Kommentszűrés
’08 már
5
16:31

Szocdem izmosodás

Írta: aba

 Eddig bírtuk szó nélkül hagyni a magyarországi szociáldemokrácia rohamos megerősödését, ám most futár jő pihegve: megvan az első átlépő parlamenti képviselő. Bár Hárs Gábor szerint ő és kerületi társai „nem a szocialista párt vezetésével szembeni kritika, hanem helyi konfliktusok miatt léptek át a szocialista pártból a szociáldemokratákhoz”, mi mégis elmerengenénk az országszerte terjedő szocdemesedés lehetséges okairól és hatásairól.

 Az elmúlt időben elszaporodó átlépések kapcsán nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk az eszmei megvilágosodást. Óbudától Nagykanizsáig akkor dúsult fel hirtelen az MSZDP helyi szervezete, ha a szoci belharcokban az egyik frakció legyőzte a másikat és a győzők nem vigasztalták meg elég gyorsan felügyelőbizottsági tagságokkal az alulmaradtakat.

Valami  ilyesmi sejthető a kissé sértettnek tűnő Hárs Gábor nyilatkozatából, az elmúlt időben elszaporodó esetek és a szocialista párt retorziójának elmaradása miatt azonban az ember gyanakodni kezd. Nemrégiben azt is olvashattuk, hogy Kapolyi László bizony „darabra leegyeztette” Juhász Ferenc MSZP-elnökhelyettessel a volt szocialista tagokból megalakuló szociáldemokrata alapszervezeteket. És vélhetően Gyurcsány Ferenc sem az egyre magabiztosabb Kapolyi László parlamenti adomozásából értesülhetett a gyarapodó szocdem hadakról. Elvethetjük tehát a spontán lázadásokat: bizony, itten készül(het) valami.

 Mi jöhet? Kettéválás? Az MSZDP lesz a hiteles baloldali párt az elneoliberálisodott MSZP ellenében? Kapolyi László, mint Kéthly Anna örökségének továbbvivője? Vagy az egész csak egy Hidas István-féle trükk?

Címkék: gyurcsány gábor kapolyi hárs mszdp

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6366901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Invictus 2008.03.05. 17:05:51

Megirigyelték a Fidesztől a KDNP-t.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.05. 17:08:51

Invictus:
A nagy sikerre való tekintettel? :]

CrL 2008.03.05. 17:14:36

Az MSZDP elnöke alig két hónapja, 2007. december 4-én írt alá megállapodást Gyurcsány Ferenccel, az MSZP elnökével. A pártközi egyezmény rögtön találgatásokat indított el, amelyek szerint a miniszterelnök hosszú távú terveiben a jelenleginél jóval nagyobb szerepet szán a most alig ötezeres létszámúra becsült szociáldemokrata pártnak.

index.hu/politika/belfold/mszpdp0210/


...a Kapolyi László vezette párt számára nem kérdés, hogy szükség esetén az MSZP mellé állnának.


hvg.hu/itthon/20080303_mszp_mszdp_kilepes_belepes.aspx

mi lesz itt 2010-ig és ben? jóég.

tevevanegypupu 2008.03.05. 17:18:41

Tortenelmi szuksegszeruseg hogy a szocdemek mindig eladjak magukat es mindegy mennyiert?? Kethly Anna mit szolna a Gyurcsannyal valo szovetseghez?

irrelevant 2008.03.05. 17:34:51

Ez csak ocsmány kötekedés, de mi lenne, ha az MSZDP a D betű szelleméhez méltóan majd demokratikusabb szellemű párt lenne az MSZP-nél? Persze szarból nem lehet várat építeni, de akkor is.

Ez meg egy viszolyogtató összeesküvés-elmélet, de nem lehet, hogy az épülő-szépülő MSZDP a "trükkök százainak" az egyike?

irrelevant 2008.03.05. 17:42:07

Amúgy ha az MSZP a KDNP-sedés útjára lépett, vajon mikor fogja követni őket Ibolyka és az MDF? Már látom magam előtt, ahogy Herényi átlép az egyszemélyes Magyar Október Párt frakcióba :D

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.03.05. 17:58:10


Aha, a szadesz szatelitje akkor mekkora lesz?
Mondjuk, mint egy táska?

irrelevant 2008.03.05. 18:05:28

Egy táskába sok pénz fér.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.03.05. 18:09:45

Azaz. Ebbe az új szocdem buliba is sokat áttolnak majd
az "utódpárt" vagyonából. Bár már úgyis csak illúzió
az esetleges elszámoltatás.

segabor 2008.03.05. 18:14:02

Kapolyi dörzsölt üzletember, vett magának egy alig használt pártot. Most vesz magának befolyásos tagságot is?

Francois Pignon 2008.03.05. 18:26:47

És a szocik hogy állhatnak párttagokkal, ha húsz ember átigazolása "tömeges" átlépés?

Google 2008.03.05. 18:34:45

Akkor úgy néz ki, hogy egyik oldalon lesz az MSZP, MSZDP, MDF, SZDSZ a másikon pedig a Fidesz és a KDNP.
A baloldalon több pénz a pártoknak, több megszólalási lehetőség stb.
Mondom, jól csinálják. A kérdés csak az, mit szólnak a kedves választók?
A baloldaliság enyhítő körülmény, úgyhogy sok gond nem lesz. Sőt.

Tehéntőgy 2008.03.05. 19:32:12

Legjobb azért mindmáig Schmuck és Szűrös találkozása volt a boncasztalon Új baloldalként.

tevevanegypupu 2008.03.05. 20:15:21

Ez lehet, hogy tagtoborzas..a szocdemekhez esetleg sokan belepnek ha masert nem nosztalgiabol, es maris novekszik a baloldali szavazok szama!Eljen Majus elseje.:)

Chicano 2008.03.05. 20:30:19

No de mit szól ehhez a szadesz? Nekem úgy tűnik a szocdemek a döglődő szadesz kiválltására fognak kelleni. Már úgy is eléggé be vannak pörögve a becsületes kádárista nyugdíjas párttagok a koalíciós társra, ez a "három igennel a szcializmusra" kampány szerintem pont elég lesz nekik hogy az életbe többet ne szavazzanak át az szdsz-re. Az Ibike párt pedig túl megbízhatatlan, ráadásul szerintem ha győz a fidesz vissza fognak farolni jobbra. (Vagy legalább megpróbálják.) Mi marad? Gründolni kell gyorsan egy hiteles baloldali pártot akivel lehet majd koalázni. Ebben az egyetlen jó hír hogy ezek szerint lemondtak a szadeszről. Ámen.

Freetibet (törölt) 2008.03.05. 21:10:04

Offtopic gonosz fricska: Tudja valaki vajon mi lett a Szűrös Mátyás vezette Újbaloldallal?! Tudjátok, amikor a Fidesz még nem annektálni hanem megosztani szerettee volna a baloldali szavazókat. El is ért 2002-ben a párt vagy 0,08%-ot:P

táltos 2008.03.05. 22:02:22

Valószínűleg látja gyf, hogy az mszp-vel egyedül nem nyerhet 2010-ben, arra a pártra a masszív szavazók szavaznak majd. Az mszdp-re meg szavazhat az a sok kiábrándult bizonytalan. És még akik a fideszben egy "harmadik erőre" várnak. És még ha futja az erejükből a szdsz-t is bepréselik a parlamentbe és megvan a többség.
Ja és a centrum párt honlapját is meg lehet nézni, az utóbbi hónapok eseményeiről csak az mszdp-vel való tárgyalásokról van hír.
Nagy tervek főnek a gyurcsányi bográcsban. Úgyis mindig a főzésről írogat a blogján.

Papa Doc 2008.03.05. 23:09:31

Túl átlátszó terv lenne, h az MSZDP lesz az új kistestvér az SZDSZ helyett. És nemcsak túl átlátszó, hanem nem is működik, hiszen az MSZDP szavazói épp az SZDSZ ellen beoltott öreg szocik. A "hitelesbaloldal" nevű szerepért egyébként van egy kisebb tülekedés, hiszen a MMP2006, mely szintén együttműködik az MSZP-vel, sokkal határozottabb arcéllel ott feszít szintén.

Vagy talán az az elképzelés, h az MSZP bővül az SZDSZ-től elszipkázott szavazatokkal, hiszen elneolibesedőben van, fölöslegessé téve az SZDSZ-t, az ettől hányingert kapó MSZP-seket pedig átveszi az MSZDP. De ha ezt így tervezik, ebben kicsit túl sok spekuláció van. Ha mégis ez a terv, akkor nem lennék meglepve, ha a közeljövőben megrázkódtatások érnék az SZDSZ-t (mert kell hogy legyen valami a háttérben, ha leírták az Szadeszt).

A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy ez az egész egy Gyurcsány által tűrt és kissé bátorított, de résztvevői szemszögéből spontán folyamat. A Gyurcsányék által a pártba áramoltatott "dinamikus fiatalok" (Újhelyi-, Zuschlag-, Vadai- stb. félék) elől és persze Gyurcsány, Kóka stb. elől menekülnek az öreg szocik. Gyurcsány számára ez azt jelenti, hogy megcsappan a pártban a belső ellenzéke anélkül, hogy a pártot a belső ellentét régiek és újak között szétvetné, vagy hogy az ő pozícióját kihívás érné. Ezáltal Gy. tartosíthatja, akár évtizedekre, pártelnöki pozícióját. Akinek ez nem tetszik, az átmehet az MSZDP-be. Azt gondolom, hogy az SZDSZ, ha csak valami bejósolhatatlan nem történik, megmarad; a hitelesbaloldalt a MMP2006 fogja eljátszani, az MSZDP pedig közös listán indul az MSZP-vel, vagy visszalép a javára, vagy közös képviselői lesznek az MSZP-vel.

Ács Ferenc 2008.03.06. 00:10:12

A szövetségi politikában, annak minden rutinjával és furfangjával együtt a szocik mindig ott voltak a spiccen. Szemben a Fidesszel, amely átlátszó "civil" és fantomszervezetek hulláival izolálja magát körbe, és valódi szövetségesei már hosszú évek óta nincsenek, a MSZP-nek még mindig ott van az SZDSZ, amely a parlamenti választásokra rendre összeszedi magát, ott egy jelenleg még az Ibolyisták által dominált MDF, mint potenciális külső támogató, és most látványosan építik az új Centrum-párt projektet, ami valójában sokkal több annál, akár egy új párt lehet egyenesen Fletónak. Ami igazán figyelmeztető jel, az a szocdem brand, ami a párt sikertelensége, eddigi relatív gazdátlansága ellenére, továbbra is nagyon erős Magyarországon. Biztos vagyok abban, hogy nagy tábora van azoknak az embereknek, akik magukat szociáldemokratának tartják és ez okos stratégiával segíthet felépíteni egy komplett új pártot. Pénz is van korlátlanul, Fletónak végül is ez egy hobbi. Tudom, persze neki vége van 72 órán belül :)) - de azért érdemes arra gondolni, hogy mindig képes volt váratlan húzásokra a pasas, és a jobboldali vudu ellenére esze ágában sincs távozni a közéletből. Lesz még itt hoppá, az az érzésem. :)

zoli27 2008.03.06. 00:53:39

Látva, hogy milyen mértékben mennek át MSZP-sek az MSZDP-be, hogy a mainstream média (MTV, TV2) mekkora nyilvánosságot biztosít a témának, és milyen gátlástalanul kampányol a kormány mellett, kezdek borúlátó lenni a jövővel kapcsolatban (népszavazás, 2010-es választások).

Kezdek egyre biztosabb lenni benne, hogy nemzedékváltásra lesz szükség a Fideszen belül (pl. Kósa, mint miniszterelnök-jelölt), hogy megtörténhessen a kormányváltás.
Ha ez 2010-ben nem történik meg, lehúzhatjuk a rolót (már ami az ország jövőjét illeti)...

CrL 2008.03.06. 01:02:48



Olyan merész összesküelméletekről is lehet hallani, és nem a matula bazinagygáztározó médiahekkjéból, h Kapolyi áll öszöd mögött. Mindegy h igaz v nem, az erősen gyanitható hogy ez a mszdp-s szocielszivás egy kényszeralku amibe Gyurcsánynak bele kellett menni Kapolyival szemben, és nem hinném hogy választásra készülő trükk lenne. Abban az, hogy ez fájdalommentes menekülési útvonal a lázadozóknak és igy véletlenül sem fognak átülni olyan helyre ami az mszp-t gyengitené.

Ács Feri: lesz itt még bazdmeg az biztos. A jobboldalnak szinte lehetetlen küldetés nyernie ekkora szervezettséggel, pénzzel és múlttal a másik oldalon, és 2010ben öszödi szöveg már nem nagyon fog hatni. Feltéve ha nem lesz megint valami hasonló belső szivárgás.

zoli27 2008.03.06. 07:37:53

"ez a mszdp-s szocielszivás egy kényszeralku amibe Gyurcsánynak bele kellett menni Kapolyival szemben"

Ha Kapolyi már kiszivárogtatta az öszödi beszédet (már amennyiben ő volt), akkor miért lenne Gyurcsány alkura kényszerülve? Hiszen az öszödi beszéddel már nem zsarolható.

"Abban az, hogy ez fájdalommentes menekülési útvonal a lázadozóknak és igy véletlenül sem fognak átülni olyan helyre ami az mszp-t gyengitené."


Nyilvánvalóan arról van szó, hogy 2010-ig fel akarnak építeni egy baloldali pártot, ami azt fogja hirdetni, hogy az MSZP-vel szemben nekik még mindig fontosak a baloldali értékek. Egy esetleges koalícióban pedig hivatkozhatnak majd arra, hogy hát ők a kisebbik koalíciós partner, ezért rá vannak kényszerülve, hogy kompromisszumokat kössenek, tehát minden folytatódni fog úgy, ahogy eddig ment.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.06. 07:56:38

zoli27:
"Kezdek egyre biztosabb lenni benne, hogy nemzedékváltásra lesz szükség a Fideszen belül (pl. Kósa, mint miniszterelnök-jelölt)"

Kósa ugyanaz a szakkollégiumi nemzedék, mint Orbán, csak nem Bibó-s volt, hanem Rajk-os.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.03.06. 09:46:45

Ács Feri: addig mondogatták a jobboldali publicisták, hogy "kéne már egy szocdem párt", hogy előbb-utóbb megkapják. :)

Egy gyurcsányos és egy nem gyurcsányos baloldali párt (MSZDP - MSZP) egyaránt képes volna bejutni a parlamentbe, ahogy egy orbános és egy nem orbános jobboldali (KDNP - Fidesz) is. Ennyit biztosan hoznak a rajongók; Gyurcsány talán elég sikeresen megcsinálhatná a neo-SZDSZ-t, az a szavazóréteg úgyis falja a szövegeit.

countrystudy 2008.03.06. 11:43:48

az evidens,h egy kispártra leadott szavazat egyenlő a szocikra leadott szavazattal
ha az szdsz is bennemarad,az olyan lesz,mint amikor bedugta a lábát a farkas az ajtón,idő kérdése,h mindent felzabáljon
kapolyi bennevagyokazelsőszázban lászló a déli áramlattal is érkezhetett...

kispufi 2008.03.06. 12:01:16

a hiteles baloldali, kádár népének meg- és visszahódítója. igazi kisember, ugyebár.
farkasvakság kell ugyan egy kapolyi pajzsra emeléséhez, de ez általában nem akadály, ha csak csendben feszítgeti a húrokat. ferigyerek képes volt arra a bravúrra, hogy szét is tépte a mocskospofájúságával.

Ács Ferenc 2008.03.06. 12:11:34

zoli: Nemzedékváltás azért nem lehet a Fideszben, mert nincs másik nemzedék.
elGabor: Ha csak úgy nem. :)) A szocik mindig is tehetségesek voltak a szatelitpártok ügyes gründolásában, ez náluk évszázados rutin. A jobboldal ebben iszonyú béna, de nagyobb bajuk, hogy nincs szövetségese a Fidesznek. Ez 2010-ben fog nagyon-nagyon hiányozni.

azAttis 2008.03.06. 16:37:59

Nagyon ésszerűen?!: közvéleménykutatások szerint a zemberek ki vannak "éhezve" a harmadik erőre. A "tiszta", "új", "hiteles" párt éppen készül 2010-re.

A kampányban a sok sok elbizonytalanított szotyi szavazó mind a "hitelesebb", "népiesebb", "modern" szocdem pártra fog szavazni. A FIDESZ meg szépen marad ellenzék.

SZErintem Ez a Terv.

"Horthy-fasiszta" 2008.03.06. 17:22:32

Ha már felvetődött ennek a ősöreg, ám eleddig techalott állapotban lévő "pártnak" a kérdése, szolgálnék pár adalékkal. Egyrészt mert lakhelyemen már majdnem saját frakcióval bír a közgyűlésben, másrészt pedig személyesen is van szerencsém ismerni a "párt" két prominensét, azon prózai oknál fogva, hogy tanítanak.

Azért mélyen helyénvaló idézőjelbe tenni, hogy pártról beszélünk, mert a kifejezés feltételezne némi koherenciát, elvtársiságot, véd és dacszövetséget, stb. Ami pediglen nincs. Hiszen ahol szakadásra került sor, ott oda-vissza dobálóztak a "fidesz-kollaboráns" vádjával, nem figyelhető meg, hogy ez mondjuk csak az mszdp (ami szociáldemokrata értékeket képvisel, szemben a gaz neolib mszpvel ugyebár) irányába ütött volna.

Hovatovább, nálunk az mszdp a kék madarakkal indított közös polgármester jelöltet az mszp ellenében is, no meg Heves megyei mintára akartak azóta súlypontvá avanzsált kórházat privatizálni, ami anno az mszp ellenállásán bukott meg... Szóval érdekes dolgok ezek. Főleg ha hozzátesszük, hogy a helyi mszdp-t az mszp ogy-i frakcóvezető-helyettesének titkára (...) hívta életre.

De visszatérve professzoraimhoz. Ugyanez kicsiben is megfigyelhető, míg az egyik valószínüleg előbb szavazna Zorbánra (bár ezt nyílván kikérné magának:), mint a Gyurcsány-Kóka sziámi ikerpárra, addig a másik valódi européer kapitalista, lekapcsolt lápáná még Bokros Lalival is összetévesztené az ember. Egy szó, mint száz, aki ezektől várja a szociáldemokrata értékek röneszánszát, az ... az átsiklott a tényen, hogy a párt elnöke még kedvenc miniszterelnökünknél is gazdagabb.

dowNLoad 2008.03.06. 18:52:52

SZERETNÉK Kapolyi örököse lenni, (haha 2legyet 1csapásra!!! kapolyi múlt időben, én meg gazdag a jelenben) bár a nevén nincs semmi, a cipőjét is a cégétől lízingeli, az meg OFFSHORE, Igorék is ott működtetik, de ha nem lenne ez a ngyszerű szakember, akkor még áramunk sem lenne, haha. Esetleg ha nem tenne keresztbe minden szélerőműnek, PAKS bővítésének, stb..

Ács Ferenc 2008.03.06. 19:30:00

attisan: könnyen lehet, hogy így lesz. Mondom, a "szocdem" változatlanul szépen csillogó brand Magyarországon és nagy a tartalék benne. Hatalomra jutni pedig szövetséges pártok nélkül nem nagyon lehet Magyarországon. Eddig csak egy kivétel volt ez alól, 1994, amikor a szociknak pántlika gyanánt kellett az SZDSZ, és még túl közel volt az illúziók kora. A fantompártokkal (Centrum, Új Baloldal, KDNP) meg az a gáz, hogy ha rosszul van összerakva, akkor nagyon kilóg a lóláb. Akármilyen szarul állnak jelenleg, de ez az MSZP-SZDSZ felállás végül is működőképes konstrukció volt hatalomrajutási szemponbtból az elmúlt 14 évben. Ha már másra nem volt jó. És ehhez persze kellett a jenleg is elhibázott ellenoldali stratégia erőltetése.

Google 2008.03.06. 20:05:45

Mondom én: az MSZP a legtöbb, mi adható!

zoli27 2008.03.07. 19:08:43

Amikor "nemzedékváltást" mondtam, akkor nem arra gondoltam, hogy Kósa fiatalabb lenne, mint Orbán, hanem hogy a Fideszen belül van egy, Orbánétól bizonyos kérdésekben eltérő politikai irányzat, amely valószínűleg szélesebb társadalmi rétegeket lenne képes megszólítani - ennek egyik emblematikus figurája Kósa Lajos.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.07. 20:30:16

Ha ellátogatunk ide, érdekes híreket olvashatunk:
www.szocdemek.fw.hu/

Nincs is miért csodálkozni tehát:
"Közös munkához lát az MSZDP és a Centrum Párt"
www.stop.hu/articles/article.php?id=272171

Másrészt oda kell figyelni erre a súlyos társaságra:
www.pallaspaholy.hu/index.phtml
www.klubhalo.hu

Befolyásuk és aknamunkájuk eredménye egyre növekedni fog.