Kommentszűrés
’08 jan
27
19:08

Érdektelenség Újbudán

Írta: Ács Ferenc

Bár a szavazatok megoszlását még nem tudjuk, de 17:30-ig mindössze a választópolgárok 33,4%-a adta le a voksát a XI. kerületi időközi parlamenti választáson. Az tehát érvénytelen lesz. A Rétvári-Lakos meccsbe esetleg Csapody is beleszólhat. Az már biztos, hogy a szentimrevárosi (hagyományosan inkább jobbra) szavazókat nem hozta izgalomba a választás. Ami pedig mégiscsak a legpontosabb közvéleménykutatás. Vajon hogy végződik az "Új többség",az "Új Magyarország" és a "Normális Magyarország" híveinek csatája? Meglátjuk.

Címkék: újbuda csapody lakos rétvári

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr70313846

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.02.10. 21:03:48

Fidesz-KDNP-s győzelem Újbudán Informátorunk jelentése szerint 50% körüli feldolgozottságnál a szavazatok 70%-ával vezet Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje. A részvétel megegyezik a két héttel ezelőttivel, ami bőven meghaladja a 25%-os küszöböt (a…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bummer 2008.01.28. 13:37:23

Kyle, az MSZP-nek még kampányintézkedésekre se futotta. 4 évig nem csináltak semmit, azon kívül, hogy ami jó volt, azt elrontották.
- családi gazdaság: Kormányra kerülve lépésről
lépésre, adó- és illetékfizetési kedvezményekkel,
az örökösödési szabályok megváltoztatásával,
valamint más technikai szabályok alkalmazásával
fogjuk ösztönözni a családi alapú gazdaságok kialakulását, fejlődését, versenyképességük
megteremtését, hiszen csak így biztosítható,
hogy megtarthassák földjeiket, és munkalehetőséget teremthessenek.
- felsőoktatás - informatikai ismeretek fejlesztése, részmunkaidős foglalkoztatás segítése, tandíjmentesség
- megyerendszer - erről nem tudom, az biztos, hogy nincs tervben az átszabása szavazatoptimalizálási céllal, mint a szociknál

Bummer 2008.01.28. 13:41:13

Kyle, menjél már a @@@@@ba. Ha még egyszer valaki leírja, hogy nincs a Fidesznek programja, vagy nem konkrét, akkor kárt teszek a monitoromban.
Basszus, tessék összehasonlítani a Magyar Köztársaság Kormányának Programját www.miniszterelnok.hu/domain2/files/modules/module25/fileok/Kormanyprogram.pdf és a Fidesz Programját www.fidesz.hu/download/FideszPP2007_HU.pdf

Az előbbi alapján kormányoznak! Melleslegl egy büdös szó nincs benne a családi gazdaságokról. A megyékről is annyit tudunk, hogy fokozatosan elveszítik szerepüket. De hogyan, mikor, miként, mi lesz helyette? Hogy idén választunk regionális közgyűlést. HAHAHA.

sensei 2008.01.28. 13:47:42

kyle
Ez afféle "kibickedés", amit itt csinálsz, akiről köztudomású, hogy neki semmi sem drága, viszont mindenhez nagyon ért.

medve 2008.01.28. 13:53:03

Mi nem jött be? Te, én alapvetően Fletót illegititmnek tartom, tehát kopogtass másnál ezzel.

Google 2008.01.28. 14:06:45

Kyle, te kinek drukkolsz? Úgy látom, kezed-lábad töröd, hogy a Fideszt győzelemre segítsd, de hát ez van...
Nem minden pártban terem egy-egy Tóbiás, aki azt szavalja, hogy:
Nem a tisztes helytállás, a győzelem a fontos!
Tényleg? Csak a győzelem a fontos? Bármi áron? Mert akkor nektek lenne minek örülnötök, s aztán mégsem?
Decemberben ilyen kis "versikékkel" raktak tele postaládákat egyesek:
Orbán Viktor balladája

Polgároknak nagy vigasz:
egy mohó kis seggdugasz
feszít a Fidesz ormán -
Viktor! Viktor! - az Orbán.

Beteges hatalomvágy
nyugtot néki sosem ád,
mert ott van a fő ellen:
Gyurcsány, a verhetetlen.

Vénasszonyos áhitat,
mely ma még a csúcson tart,
oszt' jő a "halotti tor",
s akkor megnyugszol, Viktor.

Nem tudom, ha valaki háromszoros lúzer (á la Gerő), miért akarják annyira félreállítani, és miért éppen egy "verhetetlen" Gyurcsány nyűglődik ezzel annyit?
20% Lakosnak? Nem sok ez egy kicsit az MSZPSZDSZ szólistának?
Azt mondjuk, hogy így meg úgy néz ki a város, az ország, aztán amikor a véleményünket kérik, akkor otthon ülünk. Azért néz ki így, mert a fiatalok restek elmenni, hogy mást ne mondjak!
Legyen szégyen, ha valaki nem szavaz, ha nincs véleménye, vagy ha ilyen véleménye van: ezek egyformák! Még ha akarnának sem tudnának egyformák lenni, ezért lehet közöttük választani!
Elhiszem, hogy sok szoci szavazót frusztrál GyF. személye, de ezt a rossz érzésüket nem kellene mindenkire kivetíteni!
Alig várom, hogy szavazhassak, és ezzel sokan vagyunk így! Ha nem hiszitek, járjatok utánna!

kyle 2008.01.28. 14:10:31

sensei baratom erdemben nem valaszoltal semmire, de mostmar nem is kell. addig nem lesz jobb amig nem vitatkozunk erdemben Bummer es hat az nem program hogy "tobbet az embereknek" valahonnan el is kell venni, es ezert tartom tobbre a mostani kormanyt. a csaladi gadasagokat nem tamogatjak - helyesen, es ugyanigy jol dontottek (volna) a megyerendszer helyetti regionalisrol ha a fidesz megszavazza (2/3-os volt). a bolcsesz es filozofus kepzesnek meg Mo-n annyi, ezt pl kimondtak hala az egnek, csak kicsit finomabban. es hat a mav meg az allami burokratak sem szeretik oket, ami jol jel, na ezek nekem konkretumok.

Bummer 2008.01.28. 14:12:47

kyle, most nincs program vagy van, de rossz??? Elég nagy különbség.

kyle 2008.01.28. 14:13:18

google nem teljesen vilagos mit akartal mondani, de nem gyurcsany a fontos hanem az elkepzeles ami nelkule is tovabb el. szorolapozasban meg hagyomanyosan jobb a fidesz, eleg csk 2002-re meg a suttogo propagandara gondolni, egyebkent meg ha a jobbos logikat kovetem, ok csinaltak hogy valaki azt higyje hogy az mszp volt, hulyek mindenhol vannak, ne hidd el amit ir

kyle 2008.01.28. 14:15:57

hat bummer minden part odafirkat valamit igy a nigeriai fegyveres eroknek is van programja. fizikailag. leirva. hogy van-e valos elkepzelese hogy mit csinalna ha hatalmon lenne az mar mas kerdes

Bummer 2008.01.28. 14:33:13

kyle, és mivel láttuk, hogy a Fidesz 4 évig nem csinált semmit (szemben a 4 évig intenzíven kormányzó MSZP-vel), és a fideszes vezetésű városok, önkormányzatok is láthatóan nem tudnak mit kezdeni a hatalmukkal (szemben az olyan nagy sikerű és kiválóan menedzselt városokkal, mint Pécs), ezért nyilvánvalóan fogalmuk sincs, hogy mit csinálnának.

k|M · http://reakcio.blog.hu 2008.01.28. 14:38:01

"valahonnan el is kell venni, es ezert tartom tobbre a mostani kormanyt. a csaladi gadasagokat nem tamogatjak"

Hát ha az kerül a kormányok dicsőségfalára, hogy ki tud többet elszedni valahonnan, akkor ez a kormány tuti nyertes, az holtbiztos. Egyébként érvelésed hibás logikájú: nem elvenni kellene, hanem többet, több munkavállalóval termeltetni, azaz nagyobb rántottát süttetni. Az hogy elveszünk az alig növekedésből, vagy a szűkülő forrásokból, az nem egy nagy vasziszdasz, már elnézést.

Igen, valóban helyes és megfontolt, hogy nem támogatják a 4-5 főnek tisztes megélhetést és tulajdonosi (gazdaszem) szemléletet erősítő családi gazdaságokat ~50-150 hektáron, hanem támogatják és ösztönzik az 1000-15.000 hektáros óriásbirtokokat, alkalmazott, szakképzetlen, tulajdontalan és hónapról-hónapra tengődő agrárproletariátussal.

Igazán kurvajó jövő.

Osztályharc elvtársnő, osztályharc, a kulák a sötétben lappang, ne feledje.

Krapulax 2008.01.28. 14:44:50

Kyle nyilván provokálni akar, mert kissé frusztrálva érzi magát mióta a Hírszerző, az Économist, Népszab háromszögéből megszerkesztett ideológiai váz nem bizonyult müködőképesnek a magyar rögvalóságot illetően...

Talán az sem kímélte az idegrendszerét, hogy a szocialisták egymagukban nyertek választásokat minimális program nélkül.

Nyilván különbséget tud tenni privatizáció és privatizáció között, túllépve az publicisztikai szólamokon. A történelmi tények sem kerülték el a figyelmét, azzal is tisztában van milyen teljes erejében lévő utódpárttal szemben politikai alternatívát felépíteni.

Invictus 2008.01.28. 14:48:36

kyle

"elmondanatok mihez kezdene most, ha kormanyozhatna"

Szerintünk ha 2002 után is kormányozhatott volna, akkor nem jutottunk volna ide, először is... Az elkúrás még ballib közgazdászok szerint is 70%-ban a szocik sara. Hamis premisszáid vannak.

kyle 2008.01.28. 15:14:13

ohh, szeretem amikor a kis jobberek provokalva erzik magukat, es jonnek elo a szokasos hulyesegek. azt meg nem mondtatok hogy Nepszava olvaso vagyok, es az ugynok nagyapam is kimaradt:) vicces egy tarsasag

kyle 2008.01.28. 15:17:42

krapulax amikor privatizaciot mondasz csak nem a 12 allami gazdasagra gondolsz? sikeres fideszes varosok? azert olyan sok nincs. persze lelkesen engeditek a "sikeres" polgarmestereket az orszagos politikaban is ervenyesulni igaz?:)

kyle 2008.01.28. 15:19:56

Invictus: nem azt kerdeztem mi nem lenne ha a fidesz lenne hatalmon, latod bubi te is ongolokat rugsz. a szocik koltsegvetesi politikajarol meg egy szot sem szoltam, nem dicsertem, milyen premisszakrol beszelsz? a fideszrol volt szo. egyszoval fiam ulj le, kettes alá

sensei 2008.01.28. 15:31:02

medve

Ha majd az erőszakkal megszerzett hatalom, és a csalárd módon -az igazság minden részletét nem kibontva, magyarra fordítva:hazugsággal, megtévesztéssel, nyilvános adatok eltitkolásával, illetve az adatok időben (is) csúsztatott nyilvánosságra hozatalával- megszerzett hatalom közé egyenlőség jel tehető, akkor talán szélesebb elfogadottsága lesz véleményednek.
Ez most nem azt jelenti, hogy én nem veled értek egyet e kérdésben.

Bummer 2008.01.28. 15:32:16

kyle, amikor valaki elkezd tanárbácsit játszani, az egyenlő a lebukással.
1. Jobber a kutyád. Itt gondolkozó emberek vannak.
2. Sajnos, nem tudjuk egzaktul megmondani, hogy mi lenne, ha a fidesz lenne hatalmon, elég nehéz jósolni, de a 4 éves kormányzásuk alapján valami ilyesmire lehet számítani:
- régiós átlag fölötti gazdasági növekedés
- csökkenő államadósság

Talán a hozzád hasonló fogyatékosok is megértik, hogy ez a kettő önmagában megoldaná azokat a költségvetési problémákat, amiket a Medgyessy-Gyurcsány kormány okozott.

Krapulax 2008.01.28. 15:33:33

Kyle, ki szólt hozzád? Azért a melót se hanyagold, mert nem lesz szabadnap.

k|M · http://reakcio.blog.hu 2008.01.28. 15:37:16

azt meg nem mondtatok hogy Nepszava olvaso vagyok, es az ugynok nagyapam is kimaradt:)

Nem, sziplán tájékozatlan vagy ilyen kérdésekben, de van belőled jónéhány bármely politikai szekértáborban, vagy a magukat független gondolkodónak vallók között is.

Direkt nem akarok ostobát írni.

medve 2008.01.28. 15:38:02

Sensei, no meg persze nem azt állítom, hogy nem tudom mi a különbség a legális és legititm között. Csak felbosszantanak, amikor számon kérik rajtam, hogy miért nem azt mondom, hogy a "mi" mniszterelnökünk. Menjenek a picsába Öszödöstül, adócsökkentéstül, stb.stb...Engem már azért is cseszegettek, hogy miért "Fletózom" le Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.

Istvan 2008.01.28. 15:44:09

Kedves Kyle,

azert az eleg bajos, amit az egyetemi felhigulasrol csusztassz itten, hallod-e...

Az egyetemek felhigulasa a Bokros-csomag hatasakent indult el, amikor is iszonyatos leepulesek voltak, bevezettek a fejkvotat, es szerencsetlen egyetemek nem tudtak mashogyan eletben maradni, mint a felveendoo hallgatok megsokszorozasaval.

Persze van benne racio, hogy az egyetemi kepzesben resztvevok szamat meg kell emelni, de alapvetoen ami a fidesz-kormanyzas alatt tortent, nem volt olyan rossz, mint ami elotte es utana. Nevezetesen megemeltek a doktori kepzesben resztvevok szamat, akiket bekapcsoltak az oktatasba (hogy mennyire kell leterhelni a doktoranduszokat az oktatassal, annak a merteke persze vitathato), es megemeltek a posztdoktorii osztondijasok szamat is. Ebbol sokan voltak Bekesy osztondijasok, amely kifejezetten egyetemekhez kapcsolodott, es elosegitette az uj generacionak az egyetemi oktatasba valo beintegralasat.

Ha nyernek, nem tudhatjuk, hogy mi lett volna, de a tervek kozott volt eletpalyamodell, amelyben benne volt az is, hogy a doktorandusz -> posztdok vonalon tovabb lehetett volna lepni.

Ezt igy osszesegeben az egyetemek felhigulasanak nevezni, nos, enyhen szolva is erdekes.

Ma meg az van, hogy a posztdoktori osztondijakk letszamat radikalisan lecsokkentettek (iden van egy kis enyhe javulas OTKA tekinteteben...), es a minoseget is frankon rontottak (egyeves osztondijak, pl. az Oveges program, amelyben nem is a posztdok palyazik, hanem a PI prof...).Ugye mondani sem kell, hogy csaladalapitas kornyeken, 30 felett mennyire 'vonzo' az olyan allas, amely egy evre szol, es nem a palyazo tehetsegetol fugg, hanem attol, hogy a fonok hogyan tud felfele nyalni (a posztdok meg a fonok feneket nyalni...)

szejler 2008.01.28. 15:46:55

kyle

Az a kellemetlenül álszent az érvelésedben, hogy tudatosan készpénznek veszed a Fidesz, gyakran kétségkívül populista ellenzéki!! retorikáját, de nem veszed figyelembe a kormányzása alatt vitt konzervatív, ha úgy tetszik korrekt gazdaságpolitikáját (választási időszak nem játszik).

Bónusz:
- az ájuldozó nénikék statisztikailag és a kltsgvetési tervek szerint is a szocik célcsoportja.
- Kapard elő a szocik ellenzéki nyilatkozatait, programját (98-02). Én sem örülök neki, de a felelős ellenzéki program, nem divat K-Európában.
Nyilvánvaló, hogy a Fidesz kevés dolgot valósít majd meg a veretesen populista szólamaiból.

Ja, és a fölényeskedésedhez képest ölég sablonosan hozod az agyonkoptatott toposzokat.

Istvan 2008.01.28. 15:51:03

"kyle 2008.01.28. 14:10:31
a bolcsesz es filozofus kepzesnek meg Mo-n annyi, ezt pl kimondtak hala az egnek, csak kicsit finomabban."

Oh, igen,
Igen, igen...

Cak azert kellett a bolognai folyamatra hivatkozva a teljes kozepiskolai tanar kepzest szetverni, hogy a Hiller haver es Magyar felesegeinek onallo Pedagogiai Pszcihologia kara lehessen az ELTE-n.

Ja, hogy ok nem bolcseszek, hanem verbeli tudosok?

Oh, igen,
igen, igen...

:)

kyle 2008.01.28. 15:55:15

gondolkozo emberek?:) jujjuj, ez eros lesz. a 14. havi nyugdij, vagy a budapest-fejlesztesi minuszterium lett volna a gazdasagi csoda alapja. regios atlag felett? marmint a hornek alatt 5 %-os GDP 3,2%-osra csokkenteserol beszelsz? istvan neked meg annyit, hogy nem erdekelnek kulonosebben a doktoranduszaid, a jol kepzett 5 ev alatt diplomazo mernokok, informatikusok annal inkabb. a fidesz alatt viszont szepen emelkedett a gagyiszakok es hallgatok szama is, es hat ott volt 4 ev tetszett volna tenni valamit. a bokros csomagot meg hagyjad mar, azota meg vargamisi is elismerte hogy fontos volt, bar ezen a blogon a levego szennyezettseg merteke is annak koszonheto

Istvan 2008.01.28. 15:57:34

Jah, igen (igen, igen... :) ), az ismetles a tudas edes jo anyukajat motto kereteben elevenitsuk is fel, hogy hogyan is mondja ki a jelenlegimszp-szdsz koalicio azt, hogy a bolcseszeknek annyi ma Magyarorszagon:

Téma Szervezet Megítélt támogatás(Ft)
A James Joyce életmű magyar szövegkorpuszának kialakítása; a magyar Joyce-recepció hozzáigazítása a nemzetközi eredményekhez és trendekhez MTA Irodalomtudományi Intézet
24 000 000

Mindez ugyebar a Jedlik Anyos program kereteben, amelynek celja:
"B. alprogram: Modern társadalom
Az alprogram a társadalmi kihívások újszerű, komplex megoldásait a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény 8.§ (2) bekezdésének d) jogcíme alapján az alábbi témakörökben támogatja:

a technológiai innovációt befolyásoló és az azt kísérő tényezők vizsgálata
műszaki, közgazdasági és társadalomtudományi elemzések, tanulmányok a társadalmi változások versenyképességre, növekedésre és életminőségre gyakorolt hatásáról
az innovációhoz kapcsolódó szakpolitikák kialakítását segítő és a döntéseket támogató tanulmányok és koncepciók, -beleértve a K+F területeken a nők és férfiak esélyegyenlőségének témakörét
a magyar tudomány nemzetközi beágyazódását és versenyképességét erősítő szociál- és humántudományi elemzések."

Linkek:

www.nkth.gov.hu/main.php?folderID=478&articleID=4492&ctag=articlelist&iid=1

es

www.nkth.gov.hu/main.php?folderID=486&articleID=4962&ctag=articlelist&iid=1

k|M · http://reakcio.blog.hu 2008.01.28. 16:03:19

Röhejes amikor valaki a meg nem valósított 14. havi nyugdíjblöffel tromfol, de közben egy szava sincs arról, hogy mások ténylegesen bevezették a 13. havi alamizsnát, mert az "jár". Szánalmia, Hungary.

Istvan 2008.01.28. 16:04:21

"kyle 2008.01.28. 15:55:15
gondolkozo emberek?:) jujjuj, ez eros lesz. a 14. havi nyugdij, vagy a budapest-fejlesztesi minuszterium lett volna a gazdasagi csoda alapja. regios atlag felett? marmint a hornek alatt 5 %-os GDP 3,2%-osra csokkenteserol beszelsz?"

Bar nem nekem van cimezve, ne feledjuk el, hogy kozben osszeomlott az Orosz gazdasag es recesszio volt az EU-ban is, legfokeppen a masik nagy exportorszzagunkban, Nemetorszagban...

Arrol nem is beszelve, hogy a Hornek alatti legnagyobb gazdasagi novekedest osszehasonlitani a fidesz alatti legkisebbel...

"istvan neked meg annyit, hogy nem erdekelnek kulonosebben a doktoranduszaid, a jol kepzett 5 ev alatt diplomazo mernokok, informatikusok annal inkabb. a fidesz alatt viszont szepen emelkedett a gagyiszakok es hallgatok szama is, es hat ott volt 4 ev tetszett volna tenni valamit. a bokros csomagot meg hagyjad mar, azota meg vargamisi is elismerte hogy fontos volt, bar ezen a blogon a levego szennyezettseg merteke is annak koszonheto"

Miert is nem fontosak a doktoranduszok? Hogyan lesz a kovetkezo oktatogeneracio kinevelve doktoranduszok, posztdokok nelkul?
A kutyafule manager szakok 1997/98-ban indultak. Az ELTE-n a radikalis letszamnovekedes ugyszinten 97-98 korul indult be, tehat meg az elozo kormany idejen.

Egy szoval nem mondtam, hogy a Bokros-csomag kellet-e vagy sem, en csak tenykent allapitottam meg, hogy olyan szerkezeti atalakitasok voltak 95/96-ban, aminek a hatasait meg tiz ev elteltevel is nyogik az egyetemek.

medve 2008.01.28. 16:05:24

Feri! Ezt itt már tegnap, a 4-5. hozzászólásban megírták, hogy e lényeg: eltűntek a szoci szavazók és egy ilyen körzetben nincs átszavazás. Jó reggelt! Nem idexet, rekcióbloggot kell olvasni, ha meg akarod tudni, mi a tuti.

kyle 2008.01.28. 16:06:35

hat igen szejler tudatosan keszpenznek veszem, ha meg egy szavat sem hiszem akkor az a bajotok. egyebkent az mszp megvalositotta megyo idejen, epp ez most a baj. ami a fidesz kormanyzast illeti a szepen letornaszott gdp, a keteves koltsegvetes, az adoreform elmaradasa, az orosz valsagra valo orokos hivatkozas, vagy a mezogadasagra elkolott es teljesen elolvado milliardok arra sarkallnak hogy inkabb ne emlekezzek a szamokra. a kedvenceim pedig tovabbra is az allami vizfej es a felsooktatas, ami ugyeben az a tarsasag MEG SEM PROBALT barmit is tenni, szoval hagyjuk a konzi ktg politikat, mint tudjuk a "magyar modellen" mar akkor is a fel vilag rohogott.

kyle 2008.01.28. 16:12:18

Istvan jartas lehetsz az egyetemi eletben, aruld mar el nekem teged nem zavar a sok toketlengedo alertelmisegi? azt azert ne mondjuk hogy a tandij az o rendszerbe kerulesuket serkenti. a magyar-hiller parost nem dicsertem soha, nincs ra okom, azt viszont tudom hogy Pokorni mondta ki az 50%-os jelszot a fidesz kormanyzas idejen, vagyis hogy a korosztaly ekkora aranya vegyen reszt a felsooktatasban. a bolonyai folyamat meg azokra vonatkozik akiknek tenyleg diplomat kell kapiuk mer van rajuk igeny a piacon, de hat tanito, bolcsesz, idomilliomos filozofus, miskolci egyetem jogasz szakosa nekem nem a jovo sajnalom.

Istvan 2008.01.28. 16:17:53

Kedves Kyle,

hat, nem konvergalunk a vitaban semerre, ez teny...
Orosz gazdasag osszeomlott, ez teny. Nemetorszagban es egesz Nyugat-Europaban recesszio volt, ez teny. Egy export-orientalt gazdasagban ezt figyelmen kivul hagyni, demagogia. Egesz pontosan az demagogia, amikor az Orban-kormanyon szamonkered, hogy miert nem valoszitott meg akkora gazdasagi novekedest, mint az elozo kormany, amely regnalasa alatt szarnyalt az export novekedese. Nem erzed legalabb egy kicsit, hogy ez igy nagyon demagog?

Allami burokracia: teny, hogy az EU lenyegesen nagyobb burokraciat kovetel tolunk, mint ami volt elotte. Ezt lehet szeretni vagy nem szeretni, de ez megint teny. Egyebkent, ha engem kerdezel, szerintem nem volt tokeletesek az Orban kormany alatt a burokratikus intezmenyekben tortent valtozasok, de teny, hogy az EU elvarta tolunk tobb hivatal felallitasat, amelyek a felzarkozasi alapokat koordinaljak. Erre azt mondani, hogy hat nem tortent semmi a burokracia leepiteseben, mert -- es itt eloveszed a statisztikakat, hogy hanyan dolgoztak '98-ban koztisztviselokent, es hanyan 2002-ben -- megintcsak qrva nagy demagogia.

A felsooktatasban leirtam, hogy mit tettek. Az elobb irtad, hogy nem erdekel, a Te bajod. De azt mondani, hogy meg sem probalt tenni, hem-hem. Megprobaltak az oskovuleteket kiebrudalni, kaptak is a fejukre, hogy mennyire antidemokratikusak. Arrol nem is beszelve, hogy ezek az oskovuletekk 6 ev MSZP-SZDSZ kormanyzas utan meg mindig ott vannak. Es nyugodj meg, ott vannak a bolcseszek es filozofusok is a helyukon, es koszonik, tok jol erzik magukat...

Bummer 2008.01.28. 16:19:51

kyle, honnan veszed azt, hogy a Fidesz idején kevésbé nőtt a GDP 4 év alatt, mint Horn 4 éve alat? 98-2002 között 20%-kal nőtt a GDP, a megelőző 4 évben 13%-kal, 2002 és 2006 között pedig 17%-kal kb.
Lehet, hogy hülye vagy?
A 14. havi nyugdíj meg szerintem nem más, mint 8.3%-os bruttó nyugdíjemelés, ami reálnyugdíjban lehet, hogy mindössze 2%, ráadásul mivel nem évközben fizetik ki, még ennyi se. Mondjuk 1%. Azért azt ki lehet gazdálkodni.
A Budapest-minisztérium meg abszolút jogos, gondolj bele, hogy Budapesten és környékén lakik Magyarország lakosságának 1/4-e. Azért egy minisztériumot már csak megérdemelnének. Pláne, hogy Demszky nem képes menedzselni

sensei 2008.01.28. 16:22:56

..."hanem támogatják és ösztönzik az 1000-15.000 hektáros óriásbirtokokat, alkalmazott, szakképzetlen, tulajdontalan és hónapról-hónapra tengődő agrárproletariátussal."
Akiket a régi TSz-elnök, ma tulajdonos -jellemzően a növénytermesztésben foglalkoztatottakat (egyébként számottevő támogatás itt van)- szemrebbenés nélkül elküld munkanélküli segélyre a téli hónapokra. Míg nem kellesz mehetsz a francba, az adófizetők nyakára. És egyre sokasodik a a mezg-i időszakos munkanélküliek száma. A birtok koncentrációval arányosan.

Istvan 2008.01.28. 16:23:00

"kyle 2008.01.28. 16:12:18
Istvan jartas lehetsz az egyetemi eletben, aruld mar el nekem teged nem zavar a sok toketlengedo alertelmisegi?"

De zavar, kulonosen a Magyarnak es a Hillernek a felesegei. Ugye azok miatt is a Zorban a hibas???

" azt azert ne mondjuk hogy a tandij az o rendszerbe kerulesuket serkenti. a magyar-hiller parost nem dicsertem soha, nincs ra okom, azt viszont tudom hogy Pokorni mondta ki az 50%-os jelszot a fidesz kormanyzas idejen, vagyis hogy a korosztaly ekkora aranya vegyen reszt a felsooktatasban."

Hat igen, mert ez az europai atlag, sot. Nem az 50%-kal van a baj, hanem a megvalositassal. Abban a fidesz sem volt tokeltes, enyhen szolva sem, na de a mostani bagazsnal azert ket nagysagrenddel jobb.

" a bolonyai folyamat meg azokra vonatkozik akiknek tenyleg diplomat kell kapiuk mer van rajuk igeny a piacon, de hat tanito, bolcsesz, idomilliomos filozofus, miskolci egyetem jogasz szakosa nekem nem a jovo sajnalom."

URISTEN!!! Ezt komolyan mondod???? Most nem a miskolci jogaszokra gondlok, fogalmam sincsen, hogy milyenek, ha Neked nem tetszenek, az a szived joga.
Na de a tanarkepzes? Ember, van neked fogalmad, hogy hogyan lesz szetverve a kozepiskolas tanaroknak a kepzese a kovetkezo evekben?
Azt allitani, hogy a kovetkezo generacio nevelese szamodra nem a jovo, hat... no comment, bocsi.

kyle 2008.01.28. 16:28:19

horneknak meg jutott azsiai valsag, megsem hivatkoznak erre folyton. javasolt meg: fogyasztasbovules es realkereset alakulas 98-2002 es 2002-2006 kozott

kyle 2008.01.28. 16:29:32

Istvan olvasd figyelmesebben a kommentemet

Istvan 2008.01.28. 17:10:36

"kyle 2008.01.28. 16:28:19
horneknak meg jutott azsiai valsag, megsem hivatkoznak erre folyton. javasolt meg: fogyasztasbovules es realkereset alakulas 98-2002 es 2002-2006 kozott"

Igen, azert mert Azsiabol kurvara importalunk es gyakorlatilag semmit sem exportalunk. De ez persze ne zavarjon...

Istvan 2008.01.28. 17:12:16

"kyle 2008.01.28. 16:29:32
Istvan olvasd figyelmesebben a kommentemet"

Okes, elolvastam, es akkor mi is van?

szejler 2008.01.28. 17:36:50

kyle

Persze meg az égig érő paszuly. Egót felére csökkenteni, utanajárni alapvető tényeknek.
Függetlenül attól hogy nevezték,
magyar modell nem volt soha, éppen ezért nem is röhögött rajta senki. Wikipedian (kezdések) rákeres: keynes, j. d. sachs, magyar gazdasági adatokat előbányász, egyeztet Fidesz gazdpollal.
Orosz válság: rákeres, értelmezni próbál.
Vízfej: ja mert most kisebb.
Adóreform elmaradása: mert most megvalósult.
Felsőoktatás: Jobb lett? (utánéz a GDP %-ban mennyibe fáj)

Összegezve: Lenne mire szerényebbnek lenni!

kyle 2008.01.28. 19:59:05

akkor mi van? istván én az arányokról beszéltem, de ez elkerülte a figyelmedet. ami az importot illeti: ha valamit drágábban vehetsz meg akkor az nem infláció gerjesztő hatású, tehát az nem hat a gazdaságra? persze, az nem, nyilván a te logikád mást diktál. nem akarok közhelyekkel jönni, de nincs két különböző válság, vagy akkor még nem globális gazdaságnak hívták? mondj egy export céget amelyiknek jobb volt orbán alatt és rosszab megyó meg fletó alatt. mellesleg járai barátotok volt az erős forint nagy híve, az exportra gyártó cégek szerették is. bár ti tudjátok. lássuk be: a zorbánéknak nem volt szerencséjük DE!! volt mindenre több pénz, és még a régió felett is teljesítettünk, és persze nem borult meg a egyensúly, 2001 után sem muhaha. szejler te meg ne dicsekedj azzal honnan veszed az infóidat, nota bene egy reformot nem lehet 4 év alatt megcsinálni, plána úgy ha népszavaztatjuk a népet hogy ne úgy legyen. szóval majd akkor leszek szerényebb nem véditek kivont karddal a véghetetlent (nota bene gyurcsány ktg politikáját most sem védem). magyar modell meg volt, varga misi reklámozta, ha nem hiszed nézz utána úgyis olyen jól ismered az internetet

Istvan 2008.01.28. 20:30:18

Szia Kyle!

Mit tolsz, nekem is dobhatnal egy adagot :)

Milyen aranyokrol beszeltel? Marmint az 50%-ra gondolsz? Igen, a korosztaly 50%-nak vagy meg tobnek kellene felsooktatasba jarnia. Abban egyet ertunk, hogy nem olyan megvalositasban, mint ami a fidesz regnalasa alatt volt, na de azert azota van 6 ev mszp-szdsz kormanyzas, meseld mar el, hogy mi valtozott azota?

Egy olyan orszagbol szarmazo import, ahol gazdasagi valsag van, miert is kerul tobbe az import? Amugy szerinted mit exportalunk Azsiabol? Muszaki cuccot, ruhazatot es kinai ganyit. Na most ezek meg az azsiai valsag idejen sem gerjesztettek az inflaciot. De ha tevedek, akkor javitsal mar ki, es nevezzed meg azt a nelkulozhetetlenul azsiabol importalando arut, amely gerjesztette az inflaciot '94 es '98 kozott.

Lass csodat, az export vs. eros forintban egyetertunk. En nem mondtam azt, hogy a fidesz regnalasa alatt minden tokeletes volt, csak azt, hogy jobb volt, mint most.

Sot meg abban is egyetertunk, hogy 2001 vegere borult az egyensuly. Ami persze valasztasi osztogatas volt, es valoszinuleg korrigalhato lett volna. Ami nem tortent meg az 2002 es 2006 kozott. Es ez mar a szocik sara, utaljuk oket is rendesen.

Vicces amugy, hogy ha realbernovekedesrol kell beszelni, ld. 2008.01.28. 16:28:19 postodat, akkor hu de uberfasza az mszp-szdsz kormany, akkor is, ha az egyensulyborulas akkora volt, hogy utana ket evig szopunk. Bezzeg, ha az Orbaneknak volt egy kis valasztasi osztogatasuk, akkor mekkora egyensulyboritok, es egyebkent is miert nem nottek a realberek, mint allat. Na, EZT hivjak demagogianak, ugye?

Azt is legyszi mutassad meg, hogy itt ki vedi kivont karddal pl. a nepszavazast. Kicsit melyedj el a reakcio.blog-ban, es rajossz, hogy ez a hely nem az a hely...

szejler 2008.01.28. 22:50:52

kyle

Összevissza hadoválsz félminformáltan, a konkrét tételeket kerülöd, és még értelmezni sem tudod az olvasottakat.

Wikipedia: neked, kezdésnek. Rádfér. (közgazdász kutató vagyok bömbike)
"Függetlenül attól hogy nevezték,
magyar modell nem volt soha" : attól is függetlenül, hogy nevezte Varga Mihály.
Kissé vékonynak tűnik a kompetenciád megítélni, mi az ami védhetetlen. Szabadrúgás öt méterről üres kapuba, esetleg.

Bakura legalább szórakoztató, ez csak frusztrált.
Léptem. Jó szórakozást, sziasztok!

Kemotox 2008.01.28. 23:40:00

Ha már a felsőoktatásról van szó, és idéztétek az idióta Pokorny 50%-át.
Érjük utól a nyugatot! Hiszen ott is ennyien járnak egyetemre vagy még többen!
Igazi degenerált Fideszes jelszavak!

De kit akarunk utólérni? Azt a nyugatot ahol már senki nem akar kétkezi munkát végezni?
Mit gondoltok miért kell nekik a sok bevándorló?
Pont azért mert 50%-feletti a diplomások száma Ők pedig basznak elmenni kétkezi munkásnak.

Egyetemre csak a legjobbak menjenek, a többi meg dolgozzon valahol, mert semmi szükség ennyi agyonképzett munkakerülőre.

medve 2008.01.29. 00:02:24

Kemotox, te most komcsi is vagy, nem csak kururcinfó rajongó. Azok szoktak így érvelni. Bár igaz: KOMCSI ÉS NÁCI NEM IS ESIK OLYAN MESSZE EGYMÁSTÓL.

kyle 2008.01.29. 10:44:13

ja hogy te kozgazdasz kutato vagy szejler, az mas, koszi akkor ime a pelda hogy miert nem kell annyi kolyok a felsooktatasba, itt cseszed a rezet a hulyesegeiddel, sztem kutato is maradsz egesz eletedben, az orszag hasznodat nem veszi az tuti. nyugattal kapcs. meg annyit hogy kemotoxnak igencsak igaza van, plusz: ott van ra egy csaladnak penze hogy kitanitassa a gyereket, es az jo esellyel meg is el majd a diplomaja utan, itt viszont egy ugyfelszolgalat nez ki a legtobbjenek. egyebkent erre a bolognai folyamatra ne hivatkozzunk mar annyit, ez nem azt jelenti hogy itthon nem kell vizvezetekszerelo. az eu versenykepesseget elnezve eleg sok alibi programot talaltak mar ki. szejler te is mulatsagos vagy az en szemszogembol hidd el pubi

Istvan 2008.01.29. 11:01:08

Esetleg egy grafikat nezhetnenk arrol, hogy a GDP hogyan aranylik a felsooktatasban reszesultek aranyaval? Meg fogtok lepodni.

Ugyhogy arrol, hogy kell-e az 50% vagy nem, az nem kerdes, KELL.
De NEM IGY, azt hiszem ebben is egyetertunk. Kedves Kyle, azt megkerdezhetnem, hogy az elmult hat evben kik voltak kormanyon? Mert ugye Te itt jossz, hogy mennyi rosszul kepzett fiatal van, akik nem kepesek elhelyezkedni a piacon. Ki is tehet errol? A Zorban, mi?

Az kedves Toled, hogy azt kered, hogy a bolognai folyamatra ne hivatkozzunk, de hat sajnos jelnleg az mszp-szdsz van a hatalmon, es ok hivatkoznak unos-untalan a bolognai folyamatra, amikor frankon szetverik a felsooktatast, nem? Vagy Te nem tudod, hogy a Magyar es a Hiller felesegeinek onallo karuk van az ELTE-n, ugy hivjak, hogy Pedagogiai Pszcihologia kar. Ki is tehet rola? Jah, tudom, a Zorban, ugye?

Oh, igen,
igen, igen :)

Most ugye a kozepiskolai tanarkepzest a bolognai folyamatra hivatkozva szetkaptak BSc-MSc reszekre, ami 1. baromira nem lenne kotelezo, hiszen a bolognai folyamatban ez csak _ajanlaskent_ van benne, 2. qrvara semmi ertelme nincsen. Egy ertelme van, egy felsooktatasi egyseg csak akkor lehet onallo egyetemi kar, ha van BSc-MSc-re szetosztott oktatasi feladata. Na most ugye a PePszi kar nem lenne ilyen, ha nem lenne szetkapva BSc-MSc reszre a tanarkepzes. Gratulalok, ket agyament felesegert felaldozzuk a kovetkezo generaciok neveleset. Ki is tehet rola? Ajj, pedig itt van a nyelvemen... Ja, igen, hat persze, hogy a Zorban!

kyle 2008.01.29. 11:37:07

Istvan en nem vedtem magyart es hillert, nezd meg feljebb. De az irany tetszik, kevesebb bolcsesz, tobb mernok. Hogy 6 ev alatt nem csinaltak semmi az nem igaz, ki mertek mondani par alap igazsagot. Pl ha fenntarthato rendszert akarunk akkor fizetni kell erte. Meg el kell tolni az aranyokat a kepzesekben. Tobb mernok, kevesebb humanista. Hogy hany % azt nem tudom, de azert ne feltsd mar a jovo generaciokat legyszives. Az eddigi rendszer egy csomo idiotat nevelt ki, rontani annyit lehetett rajta mint a magyar focin. egyebkent tokmindegy hogy mikent kepezzuk a tanarokat, ha a legnagyobb baj az elhivatottsag hianya, a frusztraltsag, a muveletlenseg es a rossz fizetes. Ez nem a rendszer kerdese istvan nehogy mar tudomanyosan magyarazd meg. Egyszeruen az ifjusag minosege ilyen, es azon nem valtoztat az egyetemi kepzes. ez a gdp-diplomasok meg megint egy (al)tudomanyos hokuszpokusz: mivel a diplomasok jobb fizeteseket kapnak, persze hogy tobbet tesznek a GDP-hez, viszont abban nem latom az ossztarsadalmi erdeket hogy valaki recepcios legyen mert a multik megtehetik hogy diplomast tesznek oda (egyebkent a nyelvtudas miatt nagyobb reszben, na ahhoz meg nem kell egyetem)

Istvan 2008.01.29. 13:40:17

"a diplomasok jobb fizeteseket kapnak, persze hogy tobbet tesznek a GDP-hez"

Kozgazdasag rulez :)))))))))))))

Tehat ha maffiozokat teszunk a meg allami vallaltok elere, akiknek iszonyatosan magas fizetest adunk (ha mar egyszer maffiozok...), akkor novekszik a GDP, ugye?

Az a gondom, hogy nem tudom honnan veszed azt, hogy kevesebb bolcseszt es tobb mernokot kepeznek. Bemondta a jerevani radio, es akkor ugy van? Ellenben en linkekkel igazoltan mutattam ra, hogy a regnalo kormany "a technológiai innovációt befolyásoló és az azt kísérő tényezők vizsgálata" cimszo alatt 24 millaval tamogatta a bolcsesz sleppjet, hogy James Joyce-t elemezzen. EZ NEKED A JO IRANY???

Istvan 2008.01.29. 13:48:26

Csak meg par megjegyzes.

"Hogy 6 ev alatt nem csinaltak semmi az nem igaz, ki mertek mondani par alap igazsagot"

Ah, valoban. Akkor mar minden rendben van ugye? Vazze, nyisd mar ki a szemed, legyszives, es lassad mar meg hogy total az ellenkezojet csinaljak annak, amit mondanak. Iszonyatos pofatlanul toljak a hatalmas penzeket a BOLCSESZ sleppjuknek, a mernoki kutatasokat pedig az NKTH maffiozokhoz kozelito modszereivel al-tamogatja. Milliardokat tomnek ertelmetlen projectekbe, mint pl. az egri foiskola (amely ird es mond, foiskola letere EGYETEMI tudaskozpont...) funkcionalis elelmiszerkutatasara, a madarinfluenzara, az AIDS-tapaszra, es meg sokmindenre, amirol persze nem hallassz, mert hat ezekbol soha nem lesz semmi, csak a haveroknak epul majd a villa belole.

"egyebkent tokmindegy hogy mikent kepezzuk a tanarokat, ha a legnagyobb baj az elhivatottsag hianya, a frusztraltsag, a muveletlenseg es a rossz fizetes."

Na, mivan, megsem emelkedett a kozalkalmazotti fizetes kellokeppen? Ennyi erovel szuntessuk meg a tanarkepzest (jo iranyba haladunk affele), aztan meg az egesz kozepiskolai oktatast, mert ugyis tok rossz, nem?

kyle 2008.01.29. 14:05:40

istvan az eddigi hozzaszolasaidat meg el tudtam nezni, meg valamennyire ertettem is, de ez az utolso ketto kulonosen rossz bizonyitvanyt allit ki rolad. 1. baromi frustralt vagy, nyilvan hatalmas penz 24 millio forint a tobb tizmilliardos oktatasi ktg-hez kepest, gratulalok, nem neked kellett volna az a penz?
2. ugy ertettem a GDP dolgot, hogy az eloallitott termekek-szolgaltatasok volumenet tekintve a diplomasok elen jarnak (jarhatnak) es tobbet is koltenek mivel tobb a fizetesuk, de ez csaloka adat, mert ugyan milyen munkakorokben, es azokhoz kell-e diploma? en pedig nem kutatasokrol beszeltem az egy kis, marginalis terulet fiam, de te nyilvan valami kutato vagy, azert vagy ilyen baromi elegedetlen. en arrol beszeltem hogy lesz-e tobb olyan ember 10 ev mulva aki kepes alkotni is, vagy azok gyoznek akik a vilagbeket siratjak hivatastudatbol. mellesleg a kozalkalmazotti berek tulzottan is nottek, de en miniszteriumokrol es onkormanyzatokrol beszelek es speciel nem a tanarainkrol. tehat az alap problema meg mindig az hogy rosszak az aranyok, te meg nagyon el vagy szallva magadtol, de most mar hagylak, ferditsd csak el amiket irok

Istvan 2008.01.29. 14:35:01

1. A 24 milla valoban nem nagy penz, de azert erzed Te is, hogy minden pofatlansagon tulmegy. Nyilvan megsem adhatnak az irodalmi intezetnek masfelmilliardot, azert abbol mar nem morgas lett volna. De egyreszt ez a pelda nem egyedulallo, sorolhatnam a Magyar Balint altal kezivezerlessel kiosztott Bolyai osztondijaktol kezdve a gazdasagi miniszterium marketingtevekenysegeit vegzo BOLCSESZ-ekig sokmindenkit. Masreszt ez meg mindig nem az elherdalt penz nagyreszet jelenti. Az az elozo kommentemben irt NKTH-s penzekre ment el, madarinfluenzara pl. 2 milliard, AIDS-tapaszra ossze sem tudom szamolni, mert tobbszor, es jocskan masfel milliard felett tartunk, a regionalis egyetemi tudaskozpontokba osszesen boven 10 milliard felett, es lehetne meg sorolni. Ha ezeket osszeadjuk, azert az mar eleg szep osszeg, nem? Mellesleg ne bagatelizaljuk el azt a 24 millio forintot, azert netto atlagfizetesbol az ma hany honap is? Nem kell nekem az a penz, tortenetesen az egyik penzszoro intezet meglapulo alkalmazottja vagyok, mondhatnam, "jobban elek, mint negy eve" :))) Es nem latom, nagyon nem latom azt, hogy az orszag dolgai jobb iranyba mennenek. Hiszed vagy sem, tokmindegy, annak szurkolok, hogy szuntessuk meg azt, ami most megy, mert attol nekem szemelyesen anyagilag rosszabb lesz, de az orszagnak jobb.
2. Ha erre azt mondom, hogy ez meg mindig marhasag, akkor arra azt fogod mondani, hogy megint elferditem azt, amit mondtal? Nem gondolhatod komolyan, hogy teljesitmeny nelkuli kifizetesek egy orszag GDP-jet huzhatjak felfele?
2.a. a Kutatas nem marginalis terulet, annak ellenere, hogy relative kis szazalekat koltik az orszagok ra (3% lenne a kivant EU-atlag, mi tartunk 1% alatt) Persze az iz biztosan hokusz-pokusz a szemedben, hogy pont az USA es Japan az, akik 3% felett koltenek K+F-re, biztos nincs koze ahhoz, hogy mennyire feljodokepesek. Es ne ertsel Te se felre, alkotni kell, de mindig ujat, mert aki gozgepet akar alkotni, az bizony nem lesz sikeres orszag. Ezert rohadt fontos az innovacio.

Es legyszives adatokat, adatokat, linkeket. Nem kell tonnaszam, csak legalabb par teny, mennyivel csokkent a bolcseszkepzes az elmult par evben? Mennyivel nott a mernokkepzes? Hany uj allas szuletett mernok felooktatasban (nyilvan ki kell nevelni azokat a mernokoket...). Hany kutyafule foiskola zart be az elmult hat evben?

Gabe 2008.01.29. 14:44:28

istvan, lehet baszogatni a bölcsészeket, rég nem az a képzés a leggázosabbb, hanem a gazdaság és társalaomtudomány (jog, kommunikációü, szociológia stb.). És pont erre épülve nőnek ki a kutyafüle fősikolák, főleg politikai háttárrel (pl Zsigmond Király).
Amúgy te ELTE TTK-s doces vagy vagy műszakis?

Bummer 2008.01.29. 14:56:47

kyle, annyira fárasztó vagy. semmit nem támasztasz alá adatokkal, aminek meg utánanéz az ember, kiderül, hogy rosszul tudod.

Istvan 2008.01.29. 15:04:05

Gabe,

bocsi, nekem mar csak a szociologia is bolcsesztudomany... Elnezest kerek a tobbi bolcsesztol.

amugy a ZSK tenyleg tok jo pelda arra, hogy a kurrens politikai hatszellel hogyan epulnek fel azok a sleppek, amit Kyle baratunk a Zorban nyakaba akar varrni... De hat mi csak kiforgatjuk a szavait :)

Azt nem mondom meg, hogy merre vagyok, mert szeretnek nyugdijas koromig elni :))) De rossz fele keresgelsz...

oblomov 2008.01.29. 15:19:30

István

Eger? Naaa, az NBH már úgyis tudja :).

adgressor 2008.01.29. 17:24:48

Lehetne kissé diverzifikálni a bölcsész-baszogatást?

Belülről a dolog ugyanis úgy néz ki, hogy 1. gazdasági okokból fel kell venni minél több hallgatót, minőségi szűrés nélkül (mindkét faktorról az aktuális kormányzat tehet). 2. Ha fiatal és tehetséges vagy (TDK, effélék), esetleg órát tarthatsz, majd bekerülhetsz egy PhD-be. Menet közben taníthatsz és fegyelmezhetsz felnőtt embereket, bölcsészkaron (!), esetleg valami értelmetlen bolognás tömegelőadás keretében. Talán kapsz érte javadalmazást. közben persze "feljársz" Pestre könyvtárazni vidékről. Azalatt a 36 hónap alatt, amíg kapod a diákigazolványt. Ha már leépítették a könyvtárközi kölcsönzést. És az egyetem amúgy se fizet elő BTK-s jellegű adatbázisokat (pl. JSTOR).
3. a PhD után pedig kitalálhatod, miből élsz meg, ugyanis egyetemen állásod aligha lesz, a státusok be vannak fagyasztva.

És akkor egyszerre látod Bologna gyermekeinek üres tekintetét, meg a PhD-s kollegák improvizációit a megélhetésre (postdoc, külföld, fordítás, korrektúra, pályaelhagyás, narancsszedés stb). Ja, a zéró megbecsülést, a magyar típusú törtetést, a politikai szövevényeket kihagytam. Az anyagiakat meg nem is érdemes említeni.

A bölcsészekből meg úgyis kevesebb lesz, már rövid távon is. A MA-ra csak kb. 30% juthat tovább, plusz a tandíj. Vidéki egyetemen meg a pénzügyi lehetőségek garantálják, hogy ne lehessen könnyen naprakész a tudásod. Minek is.

-- Kommunikációt, médiát, antropit talán nem kéne a bölcsészet alá sorolni.
-- Joyce-ra 24 millát? Aztakurva. Ehhez azért nagyon csókos barátok kellenek odafönt. Ebből azért sok, SOKKAL értelmesebb bölcsész dolgot is lehetett volna csinálni.

bocs ha netán off voltam. megvadulok a bölcsészvér szagától

adgressor 2008.01.29. 17:32:20

És ha ezek után valaki azzal jönne, hogy "általánosságban" mennyivel magasabb a diplomás jövedelem, legszivesebben elküldeném a Plútóra. Talán a jogi vagy közgázos diplomára gondol. Más téren meg emberek tagadják le a meglevő diplomáikat és nyelvtudásaikat, az álláslehetőség kedvéért.

Istvan 2008.01.29. 18:21:35

Kedves adgressor,

az a rohej, hogy ha a JSTOR-t kicsereled ScienceDirect-re, a korrekturat meg kozepiskolasok korrepetalasara, akkor nagyjabol megkaptad azt, hogy mi var a fiatal termeszettudosokra ma Magyarorszagon.

Annak is sok ertelme van, hogy a bolcsesz oktatast is szetdobjak BA-ra es MA-ra a bolognai folyamat kereteben, es ott is bevasaljak a 30%-ot. Kb. annyira van ertelme, mint a kozepiskolai tanarkepzest szetdobni BSc-re es MSc-re. Ha valakinek van meg turelme, probalja meg elmagyarazni Kyle kolleganak, hogy miert is lesz az rossz, amikor 2009-tol kezdodoen az egyetemre felvett bolcseszek es tnarszakosok 70%-at kirakjak majd az egyetemrol egy BA/BSc diplomaval, ami gyakorlatilag semmire sem jo.

Pedig alapvetoen Bolognanak vannak olyan reszei, amelyek akar jok is lehetnenek. Pl. kutatok egy BSc utan mehetnek mondjuk Angliaba 1+3 eves MSc-PhD kepzesre. Mindenkinek tudom ajanlani. Nagyjabol ez lenne az ertelme Bolognanak, illetve az, hogy letre kellene hozni olyan BSc fokozatot ado technikus/muszeresz kepzeseket, amelyekkel magasan kvalifikalt, nagy termelekenysegu modern gyarakba, uzemekbe lehetne menni. Az orvosok es jogaszok kisirtak, hogy ne legyen 3_2-re osztas, nyilvan ez kellett volna kozepiskolas tanarkepzesben is. Bolcseszeknel meg kb. 90%-os tovabbmenetelt kellene betervezni, es annak megfeleloen felvenni mar a BSc-re is a hallgatokat. akkor 10% mehetne kulfoldre, a tobbiek meg kapnanak egy MSc kepzest, amellyel mar lehet valamit kezdeni.

Gabe 2008.01.29. 19:23:58

Egyelőre a 30% azt jelenti, hogy a B-n végzettek max 30%-a kaphat állami helyet a M-képzésben. Tehát nem azt jelenti, amit írtok. (persze, hogy mi lesz BIZTOSAN, azt senki sem tudja).
A tanárképzésben egyetértek, az legalább "piacra" termelt, még ha sokan nem is memntek tanárnak (a szidott tanárképzőkről -- pl. Egerből -- azonban sokan!)

Istvan 2008.01.29. 20:14:51

En kozben azt szamolom, hogy nem tudok szamolni... :)
Nem 2009-ben, hanem 2010-ben vegez az elso turnus, ugyhogy az aktualis kormany szennyese a kovetkezore lesz hagyva. El kellene gondolkodni, hogy hagyni kellene nyerni a szocikat 2010-ben is...

adgressor 2008.01.29. 21:05:18

Kedves Istvan (es Gabe is)

messzemenokig egyetertek (Istvannal mindenkeppen). Amit en eddig latok (konkretan "szabad bolcsesz" szegmens), az a kovetkezo:

-- jelszavak menten (mindhalalig tanulas stb.) beterelik a gimnazistakat (nagy-nagy bevetel). Egy even at mindenfele bevezeteseket hallgatnak kotelezoen es egysegesen, mast nem is tehetnek (= 130 fos eloadasok). Aztan valahogy' eldontik (jelenleg nalunk meg eldonthetik, mert igy alakult), mit akarnak tanulni a kovetkezo 2 evben. Kb. masfel even at tanulnak valamit, aminek koze van a szakhoz, aztan a 3. ev vegen irnak valami "szakdolgozatot." Amire majd kapnak valami diplomat, es bolcsesznek nevezhetik magukat a felvagosabbak (nekem meg a pofam langol majd az ilyenektol).

Itt jon a filter. Az a bizonyos 30%. Ami szerintem meg Istvan szerint is egy eleg eros vizvalaszto lesz, Gabe szerint meg eppenhogy nem (? ha jol ertem). (Utana a MA-k kapnak ket evet, hogy megtanuljak, amit a sietve improvizalt MA-tervek szerint tanitanak nekik. 5 evre leosztva is elvesztettek egy evet)

En tobb ok miatt is gondolom, hogy lesz egy eros lemorzsolodas.
0. magyar felsooktatason edzett realitaserzek es cinizmus
1. ez lesz az a sansza a kiugrasra azoknak, akik nem iskola- vagy egyetemerettek. Vagy szimplan nem a szakra valoak. Vannak ilyenek. 30-bol kb. 10-17. Tkp. normalis, kedves, 20 eves emberek, akik maguk sem tudjak, mit akarnak az egyetemtol. Tanarkent az a gond veluk, hogy erdeklodes nelkuliek, bolcsesznek meg alulmuveltek, olvasatlanok, es nem is akarnak olvasni (ami egy bolcsesznel erosen ciki). De ontudatuk legalabb van.
3. akiket valoban erdekel a dolog, az kb. az a 30%, amelyik bejut allamira.
4. a 30% felett szerintem azok a max. kozepes hallgatok lesznek, akiknek valamert fontos a papir. Esetunkben egy amugy sem tul piackepes bolcseszdiploma. Na ezek lesznek a ritka erdekes emberek, akik egyszerre nem a legjobbak es fizetnek is erte.

Nekem ez az osszkep sugalmazodik:
A gazdasagi okokbol felduzzasztott, erosen vegyes kiindulo csoportbol
-- bennmarad az a 30+x%, amelyiket erdemes is es lehet is oktatni -- tkp. amennyire regen a keretszam ki volt talalva. Csak egy evet elvesztettek hulyesegekkel.
-- A 70-x% pedig hozza a penzt, bulizik 3 evet es kiszall a rendszerbol, jo esetben kicsit muveltebben es tobb onismerettel, nomeg diakhitellel terhelve.
-- Vagyis a bevetel zomet a kiesok adjak. Az egyetemet erdekeltte teszik a minel nagyobb BA-hallgatosag toborzasaban; az egyetemeket a nagy bulival reklamozzak, az oktatas szintje leesik, a kutatasra meg nem lesz se penz, se energia. A BA olyan lesz, mint egy nagy, kontraszelektalt tanarkepzo.

De mindez persze egy valoban frusztralt (ill. realista) velemeny.

Vitank szerintem a 30% folotti x % ertekeben lehet, ami meg szerintem szakfuggo.

Gabe 2008.01.29. 21:41:22

1. az állam ki akar vonulni a felsőoktatás finanszírozásából
2. aztán amikor néhányan rájönnek, hogy akkor auz ő melójuknak is vége, akkor visszajoznak (pl. Hiller és az ELTE)

De mindegy. A szép az, ha majd kevesebb
diszciplináris MA-s lesz, mint PhD-s...
Amúgy mikor PhD-hallgató voltam, nemhogy JSTOR, de még papyír sem volt, amin esetleg a külföldről idehozott könyveket lehetettt volna fénymásolni (szabad bölcsészeknek: a filozófai könyvtár tele volt ilyenekkel, ami enyhén szólva is illegális, de jól tükrözi a honi állapotokat)

adgressor 2008.01.29. 22:56:07

"Amúgy mikor PhD-hallgató voltam, nemhogy JSTOR, de még papír sem volt, amin esetleg a külföldről idehozott könyveket lehetettt volna fénymásolni (szabad bölcsészeknek: a filozófai könyvtár tele volt ilyenekkel, ami enyhén szólva is illegális, de jól tükrözi a honi állapotokat)"

Nem értem, ez túl sok hirtelen (öreg vagyok én szabad bölcsésznek...). Ez azt jelenti, hogy

0. régen se volt JSTOR, most se legyen? (ad analogiam '... a szomszéd tehene is') vagy
1. a filozófia könyvtár jobban menedzselte a hallgatóságát, mint a Te szakod? vagy
2. a szakod nem adott ingyen papírt a PhD-seinek privát fénymásolatokra? (van ez így máshol is, én is fizettem vastagon már fénymásolatért) vagy
3. ne fénymásoljunk könyvet, mert illegális? vagy
4. másoltál volna Te is, de nem volt mire/mivel, így a filozófusok a csúnya illegálisak, merthogy nekik sikerült?

vagy túldimenzionáltam az egészet?

Felénk volt fénymásoló, amit a Soros Alapítvány adott, valamikor a 90-esek elején. Került papír is. És lett mit olvasni.

Megnyugtatásodul közlöm, közvélekedés szerint a vidéki Mo-n egyedül Debrecenben van JSTOR. Akkor ez most így jó? A Nagy Röneszansz Évben. Európai értelemben véve, természetesen.

Gabe 2008.01.30. 08:04:13

Túldimenzionáltad.
Nem kéne mindenre agresszívan válaszolni.
(A fénymásolás az itthon elérhetetléen könyvek, külföldi ösztöndíajasok által behozott, itthonmaradt társaik számára elérhetővé teendő másolatra vonatkozott. A filozófusok pedig így fejlesztettek könyvtárat, mert pénz az nem volt soha semmire.)
Jstor meg projectmuse meg digizeitschridten meg lehetne mindenhol, ebben is egyetértenénk, de ahol még könyvek sincsenek meg állások se, meg kutatási feltételek se, ott inkább sírjunk. (És szignifikáns, hogy főleg a legnagyképűbb ELTE-n nincs infrastruktúra). Na ennyit akartam mondani. Így már érthető?

adgressor 2008.01.30. 14:37:50

Gabe, most mar igen, ertheto. De 1) elsore nem volt ertheto, tul implicit volt ("nem jartunk mi veletlen' ket egeszen mas iskolaba?") 2) frusztralt hangulatban olvasva a "szabad bolcseszeknek" felutes eleve kicsit szemelyeskedonek es aggresszivnek hangzik. Talan egy kave utan nem. :). A valasz inkabb kivancsi volt, fontolgatva, hogy mit is akartal ezzel. Messze meg az agressziotol.

A lenyegre visszaterve: Sirunk is. Nyilvan ugyanugy latjuk ugyanazt: se allas, se konyv, se semmi. De az adatbazisok kellenek, mert ha mar konyvek nem jonnek, legalabb recenziok meg a cikkek jojjenek. Es olcsobb is mint egy allas krealasa egyetemen, es mindenki tudja hasznalni, aki ert kulfoldiul (oktato & hallgato). Ezt kellene elintezni a siras, kutatomunka, oktatas mellett. De amikor egy dekan se tud ilyet elintezni (konkret eset), a legjobb ervekkel, na az magyarhon (ellenerv: nincs ra penz). Addig meg irreleváns a fénymásolás statusat firtatni. Maradnak az ismert gerillamodszerek, amik az utobbi evtizedekben is. Vagy a nem-hatekony szomorkodas, keserges, savanyodas.

Peace

adgressor 2008.01.31. 16:17:55

na és?

gloire 2008.01.31. 16:19:20

kocsogok? te nem a pákó vagy?

Bummer 2008.01.31. 16:41:49

Bmeg Kyle, 2007 van, nem 1992. Ebben a kurva országban csak az MSZP változtathatja meg a véleményét? És csak a lakosság rovására? Hülye fasz vagy, menj a picsába.

k|M · http://reakcio.blog.hu 2008.01.31. 16:48:28

"A fénymásolás az itthon elérhetetléen könyvek"

Torrent, search, e-book.
Nincs elérhetetlen tartalom, csak keresni kell.

k|M · http://reakcio.blog.hu 2008.01.31. 16:51:54

"az ifjusag minosege ilyen"

Bicskanyitogtató állítás.

Gabe 2008.01.31. 16:52:28

KM! NEm a HArry POttert keresem, és nem társ. tud. könyveket, tehát torrentről továbbra is filemeket töltök...

adgressor 2008.01.31. 17:20:00

k/M: az ifjusag olyan, amilyen: altalanossagban nem erdemes se kijelenteseket tenni rajuk, se bicskat nyitogatni. Mindannyian voltunk ifjusag.

"Torrent, search, e-book. Nincs elérhetetlen tartalom, csak keresni kell." Nekem ez az, ami bicskanyitogato. Azert ha ilyet mersz mondani, ugy bele a nagy altalanossagba, megneznem, melyik tudomanyagban mozogsz, es hany eve, mekkora tapasztalattal. (Nem szemelyeskedes vegett, nem varok valaszt). Papirra nyomtatott szakkonyvet meg folyoiratcikkeket szoktal olvasni?

k|M · http://reakcio.blog.hu 2008.01.31. 17:25:46

Igen, szoktam azokat is. Emellett rendszeres vendége vagyok az antikváriumoknak, több helyen törzsvásárló vagyok, huszonéves korom ellenére szép kis könyvtáram alakulgat klasszikus magyar szépirodalom, hazai és nemzetközi festőművészet, fotográfia, kortárs amerikai és magyar irodalmi művekből, teljesen vegyesen és ad hoc jelleggel.

Mindez nem akadályoz meg abban, hogy ne a digitális nemzedékéhez soroljam magam.

A két dolog ugyanis nem vagy-vagy, hanem és.

kyle 2008.01.31. 17:56:58

Bumi az a baj hogy a maszop ugyanazt mondja, tajekoztass mar lecci hogy ok mikor mondtak hogy ne legyen tandij. Bokros is azert volt olyan nepszeru a hallgatok koreben igaz?

kemotox 2008.01.31. 18:43:00

A Fidesz azért beszél össze-vissza, mert győzni akarna, csak fingja nincs, hogy hogyan.
Ki az a barom, az elvakult törzsbázison kívül, akit az ilyen jelszavak: "nemkellvizitdíj, nemkelltandíj " lázba hoznak ?

Hol vannak már a nagy nemzeti jelszavak, amivel négy -öt éve próbálkoztak?
Miután látták, hogy nem hoz több szavazót, lerázták magukról, mint kutya a vizet.
Ugyan ez lesz a sorsa ezeknek a jelszavaknak is.
De ne féljetek, lesz majd helyette más. Talán majd előveszik a rendszerváltás utáni liberális faszságaikat. Hátha most bejön.

Az Mszp meg közben csak röhög ezeken a balfaszokon, és vígan folytatja "áldásos" tevékenységét.

adgressor 2008.01.31. 19:03:40

k/M: Ha antikvariumba is jarsz, akkor Te is lathatod, mi van, mi nincs. Konyvtarepitesre biztosan jok, altalanos muveltsegi teruleteken (muveszet, szepirodalom -- OK). De amint "profikent" mesz be, ugy, hogy pontosan tudod, mit akarsz, akkor azt latod, hogy vannak a magyar konyvkiadas termekei, meg elszorva kulfoldi szepirodalom. De pl. latin nyelvu konyveket aligha talalsz (es ez csak egy pelda). Ez van.

De en igazibol arrol a dimenziorol beszelek, amikor kulfoldi szakirodalomhoz kell hozzaferni, mert pl. kutatsz (es nem magyar temaban). Es nem egy referatum vagy szeminariumi dolgozat erejeig.
Par ev utan tudod fejbol, melyik fontos folyoirat nincs is meg az orszagban, melyikert kell kimenni Becsbe, melyik konyv van meg az Akademiai konyvtarban, melyik esetleg az OSZK-ban stb. Es ezek nincsenek ám rajt a neten. Nyilvanvalo, hogy ami van, azt ki kell hasznalni. De ami nincs, azt nem lehet (es itt nem latok semmifele nemzedeki megoszlast).

Istvan 2008.01.31. 20:47:22

Kyle,

Ugyan ez a receptfelirasi/vizitdij, de azert akkor is:

www.youtube.com/watch?v=D9VFIG6NO68

Istvan 2008.01.31. 21:06:37

Kyle,

meg volt egy olyan is, hogy oteves adotorveny, ugye? Azt is meghoztak a valsztasok elott, aztan eltoroltek, es az ellenkezojet csinaljak most.

Meg az AFA-t eloszor leviszik, aztan felviszik.

Meg 2006-ben kedvenc Ferencunk bemondja a kozgazon, hogy 285 Ft / Euro a koser, aztan amikor a piac lereagalja, es tenyleg annyi lesz az euro, akkor meg kapkodnak, es nem gyozik olyan intezkedeseket hozni, hogy legye erosebb a forint.

Istvan 2008.01.31. 21:43:03

Kedves Kyle,

most hogy archivumokban turkalok, itt egy kis kellemes cikk artol, hogy mikor is kedodott felhigulni az oktatas:

nyuz.elte.hu/archiv11/1103/htm/leepitk.html

"Kiss Ádám dékán egy vitaanyagban felvetett néhány lehetõséget. Olyan tantervet kell készíteni, amely lehetõvé teszi a hallgatói létszám minimális ráfordítással történõ nagyarányú emelését."

kemotox 2008.01.31. 22:25:49

A hallgatói létszám végnélküli emelésének alapja valójában a hatalmas nyereségben kereshető.

Az oktatás ma hatalmas üzlet!
Már Gyurcsány is hamar rájött erre, mert a rendszerváltás után rögtön lopott(privatizált) magának egy oktatással foglalkozó céget, ahová aztán a haveri vezetésű állami vállalatok irányították a dolgozóikat.De ebben az összes párt benne van!

Ma már az egyetemi-oktatói lobbi ereje egyenértékű a jogász vagy egészségügyi lobbi erejével.
Semmirekellő diplomákat osztogatnak, a félrevezetett gyerekek és szüleik meg boldogan íratják a gyerekeiket a humán-menedzser-asszisztens, média és egyéb blőd szakokra, horribilis összegekért.

A kedves tanáraik persze abban érdekeltek, hogy a gyerek tényleg elhiggye, hogy miután elvégzi az iskolát, rögtön vezérigazgatói állásokkal fogják bombázni őket.
Persze, miután a család rá költötte minden pénzét, és rájött, hogy átverték, majd elmegy valami angliai kocsmába mosogatni, vagy narancsot szedni Spanyolországba.

Ez már egyre inkább egy maffia, nem pedig oktatás.

Istvan 2008.02.01. 08:18:44

Kedves kemotox,

azert ne altalanositsunk ilyen durvan.
Azert abban igazad van, hogy meg mindig nincs kitakaritva rendesen az egyetemeken, vagy mondhatnank ugy is, hogy itt meg nem tortent meg a rendszervaltas.

Nagyon sok egyetem tenyleg csak a csod elkerulese vegett vesz fel hallgatokat, de valoban van olyan is, akik uzletet csinalnak belole.

Bummer 2008.02.01. 09:26:33

Ha kicsit utánanézne kyle és a többi tökfej a politika történéseinek, rájönne, hogy éppen 95 körül a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor szakított korábbi politikájával, mert felismerte, hogy az ORSZÁG ÉRDEKE más.

Bummer 2008.02.01. 09:28:26

A Maszop pedig érdekes módon nem állította vissza 2002-ben a tandíjat. Talán nem hitt benne? Nem. Hanem cirkuszolt a diákhitel miatt, hogy szegény diákok felveszik a havi 20 ezer Ft-ot, aztán majd nem tudják visszafizetni. Most meg mit csinál? Bevezeti a havi 20 ezer Ft KÖTELEZŐ tandíjat. Hogy aki eddig nem vette föl a diákhitelt, az kénytelen legyen.
Tapsoljatok nekik, hülye seggek.

adgressor 2008.02.04. 06:02:06

Már tankönyv se kell a felsőoktatásba!
Éljen a digitális forradalom!

"Egyetlen fillérrel sem támogatja a felsőoktatási tankönyvek fejlesztését és gyártását az oktatási tárca – tudta meg lapunk. Az új kiadványok támogatása és a hallgatóknak járó árkedvezmény helyett csak a könyvtáraknak ad némi pénzt, hogy a rászorulók kikölcsönözhessék a kiadványokat."

www.mno.hu/portal/540674

Istvan 2008.02.04. 09:49:44

Persze, mert a digitalis tankonyveket fogjak tamogatni. Ezt a haverok termeszetesen tudjak, es mar evek ota keszulnek ra.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.04. 13:44:37

Bíróság elé állíthatják azt a kunhegyesi fogorvost, aki nem hajlandü vizitdíjat szedni pácienseitől. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) könyvelése szerint Nagy Levente 327 ezer forinttal tarozik a pénztárnak. A MEP fizetési felszólítást küldött a fogorvosnak, majd az előírt határidő után a bírósághoz fordult, és kérte a fizetési meghagyás kiadását.

most akkor kié is a befizetett vizitdíj? Az Orvosé vagy az Oepé?
világosítson fel valalki plzzz

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.04. 14:47:56


kedves denever,

Tegyuk fel, hogy van egy szolgaltatas ami az allamnak 1000 forintjaba kerul. Ezert a szolgaltatast igenybevevok nem fizetnek kulon, csak egy rendszeres jaradekkal.
Tegyuk fel, hogy 10 szazalekkal csokken az igenybevevok szama, ha bevezetnek egy haromszaz forintos onkoltseget.
Ezt a haromszaz forintos copaymentet az allam kozvetlenul a szolgaltatonak fizeti ki. A szolgaltatok ugy dontenek, hogy nem kerik el a copaymentet azzal, hogy ok dontik el, hogy kell nekik vagy sem.
A problema az, hogyha X-en veszik igenybe a szolgaltatast, akkor most 1000X-be kerulnek az allamnak, ha viszont lenne copayment, akkor 1000(0.9X)-be, azaz 900X-be azaz statsztikai ertelemben 100 forintot huznak ki a szolgaltatok az allam zsebebol
minden nembeszedett copaymenttel. Hagyjuk a szokasos Orbangyurcsanyt, korrekt erveles vagy sem ?

Istvan 2008.02.04. 15:09:05

Kedves Jo Tunder!

Nem hangzik rosszul, de... a 10%-ot megint a jerevani radio mondta be? Miert nem 20% vagy 0.2%? Az egyik esetben ugye 654 ezer forint birsagot kell fizetnie az orvosnak, a masik esetben meg alig 6540 Ft-ot...

Masreszt tegyuk fel, hogy 10% Ezek kozul hany olyan beteg van, amelyiknek el kellett volna mennie, es az utolagos kezelese meg 10-szer annyiba kerul? Mondjuk volt egy elhanyagolt Streptococcus fertozese, amely kb. 3-5 ezer forint lenne antibiotikumos kezelessel, ha a kezeles elmarad, es kap egy szivizom es/vagy aortagyengeseget, az meg egy szivkateterezes mutet, also becsles masfel milla...

Ugyhogy ovatosan azzal a statisztikakkal, mert a vegen meg kiderul, hogy az orvosnak kell majd fizetni...

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.04. 15:25:39


Ember, en azt mondtam, hogy elvileg lehetseges az, hogy egy ilyen akcioval valaki effektive merheto es magyarazhato kart okozHAT, nem azt, hogy konkretan kart okoz.
A helyzet az, hogy szinte minden orszagban van valamennyi copayment, de en nem fogok errol vitatkozni, en nem nepszavazok.

Istvan 2008.02.04. 16:01:34

Bocsi, igazan nem akartalak megbantani, csak kifejtettem az allaspontomat...

Konkretan mit is jelent a copayment? Mert ugye egyreszt a munkaltatom fizet 34% munkaltatoi hozzajarulast, masreszrol meg en fizetek 27%-ot, amibol vicces modon fizetek adot, anelkul, hogy a kezembe kerult volna az a penz.

Masreszt en ugy gondolom, hogy a copayment leginkabb olyan orszagokban van, ahol az egeszsegugyi kultura nagysagrendekkel jobb, mint nalunk.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.04. 17:06:42

kedves Tunder,
akkor, ha jol ertem, a most mindenki a penzenel van.
ugy ertem az orvos sowieso megkapja az ezrest az oeptol.
amikor van betege, aki fizet vizitdijat, akkor 700-at kap a riportalas utan, mert az elso 300 mar a zsebeben van.
ha meg nincs vizitdij riport, akkor megkapja az ezrest.

magyarul az oep annyival csokkenti az orvosnak kifizetendo osszeget, amennyi vizitdijat leadminisztral.

magyarul egy budos kanyi vassal se kap tobbet az orvos, ha vizitdijat szed. jol gondolom?

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.02.04. 17:25:08


Nem gondolod jol. Az orvosoknak jelentos beveteleik vannak a vizitdijbol.Atlagosan havi 150000 forint.
Viszont a reformok koltsegnovekedest is okoztak. (elvettek toluk penzeket plusz novekvo adminisztracios koltsegek, nem a vizitdij miatt hanem egyebkent)

Ha most megszuntetik a vizitdijat ES nem kompenzalnak sehogy, akkor az orvosok jelentos resze komolyan megszivja a dolgot.

Istvan 2008.02.04. 17:33:51

"elvettek toluk penzeket plusz novekvo adminisztracios koltsegek, nem a vizitdij miatt hanem egyebkent"

Reformok a la mszp-szdsz :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.04. 18:03:17

Ok, Tunder, asszem ertem.
Akkor tehat miert jo a cikkben szereplo martirnak ez? Ghandi fele ehsegsztrajk penzre atultetve?

Gondolom, a vizitdij normalis adokoteles bevetel. vagy nem?
mi a helyzet az ellatas utan kapott juttatassal? vagy csak fejkvota van?

noname 2008.02.05. 00:21:01

és erre mit mondatok?

www.gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article368

"A cikk azt a képtelen állítást cáfolja több példával, hogy a szolidaritási alapú rendszer "kádárista" maradvány lenne - külön megemlítve azt, hogy ez a fajta érvelés kirívóan visszatetsző és ízléstelen a karrierjüket a Kádár-korszakban kezdő mai "szocialista" politikusok részéről."

(huh, lehet hogy ez az attac?)