Kommentszűrés
’08 már
2
20:01

Egy népszavazás alternatívái

Írta: politicus

Azt olvasom a Hírszerzőn Kiss Ádám barátunk tollából, hogy ő nem kíván részt venni a népszavazáson, mert egyik politikai oldal „rövidlátó, káros és demagóg vetélkedést” sem akarja a szavazataival legitimálni. A gondolat első hallásra szimpatikus, második hallásra sem ördögtől való, de azért van egy rossz hírem: aki nem megy el szavazni, az is szavaz. Aki szándékoltan marad távol az urnáktól március 9-én, az valójában leteszi a voksát a küzdő felek egyike mellett.

Szeretném előre jelezni, hogy a cikk 99%-ával egyetértek, annak filozófiáját, gondolatiságát szinte teljesen osztom. Viszont annak a népszavazás intézményét érintő részével kapcsolatban vannak aggályaim. „A népszavazás a képviseleti demokráciát is kérdőjelbe teszi. Hiszen azért szavazunk valakire négyévente, hogy a parlamentben, a választókerületben, az önkormányzatban képviselje az érdekeinket. Népszavazásra kiadni kérdéseket, pláne a népképviselet nevében aggályos dolog.” – írja Smalladam. Ez a gondolkodásmód alapból kizárja a népszavazás intézményét a demokratikus döntéshozatal eszközei közül. Pedig a népszavazás a képviseleti demokrácia egyik eszköze. A közvetlen hatalomgyakorlásé. Egy eszköz állampolgári akarat kifejtésére, meghatározott törvényes keretek között. A népszavazás nem képes rendszert dönteni, átvenni a parlament vagy az önkormányzatok szerepét, nem ültet türannoszokat a nyakunkba és arra sem ad lehetőséget, hogy elkergessük a kormányt. De még csak arra sem, hogy a Fidesz számára kedvezőtlen eredmény után elkergessük Orbán Viktort. Egyszerűen csak arra, hogy alkotmányos keretek között jelezhessük: ígéretet nem betartani, egy dolog, a saját vállalásainkkal szembemenni pedig egy egészen más tészta. Egyébként azt gondolom, hogy a népszavazás paradox módon a kormánypártoknak is jót tesz, sőt hosszú távon az egész politikai élet minőségét, színvonalát befolyásolhatja már azzal is, hogy kiírásra került. Egy ilyen kezdeményezés pedig a Fidesz kezét, jövőbeni politikai ígéreteit és cselekvéseit is jól körül fogja határolni, és talán – és bár lehet, hogy naív vagyok – a durva, kirívó politikai nagyotmondások jelentős részét is magunk mögé utasíthatjuk.

A másik oldalon viszont igazat kell adom Smalladamnak, szerinte ugyanis a Fidesz veszélyes fegyvert rántott elő azzal, hogy egy ilyen, valójában nem népszavazásra érdemes kérdéscsokorral próbálja kierőszakolni az „emberek” véleményét. Merthogy itt – reformterminológiai értelemben – 3 valóban marginális kérdésről beszélhetünk. Hisz ki ne tudná: mind a vizit- mind a kórházi napidíj jelentéktelen bevétel az egészségügy kasszájában, arról a tandíjról pedig ne is beszéljük, amelyből eddig még egy fillér pluszbevétele sem származott a hazai felsőoktatásnak. Csak sajnos az őszöd utáni magyar politikában két – szerintem – lehetséges út mutatkozott a Fidesz előtt. És mindegyik komoly veszélyekkel volt kikövezve. Vagy hagyja az ellenzék a kormányzati politikát abban a mederben folyni, amelyben az addig folyt (emlékeztetőül: mindennapi tüntetések, állandó elégedetlenség, amely előbb vagy utóbb rászáll az ellenzékre is), vagy próbál tenni ellene valamit és mindezt alkotmányos keretek közt teszi. A Fidesz ez utóbbit választotta, még akkor is, ha tisztában volt vele, hogy: 1. a kérdések minősége nem való népszavazásra; 2. saját precedense egy esetleges kormányzati szerepvállalás esetén az önnön kezét is kötni fogja. De tudjuk: a politika perspektívája rendkívül szűk. „Ha ma megnyerhetsz egy csatát, ne halaszd holnapra” – ma így összegezhetnénk a modern kori politika alapvetését.

A népszavazás, mint eszköz tehát egy kényszeredett válasz egy rossz kormányzati politikára. És sose felejtsük el: a népszavazás alternatívája csak törvényen kívüli megoldás lehet. És ezt a kormánypártok is tudják.

És mielőtt azt gondolnánk, a népszavazás ötlete az orbáni ellenzék boszorkánykonyhájában született, idézzük fel, mi is történt az ezredforduló után, de még az Orbán-kormány idején. 2001 nyarán az MSZP kezdeményezett népszavazást olyan ma már nevetségesnek tűnő kérdésekről, mint a hétvégi szabadnapok rendjéről, a nyugdíjemelés módjáról, a hivatásos hadseregre való áttérésről és a közoktatásban megszerezhető ingyenes középfokú nyelvvizsgáról. Ha demagógia versenyt írnánk ki a feltett korábbi és mostani kérdések kapcsán, akkor az előbbiek egészen biztosan előkelő helyen végeznének.

Bár az is igaz, hogy a szocialisták ezen magatartása éles kontrasztban van és a demokratikus gondolkodás felé történő komoly elmozdulás jeleit mutatja ahhoz képest, hogy korábban még a következő gondolatokkal örvendeztettek meg bennünket a hatalomból frissen kihullott szocialisták. 1998 őszén Sándor László MSZOSZ-elnök, MSZP-s parlamenti képviselő nyilatkozta azt, hogy “ha a kormány kártékonykodása nem állítható meg demokratikus eszközökkel, akkor erőteljes parlamenten kívüli akciókra is szükség lehet”, hisz “…a parlamenti demokrácia eszközeivel a mai kormányzatot nem lehet megfékezni”. Ezt meglepő módon Kovács László, a szocialisták elnöke is helyeselte, imígyen: “bizony nagyon is szükség lehet rá, hogy a kormányt a politizálás parlamenten kívül alkotmányos eszközeivel próbálják jobb lelátásra bírni”, mert helytállónak tartja azt a következtést, hogy „a kormány nem állítható meg a demokrácia parlamenti eszközeivel azon az úton, amelyen az országot rossz irányba vezeti”. (Idézetek: Révész Sándor: A múlt köde. Népszabadság Könyvek, 2006. 62. oldal, illetve Magyar Hírlap 1998. október 29., november 3.) (Forrás)

Két dolgot javaslok tehát mindenképpen megfontolásra:

  1. A népszavazásra tekintsünk úgy mint egy demokratikus döntéshozatali eszközre, még ha a kérdések populárisak is;
  2. És mindenkit arra buzdítok, bárhogy szavazzon is, hogy menjen el és éljen választójogával.

Címkék: politika hírszerző népszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr67362055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chicano 2008.03.02. 20:42:55

Szép volt Politicus, gratula. Sokunk nevében szólottál.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.02. 20:43:56

"A népszavazás a képviseleti demokráciát is kérdőjelbe teszi. Hiszen azért szavazunk valakire négyévente, hogy a parlamentben, a választókerületben, az önkormányzatban képviselje az érdekeinket. Népszavazásra kiadni kérdéseket, pláne a népképviselet nevében aggályos dolog.” – írja Smalladam."

Sztenderd SZDSZ-es panel. Smalladam hozta a kötelezőt.

Semelyik kis pártnak nem jó a népszavazás, mert ezek csak koalícióban érvényesíthetik az akaratukat, ha pedig netán sikerülne nekik ez, mint most az SZDSZ-nek, akkor a nagyok röhögve arrébtaszajthatják őket egy népszavazással.

Hiába, a többségi elv kemény dolog ... ;-)

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.02. 20:56:31

Szerintem magával a népszavazás intézményével semmi gond nincs. De miért ne valódi, meghatátozó dologokról szavazunk!?
Mondjuk a közbeszerzési törvény megváltoztatásáról, hogy se a kormány, se az önkormányzatok ne tudják hülyére lopni magukat. Vagy arról, hogy a rendszerváltásig visszanenőleg számoljon el mindenki a rá bízott vagyonnal.
Ja, hogy ez egyik oldalnal, meg egyik pártnak sem az érdeke? Na mennyenek az annyukba a vizitdíjas meg tandíjas zavazásukkal.

smalladam 2008.03.02. 21:04:34

"Sztenderd SZDSZ-es panel. Smalladam hozta a kötelezőt" - nem unalmas még ez a szöveg?

Amúgy tetszik az írás politicus! azt hozzátenném, hogy a publicisztikának nem ez a legfontosabb gondolata részemről, hanem amit a lehetséges hatalomátvétel kapcsán írtam.

Amúgy rengeteg olvasó írt levelet, és többen azt javasolták, hogy a véleménynyilvánítás jogán menjünk csak el népszavazni, de érvénytelenül szavazzunk, ez ugyanis kifejezi, hogy érdekel a kérdés, de mégsem fogadjuk el a lehetséges megoldásokat. erről mit gondoltok?

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.02. 21:04:43

Otvospeter, most olvastam az ajánlott oldalt. Megnyugtató, hogy ebben az országban még vannak önnálóan gondolkodó emberek.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.02. 21:04:44

"Pedig a népszavazás a képviseleti demokrácia egyik eszköze."

Pontosabban a részvételi demójé:)) De a mai nyugati demók mindegyike mixeli ezeket.

irrelevant 2008.03.02. 21:06:39

smalladam

"érvénytelenül szavazzunk, ez ugyanis kifejezi, hogy érdekel a kérdés, de mégsem fogadjuk el a lehetséges megoldásokat. erről mit gondoltok?"

Ez az egyetlen racionális megoldás.

irrelevant 2008.03.02. 21:07:29

Kemotox

Igen, láttam, hogy be is írtál :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.02. 21:17:43

elméleti félperc:


Ha jól rémlik, a modern demók a szerződéselméleteken alapulnak, azaz 4 évre az emberek szerződést kötnek a kúrmánnyal, és négyévente újrakötik azt. A legtöbb elmélkedőnél két szerződés vót, tehát ez a másodikra vonatkozik.
Ha azonban a kormányzat nem teljesíti a szerződésben foglaltakat, zsarnokivá válik, a szerződés érvényét veszti (azt a kormányzat bontja föl ez esetben), és újra kell kötni (nem az eredetit!)

Én azért arra, hogy "négy évente vannak választások, ez van" kicsit húzom a számat. Ezt még egy valamirevaló balliberális sem fogadja el, valaki említette a héten Kis Jánost, na ő pl. tuti nem. Az hogy valakit "demokratikusan megválasztottak", még nem igazolás ahhoz, hogy bármit megtehet. Ha engem megválasztanak törvényesen és demokratikusan, és körbejárom az országot gyorstüzelőkkel azzal a céllal, hogy kinyírom az összes ballert, gondolom nem várná meg senki a köv. választásokat:-((

Chicano 2008.03.02. 21:21:39

Racionális lenne abban az esetben ha nem lehetne most borítékolni hogy az érvénytelenül leadott szavazatokat a kormány úgy fogja kommunikálni hogy azok tulajdonképpen nemek. Márpedig a helyzet sajátosságából kifolyólag ez fog történni. Ha evvel tisztában van az aki érvénytelen szavazatot leadja akkor semmi baj, tudja mit csinál. Viszont ha azt hiszi hogy az érvénytelen szavazatával valamiféle erkölcsi fricskát adhat mindkét oldalnak akkor azt hiszem magát csapja be.

irrelevant 2008.03.02. 21:22:35

Chicano: akkor mondj jobbat!

Chicano 2008.03.02. 21:27:27

Mondok: akkor ne menj el. Azt is a maguk oldalára fogják elkönyvelni, csak sokkal jobban fog sántítani a dolog.

Kóstolgasd ezeket:
"Aki nem ment el szavazni az is ránk szavazott"

vagy

"Az érvénytelen szavazatot leadók nyilván elfogadták az érveinket azért nem szavaztak igennel"

smalladam 2008.03.02. 21:29:43

chicano, szerintem bármilxen eredményt mindkét oldal megmagyarázóemberei meg tudnak majd magyarázni, hogy az nekik tulképpen miért is jó. ezt viszont leginkább csak a saját híveik hiszik majd el. szerintem ezért sem olyan fontos, hogy mit mondanak, rád, ha nem mész el.

irrelevant 2008.03.02. 21:30:16

Az nem jobb. Azzal a kormány oldalára állok, most mondta Gyurcsány a tévében, hogy az otthonmaradás egy gyenge NEM.

"Az érvénytelen szavazatot leadók nyilván elfogadták az érveinket azért nem szavaztak igennel"

Ilyet senki nem fog mondani az érvénytelen szavazatok kis száma miatt. Csak nekem lesz nyugodt a lelkiismeretem.

Chicano 2008.03.02. 21:32:48

Péter, én már egyszer írtam ezt neked, és most sem tudok mást írni: lelked rajta.

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.02. 21:39:58

Én előre borítékolom a tizedikei álláspontokat.
Fidesz: Közel kétmillió ember szavazott igennel! A kormány azonnal monnyon le!
Mszp: Hatmilló ember nem szavazott igennel! A csendes többség minket támogat! Orbán monnyon le, és távozzon a közéletből!
Persze egy hét múlva már senki nem fog emlékezni az egészre. Lesznek majd új témák, amin rágódhat a nép.

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.03.02. 21:42:29

"Egyik fajtája tehát a demokráciának a következő: a vezető tisztségek cenzushoz vannak kötve, ez azonban alacsony, s aki ezt megszerzi, az a kormányzásban részt vehet, aki elveszti, az nem vehet részt; egy másik formája a demokráciának, mikor mindenki, akinek polgársága nem vonható kétségbe, részt vesz az államügyek intézésében, de a hatalom a törvényé; megint más formája, az, mikor mindenki, aki polgár, jogosult a vezető tisztségekre, a hatalom azonban itt is a törvényé. Ismét más fajtájú demokrácia az, amely egyébként olyan, mint az előbbiek, de a hatalom birtokosa a nép, nem pedig a törvény. Más szóval ez az, mikor mindenben a népszavazás dönt, nem pedig a törvény. Ezt a helyzetet a demagógok teremtik meg. Egy oly demokratikus államban, mely a törvényen nyugszik, nem támadhat népvezér, mert ott a polgárok legjelesebbjei foglalják el az első helyeket; ahol azonban nem a törvény az uralkodó, ott felbukkannak a népvezérek. Mintegy egyeduralkodóvá válik a köznép, sok egyes emberből tevődve össze, a tömeg nem egyenként, hanem együttesen gyakorolja a hatalmat. [...] Az ilyen gondolkozású nép, mint afféle egyeduralkodó, kizárólagos hatalomra törekszik, mert nem áll a törvény alatt, despotává lesz, s így a hízelgők tesznek szert tekintélyre; olyan is ez a demokrácia, mint a monarchikus formák közt a türannisz. Ezért az erkölcse is ilyen: mindkettő zsarnokoskodik a jobbak felett; a népszavazás itt ugyanaz, mint amott a parancs, a népvezér és a hízelgő udvaronc is megfelel egymásnak. A legnagyobb hatalmuk ezeknek van, a hízelgő udvaroncnak a türannosz, a népvezérnek az ilyen néptömeg felett. Ők az okai annak, hogy mindenben a népszavazás az uralkodó és nem a törvény, mert mindent a nép elé terjesztenek, hatalmuk onnan ered, hogy a nép maga dönt mindenben, a nép véleményének pedig ők az irányítói, mivel a tömeg bízik bennük. Még akik a vezető tisztviselőket fogják perbe, azok is hangoztatják, hogy a nép dönt, ez meg szíves-örömest fogadja a hozzá való fellebbezést, s így minden vezető tisztség tekintélye elvész. Nagyon igaza lehet annak, aki az ilyenfajta demokráciát ócsárolja s nem is tartja igazi alkotmánynak: nem is alkotmány az, amelyben nem a törvény az úr. A törvénynek mindenen uralkodnia kell, az egyes esetekben aztán a vezetők döntenek: az én véleményem szerint ez az alkotmányos kormányzás. E szerint bár a demokrácia a lehetséges alkotmányok egyike, világos, hogy az, ahol mindent népszavazással döntenek el, tulajdonképpen nem is demokrácia, mert a népszavazás sohasem lehet általános érvényű."

mek.oszk.hu/04900/04966/04966.htm

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.03.02. 21:44:16

"Aki nem ment el szavazni az is ránk szavazott"
Hogy merülhet fel valakiben, hogy nem ezzel fognak érvelni????
Dec. 5. után is ezt mondták Gyurcsányék, pedig mind a két kérdésben többen szavaztak igennel, sőt a kórházasnál 65-35 arányban, azaz bucira verték a nemet.
www.valasztas.hu/nepszav04/hu/08/8_0.html

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.02. 21:59:24

utálom már ezt szajkózni, de nem a fidesz döntött úgy, hogy ezekre a kérdésekre kell választ adni. volt itt 18 hó huzavona OVBvel, ABvel, nyugdíjas fejszámolóművésszel, Nyakóval, Kókával, Szíjártóval.
Meg volt még 4 másik kérdés is. 2006 októberében, egyfajta nyugitabiként az utcai hőzöngés ellen.
nem hiszem, hogy kell magyarázni, miért nem tudták lecserélni a "demagóg, súlytalan" kérdéseket jobbakra. Meg azt se, hogy miért nem léptek vissza a népszavazástól. Meg az se kérdéses, kinek hajtotta a malmára a vizet a 18 hónap.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.03.02. 22:00:11

Postot akartam írni a népsavazás (copyright by Gabrilo) kapcsán, de jó lesz ez így is.

A kérdések hülyeségek? Részben nyilván azok (én a fideszes aláírásgyűjtőt, szegényt, úgy hajtottam el, hogy füstölt utána a lift).

A vizitdíj és a kórházi napidíj részben nem érint, (bár van valamiféle erős szorítás a mellkasomban reggelente, illetve ha sokat kell egyhelyben állnom a Postán) részben meg elfogadható szabályozónak tartom őket (összhangban a Reakció kormányprogramjával). A tandíjat érzelmileg aljasságnak tartom (sok oka van ennek, nem sorolom fel mind: nincs jogalapom tandíjat kérni, amikor én ingyért jártam, ugyanakkor láttam, hogy 1996-97-ben milyen mértékben dugaszolja el az akkori tandíjkísérlet és az ezzel párhuzamos ösztöndíjmegvonás a szociális mobilitás, khm, hajszálcsöveit. Másrészt mindennapi tapasztalatom, hogy a fizetős iskolákban a diákok nem tudást akarnak, hanem diplomát, és jobban szeretik, ha nem cseszegetik őket számonkéréssel.), ugyanakkor tudván tudom, hogy nemcsak az oktatás, hanem az egészségügy is: bizony üzlet.

Amiért hosszas családi ordibálások és baráti viták után úgy döntöttem, hogy veszek egy nagy levegőt és elmegyek szavazni, az alapvetően két dolog.

1. egy országban, ahol a legmagasabb adókulcs 42%, az elvonás mértéke egy átlagfizetésből 51,5% (a közgazdik majd leugatnak), ott baxi nincs "ingyenebéd", meg "lógás", meg ki tudja még milyen, magyar liberális testvéreink által kedvvel szajkózott kifejezés. Ott az állam aszongya, hogy a magas redisztribúciós ráta mellett én, kisfiam: nevellek, gyógyítalak, és még a párnát is megigazítom a fejed alatt. Most hirtelen aszondani, hogy fizess ugyanilyen kurva sokat, de a nevelésért/gyógyításért/párnáért fizess még pluszban, az nem járja. A zöldségesnél is visszamegyek, ha punnyadt a barack: a főnök nem teljesítette a szerződést (ezen lovagolni most tilos, MINDEN hasonlat sántít). Ha 20%-os adókulcs lenne ma Magyarországon, jövő vasárnap otthon maradnék és Frittmann rozét szopogatnék a kanapén. Akkor rendben, ennyi az adó, magamról meg gondoskodom. (Zárójel: most is gondsokodom, valszeg egyike vagyok annak a hraminc magyarnak, akinek nem a munkáltatója fizeti az önkéntes kiegészítő nyugdíjbiztosítását, hanem enmaga). Lehet persze azt mondani, hogy na most ezt a kicsit várjuk ki, aztán a kormány majd leviszi az adókat 20%-ra, ezt nekik sajnos (miért is?) már nem hiszem el.

2. A népszavazás demokratikus. Kevés demokratikusabb intézményt lehetne mondani: hülyeségek a kérdések, hát Istenem. Menyhárt Jenő szép kifejezésével élve, március 9-én küldeni fogok "egy jelet lentről felfelé", hogy nagyon nem tetszik, amit csinálnak, a szilvásygyörgyökkel ékesített, lampertmónikákkal bevont, veresjanival futtatott kókadzsonnistúl, ahogy vannak. Nem borogatok kukákat, nem ordítozok lila fejjel, hogy "Gyurcsány takaroggy!", nem lengetek árpádsávost, sőt megkockáztatom, az sem izgat, hogy Gyurcsány megy vagy marad (bár jobb lenne, ha menne. Esetleg enyhülne a mellkasi szorításom.)
Elmondom a véleményem.
Hogy egy másik élő klasszikust, az utolérhetetlen Mester "Intellektuálisanleépültem" Ákost idézzem: ennyi.

És nem több.

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.02. 22:04:26

Ez a fajta gondolkodás visz minket a sírba.
"Ha ezt teszem, akkor Orbán vagy Gyurcsány erre vagy arra fog hivatkozni..."
Ki a francot érdekli, hogy mire fognak hivatkozni? Egyéniségek vagyunk, vagy egy-kaptafára gyártott robotok? Másszunk már ki a lövészárkokból, és rúgjuk picsán a hülye parancsnokainkat. Valakinek egyszer el kell kezdeni.
Had lássák már, hogy lesújtó a véleményünk mindannyiukról! Az emberek döntő tőbbsége csak azért választja az egyik pártot, mert a másikat jobban utálja. Persze, hogy így tönkre megy az egész Ország.

Citrom ;) 2008.03.02. 22:29:32

Egyikőtök már megszólt, sokallja a megismételt hivatkozásomat, de szikráját sem látni az ismeretének.

Pedig…
Béndek Péter –tegnap leadott- 20 perces monológjában eddig a legjobban, a legkorrektebben analizálta és foglalta össze a helyzetet, mint itt ti, a több hónapja tartó jobbra, balra, keresztbe hivatkozó, linkhegyeket fölvonultató szőrszálhasogatásaitokkal.

Vagy nem tudjátok, és ezért nem beszéltek róla, vagy tudjátok és zavar, ezért nem beszéltek róla. Már csak azért, mert ezt az összehordott bődületes baromsághegyetek, már a napot takarja.

Ergo, tény, ennyi arrogáns álintellektust felvonulni, nem mindenhol lát az ember.
Fölébe kerekedni a másiknak, leszólni, itt társalgási nívó. Megvoltam nélkületek egy darabig, lehet várok még egy kicsit.
Ha most ti vagytok a jóakarók, akkor –egy darabig- ellenségekre vágyok!

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.02. 22:35:44

Citrom ;)

"Vagy nem tudjátok, és ezért nem beszéltek róla, vagy tudjátok és zavar, ezért nem beszéltek róla. Már csak azért, mert ezt az összehordott bődületes baromsághegyetek, már a napot takarja.

Ergo, tény, ennyi arrogáns álintellektust felvonulni, nem mindenhol lát az ember.
Fölébe kerekedni a másiknak, leszólni, itt társalgási nívó."

Ha az idézetednek tudata lenne, éppen most szabná szét magát kicsi betűkupacokra.

irrelevant 2008.03.02. 22:36:27

Citrom: meghallgattam. Ehhez nincs mit hozzátenni, zseniális. Köszi a linket.

Citrom ;) 2008.03.02. 22:47:13

Ha nem lennél bazalt, akkor ismernéd az IQ, EQ összefüggéseit, és nem reflexből igazolod állításomat.

OtvosPeter
Szívesen, bár nem tudom mennyire zseniális, úgy gondolom csak a jövő igazolhatja. Mindenesetre mentes attól a vakítástól, ami itt is folyik.

CrL 2008.03.02. 22:56:58

Citrom, ha igazi intellektusra és szemfelnyitásra vágysz, vár a Mester blogja és a kommentelők. ;]

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.02. 23:00:34

Citrom ;)

Nem érzed kicsit ironikusan ellentmondónak a saját idézeted stílusát a tartalommal?

Mert hülyeség az van itt bőven, csak ugye a második bekezdésed éppen az elsőt veri képen úgy doronggal, reflexből, hamár.

Citrom ;) 2008.03.02. 23:21:17

Nem ismerem az ajánlott blogot, és nem is nagyon szeretem mindenfelé csodásítani magam. Eltévedtem egyre, -és mint néhányan még- onnan ide is. Elég.
Annyira talán még nincs zilált a valós életem, hogy sok időt feláldozva pótcselekvést -kvázi függőséget- keressek.
Ódzkodom a hiperkorrekt, képzettségében öntelt betegektől. A kór közéletünkön is látszik. Agresszíven fertőz és terjed. A tünetek is agresszívek, kommunikációban és tettekben. Súlyosan befolyásolja a látást és az ítélő képességet. Az antiszociális hajlam már-már kezelhetetlen.

Na ezek olyan a homályos észrevételek, amit már szintén kifogásoltak, adatolnom kellett volna. (?)
Ha valaki ennyire sem humanoid, azt már nem győzködni kell, hanem kezelni.

Citrom ;) 2008.03.02. 23:27:33

Tufa
Ne erőltesd! Az IQ, EQ kapcsolat még mindig nem zavar és ott is ironizálnál, ahol annak semmi alapja.
Egyetlen kötőszó (ezt) maradt ott, ahol nem kellett volna. A többit szoros logikai kötésben írtam. Mivel ez még nem filozófia, a dolgok logikája a mérvadó, a többit talán beszéld meg Arisztotelésszel.

Citrom ;) 2008.03.02. 23:38:31

Mellesleg ilyenekről szóltam.
Kritizáltam, megsértődik. Ettől a ponttól a kritika tartalma lényegtelen, azt kezdi feszegetni, hogy fikás az orrom. Mert ez olyan intellektuális, avagy rá-rá a tetejébe. Lenyomni, mint a bélyeget.
Előbb győződjetek meg róla, hogy észrevételem nem helytálló.
Ha csak az eddigiek alapján következtetek, ilyen nem lesz. Ellenben lesz önigazolás leszólásban, és az eddig is mutatott algoritmus.

CrL 2008.03.02. 23:48:29

Citrom, rakj fel vmi jó zenét túl komolyan veszed a dolgokat ;]

a Mester blogja: w.blog.hu/ most épp ő is beszállt a kampányba az antikampánnyal, ez a trendi ma. A Mester amúgy az aki régen nagyon jól irt, de ma az állam pénzéből hirdeti a reformokat illetve a kapitalista igét ;]

Citrom ;) 2008.03.03. 00:01:58

Látott agyi kapacitásotokat elismerve, engem valamivel jobban érdekelt volna Béndek által mondottak analizálása. A véleményetek.
Látni akartam az eddig mutatkozott pártszimpátia meddig tartható.
Ugyanezt elkövettem a Blogtéren is. Érdekel a két szimpatizáns oldal formálódása, merevségük mibenléte, jellegzetességei.
Veletek kapcsolatban a várható/kalkulálható jövőm. Eddig nem fest jól. A zene nagyon felszínes lazításhoz elég. :)

tewton 2008.03.03. 00:02:01

Citrom,
most már tényleg végighallgatom azt az adást. Ha már ennyire fontosnak találjátok. Bár fura, hogy a másik témánál annyira rácsodálkoztál. Nem szoktad a Kossuthot hallgatni, vagy idáig azt mondták neked, hogy az valójában Viktor Rádió?
-- az IQ, EQ összefüggéseit megvilágíthatnád. Vannak itt más bazalt emberek is. De mi alig látjuk egymást a vakítástól.
--"Fölébe kerekedni a másiknak, leszólni, itt társalgási nívó." Hát látod, elég jól hozod ezt a nívót. Leszállsz a mi kis "baromsághegyünkre," hirdeted a homályos igét, utalgatsz, de nem mondod meg, mire. Ennyi kevés azért a prófétasághoz. Mi a csuda az a "kór," ami "agresszíven fertőz és terjed"? aminek a tünetei "agresszívek, kommunikációban és tettekben?" Ja, hogy találjuk ki. Na ne. Nem vagyunk méltók rád, ez van.
-- az, hogy milyen ívben nézel le itt mindenkit a sértett önérzet magasából, külön vicc.

Korrektebb lenne, ha azt mondanád, a MSZP-nek vagy a SZDSZ-nek szurkolok, hülyék vagytok itt mind, de szorgos népünk győzni fog.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.03.03. 00:05:27

Oli bácsi!

Igazad van, de nem azért, amiért írod.
Mer télleg szarba' van az ország. Miért csökkentenék az adókat, ha az ország adóssága irdatlan magas?
A baj az, hogy szórják-lopják a közpénzt.
Meg bevezetnek ész nélkül mindenféle pénzbehajtási módszert, amit elneveznek reformnak.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.03. 00:15:58

Citrom ;)

Benyitsz egy kocsmába, teli törzsvendéggel. Jól elküldöd mindegyiküket a picsába, közlöd: büdös ostoba bunkónak tartod őket, amiért folyamatosan egymást büdös bunkózzák le.

Citrom ;) 2008.03.03. 00:19:42

tewton
Nem korrekt! Ne engem analizálj! Ahhoz, hogy így meg merjek szólalni némi baszogatást már lenyeltem. Most sem zavar a ténye, pedig olvashattad.
A kései időre és korábbi búcsúzkodásomra való tekintettel csak szólás szinten:
Ahol az IQ közhasznához elégtelen az EQ, ott az IQ súlyosbító körülmény.
Aztán folytatod az előre megjósolt módon.
Vettem a fáradtságot és az alázatot, újra tanultalak benneteket. Nyeltem a szurkálásotokat, kényszeredetten csodálkoztam elherdált időtökön, precízen kidolgozott tévútjaitokon.
Meguntam. Elég.

Előbbiek része az is, hogy képtelenek vagytok kasztokon kívül gondolkozni. El sem tudjátok képzelni, hogy nekem nem szükséges kötődnöm senkihez. Teljesen érthetetlenül egyszerűen megkérdőjelezitek autonómiámat. Nonszensz.
...úgy amblokk amit utóbb előadtál.

Citrom ;) 2008.03.03. 00:24:06

Bazalt
Ragozhatod!
A felemlített erkölcs szerint létezne vendégjog is. Úgyis, mint befogadó magyaroknál. :)
A renomét nem én csesztem el, és most nem is én súlyosbítom.

Citrom ;) 2008.03.03. 00:25:24

Na pá!
Holnap (az-az ma) meló.
További jó rögeszmecserét.

Negyven Rabló 2008.03.03. 00:31:43

szégyellje magát mindenki! Citrom bácsi nem sajnálja az idejét, hogy felvilágosítson, ti meg csak rendetlenkedtek. bazalttufa, tewton, ti a sarokba, a többieknek 2 hét szobafogság!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.03. 00:44:30

Hát, meghallgattam Citrom kedves műsorát. A szokásos ballib mantra: rossz a kormány, de hüjje és antidemokratikus OVi és az egész népszavazás, ezért ne szavazz vagy nemmel szavazz!

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.03. 01:02:36

Citrom ;)

Van vendégjog, van befogadó alapállás. Ha nem lenne, itt mindenki elküldött volna téged a búsba. Ehelyett mindössze ironikusan felhívtam figyelmed a stílusod visszásságára.

Ennyit megengedek magamnak bárkivel szemben, aki így rúgja be az ajtót.

Egy jószándékú tanács: a sértettség senkinek, még legnagyobb elméknek sem hoz sikert.

További hasznos és értelmes kommenteket kívánok neked itt is.

Negyven Rabló 2008.03.03. 01:03:10

jaja, tölgy, kicsit álságos ez a "húdepártokfelettivagyok" attitűd, főleg úgy, hogy elég sokat hallottam én már ezt az előző ciklusban is kiábrándult balos ismerőseimtől, akik aztán 2006-ban mégis úgy behúzták az X-et a szocik mellé, hogy kilyukadt a papír. "váltsukleazelitet" dettó ez a kategória.

tewton 2008.03.03. 01:38:03

Citrom,
nem akarok különösebben személyeskedni, mert nem ismerlek. Amit írsz, abból a következő benyomásom alakult ki, amit azért írok ide, mert szorosan összefügg az itteni aktivitásokkal. Azt kell gondolnom, hogy

1. nem szoktál ilyen helyekre se írogatni, és talán más fórumokra se, és neked szokatlan ez a demokratikus kommunikációs forma
2.1. valami komoly döntéshozó-megmondóemberi funkciód lehet, akinek olyan alárendeltjei vannak, akik nem pofázhatnak vissza.
2.2. vagy már annyira idős és merev vagy, hogy a kritikából csak a tiszteletlenséget és a sértést veszed észre, az értelmét nem, és a leginkább a saját véleményed tiszteled. Nem vagy egyedüli példány ezzel se. "Vettem a fáradtságot és az alázatot" -- az alázatos ember SOSE emlegeti fel az alázatát. Az vagy látszik, vagy nem. Esetedben negativ a válasz. Sok a gőg.
2.3. Itt a képzettség nem kérdés. Nem a papír számít, és nem is a tanultság miatt irogatunk ide, az intellektuális meg nem szitokszó.

3. Esetleg soha nem kaptál kritikát, nem kellett elgondolkodnod az emberi viselkedés és a hatékony kommunikáció mibenlétén. Vagy ha igen, akkor se volt tétje.
4. új neked a magyar média karaktere is, ld. Kossuth-műsor. Igen, vannak kormányt kritizáló hangok, meg ellenzéket kritizálók is, még a közrádióban is. Nem népköztársaság, hanem köztársaság.
4. új neked a magyar politikai élet számos szegmense. Esetleg a tagoltsága is. Tájékozódj. Ha annyira újszerűnek és okosnak tűnik, amit a rádióban hallottál, akkor ismerkedj meg a MSZP és a SZDSZ, illetve a "szocialista" és a "liberális" gondolatvilággal. Esetleg felismered a saját véleményedet náluk. Jó eséllyel.
5. ha minket _en bloc_ feltünően és sablonosan hülyének látsz (és nem olyan okosnak, mint magadat), annak az lehet az oka, hogy konzervativ-jobboldali emberek vagyunk, azért is REAKCIÓ a blog neve. Ez egy másfajta gondolkodás, mint a szoc-lib.
6. azokat az érveket és gondolatokat, amiket a a műsorban hallasz, ezer formában halljuk, olvassuk, magánvéleményként, politikai kommunikációként, kormánypropagandaként(újságok, ballib. média, index.hu, Tóta W, stb), többé-kevésbé intelligens formában. Nem igazán értünk vele egyet és vitatjuk.

Olyan mesefigurára hasonlítasz, aki a szocializmusban hívő kommunistaként disszidált volna a még nálunk is kommunistább, óperenciás tengeren túli Kubába, húsz éven át semmit nem hallott a magyar politikáról (se), aztán most visszajött és rácsodálkozik az eseményekre.

Vagy mintha azt a pompás haszonnövényt, a burgonyát akarnád megmutatni az amerikai indiánoknak, hogy nekik is legyen. Meg azt a másikat, a paradicsomot. Meg az epret.

CrL 2008.03.03. 04:49:11

citrom, meghallgattam ezt a felolvasást a rádióban - van mp3 stream is. na ne! egy filozófus aki szokásos mesterkélt akadémiai nyelvet az utcaival keverve megállapitja hogy a mai magyar politika totál hülyére veszi a választót, egyenes kikéri magának és a végkicsengés hogy milyen jó lenne ha itt is valódi kapitalimus lenne már, mert akkor az egyénnek lenne autonomiája haha. nem mondta még neki senki neki hogy a kapitalizmus és leginkább a fogytársadalom veszi az egyént totál idiótára - miközben direkte teljesen eltávolit a politikától?

ja és egy filozófus semmiképp ne menjen politikai stratégának, adott helyzeteket távolról elemezni nem ugyanaz mint megoldani azokat. citrom azért remélem nem sértődsz meg ;]

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.03.03. 09:15:34

Béndeket régente olvastam, most már csak idegesít. TGM-epigon, abból is a rosszabbik fajta, mert TGM legalább frappáns. Miután Sárguló Topiktársunk már az alkarjára is feltetováltatta, meghallgattam. Az 5:15-nél hallható elfojott böfögés még nem zavart, amikor a t. szerző arról beszélt, hogy a "Kárpátok lapályáBAN" (ezért jobb TGM, mert ismeri a magyar nyelvet) csak somolyogtam, de amikor előszadte azt, hogy a "bernhardi értelemben", akkor hangosan röhögtem: ez rádióműsor. Pedig a jegyzetek tudtommal ki vannak tiltva.

Aki a citromi világképben meg akar mártózni: limonade.blogter.hu (Reméljük, a mester többet már nem köszön el, és ma csak ötször mondja azt, hogy elég)

Tewton: analízised zseniális. Én nem tudtam volna így összeszedni.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.03.03. 09:54:01

Kérem szépen, a helyzet egészen egyszerű. Mivel a népszavazás valóban demagógián alapul (bár a kormányoldali demagógia egy fikarcnyival sem jobb), alakilag még helyes is lehetne a fanyalgók álláspontja.

Ám mégsem az. Ki ma a legveszélyesebb az országra? Nehezen cáfolható, hogy a saját ígéreteinek ellenkezőjét cselekvő kormány, amely ráadásul olyan dolgokat tenne egyértelmű lakossági ellenzés dacára, amelyek visszafordíthatatlanok: privatizálná az egészségbiztosítást.

Most tehát egyszerűen a Rákosi-Kádár-féle klisék térnek vissza, a szavazás tárgyától függetlenül. Rákosi még azt mondta: aki nincs velünk, az ellenünk van. Kádár meg azt, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van.

A szavazási helyzet, ha "mi"-nek a kormányellenes erőket tekintem (én nehezen tudnék mással azonosulni) a jogszabály miatt egyszerű: most aki nincs velünk, az bizony ellenünk lesz, hiszen meghatározott mennyiségű igen kell az érvényes-eredményes szavazáshoz. Aki bármely fentebbstíl okán fanyalog, érvénytelenül szavaz, nem megy el, netán nemet ikszel: az arra szavaz, hogy maradjon, erősödjön a székében Gyurcsány és tegye, amit akar, méghozzá még szemtelenebbül és nagyobbra nyitott pofával. Továbbá arra is szavaz (ahogy smalladam, az SZDSZ régi barátja), hogy egy egyszázalékos elismertségig csúszott, de nagyon agresszív törpepárt eladhassa a magyar egészségbiztosítást. Gondolom, megint csak a haveroknak, ahogy eddig nagyjából mindent...

Kockáztatom a floodolás vádját, és ide is elhelyezem saját, artikuláltabb véleményemet:

molnargoreny.blog.hu/2008/03/03/nepszavazas_2026

Ez a kérdés, válasszatok!

tevevanegypupu 2008.03.03. 09:54:17

Latom citrom:)kifacsarta magat..Aranyos kulonben, biztos nagyon fiatalka meg inkabb tobb EQ-val mint IQ-val.Raadasul elhiteti magaval hogy fuggetlen es nem tartozik sehova. Csak nehogy tul brutalis legyen az ebredes..:)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2008.03.03. 10:44:55

Citrom ;) 2008.03.02. 22:29:32

Szia Savanya kolléga! Most azt hiszem, nem értem, amit mondani akartál...

Kifejtenéd bővebben!? Esetleg az én írásom vonultat fel arrogáns álintellektust?

levee 2008.03.03. 13:00:09

A kormánypártok szerint megtörténtek a választások, lehet hallgatni még két évig, amíg lesz újabb. Arról a tényről hajlamosak megfeledkezni, hogy egy tiltakozó ország torkán nem lehet lenyomni bármit, képviseleti demokrácia rendszer ide, vagy oda.

Néhány héttel ezelőtt olvastam a Nemzetben, hogy egy borsodi SZDSZ elnök (ugyanaz, aki kiállt Kóka ellen) saját körzetében lakókat az igenekre buzdítja: bezárták iskolájukat, leállt a vasútjuk, és a kórházukat is átszervezték, mondhatni nem nagyon van már olyanjuk sem. Budapest meg egy bűnös város, ilyen egyszerű.

(A szerkesztőnek annyi megjegyzés, hogy alternatívák nincsenek, csak alternatíva van, hiszen a szó eleve két eset közüli választást jelent latinul.)

kispufi 2008.03.03. 13:58:33

levee, szerintem Mali Zoltánra gondolsz inkáb, Drávapiski polgármesterére, aki beléptette majd' a teljes (és "természetesen" majd egészében romák lakta) falu népét a szadeszba, meggyőzve őket, hogy a Kókajanival nekik aztán nagyon jó lesz. És valéóbn, a szadesz fókuszában azóta is az Ormánság áll... Na tehát, most ez a Mali már más véleményen van, az elnökbűválasztási machinációk miatt feljelentést is tett, és az igen-ek melett kampányol. Miért nem érzem róla se mégis, hogy az én emberem lenne, fene tudja...

levee 2008.03.03. 14:10:07

kispufi, igen, a Mali név rémlett, pontosan nem tudtam a keresztnevét, mindenesetre... nekem sem lesz ettől szimpatikusabb az SZSDSZ. Nyílván ettől még érdekesség, hogy ilyen is van... bár kétséges az igazságtartalma azért.

Az én kedvencem amúgy az SZDSZ honlapján a videók szekció. Kóka, Horváth, Magyar okoskodnak videókban egy kanapén ülve bluebox háttérrel, érdemes megnézni.

Google 2008.03.03. 19:18:48

Az olcsó politizálásról, arról, hogy a Fidesz, az elnök 300 forintos politikát folytat:

1. a választások előtt letagadták ezirányú hajlamukat, -nem lesz receptfelírási díj-hazudták,

2. ők találták ki a 300 Ft-os vizitdíjat, bár ne tették volna, de majd mi teszünk róla, hogy ne legyen,

3. sok kicsi sokra megy, ötven, néha hatvan milliárdról beszélnek, ennyit venne el a Fidesz, úgymond, az orvosoktól, így lesz a 300-ból 50 milliárd.

Ne hazudjanak a képünkbe, ezért háromszor is IGEN-t mondunk a három kérdésre, mely kérdések igenis fontos kérdések, nagyon fontos kérdések, mondjon BÁRKI BÁRMIT. Nehogy már megmondó emberek döntsék el azt is, fontos kérdések-e ezek vagy sem!
Itt nem két csapat küzd egymással, nem focimeccset, nem valóvilágshow-t nézünk, hanem a tulajdon életünkről, méltóságunkról döntünk. Arról, hogy nem írjuk alá, hogy arrogáns elvtársék csúfot űzzenek az ellenzékből, belőlünk!Ha kevesen is leszünk, akkor is a tudat, hogy ellenálltunk, megpróbálunk ellenállni, hát...jóleső.
Akik pedig otthon maradnak, gombát szednek, nemmel szavaznak tudják csak, hogy tudjuk: Gyurcsányt erősítik! Mondjuk, ráfér!

Citrom ;) 2008.03.07. 21:02:09

Adj isten mindenkinek!
Végre ráérek kicsit körülnézni.

Látom a Fideszes törzsközönség egyként lázad.
Pont mint kalkuláltam. :)

Sőt!
Önkritika nuku, a meglátásoknak cáfolata nincs, helyette lőn fikázás. :DD

Politicus
Nem téged illettelek keresetlen szavakkal. A bejegyzéseddel semmi bajom.

A többi a napnál is világosabb, bár egyeseknek érdeke úgy szól legyen inkább homály. :)

Aki engem akar analizálni, az ne vágyait írja le, mint most is. Tiszteljen már meg annyival, hogy legalább annyi időt fordítson rám, mint én rátok.
Mégha láthatóan rosszmájúan is. :)


Szóval Béndek éppen csak nem zsidó, de rettenetesen liberális. SZDSZ gyanús. :)
"Szépen" leegyszerűsített megoldás. A zavaró momentumokkal sem kell foglalkozni.
Vagy mégis? Avagy milyen értékelést kaphat a mikrofonláz. Persze mondott két olyan blődséget, ami az egész embert értéktelen, megbízhatatlan, inkorrekt figurává minősíti, kivált a mondanivalója
...és ez csöppet sem elfogult. :DD


Még mindig vallom.
Gyurcsány és bandája rászolgált a keresztre feszítésre, de mi nem, a saját pénzünkön való, kvázi önmeggyőzésre. Orbán törvényekkel a hiányt és e plusz bevételek helyét/igényét befoltozni nem tudja. Hiába tudjuk, hogy évi kb. 300 milliárdot lopnak el a kasszából, illetve az OEP miért ad 900.000 Ft-ot 250.000 beszerzett inzulinpumpáért.
...és?
Ennek tradíciója van!
Vagy már elfelejtettük volna mi is történt '98-2002-között?
Ennyire álszentek lennénk?
Valójában mi várható érdemben a szavazástól, vagy annak kapcsán?
Önbecsülés, demokrácia, rendszerváltás, balhé?
Mi az elvárás?
Gyurcsány monnyon le?
Megváltozik a háttérhatalom működése?
Azé a háttéré, ami immár Orbánnál is kilincsel?
Látok én fentebb leírva lózungokat, de azt épeszű ember nem veheti komolyra. Az ilyen "szellemi táplálékot" a másikoldalról reflexből ledemagógozzátok. Akkor ez mitől más?

Szerintem azért mert ezt, a magatokénak érzitek. Azonosultok vele. Az meg eszetekbe sem jut, hogy két teleszart zokni vezetésével megy a hülyítés.
Kivált közülük az, melyik úgy viselkedik, mint akinek elvették a kedvenc játékát, pedig az, az övé. ...és ti együtt éreztek vele. Mióta megy ez így nála? Mióta ismert a politikai palettán.
Néhány felcsúti mindjárt engem is seggbe rúgna, mint anno őt foci közben a szemtelen pofájáért.

Ez lenne a demokrácia hangneme.
Nem fiúk, ennek ehhez semmi köze. Ez csak oka fogyott nagyképűség.
A demokráciát még tanulni kell. Ami ma van, (és ami eddig is volt) az plurális szabadosság, és puha diktatúra. Ami nektek tetszik, csak nem mindegy ki adja elő.

Ja? ...hogy a minőség változatlan marad/maradt? Mindegy, lényeg a győzelem. A cél szentesíti az eszközt, így lehettek nyugodtan olyan elvtelenek, vak és vakító hívek is. ...mint már írtam, s mint azt már bizonyítottátok.


Egy éve azért ennél még jobb véleménnyel voltam rólatok, sőt még 1,5 hónapja is. Ráadásul ezt le is írtam a blogtéren. Kár volt?

irrelevant 2008.03.07. 21:10:02

Kemény. De minden szava szentigaz.

tewton 2008.03.07. 21:30:57

hát, arrogáns álintellektusként örülök, hogy mára ennyi az ítélet.

Az a baj, hogy itt már a rendszerváltással elkezdődött a megosztás. A demokráciát tanulni kell. A Ferivel meg semmi baj sincs. Illetve vele is csak annyi, mint az összes rohadék politikussal. Ez a népszavazás is csak arra jó, hogy a diktatúrát erősítse. Mer a focista a hatalmat akarja. A Feri meg nem is akarja a hatalmat, sose akarta. Ő csak a jót akarja nekünk. De a kocsog focista nem engedi. Amiota a politikai szimpadon van, ez a törpe zsebdiktator mindig csak hülyítette a népet. Ott keztde, az újratemetésen. Azóta hazudik. Bezzeg a gyurcsány már akkor is egy sikeres üzletembwer volt, egy valaki.
Szerintem ti direkt ragszkodtok a sikertelen hülye viktorotokhoz.
És ne gyertek azzal se hogy 4 évig kormányzott, mert elötte az Antall, azelött meg a Horty volt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.07. 21:42:00

"Citrom", csak azt nem tudom, ki az a "ti", akihez beszélsz. Annyira homogén közegnek tűnik?

Citrom ;) 2008.03.07. 21:49:51

tewton
Kérlek, gyere ki a saját álarcod mögül.
A magatok "értékeit" semmilyen módon ne akard a nyakamba varrni. Az nem én, az te/ti vagy/vagytok.
Megtettem én is, hitetlenkedtek is rajta. :)

Loxon
Homogén?
...csak akkor, ha nem olvasod az előzményeket.
Ott nickre menően kéretlenül besoroltak.

Citrom ;) 2008.03.07. 22:04:18

Jó-jó!
Loxon nick nem volt közötte. :)

tewton 2008.03.07. 22:34:34

Citrom,
itt rengeteg különböző ember gondolkodik, össze-vissza. Jössz valahonnan, és egyben lehülyézel mindenkit, nehezen minősíthető stílusban. Amikor ezt közlik veled, akkor megbántódsz. A bunkóságot általában homogén módon érzik bunkóságnak. És ezen rágódsz. De nem zavartatod magad amúgy. Így jártál, ezt érdemelted. Tanulj illemet.

"Látom a Fideszes törzsközönség egyként lázad.
Pont mint kalkuláltam. :)"

Hát gratulálok, hogy ilyen okos voltál, és ezt velünk is megosztod. Mi ilyen homogének vagyunk, tudod. Beazonosítható törzsközönség. voila.

Amit itt mondasz, az nekem olyan, mintha egy lelkes SZDSZ-es tag akarná téríteni a tömeget egy aluljáróban. Ugyanazok a sérelmek, ugyanazok a témák. Amik az unalomig ismertek. Fel tudnánk őket mondani, mszp-s, fideszes és szadeszos verzióban. 6 évvel ezelőtti dolgokat hozol fel MA? A sikeres koalíció uralkodása alatt? az új magyarországban?

Ezt írod: "Látok én fentebb leírva lózungokat, de azt épeszű ember nem veheti komolyra." Nem jutott még eszedbe, hogy te magad is lózungokat mondasz netán?

Tudod, Citrom, nekem is vannak érzés-szerű godolataim meg sérelmeim a magyar belpolitikával kapcsolatban. Még nagy sérelmeim is, jahahaj de mennyi. Rákezdhetnék ugyanúgy, ahogy itt te is csinálod. De amíg nem tudok többet mondani a kis közismert közhelyeimnél, meg nem tudok adatokat meg tényeket hozni, meg nem tudok konkrétan VALAMIRŐL beszélni (azon kívül, hogy rohadék Fletó, szemét Lendvai stb) addig mégsem megyek el az Amőbára kioktatni a baloldaliakat a diktatúraépítés miatt. Mégha igazam is van.

Citrom ;) 2008.03.08. 11:58:48

tewton
Látom sajátos igyekezetedet, a kép mégsem akar összeállni.
Egye fene, próbáljuk meg helyükre tenni a dolgokat!

Hozzávetőleg 2 éve kezdtem érdeklődni mások NET-en megfogalmazott világképéről, helyzetértékeléséről, véleményéről, illetve ezek ütköztetéséről. Blog. Meglepve tapasztaltam milyen sok enyémtől eltérő, azzal mégis azonosulható elképzelések léteznek, a létünket befolyásoló tényezőkről. 2005-ben lelkes olvasóként viszonyultam a blogokhoz. A legszínesebb vélemény kavalkádot, egyéniségeket a Blogtéren találtam. Kezdeti érdeklődésemtől számítottan kb. félév múltán kezdem kommentelni.
Időközben néhány helyen utalásokat olvastam az UFI-ról. Ettől kezdve benneteket is olvastalak, ha időm engedte. Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez egy tömörülés, ahol olyan jobboldali nézetűek cserélnek véleményt. Tetszett amit láttam, mert objektívebbnek, és korrektebbnek tartottam, mint a Blogtéren megtelepedett bloggereket. Az akkori írásokra és kommentekre még az volt a jellemző, hogy sajátos jobboldalinak nevezhető önzés mentén, vizsgálta és elemezte a pártok és a kormány tevékenységét. Szemrebbenés nélkül kimondta a nagyérdemű, pártra való tekintet nélkül, a közélet és annak értékelésének visszásságait. Ez olyan részletességgel és rámenősen, hogy azt kifejezetten csodáltam.
A valósághoz hozzá tartozik, akkor is akadtak, akik mintegy pártérdekeket kiszolgálva mondták a magukét, de a többség helyre tette a kilengőket.
Itt jöttem a képbe. Lassan elkezdtem véleményezni az itt látottakat, és ütköztetni meglátásaimat a tiétekkel. Ekkor még Komor nick alatt. Természetesen akkor is előfordult összezörrenés a Fidesz táborral, de nem tűntek meghatározónak, így maradtam.
Közben a való világban is történtek körülöttem változások, már nem kellett a blog nevű pótcselekvés. Eltűntem. Újabb megjelenésem Citrom-ként történt. Mára (csúnya szóval) sikerült integrálnom dolgaim, hétköznapi életem közé ezt a tevékenységet. Szeretem ezt a társaságot és társalgást.
Az itteni berobbanásomtól eltérően, jóval több tisztelettel vitatkozom és ezt viszont is elvárom. Valahogy szerényen így indult ez most is.
Persze aki csak ide csöppent az értetlenül állhatott a jelenség fölött, hiszen itt már egy kialakult helyzetnek megfelelően nyitottam. E téren Politicust kell megkövessem, mert a látszat szerint, az ő felkerült bejegyzésébe „piszkítottam bele érthetetlenül”.

Újbóli ittlétem tapasztalatát egyszerre vágtam a fejetekhez. Sajnos mára az a józan mindenre kiterjedő kritika jócskán beszűkült. Uralkodóvá vált a Fidesz feltételek nélküli támogatása, mint egyedüli jobboldali alternatíva és talán, mint egyedül választandó kisebbik rossz. Kritika éppen csak mutatóban.
Mikor ezeket kifogásolom, ennek az inverzével próbálsz meggyanúsítani. Érdekes.

Nem kellene, de ha már elkezdtem…
Baloldali beállítottságúként néztem a világot. Reflexszerű első gondolataimnál sokszor tetten is értem magam. Árgus szemmel figyelem a történéseket az első benyomásaimat és környezetemét, de már régen rájöttem, ez a baloldaliság amolyan Svéd beütésű. Jócskán eltér az elképzelésünk az itt tapasztalt baloldalinak minősülő cselekmények besorolhatóságáról, az elosztási viszonyokról. Velem kapcsolatosan –főleg a te meglátásod- nem követhető, elvetendő. Sőt nekem éppen a Fidesz és vezető garnitúrája az, aki hiteltelenül játssza a jobboldalt. Nekem ők –magukra aggatott címkéik ellenére- azok, aminek indultak. Virtigli liberálisok. Sőt, szemlélődéseim alapján, nem csak a politikai élet van identitás zavarban, hanem –politikai megítélésünkben- mi is. Sejtjük kinek mi lenne a szerepe, próbáljuk is bennük meglátni, de lépten-nyomon csak tolvajok színjátékát tapasztaljuk. Megdöbbentő, mint az is, tudatunk fölött hogyan tudnak győzni.
Igen! Kifogásoltam, keresem, de nem találom az itt tanyázó jobboldalt. Az itt maradottak, tevékenysége mára kimerül a kormány és egymás fikázásában, és egy másik leszerepeltnek egyengeti útját. Pedig, volna itt más is. Elvetendő a magát egyedüli alternatívaként felvonultató Fidesz1 és Fidesz2 is Minthogy újabban osztódással is szaporodik. Semlyén meg mint biztosíték, nehogy úgy járjanak még egyszer, mint az MDF-el. Tisztátalan az is, ez is.
Remélem e hely ahogy elromlott, úgy javulni is fog.


Csalódtam, felháborodtam és ezt a nyakatokba is zúdítottam.
Miért pont én?
Hát ki a fene láthatja még? Az, aki minden nap itt kezdi? Hogyan szokták megoldani az emberek a válságaikat? Félre vonulnak. Megteremtik magukban azokat a feltételeket, melyek képessé teszik őket helyzetük valós analizálására. El kell vonatkoztatni a hangulati motivációktól, meg kell találni a probléma vázát és az ahhoz vezető folyamat lényegét állomásait, stb. stb. Arra ügyelve legkivált, hogy ne fulladjon önigazolásba az egész. Pont, mint egy válságba jutott házasság esetén. (Most mi lenne erre a feltételezhető reagálás? …válságban mi? Há kössz! Mert ezt is tőled kell megtudjuk? Pedig nem ez a lényeg. Ugye?)

Miért pont én?
Talán azért, hogy legyen valaki, akinek a fejéhez lehessen vágni, hogy ő a megmondó ember. :))
Lózung?
Érthető?

Aki nem érintett és mégis megbántottam, attól elnézést!

hülyegyerek 2008.03.08. 15:44:33

Szavazni pedig el kell menni,
mert ez az egyén lehetősége és ereje.
Félek is, mert a döntéssel a rám eső részben felelősséget kell éreznem a jövőért.
Félek, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy az elmúlt majd 20 évben, országunk vezetői egyként arattak ,gyűjtöttek, helyezkedtek.
Közben a felsőoktatásban, ahol egy évtizeddel ezelőtt még a kapós szakokra x db hely volt és 2x számú jelentkező és jórészt az jutott be aki a társaság rosszabbul teljesítő felét megelőzte, tehát komolyan voltak a szándékai, most bárki bejuthat aki megfizeti, miközben az állam a régi x db hely költségeit sem akarja állni.
/Javaslom, hogy a kapós helyekre ha 5 év múlva 5000 emberre lesz szükség egy területen, akkor:5000 felvételivel jusson be, 800 fizetősen, más meg sehogy, a lemorzsolódás és kivándorlás figyelembevételével, még mindig elég sok jó ember maradna, az 800 fizetős meg fizesse ki a másik 5000 költségeit is :-)/
Közben a fogászati ellátás gyakorlatilag kikerült a TB köréből. (Magamon tapasztaltam, hogy éjjeli foghúzásért, mert már nem bírtam ki 2000 Ft-ot kell fizetni az ügyeleten /jópár éve/).
Közben ha valakinek eltörik a bokája és 10-kor a kórházban van akkor délután még nem vizsgálta meg orvos és éjjel 11 körül műtik, de még TB-re /szintén tapasztalat/.
Félek, mert nem látom ,hogy választható /direkt nem megbízhatót írtam/ lehetséges vezetőink közül, ki és mikor fogja észrevenni, hogy az aratás/gyűjtögetés/helyezkedés ideje lejárt,
most már szántani és vetni kéne.
Vagy meg fogják enni a vetőmagot is.

Látni szeretném, hogy az elkövetkezendő esélyes,
a valós problémák okait felismerve dolgozik azon, hogy egyáltalán legyen alternatíva.
Értem én:
Ehhez tényleg olyan emberek kellenének, akik nem pártpol., hanem szakmai álláspontúak.
Vállalva, hogy velük a politikus nehezebben jön ki.
Onnan ismerni meg a jó szakembert, ha még maradt, hogy a maga területén,ha akár jön a választás akár nem, a 2+2=4 -re, nem mond 6-ot, hanem kitart a helyes mellett.
Ennek minden következményével.

Ezért nezéz, mert részemről ami most van 6 éve azt többet nem, de ami előtte volt 4 évig, hát úgy azt sem.
Tényleg kellene már valami alternatíva.

dowNLoad 2008.03.08. 16:51:40

"A népszavazás a képviseleti demokráciát is kérdőjelbe teszi. Hiszen azért szavazunk valakire négyévente, hogy a parlamentben, a választókerületben, az önkormányzatban képviselje az érdekeinket. Népszavazásra kiadni kérdéseket, pláne a népképviselet nevében aggályos dolog.” – írja Smalladam."

A NÉPSZAVAZÁS TESZI KÉRDŐJELBE???? EZZEL MOST MEGALÁZTAD A SVÁJCI ALKOTMÁNYT! (arschloch)
Ha a NÉP KÉVISELVE lenne, (a felelősség, számonkérhetőség, meg a többi ugye) akkor nem kellene népszavazás, de ezt mindenki tudja/felfogta, aki nem retardált, vagy fizetett kormányoldali, és a JÓZAN PARASZTÉSZ a birtokában van. (jelenleg hiánycikk Magyarországon)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.09. 01:51:10

Szigorúan magánvéleményem: az ember az akaratát nem szavazással fejezi ki, és ha meg van róla győződve, hogy akarata helyes, akkor nem tudja meghatni, hogy hatszázmillióan máshogy ikszelnek, és bár neutrális marad, nem fog belenyugodni, hogy "a többségnek van igaza". A "többség" nem valaki, és nincs akarata.

Azt is gondolom, hogy a népi cirkuszon és a beláthatatlan manipuláltságú háttéralkukon alapuló parlamenti rotáció jelenleg a Sötétség legbiztosabb színjátéka: 4 év MSZP, 4 év FIDESZ, aztán megint 4 év ez, majd megint 4 év az, és kész a szerelem. Ez biztosítja, hogy Magyarország (vagy bármely hasonló rendszerben sínylődő "állam") élén soha ne állhasson épkézláb és szellemileg D.O.C. hatalom.

Ennek ellenére mindenkinek azt mondom, akit a téma demokratikus szinten foglalkoztat, hogy menjen el és szavazzon három igennel. Mert a dolgok relatív mezején ez az igazságos.

Bölcs Bagoly 2008.03.24. 10:59:07

Ne legyen ösztöndíjmegvonás a szociálisan hátrányos helyzetű hallgatóknak, arra kérem én az ME-BTK negyedik évfolyamos bölcsésztanhallgatója az illetékes szerveket.