Kommentszűrés
’07 aug
14
10:45

A Fal áldozatai

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Újra az érdeklődés középpontjába kerültek Németországban a berlini fal áldozatai, akiket a Nyugat-Berlinbe menekülés során lőttek le az NDK határőrei és államvédelmi katonái. Először készül teljes adatbázis az elhunytakról, miközben egy most felbukkant Stasi-parancs is borzolja a kedélyeket.


 

„Ne habozzon a lőfegyver használatával, akkor sem, ha a határsértők nőkkel vagy gyerekekkel próbálnak átjutni, mert az árulók már gyakran kihasználják ezt a lehetőséget” – áll a Stasi egykori parancsában, amit a hétvégén hoztak nyilvánosságra. A dokumentum tartalma megrázta a német közéletet. A kereszténydemokraták egyik vezető politikusa, Ronald Pofalla úgy nyilatkozott: „Ez a lőparancs riasztóan emlékeztet minket arra, hogy milyen embertelen volt a kommunista rendszer”.

 

A nyilvános NDK-dokumentumokban csak végső, kivételes esetként engedélyezték a fegyverhasználatot, bár Erich Honecker egy 1969-es beszédében már áldását adta a szabad lövészetre: „arra kell törekednünk, hogy teljesen kiiktassuk a határsértéseket. Mindenhol lövészeknek kell lenniük. Mindenhol kíméletlenül használni kell a lőfegyvert. Azokat az elvtársakat, akik sikerrel alkalmazták a lőfegyvert, jutalomban kell részesíteni” – mondta Honecker.


Az, hogy a brutális parancs a valóságban is érvényesült, jól példázza egy 1984-es eset, amit a Spiegel közölt a hír kapcsán: két határőr háton lőtt egy húsz éves fiatalembert, aki létrán akart átmászni a falon. A haldokló fiút csak két órával később vitték kórházba, de addigra elvérzett. A határőröket kitüntették, míg a jelentés megállapította, hogy feltűnően sok töltény fogyott ki a fegyverekből. Az áldozatok teljes névsorát és adatait ezekben a hetekben állítják össze az illetékes intézetek. Ahogy a Stasi aktákat vizsgáló hivatal egyik tagja mondta: „Még messze nem vagyunk a feldolgozás végénél”.


Egon Krenz, az NDK egykori elnöke és kommunista pártjának főtitkára egy napokban adott interjúban viszont mindezek ellenére azt állítja: nem volt ilyen parancs, és az életből sem emlékezik ilyen esetekre. „Egy ilyen lőparancs ellenkezett volna az NDK törvényeivel” – mondta az egykori kommunista párttitkár. Németországban az újraegyesítés óta folytak vizsgálatok és perek a hidegháború egyik sötét fejezetének tisztázására. Az elhúzódó, bonyolult perek ritkán végződtek valódi, katartikus ítélettel: az áldozatok és családtagjaik történetei nem kerültek ki a valódi nyilvánosságra, miközben a tettesek mindent megtettek önmaguk tisztára mosásáért.

Címkék: berlin kommunizmus fal

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr71139620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugris 2007.08.14. 10:48:26

"az áldozatok és családtagjaik történetei nem kerültek ki a valódi nyilvánosságra, miközben a tettesek mindent megtettek önmaguk tisztára mosásáért"

Ezt most melyik országról is írtad?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.08.14. 10:50:15

és a pártvezérnek is szelektív a memóriája: de hiszen a törvényes rendet védtem!

dowNLoad 2007.08.14. 11:15:16

Ki fog derülni a Klubrádióban/Napkeltében, hogy maga Sólyom László adogatta a töltényeket a határőröknek, merthogy ugye ő is ott volt az NDK-ban, a hős gyufa pedig a pufajkája alatt csempészte ki a terhes NDK anyákat Ausztriába haha.

jbb 2007.08.14. 11:23:08

Rendszerváltók!
Nem ciki, hogy mi maradtunk az utolsó állam, ahol még mindig nem lehet beszélni a kommunizmusról és az elvtársaitok bűneiről? Ahol a recski tábort benövi a gaz, mivel államilag nem fontos, ahol a főpufajkást ki akarják tüntetni, ahol szovjetemlékmű trónol a Szabadságról elnevezett terünkön fegyveres védelemmel és kordonokkal, ahol cenzúra, per és zaklatás jár a szabad véleményformálókkal szemben?
Hogyisvanez rendszerváltók?

OftF 2007.08.14. 11:30:05

"Egy ilyen lőparancs ellenkezett volna az NDK törvényeivel"
Na und so?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.08.14. 11:36:34

Ma 46 éve kezdték meg, és alig egy-két nap alatt fejezték be a berlini fal építését.

28 év alatt 239 menekültet lőttek le, akik egy szabad világban szerettek volna élni.

RIP

bugris 2007.08.14. 12:41:41

Azért van különbség az ex-NDK és hazánk között. Én legalábbis még egyetlen ottani ex-pártfunkciról sem halltottam, aki a rendszerváltás után politikai karriert futott volna be, miközben azzal tisztogatta múltját, hogy "én már a 70-es években is a Fal lebontásán dolgoztam."

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.14. 13:30:44

bugris: Kicsit eltérő példa, de analóg:

2003-ban azthiszem, Joschka Fischer akkori német Külügyminiszter, a minisztériumában sétálgatva, nézegette a falon lógó képeket, egykori magasrangú külügyérekről. És mit fedezett fel? Tele volt olyan arcokkal, akik már a Harmadik Birodalom külügyminisztériumában is előkelő posztokat töltöttek be!

Nem titok azonban, hogy teljesen a hetvenes évekig vidáman dolgoztak a Nyugat-Német közigazgatásban NSDAP-s pártfunkcik!

Jenyei 2007.08.14. 13:57:07

81-ben Veltenből vitt egy taxis Kelet-Berlinbe, hosszan a város körüli 'határ' mellett mentünk. Látszatra nem volt több 45 évesnél, de én még olyan ráncos arcú embert nem láttam. Milliónyi apró ránc szabdalta az egész arcát. Elmesélte, hogy Berlin nyugati részében éltek, és aznap éjjel amikor felhúzták a falat, kint volt Veltenben a barátnőjénél. Soha többet nem engedték haza. Húsz éve mindennap ott járt el a házuk és a szülei mellett párszáz méterre, a szülei megöregedtek, nem nagyon tudtak már kijönni. Sose felejtem el a hangját, ahogy mondta: talán ha az apja meghal, a temetésére hazamehet majd egy napra.

screem 2007.08.14. 14:12:50

Egon Krenz kishal, de azért ő is megérdemelné a guillotint (NDK-módra). Felteszem a költői kérdést, vajon miért engedték Honeckert Chilébe? Vajon miért lehetett "médiasztár" és sikerkönyv író Marcus Wolf? Vajon miért nem esett baja egyik gazembernek sem? A börtönt, amire Krenzet ítélték, inkább szállodának hívnám. Ki be járhatott, dolgoznia nem kellett, minden komforttal felszerelt cellája volt.

"Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer el kezdek beszélni."

zorba 2007.08.14. 15:05:58

Látjátok, ezért lehet politikusnak menni ha valaki felelősségrevonás és következmények nélkül akar élni (nem is roszzul). Lelőttek embereket ott, elkúrtak 10 évet itt, összeloptak szőlőt, bányát, földeket amott, cégbirodalmakat hoztak létre adópénzekből, blabla. Enyje-bejnye nem szabad többet. oszt -jónapot. Hát ez nagy böszmeség.

dowNLoad 2007.08.14. 17:15:24

Kecskére káposztát, itt soha nem volt igazán nagy felháborodás, 90-óta(kivéve a tavalyi performance) ezért "jogosan" hiszi azt a helyi balf@sz/kontraszelektált elit , hogy neki mindent lehet, ha 90-től 93-ig 3X borult volna tűzbe fél Budapest, akkor nem lett volna az utána, ami miatt most se Euro, se normális minimálbér, se növekedés, se vízummentesség USA-ba, se jó helyezés a korrupciós listán, se normális politika, se korrekt bér/ár viszonyok, stb.....
(ahol tűzbeborulás nélkül sikerült az Szlovénia, ott a politikusok/közgazdászok tudnak valamit)

bugris 2007.08.14. 17:22:30

...se magyar foci, se jó popzene, se irodalom, stb... :)))
Megjegyzem, gazdasági növekedés az van. Konkrétan hangyapöcsnyi:
index.hu/gazdasag/magyar/gdp070814/

gloire 2007.08.14. 18:52:33


Hát azt a falat volt szerencsém látni nekem is pont 20 éve.
Súlyos volt az egész. A beléptetés hangulata (ny. Berlinbe át
és vissza, földalatti folyosókon) orwelli volt.
A legbrutálisabbak a "kísértet metróállomások"voltak.
Ezeken lassítva haladtak át a (ny.Berlini) metroszerelvények,
ilyenkor kelet Berlin alatt voltunk. Halvány zöldes szerelőfény
pislákolt és mindent belepett az évtizedes por.
Ilyen komoly díszletet még a Szárnyas Fejvadászban sem sikerült
összehozni. Hátborzongató volt, komolyan.

Toma 2007.08.15. 08:22:32

screem

"Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer el kezdek beszélni."
Inkább rosszul értelmezett úriemberségről volt szó. Ott is, nálunk is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.08.17. 09:58:04

"Németországban az újraegyesítés óta folytak vizsgálatok és perek a hidegháború egyik sötét fejezetének tisztázására."
Nálunk, Magyarországon mikor kezdik el ezt a tisztázást?