Terápia, mi?
2007. április 04. írta: sHelf

Terápia, mi?

Terápia 2007






Egyetlen beutalóért mentem a háziorvosomhoz, és egyáltalán nem jókedvűen távoztam - bár lehet hogy ez nem is célja a reformnak. Elsőre véletlenül csak 200 forintot vittem, és amikor ezt realizáltam, mehettem haza még egy százasért, de ez az én hibám, hagyjuk is. Szóval amikor másodszor megérkeztem, leültem, és nagyjából egy órát kellet várnom. Cserébe viszont tanúja lehettem egy többrésztvevős, 70+os beszélgetésnek, amely ha nem is reprezentatív, de azért szépen bemutatta az időskorú lakosság véleményét a Terápia 2007 elnevezésű projektről.

Nem szándékom részletesen ismertetni, hogy mit gondolnak az idősek a vizitdíjról, a gyógyszerárak emelkedéséről, és kórházbezárásokról (megteszi ezt helyettem más), de azt persze elárulom, hogy kizárólag negatív állásfoglalást hallottam. Természetesen nem érdeklődtem meg a pártpreferenciájukat, magamban azonban - a kerület (XIII.) tulajdonságait figyelembevéve - szemtelenül következtettem rájuk. A kérdés már csak az, hogy vajon összekapcsolják-e magukban a valóságot a nagypolitikával?

Update: elfelejtettem leírni, hogy azt is megbeszélték (szinte már spontán konspiráltak), hogy bár a rendszer célja, hogy ők meghaljanak és kevesebb nyugdíjas legyen, de ők bizony csakazértsem fognak meghalni, hatörikhaszakad. Szívás, Molnár. ;]

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr554524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pallos Levente 2007.04.04. 12:36:56

Nekem viszont van fordított tapasztalatom is. Ahogy a körorvosnál várunk, várunk, a jó karban lévő, nyugdíjas hölgy elkezd panaszkodni a nővérkére, hogy milyen lassan haladunk, majd hosszasan kifejti, hogy dolgozni kellene, nem Gyurcsányt bántani. Közben jelentőségteljesen bólogat meg meresztgeti a szemét. Ő láthatóan örömmel fizeti a vizitdíjat.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.04.04. 12:44:59

Megérdemlik. De amilyen hülyék, továbbra is az Mszp-re szavaznak.

nénike · http://mandiner.hu 2007.04.04. 12:58:22

De vajon mit keres Orosz József feje a logóban? :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.04.04. 14:35:46

Nem értem, kérem, mi ez az elkeseredettség, amikor pedig a Mi Ferink is megmondta, hogy minden rendben van.
blog.amoba.hu/blog-3.php?oid=Te197f51539545586a9e7572ef6527b8
"Szóval elkezdődött az új helyzethez való alkalmazkodás. Lassan a végére jutunk az egészségügyi reform legnehezebb szakaszának, amely érdemi terhet jelent orvosnak, ápolónak és betegnek egyaránt, amelynek során át kellett alakítani a régi szokásokat, a beidegződött reflexeket."

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.04.04. 14:46:46

Viszont Molnár Lajos meg épp lemondott.

Pallos Levente 2007.04.04. 14:48:23

Lendvai Ildikó is közölte, hogy már épp kifelé tartunk a válságból. ????

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.04.04. 14:50:40

Na tessék... Hiába támadta a Fidesz, a KDNP, az Orvosi Kamara, a sajtó és megannyian Molnár Lajost, meg se rezdült. Aztán jön sHelf, s a miniszter néhány órára rá távozik.

Megvan a második miniszteri UFi-skalp. :]

Pallos Levente 2007.04.04. 14:52:44

"Lemondásra szólítja fel Molnár Lajos egészségügyi minisztert a KDNP, mivel szerintük szakmailag és emberileg alkalmatlan a miniszteri szolgálatra – jelentette ki Nagy Kálmán, a KDNP országgyűlési képviselője "

Na, ez gyorsan bejött. Vagy csak jó időben szólalt fel. :-)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.04.04. 14:53:08

:) Vagy lehet, hogy nem bírt a szcientológusokkal.:D Viszont most további intézkedésig Horváth "nem a levegővel gyógyítunk" Ágnes az e.ü. vezér.

erge 2007.04.04. 15:09:02

orvosok kozott terjedo pletyka szerint Molnar maga szcientologus.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.04.04. 15:15:05

nem inkább a horváth ágnes? nade az utód. igen kíváncsi leszek.

H 2007.04.04. 21:28:12

Horváth "nem a levegővel gyógyítunk" Ágnes az e.ü. vezér.


De igen .pl: sóbarlang. Az akkor ingyenes?

gallicus 2007.04.05. 08:05:17

szerintem is megérdemlik!Sőt ennek az országnak a birka,hülye népe akiknek bármit be és el lehet adni büntetlenül!Hol a faszba vannak most a "belehuztunk és megcsináltuk!" ujjongók!?Mert egyet sem látok ,most mindenki a FIDESZ-re szavazott,saját elmondásuk szerint!Ez az un.egészségügyi reform,aztán nyirni fogja a megmaradt 1o millió alatti népességet is,rendesen dörzsölhetik a kezüket a temetkezési cégek,kuncsaft lesz bőven!A betegség ugyanis nem tud várni várólistákra,a kaszás meg kopogtat!Pontosan azt az élő embertömeget irtják és nem veszik figyelembe bajait,betegségeit akik termelik a nemzeti jövedelmet!Majd hönnek rövidesen a milliós ázsiaiak és az izraeli zsidók!Habár az utóbbiak már itt vannak,szerintem nekik kell a hely,mert ott náluk mindig robbantgatnak,itt meg béke van,még!Erre megy ki az egész egészségügyi reformnakm nevezett műbalhé,az öngondoskodás,a többbizositós egészségbiztositás,meg a többi szadeszes faszság!És ezt nem veszi észre ennek az országnak a bárgyu népe,a megvezetett nyugdijsai?Döbbenet!Egy 5 % alatti párt hajtja végre a tizmilliós embertömegen agyament elképzeléseit!Kisérleteznek rajtunk saját kényük-kedvük szerint mint a nyulakon!Elnézést a sok hibáért a szövegemben de sajnos elég rosszul látok!Nem lenne ideje komolyan elgondolkodni itthoni magyarok,és valami értelmeset cselekedni?

dowNLoad 2007.04.05. 11:54:20

Senki ne merje kritizálni a nagytudású szadistákat (rablómadarakat) ők ezen a 93ezer km2-en a legműveltebbek, legnagyobb tudásúak, aki ellenük szól az nácifasiszta, antiszemita, nacionalista, antiglobalista, patrióta, stb... csak azt nem értem, hogy akkor Szlovénia, Észtország (ott kevesebb a rablómadár a népesség arányában) még hogy lehet előttünk?
Kellene ide is pár százezer néger, mint Los Angeles-be, ott ennél sokkal kevesebbért is felgyújtották a várost. (1db!!! bedrogozott ámokfutót vertek meg a rendőrök, akik utána nem kaptak kitüntetést, de börtönt sem, 1992 LA riots) hehe még a niggerek is össze tudtak fogni, kiváncsi lettem volna, ott egy Horváth Ágika hogy végezte volna ilyen dumával? (vszinű több darabban)

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.04.05. 12:01:11

Kóka szerint a koalícióban maradásuk a több-biztosítós rendszer bevezetésén múlik.

Ideje hátradőlni és élvezni a show-t. :-)

Persze a végén több-biztosítós rendszer lesz, kerül, amibe kerül (az adófizetőknek), node addig!

exit 2007.04.05. 13:15:22

doomhammer forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.04.05. 12:01:11

"Ideje hátradőlni és élvezni a show-t. :-)"

inkább elkapcsolnék, de amúgy kókának meg sok sikert a széteső szdsz-hez.

Őrnagy Őrnagy 2007.04.05. 15:21:56

White riot - I wanna riot
White riot - a riot of my own
White riot - I wanna riot
White riot - a riot of my own

erge 2007.04.05. 20:13:46

The Clash, ha nem tevedek 8-)

Jaanee 2007.04.06. 00:06:23

Mai kedvenc nyilatkozatom:
Molnár Lajos: "Hála Istennek lekopogom, nem vagyok beteg!"

Mivan öreg? Fejétől bűzlik a hal, Te sem szeretnél reformkorházban ellátást?? ehe...

gallicus 2007.04.13. 08:13:27

Mostmár ne csüggedjetek!Jövő héten kapunk az egészségügy vezetésébe egy "igazi szőke nőt":Horváth Ágnest és egy leszbikus államtitkárt:Ungár Klárát!Majd ők rendbetesznek bennünket ugy,Kóka szellemi irányitásával,hogy Fletó ehhez kismiska!Remélem hogy nem teszik kötelezővé a több biztositás mellett a homoszexualitást is,mert akkor inkább kivándorlok!A SZADESZ-ben ugy látszik csak ilyenek találhatók?

ergé 2007.04.13. 08:28:36

Gallicus, mi köze van a nemi identitásnak a szakpolitikai tevékenységhez? Egyáltalán, egy ember megítéléséhez?

Inkább arról érdemes vitatkozni, mennyire ért az eü-höz Ungár.

gallicus 2007.04.13. 10:48:54

Ergé!csak nem "érintett" vagy az Ungár nemi identitását illetően?Csak azért mert én a heteroszexualitásra szavazok!A többi meg a te dolgod!ENNYI!ddddddddddddddddddddddd

ergé 2007.04.13. 11:39:31

Bazmeg gallicus.

Férfi létemre a nőket szeretem, legfőképpen egyet. Nem mintha ehhez bárkinek köze lenne. Ahogy Ungár magánéletéhez sem. Attól függetlenül lehet jó vagy rossz politikus.

gallicus 2007.04.14. 18:17:55

Én azt nem is irtam hogy közöm lenne a magánéletedhez ergé!Nem szokásom ilyenekkel foglalkozni!De szerintem Ungár viszont meg nem szorul a védelmedre,meg tudja ő magát védeni!Nekem viszont jogom van véleményt nyilvánitani,nem szeretném ha olyan osztaná azu "igét" az egészségügyben,aki még kérkedik is a nemi identitásával!Amint hallomegyébkéntkorán trombitáltam, be személyét,mert Kóka mester hallani sem akar róla!Ugyhogy a téma részemről lezárva!
süti beállítások módosítása