Kommentszűrés

’12 okt
24
09:01

Orbáni követelések a Milla tüntetésén

Írta: dobray

A „turulokratikus arisztokrácia” ellen emelte fel szavát Vitányi Iván a DK tüntetésén, az Egyetem téren, ahol élete eddigi legnagyobb harcának nyilvánította a mostani Orbán-rendszer elleni kiállást a nácik ellen a háborúban küzdő veterán szocialista politikus. A Millán…

Címkék: gyurcsány ferenc tgm bajnai gordon milla szolidaritás vitányi iván juhász péter demokratikus koalíció kónya péter


’12 okt
23
21:06

Gyütt 2014

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  Ma megnéztük, mit tud ez az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, illetve manapság már csak Milla nevű szervezet úgy, hogy már miniszterelnök-jelöltje is van. Sok újdonságot nem tapasztaltunk, s amit láttunk, arról sem merünk írni, úgyhogy álljon itt egyelőre néhány…

Címkék: fotó tüntetés október 23 bajnai gordon demonstráció milla bajnai egymillióan a magyar sajtószabadságért


’12 feb
23
08:01

A túlzott deficit és az elmúlt nyolc év

Írta: TuRuL_2k2

  Az Európai Bizottság tegnapi döntése nagyon szigorú. Akkor is példátlan, ha egyelőre csak fenyegetés, és nem feltétlenül esik el miatta Magyarország kohéziós forrásoktól. A bizottsági döntésről szóló kormányzati megnyilatkozásból érdekes módon hiányzik az elmúlt…

Címkék: orbán gyurcsány eu medgyessy péter bajnai gordon európai bizottság túlzott deficit eljárás


’11 sze
13
08:51

Gyurcsány és Sukoró: Elszámoltatás? Koncepciós eljárás?

Írta: pelikán*

  „Gyurcsány mentelmi joga kiadva” – jelezte tegnap Twitter-csatornáján mind a 273 követőjének Rétvári Bence, forradalmi érzésünk közel teljes. Ám pörgessük vissza a politikai órát péntek estére, amikor történelmi pillanatként maga Haza&Haladás…

Címkék: gyurcsány gyurcsány ferenc mentelmi jog bajnai gordon ügyészség elszámoltatás sukoró


’11 máj
24
12:31

A magyar politikai T-1000-es

Írta: Doktor Kottász

  Igen nagy az igény mostanában egy határozott, közéleti ctrl+alt+del műveletsorra. Relatív dolog persze ez a mostanában, mert hát vannak, akik 20 éve akarják kitalálni Magyarországot, vagy épp esztendők óta szajkózzák, hogy lehet más a politika. Ám az utóbbi egynéhány…

Címkék: bajnai gordon haza és haladás bokros lajos t 1000 terminátor 2 szabadság és reform


’10 jún
4
11:21

Elmúlt, elmúlik: átadás-átvétel backstage

Írta: Novák Tamás (spanyol)

Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap…

Címkék: orbán bajnai gordon navracsics tibor kormányváltás orbán kormány


’10 ápr
14
07:01

Sok zsidó meg egy cigány

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  Van a Google keresőnek az a szolgáltatása, amely a keresett kifejezés (vagy annak első néhány betűje) begépelése után kiad egy listát arról, hogy az adott kifejezésre milyen más szavakkal kombinálva keresnek a legtöbbször az internetezők. Ha például beírjuk a…

Címkék: google orbán fidesz gyurcsány demszky dávid ibolya lendvai ildikó bajnai gordon morvai krisztina vona gábor kósa lajos schiffer andrás választás 2010 voks10 veress jános


’10 ápr
4
08:01

M43: Ideiglenes autópálya a semmibe – Ilyen ország pedig nincs CCXXVII.

Írta: TuRuL_2k2

  Schamsula György fogalommá vált M0-átadása óta nagy hagyománya van a bizonytalan állagú utak kampányátadásának. Március 31-én Bajnai Gordon adta át az M6-os újabb szakaszait, amiknek a használhatósága az utolsó pillanatokig kérdéses volt, de végül egy ideiglenes…

Címkék: mszp botka lászló m6 ilyen ország pedig nincs bajnai gordon ujhelyi istván m43 választás 2010


’10 ápr
2
12:01

Mindent átadnak

Írta: Uzoni Ábel

  Suhant a kocsi Szekszárdra, Bajnai átvágta a szalagot, aztán arról jöttek a hírek estére, hogy a jónép az alagútban fotózza magát, míg a piros kisterepjáró ott villog a belső sávon. Kell az öröm, az eufória persze. Nagyon kell ebben az izzadtságszagú juhakolban,…

Címkék: autópálya bajnai gordon választás 2010


’10 feb
16
12:10

Bajnait és Bokrost dicséri a német sajtó

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  2010 télutóján sem áll jobban a Fidesz a német nyelvű sajtóban, mint bármikor a korábbi választások előtt. A napokban sorra jelennek meg a Bajnai Gordont avagy Bokros Lajost dicsérő cikkek a Handelsblatt című német gazdasági lapban, valamint a jobboldali Die Presse és…

Címkék: sajtó fidesz külföld ausztria németország orbán viktor bajnai gordon bokros lajos


’09 júl
31
14:26

Mindenki marad a helyén - Ilyen ország pedig nincs CXCVII.

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

 A bennem élő Bayer Zsolt horkant fel ma délután: hol a pofátlanság határa? Napokkal az esemény után ma sajtájt tartott a kormány, amin utólag kiderült: felajánlotta lemondását a Magyarok Nyilai ügyében lefoglalt felvétel miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője, amelyet…

Címkék: kormányzat terror ilyen ország pedig nincs bajnai gordon irm draskovics tibor nni pirománia magyarok nyilai


’09 júl
8
19:26

Teljes kormányzati kiszolgálás a King's City alá

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

 A Heti Válasz és a Magyar Hírlap oknyomozása alapján megdöbbentő kép állt össze a már első pillanatban is messziről szagló Velencei tavi King's City óriás kaszinóberuházásról, ami miatt ma már a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az…

Címkék: gyurcsány ferenc infrastruktúra veres jános bajnai gordon velencei tó beruházás sukoró joav blum kings city ronald s lauder


’09 ápr
20
07:01

Hát ti mit csináltok itt, he?

Írta: Oli bácsi

  Szakértői, az.  A bajnaista politikátlan politika bírálatát már elvégezte Navracsics bloggertárs, ezzel nem is untatunk senkit. Időközben az egyik nagyonszakértő már vissza is lépett, de nem ám azért, mert kartellezett az a cég, amelynek egyik vezetője volt, de nem…

Címkék: veres jános kiss péter bajnai gordon oszkó péter ficsor ádám