "Ha a Fidesz elindul egy választáson, apait-anyait belead. Ez így volt 2006-ban is. Még akkor is, ha már a kampány közben kiderült, ez nem a mi időnk, mert az MSZP hazugságkampánya hatékony."

(www.hetivalasz.hu/cikk/0807/paktum_helyett_valasztast)


Tehát nagyjából, amit te írsz :)

Rwindx 2008.07.02. 12:39:55

Ki az a Dávid Ibolya?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 12:43:23

Bummer 2008.07.02. 12:16:50:
"Doomhammer, nem utólag próbálták meg rákenni. A 2002-es választás után hallgattam több fideszes előadást. Az előadók elmondták: ha nem lesz teljes összefogás a jobboldalon, 2006-ban bukta lesz."

Na, epp itt van egy nagy kulonbseg.
Ibolya azt mondta, hogy egy parttal egyszeruen lehetetlen osszegyujteni a szavazatokat es nagyon okosan ramutatott 1990-re es 1998-ra, amikor pontosan ez tortent. Kamupartokat allitani pedig nem elegendo. Nem elegendo azt mondani, hogy itt van a Fidesz, ott meg a KDNP, igazabol ugyanaz a tarsasag, szavazhatsz barmelyikre. Ahhoz, hogy a tobb part erteket is hozzon, ezeknek valamelyest mast kell kepviselniuk, meg vitatkozniuk is kell, hogy a szavazo azt erezze, tetje van, ha az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavaz.

Ugyanis a baloldal pontosan ezt jatsza es sikeresen. Tobbszor is kimutattak, hogy az SZDSZ nagyjabol 400 ezres szavazotaboranak nagyjabol a fele nem szavazna az MSZP-re, ha az SZDSZ nem letezne. Orrbefogva, a masodik forduloban hajlandok a budos proli szocikra szavazni, de csakis a szurkeallomany partjanak keresere.

Reklamnyelvre leforditva: ahhoz, hogy a "legy a sajat magad versenytarsa" strategia mukodjon, ahhoz verre meno latszatversenynek kell folynia a kamu markak kozott. Kulon Omo es Persil reklamkampanynak kell lennie es ezeknek lelkesen alazniuk kell a masik markat, ami valojaban ugyanannak a cegnek a termeke.

Ezt nem kepesek megerteni a jobboldalon es mi lett az eredmenye? Az MDF-et addig facsartak, amig Ibolya ugy gondolta, hogy csak az MSZP segitsegevel mentheti meg politikusi palyajat. Ott orommel udvozoltek es az MDF nagyjabol 150-200 ezer szavazojat, akik nem szavaztak volna az MSZP-re sose, atvittek az MSZP-hez. Mert ha a Schmuck-fele vakondokokon fog mulni Feri kormanyanak koltsegvetesi szavazasa (izgalmas menet lesz, az biztos), akkor pont ez tortent.

Mindez azert, mert Orban es David megegyezes helyett minden eszkoz felhasznalasat megengedo szemelyes konfliktusba keveredtek.

Magyarok. Szuperego mindegyikuk (en is :-( )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 12:46:32

cap. dickinson 2008.07.02. 12:36:30:
"Igaz, Orbán a Heti Válasznak adott interjújában kissé körülményesen cáfolta csak a Hírszerző által neki tulajdonított mondatot."

Ne kenjuk el.
Mondta Orban vagy nem?
Mondta. Biztosan nem lehet tudni, de en 99%-ig biztos vagyok benne.

Utolag mar magyarazhatja, amennyit akarja. Es ezt neki pontosan tudnia kell, azert politikus.

Hulyeseget csinalt es nem vallja be, hanem megprobalja megmagyarazni. Ami nem fog mukodni. Ahogy Ferinek se mukodott az oszodi beszed kimagyarazasa. Mondjuk az oszodi beszed sokkal durvabb eset volt, ezert nem hasonlithato a ket beszed ossze, de kommunikacios szempontbol ugyanaz tortent. Valaki hulyesegeket beszelt es utolag annyit magyarazza, amennyit akarja.

Francois Pignon 2008.07.02. 12:51:18

"híresztelésekre komoly politikus nem alapoz nyilatkozatot"

Miért is lepődnénk meg ilyesmin a 70-30 kampány után?

Francois Pignon 2008.07.02. 13:02:16

Doomhammer,
tegyük fel hogy mondta. Ez mit bizonyít? Hogy így is történt, vagy hogy így magyarázza a kudarcát, hogy így szeretné utólag látni?
Én ilyesmit 2006-ban, se közvetlenül utána nem hallottam. Azóta viszont egyre gyakrabban hallok. És hazugságnak sem nevezném. A kognitív disszonancia elmélete inkább magyarázza mindenzt.

tevevanegypupu 2008.07.02. 13:04:08

Tulajdonkeppen azt lenne jo tudni, hogy miert hagytak ott az MDF-et az alapito tagok..nem hiszem, hogy urbanus-nepies magyarazat elegendoek lennenek. Hogyhogy a Professzorok Batthyany Kore - akikrol igazan elmondhato hogy konzervativok - nem tamogatjak az MDF-et?
Es ha Ibolya ugy gondolta, hogy a jobboldal csak egyutt gyozhet, akkor vajon miert nem kotott kompromisszumot Orbannal 2006-ban? Miert jeloltek Katona Kalmant fopolgarmesternek? Miert szavaznak allandoan es meggyozodessel az mszp-szdsz mellett..? Es egyaltalan, hogy lehet az egyik legnepszerubb politikus mar evek ota David Ibolya?Rejtely. Csak nem hiszi azt, hogy mert a hasonlo koru "oregasszonyok" kozott nepszeru, azert mar politikusnak is jo?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 13:21:40

Francois Pignon 2008.07.02. 13:02:16:
"tegyük fel hogy mondta. Ez mit bizonyít?"

Azt, hogy Orban elment egy tudottan ellenseges terepre es ugy beszelt, amivel komoly kart lehet okozni a Fidesznek. Itt nem a tartalomrol van szo, hanem a formarol. Lehet vitatkozni az inflaciokoveto vs. svajci indexalasu nyugdijrol, de a nyugdijak befagyasztasarol nem lehet beszelni. Ezt Orban pontosan tudja.

"Én ilyesmit 2006-ban, se közvetlenül utána nem hallottam."

Milyesmit? Hogy az MDF-re fogtak a bukast? Nem emlekszel a ket fordulo kozott, hogy ha az MDF nem lep vissza a Fidesz javara, akkor az MDF miatt lesz a vereseg?
index.hu/politika/belfold/orban260/
"Dávid Ibolya az első forduló után egyértelműen jelezte, hogy jelöltjeiket nem léptetik vissza a Fidesz javára, "Orbán Viktort nem segíti hatalomra", ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a Fidesz győzni tudjon a második fordulóban."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 13:23:44

tevevanegypupu 2008.07.02. 13:04:08:
"Es ha Ibolya ugy gondolta, hogy a jobboldal csak egyutt gyozhet, akkor vajon miert nem kotott kompromisszumot Orbannal 2006-ban?"

Nem, Ibolya ugy gondolta, hogy a jobboldal csak tobb reszre bomolva gyozhet es hogy az "egy a tabor" strategiaja hibas. Ezt mondta mar 2002-ben, csak akkor elfogadta a Fidesz nyomasat es abbahagyta a Bekejobbos akciozast. Lett is egy Centrum part, ami 3-4% szavazot szivott el - vitatott, hogy honnan, de tuti nem az MSZP-tol vagy az SZDSZ-tol.

Pilgrim 2008.07.02. 13:24:32

Tarlós is Katona miatt kapott ki - a választás utáni állítások szerint is.

mrbadger 2008.07.02. 13:31:38

Doomhammer Te tudod hogy mondta-e, vagy sem?

Premissza 1.: A Hírszerző szerint Orbán Viktor azt mondta, hogy nem akart választást nyerni 2006-ban.


Premissza 3.: A Hírszerző tulajdonosa a Political Capital.

Premissza 4.: A Political Capital az MDF tanácsadója.

Konklúzió (???) Orbán Viktor nem akart választást nyerni. (???)

Bummer 2008.07.02. 13:32:22

Miért, ti szerettek szart lapátolni?

ÁrPi 2008.07.02. 13:34:40

Amúgy igaz -e valamely közvéleménykutatások szerint az hogy Tarlós mainapság már 20-nál több százalékkal előzi Demszky-t?
Ilyen értelmü állítást a Pont7 c. müsorban hallottam Tarlóstól.

Ahol egy Bánó nevü emberrel beszélt, Demszky bejátszások után.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 13:47:09

cap. dickinson 2008.07.02. 13:31:38:
"Doomhammer Te tudod hogy mondta-e, vagy sem?"

Jol tudod, hogy ezt csak azok tudhatjak, akik ott voltak es akik hallottak a beszedet. En nem hallottam.

"Premissza 1.: A Hírszerző szerint Orbán Viktor azt mondta, hogy nem akart választást nyerni 2006-ban."

Es Orban ezt nem tagadta, hanem csak pontositotta. Ahogy egyebkent valoban is gondolhatta, hiszen az osszefoglaloban az volt, hogy Orban szerint o mar a kampany kozepen rajott, hogy nem gyozhetnek, mert az uzeneteik nem mennek at. Amit, igy utolag meggondolva, lehetett is tudni. En mondjuk akkor meg nem tudtam, en egy kicsit kesobb dobbentem ra, hogy a Fidesz nem nyerhet. Egyik oldalrol szemelyes tapasztalatok hatasara, masik oldalrol a Mikola-eset miatt.

Ennek ellenere az e pillanatban rendelkezesre allo tenyek alapjan en valoban elhiszem, hogy Orban tenylegesen mondott olyat Kerieknel, hogy 2006-ban nem akart nyerni. Amely egy onkenyesen kiemelt felmondat, de ez tokmindegy. Ibolya mar epithet ra es van is oka, hogy az MDF neveben bocsanatkerest koveteljen. Ugyanis a 2006-os valasztas elveszteset siman rakentek az MDF-re.

Ibolya pedig a Political Capital-ert, a 70-30-ert es Schmuck Andorert kerhetne bocsanatot, de nem errol beszelunk.

Bummer 2008.07.02. 13:48:42

Nana! Ibolya se akart nyerni, végig azt mondta, hogy ő arra készül, hogy 2010-re összerak egy fontos pártot!

Ács Ferenc 2008.07.02. 14:02:43

Doom: a nyugdíjak befagyasztásáról nem lehet beszélni? Hát ez a baj, látja. Lehet azt csinálni, hogy nem beszélünk arról, hogy a nyugdíjakat be kell fagyasztani az euró bevezetéséig, meg hallgassunk mélyen arról, hogy le kell venni a nyugdíjasok fenntarthatatlan utazási kedvezményeit, de akkor egyszercsak egyáltalán nem lesz nyugdíj, lesz viszont államcsőd, jó vastag, olyan, mint régen a latin-amerikai banánköztársaságokban voltak. Na jó, nem egészen olyan, mert azt az EU nem engedi, de nyugdíj akkor sem lesz.

Amúgy nem értem, miért Schmuck Andoroznak itt egyes kommentelők. Hát csak az MDF-fel boltol a derék Xénia lázas, joviális fiatalember?

CrL 2008.07.02. 14:03:10

kezdjük ott, hogy Lady Di sérelmi politikát folytat ami nem vezet tényleg sehova. Igazán nevetséges, hogy ő szólít fel bárkit is lemondásra (Gyurcsány felé) és bocsánatkérésre (Orbán felé). Súlytalanná vált bármit is mond, ez a nagy helyzet. Most az SZDSZ személyében mint konstruktiv/alternativ ellenzék még ráadásul konkurenciát is kapott a mindkét oldalra játszom az ellenzéki szerepet előadásban. Ja és Lady Di tényleg nem ért a focihoz.

Ács Ferenc 2008.07.02. 14:07:13

Cel: A Fidex és az MDF - döntően személyes gyűlölködések okán - képtelen volt megegyezni 2006-ra, ez az igazság. Azóta is csak a szart tolják egymásra, ez meg a másik. Közös munkájuk eredménye, ahogy most az ellenzéki együttműködés kinéz. Márpedig szövetséges nélkül még senki nem nyert parlamenti választást, kivéve Horn Gyulát 1994-ben, de valójában ott is működött a háttérben a Charta óta valamiféle - néha egészen konkrét - együttműködés.

Rwindx 2008.07.02. 14:11:12

Crl: "Súlytalanná vált bármit is mond, ez a nagy helyzet." - Pontosan. Gyakorlatilag semmilyen tényező szerepet nem játszik. Sikerült elérnie, hogy a 3-4%-os pártjának, melyet vezet, kisebb súlya van mint a jelenleg 1-2%-os szdsznek.
Az MDF kinyírta magát, Dávid Ibolyával egyetemben.

Ács Ferenc 2008.07.02. 14:14:20

Rwindx: szerintem meg az a helyzet, mint mindig félidőben: a jobber tábor, beleértve a vezérét is, elbízza magát a részben saját maga által gyártott közvéleménykutatásoktól és általánosnak gondolt közhangulattól, mindenki felé markol, mindenkinek mindent megígér, aztán...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 14:16:20

Ács Feri · reakcio.blog.hu/ 2008.07.02. 14:02:43:
"Doom: a nyugdíjak befagyasztásáról nem lehet beszélni?"

Lehet, de azt a partot nem fogjak megvalasztani.

"de akkor egyszercsak egyáltalán nem lesz nyugdíj, lesz viszont államcsőd, jó vastag, olyan, mint régen a latin-amerikai banánköztársaságokban voltak."

Na ezt hivom en demagogianak. Mar miert lenne allamcsod? Most talan allamcsod van? Pedig majdnem ketszer annyi nyugdijas van, mint valodi (nem minimalberes) adofizeto. Lam, a modell mukodik.

Itt nem az a baj, hogy svajci indexalas van, vagy sem, hanem az, hogy Feriek a valtozatossag kedveert a svajci indexalast is becsaptak. 2002-2006 kozott hitelbol pumpaltak fel a realbert es tartottak lenn az inflaciot, amivel elertek, hogy a svajci indexalas miatt komoly nyugdijnovekedes kovetkezett be. Errol azonban nem a svajci indexalas tehet, hanem a hitelbol finanszirozott "novekedes". Most, amikor egyszerre kell megszuntetniuk a hianyt es alacsonyan tartaniuk az inflaciot (maastricht miatt), hirtelen nagyon dragak lettek azok a mestersegesen felpumpalt nyugdijak.

Rwindx 2008.07.02. 14:19:22

Ács Feri: Lehet helyesebb lett volna úgy fogalmaznom hogy az szdszhez képest kb kétszeres támogatottságú MDF-nek kisebb a súlya mint magának az szdsznek. Nem a százalékokra szerettem volna helyezni hangsúlyt.

Google 2008.07.02. 14:20:26

Miért harcol annyira az MSZP ez ellen az "egy a tábor, egy a zászló" ellen? Talán nem akar mindig nyerni, vagy miért ez az ádáz küzdelem, mellyel minket is már-már megmérgez?
Lehet, hogy Ibolya is osztja a Békesi-elvet, a legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán, oszt jó napot! (Befröccsözött)
S ha már annyira a nyilvánosság híve, a Smuckkal, Leisztingerrel való egyezkedésük is legyen nyilvános, hadd jöjjünk mi is lázba!

Ács Ferenc 2008.07.02. 14:24:15

Doom: "Már miért lenne államcsőd? Most talán államcsőd van?" - Ma még nincs, de 2006-ban azért elég közel álltunk hozzá. Száznapos (f)osztogatások, hitelfelvételek, felelőtlen ígérgetések és rossz kormányzás kövezik ki felé az utat. Végül csak trükkök százaival és az adófizetők büntetőadóival sikerült elkerülni.

Amúgy nem nézett mostanában korfákat, demográfiai előrejelzéseket? Két évtized múlva kétszer ennyi nyugdíjasunk lesz, adófizetőből meg még kevesebb. Számolni bizonyára tud, kedves Doom.

A svájci indexálást sok gazdag ország sem engedheti meg magának, pláne nem egy olyan, ahol ennyire alacsony a foglalkoztatottság, az adófizetők aránya. A probléma lényege, hogy a nagy pártokat és vezéreiket túszul ejtette a csirkefarhát-szindróma. Olyan a közbeszéd, mintha csak nyugdíjasok élnének ebben az országban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 14:28:31

Google 2008.07.02. 14:20:26:
"Miért harcol annyira az MSZP ez ellen az "egy a tábor, egy a zászló" ellen?"

Az SZDSZ harcol ellene, az MSZP-nek mindegy. Az MSZP pusztan csak a kest forgatja kejjel a sebben, mert tudja, hogy a jobboldalon ez erzekeny tema.

Ács Ferenc 2008.07.02. 14:32:37

Google: szerintem az "egy a tábor" megbukott, meg a "két Magyarország van" is. Lehetséges, hogy részsikereket el lehet vele érni, de tartós kormányzást erre alapozni Magyarországon - különböző kulturális, politikai és szervezetszociológiai okokból - nem lehet, ezt állítom. Az ezzel való szembenézést pedig lehet kerülgetni (ez történik most) de annál keserűbb lesz egyszer rájönni, hogy mindez légvár volt.

Ács Ferenc 2008.07.02. 14:33:59

Rwindx: szerintem az MDF és az SZDSZ is bent lesz a következő parlamentben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 14:35:36

Ács Feri · reakcio.blog.hu/ 2008.07.02. 14:24:15:
"Doom: "Már miért lenne államcsőd? Most talán államcsőd van?" - Ma még nincs, de 2006-ban azért elég közel álltunk hozzá."

Nem, helyesen ma mar nincs. 2002-2006-ban ugy "egyeztettek" az SZDSZ es az MSZP programjat (adocsokkentes es szocialis rendszervaltas), hogy az egesz rendszert adobol finansziroztak. Amikor ennek vege lett, kenytelenek voltak adokat emelni, ami befekezte a novekedest. Allamcsodrol azonban szo sincs.

"Amúgy nem nézett mostanában korfákat, demográfiai előrejelzéseket? Két évtized múlva kétszer ennyi nyugdíjasunk lesz, adófizetőből meg még kevesebb. Számolni bizonyára tud, kedves Doom."

Egy kicsit pontositanek. 60 ev felettibol lesz ketszer ennyi, nem nyugdijasbol. Adofizetobol valoban kevesebb lesz, de ma a 3 millio adofizetonek (remelem, jol emlekszem a szamra, most nem neztem utana) kabe fele nem fizet adot gyakorlatilag. Es nem azert, mert elcsaljak, hanem mert olyan alacsony jovedelmu allasban dolgoznak, amibol nem lehet elvonni. Meg mindig a rendszervaltas hatasa.

"A svájci indexálást sok gazdag ország sem engedheti meg magának, pláne nem egy olyan, ahol ennyire alacsony a foglalkoztatottság, az adófizetők aránya."

Hat ha a foglalkoztatottsag es foleg, a valodi adofizetok aranya ilyen alacsony marad, akkor ez tenyleg igy lesz. Ha peldaul a ciganyok munkanelkuliek vagy alacsonyan kepzettek maradnak, akkor ez lesz a helyzet.

"A probléma lényege, hogy a nagy pártokat és vezéreiket túszul ejtette a csirkefarhát-szindróma."

Mi tagadas, valasztasokat akarnak nyerni. A politikusok mar csak ilyenek.

Google 2008.07.02. 14:50:57

Ha ezt a svájci indexálást sok gazdag ország sem engedheti meg magának, kedves Ács Feri, akkor a kedves és igen tisztelt közgazdászok miért nem szólnak az igen kedves és igen tisztelt Gyurcsány Ferencnek, a Nyugdíjasok Pártjának nagy vezérének? Talán nem mernek? Talán megharagudna a vezér?
Emlékszem, azt mondta, ha szíjat hasítanak a hátából, a nyugdíjakhoz akkor sem nyúl!
Lépjen akkor Orbán a szarba? Vagy mi legyen?
Lépjen, talán szerencsét hoz!

CrL 2008.07.02. 14:53:37

"a jobber tábor, beleértve a vezérét is, elbízza magát a részben saját maga által gyártott közvéleménykutatásoktól és általánosnak gondolt közhangulattól, mindenki felé markol, mindenkinek mindent megígér, aztán..."

ha a jobboldal össze tudna fogni és nem sérelmi dacpolitikát folytatna mondjuk az MDF, akkor nagyobb az esély egy választáson, addig kizárt. És ha ez nem megy, az mind Orbán és Dávid közös hibája mint ahogy eddig is volt. A közeledést mindkettőnek kell kezdeményezni, de azért ne a kisebbik párt akarjon diktálni, mert az vicc.

Devil Inside 2008.07.02. 15:09:13

A vezér lehet, hogy elbízza magát, én biztos nem. (No igen, a vezérben sem bízom feltétlenül, láttunk már tőle elég szar húzásokat.)

Ha átvették a minisztériumokat, akkor lesz biztos, hogy megnyerték a választásokat.

Rwindx 2008.07.02. 15:20:26

Ács Feri: Tegyük fel hogy az szdsz 10%-on áll, és az mdf meg 20%-on. Értelmezd így az eredeti mondatot pls. :) Valószínüleg nagyon félreérthetően fogalmaztam ha ennyire máshogy értelmezed mint a szándékom volt.

Leegyszerűsítve annyi marad, hogy DI csinálhat vagy mondhat amit akar, senki sem veszi komolyan. Koncepciótlannak tűnik, ide-oda vergődik. Ráadásul a jobboldali elkötelezettsége is hiteltelenné vált azzal hogy helyi szinten, sok helyen együtt szavaz az mszp-vel. (Ez nem azt jelenti hogy azt kell tennie amit a fidesz sugall, vagy elvár! A jobboldal értelemszerűen nem a fidesz szinonímája.)

Ezzel már több energiát fordítottam erre, mint amennyit DI megér. :)

tevevanegypupu 2008.07.02. 15:21:24

Magyarorszagon jobboldali partnak csak egyszer-egyszer van eselye. A tobbseg szocialista illetve az ami nalunk szocialistanak neveztetik. Lehetnek hulyek, akarmennyit tevedhetnek, akarmit mondhatnak az a hatasos. Eszervek, logika es tisztesseg nem szamit. Tulajdonkeppen a lumpenproletarok allamaban elunk. Akinek ez nem tetszik es megteheti, jobb ha valoban elmegy. Aki pedig marad, kovesse a fiok III. Richardot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 15:21:57

CrL 2008.07.02. 14:53:37:
"A közeledést mindkettőnek kell kezdeményezni, de azért ne a kisebbik párt akarjon diktálni, mert az vicc."

Atfogalmaznam.
A Fidesz nem kezdemenyezheti a kozeledest, mert akkor elvesziti az arcat. Mint a szamurajok a sztalingradi csataban.

Gondolja meg, milyen hatasa lenne annak, ha Orban kinyujtott barati kezet Ibolya allandoan elutne ... ;-)

Elkepzelem, amint Orban Viktor belepanaszkodik a kameraba: "Kinyujtott barati kezemet Ibolya megint elutotte, de nem adom fel, ujra es ujra probalkozom, mert az Egyuttmukodes es a Kolcsonos Tisztelet az egyedul jarhato ut ..."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 15:23:36

Rwindx 2008.07.02. 15:20:26:
"Ráadásul a jobboldali elkötelezettsége is hiteltelenné vált azzal hogy helyi szinten, sok helyen együtt szavaz az mszp-vel."

Megintcsak: KINEK szamara valt hiteltelenne? Aki utalja az MSZP-t, annak hiteltelenne valt. Aki viszont a "beketlenseget" utalja (akarmit is jelentsen ez), annak ez a szimpatikus.

tevevanegypupu 2008.07.02. 15:27:38

Talan Orbannak ra kellene lepnie egyszer kicsit erosebben a merleg nyelvere, hogy az vegre elbillenjen valamerre..(-:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.02. 15:40:50

tevevanegypupu 2008.07.02. 15:21:24:
"Tulajdonkeppen a lumpenproletarok allamaban elunk."

Ah, ez fajt. A magyarok rovid tavra terveznek. Az a tied, amit megeszel. Ez nem segiti a tavlatos novekedest, de lehet tudni az okat. Nagyon sok ido megvaltoztatni, de a valtozas zajlik.

heima (törölt) 2008.07.02. 15:45:43

proliból soha nem lesz polgár

Rwindx 2008.07.02. 15:47:14

Doomhammer: "Aki utalja az MSZP-t, annak hiteltelenne valt. Aki viszont a "beketlenseget" utalja (akarmit is jelentsen ez), annak ez a szimpatikus."

Jogos a megközelítés, csak szerintem nem ad eredményt. Szerintem a "békétlenséget" a legtöbb ember utálja. Így várhatóan lesz közös halmaza az mszp-t utálók és és a békétlenséget utálók között. Ilyen esetban vajon a békességre való vágy legyőzi az utálatot? Azok akik nem utálják ugyan az mszp-t de békességet szeretnék joggal érezhetik garantáltnak a békességet az mdf által?

Én így csak kérdésekre jutok, válaszokra nem.

tevevanegypupu 2008.07.02. 16:11:50

Doomhammer
azt hiszi nekem nem faj? Mikor voltak nekunk peldaul igazi, ontudatos proletarjaink? Soha.
Ha lennenek es mondjuk azok kerulnenek egy idore hatalomba, az nem bantana, mert egy eros, normalis munkasosztaly es munkaspart kifejezetten jot tenne Magyarorszagnak.De nekunk nincs is es nem is volt. Ami volt es nagyon rovid ideig szocialdemokratak cim alatt futott, azt hamar felfalta a kommunista lumpenproletarsag, aminek maradeka-utodai most eppen mszp cimen futnak.
Nezze meg azt a szolgai alazatot amivel engedelmeskednek. Mikor voltak szabadok es fuggetlenek?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.02. 17:14:56

tevevanegypupu 2008.07.02. 16:11:50

Öntudatos proletár az, akinek proletár (osztály)tudata van. Az ilyenekből épül fel a magáértvaló munkásosztály, mely ha hatalomra kerül, létrehozza a proletárdiktatúrát, melynek első és egyetlen akciója az állam megszüntetése és a termelés társadalmasítása. Ezért az öntudatos proletariátus akarása ellenjavallott azok számára, akik a munkásmozgalmon kívül tevékenykednek. Volt régen Mo.-on is szocdem mozgalom. A szocdem célja a szocializmus megvalósítása volt, akárcsak a bolsevikoké, de úgymond békés eszközökkel. E mozgalom megteremtett egy sajátos munkás-kultúrát, mely szubkultúra vagy szekta jellegét öltötte. Ez meg is szabta ezen irányzat korlátait. Többnyire erre a kultúrára irányulnak azok a nosztalgiák, melyek a "régi jó szoci munkásokkal" kapcsolatosak. Van aztán az utóbbi 30 év szocdemsége, amely az eredeti szocdem célt feladja, ezt ismerjük (Schröder, Blair, Gyurcsi). Szóval a probléma nem a proletárok nem-öntudatos voltában gyökerezik...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.02. 17:23:23

Az előbbiekhez az érthetőség kedvéért hozzáteszem, hogy ma ennek a régi szubkultúrás szocdemségnek nincs semmi vonzereje vagy értelme. Régen a polgári életforma szurrogátumát jelentette, és egyszerre funkcionált a munkásság számára az érdekérvényesítést segítő szervezettség eszközeként, valamint a művelődés, a kulturálódás, az életminőség javítása közegeként annak ellenére, hogy a vágyott polgári életforma elérhetetlen volt számukra. "Forradalmi öntudatok", a munkás-messianizmus, a "Dózsa népe" romantikus elgondolása pedig az önbecsülés megszerzésének eszköze volt számukra alacsony társadalmi státusz mellett. Ma ezek halott témák, ma a polgárosodás a középrétegek célkitűzése, ebben kellene nem megakadályozni őket.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.07.02. 17:29:20

"Mikor voltak nekunk peldaul igazi, öntudatos proletarjaink? Soha."

hé hé!
és a századelő munkássztrájkjai?! akikbe bele is lőttek?! a fiatal kassákék kora?!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.07.02. 17:30:14

Dávid kétségbe lehet esve, mert megmozdultak az adatok a közvélemény kutatásokban:

szdsz felfodrozódott kb. 3%-ra
szocik javítottak kb. 4%-ot
fidesz romlott vagy 5%-ot

és ők?
az mdf?
Annyira amorf, annyira alaktalan,
h ki fog múlni hangtalan...

tevevanegypupu 2008.07.02. 17:31:29

dzsucseharcos
Szoval az osztalyharc nem is kitalacio ugye? Ugy tunik tobb osztaly bekesen soha es sehol nem ferhet el egymas mellett. Polgarsag-ertelmiseg-munkas-paraszt egymas farkasai. Nalunk peldaul a munkasosztaly es a parasztsag tenyleg kezd eltunni.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.02. 17:43:01

tevevanegypupu 2008.07.02. 17:31:29

>Ugy tunik tobb osztaly bekesen soha es sehol nem ferhet el egymas mellett.

Ez csak attól függ, mit értünk a "béke" szón. Pl. a sztrájk, vagy a bérharc béke? Az érdekegyeztető tárgyalás béke? Sokak szerint ezek békés eszközök. Attól függően, hogy mit értünk osztályon (mert van egy halom osztályelmélet), lehet 2, vagy akárhány osztály egy társadalomban, de mindegyikben több van. Ezek nagy részében béke van. Az, hogy vannak-e osztályháborúk, az pedig történelmi kérdés, nem mernék rá sommásan válaszolni.

Szamárfül/murci · murci.blog.hu/ 2008.07.02. 17:29:20

Úgy bizony. Ők szocdemek voltak, szocializmus volt a céljuk. Egyébként a macskakődobáló, verekedő munkások (pl. 1912 májusában) rendszerint az ún. munkásarisztokrácia tagjai voltak, és követeléseik érdekes módon nem mindig voltak kifejezett munkáskövetelések, hanem pl. választójogot követeltek, ami egy jellegzetes "polgári" követelés.

mrbadger 2008.07.02. 18:06:10

Egyébként ha kiderülne, hogy Orbán célzott vmi olyasmire, miszerint "szándékosan veszítettek" ez nem jelente mást, mint a 2006-os Tusnádfürdőtől a Népszavazásig tartó retorika zárójelbe tételét. Tehát zárójelbe tenné a plebejus, anti-establishmet, "radikális retorikát" (C. Körösényi András). Ha pedig így tenne, az éppen az állitólagos konzervatív szavazók megtartására tenné, akikre az MDF-nek is fáj a foga.

Mellesleg ez a plebejus dolog nem akkora hülyeség, mint elsőre hangzik. Végül is ugyarra a jólétben és öntudatban Európához felzárkozó (áhított) társadalmi dinamikára utal, amire a "polgár" kifejezés, csak "alulnézetből". (Elvégre a "polgári Magyarország" hívei is nagyrészt "reménybeli" polgárokból tevődtek össze.)

Theodor Heuss szerint Európa a Golgota és az Akropolisz mellett éppenséggel Kapitóliumra épült!

tevevanegypupu 2008.07.02. 18:06:37

dzsucseharcos
A sztrajk mindenfelekeppen haboru, rovidebb vagy hosszabb kuzdelemmel, sulyosabb vagy konnyebb serultekkel es sok aldozattal. Erdekes, de valahogy ugy tunik, hogy a XX. szazad elejen a munkasosztaly erkolcsileg es szellemileg is joval magasabb szinten allt mint ma. Manapsag nagyon sok megalaztatast turnek szo nelkul. Nem tudom azert-e mert a fogyasztas lehetosege karnyujtasnyira kerult hozzank es egy targy megszerzese feledteti a korulmenyeket? (Ez kulonben minden osztalyra jellemzo.) Vagy azert mert az ugynevezett balliberalis ertelmiseg mar nem torodik a munkasokkal, nem fogalmaz meg celokat, nem ebreszti fel az ontudatot? Magyarorszagon jelenleg azt hiszem egyedul TGM aki ezzel foglalkozik. A kadarista munkaspartrol, Thurmerrol szinte semmit nem hallani eleg regota, legfeljebb a voros csillag hasznalata vagy tiltasa borzolja a kedelyeket.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.02. 18:30:57

tevevanegypupu 2008.07.02. 18:06:37

>Erdekes, de valahogy ugy tunik, hogy a XX. szazad elejen a munkasosztaly erkolcsileg es szellemileg is joval magasabb szinten allt mint ma.

Ennek a benyomásnak több oka van. Az egyik a munkásság "kultúrateremtő" törekvése, amit emlegettem. Egy másik szempont, hogy a munkások ma a társadalom legalsó rétege, úgyszólván maradvány-réteg. Ez 100 évvel ezelőtt nem így volt: ipari munkásnak lenni komoly presztízst jelentett pl. a föld nélküli (vagy akár a törpebirtokos) paraszthoz (agrárproletárhoz) képest. A szakmunkás pedig gyakorlatilag a kispolgárság szintjének elérését jelentette. Hogy erkölcsileg vagy szellemileg milyen szinten voltak, az kérdéses. A kvalifikált munkások (a munkásság harmada-fele) bizonyosan műveltebb volt, mint a gyakorlatilag analfabéta paraszti tömegek. A mai társadalomban nincs az alapfokú végzettségű munkásságnál képzeltenebb réteg (kivéve a putrik lakosságát). Így a munkásság relatív képzettsége ma alacsonyabb.

>Manapsag nagyon sok megalaztatast turnek szo nelkul.

Persze, hogy tűrik, hiszen nem tehetnek mást. Munkásnak lenni ma az abszolút vesztes pozíciót jelenti, ahonnan lejjebb már csak az elmegyógyintézet, a börtön vagy a hajléktalanság van. Ennek megfelelően nincs presztízsük. Nincs szervezett érdekérvényesítésük sem. Kevesen vannak, és ők a társadalom legképzetlenebb, így leginkább pótolható tagjai. Az erőviszonyok ma egészen mások, mint régen.

>fogyasztas lehetosege karnyujtasnyira kerult hozzank

Mondjuk hozzájuk a legkevésbé...

>es egy targy megszerzese feledteti a korulmenyeket?

A munkásmozgalom története azt mutatja, és ez nem kevés fejtörést okozott a 60-70-es évkben a szélsőbalnak nyugaton, hogy az emberek magas életszínvonalat akarnak, nem pedig "felszabadulást" vagy a "termelőeszközök köztulajdonát". Szóval nem forradalom kellett az embereknek, hanem nyaralás, autó stb. Ezen problémázott Marcuse, Horkheimer, Adorno, Debord stb., így keletkezett a "fogyasztói társadalom" nevű álproblematika stb.

>Magyarorszagon jelenleg azt hiszem egyedul TGM aki ezzel foglalkozik.

TGM aligha, mert ő nem szocdem. Szokott meleg szavakkal emlékezni a kedélyes szocdem múltra, de ő eléggé ortodox marxista, így távol áll tőle a "munkásöntudat" részben szocdem, részben újbalos problematikája.

>A kadarista munkaspartrol, Thurmerrol szinte semmit nem hallani eleg regota

Szegények nagy sebességgel halnak ki. Mondjuk ez nem túl nagy baj, hiszen ez alapvetően egy hibbant bolsevik párt volt, Kádár-mániával és más vállalhatatlan gondolatokkal.

>a voros csillag hasznalata vagy tiltasa borzolja a kedelyeket.

Az a Vajnai-Fratanolo-féle MMP2006.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.07.02. 18:49:11

én tudom, Orbán a hibás. mindenért. még Gyurcsányért is.
meg a Medgyessyért. Meg a Zuschlagért.

nem akart nyerni a piszok patásördög, csak belehajszolta az igaz és antifa baloldalt az igéretháborúba. úgy csinált, mintha hatalomátvételt akarna és indirekt módon szétosztatott Ferenccel néhány ezer milliárdot a szavazók között.
aztán jól feltüzelte a népet a vekkerével és összeverette őket a demokratikus rendőrséggel.

legalább végre kibújt a vasvilla a zsákból.

tevevanegypupu 2008.07.02. 20:22:03

Dzsudzseharcos
mindegy most az ideologia TGM-nel mert vegyuk csak a joszandekot: erdekli mi van a munkasokkal. Az ontudat elsosorban mindenkinel valamelyest muvelodes kerdese is, ezert szukseges, hogy az allam foglalkozonn az oktatassal es ne mondjuk Magyar Balint az allam neveben.

Megszunt szinte teljesen az a szakmunkaskepzes ahol nemcsak szakmat hanem valamifele ontudatot, a jol vegzett munka oromet es buszkeseget is lehetett tanulni. Jo kis demagogia de azert van benne valami.

Ezt tudhatjak olyanok is akiknek ez felelossege lenne, de ugy latszik az erdekuk mast diktal. A mai oktataspolitikanak mintha az lenne a celja, hogy minel kevesebbet tudjunk es minel tobb lexikont vagy internetet hasznaljunk.

Az irastudok felelossege amirol olyan gyonyoruen beszelnek nem letezik: regen a legnagyobb irok foglalkoztak parasztokkal, munkasokkal, Illyes, Nemeth Laszlo meg Dery Tibor is valamelyest, aztan Moldova (normalis idoszakaban), Fejes Endre es sokan, ez itt nem a felsorolas helye..
Manapsag felsorakoznak oda, ahonnet remelhetnek.

A Kadar korszakban generaciok nottek fel ugy, hogy nem tudtak viselkedni es hazugsagokat tanultak, de legalabb tudtak autot fenyezni, most mar azt sem tudnak csak a hazugsagok lettek masfelek de megmmaradtak.

Thurmer sokat art azzal, hogy Kadart akarja mindenaron feldicsoiteni, ha megprobalna a mostani lehetosegekben gondolkodni, talan nem utasitanak annyira el. Persze ha meggondoljuk
mindent neki koszonhet, most is belole el, mint ahogy Gyurcsanyek is, csak ok ugyesebbek voltak. Itt nincs valasztas Nagy Imre vagy Kadar kozott. A dontes mar megvolt par evtizeddel ezelott.

Nyugodtan hasznalhatnak a voros csillagot is, mivel olyan nagy valtozas nem tortent: ugyanazok vezetnek most is akik minden gyar tetejere visszarakattak, miutan 1956-ban a munkasok levertek onnet. Es most is a fasizmus ellen kuzdenek archaikus hevvel. Csak regebben kisse antiszemitak voltak, manapsag sikkesebb filoszemitanak lenniuk, jobban megeri.

states 2008.07.02. 22:01:22

Dávid Ibolya érdektelen, az, ami. Valaki viszont jó lenne, ha végre elmagyarázná, hogy Orbánnal tulajdonképpen mi történt ebben a Kéri-körben. Füvezett, drogozott, esetleg az NBH emberei belecsempésztek valamit az ásványvizébe is, mielőtt bekapcsolták a magnót? Mert józan paraszti ésszel felfoghatatlan, hogy egy profi politikus ennyi baromságot hablatyoljon össze egyetlen este. Vagy csak egyszerűen annyi történt, hogy üzent a választóinak, a pártjának: gyerekek ennyi volt, ennyire vagyok képes. Amit azért, legyünk őszinték, már 2006 óta sejtünk...

tevevanegypupu 2008.07.02. 22:12:15

Semmi nem tortent vele, elmondta amit gondol. Az biztos, hogy tisztaban volt vele, hogy elmondjak, ugyan ki bizna meg Keriben es a szineszhallgatoiaban mikor szenzaciokent talalhatnak valamit? Nem lehet oket hibaztatni es nem is kell. Az a hulye aki ezt "oszodi beszed"-kent akarja talalni. Es kulonben is, ettol a hivei nem csokkennek, akik meg utaljak azoknak hiaba iger 14. havi nyugdijat is, nem fogadjak el.

states 2008.07.02. 22:47:37

tevevanegypupu
Az nagyon nagy baj, ha nem nézünk szembe Orbán alkalmatlanságával, és újból és újból elkísérjük a következő buktába, ami az ő jóvoltából most már biztos, hogy 2010-ben lesz Erre, amit a Kéri-körben csinált semmilyen mentsége nincs, ha pedig ezután mindig azt mond, amit gondol, akkor kizárólag az ő kedvéért újra meg kell nyitni a Lipótot. Az biztos, hogy ő lesz az egyetlen politikus, akit őszinteségért fognak ott kezelni...

tevevanegypupu 2008.07.02. 23:19:42

states
Orban mar egyszer mint miniszterelnok bizonyitott, nem ment az o kiralysaga alatt olyan rosszul Magyarorszagnak. Ebbol az ellenzek es a nyugdijasok kilencvenot szazaleka valami Ezusthajot, korona usztatast jegyzett meg, tovabba a 2006-os valasztasoknal a 14. havi nyugdijat, amit azt hiszem ha ok kerulnek kormanyra valahogy teljesitett volna. De ezt ugye igy nem lehet bizonyitani. Nem olyan nagy baj, ha oszinte es azt mondja amit gondol. Nem attol fugg megvalasztjak-e vagy sem. Ha nincs kormanybuktatas, azt hiszem kulonben is keves eselye van nyeresre 2010-ben. Valahogy ugy erzem,
az elmult evekre alapozva.

Invictus 2008.07.03. 11:25:25

"tevevanegypupu 2008.07.02. 15:21:24
Magyarorszagon jobboldali partnak csak egyszer-egyszer van eselye. A tobbseg szocialista illetve az ami nalunk szocialistanak neveztetik. Lehetnek hulyek, akarmennyit tevedhetnek, akarmit mondhatnak az a hatasos. Eszervek, logika es tisztesseg nem szamit. Tulajdonkeppen a lumpenproletarok allamaban elunk. Akinek ez nem tetszik es megteheti, jobb ha valoban elmegy. Aki pedig marad, kovesse a fiok III. Richardot."

Ez sajnos nagyon igaz. Bár nem neveznék mindenkit lumpenproletárnak az említettek közül (vannak azok is, az újpalotai szoba-konyhákban pl., az kétségtelen). Vannak köztük, akiknek nagyon is jól megy :)
A dolog ennél sokkal összetettebb. Való igaz, a nép sokkal szigorúbban ítélkezik a jobboldalról, mint a balról. A happy end, ezüsthajó, kayaibrahim stb. máig ható károkat okozott a fidesznek, a baloldalt semmilyen korrupciós ügy, vád, gyanú (sőt bizonyított sem) tudja megingatni. Ezt rá lehet fogni a médiára, de nem érdemes. Egyszerűen a baloldalnak meg lehet bocsátani, ha lop, mert róluk úgyis tudja mindenki, hogy milyenek. Olyanok, mint a szavazóik, akik ugyanazt tennék, ha a helyükben lennének ;)

Invictus 2008.07.03. 11:32:16

Szóval egyetértek vele, hogy a többség egyszerűen olyan mentalitású, amiből természetességgel következik a balliberális oldal választása. Ez átlagember nem szereti, ha erkölcsről, pláne nemzetről, istenről stb. prédikálnak neki (persze az "álszent" jobberek stiklijein imád felháborodni, és 10 éves távolságból is felemlegetni), számukra az erdélyi magyar "román" (aki szerinte dúskál a magyar adófizetők pénzében), viszont hisz a baloldal szakértelmében, abban, hogy ott lakozik a ráció és a pragmatizmus (a hagymázos jobboldal demagógiájával szemben). Szóval ez kulturális dolog is, és nem túl meglepő a Kádár-korszak gyermekeitől és az ő gyermekeiktől.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.03. 13:05:34

Invictus 2008.07.03. 11:25:25

>Vannak köztük, akiknek nagyon is jól megy :)

Mivel a lumpenproletárt a "termelési érdektől elválasztott fogyasztási érdek határozza meg" (copyright Lukács György), ezért azok is lehetnek lumpenprolik, akiknek sokkal-sokkal jobban megy :)

>a nép sokkal szigorúbban ítélkezik a jobboldalról, mint a balról.

Igen. Az ún. bal- ás jobboldal nemcsak a bal- és jobboldali politikai híveit jelenti, hanem emlék- és élményközösségeket is. "Zsigeri baloldali" (aki számára csakis az MSZP létezik, függetelenül attól, hogy az éppen mit csinál, és az MSZP-re szavazás és a nem szavazás között ingadoznak legfeljebb) több, mint a zsigeri jobboldali. Ez olyan, mintha egy futóversenyen komoly előnnyel indulna a baloldal. Mindehhez azonban több köze van a Kádár-korszakhoz való érzelmi kötődésnek, mint bármiféle tudatos baloldaliságnak. Ezért van az, hogy holmi intézkedésekkel vagy programokkal a Fidesz sosem fogja meghódítani magának az emberek kb. felét. Nekik szigorúan a piros szegfűs párt kell, semmi más, mindegy, hogy milyen programmal vagy milyen minőségű kormányzással. A jobboldal akkor nyerhet meg egy választást, ha mozgósítási rendszere hatékonyabb, mint a baloldalé, és a választás napján a balos szavazók átmenetileg kicsit elbizonytalanodtak, lehangoltak, míg a fideszeseket jól mozgósítják.

>a többség egyszerűen olyan mentalitású, amiből természetességgel következik a balliberális oldal választása

Ez nem mentalitás kérdése. A két nagy párt szavazótábora között nincs komoly különbség a gondolkodásmódban. Az egyetlen különbség köztük, hogy másként viszonyulnak a Kádár-korszakhoz. A szocik között rengeteg nagyhangú nacionalistát lehet találni, ahogy vallásost is. Sokkal egyszerűbb az a különbség, ami a két "oldal" között van. Másrészt persze van racionális tényezője is a bal/jobb vonzalomnak, pl. persze hogy az inaktívak a szocikhoz vonzódnak, akik következetesen képviselik is az ő érdekeiket.

ÁrPi 2008.07.03. 14:27:10

Mp3-at vagy szöveghü leiratot lehetne kérni a Kéri-körböl, nevezetesen az elsődleges kommunikátoraitól, hírszerző vagy egyéb ? A kiszivárgott anyagról.

Az egy (politika tudományi) dolog, hogy politolgusaink azt mondják mindegy, meg hogy érdemben nem cáfolt belőle ezt vagy amazt orbán.

Az őszödi beszéd -amelyhez igyekeznek hasonlítani-
már szept.17 után pár nappal mp3-ban és leiratában az me-blogon amoban indexen mindenütt meglelhető volt.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.03. 14:57:03

ÁrPi 2008.07.03. 14:27:10

Jó kérdés, hogy a szöveget miért nem hozzák nyilvánosságra. Vagy mert finoman szólva túl kellett interpretálni ahhoz, hogy nagyot szóljon, vagy pedig még sokkal csúnyább dolgok vannak benne, melyeket a választási kampány idejére tartogatnak. Pl. bejátsszák a Híradóban 2010-ben a kampány előtti héten a legellenszenvesebb részeit.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.03. 14:57:35

"a kampány előtti héten" mármint kampánycsend előtti héten.

Bummer 2008.07.03. 15:15:01

nem hinném. Szerintem ennyi volt a beszélgetésben, amiből ki lehetett valamit hozni.
A fidesz lehet, hogy azért nem hozza nyilvánosságra, mert neki nincs belőle felvétele.

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 15:20:42

invictus, dzsucseharcos:
Osszetartozas, nemzet, tisztesseg es erkolcs? Ezek a fogalmak mikor is kerultek a fidesz kizarolagos tulajdonaba? Ha azt irtatok volna hogy egyik parthoz sem, meg egyet is tudnek erteni. Az a nemzeti osszetartozas eszmenye, hogy kiteszem a kokardat a mellkasomra, es ezzel jelzem hogy en vagyok a “jobbik magyarorszag” egyik buszke tagja? Esetleg hogy erdelyben megtamogatom tokes puspokot hogy kavarja a szart, hatha elveszitunk par kepviseloi helyet itt-ott? Vegulis tenyleg mi szocik vagyunk a hulyek, hiszen nekunk is jo hogy a fel orszagot kilopjak alolunk, hat persze! Kar hogy nem vagyunk olyan felvilagosult, tiszta lelku emberek mint ti igazi polgari melymagyarok, akkor felismernenk hogy a baloldal megmetelyezi az orszagot, bezzeg a tisztesseges, soha nem hazudo, tiszta kezu alternativa ott van a masik oldalon. Latom hulyenek lenni jo dolog.....

tevevanegypupu 2008.07.03. 15:30:34

Tokes puspoknek ott a helye az Europai Unioban az nem vitas. Ha valaki nem hiszi, olvassa el elete tortenetet. Aztan hosszu ideig szunet, es esetleg mehet az RMDSZ is. Es a masik dologban pedig csak annyi: ha a szociknak nem jo, hogy kilopjak aloluk a fel orszagot akkor tegyenek ellene. Ott ulnek a kepviseloik a parlamentben, akik megszavaznak mindent azoknak akik jelenleg - es a multban is - loptak. Szolni kellene nekik, ha esetleg nem vettek volna eddig eszre. Vegulis nem lehetetlen, hogy ok a hulyek vagy a megalkuvok. Esetleg tetszik nekik a dolog, ez sem kizarhato.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.03. 15:38:29

balage_81 2008.07.03. 15:20:42

Jobb lett volna előbb elolvasnia, amit írtam, mert így az Ön hozzászólása sajnos teljesen irreleváns.

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 15:38:50

tevevanegypupu felreertettel,
a szoci szavazonak sem jo ha a penzen 200 km autopalya helyett csak 150km-et epitenek, mert a tobbi penzt ellopjak. az meg kedves naivitas hogy a fidesz nem lop, a la index mai cikk a korrupciorol meg az olajozottan mukodo onkormanyzatokrol. tokes puspok meg attol nem lesz kevesbe hulye hogy hosszu es kemeny elete volt

mrbadger 2008.07.03. 15:44:48

Szocikat mindíg azok szavazták vissza, akiket a leginkább átvertek... így van már ez...

Francois Pignon 2008.07.03. 16:15:59

A szocialisták pragmatikusabban politizálnak, ha csak tehetik, kerülik az erkölcsi kérdéseket. Így alakult ki egy olyan érzés a választók többségében, hogy "a fideszesek jobbnak képzelik magukat", meg "ne mondják már meg nekünk", és aztán minden hibájuk sokkal nagyobbat csattan, a kárörvendő választó gúnyosan mosolyog, "ezek sem jobbak a Deákné vásznánál." Aztán elmegy leszavazni az MSZP-re, amely hiába intézi töketlenül az ország dolgait, hiába lop nagyságrendekkel többet, de nem ingatja meg a hitében, hogy gyarlóságában tökéletes.
Akik a Kádár-rendszerben loptak-ügyeskedtek ahol tudtak, miért háborodnának fenn ezen ha egy politikustól látják? Csak azon háborodnak fel, ha valaki mindenféle haszonelvűségen túli magasabb moralitással próbál közelíteni. Akkor keményen büntetnek.

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 16:22:27

nem tudom honnan veszed hogy a szocik nagysagrendekkel tobbet lopnak, nyilvan nagyon pontos nyilvantartasod van a magyarorszagi korrupcios ugyekrol, netan magad is resze vagy a mocskos rendszernek, de aruld mar el nekem draga baratom hogy mire fel ez a nagy moralitas ha egyszer ok is loptak. en jobb vagyok nalad, ha csak egy almat lopok, te meg kettot? hat mivegre mondhatnok ezt? nem vagyunk mindketten tolvajok?

tevevanegypupu 2008.07.03. 16:26:18

balage_81
Hogy Tokes hulye vagy sem, ezt eldonteni eleg nehez. Szerinted az, szerintem nem. Aki nagyon nehez, veszelyes helyzetekben kiall az igazaert, egy kisebbsegert, akiket a hatalom megalazott, felresoport es kisemmizett, az lehet tulajdonkeppen hulye is, ez igaz. De kepviselni ezt a kisebbseget viszont joga van. Ugyanugy, ahogy joga volt Suto Andrasnak is, aki hasonlo elveket vallott, csak neki ez a fel szemebe is kerult. Nem csak a mostani part csatarozasokat kell figyelni emberek megitelesenel, nem art, ha kicsit visszanezunk a multba is.

Es nem hiszem, hogy az elszant, fanatikus fidesz rajongokon kivul ne latna meg egy jozanabb fidesz szavazo is azokat a hibakat, amiket az elmult evekben a fidesz es Orban is elkovetett. Ket valasztast vesztettunk emiatt, nem lehet elfelejteni.

Francois Pignon 2008.07.03. 16:28:48

Még egy kis utóirat: ugye mindebből következik, hogy a szociknak elég ha csak egyenlőségjelet tesznek a két párt közé. Honnan halljuk ezeket: "ők sem jobbak, ők is ugyanolyanok".
És hogy visszatérjünk az eredeti témára, ugye a 70-30-as kampánnyal az MDF az egyik élharcosa lett ennek.
Lehet hibáztatni a Fideszt és az MDF-et is a viszony elmérgesedéséért, maradtak el innen is onnan is gesztusok, voltak itt is ott is csúnya gesztusok, de azért egyik párt épített egy durva negatív kampányt a másik lejáratására...

Francois Pignon 2008.07.03. 16:30:24

balage,
a nyilvánosságra került ügyekből lehet saccolni. És hát az említett MDF-es 70-30 kampány is sokat elmond: még egyenlőségjelet sem kell tenni, hogy ugyanúgy ártson.

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 16:41:59

Francois Pignon, mi kerult pontosan nyilvanossagra, es hol vannak a birosagi iteletek? legyszives ne a magyar nemzet cikkeket vedd alapul, van egy halvany erzesem hogy azok parterdeket szolgalnak, es ne saccolgass, mert a kart az egesz orszag fizeti meg, tokmindegy hogy melyik tolvaj banda van hatalmon es hogyan osztoznak. ha osztoznak az nem azt jeletni hogy a fidesz teged atbasz? hiszen osztozik a komenistakkal. azert igy mert most nem o dont az aranyokrol. amugy ibolyat sem erdemes baszogatni, egy a tabor egy a zaszlo, hatalomkoncentracio, igy indult a konfliktus, megertem ha nem volt neki inyere a dolog. amugy a jobboldal eddig csak akkor nyert amikor tobb volt a zaszlo, csak megjegyeznem halkam. Van itt ez a masik fideszes mania hogy a baloldaliak direkt egyenlosegjelet tesznek a ket nagy part koze es relativizalnak meg mittomen. Gyerekek nehez elkepzelni hogy nem vagyunk szerelmesek a partunkba, csak oda szavazunk mert kevesbe tartjuk rossznak mint a masikat? Hat szavaznek en a fideszre b+ de sajnos ugyanaz a garnitura mondja ugyanazt a kereszteny hulyeseget 10 eve es nem latom hogy a miatyanktol novekedne a GDP. Nemzeti szinhaz, Sacra Corona meg Hidember, meg jo sok allami megrendeles jobbos cegeknek, arra volt agyuk meg tuzijatek b+ amit “ajandekba” kaptunk , ugyhogy ne kerdezzuk meg mennyibe kerult, ezt tudtak gyerekek semmi tobbet. Szo nem volt kozigazgatasi leepitesrol, netan egeszsegugyi reformrol vagy autopalya epitesrol. Fikazzatok a Hankook beruhazast, de en ugy emlekszem akkortajt dontott ugy pl a Peugeot-Citroen meg a Kia is hogy Szlovakiaba telepul, Merci meg sehol nem volt, azt sem tudtak hogy a terkepen vagyunk. Arra buszkenek lenni hogy 4 evig nem csinaltak semmit es ennel fogva nagyon el sem kurhattak semmit meg nem ok arra hogy most rajuk szavazzak, plane hogy ugyanugy hulyitenek titeket mint annak elotte. Most ne gyertek nekem hogy az emeszpe allami penzen nyomja az eu kampanyt meg mittomen, igen igy van, de mellette legalabb kimondatott hogy ez igy nem mehet tovabb mert kurva sokat koltunk kurva nagy hulyesegekre es mi szopunk a vegen. Erre orban viktor valasza nem az hogy feri b+ a reform igy meg igy nez ki es innen oda tedd az egeszsegugyi penzeket es x ev mulva jobb lesz, hanem hogy harom igennel sokat sporolhatsz. Sokat bazmeg, gondolkodast peldaul…..

Bummer 2008.07.03. 16:46:06

balage_81: "arra volt agyuk... ezt tudták a gyerekek, semmi többet"

Meg régiós átlag fölött nőtt a gazdaság, csökkent a munkanélkülisé, csökkent az államadósság.

És minden más mutató is jobb volt, mint az MSZP-SZDSZ kormányzás 6 éve alatt.

Hogy lehetsz ennyire elvakult.

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 17:14:04

Igen elvakult vagyok bizonyos ertelemben ez teny. Nem kajalom meg peldaul hogy az altalad emlitett pozitiv mutatok az akkori kormany munkajanak eredmenyei. A gazdasag nem igy mukodik, de ezt kar lenne reszletesebben megbeszelni, hiszen a folyamatok 3-5 eves tavlatban mukodnek es medgyessy koltekezeset sem 2002-ben ereztuk meg. a "minden" mutato kicsit eros, nezzuk csak a befektetesek volumenet, vagy a gazdasag kifeheritese teren tett ketsegtelenul kemeny, de hasznos lepeseket. Egyebkent ez egy ugyanolyan szervezetlen, korrupt, hazug, szerencsetlen allam volt mint most, csak kicsit keresztenyebb. Es ami a lenyeg: “nem csinaltak semmit 4 evig”  Abban viszont egyetertunk Bummer hogy egy kormany munkajat szamokkal, mutatokkal ketsegtelenul erdemesebb merni mint azzal hogy ki lopott kevesebbet vagy kinek all jobban a szent korona usztatasa. Akkor ugyanis eljutunk ahhoz a nyugat-europai polgari mentalitashoz, hogy leszarom en hogy melyik templomba jar az adott politikus, es engem kulonben se vezessem, majd vezetem en magam, de legalabb profi “menedzserkent”, felkeszult szakemberkent jol viszi az allam ugyeit, rgo legkozelebb megkaphatja a szavazatomat a kis hamis. Es itt mar kesz vagyok a gyurcsany kritikakat is befogadni. De hogy a fidesz lenne a tisztesseg maga, a maszop meg a gonosz geci kadari kisemberek partja, na ezt nem veszi be a gyomrom, mar csak a vizitdijas nepszavazas okan sem.

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 17:15:05

a kocka helyen egy smiley lett volna, bocs

Bummer 2008.07.03. 17:16:47

Igen, mindig ez a válasz. Kurva jól ment Orbán alatt, de az az MSZP-nek köszönhető, az MSZP alatt meg kurva szarul megy, az meg az Orbánnak.

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 17:48:54

Attol fugg mit nevezel szarnak vagy jonak. En szarnak azt ahogy ez az orszag mukodik a maga pitianer modjan. jonak meg azt , ha valaki tenni akar ez ellen. Medgyessy kurta el eloszor. Viktort csak nem tartom sokra. Plane nem tisztessegesnek.

ÁrPi 2008.07.03. 17:51:20

""legalabb kimondatott hogy ez igy nem mehet tovabb mert kurva sokat koltunk kurva nagy hulyesegekre es mi szopunk a vegen.""

Nem kimondatott, hanem (hosszabban és szofisztikáltabban) kiszivárgódott,
És a kimondatódódás (ohhohoh) nem a parl.választás előtt hanem 2006május26-án azaz: már utána történt meg , kiesett vona ez az emlékezetedből??

ERRE reakció az orbánigonoszi reakció (-folyamat), ha NEM konstruktivellenzéki kormányzás-program-tanácsosztóként ASSZISZTÁLNA, hanem egy népszavazással machinál.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.03. 17:58:05

>Viktort csak nem tartom sokra. Plane nem tisztessegesnek.

Viktort én sem tartom sokra - meg kevésre sem, ugyanis nem érdekel, milyen személy ez a Viktor. Engem pitiáner módon a gazdasági növekedés, az eladósodás stb. érdekel. Nyilván buta hozzáállás, mert helyette gyűlöletből és szerelemből kellene politizálnom, mint Önnek, de hát én már csak ilyen mucsai elmaradott alak vagyok.

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 18:03:17

Arpi en nem az oszodire gondoltam. kimondatott amikor elkezdtek vizitdijat, tandijat, egyebet szedni, kimondatott amikor kirugtak x ezer kozalkalmazottat, stb. ezzel szemben nem mondatott ki a masik oldalon semmi, pedig mar jaray baratotok is nagyon hangosan koveteli 250 ezer ujabb "kozszolga" kirugasat. apropo MAV? Orvosi kamara? mind a haverotok. oruljetek nekik, hangosan kovetelik a pazarlas megszunteteset. uj tobbseg mi? dzsucseharcos, te meg elmehetsz a p...ba ha szandekosan felreertelmezed amit irtam, telleg, mar indulhatsz is. telleg mucsai alak vagy bazmeg, nem kicsit.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.03. 18:13:35

>dzsucseharcos, te meg elmehetsz a p...ba ha szandekosan felreertelmezed amit irtam, telleg, mar indulhatsz is. telleg mucsai alak vagy bazmeg, nem kicsit.

Szóval bazmeg, meg picsába. Igyekszem megtanulni tőled a nyugat-európai értelemben vett modern érvkészletet.

ÁrPi 2008.07.03. 18:32:40

""kimondatott amikor elkezdtek vizitdijat, tandijat, egyebet szedni,""

Ezek költségvetési nagyságrendje ---gyurcsány egy korábbi de témánktól független gazdasági területen tett nyilatkozata alapján illetve szerint--- összegszerüen az országos költségvetési számítások hibahatárán belül vannak.

Kimondottan hülyeség, nemde.

""kimondatott (hogy ""kurva sokat koltunk kurva nagy hulyesegekre"")amikor kirugtak x ezer kozalkalmazottat""

Well, done. Mostanra már felszívta őket bizonyára a száguldó gazdaság.

mrbadger 2008.07.03. 19:15:56

Balage,

Hídembert és Sacra Coronát emlegetsz. Nem ettől volt jó a Fidesz kormány, mintahogyan az MSZP kormány sem a Sorstalanság film támogatásával, vagy a Reneszánsz-évvel tette tönkre a gazdaságot.

Lenézni a szimbólumok fontosságát egy közösség életében szerintem hiba , de csak ezekkel azonosítani az Orbán-kormányt viszont már tévedés.

Azt elfelejted, vagy nem tartod fontosnak hogy az egész jobboldali politizálás negyven évig parkolópályán volt, nulláról kellett elkezdeni. Abban igazad van, hogy a magyar jobboldalt pártostul, médiástul nem Nyugat-Európából, autógyárak idetelepítésével építették fel...

Lehet, hogy ez bizonyos kulturális hátrányokkal járt. Mégis, ha ignoráljuk e tényt nem tudunk megalapozott kritikát megfogalmazni a jobboldal kapcsán, hanem öntudatlanul is csak a jól megszervezett balliberális maszlagot köhögjük vissza...

Tehát annak hogy egyenlőségjelet teszünk a két párt közé nem az az alternatívája, hogy az egyikbe szerelmesek vagyunk.

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 20:31:59

dzsucse, ha hazudnak és csúsztatják amit mondok ilyen leszek. nyugaton is beszélnek csúnyán, menj el egy angol pubba. ettől még tudatos szavazók, tanulhatunk tőlük. apropó: fábryt nézel?
árpi, nem a nagyságrend, a fizetés a fontos. hogy ti. nincs ingyen. mind az eü mind a felsőoktatás jelentősen szenved - többek között - azoktól akik feleslegesen veszik igénybe. mihelyt a zsebükbe kell nyúlniuk, kétszer is meggondolják. tudatosul hogy nincs ingyen. amúgy ha nem nagy tétel, éger elvtárs miért kérte vissza a kormánytól a vizitdíj szavazás másnapján? a háziorvosoknak számított...
mycaptain, az autógyár NEKED is épül, nem hiszem hogy balos vagy jobbos alapon választanak munkaerőt a gépsorhoz. ezért mondom hogy csak szűzmáriás életérzéssel nem lehet kormányozni, arra ott a hírtv. és persze az is megér egy misét hogy hány tehetséges rendező nem kap pénzt amikor a kulturális támogatásokat politikai alapon osztják. persze ebben nem kicsit a hiller pista is hülye, de őt utáljuk is ezért

CrL 2008.07.03. 20:46:10

hoppá egy szoci vóter aki még védi a védhetetlent, nem baj kell ilyen is

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 20:50:54

CrL milyen furcsa! szerintem meg te vagy a szükséges rossz :)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.03. 20:58:38

Szórakoztató ez a balage_81 et., én ezt értékelem :))

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 21:03:45

dzsucse, akkor egyébként neked most mycaptainnal vitád van a politikusok feladatát illetően?

Invictus 2008.07.03. 21:17:52

Ne bántsátok balage_81-et, ő legalább nem az indexcímlapokra idecsődülő kétbites bolgárúrfanok közé tartozik, úgy látom :)

Invictus 2008.07.03. 21:24:09

Ibolyhoz meg annyit, hogy szerintem is ő arra számított, hogy a Fidesz belerokkan a 2006-os vereségbe, Orbán pedig lassan ellehetetlenül, az MDF pedig jobbközép gyűjtőpártként idővel átveheti a Fidesz helyét. Valószínű, hogy ezt a forgatókönyvet egyeztette a derék Fletóval is, sőt lehet, hogy tőle indult ki a projekt (a közvetítő lehetett pl. Debreczeni, vagy a Political Capital). Csak áthúzta a számítását pár dolog, pl. az öszödi beszéd kikerülése, meg eleve a tény, hogy kiderült, mégsem dübörgünk annyira...

balage_81 (törölt) 2008.07.03. 21:29:26

miért fontos hogy egyesüljön az összes jobboldali párt? külön-külön több embert tudnak megszólítani. és itt jön a fidesz butasága, hogy egy kéz irányítsa őket. látható: amikor 98-ban volt 3 erős jobbos párt, akkor nyertek. 90-ben nemkülönben. plusz még ott volt a miép is negyediknek. ennek ellenére orbán nem akarta megérteni hogy együtt nem megy, mert úgy már büdös a dolog többeknek. nem lehet egyszerre lecsapolni a szélsőjobb 5 százalékát és középről is elhozni. ezért vannak a rétegpártok - vagy hogy a trutyiba hívják őket.

tevevanegypupu 2008.07.03. 23:26:27

A tobb part megeszi egymast illetve az erosebb felszivja a gyengebbeket, nemcsak jobb hanem baloldalon is. Orban elintezte Torgyanekat, Gyurcsanyek a szocdemeket es tulajdonkeppen mig az szdsz a koalicioban volt, mindig diktalt a szocialistaknak. Ha nagyon karakterese a vezetok - Koka es Fodor nem azok de akik mogottuk allnak igen - akkor meg egy oldalon sem fernek meg egymassal es nemcsak Magyarorszagon van igy. Ibolyanak pedig fejebe szallt a tisztelet tarsasag es a fidesz veszteseg, nagyon rosszul merte fel az eroviszonyokat, akkor azt hajtogatta, hogy majd 2010-re eros, konzervativ partta valnak. Hogy mit keres Gyurcsanyek kozeleben allandoan azt nem lehet tudni, de nem hiszem hogy csak azert segit nekik, mert Orbaneknak akar artani.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.07.04. 08:40:09

>nem hiszem hogy csak azert segit nekik, mert Orbaneknak akar artani.

Nyilván nem, de már tekintettel kell lennie arra a tényre is, hogy a tartalék szavazóbázisa legalább részben a baloldalon van. Nagyon sok szocinak szimpatikus az MDF, gondolom, szívesen elképzelik amolyan szelíd, inert SZDSZ-pótlékként. Szóval én elképzelhetőnek tartom, hogy az MDF mostanra már olyan helyzetbe manőverezte magát, ahol inkább a baloldalról remélhet további szavazatokat.

tevevanegypupu 2008.07.04. 09:39:30

"az MDF mostanra mar olyan helyzetbe manoverezte magat, ahol inkabb a baloldaltol remelhet tovabbi szavazatokat"

Ok 2006 elott is onnet remeltek a szavazatokat, mar akkor is eleg furcsa megnyilvanulasaik voltak. Mar eleve az, hogy akarmiert is de Orbant okoltak, szimpatiat gyujtott egy baloldal sziveben. Valoszinuleg David Ibolya csalodottsagaban - amiert annyira nem sikerult kozos nevezot talaniuk a Fidesszel, es az Orbannal folytatott hatalmi harcban meglehetosen akkor alulmaradt - atesett a lo tulso oldalara, ahonnet nagyon nehez visszaulni a szekerre. Talan nem akart - valamiert viszont megis muszaj volt - ennyire elszaladni, mert mostanaban azert kezd kicsit visszahuzodni a Fidesz fele. Hogy azert-e mert most ok allnak jobban vagy mert elmult rola az atok azt nem tudni most. De az biztos, hogy a falusi es kisvarosi mszp szavazok szivesen adjak neki a voksukat meg mindig, mert olyan aranyos kis asszonyka.((:

ÁrPi 2008.07.04. 09:59:15

""árpi, nem a nagyságrend, a fizetés a fontos. hogy ti. nincs ingyen. mind az eü mind a felsőoktatás jelentősen szenved - többek között - azoktól akik feleslegesen veszik igénybe. mihelyt a zsebükbe kell nyúlniuk, kétszer is meggondolják.""

Nem elsődleges tétel a "szenvedés-lajstromában" a felesleges igénybevétel, hanem a járulékbefizetési morál ill. a foglalkoztatási közállapot (és a kor-fa) az eü-kassza legmarkánsabb problémája.

Arra hogy ""Nem a nagyságrend, hanem a fizetés a fontos. hogy ti. nincs ingyen":

Balage!! a Járulékbefizetők tudatosak, csakhogy ám írni bátorkodtál hogy ILLIK TUDNI:
"tudniillik NINCS INGYEN ".


Aztán pedig ""amúgy ha nem nagy tétel, éger elvtárs miért kérte vissza a kormánytól a vizitdíj szavazás másnapján?
a háziorvosoknak számított...""

Éger? Hát lehet h. azért mert a vizitdíj-éra előtt elvettek tőlük (az orvosoktól) éppen a jövendő vizitdíjbevételekre is hivatkozva.

Valamely bármely tétel az orsz. költségvetésben (teszemazt pl. megtakarításaiban) apró tétel, de ugyanazon összeg például az én költségvetésemben igensokat számítana. Nem így van tán?