Kommentszűrés
’07 dec
19
07:00

Advent & roráte

Írta: TuRuL_2k2

Figyelem! Klerikálisan reakciós poszt következik, ami érzékenyen érinthet egyeseket, már-már veszélyeztetheti állam és egyház szétválasztását.

 Most értem haza az Egyetemi templomból, a reggeli roráte miséről. Szeretem a metszően hideg téli reggelek, a kihalt utcák és a kicsit álmos hívőkkel félig megtelő templom hangulatát. Így lehetett ezzel Gárdonyi, Juhász Gyula és Ady is. Szeretem az adventet, bár a korai rorátéra csak egyszer-egyszer tudom rávenni magam (múlt héten félálomban megszokásból a Belvárosi Ferences Templomba mentem, pedig eredetileg akkor is az Egyetemibe készültem, de ez csak akkor jutott eszembe, amikor már leültem a padba).

 Otthon, Egervár téglából épült, gótikus-barokk templomában az adventi misék elsősorban azt jelentették: megint héttel kevesebbet kell aludni, hogy meghozza a Jézuska a floppy-meghajtót a Commodore-64-eshez.

  Később Budapesten, még Blanckenstein Miklós atya plébánossága idején a Mátyás-templomba (tudom, tudom: Budavári Nagyboldogasszony-templom) jártam misére. Az adventi időszakban a vasárnap esti mise kezdetén minden fényt lekapcsoltak, csak egy kis olvasólámpa derengett. Bejött egy nyolc-tíz év körüli, hófehérbe öltözött kislány, elénekelte a Rorate caeli desupert, majd meggyújtott egy, két, három vagy négy gyertyát az adventi koszorún. Ezután felgyúltak a fények és megkezdődött a mise.


 Ez a dal azóta is a kedvencem. Mióta megtaláltam az ide is beillesztett videót, nagyon sokszor megnéztem már, de nem tudok betelni vele.
Minden benne van, amiről az advent szól: tisztaság, várakozás, remény.

Címkék: egyház advent hellókarácsony egervár roráte

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr58268972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homopoliticus · http://homopoliticus.blog.hu 2007.12.19. 08:35:37

Én református vagyok, de semmihez nem tudnám hasonlítani az adventi misék hangulatát (bár reggeli rorátén még nem voltam), vagy inkább a várakozással teli áhítatát. Kár, hogy a reformáció kilúgozta az istentiszteletből a liturgia legszebb részeit, nekem legalábbis nagyon hiányzik...

mr.joshua 2007.12.19. 08:38:47

Csúnya, csúnya füllentés, mert a floppi-meghajtó nélkül az a bizonyos Commodore-64 nem is működött!... (Vagy nem működött, amíg meg nem kaptad?)
:)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.19. 08:48:18

mr.joshua:
Már hogyne működött volna! Kazettával. :)

mr.joshua 2007.12.19. 08:55:01

Kazetta? Tényleg, csak nekünk olyan lemezes kis brutyónk volt hozzá, giana sisterssel meg wizballal... Amikor azok az adapterek elkezdtek fűteni... Háát, mit is mondjak, nem tömjénillat volt...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.19. 09:10:03

joshua,
mumajer vagy. az igazi hardcore a kazi volt.
abc turbo, fejallitas, loaderror, kurvanyad.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.19. 09:16:40

Nem elég a reformok tagadása, már a klerikális reakció is beférkőzött közétek. Botrány

Mi soha nem kaptunk floppy meghajtót, kazetta volt a menő.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.12.19. 09:30:02

a kazettás gép volt a c16-os, a floppys meg a c64
és a legjobbat kihagytátok: syntax error

www.c64s.com

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.19. 09:37:07

smalladam:
Nemnem, C-64-hez is volt kazetta, ahogy denever és Őrnagy Őrnagy is írta. Fejállítás, ó! De egy sima (sima? nagy dolog volt az akkor!) kétkazettás magnóval lehetett másolni...

Gabe 2007.12.19. 09:43:22

Köcsög gazdagok! ;)
Nekem soha nem volt commodore-om, a falu másik végére jártam egy sráchoz nézni, ahogy elite-ezik.
A rotáte megvan, ahhoz csak korán kellett kelni, ingyé volt...

Őrnagy Őrnagy 2007.12.19. 09:44:02

A C-16-nál nem tudom, hogy volt-e egyáltalán floppy. Olyan gépem nem volt, csak a suliban láttam.
Nekem mázlim volt, mert a gyorsmásolóm munkája fejállítás nélkül is betölthető volt.

Viszont a legnagyképűbb a C-128 volt, de az már csak a felső 10000-nek volt.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.19. 09:47:02

basszus.
lemaradt a vege a commentnek

(nyil L)
loading
ready
run.

pressplayontape.com/

de aztan nekem mar 1541-II lett, kulso tappal, es lehajthato ajtoval.
bar az igazi authentikus cucc a beepitett tapos, billentos ajtos vacak volt.
azt az igazi kemeny mag tudta kezelni.
egyebkent meg raid over moscow. tovarisi konyec.

Gabe 2007.12.19. 09:47:41

Azért szép, hogy az adventi posztból fogyasztást emlegető kommentek lettek...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.19. 09:47:58

Őrnagy,
és CP/M-et nyomattál?

táltos 2007.12.19. 09:51:33

Ha már régi gépek. Videoton, vörösréz színű, "botkormányos", Junoszty tv a monitor. Ismerős?:)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.19. 09:54:38

mert szerinted nekem TFT volt a c64hez ?! :-)
basszus, el se hiszem, hogy ott gornyedtem naponta tobb orat az elott a szar elott. es persze RF-en ment be a jel a junosztyba...

Őrnagy Őrnagy 2007.12.19. 10:02:05

Miért Gabe, csak nosztalgiázunk. Akkor kemény pénz volt ám egy gép, egy havi átlagfizetés. (Mondjuk most is annyi kb. mégis több van)
CP/M-et nem, 64-en alap basic, + simon's, meg pascal. Xt-n (8086-os) pascal + c.

Jó hangulatú lehet egy rotáté mise, bár nekem korán van. És szerencsére az Asszonynak is :) + én nem vagyok pápista, csak ő, és néha elkísérem, de csak jelesebb napokon.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.19. 10:07:57

Gabe és Őrnagy Őrnagy holnapra százszor leírják: "roráte". Ez nem Tetris... :)

Őrnagy Őrnagy 2007.12.19. 10:14:08

A t az r mellett van a billentyűzeten :) És én képolvasok, így nem szűröm ki a hibákat, ez a hátránya. Viszont baromi gyorsan megvan egy könyv, és tudom is mit olvastam.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.19. 10:25:04

Tetrisben a 3d-s a jó. Ábrázoló vizsga előtt kiváló térlátás fejlesztő eszköz.

ergé 2007.12.19. 11:19:12

Én az éjféli misék hangulatát szerettem, most derengenek gyerekkoromból.

PS: pre-C64 Atari kinek volt meg? fekete dobozzal, három kapcsolóval és vastag kazettával? A Pacman egy ideig elvonta a figyelmemet a legózástól :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.19. 11:23:03

ergé:
Arról majd külön írok 24-e körül. :)

csi 2007.12.19. 11:35:24

Apám szokta emlegetni ezt a rorátét, gyerekkorában járt ilyenre. Én sose bírtam felkelni hajnalok hajnalán ilyesmiért.
Viszont voltam egyszer az egri szemináriumban, ott volt egy virrasztós imádkozás, "váltott lovakkal", én hajnal 3-kor kerültem sorra, az jó volt. Ilyenkor ki van rakva az oltári szentség egész éjjel, és mindig ott kell legyen valaki, félórás váltásokban.
--
Én se voltam burzsuj. A haveromhoz jártam át gépezni.
ezt az adat kazettát, ha magnóba raktad, akkor ilyen ciripelést lehetett hallani, haver azt állította, ő meg tudja különböztetni a játékokat ez alapján, haha

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.12.19. 11:37:25

Csi, van egy halvány sejtésem, hogy az a haver át akart téged verni :) vagy legalábbis igen felvágós volt ;)

VIII. Nagyapó 2007.12.19. 11:43:00

ergé

Gyerekkoromban én is... De amilyen társaság ott helyenként összeverődik... Hát nem az a bennsőséges esemény :-(

exit · http://nubabel.blog.hu 2007.12.19. 11:43:14

c64 (volt kazis is, dehát ugye a floppy-s volt az igazi)

_run

last ninja!

mennyi doga elmaradt miatta lol.

indexen érdemes egy kommentet elolvasni minden c64esnek:

index.hu/2007/12/10/iden_huszonot_eves_a_commodore_64#c1119599

kappel 2007.12.19. 11:47:20

gyakorlatilag ki sem tudtam volna maradni a rorátéból.
abban a szerencsés (?) helyzetben voltam, hogy amikor a soros ministránsok még bőven álmodoztak, szépemlékű Tóni atyánk (akkor nekünk csak "plébi") elküldte sekrestyését az eggyel odébb lakókhoz, történetesen hozzánk, hogy jöjjön ccsak az a két szolgáló.
ugyanakkor jól kezdődtek ezek a napok. ahogy Turul írta, tisztaság. nyugi.
Fel nagy örömre!

Őrnagy Őrnagy 2007.12.19. 11:49:38

Viszont a "ciripelés" egész jó ipari zenének. Egyszer be is adtam egy divat Einstürzende Neubauten rajongónak, hogy ez a "szám" az új lemezről van :DDDD

exit 2007.12.19. 11:50:23

hm a link nem jó. itt a cikké:

index.hu/tech/blog/2007/12/10/iden_huszonot_eves_a_commodore_64/

szóval TataTata nagyonhosszú kommentje a legmókásabb. kis részlet:

"Számítógépet apuval Ausztriából hozatás, éjjel már nagyon várás, meghozás után egyből összerakás. Joystick-ot apuval csináltatás, mert őa cégnél csináltatás, "gyárikapcsolóból sokkal tartósabb" mondás. Számítógépektől való eltiltás! ---> új büntetéskategória!"

lol

Őrnagy Őrnagy 2007.12.19. 12:37:57

Nálunk a videjó kábel elkobzás ment. Több havi zsebpénzből vettem egy dugesz kábelt.

Szörny 2007.12.19. 12:59:49

Nekem egy adventben egy roráte szokott összejönni... Szerencsére gyerekkoromban nem kínoztak ilyesmivel, bár lehet, hogy ma már kellemes emlék lenne. Viszont a piaroknál mindenki sorra került ministrálni a reggel 6-os misén a Mixát téren...

Amúgy ZX spektrumom volt. Ahhoz nem is volt floppy csak kazetta. És igenis lehetett akusztikusan azonosítani a progikat. :-)

Francois 2007.12.19. 13:13:59

annyit mondanék, hogy másfél hete egy Hölgy miatt járok rorátéra, s reggel 4kor kelek hogy együtt mehessünk. na EZ a klerikális reakció. :D

crayfish 2007.12.19. 13:23:34

Tök jó a reggeli misék és a C-64-ek együttes emlegetése ennyi kommenten keresztül :-).

Őrnagy Őrnagy 2007.12.19. 13:56:49

Hát én is voltam Francois hasonló cipőben, de nem éri meg szerintem, bármekkora legyne is a mellbősége az illető Hölgynek :)) Hazudni nem érdemes ilyen dolgokban, mint hit, meg szerelem. És ha csak a Hölgy miatt jársz, az egy bizonyos fajta hazugság szerintem.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2007.12.19. 14:22:42

crayfish: ez jön ki, ha megfogalmazzuk egy bizonyos korosztály alapélményeit, még akkor is, ha egy részük *éppen* nem járt misére, és csak ZX-Spectrumjuk volt. :)


(De a CoVot azért az utóbbiak is olvasták, sőt, tekintélyes gyűjteményt tudnának belőle felmutatni! :D)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.12.19. 14:42:17

múltkor került kezembe szülői házamban egy korabeli CoV évkönyv (besunnyasztva egy szekrény mélyére), öröm volt olvasni :-)))

Őrnagy Őrnagy 2007.12.19. 15:21:11

COV nagyon király volt! Tóta W nemrégiben fikázta őket, egye meg a fene.

svonk 2007.12.19. 16:01:27

Pecsett a Szekesegyhaz roratejara erdemes jarni mert van zsiroskenyer , sot ritkan tepertokremes is, bar konkretan egy alkalomra emlekszem. Meg lekvaros. Meg forro tea is. Es minden nap egyre melyebben kezdik el enekelni az etkezes elotti imadsagot, 4. vasarnapra mar egyszerubb feljebb ugrani egy oktavot, ha kovetni akarod. Ott szinte mindig telthaz van. Mar sajnos masodik eve nem tudok menni, de elotte ritkan hagytam ki. C64 nekunk is csak a szomszedban volt, de mindig engedtek jatszani.

jbb 2007.12.19. 16:21:59

nálunk a szörcsingeror volt a tuti megfejtés.

Én is inkább az éjféli misére mentem a barátaimmal. Egy kis templomot képzeljetek, ahová bezsúfolódott kisvárosunk adott körzetének apraja-nagyja. 89 előtt persze lényegesen kevesebben, aztán a rákövetező karácsonyon már a volt párttitkár is énekelt torokból. Biztos sokaknak nem a csodálatos köztársaságot hozta el az a bizonyos gengszterváltás, hanem a szakrális igényüket... Nade elkalandoztam. A legszebb az egészben az volt, hogy egy egészen nehezen megfogható magasztosság vett rajtunk erőt (Szemi barátomn már is, mivel a Fanatic bárban volt a találkozó 10kor, de ez csúnya történet, hagyjuk) Szóval lent tömörödtek az emberek, az oltár mellett állt karácsonyfa, a hóban csendben, áhitattal jöttek a hívők. (igen, határoizottam álílthatom, akkor mindig volt hó) Nos, a karzaton is csak álló helyek maradtak a nyitás után hamar és akkor következett a semmihez nem fogható előadás. Az orgonista egy 90 és 110 év közötti apáca volt, akit mindenki imádott kedvességéért, derüt sugárzó bájáért és áldozatkézségéért. Az orgonajátéka viszont amolyan ellenpontként tragikusnak csupán jószándékkal volt nevezhető. Szerintem csak az éjféli miséken játszhatott, ha ugyan ez annak mondható. JEllemzően "a múltat és jövendőt.." jellegzetes elnyújtásakot ismertük fel a Himnuszt, így a bemerevedett hazafias nézések sem voltak fellelhetőek a közönségben. A többi műről most sincs fogalamam, gyanítom a szerzőik is meglehetős zavarba jöttek volna. Mi kérdően néztünk körül mindig, a többség sztoikus nyugalommal bólogatott.

Hát nekem ez maradt meg, szép volt, jó volt, mindig szívesen gondolok vissza ezen estékre, most is melegszik tőle itt középen.

Üdv

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.19. 16:29:07

woohoo, jon fol a spekas szubkultura is.
a multkor vettem egy microdrive-t spectrumhoz az ebayen. volt 10EUR.
na az volt az ultra kiralysag a mezei szalagos nepek cuccaihoz kepest...
mar majdnem floppy...

jelentkezzen az, aki nem csorta el a szulei pc-s lemezeit, hogy utana a szaboolloval kivagva a masik oldalon is az irasvedo lyukat ketoldalassa tegye. :-)

egyik haverom mar telemasolta az egyik oldalt, aztan eszebe jutott, hogy a masikat is irhatova kellene tenni. aztan anyu varrodobozbol kivett ollojaval kivagta es kozben ugyesen lemagnesezte a teleirt oldalt.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.19. 16:57:42

homopoliticus: hát tessék katolizálni:)))

zsoka · http://zsokaliveshow.blogspot.com 2007.12.19. 20:05:58

Engem inkább ez a szöveg fogott meg Egervár honlapjáról:
"A lakosság száma dinamikusan növekszik, mely elsősorban nem a helyben történő élveszületéseknek, hanem a városból kiköltöző idetelepülni szándékozó személyeknek, családoknak köszönhető. "

:-DDDDDDDDDDDD Helyben történő élveszületések: hány csecsemő pottyant ki már az árokparton? Járok néha arrafelé, de még egyhez sem volt szerencsém. Tényleg nem gyakori jelenség!

Istvan 2007.12.19. 20:41:44

Hm, es a gloria.tv-n mar nem magazzak a Joistent?

"Behold, your holy city has been deserted:
Zion has been deserted.
Jerusalem has been made desolate.
Your house of sanctification and your glory, where our fathers praised you.

helyett kene:

"Behold, thy holy city has been deserted:
Zion has been deserted.
Jerusalem has been made desolate.
Thy house of sanctification and thy glory, where our fathers praised thee."

En most forditottam le karacsonyi dalokat (Ghymes, Kalaka, stb.) egy angolul beszelo ismerosomnek, ugyhogy most ugy kenem-vagom a magazast angolul, hogy csuda :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.19. 21:50:12

Istvan:
A magyar nyelvű szertartásokban is tegezzük Istent & Jézust is. Fura lenne "te vagy az út, az igazság, az élet" helyett "ön az út, az igazság, az élet", neadjisten "maga az út, az igazság, az élet". :)

Lemberger 2007.12.19. 21:57:19

A Raid Over Moscow, amit denever is említett, azért forró téma volt! A nyolcvanas évek vége felé, gyerekfejjel nyáron egész nap a C64-et nyúztuk, a felnőttek meg rá se bagóztak, amíg egyszer be nem töltöttük a ROM-ot. Onnantól viszont el se tudtuk szedni tőlük a joysticket, nem is értettük, mire ez a fene nagy lelkesedés, hisz csak egy újabb repülős-lövöldözős progam. Most már látom, mennyivel több volt annál ;)

Istvan 2007.12.19. 22:36:13

TuRuL:
Magyarul valoban tegezzuk az Istent, angolul viszont meg sose lattam tegezve.

www.nemokap.hu/ir/miatyank.htm

"Our Father which art in heaven, Hallowed be thy name.
Thy kingdom come, Thy will be done in earth, as it is in heaven.
Give us this day our daily bread.
And forgive us our debts, as we forgive our debtors.
And lead us not into temptation, but deliver us from evil: For thine is the kingdom, and the power, and the glory, for ever. Amen."

Enekekben detto. "Be thou my vision...", hogy csak a kedvencunket idezzem (a felesegem es az eneyem :) )

ergé 2007.12.19. 22:39:03

de a thy és a thou már nem használatos a mai angolban, olyan ősi szó ez ott, mint a magyarban a Károli-biblia kifejezései

Istvan 2007.12.19. 22:42:16

...csak minden vasarnap a templomban... :-P

hcrules 2007.12.19. 22:51:20

Csakhogy az angolban a thy volt a tegezés ;)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.12.19. 22:53:45

ergé, ilyen ősi angol szöveghelyek például a Fegyverek Könyvében lévő részletek, amik az Antiochiai Szent Kézigránátról szólnak:

"And Saint Attila raised the hand grenade up on high, saying, "O Lord, bless this Thy hand grenade that with it Thou mayest blow Thine enemies to tiny bits, in Thy mercy." And the Lord did grin and the people did feast upon the lambs and sloths and carp and anchovies and orangutans and breakfast cereals, and fruit bats and large chu..[...]And the Lord spake, saying, "First shalt thou take out the Holy Pin, then shalt thou count to three, no more, no less. Three shall be the number thou shalt count, and the number of the counting shall be three. Four shalt thou not count, neither count thou two, excepting that thou then proceed to three. Five is right out. Once the number three, being the third number, be reached, then lobbest thou thy Holy Hand Grenade of Antioch towards thy foe, who being naughty in my sight, shall snuff it."

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.19. 22:56:03

ize, az angolban van magazas?
(your majesty, your highness, mylord. ezek mind magyarra forditva onozo/magazo dolgok, de irasban es kiejtesben nem kulonul el tudtommal a tegezes es a magazas) persze a fuckyou-rol senki nem gondolja, hogy magazzak.

fonak 2007.12.19. 22:56:30

Igen, eredetileg a thou volt a tegezés (mint a németben a Du), a you az önözés, aztán az előbbi kihalt.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.19. 22:59:38

btw: a thou es a thy, illetve a ragozott elsoszam 2.szemelyu igealak (-st) erosen hajaz a german verziora. (du, dein)

irrelevant 2007.12.19. 23:11:14

fonak

Hogy is van ez?
A thou/thy volt a tegezés eredetileg? Most pedig már különlegesen udvarias és egyben régies magázásnak számít, ha használják, bár már alig használják?

Ezt nem értem.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.19. 23:25:15

OFF:

a magyarok nyilai megint odavertek

index.hu/politika/belfold/hiller4834/

vigyazat, szugyig er a fasizmus ma'megint

Istvan 2007.12.20. 09:25:56

Hat igy vagy ugy van, de en idaig meg nem talalkoztam olyannal, hogy "you, my God". Az is igaz, hogy a thou-thee-thy-thine nevmassal es ragozasaival vallasos szovegeken kivul nem talalkoztam meg.

Ha mar itt tartunk: valaki meg tudja mondani, hogy az onozes/magazas a magyarban mikor alakult ki? Pl. melyik a legregebbi irasos feljegyzes magazasrol?

hcrules 2007.12.20. 09:49:14

Igen, hasonlít a német \"du\"-hoz. Az óangol különben sok szempontból jobban hajaz a mai németre mint az angolra: pl \"cyning\" volt a királyra a szó (künning, vagy valami hasonló lehetett a kiejtése - König, ugye). Nem véletlenül germán nyelv az angol - bár a mai szókincsnek csak olyan 25%-a germán eredetű, és több mint 50% latin nyelvekből (latin, francia, spanyol, stb)

Nem gondoltam volna hogy valaha is hasznát veszem a History of English tárgyamak :D

ON: ezen a poszton felbuzdulva elmentem ma reggel rorátéra, pedig általában csak egyszer szoktam egy adventben

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.12.20. 09:58:09

angol bibliában, vagy Shakespeare eredetiben is olvashatunk ősi angolt. ez pl gyönyörű:

Sonnet 02
When forty winters shall besiege thy brow

When forty winters shall beseige thy brow,
And dig deep trenches in thy beauty's field,
Thy youth's proud livery, so gazed on now,
Will be a tatter'd weed, of small worth held:

Then being ask'd where all thy beauty lies,
Where all the treasure of thy lusty days,
To say, within thine own deep-sunken eyes,
Were an all-eating shame and thriftless praise.

How much more praise deserved thy beauty's use,
If thou couldst answer 'This fair child of mine
Shall sum my count and make my old excuse,'

Proving his beauty by succession thine!
This were to be new made when thou art old,
And see thy blood warm when thou feel'st it cold.

hcrules 2007.12.20. 10:07:36

Nem kötözködésképpen, de ez már Middle English :)
És tényleg gyönyörű.

Az Óangol ilyen:

HWÆT, WE GAR-DEna in geardagum,
þeodcyninga þrym gefrunon,
hu ða æþelingas ellen fremedon!
oft Scyld Scefing sceaþena þreatum,
monegum mægþum meodosetla ofteah,
egsode eorlas, syððanærest wearð
feasceaft funden; he þæs frofre gebad,
weox under wolcnum weorðmyndum þah,
oð þæt him æghwylc ymbsittendra
ofer hronrade hyran scolde,
gomban gyldan; þæt wæs god cyning!

A Beowulf első pár sora, amiből most csináltak valami szuperprodukciót. Na ezen azért el lehet bogarászni, szótár nélkül esélytelen... (Súgó az angol wikipedia-n old english szócikk alatt.)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.12.20. 10:19:43

már tudom, honnan vette Tolkien a tünde-nyelv alapjait :-D

Téglagyári Megálló 2007.12.20. 10:21:09

szuperprodukció, haha, az egész látványvilága egy 3d-s first person shooter játékra emlékeztet. Nem mondom, a szemüveggel télleg 3d. Geek kamaszok számára ajánlott a film.

A Beowulf-ot angliai látogatásom alkalmával egy ősbölcsész ajánlotta nekem, Seamus Heaney fordításában, a rosseb egye meg, nem találom, de el kéne olvassam.

hcrules 2007.12.20. 10:29:39

Téglagyári Megálló

Ironikusan értettem a szuperprodukciót. :) Nem néztem meg, gondolom milyen lehet...

ergé

Nyelvész volt az öreg, tudott ilyenekkel bíbelődni!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.20. 12:05:34

Rubicon, 2007/10
Anssi Halmesvirta: Lenin és Mannerheim
"A legkülönösebb Lenin-dal, a Lenin útra kél egy ismeretlen költő által írt régi finn kommunista harci dal ...
Az első sorok egyszerűen elbeszélik Lenin halálát, de rögtön azután rámutatnak folytatódó másvilági utazására. Lenin a földi világban kigondolt és terveivel lép be a mennyországba. Ott fenn találkozik Istennel és rádöbben, hogy ez az egyetlen olyan ország, ahol még egy zsarnok uralkodik. Örömmámorban úszva Lenin még egy forradalmat csinál, és letaszítja a trónjáról az utolsó zsarnokot. Az élőknek szóló üzenet: most, hogy már a mennyekben is szovjet rendszert hoztak létre, feleslegessé válik a papok tevékenysége, amellyel megáldják az utolsó útjára induló embert, hiszen munkájuk el van rontva. Ugyanez érvényes az Ördögre is: machinációi a dolgozó emberek megbüntetésére kudarcra vannak ítélve, merthogy most már minden munkás előtt nyitva áll a mennyek országa."