Két legyet egy csapásra
2008. június 06. írta: spanyol'

Két legyet egy csapásra

 Holnap, azaz szombaton délután négytől az Írók Boltjában dedikál két Reakció-közeli szerző: Futaki Attila és Szálinger Balázs. A könyvhéten mindketten a Magvető színeiben, de külön standon várják a rajongókat. Szálinger Balázsról és legújabb művéről, a Százegyedik évről már beszámolt Turul kollégám.

 Futaki Attila, aki az idén indult képregényünk rajzolója - taxis Rudi ihletője -, ezúttal Spirálozik: a legújabb és egyben legelső albumukat képviselik Nikolényi Gergely íróval az Andrássy úton. A kötet nem titkolt célja volt a képregényműfaj újraélesztése Magyarországon, valamint Gusztos Péter személyének irodalmi közegbe ágyazása. Valljuk be őszintén, mindkét célt maradéktalanul megvalósította a rajzoló. A kötet vaskos filozófia mondanivalója saválló kohászlegény lelkünket ugyan annyira nem érintette meg - egész a kötet végéig, amikor is van egy igazi nagy szétlövés. De a képi világ, a budapesti pörgés, a négyes-hatos és az az undorító légy, amelyik jön-megy a kórházban és alkalomadtán párzik a másik léggyel, szóval azok kafányosok. Sőt, ez azon kevés magyar képregény egyike, amely előbb jelent meg külföldön, mint idehaza. A szerzőpárosra 2006-ban az Angouleme-en figyelt fel a világ egyik legnagyobb képregénykiadója, a Carabas.

 Aki fiatalos, trendi, ugyanakkor sznob, de mégis vagány akar lenni, az vegye meg a Spirált, ballagjon oda Futaki mesterhez szombaton négykor, ő meg rajzol valami kedveset a kötetébe, kinek-kinek érdeme szerint. Aztán, jöhet a másik stand: mainstream líra, politikai aktuállal Szálinger Balázs saját kezéből. Mi meg közben kalaplengetve, büszke mosollyal ábrázatunkon gratulálunk nekik!

 Aztán persze nem elfeljteni Rudit, aki nem halt meg, sőt egyre durvább kalandokba keveredik a pesti utcán. Mert mindannyian tudjuk: A kínaiak már a spájzban vannak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr53506720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heki 2008.06.06. 22:54:20

Szálingernek írnááák de elvesztettem e-mail címét, mert ő is kilépett iwiwből meg én is, ki ő itt, mely néven?
Valaki segítsen lesszíves
Alázattal köszönöm Nagy Weszprémi Zalaiellenes Öszesküvő Hordós

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.06. 23:09:27

gyere el holnap a Könyvhétre, és kérd el az emailcímét a Művésznek :)
süti beállítások módosítása