Kommentszűrés
’08 máj
7
07:01

Gyurcsány Ferenc vacsorái

Írta: TuRuL_2k2

 „Tegnap késő este Bécsben jártam. Alfred Gusenbauer osztrák kancellár kérte, hogy ugorjak át egy vacsorára.” - írja Gyurcsány Ferenc az Amőba romjai közül a kapcsolat.hura költöző blogjában. Aztán így folytatja: „Az ilyen találkozók adnak lehetőséget arra, hogy mélyebben, alaposabban elemezzük, mi történik országainkban, a régióban, mit gondolunk arról, ami más országokban zajlik, hogyan vélekedünk az Unió dolgairól, és emellett nyilvánvalóan családról is szó esett – mi családilag is ismerjük egymást (kiemelés tőlem - T_2k2).” Mindenki érti, ugye? Gyurcsány csak átugrik, családilag is ismerik egymást. Européer az européert. A héten lesz még egy átugrás, ez alkalommal Gyurcsány lesz a házigazda: „A hét második felében valami nagyon hasonló történik ismét, csak a helyszín Budapest lesz. Én leszek a vendéglátó. Rasmussen dán miniszterelnök jön Budapestre, együtt vacsorázunk. Dánia sikeres ország.(A magas-adók-nem-akadályai-egy-ország-sikerességének példabeszédtől itt most eltekintünk.)

 Miniszterelnökünket jól látható megnyugvással tölti el, hogy kormányfői találkozóival dicsekedhet, önelégülten és bizalmaskodva számolhat be a szűk körben történtekről. Államférfiúi pózolásával nem vállal különösebb kockázatot, külföldi vacsorapartnereivel vélhetően nem jár úgy, mint Navracsics Tiborral: az ő narrációjukat jó eséllyel sosem, vagy legfeljebb csak memoárjaikból ismerhetjük meg.

 Gyurcsány nem ma kezdte el neves kollégáit verbálisan felhasználni saját személyes hitelének erősítésére. Cserélt ő már mobilszámot Gerhard Schröderrel, az amerikai elnök mobilját meg nemes egyszerűséggel elfelejtette. Vlagyimir Putyin orosz elnök is ebédelt Gyurcsányéknál: Totó kutya megnyalta, ráadásul annyira elszaladt az idő Ferenc társaságában, hogy a stábjának kellett figyelmeztetnie a továbbindulásra.

 Az egész leginkább Kiszel Tünde megkopott fényű világsztárokkal készült, tolakodó közös fényképeire emlékeztet: miközben a főszereplő ott is nagyviláginak gondolja magát, nem veszi észre, hogy valójában végtelenül provinciális.

Címkék: gyurcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr20457480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PresMac 2008.05.07. 12:17:18

Azért ez már nem kicsit nevetséges!
Ti itt emberek aztán megmondjátok a frankót!:D
"Takarodjanak ezek a mocskok, jöjjön már a Fidesz és minden rendben lesz"!
Emberek, nem arról szól az egész, hogy vannak a "csúnya, gonosz, mocskos emberek", akik "rárontottak a nemzetre" és azon törik a fejüket, hogy hogy lehetne tönkretenni a mi kis hazánkat, és nem is értjük, hogy miért nem a Fidesz van hatalmon, mert akkor minden rendben lenne egy pillanat alatt! Ezt a legprimitívebb ember lehet, hogy beveszi, de azért légyszíves...:)
Nem arra kell buzdítani az embereket, hogy menjenek ki fél millióan, ha változást akarnak! Épp azért vannak négy éve választások, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket arról a négy évről és a hatalmon lévő pártról. Azért gondolkodjunk már!
Sajnálatos, hogy a magyar ember számára ez jelenti a politikát.
Valaki, aki úgy látja, hogy nekünk csak Orbán kell ide és minden rendbe jön, magyarázza már el nekem, hogy ezt miből gondolja? Miből következtet arra, hogy amíg az egyik "mocskos hazudozó és hiteltelen szemét", addig a másik minden szava maga a puszta igazság? Öszöd? Emberek, amióta csak demokrácia van Magyarorságon, mindig is arról szólt a fáma, hogy a politikusok hazudnak. Van olyan, aki (ha úgy tetszik "lebukott") és elmondta, hogy véget akar vetni annak, amibe ők is - és ne legyünk naívak - mások is partnerek voltak, és van olyan is, aki fűt-fát ígérget, de neki valamiért szabad, aki saját bevallása szerint még sosem hazudott, de ő valamiért mégsem hiteltelen. Ez miért van így? De most őszintén, normális, értelmes érvekre vagyok kiváncsi, nem demagóg megjegyzésekre. Valaki?

states 2008.05.07. 12:18:59

Hattory: Egyetértek, a Mikola szerepeltetése katasztrofális döntés volt, és az Orbán is nagyon gyenge teljesítmény nyújtott a miniszterelnöki vitában. De nem ez döntött, tart a nosztalgia Kádár-rendszer iránt, és a lakótelepek népe a szocikat azonosítja még mindig vele, a ballib média(fölény) pedig végzi a dolgát, ezért fizetik őket. Ez így együtt majdnem verhetetlenné teszi őket...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 12:19:45

"Öszöd? Emberek, amióta csak demokrácia van Magyarorságon, mindig is arról szólt a fáma, hogy a politikusok hazudnak."

Nem.
Amiota csak demokracia van az orszagban, mindig arrol szolt a fama, hogy az orszag jobban akar elni.
Es most rosszabbul elunk, pedig csatlakoztunk az EU-hoz is es omlik a 8000 milliard.

Mi tortent? Ki kurta el?
Aki elkurta, az tunjon el, de hamar.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 12:22:19

states 2008.05.07. 12:18:59:
"De nem ez döntött, tart a nosztalgia Kádár-rendszer iránt, és a lakótelepek népe a szocikat azonosítja még mindig vele, a ballib média(fölény) pedig végzi a dolgát, ezért fizetik őket"

Marhasag.
2006-ban azert nyertek, mert latszolag nem volt ok levaltani oket. A realber, a nyugdij szepen nott, vele egyutt a gazdasagi novekedes is jol alakult. Egy sikeres kormany volt.

Csak nehany kockafeju foglalkozott olyan mellekes dolgokkal, mint a koltsegvetesi hiany.

Egy patyomkin-orszagot epitettek fel es a valasztas utan mar hagytak osszedolni. A koltsegeket pedig fizeti az adofizeto.

Sajnos ezt is meg kellett tanulni.

vajon 2008.05.07. 12:24:43

"Szted mit szólna OV? Biztos állkapcson billentette volna NT-t, mert ő csak egy mocskos orsós, nem tud ajrópai módra viselkedni, mint a Nagyvezír..."

Jaj, ne bohóckodj már, nem vagyok én Kende Péter. Nyilvános alázás lett volna, mint Kósával, mikor az bejelentette, h akár minelnök is lehetne. És bizonyára rosszul gondolom, de szerintem szűk körben sem lapogatással reagálta le.

conquistador+ (törölt) 2008.05.07. 12:28:51

PresMac 2008.05.07. 12:17:18
"Nem arra kell buzdítani az embereket, hogy menjenek ki fél millióan, ha változást akarnak! Épp azért vannak négy éve választások, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket arról a négy évről és a hatalmon lévő pártról."
Ok 5-re mondtad fel a maszopgyűlésen leadott leckét!:)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.07. 12:40:00

gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.07. 12:00:15
erről nem mesélsz még, gloire?

PresMac 2008.05.07. 12:40:05

conquistador+ 2008.05.07. 12:28:51
PresMac 2008.05.07. 12:17:18
"Nem arra kell buzdítani az embereket, hogy menjenek ki fél millióan, ha változást akarnak! Épp azért vannak négy éve választások, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket arról a négy évről és a hatalmon lévő pártról."
Ok 5-re mondtad fel a maszopgyűlésen leadott leckét!:)


Már bocsi, de ezzel azt akarod mondani, hogy szerinted nincsenek 4 évente választások, vagy hogy 4 évente nem azért adjuk le a voksokat, hogy egyfajta véleményt mondjunk, vagy mit?:) Légyszi magyarázd már el, tudod erről nem volt szó a maszopgyűlésen!

Hattory Hanzo 2008.05.07. 12:46:16

Azt magyarázza el nekem valaki, hogy a Fidesz miért nem akar/tud olyan fideszes jelöltet találni, akit 4 év alatt felépít, és elindít a főpolgármesteri székért? Adott egy abnormális felépítésű ország, ahol a lakosság 20 százaléka egy városban lakik. Ez a város lélekszámban nagyobb/akkora, mint a tíz legnagyobb vidéki város összesen. Erre folyton valami külsőst keresnek, Schmitt Pál esetébből kiindulva, és sporthasonlattal élve, posztra igazolnak. Tarlós meg lehet, hogy jól vezette Óbudát, de nem túl bonyolult srác. Szóval ezt én nem nagyon értem.

PresMac 2008.05.07. 12:46:45

"Doomhammer · tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2008.05.07. 12:19:45
"Öszöd? Emberek, amióta csak demokrácia van Magyarorságon, mindig is arról szólt a fáma, hogy a politikusok hazudnak."

Nem.
Amiota csak demokracia van az orszagban, mindig arrol szolt a fama, hogy az orszag jobban akar elni.
Es most rosszabbul elunk, pedig csatlakoztunk az EU-hoz is es omlik a 8000 milliard.

Mi tortent? Ki kurta el?
Aki elkurta, az tunjon el, de hamar. "


Mit értesz az alatt, hogy rosszabbul _élünk_? Ez miben mutatkozik meg? Honnan tudod, hogy x és y mennyire él rosszabbul?
A 8000 milliárdos példádat sem értem.
Nem úgy működik a dolog, hogy ha csatlakozunk az EU-hoz, akkor itt pár év múlva kánaán lesz. Annak a pénznek a sorsáról meg beszéljünk mondjuk 2 év múlva, ezzel kapcsolatban még korai kijelentéseket tenni. Meglátjuk, hogy lesz-e valamilyen látható eredménye. Ha nem, akkor neked adok igazat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 12:47:35

Hattory Hanzo 2008.05.07. 12:46:16:
"Tarlós meg lehet, hogy jól vezette Óbudát, de nem túl bonyolult srác."

Ehhez kepest majdnem megverte Demszkyt. Legkozelebb lehet, sikerul is neki.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 12:52:07

PresMac 2008.05.07. 12:46:45:
"Mit értesz az alatt, hogy rosszabbul _élünk_? Ez miben mutatkozik meg?"

Csokken a realber. Nem kicsit, nagyon. Nem emlekszem a tavalyi szamra, 5 es 10% kozott volt. Ez a hivatalos adat.

"A 8000 milliárdos példádat sem értem."

Ennyi penz szaguld be az orszagba, mint a gyorsvonat.
www.youtube.com/watch?v=3iOzx_gdjq8

conquistador+ (törölt) 2008.05.07. 12:56:50

PresMac 2008.05.07. 12:46:45 Néha 4 évenként van választás, néha előbb. Igen maszop sokáig mondta, hogy a népszavazás eredménye nem érinti a kormányt, lám a szadesz mégis kilépett. Most van egy kormány kisebbségeben. Meddig, azt senki nem tudja. Tehát nem becsülném le a kormány megbuktatásának lehetőségét parlamenten kívüli eszközökkel.

Hattory Hanzo 2008.05.07. 12:57:07

Doomhammer

Én úgy tudom, D. Gábor nem indul többet a főpolgármesteri székért. Persze ha véletlenül csúszna a 4-es metró beruházás, akkor...
Egyébként 2006-ban már rühellték annyian Demszkyt, meg a koalát, hogy ha a Fidesz egy lovat indít, az is hasonló eredményt ért volna el.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.07. 12:58:07

Doom,
kösz, hogy megnyugtat. Nem tudom mi lenne velünk a 8000 mrd HUF nélkül. De így, hogy gyorsvonat..., így már többé csak a radikális ellenzék aggódik. Az meg had aggódjon!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:00:28

Hattory Hanzo 2008.05.07. 12:57:07:
"Én úgy tudom, D. Gábor nem indul többet a főpolgármesteri székért."

Fogadjunk, hogy indul.

"hogy ha a Fidesz egy lovat indít, az is hasonló eredményt ért volna el."

Viszont a vereseg, az Semjen-Mikola miatt van.
Ertem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:01:54

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.05.07. 12:58:07:
"kösz, hogy megnyugtat. Nem tudom mi lenne velünk a 8000 mrd HUF nélkül."

Az EU-penzek majd megmentik Ferit. Gordon ezen dolgozott evek ota, o majdnem olyan jo, mint a Feri. Majd lesz meglepetes, amikor epul-szepul itt minden!

Orban ujra vesziteni fog. Mert o az *ellenzek* vezere, muhahaha!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.07. 13:05:27

Doom,

a maga gonoszságát csak a Ferié múlja felül.
Az ellenzék ellenére is lesz Új Mo. :P

PresMac 2008.05.07. 13:07:40

Doomhammer · tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2008.05.07. 12:52:07
PresMac 2008.05.07. 12:46:45:
"Mit értesz az alatt, hogy rosszabbul _élünk_? Ez miben mutatkozik meg?"

Csokken a realber. Nem kicsit, nagyon. Nem emlekszem a tavalyi szamra, 5 es 10% kozott volt. Ez a hivatalos adat.

"A 8000 milliárdos példádat sem értem."

Ennyi penz szaguld be az orszagba, mint a gyorsvonat.
www.youtube.com/watch?v=3iOzx_gdjq8


Értem, de ez nem "elkúrásról" szól. Ez a kiigazítás része és nem lehet úgy kiigazítani, hogy az ne sérteni valakinek az érdekét. Tudom, most az lenne a válasz, hogy "de hát nem kellett volna idáig jutni, hogy egyáltalán kiigazításra legyen szükség", de erre az a válaszom, amit az első hozzászólásomban is olvashatsz. Ezt nem lehet CSAK az egyik oldalra kenni, ha úgy tetszik ezt más is elkúrta, nem kicsit. A videóval kapcsolatban: ha megnézed a videót, te is hallhatod/láthatod, hogy ezt a pénzt nem lehet akármire elkölteni, "el kell számolni" vele, vagyis nincs lehetőség elkúrni a pénzt. A fejlesztések pedig nem fognak egyik pillanatról a másikra megmutatkozni, idő kell. Erre is és a 8000 milliárdra is azt tudom mondani, hogy várjunk még két évet. Az előző állításomat továbbra is fent tartom: ugyanis négy év teljesítményét értékeljük a választások során, nem pedig kettőét.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:10:32

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.05.07. 13:05:27:
"a maga gonoszságát csak a Ferié múlja felül."

Helyesen: majdnem olyan angyali a lelkem, mint Ferie.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.07. 13:13:44

PresMac,
"ugyanis négy év teljesítményét értékeljük a választások során, nem pedig kettőét."
Azt nem értem, hogy az ütődött britek miért nem maradtak meg Chamberlainnél, és miért hozták be Churchillt?
Én azt sem helyeslem, hogy 4 év teljesítménye alapján értékeljen a választó. Pl. kiderült, hogy a kommunizmus csak nagyon lassan és sokára érhető el, némelyek türelmetlenül már 40 év múltán ítélkeztek felőle. Pedig igazán várhattak volna 400 évet is.
(A pocsék burkolót elzavarja-e, ha az első sor csempét már csálén rakta fel a falra?)

PresMac 2008.05.07. 13:14:42

conquistador+ 2008.05.07. 12:56:50
PresMac 2008.05.07. 12:46:45 Néha 4 évenként van választás, néha előbb. Igen maszop sokáig mondta, hogy a népszavazás eredménye nem érinti a kormányt, lám a szadesz mégis kilépett. Most van egy kormány kisebbségeben. Meddig, azt senki nem tudja. Tehát nem becsülném le a kormány megbuktatásának lehetőségét parlamenten kívüli eszközökkel.


Én Mo-n nem találkoztam még olyannal, amikor nem négy évente lett volna választás.
De most őszintén, te miért akarsz kormányt buktatni?:D Jobb dolgod nincs? Buktass kormányt 2 év múlva választással, úgy ahogy az szokás.
Neked is az a válaszom, hogy négy évről mondj véleményt, ne kettőről.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:16:07

PresMac 2008.05.07. 13:07:40:
"Értem, de ez nem "elkúrásról" szól. Ez a kiigazítás része és nem lehet úgy kiigazítani, hogy az ne sérteni valakinek az érdekét"

De hat ez tok egyszeru akkor.
Kaptak valakik tevedesbol egy rakas penzt es most elveszik toluk.

Ugye igy van? Es nem arrol van szo, hogy valaki MASOKTOL vesznek el sokkal TOBB penzt (kamat+rizikofelar).

Ugye ugy van, hogy azoktol vesznek el, akik ok nelkul kaptak?

"Erre is és a 8000 milliárdra is azt tudom mondani, hogy várjunk még két évet."

Csak a hulye tenne ilyet. Ha valaki vilagmeretekben paratlan modon elkurja mondjuk egy vallalat gazdalkodasat, az azonnal repul. Miert tenne maskent egy orszag?

"Az előző állításomat továbbra is fent tartom: ugyanis négy év teljesítményét értékeljük a választások során, nem pedig kettőét."

Feri es koalicioja majdnem pontosan 4 eve kormanyoz, egigero botranyok kozepette. Kinek sikerult rekordhianyt osszehoznia? Kinek dolt majdnem be a nemzeti fizetoeszkoze az EU-csatlakozas _utan_? Kinel allandosultak a zavargasok es ki sertette meg durvan az emberi jogokat bekes tuntetesek szetveresevel?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:17:34

PresMac 2008.05.07. 13:14:42:
"Én Mo-n nem találkoztam még olyannal, amikor nem négy évente lett volna választás."

Olyannal meg a vilagon nem talalkoztak, hogy elo egyenesben ismeri be egy miniszterelnok, hogy hazudott mindenkinek, peldaul az EU-nak is.

Furcsa egy orszag ez. Mashol konnyebben dol a kormany. Ennek toredekeert is.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:22:14

Szamárfül · murci.freeblog.hu/ 2008.05.07. 12:40:00

Kb. Ennyi történet, az el nem fogyasztott menü esetleg
még rekonstruálható lenne, de minek?

PresMac 2008.05.07. 13:25:04

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.05.07. 13:13:44
PresMac,
"ugyanis négy év teljesítményét értékeljük a választások során, nem pedig kettőét."
Azt nem értem, hogy az ütődött britek miért nem maradtak meg Chamberlainnél, és miért hozták be Churchillt?
Én azt sem helyeslem, hogy 4 év teljesítménye alapján értékeljen a választó. Pl. kiderült, hogy a kommunizmus csak nagyon lassan és sokára érhető el, némelyek türelmetlenül már 40 év múltán ítélkeztek felőle. Pedig igazán várhattak volna 400 évet is.
(A pocsék burkolót elzavarja-e, ha az első sor csempét már csálén rakta fel a falra?)


Amit mondani szerettem volna ezzel a két év - négy év példával az az, hogy azt látom, hogy sokan az elmúlt két év alapján mondanak véleményt egy pártról, emberről, holott még hátra van ugyanennyi. Én szeretném elérni, hogy ne állandóan az "Öszöd", "elkúrtad Feri", "buktassunk kormányt" hozzáállással találkozzak szembe, szeretnék értelmesen elbeszélgetni a politikáról másokkal, tiszteletben tartva mások véleményét és szeretnék már végre egy olyan országban élni, ahol nem tartanak "mocskos köcsögnek" azért, mert én véletlenül mást gondolok bizonyos dolgokról.

Bummer 2008.05.07. 13:29:39

Először is menjen el a p*kolba, aki ezt a katasztrofális helyzetet okozta, aztán majd beszélünk a politikáról, jó?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.07. 13:32:02

PresMac,
én sem, de más sem nevezett itt ilyen-olyan köcsögnek.
nem politikai elvekről beszélgetünk, hanem egy pártról és egy min.elnökről. A pártnak van múltja, hát gyanakszom.
A min.elnök pedig így járt. Elkúrta a hitelességét és mellette a gazdaságot is. Miért felejtenénk el neki, amiket tett? Ne haragudj, ez értelmetlen, amit kívánsz. Egymást és a politikusokat is a múltbeli tetteik alapján ítéljük meg. Nem lehet a múlt emlékezetét végképp eltörölni.
A szocik megpróbálhatták volna mással, de ez a Feri már nem lesz min.elnök sok ember szemében.

conquistador+ (törölt) 2008.05.07. 13:32:40

PresMac 2008.05.07. 13:14:42 :):):):):):)
Komolyan milyen szokásról vagy miről beszélsz? Vannak törvények ,azokat betartva, és azokkal élve lehet cselekedni. 4 évet várjam ki? Milyen 4 évet. A kormányzás gyakorlatilag megszűnt. Ez egy lassú agonizálás már. Addig fog tartani ,amíg Feri párttársai meg nem únják. Mikor fogják elárulni??? Nem tudom. De szocialista képviselők között is vannak tisztességes emberek ,akik belátják ,ha nem tudnak érdemben kormányozni, előrehozott választást kell tartani.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:34:01

"hogy sokan az elmúlt két év alapján mondanak véleményt"
Nem, az elmúlt 4+2 évről beszélgetünk.

Hattory Hanzo 2008.05.07. 13:34:56

Doomhammer

Dehogy Mikola meg Semjén tehet a buktáról! Az tehet róla, aki ebben a két emberben bármilyen sanszot látott, és mikrofonközelbe engedte Őket.

Bummer 2008.05.07. 13:36:47

Hattory, Semjéntől próbálj meg idézni objektíven vállalhatatlant, köszi.
És azt is mondd meg, hogy hány Képmás-estről számolt be a média, azon az egyen kívül, amin Mikola szerepelt. Köszi.

PresMac 2008.05.07. 13:37:37

Doomhammer · tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:17:34
PresMac 2008.05.07. 13:14:42:
"Én Mo-n nem találkoztam még olyannal, amikor nem négy évente lett volna választás."

Olyannal meg a vilagon nem talalkoztak, hogy elo egyenesben ismeri be egy miniszterelnok, hogy hazudott mindenkinek, peldaul az EU-nak is.

Furcsa egy orszag ez. Mashol konnyebben dol a kormany. Ennek toredekeert is.


Persze, de tudod hány olyan dolgot tudnék neked mondani, ami ha máshol fordulna elő, ott már rég nem lenne egy ellenzéki párt vezetője az illető? Hol hallottál már olyan kijelentést tenni bármilyen értelmes demokráciában élő vezető embertől egy választás után, hogy "A haza ellenzékbe került!" vagy hogy a "Baloldal folyamatosan ráront a nemzetére"! Pedig akkor még nem volt Gyurcsány, nem lehet rákenni, hogy ő kúrta el. Hol hallottál olyanról, hogy valaki egyszerűen nem volt hajlandó elhatárolódni (tisztán és jól érthetően) szélsőséges nézeteket valló csoportoktól? Egyszerűen nem szabad, hogy odáig fajuljanak a dolgok, hogy egyáltalán felmerülhet az, hogy össze lehet mosni a legnagyobb ellenzéki pártot szélsőséges csoportokkal. Ezek a kijelentések és hozzáállások juttatják oda az országot, hogy lassan már ott tartunk, hogy legszívesebben leköpdösnék azt az embert, aki nem úgy gondolkodik, ahogy azt ő elvárja.
Ilyenek sem történhetnének meg máshol.
De hát igen, igazad van: "Furcsa egy ország ez."

Bummer 2008.05.07. 13:40:32

PresMac, te egy kicsit el vagy manipulálva. Orbán éppen, hogy nem azt mondta, hogy "A haza ellenzékbe került!", hanem az ellentétét: "A haza nem kerülhet ellenzékbe!"
Orbán többször egyértelműen elhatárolódott, fenn tartva, hogy nem is kellene elhatárolódnia, mivel a Fidesz nem a szélsőjobb, ezért el vannak határolódva.

conquistador+ (törölt) 2008.05.07. 13:42:53

PresMac-nem igaza van. Jön most a bölcsiépítő-szuperprogram. Az rendbeteszi a gazdaságot! Csak kell 2 év, hogy érezzük a hatásait:):):)

Bummer 2008.05.07. 13:45:50

Az is vicces, hogy arról beszélünk, hogy mit mondott 6 évvel ezelőtt Orbán Viktor és nem arról, hogy mit keres még mindig Gyurcsány Magyarország élén.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.07. 13:48:07

PresMac,
szidhatod OVi-t (Bár szerinte a haza NEM lehet ellenzékben), de nem ő kormányoz 6 éve.
A kérdés nem az volt, hogy jobbos vagy balos kormány legyen-e Mo-n, hanem az, hogy aki elkúrta, az legyen felelős és húzzon el. Maradhatott volna egy balos kormány.
De ragaszkodott a bal Ferkóhoz, elfogadtat a baloldal a Ferkó által felkínált: Ferkó vagy a nácik dilemmát.
Többször utalsz arra, hogy mennyire rossz a koala-párti élete ma Mo-n. (2002-ben egy jobber focistát verte halálra, és jobbereket vegzáltak; 2006-ban összeverték az utcán őket, és a szadeses Miska kancsó csak nevetgélt rajta. Nem sokat tett a múltban a baloldal, hogy szimpátiát ébresszen maga iránt.) De nem érzed az iróniát? Sajnáljuk a hatalom birtokosait és pártolóikat? Ilyet a világ nem látott :)
Ha a hatalom birtokosát felettébb rühellik, nem kéne (legalábbis az európai hagyomány szerint) elgondolkodnia?

PresMac 2008.05.07. 13:49:48

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.05.07. 13:32:02
PresMac,
én sem, de más sem nevezett itt ilyen-olyan köcsögnek.

Ez igaz, lehet, hogy félreérthető volt, ez egy általános tapasztalat, nem az itteniekre értettem.


conquistador+ 2008.05.07. 13:32:40
PresMac 2008.05.07. 13:14:42 :):):):):):)
Komolyan milyen szokásról vagy miről beszélsz? Vannak törvények ,azokat betartva, és azokkal élve lehet cselekedni. 4 évet várjam ki? Milyen 4 évet. A kormányzás gyakorlatilag megszűnt. Ez egy lassú agonizálás már. Addig fog tartani ,amíg Feri párttársai meg nem únják. Mikor fogják elárulni??? Nem tudom. De szocialista képviselők között is vannak tisztességes emberek ,akik belátják ,ha nem tudnak érdemben kormányozni, előrehozott választást kell tartani.

Törvényekről beszélsz...mutass nekem egy olyan törvényt, amiben az áll, hogy ha nem tetszik valami, akkor nyugodtan meg lehet buktatni a kormányt úgy, hogy ha az ellenzéki párt kihív ennyi és ennyi embert az utcára. Ilyen nincs.
Az hozzászólásod többi részére nem tudok mit írni, ezek megint olyan nem kézzelfogható állítások, amik lehet, hogy jól hangoznak egy ellenzéki párt vezetőjétől, de valójában nem érnek semmit sem. Nem lehet olyan kijelentést tenni, hogy "Már megszűnt a kormányzás!", miből látod te ezt, őszintén?:D Vagy inkább úgy kérdezem, mi számít neked kormányzásnak?

gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:34:01
"hogy sokan az elmúlt két év alapján mondanak véleményt"
Nem, az elmúlt 4+2 évről beszélgetünk.

Nem! 98-ról is beszéljünk.

De az első hozzászólásomban feltett kérdésemre még mindig nem kaptam választ.
Akkor még egyszer:
Van olyan, aki (ha úgy tetszik "lebukott") és elmondta, hogy véget akar vetni annak, amibe ők is - és ne legyünk naívak - mások is partnerek voltak, és van olyan is, aki fűt-fát ígérget, de neki valamiért szabad, aki saját bevallása szerint még sosem hazudott, de ő valamiért mégsem hiteltelen. Ez miért van így? De most őszintén, normális, értelmes érvekre vagyok kiváncsi, nem demagóg megjegyzésekre. Valaki?

Bummer 2008.05.07. 13:50:49

Azt is meg kéne érteni, hogy Gyurcsány nem népszerűtlen, hanem az őszödi lebukás óta szalonképtelen.

Bummer 2008.05.07. 13:52:29

PresMac, abból látszik, hogy megszűnt a kormányzás, hogy idén még nem terjesztett be a kormány törvényjavaslatot. Nem csinál semmit.
Továbbá 98 és 2002 között csökkent az államadósság és régiós átlag fölött nőtt a gazdaság.
Most minden szarul megy. Ilyen kurva egyszerű.

n_gery 2008.05.07. 13:54:02

PresMac 2008.05.07 12:17:18
Nehogy mar buszkek legyunk arra, ha valaki egy gyoztes valasztas utan zart korben elismeri, hogy hazudott. Aztan kiszivarogtatja, es azt mondja en legalabb leszamolok a hazugsaggal. Acsi gitar! Kampanyban kell igazat mondani es buszken vallalni, hogy szakitottam a hazug kampanyok gyakorlataval. Aztan a nep dont.

Talan ha nem csak 4 evente mondhatnank velemenyt, jobban meggondolnak mit igergetnek. Nem?

PresMac 2008.05.07. 13:56:32

Bummer 2008.05.07. 13:40:32
PresMac, te egy kicsit el vagy manipulálva. Orbán éppen, hogy nem azt mondta, hogy "A haza ellenzékbe került!", hanem az ellentétét: "A haza nem kerülhet ellenzékbe!"
Orbán többször egyértelműen elhatárolódott, fenn tartva, hogy nem is kellene elhatárolódnia, mivel a Fidesz nem a szélsőjobb, ezért el vannak határolódva.


Már ne haragudj, de ha valaki egy elveszített választás után azt mondja, hogy "A haza nem kerülhet ellenzékbe!", akkor annak mi az értelme? Szerintem ugyanaz, amit én írtam. Nem látok különbséget.

"Az is vicces, hogy arról beszélünk, hogy mit mondott 6 évvel ezelőtt Orbán Viktor és nem arról, hogy mit keres még mindig Gyurcsány Magyarország élén."

De akkor fordítsuk meg a dolgot! Az is vicces, hogy azt szajkózza mindenki, hogy Gyurcsány mit mondott 2 éve. Nem ugyanaz? Ez is a múlté, az is a múlté.

Bummer 2008.05.07. 14:03:34

PresMac, azért az elég sokat elmond gondolkodási képességeidről, hogy nem veszed észre azt a szerinted elhanyagolható különbséget, hogy Gyurcsány az most is miniszterelnök, és egész kormányzati tevékenységét meghatározza az őszödi beszéd (igaz, nem olyan módon, ahogy ő szerette volna)

abel a rengetegben 2008.05.07. 14:07:50

nem tudom minek kell ez a fikagep stilus a reakcional, pedig kezdtetek mar egesz normalisak lenni. bocs, hogy egyes helyeken nem "elkurtad" rigmusokkal fogadjak , tenyleg. apropo: hogy is volt az orban viktor kanadai utjaval? csak nem a mi penzunkon filmezte az Ezusthajo? aha, tenyfeltaro ujsagiras mi?

PresMac 2008.05.07. 14:08:39

n_gery 2008.05.07. 13:54:02
PresMac 2008.05.07 12:17:18
Nehogy mar buszkek legyunk arra, ha valaki egy gyoztes valasztas utan zart korben elismeri, hogy hazudott. Aztan kiszivarogtatja, es azt mondja en legalabb leszamolok a hazugsaggal. Acsi gitar! Kampanyban kell igazat mondani es buszken vallalni, hogy szakitottam a hazug kampanyok gyakorlataval. Aztan a nep dont.

Talan ha nem csak 4 evente mondhatnank velemenyt, jobban meggondolnak mit igergetnek. Nem?


Értem én amit mondasz, de akkor kérlek már titeket! Ne állítsuk be úgy a dolgokat, hogy itt van a gonosz Feri és itt van a tuti Orbán. Én sosem mondtam azt, hogy amit a kormány csinál, az teljesen tökéletes és még sosem hibázott. De ha az MSZP kampánya hazugság volt, akkor a Fidesz kampánya, ami kb. háromszor annyit ígért, akkor az miért nem volt az? Egyik pillanatban azt állítja a Fidesz, hogy nincs pénz, a másikban meg azt, hogy csak szavazzatok ránk és lesz pénz dögivel.
Ezzel kapcsolatban hadd kérdezzem meg harmadszor: mi a garancia arra, miért gondoljátok úgy, hogy ha a Fidesz kerülne kormányra, akkor ők mindent egy pillanat alatt rendbe tennének? Az ő hitelességükkel nincs probléma? A Fidesz azt állítja, hogy ha kormányra kerül, akkor megszorítások nélkül kerülünk ki a "szarból", vagyis hogy senki semmit sem fog érezni és nemhogy nem lesz deficit, de 1-2 év és Európa éllovasai leszünk. Én ezt hallom ki abból, amit ők ígérnek.
Az a kérdésem, hogy ha ez majd véletlenül nem úgy történik, ahogy azt ígérték (márpedig szerintem nem árulok el nagy titkot ha azt mondom, hogy ezt lehetetlen így kivitelezni), akkor őket is ugyanúgy mocskos csalóknak, hiteltelen szemeteknek fogjuk tartani és követeljük majd, hogy takarodjanak? Ha igen, akkor most szólok, hogy lehet majd készülni.

Bummer 2008.05.07. 14:08:53

Nekem, amíg nincs törvénysértés nem zavar az Ezüsthajó. Ha Kapolyinak van fölös 100 milliója beleavatkozni politikai folyamatokba, akkor el kell érni, hogy a jobboldalon is legyen.

Bummer 2008.05.07. 14:10:11

PresMac, menj már vissza ebből a blogból a saját kis zugaidba!
Most minden szarul megy Magyarországon, erről pedig Gyurcsány és az MSZP/SZDSZ páros tehet. Korábban, a Fidesz-kormány idején nem volt ilyen szar, pedig akkor még Torgyán doktor is kavarta.

Bummer 2008.05.07. 14:11:33

Először húzzon Gyurcsány és bandája a p*kolba, utána majd megnézzük a választási programokat.

n_gery 2008.05.07. 14:13:04

Tenyleg vicces.
Viszont az ominozus 2 evvel ezelotti megszolalas stilusa, tartalma, cinizmusa szerintem pelda nelkuli. Az is, hogy valaki ezek utan miniszterelnok maradhat. (Tok mindegy, hogy ki koveti el, OV, vagy GYF.)

"A haza nem kerulhet ellenzekbe!" nem ugyan az, mint a "Haza ellenzékbe kerult!".

Bummer 2008.05.07. 14:14:34

PresMac kedvéért, ha még mindig itt van, megmagyarázom a mondatot. De talán elég, ha idézem
"A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben. Legfeljebb egy kormány kerülhet ellenzékbe saját népéhez képest, ha feladja a nemzet céljait."

PresMac 2008.05.07. 14:16:21

Bummer 2008.05.07. 14:03:34
PresMac, azért az elég sokat elmond gondolkodási képességeidről, hogy nem veszed észre azt a szerinted elhanyagolható különbséget, hogy Gyurcsány az most is miniszterelnök, és egész kormányzati tevékenységét meghatározza az őszödi beszéd (igaz, nem olyan módon, ahogy ő szerette volna)

Ne személyeskedjünk légyszíves, én sem tettem megjegyzést a te gondolkodási képességedre. Nem veszed észre, hogy erről beszélek? Miért kell egyből valakinek a gondolkodási képességeire megjegyzéseket tenni csak azért, mert te nem értesz egyet vele? Nem akarlak megsérteni, de szerintem pont ez az, ami valakinek a gondolkodási képességeit jellemzi.

Az öszödi beszédnek meg az az eredménye, hogy az államháztartási hiány nemsokára 3%-ra csökken. Ez eremény? Igen, szerintem az és ennek lehet örülni.

Bummer 2008.05.07. 14:18:14

PresMac, ez egy blog, ahol személyek beszélnek, ha névtelenül is, én úgy ítélem meg, hogy te sötét vagy.
Az államháztartási hiányt nem az őszödi beszéd csökkentette, hanem a megszorítások, amikre Gyurcsány hazugságai miatt volt szükség.

conquistador+ (törölt) 2008.05.07. 14:22:53

PresMac sajnos jogász vagyok. A kormány a népszavazás után ,már nem nyújtott be újabb törvényjavaslatot. Az érdemi kormányzás tehát megállt.
"Törvényekről beszélsz...mutass nekem egy olyan törvényt, amiben az áll, hogy ha nem tetszik valami, akkor nyugodtan meg lehet buktatni a kormányt úgy, hogy ha az ellenzéki párt kihív ennyi és ennyi embert az utcára. Ilyen nincs"
A törvény adta lehetőség- gyülekezés
-sok tiltakozó ember, kormány társadalmi támogatottsága csökken
-csökken a támogatottság,képviselők elégedetlenek
-elégedetlenek, felbontják a koalíciót
-nincs támogatottsága a kormánynak, nincs érdemi kormányzás, képviselők változást akarnak
- és jön a bizalmatlansági indítvány, vagy a parlament feloszlatása
De ezt te is látod ,ha nem vagy értelmileg visszamaradott.

n_gery 2008.05.07. 14:25:09

PresMac 2008.05.07. 14:08:39
Sosem mondanam, hogy itt van a tuti Orban. De jobbnak tartom mint Feri. Ez sajat velemeny, nem kell vele egyet erteni.
Aztan lattuk mar a fideszt is kormanyozni, meg lathattuk 6 evet a Medgyessy - Gyurcsany parost kormanyon. Nekem a 98-02 idoszak szimpatikusabb. De ez megint az en velemenyem.
A hatartalan igergetesekkel sosem ertettem egyet. (Tudtommal a Reakcio sem.) Regen sem, most sem. Az undorito sardobalo kampanyt pedig vegkepp utalom. (Lop stoppal kezdett durvulni.)
De be kell latnunk, ma Magyarorszagon azzal lehet valasztast nyerni, hogy ki iger tobbet hitelesen es kit utal a tobbseg jobban. Sajnos itt tart az orszag szellemileg. (Ez ellen talan megoldas lenne az elszamoltatas.)

Ha 2010-ben nyer a fidesz. Esetleg 2/3-os tobbseget szerez, es 4 ev alatt nem indit el ertelmes folyamatokat, tobbet nem megyek el szavazni.

PresMac 2008.05.07. 14:27:58

Bummer 2008.05.07. 14:10:11
PresMac, menj már vissza ebből a blogból a saját kis zugaidba!

Ezért megint csak gratulálni tudok, most már én is érzem, hogy neked jóval fejlettebbek a gondolkodási képességeid és te sokkal értelmesebb vagy nálam.

"..de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.."
Hát ezt nagyon jól látta Viktor! De most őszintén, egy elveszített választás után, hogy jut eszébe valakinek ez a mondat? Van egy olyan kicsengése ennek a mondatnak, hogy, csak az számít magyarnak, aki kint volt ott a téren, VELÜK, vagy ha úgy tetszik az már nem is tartozik a hazához, aki nem megy el egy fidesz rendezte összejövetelre. Ezek a kétértelmű mondatok - amik lehet, hogy tényleg jól hangoznak egy párt vezetőjétől, de mégis vigyázni kell velük - juttaták oda ezt az országot arra a szintre, ahol vagyunk: hogy vagyunk MI, meg vannak ŐK. Ez itt a baj.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.07. 14:32:45

PresMac

Van egy sötét vizióm a jövőről, amikor 60 IQ pont feletti emberek két év alatt sem képesek értelmezni az öszödi nyelvemléket.

Talán utoljára neked.

Gyf: Ez a párt, amely négy évig vezette az ország buszát a szakadék felé, miközben a Riviérát jelölte meg uticélnak, és állítottuk az utolsó pillanatig, hogy azok ott a távolban már Nizza szállodái, ha ez a párt a szakadék előtt 5 méterrel nem hajlandó rátaposni a fékre, akkor le fogunk zuhanni kedves barátaim. Mitöbb, biztosra vehető, a túlélők helyben meg is fognak minket lincselni, esetleg Motimmal, Puch Lacival egyetemben, ha nagyon elfajulnak a dolgok.

Ezt nem bátorságnak hívjuk, hanem életösztönnek!!! Azt hogy a szocpártnak el kellett magyarázni, az meg a pártvezetők tökéletes sötétségét mutatja.

Ja és igen, a Fidesz is hazudozik, csak volt annyi esze, hogy azokat ne valósítsa meg. Remélhetőleg most sem veszítették el. Ha mégis, akkor lincselés lesz.

Bummer 2008.05.07. 14:34:53

PresMac, az biztos, hogy engem nálad jóval kevésbé befolyásol szövegértési képességeim hiánya.
Tudod, Orbán itt arról beszél, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a választók akaratát akkor sem, ha nem az ő pártjuk nyerte a választást. Mert ez a MI hazánk, és nem Gyurcsányé, meg a politikusoké. Nem úgy működik a dolog, hogy valahogy megnyerem a választást, aztán azt csinálok, amit akarok.

Bummer 2008.05.07. 14:36:05

De már megint egy közjogi hatalom nélküli pártelnök beszédét elemezzük, ahelyett, hogy kergetnénk már a p*kolba a közjogi hatalom legfőbb birtokosát.

n_gery 2008.05.07. 14:37:34

PresMac 2008.05.07 14:16:21

"Az öszödi beszédnek meg az az eredménye, hogy az államháztartási hiány nemsokára 3%-ra csökken."

Eloszor is. Miert lett a mienk Europa legmagasabb hianya? Csak nem a kormanyzas helyetti trukkok szazai miatt?
Masodszor, szerintem nem az oszodi beszed miatt csokken a hiany, hanem az agyatlanul, Hubele Balazs modjara bevezetett megszoritasoknak koszonhetoen. Aminek kovetkezteben aztan a gazdasagi novekedesunk is erosen konvergal a 0-hoz.
(Amikor menyasszonyom meselte, hogy a kozgazon mondtak nekik, hogy a gazdasagi novekedes kiszamitasakor becslessel beszamitjak a prostituciot es a drogkereskedelmet, kirohogtem. Aztan utana neztem, es elamultam.)
Mindenre lonek ami mozog. (Lasd internetado, nyakkendoado. Munkatarsaimmal minden hasonlo alkalommal azon rohogunk, vajon mikor vezetik be a levegoveteli adot.)

Hattory Hanzo 2008.05.07. 14:37:35

Bummer

Semjéntől objektíve vállalhatatlan kijelentés? Tessék: "Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re" Ugye, nem nehéz belátni, hogy a szellem kereszténydemokrata arisztokratája itt masszívan keveri a pedofíliát a homoszexualitással, amit vagy azért tesz, mert ennyire stupid, vagy pedid teljesen tudatosan, és elég aljasan arra játszik, hogy a célközönsége síkhülye. Aki kutyát tart, az zoofíliás?

conquistador+ (törölt) 2008.05.07. 14:39:48

PressMac-nek még annyit 3 hétig népszavazás után Feri boldogan mondogatta nem érinti a népszavazás eredménye. Eltelt 3 hét a koalíció összeomlott.
Most boldogan ismételgeti nem lesz változás az ő személyében, a parlamenti többség őt támogatja.
De mi lesz 3 hét múlva???:)

conquistador+ (törölt) 2008.05.07. 14:42:05

Hattory Hanzo 2008.05.07. 14:37:35
A pedofil vagy homosexuális szavazókra eddig sem tartottunk igényt a jobboldalon. Őket nyugodtan maszop szadeszen belül tarthatjátok.

PresMac 2008.05.07. 14:43:18

Bummer 2008.05.07. 14:18:14
PresMac, ez egy blog, ahol személyek beszélnek, ha névtelenül is, én úgy ítélem meg, hogy te sötét vagy.
Az államháztartási hiányt nem az őszödi beszéd csökkentette, hanem a megszorítások, amikre Gyurcsány hazugságai miatt volt szükség.

Az államháztartási hiány azért csökken, mert valaki, elmondta az öszödi beszédben, hogy nem akarja folytatni a hazugságpolitikát, amit még egyszer mondok nem csak az MSZP folytatott, és ezért megkezdődött a hazugságpolitika miatt felhalmozódott hiány csökkentése.

Erre én nem lennék annyira büszke, hogy egy blogon te csak azért sötétezel le másokat, mert nem ugyanazon a véleményen vannak, mint te. Elcsépelt mondat, de akkor is leírom: Pont ezek miatt tart ott ez az ország, ahol. Csak a mocskolódáshoz ért a magyar és azt nem veszi észre, hogy saját magának generálja a problémákat újra és újra. A "Gyurcsány takarodj, te szemét ge*i" hozzáállással sosem fog megváltozni itt semmi sem és mondhatod azt, hogy akkor nem kell ezt hajtogatni, amikor már végre elmegy az a "szemét mocsok", de hidd el, a magyar találni fog magának egy másik embert, akit szapulhat és ez így fog menni a végtelenségig.

Bummer 2008.05.07. 14:43:55

Hattory, azt ugye tudod, hogy ezt azért mondta, mert az SZDSZ követeli, hogy 14 évre leszállítsák a beleegyezési korhatárt minden típusú szexuális kapcsolat esetén? Erre az SZDSZ-agymenésre ez egy nagyon adekvát válasz.

Bummer 2008.05.07. 14:45:28

PresMac, én soha nem szoktam mocskolódni, de ha valaki szerint az őszödi beszéd nélkül nincs konvergenciaprogram és az EU vígan tapsolna a korábbi felelőtlen politikának, az primitív, sötét, bárgyú, PresMac.

n_gery 2008.05.07. 14:49:53

Olyan, hogy MI, meg OK mindig is lesz. De ezzel nincs is semmi baj. Hisz te igy szavazol, en meg amugy. Vitazunk, mert bizunk benne, hogy a masik meggyozheto, vagy ha nem is, legalabb egymas szemleletet javitgatjuk. Cel, az orszag jobb sorsa. (Viszont az megfigyelheto, hogy a vitak egyre jobban elmergesednek. De ez nem a MI es OK miatt van. Azert van, mert az emberek idegesebbek, sokaknak egyre kilatastalanabb a helyzete, es ez az idegesseg felemeszti.)

Tudtommal OV tobbszor is elmondta, hogy mindenkit kell kepviselni, nem csak az orszag azon felet, aki rajuk szavazott, vagy szavazni fog.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.07. 16:16:58

baszdmeg Feri,
legyél már inkább olyan, mint Mátyás király. Mondjuk ritka nagy fordulás lenne a hazudós Gyurcsányból az igazságos Mátyás, de te megmondtad, ez a változások éve lesz.

Szóval felvennéd a szőrcsuhádat, és lemehetnél a nép közé vacsizni.
Indulásként ajánlanám a Miskolc Béke szálló bármelyik épületét. folytatásnak meg lehetne mondjuk Gilvánfa vagy Kisszentmárton. Ott kellene egyet vacsizni, nem Gerhard Schröderrel.

Google 2008.05.07. 16:36:33

Gyurcsány az a fajta, aki felfele nyal, lefele rúg! Mindenáron érvényesülni akar, fennebb és fennebb mászni az uborkafán, erre időt és pénzt nem kímél.
Az csak a külhoni partnerek mínőségétől függ, meddig csúszhat-mászhat még!
Két évvel ezelőtt a helyzet kilátástalanabb volt, most már egy kicsit rózsásabb! Jobbra fordult, na.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.07. 16:44:24

PresMAc,

én nem akarlak téged bántani, tényleg. De jól értem, hogy azt várod el tőlünk, hogy sajnáljuk GyF-et? Miért? A Szenvedélyes Igazságbeszéd rossz fogadtatása miatt? Vagy a Nagy Elkúrás miatt? Figyu, ha hívsz egy villanyszerelőt, majd az úgy "javítja" meg a cuccost, hogy másnap leég a fél lakásod, akkor is azt mondod, hogy "szegény, hát nem tudta"? Az neki a dolga, hogy tudja. Ferkónak és az MSZMP-nek meg az lett volna a dolga, hogy kormányozzon. Ez pl. azt is jelenti, hogy lehetőleg ne vigyék az országot a gazdasági csőd szélére, 1% alá a gazd. növekedést, valamint - ha lehet, de szépen kérjük, tényleg - ne lövöldözzenek ki szemeket.

Ezek után Fletón és díszes táborán mégis mit sajnáljak? Van neki dolga, azt meg nem tudja elvégezni. Más foglalkozásokban az embereket ez esetben elküldik. Én csak ugyanezt várom er Ferkó esetében is - szerintem elég mérsékelt és tisztességes kérés.

fanta (törölt) 2008.05.07. 18:32:32


" miközben a főszereplő ott is nagyviláginak gondolja magát, nem veszi észre, hogy valójában végtelenül provinciális "

ó jessz, más szemében a szálkát.. vagy hogy szokták mondani

heima (törölt) 2008.05.07. 19:26:09

másfél hónapja kezdtem olvasni ezt a blgot és az újságot is, utóbbi kvázi megszűnt, itt meg (főleg egy-egy index címlap után) ellepnek mindent a ballib netpatkányok, teljesen elvéve a lehetőségét egy normális ontopic beszélgetésnek. Legalább is én úgy fogok fel ezt a blog dolgot, hogy a blogger feldob egy témát, és erről alakul ki egy diskurzus, de elég megnézni ezt a topicot, fletó jellemgyengeségétől hamar eljutott a fonál az örök ballib baromságokig, mint ov soha nem hazudik, összekacsintott a nácikkal stb. nem is beszélve a gazdasági témában végzett agymenésekről... nem értem miért kell szétkúrni ezekkel a lejárt szavatosságú panelekkel ezt a helyet is, szavazót úgyse lehet inenn elcsábítani, másra ezek meg nem jók...

kispufi 2008.05.07. 21:24:58

tényleg, a "kvázi megszűnt" újsággal mi van valójában? nem jött ki áprilisban? meg most májusban? vagy csak online nem krült fel? vagy mi ez az?

n_gery 2008.05.08. 08:27:20

Ez a kérdés engem is érdekelne. Remélem nem szűnt meg. :(

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.08. 09:10:13

heima, kispufi, n_gery:
Hülye egy helyzet, de nem tudom megmondani, mi van. Amint tudni fogom, lesz róla bejegyzés.

Szibarita 2008.05.08. 14:40:04

Kulonosen komikus provincializmussal vadolni egy olyan blogon, ahol komcsizzak a kormanypartokat es az ide irogatok tobbsege jobboldali alaperteknek tartja a homofobiat es a drogosozast.

Legalabb latnek egy hasonlo cikket Orbanrol is, bar ez mar nyilvan a vilagnezet (ami ugye nyilt) elleneben hatna, barmilyen rettento partsemleges (ami ugye alapertek) is ez a periodika.

Eloszor rakjatok helyre a hulyeiteket, aztan minositgessetek.

Téglagyári Megálló 2008.05.08. 14:46:20

Ja és unom már, hogy még mindig a balos szócsövek akarják meghatározni, hogy ki mikor és mit irhat.

"Szabad újságirók szabad országban azt irják amit szabad"

Szibarita 2008.05.08. 14:57:52

Jol nyomod TM, ertem am, hogy a Fidesz dafkesegbol mucsai, leven igy hatarozhatja meg magat a masik oldallal szemben, ami meg ugye a sznobizmusabol eredezteti magat, de erre legalabb buszkenek nem kene lenni.

Nem azert, mert a masik azt mondja, hanem mert okosabbak kene hogy legyetek ennel.

Az orszag tragediaja, hogy nem vagytok, lathatoan.

tevevanegypupu 2008.05.08. 15:30:16

szibarita
irj te Orbanrol vagy barmirol amirol gondolod, hogy a jobboldalon nem stimmel.
Van boven irnivalo de jobb lenne ha egy elfogulatlan szemlelo kritizalna, mert mint latod itt a mucsai jobbosok elfogultak. Csak annyit fuznek hozza, hogy a balliberalis partok magasan szarnyalo intellektusat nem sikerult az utobbi idoben eszrevenni, de ez nyilvan szereny videki kepesseginkbol kovetkezik.(:

tevevanegypupu 2008.05.08. 15:40:05

Roppant kinossa fajult a Gyurcsany-Navracsics fele vacsora. Klara most meghivta az egesz fidesz vezerkart bizonyitando, hogy hajlandoak kozeledni az ellenseghez. Valahogy nem erzik, hogy egy ilyenfajta meghivas nem comme il faut ebben a szituacioban, amibe jelenleg a belpolitika muveloi keveredtek.Tulsagosan eroltetett, kinos a visszautasitas es ugyanolyan kinos az elfogadasa is. Navracsics jobban tette volna ha nem kommentalja Klarat, nem valo kibeszelni - ez persze Gyurcsanyne asszonyra is vonatkozik - egy "barati" vacsorat politikai megfontolasbol.

Téglagyári Megálló 2008.05.08. 15:45:56

Szibarita, szerintem Fletó tényleg egy nyikhaj, és hogy ha a Fideszes politikusok között is vannak ilyenek, az nem menti őt. És most őróla van szó ebben a posztban. Ez tehát az ON-topik.

Bummer 2008.05.08. 16:06:16

Már a másik postba is írtam, hogy ha a fasiszta-populista fidesszel kell hitelesítenie magát Klára asszonyéknak, akkor annak csak örülni lehet.

Szibarita 2008.05.08. 16:24:14

Az is sokat mond a szerzorol, hogy amikor partossaggal vadol valaki egy harmadikat, azzal reagal, hogy "akkor legyel te meg a masik iranyba hulye".

Az sem problema, ha "most" rola van szo ebben a posztban, a problema az, hogy masrol meg nincs. Mintha itt is muszaj lenne fegyelmet tartani, nyilvan onkentes alapon.

Neha egy-egy kirohanas a legalja ellen: Lovas, kuruc, hasonlok. Bayer Fideszes kapcsolatainak boncolgatasa peldaul mar biztosan tul lenne a hataron, esetleg feltenni a kerdest, hogy mit keres egy ilyen budos naci a Fidesz szuletesnapokon, vagy hogy miert fontosabb Orbannak a szemelyes baratsag, mint a naciktol valo elkulonules?

Minek az egesz, ha ez a vege?

Bummer 2008.05.08. 16:37:43

Bayer alapítótagja a Fidesznek. Nem náci. Még csak nem is antiszemita a szó fajvédő értelmében. Antiszemita abban az értelemben, ahogy Kertész Imre nem magyar.

Szibarita 2008.05.08. 16:54:28

Azt azert remelem mindenki latja, miert karos, amikor egy ilyen Bummer fele szolal fel a provincialisozas erdekeben (nemzeti minimum, ugye).

Az pedig, hogy Bayer naci, az itt regebben hivatkozott Eszterhazy cikkben is ekesen le lett vezetve. Egy naci Fidesz-alapito, akitol a mostani Fidesz nem hajlando eltavolodni.

Csak akkor a Fidesz ne ugasson, amikor nacizzak.

Megjegyzem, meg mindig arrol van szo, hogy a Fidesznel provincialisabb jelenseg keves van a magyar kozeletben, ha ilyesmit akarna keresni az ember, konnyeden talalna mashol is.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.08. 17:17:35

Szibarita de náci vagy! És egy ilyen náci itt kommentelhet?
Nem is értem. Náci, biztos azért ilyen arogáns.
Ezek azt hiszik bármit, lehet csak mert nácik.

üdv. náci
(nác.)

Szibarita 2008.05.08. 17:28:21

Olyan ez a parbeszed, hogy amikor feldobnak valami teljesen adekvat kifogast a Fidesszel szemben, akkor valamiert a rajongoik szemeben teljesen korrekt valasz a reszukrol, hogy "ez unalmas", barmennyire alljon is az allitas vagy akarmennyire is nem tortent semmi az ugy javitasa erdekeben.

Mintha a foberlom ezt mondana, amikor mar 3 hete naponta hivom fel, hogy vegre jo lenne Januar kozepen megjavittatnia a tavfutest.

A megdobbento, hogy a Fidesz-tabornak erre nincs is igenye. Mintha annyira hozzaszoktak volna a bulvartempohoz, hogy a valodi elet valodi kerdeseire is ki akarnak terjeszteni. Figyelemdeficites betegseg, barhogy is hivjak ezt magyarul igazabol.

Kicsit olyan ez, mint egy kozepesen intelligensnek tuno MI algoritmus, ami egyes kulcsszavak fellelese eseten (a kontextus ertelmezese erosen tulmutat a kepessegeiken) egy elore bemagolt reakcioval tud tromfolni, mondjuk a semmibol elsut egy viccet, amiben ez a szo szerepel.

tevevanegypupu 2008.05.08. 19:26:11

Nem hinnem, hogy tenyszeru kifogas ellen barkinek is szava lenne, hiszen leirtak mar itt is joparszor, hogy sokat hibazott a fidesz, sokszor nagyon rosszul megfogalmazva vedett olyan dolgokat amik fontosak es igazak. Nehez megfoghatatlan dolgok ellen vedekezni es vedeni is ugyanezeket a dolgokat. Szandekos rosszindulat, felremagyarazas ellen sem konnyu. Erre jo pelda eppen Bayer. Konkret esetet mond el konkret peldaval ami felett atsiklanak azok - pedig nagyon jol tudjak mirol van szo - akik kapaszkodnak ebbe a fasisztazo-nacizo lehetosegbe, mert jelenleg ez az egyetlen dolog ami magyarazhato igy is es ugy is. Az mszp-nek es a liberalisoknak szukseguk van erre, mert a teljesitmenyuket szamokban lehet merni, ott nem nagyon lehet meselni.

Szibarita 2008.05.08. 20:31:45

Nem vitatkozom ezen a teren, Eszterhazy irasaval az utolso szoig egyetertek. Az a cikk a Magyar Forumba illett volna, nem mashova. Felhivnam a figyelmedet az altalanos tobbesszam-hasznalatra azzal kapcsolatban, hogy "ok mit mondtak akkor" es "mit mondanak most".

Ha ilyen nagylegeny, irjon konkret neveket, konkret peldakkal. Igy csak egy Csurka-szeru olcso kis sejteto zsebnaci, Fideszes pedigrevel.

Egyebkent meg vedte a kormanyt a fene. Azt mondtam, hogy a Fidesznel ilyen undorito nacik sertepertelnek es hogy provincializmusert nem kell a szomszedba menniuk nekik sem, sot. Ezt a provincialisozast kb annyira tartom itt (ahol a szerzok egy resze a Fidesz prominenseivel irogat egy oldalra, vagy ahol a foszerkeszto Fidelitas-alelnok volt) nevetsegesnek, mintha mondjuk Gyurcsany kerne szamon a Fideszhez huzo kapitalistakon, hogy honnan van a rendszervaltas kornyeken gyujtott vagyonuk.

tevevanegypupu 2008.05.08. 21:26:54

Nem olvasok szelsoseges ujsagot az interneten sem, de azert neha-neha eljut az emberhez, hogy vannak olyan blogok, online oldalak, ahol a keresztenyekkel sem bannak kesztyus kezzel. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy erre hivatkozva aztan lehet oda-vissza gyalazkodni. A visszavagas kenyszere emberi tulajdonsag, nehez legyozni a haragot, foleg akkor, ha igazsagtalannak talalja valaki az allando es egyoldalu vedekezest, amire mondvacsinalt urugyek kotelezik sokszor. Hogy kit milyen serelem ert es kiktol, azt valoszinuleg lehet taglalni, es egymas kirekesztese, a vadaskodas is mindennapos dologga valt. Esterhazy elkotelezett iro, amit az is bizonyit, hogy Ungvary Rudolt irasat egy szoval nem emliti, termeszetesnek talalja a stilust, a vadakat. Bayer Ungvary cikkere valaszolt a medences irassal. Esterhazy figyelmet talan elkerulte az Ungvary cikk a Nepszabadsagban, nyilvan nem olvassa az ujsagot.(:

Téglagyári Megálló 2008.05.09. 05:23:30

Szibarita, különböztess meg három dolgot: a Reakciót, a kommentelőket és a Fideszt. Namost szerintem a Reakció a legkevésbé sem provinciális, márpedig ez a szerkesztőség írta le, hogy Fletó provinciális. Miről is beszélünk?

Szibarita 2008.05.09. 09:14:55

Onmagaban a Reakcio is egy provincialis ujsag (lasd a kommunistazast, a kulfoldi ujsagok Mo-rol szolo cikkeivel kapcsolatos paranoiat es leginkabb a fentiekben emlegetett parthuseget) de ami ennel is sokkal mucsaibba teszi, az a magyar Berlusconi partjahoz valo torleszkedes, egy konkret part agendajanak keves (es olyankor is artalmatlan) kritikaval valo illetese.

Mondhatni: erte haragszanak.

De az, nagyon is. A kommentelok csak rontanak -egy mar amugyis rossz- helyzeten.

Bummer 2008.05.09. 09:46:32

Szibarita, ne kínozd már magad itt.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 10:01:24

Szibarita

Érdeklődöm, hol is találkoztál te itt "kulfoldi ujsagok Mo-rol szolo cikkeivel kapcsolatos paranoiával"?

Ja hogy a szocpártot és Fletót nem igazán kedveljük? WTF?
A törleszkedés az hogyan néz ki a te filmedben?

Szibarita 2008.05.09. 10:31:45

Jo meglatas. Ha mindenki a sajat terfelen marad (mar felteve, hogy az illetonek van ilyenje), akkor nincsenek surlodasok sem, lasd mai magyar kozelet.

Intellektus es polgarisag.

A "megrendelesre irt cikk" kitetel lathatoan mar fel sem tunik adott kornyezetben.

Ugyan mar, kit csaptok be? Mo-on a jobboldal a nomenklatura ellen lazadokat jelenti, elsosorban azokat, akik kimaradtak es ezert haragosak a masik felre, masodsorban pedig az ezeknek notat huzokat.

Komikus, ahogy entellektuel alapozottsagot probaltok rakni egy kifejezetten pragmatikus, tisztan macchiavellista alapokon szervezodo part moge, de epeszu ember tudja, hogy ez nem fog menni, leven vadul mozgo elvi alapokra probaljatok lerakni azokat a falazoelemeket.

Magyarul: edes (mosolykelto), ahogy konzervativosat jatszotok es kozben mucsaizzatok az ellenfelet. Mondhatni, kilog a kapanyel a taskatokbol.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.09. 10:52:01

Szibarita,
(elnézve az ékezeteidet, ill. hiányukat) "kintről" én is nagyobb arccal írókálnék ide ilyeneket.
de mi itt csak két rosszból választhatunk. a nagyobbat avagy a kisebbet.
te meg mindjárt lemész a sarki büfébe és felannyiért jobbat ebédelsz mint mi itt.

ez a mucsaizós duma amúgy már elavult a mancs-csal együtt az antall időkben, rendelj egy szinomiaszótárat

(egy lúzer, aki mégis tisztábban lát?
)

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 11:12:25

Szibarita

Az ilyen röhejesen nagyképű, tudálékos, agresszív, de olvasni képtelen balfékekről gyakran jut eszembe az alábbi.

Összelegóztál egy világképet magadnak abból a hat építőkockából, amit találtál. A hetedik te magad légy, mondá az Úr.

Elnézést azoktól, akik már olvasták, de ennél többet nincs kedvem, és fölösleges is lenne foglalkozni az úrral. Ha egyáltalán.

ÁrPi 2008.05.09. 11:18:00


Szerintem meg azértsenem (kétadag)malacsült volt, hanem provinciális hidegtál ( a'la Provance :-) !!

:--)

ÁrPi 2008.05.09. 11:39:43

Miként Apolitizál ez a Dobrev Klára??

Valóban úgy gondolja, hogy meghívhatja, mindenféle
politikai felhang és szándék (látszata)nélkül sorban vagy egyszerre az egész ellenzéki vezérkart egy (-egy) vacsira, oldotthangulatú csevegésre egy

éppen mostanában kisebbségikormányzásra kényszerülő gyurcsánynak a felesége?

Vagy talán Klárinak ilyenek a viccei? A humora?

Amikor ""nagyon is tissztességesen"" gazdagodó férje még sportminiszterjelölt sem volt csakcsupán miniszterelnöki-főtanácsadó, akkor még
teljesen másabb Navra vacsoralátogatása, de
ma másabb lenne a vacsorák atmoszférája!

...ja és Dobrev Klára a malac-sültjével asszem nem hithű zsidó, ugye ?
Ez ugyan teljességgel mindegy.