Kommentszűrés
’17 már
7
11:01

Felnőttünk

Írta: Szászi Áron

generaciok.jpg

Szászi Áron írása

 

Sokat kritizált nemzedék a miénk: céltalan, nihilista, impotens volt egy darabig, most valahogy mégis „derűlátók, optimisták, vagányok” lettünk. Itthon képzeljük el a jövőnket és egyre jobban érezzük magunkat Magyarországon - derül ki a legújabb ifjúságkutatásból, de harmadunk azért mégiscsak külföldön lát perspektívát.

Nézhetjük innen és onnan is, azért mégiscsak körvonalazódik a mai magyar fiatal képe. Hazahúz a szíve, de külföldre kacsintgat, út közben azért lő még egy-két selfie-t. Áthidalhatatlan a szakadék köztünk és az 1960-80 között született X-ek között.

Pedig nem ez a helyzet. A törésvonalakat nem a generációk között kell keresni, hanem azon belül. A mai magyar fiatalok nem az ifjúságkutatás illusztrációiról mosolyognak vissza ránk; és olyan egységes képet sem mutatnak, mint a brosúra. Az Y és Z legalább annyira széttöredezett, mint Magyarország.

Címkék: jövő politika közélet társadalom nemzedék ifjúság


’17 már
6
17:01

Szenszej Vona és a zsidó karatésok

Írta: Stumpf András

maccabi.jpg

Stumpf András írása

 

Jaj, ezek a fránya jobbikos helyi szervezetek!

Még meg sem száradt a tinta a vecsésiek lázadását letörni hivatott etikai bizottsági dokumentumon, újra jőnek, kopogtatnak, és most aláírást is gyűjtenek: immár a második kerületben. Zsidós téma ez is: láthatóan nehezen megy le a borzalmas tagság torkán a Vona-féle fordulat.

A vecsésieké még tiszta képlet volt: hé, elnök úr, a mi identitásunk meghatározó eleme, hogy rühelljük a zsidókat, ez nem veled indult, nem is veled ér véget, nagyobb ez az érzés holmi választási ciklusoknál és stratégiáknál, hát leszel kedves nem küldözgetni nekik hanuka-üdvözletet! 

Ez a mostani kicsit cizelláltabb, egyúttal sunyibb is, mint egy miniszterelnöki Vona-buzizás. Most épp a budapesti Maccabi Játékok megrendezése ellen gyűjt aláírást a Jobbik a második kerületben. A zsidó olimpiaként is számon tartott játékok budapesti megrendezésére 2,1 milliárd forintos támogatást ígért a magyar állam, a jobbikos petíció pedig azt követeli, hogy vonják vissza ezt az ígéretet és költsék szociális, kulturális célokra. 

Ezzel még nem is lenne gond, ha a Jobbik is nagy olimpia-ellenes lett volna. Mármint igaziolimpia-ellenes. De nem volt. Akkor nem sajnálták volna az ezermilliárdokat sem, most sajnálják a 2,1 milliárdot. De nem ám azért, mert zsidókról van szó! Nem! A fajgyűlölet ellen küzd a második kerületi Jobbik, azért fúrná meg a Budapestre tervezett „zsidó olimpiát”! Hiszen köztudomású: a második kerületi jobbikosok bakancsot bakancs után rakva meneteltek a fajgyűlölet-mentes szebb jövőért, amióta csak az eszüket tudják.

Címkék: sport zsidók zsidóság Jobbik Vona Gábor Budapest Maccabi Játékok


’17 már
5
20:31

Franciacsavar – mi lesz Fillonnal?

Írta: Redakció

fillon.png

Magyar Ágnes Zsófia írása

 

Noha sorra mondanak le kampánycsapatának tagjai, s tesznek dehonesztáló sajtónyilatkozatokat a jobbközép elnökjelöltjéről, François Fillonról, népes azon politikusok tábora is, akik egy jól felépített lejárató kampányról beszélnek – melyet éppen úgy tematizál a média, ahogyan Nicolas Sarkozy esetében tette. A Bygmalion-ügy néven elhíresült kampány(túl)finanszírozási botrány ütötte ugyanis ki végleg a küzdőtérről a tavalyi jobbközép előválasztások első fordulóján Jacques Chirac többszörös miniszterét, egykori UMP-, majd Les Republicains-elnököt. A recept ugyanaz, csak a célszemély változott volna?

Noha két héttel ezelőtt az egyik vezető francia napilap többoldalas nagyinterjút közölt François Fillonnal a reménybeli elnöki ciklusában végrehajtani kívánt teendőkről, a közvélemény-kutatások jelenlegi állása szerint aligha lesz rá módja, hogy megvalósítsa azokat. A mérések szerint ugyanis másfél hónappal az elnökválasztás első fordulója előtt a jobbközép jelölt népszerűségi indexe 19 százalékkal a harmadik helyhez látszik elegendőnek, őt messze megelőzi az Hollande-éra korábbi gazdasági minisztere, a balközép Emmanuel Macron a maga 25 százalék körüli támogatottságával, és az – elmúlt napokban képviselői mentelmi jogától megfosztott – szélsőjobb elnökaspiráns, Marine Le Pen 26-27 százalékos elismertségi mutatójával. 

Címkék: jobboldal elnökválasztás Franciaország Nicolas Sarkozy Francois Fillon Alain Juppé


’17 már
5
14:48

Derbi az újpesti libalegelőn

Írta: Zsigmond és Péterfy

nyito_gera_bode_biro.jpg

1-0-ra nyert a Fradi az újpestiek otthonában játszott szombat esti derbin, de Thomas Doll edző így se volt elégedett. Nem is csoda, mert azt az egyetlen gólt is szabadrúgásból rúgta Gera Zoltán, de Doll az újpesti Szusza Ferenc stadionban uralkodó állapotokon is nehezen tette túl magát: „Németországban az ötödosztályban játszanak ilyen pályán, ahol leginkább teheneket szoktak legeltetni!” – háborgott.

Címkék: sport foci meccs labdarúgás UTE FTC Thomas Doll Szusza Ferenc stadion


’17 már
5
08:01

Mi a gyökere a kuruc-labanc ellentétnek?

Írta: hllndr

kuruc_labanc.jpg

hllndr írása

 

A kuruc-labanc témában az igazán érdekes, hogy kevés ország van a világban, ahol több száz éves politikai címkék a mai napig is ennyire időszerűnek, frissnek hatnak, nem pedig régi, lejárt lemeznek. Ennek az az oka, hogy ez a téma valójában egy általános emberi lélektani jelenségről szól, de nagyon ritkán jelenik meg ez a jelenség ennyire kristálytisztán, szinte tankönyvbe illő példaként.

Az alapvető probléma ott van, hogy az értelmiségi közbeszédben, felfogásban létezik egy vakfolt. Létezik egy általános emberi, ezen felől állati, biológiai, szociobiológiai, társas viselkedési jelenség; ám az értelmiségi típusú, művelt emberek annyira be vannak oltva ellene, hogy szinte képtelenek arra, hogy észrevegyék. Ha észreveszik is, többnyire irtózatos ostobaságnak tűnik. Pedig pusztán egy ugyanolyan alapvető biológiai kategóriáról van szó, mint a táplálkozás és szex: a dominanciaharc, a „csípési sorrend” témaköre.

Most tehát lemegyünk kutyába.

*

Tegyük egy kicsit félre az értelmiségi felfogást, az okos, elemző, kulturált, bor melletti beszélgetések hangulatát a konzervatív budai ebédlőkben, avagy liberális pesti romkocsmákban. Képzeljük magunkat egy vidéki szakmunkásképző világába, ahova azok a tinédzserek mentek, akiket szakközépbe sem vettek fel. Mondhatni, a legbutábbak. De most nem ekézni akarjuk őket. Tanulni akarunk tőlük. És most nem valamiféle abszurd elképzelést próbálok eladni az egyszerű ember ösztönös bölcsességéről: a hülyeségükből, a diszfunkcióikból akarunk tanulni.

Mert igenis lehet. Ösztönei ugyanis mindenkinek vannak. Mindannyiunkban ott van a főemlős meg a kőbaltás ember. A probléma ott van, hogy minél „cizelláltabb” az ember, annál jobban elfojtja az ösztöneit. De attól azok még ott vannak, ott dolgoznak bennünk, átalakítva, szublimálva, megracionalizálva, folyamatosan befolyásolva a döntéseinket, észrevétlenül, tudatunk alatt, az ingerküszöb alatt. És jó volna tudatosítani őket!

A buta emberben egyszerűen csak közelebb van a felszínhez az állat, az ösztönlény, így lénye azon része jobban megfigyelhető. Nem úgy, mint valami idegen ufonauta a nagyító lencséje alatt: az a lényeg, hogy az ösztönlény bennünk is megvan, csak rejtettebb, nem ismerjük annyira. Pedig a kőbaltás ember bennünk is él. Önmagunkat, saját tudatalattinkat szeretnénk megismerni tehát bennük.

A vidéki szakmunkásképzőben minden arról szól, hogy ki csicskul be kinek. Ki a csicska és ki a gizda, a nagypályás. (Ez a kilencvenes évek szlengje, én akkor voltam fiatal. Talán ez ma már porosan hat.)

Azaz, konfliktusok vannak, versengés van. De nem racionális célokért, mint pénz, anyagi erőforrások, nevesített pozíciók. És pontosan innen ered az értelmiségi vakfolt: az értelmiségi többnyire csak a racionális cselekvést képes értelmezni.

Ehelyett a 90 IQ srácok között kialakul egy dominanciasorrend, egy „csípési sorrend”, ami nincs leírva, nevesítve, nincsenek jogkör és felelősség hozzárendelve, konkrét hatalom sem. Mégis létezik: különösen a testbeszédben látható, hogy milyen a testtartása például annak, aki egy a rangsorban felette állóval beszél, milyen a testtartása annak, aki lefele beszél. Szerepet játszik a hangsúlyozásban is. Ezt nevezi a tanulatlan emberek szlengje becsicskulásnak, gizdaságnak, nagypályás menőnek és így tovább.

*

Az értelmiségi embereknek még a fogalmaik, kifejezéseik sincsenek meg a jelenség megértéséhez, mert ott lemaradtak, hogy miként folyhat konfliktus, versengés nem racionális, csak ilyen alig-tudatos, pusztán testbeszédben kifejeződő célokért.

A legközelebb talán a színházi szakemberek állnak még a dolog megértéséhez, Keith Johnstone írja Impro: Improvisation and the Theatre című munkájában, hogy amikor egy improvizációs gyakorlat, egy mindennapi beszélgetés a színpadon életszerűtlenül hat, akkor azt kell csinálni, hogy a másikkal egy egészen kicsit magasabb vagy alacsonyabb lóról beszélni. Nem durván, csak a testtartásban, hanglejtésben enyhén ezt jelezni. Például eljátsszuk, hogy rendelek egy italt egy kávéházban, akkor kicsit magasabb lóról beszélek a pincérrel nem annyira, hogy bunkó legyen persze –, a pincér meg persze kissé alacsonyabb lóról válaszol. Utána megkérdezem a pincért, hogy tud-e itt a közelben egy cipészt, mivel szívességet kérek, én alacsonyabb lóról indítok, ő egy kicsit magasabbról, ezt sem durván, csak enyhén, a pincér testtartása átmegy a szolgálatkész testtartásból egy kissé a „szakértő” testtartásába, magabiztosabb lesz a hanghordozása és így tovább. Elvileg ettől válik életszerűvé egy impró. Egy olyan jelenségről van szó, ami életünk szinte minden percében jelen van: ugyanakkor nem tudatosul.

Az értelmiségi ember annyira elnyomja ezt az ösztönt magában, hogy még kifejezései sincsenek rá. A legtanulatlanabb osztályoknak vannak meg a szlengkifejezéseik erre, mert náluk ez az ösztön legalábbis félig tudatos. Aki többre kíváncsi, tanulmányozza az old school hiphopot.

Fura dolog ez, hiszen a szociológia éppen arra lenne hivatott, hogy a társadalmi tagozódást, rétegződést vizsgálja, és annak éppen a legösztönösebb, legállatibb, legelemibb formáját nem sikerül − avagy legalábbis a köztudatba, értelmiségi köztudatba ez még nem jutott át.

A dolog biológiája ismert: csuklyásmajmoktól emberekig számtalanszor dokumentálták, hogy a pozícióharcok győzteseinek növekszik a tesztoszteronszintje, a veszteseinek csökken. A probléma ott van, hogy a biológia kultúra-szintű, például irodalmi értelmezése hiányzik. A szexualitás hormonológiája, biológiája ismert, és létezik annak humán, kultúrává szublimált értelmezése: szerelmes versek és regények, Rómeó és Júlia, és így tovább. Ez a hormon-jelenség viszont szinte teljesen kívül maradt a magaskultúra látásmódján és értelmezésén: maximum a legigénytelenebb gengszterrap dalszövegekben látható valamiféle kifejeződése ennek a ki csicskul be kinek, ki a nagyfaszú Jóska és ki a nudli kis senki c. műfajnak.

*

S hogyan jönnek ide a kurucok és a labancok?

Adva van két embercsoport. Két identitáscsoport, azaz két olyan csoport, amelynek tagjai csoporttagságukkal erősen azonosulnak, identitásuk fő elemének tartják ezt a „mi” dolgot, azaz, ami a csoporttal történik, azt személy szerint magukra is vonatkoztatják. Ez a két csoport: nyugatiak és magyarok. Akkoriban a Habsburg-korona gyakran nem is osztrák, hanen pl. németalföldi zsoldosaikkal reprezentálja a Nyugatot. Ma ez mondjuk Brüsszel. A magyarok, azok magyarok, azon belül is inkább vidéki, kisnemesi réteg, ma: Fidesz-szavazó rétegek.

Az első csoport egyértelműen dominanciát gyakorol a második csoport fölött. Ezt a dominanciát nagyobb gazdasági, ipari, katonai, politikai, diplomáciai ereje teszi lehetővé. Hogy pontosan milyen jogkörökkel, mibe avatkozik bele és így tovább, az tökéletesen mindegy.

A lényeg a tudat alatti része, lélektani része: a második csoport úgy érzi, be kell csicskulnia az elsőnek. Hogy lehajtott fejjel jár, míg az első csoport felemelt fejjel. Ez nem racionális kérdés, ez biológia, ösztön és hormon (tesztoszteron). Az egész jelenség a kutyákon ugyanúgy tanulmányozható, mint embereken, a második csoport amolyan megvert kutyának érzi magát. A második csoport úgy érzi, elveszítette a tökeit, hiszen a dolog erősen kapcsolódik a szexualitáshoz és a szexhormonokhoz. Ezt a becsicskulást egyrészt maga a dominancia okozza, másrészt a dominancia okai: hogy az előző csoport gazdagabb, fejlettebb, haladottabb, felvilágosultabb, míg a második csoport nem csak gyengének, de szegénynek, elmaradottnak, tanulatlannak is érzi magát. Folyton úgy érzi, metaforikusan, hogy neki ökör húzta ekével kéne versenyeznie traktorokkal szemben. Vagy: egy kicsit úgy, mint a falusi gyerek Pesten: kisebbrendűségi érzés...

Ez volt az alapvető felállás akkor, és ez az alapvető felállás most. Voltak és vannak persze kézzelfoghatóbb problémák is, de az ösztönök szintjén ez dolgozik.

A pszichodokik számára a probléma ismert kell, hogy legyen: a második csoport egészen egyszerűen depresszióssá válik. És ez nem jó. Ez betegség. Ezt gyógyítani, vagy legalábbis kompenzálni kell valahogy.

*

És kétféle stratégia létezik rá, hogy ezzel a helyzettel mit lehet kezdeni. Ennek a két stratégiának a neve „labanc” és kuruc.

A kuruc stratégia arról szól, hogy szüntessük meg a másik csoport dominanciáját felettünk, ezt úgy hívjuk, hogy szabadságharc, függetlenség és társaik. Ha ez sikerül, akkor a depressziós helyzet egyik oka máris megszűnik. Fennmarad persze a másik oka, vagyis hogy a másik csoport bizonyos értelemben ettől még felettünk áll rangban, presztízsben, mert gazdagabb, erősebb, fejlettebb, tanultabb, és így tovább,. és ezzel sem könnyű együtt élni, de ez kezelhető egyfajta elzárkózással, ami a függetlenség fogalmából majdhogynem következik is. Kizárni őket a tudatunkból, magunkra figyelni, saját dolgainkkal törődni... igen, ez belterjes és provinciális, és joggal lehet mondani, hogy a végkimenetele valamiféle Magyarisztán lenne. Ez amolyan iráni jellegű felállás, hiszen Irán jellemző példája egy ilyen szellemileg is valóban független, tehát elzárkózó, a tükörben önmagát nézegető országnak... de a depressziót ez kezelné. Talán.

A másik stratégia a labanc”. Ebből kétféle van, a becsületes és a nem becsületes. Kezdem az utóbbival, mert az sokkalta gyakoribb. Az alapja bizonyos értelemben egyfajta hűtlenség. Az ember nem vállal többé identitásközösséget a saját népével, lenézi annak többségét, mucsai parasztok, én nem ilyen vagyok, én ennél több. Kitanulja a domináns országok-kultúrák dolgait, aztán nekiáll osztani az eszet, hogy bezzeg a világ boldogabb felén így meg így csinálják. Lehetnek ebben használható elemek is, de többnyire parasztvakításról van szó: többnyire nem más, mint a nép tudatlanságának, hiszékenységének és annak kihasználása, hogy nagyon-nagyon vágynak rá, hogy eltanulják a nagy titkot, amitől majd ők is BMW-vel járhatnak, mint a bajor villanyszerelő és nem kell többé alsóbbrendűnek érezniük magukat.

A dolog eredménye, hogy az idegen tollakkal ékeskedő népnevelő a saját hazájában domináns szerephez jut. Legalábbis addig, amíg hisznek neki. Azok hisznek neki, akik olyanok akarnak lenni, mint ő: akik egyfajta hűtlenségből úgy gondolkodnak, hogy nem az egész népüket akarnák az alávetett érzületből kihozni, csak saját magukat. Általában elmondható, hogy az egyéb lelki problémák miatt még extra kisebbrendűségi érzéssel is terhelt ember hajlamos efféle „árulásra”, akik kétségbeesetten vágyik rá, hogy legalább valamiben jobbnak érezhesse magát a többinél, mert többnyire sokkal rosszabbnak érzi magát. Hazánkban a kilencvenes években a „ballibség” fogalma a magunk fiatal köreiben pontosan erről szólt, erről a parasztvakításról, hogy nyugatosnak lenni, amitől még mindig megvan az illető kisebbrendűségi érzése a nyugatta szemben, de legalább a többi magyarhoz képest egy kicsit felsőbbrendűnek érezheti magát.

A becsületes „labanc” ritka, mint a fehér holló. Általában úgy gondolkodik, hogy csak akkor lehet felemelkedni, mint nép, mint ország, ha a sikeresebbek receptjeit eltanuljuk − de nem a parasztvakítás szintjén nyugatoskodik, hanem komoly, alázatos munkával próbálja a nyugati sikerrecepteket elkülöníteni a jövő-menő, felszínes divatoktól. Elzárkózni nem akar, mert az a tanulás gátja: tehát amíg fel nem emelkedünk, addig elfogadja, hogy le kell nyelni ezt a megalázott helyzetet.

Azzal viszont tisztában van, hogy a dolog végcélja csak a függetlenség lehet, mert ha a felemelkedés célja, hogy végre egyenlőkké válhassunk velük, akkor egyenlő az egyenlő felett nyilván nem gyakorolhat dominanciát. Ebben az értelemben lehet, hogy a becsületes labanc tulajdonképpen egy okos kuruc, és lehet, hogy a kurucok között kell keresni őket − bár jó eséllyel titokban dolgoznak. Becsületes labancokat avagy okos kurucokat leginkább Ázsiában lehet látni, tényleg valami ilyesmi Kína vagy Dél-Korea stratégiája: mifelénk ez a típus talán ritkább, mert fegyelmet és lemondást követel, nem bevállalós szenvedélyt.

*

Hogy a becsületes labanc útja működhet-e, nem tudom, a probléma többnyire ott van, hogy nagyon erős a csábítás a parasztvakítás felé. A nép kisebbrendűségi érzését kihasználó, kamu menőség-drogot osztogató, ebből jól megélő értelmisi megmondóember szerepe a klasszikus Sötét Oldalé: a rosszabb, de könnyebb, vonzóbb út, a csábítás folyamatosan ott van, folyamatosan küzdeni kell ellene, és sokan indulnak becsületes labancként, de később elbuknak. Ebből kifolyólag nehéz is eldöntenünk, hogy melyik labanc becsületes, melyik nem.

Az viszont látható, hogy nyilván sem a kuruc, sem a tipikus (nem becsületes) labanc út nem tökéletes, mivel nem is lehetnek azok. Hiszen egyik sem arról szól, hogy nyerni, hanem hogy a vereséget valahogy megélni. A kuruc tényleg provinciális és hajlamos hagyományőrző álomvilágot teremteni; mert a valóságot, a futottak-még szerepet túl fájdalmas lenne elviselni. A labanc tényleg jelentős lojalitáshiányban szenved (és úgy is viselkedik, emiatt hazaárulózzák le a kurucok) és nem tudja, milyen az, hogy tényleg tartozni valahova.

Sajnálom, hogy gondolatfutamomat nem tudom pozitív hangvétellel zárni. Nehéz ötszáz évnyi vereséget megédesíteni. Nincs rá tökéletes megoldás, hogy miként élje meg a vereséget a vesztes. Én sem tudok igazán mást tenni, mint valahogy elviselni a keserű pirulát. És legalább megérteni a mögöttes lélektani motivációkat.

Címkék: történelem vita társadalom kuruc kurucok labanc lélektan labancok


’17 már
4
08:01

Van-e joga egy nemzetnek a bevándorlás korlátozásához?

Írta: dobray

ellis-island.jpg

Ha Donald Trump ellenzi a bevándorlást, magával kellene kezdeni a távozást – utalgatott egy Facebook-mémen egy indián. Meryl Streep szerint Amerika bevándorlás nélkül csak sörhasú focidrukkerek nemzete lenne. És ugye az Egyesült Államokat úgy, ahogy van, kivándorló bevándorlók alapították, tehát a bevándorlók befogadása Amerika ethoszához tartozik – hallhatjuk mindenfelől.

Tegyük most félre azt a teljesen jogos észrevételt, hogy Trump elnök pusztán az illegális bevándorlók ellen kíván keményebben fellépni, emellett pedig a nemzetbiztonsági szempontok miatt kívánja hatékonyabban ellenőrizni, kik is lépnek be az országba. És vizsgáljuk meg, vajon tényleg hiteltelen-e, ha egy bevándorlókból kinőtt nemzet korlátozza a bevándorlást?

Címkék: nemzet külföld bevándorlás nemzetbiztonság migráció szuverenitás USA Donald Trump


’17 már
3
11:51

Kétféle populizmus létezik

Írta: Redakció

populizmus.jpg

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

Két populizmus, amelyek feltételezik egymást

Kétfajta gondolkodás létezik. Az egyik mindig kiemel valamilyen jelenséget és önmagában elemzi. A másik: ha bármihez nyúl, mindig a kontextusra, a kölcsönhatásra kíváncsi. Az eleső gondolkodásmód számára a populizmus voltaképpen önmagában áll: egyszer csak megjelennek a színen a populisták, és elkezdenek a demokráciára veszélyt jelenteni. Hogy amikor nem jelentettek még veszélyt, akkor hol bújtak, s ha egy ideig bújtak, hirtelen miért merészkedtek elő, nem derül ki. A másik gondolkodásmód viszont abból indul ki, hogy a populizmus – mint bármi más – csak úgy értelmezhető jelenség, ha találunk hozzá egy kontextust.

A köztes gondolkodásmódok olykor már találnak ilyen kontextust. Például azt, hogy a populizmus kialakulásában a mainstream politikának is lehet tán némi szerepe. Mert amennyiben az úgynevezett mainstream pártok hatékonyabbak, a társadalom problémáira fogékonyabbak lettek volna, nem erősödhetett volna meg a populizmus.

Van benne valami. De még mindig nem maga a lényeg. A lényeg ugyanis máshol van.

Ahhoz, hogy megértsük, hívjuk segítségül a demokráciaelmélet egyik legíresebb tételét a „nép zsarnokságáról”. Alexis de Tocqueville fogalmazza meg ezt a tételt a legpőrébben világszerte és méltán olvasott könyvében. A fő tétel, ugyebár, az, hogy nem csupán egy ember (legyen az király, császár vagy bárki) lehet zsarnok, hanem egy egész közösség is. De mi van, ha ezt a tézist továbbgondoljuk és a kérdést így tesszük fel: vajon válhat-e zsarnokká az összességnél kisebb, de az egy személynél nagyobb csoport? Vagy másképpen: lehet-e populista a szellemi tudásbirtokosok csoportja?

Címkék: populizmus társadalom liberalizmus elit szellem értelmiség Csizmadia Ervin


’17 már
2
15:01

A MoMo nevű béka

Írta: Redakció

momo.jpg

Bencsik Gábor írása

 

Nem könnyű manapság magyar baloldali politikusnak lenni. Az emberrel az elvbarátai, értelmiségi holdudvarának tagjai folyton békát nyeletnek, és még jó képet is kell vágnia hozzá. Korábban például Gyurcsány Ferencet kellett lenyelni, most a Momentum Mozgalom a béka, pedig baloldali politikusnak nem valami ízletes falat. Liberálisnak meg egyenesen keserű.

Mióta összejött az elegendő számú aláírás, balliberális megmondóemberek valóságos szerelmi nyilatkozatokat tesznek a MoMónak – ilyen hőfokú rajongásban még a 4K-nak meg a Millának sem volt része soha, szegény Puklit meg már el is felejtették. Balliberális, vagy legalábbis Orbán-ellenes (magyarul: Simicska-tulajdonú) lapok öles interjúkban kérdeznek alá az új üdvöskének, nem múlik nap, hogy valamely címlapról ne nézne áthatóan a szemünkbe az új politikai Győzike.

Ez rendben is volna, a szerelem szép, még a politikai szerelem is, miért éppen ne a balliberális megmondóemberek ne esnének bele. A nehézség az a dologban, hogy baloldali politikusok felöl nézvést itt bizony olyan versenytársról van szó, akin jól fizető állások és képviselői mandátumok úszhatnak el. A balliberális holdudvar viszont kéri, várja, követeli, hogy a balliberális pártok maguk is örvendjenek, aláírásokat gyűjtsenek, lelkesedjenek.

*

Szögezzük le: a Momentum Mozgalom budapesti balliberális szervezet, pártként is az lesz. Az eredményes aláírásgyűjtő kampány nagyjából be is betonozta ebbe a pozícióba. Minthogy a MoMo az első lélegzetvételével durván beleszállt a Fidesz-szavazókba, és azóta is erőteljesen kormányellenes vonalat visz, érdemleges számú jobboldali szavazatot aligha kap jövő tavasszal. Lehet, hogy a MoMo vezetői még nem érzékelik, pedig az olimpia elbuktatásával maguk és a jobboldali szavazók között falat emeltek. A következő tíz évben itt átjárás nem lesz.

Szóval nincs új torta, jó húsz éve csak régi torta van, 2018-ban is az lesz, mást képzelni naivitás. A választók a MoMót föltették a politikai térképre az SZDSZ helyére, onnan arrébb menni a következő néhány évben ugyanúgy nem tud majd, mint a Jobbik a maga helyéről, még ha süvét ül az egész Jobbik-elnökség, akkor sem.

A MoMo, ha pártként indul, kilencven százalékban balliberális szavazatokat kap majd, amelyek nélküle más balliberális pártoknak jutnának. Ez az a béka, amelyet a balliberális holdudvar most számára kedves pártjaival lenyeletni akar, szemlátomást sikerrel.

Úriember biztosra nem fogad, így arra sem, hogy az Együtt és a Párbeszéd kiesik a parlamentből. Ehhez nem kell MoMo sem, megteszik maguktól. Gyökeresen más eset az LMP-é. Ez a párt legutóbb kevesebb, mint huszonötezer szavazattal ugrotta meg az öt százalékos küszöböt. Föltéve, hogy a szavazóbázisa nem változott (a közvélemény-kutatási adatok szerint kissé csökkent), ezt a huszonötezer, zömmel budapesti voksot simán elviheti a MoMo. Vagy akár kétszer ennyit. Az LMP-nek a torkán a MoMo kése. És még jó képet is kellett vágniuk hozzá, még aláírásokat is gyűjtöttek. 

A DK, mint afféle szektapárt valószínűleg nemigen nyer és nemigen veszít a MoMo színrelépésével. A Gyurcsány-párt számára most az a kihívás, hogy a Botka keltette szívó hatásnak ellent tudnak-e állni, meg tudják-e tartani a szavazóbázisukat. Ha egyedül indulnak, egyéni körzetet nem nyernek, de listán egy kis frakcióval tovább keseríthetik a szocialisták életét. 

Az igazi kérdés a szocialista párt. Botka László hosszú idő óta az első bátor ember a pártja élén, a budapesti értelmiségi holdudvarral dacolva a Gyurcsány Ferenc nevű homokzsákot is megpróbálja kidobni a magyar baloldal léghajójából (vajon sikerül-e neki?), mer okosan kockáztatni, ami a sikeres politizálás egyik alapja. Hogy a kis liberális pártokért krokodilkönnyeket hullat, azt teljesen érthető. De a békanyelésre neki is fel kell készülnie.

*

Hogy a MoMo megugorja-e a parlamenti küszöböt, a parlamenti erőviszonyok szempontjából nem különösebben lényeges. A jobboldal természetesen annak drukkol, hogy egy erős, mondjuk 4,97 százalékos eredménnyel vigyenek el kétszázötvenezer baloldali szavazatot a semmibe, de ha 5,2 lesz, az sem sok vizet zavar. Az LMP 2014-ben 5,49-el öt mandátumot szerzett, most esetleg a MoMónak lesz öt képviselője.

Egyéni mandátumra természetesen semmi esélyük – viszont arra igen, hogy egyes választókerületekben (leginkább Budapesten) éppen a rájuk eső voksok hiányozzanak a baloldali jelöltnek a győzelemhez.

Ha ez bekövetkezik, érdekes lesz figyelni a balliberális értékeléseket. De az akkor megjelenő írások aligha hasonlítanak majd a szerelmes levelekhez. 

Címkék: baloldal ellenzék MSZP LMP DK P Momentum Együtt PM Bencsik Gábor MoMo


’17 már
2
13:01

Mindenkinek ki kell küzdenie az identitásához szükséges válaszokat – Bagdy Emőke a Mandiner.családnak

Írta: Redakció

bagdy_emoke.jpg

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom által a Házasság Hetén rendezett családkonferencia egyik meghívott vendége Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, professzor emeritus volt. Előadásának legfontosabb üzenete az volt, hogy senki nem ússza meg azt, hogy előbb vagy utóbb választ adjon arra a kérdésre: mi végre van a világon? Interjúnk családról és önismeretről, küldetésről és rendeltetésről, konzumkultúráról és az élet törvényéről, nemi identitásról és devianciáról, boldogságprogramról és hitről.

„Beszéljünk az élet törvényéről...

Az élet törvénye minden vallás és filozófia szerint ugyanaz. Eszerint jó az, ami az életet támogatja, védi, oltalmazza, továbbviszi. Az élet továbbviteléhez kapcsolódóan pedig úgy szól: mindenki kapott egy nemet és ahhoz egy rendeltetést. A nő képes kihordani a gyermeket, testéből táplálni, a családalapításban pedig érzelmileg tápot adni. A nő tehát azért kapott ösztrogént és erősebb jobb agyféltekét, hogy a családi élet érzelmi oldalát biztosítsa. Ezzel szemben a férfinak a bal agyféltekéje az erősebb: tesztoszteront kapott a küzdelemre, a fajfenntartásra, a család védelmére. A nő és a férfi tehát olyanok, mint zárban a kulcs, mint jing és jang, azaz komplementer, egymást kiegészítő entitások.

De ha mindebből kihagyjuk a spirituális illetve a vallási vonalat, és az egészet evolúciós biológiai és pszichológiai nézőpontból közelítjük meg, akkor is ugyanoda jutunk: az embernek rendeltetése van. A férfi és a nő evolúciós rendeltetése az, hogy használják szerveiket, mégpedig arra, hogy utódokat teremtsenek. Világos, mint a nap. Nincs miről vitázni.

És mi van, ha ez valaki számára nem ilyen világos, mi van a deviánssal?

A természet nagyon színes, érdekes: elcsúszások, keveredések vannak. De ez jól van így. A »de vio« azt jelenti, hogy »más úton lenni«. A természet is néha csinál más utakat, tehát a normától való eltérés is rendben van. Van, aki a rendeltetést tagadja, és azt mondja: én ezt nem akarom. Jól van, legyen. De attól még létezik a norma! Mégpedig az a norma, ami általános és nem az, ami deviáns, ami szélsőséges. Ahogy említettem, ma egy határsértés van, a norma kiszélesedett. A normába ma már olyan is befér, ami egyébként nem az.”

Antal-Ferencz Ildikó interjúját Család.mandiner oldalunkon olvashatják.

 

Címkék: élet interjú család kultúra férfi társadalom életmód házasság Bagdy Emőke


’17 már
2
07:01

Hála Istennek, nem lesz olimpia

Írta: batiszkáf

olimpia2_1.jpg

Mondhatnám, hogy magam talán középre állok, de nem mondom: meglehetős megkönnyebbüléssel fogadtam a hírt, hogy Budapest visszavonta a Pályázatot. Az az igazság ugyanis, hogy teljességgel alkalmatlan vagyok az olimpiarendezésre. Nem tehetek róla. Így születtem.

Már egész kisgyerekkoromtól fogva kínzott az a tudat, hogy más vagyok, mint a többiek, hogy amikor az osztálytársaim százmilliárdokat felemésztő monstre-beruházásokról és szőrös közép-ázsiai birkózókról álmodoztak, nekem egyre csak a játékvonatokon járt az eszem. Mi sem volt világosabb számomra, mint hogy én soha a büdös életben nem fogom tudni megteremteni a szellemi és anyagi feltételeit annak, hogy ifj. Knézy Jenő a saját hazájában bolondozhassa végig az olimpiai közvetítéseket. Elfojtás, szégyenpír, szánalmas hazugságok − untig ismerjük a hasonló történetek tartozékait.

Az évek múltával aztán megtanultam együtt élni különös vonásommal, s ma már büszkén felvállalom a másságomat, noha tisztában vagyok vele, hogy az ún. nemzeti körökben jelenleg nagyobb felhördülést váltok ki ezzel, mint ha Csaba királyfi névvel nyitnék melegbárt a Magyarok Világszövetsége tőszomszédságában, természetesen a Heineken támogatásával.

A helyzetemnek persze megvan a maga bája: nem gondoltam volna, hogy valaha is egy platformra fogok kerülni a Földön élő embertípusok legiszonyatosabbikával, a tenni vágyó, tiszta tekintetű fiatalokkal. Egyeseket őszintén lenyűgözi, hogy ezek a szépreményű fiúk és lányok  reggeltől estig, a legnagyobb hidegben ott ácsorogtak az utcákon meg az aluljárókban az aláírásgyűjtő íveikkel, hogy kieszközöljék a népszavazást.

Én valahogyan ösztönösen irtózom ennyi elhivatottságtól, hát még ha olyan alantas cél szolgálatába van állítva, mint a magyarországi baloldal feltámasztása. Mondhatok persze bármit, a demokratikus közéletet uraló, nyomorúságos bináris logika így is, úgy is az ő térfelükön helyez el.

Nem fogok szabadkozni, nem csak azért, mert adott esetben Stefka István féltő ölelésében sem érezném kényelmesebben magam, hanem mert magát komolyan vevő ember sohasem szabadkozik.

Címkék: sport társadalom olimpia modernitás nemzettudat


’17 már
1
15:01

„Trump szexügye orosz kitaláció lehet” – David Satter a Mandinernek

Írta: Redakció

david_satter_1.jpg

Saját népe elleni terrorcselekménnyel került hatalomra Vlagyimir Putyin – állítja David Satter. A sikerkönyveket szerző amerikai Oroszország-szakértő azzal büszkélkedhet, hogy a hidegháború vége után ő az első nyugati újságíró, akit kitiltottak Oroszországból. Állítása szerint épp azért, mert feltárta az 1999-es panelrobbantások valós hátterét. Satter a Danube Institute meghívására érkezett Magyarországra, a Mandinernek pedig arról is beszélt, hogy Obama naivitása hiba volt, a Trump elnökről keringő szexpletykákat pedig az FSZB találhatta ki. Szerinte a magyar kormány szankciókat eltörölni kívánó álláspontja provinciális. Interjúnk.

„Célpontja ön az orosz titkosszolgálatnak?

Bárki, akit úgy azonosítanak be, hogy a putyini rezsim ellensége, célpontjuk bizonyos fokig. Tehát igen, én is célpontjuk vagyok olyan értelemben, hogy próbálják például meghekkelni a számítógépemet – erre többször is volt már példa. 

Megölni nem akarják?

Nem hiszem. Amerikai állampolgár vagyok és nem is Oroszországban élek. Öltek már meg persze amerikai újságírót is, de ő ott élt, ott dolgozott és nagyon komplikált kapcsolata volt az FSZB-vel. Nem hiszem, hogy abban a helyzetben lennének most, amikor amerikai állampolgárokat nyugati országokban akarnának eltenni láb alól. Nagyon remélem, hogy ebben nem tévedek. 

Mi volt a bűne, amiért 2013-ban ön lett az első nyugati újságíró a hidegháború óta, akit kitiltottak Oroszországból?

A munkám. Mindaz, amit megírtam. Elsősorban az lehetett az ok, hogy utánajártam a terrorizmus Putyin hatalomra juttatásában betöltött szerepének. Ez a legfontosabb ügy, enélkül nem lehet megérteni semmit.

1999 augusztusában Putyin alig ismert friss miniszterelnök volt, 2 százalékos támogatottsággal. Szeptemberben több robbantás volt az országban, több mint 300 halottal. Ezt tudjuk. Mi az ön fő állítása?

Az, hogy Putyin a terror eszközét vetette be a saját népe ellen, hogy az orosz szolgálatok álltak a robbantások mögött. Egyértelmű bizonyítékok támasztják ezt alá. 

Régóta megy a szóbeszéd erről, de tényleg vannak bizonyítékok?

Csak azt tudom ajánlani, hogy olvassák el a könyvemben: Budapesten is meg lehet venni a Bestsellers könyvesboltban. Összegyűjtöttem és részletesen bemutatom a bizonyítékokat. Rengeteget. Olvassák el és döntsék el maguk, meggyőzőek-e, alátámasztják-e kellőképpen az állításomat. Az pedig így hangzik: az 1999-es robbantásokat az FSZB vitte véghez, hogy a terrorra hivatkozva Putyin háborút indíthasson a csecsenek ellen, s Jelcin átadhassa az elnöki széket a csecsenek elleni küzdelemmel ismertséget és népszerűséget szerző kijelöltjének. Ez történt ugyanis.”

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.

Címkék: titkosszolgálat USA Oroszország Ukrajna Vlagyimir Putyin Egyesült Államok KGB FSZB Borisz Jelcin David Satter


’17 már
1
07:01

Miről szól valójában a Mindenki?

Írta: bakó.bea

mindenki-still.jpg

Nagyon kifinomultan beszél a posztszocialista magyar néplélekről Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje. Valószínűleg azonban nem ezzel érdemelte ki az Oscar-díjat a világ túlfelén, hanem az inkább utópisztikus befejezésével, amit odaát – legalábbis újbalos-egalitariánus szemszögből – akár valamiféle sajátos amerikai álomként is lehet értelmezni.

Pedig az az ország, ahol az Oscart osztogatják, pont, hogy nem a Mindenki zárójelenetében megjelenő hősies szolidaritás révén lett naggyá, hanem ellenkezőleg: a teljesítményalapú Amerikában a tátikázókat nem hogy nem vitték volna el a versenyre, de benne se lettek volna a kórusban. 

Miről is szól, mit üzen valójában a Mindenki?

Címkék: film kultúra társadalom kommunizmus teljesítmény kórus Oscar-díj Mindenki Deák Kristóf


’17 feb
28
13:41

Hollywood nem szereti Trumpot. Nagyon nem.

Írta: Redakció

liberal.jpg

Sayfo Omar írása



Hollywood nem szereti Donald Trumpot. Nagyon nem. Az amerikai liberális művészvilág számára Trump a rasszista, szexista, idegenellenes Antikrisztus megtestesítője.

Aligha meglepő, hogy a 89-ik Oscar gála célkeresztjében is az elnök állt. A jelöltek kék szalagot viseltek annak jeléül, hogy a Trump beutazási tilalma ellen harcoló American Civil Liberties Uniont támogatják, a házigazda Jimmy Kimmel pedig ontotta magából a Trumpon élcelődő poénokat. A politika ezúttal a díjazottak kiválasztásában is erősen szembetűnő volt.

Noha a művészek és alkotások érdemeit méltatlan lenne elvitatni, az idei Oscar gálának szinte minden fontosabb győztese felér egy Trump-ellenes állásfoglalással az akadémia részéről.

Címkék: film liberalizmus progresszió USA Hollywood Egyesült Államok Oscar-díj Donald Trump


’17 feb
27
15:41

Mindenki: egy film az alkuinkról

Írta: Szászi Áron

mindenki.jpg

Nahát, lett egy újabb Oscar-díjas filmünk.

A Mindenki nem csak a kétsebességes magyar közoktatás tetejét, de egyben a fennálló társadalmi alkut is bemutatja.

A kettő egymásból származik, a tanterem a közélet eredője.

Címkék: film társadalom szabadság hatalom alku Oscar-díj Mindenki


’17 feb
27
08:41

„Ilyen a vérem” – exkluzív interjú Budaházy Györggyel

Írta: Redakció

budahazy_gyorgy.jpg

Senki eddig nem kormányzott jobban, mint ahogy Orbán kormányoz, a Jobbik sem tudna − állítja Budaházy György, aki nem látja azt sem, hogy Vonáék fordulata bejött volna. A börtönből februárban házi őrizetbe helyezett, első fokon 13 évre ítélt „terroristavezér” egyébként nem hisz az erőszakos rendszerváltásban, de nem tartja magát baleknak és nem bánt meg semmit. A Mandinert értelemszerűen otthonában fogadta: a kertet nem hagyhatja el, máskülönben jelez a lábperec. Faggatózásunkra közölte: a bíróságon már tett vallomást, tehát nem árulja el, milyen cselekményekről tudott, de állítja, hogy nem adott utasítást sem Molotov-koktélozásra, sem Csintalan Sándor megverésére. Exkluzív interjúnk.

„Ha szabad lesz rendesen, kegyelmet kap mondjuk, a radikáljobbos oldal számíthat rá, hogy újra aktivizálódik?

Azt a bődületesen igazságtalan tizenhárom évet megfejelték még tíz év közügyektől való eltiltással is, ez tehát most nagyon elméleti kérdés. Amúgy könnyen lehet, de: nem tervezek pártot alapítani. Régi vesszőparipám, hogy a pártokrácia nem jó.

Meg kell dönteni a rendszert?

Sosem mondtam ilyet. Meg kell változtatni, azt mondtam. Erről ítélet is van, hiszen megvádoltak az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének kísérletével, de elbukott a vád, felmentettek. Mindig demokratikusan képzeltem el a rendszerszintű változást.

Erőszakmentesen?

Miért akarnék erőszakot? Épp az a bajom ezzel a rendszerrel, hogy aki megnyeri a választást, annak a kezébe kerül minden. Ha meg épp nincs szerencsénk, akkor olyan emberébe, amilyen Gyurcsány Ferenc. Orbánék pedig nem változtattak a rendszeren, sőt, tovább központosították. Ez az, ami életveszélyes. Ha ő valamilyen ok folytán kiesik, mi lesz egy ilyen rendszerrel? Nincs senki, aki át tudná venni a stafétát, annyira rá van szabva minden. Sokkal jobb ennél a svájciak modellje, ahol helyi közösségek döntenek, stabil rendszert alkotnak. A magyar nép sem alkalmatlan arra, hogy magasabb szinten szóljon bele a saját életét meghatározó döntésekbe. De: Orbán néhány történelmi intézkedést hozott. Ezt el kell ismerni. A kettős állampolgárság, a családtámogatás, a sporttámogatás... Ezek nagyon fontos dolgok. Valakinek el kellett már indulnia ebbe az irányba. Legalább fontos dolgokra is jut, nem csak a haveroknak.

Azért jut bőven nekik is.

Persze, de ha nem Mészáros Lőrinc építi az utakat, akkor ki építi? Akkor a Strabag meg a Leisztinger. Az miért jobb? Nem jobb. Nem jó megoldások ezek, de senki eddig nem kormányzott jobban, mint ahogy Orbán kormányoz.

A Jobbik sem kormányozna jobban?

Már nem vagyok biztos benne. Volner János azt mondta, hogy ők is csak a főbb posztokon cserélnének... De nem bántom őket. Az én ügyemben odatették magukat, becsületbeli ügy volt ez számukra is, úgy érzem. Mégiscsak 2006-os nemzedéknek mondják magukat. Beadták az amnesztiakezdeményezést is, szóval tényleg nem bántom őket.”

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.

Címkék: politika interjú 2006 közélet jobboldal radikalizmus Jobbik Fidesz Orbán Viktor Vona Gábor Budaházy György