Kommentszűrés
’07 máj
31
11:17

Fidex - avagy az MSZP brainstormingolt

Írta: sHelf

fidex.info.hu

Olvasónktól kaptuk a linket, hogy létezik egy Fidesz honlap ripoff a fidex.info.hu címen. Utánanéztünk, és ezt nem a FIB csinálta (némileg talán meg is látszik rajta, mert nem olyan mérhetetlenül gagyi), a domain ugyanis Nagy Zoltán nevén lett bejegyezve, aki nem tagja a FIB-nek, de az MSZP-nek sem (hacsak nem a komáromi önkormányzati képviselőről van szó). Kicsit árulkodóbb ennél, hogy tech-kontaktnak illetve admin-kontaktnak bizonyos Szakos Szabolcs neve van megadva, Köztársaság tér 27. címmel.

Első ránézésre a honlap tökéletes másolata a fidesz.hu-nak, a tetején Új többség, erős Magyarország helyett Néhai többség, túlélni a vereséget felirat szerepel. Az ötlet egyébként nem új, a szadesz.hu anno ugyanígy másolta és egyben parodizálta az SZDSZ honlapját (csak azóta az SZDSZ már újított honlap téren), bár az nem pártkasszából történt. Egyelőre az összes link egy animációs videóra mutat, amelynek főszereplője természetesen Orbán Viktor. Új elem viszont, hogy Navracsics alakja is megjelenik, a jövőben úgy látszik, az ő személye is a támadások középpontjában lesz. A videó zenéje egyébként fülbemászó, de a szövege bicskanyitogató. Nem idézek, nézzétek meg.

video

Érdekesség, hogy megpróbálják kijátszani az MSZMP kártyát, vagyis hogy egy rakás jobboldali tagként ott kezdett. A videó végefelé neveket sorolnak fel, és egy nagy MSZMP, illetve KISZ bélyeg jelenik meg az illetők arcképén. Mintha egy-két névnél sántítana a megbélyegzés, de lehet, hogy csak én vagyok tájékozatlan.

Konklúzió: hihetelen, hogy képtelenek lepörögni Orbánról, meg az állítólagos hatalomvágyáról. Személyre támadnak megint, aminek így kormányról még mindig érthetetlen szaga van. Ki kell azonban emelni, hogy az ideológiai öntettől eltekintve néhol egészen jó rímek, meg szövegek vannak a videóban, pl. "kellesz nekem, mint Kövérnek a fodrász". :)

PS. Az ingyenreklámot szívesen. Ha kicsit előbb írtunk volna róla, mint a hivatalos bemutatás, akkor pedig elnézést.

PS2. (Egyébként nem ismeri fel valaki az előadót?)

Címkék: mszp nemnormális fidex

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1389857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.31. 11:24:45

Az elsődleges dns az ns.citynet.hu - a Citynet az MSZP házi internetszolgáltatója, a Köztársaság téri cím is hozzájuk tartozik.

sHelf 2007.05.31. 11:28:52

nos, akkor itt véget is ért a nyomozás.
mondjuk ki más adna ki pénzt ilyenre manapság..

Gabe 2007.05.31. 11:36:36

Szép az is, hogy hat évvel ezelőtti szólamokat indítanak újra (fáj a vereség, á la Lendvai), meg persze az örökzöldeket. miközben zsír hazugság rotyog elő belőle.
Úgy látszik, ez ma nagy divat, már a második ilyen flashes szar nyomul a héten.
Nem inkább kormányozni kéne, basszátok meg köcsög szocipalánták?! És ne a geci tolvaj Orbánról legyen végre szó az én adóforintjaimból!

Dr. Minorka 2007.05.31. 11:38:11

Te mazochista vagy?:) Ember nem lesz aki ezt kicsit is "mélyebben" megnézze. Viszont nagyon szórakoztató - bár nem teljesen abban az értelemben, ahogy szánták. Annak a helyzetnek pontos tükörképe, amiben az MSZP van.
"A videó zenéje egyébként fülbemászó" Vazulnak...

k|M 2007.05.31. 11:39:55

"Egyes önmagukat fölfedni nem kívánó informátoraink és meg nem erősített forrásaink, továbbá helyszínen tartózkodó, a folyosói susmusból is azt a következtetést levonó tudósítónk jelentése szerint a szűnni nem akaró hahota és kacaj szétrepesztette a pártház falát."

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2007.05.31. 11:49:24

Minőségileg vacak, a szöveg szódával elmegy. Persze az előző kettőhöz viszonyítva. :)

Bigfater

doomhammer 2007.05.31. 11:58:24

Egy ismerősöm döbbenten újságolta, hogy a lépcsőházukban lakó, amúgy csendes MSZP-aktivista a minap a nyakába esett és elsőfokú meggyőzésbe kezdett (kizárólag szavak).

Úgy látszik, offenzíva van.

volkov 2007.05.31. 12:11:26

A videó zenéje egyébként fülbemászó

Coolio Gangsta's paradise cimu szama megvan?

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.05.31. 12:15:09

volkov: pont ezt akartam beírni. Egyértelmű a nyúlás-

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.31. 12:24:40

Megnéztem a videót, egyértelműen a Fiatal Baloldal műve. A szokásos félgagyi animációs technikájuk.

jbb 2007.05.31. 13:11:26

Szentséges ég. Már lassan kezdem sajnálni a maszoposokat. Ilyen szánalmas, nevetséges próbálkozást életemben nem láttam. Véleményem szerint ez egyetlen egy szimpatizánst nem eredményezhet, kiröhögtetik magukat. Nekünk meg csak a hányingerünk erősödik.

INKÁBB KORMÁNYOZZATOK BAROMARCÚ SZARHÁZIAK!

Kieran Hayes 2007.05.31. 13:26:07

Szerintem szavazzunk. Ki akarja, hogy a kormány kormányozzon? Az alternatíva: inkább ne csináljon semmit, addig se tesz több kárt. :DDD

jbb 2007.05.31. 13:32:39

Persze, én is arra szavazok, hogy ne csináljanak inkább semmit. Akkor legalább a reményünk életben marad. :-)
De hogy ilyen szarokkal foglalkozzanak munka helyett, az már vérlázító. Ráadásul minden mint valami vágyálom éppen a valóság ellentéte az oldalon. Vagy a videóban elhangzó "vicces" mondásokat magukra értették?

Önjáró sejthalmazok, undorodom tőlük.

VIII. Nagyapó 2007.05.31. 14:29:05

Van egy-két jó poén benne azért :-)

És az MSZMP-k rendben is vannak, bár Járai a tőzsdéért tett erőfeszítéseivel és Chikán (?) a Rajkért való lobbizással szvsz aránylag jól felmenthető. A KISZ-titkárok - na, ez vszeg alaposabb elbírálást igényelne, pláne, hogy amennyire én tudom, a szakkollégiumi mozgalomhoz is kénytelenek voltak bizonyos KISZ-es engedélyeket megszerezni.

ergé 2007.05.31. 14:31:33

Ja, és Szabadi Béluka nem tudom, mit keres egy Fidesz-gyalázó klipben. Kisgazda volt a szentem.

VIII. Nagyapó 2007.05.31. 14:41:12

És a felét már le is daráltuk :-)

Maradt Martonyi és Stumpf a fontosabbak közül.

A vicc amúgy az, hogy ezek közül Martonyi, Stumpf, Chikán, az MDF-es időkben Kerényi és a jegybankelnöki kirohanásaiig Járai is gyakran a baloldal kedvenc jobbosai között szerepeltek, amennyire én tudom - csak ilyenkor rángatják elő őket negatív példaként...

SZmöre 2007.05.31. 15:32:48

Azért azzal nem értenék egyet, hogy nem gagyi a honlap. Egyértelmű folytatása az eddigi FIB-förmedvényeknek.

sHelf 2007.05.31. 15:39:26

Szmöre: a videó, ahogy Turul is írta, valóban nagyon láthatóan fibes termék, de maga a honlap számomra nem tűnt olyan gagyinak.
nyilván azért nem, hiszen a dizájn 1:1 az eredeti alapján készült, az meg sztem elmegy..

Dr. Minorka 2007.05.31. 15:41:28

"a szakkollégiumi mozgalomhoz is kénytelenek voltak bizonyos KISZ-es engedélyeket megszerezni."
Lehet, de nem ez volt a fontos, hanem a pártengedély.

VIII. Nagyapó 2007.05.31. 16:03:46

pontatlanul fogalmaztam :-)
de amennyire én tudom, a KISZ-en keresztül bonyolodott a dolog. ahogy az alapítás is.
hogy aztán más lehetett belőle, az már más tészta.

teddyde 2007.05.31. 19:10:33

Turul! Köszi az elismerést, egy félgagyi újságírótól ez is jólesik :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.31. 19:24:41

Teddyde! Ahol tudunk, segítünk. :)

Zoli (SSDB) 2007.06.01. 00:16:53

Tele hazugsággal, mikre nem képes az MSZP.

Oli bácsi 2007.07.13. 19:41:00

A rendkívül vicces baloldali újságíró spétreflexe.
www.nol.hu/cikk/453763/

Gabe 2007.07.13. 19:47:03

És mennyire odavan...
Slágergyanús, fülbemászó
(gyomor- és szemforgató?)

Dr. Minorka 2007.07.13. 20:20:41

Én ezen szórakoztam a legjobban: "fölbukkant egy koherens sláger, melynek szerzői a nép egyszerű fiai és lányai közül verbuválódtak." Aham!

ergé 2007.07.14. 16:42:36

vajon Rab lelkesedésből írt róla, vagy adtak neki egy wellness-hétvégét, hogy felmelegítse ezt a szart? nem kínos? (neki)

vika 2007.07.31. 15:51:39

A jobbosok vakarózhatnak és gyülölködhetnek ahogy akarnak. Nekem a videó nagyon tettszett, tárgyilagossága és a tények miatt. Jobbosok akárhogyis nem tetszik de kikiáltották rólatok az igazat. Ennyit tudtok amit a hozzászólásotokban is leírtatok. Az igaz, ha minden kommunista fideszes neve szerepelt volna a klippben akkor még most sem volna vége! Azért és még valakit hozzáteszek: Tállai András - MSZMP

Gabe 2007.07.31. 16:34:05

Ebben a topikban mindig kéthetes spéttel jeletkezik valami, amiből megtudjuk a tutit. Csak hogy ne feledjük, hogy alsóbrendűek vagyunk...

Devil Inside 2007.07.31. 17:17:15

Kínomban röhögök az egészen, a "koherens sláger"-ben gyakorlatilag felsorolják a baloldalon a Fideszről felhalmozott legagyhalottabb sztereotípiákat.

Amúgy a "a nép egyszerű fiai és lányai" tényleg nagyon értenek a "slágergyartáshoz", főleg az a Coolio nevü fazon, aki bő 10 éve megírta már a zenét. De ő szerintem nem FIB-es...

bugris 2007.07.31. 18:25:20

Pesty is ezt a Coolio nótát rakta a Gyurcsány-filmje elejére. De őt perrel fenyegetve meggyőzték, hogy az nem lesz úgy jó. A fibesek ezek szerint nem csípik annyira a kiadó szemét.

ehrenwerth@blog.hu · http://elodlaszlo.blogspot.com 2008.09.15. 14:08:49

Aki nem tud okosat mondani - miért káromkodik, miért szentségel? Ha viszont mégis tud okosat mondani - miért nem teszi azt? Alá nem támasztott indulatból itélni - önmagát megsemmisitő cselekedet. A gondolkodás korlátaira vall. Márpedig: akinek nehézségei vannak a gondolkozással, lehetőleg ne szólaljon meg, mert biztosan "mellé trafál". Annak meg mi haszna? Jól feltett kérdésekre szeretnénk mindannyian jól átgondolt és érvekkel is alátámasztott feleleteket kapni. Viccelődéssel, gunnyal, csufondárossággal nem megyünk semmire, nem kapunk válaszokat sem önmagunk, sem mások kérdéseire, pedig éppen ezt szeretnénk.Még a nem gondolkozók is. "Gondoljátok meg, proletárok" /József Attila/. Aki a hozzászólásomra tud érdemben reagálni, azzal szivesen folytanám a diskurzust.