Kommentszűrés

’11 máj
17
08:31

A bizonytalanok és a mocsár

Írta: Doktor Kottász

  Ha mostanában valamelyik vasárnap választások lettek volna, akkor az Ipsos felmérése szerint 53 százalék mondta volna azt, hogy inkább nem megy el szavazni, vagy nem tudja, kit választana. A kormánypártok megítélése kapcsán pedig joggal használják a zuhanórepülés szót:…

Címkék: mszp fidesz közvéleménykutatás medián bizonytalan ipsos


’09 júl
10
09:01

Ifjúság 2008 - sírunk vagy nevetünk?

Írta: Naményi

  Egy ideje már elérhető a neten az immár (2000 és 2004 után) harmadszor publikált ifjúságkutatási gyorsjelentés, melyből sok érdekeset megtudhatunk hazánk ifjainak gondolkodásáról, mindennapi életéről és úgy általában a világhoz való hozzáállásáról. A több mint…

Címkék: statisztika közvéleménykutatás fiatalok ifjúság 2008


’09 ápr
30
11:01

Minden tizenhetedik fiatal emeszpés

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  Brutális különbségeket mér a Szonda Ipsos az MSZP és a Fidesz támogatottsága között. Bár a közvéleménykutatásokat szokásos szkepszisemmel könyvelem el általában, most érdekesebb és tanulságosabb, hogy korcsoportokra lebontva is láthatjuk a baloldali párt bázisának…

Címkék: mszp fidesz közvéleménykutatás


’08 nov
3
07:01

Szellemi nagyhatalom

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

 Meglepő felmérési eredményeket publikált nemrég a szívünkhoz oly közel álló Progresszív Intézet. A magyar politikatudományt többek között a „Kényszerű és tervszerű Gyurcsány programja”,  „Sólyom inkább megosztó személyiség”, „Rád…

Címkék: orbán gyurcsány közvéleménykutatás pártok progresszív intézet


’08 aug
20
07:01

A nagy magyar bullshitgenerátor

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

 Az állami ünnep reggelén, a nyár végének közeledtével kiváló ráhangolódást biztosít a közélet újjáéledésére vágyóknak ez a kis generátor, amivel randomszerűen hozhatunk létre banális közvéleménykutatási megállapításokat. A generátorra a nagysikerű Árokásó…

Címkék: politika közvéleménykutatás


’08 ápr
23
08:01

Újabb mélypont: 10%-on az MSZP

Írta: TuRuL_2k2

 A Századvég és a Forsense áprilisi (1000 fős, telefonos mintán végzett) mérése szerint az összes megkérdezett 32%-a szavazna a Fideszre (+2%), 10%-a az MSZP-re (-2%), az MDF-re és az SZDSZ-re pedig 2-2%. A választási hajlandóság a márciusi csúcshoz, a 67%-hoz képest…

Címkék: mszp orbán fidesz gyurcsány szdsz mdf közvéleménykutatás


’07 dec
21
15:18

MSZP a mélypontnál...?

Írta: politicus

Mélypont után az MSZP címmel közöl írást a mai Népszabadság. A lap szerint "Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben, legalábbis ezt jelzik a Szonda Ipsos legfrisebb közvélemény-kutatásának eredményei. Az MSZP-s szimpátiatábor az idei év mélypontját…

Címkék: politika mszp közvéleménykutatás


’07 nov
30
11:30

Novemberi harctéri jelentések

Írta: TuRuL_2k2

A novemberben elsőként publikált Századvég-kutatás alapján szocialista mélypontot emlegettünk, de a többi intézet szerint sem állnak valami fényesen a kormánypártok. Pártok támogatói az összes megkérdezett között novemberben (%)  …

Címkék: közvéleménykutatás


’06 nov
22
22:47

Az értelem diadala

Írta: TuRuL_2k2

Nem először bosszankodom az MTI színvonalán és rohanva globalizálódó világunk információs szupersztrádájának agyatlan utóközlési gyakorlatán."Múlóban az izgalmi állapot" - foglalta össze legfrissebb közvéleménykutatási eredményeit a Tárki. Az MTI a…

Címkék: mti politika mszp fidesz közvéleménykutatás


’06 okt
26
11:03

végkövetkeztetés

Írta: k|M

Bár tegnap is a jogkövető magyar állampolgár maskaráját magunkra öltve jártunk-keltünk a városban, mint kardél a tisztességben megőszült halántékba, úgy hasított az elménkbe, a metróba érve elégtelen lesz a konszolidáltnak tűnő látszat, itt bizony jogkövetően is…

Címkék: budapest orbán közvéleménykutatás


’06 sze
28
22:23

Tarlós vagy Demszky?

Írta: sHelf

A fenti adatok egy budapesti mérés eredményei, melyet szeptember 19. és 21. között készített a Századvég-Forsense duó. Nézzük, hogy akkor hogyan is állunk. Zsinka Lászlót és Székely Péter most felejtsük el. A harc nyilvánvalóan Tarlós és Demszky között fog eldőlni.…

Címkék: választás demszky közvéleménykutatás tarlós


’06 aug
29
10:49

Sajtószemle

Írta: TuRuL_2k2

A nyomtatott lapok sokszor panaszkodnak arra, hogy az online médiumok "sajtószemle" ürügyén gyakorlatilag lenyúlják az általuk készített anyagokat. Van ebben valami, néha még az ordító hibákat is sikerül egy az egyben reprodukálni:"a Szonda Ipsos felmérése szerint a…

Címkék: index politika népszabadság szonda közvéleménykutatás


’06 aug
24
11:42

Formaidőzítés

Írta: TuRuL_2k2

 

Címkék: politika közvéleménykutatás