Hol van Bruce, amikor az emberiségnek szüksége van rá?
2008. február 15. írta: aba

Hol van Bruce, amikor az emberiségnek szüksége van rá?

 Szétlövik azt az amerikai kémműholdat, amely elromlott, s rövidesen a Földre zuhan - olvashatjuk a rövid MTI tudósítást a sajtóban. Először természetesen az jutott az eszünkbe, hogy szólni kell Bruce-nak. Bár ő annak idején életét adta az emberiségért - legalábbis az Armageddon című filmben, amikor egy bazi nagy meteroit szétcsapása volt a cél. A világot és Ben Afflecket megmentő gesztusával lehetővé tette, hogy premierplánban csodáljuk Liv Tyler bájait. A filmben ugyanis az ősz Bruce-szal ellentétben a mi Gézánk visszatért az űrből, ennek örömére alaposan megölelgették egymást a már akkor is csodás Livvel.

 A fiatalságunkat felidéző rövid kitérő után azon kezdtünk gondolkodni, vajon mi történik, ha a sokcsillagos tábornokok rosszul céloznak, s a történet nem vidám pacsikkal és a bazi nagy vezénylőteremben elkövetett éljenzéssel végződik, hanem a szerkentyű a fejünkre esik?

Szólna nekünk bárki is, ha a szolgálatot felmondó műhold mondjuk Budapestre zuhanna, azzal a szent elhatározással, hogy véget vet szaros kis életünknek? A kommentelő katonai szakírókat kérem, hogy röhögjenek ki, de gyakran előfordul az ilyesmi? (Mármint a műhold meghibásodása.) S mi történik akkor, ha jön valami világuralomra törő mutáns és megmachinálja a Bazinagy Központi Szervert és egyszercsak háromszáz műhold kezd zuhanni a Föld felé?

 A rettegés csillapultával pedig azon töprengtünk, lehet, hogy a mi racionális, metafizikátlan, minden transzcendest tagadó, vagy tudomásul nem vevő kultúránknak a nagy meteorit (vagy kémműhold) eső lesz az utolsó, nagy közös mítosza. Az Esemény bekövetkeztére várva szerveződhetnek egyházutánzatok, az ügyesebbek pólókat nyomtatnak majd, más meg azt hiszi, hogy ez olyan lesz, mint az adófizetés (azaz egy kis fifikával ki lehet bújni alóla).

 Vajon mások kémlelésére létrehozott műholdak és megvadult aszteroidák esőjében ér véget az emberiség történelme?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr33339595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.15. 08:08:45

hát a "miért éppen alaszká"-ban bazi vicces volt, amikor a meteorológiai műhód ráhullott csórikámra. mindenesetre nem próbálnám ki.

speciel 2008.02.15. 08:40:34

Majd fellőjük F. Bercit, aki puszta kézzel veri izzé-porrá a kémműholdját!

xszolixxx 2008.02.15. 09:09:07

A sok csillagos tábornokoknak ez egy jó ürügy egy kis lövöldözésre.

Tavaj amikor a Kínaiak lötték szét a saját műholdjukat akkora hőbörgést vágtak le a gonosz kínaiakról, hogy most nem merik csak úgy ők is tesztelni a saját rendszerüket.

Sokkal jobban hangzik ha az emberiséget mentik meg a mérgező anyagtól. Ami amúgy tutira elégne mire leér (rakéta hajtóanyag, és a műholdnak nincs hőpajzsa ami megvédené a megsüléstől).

Magából a műholdból is max néhány pár kilós darabka ér földet. Lásd Columbia ürrepülő katasztrófa. Sokkal nagyobb darab volt, kimondottan légkörbe visszatérésre tervezve, mégis alig maradt belőle valami mire leért, és senki nem sérült meg a leeső daraboktól. Pláne, hogy a légköri fékezés vége felé esett szét, ahol már relative lassabban haladt ezért a darabok kevésbé tudtak elégni.

Tegyük hozzá, hogy attól, hogy szétlövik, még a darabok nagy része ugyanugy le fog potyogni, meg jelentős mennyiségü ürszemét keletkezik. Ami veszélyeztetheti a többi műhold épségét.

Porcelán az elefántboltban 2008.02.15. 09:22:45

Ja, ez az űrszemét-dolog kezd egy kicsit elburjánozni. Pár év és a szemétfelhő eltakarja a napot.
Előnye is van: sötétoldalon visszaveri a napfényt, így kevesebbet kell majd költeni közvilágításra.

:)

evilous 2008.02.15. 09:24:36

en azt nem ertem, hogy gogy zuhanhatott le? elvileg, ha kulso hatas nem eri, akkor fold koruli palyan kellene keringenie az idok vegezeteig, nem?

Leonard Zelig 2008.02.15. 09:27:56

Majd Usztics Teri néni lekaratéjozza az égről.
Cserébe csak egy mamuszt kér. (Modern verzióban Batz papucsot)

Zsömle 2008.02.15. 09:31:06

Az azért ugye megvan, hogy a Föld szárazföldi felszínének csak igen kis százaléka lakott? (A Csendes-Óceán hatalmas "üres" területéről nem is szólva.) A lakott területekből a "sűrűn lakott" pedig még ennél is kevesebb. Az amcsi hepiendes filmekben zuhan mindig minden szutyok a legnagyobb világvárosok kellős közepére - a valóság azért ennél picit másabb. :)

Tehéntőgy 2008.02.15. 09:33:39

Ha a műhold leszedéséhez felküldjük Chuck N...
(jó, jó visszaszívtam!)

Zsömle 2008.02.15. 09:34:17

evilous: hat rá némi tömegvonzás, és ha nem tudják vezérelni, egyre szűkülő köröket tesz meg a Föld körül. Minél közelebb kerül, annál inkább hat rá némi légellenállás is, így aztán szépen lassan leesik. :)

Spiderpig 2008.02.15. 09:50:22

xszolixxx:

Az amerikaiaknak nem az volt a gondjuk, hogy lelőtték a kínaiak a műholdat, hanem:

a.) Senkinek nem szóltak előtte

b.) Nagyon úgy nézett ki, hogy a kínai politikai vezetés nem is tudott a dologról.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.02.15. 09:52:06

Meg aztán sosem fogjuk megtudni, hogy egy kémműholddal (a témához kicsit értő barátom szerint ez az volt) kapcsolatban mi is az igazság.

Tunguska 2008.02.15. 10:04:50

"Az azért ugye megvan, hogy a Föld szárazföldi felszínének csak igen kis százaléka lakott? (A Csendes-Óceán hatalmas "üres" területéről nem is szólva.)"

és a delfinek, bazzeg azokat már le sem szarjuk?!?

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.02.15. 10:08:34

A delfinek időben továbbállnak, ha valami probléma van. Láttam a Galaxis útikalauzban. :)

regnak 2008.02.15. 10:29:05

A hőbörgés azért ment, hogy legyen lapulevél. A nemzetközi jog kialakult gyakorlata szerint már egyeset is elég ahhoz, hogy nemzetközi gyakorlat alakuljon ki. Az amcsik találták ezt ki, amikor elment a fejük felett az első szputnyik. Aztán erre hivatkozva lőtték fel a kémműholdakat. És a szovjetek sem szólhattak semmit. Ki van ez találva kérem szépen.
Az a fránya műhold, meg pont most, mire tesztelni kell az új rendszert tér le, előfordul az ilyen.
Az a rossz, aki rosszra gondol.

steelhand 2008.02.15. 10:35:30

Ingyé tűzijáték, már az is baj?

smalladam 2008.02.15. 10:46:58

kicsit off, de ha már armageddon, nem hagyhatjuk ki a filmtörténet legpatetikusabb helikopteres-amerikaizászlós-elnökös jelenetét:

www.youtube.com/watch?v=fB_ZlORvD4c

ps. magyarországon ez már a fasizmus felé kacsingató nacionalizmusnak minősülne, énisaszondom:)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.15. 10:55:52

az armageddonban ket baszott jo dolog volt (marmint a filmben).

amikor Bruce Willis bejelenti a kereseket:
- ki olte meg JFK-t?
- nem akarunk tobbet adozni

illetve amikor Buscemi Dr. Strangelove mintajata lovagol az atombomban.

a tobbi felejtheto. bar a moziban jot kacagtam amikor a hold mogul kifordulva head-to-head megy ket urrepulo.

jbb 2008.02.15. 16:35:13

Ádám! Azért a függetlenség napjának nagy összefogós jelenete sem szűkölködött a pátoszban. :-)
www.youtube.com/watch?v=CoyicAEYhJg

Amúgy egyet tudok érteni veled a fasizmus és a nemzet kapcsolatáról beteg lelkű országunkban. Azt gondolom, hogy éppen a ti feladatotok lenne ezen változtatni. Ha mi mondjuk, azonnal megbélyegeződünk éppen ezzel. :-(((

smalladam 2008.02.15. 22:17:30

jbb, magam részéről azt tudom mondani, hogy már írtam ezzel kapcsolatban több publicisztikát is a hírszerzőn. olyanokat, hogy nem szabad leszámolni a nemzet fogalmával, meg kell trianon-emlékmű meg ilyenek, visszakereshető mind.

a libsiket a balosokat, meg a mérsékelt jobbereket kurvára hidegen hagyta, a radikáljobberek meg a családom kiírtásával fenyegető leveleket küldtek, mivel szerintük rohadt nemzetáruló zsidó vagyok.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2008.02.15. 23:17:24

Nos, visszatérve a gyakorlati problémákra...

Lezuhanni azért fog, mert a Föld légköre fékezi. Igaz, hogy kifelé kb. exponenciálisan csökken a sűrűsége, de még párszáz km magasan is hat a keringő égitestekre. Ezért kell ugye felvinni a műholdakat megfelelő magasságba. De egy idő után így is lepotyognak, a Szputnyik pl. már csak történelem!

Az ISS-t is megemelték már a Progressz űrhajókkal. A legnagyobb dolog, ami eddig leesett (irányítás nélkül), az a Skylab űrállomás volt. Először úgy számolták, hogy Washington környékére pottyan, de aztán még egy fél kört bírta, és a Csendes-óceánba zuhant. A kémműholddal is az a baj, hogy nagy, és meglehetősen nagy darabok érhetnek foldet egyben.

Mivel kémműhold, érthető, hogy nem sietnek közzétenni számításokat, hogy pl Nyugat-Kínába fog érkezni, nehogy már fogadóbizottság várja...

VLaci 2008.02.16. 08:04:32

Nem mellesleg a régebbi műholdakon nukleáris áramforrás található, ami, ha elég védetten be van csomagolva, azért földközelbe is érhet viszonylag egy darabban. Amúgy meg (a) tesztelni kell valamin a rakétavédelmet, (b) biztos kényes helyre zuhanna az a műhold...

vegyeskazetta · http://vegyeskazetta.blog.hu 2008.02.17. 16:57:49

Bruce legnagyobb arc, nyíltan vállalja republikánus kötődését, ami Hollywoodban nem kis szó. Állítólag az afganisztáni beavatkozáskor felhívta Bush elnököt, hogy neki is adjanak már puskát, ő is menne...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.21. 09:33:30

Az irányíthatatlanná vált, az óránként 17 ezer mérföldes (óránként 27 358 kilométeres) sebességgel haladó mesterséges holdat a Csendes-óceánról felbocsátott átalakított SM-3-as rakéta találta el. (Az SM-3-ast eredetileg ellenséges ballisztikus rakéták megsemmisítésére tervezték.)

minő véletlen. kész szerencse hogy kéznél volt :-)
süti beállítások módosítása