Kommentszűrés
’08 ápr
9
05:01

Indul az ámokfutás

Írta: TuRuL_2k2

 Ugyan az MSZP(-SZDSZ)-kormányzás eddigi 6 éve sem éppen sikertörténet, de úgy látszik, hogy a száznapos és a százlépéses programok után Gyurcsány Ferenc és kemény csapata ismét a lovak közé dobja a gyeplőt. Tegnap éppen azt jelentette be az egyébként még (annyi minden más mellett) az Új Tulajdonosi Program részleteinek kibontásával is adós miniszterelnök, hogy a felsőoktatásban az első évfolyam mindenki számára ingyenes lesz. A Kuncze Gábor szerint Hiller István által szorgalmazott általános tandíj után egy ilyen fordulat láttán az embernek az a gyanúja támad, hogy még annál is nagyobb ívben fordulnak vissza az élreformerek, mint vártuk. Az első év ingyenessé tétele a felsőoktatási reformalibizés kitűnő példája: további bizonytalanságot visz a rendszerbe, az egyetemek és főiskolák bizony joggal aggódhatnak, hogy ki állja Gyurcsány közérzetjavító intézkedésének cehhét.

 Ne legyenek kétségeink, lesz itt minden, ami a két front, a liberális fundamentalizmus és a szociális populizmus közti széles mezsgyén elfér. Járulékemelés a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumainak jelenlegi kiéhezettségét megszüntetendő. Üdülési csekk a rászorulóknak. A fővárosban teljesen abszurd módon a kormánypártok obstruálják egy bizottság munkáját, miközben Gyurcsány lemondatná az MSZP elnökségét, hogy aztán a tagság újra őt emelhesse trónra, s be legyen betonozva 2010-re. Lesz itt minden, csak előrehozott választás nem nagyon. Pedig igény, igény az volna rá.

Címkék: gyurcsány reform előrehozott választás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr39417863

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.05.09. 12:11:41

Gyurcsány szántott, vetett és aratni készül Gyurcsány Ferenc láthatóan a végletekig el van szánva arra, hogy csinálja a finomat a népnek, a köztársaságnak. A Metrónak adott mai interjújában mondja: „Számítottam rá, hogy az első két év nagyon ne…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hulyemagyar 2008.04.09. 06:55:27

Ezt az országot teljesen befedte már a szar. A fejünk búbja sem látszik már ki belőle. Belefullad(t)unk.

dr. Wilbur Swain 2008.04.09. 08:49:33

előrehozott nem szabad, hogy legyen, mert akkor kikerülnek a hatalomból
és akkor nincs péééénz!!! tragédia!
most akkor két év hawaii lesz? k.sokba kerülnek ezek a 2010es szavazatok...

száva_ 2008.04.09. 09:23:46

A " lesz itt minden"-ről László Ervin könyve jutott eszembe, a Világváltás. Kötelező olvasmány mindenkinek, akit a világban, a Földünkön zajló (nem csak klíma) változások érdekelnek, aki képes elgondolkodni azon, mi is a túlélés záloga, mennyire nem fontos, hogy Gyurcsány vagy Orbán. Végveszélyben vagyunk, más irányba kellene terelni az energiáinkat.
(exSrí, nevet változtattam)

Peter252 2008.04.09. 09:43:54

Én már ettől tartok régen, lesz itt osztogatós, gügyögős, táncoljferizős, populizmusos, imázs és médiakampányos 2 év , x-lépéses programok, biopoliszok, technopoliszok, tulajdonképpen 2004-2006 újratöltve, aztán nehogy hártadőlve nevessen most az ellenzék, mert ráfázhatunk...
Nem szeretném látni, ahogy elolvad újra a Fidesz előnye 2010 re, aztán megint pár százalékkal Gyurcsány nyerjen, mert akkor az már katasztrófa lenne a jobboldalnak.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.09. 09:49:04

az már katasztrófa lenne az országnak is.

Peter252 2008.04.09. 09:51:47

De nincs igazam,???

Én úgy veszem észre, a jobboldalon mosolyogva, hátradőlve nézik az egészet és legyintenek Gyurcsányra, holott szerintem nagy srtatéga, és kombinátor, nála nincs nagyobb politikai túlélő..
Mindig talpra esik.

Steve the Great 2008.04.09. 09:59:40

Azért nem tudom, hogy egy majdani felprögetett osztogatás kapcsán mit válaszolna majd a saját maga által is rendszeresen felemlegetett kérdésre: Honnan is került erre pénz? Merugye a zállamnak nincs pénze, csak a zembereknek... _Ennyire_könnyen talán még a magyar átlagszavazó sem felejt...

száva_ 2008.04.09. 10:09:20

Gyurcsány szavakban nagy. Jó szónok, magával tudja ragadni a hallgatóságát. Mindezt a saját céljaira fordíthatná, ha nem lenne túl önző. Hataloméhes, de nem hajlandó látni, hogy tudná konzerválni a hatalmát. Úgy, hogy nem az alkalmatlan haverjait gyűjti maga köré, hanem szakértőket, akik előbbre tudnák tologatni országunk szekerét. Gyurcsány rendkívül rossz menedzser, pedig ez lenne a feladata. Jó menedzsernek lenni. Amíg azt képzeli, hogy mindenhez ő ért a legjobban és mindenki más alkalmatlan ( a közvetlen havermunkatársait tekintve ez igaz is) addig bukásra van ítélve. Bukik is, mint látjuk.

kispufi 2008.04.09. 10:10:21

Peter252: nagy kombinátor, de nem stratéga. Megrögzött opportunista kalandor, az adott pillanat kínálta esélyekkel és lehetőségekkel variál, viszont - öszödi példa - nemhogy a hatodik, még a harmadik lépést sem ismeri. Szerintem még a következő lépés irányát is akkor találja ki, amikor már felemelte a lábát - ettől azonban még valóban nagy túlélő, és félő, mindent le lehet nyomni a magyar ember torkán, akár 2004-2006-ot még egyszer, annak minden egyéb folyományával. Akár még Öszödöt is újra. Ettől magam is félek. Belső forrongásuk viszont némi reményt ad, amikor még Suchmann is előrehozott válaszátsokat vizionál. Meg az, hogy az SZDSZ számára egyelőre nem a parlamenti küszöb, hanem a békaaljzat a mérce. Tehát azért semmi sem egyforma, de nincs okunk nem aggódni...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.09. 10:12:46

szia Száva:
mint a Verne-regényben? :)

a témához: ámokfutás repülőrajttal

ps.
az "ámokfutás" bibliai képe ebben a "reform-" és rendszerellenes kontextusban nem zsidózás?! :DDDDDD

száva_ 2008.04.09. 10:16:59

Jaja Füli, Sándor Mátyás...jobban illik hozzám, mint a hindu istennőség:)Kérlek, olvasd majd el a könyvet, amit emlegettem. Nagyon fontos. Jó lenne, ha sokan elolvasnák. Nincs anyagi érdekeltségem a terjesztésben és nem is a reklám miatt írom. Hanem mert óriási bajban vagyunk és összefogás, együtt gondolkodás nélkül nem fog menni.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.09. 10:18:38

vajh' mit akart a népszabó ezzel a címmel?!
"A kormánykerék balra fordul"
nol lol!

jbb 2008.04.09. 10:18:50

Milyen osztogatás, miről beszéltek? Ő az igazi államférfi, aki őszintén aggódik országa sorsáért és tudja is, hogy annál nagyobb veszély nem leselkedhet a dicső köztársaságra, mint a fasisztanáci zorbán. Efolytán minden (értsd MINDEN) megoldás szóba jöhet, hogy elkerüljük ezt a szörnyű véget. Tudjuk, az EU és a befektetők is elmondták már számtalanszor - olvasható a Népszavában, brr - más megoldás nincs, mint ez az egyetlen út. És ez az út most osztogatásba fordult, hiszen túl vagyunk a nehezén.

Kicsit úgy látom most a baloldali megmondóembereket, mint Balázs haveromat, aki nem hitte el, hogy ha széllel szemben köp, az könnyen a saját szemüvegén landolhat. Most akkor hogyisvanez drágabolgárúr? Márc 9 óta az puhítás nem a köztársaság elárulása?

Steve the Great 2008.04.09. 10:23:47

Igazán az alapfelvetést se értem:
1. Ki mindenkinek? (csak nem értjük már talán ide a ktg.térítésesként felvetteket is... :o)
2. Mi lesz a többi félévekkel? Ott esetleg már könnyen válik fizetőssé akár bárki számára is?

Google 2008.04.09. 10:24:31

Bizony, bizony meg kell majd mondani minden tételnél, hogy hipsz-hopsz, honnan lett rá pénz!
Puhulunk, puhulunk, de miből?

tevevanegypupu 2008.04.09. 10:28:27

Gyurcsany mar regota erkolcsi hulla a partjaval es az szdsz-szel egyutt, ezt nagy valoszinuseggel latjak meg a szavazoik is. Legalabbis erzik. De amig a mogotte allo csoport - kik lehetnek - ugy dont, hogy az erdekeik sokkal elobbravaloak, addig maradni fog. Ez ugyanolyan jateka mint az szdsz vagy mdf ket-harom szazalekos tamogatottsaga valasztasi idoszakon kivul. Amint itt a valasztas minden kozvelemeny kutatas ellenere bekerulnek a parlamentbe. Mar irtam azt hiszem, hogy nem talalkoztam meg senkivel aki Gyurcsanyra szavazott volna es megis..David Ibolyaek MDF-ra mindenki csak legyint, Kokara ugyszinten..es megis.
A miniszterelnok -csinalok ha akarjak Orbant is elovehetik, de nagy valoszinuseggel nem erdekuk.
Itt nem az szamit, hogy hivjak a miniszterelnokot akarmi is derul ki rola - ebben Gyurcsanynak nagy valoszinuseggel igaza van - hanem az, hogy milyen csoportok erdekeit hajlando szem elott tartani.

jbb 2008.04.09. 10:29:08

Azért még most is vannak csontig hatoló nyelvcsapások, leginkább a szakértő Stop.hu-n szoktam szörnyűlködni. A mai kedvemc cseppet sem egyoldalú cikkem: "Erre már nincs út, azt Orbán Viktor elállta" www.stop.hu/articles/article.php?id=305034&lstparts=0

majd alul a lapozásnál: "Orbán nem fogja fel, mivel játszik" lapozzon... :))

Nyílván, hisz a baloldal most tökre rendben van mentálisan, erkölcsileg és szakértelemmel is. Szánalom.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.09. 10:35:56

megint visszavontak valami fundamentális reformelemet... ilyenkor jön a zárt értekezletek kora...
érik egy újabb Őszöd!

csak most valami egyszerűbb helynevű üdülőbe menjenek, hogy ne legyen terméketlen vita arról, hogy írják Őszödöt... meg különben, is Mátyáskirálynak sem csak Kolozsvár van a folklórjában, illendő bejárni és körvefülleneteni az egész országot...

Drömögödömötör 2008.04.09. 10:44:08

nyilván való hogy eredendően mind két nagy párt politikáját és célkitűzéseit meghatározó érdekcsoportok ( gazdasági csoportok ) a háttérben maradnak a Miniszterelnök - Pártelnök szerepe a elsősorban a mozgósító erő szavazás idején . természetesen amennyiben az ügyek jól haladnak nagyobb önállóságot teremthet magának . Jelnlegi Miniszterelnök rendkívül zárt térben mozoghat azaz uszkve hatalma már csak informális akár csak a kormányé . Egy jól működő piac gazdaságban ez gondot nem okozz ( lásd Belgium, Olaszország) de ma itthon ebből kurva nagy szopás lesz vagy lehet

ugyan akkor felhívnám figyelmét mindekinek hogy a bezzeg Csehek éppen milyen egészégügyi refomokat hajtank végre

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.04.09. 11:08:47

Sajnos a fidesz nem akar igazán előrehozott választásokat.

Kéne valami nép kezdeményezés, pl. aláírásgyüjtés azért, hogy a parlament tárgyalja meg az önfeloszlatását. Most már tényleg elég sokan támogatnák, pláne, ha megértenék, hogy a kamatemeléssel mennyi pénzt dob ki az ország az ablakon. Ehhez képest az a pénz, amiről szólt a népszavazás, gyíkfing.
Ha összegyűlne 1-2 millió aláírás, lennének demonstrációk _és_ a nagytőke is választást szeretne, akkor azért talán van remény.
Vagy ez illúzió lenne?
Itt már elkezdtünk ötletelni:
lassan-a-testtel.blog.hu/2008/04/03/pihenj_oszolj
molnargoreny.blog.hu/2008/04/03/pihenj_oszolj_1

Devil Inside 2008.04.09. 11:16:21

Röhögőmajom:
A bezzeg cseheknél 15%-os egykulcsos adó van.
Más újraelosztási szint, más az önrész, más az ebből elvárható közszolgáltatások aránya.

tevevanegypupu 2008.04.09. 11:19:42

Mindenesetre az MDF vilagossa tette, hogy ok a szocialista szavazatokkal valamint Schmuck es Leisztinger urakkal ohajtanak bekerulni a parlamentbe. Tisztelet a tarsasagnak. De nem artana lassacskan nevet valtoztatniuk, mondjuk lehetnenek a Magyar Merlegelok Partja, mert a demokraciaval egyre kevesebben asszocialnak roluk hallva, ha az onkormanyzati mukodesuket is figyelembe vesszuk.
Mint ahogy a liberalizmusrol sem Koka vagy Kuncze Gabor jut az ember eszebe.

Drömögödömötör 2008.04.09. 11:21:41

Devil

igy bizony nálunk alapjaiban szar a rendszer de sajnos egyik oldalon sem látszik hogy bármi féle elképzelés de ami a legfontosabb politikai akart lenne ezen változtatni . Sajnos politikusaink a közvélemény kutatásokon és saját zsebük tömésén kivül mással nem hajlandók fogalkozni . Orbán Viktor is addig görcsölt amig nem tudod nagyot rugni Gy.F -be most hogy valós esélye lenne az előre hozott választásoknak már nem olyan fontos neki . Miért is ???

Drömögödömötör 2008.04.09. 11:22:37

Tevenagypupu

neked is a Demszky ugrik be a liberalizmus hallatán :))))))

tevevanegypupu 2008.04.09. 11:33:22

Rohogomajom
hogy tudtad igy kitalalni?((:

CrL 2008.04.09. 11:38:30

Előrehozott választások sem hozna semmilyen csodát, de elkerülnénk a további csődöt amit a kisebbségi kormányzás és az MSZP okozna. A szétesőfélben lévő kormány lehet józanabbul fogalmzam a népszavazás óta, ez nem változtat semmit azon, hogy továbbra is ugyanazok az emberek vezetik és alkotják. És azt már tudjuk milyen a kormány krízismegoldásból és hogy viselkedik 2 évvel egy választás előtt, mindegy milyen a helyzet.

(üdv szávának ex srínek)

inforadio.hu/hir/belfold/hir-192351

dowNLoad 2008.04.09. 11:42:30

Elqúró tipikus kisebbségi:
elsősorban kisebbségi,
ha pénzt is adnak érte, akkor magyar,
(de csak amíg kifizetik!)
a SAJÁT hatalma az első és legfontosabb, HA ez véletlenül egybeesik az ORSZÁG érdekeivel, akkor kikiáltja magát csodarabbinak!
(erre már szerencsére nem lesz ideje)

Valami degenerációt csak okozott a 89 előtti pozícióvállalás: veresjani , ez a kifinomult, stílusos szakember is a disznóólak mellől jött, de attól még nem kellene neki az 1978-as tsz főkönyvelő stílust is visszahozni.
Nyerő TRIÓ: a táncoslábú BUGIMEN, aki skizofrén pszichopata, a tapló főkönyvelő, akinek pereg a búza a zsebéből, és a makifejű "üzletember", aki maga sem érti, hogyan lett milliárdos, de azóta szakembernek képzeli magát. (pedig 1helyen dolgozott ÖSSZESEN, csak a cégtáblák cserélődtek)

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.04.09. 11:48:12

Röhögőmajom 2008.04.09. 11:21:41,

OV is nagy kombinator am. Vegulis azert rugott nagyot a Feribe, hogy duljon a kormany. Azt kell megnezni, hogy milyen kovetkezmenyei vannak annak, hogyha hatradolve nezi egy ideig, hogy mi tortenik, es milyen kovetkezmenyei lennenek annak, ha minden nap otszot elmondana, hogy elorehozott valasztasokat kellene tartani. Boritekolom, hogy ez utobbi esetben osszezarnanak a szocik meg az szdsz is.

Latnia kell az istenadta nepnek, hogy mint vergodik kedvenc ferencunk, es mit benazik ossze-vissza. Hgy ne lehessen mindenfele bolgargyurikaknak kimagyarazniuk. Illetve a mf bgy-k persze megprobaljak kimagyarazni, de azt kell elerni, hogy a hardcore-on kivul mindenki szanalmasnak lassa oket.

Drömögödömötör 2008.04.09. 12:05:35

Istvan

azért ez veszélyes taktika 2 év kurva hosszú ám az isten adta nép meg igen feledékeny . Szdsz befog szavazni a kormánynak és az MDF is azaz ezt a 2 évet ki lehet húzni . ha a Mszdp kiválik és valóban önálló frakciót hozz létre ( mért is ne ) minden bizottságban minden fb-ben önálló helyett fognak kapni ( háttérben pedig igen komoly tőke van ha mást nem csak a pártelnökük vagyonát nézzük azaz még fel is építhetik
magukat)

dowNLoad 2008.04.09. 12:34:28

Ez a zsidó logika: ha kell, akkor az egész országot letaszítjuk Nigéria (és pákó) szintjére, de a hatalmat azt megtartjuk. Tipikus megélhetési patkányok, de ennyire degenerálja őket a sok pénz? Kapolyi, Fletó, Kókadt mitől fél? Azok az OFFSHORE számlák megvannak, annyi még van rajtuk, hogy az ükunokáik is gond nélkül élhetnek. Az utolsó úriemberek 1989-ben mondtak le.(?)

dowNLoad 2008.04.09. 13:08:34

Elnézést, szamárfül, de egy feminista leszbikus, zsidó nő, mit keres egy jobboldali fórumon??? hahaha, semmi más tűnt fel az egészből , csak a ZS.???

Drömögödömötör 2008.04.09. 13:20:42

DL színvonaltalan hozzászólásaidat tartogasd a kuruc-ra vagy a kocsmában egy sör mellett a haverjaidnak . Ha értelmes vagy legalább annak tűnő véleményed nincs akóóó csönd

oszt jó napot

ÁrPi 2008.04.09. 13:25:20

Röhögőmajom 2008.04.09. 11:21:41
Devil-nek írod:

"Orbán Viktor is addig görcsölt amig nem tudot nagyot rugni Gy.F -be most hogy valós esélye lenne az előre hozott választásoknak már nem olyan fontos neki . Miért is ???"


Azért nem fontoskodik, (merthát csak fontoskodni van ellenzékiként hatalma/felhatalm azása), mert az István által is említett "összezárás" , a puszta hatalmonmaradásért cselekvő összezárás jelenségét oldala szemszögéből negativabbnak ítéli meg talán. Vagy ki tudja, elemezzék ezt okosabbak is. :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.09. 13:34:31

DL, jókat IS írsz, de néha tégy fel egy priznicet.

mellesleg, engemet tetszett le"feminista leszbikus, zsidó nő"zni?
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

tistedur 2008.04.09. 13:57:24

Szamárfül!
pedig mindenki tudja,hogy...:) lebuktál,ismerd el :)

Papa Doc 2008.04.09. 13:58:30

Az elmúlt 2 évben a lakosságba bele lett verve az, hogy ezek a derült égből lecsapó életszínvonaljavító intézkedések, különösen választás előtt, gyanúval kezelendők. Szerintem közel sem fognak annyian bedőlni ezeknek a lépéseknek, mint ahányan megriadnak tőlük. Nehezen tudom elhinni, hogy a kormánypártok ennyire ostobák legyenek, de elképzelhető, hogy tényleg az a magyarázat az egészre, hogy félreértik márc. 9.-et. Nem világos számukra, hogy _tőlük_ a hitelvesztésük miatt (pontosabban: mert a lakosság utálja őket) a lakosság egy igazi reformpolitikát sem fogadna el, és valószínűleg a szociális demagógiát sem. Ők azonban márc. 9-ben nem egy protestszavazást látnak, hanem azt hiszik, hogy az tényleg csakis 300 Ftról szólt a szavazók számára. Ennek megfelelően most üdülési csekkekkel stb. próbálnak szavazókat nyerni. Az az érzésem, hogy ezzel most mellényúlnak, bár azt fenntartom, hogy akár nyerhetnek is 2010-ben - csak nem adok rá nagy esélyt.

Drömögödömötör 2008.04.09. 14:01:43

Szamárfül nem nő csak annak lett átoperálva egyébként ortodox rabi aki cionista összeesküvést folytat

Drömögödömötör 2008.04.09. 14:04:38

Pap doc


akkor most az lesz a kampány stratégia kiszorít meg jobban ? :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.09. 14:11:49

Közhírré tétetik!

A magas kormány bejelentette, hogy a további reformok hazai érdeklődés hiányában elmaradnak.

akinek ez nem tetszik, az menjen el.
punktum.

btw: az egypárti kormányzásról nekem mindig az egypártrendszer ugrik be. tudom, rossz pavlovi reflex, de mér' pont az utódpárt?

Papa Doc 2008.04.09. 14:13:33

Röhögőmajom: Nem, de könnyen lehetséges egy teljes szerepcsere, azaz az MSZP ígér nyugdíjemelést, béremelést stb., a Fidesz pedig azt, hogy megteszi a "fájdalmas lépéseket", amik nélkül "végünk van". A Fidesznek azért van könnyű dolga, mert a lakosság _elhiszi_, hogy az ország bajban van, azt is elhiszi, hogy ezért elsősorban az MSZP a felelős, és hogy ezért "átmeneti nehézségeket" kell elviselni. Viszont az MSZP-nek abban könnyű a dolga, hogy egy osztogatást azért mindig könnyebb "kommunikálni", mint egy megszorítást. Tehát a törzsszavazóit az MSZP vissza tudja szerezni, elérhet egy szoros vereséget 2010-ben mondjuk egy utolsó pillanatban kiosztott béremelés-nyugdíjemelés-áfacsökkentés kombóval. Nyerni azonban ezzel lehet, hogy nem tud. Az is probléma, hogy az MSZP ezzel a stratégiával végleg beskatulyázhatja magát az öregek, inaktívak és képzetlenek pártjaként.

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.04.09. 14:13:59

" a lovak közé dobja a gyeplőt. Tegnap éppen azt jelentette be az egyébként még [...], hogy a felsőoktatásban az első évfolyam mindenki számára ingyenes lesz."


Hmmm....
www.hirszerzo.hu/cikk.lassan_megalakithatjuk_a_miniszterelnok-jeloltek_klubjat.62626.html
"Pokorni ugyanakkor üdvözölte Gyurcsány Ferenc keddi bejelentését, miszerint az első évben egy diáknak sem kell majd tandíjat fizetnie. "Örülök, hogy a kormány nem játszik tovább kicsinyes játékokat, és nem próbálják meg kijátszani a népszavazási döntést a tandíj eltörléséről" - mondta Pokorni."

Drömögödömötör 2008.04.09. 14:19:32

Papa Doc

vessetek meg de részemről nem gond ha nincs meg a 2/3 -ad az csak ártana a Fidesznek . talán egyszer rájönnek a politikusaink hogy időnként együtt kell működniük ( nem csak a háttér mutyikban) az ország érdekében ( bár azt hiszem ez majd talán a köv politikusi generáció lesz sajnos )

Google 2008.04.09. 14:20:24

Hiába az ugra-bugra, itt már csak a választások segítenek, egy új kormány, nem új ország, új kormány, melynek tagjai, tanulva az elmúlt hat évből valamit, nem hordanak össze hetet-havat, nem trükkök százaival, hanem megoldásokkal, elképzelésekkel rukkolnak elő. Legyünk őszinték: a Fidesz más mínőség. Kéthetente is ülésezhetnek, mert hiába az ülés, ha csak erőlködés az eredmény.
Lehet futkosni Lengyeltől Simorig és vissza, Hankiss Elemér kitalálhatja Magyarországot sokadszorra, Vágó megvédheti kedvenc miniszterelnökét, de amíg itt Gyurcsány hadonászik, addig (jóesetben) egyhelyben toporgás, iszapbirkózás lesz. Tőlük nem lesz élő ember, aki bármit is elfogad. Passzív rezisztencia, oszt jó napot.
Elképzelhetetlen, de mégis: mit csinálnának a Pénzügykutatósok, az Újságíróklubosok, a Veressek és a többiek, ha Orbán bénázott volna nekik sántán hat évet! Lenne itt sírás-rívás és fogaknak csikorgatása!
Baloldalinak lenni enyhítő körülmény, csak azt nem tudom, kire, mire vágnak úgy fel!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.09. 16:40:20

idetrollozom ezt, mert nem fér meg bennem:

ide skubizzabak. ezt találtam az onlány népszabóban:

Ki lehetne miniszterelnök egy esetleges szakértői kormány élén?
Békesi László
Bod Péter Ákos
Bokros Lajos
Chikán Attila
Csillag István
Járai Zsigmond
László Csaba
Lengyel László
Medgyessy Péter
Németh Miklós
Simor András
Surányi György
Urbán László
Dr. Torgyán József

vegyük észre Medgyessy (szakértő utazó nagykövet) urat a listában!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.09. 16:49:26

denever:
Köszünjük, lehet, hogy megy is az Ilyen ország pedig nincs-be. :)

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.04.09. 17:13:53

Miért, lehet, hogy őt is Torgyán doktorhoz hasonló célzattal tették be.
Ő az igazi kakukktojás :))))))

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.09. 17:17:32

R/R,
de egyedül Megyó duplázna!

dowNLoad 2008.04.09. 17:35:42

szamárfülé a murci.freeblog? mert az erősen gyanús.

Resist:
őt is Torgyán doktorhoz hasonló célzattal tették be
EZT VERESJANIRA ÉRTED? Mert kb. egyforma parasztok, veres viszont sokkal bunkóbb. Torgyán néha tudott vicces lenni, és beszélni is jobban tud, mint veres könyvelni.

Törppapa 2008.04.09. 17:38:46

Veres jól tud könyvelni ezért is van szabadlábon

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.09. 18:14:54

nem, a kovács üzlettársa könyvelt, Veres nem szólt bele a pénzügyekbe. ő maga mondta. János, az áldozat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.09. 18:24:06

Tenyleg am, miert hianyzik Veres Janos a szakertoi kormany lehetseges miniszterelnokeinek listajarol?

Bizonyitott, az egyertelmu.

morpho 2008.04.09. 18:39:43

"Veres Janinak igaza van,lehet itt még egy kicsit taszetoszáskodni,de nem sokat.Hamar eljön az igazság pillanata"
Arra még nem gondoltatok,hogy a vezénylő tábornok azért nem akar előre hozott választást,mert azon túl,hogy jó nagyot rugott a fletóba,fogalma nincs róla,hogy mit kezdjen Magyarországgal?Egyébként meg azzal,hogy a fletót rugdossa,nekem nincs bajom,de hogy az országot is tíz évvel viszakúrta az időben,az már probléma.Mondhatni aljasság.A csehekhez mikor utazik "problémát megoldani?"
index.hu/politika/kulhirek/348996/

CrL 2008.04.09. 19:03:03

és igen, az index szélsőjobbos médiahekk:

index.hu/politika/belfold/gyurcsutend0/

tevevanegypupu 2008.04.09. 19:17:13

morpho
nem tudom Orban mit es hova vetett de valoszinuleg tevedesben vagy, mert a statisztikak szerint az o miniszterelnoksege alatt Magyarorszag az elsok kozott volt Kozep-Europban. Kulonben jelenleg olyan orszagban elek ahol az egeszsegbiztositas magankezekben van. Szivbol kivanom mindazoknak akiknek ez hianyzik, probaljak meg egy-ket evig milyen is az. Kozolhetem, hogy nem a modernseg az a jelzo ami eszembe jut eloszor rola.(:

CrL
nagyon jol tudjak akik szavaztak hogy mit kellene tenni es nevtelenul valoszinuleg meg is merik modani.

dowNLoad 2008.04.09. 19:53:55

hogyésmint: Na EZT nem veszem be, mert KULCSÁR még jól könyvelni sem tudott,csak jól hazudni, (meg el sem tudom képzelni, hogy mit) és mégis szabadlábon van, Prinz sem ült egy percet sem.

morpho 2008.04.09. 20:25:03

tevevanegypupu

"nem tudom Orban mit es hova vetett de valoszinuleg tevedesben vagy, mert a statisztikak szerint az o miniszterelnoksege alatt Magyarorszag az elsok kozott volt Kozep-Europban"

Miben volt az elsők között?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.09. 20:49:12

hallgassák meg az arénát az inforádión, már fenn lesz mp3ban is.
www.inforadio.hu/arena/2765/
azt hittem, lezúzom puszta kézzel a rádiót.

Simon Gábor (MSZP) mondja a következőt (kivonatolva):

a jelenlegi politika lényege, hogy a kormány 2006-ban szembesülve az ország gazdasági állapotával megpróbálta menteni a menthetőt...

Erre a riporter: Na, álljunk meg egy pillanatra. A gazdasági állapotot részint Önök okozták.

SG: hát ez egy hosszú vita lesz. az ország 2000-ben tért le a pályáról...

és akkor kikapcsoltam a rádiót.

tevevanegypupu 2008.04.09. 21:07:31

morpho
Mindenben amiben most utolsok vagyunk,
de nem nyitok vitat, ugy latszik nem erdemes..csak annyit tennek meg hozza, nem erdemes vitatkozni azzal aki egyetert a mostani kormany intezkedeseivel es ugy talalja, hogy jo uton haladunk, mert a megfelelo szemely Kisz kezeben van a sorsunk.

morpho 2008.04.09. 21:53:17

tevevanegypupu

Orbán és Gyurcsány kolléga ugyanabból a KISZ-ből jött.Honnan veszed azt,hogy én egyetértek a kormány intézkedéseivel?
Viszont az eddíg elsők voltunk,most meg utólsók vagyunk mindenben című semmitmondás az nem vitaalap.Vagy írjál konkrétumokat,vagy ne szólj hozzá,mert ez így röhejes.
Azt,hogy kivel érdemes vitatkozni és kivel nem,azt meg egy kicsit végletesen látod.Neked igazad van és kész?Ezt így hogy?

tevevanegypupu 2008.04.10. 00:43:14

morpho
sajnalom, nem nekem van szuksegem bizonyitasra hanem neked, hogy a dolgok jol mennek..de szivesen veszem ha - mivel nekem nincs kedvem elokeresni az adatokat - te eloszeded az osszehasonlito tablazatokat a ket kormanyzas adatairol es aztan - ha ugy hozza a sors - gyoztesen ott maradsz en meg majd levonulok a porondrol. Kulonben - hogy megkonnyitsem a dolgod - az egesz reakcio is valami ilyesmirol szol nem??

tevevanegypupu 2008.04.10. 01:14:51

morpho
www.hwk-muenster.de/energysaving/aktivitaten/hu/situation-des-schornsteinfegerwesens-ungarn.html

Hogy lasd komolyan veszem a felszolitast es nem futamodom meg a feladat elol amit kirottal ram, itt kuldok egy adatot - sajnos nem foglalkozunk ezzel a temaval olyan komolysaggal mint amit megerdemel - a 2000-ik evbol. Ugy gondolom tekinthetjuk kiindulasi pontnak kettonk vitajaban, mivel az osszes tobbi adattal szinte minden napilap hetente legalabb egyszer tele van. Izgatottan varom mit talalsz 2002-2008-ig ebben a targykorben.

morpho 2008.04.10. 03:25:55

Tényleg nagyon érdekesek a kéményseprők,de arról volt szó,hogy Magyarország az elsők között volt Közép-európában,most meg az utolsók között van.Hát akkor nézzük a GDP-t vásárlóerő paritáson.Koncentrélj a környező országokra.A sereghajtóról nekem más elképzeléseim vannak.Persze ha rendesen kilúgozzák az ember agyát,mélyen hisz mindenben.

A GDP Európa országaiban - Összehasonlító adatok, 2004-2006


Sorrend a 2006. Egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson*
évi adatok Ország/régió EU-27=100
szerint 2004 2005 2006
1. Luxemburg 254 265 280
2. Norvégia 165 180 186
3. Írország 142 144 146
4. Svájc 135 134 135
5. Hollandia 130 131 131
6. Izland 132 135 130
7. Ausztria 129 129 128
8. Dánia 126 127 126
9. Svédország 125 124 125
10. Belgium 121 121 120
11. Egyesült Királyság 122 120 118
12. Finnország 117 115 117
13. Németország 117 115 114
14. Franciaország 111 112 111
15. Spanyolország 101 103 105
16. Olaszország 107 105 103
17. Görögország 94 97 98
18. Ciprus 91 93 92
19. Szlovénia 85 87 88
20. Csehország 75 77 79
21. Málta 77 77 77
22. Portugália 75 76 75
23. Észtország 57 63 69
24. Magyarország 63 64 65
25. Szlovákia 57 61 64
26. Litvánia 51 53 56
27. Lettország 46 50 54
28-29. Lengyelország 51 51 52
28-29. Horvátország 49 50 52
30. Románia 34 35 39
31. Bulgária 34 35 37
32-33. Montenegró : 30 33
32-33. Szerbia : 33 33
34. Törökország 29 29 31
35. Macedónia 27 28 28
36. Bosznia-Hercegovina : 25 26
37. Albánia : 20 21
EU-27 100 100 100


(*A vásárlóerő-paritás egy területi árindex, amelyet azonos áruk és szolgáltatások országok közötti árarányaiból lehet számítani. A vásárlóerő-paritáson végzett összehasonlítás révén az egyes országok árszínvonalának eltéréseiből adódó hatás kiküszöbölődik, és ezáltal lehetővé válik a volumenadatok összehasonlítása.)

Forrás: KSH

Google 2008.04.10. 09:28:47

Mit kezdjünk ezekkel a 2004-2006 közötti adatokkal?
Hisz Simon mondta, emeszpés, 2006-ban szembesültek az ország rettenetes gazdasági állapotával. Akkor ez itt hogy?
2007-es adatok, több, sok, munkanélküliség, államadóság, befektetések, ilyenek?

tevevanegypupu 2008.04.10. 10:08:59

morpho
valamit tisztazzunk. Nekem tulajdonkeppen mindegy ki van kormanyon. Ne legyen szelsoseges se jobbra, se balra. Meg azt is elviselnem - nehezen - ha a volt kommunistak egy resze. Ami erdekel, az az, hogy ertsenek ahhoz amit csinalnak. Nem azzal kezdem, ha nem azok nyernek akikre szavaztam, hogy rogton utalom a nyertest. Csalodott leszek, de kicsit varok: egy evet, kettot, hatha nem lesz baj. De 2006-ban napvilagra kerult "a beszed" es ettol kezdve senki nem kivanhatja egy jobboldali szavazotol, hogy elismeroen figyelje azokat a rosszul megvalasztott erofesziteseket, a vadaskodast amivel Gyurcsanyek igyekeznek elterelni a felelosseget magukrol es rekenni masra. Ha egy miniszterelnok sajat maga beismeri, hogy keptelen a partjaval egyutt kormanyozni, hogy nincsenek tervei, hogy nem lat kiutat a katyubol amibe szemely szerint o vitte a szekeret, hogy hazudtak, csalassal nyertek valasztast, hat akkor miert varjatok el, hogy elfogadjuk es ujra meg ujra megbocsassunk? Itt statisztikak tomkeleget mutathatjuk be -denever kulonben elokereste amire kivancsi vagy - itt nemcsak a szamok szamitanak.
Itt arrol is szo van, hogy nemcsak rosszabbul elunk hanem kegyetlenul be is csaptak, hulyenek neztek bennunket. Meg most is annak neznek, magukra huzva a demokracia takarojat, amire ketszinu modon ugy hivatkoznak, hogy nem is tudjak mi az. Kulonben nem kernek szamon attol az ellenfeltol akiknek ezt a demokraciat 1989-tol koszonhetik.