Kommentszűrés
’08 jún
17
15:01

Get out the vote!

Írta: TuRuL_2k2

szavazz ránk! Tudom, tudom, lassúak vagyunk. Már tart egy ideje a Goldenblog szavazása, de mi csak most indítjuk szerény GOTV-kampányunkat. Adtunk egy kis előnyt a riválisoknak (valamint kitűnő magyarfocista alibiszöveget biztosítottunk a magunk számára arra az esetre, ha tökutolsóként végeznénk, a szerkesztőség közvetlen családtagjainak számával darabra megegyező szavazattömeggel).

 Idén közepesen transzparens szempontok alapján a mainstream kategóriába kerültünk, ahol csak a közönségszavazás játszik, a zsűri nem (hogy más csoportban is versengünk-e még ettől, arról fogalmunk sincs). Akad itt néhány versenytárs, aki legalább annyira érdemes a szavazatokra, mint mi magunk. Ilyen például A bűvös szakács, a Jobbklikk, a KonzervatóriumA Művelt Alkoholista vagy a Nou San Trafford. Öt szavazatot lehet (kell) leadni, az 1-es a legjobb és az 5-ös éri a legkevesebbet.

 Tavaly bronzéremesek lettünk a közéleti blogok kategóriájában, a Szélsőközép és a Verbális Numerák mögött, ne forduljunk vissza! Gyerünk, drága barátaim, tegyük a dolgunk!

Címkék: goldenblog

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr33525545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.06.17. 15:13:47

Eloszor azt gondoltam, hogy jol megalazom a Mestert, es otost adok nekije, aztan rajottem, hogy meg jobb, ha nem is szavazok ra.
Hiaba, ez ebed utani punnyadas :)

mr. pharmacist1 2008.06.17. 15:20:01

köszönjük turul úr :)

vadnyul · http://kismaganszelsojobb.blogspot.com 2008.06.17. 15:23:20

Köszönjük a reklámot. Remélem a felsorolás sorrendet is jelent - legalábbis az első helyen, ugye? :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.17. 15:27:17

István én is így jártam :) Majd a Bűvös Szakácsra kell voksolni ezerrel

Francois Pignon 2008.06.17. 15:29:54

Tényleg van aki már két hete megkezdte a kampányát.
Csak én érzem furcsának, hogy a nyári időszakra raknak egy ilyen szavazást, amikor csökken az olvasottság?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.17. 15:30:30

vadnyul:
Affenébe, gondjaim vannak az ABC-sorrenddel... :]

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.06.17. 15:32:41

Sok sikert! Bár igazából én sem értem, hogy miért kell egymással, a cukisággal és Tóta W-vel versengenünk. Sportblog kategóriában szerettünk volna indulni a könnyű győzelem reményében, de ennek hiányában, mi is mainstream lettünk.

Francois Pignon 2008.06.17. 15:38:35

Igaz, pancho,
ennyi erővel a Gyurcsányblogot is bevehették volna, az aztán mainstream. ;)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.17. 16:00:28

Halálcsoport, hogy focivébésen monjdam.

CrL 2008.06.17. 16:02:45

az. Mester vs Reakcio/Konzium ez tetszik

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.17. 16:02:49

Szégyen, hogy a blogspot pont mostanában törölte a dugnam-blogot. :(
homar.blog.hu/2008/06/13/off_keressuk_vezerkant_a_dugnam_blog_gazdajat
Ott lett volna a helye az élmezőnyben. :D

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.17. 16:09:30

Francois Pignon:
Remélem, valamelyik cool, webkettes tanácsadója elsírja Gyurcsánynak, hogy Navracsicsék blogjára lehet szavazni, a Köztársaság Elsőszámú Bloggerére meg nem. :]

Francois Pignon 2008.06.17. 16:14:26

Úlfhéðinn,
no igen, az is megérdemelt volna egy jelölést. Meg egyszerűsége ellenére (vagy pont amiatt) ez is: szopas.blog.hu/
Lehetett volna ezeknek is egy külön kategória.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.17. 16:32:14

Vazérkan meg Fenék Tibi közös blogja lenne ám a főnyeremény.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.17. 16:35:13

Azt már nem nagyon lehetne rekeszizommal bírni. XD

Joschka Fischer (törölt) 2008.06.17. 17:48:51

engem majd a Subba szavazatszáma fog érdekelni ,-))

vaffanculo 2008.06.17. 19:45:02

basszátok meg, a subbával és a szakítóssal egy platformra kerülni:( ez már a rejakció vége:( ne így tovább, fiúk, ha lehetne!!!

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.17. 20:41:51

sztem a homár fog nyerni. jobb az mint a subba, többen is olvassák.

Black Birka · http://www.genyatrade.blogter.hu 2008.06.18. 12:00:54

Csak szerényen szeretném jelezni, hogy tessenek megpillanatani a GenyaTrade-et is. Iszákos, és vicces. www.genyatrade.blogter.hu