Kommentszűrés
’06 nov
10
10:00

A Népszava hitele

Írta: nénike

Alig egy hónappal az Európai Parlamentbe szánt magyar képviselőink megválasztása előtt a Népszavánál elpattant valami. Rohamozni kezdtek szinte a tegnapi Mokkás Paudits Béla modorában. A célkeresztbe Debrecen polgármestere került. Nem tudjuk miért pécézték ki, mindenesetre május 6-tól majd' egy héten át cikkeztek Kósa bűnös üzelmeiről. Ezzel sikerült a honi sajtó történetében eleddig egyedülálló rekordot beállítaniuk. Ugyanis a mai lapszámban a címoldalon induló helyreigazítás nem fért ki, a harmadikon kellett negyed kolumnán át folytatni. A séróból történő újságírás arányait jól mutatja, hogy a valótlanul közöltük, valótlanul állítottuk, hamis látszatot keltettünk, olyan látszatot keltettünk, hamis színben tüntettük fel, kifejezéseket összesen 15-ször kényszerültek leírni. Ekkora pofonba önmagától egyetlen szerkesztőség sem fut bele, a ringbe valamelyik Gál Junior küldte a lapot. Tudjuk, hogy ebben a műfajban nem osztanak fair play díjat, a kérdés inkább az, hogy a megrendelő vagy a végrehajtó állja e a cehhet? A közlést az újság honlapján nem találtuk, viszont a weben és a print változatban is ízlésesen "elhelyeződött", hogy Lovas István pert vesztett Solymosi Frici bácsival szemben. A lap ezt saját információként közli, amivel nem is lenne baj. Csakhogy nem értjük, miért került épp most az újságba ez hír, ha a verdikt egyébként már augusztus 16-án jogerőre emelkedett. Mindenesetre a mai Magyar Nemzet arról számol be, hogy Lovas István pert nyert a Népszava című napilap kiadójával szemben, egy 2003. szeptemberi cikke miatt. Pont. (Az összeesküvéselmélet-gyártást meghagyjuk Magyari Péternek.)

Címkék: hazugság népszava lovas

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr10017563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.