Tibet - A jakszaron innen és túl II.
2008. június 30. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Tibet - A jakszaron innen és túl II.

 Az előző rész tartalmából: A tibeti egy kicsi, jelentéktelen, nem túlságosan civilizált nép, átlagosan véres és taszító történelemmel, kegyetlen, nem túl szórakoztató hagyományokkal. Mégis, az egész világ szimpatizál velük (mínusz Kína), míg például a hasonló súlycsoportba tartozó zabrai miwonézekkel, a Goka által lerohant és majdnem teljesen kiirtott mnakókkal, a hivatalosan Quadeshihez tartozó, de korábban független Buthozia őslakosaival, vagy a több szomszédos ország között felosztott kawaguajokkal senki nem törődik. Most ennek a furcsa kivételezésnek az okait igyekszünk feltárni.
 

***

 Először is, természetesen ott van a politika. A 20. század második felének nagy Rizikó-játszmájában három szereplő rúgott labdába: az USA, a Szovjetunió és – kisebb mértékben – Kína. Az utóbbi kettő az 50–60-as években egy blokkba tartozott, s a nagyapánkénál is erősebb kommunistaellenes hisztériában égő Amerika a világ obskúrusabb helyein pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve mindent megtett, hogy seggbe-seggberúgja a helyi komancsokat – és ezáltal a szovjet és kínai elvtársakat. E küzdelmekbe a nyugati média nagy része is bekapcsolódott. Na már most, Tibet megszállása, illetve a tibetiek szabadságküzdelmei remek lehetőséget biztosítottak az amcsiknak, hogy borsot törjenek a kínaiak orra alá, akik amúgy is több fronton idegesítették őket (Korea, Taiwani-szoros). Úgyhogy a CIA fegyvert, kiképzőtiszteket és pénzt szállított a jakok hős barátainak, a nyugati újságok pedig szellemi muníciót. Ki is alakult az elszigetelt boldogságban, békességben és bölcsességben élő Tibet mítosza, amelyet a gonosz sárga komcsik csak azért foglaltak el, hogy jól elpusztítsák. A tibeti embernek pedig minden testnyílásából szivárog a spiritualitás, s ha az a csúnya Mao nem lenne, akkor olyan vidáman élne, mint az Őrtorony-címlapok báránykái. A CIA-támogatás idővel – állítólag – elapadt, de a lusta média nem változtatott berögződésein, így az eszményi Tibet-kép tovább él.
 

  A tibeti kérdés manapság is gyakran előkerül a politikai-gazdasági tárgyalásokon, immár nem az antikommunizmus okán, hanem mert ez a kevés olyan ügy egyike, amellyel a kínaiakat cseszegetni lehet egy-egy kőkemény tárgyalás során. Na meg a nyugati vezetők lelkiismeretének megnyugtatására is jó, hogy ugyan éppen eladnak valami csúcsszuper technikát Pekingnek, de legalább kávészünetben jól beszólnak neki az emberi jogok miatt. Persze mindez komolytalan – az üzlet az üzlet, de azért jó a méltóság látszatát fenntartani. Mégsem mondhatja azt nyíltan Merkel, Sarkozy vagy akárki, hogy „húszmilliárd renminbiért eladtam a lelkem, bocsika, de valamiből nekem is meg kell élni”.

***

  Fontos szerepe volt és van a Tibettel kapcsolatos vélemények alakulásában a jelenlegi, 14. dalai lámának. A történelem során a d. lámák nagy részét gyerekkorában megmérgezték, s olyan is akadt közöttük, aki sokkal, de sokkal jobban érezte magát a lhászai bordélyházakban, mint a Potala palotában. Tendzin Gjacóval (1935–) azonban a tibetieknek szerencséjük volt – már amennyiben a szerencse emlegethető egy olyan nép esetében, amelyet a Népi Felszabadító Hadsereg tart megszállva. A 14. d. láma, mint minden ember, kis pöcsként kezdte a pályafutását. 16 évesen elfogadta a „17 pontos egyezmény Tibet békés felszabadításáról” című dokumentumot (1951), 1954-ben Maóval is fotózkodótt egyet Pekingben, aztán ’59-ben a tibeti felkelés során Indiába menekítették, nehogy egy kóbor golyó eltalálja, vagy valami besorozott hunani paraszt agyonverje puskatussal. Itt aztán szépen kiképezte magát a világ legjobb pr-szakemberévé, s sikerült neki egyáltalán nem túl jelentős népe ügyét évtizedekig a világ figyelmének központjában tartania. Ez nem kis teljesítmény, hiszen a világ Tibetnél jóval fontosabb területek bekebelezését is szó nélkül benyelte. Tendzin Gjacóval filmsztárok és politikusok fotózkodnak, sőt a Tiananmen téri mészárlás után neki adták a béke Nobel-díjat is, hogy a kínaiakat idegesítsék. Persze ezzel nincs semmi baj, például mi is szívesebben innánk meg egy sört vele, mint mondjuk Hu Jintaóval. Nem csoda, hogy a kínaiak konkrétan allergiásak rá, s már alig várják, hogy meghaljon, és a helyére egy megbízhatóbb kisfiút találjanak, akit aztán a KKP KB saját kezűleg fog felnevelni.
 

***


  Na de mindez kevés volna ahhoz, hogy az egész világ a tibeti kérdésen rugózzék. Az igazi ok két alapvető jelenségben keresendő, amely áthatja a nyugati gondolkodást.

 Az első az, hogy szíve mélyén minden fehér ember tart a kínaiaktól. Nem utálatról, lenézésről, fajgyűlöletről van szó, hanem mély szorongásról, amit az okoz, hogy a kínaiak egész egyszerűen kurva sokan vannak. Marco Polo óta a nyugati emberre, ha Kínában jár, a legmélyebb benyomást mindig az ország és a lakosság nagysága teszi. A velencei kalmár olvasói még meg tudták nyugtatni magukat azzal, hogy a szerzőt Il Milionének csúfolták, de később nyilvánvalóvá és letagadhatatlanná váltak Kína dimenziói. Már Napóleon felhívta rá a figyelmet, hogy Kína alvó óriás, amely ha egyszer felébred, az egész világot megrengeti. Aztán II. Vilmos császár feltalálta a sárgavész fogalmát, s ezzel milliók félelmének adott nevet. Aztán mi meg feltaláltuk a politikai korrektség fogalmát, ami által megszűnt a lehetősége annak, hogy egy mindannyiunkat nyomasztó dologról nyilvánosan beszéljünk.  Ha az ember bevallja, hogy be van rezelve a kínaiak nyomulása miatt, egyből előítéletesnek, rasszistának, fóbiásnak minősítik.
 

  Hogy vezethetjük hát le a kínaiak miatti frusztrációnkat jó lelkiismerettel? Hát a tibeti ügy pártolásával. A kínaiak sokan vannak, a tibetiek kevesen, keveset is tudunk róluk, s az értük való kiállás 100%-ig píszí. Hiszen nem a kínaiak ellen lépünk fel en bloc, hanem egy elnyomó politika, egy diktatórikus kormányzat ellen. Ez pedig nemcsak joga egy liberális demokratának, hanem kötelessége is. (Bár ez nem píszí, meg kell jegyeznünk: Tibet megszállását nemcsak a kínai kormány támogatja, hanem a kínai nép is, en bloc.) Vagyis a tibeti zászló lengetésével az ember a saját nem korrekt szorongását tereli politikailag korrekt csatornába. (Némileg más tészta a radikális jobboldal, ők nyíltan hirdetik Kína-utálatukat, s a tibeti kérdés jó, kézzel fogható, néven nevezhető ürügyet ad nekik fóbiájuk kiélésére.)
 

 ***


  A legfontosabb tényező azonban a Tibet-imádatban a nyugati világra jellemző szekularizáció és hagyományellenesség. Valami hülye pár száz éve kitalálta, s aztán a többi hülye azóta szajkózza, hogy a kereszténység marhaság, az egyház visszaszorítandó, a – saját – hagyományok nevetségesek, és különben is, minden relatív. Ezeket a nézeteket az utóbbi évtizedekben a világ egyik felében a szocialista állam, a másikban a profit- és fogyasztásorientált vállalatok, illetve a ’68-as kiállhatatlan köcsögök is igyekeztek ráerőszakolni mindenkire. Csakhogy a helyzet az, hogy az evésen, iváson és dugáson túlmutató kapaszkodók nélkül nem lehet élni. S ha a saját régi kapaszkodóinkat cikinek érezzük, akkor újak után kell nézni – ezeket pedig máshonnan kell importálni.

 A saját hagyományok módszeres kigúnyolásával párhuzamosan divatba jött a multikulti, amely azt az illúziót kelti, hogy más kultúrák komolyabb szellemi erőfeszítés nélkül is megismerhetők. Bizony, sokkal menőbb ma bantunéger kuruzslónak lenni, mint katolikus plébánosnak. Na már most, ha kiüresedett életű, helyünket nem találó nyugati fiatalok vagyunk, de szeretnénk hinni valamiben, akkor melyik vallásból érdemes a legtöbbet a tányérunkra venni a nagy svédasztalról? A legkisebb ellenállás elve azt mondatja, hogy legyen az adott vallás hazája jó messze, hogy csak gondosan szelektált információkkal kelljen találkozni vele kapcsolatban. Gyakorlói beszéljenek és írjanak valami érthetetlen és megtanulhatatlan nyelven. Az se árt, ha jó magasan is vannak, és egzotikus templomokat építenek, amelyek jól néznek ki a fényképeken.

  Hoppá, már itt is vagyunk Tibetben, és a tibeti buddhizmusnál! Ez utóbbi már csak azért is ideális, mert kellően átértelmezve és lebutítva lehetővé teszi, hogy tovább éljük tősgyökeres nyugati életünket. Nappal csináljuk a pénzt a cégnél, este lejárunk meditálni. Telefüstöljük a lakást mindenféle illatos szarral, arra buknak a csajok. Elhitetjük magunkkal, hogy a reinkarnáció tana egyrészt arról szól, hogy nem vagyunk felelősek a sorsunkért, mert a karmánk meghatározza azt, másrészt arról, hogy nincs tétje jelenlegi életünknek, mert ha elkúrjuk, hamarosan úgyis újra próbálkozhatunk.

 Az állítólagos buddhizmussal való kacérkodás természetesen előhozza az emberből az emberjogi harcost is, már ha Tibetről van szó. De még buddhista irányultság nélkül is vonzó dolog a tibetiek jogaiért küzdeni. A saját portánk előtt sepregetni sokkal fárasztóbb, míg Tibet elég messze van ahhoz, hogy ne kelljen törődnünk az apróbb részletekkel és bonyolult problémákkal. A Himalája környékén a helyzet fekete-fehérnek tűnik: ott még vannak jók és rosszak, s ha az ember amerikai vagy szovjet filmeken nőtt fel, erőteljesen vonzódik az ilyen – saját világunkban meglehetősen ritka – helyzetek iránt. Egy megvert jezsuita, Révész Máriusz vagy akár cigány mellett felemelni a szavunkat igencsak problémás, hiszen ezeket az áldozatokat ismerjük, s nem feltétlenül kedveljük őket, hiszen hülyeségeket beszélnek, büdös a szájuk és lökdösődnek a buszon. Egy 8000 km-re élő sárga ruhás szerzetesről azonban nem tudunk ilyen taszító apróságokat, ezért szeretni is könnyebb őt.
 

***

  Aztán persze mint mindenhol, itt is jelen vannak a nők. A helyzet az, hogy 60 év alatt az ember alapvetően mindent azért csinál, hogy felhívja magára a csajok figyelmét. S a nőknek, mint ismeretes, elég furcsán működik az agyuk, így például tetszenek nekik azok a fickók, akik hosszú szanszkrit szavakkal dobálóznak, és állítólag el tudják hagyni testüket meditáció közben. Próbáljuk csak ki: egy szórakozóhelyen menjünk oda egy csinos hölgyhöz, s mondjuk azt neki: „Szia, római katolikus vagyok, a kecskeméti piaristákhoz jártam. Szép nagyok a melleid, hazakísérhetlek?” Minden bizonnyal nem lesz nagy sikerünk. Mennyire más lesz az eredmény, ha ehelyett azt mondjuk: „Szia, a buddhista főiskolára jártam, tegnap értem el a mahápradnyáparamita tudatosság hatodik fokozatát, s látom rajtad, hogy előző életedben nepáli hercegnő voltál. Elkészíthetem a tantrikus horoszkópodat?”
 

***
 

 Mint a fentiekből látható, Tibet-rajongásunk nem a tibetiekről, hanem saját magunkról szól. Csináltunk magunknak egy csomó problémát, s most igyekszünk ezek elől jó messzire menekülni. Ez persze nem fog sikerülni.

 Az következik-e mindebből, hogy Tibetért tüntetni, aláírást gyűjteni, kiáltványt közzétenni elítélendő? Nem. Buzgárkodjunk csak mindenért, amit fontosnak találunk. Még mindig sokkal jobb, ha tibeti zászlót lobogtatunk a kínai követség előtt, mintha mondjuk többszörös áron irtunk szúnyogot, Ákos-lemezeket hallgatunk vagy megesszük a gyerekünket. És ha már úgyis arra járunk, tüntessünk a kínai földalatti katolikusokért is, akik nagyjából annyian lehetnek, mint a tibetiek, és egyáltalán nincs jobb soruk. Aztán menjünk át a szomszédos követségek, meg a parlament, meg a minisztériumok meg minden elé, és ott is mondjuk el, mi bassza a csőrünket. Ha tehetjük, töltsük egész életünket az utcán.
 
 De soha ne próbáljuk meg túl komolyan venni, s még kevésbé átverni magunkat!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr25543300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.30. 08:09:49

a modell-képhez: camel..öö jak-toe? :D

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.30. 08:39:51

Bezony. Határozottan az. Yak-toe. LOL.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.30. 08:42:03

rendesek gyerekek ezek a Tóniék, hogy az olvasóknak is meghagynak egy-két pojént...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.30. 09:17:06

Csak ismételni tudom a kínai páros utáni rajongásomat kifejező beszédeimet.

bloodhound v2.0 2008.06.30. 09:56:25

le a kalappal, rég nem olvastam ilyen remek postot, de komolyan.

szpal 2008.06.30. 10:16:56

A szovjet-nyugati szembenállás helyett én inkább a '68-as mozgalmakat sejtem a Tibet-mánia mögött. Szabadság ->> kábítószerek ->> szellemi 'felszabadulás' ->> ezotéria ->> buddhizmus - >> Tibet.

gyz 2008.06.30. 10:34:16

jó kis index-stílusú írás:

vegyünk öt csipet igazságot, ugyanannyi demagógiát, néhány csepp témában való tájékozatlanságot és egy nagy kanál általánosítást, gyúrjuk össze jó íráskészséggel és a "majd én megmondom a frankót"-stílussal, és máris kész a szemre is tetszetős, frappáns szöveg, amit sokkal élvezetesebb olvasni, mint egy komolyabb elemzést, csak hát a végeredmény...

Bummer 2008.06.30. 10:39:46

gyz, te viszont nem mondasz semmit.
Az utolsó mondaton kívül nekem kifejezetten tetszik a poszt, régóta kavarogtak hasonló gondolatok a fejemben.

bloodhound v2.0 2008.06.30. 10:46:42

gyz 2008.06.30. 10:34:16

akkor tájékoztass bennünket, légy szíves. :)

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2008.06.30. 12:09:33

Pár hónapja jelent meg erről egy jó könyv Londonban élő indiai szerzőtől: Dibyesh Anand: Geopolitical Exotica, Tibet in Western Imagination, 2008. Részletesen végigelemzi, milyen lépésekben (politika, történelem, film és irodalom) alakult ki a nyugati idealizált és exotizált Tibet-kép, és többé-kevésbé ugyanarra lyukad ki, mint KK és TT. Ha lesz rá végre időm, írok róla ismertetőt.

da 2008.06.30. 12:31:09

5*. Asszem Czako Gabor irta vhol, hogy a nyugati ember azt hiszi, hogy benzin nelkul megy majd a funyiro az ilyen felszedett spiritualitastol.
Akos: telitalat. :) Egyszer le kene mar szamolni ezzel a jobber, kotelezo W.Albert/Akos maniaval.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.30. 12:34:20

de hiszen mem kötelezők... akiknél meg az, azoknál nem lehet leszámolni vele... hm?

Ramaty 2008.06.30. 12:42:13

„Fontos szerepe volt és van a Tibettel kapcsolatos vélemények alakulásában a jelenlegi, 14. dalai lámának. A történelem során a d. lámák nagy részét gyerekkorában megmérgezték,”

Ezt honnan veszitek? marhaság.

„ Az első az, hogy szíve mélyén minden fehér ember tart a kínaiaktól.”

Ja, jó ezt megtudni.

„A legfontosabb tényező azonban a Tibet-imádatban a nyugati világra jellemző szekularizáció és hagyományellenesség. Valami hülye pár száz éve kitalálta, s aztán a többi hülye azóta szajkózza, hogy a kereszténység marhaság, az egyház visszaszorítandó, a – saját – hagyományok nevetségesek, és különben is, minden relatív”.
Nem. Sokak szemében a kereszténység egyszerűen lejáratta magát és ez előbb volt mielőtt a szajkózást elkezdték. Tessék keresztény forradalmat csinálni, ha nem tetszik. 
„A saját hagyományok módszeres kigúnyolásával párhuzamosan divatba jött a multikulti, amely azt az illúziót kelti, hogy más kultúrák komolyabb szellemi erőfeszítés nélkül is megismerhetők.”

Reakciós feltételezés és mint ilyen eléggé marhaság.

„Elhitetjük magunkkal, hogy a reinkarnáció tana egyrészt arról szól, hogy nem vagyunk felelősek a sorsunkért, mert a karmánk meghatározza azt, másrészt arról, hogy nincs tétje jelenlegi életünknek, mert ha elkúrjuk, hamarosan úgyis újra próbálkozhatunk.”

Teljes félreértése a tannak.

„S a nőknek, mint ismeretes, elég furcsán működik az agyuk, így például tetszenek nekik azok a fickók, akik hosszú szanszkrit szavakkal dobálóznak, és állítólag el tudják hagyni testüket meditáció közben.”

Sovinizmus.

Francois Pignon 2008.06.30. 12:49:09

Bevallom, sosem szimpatizáltam igazán a tibeti üggyel. És nem azért, mert olyan sokat- vagy éppen keveset tudnék róla, hanem mert kevés dolog tud jobban idegesíteni, mint amikor hollywood elkezd rajongani egy ügyért. És a felületesség átsüt ezen a rajongáson.
Most őszintén, ti ki tudnátok állni egy ügyért, - mégha ennél sokkal tisztább is lenne a kép, - ha annak Pokrivtsák Mónika vagy Kasuba L. Szilárd lenne a szószólója?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.30. 13:21:29

Viszont a ló túlsó oldalára sem kellene átesni. Jó, sok a divatból, meg hátsó szándékkal frítibetező, de Kína attól még egy pszeudo-kommunista diktatúra marad. Ezen az nem változtat, hogy a tibetiek esetleg mégsem olyan jó arcok, mint amilyennek eladják magukat.

OFF:

Én nem azért nem veszek kínai cuccokat, mert frítibet, hanem azért, mert a kínai cuccok szarok. :P

bloodhound v2.0 2008.06.30. 14:00:31

a nemszar nemkínai cuccaid 70%-a kínában készült, még akkor is, ha ez nincs ráírva

bloodhound v2.0 2008.06.30. 14:01:53

kedvencem a múltkori hír volt, hogy a tüntetésekre való tibeti zászlókat is egy kínai üzemben gyártották...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.30. 14:15:53

bloodhound v2.0 2008.06.30. 14:00:31

Honnan tudod? És akkor, ha MÁS van ráírva?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.30. 14:30:50

"a tüntetésekre való tibeti zászlókat is egy kínai üzemben gyártották..."

Hehe. Tibeti zászlóm sincs. Amúgy sem vagyok az a zászlóvaltüntetű típus. ;)

bloodhound v2.0 2008.06.30. 15:02:30

mi a más, ami rá van írva, Zhōngguó? ... :D

jól van, csak szemétkedem.

medve2 2008.06.30. 15:11:02

Én továbbra is visszataszítónak tartzom az írást, ugyanúgy, mint a múltkori. Hagyják a tibetieket a saját útjukat járni és nem kéne élcelődni elnyomatásukon. Lehet PC-zni, lehet viccelődni a szabadságvágyukon, lehet baromságokat jópofa módon történelmi tényként beállítani (baromarcú szerző, ha elfoglalták országát, akkor hogyan ne írt volna alá szerződést a dalai Láma, melynek lényege az lett volna, hogy Peking tiszteletben tartja a vallást és az etnikai arányokat), ha ezért tárgyalni kell Maoval, akkor mi a faszt kérsz itt számon. És ha a Láma népszerű és ügyelnek a PR-nak, az miért baj?

Bummer 2008.06.30. 15:22:52

Itt konkrétan arról van szó, hogy a Tibetet eszközként használja a nyugati média és politikai gazdaság. Gondoljunk arra, hogy nepáli képeket raktak be a tibeti tüntetéshez illusztrációként, hogy a rendőrök erőszakosságát alátámasszák.
A „békés demonstrálók” fosztogattak, sorra gyújtották fel a boltokat, törtek-zúztak. Hét iskolát, öt kórházat és 120 lakóépületet rongáltak meg, 908 üzletet gyújtottak fel. A rendőrség nem használt éles fegyvert, ott álltak pajzsaikkal, kövekkel dobálták, forró vízzel öntötték le, verték őket.
És a slusszpoén: Az Information Clearing House cikke szerint a Nyugat azért játssza ki Tibet-kártyát, és bünteti Kínát, amiért az nem akar szankciókat életbe léptetni Irán ellen.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.30. 15:30:50

"olyan is akadt közöttük, aki sokkal, de sokkal jobban érezte magát a lhászai bordélyházakban, mint a Potala palotában."

"Wearing the clothes of a normal layman and preferring to walk than to ride a horse or use the state palanquin, Tsangyang only kept the temporal prerogatives of the Dalai Lama. He also visited the parks and spent nights in the streets of Lhasa, drinking wine, singing songs and having amorous relations with girls."

Elég jó arc lehetett az öreg láma. :D

Kopiás Attila Steve 2008.06.30. 15:54:17

részemről gyz-é a pont. Bármiről és bárminek az ellenkezőjéről lehet "unatkozó hülyegyerekek hobbija, akik azt hiszik, hogy, de mi ugye okosabbak vagyunk, röhögünk rajtuk" cikket írni. Nem vagyok egy jó tollú szerző, de még nekem is menne, a reakcióról, de akár magamról is. Azért jó a műfaj, mert nem igényli a bizonyítást és nem igényli az igazsághoz való ragaszkodást. Csak két példa: ha a szerző nem tud róla, hogy az ismeretlen kisebbségek elleni konfliktusokkal kapcsolatban is felszólalnak emberek (amit a sajtó nem közöl, hisz ismeretlen a konfliktus), akkor az nincs is, ergó a tibetesek hülyék. A másik "a fehér ember fél a kínaiktól" féle explicit kijelentés, nem kell bizonyítani mert így van akkor is ha nem, kész. Hát kösze.
Már persze ha véletlenül valamitis komolyan gondoltak a szerzők ebből.
Van olyan érzésem, hogy egyes cikkeket a humor rovatba akarnak rakni, de valami technikai gikszer miatt mire kikerül, addigra a humor tag KK&TT szerzővé változik.
Jajj, tényleg, a keresztény hagyományok elhagyásán meg majdnem elsírtam magam... Milyen keresztény hagyományok? Én speciel szolnokon nőttem fel, akkora ateista város thx to szocik hogycsak. Tíz éves korom előtt egy keresztény embert ismertem, egzotikusabb volt mint a néger gyerekek a lakótelepünkön. Hát hogy hagyhattam volna el azt a kultúrát, ami soha nem volt az enyém, soha nem volt a közösségé, amiben fölnőttem? Kiskamaszként pestre költözve esett le, hogy a történelmi egyházakat nem úgy értik, hogy azért történelmiek mert kihaltak. Ez a felismerés azért sokat dobott a vallási toleranciaszintemen, de nem ez a lényeg. Hanem hogy a városban felnövő emberek jelentős részének a keresztény egyházak nem részei a kialakulásának. A legtöbb keresztény ismerősöm felnőtt fejjel talált rá egy olyan felekezetre amiben megtalálta a helyét, nem azért, mert abban nevelkedett. Magyarán ugyanaz a keresés hajtja az embereket a nekik megfelelő keresztény egyházakba, mint a buddhisták vagy a nemtommik közé.

medve2 2008.06.30. 15:58:18

Igen, Bummer, gyújtoittak fel kínai üzleteket. De ugye tudod Bunner, hogy arra vannak ítélve, hogy elkínaiasodjanak és elveszítsék kultúrájukat. Ugye tudod, hogy Lhásza gyakorlatilag tudatos betelepítéssen kínai többség lett. Ugye tudod, hogy a kínai boltosok gyarmatosítóként viselkednek, ezért van ellenük harag (amúgy nézd meg mi történk Kolozsváron és Nagyváradon, és akkor talán megérted). Ugye nem akarod azt mondani, hogy ha a baltiak esetében elfogadtuk, hogy jiouk van védekezni a tudatos eloroszosítás ellen, akkor a tibetieknek is joguk van az elkínaiatosítás ellen. És végül: azért, mert gyűlölöd Amerikát, nem kell beszopni a kínai propagandát egy az egyben.

medve2 2008.06.30. 16:03:23

Ka-Steve! Mondjuk azt tényleg lehet elemzni, hogy miért ennyire ismert a tibeti eset és más elnyomások miért kevésbé. Nekem ezzel nincs is bajom. A gondom inkább az: ha az fáj, hogy más emberi jogsértésekkel miért nem foglalkozik a világ, akkora arra nem az a reakció, hogy lefikázzom a tibeti fellépéseket. nekem ez jön le az írásból.

Bummer 2008.06.30. 16:05:30

medve2, nem gyűlölöm Amerikát, hanem keresem a választ a kérdésre, hogy miért pont Tibet.
Hogy a demokratikus KFOR Koszovóban miért lő simán a törő-zúzó albánokba, ha ennek a töredéke Tibetben már emberi jogsértés.

medve2 2008.06.30. 16:15:01

Bummer? Hogyan jön ide Koszovó? Hogyan jön ide a KFOR? Mi a jogsértés? És még mondod, hogy nem gyűlölöd Amerikát?

nem vagy olyan, mint Lovas: Kína Amerika ellenfele, ezért Hu Chin Tao-val kéne szövetkeznie Magyarországnak. Miért pont Tibet? Hát, én keresném emögött az igazi kis szaftos összesküvést, tudod melyiket, a telavivit. Elvégre mégis gazember tibeti szerzetesek kínai boltokat fosztogatnak, oszt nézd meg, mit művel Hollywood.

Bummer 2008.06.30. 16:31:14

medve2, a tibeti felkelők körülbelül azt csinálták, amit a koszovói albánok.
A rendfenntartók a két esetben körülbelül ugyanazt csinálták.
Az egyik demokratikus, nemzetközileg jóváhagyott, a másik pedig jogsértés.
Nyilvánvalóan nem elvek vannak, hanem érdekek. Kinek az érdeke?

medve2 2008.06.30. 16:36:55

A koszovói albánok mikor csináltak ilyet és mikor lőttek beléjük?Továbbra sem értem, mi köze ennek Tibethez?

medve2 2008.06.30. 16:38:39

Azt meg nem akarom kommentálni, hogy azért kell leszarni Tibetet, mert az egész amerikai ármánykodás, ami mögött ott van Izrael, és az egész csak arra jó, hogy Iránt basztassuk Pekingen keresztül.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.30. 16:40:23

tényleg, Kálmánok, egy izraeli-tibeti konnekciót, nem dobtok össze? :)

Bummer 2008.06.30. 16:45:04

Bocs, elszúrtam. Azok a koszovói szerbek voltak, akik elfoglalták a bíróság épületét.
Izraelről egy szót nem szóltam, de már érzem, hogy aki itt azt mondja, hogy Tibet kapcsán nincs minden korrektül tálalva, az már (potenciális) antiszemita.

medve2 2008.06.30. 16:52:35

na látod, egy ilyen tévedésért Koszovóban ölnek. Igen, Észak-Mitrovicában a szerbek elfoglaltak egy épületet, ahonnét a KFOR elzavarta őket. Tudod, érdekes felvetés. Hogyan fajult idáig a helyzet. Gondolom itt is sötét amerikai érdekekt látsz. De nem a szerbek voltak azok, akik a 80-as években durván felléptek az albánokkal szemben. Nem egy Slobodan Milosevics próbálkozott etnikai tisztogatással. A KFOR hány embert ölt meg a bírósági épületnél? 0-t? És nem gondolod, hogy ez erőltett példa? Mert azt még továbbra sem értem, hogyan jön ez a tibetiek ellenállásával.

Nem, nem antiszemita Bommer. Csak van egy magyar külpolitkai gondolkodás, mely dacból mindig ugyanoda lyukad ki. Bízom benne, hogy te nem vagy ennek a híve, és elhiszed, hogy egy elnyomott és kulturális halálra ítélt nép ellenállását nem a gonos amerikai-....temgely miatt kell elutasítani. Szóval ehhez semmi köze Iránnak.

irrelevant 2008.06.30. 17:36:01

Gusztustalan a cikk.
Mekkora sápítozás lenne itt, ha a keresztény kultúrát húzta volna le valaki ilyen hányingerkeltő módon.

Megjegyzés: a két(?) szerző valószínűleg ugyanazt a (szemükben gyerekes és szánalmas) rajongást érzi Kína iránt, mint azok a divatbuddhisták Tibet iránt, akiket lefikáznak. Húzzatok már el innen a Reakcióról a vérbe.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.30. 17:40:06

T. fijjuk! több humorral kell olvasni. Ennyi a nyittya! :)

a m_demokrata meg a pörzse (stb.) épp azért gáz, mert tabukat ölelgetnek naphosszat, nem is néz rájuk senki normális emberfia, csak a droidok.

medve2 2008.06.30. 18:16:43

Otvospeter! Lehet a kínai kultúra és Kína iránt úgy vonzódni, hogy tiszteletben tartjuk a tibeti nép szabadságvágyát. És nem kell rögtön "keresztényezni", mert az sem való ide.

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.06.30. 18:49:15

"Valami hülye pár száz éve kitalálta, s aztán a többi hülye azóta szajkózza, hogy a kereszténység marhaság, az egyház visszaszorítandó, a – saját – hagyományok nevetségesek, és különben is, minden relatív."

Nekem mondjuk itt beugrana, hogy Mao szerint a vallas mereg, de egy ilyen poszt megirasahoz nyilvan illik marha szelektivnek lenni, mert ha Tibet megszallasat az egesz kinai nep tobbsege tamogatta, meg az is kiderulhet, hogy tobbseguk meg a Nagy Menetelo vallasfilozofiai fejtegeteseivel is egyetert....

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.30. 21:28:14

Kedves Barátaink, Testvéreink az Úrban, illetve Csenrézi, más néven Avalokitésvara, más néven Kuan-jin bódhiszattvában!

A félreértések elkerülése érdekében hadd jelezzük, hogy a fenti cikk egyáltalán nem a tibetiekről szól, s még csak nem is a kínaiakról. Sajnáljuk, ha ez a szövegből nem derült ki egyértelműen.

Béke, szeretet, egyetértés.

Locassen 2008.06.30. 21:30:08

A tibetieket egyébként azért szereti a Nyugat, amiért a (XXI. századi) bálnákat meg az esőerdőt, végre valami, amit nem ők vágtak taccsra a heveny kolonizáció közepette.

Ja, egyébként Marco Polo génuai kalmár volt, nem velencei. Hagyjuk meg a felületességet a hanyatló baloldal ópiumának:)

Locassen 2008.06.30. 21:35:35

...apró pontosítás: Marco Polo időnként génuai rabságban szenvedő, minden bizonnyal Stockholm-szindrómás velencei kalmár volt.

medve2 2008.06.30. 21:55:49

Kálmán és Tóni! Immár második cikketek arról szól itt mindenki szerint, megkora pöcsség Tibetet védeni. Lehet, hogy ti ezt nem veszitek észre, de mindenki így értelmezi. Lehet, hogy kevesebb poénkodó nyegleséggel érhetőbb lett volna szándékotok. Így azonban beleszartok egy elnyomott nép küzdelmébe. Nem akarok patetikus lenni és idealista sem vagyok, de szerény vélemény szerint ez nagy köcsögség volt ez a két részes valami, amit idefirkantottatok.

medve2 2008.06.30. 21:56:37

Ja, és Béke, szeretet és egyetértés a "pöcs" Lámával. Ugy értitek?

medve2 2008.06.30. 21:58:46

És ha nem a tibetiekről szól, akkor a Jakszarra kire utaltok? Hú, még ez a magyarázkodás is felbosszant. És különben is miért kell a Rekcióban heti X cikk Kínáról?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.30. 22:19:32

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.30. 21:28:14
Kedves KK @ TT,
ha most ehhez a névhez ragaszkodsz.

A cikknek csak a második fele szól a Tibet-divatról, amin lehet fintorogni, mint minden divaton.
De eleje meg a tibetiekről, a dalai lámáról - aki bordélyban...
Most akkor mi is állítás?
- Neveccséges a Tibet-divat,
- Kína fontos, a lámák meg igaziból nők, de ha nem azok, akkor pedofilok...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.30. 22:24:18

Medve, ne idegeskedj, rosszat tesz a karmádnak. Meg a vérnyomásodnak.

medve2 2008.06.30. 22:45:23

Attól hogy poénkodsz, szar cikket írtál.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.06.30. 22:48:59

Bummer, szerintem az utolsó mondat a legjobb. 8-)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.30. 22:56:28

Oké medve, meggyőztél. Még egy-két cikkünk benn van a rendszerben, azt már nem tudjuk visszaszívni, de többé nem írunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.30. 23:33:28

KK&TT, jaj, neeee ...
Ne hallgass a medvére, írjatok tovább ...
Mit tud egy medve?
Legfeljebb málnát enni.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.07.01. 00:08:00

Doom, ha medve miatt abbahagyják, akkor nosza. :)

Szibarita 2008.07.01. 00:52:23

Annyira meg ti sem lehettek felfuvalkodottak, hogy ne legyetek tisztaban azzal, hogy mennyire sut minden sorotokbol a gogos fennhejazas. A legrohejesebb, amikor egy nagykepu, felszines (nyilvan tautologia) ujsagiro arrol probalja oktatni a nepet, hogy a nagykepuseg milyen karos.

Pont ugyanolyan szanalmas Bede Marton, Kiricsi Zoltan, Totawe es ti is.

irrelevant 2008.07.01. 07:32:41

Ismét felbasztam magam a cikken, úgyhogy lássuk.

"Mégis, az egész világ szimpatizál velük (mínusz Kína), míg például a hasonló súlycsoportba tartozó zabrai miwonézekkel, a Goka által lerohant és majdnem teljesen kiirtott mnakókkal, a hivatalosan Quadeshihez tartozó, de korábban független Buthozia őslakosaival, vagy a több szomszédos ország között felosztott kawaguajokkal senki nem törődik. Most ennek a furcsa kivételezésnek az okait igyekszünk feltárni."

Beszéljünk inkább azzal a furcsa kivételezéssel, hogy a szerző(k) kizárólag Kínáról ír(nak) itt, ebben a blogban. Mostanában mindenki Kína seggét nyalja, divat lett ez is, mint buddhistának lenni. Hol maradnak a felemelkedő Indonéziáról szóló cikkek? Mi ez a furcsa kivételezés?

"olyan is akadt közöttük, aki sokkal, de sokkal jobban érezte magát a lhászai bordélyházakban, mint a Potala palotában."

Nos, ezt más vallások vezetői is előszeretettel megtették a történelem folyamán. Olyan vallásoké is, melyek kifejezetten ellenzik az egyházi személyek szexuális aktivitását, ellentétben a buddhizmussal. Úgyhogy a bordélyházak felhasználása egy vallás és/vagy egy nép lefikázására Tóta W. színvonalú marhaság.

"S ha a saját régi kapaszkodóinkat cikinek érezzük, akkor újak után kell nézni – ezeket pedig máshonnan kell importálni." ... "A saját hagyományok módszeres kigúnyolásával párhuzamosan divatba jött a multikulti, amely azt az illúziót kelti, hogy más kultúrák komolyabb szellemi erőfeszítés nélkül is megismerhetők. Bizony, sokkal menőbb ma bantunéger kuruzslónak lenni, mint katolikus plébánosnak."

Amit a divatbuddhistákról írsz, azt minden további nélkül aláírom. De kíváncsi lennék, hogy neked milyen erkölcsi alapod van ilyen fellengzősen kigúnyolni őket. Melyik kínai faluban születtél, Kálmán? Hol tanultál meg ilyen jól magyarul, Tóni? Jaaaaa, hogy KK és TT magyar? Csak nem a multikulti áldozata ő is, a többi, jin-jang-medálos, feng shui-s, ajtó fölé szélcsengőt akasztó, kínai kajáldában európaiasított kínai szart evő és közben magát jaj de egzotikusnak képzelő köcsöggel együtt? Sokan vannak mostanában ők is. Róluk miért nincs poszt? Mi ez a "furcsa kivételezés"?

„Szia, a buddhista főiskolára jártam, tegnap értem el a mahápradnyáparamita tudatosság hatodik fokozatát, s látom rajtad, hogy előző életedben nepáli hercegnő voltál. Elkészíthetem a tantrikus horoszkópodat?”

Szia, most jövök Sanghajból, épp befejeztem egy egzotikus kínai szakácstanfolyamot. A kutyával töltött csiga a specialitásom. Felkísérhetlek a lakásodra? Összeütnék valamit a wokban. Nálam van a feng shui könyvem is, megnézem, hogy jó helyen van-e az ágyad.

irrelevant 2008.07.01. 07:36:11

jav: beszéljünk inkább ARRÓL a furcsa kivételezésRŐL...

bloodhound v2.0 2008.07.01. 07:49:50

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.30. 21:28:14

szerintem egyértelmű volt, hogy miről szól, de ezek szerint mégsem.

otvospeter 2008.07.01. 07:32:41

"Beszéljünk inkább azzal a furcsa kivételezéssel, hogy a szerző(k) kizárólag Kínáról ír(nak) itt, ebben a blogban. Mostanában mindenki Kína seggét nyalja, divat lett ez is, mint buddhistának lenni. Hol maradnak a felemelkedő Indonéziáról szóló cikkek? Mi ez a furcsa kivételezés?" - mindenki arról ír, amiről akar, ha indonéziáról szeretnél ömlengeni, olvass olyat, ha meg nincs, írjál. kína keményen megdolgozott érte, hogy "félve tiszteljék".

"Nos, ezt más vallások vezetői is előszeretettel megtették a történelem folyamán. Olyan vallásoké is, melyek kifejezetten ellenzik az egyházi személyek szexuális aktivitását, ellentétben a buddhizmussal. Úgyhogy a bordélyházak felhasználása egy vallás és/vagy egy nép lefikázására Tóta W. színvonalú marhaság." - ez az egy gondolatod, amivel teljes mértékben egyetértek.

"Amit a divatbuddhistákról írsz, azt minden további nélkül aláírom. De kíváncsi lennék, hogy neked milyen erkölcsi alapod van ilyen fellengzősen kigúnyolni őket. Melyik kínai faluban születtél, Kálmán? Hol tanultál meg ilyen jól magyarul, Tóni? Jaaaaa, hogy KK és TT magyar? Csak nem a multikulti áldozata ő is, a többi, jin-jang-medálos, feng shui-s, ajtó fölé szélcsengőt akasztó, kínai kajáldában európaiasított kínai szart evő és közben magát jaj de egzotikusnak képzelő köcsöggel együtt? Sokan vannak mostanában ők is. Róluk miért nincs poszt? Mi ez a "furcsa kivételezés"? - feltűnt-é ember, hogy ha valaki postot ír, akkor abban a saját szubjektuma van benne. egy dolog kritikával illetni egy meglévő írást (vagy akármilyen, már elkészült munkát), más dolog olyasmit követelni valakitől, amit te szeretnél, szerencsére ez kurvára nem úgy működik, hogy én kigondolok valamit, és a másik arról fog írni, csak, hogy nekem jó legyen... mint feljebb is írtam: ha ilyen témát akarsz akarsz, írjál ilyet, bassza meg.

"Szia, a buddhista főiskolára jártam, tegnap értem el a mahápradnyáparamita tudatosság hatodik fokozatát, s látom rajtad, hogy előző életedben nepáli hercegnő voltál. Elkészíthetem a tantrikus horoszkópodat?”" Szia, most jövök Sanghajból, épp befejeztem egy egzotikus kínai szakácstanfolyamot. A kutyával töltött csiga a specialitásom. Felkísérhetlek a lakásodra? Összeütnék valamit a wokban. Nálam van a feng shui könyvem is, megnézem, hogy jó helyen van-e az ágyad." - csakhogy amíg az első előfordulási valószínűsége az abszolút nulla felett van, a te verziód valószínűségi együtthatója még csak véletlenül sem haladja meg azt, legfeljebb egy vonnegut-regényben bukkanna fel "baszásfelvezető" szövegként, de az még nem a valóság.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.01. 08:00:51

Péter, a düh jót tesz a kreativitásodnak: "kutyával töltött csiga" :-)))

irrelevant 2008.07.01. 08:06:15

Kedves bloodhound v2.0!

Lehet fikázni Tibetet és a buddhizmust, és kell kritizálni a divatbuddhistákat. Nem magával a kritikával van problémám, még ha neked úgy is tűnt.

A baj azzal van, hogy a keleti vallások és a keleti ezotéria fikázását, a multikulti elítélését és az európai kultúra siratását ebben a cikkben nem egy (például) Molnárgörényhez hasonló, katolikus, jobbkonzervatív valaki végezte el, hanem egy olyan szerző, aki maga is rajong a multikultiért, oda van Kínáért, csak Kínáról képes posztot írni és csak Kína seggét képes nyalni ezen a blogon. Magyarul az attitűd, amit a buddhisták esetében kritizál, benne is megvan, csak éppen egy másik országért rajong, nem Tibetért.

Ez az ellentmondás zavar engem, nem a kritika. Remélem, így már érthető.

irrelevant 2008.07.01. 08:07:41

Ja, a Vonnegut-regényes megjegyzést pedig igen hízelgő bóknak veszem. :))

bloodhound v2.0 2008.07.01. 08:25:39

otvospeter 2008.07.01. 08:06:15
érthető, és védhető. én is sokszor ki vagyok akadva, de tudomásul veszem (legalábbis igyekszem, és néha nehezemre is esik... :D), hogy akik a postokat írják, azok nem egyenlőek velem, azaz tőlem különböző entitások, magyarán, ha nem értek egyet valamivel, akkor nem azzal támadok, hogy miért nem erről írsz vazze. önmagában egyébként a multikultival semmi gond nem lenne, mindenben úgysem lehet mélyen elmélyedni, pont ez lenne a lényege, a felszíni hívságok az embereknek jobban bejönnek, jóval kisebb energiabefektetéssel okosabbnak tarthatják magukat (de közben legalább jól szórakoznak). az ember mindig is ilyen volt és ilyen is lesz. a polihisztorok és a reneszánsz emberek kora lejárt, csak hogy ne operáljak egy kib.szott nagy közhellyel... :))) , a (túlzott) szakbarbárság és beszűkültség viszont nem különösebben vonzó alternatíva a legtöbb területen, legalábbis nekem nem (nyilván vannak kivételek, pl. munkában, de ott se mindig)...

irrelevant 2008.07.01. 08:28:55

A "miért nem erről írsz vazze" nem valódi kérés volt, hanem a cikk egyoldalúságára akartam vele rámutatni.

Ramaty 2008.07.01. 09:33:26

Az még nem lenne baj, ha a stílust a matuláról meg a magyar narancsból koppintják ezek az újságírófiak, hanem az, hogy a cikkecske tárgyi tévedéseket tartalmaz, amiből aztán nagyívű következtetéseket vonnak le.
Ráadásul összesodornak politikai, vallási, történelmi és kulturális szálakat csupáan azért, hogy Tibet kapcsán jól "beszólhassanak" a ballibáknak.

medve2 2008.07.01. 13:34:24

Candide! Tibet ügyében Magyrországon nem a ballibáknak szólsz be.

Szibarita 2008.07.01. 13:55:47

En meg emlekszem a Fidelitas akciojara, amikor felvonultak a kulugyminiszterium elibe, hogy buntessuk meg kinat tibet miatt. Na ja, ballibak.

Ez azon cikkek egyike, ahol teljesen jogos feltenni a "miert nem arrol irtok" rossz okoskodast, leven az egesz fenti anyazas ennek a reklamalasa a masik felen.

En meg nyilvan azert nem szeretem a kinai alkommunista diktatorokat amikor diakokat meszarolnak halomba, mert ugy altalaban tartok a sargaktol. Na ja.

Ocska, felszines altalanositasok halmaza. Tenyleg matulas vagy indexes.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.01. 16:43:28

"A félreértések elkerülése érdekében hadd jelezzük, hogy a fenti cikk egyáltalán nem a tibetiekről szól, s még csak nem is a kínaiakról."

Hmmm. Akkó' miről?
Nem mintha számítana, de "Címkék: tibet kína". ;D

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.07.01. 16:46:25

- Candida, egész pontosan melyek a tárgyi tévedések? Egyedül a a "d. lámák nagy részét gyerekkorában megmérgezték" mondattal lehet vitatkozni, mert a történészek még nem döntöttek a "nagy része" vagy a "jelentős része" helyessége fölött (a mérgezést nehéz így utólag kimutatni, mindenesetre nézz utána, mondjuk a wikipédián, hogy hány d. láma halt meg a nagykorúvá válását közvetlenül megelőző vagy követő években). Amúgy ez teljesen mellékes.

- Azért írunk kínais posztokat, mert egyikünket Kínai Kálmánnak hívják. Ha Indonéz Ilona vagy Zimbabwei Zoltán lennénk, akkor ezekről az országokról posztolnánk. Amúgy akit nem érdekel Kína, az ne olvasson kínais posztokat, ez azért nem túl bonyolult. Emellett nem emlékszünk, hogy valaha is bármi pozitívat írtunk volna Kínáról; tud erre valaki példát?

- Trágár Tóni valójában Molnárgörényhez hasonló, katolikus, jobbkonzervatív valaki. Ezért is bocsátja meg Molnárgörénynek, hogy tudatosan bojkottálja a posztjait.

- A jin-jang medálos köcsögökről fogunk írni, köszönjük az ötletet. Amúgy ebbe a vonulatba tartozott a tetoválásos bejegyzésünk.

- A tibeti kultúrát és történelmet semmivel nem tartjuk alábbvalónak, de magasabb rendűnek se, mint bármelyik másikat. A tibetiek "gyalázásának" értelmezett kitételeink azoknak szóltak, akiknek a "katolikus" szóról azonnal a pedofil papok és a reneszánsz pápák jutnak eszébe, míg képesek fél napon át sorban állni, hogy megcsókolhassák valami dán csodaláma lábát. Aki nem tartozik ezen embertársaink közé, az ugorja át a vonatkozó részeket.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.07.01. 19:28:22

"Emellett nem emlékszünk, hogy valaha is bármi pozitívat írtunk volna Kínáról; tud erre valaki példát?"

murci jelentkezik:
az esernyőőőő!

medve2 2008.07.01. 23:34:10

Tisztelt Szerzők! Akkor rosszul fogalmaztok, mert akárhányszor elolvasom a cikket, abból inkább a tibeti kultúra fikázását olvasom ki. És a pedofil papozókat nem egy elfoglalt nép harcának ledegradálásával kell kioktatnotok, mert hülyén hangzik.

irrelevant 2008.07.02. 08:23:35

"Amúgy akit nem érdekel Kína, az ne olvasson kínais posztokat, ez azért nem túl bonyolult."

Érdekel Kína, és kevésbé, de Tibet is. Nem az a baj, hogy Kínáról vagy Tibetről írtok posztot, hanem hogy milyen lenéző és kioktató hangnemben teszitek ezt. Tényleg olyan, mint valami Index-címlapos odamondó szarság.

Még egyszer kérdezem, mennyivel vagytok ti jobbak a divatbuddhistáknál? Szintis Szili- és Gitáros Géza-színvonalú nicknevek mögül posztolgattok Kínáról, és összefüggéstelen gondolatfoszlányokat dobáltok össze. Magas katedra, mondhatom.

(Még mielőtt megkérdeznétek, hogy mi volt összefüggéstelen: például az, hogy Európában nem a dalai láma-féle buddhizmus terjedt el, hanem a karma kagyü vonal vagy mi a túró, amit az ún. karmapa vezet. De ilyen apróságokon nyilván nem akadtok fönn, hiszen a karmapa nem akkora médiasztár, hogy negatív szereplője lehessen ennek a csodás posztnak.)

Bummer 2008.07.02. 12:23:37

Kínai Kálmán, írj magadról! Engem tökre érdekel, hogy milyen egy kínainak itt.

M., a vándor · http://macsmuvek.freeblog.hu 2008.07.03. 02:14:21

Egyik félnek sincsen igaza, illetve van, de nem teljes. Nem fogok belefolyni, csak pár apróság.


Candide:

Nem valótlan infókat közölnek, csak pontatlanokat. A jelenlegi és az őt megelőző dalai láma előtt 3(!) nem érte meg a nagykorúságot, így a mérgezés állítás jogos, csak nem pontos.

Más, a szerzőknek:
Ha már fikáztok, akkor korrekten a dolgoknak utána nézve. Például a jelenlegi nem Gjacó Tendzén a neve és nem fordítva. A szent ország képe Tibetből ered, mivel ki akarták zárni azt a régens családot , akik Kína támogatásával "osztottak gombát ebédre". Innentől (13. d. lámától --> Ő előbb adott gombát) jött létre a zárt és misztifikált ország, amely azóta is piszkálja az embereket.

A politikai részekben jó pár helyen igazat tudok adni, de nagyon sok helyen túloztok.

Ennyi, meg egy bambi.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.07.18. 19:37:36

kálmán, a nagy melegben kérem: a yak-toe-s képekből kérünk még :)

zarlo 2008.07.22. 18:28:51

Gondosan elolvastam. Kedves a stílusa, s néhány a mondandó szempontjából - nem lényeges elírás és ponttatlanság mellett egyezik a helyszínen tapasztaltakkal. S ideje volt ezt a józan hangot megütni a Tibet-kérdés kapcsán.
süti beállítások módosítása