Kommentszűrés
’08 ápr
3
12:01

Van-e még koalíció?

Írta: politicus

 Mi következik március 9-e után? - jött az első hallásra elég egyszerűnek tűnő kérdés. Március 10-e – jött erre az első hallásra korrektnek hallatszó riposzt. Már akkor is sokan tudtuk, hogy ez ugyan nem a sokat emlegetett bátorságra valló válasz, mégis betudtuk a kommunikációs szakemberek (vagy a miniszterelnök?) kissé bárgyú próbálkozásának. Mi következik április 30-a után? Na mi? Bizony!!! Naptárilag május 1., ugye. És politikailag? Addig azért még van 27 teljes nap.

 Március 31-én jelentette be Kóka János, hogy az SZDSZ-es miniszterek április 30-i hatállyal kiválnak a kormányból. Miért éppen április 30.? Miért van szükség 30 napos laufra? Azért, mert a miniszterelnök Horváth Ágnest is 30-ával meneszti? Hogy aztán a szabad demokrata miniszterek kéz a kézben meneteljenek ki a kormányból? Valószínűleg nem. Eléggé viszontzsarolás szagú Kóka hétfői bejelentése annak fényében, amit Gyurcsány szombaton, az MSZP pártértekezletén mondott. Egy érdemi dolog elsikkadni látszik ugyanis a személyek körül kialakult csatározások közepette. Mégpedig a koalíciós szerződés kérdése. Idézet a kormányfő szombati beszédéből:

Újra kell ehhez képest olvasni a koalíciós szerződést és a megállapodást, mit fogunk csinálni, milyen szerkezetben fogjuk csinálni, melyikünk miért felelős, melyikünknek mi a dolga? Ez nem személy kérdés megint. Nagyon sok mindent megváltoztattunk 2006-ban, működési szerkezeteket, szereposztást. Végig kell gondolni, hogy miből mi volt a jó és miből mi volt a rossz.”

 Attól most tekintsünk el, hogy a koalíciós szerződés 2006-os formájában már nem létezik, azt tavaly július 1-jén egyszer már módosították. A miniszterelnök a beszédben azt mondja, hogy végig kell gondolni, ki mit fog csinálni a jövőben. Hogy szükség van szerkezeti módosításokra is. Olyan szerkezeti módosításokra, amelyek értelemszerűen érintik a szabad demokrata minisztériumokat is. Amelyek érintik a kormányzati kommunikációban nemes egyszerűséggel csak reformoknak nevezett kapkodást. Az én értelmezésemben Kóka egyszerűen visszazsarolt Gyurcsánynak, aki viszont nem számolt az SZDSZ keménykedésével. Pedig számolhatott volna. A koalíciós megállapodás ugyanis félreérthetetlenül fogalmaz:

A koalíciós partnerek vállalják, hogy a kormányprogramban nem szereplő, nagy jelentőségű kezdeményezéseket megelőzően kölcsönösen egyeztetik álláspontjukat.(…) A koalíciós partnerek együttesen határozzák meg a kormány struktúráját, ügyrendjét

 Aki vét ezen megállapodás ellen, az formállogikailag magát a megállapodást hagyja figyelmen kívül.

 Persze vannak összeesküvés-elméletek. Én is olvasom, hogy valójában a két mogul megállapodott egymással, hogy az SZDSZ a következő két évben visszanyerhesse a parlamenti küszöb eléréséhez szükséges szavazói bázisát és közben, csendben, a háttérben ugyanúgy támogatja majd a kormány politikáját, de mindezt már kívülről, szabadabban. Szép gondolat, de a politikát racionális szereplők racionális lépéseiből álló folyamatnak tekintő emberként erős kételyeim vannak. Ezt korábban megírtam, itt most csak visszamutatnék rá, hogy szerintem mely 3 tényező miatt nem racionális az SZDSZ kormányból való kiválása:

 1. A kormányon kívül elveszti a kormányzati politikára gyakorolt befolyását;

 2. Elveszti az ún. politikai patronázsból adódó lehetőségeit;

 3. A társadalmi hangulat, a párt népszerűsége sem kedvez egy ilyen döntésnek.

 Ráadásul senki sem gondolhatja komolyan, hogy ha a szabad demokraták kilépnek a kormányból, akkor csak azt a hét kormányzati helyet (EÜM – Horváth Ágnes, Kincses Gyula, GKM – Kákosy Csaba, Dióssy Gábor, KVVM – Fodor Gábor, Kovács Kálmán, MeH – Horn Gábor) veszítik el, amelyeket korábban bejelentettek. Miniszteri kabinetek, szakállamtitkárok, minisztériumi háttérintézmények, IT- és FB-tagságok százai, ezrei vannak ma az SZDSZ „birtokában”. Amikor az SZDSZ a koalícióból való kilépést fontolgatja, akkor hátországának apanázsát is kockára teszi.

A koalíció jogi kérdései

 És itt álljunk meg egy kicsit és tisztázzuk, hogy formáljogilag, hivatalosan hogy is áll most a helyzet. Mikor lesz kisebbségi kormányzás, azaz a szabad demokraták mikor tekinthetők a kormányból kivált politikai erőnek? Nyilvánvalóan nem úgy és akkor, ha Kóka János visszahívja minisztereit és államtitkárait. Hisz egyértelmű, hogy egy párt akkor is tagja lehet formálisan egy koalíciónak, ha egyetlen minisztert sem ad a kormányban. Meglepő módon ebben a kérdésben az SZDSZ alapszabálya sem segít igazán tisztán látni, ott ugyanis, mintha nem számoltak volna a koalíció felbomlásának elvi lehetőségével, nem tesznek említést a kilépés, illetve az ahhoz szükséges döntés feltételeiről. Ott csak annyi szerepel a 85. pont f) bekezdése alatt, hogy „Az országos küldöttgyűlés (OKGY) jóváhagyja a koalíciós tárgyalások megkezdésére és a koalíciós megállapodás megkötésére vonatkozó javaslatot.” A g) pont nagyon sejtelmesen csak annyit közöl, hogy az „OKGY dönt az SZDSZ-t érintő bármely kérdésben.” 

 Vagyis ahhoz, hogy az SZDSZ hivatalosan is kilépjen a koalícióból az alapszabály szerint az Országos Tanácsnak össze kell hívnia az országos küldöttgyűlést. Az országos küldöttgyűlés napirendjére fel kell venni a koalícióból való kilépés kérdését. Ezt bármely küldött kezdeményezheti, viszont a téma napirendre történő felvételéhez 2/3-os többség kell. A végső döntéshez az én értelmezésemben elég az egyszerű többség is, az alapszabály 86. pontja ugyanis tételesen felsorolja azokat az ügyeket, ahol 2/3-os többségre van szükség, a 85. pont f) és g) bekezdése viszont nem tartozik ezek közé. Vagyis az OKGY tagjai (az SZDSZ elnöke, az OT és ÜT tagjai, az országgyűlési képviselők, megyei közgyűlési elnökök, alelnökök, főpolgármester és helyettesei, valamint polgármesterek és alpolgármesterek) egyszerű többséggel döntenek a koalícióból való kilépésről. De még ekkor sem tekinthető véglegesnek a döntés, azt ugyanis az Országos Tanács 2/3-os döntéssel még felülbírálhatja (96. pont f) bekezdés).

 A szabad demokraták tehát szóban ugyan felmondták, de formálisan még mindig a koalíció tagjai, Falls vom Arzt OKGY nicht anders verordnet.

Címkék: politika mszp gyurcsány kóka szdsz koalíció

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr27409075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nick_007 2008.04.03. 13:03:13

A koalícióból a mostani SZDSZ vezetés akar kilépni, de őket valószínűleg lecserélik, ha megismétlik az elnökválasztást. A minsiszterek aláírták a lemondásukat, de nem adták oda a miniszterelnöknek, szóval olyan, mintha nem írták volna alá. Ha mégis kisebbségi kormányzás lesz, akkor is az az érdekük, hogy ne bukjon meg a kormány, mert egy előrehozott választásnál kiesnének a parlamentből.

Szavazás: wita.hu/index.php?show=wita&wita=26
Ön szerint kisebbségi kormányzással ki tudná húzni az MSZP a 2010-es választásokig?

Francois Pignon 2008.04.03. 13:10:27

Az valóban érdekes kérdés, hogy mi tesz kisebbségivé egy kormányt. Valószínűleg a jog önmagában nem, a látszat sokkal inkább. A pórnép nem nagyon van tisztában a pártok alapszabályaival meg a házszabállyal, de ha azt látja, hogy az SZDSZ elég sokszor szavaz együtt a szocialistákkal, mondhatnak bármit. Formálisan az Antall- és az Orbán-kormány is volt kisebbségben, mégsem izgatott pár politikai elemzőn meg publicistán kívül senkit a dolog.

jbb 2008.04.03. 13:14:32

AZ hagyján, hogy van-e még koalíció, de egyáltalán van-e még szdsz? Ki az elnöke? Kik az ügyvivők? Kik a tagok?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2008.04.03. 13:22:46

Kihagytam egy jogi finomságot:

Az OKGY dönt. Az az OKGY, amelyik elnököt sem tudott választani legálisan. Ez az OKGY hogy mondja fel a koalíciót, ha jogilag nem áll stabilan a lábán?

Mekkora szám volna, ha időközben a Bíróság jogellenesnek mondta volna ki az elnökválasztást!!! Ha így történt volna, akkor formálisan ki sem tudnának lépni a koalícióból...

ApukadHUN 2008.04.03. 13:28:08

Sima politikai játszma:
Hirtelen senki nem foglalkozik Viktorral.
Hirtelen senkit nem érdekel a szociális népszavazás.
Ha most lemond GYF, akkor nem a vidéki Elvis lesz a hős, hanem a városi milliomos.
Ha most meghátrál Gyurcsány, nem a Fidesz lesz a kikényszerítő, hanem az SZDSZ.
Egyszerűen rátelepedtek a médiára 30 napig.

Az ellenzék meg a legkomolyabb erőit veti be:
www.mno.hu/upload/content/55/5524/_552445/lead_repassy_sajttaj2.jpg

kendeffybotond 2008.04.03. 13:29:35

Nagyon érdekes fejtegetés. De nem vagyok abban biztos, hogy a politikában minden racionális. Lehet, hogy szadiszoci csapat néhány főnöke megegyezett, abban amit fejtegetsz, de az egymást rühelő talpasok és médiaharcosok ezt másképpen látják, ezért az üzengetés és érzelmi elemek is bejátszanak a végkifejletbe.

Szerintem inkább zűrzavar van, és senki se tudja merre hány méter.

sleepy 2008.04.03. 13:35:13

Ez a cikk most komoly? El tudja valaki kepzelni, hogy egyszercsak azt mondja valaki, hogy "ja, de hisz jogilag ki sem leptunk, akkor csinaljunk mindent ugy ahogy egy honapja"? Sracok, ha nem tudtok mirol, inkabb ne irjatok semmit!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.03. 13:35:39

Hogyhogy van-e még koalíció? Még csak most van igazán.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.04.03. 13:40:42

"Ez az OKGY hogy mondja fel a koalíciót, ha jogilag nem áll stabilan a lábán?"

Nyilván, ez nekem már akkor beugrott amikor az első
riportokat leadták azzal a Mali Zoltánnal. Ha csalás volt
akkor nem volt legitim már a koalíciós szerződésen
az aláírás sem, nem hogy a kilépés.

gaso 2008.04.03. 13:45:12

A helyzet színjáték mivolta egyértelmű. (Népszerűségvesztés megelőzése, sajátbázis erősítés, stb.)

Mindenkinek jó, bár veszélyes játszma ez. Fodor láthatóan outsider, nem tudott róla mit terveznek: ezt támasztja alá, hogy a Kóka felé most a Kunczével karöltve Orbánnal fenyegeti a szocikat.

Ami fontos: a koalícióból való szdsz-kilépés egyáltalán nem az szdsz érdeke. A szociké, ha belülről meg is puccsolják a nyáron a kókát a tisztújítón, még mindig lesz fél százalék szavazó + 1-2 képviselő aki vele tart, persze, egyelőre függetlenként, a szoci frakcióba akár.

A lényeg, ahogy előttem is mondták: Nincs népszavazási vereség, nincs szárnyaló fidesz. inkább öntisztító válságról beszéljen a szolgacsapat. Érdemi kormányzás nem lesz, a kommunikációs vonal már most látható: érzelmi játék, minden rossz jobb mint az antiszemita haverjaival fényképezkedő orbán.

Ez egy előre konstruált, megkomponált látszat-zűrzavar.

Megkezdődött a 2010-es kampány.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.03. 13:52:17

"Ha csalás volt, akkor nem volt legitim már a koalíciós szerződésen az aláírás sem, nem hogy a kilépés."

Az Orbán-Torgyán Polgár Kormány idején volt egy bírósági! döntés, amely szerint érvénytelen volt egy olyan, évekkel korábbi kisgazda tisztújítás, ahol a Torgyánt megválasztották elnöknek (vagy csak megerősítették, nem emlékszem, de mindegy is). Akkor nekem is az jutott az eszembe, hogy akkor ezek szerint a Torgyán miniszteri tevékenysége, meg úgy általában a 98-as koala, Orbánostúl, mindenestül az összes meghozott törvényével együtt sztorno, hisz nem lett volna joga Torgyánnak a koalíciós szerződést aláírni. Oszt lett belőle valami?

No ez lesz most is.

Bit Rot 2008.04.03. 14:10:49

"A helyzet színjáték mivolta egyértelmű."

Pontosan.

Steve the Great 2008.04.03. 14:15:26

Szvsz. ha feltételezünk, hogy mindez egy titkos manőver része, akkor az SZDSZ-es "háttérpozíciók" tízezreit a világon semmi sem fenyegeti...

Balage76 2008.04.03. 14:49:33

és ezt megint ki fogja legjobban megszívni? Mi, akik egyszerűen csak élni szeretnénk itt!

georg 48 2008.04.03. 15:25:15

Lesz is koalició. Ez egy ku...va nagy átverés! Egy hónap mulva benyögik, hogy kibékültek, mert szem előtt tartották a haza érdekeit / mintha eddig nagyon érdekelte volna őket a saját hazájuk/. Nem ide tartozik, de meg kell említeni, a napokban Kinában kivégeztek két bankárt, mert 1 miliárdot sikkasztottak! Hű mi lenne itt!!!!

georg 48 2008.04.03. 15:28:05

Azt elfelejtettem írni, hogy forintban értendő.

donlouis 2008.04.03. 16:01:15

Hm, nagyon gyenge és téves elemzés.. Ugyan miért lenne igaz, hogy
1. A kormányon kívül elveszti a kormányzati politikára gyakorolt befolyását;

Éppenhogy felértékelheti a szerepét, ha minden egyes szavazás előtt valóban kell az egyetértésük. Nem beszélve ennek üdvös hatásáról a "politikai patronázsra".

A jelenlegi társadalmi támogatottság (2%) pedig nem rontható tovább.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.04.03. 16:03:21

Nekem egyre inkabb kezd az az erzesem lenni, hogy ebbol az mszp-szdsz nem fog jol kijonni, akarhogy is van. Persze a fideszesek kommunkacios csapata besegithet, lattunk itt mar csodakat.

dr.minorka 2008.04.03. 16:05:00

"A jelenlegi társadalmi támogatottság (2%) pedig nem rontható tovább."
Ne becsüld le a bátor, európai értelemben vett politizálás hatásait!:)

ÁrPi 2008.04.03. 16:40:25

Mi, teobromin-fogyasztók természetesen "a" teokrácia hívei vagyunk! :-)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.04. 02:56:02

elvtársunk megmongya a frankót
pasztortibor.blog.hu/2008/04/01/koalicio#comments
és még nem is kellett hozzá nagyon betépnie

azért ez vicces benne:
"a parlamenti szavazások előtt Gyurcsány mindig fölszólal, ettől a fideszesek kiszaladnak, a sima többségű szavazások gond nélkül megoldhatók lesznek." :)

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.04.04. 16:54:34

Jajj, ez is de bajos:

index.hu/politika/belfold/gyuf6986/

"Az SZDSZ fb- és igazgatósági posztjairól: Kisebb gondja is nagyobb ennél. A kérdés nem arról szól, ki az fb-tag Magyarországon, hanem, hogy mit csinálunk. Miniszterelnöknek ilyen kérdésekben nem kell állást foglalnia. De sértődöttségből nem akar cseréket az ilyen posztokon."