Kilenc szocialista képviselőt mondatna le Nyakó István
2007. november 23. írta: TuRuL_2k2

Kilenc szocialista képviselőt mondatna le Nyakó István

 A balesete óta öntudatlanul fekvő Toller László esetében egyik helyen a 12 milliós fizetést és költségtérítést hangsúlyozzák, máshol fideszes öngólról írnak, de méltatlanul kevés figyelmet kap, hogy a szocialisták bő egy éve nyilvánvalóan nem Toller László által adott helyettesítési megbízások segítségével biztosítják a kormánypárti többséget az Országgyűlés egyik legfontosabb bizottságában.

 Épp a közelmúltban kellett Kispál Ferencnek lemondania mandátumáról, mert padtársa helyett szavazott, így szerencsére világos útmutatással rendelkezünk Nyakó Istvántól, a szocialisták szóvivőjétől hasonló esetekre: "ez nem stikli, ez csalás, szabálysértés. Ha a lebukás után továbbra is megtűri soraiban a párt a képviselőt, az egyértelmű bizonyítékot jelent arra, hogy a csalás a frakcióvezetés tudtával, rosszabb esetben utasításával történt."


 A jegyzőkönyvek tanúsága szerint dr. Csákabonyi Balázsnak, Tóth Andrásnak, Frankné dr. Kovács Szilviának, dr. Csiha Juditnak, dr. Faragó Péternek, dr. Szabó Évának, dr. Steiner Pálnak, dr. Hajdu Attilának és dr. Avarkeszi Dezsőnek sincs helye a továbbiakban a szocialisták frakciójában.

 S ott van még a kérdés, hogy mi van azokkal a bizottsági döntésekkel, amik enélkül a +1 szavazat nélkül nem születtek volna meg?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr58239067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sHelf 2007.11.23. 09:07:33

ez nagyon jó post :) és természetesen várjuk az említett szóvivő úr nyilvános reagálását a felvetésre.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.11.23. 09:21:22

még a végén történelmet is írsz, Turul? :DDD

Toma 2007.11.23. 09:28:31

OFF, de Nyakó.
A szerdai demonstrációkkal kapcsolatban "Nyakó István hangsúlyozta: a szakszervezetek árpádsávos radikálisokat kaptak a hátukba, amiért Orbán Viktort terheli a felelősség." (mai Metró) Ugyanott a cikk alcíme "MSZP: a Fidesz küldte az árpádsávosokat a térre"

Milyen tudatmódosítóval élnek ezek!?

Őrnagy Őrnagy 2007.11.23. 09:35:54

"Quod licet Iovi, non licet bovi."-tipikus esete

Bummer 2007.11.23. 10:11:38

Ebből óriási botrányt lehetne csinálni!!!

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.11.23. 10:11:57

No, ez se fog a Magyar Nemzeten kívül sehol se megjelenni...

Bummer 2007.11.23. 10:16:18

Az is vicces volt, hogy az Index úgy hozta le, hogy "Sokallja Toller fizetését a Fidesz", nem úgy, hogy "milliós költségtérítést kap a kómában fekvő Toller"

volkov 2007.11.23. 10:18:39

hmm, ez erdekes.
kispal eseteben az arnyalatnyi kulonbseget ott latom, hogy
o az adott szituacioban effektive ket szavazattal rendelkezett (nem tudom arra van-e lehetoseg, hogy a tavollevo egy egyebkent is szavazonak adjon egy plusz szavazatot). De ez tenyleg csak egy nuansz.

Masreszt: nyivan, ha nyako felesege megcsalna hites urat es nyako nem valna el, akkor a felre... nyako tudtaval, rosszabb esetben utasitasara tortent. Ez egyertelmu:)

Őrnagy Őrnagy 2007.11.23. 10:19:00

Az index is gusztustalan módon ferdít, a hazudik, amit kell. Az egy "dögkút". Falaztak az MSZP-nek 2006-ban ezerrel

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.11.23. 10:28:35

volkov:
A bizottsági helyettesítés pont így működik. Nem olyan képviselő a helyettes, aki egyébként nem bizottsági tag, hanem olyan, aki az, és így kap +1 szavazatot.

dowNLoad 2007.11.23. 10:32:47

Ez az! kicsinálják egymást, mint a hegylakók! csak egy maradhat, azt meg küldjük el Brüsszelbe, ne itt terjengjen a komcsi 60-as évek szaga. Mi tartja össze azt a foshalmot(mszp-szdsz) a pénzen kívül?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.11.23. 11:02:19

vajon ezt is kiteszi az ablakba - a bloglinkek közé az index..?

Őrnagy Őrnagy 2007.11.23. 11:19:03

Akár még az is lehet hogy kirakják, néha kiszámíthatatlanok.

Elpet 2007.11.23. 11:39:51

Őrnagy Őrnagy

Az Index egy nihilista, cinikus, ízléstelen ballib bulvárlap, sztárok bugyi- és gatyahíreivel, amolyan Blikk az ifjúvoltaireiánusok számára áramvonalasítva, latexszel bevonva. Ezen még az sem változtat, hogy Uj Péternek időnként vannak jó írásai. Csak épp a világképük elviselhetetlen és tűrhetetlenül felháborító

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.11.23. 11:43:24

sztem teljesen vegyes a stábjuk.
van mindenféle emberük. és ez látszik is: néha mintha nem volna főszerkesztő... bár az jó pontnak is tűnhet, ha nem látszik teljesen a fazonigazítás... (sz'tem)

Téglagyári Megálló 2007.11.23. 11:58:13

Elpet, a minap konverzációnkból kifolyólag nem csodálkozom, hogy mélységesen egyetértünk az indexet illetően. Régen olvastam az indexet naponta, de ma már a hirforrásom szinte kizárólag ez a blog és az itt kapható linkek, amik akár a Népszavára is mutathatnak.

Egyébként érdekes, hogy liberális és millitáns freudista barátom is bulvárlapnak tartja az indexet. Merhogy a pinázás már őt is zavarja, meglepő mód.

Őrnagy Őrnagy 2007.11.23. 12:09:36

Én szoktam nézni az indexet, szeretem magam jól felidegesíteni botoe módon. Meg ne márt "megismerni az ellenséged" gondolkozását, hogy eredményesebben tudd fikázni, cikizni.

Elpet 2007.11.23. 12:13:32

Hát hogyne zavarná? Minden egészséges férfit zavar. Én magam folyamatosan kapok e-mailen egy csomó pinás képet, amiket, ha rájövök, mi az, olvasatlanul hajítok a Lomtárba. Nem prűdségből, hidd el nekem. Csak mire való ilyesmit nézni? Kizárólag kielégületlen, beteg lekű férfiak igénylik ezt, meg akik nem nőnek ki az életben sem a kamaszkorból. Egyébként nem beszél a szarásról, akinek rendben van az emésztése, mondotta Bánhidi Laci bácsi egy filmforgatáson, ahol a fiatalabb pályatársak nőügyeikkel dicsekedtek, az anekdota szerint legalábbis. Ott voltam, ahol mesélték.
A híradásokat illetően pontosan egyetértek veled. A Magyar Nemzet primitíven egyoldalú, a Népszabadság szemét bolsi pártlap, a Magyar Hírlap érdektelen, a Népszavát meg külön nem nyitom meg, azért ami sok, az sok.

Őrnagy Őrnagy 2007.11.23. 12:17:00

Az index csak a látogatókra hajt, a több reklámra, erre van igény, nincs mese. Ilyen a társadalom.

Őrnagy Őrnagy 2007.11.23. 12:19:23

A Hírszerző az elején nagyon jól indult, csak aztán elmentek neoliberális irányba, így leszoktam róluk. Index p..-zás nélkül.
A M.Hírlapból még lehet valami, írnak oda a Reakciótól is.

hiba 2007.11.23. 12:21:18

Elpet: ennek a világnak viszont lehet nem is árt az a világkép amiben a "szar is le van szarva". Az index nagyon sok mindenben forradalmasította szerintem az újságírást és ez a sok szemét mellett elvitathatatlan érdemük. Én szeretem az Indexet, talán attól is hogy néha jóízűen tudok dünöngeni a belvárosi filozófiájukon. Viszont elfogult is vagyok, ez tény.

Elpet 2007.11.23. 12:23:41

A Magyar Hírlappal nem tartalmi bajom van, a tartalom nagyjából a helyén van, csak valahogy nekem elég lapos.

Ardarich 2007.11.23. 12:29:03

Turul: hogy szerezzen a maszop Tollertől helyettesítési megbízásokat? A képviselői költségtérítés felvétele az asszony részéről valóban hátborzongató pofátlanság, de egy efféle felvetés se sokkal gusztusosabb...a "hogy húzzunk politikai hasznot és bizottságbeli előnyt politikai ellenfelünk kómájából" c. játék nem túl szép... és ezt nem menti, hogy a "húzzuk le az államkasszát kómában fekvő képviselőférjünk jogcímén" c. játék sem az.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.11.23. 12:31:30

Ardarich:
Elég egyszerű a válasz: sehogy. Vagy szerinted rendben van, hogy fiktív helyettesítési megbízással biztosítják a többségüket?
Ha visszavonják Tollert a bizottságból, senki egy rossz szót nem szólt volna.

Őrnagy Őrnagy 2007.11.23. 12:33:59

Valóban Ardarich, igazad van.
nincs erer valami jogi szabályozás, hogy ha x ideig nem tudja ellátni a feladatát a képviselő akkor mi a helyzet? Az államfőnél , min. elnöknél tuti van.

Ardarich 2007.11.23. 12:40:23

Szerintem rendben van. (Formailag lehet hogy nincsen, de ez tipikusan az a dolog, amin elvakult, szőrösszívű pártapparatcsikok szoktak vacakolni. A Reakciót ennél jobb ízlésűnek tartom, meg téged is.)

Elpet 2007.11.23. 12:42:44



Móricka hiányzik az iskolából, másnap kérdőre vonja a tanító.
-Teccik tudni, meghalt a nagymamám.
-Az nem lehet, Móric, délután láttam, az ablaknál ült.
-Igen, teccik tudni, kitámasztottuk, mert hozták a nyugdíjat.

Hasonlóan hátborzongató az egész ügy. Mindenki szégyellje magát

aranyhaj.blogspot.com 2007.11.23. 12:44:33

Ardarich: igazad van, nem kell cinikussá válni.

aranyhaj.blogspot.com

Bummer 2007.11.23. 12:46:14

Amit a szocik csináltak (gondolom, a Fidesz meg az MDF meg az SZDSZ is szokta) az magánokirathamisítás.
Aki munkaképtelen, az kap táppénzt. De nem képviselői fizetést meg KÖLTSÉGTÉRÍTÉST! Felháborító. Minden részvétem Toller családjáé, de lopni talán nem kéne.

Ardarich 2007.11.23. 12:47:24

Nem tudom, Őrnagy. Az biztos, hogy ez a helyzet nem normális, képtelen ellátni a feladatát. Lemondani ugye nem tud, leváltani nem lehet... elég abszurd.
A min. elnököt a kormánypártok le tudják váltani, ha reménytelenül beteg lesz (mint Saron esetén Izraelben).

Bummer 2007.11.23. 12:53:58

Ardarich, miért is nem lehet leváltani? Saját magát nevezte ki? Másrészt meg van olyan, hogy betegszabadság: igen, ilyenkor nélkülözni kell az embert. Ez van.

Elpet 2007.11.23. 13:02:50

Mindenki szégyellje magát. A Fidesz is, mert egy ilyen ügyet a színfalak mögött kéne intézni. Lehetne azt mondani, hogy gyerekek, ez gáz, ne hülyéskedjetek már, oldjuk meg valahogyan. De nyilvánosság elé vinni! Kérem, itt egy súlyosan sérült, talán haldokló ember van a középpontban, és mindenki azt nézi, hogy lehetne az ügyből politikai hasznot húzni. Mindenki szégyellje magát, aki ebben részt vesz. Legyenek már érinthetetlen dolgok, a mindenségit neki! Lassan már oda is eljutunk, hogy egymás családját fenyegetjük.

Sad But True 2007.11.23. 13:09:19

Persze, hogy abszurd.
De természetesen már régen meg lehetett volna oldani, ugyanis:
A képviselőnek megszűnik a mandátuma, ha elveszti a választójogosultságát.
Választójogosultsága pedig nincs annak, aki cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt áll.

Gondolom nem kell hozzá különösebb szakértelem, hogy Toller cselekvőképtelen.

Csak hát: milyen kényelmes ez így (egyébként elég elképesztő az eset, valóban, és az is, hogy nem nagyon robbant ki még a botrány ebben az ügyben).

És szerintem a legfontosabb ok, amiért ez az abszurd helyzet fennáll:
az MSZP nem akar egy (szinte borítékolhatóan vesztes) időközi választást Pécsett!!

Sad But True 2007.11.23. 13:13:06

Elpet, nem értünk egyet.

Ez igenis botrány: nemlétező meghatalmazásokkal szavaznak egy cselekvőképtelen képviselő (akinek a fentiek értelmében nem is igen szabadna ennyi hónap után képviselőnek lennie) az egyik legfontosabb országgyűlési bizottságban. Ez botrányos!!

Elpet 2007.11.23. 13:18:06

Sad But True

Valóban botrány, csak az ilyen ügyeket diszkréten kéne kezelni, szerintem

ergé 2007.11.23. 13:20:44

pont azért húzódott eddig az ügy, mert a Fidesznek nem akaródzott elővenni a témát, a szociknak meg persze jó volt így.

Elpet 2007.11.23. 13:24:45

ergé

Lehet. Akkor is szörnyű. Egy beteg ember. Én leginkább ezt látom benne.

Sad But True 2007.11.23. 13:26:45

Igen, ezt sem értem.
Hogy hogy nem tiltakoztak a bizottság ellenzéki képviselői? Miért nem vetették fel a Házbizottság előtt a kérdést? Stb.

gloire 2007.11.23. 13:58:22

Elpet. Diszkrét botrány?

Marianna · http://egerentyu 2007.11.23. 13:58:23

Nem tudom hova tunt az indexbol Gazda Albert peldaul? O igazan nagyon jol irt es nem lehetne mondani, hogy kulonosebb elfogultsaggal. Ami a tobbi cikket illeti az valoszinuleg nem annyira az indexet minositi, hanem inkabb az olvasoit..Nyilvan azt adjak amit kernek toluk, az ujsagok nagy tobbsege inkabb az olvasottsagot tartja fontosnak, futyul a moralizalasra.
Hogy ez a Nyako milyen egy nagy lo..O irta Horn Gyula szuletesnapjan, hogy "szeretlek Horn Gyula de tenyleg.." Atyavilag!!

Bummer 2007.11.23. 14:03:41

Oké, akkor botrány nélkül: hova kell fordulni? Bíróság? Ügyészség? Nincs kedve valami Reakciósnak intézni az ügyet?

Sad But True 2007.11.23. 14:29:27

Igazából szerintem az ügyészségnek kellett volna már régesrég kezdeményeznie (ha a családtagok nem tették meg...) a cselekvőképtelenség megállapítását és a gondnokrendelést.

Aztán a bíróság dönt.

Szerintem az ügyészségnél kellene zörgetni... miért nem végzik a dolgukat.

zoli27 2007.11.23. 14:35:39

Szerintem nem az az undorító, ha a Fidesz a nyilvánosság elé viszi ezt az ügyet, hanem maga a tény, hogy ez megtörténhetett.

szejler 2007.11.23. 14:42:22

A Fidesz felteszem azért nem pedzegeti a dolgot, mert nincs nyernivalója az ügyön. Ha a bizottság meg is billenne, a Parlamenti szavazógépezet még ugyanúgy zakatol. Viszont Nyakó rögtön kipattanna egy érzelmes librettóval a kamerák elé, a szenvedő családról meg a tahó érzéketlen Fideszről.

By the way

Nem olvastátok a legújabb Medián felmérést?

Három legnépszerűbb politikus:
Sólyom, Kósa, Pokorni.
Fidesz:64%, MSZP: 26%

Have a nice day!

Elpet 2007.11.23. 14:44:54

zoli27

Ezzel nem lehet vitatkozni, ez így van. Csak valahogy... Lehet, én vagyuk túl finnyás. Mindenesetre a dolog akár a Fideszre is visszaüthet. Holnapi Blikkben könnyes interjú a Toller családdal, mennyire felzaklatta őket ez az egész, azóta nem jól alszanak, félnek a jobboldaltól, család kisgyerekeit Fideszes kölykök csúfolják és megdobálják, máris kész a Fidesz-ellenes hangulat. Emlékeztek az öt rendőrre az ügyészségről kijövet? Menyasszonyaik a nyakukba ugranak, boldog párok, a másik oldalon a gonosz Zsanett, aki még ráadásul nem is arról híres, amiről az angolkisasszonyok? Óvatosnak kell lenni. Ez az ügy könnyen úgy üthet ki, mint a HÍR TV létrehozása. Azok nézik, akiket nem kell meggyőzni.Vagy azok se mind. Csomó mást meg visszariaszt. Nem szimpatikus dolog egy beteg ember körül rugdosódni, még akkor se, ha igazunk van.

Bummer 2007.11.23. 14:45:47

Szejlernek valószínűleg igaza van.

De a negyedik legnépszerűbb nem Orbán véletlenül?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.11.23. 14:50:43

nyakókkal tele az ország, ki ne ismerne hasonló buzgó kis f..kat?! arroganciával leplezik a butaságukat... mindenhol ott vannak, ott keserítik meg az életet, ahol érik.

a legfelkatottabb, a dísz-nyakó legalább mulattat is néha...

Elpe 2007.11.23. 14:57:15

Vigyázzatok a közvélemény-kutatásokal.
A következő választás nincs még megnyerve.
2002-ben is viszonylag sima ügynek tűnt.
Kemény a komcsi párt, nagy tartalékaik vannak.
És egy megnyert választás után most annyira sikeresen kell majd kormányozni, az első naptól beindítva a gőzhengert, amire még ebben az országban nem volt példa. Nem vagyunk felkészülve rá. Nem elég a háborút megnyerni, a békét is meg kell.

szejler 2007.11.23. 14:57:37

Bummer

De igen :) Negyedik. Én csak a dobogósokkal számoltam. Shame on me.

vyrydy 2007.11.23. 14:58:26

Jó, helyettesítgessék egymást, ahogy akarják. De hogy még költségtérítést is kapjon!! Mire??(Szegény felesége biztos mindig nagyon megrendülten veszi fel a lóvét.) Na ez már sok. És ez már nem Toller ügye, nem a kómájáról szól. Ne legyünk már álszentek! A hasznot éppen az MSZP-sek (és a kedves család) húzzák. Akkor hogyan is legyünk úriemberek? (Ha az ország dolgai jól mennének, rohadtul nem érdekelne senkit ez az egész, de így???)

Alezredes 2007.11.23. 15:01:47

Azért ha a versenyszférában elmegy valaki táppénzre, biztos nem tömi ki a munkáltatója milliókkal. Örülhet, ha nem rúgják ki.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.23. 15:02:28

Sad But True 2007.11.23. 13:09:19:
"az MSZP nem akar egy (szinte borítékolhatóan vesztes) időközi választást Pécsett!!"

Na, arra kíváncsi leszek, amint a helyi (kómában is) félistennek számító "Toller Laci bácsi" helyett megválasztanak egy fideszest. Az utódnak elég könnyes szemmel azt mondani, hogy "méltó utódja leszek Laci bácsinak" és már ikszel is a lakosság buzgón.

Hihetetlen kultusza van arrafelé Tollernek.

Elpet 2007.11.23. 15:10:36

Doom

Meg az MSZP-nek az egész országban mindenfelé

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.23. 15:21:46

Elpet 2007.11.23. 15:10:36:
"Meg az MSZP-nek az egész országban mindenfelé "

Szegedet nem ismerem személyesen, de már hallottam az ottani helyzetről. Ha jól tudom, az ottani jobboldal aktívan dolgozott azon, hogy a szegediekre a hidegrázás jöjjön, ha a Fideszre és szövetségeseire gondolnak. :-(

zoli27 2007.11.23. 15:48:48

\"Mindenesetre a dolog akár a Fideszre is visszaüthet. Holnapi Blikkben könnyes interjú a Toller családdal, mennyire felzaklatta őket ez az egész, azóta nem jól alszanak, félnek a jobboldaltól, család kisgyerekeit Fideszes kölykök csúfolják és megdobálják, máris kész a Fidesz-ellenes hangulat.\"

elpet, valószínűleg igazad van.
A nyilvánosság annyira át van itatódva az mszp-barát (fidesz-ellenes) gondolkodásmóddal... Valahogy beleivódott a köztudatba, hogy az mszp az európai, mértéktartó, nyugat-barát politikai erő M.o.-n, míg a Fidesz egy radikális-populista társaság, akiknek csak a szája jár.

Ez valószínűleg annak is betudható, hogy a rendszerváltás olyan volt, amilyen...

Elpet 2007.11.23. 16:38:54

Doom

Ez így volt sajnos. Illetve nem a szegedi jobboldal, hanem az akkori szegedi Fidesz. 2002 április után kb egy évet polgáriköröztünk, elég jó társaság jött össze, nagyjából élveztük is, de ennek sem lett átütő ereje. Sikerült egy nagyon jó polgármesterjelöltet állítanunk 2002-ben (ma alkotmánybíró), de bármennyire szimpatikus személye és kampánya volt, nem tudtunk többet tenni, minthogy a csúfos vereséget elhárítottuk. Aztán ellaposodott minden, a múltkoriban aláírtunk 3 ívet, ennyi. Botka van, semmi más. Amúgy nem annyira borzasztó a szegedi MSZP-s vezetés, de azért mégis. A komfortérzetem rosszabb így. Meg kinevezték színidirektornak az SZDSZ-es Székhelyit, aki a Magyar Kultúra Napjára a Tartuffe-öt bírta betenni díszelőadásra, hogy szembeköpjön vele minket. Nem mondom, hogy okvetlenül a Bánk Bánt, vagy egy Csurka-darabot kellett volna, de hát azért... Legalább akkor Molnár Ferencet, ha már. De ezt csak egy nyilvános bűnvallomás és bocsánatkérés után tudom elfelejteni nekik. Na, elkalandoztam, de legalább olvastatok erről is.

hiba 2007.11.23. 16:43:14

Valami olyasmi volt a maszopos védekezés, hogy előre aláírnak biankó meghatalmazásokat a képviselők, hogy hiányzás esetén tudják őket helyettesíteni. Azt is mondták, hogy ez házszabály ellenes , de ez a szokás. Az szép, szóval jog ide vagy oda, maradnak a szokások. Fair play mi? A jó édes anyátokat.

hiba 2007.11.23. 16:59:15

zoli27: nem valahogy ivódott be a köztudatba, hanem pontosan ismert mechanizmusok mentén. A gyűjtőpárti stratégiát használó jobboldalnak rendre a szélsőséges megnyilvánulásait erősítette az erősebb ballib sajtó. Ma pedig mikor már van erős jobboldali média, az megint csak a radikális-populista vonalat erősíti tömegesen.

ÁrPi 2007.11.23. 17:26:15

Szegedi szímnidirektor ügyében írod Elpet:

Meg kinevezték színidirektornak az SZDSZ-es Székhelyit, aki a Magyar Kultúra Napjára a Tartuffe-öt bírta betenni díszelőadásra, hogy szembeköpjön vele minket. Nem mondom, hogy okvetlenül a Bánk Bánt, vagy egy Csurka-darabot kellett volna, de hát azért... Legalább akkor Molnár Ferencet, ha már. De ezt csak egy nyilvános bűnvallomás és bocsánatkérés után tudom elfelejteni nekik. Na, elkalandoztam, de legalább olvastatok erről is.

Naszóval:

Székhelyi direktor úr volt az, aki parafrazálta a Himnuszt az orbáni szőlő birtokbirodalom (L.K. 7 hektár szőlő :) iránti kritikájának kifejezésre-juttatásaként.

Tudhatjátok a székhelyi-féle gondolati-szellemi
esszenciát:
Mindenki aki Orbánra voksolna az *olyan* nektárt szopogat.

Sötét-fekete szexuálmágia, de ha nem az, akkor csakcsupán Székhelyi Freudi elszólása.

Lehet-e, tud-e, akar-e ilyesmire
"Bocsánatot kérek"-et mondani(a)?

Elpet 2007.11.23. 17:46:37

ÁrPi

Ez van sajnos, és az ő kinevezése nem igazán egy konszenzuskereső politika eredménye, hogy finoman fogalmazzak. A Színház az a szegedi polgároké, pártállástól függetlenül. De ők azért is behozzák a kultúrharcot. Pedig csak jó színházat szeretnénk nézni. Nem tudom például, hogy a Mechanikus narancs is egy elsöprő nézői igényt elégített-e ki. A lányom múltkor a Lear királyt látta modern felfogásban, azt mondta, nagyon ratyi volt. Persze a Lear királyhoz ők még kicsik, de ahogy elmondta, pont az a "modern" felfogás, ami mondjuk a múlt század 20-as éveiben Londonban dívott. Ők itt megrekedtek. Ilyen baromságokkal fárasztanak bennünket. És leginkább ugye "polgárpukkasztásból", ami az ő olvasatukban azt jelenteni, hogy bekenni szarral mindent, hogy minket lealázzanak. Gyalázatos, förtelmes társaság. Hogy kik? Hát "ezek". Jobb szó nincs.

jbb 2007.11.23. 18:24:07

Offoff: Postot, Postot, Postot, ergé, gyerünk!!!
A nemzetbiztonsági bizottság nem támogatta a mégoly tökéletes és teljesen européer, progresszív, felelős, modern, szakértő Laborcot...
Pedig az előember, az emberiség történetének eleddig hiányzó, ámde mégis élő láncszeme megmondta, hogy a NATO véreres szemekkel követeli, hogy a kommancs táváris legyen az aktuális titkosszolgálati vezetőnk. :-)))) Úgyis felterjeszti.

Üdv

irrelevant 2007.11.23. 19:49:42

Sziasztok, mi ez a csurkás kérdés a jobb felső sarokban?

ERT 2007.11.23. 20:24:23

Hm. Ma megvettem a Reakcio egyik szamat. Nagyszeru, meg jobb irasok vannak mint a blogon.

Viszont az index hirdet full oldalon benne :)
azon rohogtem, pedig igazuk van :)

Egyebkent az indexnel sem mindenki hulye. Viszont mintha a cimszerkeszto egyertelmuen ferditene mindent... Es valoban.

Amugy TotaW-n is latszik a jo szandek, probal semleges maradni, de azert a cikkstatisztika az statisztika.

Mellesleg pedig regi trukk: ha valakit meg akarsz gyozni a velemenyedrol, kerd meg, hogy erveljen melletted. Tota W beszopta. Aki tenyleg vigyaz a fuggetlensegere, az nem kockaztatja. TotaW-t beszopattak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.23. 21:17:48

ERT 2007.11.23. 20:24:23:
"Amugy TotaW-n is latszik a jo szandek, probal semleges maradni, de azert a cikkstatisztika az statisztika."

Én máshogy fogalmaznék. Tóta W. tisztában van vele (olvasottsági statisztikáin látja, ha máshol nem), mi történik, ha bennragad a gyurcsányista sarokban. Jó szándékról itt szó sincs, saját jól felfogott érdeke visszatérnie a mértékadó semlegesség felé.

Mondjuk az én tippem az, hogy a háborús bűnösök által csatába küldött '56-os gyerekkatonák után ez nem fog neki sikerülni.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2007/10/1956-valdi-arca.html

Tóta W. saját magát szívatta be. Annyira megörült, hogy a szocialistáknak van miniszterelnöke az elkövetkező 12 évre, hogy őszintén leírta, amit eddig sose nem mert.

Ő ilyen, amilyennek most látod. Mindig is ilyen volt.

irrelevant 2007.11.23. 21:42:57

Tóta W. újabb dolgai vagy izzadságszagú, de teljesen ártalmatlan darabok (nem véletlen írja be mindig valaki, hogy gumicsont), vagy pedig a szokásos szdsz-es maszlagok a gazdaságosságról, ésszerűségről, szükségességről agresszív stílusban előadva.

Manyi Béci 2007.11.23. 22:17:15

Tóta w vel két alapvető probléma van: ahogy ír, és amit ír.:)
Kültelki és arrogáns a stílusa a legtöbbször indokolatlanul, gátlás nélkül ír olyan témákról is, amikhez nem ért, gyakran teljesen zavaros ökörségeket, a véleményét pedig megfellebbezhetetlen igazságnak tartja, hiányzik belőle az a kételkedés, vívódás, ami a gondolkodó emberek sajátja.
Szerintem.:)
Valószínűleg túl korán emelték v. emelődött ki, és elszállt vele a ló.

Az nem baj, hogy jobban szereti a szocikat a fidesznél:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.23. 22:30:52

Manyi Béci 2007.11.23. 22:17:15
"Az nem baj, hogy jobban szereti a szocikat a fidesznél:)"

Engem sem zavar. Az sokkal jobban zavarna, ha a Fidesz seggét nyalná. Így pont jó, ahogy van. :-)

Manyi Béci 2007.11.23. 22:40:26

:)
Ezek szerint magát is jobban zavarják a saját oldal hülyéi. Mit gondol, miért nyitottam azt a blogot?:)

Őrnagy Őrnagy 2007.11.23. 22:41:35

A fideszt gyűlöli Tóta, kb., mint én az szdsz-t, de én nem játszom a függetlent.
Különben is , ki az Tóta W.?

Végzetpöröly jó lett a mai blogbejegyzésetek.

gloire 2007.11.23. 22:45:43


"Ezek azonban mindent káromolnak,
amit nem ismernek, amihez pedig beszédre
képtelen állatokként természettől értenének,
azzal megrontják magukat.
Jaj nekik, mert Kain útján indultak el,
bérért Bálám tévelygésébe rohantak,
és Kóré ellentmondásával vesztek el.
Ezek szégyenfoltokként ülnek ott
szeretetvendégségeiteken,
és félelem nélkül együtt lakmároznak veletek,
miközben magukat legeltetik.
Szelektől ide-odaűzött víztelen fellegek ők,
késő őszben gyümölcstelenül álló,
kétszer meghalt, gyökerestől kitépett fák,
tenger vad hullámai,
melyek saját szégyenüket tajtékozzák ki,
tévelygő csillagok, kiknek számára örökre
a sötétség homályát tartják fenn."

www.church-of-fear.net/deutsch/index.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.23. 22:48:29

Manyi Béci 2007.11.23. 22:40:26:
"Mit gondol, miért nyitottam azt a blogot?:)"

Mert egy rosszindulatú alak maga, aki mások cseszegetésében éli ki magát. Ezért gyűjtött hasonszőrűeket oda.

Elhatárolódom az egész projekttől.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.23. 22:50:13

Őrnagy Őrnagy 2007.11.23. 22:41:35:
"Különben is , ki az Tóta W.?"

Ő a Mester. A baloldal vezető véleményformálója.

"Végzetpöröly jó lett a mai blogbejegyzésetek."

Ó, csak a szokásos ujjgyakorlat.
Egy túrót.
Egy csomót agyaltam rajta.

Manyi Béci 2007.11.23. 22:54:12

:DD
Nem, Doom, ennyire gané azért nem vagyok, csak vannak dolgok, amikre ugrom.:)

A többiek viszont tényleg ilyenek.
Ki kéne vágni őket a francba!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.23. 23:12:56

Manyi Béci 2007.11.23. 22:54:12:
"A többiek viszont tényleg ilyenek.
Ki kéne vágni őket a francba! "

Mi az, zavarja, hogy a teremtménye önálló életre kelt? Mint valami Frankenstein?

Úgy kell magának. Majd máskor meggondolja, mit teremt.

Manyi Béci 2007.11.23. 23:23:26

Maga pontosan tudja, hogy mi zavar engem.:)
A mai postja egyik szép példája ennek.
"sic transit gloria mundi"
Látja a könnyeket a szememben? Sóhajokat hallja?
Naugye.
Jó éjt.:)

Gabe 2007.11.23. 23:36:57

Na ez is szép:
index.hu/politika/bulvar/tzs071123/

Többször elhangzik benne a fidesz, az andante (ami ugye Ákos, vagyis fidesz), és az egész generálszósza a hazugság (meg a végén a mondat: telház volt a kocsiban)
Na ennyit az indexről.

zoli27 2007.11.24. 00:16:37

gabe,
Elolvastam. Na ja! Eléggé feltűnő, hogy a szerző igyekszik pártpolitikai szintre "emelni" az ügyet. Eléggé nevetséges! Ugyanolyan, mint amikor a HírTV-n minden hírből megpróbálnak valami MSZP-s ügyet csinálni, meglehetősen erőltetett módszerekkel.

szejler 2007.11.24. 00:18:34

Gabe

A zafira 7 személyes. A teltház csak teltház, nem több.

Gabe 2007.11.24. 01:02:14

Szejler
persze, hogy az. De mivel előtte kiderült, hogy mindenki máshogy emlékszik, az újságíró viszont tudja, amit tud, ez mond azt, az meg mást, ezért a végső mondat legalább olyan relatív, mint az összes többi,

gloire 2007.11.24. 01:45:36

doom

A vélemény formáló, és a lebutított szócső nem ugyan az.
Főleg, ha tettenérhető a felsőbb véleményformáló, ahogy
épp a szócső véleményét formálja.

"THIS IS A VERY SPECIAL STORY"
www.youtube.com/watch?v=s1yr8w_vZ5E

Őrnagy Őrnagy 2007.11.24. 12:06:27

Én már csak azért olvasom Tóta W. az önidegesítesen túl, hogy tudjak jókat röhögni a Tirpákbokrétáson

Elpet 2007.11.24. 12:13:33

Őrnagy Őrnagy

tótavevé etalon. Annyira aljas gazember, hogy már fikázni is lealacsonyító. Az abszolút nullpont, a sátán sajtóbeli manifesztációja. Ennél többet nem kell írni róla.

Megvetted a Maident? És ha jól értettem, te debreceni vagy?

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.11.24. 13:02:15

gabe, az indexes cikkben elrejtett betűkből pedig az olvasható ki, hogy "orbán viktor egy fasz".

ja és srácok, tóta w árpád nevének kezdőbetűihez pedig ha az abc tőlük számított 6. betűit (ugye a sátán száma) hozzárendeljük, rontjuk kettővel, szorozva négy, akkor kijön hogy MSZP, ha pedig ugyanezt fordítva csináljátok, akkor kijön, hogy SZDSZ.

dowNLoad 2007.11.24. 13:16:26

Én a diktatúra híve vagyok, éljen az egyszemélyi vezetés, de akkor legyen Stephen Colbert a vezérünk!
Lehetne a világ első választott diktátora. Angolul jobban beszél mint ElQúró(CNN interjú hahahaha), jobban képviselné a magyar érdekeket mint gönc "mosogatórongy kezelő" kinga, ismeri az amerikai alkotmányt, tehát tudna végre létrehozni egy magyart is, (ezzel ráver a teljes magyar politikai elitre), és a műsoraiból úgy tűnik, hogy okosabb, és gyorsab észjárású mint az teljes magyar politikai elit együtt. És végül az ilyen totavé, gerőandrás szerű kis patkányokat egy mondattal a helyükre tudná tenni. Már elneveztünk róla egy hidat (M0 híd), csak kókadtjani inkább elcsalta és másnak adta!
Itt megtekinthető az egyik beszéde a FEHÉR HÁZBAN:)
www.youtube.com/watch?v=qa-4E8ZDj9s
Itt kéri felvételét az ILLUMINATI-ba:
video.aol.com/video-detail/colbert-report-illuminati/1958843253
COLBERT FOR PRESIDENT 2010 HUNGARY!!

Őrnagy Őrnagy 2007.11.24. 13:40:25

www.mno.hu/portal/529005

Ez az indexen még nem hír...

Elpet 2007.11.24. 13:42:48

Őrnagy Őrnagy

Menjek el Újhelyihez? Nem, ezt nem kívánhatjátok. Azért, ami sok, az sok.

Őrnagy Őrnagy 2007.11.24. 13:44:32

Elpet!

Még mindig nem volt időm a Maidenre, most is ebédet főzök ,az Asszony meg kirándul. Nagyon jó házicsirke forrást találtam, úgyhogy örömmel szakácskodom. Utánna meg meló.

Debrecenhez sok közöm van ( Nagyapám pl 42-44-ben a Loki elődjében játszott), de Budapesten csökkentem az MSZP esélyeit már egy ideje.

Elpet 2007.11.24. 13:53:17

Őrnagy Őrnagy

Nem számonkérni akartam, félre ne érts. Csak kíváncsi vagyok a véleményedre.
A házicsirkéért irigyellek. Az anyósom a kertünkben nevelt valamikor, direkte nem tápon, hanem kukoricán. Csak nem valami jó fajta volt, mert nem nőtt semmijük, csak a lábuk. De az jó nagyra. Húsuk alig volt, de mondjuk finom, ezt el kell ismerjem, És normális bőrük volt, nem az a hóttember színű. Én is melózok közben, finoman, gyengéden. Nálunk meg az asszony főz otthon.

Őrnagy Őrnagy 2007.11.24. 13:58:33

Gondoltam, hogy nem számonkérsz:) Az baj, hogy a kedvenc kis boltomban akarom megvenni, nem valami nagy hodályban, de az a város másik végén van, utazni kell egy picit.

Ez meg hír az indexen:
index.hu/politika/belfold/budapest/1124trls/

Úgyhogy kiszámíthatatlanok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.24. 14:01:14

smalladam · www.hirszerzo.hu 2007.11.24. 13:02:15:
"ja és srácok, tóta w árpád nevének kezdőbetűihez pedig ha az abc tőlük számított 6. betűit (ugye a sátán száma) hozzárendeljük, rontjuk kettővel, szorozva négy, akkor kijön hogy MSZP, ha pedig ugyanezt fordítva csináljátok, akkor kijön, hogy SZDSZ."

Ez nagyon fontos észrevétel. Nem akarod megírni a Tirpákbokrétásra? Küldök meghívót.

Elpet 2007.11.24. 14:06:55

smalladam, viccelhetsz ezen, de én amit tótavevétől olvasok, az az igazi, vegytiszta, semmivel nem higított szuperaufklérista szemétség, ami semmi mást nem akar, mint hogy a viágban leromboltassék minden, ami az életet emberivé, széppé és élhetővé teszi. A sátán ( ha nem hiszel a létezésében, akkor vedd szimbólumnak) a vegytiszta rossz megszemélyesítője. Egyáltalán nem érzem túlzásnak az ő esetében.

kököjszi 2007.11.24. 14:20:06

smalladam,

hű vazz!!
Mindig sejtettem valami ilyesmit, de most már tudom! Köszike.
Iszonyú jól megláttad, mint a davincsisek.

Őrnagy Őrnagy 2007.11.24. 14:22:22

Tóta W csak szélsőségesen neoliberális, enyhe náci beütéssel. A kettő nem sokban különbözik. De hagyjuk Tótát a szakértőkre a Tirpákbokrétáson :)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.11.24. 14:30:19

tóta olyan, amilyen, és mindenki azt gondol róla amit akar.

én csak arra akartam utalni, hogy szerintem túl sok energiát fektettek a vele való foglalkozásra. tóta valahol ugyanaz, mint a kurucinfósok. tudja jól, hogy amiket leír, az az emberek jó részéből mindenféle felháborodásokat fog kiváltani, és gondolom részben ezért is csinálja.

viszont szerintem emiatt pont azzal, hogy ennyit fogalkoztok vele, csak adjátok alá a lovat.

Elpet 2007.11.24. 14:35:09

smalladam

Ebben rengeteg az igazság. A magam részéről le is zárom a témát

Marianna · http://egerentyu 2007.11.24. 15:45:00

Totaw mint satan es ha megszorozzuk kettovel meg levonunk belole negyet es bokretaba kotjuk akkor ..ha..ha..
Ezt ugye vehetem viccnek? Mert ha komoly, akkor eros felelmeim vannak a reakcio elmeallapotat illeoen..

ergé 2007.11.24. 15:49:21

Marianna: mai lecke: tanulj meg különbséget tenni blogírók és kommentelők között...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.11.24. 15:53:23

Marianna:
"akkor eros felelmeim vannak a reakcio elmeallapotat illeoen.."

?
Nem mi írtuk.

Elpet 2007.11.24. 16:10:30

Na kérem.

Miután jól lesajnáltatok, most örömötökre kijelenthetem, hogy a sátánt visszavonom. Nem azért, hogy jópofi legyek, hanem. Megnéztem a tirpakbokretason a tótavevével készült beszélgetés egy részletét. Eddig csak az írásait olvastam időnként. Nos, a véleményem megváltozott. Nem sátán, hanem egy szimpla kisebbségi komplexusos f@szfej, aki azzal kompenzál, hogy durvákat mond, és játéktankot tart a monitorján. Nálam egyébként a falusi iskolák bezárásáért írt blogbejegyzése verte ki a biztosítékot. Ahogy azonban elnéztem, az ürge teljesen veszélytelen. Az, hogy egyébként a transzcendenciára nem vagytok fogékonyak, az a ti dolgotok. A transzcendenciára való hajlam, esetlegesen a keresztény tanítások elfogadása a szellemi hatalmak létezésnek kérdésében pedig nem elmebetegség, kedves Marianna és mindannyian. Még akkor sem, ha erről ma nem divat beszélni. ergé és TuRuL_2k2, kedves volt, ahogy úgy finoman, mint a leprásoktól elhúzódtatok smalladamtól, meg kicsit talán tőlem is. Kedves, szép gesztus volt, nagyon jólesett. Amúgy mennem kell, szép hétvégét mindannyiótoknak, jövő héten találkozunk.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.11.24. 16:15:26

Elpet:
Nem húzódtam el senkitől, igaz, egyáltalán nem értek egyet a sátánozással.

Elpet 2007.11.24. 16:27:25

No akkor még azért egy perc itten
Olvassátok figyelmesen, amiket írtam, mert meg is magyaráztam. Arra gondoltam, hogy amiket Tóta ír, az vegytiszta, higítatlanul negatív, semmi pozitívat nem tartalmazó esszenciája a ballib téveszméknek. A pozitívum és a jó teljes hiánya a keresztény misztikában a sátán, a keresztények nagy része személynek tartja, elmebaj nélkül. De az elkövetkezendőkben óvakodni fogok a keresztény misztika fogalmainak használatától, megígérem. Benneteket meg arra kérlek, hogy az igaz, sokszor felszínesen olvassuk egymást, de ha valamin fennakadtok, olvassátok el figyelmesen, és ha továbbra is furcsa, kérdezzetek. Lehülyézés helyett. Nem Árpádunkat gondoltam el amúgy patával meg szarvakkal, nem vagyok ennyire gyengeelméjű

kököjszi 2007.11.24. 16:29:33

A sátán első jelentése "ellenség" - ennyiben miért ne lehetne Tóta a sátán (Adversary culture)?

ergé 2007.11.24. 16:34:31

Elpet: bakurásodsz. Ha már amúgy is az ördögről esik szó :)

volkov 2007.11.24. 16:50:32

erge:
"Elpet: bakurásodsz. "

olvastam itt mar nehany durva beszolast meg Kundu ittjartakor, de ez mar tenyleg tulment egy... khmm... "egy hataron".

BTW,
szegeny smalladam, egyszer itt mar rendesen kapott
az "ironia" miatt (egy hirszerzos cikk szerintunk elfogultsaga volt szerinte ironia)
most azert eleg nyilvanvalo volt a dolog, nem hinnem, hogy atment volna okkult szammisztikusba :D

ergé 2007.11.24. 17:01:38

Kündü spec. hiányzik már :)

Őrnagy Őrnagy 2007.11.24. 18:03:56

Árpád nem lehet sátán, mert nem iszik. Inkább már akkor szegény Horn Gyula :)

Marianna · http://egerentyu 2007.11.24. 18:31:19

Annyira meglepodtem ezen a satanon, hogy hirtelen felindulasomat a reakcionak cimeztem. Téves reakcio volt elnezest.
De hogy ez a satanozas, ordogozes milyen velejaroja lett ennek a XXI. szazadi politizalasnak! Nem szoktak a hivo emberek csak ugy emlegetni az ordogot.Totaw negativ es nagyon elfogult de hogy pokoli hatalma legyen barki felett is az azert tulzas. Egyszeruen kepvisel egy partot, egy elvet, mar amennyire elvnek lehet nevezni..

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.11.24. 18:37:14

hehehe jól elvagytok ezzel a sátán témával:D volkov, kb 1,5 percembe telt, míg a számmisztikai egyenletemet megalkottam, úgy látom megy ez, be is próbálkozom a budapest tv-n, hátha nekem is lesz műsorom:)

marianna, nem hinném, hogy árpád bármilyen pártot is képviselne...

dowNLoad 2007.11.24. 18:39:38

Nem a sátán iszik, hanem sokan mások miatta. (a tevékenysége miatt pl.) Ez tótagyerekre vall, de ő csak egy lábjegyzet, azok az igazi nagyhalak, akik teret tudnak adni az ilyen kis köcsögöknek.
Amúgy meg :
COLBERT FOR PRESIDENT! Vesszenek a pártok! Nagy tanácsot, Colbert vezetésével! Ő inkább tudna magyar lenni mint mint bármelyik "magyar" politikus. A zsinóros mente is jól állt neki!

Őrnagy Őrnagy 2007.11.25. 00:12:24

Néha Árpád egész jókat ír, normálisan, bele se lehet kötni. Az az igazi énje vagy a másik? De semmi esetre sem sátáni egyik sem... ennyit még el kellett mondanom a védelmére. Téma lezárva.

Elpet 2007.11.25. 09:47:58

ergé

Mi az a "bakurásodás" ? Én itt valamiből kimaradtam. Amúgy Tótával sokkal többet foglalkoztunk már, mint kéne. Ugyanis teljesen marginális jelenség, blogja az indexről elérhető, de csak kétféle ember olvassa: aki eleve így gondolkodik, és aki szörnyűlködni akar rajta. Közvéleményt formáló szerepe a nulla felé hanyatlik, mivel nem lesz újdonságereje sem egy idő után. Nem gondoltam egyébként, hogy sátán említése ennyire lecsapja nálatok az automatát. Az Evangéliumban elolvashatjátok, Hogy Jézus Simon Pétert, egyik legjobb barátját nevezi egy ízben sátánnak szemtől szembe, amikor az nagyon nem jót mond, aztán meg továbbra is nagyon jó barátok maradnak. Mondom, keresztények között, legalábbis az én ismeretségi körömben ez a terminológia eléggé elfogadott, anélkül, hogy a nyilvános auto da fe-k bevezetéséért ostromolnánk beadványainkkal a törvényhozókat. Úgy látszik ez meglehetősen szalonképtelen beszédmód még felétek is, mert mást értetek alatta, mint én, és meg sem igen tudom magyarázni, mert teljesen elbeszélünk egymás mellett. Sajnos korunk gondolkodása meglehetősen érzéketlen a misztika és a szimbólumok irányában. Olvassatok Weöres Sándort, Hamvas Bélát, Várkonyi Nándort. Nem diabológia, hanem szimbólumok irányában. Meg Bibliát mindenekelőtt, amiben szinte mindenki szimbólumokban beszél. Kicsit bánom már, hogy egyáltalán említést tettem a sátánról, nem gondoltam, hogy ennyire idegenül hangzik számotokra ennek szimbolikája, és ennyire félreértitek a mondandómat. Nagyon sajnálom.

Naumov 2007.11.25. 12:09:55

Elpet,

Bakura a blog egyik olvasója, aki időnként hozzá is szól - ilyenkor általában kiosztja az egész itteni zorbánimádó társaságot, valamint belinkel egy kapcsolódó posztot a saját blogjáról, amelyben ő már régen megmondta a frankót a témáról.

Őrnagy Őrnagy 2007.11.25. 12:11:40

"Woe to you, Oh Earth and Sea, for the Devil sends the
beast with wrath, because he knows the time is short...
Let him who hath understanding reckon the number of the
beast for it is a human number, its number is Six hundred and
sixty six."

Őrnagy Őrnagy 2007.11.25. 12:14:40

Én szeretem bakurát, majdnem olyan vicdes, mint Nyakó István vagy a zsirucinfo :DDD

Húúúúúúúúú ezért egyes körökben elégtételt követelnének, elég kemény sértés :DDD

Téglagyári Megálló 2007.11.25. 13:35:34

OFF: T. Szerk! Az üzenetküldés más felhasználóknak miért szűnt meg?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.11.25. 13:38:19

Téglagyári Megálló:
Nem szűnt meg, az előbb próbáltam. Viszont csak annak lehet üzenetet küldeni, aki bejelentkezett kommentelés előtt (pl. neked lehet, Őrnagynak nem).

Őrnagy Őrnagy 2007.11.25. 13:48:20

Bejelentkezni? Hol?

ergé 2007.11.25. 14:07:58

Elpet: "Olvassatok Weöres Sándort, Hamvas Bélát, Várkonyi Nándort. Nem diabológia, hanem szimbólumok irányában. Meg Bibliát mindenekelőtt"

Ajánlás nélkül is olvasom, mindegyiket, bár Várkonyit csak Czakótól idézve.

főnix madár · http://5mp.eu/web.php?a=fonix 2007.11.25. 17:21:17

1997. évi C. törvény a választási eljárásról

A választási szervek, választási irodák tagjai által tett eskü szövege
„Én ...................................................................... esküszöm, hogy az Alkotmány és a választásra, népszavazásra és népi kezdeményezésre vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit megtartom és megtartatom. Tisztemet és megbízatásomat Hazám javára, legjobb tudásom szerint, lelkiismeretesen teljesítem.
(Az eskütevő meggyőződése szerint)
Isten engem úgy segéljen!”


46/1994. (IX. 30.) OGY határozat a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról
Az eskütétel
8. § (1) A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat meghozatalát követően - az alakuló ülésen - esküt tesznek, és aláírják az esküokmányt.
(2) Az eskü szövegét a Házszabály 1. melléklete tartalmazza.
(3) Az alakuló ülésről távollevők, továbbá a 7. § (2) bekezdése szerint igazolt képviselők az Országgyűlés előtt teszik le az esküt, és írják alá az esküokmányt.
(4) A képviselő az eskü letételéig és az esküokmány aláírásáig - az alakuló ülés megtartásával szükségszerűen együttjáró feladatok elvégzésének kivételével - nem vehet részt az Országgyűlés munkájában; tiszteletdíjra és költségtérítésre csak akkor jogosult - visszamenőleg is -, illetőleg kedvezményt akkor vehet igénybe, miután esküt tett.

Esküszöveg az országgyűlési képviselők eskütételéhez
„Én ........................................, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem.
(A képviselő meggyőződése szerint)
Isten engem úgy segéljen!”
Budapest, 19... évi ................................ hó ....... napján
.............................................
aláírás


Ennyit ér az ESKÜ?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.11.25. 19:01:24

Full off:

smalladam,
te is láttad a 23-as számot?

Maj. Major,
ön fan. vagy legalább is annak tűnik. de sajna a népek most nem jönnek felénk.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.11.25. 19:07:49

btw TWA.
reguláris olvasója vagyok. ez az utóbbi fél évben nem tesz ki többet, mint heti 3x5 percet. eléggé ritka az aktivitás szerzői oldalról. lehet már a modern mesék fogják le az erőforrásokat :-]
ezzel szemben a kommentelő népek tolják, csak tolják. rágják a gumicsontot.

Árpád die-hard liberális. (lett) szeretem cinizmusát. de hiányolom a háborús, nácis postokat. sic transit gloria mundi.

dowNLoad 2007.11.25. 22:15:40

Talán cionizmusát akartál írni. Véletlenül cinizmust sikerült.

irrelevant 2007.11.26. 00:03:36

Én a homályzónás (ufós, scifis, szellemes) írásait hiányolom, azokat nagyon élveztem. A politikai témájú írásai egyre gyengébbek. Elfogultak, kiszámíthatóak, arrogáns módon megfogalmazottak és ezerszer elunt neoliberális kliséket puffogtatnak.

dowNLoad 2007.11.26. 13:18:29

Pedig lenne hozzá anyag:
A 90fokban kanyarodó porszemek:(NASA felvétel)
www.youtube.com/watch?v=5I1mamZi3H0
Discovery űrsikló jelenti: (NASA felvétel)
www.liveleak.com/view?i=83c_1189232882
Hol a MIR? (túl sok néző között nem találják:)
www.liveleak.com/view?i=666_1184552351
Egyéb anyagok tonnaszámra, amik a magyar médiába nem kerülhetnek be vágó \"TTT\" istván miatt.
süti beállítások módosítása